Hat pár, akik mindennél jobban szeretnének gyermeket, de évek óta sikertelenül próbálkoznak. Mi történik, ha ez a hat pár részt vesz egy háromhónapos kísérletben...
Tizenegy éves lányáról nevezte el a villáját, az ő nevén indult az autóversenyeken, majd azt is elintézte, hogy kislánya után a Mercedes nevet kapja...
Ezt jól elszúrtam! Ez is az én hibám! A mindennapokban nemcsak másoknak, de sokszor önmagunknak is meg kell bocsátanunk. Mitől függ, hogy valaki könnyebben...
A rákgyógyításhoz és az öregedés biológiai okainak jobb megértéséhez járul hozzá munkájával Dr. Pipek Orsolya Anna. Az ELTE-TTK Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék tudományos munkatársa...
Egy fiatal író és egy robotlány szerelme. A nem túl távoli jövőben járunk, amikor a szappanoperákat már nem ember, hanem a mesterséges intelligencia írja...
Negyven évvel ezelőtt ezen a napon Magyarországon még senki sem tudta, mi történt tőlünk körülbelül ezer kilométerre a csernobili atomerőműben. Az első hírek két...
Néhány évvel ezelőtt felfüggesztették egy spanyol kutatóintézet működését, miután kiderült: kutyákkal, majmokkal, nyulakkal bántak kegyetlen módon. Állatkísérletek már az ókorban és a középkorban is...
1952-ben, egy tavaszvégi napon országos hírű szenzáció történt Kaposváron. Egy édesanya négyes ikreknek adott életet. A Csordás ikreket azonban elszakították szüleiktől, és hároméves korukig...
Már 15 évesen apja kozmetikai cégénél dolgozott gyakornokként, majd ő lett a világ egyik legismertebb szépségipari vállalata, a L'Oréal vezetője. Liliane Bettencourt történetéről és...
Évek óta jó barátok, együtt vágtak bele életük egyik legnagyobb kalandjába, a Budapest-Bamako-raliba is. Árkovits Amaryl és Varga Adrienne segítő szakemberek, emellett fontos szerepet...
Nyomozók jelentek meg februárban egy dunavarsányi gyermekháziorvos rendelőjében, akiről kiderült, hogy a szülők kérésére kenőpénzért cserébe nem adta be a gyermekeknek a kötelező védőoltásokat...
Ötvenhat évesen döntött a pályamódosítás mellett, és ma már hivatásának tekinti, hogy az interneten szerveződő közösségében segítse a 40, 50 év feletti nőket a...
Izidor Ruckel elmúlt negyvenéves, az Egyesült Államokban él, de Romániában született. A Ceaușescu-rezsimben tizenegy éves koráig árvaházakban nevelkedett, embertelen körülmények között, ahogy hozzá hasonlóan...
A 20. század elején született, Japán ősi vallása, a sintó szellemében nevelkedett, ám már fiatalon közel érezte magához a kereszténységet. Takashi Nagai a radiológia...
Emberekre vadászni. Harminc évvel ezelőtt a boszniai háborúban, Szarajevó ostrománál mindez állítólag „hétvégi szórakozásnak” számított azoknak a külföldi tehetős embereknek, akik fizetségért cserébe lőhettek...
Megvan? címmel új ismeretterjesztő könyv jelent meg a menstruációs ciklusról. Elsősorban tinédzser lányoknak készült, de Dr. Benkovics Júlia, a kötet szerzője minden családot arra...
Az amerikai mozikban 1940. február 10-én mutatták be a Tom és Jerry -t. A rajzfilmsorozat óriási siker lett, egymás után nyerte az Oscar-díjakat, miközben...