Ó-IÓ-CIÓ-ÁCIÓ-KÁCIÓ- AKÁCIÓ- VAKÁCIÓ! Talán nem túlzás azt állítani, hogy az iskolások életében az a legszebb nap, amikor június elején az a bizonyos „V” betű is a helyére kerül a tanterem krétaporos tábláján, és három hónapra kicsengetnek. Az egyetemisták a vizsgaidőszak utolsó megpróbáltatásai után repülőjegyeket, szállásokat, fesztiválbelépőket böngésznek az interneten, sokan a melegtől kókadozva vágják a centit a munkahelyen, és várják, hogy végre napokra, hetekre átadhassák magukat a külföldi vagy belföldi pihenésnek. Ma Magyarországon a nyaralás, a szabad mozgás természetesnek számít, ám nem volt ez mindig így! 

„Tenger helyett jó lesz majd Aliga!” – Rákosi sem vetette meg a balatoni luxust 

„A mai értelemben vett nyári szabadságok, utazások – pláne a külföldi utazások! – nem igazán léteztek a Rákosi-diktatúra idején” – mondja Máthé Áron történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnökhelyettese, majd hozzáteszi, hogy az 1948-ban államosított IBUSZ mint központi utazási iroda fő tevékenysége az üzemi munkások szervezett üdültetése volt, amelyben a párttagokon túl a szakszervezeteknek és a kommunista ifjúsági szervezeteknek jutott szerep. 
Az elhíresült balatonaligai pártüdülőt már az 1940-es évektől gyakran látogatták magas tisztséget betöltő párttagok, akik vidáman vakációztak az impozáns, államosított villákban.

Amikor Rákosi Mátyás beleszeretett a környékbe, és a párt kisajátította a területet, a helyieket csereingatlanokba telepítették át. A diktátor balatoni vakációzásának zavartalanságát pedig géppuskások és motorcsónakos őrjárat biztosította. 

A nyugatias „all inclusive” (korlátlan fogyasztás, finom ételekkel és italokkal teli hűtők) szolgáltatásra emlékeztető üdülést persze nem verték nagy dobra a kommunisták, a nyilvánosság nem tudott a balatoni dőzsölésről, pedig Arácson, Földváron, Tihanyban és Balatonőszödön is voltak népszerű pártnyaralók, ahol a kegyeltek szórakozhattak, amíg az átlagember semmit nem érezhetett ebből a luxusból. 

A cikk folytatását az augusztusi Képmásban találja, fizesse elő a lapot ITT!

Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.

A turizmus ágazatát a válságok érzékenyen érintik – elég, ha az utóbbi időszak járványügyi, pénzügyi és háborús megrázkódtatásaira gondolunk. Bár két év bezártság után idén sokan útra keltek vagy foglaltak már le utazást, a vonatkozó adatok még mindig messze elmaradnak a Covidot megelőző évek hasonló értékeitől. 

A KSH Magyarország, 2021 elnevezésű kiadványából kiderül, hogy a magyarok 2021-ben több mint 13 millió alkalommal látogattak külföldre. Ezen utazások száma csak a felét tette ki az utolsó „békebeli” év, a 2019-es hasonló adatainak. A tavaly külföldre utazó magyarok 33 millió napot töltöttek külföldön, 13%-kal többet, mint 2020-ban, de a 2019. évinél 57%-kal kevesebbet. A leggyakoribb úti cél Ausztria és Szlovákia volt. A külföldi utazásokon 2021-ben a magyar lakosság 512 milliárd forintot költött el, folyó áron 27%-kal többet, mint egy évvel korábban. A járvány előtti évhez képest az elmaradt utazásokkal párhuzamosan az elköltött összeg is lényegében megfeleződött. Keret eddig

Szerencsére egyre tudatosabban utazunk, ezt mutatja az is, hogy nagyon sokan kötnek utazásbiztosítást. Lampert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének szóvivője a Spirit FM Beszóló című műsorában arról számolt be, hogy 2019-ben 18 milliárd forintot költöttünk utasbiztosításra, és idén is hasonló összeget prognosztizálnak a biztosítók. Az utóbbi másfél évtizedben a fapados repülőjáratok megjelenése alaposan átrendezte utazási szokásainkat: a néhány napos európai látogatások óriási népszerűségre tettek szert az elmúlt években. Ma már egy kis nyelvtudással és az internet ismeretével egyénileg is viszonylag egyszerű megszervezni egy rövid külföldi városlátogatást.

Jó, ha ismerjük az egészségügyi helyzetet is

Ha már mindent lefoglaltunk és bepakoltunk, még szánjunk időt arra, hogy kiderítsük, a célországban milyen egészségügyi veszélyek leselkednek ránk! Nem árt tisztában lenni azzal, hogy a tengerpartokon felszolgált halételek, tengeri csemegék számos fertőzés forrásai lehetnek, a mediterrán tengeri kagylók közel 40 százaléka például hepatitis A-val fertőzött – írja az utazaselott.hu. 

Azt is fontos tudni, hogy Görögország, Bulgária, Montenegró vagy Törökország területén a csapvíz nem fogyasztható. A szennyezett csapvízből készült jégkockák, üdítők és koktélok is fertőzés forrásai lehetnek. 

Ezt elkerülendő az utazás előtt legalább egy hónappal érdemes felkeresni az oltóközpontokat, ahol felvilágosítanak minket az előforduló betegségekről, és ha kérjük, beadják a szükséges oltásokat.

Kép

Kép: Pexels / Gustavo Fring

Egy világutazó tanácsai

Dr. Sajó Tamást, a Wang folyó versei blog szerkesztőjét, világutazót kérdeztük, ő hogyan készül egy-egy nagyobb útjára. A művészettörténész-blogger több mint ezer európai és tengerentúli utazáson vett részt, jó ideje csoportos utakat szervez és vezet. Most is épp egy törökországi útja közben sikerült interjút készíteni vele. 

„A biztonságos utazás nemigen különbözik a biztonságos otthonléttől” – kezdi a tanácsadást. „Mindenütt körültekintőnek kell lenni, nem szabad fölöslegesen kockázatos helyzetekbe bocsátkozni. Külön nem készülök, de ha valahová speciális előkészület – oltás, igazolás stb. – szükséges, azokról gondoskodom. Váratlan balesetek persze mindenütt lehetnek, úton éppúgy, mint odahaza, ilyenkor rugalmasnak kell lenni, és pánik nélkül cselekedni.” 

Mivel Tamás sokat utazik egyedül, került már váratlan szituációkba, amikor fel kellett találnia magát. 

Többször robbant le a kölcsönkapott vagy bérelt autóval kietlen helyeken, de volt, hogy az iráni határrendészet tartóztatta le az iraki határon állítólagos kémkedésért. Hadbíróság elé állították, de éjfélre felmentették. 

Kérésünkre egy olyan sztoriját is felidézte, amely bármelyikünkkel könnyen megeshet, és tanulságos lehet: „Éppen a Szolovki-szigeteki kolostorokhoz utaztam (ez egy öt szigetből álló szigetcsoport Észak-Oroszországban, Arhangelszk közelében a Fehér-tengerben, 1922-ben a szovjet titkosrendőrség elkergette az ott élő szerzeteseket, és Gulag-tábort rendezett be az épületekben – a szerk.). Több mint ezer kilométert vonatoztam Szentpétervártól Murmanszk felé. Az utazóközönség elég vegyes volt, főleg munkások és kétes elemek, a kettőt Oroszországban nemigen lehet megkülönböztetni egymástól. Érdeklődtek, hogy honnan hová megyek, és egyre inkább érződött, hogy pénzes nyugatinak látnak. Ezután következett az alkoholkínálás. 

Aranyszabály, hogy vonaton, buszon alkalmi ismerőstől soha nem szabad italt elfogadni, mert nem tudja az ember, mi van benne. 

Még ha nem is valami gyors tudatveszejtő, mint amire gyanakodtam, hanem csak a gyomromat kavarja fel, azt sem jó ötlet meginni. Egy orosznak azonban nem mondhatja az ember olyan egyszerűen, hogy nem iszom. De minden vidéken el lehet legitim módon is hárítani a túlzott barátkozást. Úgyhogy azt mondtam: azért megyek a szolovki kolostorokba, hogy anyám gyógyulásáért imádkozzak, s fogadalmat tettem, hogy amíg vissza nem jövök, nem iszom. Ez az orosz vidéken abszolút érthető és elfogadható indoklás. Megértették, és elkámpicsorodva tették vissza az italt. Figyeltem, ők sem ittak belőle, és utána már a beszélgetést sem igen forszírozták.”

A blogger szerint nincs tuti recept például a zsebtolvajok ellen sem, de tudunk tenni azért, hogy ne veszítsük el minden értékünket. Ne tartsuk egy helyen a készpénzt, egy részét hagyjuk a szállóban, manapság már sok helyen lehet bankkártyával fizetni, ezért neki kettő is van a külföldi útjain, az egyik nála, a másik a szálláson. Így ha meglopják is, kevesebbet veszít.

Akik biztosabbra mennek, profikkal szerveztetik meg az utazást

Vannak olyan utazók, akik nem akarják magukra vállalni a szervezési feladatokat, ők általában az utazási irodákat választják. Ezért a témában megkérdeztük a Magyar Utazási Irodák Szövetségét (MUISZ) is, ők mit javasolnak, hol tájékozódjunk arról, milyen veszélyek leselkedhetnek ránk:

„Az utóbbi időben az utasokban felerősödött a biztonság igénye, ezért a korábbi évekhez képest jóval nagyobb arányban veszik igénybe utazási irodák szolgáltatásait. Az utazási irodák rendelkeznek a legfontosabb, az utasok számára fontos információkkal. Ezenkívül érdemes a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálatának honlapját is megnézni, ahol az egyes országokra lebontva mi magunk is hasznos információkat találunk.” 

A MUISZ tájékoztatása szerint a horvát tengerparton megforduló nagyszámú hazai nyaraló magyar rendőrökkel is találkozhat, hála a két ország közötti megállapodásnak. 

„Amennyiben az utazás megszervezése utazási irodán keresztül történt, az utazási iroda a helyi, külföldi szolgáltatópartnere közreműködésével tud segíteni.” 

„Nagyon fontos az utazás teljes időtartamára betegség-, baleset- és poggyászbiztosítás megkötése” – emeli ki a MUISZ. Tájékoztatásuk alapján aki egyénileg szervezné meg az utazását, annak javasolt, hogy utazás előtt regisztráljon a Konzuli Szolgálat honlapján.
Ha megtesszük a fent említett alapvető (egészségügyi és adminisztrációs) óvintézkedéseket, akkor felszabadultan vehetjük nyakunkba a világot, és egy életre szóló betegség vagy negatív élmény helyett életre szóló kalandban lesz részünk.

Az első nyom közel 800 évvel ezelőtti, amikor IV. Béla királyt a tatároktól elszenvedett vereség után egy Bodó nevű aszalómester jobbágynak öltöztette, és elbújtatta a kunyhója alatti pincerendszerben. Az így megmenekülő uralkodó Bodónak ajándékozta e vidéket a Zempléntől a Hernád völgyéig azzal a feltétellel, hogy a férfi építsen várat az itt magasodó sziklatömbre. Bodónak hét szép lánya volt, s a kezüket olyan kérőknek ígérte, akik vállalták, hogy egy-egy éven át segítenek neki felépíteni Bodókő – ma Boldogkő – várát. A vár hét esztendő alatt fel is épült, a lányok lakodalmait is itt tartották, azért lett Boldogkő a neve, mert a „tündérek” itt voltak a legboldogabbak.

„Te, Lizi, neked annyi kérőd volt, hova lettek?”

