Nemes Nagy Ágnes Judit Zsuzsánna 1922. január 3-án született Budapesten. Hatévesen fogalmazta meg első versét. Így szól: „A büszke tehén a réten áll. Csak áll.” Gyermekkori költői látását egész életében megőrizte. Művészettörténészként különösen szerette a tárgyakat – pontosabban: a láthatót –, és költőként megtalálta a láthatóban bennfoglalt láthatatlant. Férje, Lengyel Balázs író, „Két Róma” című visszaemlékezésében azt írta róla: versei szikrázó erejét a „vulkanikus kontempláció” adta. A vulkán képe Nemes Nagy Ágnes életművére is igaz: az általa megjelentetett kötetek szilárd, felséges hegyként állnak előttünk, amelynek bármely pontján megkapaszkodva tápláló talajt találunk a legkülönbözőbb fajta gondolatoknak. A költő halála után publikált hátramaradt versek engedik csak látni, mi minden történt mindeközben a hegy belsejében. Nemes Nagy Ágnes egész életében törekedett arra, hogy ne engedje szabadon kiömleni ezeket a belső forrongásait – ugyanis nem érezte volna magát önazonosnak. Őszinteség című versében így fogalmaz erről: 

Émelyedem, magam kibontván. 
Be jó is annak, aki spontán. 
Mentem volna szódáskocsisnak, 
ki a nagy, szőke lovakat 
csak mossa, mossa hallgatag. 

Különös generáció tagja volt: születési dátumukat nézve iskolatársa lehetett volna Sarkadi Imre, Pilinszky János vagy Göncz Árpád is. Pilinszkyvel szoros, testvéri (a férfi részéről időnként ennél még mélyebb) kapcsolatuk volt az Újhold című folyóirat rövid időszakában és az azt követő „répa-korszakban”. Így hívták nem kis élccel az ötvenes éveket, amikor „legjobb részük a föld alatt volt”: nem publikálhattak, és gyermekirodalomból, fordításokból jutottak bevételhez. Nemes Nagy Ágnes középiskolai tanárként dolgozott – egyik diákja a pár évvel ezelőtt elhunyt költő, Tandori Dezső volt.  

A nehéz években testi-lelki menedék volt Nemes Nagy Ágnesék lakása, ahol rendre összegyűltek a margóra került írók, és tartották egymásban a lelket felolvasásokkal, játékokkal, jelenléttel. 

Életműve olyan volt, mint az újhold 

Az újhold az a jelenség, amikor a Földről nézve a Hold hátoldalát világítja meg a Nap. Bár ez a név egy egész költőcsoport posztnyugatos törekvéseit foglalta össze, Nemes Nagy Ágneshez is kapcsolódik. Ő ugyanis egész életében ellenállt annak, hogy a sugárzóan szép nőt lássák benne, és ez befolyásolja irodalmi megítélését. Köztudomású, hogy elégette fiatalkori fotóit, és férjén, Lengyel Balázson kívül soha nem engedett más férfit az életébe. Férje így írt házasságuk első éveiről: „Túléltem a katonáskodást, a fogolytábort, egymásra találtunk a feleségemmel, fiatalok voltunk, mindketten húszas éveinkben, és képtelenül szerettük egymást (igen, egy életre szólón), és kibontakozóban volt közös szellemi életünk is, amelynek volt már némi írói aurája. […] Az 1945-46 utáni időkben még jó darabig hozzá kellett szoknom ahhoz, hogy barátaim és írókollégáim túlzottan is lefoglalták Ágnes létét, és olykor úgy néztek rá, mint számba vehető fiatalasszonyra annak ellenére, hogy Ágnes a maga emberi tárgyilagosságával, mélyen puritán gondolkozásával a félreérthető intimitás legkisebb lehetőségét sem adta meg nekik. legföljebb a férfiszándékot, naivitásában, nem vette észre.”  

Az embereket persze izgatja az újhold másik oldala, és nagy kísértés az életmű helyett inkább a nőről, az életútról próbálni beszélni. Hogy szerelmes volt-e mentorába, Szerb Antalba, akit nem tudott másokkal együtt megmenteni, és mire gondolt, amikor egy jeruzsálemi konferenciáról kiszökve, a Siratófalat megérintve kitört belőle a sírás. Hogy miért nem viszonozta Pilinszky iránta táplált, gyöngéd érzéseit. Hogy tényleg félt-e a megőrüléstől, miért nem született gyermeke, hogyan reagált, amikor Szabó Magda elmondta neki, hogy börtönben ülő férje azt üzeni, el szeretne válni tőle. Hogy mit szól ahhoz a mai felvetéshez, amely szerint ő lenne a magyar irodalomban a „genderkérdés” egyik első úttörője. De van az úgy, hogy a Hold nem akarja nekünk a Naptól felfűtött oldalát megmutatni. Ő így beszélt erről 1970-ben Földes Annának a Nők Lapjában: „Azt hiszem, szerencsém volt az irodalomban. Mire egyáltalán észrevettem, hogy nőnek lenni milyen problémát jelent az életben és az irodalomban – már költő voltam. Témában, élményben azóta sem tettem kirakatba nővoltomat.”  

Kép

Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs - Kép: Fortepan/Hunyady József

Az ég és az ég között 

Nemes Nagy Ágnes verseiben kivonhatatlanul ott kering Babits műveltsége és József Attila kozmikus magánya.  

Versei nem könnyű olvasmányok – ahogy a lelkigyakorlat sem könnyed időtöltés –, de nem nélkülözik a játékosságot, sem a humort, sem a zeneiséget.  

Márpedig Nemes Nagy Ágnest olvasni lelkigyakorlat. Szövegei úgy drámaiak, hogy nem feltétlenül végződnek tragédiával. Feszültségük kulcsszava – és következő idézett versének címe is – a Között: hogy a valóság valamiképpen kimondhatatlan, mégis képtelenség meg sem próbálni szavakat találni hozzá.  

A levegő nagy ruhaujjai. 
A levegő, amin szilárdan 
támaszkodik madár s madártan, 
az érvek foszló szélein a szárny, 
egy percnyi ég beláthatatlan 
következményű lombjai, 
az élő pára fái, felkanyarodva 
akár a vágy, a fenti lombba, 
percenként hússzor lélegezni 
a zúzmarás, nagy angyalokat. 

És lent a súly. A síkon röghegyek 
nagy, mozdulatlan zökkenései, 
amint feküsznek, térdenállnak 
az ormok és a sziklahátak, 
a földtan szobrai, 
a völgy egy percnyi figyelem-lazulás, 
aztán megint a tömbök és a formák, 
meszes csonttól körvonalig 
kővé gyűrődött azonosság. 

Az ég s a föld között. 

A sziklák roppanásai. 
Amint a nap átlátszó ércei 
már-már magukba, fémmé a követ, 
ha állat járja, körme füstölög, 
s köröznek fent a sziklafal fölött 
az égő paták füstszalagjai, 
aztán az éj a sivatagban, 
az éj, amint kioltja s kőmivolta 
magváig ér, fagypont alatti éj, 
s amint hasadnak és szakadnak 
a porcok, forgók, kőlapok, 
amint feszítik véghetetlen, 
széthasgató önkívületben 
a fehér s a fekete mindennapos 
néma villámcsapásai – 

A nap s az éj között. 

A szaggatások, hasgatások, 
a víziók, a vízhiányok, 
a tagolatlan feltámadások, 
a függőlegesek tűrhetetlen 
feszültségei fent és lent között – 

Éghajlatok. Feltételek. 
Között. Kő. Tanknyomok. 
Egy sáv fekete nád a puszta-szélen, 
Két sorba írva, tóban, égen, 
két sötét tábla jelrendszerei, 
csillagok ékezetei – 

Az ég s az ég között. 

Az újra megszólalás nehézsége 

Bár fiatalkori elképzeléseivel ellentétben nem a teológiának szentelte magát, a családjában megtapasztalt protestáns, puritán etika egész életét átitatta. Istenkeresése egészen más, mint „ikerbolygójáé”, a katolikus Pilinszkyé: valahogy ebben is meglepően objektív, realista. Lázár című verse balladai sűrűséggel beszéli el a feltámadás nehézségét: 

Amint lassan felült, balválla-tájt 
egy teljes élet minden izma fájt. 
Halála úgy letépve, mint a géz. 
Mert feltámadni éppolyan nehéz. 

Ha valaki, ő tudta, milyen rettenetesen nehéz újra megszólalni évtizedes hallgatás után, élő szavakat találni a (háborúban és a szocializmusban) megöltek helyett. Erről a feltámadásról mondta: akkor lehetséges, amikor az ember újra megtalálja az érzékelés örömét. 1986-ban – igaz, évkönyvként, de – az Újhold is feltámadt. Arra az öt évre, ameddig a súlyos betegségével küzdő Nemes Nagy Ágnes még elérhető, megszólítható volt. 

A költő előszeretettel mesélte, mennyire megrökönyödtek a diákjai, amikor arról mesélt nekik, hogy Ignotus ezekkel a szavakkal reagált Ady A fekete zongora című versére: „gyönyörű, de akasszanak fel, ha értem…”  

A jó irodalom ismérve gyakran ez: a kortársak akkor még nem, de a gyermekeik már világosan értik az ott leírtakat. Nemes Nagy Ágnes esszéit, interjúit az elmúlt harminc évben utolérte a történelem, ma már sokan értik azt, ami harminc éve még a jellegzetes magyar cellairodalom összekacsintása lehetett csak. És ebben a mély megértésben rendkívüli módon lehet őt szeretni. Ha valami igazán lelkigyakorlat így 2022 első napjaiban, az ez: vállalni a feltámadás kínlódását, és vele együtt új szavakat keresni mindahhoz, amit az itt és mostban érzékelünk. Mint Simon Márton költő, aki éppen tíz éve lobogó, játékos, csípős szerelmes hommage-slam-et írt Nemes Nagy Ágneshez, saját generációja előtt vallva meg: „Ágnes, én szeretem magát.” 

Életút, röviden 
Nemes Nagy Ágnes (Budapest, 1922. január 3. – Budapest, 1991. augusztus 23.) 
Kötetei: Kettős világban (1946), Szárazvillám (1969), Napforduló (1967), A lovak és az angyalok (1969), Között (1981), A Föld emlékei (1986). Kiváló esszéista is volt: írásai élvezetes szemléletességgel fejtegetik a költészet, a versírás kérdéseit. 
A Baár-Madasban érettségizett, majd 1944-ben diplomázott a Pázmányon magyar–latin–művészettörténet szakon. Férjével, Lengyel Balázzsal 1946-ban alapították meg az Újhold folyóiratot, amelyet 1948-ban betiltottak. 1944-ben kötött házasságuk 1958-ban felbomlott, de kapcsolatuk továbbra is igen szoros maradt, 1986-ban együtt indították újra az Újholdat, almanachként. Nemes Nagy Ágnes 1991-es haláláig félévente közreadták a magyar irodalom legkiemelkedőbb teljesítményeit. 
A kemény diktatúra éveiben Nemes Nagy Ágnes szinte csak műfordítóként és a gyermekirodalom művelőjeként publikálhatott. 1946-tól a Köznevelés című pedagógiai folyóirat munkatársa, 1954-től pedig négy éven át a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium tanára volt. 1958-tól szabad szellemi foglalkozású íróként dolgozott. 
Fiatalon, első kötetével elnyerte a Baumgarten-díjat (1948), első válogatott kötetéért kapta a József Attila-díjat (1969) és életművének elismerésére a Kossuth-díjat (1983). Halála után, 1997-ben Lengyel Balázzsal közösen megkapta Izrael Állam „Yad Vashem” kitüntetését, mert a holokauszt idején azon bátrak és igazak közé tartozott, akik biztonságuk kockáztatásával védték, bújtatták és mentették az üldözötteket. 
Életműve elérhető a Digitális Irodalmi Akadémián. 

Források: 
https://pim.hu/hu/dia/dia-tagjai/nemes-nagy-agnes (különös tekintettel az esszékre és a vele készült interjúkra) 
Térey János „A nagyasszony. Nemes Nagy Ágnesről” című esszéje és a rá adott válaszok a Jelenkor folyóirat 2012/3. számában. 
Lengyel Balázs: Két Róma  

„Egyszerűen nem értem. Mi olyat teszünk, ami miatt így utálnak minket?”  – idézi a The New York Times Abhishek Ninama indiai keresztény földművest, aki a riport közben csüggedten bámulta azt a templomot, amelyet a szélsőségesek nemrég szétvertek. Az újság arról az egy évvel ezelőtti esetről számol be részletesen, amikor egy feldühödött hindu csoport betört Indore városának Satprakashan Sanchar Kendra nevű keresztény központjába. A hívek éppen énekeltek, amikor a tömeg berúgta az ajtót. A szemtanúk szerint a férfiak beözönlöttek, felugráltak az emelvényre és a hindu felsőbbrendűséget hirdették. A nőket a földre lökték, a gyerekek a padok alá menekültek. Manish David, az egyik bántalmazott lelkész elmondta, hogy folyamatosan verték, és a hajukat tépték a híveknek.  

