Az éntudat alakulása

A csecsemő kezdetben teljes életközösségben él az anyjával, nem tudja elkülöníteni magát tőle, szükségleteit az anyja elégíti ki, miközben szoros érzelmi kapcsolat alakul ki köztük. Az éntudat alakulásával kezdi felismerni a kisgyermek a saját határait, szükségleteit, vágyait. És ezek a vágyak olykor ellentétesek a szülők vágyival elgondolásaival, és konfliktusokhoz vezethetnek. A gyermek ebben a korszakában kezdi érvényesíteni az akaratát, ami sok esetben dacossággal párosul. A legváratlanabb pillanatban törhet elő belőle a makacs és hisztis viselkedés, amit nagyon nehéz a szülőnek kezelni és kitalálni, mi is lehet a probléma forrása. Nehezítheti a helyzetet, hogy a gyermekek még nem tudnak beszélni, vagy ha igen, nem feltétlenül rendelkeznek még olyan szókinccsel és kifejező képességgel, hogy vágyaikat kommunikálni tudnák.

A hisztis viselkedésnek különböző céljai lehetnek:

• figyelemfelkeltés
• a feszültség levezetése
• függetlenedési törekvések jelzése (akarat kinyilvánítása)

A hisztis viselkedést az alábbi helyzetek fokozottan kirobbanthatják:

• frusztráció
• féltékenység
• kimerültség
• fáradtság
• éhség
• idegen környezet

Könnyebb megelőzni, mint leállítani

Érdemes odafigyelni azokra az ismétlődő előjelekre, amelyek általában meg szokták előzni a hisztis viselkedést, és a következő alkalommal ilyenkor közbelépni.

• Amennyiben lehetséges, minél kevesebbet használjuk a „nem” szót. Helyettesítsük inkább valami mással! „Nem megyünk még ki a kertbe!” helyett például azt mondhatnánk „Miután megreggeliztél, kimehetünk a kertbe!”
• Próbáljuk meg előre felkészíteni gyermekünket: a napi tevékenységeket beszéljük át reggel; ha egy tevékenységben benne vagyunk (pl. játék) és lassan véget kell vetni ennek, jelezzük azt pár perccel hamarabb, hogy a gyermek fel tudjon készülni rá.
• Teremtsünk olyan szituációkat, amelyekben a gyermek az akaratát érvényesíteni tudja. pl. reggeli ruha kiválasztása.
• Legyünk következetesek! Vannak tiltott dolgok, például soha nem engedjük gyermekünket felmászni az ablakpárkányra. Vannak olyan dolgok, amelyeket szabad: kiválasztani, melyik színű kanállal szeretne enni, vagy milyen színű pohárból szeretne inni. És vannak olyan helyzetek, mikor a szülő dönti el, hogy enged-e: kimaradhat-e a délutáni alvás, ehet-e édességet stb.
• Kössünk kompromisszumokat! Így a gyermek megtanulja, hogy két, egymás igényeire nyitott ember képes olyan döntést hozni, amely mindkét fél számára megfelelő. Ezzel a képességgel gyermekünk sok konfliktust tud majd kezelni az életben, vagy meg is tudja majd ezeket előzni.
• Tudatosítsuk magunkban, hogy gyermekünk nem a tulajdonunk! Ő egy különálló kis egész ember, akinek érzései és vágyai vannak, csak úgy, mint nekünk.
• Ne aggódjuk túl a helyzeteket, engedjük gyermekünknek, hogy felfedezhesse a világot! Persze nem határok nélkül, mert szüksége van korlátokra. Próbáljunk mindig olyan meder lenni, amely pont elegendő és megfelelő a kis patakunk számára!

Mit tegyünk, ha kitört a hiszti? 

• maradjunk türelmesek és nyitottak gyermekünkkel
• próbáljuk elterelni a figyelmét
• reagáljunk a hisztire humorral
• mondjunk olyat, ami váratlanul érheti őt és kizökkentheti a hisztiből
• tartsunk „tükröt” a gyermeknek, utánozzuk a viselkedését, sokszor nevetésben tör ki ilyenkor a gyermek, ha látja a szülőben saját magát
• sose büntessük meg hisztiző gyermekünket
• ha elmúlt a hiszti, üljünk le vele beszélgetni: mondjuk el neki, hogy tiszteletben tartjuk az érzéseit, haragját, és mindig is számíthat ránk, mert nagyon-nagyon szeretjük.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

A testvérlét hatásai 

A pszichológia korábban az anya-gyermek kapcsolatnak tulajdonított különleges jelentőséget, úgy gondolták a kutatók, hogy ez az a kapcsolat, amely a személyiség formálódását, illetve a különböző lelki nehézségek alakulását leginkább meghatározza. Az apa, a családi rendszer működése és érzelmi klímája, illetve a testvérkapcsolat jóval kevesebb figyelmet kapott, és csak később kezdte érdekelni a kutatókat. 
Ma már tudjuk, hogy a testvérek hatalmas szerepet játszanak a személyiségfejlődésben. Adler elmélete szerint a családon belül megélt társas összehasonlítás, ezáltal pedig a születési sorrend igen nagy hatással van a fejlődésre. A kötődéselmélet kutatói szerint a testvérkapcsolat fontos érzelmi kötelék. A testvérek közötti biztonságos kötődés hozzájárulhat a biztonságérzet alakulásához, akár kompenzálva az esetleges hiányokat. A kutatások alapján a harmonikus, kiegyensúlyozott testvérkapcsolatokban megélt hasonlóság, közvetlenség és melegség megtartó erővel bír, és összefüggést mutat a magasabb önértékeléssel, a különböző életviteli problémák alacsonyabb számával, illetve kevésbé valószínű az elmagányosodás érzésének megjelenése. A testvértől kapott támogatás segíthet az élet kihívásaival és a stresszel való megküzdésben, egyrészt mert a testvér valódi támogatást nyújthat, másrészt a pozitív testvérkapcsolat összefüggést mutat az egészséges érzelemszabályozással és a proszociális viselkedéssel. 
Természetesen a testvéri kapcsolat megtapasztalása nem feltétlenül szükséges az egészséges fejlődés szempontjából, ugyanakkor azok, akiknek vannak testvéreik, társakat kapnak az életútjukra.

Ezen az úton a testvérek folytonosságot kínálnak egymásnak, hiszen ők azok, akik ismerik egymás legrégebbi történeteit, ott voltak, amikor a házastárs vagy a saját gyermekek még nem, és ott lesznek, amikor a szülők már nem lesznek. Ez a kötelék lehetőség és feladat is egyben. 

Egyrészt érdemes átgondolnunk, hogy a testvérkapcsolataink tapasztalataiból kiindulva milyen mintákat viszünk további kapcsolatainkba, másrészt a testvérünkkel való kapcsolat rendezése és ápolása felnőttként is fontos feladat. 

Testvérlét és párkapcsolat 

A testvéri kapcsolatok számos eleme kihathat a párkapcsolatunkra. Ismerős helyzetben könnyebb tájékozódni, ezért gyakran keveredünk hasonló szerepbe, mint amit a saját családunkban a testvérpozíciónk során megéltünk. Gyakran vonzódunk olyan partnerhez, aki biztosítja számunkra ennek megélését, ám ez egy idő után mindkét fél számára terhessé válhat. Adler mondta: „Mondd meg, hogy mi a panaszod a házastársadra, és megmondom, miért éppen őt választottad annak idején.” Annak felismerése és tudatosítása, hogy milyen helyet foglaltunk el a születési sorrendben, segíthet az ehhez kapcsolódó nehézségek kezelésében, illetve abban, hogy kölcsönös tisztelettel és együttműködéssel kezeljük a helyzetet. 
A testvérkapcsolat az egyezkedés elsajátítása szempontjából is különleges jelentőséggel bír.

Manapság az egyezkedés kultúrája kikopott a mindennapi gyakorlatból. A családtagok a vélemény- vagy érdekkülönbség meglétét gyakran sértőnek és kapcsolatellenesnek találják, így döbbenten és dermedten állnak, ha mégis találkoznak vele.

Azonban éppen emiatt nehezükre esik elvégezni az összehangolás munkáját is. Enélkül viszont a kapcsolatra nézve még a kisebb ellentétek is fenyegetőnek tűnhetnek. 
Az egyezkedés sorsa általánosságban szemlélve társadalmi szinten összevethető az alkudozáséval. Ez a ma erőteljesen visszaszorulóban lévő tárgyalásmód korábban az adásvétel elengedhetetlen része volt. Egyfajta rituális tánc és szellemi bajvívás volt a kölcsönösen elfogadható ár és érték összhangban történő eléréséért. Feszültség, drámai fordulatok és gesztusok jellemezték, amelyeket ma mintha szeretnénk kispórolni a kapcsolatokból. Arra vágyunk, hogy minden szabályozott, előre tudható és könnyen elérhető legyen. Ha van legalább egy testvérünk, akivel egy szülőpáron kell osztoznunk, tudjuk, hogy ez csak álom, az élet egyáltalán nem ilyen. A testvérként elsajátított egyezkedési módszerek megkönnyítik a párkapcsolati feszültségek kezelését, amikor számos érdek, feladat és vágy összehangolása szükséges. 