Nem csoda, a látkép a várból és a Napnyugat kávézóból páratlan, megéri a túrát. Boldogkőváralja település felé hajtva megcsodálom az útmenti barackfákat is, amelyek itt-ott roskadoznak, másutt már leszedték róluk a gyümölcsöt, s lekvár formában is kínálják az autósoknak. A szűk 1200 fős településen megállva az első, akivel csevegni kezdek, a 87 éves Lizi néni, aki Boldogkőváralján nőtt fel, majd 40 év budapesti munkavállalás – könyvelés és gépírás – után hazahúzta a szíve. Ma már elmondhatja magáról, hogy többet élt a faluban, mint a fővárosban.

„16 évesen indultam neki” – meséli. „Addig is munkára neveltek, babot szedtem és krumplit, mert gazdálkodtak a szüleim. Megtanítottak beosztva élni, ma is felhúzom a sapkát télen, ha spórolni akarok a tüzelőn. A nagyapám is földműves volt, s amelyik fia nősült, annak továbbadott egy darab földet. Fiatalon bálokba jártunk, anyu kísért mind a négyünket, s végig ott ült az ölében a kabátokkal. Gyönyörködött bennünk, ahogy táncolunk. Engem nemcsak a helyi, hanem a vizsolyi fiúk is felkértek! Vasárnap meg mentünk a 11-es misére, addigra kész volt az ebéd, utána csak le kellett ülni az asztalhoz. De húsvétkor sem hagytak ki a locsolkodók! Mégsem mentem férjhez soha, mondják is: »te, Lizi, neked annyi kérőd volt, hova lettek?«. Én meg csak nevetek, hogy erre nem emlékszem…”

Eltűnődöm, vajon Lizi néni szeretne-e mégis emlékezni, s mivel úgy érzem, hálás az érdeklődésért, rákérdezek, miért nem mondta ki soha az igent. 

„Mert nem jött a walesi herceg” – jelenti ki suttogva, hogy más ne hallja. 

„Pesten a külkerben is dolgoztam, ott csupa külföldi fiú udvarolt, de én faluról nem vittem magammal olyan alapot, hogy németül beszéljek. Nem tudtam megtartani őket. Felkértek, mert csinos voltam, de a második fordulóra már a csúnyább lyányt vitték mellőlem, mert az értette a nyelvet. Szombaton az ötórai teánál voltak a nagy táncok a Margit-szigeten. Nem éreztem magam olyan műveltnek, mint a pestiek, akik láttam, milyen jómódban éltek. Nekik nem kellett felszaladni a padlásra, hogy felszedjék a szúrós szalmát, ők az anyatejjel is tudást szívtak magukba. De az Operettszínházba én is eljártam” – csillan fel a szeme, s azt mondja, 30 éve újra itthon boldog. „Egy ilyen helyen csupa kirándulás az élet! Gyerekként észre se vettük, milyen szép, természetes volt.”

50 lakos, plusz a boldogság Arkán

Igen ám, de hiába a vidék romantikája, ha a fiatalok zöme a lehetőségek miatt városokba költözik. Az Ez itt az! nevű fagyizóban dolgozó 20 éves Lóránt azt mondja, a többség Debrecenbe vagy Pestre kerül továbbtanulni, ő is erre készül. „Itt esetleg a sport hozhat össze fiatalokat” – teszi hozzá, hiszen ő is a tállyai csapatban focizik. „De amíg sátoraljaújhelyi barátnőm volt, kirándulni ő is szívesen jött erre.” Amikor azzal folytatja, hogy a Terra-Boldogkő by Anyukám mondta a legmenőbb randihely a vár lábánál, elsőre úgy értem, ezt az anyukája mondta, aztán jót nevetünk, hogy nem, ez a hely neve, és római pizzát sütnek ott. (Ettől még az anyukák is szerethetik.)

Más helyieknél is érdeklődöm, „hol lakhat a környéken a boldogság?”, az egybecsengő válaszuk Arka község neve. 

Egy srác, aki barackot szedni szalad két vödörrel, kedvenc helyeiként az Arki-völgyet és a Váraljai-patak menti sétautat említi, hozzátéve, hogy a patak pont úgy szeli ketté Boldogkőváralját, mint a Duna Budapestet. Az alig több mint 50 lakosú Arkára még szép, hogy átautózom, s meg is állapítom: nem hiába ajánlották, igazi gyöngyszem – ki ne hagyja, aki erre jár! Az ugyancsak nyolc évszázados múltú településen – amely a jezsuitáké és a Péchy grófoké is volt – mindenütt szerelmespárrá pingált virágtartó-figurák fogadnak, s egy szabadtéri kiállítás terítőkből, falvédőkből.

Kép

Hárman a Gönci Idős Csajok Klubjából: Piroska, Editke és Ági – Kép: Dr. Szász Adrián

„Majd elkábultunk hazáig a sok liliomtól!”

Arkáról irány a járás névadója, Gönc, ahol épp barackünnepet tartanak! A 3713-as út továbbra is napsütötte mezők közt kanyarog, többször is kiszállok hangulatfotókat készíteni. A gönci rendezvényen az Idős Csajok Klubjának három tagja – Schneiderné Piroska, Ősziné Editke és Tolcsvainé Ági – házi barackos sütikkel és pár szerelmes sztorival fogad. Azt is elárulják, hogy valaha a Borsóhegyre jártak fel a fiúkkal szalonnát sütni, majd kiderül, hogy Editke párja egyenesen a Hatvan melletti Boldog községből érkezett Boldogkő mellé, hogy feleségül vegye őt.

„Nem írt még a boldogi lagzikról?!” –  von kérdőre. „Pedig ott világraszóló mulatságok vannak, amikre az egész falut meghívják! 300 fő, 100 torta. A miénken csak az öt-hatféle töltelékkel készülő nyújtott rétessel jóllaktam, egész este azt ettem. A papszentelés is hasonló nagy ünnep, az ilyet itt, Göncön is megkönnyeztük már. De a varrodában is, ahol dolgoztunk, emlékezetes bulik voltak!”

„Tokajba jártunk vacsorázni, meg Mezőkövesdre éjszakai fürdőzésre Trabanttal” – veszi át a szót Piroska. 

„10-re mentünk, hajnali 3-ra értünk haza. Csobád falu határában egy néni rengeteg liliomot ültetett, mire a fiúk kiszálltak, mindegyik szedett egy-egy öllel nekünk, majd elkábultunk hazáig a sok liliomtól! Naplót kellett volna vezetni azokról az időkről” – mondja, mire Ági hozzáteszi, hogy ő már kapott is e célra egy könyvecskét a családjától, csak még nem írt bele semmit. Nos, itt az ideje!

A hölgyek barackos sütis sátrától a városháza melletti nagyszínpad elé húzódom a barackünnepet záró Edda-koncertre. A romantika itt kézzel fogható: fiatal helyi párok kéz a kézben éneklik együtt Pataky Attilával, hogy „A szerelem keresi a szerelmet…”

Minden szívhez közel

Másnap délelőtt a boldogkőváraljai templom szentmiséjén arról szól a prédikáció, hogy az igazi szeretet nem azt adja, amit fontosnak gondol, hanem azt, amire a másik embernek szüksége van. Ehhez viszont ki is kell fejeznie az igényét, különben a legjobb szándékú szeretet is „mellé megy”. Az üzenetet Polgári Ferenc plébános a mise után négyszemközt így egészíti ki: „A szerelemben a legfontosabb – egyben a legnehezebb – az alázat. 

Szerintem az alázatot az Úristen a házasságok megőrzésére találta ki. Ez az egyetlen ellenszere annak, hogy mindkét fél ágáljon, hogy »na persze, már megint én engedjek?!«. 

Akit pedig csak kérni tudok a mai fiatalok segítésére is, az Árpád-házi Szent Erzsébet, a szerelem és a szerelmesek védőszentje. Ő az én szememben egy csoda! Amíg ember lesz a földön, ő minden szívhez közel fog állni.”

Valami azt súgja, a nyomozásom akkor lesz teljes, ha a közeli Regéc vára felé is elautózom. Az út Fony községen át visz és hoz, ez a térség egyik legtakarosabbja – „I love Fony”, hirdeti egy kövekből kirakott, virágokkal beültetett felirat is a központjában. A tősgyökeres Tőzsérné Márton Ida szavaiból végképp kapiskálni kezdem a helyi boldogság titkát. „Hogy elvágyódtam-e valaha? Hát persze!” – lep meg egy pillanatra. „Kétszer is elindultam, de mindkétszer csak pár hónapig bírtam, nem tudtam elszakadni. Olyan vagyok, mint a föl-földobott kő. Előbb Göncruszkáról, majd Kazincbarcikáról jöttem haza. Amikor egy ilyen kis településről elkerül az ember egy városba, hirtelen azt érzi: senki lett. Hiába mentem végig az utcán vagy be a boltba, nem volt ismerős arc, nem volt kihez szólnom, hogy mit főztél, hogy vagytok. Senki nem tudta, milyen az életem, honnan jöttem.” Engem viszont érdekel, milyen az élete, azt pedig már tudom, honnan jött.

„Hogy mi nekem a boldogság? Az, hogy ha felkelek reggel, száz rigó fütyül a fákon és az ablakom alatt. Kisüt a nap, páratlanul tiszta a levegő. 

A környék tele van romantikus helyekkel: meg lehet bújni a fenyveserdő aljában, ki lehet sétálni a Gergely-hegyre Rezső bácsi kútjához. Egy óriási szikla van ott, a hegyi forrás vize folyik rajta keresztül. 

A faluba is lejön a hideg víz, csak Csorgónak nevezzük. Fiatal lányként jó kihívás volt a fiúkkal együtt megmászni a terepet, de szigorúan neveltek a szüleim, szó sem lehetett arról, hogy 18 éves korom előtt bárkivel bárhova menjek. Újhelyben voltam gimnazista, ott is nagyobb vasfegyelem volt, mint a katonaságnál! A sárospataki főiskola szabadabb volt, végzős tanítóként felajánlottak egy ösztöndíjat, ha maradok a megyében. Nem fogadtam el. Mondom: én? Maradni? Soha. Aztán a legromantikusabb az életemben az a közel 40 év lett, amit a fonyi iskolában taníthattam végig. Maga volt a csoda! 1-4. osztályos összevont tanulócsoportokkal. Míg Barcikán kis szürke veréb voltam a nagy iskolában az elit pedagógusok között, ide tárt karokkal vártak vissza.”

Ida, ha végigmegy az utcán, nincs olyan, akit – vagy a szülőjét, gyerekét, unokáját – ne tanított volna. A párja göncruszkai volt, sajnos elhunyt már, két fia közül az egyik a faluban – a másik is a megyében – maradt. „Itt építkeztünk, bár szerintem akkor is örökre itt maradok, ha egy nyárikonyhában vagy egy szalmafedeles viskóban kellene élnem” – mondja nevetve. „Emlékszem, gyerekkoromban volt a faluban alvég meg felvég, s rivalizáltak egymással. Ma már abban van verseny, hogy kinek szebb a portája. Szerintem ez is egyfajta romantika.” S hogy Ida mit gondol az igazán nagy találkozásokról?

Kép

Barack és vár– Kép: Dr. Szász Adrián

Az élet fenntartó ereje

„Ha az ismerkedés olyan céllal történik, hogy vágyom valaki társaságára, akitől kapok valamit – és itt nem anyagiakra gondolok, hanem jó szóra, ölelésre, biztatásra –, akkor ma nem könnyű ismerkedni, mert egyre kevesebb az ilyen ember. De nekünk még könnyű volt. Lányok-fiúk csapatostul jártak, s talán az sem volt mindegy, hogy ismertük a másik környezetét, még azt is, ki volt a nagymamája. 