Egyre több a keresztények ellen elkövetett támadás 

A probléma nem újkeletű. A Christianity Today (CT) szerint az Open Doors Indiát a 10. helyre sorolja a 2021-es World Watch List-en, amely azt az ötven országot sorolja fel, ahol a legnehezebb kereszténynek lenni. A Pew Research tavalyi nagyszabású, egész országra kiterjedő kutatása szerint 10 indiai keresztényből 1 számolt be arról, hogy az elmúlt évben diszkrimináció érte a hite miatt.  Már a France 24 2018-as riportjában is lehet látni olyan képsorokat, hogy vallási okok miatt terrorizálják a keresztényeket.

Egy nővér a híradásban arról számol be, hogy férfiak betörtek hozzájuk a katolikusok által fenntartott kórházba és lökdösték, ütötték őket.

A kórház igazgatója, Anthony atya csalódottan közli, hogy a hatóságok nem foglalkoznak az üggyel, nem szolgáltatnak igazságot. A filmben feltűnik Shibu Tomson Thomas is, aki azért járja az országot, hogy a keresztények elleni gyűlöletcselekmények áldozatainak segítsen. Amikor az újságírókkal autózik, akkor is éppen kap egy kétségbeesett hívást. A férfi a vonalban arról panaszkodik, hogy rendőrök támadtak rájuk, miközben Istent dicsőítették.  

A társadalomban egyre terjed az a nézet, hogy a keresztények erőszakkal térítik a hindukat, és a végső céljuk a többségi vallás elnyomása. Sokak szerint ezt a hiedelmet politikai szinten is erősítik, mert így akarják a szélsőségesek legitimálni nézeteiket és az áttérés feltételeinek – emberjogi értelemben aggályos  – szigorítását.  

Az áttérés Indiában körülményes, és bizonyos esetekben büntetendő 

Indiában zajlik a világ legnagyobb volumenű demokrácia-kísérlete. A mintegy másfél milliárd lelket számláló nemzetben sok a törésvonal, különböző kultúrájú, identitású és vallású népek élnek együtt korántsem békességben. Két nagy világvallás, a hinduizmus és a buddhizmus, valamint két másik szintén nagy vallás, a dzsainizmus és a szikhizmus ered a történelmi India területéről, de az országban sok keresztény és muszlim is él.  

Bár szekularizált állam, a 2014-ben hatalomra került Narendra Modi és pártja, a Bháratíja Dzsanatá Párt hindu-nacionalista irányba fordítja a kormányrudat, amelynek köszönhetően az államok is egyre több olyan rendeletet fogadnak el, amelyek a kisebbségek ellen irányulnak, feszültséget gerjesztenek, és egymás ellen fordítják a társadalom tagjait.  Az áttérésellenes jogszabályokat nem központilag hozzák, jelenleg 12 államban van ilyen érvényben. Legutóbb Karnatkában fogadták el decemberben a 2021-es vallásszabadságról szóló törvényt. A jogszabály lényegében megtiltja az egyik vallásról a másikra való áttérést, ha az „félrevezetés, erőszak, csalás vagy házasság” útján valósulna meg.

Kép

A nővérek és A. P. J. Abdul Kalam, egykori köztársasági elnök - Kép: Wikipedia

A rendeletek és törvények jogilag hézagosak. Volt, hogy „félrevezetésnek” vették, amikor egy pap arról prédikált, hogy aki keresztény lesz, azé lesz a mennyek országa. A gyakorlatban tehát sokszor megvádolják azokat, akik istentiszteletet tartanak vagy önként megtérnek, azzal, hogy a jogszabály ellen vétenek, és a hatóságok nacionalista tagjai is használhatják ürügyként a keresztények megbüntetésére.

A vétség ugyanis a pénzbírság mellett hosszú börtönbüntetést is vonhat maga után. Az áttérés egyébként papíron legális, de nagyon körülményes, és nem mindig úgy végződik, ahogy azt a kérelmező szeretné.  

Szegregált együttélés 

Izgalmas kutatási eredményeket közölt a témával kapcsolatban a Pew Research nyáron. A közvéleménykutatók csaknem harmincezer indiai felnőttet kérdeztek meg országszerte tizenhét nyelven 2019 novembere és 2020 márciusa között.  A keresztények a 2011-es népszámlálás szerint India lakosságának mindössze 2,4 százalékát teszik ki. A Pew demográfiai becslései szerint azonban India 2020-ban már a legtöbb keresztényt számláló 25 ország közé tartozott (Lengyelország és Peru között helyezkedik el a sorban).  

A kutatásból kiderül, hogy a legtöbb indiai nagyon különbözőnek látja magát a más vallást gyakorló honfitársaitól. Az adatok szerint az indiai keresztényeknek csupán a harmada gondolja úgy, hogy fontos megakadályozni, hogy a keresztények más vallásúval házasodjanak, ami részükről kevesebb aggodalomra ad okot, mint a többi vallási csoportnál, beleértve a hindukat is, akiknek a kétharmada kiemelten fontosnak tartja a vegyes házasságok megakadályozását.  

A megkérdezett hinduk 45 százaléka nem tudná elfogadni, hogy más vallású legyen a szomszédja. Ezzel szemben csak tízből egy keresztény nem hajlandó hindut szomszédjaként elfogadni. A kutatásban ugyanakkor azt is sokan kifejezték, hogy hisznek az ország vallási sokszínűségében, a társadalom tehát ebben a kérdésben rendkívül megosztott.  

„Az indiaiak tehát egyszerre fejezik ki lelkesedésüket a vallási tolerancia iránt, és következetesen előnyben részesítik a vallási közösségek szegregált megtartását – együtt élni, de elkülönítve. Bár ez a két érzés paradoxonnak tűnik, sok indiai számára mégsem az” – áll a kutatásban. A szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a legtöbb indiai nem a vallások olvasztótégelyeként tekint országára, hanem szerintük az állam inkább afféle „foltszövethez” hasonlít, ahol világos választóvonalak vannak a csoportok között. Az Oxford Centre for Religion and Public Life vallási szervezet mindezt úgy kommentálta a Christianity Today-nek, hogy szerintük a legtöbb indiai becsapja magát, amikor azt mondja, hogy tiszteli a többi vallást, mert a gyakorlatban ez nem igaz. 

Keresztény hittel keveredő hindu vallási gondolatok 

A Pew azt is megállapította, hogy India népessége továbbra is erősen vallásos, a gyakorlatok azonban keverednek, a kisebbségi csoportok pedig sok olyan rítust alkalmaznak, amelyek szorosabban kapcsolódnak a hindu hagyományokhoz, mint a sajátjukhoz. Például sok muszlim, szikh és keresztény nő állítja, hogy bindit visel (a házas nők gyakran használt jelölése a homlokon a hinduknál). Emellett sokan elfogadnak olyan hiedelmeket, amelyek egyébként nem kapcsolódnak a hitükhöz: az indiai keresztények 54 százaléka hisz a karmában, és tízből három keresztény osztja a reinkarnációval kapcsolatos nézeteket, még akkor is, ha ez elsőre vallási ellentmondásnak tűnhet. Felix Anthony Machado, az Indiai Katolikus Püspöki Konferencia főtitkára a CT-nek hangsúlyozza, hogy vallási vezetőként, amikor katolikus keresztény hívekkel beszélget, azt tapasztalja, hogy a közössége tagjai keveset tudnak hitük gazdagságáról, de „ők azok, akik, és Isten nem bünteti meg őket ezért”. Az elöljáró jelenleg is azon munkálkodik, hogy a hívek minél többet megtudjanak a vallásukról és az ahhoz kötődő szokásokról.   

A hiteles nagytesó 

A legszorosabb nem párkapcsolati viszony megnevezése: testvér. A testvér szóval írjuk le a közelséget, az egyenrangúságot, a sorsközösséget, a kölcsönösséget, a közös múltat és származást. A testvér tükör, reflexiós társ, valamint partner a közös emlékezésekben és az együtt átélt kalandokban. Lehet ösztönző versenytárs, és lehet bajtárs is, ha a felek felismerik, hogy többet nyernek az együttműködésből, mint a versengésből. 

Az idősebb testvér gyakran a fiatalabb mentorává válik, például tanítgatja vagy gondozza őt. Hiteles mintájával segíti a kisebbet, különösen kiskamaszkorban, amikor a mentortól kapott útmutatást könnyebb elfogadni, mint a szülőtől érkezőt.

Ez később megkönnyíti a felelősségvállalást és az együttműködést a baráti viszonyokban, a párkapcsolatban, a munkában. A fiatalokkal foglalkozó közösségekben régóta sikeresen alkalmazzák a „nagyobb testvér hatékonyan neveli a kisebbet” elvet. A tinédzserkorú vagy kicsit idősebb vezetők egyfajta nagyobb testvérként vezetik be a kisebbeket az együttműködés, az alkalmazkodás, tehát a közösségi lét különböző területeibe. Ezáltal az a gyermek is megismerheti a testvér- és közösségi lét számos elemét, akinek egyébként nincsen testvére. Ugyanakkor fontos figyelmet fordítani arra, hogy az idősebb gyermekek ne vegyenek magukra túlzott felelősséget, és ne csak azáltal szerezhessenek elismerést, ha gondoskodnak a kisebbekről, és szülői szerepeket töltenek be. A régi tanyasi iskolák hasonló elven működtek, a tanító felügyelete és irányítása mellett a nagyobbak tanítgatták írni-olvasni-számolni a kisebbeket. Ez a rendszer addig működött jól, amíg nem a kisiskolás gyermeknek kellett azon aggódni, hogy képes lesz-e a szorzótáblát a nála néhány évvel fiatalabb fejébe varázsolni. 

Testvér születik 

Manapság a szülők egyre inkább figyelmet fordítanak arra, hogy felkészítsék a nagyobb testvért a kicsi érkezésére. Ezekben a beszélgetésekben elhangzik, hogy miért jó a gyermeknek, hogy testvére születik, illetve mi a szülő várakozása a testvérek közti viszonnyal kapcsolatban. A kistestvér érkezése azonban nem csak pozitív változásokkal jár, hiszen a nagytestvérnek osztoznia kell azokon a dolgokon, amiket addig egyedül birtokolt. Talán a szülői figyelem, a szeretet és a törődés elvesztésének lehetősége a legijesztőbb, ez féltékenységben, rivalizálásban, vagy akár regresszív viselkedésben is megmutatkozhat. A viselkedésváltozás nem rosszaság, hanem a gyerek így juttatja kifejezésre az őt feszítő kérdéseket: „Szerettek engem? Törődtök velem?” Az intenzív belső kételyek mentén megjelenő szükségleteket érdemes a természetes folyamat részének tekinteni. Charles E. Shaeffer viselkedésterapeuta szerint jó, ha bizonyos keretek között lehetőséget biztosítunk a nehéz érzések, illetve az ezekből fakadó igények megélésére. Az általa leírt „Játsszunk babát!” nevű módszer során a szülő megengedi, hogy a nagyobb gyermek is megélje a babának kijáró különleges figyelmet. Az előre kijelölt időben az anya osztatlan figyelmével a nagyobb gyermek felé fordul, és a régi játékok, fényképek, videók segítségével újrajátsszák a felidézett babakori emlékeket. A játékon kívüli időben a gyermek babás viselkedését a felnőttek figyelmen kívül hagyják, ám a játékidőben megkaphatja ezt a fajta figyelmet is. 
Nagyobb korkülönbség esetén szerencsés, ha a kamaszkorba lépő idősebb testvér a támogatás mellett önállóságot is kap abban, hogy miként alakítja a kapcsolatát a kisebbel. 

Testvérváró mesekönyvek 
Catherine Leblanc, Eve Tharlet: Akkor is szeretnél? 
Catheine Leblanc: Megérkezett! 
Liane Schneider: Bori és a kistestvér 
Marie-Calude Monchaux: A sehány éves kislány 
Alona Frankel: Elefántkönyv-Kiselefánt születik 
Jan Ormerod: Tesómese 

A testvérek között a későbbeikben is felmerülhetnek feszültségek, rivalizálás és versengés. Ilyenkor a szülők gyakran érzik úgy, mintha tojáshéjon kellene lépkedniük, és patikamérlegen mérniük a szeretetet és gondoskodást, hogy nehogy valamelyik gyermeküket megbántsák, vagy életre szóló sebet okozzanak neki. A gyerekeknek azonban nem egyenlően adagolt figyelemre, hanem a szükségleteikre hangolódó gondoskodásra van szükségük. Gyakori példa, amikor nemcsak a születésnapos, hanem a testvére is ajándékot kap, mert a szülők attól tartanak, hogy a testvérek között ellenségeskedést szül, hogy egyikük háttérbe van szorítva. Ezzel azonban megfosztjuk a gyermeket attól, hogy egy teljes napig különlegesnek érezhesse magát, és ő lehessen a figyelem középpontjában. A saját idő, tér és játékok által a gyermek megtapasztalhatja, hogy ő maga, külső nyomás nélkül dönthet az osztozkodásról. 

