Életveszélyben a peronon – Egy kerekesszékes nő tapasztalatai az akadálymentesítéssel – #Építőkockák

A székem első kerekei egy tompa puffanással földet érnek. Egy határozott mozdulattal újra megindulok… azaz megindulnék, de egy élesen csikorgó hang megállít.

A kerekesszékem borulásgátlója fennakadt a villamos padlóján, ahogyan a hátsó kerekek is. Se előre, se hátra nem tudok menni.

A másodperc töredéke alatt lejátszódik előttem a jelenet, hogy rám csukódik a villamos ajtaja, és elindul a szerelvény a székem hátuljával együtt. Pillanatokkal később már a síneken találom magam, és azon gondolkodom, mi lenne a jobb: a székben ragadni, vagy vállalni a zuhanást. Rémült képzelődésemből két fiatal nő ráz fel. Férfiakat meghazudtoló erővel emelik le a székem hátulját a villamosról, mit sem törődve a közel 200 kg-os súllyal. A megkönnyebbülés és a meghatottság könnyei csorognak az arcomon, a torkomon akadnak a szavak. Nagy nehezen kipréselek magamból egy köszönömöt, mély levegőket veszek, hogy megnyugodjak.
A fiatalabb nő hirtelen gúnyosan felnevet, és a hátunk mögött kifüggesztett plakátra mutat, amin a következő szöveg olvasható: „Egész Budát akadálymentesítjük nektek!” Szótlanul elmosolyodom, és arra gondolok, a balesetem előtt el sem tudtam volna képzelni, mit jelenthet néhány centiméternyi szintkülönbség. „Talán kezdhetnénk azzal is az akadálymentesítést, hogy átépítik ezeket a balesetveszélyes peronokat” – mondja az idősebb nő nem kis felháborodással a hangjában. „Bele se merek gondolni, mi történt volna, ha mi nem segítünk neked” – teszi hozzá. Vagy fel lehetne újítani az útburkolatot, hogy ne legyen annyi padka és repedés a járdákon, fűzi tovább a fiatalabb nő.
Ezen a ponton elkalandozik a figyelmem, csak fél füllel hallom, ahogy arról ötletelnek, hogyan tehetnénk szebbé és élhetőbbé a fővárost. Még akkor sem hagyják abba, amikor egy közeli kávézó teraszán leülünk, hogy igyunk valamit a nagy ijedtségre. Boldog vagyok, mert ez az élmény mindkettőjüknek megadta azt a kezdő lökést, ami nélkül szerintem nincs igazi fejlődés. Az ő fejükben már elindult az akadálymentesítés. 

Az írás Temesvári Orsi Építőkockák című sorozatában jelent meg, amelynek további részei itt olvashatóak.
„25 éves koromban egy majdnem végzetes balesetben nemcsak az egyik gerinccsigolyám törött szilánkosra, hanem az úgynevezett életem is. A csontokat fixálták, de a helyzet adta leckéket egyedül kell megtanulnom. Leckéket, amelyek tapasztalataira egy új életet építhetek.”

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>