Városon sokkal több – és többféle – ember van, könnyebb válogatni, de melléfogni is. 

Én főiskolásként találkoztam a párommal, amikor tollaslabdáztam egy barátnőmmel az út mellett, és egyszer csak megállt mellettünk egy motoros. Azt mondja, szívesen beállna játszani, először átnéztünk rajta, hogy mit akar, aztán ez lett belőle…” – mosolyodik el. Szerelem, ami helyben maradt.

Nekem viszont mennem kell vissza a fővárosba. Kiemelek még egy szem gönci barackot a hazaútra bekészített uzsonnás zacskómból, mert még el sem indultam, de már újra vágyom az ízére. Idefele a helyi kötődésű Tóth Zoltán zenéjét hallgattam, zárásként is az ő sorait idézem (Zoltán János Republic című könyvéből kölcsönzöm e sorokat): „Nem teszek kísérletet meghatározni, hogy pontosan mi, de én szerelemnek hívom a legapróbb kis hétköznapi vágyat, szenvedélyt is, mert pontosan ugyanaz a minőség, mint ami hagyományosan a szerelmet jelenti. Minden olyan kisebb vagy nagyobb dolog, ami egyáltalán benntart az életben. A szerelem maga az élet fenntartó ereje.”

 – A kilátókból készített hajnali felvételeid teljesen elvarázsoltak – kezdem a kérdéseimet feltenni Balogh Tamásnak, aki hidrogeológus, túravezető és a természetjáró élményekről szóló „Kalandkönyvek” szerzője. – Te hogyan estél a kilátók és a természetjárás bűvöletébe? 

– Eger egy csodás – históriákkal, történelmi emlékekkel és vizekkel teli – kisváros a Bükk lábánál, amelynek értékei gyerekkoromtól hatottak rám. Gyakorta kirándultunk az Eged-hegyi kilátóhoz vagy a Síkfőkúti-tóhoz, és ilyenkor kisebb-nagyobb bandákban rohangáltunk a felnőttek előtt egész nap. Mire felsős lettem, és túl voltam pár évnyi vízilabdás szenvedésen, kiderült, hogy egész jó érzékem van a tájékozódási futáshoz, és innen már nem volt megállás: edzőtáborok a Bükk rejtett menedékházaiban, éjszakai versenyek a Mátra reménytelenül meredek oldalain, magunk építette vadkempingezések a fenyvesekben, derékig érő hóból érkezés a bogácsi strand 40 fokos medencéibe... Azóta az erdő illata itt van az orromban, és mivel ez a sport gondolkozni is megtanított, igazi életalapozásként működött. 

 – A kilátós történetekben mindig felbukkan a fránya „bivakolás” szó. Ez mit jelent? 

 – Talán úgy a legegyszerűbb lefordítani: alvás a szabadban. Néha a kényszer szüli a bivakolót, mert mondjuk későn ér föl a kilátóba, és fél visszaindulni a faluba, előveszi hát a hálózsákot, és bevackol. Nagy sikere van a szabadban aludni vágyók között a kilátóknak, hisz itt fedél is akad, és a fölső szintekre a nagyobb állatok se másznak föl. De aludtam már ősi romoknál (pálos kolostorok a Balaton-felvidéken), buszmegálló padján vagy épp széna között is a falu végén, szűken mérve ez is bivakolás. 

– A kilátóban alvás egyelőre egy szabad „sport”, civilizációtól mentes, csöndes elvonulás. Fenyegeti ezt is az üzletté válás réme? 

– Az jó hír, hogy a kilátóban alvás nem számít szabályszegésnek, nem tiltott. De már most is üzlet a hozzá kapcsolódó felszerelesések árusítása, legyen az cipő, óra, zsák, kulacs és minden más, miközben sokan még futni és persze túrázni sem tanultak meg. Közel kétszáz futóversenyt, magashegyi túrát szerveztem és vezettem az elmúlt húsz évben, és még mindig meglep, hogy mennyien teszik tönkre a szervezetüket pusztán azzal, hogy nem ismerik önmagukat.
És igen, amikor tavaly augusztusban fölértünk az egyik Dunára néző kilátóba, a csend helyett közel két tucatnyian bámultuk a lemenő, pár órával később pedig az ébredező napot.  

Tény, hogy egyre mélyebbre kell menni a vadonba, ha egyedül akarsz lenni.  

Galyatető fölött (960 m) a kilátó fölső harmadában ma már bivakszállást is bérelhetsz éjszakára, ha jól emlékszem, eléggé borsos áron. Az ipar is felkészült a bivakzsákok és egyéb fölszerelések gyártásával, így a kreativitás itt is feláldozhatóvá válhat a kényelem és a villogás kedvéért. 

 – Milyen igényünkre lehet válasz a kilátóban alvás? 

– Izgalmas buli? Saját félelmünk legyőzése? Borzongató Bakancslista?... nem is tudom. Talán attól is függ, hogy milyen kihívást támaszt az odaút: ahogy a Csóványos tetejére bizony a följutás nem ugyanaz, mint kimenni a Hárshegy tetejére és ott koccintani. 

– Mely kilátókat javaslod egy első ottalvásra? 

– A Káli-medencében van egy kis házam, amely a futóversenyek során versenyközpontként is üzemel. Innen többször indultunk már föl a Köveskál fölötti hegyre, tetején az Eötvös kilátóba. Kora őszön nincs párja, igaz, a pelék néha nem kímélik a háton fekvők arcát, karját apró karmaikkal, és borzongató hangokat adnak ki. Nem messze innen magasodik a Csobánc bazalttömbje, a vár egykoron lerombolt, de mégis sok kis zugot nyújtó romjai között gyakoriak a bivakolók, sátrazók, de ehhez az is hozzátartozik, hogy rengeteg szemetet viszünk le utánuk, főképp használt pelenkákat és borosüvegeket. A kilátók közül igen népszerű a Bükk közepi Petőfi-kilátó (957 m), méretes placcán akár 8–10 ember is elfér.  

Én inkább azt mondom: nézegesd a térképeket, és keress magadnak célpontokat: egy panorámás hegytetőt, biztonságos szirtet, várromot, gyűjts róla infókat és vágj neki!  

Egy szempont nagyon fontos: sose lépj be magánterületre vagy táblákkal tiltott területekre, és gondolj arra, hogy az erdőben nem vagy egyedül, és az állatok erősebbek nálad! 

Kép

Kilátás a Hegyestetőről - Kép: Balogh Tamás

– Melyik élményed sikerült a legemlékezetesebbre? 

– Pár évvel ezelőtt Egerből indultunk, és Felsőtárkányon keresztül a Bélkő csúcsát céloztuk meg. Nagyjából olyan fülledt meleg volt, mint most. Késő estére fölértünk a Bélkőre, és miközben mindenki félálomban evett és ivott, hatalmas vihar lepte meg a nem túl távoli Mátrát: villámokat szórt az ég, zengett minden, de minket megkímélt, így a menekítési tervet nem kellett megkezdeni Bélapátfalva felé. Felejthetetlen volt. 
Egy kicsit más világ az Alacsony-Tátra, amelynek főgerincén csodálatos túra adódik. Többször vezettem már itt kisebb csapatokat, és egy alkalommal medvével is találkoztunk, igaz, elég messze volt tőlünk. A kétnapos túra igazán népszerű, de a teljes gerinc 4-5 nap alatt járható be. Útközben kis faházakban lehet megaludni, amelyek a medvék esetleges megjelenése miatt kétszintesek, és a keskeny falépcső hősiesen védhető. Az első nap Donovalytól kemény meneteléssel (~27 km, 1600 m szint) elérhető a Durkova menedékház, ahol szép nyári, koraőszi estén annyi ember összegyűlik, hogy gyakorta a ház teraszán, a kocsma-rész asztalain és az asztalok alatt is alszanak, hisz senkit nem küldenek „haza” egy hatalmas hegység közepéről. Egy alkalommal fekvőtársam egy zsák tészta volt. 

 – Milyen veszélyekre és kihívásokra kell készülni? Egyedül is meg lehet kockáztatni a kinn alvást?   

 – A civilizációtól távolabb eső helyeken sokféle „rendkívüli esemény” történhet: a vihar, nagy vízzel, villámlással, netán jéggel, amit a természet alakít; és persze, ha a szervezetünk bekrepál. Az emberi veszély talán elhanyagolható, ahogy egy kedves terepfutólány mondta, aki rendre egyedül alszik ilyen helyeken: „Ki a franc jön föl a Csóványosra engem kirabolni...” Amikor életemben először nekivágtam egy erdei kilátónak, már erősen szürkült, és az erdő megmutatta a másik énjét: minden hangosabb volt, mint nappal, rengeteg neszezés hallatszott, a jelzéseket nehezebb volt követni, úgy éreztem, hogy figyelnek és követnek... Aztán a kilátóba fölvittem egy nagyobb husángot... és nagyot aludtam.  

Éjszaka minden hangosabb, félelmetesebb, de ha nem zavarsz fel senkit, nem bántanak. 

 – Van olyan életszakasz, amikor különösen jó ötlet egy elvonulás? 

 – Inkább az jut eszembe, hogy sokaknak több töltődést, határozottságot, bátorságot adhat egy olyan – elsőre inkább vezetővel kipróbált – elvonulás, mint a komoly macerával és anyagiakkal járó spirituális tábor. Szóval a válaszom: igen, ha remegsz a munkatársaidtól, családtól, netán önmagadtól, szellemektől és a múlttól, gyere, elviszlek izgalmas helyekre, és aztán folytasd egyedül, ha megszereted. 

 – Mit kell vinni, hogyan készüljünk? 

 – Esőkabát, hálózsák, víz, elemlámpa, váltás póló és némi szendvics vagy olyasmi, amit bármikor szívesen megeszel. Egy könyv is elfér. Legyen töltve a telefonod, és a legfontosabb: legalább egy ember tudjon róla, hogy hová indultál és milyen útvonalon tervezted az utad. 

 – Mi az a „misztikus geoláda”? Minden kilátós kalandban felbukkan a neve… 

 – Ez egy kincskeresgélő játék. A Föld felszínének minden pontja beazonosítható két számmal: a hosszúsági és a szélességi adatokkal. A Homo ludens, vagyis a játszó ember kitalálta magának, hogy egyesek apró dobozokat dugnak el a természetben vagy épp a városokban, és mások ezeket a honlapokon kapott koordináták alapján megkeresik. Magam is raktam már ki apró dobozokat itt-ott, és néha írnak nekem: „megtaláltuk az alagútnál az egyiket”... 

 – Mondd, miért érezzük annyira szükségét, hogy időről-időre kimenjünk a természetbe? 

 – Erre egyesek azt mondják, hogy nekik egyáltalán nincs szükségük erre, mert ők úgy érzik, hogy amit az asztalnál alkotnak, az fontosabb… Nekem, amikor hetente 35–40 kilométert megteszek, sokkal élesebb a látásom, egyenesebb a tartásom, kitisztul az orrom, és ott vagyok magamban teljesen. A rendszeres mozgás rendet tesz bennünk, és ha kimegyünk a fák közé, a magunk helyét is megtaláljuk ebben a rendben. 

Aggteleki cseppkőbarlang  

Elképesztő barlangokért, cseppkövekért nem kell világgá mennünk, hiszen Magyarországon is találunk ilyet. Az Aggteleki cseppkőbarlang hazánk egyik UNESCO világörökségi védelme alatt álló nevezetessége. A területén 273 barlangot találunk, amelyek közül 23 fokozottan védett. A Nemzeti Park barlangja világrekorder: a Szlovákiába is átnyúló, zömmel Magyarország területén elhelyezkedő, 25 kilométeres kiterjedésű Baradla–Domica-barlangrendszer a mérsékelt égöv leghosszabb aktív patakos barlangja.  