A mozaiktestvér 

Amikor elvált szülők egymásra találnak, gyakran álmodnak arról, hogy a gyermekeik úgy megszeretik egymást, mintha édestestvérek lennének. Ez a hirtelen jött és felülről irányított rokonság azonban érzelmileg – legalábbis eleinte biztosan – megalapozatlan, erőltetése kontraproduktív lehet. A felnőttek új párkapcsolat melletti döntése nem alakít ki automatikusan testvéri érzéseket a gyermekekben. Minden mozaikcsalád maga találja ki a céljait, a rendszerét és működésmódját, így a mozaiktestvéri kapcsolatok is nagyon különbözhetnek. Előfordulhat, hogy a gyermekek hosszú ideig nem tudnak közel kerülni egymáshoz. Mivel az új rokonság fájdalomból és szétválásból született, érdemes ezt a kapcsolatot nagy türelemmel támogatni, és arra is figyelmet fordítani, hogy az új helyzetek által érzelmileg túlterhelt gyermekek megnyugvást és érzelmi biztonságot találjanak. Erre az előző társhoz fűződő kapcsolat minősége, illetve a válás történetének feldolgozása is hatással van. 

A testvérkapcsolatok menedzselése 

A testvérkapcsolatok szabályozása az egyik legnehezebb szülői feladat.

Számos csapdába belesétálhatunk, amelyekkel mély sebet ejtünk a kapcsolatokon és a gyermekeink önértékelésén. Az egyik ilyen gyakran alkalmazott módszer a bezzegelés, amikor a szülők az egyik testvért állítják példaképként a másik elé.

Hasonlóan káros a testvérek versenyeztetése, amikor a gyermekek értékét a szülők által kijelölt célok elérése adja. Ez a feltételes szeretet később fájdalmasan hat a szülő-gyerek kapcsolatra, valamint a gyermekek világlátására is. Hasonlít ehhez az a hasítás, amikor a szülők az egyik gyermeket többnyire csak jónak, a másik gyereket csak rossznak tudják látni. Ez a megközelítés komoly terhet jelent a jónak látott és a rossznak vélt gyerek számára is. A gyermekek egymással történő büntetése szerencsére ritkán fordul elő, ez ugyanis gyors és kíméletlen pusztítója volt a testvérkapcsolatoknak. 
Ha sikerül is elkerülni ezeket a csapdákat, még mindig ott vannak az óhatatlanul felbukkanó konfliktusok, amelyek kezelése ezernyi kihívást rejt magában. Számos nézet és megközelítés kering azzal kapcsolatban, milyen módon érdemes viszonyulni ezekhez. A gyerekszobai Tajgetosz-nézet hívei nem folynak bele az összetűzésbe, „szabadon hagyom őket, hogy maguk között rendezzék el”, mondják meggyőződéssel. A másik szélsőség hívei minden kis részletet szabályoznak, és folyamatosan ellenőrzik az eseményeket. Felismerhetők többek között a gyerekszoba körül napjában tízszer felhangzó „azonnal kérj bocsánatot a testvéredtől” felszólításról. Tanácsos megtalálni a mindenkori helyzethez alkalmazkodó arany középutat. Jó, ha tudjuk, az egyezkedés kultúrájának elsajátítása a családban kezdődik, és ennek egyik első terepe a testvérkapcsolat. A testvérek apró harcai hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekek megtapasztalják a határokat, és elsajátítsák az együttműködés, illetve az egyezkedés folyamatát.

Gyakori tapasztalat, hogy a szabályjátékok előtérbe kerülésével megsokszorozódnak a vitás kérdések, ami segít a gyermekeknek abban, hogy megtanuljanak érvelni és tárgyalni. 

Kisebb konfliktusok esetén érdemes nem bevonódni, ugyanis a testvérveszekedések sokszor a szülők figyelemfelkeltésének eszközei, de természetesen fontos közbelépni, amikor egy nézeteltérés elharapózik, vagy ha valamelyik gyermeket meg kell védenünk a bántástól („Ezt hagyd abba, mert fájdalmat okoz!”). Érdemes a „Haragudni szabad, harapni nem!” alapelvet alkalmazni, vagyis az agresszió leállítása és az indulatok lehiggadása után átbeszélni a gyermekekkel a helyzetben megélt érzéseiket és a lehetséges megoldásokat („Mi történt? Mi volt benne a te szereped? Mit éreztél? Mit érzett a másik? Hogyan lehet megoldani/rendbehozni?”). Ilyenkor a szülő nem az ítélőbíró szerepkörében, inkább közvetítőként van jelen a konfliktusban, aki bizalomteli légkört teremt, és azt sugározza a gyermekek felé, hogy hisz abban, hogy meg tudják oldani a konfliktusaikat. Általános tapasztalat, hogy a gyerekek nagyon profi megoldásokat találnak, ha hagyjuk őket kibontakozni. Ez azért is szerencsés, mert konfliktus esetén a gyermekek általában szeretnék a szülőt a saját pártjukra állítani, ám az a gyermek, aki alulmarad, később gyakran megpróbál revansot venni. Ilyenkor egy végeláthatatlan spirál kezdődik, ahol mindenki azért küzd, hogy ő kerüljön ki győztesen. Az orr alatt elmormolt, kikényszerített bocsánatkérés csak a szülők megnyugtatását szolgálja, míg a gyerekek által egyeztetett megoldási javaslat valódi eredményt hoz. 

Családi rendszer 

Bár a szülőknek általában van elméleti tudása arról, hogy a testvérek közötti viszony elsődleges modellje a szülőtársak egymással való kapcsolata, mégis megrázó, amikor ennek konkrét következményeivel szembesülnek.

Ha a szülők kapcsolatára a versengés, az aszimmetria vagy a viszály jellemző, nagy valószínűséggel a gyermekeik közötti kapcsolat is hordozni fogja ezeket a jellemzőket. Ilyenkor nem használ a szép szó, a magatartás megváltoztatására intő szülői figyelmeztetés: amíg a mintát nyújtó szülői kapcsolat nem változik, nem várható valódi változás a testvérek között sem.

Számtalan esetben tapasztaltuk, hogy a gyermeki alrendszer működése mutatott rá a szülők kapcsolatának rejtett mozzanataira, mintegy hangsúlyosan megjelenítve azokat. 
Családterápiás folyamatokban azt is tapasztaljuk, hogy a családra mint rendszerre komoly hatással van a gyermekek alrendszere. Kamaszkorba érve a testvérek nyújthatnak egymásnak hihetetlen támogatást a fejlődő önazonosság kidolgozásában, vagy a leválás során a szülőkkel vívott csatározásokban. A gyermekekre túlzottan összpontosító szülőkkel szemben egyensúlyt teremthetnek az egymással összefogó testvérek. Ezzel öntudatlanul is segítik szüleiket abban, hogy kicsit letegyenek a szülői felelősségvállalásból, és hosszú idő után újra kezdjenek gondolkodni magukról, párkapcsolatukról, amelyre sokkal kevesebb figyelem jutott a gyereknevelés intenzív időszakaiban. 
A testvérünk a szüleinktől kapott örökség, és rajtunk múlik, hogy elherdáljuk vagy gazdagítjuk azt. Előfordulhat, hogy felmenőinktől nem kaptuk meg a gondozásához szükséges útmutatást és feltételeket. Ilyenkor talán a testvérünk is ugyanazokkal a nehézségekkel küzd, mint mi, csak neki az érem másik oldala jutott. Ha szeretnénk egyszer értékes jó testvérkapcsolatot hagyni gyermekeinkre, akkor nekünk kell példát mutatnunk nekik arról, hogyan is kell működtetni egy testvérkapcsolatot, és ha nehéz is, hogyan kell bizalmat szavazva nekirugaszkodni a kapcsolat újraindításának – kitartóan, többször is. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>> 

Pontosan milyen hasznos tudást kaphatunk az ön szakterületétől?

Itthon még nem fedezték fel az igazi jelentőségét, talán ezért is foglalkoznak vele kevesen. Magam értékesítőként indultam, és a különböző tárgyalások során szerettem volna minél hatékonyabb lenni a tárgyalástechnikában. Elég hamar rájöttem, hogy csak az, ahogyan belépek, helyet foglalok, amilyen pozícióban ülök, már befolyásolhatja a tárgyalást. Így kezdtem kutatni ezt a témát, aztán több külföldi szemináriumon is jártam, hogy bővítsem az eszköztáramat.

A testbeszéd kutatásának történetét egészen a némafilmek világáig vezetik vissza.

Az '50-es években kezdték el a testbeszédet mint kifejezést alkalmazni, egy antropológus 1952-ben használta először a szót, de más források szerint 1872-ig vissza kell menni, a darwini tanulmányok megjelenéséig. Paul Ekman pszichológus a különböző mikro-arckifejezéseket vizsgálta, például a szem körüli ráncokat figyelte.

A mikro-arckifejezés azt jelenti, hogy a másodperc töredéke alatt jelenik meg egy bizonyos érzelem az arcunkon, amit nem tudunk szabályozni, mert ez egy tudatalatti, velünk született dolog.

Az igazi boldogságmosoly például az, amikor nemcsak a száj kerekedik mosolyra, hanem a szem körüli ráncok is megjelennek.

Egyes szakértők szerint nagyjából 50-50 százalék a verbális és a nonverbális jelek aránya, amikor valaki kommunikál. Így viszont nem biztos, hogy száz százalékban meg tudunk téveszteni valakit, hiszen egy tizedmásodperc alatt létrejöhet egy kommunikációs jel, amelyet nem tudunk befolyásolni.

A verbális és nonverbális jelek használatának arányairól megoszlik a pszichológusok véleménye, de abban egyetértenek, hogy a nonverbális kommunikáció 50-60 százalékban meghatározó. Azt pedig, hogy mennyire őszinte a másik fél, két dolog mutathatja meg. Az egyik a nyomaték, a másik a szinkronitás. A nyomaték azt jelenti, hogy nonverbális hangsúlyt adunk annak, amit gondolunk. Például, amit mondok, azt plusz hangsúllyal is megtoldom, vagy nemcsak vokális jelet adok hozzá, hanem testbeszédet is, például bólintok mellé. Aki nem mond igazat, annál általában nincs meg a nyomaték. A visszakérdezés is sokat tud segíteni a megtévesztés leleplezésében: „Te ezt komolyan így gondolod?”. Egy jó riporter vagy HR-es, ha jól tudja olvasni a jeleket, vissza tud kérdezni. A szinkronitás pedig azt jelenti, hogy szinkronban van-e az, amit mondok, azzal, ahogyan mondom. Például azt állítom, „hát, ez abszolút igaz”, és közben a fejemet oldalra fordítom, akár jobbra-balra, akkor már nincsen szinkron, elárulhat a nonverbális jel.

Ahhoz viszont, hogy mikrojeleket is észrevegyünk a másik embernél, mondjuk egy szemöldökrándulást vagy a száj apró rándítását, nagyon kell figyelni a másikra.

Kimondtad a kulcsfogalmat: száz százalék aktív figyelem. Ha csak részben figyelek a másikra, akkor nem tudom olvasni a jeleket. Ha tartom vele a szemkontaktust, akkor egyrészt fenntartom a figyelmét, másrészt én is jobban tudom figyelni az ő jeleit. Az érzelmek mint rezgések a hangon keresztül is átjönnek, a hang is megváltozik.

A tekintet is fontos, hiszen a szem az információk 80 százalékát közvetíti.

A tréningjeim során bizonyos mikro-arckifejezéseket gyakorolunk tükör előtt is. 43 izom van az arcon belül, jól megfigyelhetjük a saját arcunk reagálását, és akkor a másikét is jobban olvassuk.

Mi jellemzi mostanság a tárgyalási technikákat?

A tegeződés korábban például szinte tabu volt, ma a tegeződés eleve barátságosabb légkört eredményez, ami segíthet egy tárgyalást. Az alkar érintése például a bizalom jele. A kétkezes kézfogás barátságosságot fejez ki. A kézfogás egyébként is önálló téma, pláne most, amikor a koronavírus megváltoztatta a szociális távolságot két ember között. Ez kihat a tárgyalások hangulatára is. Az online térben gyakran csak mellkasig látszunk, de ha rosszul van beállítva a kamera, akkor csak az orrot, homlokot látjuk, ami nagyon kellemetlen. Sok nonverbális jel kiesik, de a vokális kommunikáció is csak részben hallatszik, ha nem elég jó minőségű a mikrofon, vagy nem megfelelő a zajszűrés.

