Az amerikaiak bibliai ősei, avagy hogyan csapta be két szélhámos a mormonokat
A michigani relikviák esete bebizonyította, hogy merész és gátlástalan emberek milyen könnyedén használhatják ki sok jó szándékú hívő reményeit és álmait. Persze csak akkor, ha megfelelő pszichológiai érzékkel rendelkeznek, és hajlandók sokat dolgozni a pénzükért.
Titokzatos leletek írhatják át a történelmet
Wyman egészen kis település az Egyesült Államok-beli Michigan államban. Ha az ember a Google-térképen elindul a főutcáján, szinte észre sem veszi, és már át is került az egyik végéről a másikra. Ez az álmos kis falu volt a kiindulópontja 1890-ben az amerikai történelem talán legnagyobb régészeti szenzációjának. Egy James O. Scotford nevű címfestő és amatőr régész bejelentette, hogy nagy jelentőségű leletekre bukkant a település mellett található ősi indián sírdombokban. Azt állította, hogy történelem előtti agyagedényeket talált, és be is mutatott néhányat a közösségnek. A lakók hamar fellelkesültek: a leletekben annak bizonyítékát látták, hogy a fiatal Egyesült Államoknak mégis van őstörténete, nincsenek lemaradva semmiről, nem kell szégyenkezniük az arrogáns Európa évezredes országai előtt.
Scotford hamarosan komplett régésztúrákat kezdett szervezni, amelyek során a környékbeli városkák lakóit kivitte a közeli dombokhoz, majd közösen ásni kezdtek.
Csodák csodájára egymás után kerültek elő a tárgyak a föld alól. Az edényeken kívül amulettek, tőrök, vésők, pipák és palatáblák bukkantak a felszínre.
Ez utóbbiak különösen megmozgatták az önjelölt régészek fantáziáját, mert titokzatos ábrák és ékírásos szövegek voltak rájuk vésve. Valamilyen módon kötődtek az Bibliához, mivel látszólag ószövetségi történeteket ábrázoltak. Az egyiken például Noé bárkája szerepelt, egy másikon egy soknyelvű madár, amelyet a Bábel tornyáról szóló történet megjelenítésének tartottak.
A leletek száma egyre gyarapodott, az ásás szinte mániává vált. Az egyik lakó olyan mélyre ásott, hogy a föld ráomlott, ő pedig meghalt. De még ez a tragédia sem tántorította el az embereket. A közös ásatások során sokan voltak, akik Scotford irányításával különböző tárgyakat húztak ki a föld alól. A környék vezető polgárai közül jó páran gondolták úgy, hogy hasznot húzhatnának a leletekből, ehhez azonban arra volt szükség, hogy képzett régészek is megvizsgálják azokat, és hitelesnek nyilvánítsák.
Csakhogy az első vizsgálatok letaglózóak voltak. A szakemberek többsége már első látásra hamisítványnak minősítette a leleteket.
Azt mondták, hogy túl jó állapotban vannak, a rajtuk található feliratok pedig értelmetlen halandzsák, amelyeket néhány találomra összehordott keleti írásjelből tákoltak össze.
Scotford mindenesetre rendületlenül kutatott tovább, és az elkövetkezendő években százszámra ásta elő a romantikusnál romantikusabb tárgyakat. Egész kollekciókat adott el, és egész rendes megélhetést alapozott erre a bevételre. A kezdeti vevők abban a hitben voltak, hogy észak-európai vikingek hagyatékáról van szó, később rendületlenül hittek abban, hogy Amerikát már a bibliai időkben elérték a kivándorló zsidó törzsek, akiknek azért nincs nyomuk a történelemben, mert később az indiánok lemészárolták őket.
A végső érvet az egyik felirat szolgáltatta. Egy palatáblán az „IH/” jelek szerepeltek, amelyek közül az utolsót a megtalálók nagyvonalúan az „In Hoc Signo Vinces” – E jelben győzni fogsz” rövidítéseként értelmeztek. Ezt a mondást Nagy Konstantin császárnak tulajdonították, aki a hadait vezetve állítólag az égre tekintett, és a nap fölött megjelenő fénykeresztet és fényírást pillantott meg. A varázslatos szöveg állítólag görög nyelvű volt, és a későbbi latin fordítás a kereszténység egyik jelmondatává vált.
A mormon egyház önigazolást remél
Egy kétes figura is csatlakozott a kincskeresőkhöz: Daniel E. Soper korábban Michigan állam egyik minisztere volt, de le kellett mondania, mert a gyanú szerint sikkasztott.
Bűvészként, illuzionistaként és hipnotizőrként kereste a kenyerét, amíg rá nem talált erre az új jövedelemforrásra. A fellelkesült vendégeket ezek után már ketten kísérték ásatásokra, ahol kisebb iránymutatások után bárki számos leletet találhatott.