Alföldi kunhalmok  

Az Alföldön utazva gyakran elhaladunk kisebb-nagyobb dombok, földhalmok mellett, szinte tudomást sem véve róluk, pedig néhány kivételével az összes ilyen „földpiramist” a területen élő őslakosok építették az időszámításunk előtt 3800-tól 750-ig terjedő időszakban. Az ilyen jellegű, földből emelt építményeket hívják kunhalomnak, és számuk több ezerre tehető hazánkban. Eredetileg többféle célból épültek, lakódomb, sírdomb és őrdomb egyaránt szép számmal akad köztük. A legismertebb és legszebben karbantartott kunhalom Gyulától nem messze a Sebes-Körös egykori medrének kanyarulatánál áll.  
A Vésztő-Mágori-dombon évtizedekkel ezelőtt Történelmi Emlékhelyet alakítottak ki, sétánnyal, ligetes pihenőparkkal. Kunhalmaink közül országos hírnévre tett szert Tápiószentmárton híres gyógyító dombja, az Attila-domb is.  

Tudta? Tápiószentmárton nem csak az Attila-dombról nevezetes, 1887-ben itt született meg Kincsem, a csodaparipa. A pompás angol telivér azzal lett világhírű, hogy mind az ötvennégy futamát megnyerte, így a valaha élt legsikeresebb versenylóként tartják számon.  

Kép

Bér, andezitcsúszda - Kép: MTÜ

Andezitcsúszda, Bér  

Nógrád megye egyik kis falujának, Bérnek határában világviszonylatban is ritka földtani képződmény található. Míg bazaltból gyakrabban látni oszlopos képződéseket, andezitből ez a „csúszda” párját ritkítja. A különleges kőzet úgy 15 millió éve alakult ki, vulkáni tevékenység eredményeként.  

Isten tenyere – Kéz kilátó  

Hollókő és Felsőtold között, az Országos Kéktúra vonalán egy óriási tenyeret formázó „kilátó” vonzza a látogatókat. Az „Isten tenyere” kilátóterasznak nevezett alkotást a Farkaskútvölgy Hagyományőrző és Lótenyésztő SE felkérésére Csíkszentmihályi Benjámin tervezte és készítette el. Aki felkerekedik, hogy megnézze a kilátóból nyíló csodás panorámát, ne csak egy napot szánjon a környékre. Érdemes ellátogatni a világörökségi védelem alatt álló palóc faluba, Hollókőre is, amelyhez hasonló ugyancsak nem létezik sehol máshol.

Kép

Kéz-kilátó, Felsőtold és Hollókő között - Kép: MTÜ

A Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház  

A Püspöki Kőfejtőként emlegetett egykori mészkőbánya évről évre turisták tízezreit vonzza Fertőrákosra. 1948-ban szűnt meg itt a lajtamészkő bányászata. Az évszázadokon át tartó bányaművelés után hatalmas katlan és a felszín alatt gigantikus termek labirintusa maradt vissza. A kőfejtő évtizedek óta kulturális események különleges színhelye. A remek akusztikát kihasználva nyaranta koncertek, színházi és operaelőadások, valamint fesztiválok várnak itt bennünket.  

Ahol hajdan trópusi tenger hullámzott: a Bakony  

100 millió évvel ezelőtt a Bakony területén trópusi klíma uralkodott, és tenger borította. Ennek emlékét őrzi az úrkúti, vagy más néven Csárda-hegyi őskarszt, amelynek nemzetközi viszonylatban sincs párja. 1951 óta országos jelentőségű védett geológiai terület, mivel megőrizte az évszázmilliók földtörténeti változásainak lenyomatait. 2013 óta egy közel 1 kilométer hosszú tanösvény 6 állomását követve járhatjuk be ezt a lélegzetelállító tájat. Az úrkúti tanösvény két szintből áll: egyik ága a töbör peremén haladva kerüli körbe az őskarsztot. Ha pedig le­er­eszkedünk a katlanba az óriási falépcsőkön, hűvösebb mikroklíma és védett növények, többek között páfrányok fogadnak, legmélyebb pontján pedig még egy barlangot is találunk, ahol a rózsaszínes, jura kori mészkődarabokat vizsgálva tengeri állatok maradványait, megkövült kagylókat, csigákat fedezhetünk fel.  

A bakonyi Gyilkos-tó  

Bakonybél közelében, a Somberek-séd völgyében található a Hubertlaki-, más néven bakonyi Gyilkos-tó. Régen a gróf Esterházy család nagystílű hubertlaki vadászkastélya állt itt, ám az épület 1967-ben leégett. A Hamuházi-séd forrásai által táplált tavat az 1980-as évek közepén mesterségesen hozták létre, egy égerliget elárasztásával. Nevét azért kapta, mert híres erdélyi névrokonához hasonlóan vizéből mint kinyúló kezek, halott fák csonkjai merednek az ég felé, földöntúli és hátborzongató látványt nyújtva.  

Kaptárkövek, Szomolya  

Ismét egy mesekönyvbe illő geológiai képződmény, amelyet leginkább mesebeli lények otthonaként tudnánk elképzelni. A kaptárkövek olyan sziklavonulatok vagy kúp alakú kőtornyok, amelyek oldalaiba a régmúlt korok emberei fülkéket (vakablakokat) faragtak. Bizonyos elképzelések szerint a kaptárkövek barlanglakásként szolgáltak, erre utalnak a kutatók által néhány helyen megtalált cserépedények is.  

Kép

Káli-medence - Kép: MTÜ

Magyarország sivatagja: a Fülöpházi homokbuckák  

Homokbuckák, ameddig a szem ellát. Mintha a Szaharában járnánk. Ám ez a táj nem Afrikában, hanem hazánkban található: a Kiskunsági Nemzeti Park területén látható homokterület az Ős-Duna hordalékkúpjainak maradványa. A folyóvízi feltöltődés után a Duna elhagyta a területét, és szél által mozgatott homoküledék-felhalmozódás indult meg.  

Molnár János-barlang  

A Budapest II. kerületében található barlang a József-hegy alatt található, és Magyarország legnagyobb víz alatti üregrendszere. Ez a Lukács fürdő forrásbarlangja, de innen nyeri vizét a Malom-tó is. 1982 óta fokozottan védett természeti képződmény; akkor még csak 450 m volt ismert az eddig feltárt 7 km hosszúságú járatrendszerből, amely még mindig nem a teljes barlang.  

A jósvafői hucul ménes  

A hucul ló genetikailag a honfoglalás előtt a Kárpát-medencében élt népek (avarok, székelyek) lovához áll a legközelebb. A honfoglalás korától ez az ősi ló fokozatosan kiszorult, és újabb fajták vették át a helyét. Az évszázadok során egyéb idegen fajtákat felhasználva jöttek létre a mai őshonos fajtáink. A hucul ezzel ellentétben a Kárpátok legelzártabb részein, eredeti formájában idegen lóval való keresztezés nélkül vészelte át ezt az időszakot. A nehéz terepen való évszázados használat közbeni szelekció alakította hegyi kislóvá, amely szelekció kezelhetőségében, munkakészségében, teherbírásában, a hegyi terepen való biztonságos járásában emelte a többi fajta fölé. Az Aggteleki Nemzeti Park hucul ménese nemzeti kincs, fenntartásának elsődleges célja a génmegőrzés, a fajta és annak genetikai értékéinek megóvása. A ridegen tartott ménes Jósvafőtől 1 km-re északra, a gergés-lápai legelőkön egész évben megcsodálható.  

A Káli-medence és a Hegyestű  

A szépséges látnivalókban bővelkedő Káli-medence kapujának őre a Zánka és Monoszló között magasodó Hegyestű. A Balaton felől szabályos kúp alakú hegy északi felét az egykori kőbánya lefejtette, a visszamaradt bányafal azonban felfedi az 5-6 millió évvel ezelőtt működött bazaltvulkán belsejét. A vulkán kráterében megdermedt láva a kihűlés folytán sokszögletű, függőleges oszlopokra vált el. A látvány hazánkban egyedülálló, de európai viszonylatban is ritkaságszámba megy.  

Kazári riolittufa  

Az egyedülálló geológiai képződmény a Mátrában, Kazár település közelében csodálható meg, és a világon alig több mint hat helyen figyelhető meg. A riolittufa felszíne növényzet nélküli, mélyen barázdált, mintegy 20 millió évvel ezelőtt, a Mátra vulkáni kitöréseinek nyomán keletkezett. A fehér, könnyen málló talajfelszínt a víz eróziós munkája formálta.  

Kép

Szilvásvárad, Szalajka-völgy - Kép: MTÜ

A Szalajka-völgy és sebes pisztrángjai  

A Szilvásváradon végződő, magashegységi jellegű Szalajka-völgy a Bükk hegység egyik legszebb, a kirándulók számára legjobban kiépített része. A Szalajka-patakban már hosszú ideje vadon él a sebes pisztráng, amelynek szaporítása érdekében a patak medrét több helyen visszaduzzasztották, mesterséges neveldéket alakítottak ki.  

Hévízi-tó, Hévíz  

A gyönyörű tavirózsákról és a gyógyhatású termálvízről híres tó egyedülálló geológiai képződmény, egyben Európa legnagyobb meleg vizű tava, amelynek csodájára is járnak a világ minden tájáról érkező turisták

A cikk a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával készült.

– Épp egy hangstúdióból jössz. Min dolgoztál?

– Hangalámondáson voltam. Amíg a gyerekek nem voltak, a szinkron jelentette a fő fizetéskiegészítést, és nagyon sokat tanultam az ilyen munkákból, de ma már gyakran mondok rá nemet, mert az idő nagy kincs, ha az embernek családja van. Persze, most is hoztam a formám, sikerült egy másik címre mennem. Nagyon rossz a tájékozódóképességem, ezért nem is vezetek, pedig van jogsim.

– Elkalandozol, vagy csak nagyvonalúan figyelmen kívül hagyod az ilyesmit?

– Valahogy úgy szocializálódtam, hogy vagy pihenek, amikor utazom, vagy kihasználom az időt. Akár öt percre is le tudom csukni a szemem, és egész jól regenerálódom, és ilyenkor csinálom mindazt, amihez máskor nem tudok leülni. E-mailt olvasok, szerződést írok, időpontokat egyeztetek.

– Az utazás fejben is segít megérkezni valahova. Film, színpad, zenekar, család. Hogy tudsz megérkezni egyik szerepből a másikba?

– A színészi szerepre mindig van rákészülési idő, és az gyorsan is szokott menni.

Mi, magyar színészek híresek vagyunk arról, hogy délelőtt próbálunk valamit, délután mondjuk a szinkronban dolgozunk, este meg már egy harmadik szerepet játszunk a közönség előtt.

A külföldi kollégák általában nem értik, hogy tartunk fejben 15-20 szerepet is. Mire hazaérkezem, már anya vagyok, amit szeretek megélni a maga valójában, igyekszem, hogy ne vigyem haza a problémáimat. Pontosan azért szeretem az utazási időt kitölteni, hogy ha még vannak szabad szálak, akkor azokat elvarrjam.

– Mikor jöttél Budapestre?

– 18 évesen feljöttem Téglásról, amikor felvettek az egyetemre. Addig Debrecenben tanultam. Ha nem sikerült volna a színművészeti, akkor valószínűleg virágárus lettem volna egy évig, mert a színészeten kívül mást nem tudtam elképzelni.

– Az, hogy 18 évesen bekerültél a színművészetire, azt is jelenti, hogy az osztályodban a többiek általában idősebbek voltak. Ez nehézség volt számodra?