Azt olvastam, hogy a japánok mindent feltérképeznek egy megbeszélés során, így például szeretnek üveg tárgyalóasztal köré ülni, mert a lábakat is figyelik közben.

Ez az egyik kedvenc témám, és én is azt szoktam javasolni ügyfeleknek, hogy ha lehetséges, üvegasztal körül üljenek le. Sokkal jobban tudom olvasni a másik felet, ha így látom. Nem véletlen, hogy a politikusok gyakran zárt pulpitus mögül beszélnek, ahol csak deréktól fölfele látszódnak, és nem látjuk a lábaikat. A lábunk a legőszintébb testrészünk. Az arcunkat az idők során megtanuljuk kontrollálni. Például egy kisgyerek, ha füllent, még a szájához kap, tudattalanul jelzi, hogy upsz, kimondtam, amit nem kellett volna. Felnőttként az orr érintése, az orrvakarás kapcsolódhat a hazugsághoz. Sokféle hazugságjel van, ez is csak egy lehetséges a sok közül, nem szabad kiragadni.

Kétségtelen, hogy gyakorlással hihetetlenül tudjuk uralni az arcunkat, szokás is mondani, hogy rezzenéstelenül hazudik. A lábunk viszont olyan messze van a fejünktől, hogy nem tudjuk annyira befolyásolni.

Ha elkezdek a lábammal dobolni, az jelentheti azt, hogy most már kiszállnék ebből a beszélgetésből, persze lehet, hogy csak mosdóba kell mennem, ezért sürgetném a megbeszélést. Elképzelhető, hogy mindezt az arcom egyáltalán nem tükrözi, kedvesen, aranyosan mosolygok, bólogatok, miközben legszívesebben az illemhelyre sietnék. Ilyenkor is jó, ha olvasok a másik jeleiből, például nem kezdek bele egy hosszabb szakasz megbeszélésébe, vagy megkérdezem, mit gondolsz, tartsunk-e szünetet, ha sietsz, visszatérhetünk rá egy másik időpontban. Sokkal hatékonyabb lesz a tárgyalás, a kommunikációnk is sokkal őszintébb lesz, ahogy a másik ember is.

Úgy tudom, az üzleti tárgyalások sikerességét 50-70 százalékban a nonverbális kommunikáció dönti el az első pár percben. Mit gondolsz erről az állításról?

Egyetértek vele. A kutatások alapján a tárgyalópartner fejében már az első öt percben megfogalmazódik, hogy létrejön-e az üzlet vagy sem. Mindenki ösztönösen azt nézi, hogy önazonos-e a másik fél, valóban úgy van-e, ahogy mondja. Ha az első öt percben sikerül erről a partnert meggyőzni, akkor nyert ügyünk van. Sőt, erre nem is öt percünk van, csak hét másodpercünk, mert az első benyomás hét másodperc alatt alakul ki. Linda Blair klinikai szakpszichológus kutatta ezt a hét másodpercet, és ez alapján két kategóriába soroljuk be a szembenálló felet: ellenszenves vagy rokonszenves. A kérdés: a második benyomás alapján adunk-e, kapunk-e még további esélyt? Ott egyébként már 101 megfigyelési szempontot veszünk alapul, ezekbe beletartozik a másik öltözete, vagy hogy mennyire vonzó számomra, mindegy, hogy milyen nemű az illető.

Agyunk lefuttatja a programot néhány másodperc alatt. Nagyon nehéz az első benyomást megismételni, mert nincsen második első benyomás.

Ezért nem mindegy, hogy a fontos tárgyalást, vagy a számunkra fontos eseményt milyen előkészület előzi meg.

Mik a jellemző területek, amelyek kapcsán segítséget kérnek tőled?

A leggyakoribb terület a tárgyalástechnika, azon belül főleg értékesítők és értékesítési vezetők az ügyfeleim. Hogyan tudnak úgy értékesíteni a másik félnek, hogy ne legyen nyomulás vagy eladásérzet, de elérjék, hogy a másik fél tőlük akarjon vásárolni. HR-es vonalon is mozgok, a fejvadász jobb interjúkra törekszik, az álláskereső magabiztosnak szeretne mutatkozni. Több influencerrel is foglalkozom, náluk főleg a videós szereplés van fókuszban, például a gesztusok. Volt olyan ügyfelem, aki a videóiban folyamatosan a mutatóujjával gesztikulált, ez elég fenyegető hatású, pedig ő nem annak szánta. Egy-egy ilyen rossz beidegződést nagyon jól ki lehet cserélni pozitív jelekkel. Sok minden volt már, lánykérés, lány visszahódítása, jogi ügyek, akár tanúfelkészítés, tárgyalás a főnökkel, bértárgyalás, vagy kapok egy videót, amelyről testbeszédelemzést kérnek. Említhetem azt is, amikor valaki előadásra készül, és nem rutinos előadó, vagy fejleszteni szeretné magát. Felmenni a színpadra, megérinteni a mikrofont, felvenni a legszebb mosolyt, hogy magabiztosabb legyen a kommunikáció – ezek mind a testbeszédhez tartoznak, mindenki megtanulhatja őket.

Honnan indult az élete, s milyen utak vezették önt Újvidékre?

Oromon születtem, ez egy kis falu Zenta és Szabadka között. Itt nevelkedtem ötödik osztályos koromig. Az elemi iskola fölsőbb osztályait Szabadkán végeztem, ahol megismertem a ferenceseket. Megtetszett a lelkiségük, jelentkeztem a ferences gimnáziumba, amit Zágrábban fejeztem be. A gimnáziumi tanulmányaimat megszakítva kezdtem meg a noviciátusévet, majd egyszerű fogadalmat tettem. Az érettségi után behívtak katonának, utána Fiumében, majd három évig Assisiben tanultam. Ott diplomáztam 1976-ban, abban az évben szenteltek pappá a szabadkai székesegyházban. Doktorátust a Hittudományi Akadémián szereztem Budapesten. Szabadkán, Bécsben, Nekcsén végeztem papi szolgálatot horvát és magyar közösségekben, Újvidékre pedig 1979-ben kerültem, és azóta is az itteni rendházban élek. Munkám van bőven, nem unatkozom soha! (nevet)

Újvidéken ferencesnek lenni önmagában is nagy feladat, hiszen a múlt század történései egy szép kezdet után tragikus fordulatot hoztak.

Újvidék első lelkipásztorai az 1780-as évek elején a ferencesek voltak. Nagy örömmel várta vissza a város az atyákat 1942-ben, amikor itt rendházat alapítottak. Fölvirágzott a vallási élet, ugyanakkor a dátum jól sejteti, hogy a folytatás nem volt könnyű. Az, hogy a rendházat Délvidék visszacsatolását követően létesítették, eleve meghatározta a jövőjét. A partizánok 1944. október 23-án bevonultak Újvidékre, és a magyar férfiakat gyűjtőtáborba terelték. Ekkor hurcolták el Körösztös Krizosztóm, Kovács Kristóf és Kamarás Mihály ferenceseket is.

A parancsnok a beteg Krizosztóm atyát elengedte volna, de ő azt felelte, hogy csak akkor megy el, ha a társait is elengedik.

Nem tették. Krizosztóm atyát a partizánok agyonverték, Kristóf atyát pedig lelőtték, Mihály atya menekült csak meg. A második világháború után a nemzeti ellentétek sem kedveztek a katolikus hitéletnek, a szép kezdet után sok küzdelem jött. Mégis, visszanézve látjuk, hogy a vértanúk magja hajtást hozott.

A háború után – a Magyarországhoz képest szabadabb Jugoszláviában – könnyebb idők következtek?

A „könnyebbség” attól is függött, hogy ki melyik részén élt az országnak. Újvidéken és Macedóniában például a kórházban megengedték a horvátországi apácáknak, hogy szerzetesruhában dolgozzanak. Viszont a horvát területen nem tehették meg ugyanezt. Ebben a rendházban is – miután a férfi ferenceseket elküldték – betegápoló nővérek laktak. A város pedig nemcsak tolerálta, hanem szerette is őket. A kilencvenes évektől ez sajnos megváltozott, ma az ortodoxia és a szerb kultúra tör előre és semmisíti meg azt, ami volt.

Ma nehezebb itt magyarnak lenni, mint harminc-negyven évvel ezelőtt?

Sajnos igen. A szerbek okosak, tulajdonképpen fegyver nélkül eltüntetik a nyelvünk és a kultúránk nyomait. Újvidéken nemcsak a katolikus közösség, hanem a magyar kulturális élet is zsugorodik.

A magyar értelmiségiek szava hiányzik, szellemileg is szegényedünk.

Van könyvkiadónk és napilapunk, de csökken az olvasók száma. Az elektronikus platform is oka ennek, de nem csak az.

Hogyan képzeljük el az újvidéki ferenceseknél a katolikus hitéletet?

Körülbelül háromszázan tartoznak a közösséghez, magyar és horvát nyelven lehet részt venni a liturgián. Nyolc-kilenc nemzetiség jár a horvát misére: horvát, albán, szerb és szlovák katolikusok, rutén görögkatolikusok. A magyar nyelvű szentmisét magyarok látogatják, szerzetesként, papként pedig én vagyok itt egyedül. Ezenkívül lelkigyakorlatos házat is működtetünk, valamint egyetemista kollégiumot. Jómagam a szabadkai teológián is tanítok.

Miért nem kap maga mellé segítőtársat erre a sokrétű feladatra?

Nehéz ide papot küldeni a horvát ferences provinciából, mivel ahhoz tartozik a rendházunk, mert itt magyarul és horvátul is tudni kell. A nemzetiségi problémák, az előítéletek és a nyelvi nehézségek miatt igen sok megértés szükségeltetik ebben a többnemzetiségű és -kultúrájú városban.

Aki idejön papnak, annak tudnia kell szeretni, és elfogadni ezeket a helyzeteket.

Az itteni nehézségek egy egynyelvű és egynemzetiségű kultúrájú ember számára rendszerint érthetetlenek és elfogadhatatlanok. Továbbá nagy hitre van szükség, itt ugyanis a szemünk láttára fogynak a hívek: meghalnak, elvándorolnak. Kevés a motivációt jelentő sikerélmény. 

Ennyi nehézség közepette mégis működik itt valami, ami szép példa arra, hogy jó szándékkal lehet menteni a menthetőt. Mik azok a Lurkóházak?

Az első Lurkóház 2006-ban alakult egy kis faluban, Dreán. Egy itt tevékenykedő nővér, látva a kallódó gyermekeket, Böjte Csaba atyához fordult segítségért. Csaba testvér pedig hozzánk irányította őt, mivel nekünk már megvolt a Poverello Alapítványunk, amely a szegények megsegítésére jött létre. Mi pedig szívesen álltunk a kezdeményezés mellé, s azóta még két házat nyitottunk: Hajdújáráson és Óbecsén.

Mi az oka annak, hogy ennyi elhanyagolt gyermek van?

Alapvetően az, amit Krisztus urunk is mondott: „Szegények mindig lesznek veletek”. Ehhez járul még az általános szegénység, a munkanélküliség a sikertelen rablóprivatizáció folytán, az alkohol és sok minden más. Lurkós gyermekeinknél a nagy probléma abból is fakad, hogy a szüleik nem értek meg az apai és az anyai feladatra.

Hogyan fogadta a környezet ezeket a házakat?

Kezdetben többen is kérdezték, illetve mondták: „Mit akarunk ezekkel a gyerekekkel?”, „Ezeket nem lehet megváltoztatni!”.

Utána ők csodálkoztak a legjobban, amikor látták, hogy a gyerekek megtanultak köszönni, viselkedni. Az iskolai oktatóik is érzékelik a minőségi változást, hiszen a nevelőink is segítik őket a tanulásban.

Hogyan képzeljünk el itt egy napot?

Olyan ez, mint egy kibővített napközi. Vannak gyerekek, akik már a reggelt is itt kezdik, itt kapnak ennivalót, tiszta ruhát. Sokan itt is tisztálkodnak. Nem árt nekik időnként egy kis tetűirtás sem, és amikor emberi alakot öltenek (nevet), mehetnek az iskolába. De a legfontosabb a jó szó, az ölelés, a puszi. Ezt igénylik a legjobban, fontos, hogy érezzék az elfogadást. Az iskolából visszaérkezve kapnak ebédet, egy kicsit segítenek a ház körül, és megkezdődik a közös tanulás a nevelőkkel, vagy más aktivitás. Este pedig hazamennek.

Hány gyerek tartozik egy házhoz?

A humoráról is ismert XXIII. János pápától kérdezték egyszer, hogy hány ember dolgozik a Vatikánban. Erre ő azt válaszolta, hogy körülbelül a fele. (nevet) Pontos számot nem tudok. Házanként körülbelül huszonkét-huszonnégy gyermekkel foglalkozunk, lennének többen is, de nincs többre kapacitásunk. A nyolcadik osztályig tart a lurkóságuk, addig az életkorig tudunk velük foglalkozni. A középiskolások már önállósítják magukat, de örömmel járnak vissza.

