Menekülő kárpátaljai családot fogadtak be – „Nem hoztak semmit, csak magukat”

Még csak tegnap tört ki a háború Ukrajnában, de a családod már befogadott menekülteket. Hogyan zajlott a folyamat?

A lányom Marosvásárhelyen jár egyetemre, ott is él, de a közösségi médiát nyilván figyeli. Ő mondta, hogy „Anya, olyan sokan kitették, hogy befogadnak embereket, nem gondolkodtál azon, hogy ti is befogadhatnátok valakit a vendégházba?” Mondtam, hogy persze, gondolkodtam rajta. Aztán kiírtam a Facebookra, hogy mi is tudunk segíteni.

Mi motivált erre?

Felnőttkori megtért keresztény vagyok. Jézusnak van egy mondása, hogy „azt cselekedjétek másokkal, amit szeretnétek, hogy ők cselekedjenek veletek”. Alaptézissé vált ez az életemben. Éppen szentmisén voltam reggel, csörgött a telefonom, visszahívtam a számot, és az egyik ismerősöm hívott, hogy ismer egy családot, akik ma hajnalban érkeztek Tatabányára, és keresnek szállást. 

Mennyi idő telt el a posztolás és a beköltözés között?

Tegnap este tettem ki a posztot, és ma reggel nyolckor már megvolt a kapcsolat. A család egyébként „elveszett” egy időre, mert rosszul lett az apuka, annyira megviselték az események. Annyira felment a vérnyomása, hogy be kellett vinni a kórházba. Ott kellett hagyniuk mindent, és pillanatok alatt kellett dönteniük arról, hogy jönnek. Dél körül érkeztek meg hozzánk.

Melyik volt az a pillanat, amikor világossá vált számukra, hogy nem maradhatnak ott?

Az édesanya elmondta, hogy azért jött, mert nem akarta, hogy a fiát elvigyék, és bár a fia még csak 17 éves, de már behívták orvosi vizsgálatra, hogy kiderüljön, megfelel-e katonának. Az utcákon autókból ugráltak ki a katonák, és terelték be a fiatal férfiakat az autóba. Nagyon megrendítette ez a látvány, ekkor döntöttek úgy, hogy jönnek. Nem hoztak magukkal semmit, csak magukat. Már akkor 7-8 órát álltak az emberek a határnál, és át kellett érniük, mielőtt lezárják előttük az utat.

Érzelmileg nagyon erős pillanat lehetett a találkozás…

Amikor megláttam a családot, egyből nagyon szimpatikusak voltak, mindenkinek olyan tiszta volt a tekintete. Kiderült, hogy vallásos emberek, gondoltam, hogy biztosan jól kijövünk majd egymással, ami elég fontos, hiszen mi is itt lakunk a vendégháznál, és folyamatos lesz a kapcsolat. Reggel mentem mise után vásárolni, gondoltam, hogy éhesek lesznek, és tényleg azok voltak, jó ideje nem ettek és nem aludtak. Az édesanya sírdogált, mondta, hogy ez nagyon nehéz volt neki, de úgy érezte, hogy el kell jönniük. Arról is beszélt, hogy el sem tudjuk képzelni, mi van kint, milyen sokan menekülnek. Nagyon ijesztő lehet, tényleg nem tudjuk elképzelni.

Mit mesélt még az ottani helyzetről?

Annyit mondott, hogy az utcákon már sok a tank, és hogy gyűjtik be az embereket, akik emiatt félnek. Ott maradt az anyukája és a testvére is.

Biztosan nagyon aggódnak értük…

Az interneten figyelik az eseményeket. Mutatott egy magyarlakta falut, ahol a településvezető beszédet mondott, és nyugalomra intett mindenkit, tehát próbálják megnyugtatni egymást. Nagyon megható volt látni, ahogy összegyűlnek az emberek a sátorban, a hóesésben, és imádkoznak Istenhez.

És most mi lesz, hogyan történik majd például az ellátásuk?

Én nem fogom tudni sokáig ellátni őket egyedül, de írtam a barátaimnak, hogy a család biztosan elfogad ételadományokat.

Képünk illusztráció