– Nagyon. Talán négyen voltunk 18 évesek, két fiú, két lány, a többiek huszonhárom-huszonnégy éves, számomra meglett emberek. Nekem úgy tűnt, hogy más problémákkal, más nehézségekkel foglalkoznak, és el­törpülnek mellettük az éngyakorlataim. Az első évben ugyanis éngyakorlatokat csináltunk, jeleneteket, amelyekkel kifejezhettük, hogy milyenek vagyunk, mi bánt minket, ez úgymond feltérképezi a személyiségedet. Aztán fél év alatt megszoktam, és a kollégium nagyon jó élmény volt, jó kis csapattá váltunk, akik együtt harcoltunk, hajnal négyig beszélgettünk, együtt főztünk. Sokat tanultunk egymástól is, és elfogadtuk egymást. Sajnos, nyaranként ki kellett költözni, és az nagy hercehurca volt. A munka nyáron is itt tartott, mert ilyenkor tudtam pénzt keresni. Szinkron, kicsi forgatások, minden, ami adódott. Ezért 18 éves koromtól minden egyes évben költöztem, hatalmas csíkos szatyrokkal jártam két kézben és vállon, cipeltem a Blahától a Vas utcáig, mert nem volt pénzem taxira. Hálás vagyok Söptei Andreának, nála húztam meg magam, és reggelenként mentem a telefonfülkébe telefonálgatni kiadó albérlet után, aztán hirdetést adtam fel.

– Emlékszel a pillanatra, amikor végre a saját otthonodba léphettél be?

– Az nagyon jó volt. Hirtelen mennem kellett az albérletből, az fájt, mert azt hittem, hogy az évadig kitart. Akkor mondta a testvérem, hogy ad kölcsön, ne albérletet nézzek, és nekem is volt egy kis pénzem, még a Kalózok-filmből spóroltam. Találtam egy lakást négy számmal arrébb. Háromra mentek megnézni öten is, én fél háromkor hívtam az eladót, hogy meg lehet-e nézni előbb, ott tudok lenni három percen belül. Ahogy beléptem, mondtam, hogy akkor én leelőlegezem, és így lett az enyém az a kis lakás.

– Máskor is számíthattál a családodra?

– Másképp nem is tudnám csinálni. Hálás vagyok a saját családomnak és anyósomnak is, mert nem lehetnék színésznő, ha ők nem segítenek. Héttől tízig kell föllépni, van, hogy egy hónapban csak 3-4 szabadnap van. Egy gyereket általában az anyukája fektet, az anyukája mesél neki, én viszont akkor játszom. Amikor hazajön az iskolából, én akkor jövök el otthonról. Tehát én Facetime-on érdeklődtem, mi volt velük aznap, és így tanultam a gyerekekkel. Amikor beértem a színházba, elküldték vagy lefotózták, hogy mi a házi, és én ellenőriztem, ha olyan volt a szerep, akkor két jelenet között. De bevallom, egy-egy fizikapélda meg tudott izzasztani. Hálás vagyok a fiamnak, akinek ráadásul affinitása is van ehhez, hogy már tud segíteni a matekban Annának, a testvérének. A férjem erdélyi, ők sok dolgot máshogy vettek, ráadásul románul, így egyszerűbb volt, ha a tanítás az én feladom. Persze este tizenegykor előadás után nem egyszerű, ha akkor derül ki, hogy másnap témazáró. Ezek voltak a meleg pillanatok… De hála Istennek 4-es, 5-ös tanulók, és nagyon önállóak, mert rá voltak kényszerítve. Szerettem volna, ha a munkám nem megy a gyerekek rovására, ezért inkább korán fölkeltem hétvégén is, és igyekszem megadni azt az időt, ami az övék, hogy ne érezzék, hogy anya nincs jelen.

– Számíthatsz a családodra, de azért a véleményetek nem feltétlenül egyezik. Az esküvőtök például nélkülük zajlott. Ott mi adott erőt, hogy szembemenj velük?

– A szívem, mert tudtam, hogy ő az igazi, és nem akartam más életét élni, még az édesanyámét sem. Anya sose akart nekem rosszat, csak viszonylag hamar fölismertem, hogy nem jól látja a páromat. Valójában

én kértem meg a kezét, mert szerettem volna, ha minél hamarabb állampolgárságot kap, hiszen ő a másik felem.

Így is csak Attila fiunk megszületése után két évvel kapta meg. Azt éreztem, hogy amiben tudom, abban megfogom a kezét, hiszen társak vagyunk. Azóta van két gyerekünk és csodálatos életünk van, körülöttünk jönnek-mennek a házasságok, és mi több mint 20 éve még mindig nagyon tartunk egymáshoz, sőt egyre jobban.

Kép

Fotó: Emmer László

– A Válótársak című sorozatban azért belekóstolsz a válásba is…

– Igen, és voltam én is hasonló kapcsolatban, mint a karakterem. Azt szoktam mondani, hogy háromféle kapcsolat létezik. Az egyik elvesz belőled, a másik nem, de nem is ad hozzád, és a harmadikkal több leszel, tehát ketten vagytok egy egész, mert ami belőled hiányzik, az őbenne van meg. Én mind a hármat megéltem. Az első kapcsolat után, amikor rájöttem, hogy megcsalnak, felismertem, hogy nem jó emberbe helyeztem a bizalmamat, de nem vesztettem el reményt, hogy létezik megfelelő férfi, és mindig arra biztatok mindenkit, higgye el, van olyan, akit keres. Nekem három kapcsolat kellett, hogy megtaláljam. És most újra és újra, még erőteljesebben tudunk akárhány év után is csatlakozni egymáshoz, és lángolóbban is, mert önmagunkat adjuk, és úgy vagyunk jók a másiknak, ahogy vagyunk. Például neki a szétszórtságomat sem esik nehezére szeretni.

– A szakmádban egyértelmű, hogy amikor lemegy a függöny, akkor hazamész a családodhoz?

– A Thália családcentrikus színház. Nyilván vannak bulik – például csináltunk batyus bált –, amikor róluk szól az az este, a második családomról. Vagy ilyenek a szilveszterek, karácsony másnapja. De ezek előre meg vannak szervezve, és a gyerekek is tudják, egyébként meg mindenki fut haza. Amíg nem volt családom, belefért, hogy lementem Kaposvárra, és 180 kilométert ingáztam egy előadásért, vagy állandóan ott ültem a Radnótiban, és megváltottuk a világot minden este. A gyerekek születésével a helyére kerültek dolgok, a fontossági sorrend megváltozott, és ezek valóban elmaradtak. Amit kellett, azt megéltem, megváltottam, és az élet megtanított, hogy amikor fontos dolgok történnek, ott kell lennem 100 százalékosan a jelenben. Erre megpróbáltam trenírozni magam, ez is egyfajta munka, hogy amikor lemosom a sminket, leteszem a szerep ruháját, ne nyomasszon tovább, se a boldogsága, se a fájdalma, hadd élje Gubás Gabi is a saját életét.

– Ennek ellenére van olyan szerep, ami nagyon megváltoztatta Gubás Gabit is?

– Ami hatott rám, a részem is maradt.

Egy ponton minden szereppel azonosulni kell, ezzel mint egy köldökzsinórral hozzácsatlakozom, és utána kinövesztem magamból az egész szerepet.

Ami ennél sokkal nagyobb rákészülést kíván, az a Polcz Alaine, a magánestem. Abba a mélységbe, amit ő megélt, mindig le kell merülnöm, hogy azokat a gyöngyöket újra és újra felhozzam, és meg tudjam mutatni az embereknek. Mégis érdemes mindig megtenni, mert látom a nézőkön a katarzist. Rádöbbennek, hogy ez az asszony mennyi mindent túlélt. Nem lehetett gyereke, megerőszakolták, kirúgták, megcsalták, elhagyták, nélkülözött, éhezett, a klinikai halál állapotában volt, halálos betegséget győzött le, nem tudok olyat mondani neked, amit ő ne kapott volna meg mint ember, mint nő. Ha ilyen hendikepes lapokat kapsz, azt mondod, inkább kilépek, haljak meg. De ő nem! Nem csak magán, másokon is segített.

– Egy Polcz Alaine-szereptől erősebb leszel te is? Egy Sisi-szerep után jobban értékeled a szabadságot? Tóth Ilona bátrabbá tesz?

– Emlékezem az esszenciákra, a bölcsességekre, ha hordoz a szerep bölcsességeket. Ha nekem is vannak magán­életi elakadásaim, jó visszaidézni, ezért nagyon hálás vagyok az életnek, hogy játszhatom a szerepeket, mert mindig találok egy mondatot, ami nekem szól. Csodálatos, hogy ez a munkám, hogy nem csak én tudok segíteni, én is kapok segítséget.

Kép

Fotó: Emmer László

– Mit jelent számodra a zene?

– Nagyon fájt a szívem, amikor prózai színésznőként kevésbé találtak meg a zenés szerepek. Én úgy szeretek énekelni! Amikor várandós voltam, megkeresett Pálfy Zsolt, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy meselemezt. Rájöttem, hogy tudunk otthon is próbálni a zenekarral. Ennek köszönhetem, hogy a fiam ma csodálatosan zenél, gitározik és zongorázik. Próbáltunk, kísérleteztünk, a gyerekeim voltak a közönségünk, néztem, hogy mikor csillan fel a szemük és mikor kalandozik el. Amikor már beszélni is tudtak, elmondták, hogy mi legyen a legyecskével, leüssük vagy hadd éljen még. Aztán kiderült, hogy Zsolt nemcsak gyerekszámokat ír, hanem felnőtt, bossa nova dalokat is. Mondtam, hogy én nem vagyok énekesnő, de előadóművész igen, és ezeket a számokat elő tudom adni, ráadásul nagyon szeretem a verseket. Így született meg Szabad-e a tested este? című lemezünk. Egyébként azt, hogy Éjszakai Nesz legyen a zenekar neve, a testvérem találta ki. Mert bizony két gyerek után is van még éjszakai nesz, ha szabad a tested este. A latin temperamentumos zenére rögtön elkezdesz táncolni. Azon szoktam nevetni, hogy amikor a fesztiválos gyerekelőadásokon szombaton 10-kor vagy 11-kor a babzsákba beültek a szülők karikás szemekkel – mert buliztak este –, hogy majd alszanak a csillogó szemű gyerekek mellett, a koncert végére felülnek, nekik is csillog a szemük, és együtt kiabálnak a gyerekekkel. A bossa nova estünk is rögtön megindul, vannak benne ismert slágerek, ABBA- és Queen-számok bossa nova stílusban például, és természetesen vannak saját számok is. Azt éreztem, hogy ezekkel el tudom mesélni, hogy ki vagyok én.

– Szerinted mivel okoztad a legnagyobb meglepetést a közönségnek? 
– Fogalmam sincs. Szeretem a határaimat feszegetni, azzal játszani, hogy mi az, amit nem képzelnek el rólam. Bevállalom például, hogy Karib-tenger kalózára maszkírozzanak férfiként, kipróbálhatom, hogy egy púpos, vén öreg asszony vagyok, banyaorral vagy Sisi – játszani szeretek. Ötévesen azt mondtam, hogy minden szeretnék lenni, tanárnő, pénztárosnő… de inkább színésznő leszek, mert akkor tényleg minden lehetek. Valóban ezt érzem, hogy én ezt a sok mindent, amihez útlevelem van, legálisan csinálhatom. Ha ezt megengedik nekem, akkor nagyon hálás vagyok és boldog.

Nem az tesz boldoggá, ha meghökkentem az embereket, hanem hogy elmondhatom azt, amiben én is hiszek: hogy szép az élet. Polcz Alaine-nek el lehet hinni.