Hogyan tartják fenn ezeket a házakat?

Csak itteni adakozásból nem tudnánk megélni. A magyar állam is felkarolta a tevékenységünket, elsősorban a Bethlen Gábor Alapkezelő révén. Örülünk minden itteni támogatónak is, akiket a nagy ünnepekre meghívunk, s azt is fontosnak tartom, hogy lássa az adományozó, mit és kit támogat. Ilyenkor egészen máshogy nyílik meg a szíve.

Az adakozáson kívül mi segíthet bennünket abban, hogy a saját életünket és mások életét is jobbá tegyük?

A közéleti megosztottság sajnos Magyarországon és a Délvidéken, illetve Szerbiában is tapasztalható. A széthúzás, egymás becsmérlése olyan mértékű, hogy az már veszélyesebb, mint maga a világjárvány, amelyben élünk, és amely oly sokszor vita tárgya. Az emberek átgázolnak egymáson, nem tartják tiszteletben a másik véleményét. A személy méltósága már semmit sem számít.

Lehet vitatkozni, de attól még tisztelni kell a személyt, a butaságait pedig argumentumokkal kell cáfolni!

Ez most nagyon hiányzik. Szeretem azt a kínai mondást, amely szerint, ha mindenki felsöpörne a saját háza előtt, akkor az egész utca tiszta lenne. Ez lehetne mindannyiunk számára az új esztendő első számú feladata. Ha Isten tiszteletben tartja az ember méltóságát, akkor mi is tegyünk lépéseket ennek érdekében.

A Poverello Alapítvány számlaszáma: 265-2410310003377-52
Külföldről (IBAN): RS35265100000001826367

Ókori fürdőparadicsom

A pezsgő fürdőélet már a Római Birodalom virágzása idején is jellemző volt a Kárpát-medencére, amelyre a rómaiak „fürdőparadicsomként” tekintettek. A Római Birodalom bukása után a fürdőélet Európa-szerte hanyatlásnak indult, a vallási szemérem ugyanis sokáig visszafogta a nyilvános fürdést. Ennek vetett véget a török hódoltság korszaka. A törökök vallásának mindig is elengedhetetlen része volt a fürdőkultúra, ezért ha tehették, a meghódított területeken is fürdőket emeltek. Országunkban több fürdőt is építettek – Budán, Szegeden, Esztergomban, Szolnokon és Egerben –, köszönhetően a hatalmas gyógyvízkészletnek. Az általuk alapított számos fürdőből Egerben és Budán ma is látogatható hamamok, azaz törökfürdők, valamint gazdag fürdőkultúra maradt ránk.

A ma is teljes pompájában látogatható egri Török Fürdőt Arnaut pasa emeltette, a gyönyörű, arany kupolás fürdőben a hithű mohamedánok tisztálkodhattak. 100 évvel a fürdő alapítása után, amikor a törökök elhagyták az országot, a fürdőt birtokba vették a magyarok. A Rákóczi-szabadságharc idején állítólag többször is járt itt a fejedelem, hiszen az általa felszabadított országrésznek Eger volt a központja. A Török Fürdőben található víz gyógyhatását ma is élvezhetjük, köszönhetően a benne oldott radonnak, amely gyulladáscsökkentő, és fokozza a szervezet endorfintermelését, így a közérzetre is kedvezően hat.

Kép

Törökfürdő, Eger - Kép: Magyar Turisztikai Ügynökség

Tipp: Ha Egerben töltünk egy hosszú hétvégét, barangoljuk be a környéket is, amely tele van csodás látnivalókkal! Olyan gyöngyszemekre bukkanhatunk, mint a bélapátfalvai ciszterci apátság, amely az egyetlen olyan középkori apátsági templom, amely túlélte a történelem viharait eredeti formájában. Vagy látogassunk el hazánk egyik legtisztább levegőjű, festői szépségű falujába, Noszvajra, és nézzük meg a falu határában a puha riolittufába vájt 70 barlanglakást. Ugyancsak kihagyhatatlan élmény Egerszalók: az ott csörgedező hévízforrás helyi védelem alatt áll, a több száz méter mélyről feltörő 65–68 Celsius-fokos víz által létrehozott képződményhez hasonló csak Törökország ázsiai részén, Pamukkaléban, valamint az egyesült államokbeli Yosemite Nemzeti Parkban található.

A törökfürdő, mely sose látott törököt

Az Osztrák–Magyar Monarchia idején Magyarország 200 fürdőhellyel rendelkezett. A legnépszerűbbek közé tartoztak Hévíz és Balatonfüred, amelyekhez csodatévő legendák is fűződtek. Ám leggazdagabbak gyógyvizekben kétségtelenül Buda és Pest voltak, amelyek termálforrásai napjainkban is összefüggő vízrendszert alkotnak. A város „fürdőtörténelmében” van néhány különlegesség is: ki gondolná például, hogy a Széchenyi fürdő egyik hőforrása épp a Hősök tere kellős közepén, Árpád vezér lovának lába alatt bújik meg mintegy ezerméteres mélységben? Vagy hogy a Gellért-hegy sziklái alatt húzódó alagútban, a Gellért és Rudas fürdő között végigsétálva tucatnyi kútra akadunk, amelyekből forró víz tör fel? Hogy a télen-nyáron meleg, a budai Malom-tó partján álló, kupolás „török fürdő” bizony sohasem látott törököt, hiszen alig másfél évszázada emeltette egy merész vállalkozó? Hogy Budapest legpompásabb fürdőpalotája a termálvízben gazdag Margitszigeten állt? A Margit fürdőt, amely a háborúban megsérült, 1958-ban bontották le.

Kép

Rudas Gyógyfürdő - Kép: Magyar Turisztikai Ügynökség

Így mosta el az idő jó néhány más nagy hírű hely emlékét is. De azért a Monarchia időszakának fürdőkultúrájából szerencsére sok minden megmaradt. Gondoljunk csak az akkoriban átépített török fürdőkre, így a Császárra, a Lukácsra vagy a „békebeli idők” eleganciáját sugalló, máig Európa-hírű Széchenyi és Gellért fürdőre, amelyek most is jó ismerősei minden budapestinek és azoknak, akik felkeresik a magyar fővárost.

Ahová Jókai is gőzössel érkezett

A 19. század második felében leginkább a vasút gyors fejlődése hozta meg a közönség kedvét, hogy felkeresse a hazai fürdőhelyeket. Jókai Móri is gőzhajón érkezett kedvenc helyére, Balatonfüredre, amelynek sokféle nyavalyára javallott számos gyógyforrása betegek és egészségesek seregét vonzotta ide.

Hévíz kicsiny, télen-nyáron meleget árasztó tavában a középkorban még csak a környék lakói merítkeztek meg, maguk és jószágaik fájós tagjait kúrálva a vízben. Alig kétszáz éve fedezte fel az orvostudomány, hogy a tó medrét évmilliók energiáját magában rejtő tőzeges láp alkotja, és gyógyító erejét a vízben szétszóródó finom iszapszemcsék adják. A mai modern terápia is az ősi tapasztalaton, a víz és az iszap áldásos hatásán alapul. Ez tette nevezetessé Hévízt a Monarchia idején, és ez teszi ma is a legnépszerűbb magyarországi gyógyfürdővé a hazai és a külföldi látogatók körében.

Tudtad?
A Balaton térségében nagyjából évi 2000 a napsütéses órák száma, pont annyi, mint a francia Riviérán.
A legnagyobb valaha kifogott balatoni harcsa 103 kilót nyomott.
Európa legrégebbi vitorlásversenye, a Kék Szalag, 1934-ben került először megrendezésre.
A Zánka mögött található Hegyestű egy olyan félig elbányászott hegy, amely valójában egy egykori vulkán.
Az Édenkertet és a bibliai Frigyládát is mitikus kerubok őrzik, mint a Hévízi-tó bejáratát.
A hévízi kifolyón télen kenutúrákat szerveznek.

Kőolaj helyett gyógyvíz!

A korábban virágzó vidéki fürdőhelyek életében jelentős visszaeséssel járt az első világháború. Viszont a 20. században a fürdők száma mellett kínálatuk is szélesedett. Egyre több alkalommal épültek fürdők a tervszerűen a mélyből felszínre hozott, vagy a kőolajkutatás eredményeként felszínre tört vizekre. Ilyen módon létesült többek között Bükfürdő, Zalakaros, Hajdúszoboszló és Sárvár fürdője is. Ha kőolaj-nagyhatalom nem is lettünk, gyönyörű és nemzetközi szinten is rendkívül népszerű fürdőinket ennek a kutatásnak köszönhetjük. Dr. Bodnár János (1889–1953) vegyész professzor, valamint dr. Dalmady Zoltán (1880–1934) szerint „a hajdúszoboszlói víz ötszörösen hígított tengervíznek tekinthető, és nem más, mint a triász kori tenger felidézett szelleme”.

Kép

Sárvár, Thermal Spa - Kép: Magyar Turisztikai Ügynökség

Tipp: Ha Bükfürdőn jársz, a Répcementi tanösvény szórakoztató és érdekes módja Nyugat-Magyarország és a Répce-vidék élővilágának megismerésére, amelyet hat interaktív tábla segít.

Magyarország középpontja

Tudtad, hogy Szarvas volt a Nagy-Magyarország földrajzi középpontja? Bizony, emlékmű is jelöli a különleges helyet a Körös partján. Szarvas egyik legnagyobb vonzereje éppen az, hogy közvetlenül a Körös mentén terül el. Igazi fürdőváros, ahol nagy múltja van a fürdőkultúrának, hiszen már a török időkben is működött nyilvános gőzfürdő.

Tipp: A Szarvasi Arborétumban kapott helyet az ország számos épített csodájának kicsinyített mása, a Mini Magyarország kiállítás, és a gyerekek örömére interaktívan kezelhető kisvonatpálya is van.

Ahol a Bánk bán született

Gyula az a város, ahol a történelem, a kultúra és a gyógy­víz kéz a kézben járnak. A város 800 éves történelmi múlttal rendelkezik. A Gyulai Várfürdő az egykori copf stílusban épült Almásy-kastély 8,5 hektáros természetvédelmi területté nyilvánított parkjában található. Az egyedi, különleges mikroklímájú parkban 300 évnél öregebb kocsányos tölgyek, 50 fajta örökzöld, 200 fajta lombhullató fa és cserje tekinthető meg. A legenda szerint Erkel Ferenc itt írta meg Bánk bán című művét.

Kép

Várfürdő, Gyula - Kép: Magyar Turisztikai Ügynökség

Tipp: Ha meguntad a fürdőzést, húzz túrabakancsot, és irány a Mályvádi Őstölgyes, az Alföld második legnagyobb erdősége. Ha igazi különlegességet akarsz látni, nézd meg a Nagy Bambuszkertet, ahol 2000 m²-en közel 102 bambuszfajt találhatsz, és ha szeretnéd, akár haza is vihetsz magaddal egy növényt. 

Az Alföld gyöngyszeme

Az Alföld gyöngyszemeként emlegetett Gyopárosfürdő fürdőkultúrája több mint 100 éves múltra tekint vissza. A Gyopáros-tó vizének és iszapjának gyógyító erejét már akkoriban is ismerte és használta a környékbeli községek és tanyák népe. Nyaranta szekerekkel érkeztek a betegek, hogy a tó vizében és az annak partján ásott gödrök iszapjában gyógyítsák magukat. Gyopáros sziksós vizét 1999-ben nyilvánították gyógyvízzé.

Tipp: Gyopárosfürdő különlegessége az éjszakai fürdőzés, amelynek igazán romantikus hangulata van, de kirándulni is lehet: a Kardoskúti Fehér-tó természetvédelmi terület, 150 faj átvonulóhelye, csodálatos úti cél, akárcsak a Gyopárostól 70 kilométerre levő Ópusztaszeri Emlékpark.

Fürdőzés után múzeum

A 18– 19. század kedvelt fürdőhelye volt Parád. Innen ered a sokak által csak büdös vízként emlegetett Parádi víz, amelynek fogyasztása emésztési zavarok enyhítésére javasolt, külsőleg pedig női betegségek gyógyítására és bőr­szé­pítésre is alkalmas. Ennek a kincsnek köszönhetően épült ki Parádfürdő, ahol a gyógyhatások legszélesebb palettája található Magyarországon: ezen a helyen ugyanis vasas, arzénes, timsós víz és kén-hidrogénes savanyúvizek, de természetes szén-dioxid-gáz forrás is fakad.

Tipp: Parád és Parádsasvár több különleges látnivalóval várja az ideérkezőket. Itt található a híres Cifra istálló, amely a hazai kocsis világ emlékeit őrzi. A muzeális értékű darabok között találkozhatunk vadászkocsikkal, konflisokkal és fiákerekkel, díszhintókkal meg hajtófogatokkal, de még egy halottaskocsi is helyet kapott a kiállított darabok között. Egy másik különlegességgel, a háromszáz éves múltra visszatekintő üvegfúvás művészetével a parádsasvári manufaktúrában ismerkedhetünk meg. A vezetett túra során láthatjuk, hogyan kerülnek ki a mesterek keze alól az izzó kemencéből a kristálycsodák. 