Kép

Kép: Freepik

Érdemes azt is látnunk, hogy a testvérünkkel kialakított egyezkedési módszereink nem feltétlenül voltak egészségesek.

Vannak, akik gyermekként azt tanulták meg, hogy a leuralás és a hatalmuk fitogtatása, vagy éppen ellenkezőleg, az alárendelődés és az érzéseik elfojtása, esetleg az olyan manipulatív önérvényesítési eszközök, mint a hízelgés vagy sugalmazás, vezetnek sikerre.

Ezekben az esetekben fontos, hogy olyan önérvényesítési technikákat sajátítsunk el, amelyek nem valakinek a kárát, hanem mindenkinek a javát szolgálják! 
A párkapcsolat kialakulásakor az is fontos kérdés lehet, hogy miként viselkedik a társ a testvérével. Családterápiás tapasztalatunk azt mutatja, hogy a nehézséggel küzdő, segítséget kérő családok és párok jelentős része izolált. Nincsenek közeli barátaik, kedvenc szomszédjaik, ismerős párok vagy családok, akikkel rendszeresen megosztanák élményeiket, örömeiket, nehézségeiket. Nem mindenre gyógyszer, de az elszigeteltség megszűnése sokszor már önmagában is pozitívan hat a családi és párkapcsolatokra. A testvér léte szinte magától értetődő lehetőséget nyújt arra, hogy a párok és a családok kilépjenek a pusztító izolációból, ezért érdemes egymást támogatnunk abban, hogy testvérkapcsolatunkat rendezzük vagy ápoljuk. 

Testvér vagy barát? 

A testvérkapcsolatok hatása megfigyelhető a baráti kapcsolatokban is. Egyrészt könnyebb eligazodni a baráti kapcsolatban, ha a testvérrel már megtanultuk, hogyan játsszunk együtt a vidám pillanatokban, hogyan osztozzunk az utolsó sütin, és hogyan béküljünk ki végül, ha elszabadultak az indulatok. Másrészt megfigyelhető az a felnőttkori megoldás is, hogy a testvéri kapcsolat elhidegülése esetén barátot választunk a testvérünk helyett. Csábító lehetőség, hogy lazábban kötődő, könnyen és esetleg következmények nélkül lecserélhető barátokkal helyettesítsük a testvért. Így aztán előáll az a sajátságos helyzet, hogy a testvérség mint élő, erőforrást nyújtó kötelék háttérbe szorul a társadalom jelentős részében, ám szívesen hívunk majdnem idegeneket testvérnek. Ezt tanúsítja a mai magyar szlengbe az amerikai szubkultúrákból átkerült „bro” (brother, azaz testvér) megszólítás. Közben a fogalom elszenvedett némi értéktelenedést is, hiszen inkább haveri viszonyt jelöl. 

Az az elvárás, hogy a barát egyfajta javított testvérverzió legyen, általában csalódást eredményez, hiszen a barátnak ilyenkor egy ideált kellene megtestesítenie.

Valójában vele is lesznek félreértéseink és nézetkülönbségeink. Hosszú távon aztán sokszor kiderül, hogy éppen ugyanazokon a pontokon csúszik el a testvér-helyettesítő kapcsolat, mint a testvérkapcsolat. 

Nemzedékek öröksége 

A cél inkább az lehet, hogy őrizzük meg a testvérünkhöz fűződő különleges kapcsolatot, és ne helyettesítsük olyan barátokkal, akik aztán idővel lecserélődnek. Ez persze nem egyszerű, ugyanis a testvérkapcsolatra is igaz az, ami a párkapcsolatokra: a jelenben vívják bősz csatáikat a múlt árnyai. Vagyis testvérkapcsolatainkat láthatatlanul befolyásolják az előző nemzedékek által ránk hagyott hiedelmek, sorsfeladatok, családi elvárások és jogosultságok. A szülők egy tudatos és tudattalan üzenetekkel teleírt „testvérmenedzsment” kézikönyvet adnak át utódaiknak. 
Széles palettáról választhatunk, hogy mennyire szorosnak szeretnénk látni a testvérkapcsolatunkat. Szoros, szinte baráti kapcsolatban legyünk? A távolság legyen jellemző ránk, de azért mindig számíthassunk egymásra? Fiatal felnőttként szétváljunk, és soha többé ne vegyük fel a kapcsolatot? Hosszú ideig együttműködjünk, aztán elváljanak útjaink? Egymás mellett fussuk az életet, és annak utolsó harmadában közeledjünk újra egymáshoz? 

Kép

Kép: Getty Images

Határozottabb képet kapunk erről, ha áttekintjük, miről is szólnak az előző generációk által közvetített, tudattalanul követett minták, mire ösztönöznek bennünket, milyen megoldások tűnnek a családunkban természetesnek, és szinte önkéntelenül is kézenfekvőnek a testvéri kapcsolat alakításában. 

Tudatosítás
A testvérünk egészen biztosan ott van a múltunkban. Célunk az lehet, hogy behozzuk őt a jelenünkbe. Tudatosítsuk az előírt családi forgatókönyvet, és változtassunk rajta, ha nem megfelelő! Érdemes felidézni a családunkban az előző generációkban látott testvéri viszonyokat és azok történetét. Milyen mintákat és azonosságokat látunk? Hogyan hatnak ezek a példák az egyes generációk között? Hogyan folytattuk ezeket a testvérünkkel? 

Felnőtt testvérek 

A testvéri kapcsolatok lehetőségéről elgondolkodtató példát ad, ha Németországban autózva megfigyeljük, hány testvérek által működtetett vállalkozást látunk útközben. Erről árulkodnak a „Gebrüder” (fivér, testvér) szót tartalmazó cégtáblák. A testvérrel működtetett cégek száma egy másfajta testvérkultúrát jelez, amelyben a testvérek közötti összefogás, együttműködés akár az egzisztenciális feltételek megteremtésében is hangsúlyosabb. 
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a felnőttek általában konkrét elképzeléseket fogalmaznak meg arról, hogy milyen lenne a jó testvér számukra, de a testvér többnyire nem olyan. Természetes, ha egy testvérkapcsolatban vannak hullámvölgyek, a lényeg az, hogy megtesszük-e a fontos lépéseket annak érdekében, hogy visszataláljunk egymáshoz. Gyakran a különböző életciklusokat kísérő vagy a váratlan krízisek során történnek kísérletek a testvérkapcsolatok korrekciójára. Ilyen helyzet például a házasságkötés, amikor szeretjük rendben tudni a családot, amelyet hátrahagyunk, vagy az idősödő szülők gondozása, amikor közösen kellene egy fontos feladatot ellátnunk. A nagy nekirugaszkodásokat viszont gyakran csalódás követi. 
A felnőtt testvérek kapcsolatában fontos kérdés, hogy csak családi találkozókon és ünnepeken futunk-e össze, vagy pedig személyes kapcsolat is van közöttünk. Ha ez utóbbit elhanyagoljuk, akkor a személyességet és a közelséget nélkülöző, csak ünnepekre korlátozódó kapcsolat kiüresedéssel fenyeget. 
A testvérkapcsolat rendezésekor fontos előre kigondolni és őszintén kimondani az igényeket: például szeretném, ha közelebb kerülnénk egymáshoz. Érdemes azt is végiggondolni, hogy a köztünk lévő eltávolodás, esetleges feszültség miből ered. Gyakori, hogy a feldolgozatlan gyermekkori történetek, féltékenység, harag, csalódottság akadályozza meg, hogy a jelenben kapcsolódni tudjunk egymáshoz. Ennek a feszültsége akár a testvérrel is megosztható, elmondhatjuk egymásnak, hogy miként éltük meg gyermekként a különböző történeteket. A cél nem a sérelmek felhánytorgatása, hanem a kapcsolat rendezése. Amikor ezzel a szívvel és elhatározással ülünk le a másikkal beszélni, könnyen kiderülhet, hogy gyermekként neki is hasonló érzései voltak. Igazán gyógyító lehet, ha mindketten bele tudunk helyezkedni a másik pers­pektívájába. Bár a múltat nem tudjuk megváltoztatni, de hozhatunk olyan döntést, hogy nem engedjük, hogy a múltból származó érzések határozzák meg a jelenben lévő történéseket és a kapcsolatunkat. 

