„Még soha nem látott esküvőt” – Láthatatlan szegény gyerekek az iskolában
Marci és Eszti átlagos gyerekek. Rendesen öltözködnek, iskolai felszerelésük hiánytalan, látszólag minden rendben. De mégsem.
Kép: Pixabay
Az iskolai szüneteket követő zsivajba belesimulnak mint látszólag lelkes fülelők, hálás közönségei a tengerparti nyaralások vagy világvárosokban tett utazásokról szóló élménybeszámolóknak. Ők nem nyaralnak, nem utaznak. Nyáron részt vettek az önkormányzat által szervezett hazamenős táborban, néha lementek a Dunára kavicsozni, egyszer voltak strandon, és moziban is.
Ki a szegény?
Marci és Eszti nem visel szakadt, piszkos ruhákat, szemmel láthatóan minden kerek.
Súlyos hiba, ha valaki a szegénységet az ápolatlansággal azonosítja.
A filmekben és főleg a rajzfilmekben minden szegény ember rongyos nadrágot, foltozatlan, több számmal nagyobb inget visel. Ez nem helytálló. A szegény emberek nagy része a sajnálkozásoktól tartva bámulatos találékonyságra képes. A szegénységnél fájóbb a szűkölködés, ez már szomorúbb, reménytelennek tűnő állapot, könnyebben észrevehető, és jó esetben (jó esetben…) érkezik segítség is. Karácsony közeledtével megnő az emberek adakozó kedve, és nagyon helyesen, segítik őket. Most azonban nem rájuk gondoltam.
A nélkülözésnek Marci–Eszti-fokozata majdnem láthatatlan.
A gyermeknek van felszerelése, mégis szegény. Mindenük a lehető legegyszerűbb, legolcsóbb, leg-távol-keletibb. Nem elvont megfontolásból nincs mobiltelefonja, számítógépes játékai, divatos ruhái, hanem azért, mert ezekre már nincs pénz. Gyakori, hogy a gyerekek közti különbségek a felnőttek számára csak odafigyeléssel és empátiával ismerhetők fel, és ezzel óvatosnak kell lennünk. A legjobbnak tartott osztályközösségekben is megtalálhatók a szegények. A lelki sebek könnyen keletkeznek, és teljesen sohasem gyógyulnak. A sok fül hallatára tett jó szándékú, ám tapintatlanul harsány „Jaj, szegényke, nem nyaraltatok sehol, sebaj, elintézek neked egy jó kis tábort!” „Nektek nincs autótok, de majd mi elviszünk!” nagyon tud fájni.
A minap egy fővárosi boltban hallottam, amikor egy anyuka csilingelő hangon csevegett barátnőjével, hogy annyira sajnálja Marcsikát, aki nagyon szegényke, és az ő kislányának, Mirellának osztálytársa, jön a kari, vesz már neki egy cuki kis mackót, hadd örüljön. Olyan szomorú. Látom Marcsikát, aki érzelmi függésbe kerülve Mirellától fogadja el a macit.
Gyógyír volt az egyformaság
A már távoli 1970-es, 1980-as években budapesti gyerekekként dzsörzénadrágban jártunk, nem túl változatos mintázatú blúzokat, pólókat viseltünk, kalandjaink is hasonlóak voltak. Rácáfolok a Kádár-rendszerről egyesek által kialakított, nosztalgikus emlékekre, mert széles baráti köröm egyik tagjának sem volt nyaralója, sőt, autója is kevésnek. Többen szűk lakásban laktak, nagyszülőkkel megosztott légtérben. A nyarakat nagyrészt iskolai napközis táborban vagy szüleink munkahelyén és játszótereken töltöttük. Nem éreztük magunkat szerencsétlennek, szánni valónak, nem is voltunk azok. Ugyanis nagyjából egyformák voltunk.
A mostani gyerekek közt egy kisebb közösségen belül is fájdalmasan nagyok a különbségek.
A nagy jövedelemmel bírók többsége (boldogság, hogy nem mindenki!!!) meg akar felelni a hasonló anyagi helyzetű szülőtársak, kollégák, rokonok elvárásainak, és jó szándékkal túlzottan sok tárggyal, játékkal, feldolgozhatatlan mennyiségű élménnyel halmozzák el gyermekeiket. A szegényebb gyermekekben vágy ébred ezek után. Ez teljesen természetes. Ők nem edződtek meg, mint mi az „egyformizmusban”. A vágyakozás elszomorít és iriggyé is tehet. Mennyire tud fájni tárgyak és élmények hiánya! A legtöbben befelé fordulóvá válnak kifejezhetetlen és feldolgozhatatlan szomorúságukkal.
Kép: Pixabay
Hogyan tudok segíteni a szegényebb gyerekeknek?
Amíg kicsi az ember, és nem tud saját maga változtatni helyzetén, mert teljes mértékben környezetétől függ, sok sebet szerezhet. Helyzete később ösztönző erő lehet, amikor majd diákmunkát vállal, gyűjti a pénzecskéjét, felméri a tanulás adta előnyöket.
De amíg kicsi, addig ez nincs.
A láthatatlanul szegény gyermeknek a vágyott tárgyak hiányoznak és az élmények. Az előbbin nem tudok és nem is szabad nekem változtatni. Tanító néniként nem vehetek neki gumilovat, sellőcskét, focit, telefont azért, hogy felzárkózzon a többi gyerekhez.
A másik nagy hiány az élményeké, ez néha ijesztő sivárságot jelent.
A lemerült vagy soha nem működő érzelem-elemeket segíthetjük feltölteni.
Egy példa: Misi szülei egyszerű, kedves emberek. Szülei eladók, hétvégenként szerencsésebb életű családoknál takarítanak. Misiről negyedik osztály végén derült ki, hogy soha életében nem volt esküvőn, sőt, tévében, filmeken sem látott. Nagyjából tudta, mi az, de nem jelentett neki semmit. Tanító társammal megszerveztünk egy jó kis májusi kirándulást, a találkozó fél 3-kor volt egy templom előtt, ahol esküvőre készülődtek. Izgultunk, Misi eljön-e. Eljött. A gyerekkel beálltunk az ünneplő násznép mögé, hátra. Misit szemmel láthatóan megragadta a nagy tér, az ünnepi öltözékben álló emberek látványa, ismerősök felbukkanása, a menyasszony és a vőlegény látványa, a ceremónia ünnepélyessége. Lett egy közös élményünk.
Minden gyerek jó valamiben. Nem csak a tanulásra gondolok. A „nagyok” nem is tudják, vagy elfelejtik, milyen fontos képességek léteznek. Az ügyesen focizó kisfiúkra gondolok, a szépséges hangúakra, a lovacskákat, egyszarvúakat, macskákat ügyesen rajzolókra, azokra, akik szabályos cigánykerekeket tudnak vetni az udvaron, a remek futókra, a bámulatos papírrepülőket hajtogatókra. Volt olyan kisgyermekünk, akit a könyvtáros néni segítségével könyvekhez szoktattunk, minden lovagos könyvet kikölcsönzött, amit talált. A gyerekek sorban álltak rajzaiért.
Mindenkiben van valami, amiben megerősíthetjük, és valamilyen élményt köthetünk a képességeihez.
Nem vagyok naiv, hogy azt higgyem, ettől a Misik ugyanolyannak fogják magukat érezni, mint módosabb társaik. De ha csak egy kicsit is megizmosítjuk önbecsülésüket, máris segítettünk. Hajrá!
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