A cikk a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai támogatásával készült.

Adott egy anyuka két gyerekkel. Az egyikük hétéves fiú, aki soha nem aludt a szüleivel. Nem volt ez különösebben tudatos döntés senki részéről, így alakult. Eddig mindenkinek jó is volt ez így. Most viszont van egy pár hónapos kishúga, aki anyával és apával alszik a nagyágyban, és ő is közéjük kívánkozik. Az anyuka szívesen engedne a gyerek kérésének, de az apa szerint a hétéves fiú már nagy gyerek, eddig is jól elvolt a saját szobájában, a saját ágyában, nem kell „visszababásítani”. Azért, hogy ne érezze magát ő sem egyedül, minden este apa altatja a nagyot, és ha a kicsi időben elaludt, akkor anya is odabújik hozzá egy kicsit. De a gyereknek ez kevés.

A konfliktus viszályt szított a szülők között, mert a nevelési elveik ütköztek.

Anya szerint a válaszkész nevelésbe nem fér bele az, hogy figyelmen kívül hagyják a nagyobb gyerekük igényeit, az apa szerint viszont a gyereknevelésbe az nem fér bele, ha nem szabunk határokat. A problémát feltette az anyuka egy kisgyermekes közösségi média-csoportba. Kompromisszumos megoldást, ötleteket keresett a helyzetére, de valami egészen mást kapott.

A csoport száz százaléka együtt érzett az anyával, és főként a nagyobb gyerekkel. Szerintük a fiú vágya teljesen érthető, hiszen új taggal bővült a család, és ez megbillentette az eddigi egyeduralmát a szülei szívében. Úgy vélik, hogy az elsőszülött csupán keresi az extra figyelmet és törődést. Ezzel nincs is semmi gond, sőt egy anyukás csoportban azért várhat is az ember némi együttérzést, de amit az apukára ráolvastak, azt biztos nem szívesen hallgatta volna végig!

Ugyanis a többség őt tette felelőssé az egész problémáért.

A legfinomabb kritika az volt, hogy az édesapa nem érti a gyereket, ezért elvárható, hogy az anya nevelési elveihez alkalmazkodjon, hiszen ő jóval több időt tölt a gyerekekkel, és jobban ismeri őket.

Egy igazán támogató férj arról ismerszik meg, hogy elismeri a felesége gyereknevelési szakértelmét, és bölcsen a háttérbe húzódik. A kevésbé finom verzió szerint az apuka már majdnem a gyerekbántalmazás határát súrolja, amikor a saját szexuális igényeit helyezi előtérbe a gyerek mentális egészségével szemben. Volt, aki megjegyezte, hogy meglehetősen infantilis viselkedésre vall, hogy a férfi nem tud egy pár évig egyedül aludni, és átengedni a feleségét a gyerekek mellé éjszakára. Ezzel az önző tettével egy személyben felelős a felesége kialvatlanságáért és a gyerekek tönkretételéért is. Hiszen olyan gyorsan elröppen az az idő, amíg a gyerekek kicsik, és igénylik az anyjuk közelségét! Miért kellene egy felnőtt igényére jobban reagálni, mint egy ránk utalt csöppségére? Az anyukának határozottan a gyereke mellé kell állnia az apával szemben, és meghúzni a határokat!

Hát, hogy őszinte legyek ez még engem nőként, anyaként, az együtt alvás és a válaszkész nevelés lelkes híveként is szíven ütött! Nagyon sajnáltam az apát, akit darabokra szedtek csupán azért, mert véleményt fogalmazott meg. Akkor is, ha az ellentétes a gyerek vágyaival, sőt az anyáéval is. Azt szinte senki nem vette észre, hogy elsősorban nem az anya „birtoklásáról”, vagy a közös együttlét feladásáról szólt a történet. Abban a hitvesi ágyban, amelyben már eleve benne alszik egy baba, nem a hétéves miatt fognak áthelyeződni más színtérre az együttlétek. Az apa egész egyszerűen aggódott a fia egészséges fejlődése miatt, csakúgy, mint az anya, csupán a nézőpontjuk volt különböző.

Az anya óvni akarta a gyermekét, az apa pedig a fia önállóságát védte.

Az is észrevétlen maradt, hogy az apa ennek érdekében tenni is hajlandó volt: minden este ő altatta a fiát, hogy az anyának és a kicsinek is nyugodt éjszakája legyen. Nemcsak parancsolgatott, és kiadta rendeletben, hogy miként legyen az altatás, hanem tevékenyen részt vett a megoldás keresésében. Ez szerintem mindenképpen tiszteletet érdemel, és nem megvetést. Azt, hogy melyik szülő gondolkodik helyesen, mindenki döntse el maga! Talán az igazság, mint oly sok esetben, ebben a helyzetben is valahol középen keresendő.

Amióta szemtanúja voltam ennek a konfliktusnak a közösségi médiában, a férjemmel való vitáink átértékelődtek a szememben. Szörnyű lenne, ha nem lenne véleménye, és csak a háttérbe vonulva bólogatna az ötleteimre. Így is épp elég magányos dolog gyereket nevelni és állandó bizonytalanságban élni, hogy egy-egy döntésem, megoldásom vajon elég jó-e számukra? Nagyon is klassz dolog, hogy van egy másik felnőtt mellettem, akivel átbeszélhetek egy-egy problémát. És az is jó, hogy én lehetek a gondoskodó anya, aki megérti a gyerekei szívfájdalmát, hiszen itt van mellettem a férfi, az apjuk, aki akkor is tolja őket a fejlődés irányába, amikor én már túlóvnám a gyerekeket csupa szeretetből.

Az író 1860-ban született Ernest Evan Seton néven Angliában, tizenegy testvér között a kilencedikként. A vadon, a vadászat szeretete családi örökség volt náluk: a kisfiú egyik keresztnevét 17. századi farkasvadász őséről, Ernest Cameronról kapta. Még hatéves sem volt, amikor családjával Kanadába költöztek – először Lindsay-be, majd Torontóba. A gyermek Seton rajongott az állatokért, és ügyesen rajzolt: első festménye tizenhat éves korából származik. Tizenkilenc évesen rövid ideig a londoni Royal Academy of Arts tanulója is volt, ahol mélyen beleásta magát az állatanatómiába, sok időt töltött a British Múzeumban és a londoni állatkertben, ahol újabb és újabb rajzokat készített. Tanulmányainak betegség – látása gyengülése – vetett véget, de szemproblémái sem akadályozták meg abban, hogy kora egyik legtermékenyebb és legsikeresebb vadillusztrátorává nője ki magát. Élete során közel négyezer festményt, rajzot és skiccet készített.

Szüleivel nem volt zökkenőmentes a kapcsolata. Családja fordított logikával gondolkodott, mint a legtöbben, akik a reáliák és a tudomány felé terelnék gyermekeiket a művészi pálya helyett: a Seton szülők nem értették, és nem is méltányolták fiuk természetismeret iránti lelkesedését, és művészt szerettek volna belőle faragni. A feszültséget jól leírja, hogy édesapja a fiatalember huszonegyedik születésnapján az orra alá dugta tanulmányai és orvosi ellátásai költségét – utóbbiak között az a számla is ott volt, amelyet az Ernestet világra segítő szülész állított ki.

Az ifjú Seton kifizette a számlákat, és a két férfi soha többé nem beszélt egymással.

Manitobai aranykor

1882-ben egyik bátyjához költözött Manitoba tartományba, aztán saját ranch-re tett szert. Azt tervezte, hogy gazdálkodásból fog megélni, de meglehetősen link gazdának bizonyult, ugyanakkor rengeteg időt töltött a vadonban állatok megfigyelésével, jegyzetek írásával, és szoros barátságot kötött az őslakos indiánokkal is, akiknek a világlátása, természetközeli életmódja és ősi bölcsessége nagy hatással volt rá. Egész életében valódi aranykorként emlékezett erre az időszakra.

Mivel fő bevételi forrása továbbra is illusztrátori munkája volt, 1884-ben, majd 1890-91-ben Párizsban tanult képzőművészetet, aztán – megint csak látása gyengülése miatt – Új-Mexikóba utazott, hogy farkasvadászatból tartsa fenn magát. Itt történt élete egyik legmeghatározóbb találkozása önmagával és Lobóval, a legendás szürke farkassal 1893-ban.

Lobo, a farkas

A történéseket Seton a Lobo, the King of Currumpaw című önéletrajzi ihletésű novellájában adta közre, amely kirobbanó sikert aratott különleges látásmódja miatt, és meghatározta Seton későbbi írói karrierjét is. Lobo és falkája rendszeresen tizedelte a környéken élő marhacsordákat, de senki nem tudta foglyul ejteni a félelmetesen erős és intelligens farkast, aki csalhatatlan ösztönnel kerülte el a neki állított csapdákat. Egy alkalommal például igencsak flegma, de félreérthetetlen jelét adta annak, hogy átlátja az emberek mesterkedéseit: összegyűjtötte a területén szétszórt, sztrichninnel meglocsolt húsokat, és egy méretes, bűzlő kupaccal fejezte ki ezzel kapcsolatos véleményét. Seton hónapokon át üldözte Lobót, és egyre jobban csodálta a vadállat intelligenciáját, bátorságát. Lobót végül aljas módon egy nőstény farkas tetemével sikerült tőrbe csalnia, kihasználva, hogy a farkasok az emberekhez hasonlóan a végsőkig ragaszkodnak szívük választottjához.

A büszkeség helyett azonban a megrendült szégyen járta át a vadász szívét, és ebből a megrendültségből munkásságának új iránya bontakozott ki.

A Lobo-történetben és Seton későbbi állatéletrajzaiban minden esetben a vadállat az erkölcsi hős, és az ember a vérszomjas, veszett fenevad. Lobo után soha többé nem ölt farkast, sőt az egyik első természetvédőként mindent megtett azért, hogy a faj fennmaradjon.

Tollal harcolva

Különleges világlátása megismertetésében nagy szerepe volt a franciaországi tartózkodása során megismert Grace Gallainnek, aki nemcsak jó családból származó, harcos szüfrazsett, hanem kora híres – mai kifejezéssel élve – travel influencere volt: világszerte olvasták az egzotikus utazásait bemutató könyveit, újságcikkeit. Az 1920-as években bejárta Egyiptomot, Kínát, Indiát, Dél-Amerikát és Délkelet-Ázsiát. Érdekesség, hogy 1922-ben Madeirán járt IV. Károly királynál a New York Times újságírójaként, akivel Magyarországról is elbeszélgetett – erről az Egyetértés című lap számolt be az olvasóknak. Setonnal 1896-ban kötöttek házasságot, amelyből 1904-ben egy leányuk született, Ann. (Kis adalék, hogy Grace heves harcot vívott a nők választójogáért, de ő maga nem volt jogosult szavazni az első adandó alkalommal, 1920-ban, hiszen férje akkor még kanadai állampolgár volt.)

Indiánok a fiatalok között

Setonra nagy hatással voltak a manitobai indiánok. Küldetésének érezte, hogy minél több fiatallal ismertesse meg az őshonos amerikaiak kultúráját, szabad életmódját. Így, amikor egyszer vandál kamaszok rongálták meg connecticuti birtoka kerítését, összegyűjtötte őket, és indiántörténeteket kezdett el mesélni, majd természetközeli táborokat szervezett nekik.

Ebből ágazott ki a Woodcraft-mozgalom, amely a cserkészet egyik előfutárának is tekinthető.

Olyannyira szoros volt a két irányzat kapcsolata, hogy Seton részt vett az 1910-ben megjelent első cserkészkézikönyv megírásában, és az Amerika első főcserkésze tisztet is betöltötte, de egy idő után különváltak az útjaik.

Látogatás „New York Zugligetében”

Seton művei az egész világot meghódították, köztük hazánkat is. A különleges állatéletrajzokat tartalmazó Két kis vadóc és a Rolf című köteteket például Temesi Győző földrajztudós, cserkészvezető, a Magyar Cserkész alapító főszerkesztője fordította magyarra, aki személyesen is találkozott Setonnal. Ezekben a művekben sok műfaj ötvöződött: kalandregény, történelmi ismeretterjesztés és tábori útmutatók. „Már a nyolcéves gyermeket megragadják élettörténetei és nincs vele összehasonlítható nevelőértékű írónk. De a legöregebb ember is szívesen olvassa a könyveit” – írta Temesi 1928-ban a Magyarság hasábjain, ahol kettejük első találkozásáról is beszámolt.