Ezek a beszélgetések csak ránk tartoznak, ezért ne engedjük, hogy a szüleink kerüljenek a békítő vagy közvetítő szerepkörbe. Az ilyen felállás ugyanis erősen hasonlít arra, amikor gyermekként a szüleink próbálták egyengetni a kapcsolatot, és ez könnyen felidézheti a féltékenység és a harag érzéseit. 

Jó, ha konkrétan tudjuk azt is egyeztetni, hogy milyen rendszereséggel akarunk találkozni, vagy telefonon beszélgetni. Hasznos, ha nem elvárásokat támasztunk először, hanem mi változunk, és közben kommunikáljuk a szándékainkat. Mindehhez türelemre is szükség van. Ám biztató, hogy a rendszerelmélet szerint, ha a rendszer egyik tagja elkezd változni, az hatással van a rendszer többi tagjára is. 
Testvérkapcsolatunk alakítása fontos mintát hagy örökségként a gyermekeinkre. Az itt elért megoldásaink reményt adnak arra, hogy családunk minket követő nemzedékei élő és gazdag testvéri kapcsolatokban bővelkedhessenek. Ugyanakkor fontos azt is látnunk, hogy egy kapcsolat működtetéséhez két ember szükséges. Ha a testvér nem partner a kapcsolatépítésben, akkor az elszenvedett kudarcok kimondása és tudatosítása segít abban, hogy utódaink már ne kövessék el a mi hibáinkat. 

Forrás: 
Barlay Mónika Laura és Péley Bernadette: A testvérkapcsolat kérdőív hazai adaptációja. 
Magyar Pszichológiai Szemle, 2016. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Úton Esztergom felé azon merengtem, vajon milyen lehet az élet egy olyan intézményben, amilyen a Szent Rita Fogyatékosok Otthona. Ahogy sétáltam egy csendes utcában az otthon felé, már biztos voltam abban, hogy a kételyeimnél erősebb a kíváncsiságom. Amikor odaértem, és életemben először léptem át egy effajta intézmény küszöbét, Juhászné Imre Andrea fogadott, aki mesélt az otthon struktúrájáról, lakóiról.

A lakóknak sok elfoglaltsága van

A telephelyvezető beszélt arról, hogy az esztergomi otthon olyan középsúlyosan, súlyosan, illetve halmozottan sérült személyek állandó és folyamatos ellátását, fejlesztését biztosítja, akiknek a gondozására csak intézményi keretek között van lehetőség.

Az ilyen környezetben élőket lelkileg megterheli az, hogy nem tudják a családi kapcsolataikat napi szinten ápolni. Számukra nincs is igazi remény a gyógyulásra, csak arra, hogy különböző eszközökkel – és a környezetükben élők törődésével – javuljon az életminőségük.

Ugyanakkor sok elfoglaltsága van a lakóknak, valamivel mindig szórakoztatják őket, és különböző terápiákat is igénybe tudnak venni: elérhető számukra például fényterápiás és sószoba is. Több kiváló szakember dolgozik velük, akik mindent megtesznek értük. A bentlakókat hat csoportra osztják, többségében felnőttek élnek itt annak ellenére, hogy a hely valaha gyermekintézménynek indult. Persze kisebbekkel is foglalkoznak, de ők jóval kevesebben vannak. Minden csoporthoz tartozik egy-egy gondozó, akik mindig a lakókkal vannak a szobában. Ottjártamkor kezdettől fogva jó hangulatot tapasztaltam, a munkatársak és a lakók is igen kedves emberek. Megismerhettem például Brigittát, aki egészségesnek született, de tizenegy hónapos korában sajnos baleset érte, az agykárosodása a beszédére és a mozgására is kihatott. Ez a csodálatos lány most múlt húszéves, és bár nem igazán tud kommunikálni, mindent megért. A Szent Rita Otthonban több ellátási forma létezik (fogyatékossággal élők ápoló-gondozó otthona, nappali ellátása, házi segítségnyújtás, étkeztetés, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás) – Brigitta ezek közül az otthon nappali foglalkozásain vesz részt. 

Megérkezik a négy lábon járó csoda

Hétfőnként van egy terápia, amelyet nemcsak a résztvevő lakók, de az alkalmazottak is nagyon várnak. Amikor belépett az ajtón dr. Varga Orsolya Mokkával az oldalán, mindenkinek mosolyt csalt az arcára, az őt fogadók alig várták, hogy megsimogathassák a gyönyörű barna szőrmókot. Mokka kilencéves labrador, hihetetlenül nyugodt terápiás kutya, akinek a gazdája a Canem nevű, kutyás terápiával és tréningekkel foglalkozó cég ügyvezetője, állatorvos, biológus, segítőkutya-kiképző. Orsolya azok közé a fantasztikus emberek közé tartozik, akik a kutyájukkal az ilyen és hasonló intézményekben teszik szebbé mind a lakók, mind az ott dolgozók egy-egy napját.

Kép

Mokka

A fiatalok– köztük Brigitta – egymás mellett fekve várakoztak arra, hogy Mokka hozzájuk érjen, elkezdődhessen a kapcsolatfelvétel. Orsolya a gyerekekhez vezette a kutyust, majd úgy működött közre a különleges foglalkozáson, hogy például a gyerekek lábával simogatta Mokkát, azaz segített annak, aki önállóan nem volt képes a kezével megérinteni az állatot.

„Mokka nagyon érzi, hogy kik a legelesettebbek, külön figyelmet fordít rájuk. Például sokáig fekszik mellettük, nyalogatja őket, és olyan dolgokat tesz, amelyeket még velem sem otthon, pedig a gazdája vagyok” – árulta el Orsolya.

A csoda észrevétlenül történik

Szociális munkás hallgatóként több hónapot töltöttem az intézetben, megismertem a fogyatékossággal élőket és gondozóikat, a foglalkozások nagyon meghatók voltak. Lenyűgöző megtapasztalni, milyen leírhatatlan kötődés alakul ki a terápia alatt a bentlakók és Mokka között. Látni lehetett a boldogságot és a megnyugvást a gyerekek arcán, amikor a kutya a közelükben volt. A csoda akkor történt, amikor látszólag semmit nem csinált, „csak feküdt” mellettük, s közben létrejött valamiféle láthatatlan kapcsolat.

Emiatt a lelki kötődés miatt ez a fajta terápia rendkívül sokat jelent azoknak, akik az intézményben élnek, sőt az ott dolgozóknak is, akik alig várták, hogy a terápia végén ők maguk is megsimogathassák Mokkát.

Miután hozzáértek, azt mondták, nekik már ettől az egy simogatástól szebb lett a napjuk.

Az állatterápiák hatásossága kétségbevonhatatlan, ugyanakkor problémát jelent, hogy kevés a terapeuta, és a foglalkozások nem kímélik az ember pénztárcáját. Bár van lehetőség támogatás elnyerésére mindehhez, sajnos így sem juthat hozzá minden rászoruló a rendkívüli terápiához. A Canem csapata ép embereknek is szervez hasonlókat, sőt csapatépítő tréningeket is, ahol a négylábú segítőtársak szintén nagy sikert szoktak aratni.

A szerző az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem harmadéves szociális munkás hallgatója.

A fiatal doktorandusz, Kate Dibiasky (Jennifer Lawrence) egy nap felfedez egy üstököst, ami nagy sebességgel a Föld felé tart, és a számítások szerint hat és fél hónapon belül becsapódik bolygónkba, kiirtva annak teljes élővilágát. Kate és csillagászprofesszora, Randall Mindy (Leonardo DiCaprio) azonnal igyekeznek tudatni a közelgő katasztrófát a nyilvánossággal, a megfelelő szervekkel, köztük az elnökkel is (Meryl Streep), de sehol nem akarják őket komolyan venni. Utóbbi mosolyogva közli, hogy neki nincs ideje kihalni pont a választások előtt. A két tudósnak arra is rá kell döbbennie, hogy a 15 perc hírnevet, a lájkokat és a bulvárhíreket piedesztálra emelő modern világban a tudományosan alátámasztott tények egyáltalán nem ütik meg a nézők és hallgatók ingerküszöbét, mi több, képtelenek átjutni a médiazajon.

A Földbe becsapódó üstökös kapcsán felmerülő viták és veszekedések tökéletesen bemutatják azt, ahogyan a való életben a koronavírus-járványhoz és a globális felmelegedéshez viszonyulunk.

Rádöbbenhetünk, hogy az emberek többsége olyannyira rövidlátó, egoista, befolyásolható és kapzsi lény, hogy még a teljes kipusztulás árnyékában sem képesek túllépni az acsarkodáson, és érdemben cselekedni a túlélésért. Az alkotók burkoltan pellengérre állítják Elon Muskot (Mark Rylance) is, akinek filmbeli megfelelője a magát istennek képzelő Peter Isherwell techguru, s aki a Földet sorsára hagyva, elsőként hagyja el a süllyedő hajót milliárdos társaival, s teszi át székhelyét egy másik bolygóra.