Ha csak én mondanám, talán azt felelnéd, neked könnyű, szép vagy, sikeres, bármi… pedig nekem is vannak problémáim, csak nem látványosak, mert nem teszem problémává őket, hanem feladattá teszem, és akkor már arra koncentrálok, hogy megoldjam. Megosztó személyiség lettél? Akkor most ez a feladat. Hogy fogod elviselni? A hiúságodat hátra tudod tenni? 

– A Tóth Ilona-szerepnél és a Dobrev Klára-szerepnél is keményen szembe kellett ezzel nézned… 
– Nem én kértem, de hiszem azt, hogy megkerestek ezek a szerepek. Ha visszautasítom, másképp kapom meg ugyanezt. Nekem nem feladatom senkinek a fejében rendet rakni. Az én fejemben rendet tettem, és mindig ezt kommunikáltam. Az a feladatom, hogy ne bántson a hiúságom, hogy mit gondolnak rólam. Ha az ember a megfelelési mátrixból ki tud lépni, akkor szabad lesz, és én ezt a szabadságot megéltem, sok munkával. 

Az interjú a Képmás magazin 2022. augusztusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.

Édesanyja magyar, édesapja német származású, ön Berlinben született, de egészen kiskorától Magyarországon nevelkedett. Hogyan teltek a gyermekkori nyarai?

Csodálatosak voltak. Viszonylag szegény családból származom, de a nagyapám, aki mérnök volt, Balatonkenesén a két kezével felépített egy picike nyaralót. A téglát vonattal ő maga hordta le hátizsákban. A nyarakat szinte mindig ott töltöttem, nagyon sokat tanultam a nagyszüleimtől és édesanyámtól.

A természet szeretete is ekkor vált fontossá az életében? 

Kenesén egy löszfal alatt volt a nyaraló, ahol figyeltem a fecskéket, a madárvilágot. Mindennap kirándultunk a Soós-hegyre, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a Balatonra és az egész tájra. Együtt éltem a természettel, a szabadidőmet kirándulással töltöttem. 

Ott tanultam meg, hogy a papírzsebkendőt nem dobjuk el, az almacsutkát pedig még jó is, ha eldobjuk, mert táplálja a talajt. 

Harmadikos általános iskolás lehettem, amikor a tévében volt egy pályázat „Van egy fantasztikus ötlete? Írja meg, és küldje be!” – ilyesmi szignállal. Ebben a pályázatban igazából kitaláltam a szelektív hulladékgyűjtést. Nem értettem, miért dobunk mindent ugyanabba a kukába, milyen butaság az almacsutkát meg a krumplihéjat a szemétbe dobni, amikor fontos tápanyag a földnek. Akkor már volt papírgyűjtés az iskolámban, megírtam a pályázatban, hogy a papírt és a fémet is külön kéne gyűjteni. Műanyagra akkor még nem gondoltam.

A tájfutás szintén nagyon meghatározó volt gyerekkoromban. Ennek is köszönhető, hogy nagy természetvédő lettem. Az ember egyszerre éli meg a természetet, sportol, használja az agyát és közösséget épít, és az egész családjával teheti mindezt, akár nagyszülőstől. A mai napig onnan vannak a legjobb barátaim. 

Budapesten a Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett. Mikor jött az elhatározás, hogy tudományos, méghozzá természettudományos pályát választ?

Nagyon kíváncsi gyerek voltam, ezt is a nagyszüleimnek és édesanyámnak köszönhetem. Folyamatosan kérdeztem, ők meg türelmesen válaszoltak. Nekem meg egyre több kérdésem volt. 

Felnyitották a szemem, hogy a világ csodálatos. Láttam, hogy milyen szörnyű, ahogy pusztítjuk a természetet.

Gyerekként azt gondoltam, hogy majd biztos tanár leszek, mert sokan tanárok voltak a felmenőim között. Édesanyám nyelvész, ezért egészen a gimnáziumig én is úgy voltam vele, hogy a bölcsész pályát választom. Sokk volt nekem, amikor rájöttem, hogy igazából nem vagyok bölcsésznek való. Mai fejjel már tudom, hogy a nyelvészet közel áll a természettudományokhoz olyan szempontból, hogy nagyon logikus tudományág. 

Férjével hét gyermeket nevelnek. Melyek azok az értékek, amiket otthonról hozott, és nekik is szeretne átadni? 

Hálás vagyok édesanyámnak, hogy kicsiként nem adott nekem csokoládét meg cukrot. A csokit azóta sem szeretem. Cukor helyett inkább gyümölcsöt adott, próbálta az egészséges, jó ételeket megszerettetni, és ez jól működött. Viszont az óvodában annak idején az óvó nénik cukrot adtak annak, aki aludt délután. Ezért azt sajnos én is megszerettem.

Anyukám megbízott bennem, szabadon hagyott dönteni, ezt is próbálom továbbadni a saját gyerekeimnek. Emellett azt, hogy fontos a kultúra, a gyökerek tisztelete és szeretete. 

Megtanította nekem, hogy nem a pénz, a külsőségek számítanak, hanem a belső értékek. A hazaszeretet, a hovatartozás, a család. 

Amikor kicsi voltam, még nem jártunk templomba, de a keresztény értékrend azért meghatározó volt. Én is ezt szeretném továbbadni a gyerekeimnek (a legkisebb 8, a legidősebb 23 éves), a férjemben ebben is partnerre találtam. 

Kép

Ürge-Vorsatz Diána gyermekkori képei

Hogyan lehet környezettudatosságra nevelni egy gyereket? Ez csak jó példa kérdése?

Szerintem a legfontosabb egészen kicsi korától kivinni a természetbe. Minden onnan jön, hogy a gyerek rácsodálkozik arra, hogy minden, ami Isten teremtménye, az egy csoda. Káros, kártevő fajok azért vannak, mert mi emberek beavatkoztunk a természet tökéletesen megkomponált rendszerébe, és ezáltal bizonyos dolgok el tudnak szaporodni. 

A természet csodálatos, ezt kell átadni a gyermekeinknek. Innentől már magától értetődő, hogy meg akarják őrizni. Nem is a szépsége az elsődleges, hanem amit kapunk tőle: mentális és fizikai egészséget, tiszta vizet, tiszta levegőt, élelmiszert, hűvösen tartott lakónegyedeket, szabadidőeltöltést. Szinte minden tevékenységünkben összességében ki vagyunk szolgáltatva a természetnek. Az élelmiszerek háromnegyede nem létezne beporzó rovarok nélkül. 

Hogyan jelenik meg a környezettudatosság az Ürge-Vorsatz családban? 

Csomagolóanyag nálunk szinte már egyáltalán nincs, nem veszek papírtörlőt, alufóliát vagy folpackot. A gyerekek zárható üvegdobozban viszik a tízórait. Amennyire csak lehet, száműztük a műanyagot és a vegyszereket. 

Ha valamire szükség van, megnézzük, hogy a régit meg lehet-e javítani, szerelni, foltozni, vagy esetleg kaphatunk-e kölcsön valahonnan. Ha muszáj beszerezni, használtan próbálunk mindent megvenni, és mi is továbbadjuk, ha tudjuk.

Szódabikarbónával, ecettel és olajjal takarítunk. Most már kozmetikumként is nagyrészt csak természetes anyagokat használok. Emellett komposztálunk és vannak tyúkjaink.

Nekünk ezek már teljesen beépültek a mindennapjainkba, inkább akkor lepődöm meg, amikor elmegyek máshová, és látom, hogy ott nem így van. Azt gondolom, aki ma nem gyűjti szelektíven a hulladékot, az szégyellje magát. Ez alap, hisz házhoz jönnek, és elszállítják a hulladékot.

Nyáron a vakáció, szabadság alatt jellemzően elengedjük magunkat. Hogyan lehet ilyenkor is figyelni arra, hogy ne romboljuk a környezetet?

Aki kiskorában a természetben szocializálódott, az szerintem már nem érzi annyira jól magát egy többcsillagos szállodában. A gyerekeim szerintem szenvednének egy luxushajón. A Bükkben több mint ötven éve megrendezik a Hereg-réti természetvédelmi tábort. Mi minden nyáron odavisszük a gyerekeket, mindegyikük azt mondja, hogy életük legcsodálatosabb élményei ezek. 

Ott nincs se áram, se térerő, ezért nem tudunk kockulni, egymással kell beszélgetni, játszani. Mindent nekünk kell felvinni a hegyre. Azt gondolom, hogy ennél nagyobb kalandot nem tudunk adni egy gyereknek. 

A táborban például nem engedhetjük el magunkat, minden szemetet, amit termelünk, magunknak kell levinni a hegyről. Így az ember megtanul nagyon praktikusan vásárolni.

Sokan nyáron repülőre ülnek, külföldre utaznak, nekik ez jelenti a kikapcsolódást. 

Ne legyen lelkiismeretfurdalása annak, aki a luxusnyaralást szereti, mert azt is lehet öko módon csinálni. Itthon van például az Irota EcoLodge üdülőház: nulla széndioxid-felhasználással épült, van úszómedencéje, ami természetes tóból lett kialakítva. El vagyok keseredve, mert sajnos a magyar közönség nem értékeli, egy holland pár hozta létre, de úgy tudom, el kell adniuk. 

Nem kell a világ végéig elmenni, hogy az ember ki tudjon kapcsolódni. Próbáljuk meg úgy szervezni, hogy ne kelljen repülőre ülni. Ha egész évben vegánok vagyunk, és nem veszünk egyetlen nejlonzacskót sem, egyetlen repülőúttal az összes környezetért tett erőfeszítésünket lenullázhatjuk. Azt tudni kell, hogy a repülőút nagyságrendekkel a legszennyezőbb dolog, amit csak el tudunk követni.

Nem azt mondom, hogy nem lehet repülni, mert lehet, de akkor legyen az egy különleges ajándék. Repültünk mi is nemrég Törökországba a lányom 18., 19., 20. és 21. szülinapja alkalmából. (A 18. születésnapjára kapta az utazást, ám végül csak három év múlva utaztak el – a szerk.) De közelebb is ugyanilyen fantasztikus helyekre lehet eljutni autóval vagy vonattal. Nemrég ünnepeltük az ezüstlakodalmunkat a férjemmel, ez alkalomból Ausztriában túráztunk, és menedékházban szálltunk meg. Szinte végig egyedül voltunk a hegyen, óriási élmény volt. A lényeg, hogy ki lehet próbálni egy ökotudatosabb nyaralást is, például egy családi biciklitúrát. Ha már bicikli: egy volt osztálytársam Brüsszelben dolgozik, korábban, ha találkoztunk, mindig órákat tudott beszélni a legújabb autójáról. A legnagyobb előrelépést az hozta az életébe, amikor a külvárosból elkezdett biciklivel járni munkába. 

A nyaralás egy jó lehetőség arra, hogy ne áldozat, hanem élmény legyen a környezetvédelem. Ne úgy éljük az életünket, hogy ez egy macera. 

Számomra felszabadító érzés, hogy nincs a háztartásunkban műanyag, vagy ha egy gyerek szaladgálhat az erdőben.

Rendkívül népszerűtlen, amit a klasszikus bőrgyógyászok, így én is képviselek. 

Ha elmegy az ember egy hétre a tengerpartra vagy a Balatonra, sajnos szeretne lebarnulni – pedig ugyanolyan szép fehéren kellene hazajönni, mint ahogy odamentünk. 

Pláne tél közepén lesülni egy meleg tengerparti helyen, rettenetesen káros! A melanomák előfordulása világszinten nagyon-nagyon megemelkedett, a nem melanomatípusú bőrrákoké pedig ugrásszerűen növekszik, ami az életmódváltozásnak köszönhető. Száz évvel ezelőtt, ha az emberek elmentek nyaralni, nem igazán vetkőztek le, ami mérhetően kevesebb bőrdaganatot eredményezett az akkori statisztikák szerint a mostanihoz képest. 