Kép

Kép: Library of Congress, Prints and Photographs Division, Washington / Wikipedia

„Magyar fordítása nincs. Elmentem hozzá ezt elrendezni. Sikerrel. Sürgönyválaszban hívott meg ebédre és éjszakára New York Zugligetébe, Greenwichbe, ahol 90 holdas »udvarházában« maga építette házban lakik, egyórányira New York közepétül.
Amint az ötórai villamos vonat befut, ott áll személyesen a nagy Seton, aki 47 év óta járja az indián területeket. Szikár, 186 centiméter magas, őszülő, széphajú ember, kackiásra sodorintott bajuszkával. Ha nem ismertem volna arcát a képekről, sehogyse hittem volna, hogy nem sajátmagának a fia. Hatvannyolc éves, de a fellépése nem mutat negyvenet. Agg helyett mosolygós, inas, javakorbeli férfi. Az angol szívósság (angol születésű és teljesen angol ma is) párosulva azzal a szabadtermészeti életmóddal, amelyet mindenkor folytatott, csodálatos eredményeket mutat.

Életrajzi vázlatról se lehet szó egy cikk keretében, ő maga éppen készül megírni autobiográfiáját, mégis tudni kell, hogy 35 éves korában, mint átható sikerű, világhírű szerző, vagyonnal vonult vissza minden alkalmaztatástól és azóta éli kedve szerint angolosan előkelő stílusú életét. Sofför (négy autó a házban!), szobalány, szakácsné, titkárok — ez csak a legelső amerikai házakban járja.”

Dunai indiánok mestere

1931-ben Magyarországon is sátrat vert az indiánmozgalom, amelynek törzsfőnöke, Heverő Bölény, azaz dr. Baktay Ervin orientalista az Indián Nemzeti Tanács tagja volt.

Törzshelyük a kismarosi szigeten volt, Kismaros és Nógrádverőce között. Baktay így foglalta össze a Keleti Újságnak Seton elveit 1937 novemberében: „Thompson szerint az indián jellem tökéletesen megfelel az eszményi sportember és gentleman fogalmának, azzal a lényegbevágó sajátsággal, hogy az indián mindezt nem mesterkélt városi életben, polgárias viszonyok között valósította meg, hanem a természet sokkal viszontagságosabb, független környezetében. Az indián ember erkölcsi értelemben tökéletes kultúrember: a természet szelleme és ősi szabadsága, szigorú önfegyelem, közösségi kötelességtudás jellemének legfontosabb tényezői s nem tapadnak hozzá az anyagias értelemben vett civilizáció bűnei és hibái.”

Santa Fé és az utolsó évtizedek

Mindenki mély megdöbbenésére a sikeres író-illusztrátor és társadalmi aktivista Seton 1930-ban mindent hátrahagyva Santa Fébe költözött, hogy teljesen a Woodcraft-mozgalomnak és az indián kultúra rehabilitálásának szentelje magát. Ide követte 1918 óta hűséges titkárnője, Julia és annak férje, Ted Buttree, akik vele tartottak kanadai expedícióira is, ahol indián törzsek életét kutatta. Ezeken az utakon Seton felesége általában nem volt jelen (Grace a második világháborúban például Franciaországban mentőzött), így elhidegült a folyton-folyvást expedíciókra járó és előadásokat tartó férjétől, akitől 1935-ben, közel negyven év házasság után el is vált tőle. Seton ekkor a szintén addigra elvált titkárnőjével lépett frigyre, akivel egy fiatal lányt is örökbe fogadtak.

Ann, az elvált celebpár egyetlen lánya nem akarta szülei életét élni, és sem a Woodcraft, sem a női választójogi mozgalommal nem vállalt közösséget, viszont Anya Seton néven mindkét szülőjénél elismertebb író lett történelmi fikciós regényeivel, amelyekből egy párat magyarra is lefordítottak. Mégsem ő, hanem apja és mostohaanyja örökbefogadott lánya, Dee kapta meg örökségül a Santa Fé-i Seton-kastélyt és az apai örökséget.

E. T. Seton 1946 októberében, 86 évesen hunyt el. Halála után Julia úgy fogalmazott: férjének „sok olyan barátja volt, akit a legtöbben csak címlapokról ismertünk”. Például az egyik első befutott kanadai festőnő, Charlotte Schreiber, aki Seton mestere volt a torontói művészeti iskolában, vagy Buffalo Bill, esetleg Plenty Coups törzsfőnök. Festők, írók – például Rudyard Kipling, Mark Twain –, ornitológusok, indiánok, női és emberi jogi harcosok, Robert Baden-Powell, a cserkészet alapítója, vagy Theodore Roosevelt elnök.

Olyan ember volt, mint a só, amely láthatatlanul felszívódik, és kivonhatatlanul megváltoztatja környezetét.

Szellemi örökségét családja és tisztelői éltetik mind a mai napig – utóbbiak közé tartozik David Attenborough is, aki BBC-dokumentumfilmet is rendezett történetéből Lobo, a farkas, aki megváltoztatta Amerikát címmel. Nemcsak ő tartotta Setont példaképének: Rudyard Kipling híres könyvének, A dzsungel könyvének például közvetlen előképeinek tekinthetők az indián szívű gentleman művei.

Főbb források:
https://ernestthompsonseton.com/
https://etsetoninstitute.org/
Tabajdi Gábor – Szigeti László (szerk.): Magyar cserkészélet (1910–1948). Magyar Cserkészszövetség, Budapest, 2020.

Hogyan lett a bukott üzletemberből „császár”? 

Amerika első és egyetlen császárának története két, egymástól több ezer kilométer távolságra eső helyen kezdődött a tizenkilencedik század közepén. Az egyik helyszín az American River nevű szerény folyócska a kaliforniai San Francisco közelében. 1849-ben, egy vízimalom építésekor James W. Marshall, egy építőmunkás aranyrögöt talált a parton. A felfedezés jelentősége óriási volt, mivel az Egyesült Államok éppen az előző évben szerzett hatalmas területeket a Mexikóval vívott háború során, beleértve a mai Kalifornia területét is. Az új lehetőség mindenképpen felkeltette volna a telepesek figyelmét, az arany hírére azonban bevándorlók és szerencsevadászok soha nem látott tömegei árasztották el a környéket. 
A kaliforniai aranyláz hallatán utazott Amerikába a másik helyszín szülötte, egy dél-afrikai zsidó család gyermeke, a harmincegy éves Joshua Norton. Mivel az előző két év során mindkét szülője meghalt, a fiatalember csomagolt és elindult, hogy felhizlalja amúgy is jelentős családi örökségét. San Franciscóban telepedett le, és sikeres üzleti tranzakciókat folytatott. Ingatlanokkal, szivarral és sok más termék kiskereskedelmével foglalkozott. Kezdetben eredményes üzleteket bonyolítva a negyvenezer dollárt kétszázötvenezerre gyarapította, amivel a jómódú polgárok közé tartozott.  

Boldog és megbecsült életet élt, egészen addig, amíg egy elhibázott döntés miatt csődbe nem ment.  

Hírét vette, hogy Kínában éppen éhínség zajlik, ezért nagy mennyiségű rizs exportjával próbált profitra szert tenni. Csakhogy mások is éppen ezt tervezgették, ezért egymás után futottak be Peruból a rizzsel megrakott hajók. Norton túl korán fogott bele ebbe az üzletbe, közben az óriási mennyiségek miatt a rizs ára a harmadára zuhant. Mindenét elvesztette, csődbe ment. 

Az elkövetkezendő tíz évből kevés információ maradt ránk; az üzleti életbe mindenesetre nem tudott újra bekapcsolódni, és egyik napról a másikra, a hajléktalanság szélén tengette az életét. Aztán a negyvenes évei elejére valami történhetett vele, mert 1859. szeptember 17-én egy levelet vitt személyesen a San Francisco Daily Evening Bulletin című újság főszerkesztőjének. Amikor a főszerkesztő elolvasta, először nem akart hinni a szemének, aztán nagy örömmel tette közhírré a lap aznap esti kiadásában.  

Joshua Norton ebben a kis írásműben kijelentette, hogy az Egyesült Államok császárává nyilvánítja magát, mégpedig az ország népének egyöntetű kívánságára és nyomására. 

Ugyanakkor parancsot adott az USA minden állama összes képviselőjének, hogy a következő év februárjának elsején gyűljenek össze San Francisco koncerttermében, és haladéktalanul alkossák meg az államformaváltáshoz szükséges módosításokat az ország törvénykönyveiben. 

Az olvasók körében is nagy sikert aratott ez a kezdetben humoreszknek tartott kiáltvány, Norton viszont olyan komolyan vette a szerepét, hogy ettől kezdve rendszeresen adott ki rendeleteket. Az egyik ilyenben például feloszlatta az Egyesült Államok kongresszusát, mivel – mint kifejtette – a korrupció, a politikai frakciók, a szektásodás és a gazdag partik kártékony befolyása miatt érdemtelenné vált a hatalomra. Nemsokára felszólította a fegyveres erők főparancsnokát, hogy katonai erővel is szerezzen érvényt ennek a rendeletnek, és üríttesse ki a kongresszus épületét. Betiltotta a törvényhozás tagjainak bármiféle gyülekezését, eltörölte a köztársaság intézményét, és kötelezte mind a katolikus, mind a protestáns egyházakat, hogy őt ismerjék el egyedüli uralkodónak. 

Kép

Korabeli gúnyrajz: Nortont papként ábrázolják, amint Lázár, a kóbor kutya temetési szertartását végzi

Így „uralkodott” 

A politikusok ugyan nem vettek tudomást ezekről a rendeletekről, a lakosságnak hamar elnyerte a szimpátiáját az önjelölt császár. Szabad óráiban – amelyekből rengeteg volt – a várost járta, és az emberekkel társalgott. Egy idő után az utca népe megkedvelte, és nagy örömmel játszották vele a császárosdit. A hadsereg San Franciscó-i laktanyája egyenruhát is adományozott neki: elegáns kék nadrágot és díszgombos zubbonyt, aranyszínű váll-lapokkal. Norton ezen kívül elegáns hódszőr cilindert is hordott, amelyen pávatoll és kokárda díszelgett. Mindezt úri sétapálcával, néha esernyővel, királyi tartással és öntudatos, de kegyesen jóindulatú pillantásokkal egészítette ki.  

Az emberek szinte várták, hogy összetalálkozzanak vele, és váltsanak egy-egy keresetlen szót, sőt az is gyakran előfordult, hogy a császár hosszas elmélkedésekkel, egész kis előadásokkal traktálta az összegyűlt bámészkodókat. 

Állást foglalt ilyen módon számos politikai, társadalmi vagy erkölcsi kérdésben, és mindig akadt hálás közönsége. 

Rendszeresen ellenőrizte a közterületek, villamosok állapotát, és figyelemmel kísérte az utcán posztoló rendőrök ruházatát. Dühítette, hogy a hatóságok figyelmen kívül hagyják az utasításait, ezért utasította a katonaságot, hogy az engedetlen városvezetőket tartóztassák le. A város nagy tisztelője volt, ezért azt is szabályozta, hogy az emberek hogyan nevezhetik. A gyűlöletes „Frisco” kifejezést például szabálysértésnek nyilvánította, és huszonöt dolláros bírsággal rendelte büntetni. 

Bajba egyetlen egyszer került, amikor egy magánpénzekből fenntartott polgárőrcsapat egy bizonyos Armand Barbier vezérletével önhatalmúlag letartóztatta. Azzal érveltek, hogy elmebeteg, és veszélyt jelent az általuk védett üzletekre. Követelték, hogy Nortont küldjék kényszergyógykezelésre. San Francisco lakói felháborodtak: igaz ugyan, hogy a császár komplett bolond, de a légynek sem árt. Egy újság azt írta róla, hogy „nem ontott vért, nem rabolt ki senkit, nem pusztított végig egyetlen vidéket sem, ami nem mondható el az őt elfogó társaságról”. A rendőrség végül kiszabadította, és hivatalosan elnézést kért tőle. Norton, mint az egy felvilágosult uralkodótól elvárható volt, kegyelemben részesítette Barbiert. Az eset után az utcán szolgálatot teljesítő rendőrök szalutáltak neki. 

Joshua Norton 1869-ben - Kép: Eadweard Muybridge, Bancroft Library,
University of California Berkeley

Sikerei és hatása az utókorra 

Ahogy teltek az évek, a császár belejött az uralkodásba. Saját pénzt bocsátott ki általa készített utalványok formájában. Megdöbbentő módon voltak olyan éttermek, amelyek elfogadták ezeket a bankókat – valószínűleg azért, mert Norton amúgy is ingyen kosztolt náluk. Megérte etetni, mivel állandó látványosság volt, és egyfajta reklámfiguraként szórakoztatta a vendégeket. 