Az alkotók a szellemes dialógusokra és a jellemkomikumra is nagy hangsúlyt fektettek: élvezet nézni, ahogy a pánikrohamokkal küzdő, idegösszeroppanás szélén álló, különféle nyugtatókat és antidepresszánst magába tömő DiCaprio által játszott Randall professzorból fokozatosan előbújik az oktondi médiaszereplő.

Lám, van az a pénz és hírnév, amiért egy szakember is hajlandó magából bohócot csinálni!

Jennifer Lawrence hitelesen hozza a világ sorsáért aggódó impulzív gyakornokot. Egyedül ő hajlandó nyíltan kimondani: az emberek elveszítették belső iránytűiket, s a médiából ömlő parasztvakítás miatt képtelenek egymáshoz empátiával közeledni, s egymással érdemben kommunikálni. És valóban: naponta olvassuk a híreket a rettenetes természeti katasztrófákról, a saját bőrünkön érezzük a változást, sőt, a saját szemünkkel látjuk is, mégsem változtatunk a hozzáállásunkon.

A film vége felé már csak kínunkban mosolygunk, szégyenérzetünket pedig erősítik a film utolsó harmadában arcunkba vágott, háborúkról, halálról, életükért küzdő emberekről és állatokról szóló pár másodperces felvételek, amelyekkel a rendező arra késztet, hogy feltegyük a kérdést: érdemlünk még időt ezen a bolygón?

 – Pisilni kell! Nem érted? Pisilni kell!

Este kilenc körül járt, a barátomat vártam egy budai kiskocsmában, amikor felsivított a gyerekhang. Addig észre sem vettem, hogy odébb, egy sarokasztalnál három, meglehetősen komoly férfi között egy kicsi lány ül. Négyéves lehetett. A négyévesek ilyenkor rendszerint már alszanak. Ez itt, kifejezetten élénk volt.

A három férfi közül a Szélesvállú, jó negyvenes fölállt. Nem nyúlt a gyerek után, csak ennyit mondott, gyere, elkísérlek.

    – Kimenjünk, a fához!

    – Jó. Menjünk a fához.

    A kislány lecsusszant a székről, elindult, és ketten egymás mögött kisétáltak az ajtón.

A megfogyatkozott asztaltársaságot figyeltem, akik a gyerek és kísérője után bámultak. Aztán a Fiatalabb rászólt a Pulóveresre.

    – Egyél, kihűl.

Csak a Pulóveres előtt volt étel. Hatalmas bécsi szelet. Nekilátott. Annyira néztem őket, hogy nem vettem észre a kislányt, aki visszajött, s már az asztal szélébe kapaszkodott, merően nézte a tányért és megszólalt.

    – Éhes vagyok. Husikát kérek.

    – Az előbb nem kértél husikát. Most már nincs.

A Szélesvállú nem volt se hangos, se haragos. Csak úgy mondta, amit mondott. A kislány megrázta félhosszúra hagyott göndör fürtjeit, és rimánkodni kezdett.

    – Csak egy falatot… egy falat husikát…!

    A Fiatalabb odaszólt a Pulóveresnek.

     – Nem hallod? Egy falat husikát!

A Pulóveres még ráérősen a villájára tűzött egy jókora darabot és bekapta. A kislány és a két másik férfi megbűvölve nézték. Aztán a Pulóveres néhány apróbb falatot vágott, és a villán a gyerek szája elé tartott egyet. Az bekapta. Rágta, rágta, most a három férfi őt nézte. Újabb falat, azt is bekapta. A férfiak szinte vele ettek. Senki nem szólt egy szót se. El se mosolyogták magukat. A gyerek belejött. Ahogy telt a pocakja, úgy lett egyre magabiztosabb.

    – Inni kérek.

    – Azt mondtad, nem vagy szomjas.

    – Inni kérek…

Most már nem kiabált. Nézte az asztalnál a három férfit, és néha félrehajtotta a fejét. A barna fürtök oldalt himbálóztak. Az apró lábak harangoztak az asztal alatt. Fönt megszólalt a kislány.

    – Nagyon finom minden.

Szótlan és mosolytalan maradt a három férfi.

A Szélesvállú most az asztalra könyökölt és a tenyerébe fogta a fejét, nézte a gyereket.

    – Tényleg finom?

    Az bizonykodott, mintha az élete függne tőle.

    – Finom, finom, finom…

 A falatokból még tartott. Közben a pincér egy almalét hozott a kislánynak.

    – Na, igyál.

Ezt a Fiatalabb mondta, aki se nem evett, se nem ivott, nem is beszélt. Amúgy egyikük se szólt, szinte semmit. Nézték a kislányt, mintha a Holdról jött volna. A gyerek úgy ült a három jókora férfi között, mint egy játékbaba.

Ekkor váratlanul a kislány mögé lépett a cigány. Hegedűjét az álla alá tette, hátrakacsintott a harmonikásnak, és lehajolt a kislányhoz.

    – Mit énekeljünk, kicsi kisasszony?

Annak hátra kellett hajtania a fejét, hogy lássa, ki beszél hozzá a széke fölött. Így alulról kitekeredve nézte a muzsikusembert, aztán karját a nyaka alá dugva, kényeskedve elnyúlt a széken és azt mondta:

    – A Csicseriborsót.

És ekkor a Szélesvállú mintha elmosolyodott volna, aztán egyre homályosuló szemmel úgy nézte a gyereket, mint aki soha többé el nem mozdul mellőle egy tapodtat sem. A Pulóveres fejcsóválva és megbocsátóan elnevette magát, és nekilátott a bécsi szelet maradékának.

A cigány rákezdte. Nyekergősen szólt a Csicseriborsó. A Szélesvállú úgy nézte a kislányt, mintha ketten egyedül lennének és senki más nem volna jelen. Sorra vizsgálta a himbálódzó fürtjeit, az asztalon doboló kis kezeket, a kötött kabát virágos apró mintáját, és öklére támasztott arca fájdalmasan összehúzódott, aztán eltűnt a hatalmas tenyerek között. Kis idő múlva zsebkendőt vett elő és kiment a mosdóba.

A cigány már egy hangos asztalnál muzsikált, a Pulóveres kifizette a bécsi szeletet, amikor a Szélesvállú visszajött. A kislány fölnézett rá és csöndesen ezt mondta:

    – Apu, vegyél föl…!

Libasorban mentek ki, elöl a Szélesvállú, karjában a kislánnyal, utána a Pulóveres, aztán a Fiatalabb. Az ajtónál megállt, visszaszaladt, mert egy zöld mintás, apró kis hátizsákot a fogason felejtettek.

A cikk a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

A kisajkak összenövését (synechia vulvae) a szülők általában véletlenül fedezik fel, jellemzően akkor, amikor pelenkázás során tisztogatják a kicsi bőrét, és széthúzzák a nagyajkakat. Ilyenkor szokták észrevenni, hogy a húgycsőnyílás nem látszik. Extrém ritkán, de gátolt lehet akár maga a vizeletürítés is. „Előfordulhat az is, hogy a szülők arra figyelnek fel, hogy kislányuk pisil, minden rendben van, de amikor feláll, pici csöpögés jelentkezik. Ez azért történik, mert az összenövő hártya mögött bent marad egy kevéske vizelet, ami viszont kicsorog, amikor fölálláskor megváltozik a gyerek pozíciója. A bugyi emiatt lesz nedves” – mondja dr. Kőnig Róbert, a Szent János Kórház gyermeksebésze.
A veleszületett kisajak-összenövés nagyon ritka, az jellemzően csak a koraszülötteket érinti. Azoknál, akik normál időben jönnek világra, ez csak elvétve fordul elő. A probléma mindkét esetben – de más módon – azzal szokott összefüggésben lenni, hogy csökken a kislány ösztrogénszintje. „Koraszülötteknél mindig nagyobb az esélye a kisajak-összenövésnek, ez ilyenkor a koraszülöttség következménye. Viszont a probléma magától meg szokott oldódni, amint a babák a születés után behozzák lemaradásukat, külön teendőre újszülötteknél jellemzően nincs szükség” – emeli ki szakértőnk.

Az összenövésre ettől függetlenül figyelni kell, fontos elkülöníteni más állapotoktól vagy betegségektől, amelyek előfordulhatnak a női külső nemi szerveknél. Emiatt fontos, hogy a szülő akkor is mutassa meg a problémát gyereksebésznek, ha amúgy banálisnak tűnik.