Az a szokásunk, hogy nyaralni megyünk tópartra, tengerpartra, szuper. A szabadidős sportok, a biciklizés, a hegymászás mind csodálatos, ám bőrgyógyászszempontból azt kell mondanunk, hogy 100 év alatt ehhez a fehér bőrű ember bőre nem tudott adaptálódni. Az 50 faktoros fényvédőkrém persze jó, de már nem elég csak a tengerparton használni. Ma Magyarországon is olyan erős az UV-sugárzás, hogy az 50 faktoros fényvédő krém akkor is kell, ha az ember csak elsétál a közértbe. Férfiaknál, ha megritkul a haj, fedetlen lesz a hajas fejbőr, és iszonyatos mennyiségű UV-fényt kap. A fejbőrt mindig süti a nap, télen-nyáron, akkor is, ha az ember a buszmegállóban áll, tehát ez az UV-terhelés nem csak a tengerpartra korlátozódik. Ugyanígy a nők arca, dekoltázsa, a karjuk, ami kilátszik a ruhából, nagyon erősen kitett az UV-sugárzásnak. 

A világos bőrű embereknek az 50-es fényvédő faktorú krém már a mindennapokra való, életkortól függetlenül!

Kép

Kép: pexels.com / Anna Nekrashevich

A gyerekeknek hogyan tudunk erősebb bőrvédelmet biztosítani? 

Ruházattal. A gyerekeket egyértelműen védeni kell a napfénytől. Az ő bőrüknek egyáltalán nincs szüksége a direkt napsütésre, semmilyen tekintetben. A D-vitamint szokás emlegetni, de a D-vitamin megfelelő mennyiségű termeléséhez egy gyereknél elegendő, ha a bőrfelületüket, ami egy pólóból vagy rövidnadrágból kilátszik, szűrt fényben, tehát árnyékban éri a napfény mondjuk félórán át. Ezen felül minden más UV-terhelés felesleges számukra. 

A gyerekeknek való fényvédő krémek arra az időre elegendők, amíg bemennek a medencébe, vagy olyan napos helyen vannak, ahol nem tudunk másképp védekezni. De az sem jó, ha állandóan óriási mennyiségű fényvédőt kenünk a gyerek bőrére. A megoldás a hosszú ujjú ruházat, vászoning, vékony vászonnadrág, kalap. Gyerekkel sehova ne menjünk sapka, kalap nélkül!

Nagyon sokan próbálják óvni az anyajegyüket azzal, hogy kevesebbet napoznak, vagy több naptejet kennek. Voltaképp meg lehet védeni igazán a bőrt, ha például nagyon sok anyajegy található rajta?

A legbiztosabb és legjobb védekezés, ha egyáltalán nem megyünk napra. Mindenki a melanomától fél, hogy az részben festékes anyajegyből alakul ki. A melanomának mint daganatnak nem olyan szoros az összefüggése a napozással, mint mondjuk a laphámráknak, amely szintén rosszindulatú bőrdaganat. 

A melanománál inkább például a gyermekkorban elszenvedett súlyos, hólyagos napégéssel találunk egyértelmű összefüggést. Maga az anyajegy önmagában itt nem akkora jelentőségű.

Ha valakinek több mint száz anyajegye van, az már soknak számít, és ha emellett még világos, szőke vagy vörös a haja is, világos színű a szeme, akkor sajnos azt kell mondanom, hogy neki egyáltalán nem szabad napra menni. Ha valakinek kevés anyajegye van, alapvetően könnyen lebarnul, kreol bőrű, barna szemű és barna hajú, akkor számára annyi napozás, amennyi alatt nyári színt kap, tulajdonképp nem káros, és az anyajegyeinek sem az. Akinek eleve sok anyajegye van, annak a bőrét nem érdemes az UV-fénnyel pluszban provokálni. Aki tehát félti a bőrét az anyajegyei miatt, az ne menjen napozni, vagy védekezzen megfelelő ruházattal, de külön csak az anyajegyet vastagabban bekenni – a daganatok szempontjából – nincs értelme. 

Nem csak azért nem szabad napozni, mert félő, hogy mindenkinek bőrrákja lesz. 

A napfény öregíti is a bőrt, pigmentfoltokat és ráncokat okoz. 

Ez húszévesen még nem tűnik problémának, de ötvenévesen hatvannak fog kinézni az illető. Külön iparág épül arra, hogy a tönkretett, megereszkedett bőrt botoxszal, hialuronsavval kezeljék… 

A bőrgyógyászok tehát senkit nem biztatnak a napozásra, a bőrrák miatt sem, de azért sem, mert összességében a napozás árt a bőrnek.

Több mint 30 éve dolgozik védőnőként. Meséljen egy kicsit a kezdetekről! Emlékszik az első munkanapjára?

33 éve vagyok védőnő, 24 éve dolgozom a mohácsi járásban. A szigetvári járásban dolgoztam pályakezdőként, a szabadszentkirályi körzetben. Akkor még nem volt jogosítványom, ezért a szolgálati lakás mellett felajánlottak egy motort vagy egy kerékpárt, én az utóbbit választottam. Azzal közlekedtem négy falu között, ami nem volt egyszerű.

Egyszer kimentem egy olyan családhoz, ahol a szülők vakok voltak. Az iskolában nem tanították, hogyan kezeljek egy ilyen helyzetet. Annak ellenére, hogy testi fogyatékos szülők nevelték a gyereküket, ilyen nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak ritkán látok kisbabát.

A nyugalom és a szeretet áradt a szülőkből, annyi testiséget és ölelést kapott az a picurka, hogy nem jelentett számára hátrányt, hogy nem láttak a szülei.

Volt egy kis kitérő is az életemben, amikor elhagytam a pályát, és a gyermekjóléti szolgálatnál dolgoztam családgondozóként. Kizárólag nehéz sorsú családokhoz jártam ki, ezért nagyon kevés sikerélményt éltem meg. Amikor újra védőnőként dolgoztam, rájöttem, hogy valójában milyen közel is áll hozzám a védőnői hivatás. Akkor éreztem, hogy megérkeztem.

Olasz és Borjád két pár száz lélekszámú község. Hogyan képzeljük el ezt a körzetet?

Olasz és Borjád két különböző község és körzet, utóbbit helyettesítésben látom el. Olasz nem aprófalunak számít, hiszen mintegy hatszázan lakják, 110 fős iskola is működik a településen. Borjádon körülbelül 460-an élnek.
A Borjádhoz csatolt települések Pócsa kivételével mind zsákfalvak, nehezített a bejárás, és szinte az összes zsákfaluban hátrányos helyzetű a lakosság. Nagy a munkanélküliség, ugyanakkor Olasz és Borjád körzetében is megtalálható az értelmiségi réteg. Igazán vegyes körzetekben dolgozom, jól kijövök az ottlakókkal.

Hét faluban látom el a védőnői feladatokat, ezért ingázom napközben. Szederkényben élek, 6 kilométerre Olasz községtől, és 15 kilométerre Borjádtól. Most már szerencsére nem biciklivel járok, mint pályakezdőként. (nevet) Szinte minden faluban van védőnői fogadóóra, elérhetőnek kell lennem, mert nem mindenki tud tömegközlekedéssel eljutni egy távolabbi helyszínre. Családlátogatások zömmel a délelőtt folyamán vannak, a délután pedig általában adminisztrációval telik, sajnos a munkánk szinte fele adminisztráció.

Mi a legnagyobb kihívás a védőnői munkában?

Mindenkivel megtalálni a megfelelő hangot. Úgy tudok az emberek, családok bizalmába férkőzni, ha megértem őket. Egy területi védőnő hosszú ideig végzi a gondozást, a gyermek 6 éves koráig biztosan, ha iskolát is ellát, akkor a gyermek 14 éves koráig.

A roma családoknál például meg kell ismerni a családok tradícióit, mert akkor könnyű az együttműködés.

Ha egy mezítlábas roma gyerek szalad elém, a szüleinek nem szoktam megemlíteni, hogy kéne cipő. Ha szólnék ezért, akkor nem vagy csak nehezebben fogadna be a család.

Az ő életükben a rendszer nem egy megszokott dolog, ehhez igazodni kell. Amikor megyek hozzájuk, a szokásaikról, a cigányságról is szoktunk beszélgetni, ezzel soha nem volt probléma.

A körzeteimben egyébként kevés cigány család él. Inkább a többségi társadalom alacsony életszínvonalon élő, szociálisan elmaradott rétege az, akikkel találkozom, főleg a borjádi körzetben. Az olaszi körzetben több nemzetiség él: magyarok, svábok, horvátok is.

A Borjádhoz hasonló kis települések sokszor elnéptelenednek, a fiatalok elköltöznek.

Borjádon 2019-ig működött általános iskola, ami bezárt. Ez is mutatja, hogy nagy az elvándorlás, de országos szinten jellemző, hogy kevés gyerek születik a falvakban. Egyre több a nyugdíjas, és kevés a fiatal.

A védőnőkről egy laikusnak általában az jut eszébe, hogy kisgyermekes családokkal, kisbabákkal, kismamákkal foglalkozik. Ön nagyon sokrétű feladatot lát el: szülésfelkészítőt tart, de foglalkozik iskolások egészségfejlesztésével vagy méhnyakszűréssel is. Melyik tevékenység áll a legközelebb a szívéhez?

A viszonylag kis gyereklétszám miatt a kötelező feladatok mellett viszonylag sok más munkát el tudok végezni, de nem tudnám megmondani, mi a kedvenc.

A méhnyakrákszűrést önként végzem, miután gyakorlati és elméleti képzésen vettem részt. Felszereléssel láttak el, így 2015 óta tudok szűrni. A 25-65 éves nők kapnak meghívólevelet, lakoslista alapján. Egyszer egy olyan asszony keresett meg, aki azt mondta, hogy szívesen jönne, de nem tud, mert merev az egyik lába, ezért biztosan nem képes a nőgyógyászati ágyra felfeküdni. Aztán mégis eljött, és sikerült a vizsgálat, ami számomra nagy sikerélményt jelent.

Az olaszi iskolában egészségfejlesztő előadásokat tartok: dohányzásmegelőzés, helyes táplálkozás, napirend, tisztaság fontossága témákban, de a felsőbb osztályokban a szexedukáció is fontos feladat.

1986 óta tartok csecsemőápolási tanfolyamot 7-8. osztályos iskolásoknak. Szükségesnek tartanám, hogy a csecsemőápolás bekerüljön a kötelező tananyagba.

Versenyekre is járunk, többször megyei első helyezést értünk el, és az országos versenyen is részt vettünk. Idén áprilisban pedig zsűritagként vettem részt egy megmérettetésen.

Úgy képzelem, hogy ezeken a településeken mindenki ismer mindenkit, vagy legalábbis mindenki ismeri a védőnőt. Más szerepe van egy védőnőnek a kis falvakban, mint nagyvárosban?

Másfél évig Mohácson dolgoztam, ezért látom a különbséget. Városban a gyerekorvosok akár személyesen is meglátogatják a családokat, ha újszülött érkezik. Faluban ez máshogy működik, ott a háziorvosok látják el a gyermekeket is. Nincs gyermekorvosi státuszra kapacitás. Úgy érzem, mi, védőnők egy községben közelebb kerülünk a szülőkhöz, egy-egy probléma kapcsán bátrabban adhatunk tanácsot.

De alapvetően az a dolgom, hogy a szülőket a megfelelő helyre irányítsam. Ápolási feladatokban segíthetek, vagy ha felhív egy édesanya, hogy lázas a gyermek, akkor megfelelő kérdésekkel abban tudok döntést hozni, mikor forduljon orvoshoz, valamint tanácsot adni, hogyan táplálja, hogyan segítsen a gyermekén.