Számos levelet küldött Viktória királynőnek Londonba, amelyekben azt javasolta, hogy házasodjanak össze, és ezzel öregbítsék a népeik közötti barátságot. A királynő ugyan nem reagált, de azért akadt egy diplomáciai siker, amely fellelkesítette a császárt. Hawaii uralkodója, V. Kamehameha, aki nem volt hajlandó legitim szervként elismerni az USA kormányát, hivatalosan Nortont nevezte meg az Egyesült Államok uralkodójának. Szintén hálával töltötte őt el, hogy San Francisco városvezetése közpénzen vásárolt neki új egyenruhát, amikor a régi már szégyenletesen elkopott. Norton császár köszönetképpen örökös nemességről szóló oklevelet adományozott az érintetteknek. 

Akár tényleg őrült volt, akár csak ilyen ravasz és szórakoztató eszközökkel próbált munka nélkül megélni, Joshua Norton nem volt ostoba ember.  

Többször sürgette például, hogy Kalifornia állam építsen függőhidat a San Francisco-öböl felett, a város és Oakland között. Ez végül – tőle függetlenül – meg is valósult 1933-ban. 

Az Öböl-híd néven ismert szerkezet a Golden Gate mellett Amerika egyik legnagyobb hídja: két szakasza összesen több mint hét kilométer hosszú, két szinten, tíz sávon közlekednek rajta a járművek, méghozzá naponta átlagosan kétszázhatvanezer. A másik látnoki javaslata az volt, hogy a világ országai hozzák létre a Népszövetséget, minden jövőbeli háborús konfliktus megelőzése érdekében. Ez a szervezet végül valóban létrejött 1920-ban, bár aztán egy szinte teljesen haszontalan negyed évszázad után, 1946-ban megszűnt. 

Jushua Norton császár 1880 januárjában halt meg. Egy utcasarkon összeesett, és kórházba szállítás közben megállt a szíve. Egyszerű, bérelt szobáját feltörve azt találták, hogy az uralkodó mélységes nyomorban élt. Néhány fejfedőn, egy rozsdás kardon, egy pár értéktelen kötvényen és részvényen, valamint némi aprópénzen kívül semmije nem volt. Megdőltek azok a legendák, hogy Norton tulajdonképpen III. Napóleon eltitkolt fia, vagy hogy milliomos filantróp, aki ezt az életformát választotta. Végül a temetését is a város finanszírozta: tömegsír helyett rendes koporsót és tisztes szertartást kapott. A korabeli leírások szerint tízezres tömeg szorongott a temetőben. Kalifornia államban a mai napig rendszeresen napirendre tűzik azt a követelést, hogy az Öböl-hidat nevezzék át Norton császár-hídnak. 

A kutatás körülményei fontosak, hiszen a 2015. novemberi párizsi merényletek belga elkövetőinek folyamatban lévő pere fontos kérdéseket vet fel Brüsszel jövője szempontjából. A baloldal és a liberálisok a multikulturalizmusban látják a megoldást a muszlim fiatalok „integrálása” érdekében, azt remélve, hogy ezek a fiatalok varázsütésre hátat fordítanak a konzervatív vallásosságnak, liberálisabbak lesznek, etikájuk és identitásuk szempontjából a „neoliberális” világ gyermekeihez hasonulnak. A valóság azonban az, hogy Brüsszelben több ezer fiatal muszlim támogatja az iszlamista és erőszakos mozgalmakat, és a mindennapos incidenseket még akkor is nehéz figyelmen kívül hagyni, ha közvetlenül ez csak az emberek kisebbségét érinti. A muszlim fiatalokkal szemben ugyanakkor nagy elvárások vannak az iszlamista szervezetek részéről is, amelyek igyekeznek megnyerni őket a transznacionális iszlamizációs ideológiának, s egyelőre nagyobb siker koronázza erőfeszítéseiket, mint a liberálisokét és a baloldalét.   

A tanulmányt két liberális irányultságú egyetem készítette az Université Libre de Bruxelles és a Vrije Universiteit Brussel, amelyek köztudottan támogatják a migrációval és az iszlámmal kapcsolatos baloldali elképzeléseket.

A közvéleménykutatás keretében ezernyolcszázhetvenhárom, 15 és 17 év közötti, Brüsszelben iskolába járó fiatallal készítettek interjút, amit százharminchat, 25 éves kor alatti fiatalnak szóló kérdőívvel egészítettek ki. A vizsgálatban résztvevők egyéb más nemzetiségűek, többségében marokkói származásúak (körülbelül 65%) voltak, őket követik a török származásúak (körülbelül 17%). A válaszadó fiatalok főként Molenbeek, Anderlecht, Evere negyedekben és Brüsszel központi részén élnek. A válaszadók 86 százaléka a Belgiumban élő migránsok második és harmadik generációjához tartozik. Ez a cikk ismerteti és értékeli ennek az új tanulmánynak a főbb megállapításait, megerősítve az Európában élő muszlimok identitásáról és hovatartozásáról szóló korábbi tanulmányokat.  

A brüsszeli fiatalok kétharmada külföldi származású. Egy 2016-os demográfiai tanulmány szerint a muszlimok száma Belgiumban körülbelül 780 ezer fő, arányuk Brüsszelben pedig 23,6 százalék volt. Nem meglepő, hogy a becslések szerint Brüsszel a következő 20 évben többségében muszlim város lesz.  

Jogos a kérdés, hogy mi lesz a brüsszeli muszlimok új generációinak identitása és hovatartozása, hiszen ez egy olyan tény, amellyel Belgiumnak és Európának elkerülhetetlenül szembe kell néznie.  

Az iszlám világhoz tartozás a legerősebb kötelék 

A felmérés az iszlámhoz való erős köteléket jelzi, a válaszadók 76 százaléka mindenekelőtt az iszlám világhoz szorosan kötődőnek vallja magát, bár vallási identitásra való hivatkozásuk nem kizárólagos. A muszlim fiatalok kötődnek a városhoz és a környékhez, 73 százalékuk otthon érzi magát Brüsszelben, ami erősödést mutat az elmúlt húsz évben, amióta Brüsszel multikulturálisabb és sokszínűbb várossá vált.  Az „identitásverseny” eredményei azonban szorosak: 63 százalékuk belgaként határozza meg magát, 59 százalékuk pedig az arab világhoz kötődőnek tartja, s mindössze 21 százalék vallja magát általában a Nyugathoz tartozónak.  

A legtöbb válaszadó erős kapcsolatokat tart fenn a származási országával is. A származási országhoz fűződő kulturális kapcsolat, mint például a családdal és barátokkal való rendszeres kapcsolattartás, a török muszlimok 80 százalékára jellemző.  

A válaszadók 86 százaléka érez büszkeséget, ha a médiában a származási országból származó személyiséget lát, s ez a török származásúak körében a legjellemzőbb, bár a marokkói származású muszlimok körében is elég erős. 

A válaszadók 98 százaléka életében a vallás fontos szerepet játszik – még akkor is, ha nem kizárólagos –, főként a családi hagyományok miatt, de könyvekből, internetről, imámoktól, kortársaktól, tanároktól történő információszerzés révén is mélyítik vallási ismereteiket. Ami a szülők tevékenységét illeti, az anyák 59 százaléka háztartásbeli, a többiek alkalmazottak (27%) vagy kétkezi munkások (13%). Ami az apákat illeti, 41,5 százalékuk munkás, 49,1 százalékuk alkalmazott (kereskedelemben vagy egyéb vállalkozásban), 9,4 százalékuk pedig munkanélküli.  

Kép

A brüsszeli nagy mecset - Kép: Wikipedia

A szexualitással kapcsolatos kérdésekben a legnagyobb a különbözőség

A szexualitással kapcsolatban a tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a fiatal muszlimok szemlélete általában konzervatív, és a vallásos nevelésből fakadóan nagyon fontosnak tarja a lányok szüzességének megőrzését, a szexuális kapcsolatokat csak házasságon belül tartja elfogadhatónak. A szexualitást a becsületkódex részének tekintik, amelynek megszegése súlyos következménnyel jár nemcsak az elkövetőre, de családjára nézve is. A tanulmány azt is kimutatta, hogy a megkérdezettek szinte egyöntetűen egyetértettek abban, hogy a homoszexualitás bűn az iszlámban, ezért a többségük elutasítja azt.  

A homoszexualitás elutasítása a becsületkódexszel is magyarázható: a férfiak az erő szimbólumai, és nem lehetnek a szexualitás „tárgyai”.  

A becsület fenntartása érdekében gyermekeket kell nemzeniük. A szexualitás becsületkódexe tehát egyszerre törzsi és vallási. A baloldali és liberális elvektől való elkülönülés az szexualitással kapcsolatos kérdésekben a legerősebb.  

Ezek az eredmények távolról sem egyedülállók. Az Institut français d’opinion publique 2021. márciusi felmérése azt mutatta, hogy a franciaországi muszlim fiatalok 52 százaléka támogatja a fátyol viselését a középiskolákban. Ez a felmérés arra a következtetésre jutott, hogy a fiatalok többsége „a szekularizmus meglehetősen minimalista elképzelését részesíti előnyben, amelyhez elsősorban a különböző vallások egyenlő bánásmódját társítja”. Egy másik, egy évvel korábbi IFOP-felmérés arra a következtetésre jutott, hogy a franciaországi muszlim fiatalok 57 százaléka a saría törvényt fontosabbnak tartja, mint a köztársaság törvényeit, s ez 10 százalékpontos növekedést mutat 2016 óta. Más felmérések, köztük a „Fekete, sárga, kék” című, Anne Muxel és Olivier Galland által a Belgiumban működő Ceci n'est pas une crise agytröszt számára készített tanulmány, a Wissenschaftszentrum Berlin für Sozialforschung felmérése vagy a németországi Münsteri Egyetemen Detleff Pollack által végzett felmérés hasonló eredményeket mutatott.  

Az identitás hierarchiája: nagycsalád, törzs, lakóhely   

A muszlim fiatalok etikai szempontból összességében konzervatívak, és elsősorban a vallás, a származási ország és a befogadó ország egy adott városa (lakhatásuk helyszíne) alapján határozzák meg magukat. Ez az „identitáshierarchia” a kibocsátó országok hagyományait tükrözi. Eszerint a hovatartozást és az identitást mindenekelőtt a nagycsalád és a törzs határozza meg. Ezután következik a szűk értelemben vett lakhely (falu vagy város), amelyet az etnikai kötelékeken osztozó, egymással szoros kapcsolatban álló családok és törzsek „otthonának” tekintenek. Tehát nem nemzethez tartozásról van szó még a kibocsátóországok esetében sem, hanem elsősorban törzsi és ehhez kapcsolódóan regionális kötődésről. A származási ország önmagában is – egymással rivalizáló vagy épp szövetségre lépő – törzsek összességét jelenti. Minden, ami ennél nagyobb közösségre vonatkozó kapcsolat, túl gyenge ahhoz, hogy a vérségi kötelékeken kívül erős szolidaritást biztosítson. Ez alól kivételt csak az iszlámhoz mint valláshoz, illetve a muszlimok lazán körülhatárolt közösségéhez, az ummához való tartozás jelent. Amit a brüsszeli muszlim fiatalok az iszlám alatt értenek, az a vallási gyakorlatok, kulturális szokások és etnikai kötődések összessége. A Brüsszelhez – vagy bármely más nyugati városhoz mint életük színteréhez – való kötődés tehát nem társul a Belgiumhoz (vagy bármely befogadó országhoz), Európához vagy a Nyugathoz való kötődéssel.  

Ellenkezőleg, brüsszeli muszlimnak lenni ma már egy törzset vagy inkább törzsek összességét jelenti, amelyek közös kulturális-vallási hordozója az iszlám.  

A hiányzó láncszem természetesen a nemzetállam és az állampolgárság.  

Etikai szempontból ennek a hibrid iszlámnak a megnyilvánulása a becsületkódex, amely a törzsekhez való tartozás és a törzseken átívelő iszlám erkölcsi normáinak összegzője. A konzervatív etikához való ragaszkodás tehát egyszerre jelzi az erős törzsi kötődést (a törzsi közösség „a nagy testvér”, aki mindenkit szemmel tart), és ellenőrzi a vallási etika betartását. Háromszintű kihívás 

Amikor összehasonlítjuk ezt a szemléletet a szekularizált, liberális nyugati fiatalsággal, amely az állampolgárság révén határozza meg magát, és amely egyre inkább támogatja az „éber aktivizmust” (wokeness), a nemi identitás határainak eltörlését egy relativizmus által uralt, vallásmentes társadalomban, háromszintű kihívással szembesülünk. Egyrészt a konzervatív muszlim fiatalok reprodukciós rátája sokkal magasabb. Másrészt a liberális fiatalok túl megengedők és toleránsak ahhoz, hogy kritikusan szemléljék az iszlamizmus terjedését a fiatal muszlimok körében. Harmadrészt identitásuk túl laza ahhoz, hogy integrálni tudják a muszlim fiatalokat, hogy vonzó alternatívát jelentsenek, szemben az iszlamizmus identitásmeghatározó erejével.