Figyelni a kicsiket

Ha nem koraszülöttekről van szó, akkor a kisajak-össze­növés jellemzően 6 és 23 hónapos kor között alakul ki, de 6 éves korig előfordulhat. „Általában azt mondhatjuk, hogy ebben az időszakban kell jobban figyelni, az összenövés ilyenkor következhet be, általában külső hatásra. Például valamilyen hámsérülés, ami összenő, vagy valamilyen gyulladás, ami szintén hámsérülést okoz, és hasonlóképpen összenő. Lehet az ok valamilyen fertőzés is, ami ugyancsak gyulladáshoz vezet. Extrém esetben szexuális abúzusnál is előfordulhat. Magyarán az össze­növés mindig hámsérülés következménye” – magyarázza Kőnig Róbert. Állhatnak a háttérben higiéniai problémák is, például hogy a kicsik nemi szervét nem jól tisztítják. A közvetlen ok viszont ilyenkor is az, hogy emiatt gyulladás, majd hámsérülés alakul ki. Sokan amiatt gondolhatják, hogy a hámosító popsikémek kedvezhetnek a kisajak-összenövésnek, mert az ahhoz vezető okokat – a gyulladást és a hámsérülést – ilyenekkel kezelik.
A hámsérülések nyomán fél és 6 éves kor között azért alakulhat ki kisajak-összenövés, mert ebben az időszakban a lányoknál kicsit alacsonyabb az ösztrogénhatás. „Ők fejlődésük bizonyos pontján ösztrogént veszítenek, ez teljesen normális dolog, és egyben azt is jelenti, hogy a kismértékű összenövések nem is igényelnek kezelést.

Például, ha a gyerek hat hónapos vagy egyéves, akkor a helyzetet csak felmérjük, aztán picit később megnézzük, elmúlik-e spontán vagy sem. Anyatejes babáknál szinte mindig megszűnik, pont az ösztrogénhormonok miatt” – emeli ki a gyereksebész.

Nagyobb gondot csak az okozhat, ha a kisajak-összenövés nagyobb fokú, és miatta pang a vizelet. Ilyenkor ugyanis fertőzések léphetnek föl, és fölfele terjedhetnek. Ez Magyarországon extrém ritkán fordul elő, ha a gyereket komolyan elhanyagolják.

Kép

Kép: Freepik

Gyógyító ösztrogén

A kisajak-összenövést alapvetően háromféleképpen kezelik. Kőnig Róbert a legjobb, legbarátibb, legkézenfekvőbb megoldásnak az ösztrogénkrémes kezelést tarja, amelynél a szülőknek megtanítják, hova kell kenni naponta egyszer egy kevéske ösztrogénkrémet. Tudni kell, hogy az ilyen kenőcsöknek kétféle mellékhatása lehet. Az egyik, hogy a kislányok mellében picit megnő a mirigyállomány, a másik, hogy elszíneződés jelentkezik a külső nemi szerveken. Ezektől nem kell megijedni, elmúlnak egyből, amint a krém használatát – erre pár hétig, maximum két hónapig van szükség – abbahagyják. Másrészt ezek a mellékhatások nagyon ritkák. A krémektől tehát nem kell félni, főleg, hogy az összenövést barátságosan, fájdalommentesen szüntetik meg, elkerülhető velük a műtéti beavatkozás.

Az ösztrogénes kenőcs általában csak akkor nem jelent megoldást, ha az összenövés komolyabb, vagy a gyerek nem tűri, hogy a szülők folyamatosan kenegessék az érzékeny területet.

Ilyenkor helyi érzéstelenítésben végzett sebészi beavatkozásra van szükség. „Ez azt jelenti, hogy felteszünk egy kis érzéstelenítő krémet, majd pici szondával, manuálisan szétválasztjuk a két kisajkat. Ha a krém hatása elmúlik, fájdalom vagy diszkomfortérzés jelentkezik. Ráadásul az érzékeny területen két kis seb is létrejön a szétválasztás miatt, amit a szülőknek otthon kezelni kell. Ha lehet, emiatt kell megelőzni ezt a beavatkozást az ösztrogénkrémes kezeléssel, ami sokkal kíméletesebb” – hangsúlyozza a gyermeksebész.
Ha az összenövés annyira nagyfokú, hogy vizeletürítési nehézség is fellép, a gyerek pedig nem kooperál jól az orvossal, akkor a műtétet altatásban is el lehet végezni. Szerencsére nagyon ritka, hogy erre a megoldásra van szükség. „Bármelyik módszert is választjuk a szétválasztáshoz – akár a krémet, akár az érzéstelenítést, akár az altatást –, a szülőknek otthon folytatniuk kell a kezelést. Ehhez pontosan követni kell az orvos utasításait. Ez nagyon fontos, mert hiába végezzük el a műtétet, ha ezt a kezelést a szülők elmulasztják” – emeli ki Kőnig Róbert. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. szeptemberi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Az örökség átka és áldása

Rózsa Miklós 1907-ben jómódú, budapesti izraelita család gyermekeként látta meg a napvilágot. A világhírhez vezető zenei tehetségét édesanyjától, Berkovits Reginától örökölte, aki a Zeneakadémián tanult zongorázni, de a harmonikus otthoni légkör fenntartásáért lemondott a művészi karrierről. A kis Miklós először hegedűn, később brácsán gyakorolt, majd igazi csodagyerek módjára, mindössze nyolcéves korában egy koncerten is szerepelt: rizsporos parókában, egy gyerekekből álló együttes tagjaként adta elő Haydn Játékszimfóniáját.

A cipőgyáros apa, Rózsa Gyula azonban nem támogatta fia muzikális szárnypróbálgatásait. Ő ugyanis azt szerette volna, ha Miklós „rendes szakmát” tanul – így egy reálgimnáziumba íratta. A tehetséges fiatal azonban a szabadidejében továbbra is hódolt a szenvedélyének, emellett példaképei, Kodály és Bartók nyomdokain járva palóc népdalokat gyűjtött a család Nógrád megyei birtokán. Hamarosan megszületett első kompozíciója is, a trianoni tragédia ihlette Magyar alkony című költemény megzenésítése, amelyért – részben az aktuálpolitikai témaválasztásnak köszönhetően – kitüntetésben is részesült.

Apja kívánságának eleget téve Lipcsében végezte egyetemi tanulmányait: kémiát hallgatott, mellette azonban a konzervatóriumban is folytatta zenei pályája építgetését. Az anekdota szerint akkori zenetanárának köszönheti, hogy Rózsa Gyula végül engedett fia kapcsán a művészi pálya hívásának.

A mentor ugyanis levelet írt a szigorú apának, amelyben kvázi kikönyörögte, hogy Miklósból zeneszerző váljék.

Rózsa ekkor már több saját kompozícióval is büszkélkedett, a Magyar Szerenád című művével Magyarországon is ismertté vált. A nemzetiszocializmus réme és a numerus clausus nyomán erősödő antiszemita légkör elől azonban 1932-ben végleg Párizsba menekült, ahol Nic Tomay álnéven írt sanzonokat és kabarészámokat.

Éhező művészből alkalmazott komponista

Rózsa Miklós hiába volt rendkívül tehetséges, széles körű kapcsolatrendszer és állandó szerződés hiányában Párizsban folyamatosan anyagi gondokkal küzdött. Főként ez mozdította el a filmzeneszerzés irányába. 1934-ben ugyanis a híres svájci komponistával, Arthur Honeggerrel adott közös koncertet, és bár az est zajos sikert aratott, a zeneszerző gázsijából csupán egy szerény vacsorára futotta. Amikor ezt Honeggernek is szóvá tette, a francia filmzene veteránja felhívta a figyelmét az új (és akkor már hangos) médiumban rejlő lehetőségekre, illetve meghívta A nyomorultak című film bemutatójára. „Amikor meghallottam, eldőlt az életem!” – írta Honegger filmzenéjéről Rózsa a Kettős élet című önéletrajzi könyvében. A filmzeneszerzés jelentette művészi önkifejezés, illetve anyagi biztonság ugyanis végre elhozta számára azt a hőn áhított pályát, amelyen aztán egészen a világhírig menetelt.

Maradék pénzéből Londonba utazott, ahol nyelvórákat vett, tovább komponálta koncertműveit, majd 1937-ben rákacsintott a szerencse: Jacques Feyder francia filmrendezőtől hatalmas megtiszteltetésnek számító lehetőséget kapott A páncél nélküli lovag-ban. A mozgókép a Korda testvérek óvó szárnyai alatt készült, így Rózsa megismerkedhetett a szintén magyar származású fivérekkel, akik az elkövetkező években bőven el is látták megbízásokkal.

Irány Hollywood!

Karrierjében az 1940-ben bemutatott A bagdadi tolvaj jelentette a fordulatot, noha a rendező, Ludwig Berger eredetileg az operettműfaj ördögét, Oscar Straust szánta a zeneszerzői posztra. Rózsa önéletírásában azonban elolvashatjuk Korda Sándor trükkös közbenjárását, miként tolta az előtérbe honfitársát: irodáját a rendező szomszédságába költöztette, aki így naphosszat hallgatta a magyar komponista zongorajátékát, és végül úgy döntött, inkább ezt használja fel készülő filmje aláfestéseként. A bagdadi tolvaj elkészültébe a történelem is beleszólt, bár Rózsa számára ez jelentette a letelepedést a mozgófilm fellegvárában, Hollywoodban.