Inkább vészhelyzet-elhárítóként működöm ilyenkor, komoly orvosi döntéseket nem hozhatok, és nem is szeretnék hozni.

Természetgyógyászatot is tanult. Hogyan alkalmazza ezt a munkájában?

Szembejött velem az alternatív gyógyászat, Pécsett végeztem el a képzést. Ez más szemléletet adott, akupresszőr vagyok, de még nem dolgozom ezen a területen. Viszont a szemléletet átadom a szülőknek, természetesen erre nem mindenki nyitott, és ezt fel kell tudni ismerni. Szerintem a szülők lelkiállapota nagyban befolyásolja a gyermek viselkedését. Néhány masszázsgyakorlattal akár lehet segíteni, és a helyes táplálkozásról is sokat tanít a természetgyógyászat.

Az anyaság változtatott a védőnői munkához való hozzáállásán?

Amikor kezdtem a pályát, többen megjegyezték azt is, hogy ha nincs gyermekem, hogyan tudom ezt a munkát csinálni, hogyan tudok tanácsot adni.

Két gyermekem van. Amikor kisgyerekes anya voltam, volt, hogy hátrányt jelentett az, hogy védőnő vagyok, mert az anyai ösztönömet elnyomta a sok elméleti tanulmány. Emiatt gyakran aggódtam, hogy jól nevelem-e a saját gyermekeimet. Védőnőként megerősítésben, meghallgatásban, biztatásban tudok segíteni.

Sokszor mi, védőnők abba a hiába esünk, hogy tanácsot adunk, holott az az édesanya nem biztos, hogy tanácsot vár, hanem azt szeretné, hogy meghallgassam.

Ott tart most a pályáján, ahol harminc éve eltervezte?

Nem terveztem el a pályámat előre, akkor tudatosult bennem, hogy ez az én szakmám, amikor mást is kipróbáltam. Hálás vagyok a sorsnak, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Ezért nagy megtiszteltetés számomra a Steller Mária-díj, köszönettel tartozom a megyei vezető védőnőnek, aki felterjesztett rá.

De azt tudni kell, hogy ez egy hiányszakma, kevesen vagyunk, helyettes híján nem tudunk elmenni hetekre szabadságra, például egy újszülöttet 24 órán belül meg kell látogatni. Úgy érzem, ez a hivatás folyamatos tanulás, próbálom fejleszteni a kommunikációmat, mert mindenki más és más, mindenkihez másképp kell szólni, ez is számomra a kihívás.

Az analóg fényképezés persze nem egyszerűsíthető le egyetlen technológiára, ám én nagyrészt a celluloidfilmes megoldást értem alatta: ez hozta el a fényképezés elterjedését, és ma is ez a legnépszerűbb analóg technika. 

A témáról először Simonffy Péter filmes YouTube-videóiból hallottam bővebben, majd Nagy Sándor Zsolt, a Fotós sztorik blog készítője volt a segítségemre. Zsolt hároméves volt, amikor az első fényképeit elkészítette, ezekből többet a mai napig megőriztek a családi albumban. „Ma már egy 2-3 éves gyerek kezébe is odakerül a telefon, és sokat nyomkodja.” 

„Nem hiszem, hogy úgy tekintenek majd az így készült fotókra 10-15 év múlva, hogy hm, fiam, ez volt életed első képe” – válaszolta a kérdésre, hogy szerinte a mai gyerekeknek is ilyen markáns élmény lesz-e az első néhány fényképük. 

Nagy Sándor Zsolt szerint analóg fotózásnál a legfontosabb tényező a film. A legtöbb gépbe 35 mm-es kell, ezen belül azonban el kell dönteni, hogy milyen fényérzékenységű, valamint fekete-fehér vagy színes nyersanyagot akarunk. A filmek közti árkülönbség a minőségükből adódik. Érdemes olcsóbb filmmel kezdeni, mert régi gépeknél nagy a hibalehetőség. Az objektív felel a kép alaphangulatáért: lehet telefotó, nagylátószögű vagy normál objektívvel fotózott a kép. A gépváz tudása csak ez után következik a fontossági sorban. „Az ember megvásárolja a filmet, beteszi a gépbe, majd elkezd vele fotózni. Ha elfogyott a film, visszatekeri, és kiveszi a gépből – ismerteti Zsolt az alaplépéseket. – Ha nincs laborja, beadja valamelyikbe, ha van, akkor sötétben, hívófolyadékban előhívja, majd fixálja egy másik anyaggal, és hagyja száradni.” Ez után a tekercsen már látjuk, hogy milyen képek vannak (negatívban). Ekkor lehet analóg nagyítást végezni. Ezt laborban is megcsinálják, de megfelelő eszközökkel otthon is kivitelezhető. Ha ez kész, akkor látni igazán, hogy miként sikerültek a fotók. Nagyítás helyett szkennelni is lehet, ez laborban és otthon is elvégezhető, s így lehet digitális képet létrehozni. 

Kép

Kép: Kovács Barna

Az interjú, valamint némi utánaolvasás után vettem filmet egy otthon talált Yashica fényképezőbe. Eddig sosem próbálkoztam filmes fotózással. Segítségemre volt, hogy gyakran fotóztam manuálisan, de azt hiszem, a rekeszérték és az exponálási idő állítgatását hamar meg lehet szeretni. 

A legtöbb filmes gép használata egyébként nem bonyolultabb a modern, digitális eszközökénél, sőt – mivel kevesebb funkcióval rendelkeznek – még egyszerűbb is. 

Az is kipróbálhatja ezt a technikát, aki ragaszkodik az automata fényképezőkhöz, az újabb filmes gépek között ilyen is akad szép számmal. Az ellőtt tekercset visszatekertem, és kivettem a gépből. Elvittem előhívatni, ám nem úgy sikerültek a képek, ahogy terveztem… De erről majd később. 

Analóg újjászületés?

Bár úgy tűnik, hogy az analóg fényképezés a reneszánszát éli, ezt nehéz alátámasztani. Árulkodó, ha megnézzük az Analóg-Filmes Fotózás Facebook-csoportot, amelynek több mint 9 ezer tagja van. Összehasonlításképpen: a legnagyobb magyar fotós csoportok is csak 20-30 ezer tagot számlálnak, igaz, ebből több is létezik. Azért, hogy biztosabb lehessek a feltételezésemben, több fotóelőhívással foglalkozó cégtől is megkérdeztem, miként látják az analóg fotózás helyzetét. Két kisebb labortól kaptam választ, ezek megerősítették, hogy az analóg fotózás igen népszerű. Egyikük leírta, hogy az elmúlt időszakban minden évben többszörösére nőtt a vendégeik száma, a másik vállalkozás vezetője pedig szintén arról számolt be, hogy az utóbbi években újraéledt a filmes fényképezés. Bár ő a 2010-es éveket megelőző világválság hatásaira is felhívta a figyelmet, akkor ugyanis visszaesett az igény a fotóelőhívásra. Arra viszont nem tudtak egyértelmű választ adni, hogy mi várható a következő években. Biztosan nehezítő körülmény lesz a nyersanyagok áremelkedése (ami már most is érezhető), de az elkövetkező időszakban sem várható az analóg technológia kiszorulása.  

Kik és miért használják ma is az analóg fotózást? 

Készítettem egy kérdőívet, mert érdekelt, miért szeretik sokan most is az analóg fotózást. Megosztottam az Analóg-Filmes Fotózás nevű Facebook-csoportban, s valamivel több mint kétszázan töltötték ki. Természetesen az eredmény nem reprezentatív (legfeljebb a csoport véleményét és szokásait tükrözi), de így is jó képet kaphatunk arról, hogy milyen szempontok mozgatják a fotósokat. 

A kitöltők több mint 30 százaléka 18 és 25 év közötti volt, ezt követték – nem sokkal lemaradva – a 26-35 évesek, majd a 36 és 45 év közötti korosztály. A kitöltők majdnem 60 százaléka budapesti. 

Talán annyira nem meglepő, hogy a csoporttagok nagy része digitális és analóg technológiát is használ, vannak viszont olyanok is, akik csak analóg módszerrel fotóznak. A kitöltők több mint fele analóg fényképezőn kezdett fényképezni. 

A legtöbben laborban hívatják elő a negatívot, és be is szkenneltetik. Nagyítást is végeztetni egyébként jóval drágább. Sokan persze maguk végzik el ezt a munkát. Főleg a fiatalokra igaz, hogy csak analóg gépet használnak. Ez összefüggésben állhat azzal, hogy ezek ára jóval alacsonyabb, így a fotózás kezdeti költségei kisebbek.

Kép

Készítette: Kovács Barna

A tökéletlenebb kép is lehet szép és valóságközeli

Szerettem volna, ha mindenki megfogalmazza, miért fényképez analóg módszerrel. A válaszokat négy kategóriába soroltam. A legtöbben fontosnak tartják a fotózás folyamatát, a válaszok majdnem 70 százaléka utalt erre. 

A kitöltők említették, hogy az analóg fényképezés lelassít és tudatosabb fényképezésre, nagyobb odafigyelésre ösztönöz. 

„Ilyenkor kiélesedik minden érzékszervem, jobban figyelek az emberekre vagy más környezeti hatásokra. Olykor csak sétálok, figyelek, és egy expót se lövök el a frissen befűzött tekercsről” – fogalmazott az egyik kitöltő. A legtöbben az analóg fotózás varázsát emelték ki, ebbe beletartozik a film betöltése, az eszköz kezelése és a film előhívása. Sokan említették az is, hogy nem látják rögtön az elkészült képeket, és a várakozás izgalommal tölti el őket. 

A másodig legnagyobb kategória a képek tulajdonságainak szeretete – a csoporttagok több mint 40 százaléka emelte ezt ki. Legtöbben a fotók különleges képi világát említették, ebbe beletartozhat a szemcsézettség, az árnyalatok és a személyesség is. 

Fontos szempont volt a képek tökéletlensége. 

A válaszadók majdnem negyede mondta, hogy kedveli a módszer technikai tulajdonságait. Írtak például arról, hogy analóg fotózás esetén fizikai-kémiai történések okozzák az eredményt. A fényérzékeny anyagra fotózás többek szerint közelebb áll a filozófiai értelemben vett valósághoz. Sokan kiemelték még a magas minőségű eszközöket és a film egyediségét. 

Néhányaknak fontos, hogy manuális fotózásra alkalmas fényképezőgépet az analógok között olcsóbban találnak, mint a digitálisak piacán. Természetesen ez az állítás csak az indulásra vonatkozik, a film és az előhívás költségei miatt hamar megfordulhat a sorrend.  

Az első analóg fotós kaland tanulságai

Visszatérve az első analóg kalandomra, az előhivatás után kiderült, hogy a tekercs üres volt. Egyetlen fényképet sem lőttem. Hamar egyértelművé vált, hogy nem jól fűztem be a filmet. Megpróbáltam még egyszer: vettem filmet, befűztem, és elkezdtem fényképezni. Bár nem hetekig fotóztam egy tekercs filmmel, hanem mindössze egy napig, így is éreztem azt, amit sokan leírtak a kérdőívben: sokkal lassabban, megfontoltabban fényképeztem, mint amikor digitális technikát használtam. 

Az analóg gépet jó érzés fogni: érződik, hogy van benne anyag, a fotózás folyamata pedig nem bonyolult. 

A beépített fénymérőnek hála a legtöbb képem nem lett túl- vagy alulexponált, a fókusszal azonban voltak problémák: nem mindig sikerült pontosan beállítani. Az elkészült képek hangulata magáért beszél. Egyszerű, laikus által készített fotók, mégis visszaadják a mással össze nem hasonlítható analóg hangulatot.