Az egyre fenyegetőbb német bombázások miatt ugyanis Kordáék az egész stábot Amerikába költöztették, és a filmzene felvételeit is ott fejezték be.

Korai korszakának másik emblematikus alkotása a Kipling regényéből készült A dzsungel könyve (1942) volt. Az ugyancsak egzotikus környezetben játszódó történethez Rózsa indiai gyökerű dallamokat használt fel, emellett ez volt az első filmzene, amelyet albumon is kiadtak. Páratlan sikernek bizonyult, rengeteg példányban kelt el, így a komponista számára is anyagi megbecsülést hozott. A hollywoodi debütálásra azonban 1942-ig várnia kellett, ekkor kérte fel Billy Wilder rendező az Öt lépés Kairó felé című, Paramount által gyártott kémfilmhez.

Rózsa Miklós különleges filmzeneszerzői hozzáállása aztán szép lassan felkérések sorozatát hozta magával. Mérnöki pontossággal szerkesztett, szimfonikus gyökerekből építkező kompozícióinak jellegzetessége, hogy mindig az adott mozgókép érzelmi, drámai ívéből indultak ki, és – a feletteseit nemegyszer megbotránkoztatva – gyakran élt innovatív megoldásokkal is. Egyik legjelentősebb filmműfajában, a pszicho-thrillerben például úttörő módon vezette be a teremin nevezetű elektronikus hangszert. A pusztán gesztusokkal működtetett orosz találmányt először Hitchcock 1946-os Elbűvölve című filmjében használta, méghozzá a paranoia szimbólumaként. Ez a film hozta el számára az első Oscar-díjat is.

Az oroszlán ketrecében

Egészen 1948-ig dolgozott független zeneszerzőként, majd az ügynöke javaslatára leszerződött az őt akkor már több ajánlattal megkörnyékező MGM stúdióval. Ismertsége és tehetsége lehetővé tette, hogy akkoriban példátlan feltételekkel kössön hosszú távú megegyezést: ragaszkodott az 1945 óta meglévő egyetemi állásához, fizetetlen nyári szabadságához, nem engedte, hogy a műveit más zeneszerzők dolgozzák át, emellett válogathatott a hozzá befutó megkeresések közül. Ezekből persze jócskán akadt, az emblematikus oroszlánról ismert stúdió ugyanis az összes gyártásra kerülő filmjével Rózsát kereste meg – így gyakorlatilag éjt nappallá téve dolgozott.

Eme korszakának egyik legjelentősebb alkotása a Quo Vadis? (1951) című történelmi eposz volt. Míg korábban az ehhez hasonló, görög-római korban játszódó alkotásokat gregorián dallamokkal festették alá, Rózsa nem átallott mélyreható kutatást végezni a történelem fennmaradt dallamaiban.

Így a Quo Vadis? nagyszabású kompozícióit több ízben antik hangszerek másolataival adták elő.

Kodály és Bartók ihletése alatt dolgozva a későbbiekben is mélyreható kutatómunka előzte meg szerzeményei megkomponálását. Az Angliában játszódó, kosztümös Ivanhoe-hoz (1952) például a középkori trubadúrénekeket és a latin egyházi zenét, míg az El Cid (1961) heroikus, honvédő történetéhez a középkori spanyol muzsikát tanulmányozta.

Az MGM-en belüli átrendeződések és az egyre több favágómunka némiképp megkeserítette az egyébként termékeny alkotói időszakot, illetve a stúdió egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a musicalekre, ami távol állt Rózsa világától. Ő innentől kizárólag drámai darabokon dolgozott, ezek közül egyik személyes kedvence a Vincent van Gogh életét feldolgozó A nap szerelmese (1956) lett. 

Életművét mintegy szintetizáló, legnagyobb szabású alkotása az 1959-ben bemutatott Ben-Hur zenéje volt. A rabszolgaságba taszított, majd a római hatalom ellen fellázadó zsidó herceg történetét grandiózus, már-már operaszerű kompozíciók festették alá – a filmet összesen 11 Oscarra jelölték, az egyiket Rózsa vihette haza a zeneszerzésért.

A kettős élet

A MGM stúdióval egyre terhesebbé váló köteléknek az 1961-es év vetett véget, innentől Rózsa ismét független zeneszerzőként dolgozott. Filmtörténeti szempontból azonban leáldozott az általa képviselt nagy műfajoknak – a történelmi eposznak és a film noirnak –, így későbbi munkái nem arattak olyan zajos sikert, mint a Quo Vadis?, az Aszfaltdzsungel vagy a Kettős élet.

Utóbbi munkája alapján kapta egyébként önéletleírása is a címét, amely Rózsa Miklós művészi pályájának megosztottságára utal: ahhoz, hogy a koncertművei megszületéséhez szükséges anyagi biztonságot megteremtse, kénytelen volt alkalmazott komponistaként a filmiparban robotolni. És bár előbbi műveit többek között Solti György, Bruno Walter és Leonard Bernstein is vezényelték, a 20. század egyik leghíresebb magyar zeneszerzőjévé a filmzenéivel vált.

Magyar gyökereihez élete végéig hű maradt. Nevét annak ellenére sem változtatta meg, hogy kiejtése az összes idegen nyelven nehézséget okozott.

Hollywoodi otthona falait magyar festmények díszítették, honfitársait mindig szívesen látta, segítette a tengerentúlon is. Emigrációja után először 1947-ben tért haza, méghozzá egy, a műveiből összeállított hangverseny alkalmából. Ekkor újították fel A bagdadi tolvajt is, a bemutatón pedig a magyar közönség szó szerint megrohamozta őt, csaknem 600 autogramot osztott ki.

80. születésnapját nagyszabású Rózsa Miklós-nap keretében ünnepelték meg Los Angelesben, emellett Ronald Reagan amerikai elnök, II. Erzsébet brit királynő és II. János Pál pápa is köszöntötte a zeneszerző legendát. 82 éves korában agyvérzést kapott, minek következtében a bal oldala teljesen lebénult, innentől már csak kisebb műveken és az önéletrajzán dolgozott. Amikor 1995-ben, 88 éves korában elhunyt, Hollywoodban koncertekkel és Rózsa-kiadványokkal emlékeztek meg róla, míg szülőhazájában a sajtó mindössze röviden búcsúztatta.

Mondhatjuk, hogy az okoskütyük használata mára hétköznapivá vált Magyarországon?

Itthon nagyjából a lakosság negyede használja az országos átlagnál magasabb szinten ezeket az eszközöket, huszonöt százaléka pedig szinte digitális analfabétának számít, tehát képes egyszerűbb feladatokat elvégezni a telefonon, például híreket olvas, de nem tud vásárolni, üzenetet küldeni, ügyfélkaput használni. Ez is jól mutatja, hogy van értelme fejleszteni.

Milyen hátrányokat szenvedhet el az, aki nem tesz szert ezekre a képességekre?

Nehezebben talál munkát vagy nem tud dolgozni, oktatásban részesülni. Különösen a járvány kitörése óta a távoktatás, home office széleskörű elterjedésével vált nélkülözhetetlenné a technológia.

A diákok otthoni tanulása számítógép vagy megfelelő internetkapcsolat nélkül szinte lehetetlen.

Hogyan segíthet a Mobildonor Program?

A programban tavaly olyan használt okostelefonokat gyűjtöttünk össze a Telekom és a cég ügyfeleinek segítségével, amelyek a fiókban porosodtak, de még működnek. Ezeket összegyűjtik, adatmentesítik, átnézik technikailag, és így kerülnek az új felhasználóhoz. Ezzel egyszerre lehet örömet szerezni valaki másnak, és óvni a környezetet. Idén már lesznek laptopok és más készülékek is a programban, amelyekhez cégek is tesznek majd felajánlásokat.

Kép

Mobildonor Program

Kiknek jut az adományból?

A többgyerekes családoknak, egyedülálló szülőknek, idős embereknek, hajléktalan embereknek és szociális munkásoknak.

Az álláskeresésben, a digitális oktatásban, illetve a gyermekjogok érvényesülésének elősegítésében szeretnénk segíteni.

Szociális munkás? Ez azt jelenti, hogy a segítő szakmákban is vannak nélkülözők?

A szociális munkások sokszor nehéz anyagi helyzetben vannak. Sajnos a fizetésük és a társadalmi megbecsültségük is alacsony. A Telekom ezért külön megköszönte, hogy róluk sem feledkeztünk meg.

Milyen feladatokat lát el a Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány a programban?

Több mint huszonöt éve dolgozunk civil szervezetekkel. Mi választjuk ki azokat, amelyekkel együttműködve el tudjuk juttatni az adományokat a rászorulóknak, és mi szűrjük ki azokat az egyesületeket is, amelyek bár hangzatos néven működnek, nincs adományosztási tapasztalatuk.

Az miért baj?

Ha leteszünk a Blaha Lujza térre egy ruhagyűjtő ládát, megkérjük az embereket, hogy dobálják bele, ami nem kell, aztán két nap múlva azt mondjuk, hogy el lehet vinni a ruhákat, attól azok még nem jutnak el a rászorulókhoz. Fel kell tudni mérni a csoportok igényeit, és szét kell tudni osztani az adományt! Ehhez elköteleződésre, szakmai hozzáértésre van szükség. A mi feladatunk az, hogy begyűjtsük az igényeket, és a beérkező készülékeket eljuttassuk oda, ahova kell.

Van egy portálunk, az Adjuk össze!, amelyen keresztül egész évben gyűjtünk felajánlásokat.

Kaptak már visszajelzéseket a mobilok új tulajdonosaitól?

Örültek az adományoknak. Voltak, akik elmondták, hogy a járvány miatt úgy érzik, hogy még jobban el vannak zárva a külvilágtól, és a telefon a kapcsolattartásban, illetve a tanulásban is segíti őket, de persze szórakozáshoz is használják. Az egyik gyerek azt mondta: „Apának van telefonja, de elmegy dolgozni, ezért csak akkor tudom megnézni a feladatokat, amikor ő hazaér a munkából, ezért lemaradok, nem tudok lépést tartani a többiekkel. A saját telefonnal ez már nem gond." 

Támogatott tartalom.

El is felejtettem, hogy jobban szereted a bort, mint a sört, mondom meglepődve. Ne törődj vele, én sem emlékeztem rá, hogy te meg sörös vagy, válaszolja egy félmosoly kíséretében. Nem is csoda, gondolom, két év hosszú idő. Ennyi ideje nem láttuk egymást. Illetve láttuk, de csak távolról, munka közben. Most pedig megegyeztünk róla, hogy a munkánkról nem beszélünk. Ezért a zavart csend, mert nincs más témánk. Nem is tudom, mit hozzak szóba. Olyat azért mégsem kérdezhetek, hogy mi a kedvenc színe, vagy hogy szereti-e a filmeket. 
Szép ez a táj, nem? Micsoda ügyetlen, otromba kérdés. Mit lehet erre válaszolni? Nyilván azt mondja, hogy szép. Utána pedig még kínosabb a csend. Ennél az is jobb lett volna, ha meg sem szólalok.

A kamaszkori csajozások gyötrelmei jutnak eszembe. Ha nagy nehezen rá is vettem a lányt, hogy jöjjön el velem, a randin teljesen elnémultam, vagy ehhez hasonló baromságokat kérdeztem.

Idővel javult a helyzet, de úgy tűnik, megint kiestem a gyakorlatból. Itt ez a vonzó, fiatal nő, és gőzöm sincs, hogyan közelítsem meg. 
Az sem segít a helyzeten, hogy a szomszéd asztalnál egy huszonéves pár csókolózik legalább húsz perce. Így még nagyobb a nyomás rajtam, hogy közeledjek, hisz a két asztal közti kontraszt már-már elviselhetetlen. Direkt nem nézünk oda, mégis irigykedünk. Mert köztük már nincs ott az a láthatatlan fal, amit csak hosszú, sok energiát igénylő ismerkedéssel lehet lebontani. Aztán eszembe jut, hogy már mi is lebontottuk egyszer. Csak valahogy észrevétlenül újraépült. 
Ez a gondolat ad erőt ahhoz, hogy átnyúljak az asztal felett, és megfogjam a kezét. Már az sem zavar, hogy jegygyűrű van az ujján. Hiszen van az enyémen is. Sőt, olyan érzés, mintha a gyűrűk mágneses erővel húznák a két kezet egymás felé. Pár másodperc elviselhetetlen izgalom, amíg rájövök, hogy ő is szorítja az én kezemet, nem csak én az övét. Egymásra mosolygunk, ettől még bátrabb leszek. Talán még egy csókot is megkísérelnék, ha nem szólalna meg a telefonom. 
Eddig bírta a gyerek nélkülünk. Sietve kérem a ­számlát. Talán csak udvariasságból, de a feleségem is előveszi a pénztárcáját. Hagyd, mondom neki, ezt most én állom, ez a minimum egy első randin. Jót nevetünk, hisz egy kasszán vagyunk. Megkönnyebbülök. Tapasztalatból tudom, hogy ha egy nőt meg tudsz nevettetni, onnan már nehéz elrontani.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

A Louvre labirintusában

1911-ben a Louvre már több mint száztíz éve múzeumként működött. Hatalmas mennyiségű rablott, vásárolt és örökölt műkincset tartottak és állítottak itt ki, olyan óriási területen, hogy nem sokan voltak, akik az egészet átlátták. Az egész épületegyüttes alapterülete hatvanezer-hatszáz négyzetméter, ami négyszerese a budaörsi TESCO hipermarketnek raktárakkal és irodákkal együtt. A több száz termen és szobán kívül számtalan kisebb helyiség, rakodótér, kamra, sufni bújik meg a régi falak között, valószínűleg akkoriban senki sem tudta pontosan, hány.

Az egyik kis gardróbszerű fülkében például azokat az eszközöket tartották, amiket festőművészek és tanoncaik használtak a nagy alkotások másolására. Más szokások voltak akkoriban: a lelkes rajongók előre egyeztetett időpontokban másolatokat készíthettek a leghíresebb művekről. A feltétel csak annyi volt, hogy a másolat nem lehetett azonos méretű az eredetivel. A későbbi rendőrségi vizsgálat alatt tett tanúvallomása szerint ebben a kis helyiségben bújt el záráskor Vincenzo Peruggia 1911. augusztus 20-án, vasárnap.

A fiatalember kiválóan ismerte a Louvre-t és napirendjét, mivel korábban karbantartóként ott dolgozott. Tudta, hogyan lehet a látogatási idő végén észrevétlenül eltűnni, és azzal is tisztában volt, hogyan zajlik minden hétfőn a zárt kapus karbantartás.

A festőállványok, drapériák és seprűk között töltött kényelmetlen éjszaka után, kora reggel kisurrant a kamrából, és a Salon Carréba, azaz a Négyszögletes Terembe sietett. Itt lógott négy egyszerű kampón a Mona Lisa. Leemelni a falról azonban egyáltalán nem volt egyszerű feladat. Már maga a festmény sem könnyű, körülbelül tíz kilogramm súlyú, mivel nem vászonra, hanem egy három részből összerótt nyárfatáblára készült. De ez a súly eltörpült a vaskos, reneszánsz keret, valamint a festmény köré szerkesztett, üvegezett védőszerkezethez képest. Ez utóbbit maga Peruggia szerkesztette évekkel korábban. Összességében körülbelül száz kilót nyomott az egész alkotmány – ezért sokan nem is hiszik el, hogy az elkövető egyedül volt.

A nagy képlopás részletei

Peruggia azt vallotta, hogy ő maga emelte le a falról a képet, aztán egy kamrába vitte, majd gyorsan megszabadította minden díszétől és védő függelékétől. A hetvenhétszer ötvenhárom centiméteres, tizenhárom milliméter vastag fatáblát már könnyedén elrejtette a laza munkásköpenye alá, majd a legközelebbi hátsó lépcsőn elindult lefelé, a kijárat irányába. Amikor a bezárt földszinti ajtóhoz ért, elővett a zsebéből egy gondosan odakészített kulcsmásolatot. Csakhogy itt hiba csúszott a számításaiba, ugyanis a kulcs nem nyitotta a zárat. Peruggia egy ideig elkeseredetten próbálkozott – sikertelenül. Ráadásul lépteket hallott: a lépcsőn egy őr közeledett. A tolvaj kínjában improvizálni kényszerült. A nála lévő csavarhúzóval gyorsan leszerelte az ajtó antik kilincsét, majd amikor az őr odaért, a gyakorlott bennfentes hangján panaszolta el neki, hogy nem tud kijutni. Az őr segítőkészen elment fogóért, majd visszatérve kinyitotta az ajtót. Peruggia megköszönte a szívességet, aztán további folyosókon és termeken keresztül a főbejárathoz ment. Itt megint szerencséje volt. A szolgálatot teljesító egyetlen őr nem tartózkodott a helyén: pár perccel korábban elment egy vödör vízért, hogy a kapu előterét felmoshassa. A tolvaj akadály nélkül kijutott az utcára, a kilincset pedig eldobta. Ezek után buszra szállt, de idegességében rossz irányba ment, ezért leszállt, és taxival ment tovább. A Szent Lajos Kórház utca 5. számú házba vitette magát, ahol belépett a lakásába, és a festményt egy láda hamis feneke alá, egy rekeszbe tette, majd betolta az ágya alá. 
A hétfői karbantartás rendben megkezdődött, és a felelős vezető – egy bizonyos Picquet – végigjárta a múzeumot. Mindent rendben talált.

Amikor a Mona Lisa üresen hagyott helyét meglátta, arra gondolt, hogy biztosan a Louvre fotósa vitte el, hogy megint felvételeket készítsen róla, esetleg a hatóságok távolíttatták el ideiglenesen, nehogy valaki ellopja.

Sok ember ment el a négy üres kampó mellett, de senki sem gondolt semmi rosszra. A dolgos nap véget ért, majd eljött a keddi nyitás. 
Az első aggodalmas hang egy Louis Béroud nevű műkedvelő festőművészé volt, aki egyeztetett időpontra érkezett, hogy lemásolja a Mona Lisát. Értetlenkedve panaszkodott, hogy nem tudja elkezdeni a munkát. Addig méltatlankodott, amíg a teremőr kelletlenül felkereste a múzeum fényképészét, hogy hozza vissza a festményt. A fotósnak azonban fogalma sem volt, hol lehet. A pánik, majd az azt követő botrány csak ekkor tört ki. 

Kép

Kép: PxHere

A festmény előélete 

A Mona Lisa, eredeti nevén La Gioconda az 1860-as években kezdett ismertté és népszerűvé válni. A huszadik század elején ugyan még nem volt olyan ikonikus alkotás, mint ma, de azt senki nem tudta képzelni, hogy valaki egyszerűen besétál, és ellopja. A világ leghíresebb festőjének alkotásaként évszázadok óta békében és nyugalomban töltötte a napjait Franciaországban. Egyre többen találgatták, ki volt a modellje, az emberek ámuldoztak a titokzatos mosolyon, és megpróbálták megfejteni a titkát. Nem lehetett tudni, hogy Leonardo tényleg a gazdag firenzei selyemkereskedő, Francesco del Giocondo Lisa nevű feleségét örökítette-e meg. Azóta is rengeteg elmélet született a modell kilétéről. Van, aki szerint Leonardo az édesanyját festette meg, mások szerint a művész a saját feminin énjét ábrázolta egy furcsa önarckép formájában. Még az sem biztos, hogy egyetlen Mona Lisa létezett, mivel fennáll a lehetősége, hogy Leonardo legalább még egy változatot készített. 
Leonardo da Vinci valószínűleg 1503-ban kezdte el festeni és 1517-ben, Párizsban fejezte be – ha egyáltalán tényleg befejezte. Amikor 1516-ban, I. Ferenc francia király meghívására végleg elhagyta Itáliát, az akkor még félkész festményt is vitte magával, majd további évekig javítgatta. Halála után a Mona Lisa a francia királyság tulajdona lett. XIV. Lajos először Fontainebleau-ba, majd a frissen megépült Versailles-be vitette. A festmény nem esett áldozatul a történelem viharainak, a francia forradalom is megkímélte, és miután eltöltött néhány évet Napóleon hálószobájában, gyakorlatilag tökéletes állapotban vészelte át az elmúlt kétszáz évet is. 

A hazafias tolvaj verziója 

A kép eltűnése után megindult a pánikszerű kutatás. Minden Párizsból kivezető utat lezártak, rendőrök árasztották el az utcákat, kihallgatásokat és házkutatásokat tartottak, de semmi nem vezetett eredményre.

A Louvre egy hétre bezárt, aztán amikor újra kinyitott, több látogató tekintette meg a Mona Lisa hűlt helyét, mint korábban magát a festményt.

Különböző párizsi művészeti folyóiratok egymással és a rendőrséggel rivalizálva egyre nagyobb összegű jutalmakat ajánlottak a nyomravezetőnek. Néhány napra még a híres költőt, Guillaume Apollinaire-t is letartóztatták, aki a fiatal Pablo Picassóra terelte a gyanút, így őt is bevitték kihallgatásra. Kiderült, hogy négy évvel korábban Apollinaire elemelt néhány ibériai eredetű kőszobrocskát a Louvre raktárából, amelyeket aztán Picasso vásárolt meg. Végül mindketten szabadon távoztak. Eközben a Gioconda nem egészen egy kilométerre a Louvre-tól, egy ágy alatt pihent. 
Két év és négy hónap eredménytelen keresés után Peruggia felbukkant Firenzében. Hamar eljutott az Uffizi Képtár igazgatójáig, és bejelentette, hogy nála van a festmény. Ötszázezer líra jutalom ellenében felajánlotta a Mona Lisát az olasz államnak. Biztosította az igazgatót, hogy az eredeti alkotással van dolga, hiszen ő maga lopta el. Indokként azt hozta fel, hogy a rabló napóleoni hordák által ellopott festményt – puszta hazafiasságból – vissza akarja juttatni az eredeti helyére. A valódi történelmi tényekről nem esett szó. Az igazgató gratulált neki a nemzeti érzületéhez, majd elmentek Peruggia szállodájába. Itt a láda fenekéről – egy ócska kalap, egy köpeny, egy fogó és egy mandolin alól – előkerült a piros selyembe bugyolált Gioconda. Az eredetiségéről hamar megbizonyosodtak, a tolvaj pedig a biztos bevétel reményében engedte ki az ajtón az igazgatót. Néhány perc múlva azonban kopogtattak az ajtaján. A rendőrség érkezett meg, és Vincenzo Peruggiát letartóztatták. 

A tárgyaláson egy percig sem tagadta, hogy ő volt az elkövető, mindent magára vállalt. A felmerülő fizikai nehézségekre nem is reagálva azt állította, hogy a rablást egyedül követte el.

A valódi indíték tulajdonképpen nem derült ki. A hosszan elhúzódó tárgyalássorozat végén hét hónap börtönbüntetésre ítélték, amit azonban az előzetes letartóztatás ideje alatt már letöltött, így azonnal szabadon engedték. Sok olasz szemében hőssé vált, rajongói lettek, lelkes lányok és asszonyok süteményt és bort küldözgettek neki. 

Plusz hat Mona Lisa? 

Tizenkilenc évvel később megdöbbentő cikk jelent meg a Saturday Evening Post című amerikai folyóiratban. Egy Karl Decker nevű újságíró azt a hírt közölte, hogy kiterjedt összeesküvésről van tudomása a Gioconda elrablásával kapcsolatban. Mint írta, még 1911-ben megkereste őt egy bizonyos Eduardo, más néven Valfierno márki, és azt állította, hogy ő maga rendelte meg a festmény elrablását. A tolvaj természetesen Peruggia volt, de nem hazafias hevületből lopta el a képet, hanem egy ravasz tervet szolgált. 
Eszerint Valfierno még 1911-ben hat másolatot készíttetett a Mona Lisáról egy Yves Chaudron nevű hamisítóval. Ezeket egyesével, teljesen legális módon bevitték az Egyesült Államokba, és elrejtették. Ezután felkerestek hat gazdag üzletembert, akik hajlandóak voltak több millió dollárt fizetni az eredeti Mona Lisáért. Egyikük sem tudott persze a többiekről, mindannyian azt hitték, övék lesz a főnyeremény. Augusztusban Peruggia – Decker szerint két bűntársa segítségével – ellopta a festményt, a világsajtó pedig szinte megőrült a hír hallatán. Amikor a hat üzletember is tudomást szerzett a lopásról, Valfierno egyesével felkereste őket, és titokban eladott nekik egy-egy hamisítványt. 

Bízhatott benne, hogy amint kiderül a turpisság, a lóvá tett, hiszékeny emberek nem mennek a rendőrségre, hiszen nem akarják bajba keverni magukat. Azzal büszkélkedett Deckernek, hogy ezzel a zseniális tervvel a tökéletes bűncselekményt követte el.

Egy magányos elkövető ugyan kissé nehezen kivitelezhette volna a rablást, és Peruggia vallomásában is voltak homályos pontok, de sajnos erre a fantasztikus és regényes történetre sincs semmi bizonyíték. Decker az egyetlen tanú Valfierno beszámolójára, sem magának a márkinak, sem a hamisítónak a létezése nem bizonyítható. A történet viszont nagyon ötletes: regényeket és filmeket ihletett az elmúlt évtizedekben, és hozzájárult a Gioconda hatalmas hírnevéhez. Ma már minden képzeletet felülmúló biztonsági intézkedésekkel védik. Minden repedését, minden négyzetmilliméterét nyilván tartják, és golyóálló üveg alatt tartják, miközben a látogatók maximum harminc másodpercig csodálhatják. Lehet, hogy Vincenzo Peruggia szemtelen tette nélkül a Mona Lisa nem is lenne ennyire népszerű? Még az is megeshet, hogy egyszer valahonnan előkerül a hat elrejtett másolata. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. szeptemberi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>