Ugyanezt a módszert alkalmazták a meghívott régészekkel is. Mindannyian elkezdtek ásni, majd Scotford izgatott kiáltással jelezte, hogy talált valamit. A kiszemelt célszemély odasietett, és ő maga húzhatta elő az újabb értékes tárgyat. A régészeknek hamar feltűnt, hogy a leleteket vagy Scotford egyedül találta meg, vagy olyasvalaki, akinek ő hívta fel a figyelmét. Soha senki más egyetlen tárgyat sem talált.
Az izgalmas új sztori sokakat magával ragadott, de a legnagyobb lelkesedést a mormon egyházból váltotta ki. A michigani leletek nagy megelégedéssel töltötték el őket, mert visszaigazolták számukra a saját hitük alaptételeit. Az volt a meggyőződésük, hogy a Szentföldről két hullámban zsidók vándoroltak az amerikai földrészre, ahol további népekre osztódtak, majd az indiánok őseinek kivételével kipusztultak. Mindez megnyugtatóan hiteles őstörténetet jelentett, ráadásul megfelelő vallási alapokon.
Már maga a mormon egyház kifejezés is csak Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza gúnyneve volt, mivel a társadalom jelentős része nem vette komolyan a viszonylag új keletű hitrendszert. Az egyház elszigetelt szektaként kezdte a pályafutását, és megalapítása egyetlen emberhez, Joseph Smith-hez köthető.
Az egyszerű farmercsaládba született Smith azt állította, hogy tizenöt éves korában megjelent neki Isten és Jézus, majd később Keresztelő Szent János, és megbízták őt azzal, hogy hozza létre a valódi hit egyházát.
Eszerint egy Mormon nevű próféta tanításait kellett átültetnie angol nyelvre. A hittételeket egy angyal – Mormon fia – juttatta el hozzá elrejtett arany lemezekre vésve.
A mormonizmus körül forrongó ellentmondások és ellentétek hamar társadalmi feszültségekhez vezettek. 60-70 évvel később a mormon egyház már megerősödve, de továbbra is a társadalom elfogadását keresve szerepelt az amerikai közéletben. Örömmel kaptak a michigani leleteken, amelyek révén végre régészeti megoldást reméltek erre a több évtizedes vitára. Egyik hívük, egy James E. Talmage nevű geológus, vegyész és múzeumigazgató szintén reménykedve, de tudományos igénnyel állt a kérdéshez. Bizakodva tanulmányozta a tárgyakat, és alapos vizsgálatnak vetette alá őket. Nagyon szerette volna, ha bebizonyosodik a mormonizmus igaza, mivel a bibliai eredetű, ősi tudás birtokában lévő, civilizált, fehér bőrű ősök minden szempontból kielégítették volna az amerikai lélek vágyálmait. Mint mondta a leletekről, „Amennyiben eredetiek, nyilvánvaló jelentőséggel bírnak a Mormon Könyve tanulmányozói számára; de az eredetiségük semmiképpen nem vehető bizonyosra.”
Talmage – mint sokan mások – örömmel indult ásni Scotforddal és Soperrel, és ő is értékesnek látszó leleteket húzott elő a föld alól. Az azonban rögtön gyanús lett neki is, hogy a konkrét felfedezést mindig a „régészek” tették, majd nagyvonalúan megengedték, hogy a tárgyakat ő emelje ki a talajból.
Miután az általuk feltárt 22 domb mindegyikén ugyanez a forgatókönyv zajlott, a kezdeti lelkesedése alábbhagyott. A vizsgálata eredményeit hamarosan pontokba szedte.
Leírta többek közt, hogy a relikviák állapota gyakorlatilag újszerű, a rajtuk található szerszámnyomok frissek, hogy minden lelet közvetlenül a földfelszín alól került elő, hogy a sárgaréz eszközöket nem az őslakosok által is használt fajtából, hanem amerikai ipari rézből készítették, és jól láthatóan kémiai módszerekkel, sietve korrodálták, valamint, hogy a felszínes patinát könnyedén le lehet dörzsölni róluk. A vizsgálat szerint a palatáblák véseteit hanyagul, sietve végezték, az írásjeleket pedig mindenféle szakértelem nélkül, találomra választották ki.
A fényképekkel és részletes leírásokkal gazdagon ellátott tanulmány 1911-ben Amerika-szerte ismert lett, és jelentősen aláásta a michigani relikviák sikerét. Ráadásul Talmage-nek volt olyan bizonyítéka is, amelyet nem oszthatott meg a nagyközönséggel.
Scotford nevelt lánya megesküdött, és tanúk előtt írásban nyilatkozott arról, hogy a saját szemével látta, amint a nevelőapja és két fia a saját otthonukban készítette, majd különböző helyszíneken elásta a tárgyakat.
Egyetlen feltétele volt a nyilatkozatának: megtiltotta, hogy közzé tegyék, amíg ő életben van.
Az évek, sőt évtizedek során több ezer hamis leletet gyártottak le, helyeztek a földbe, és „találtak meg”. A csalássorozat hatása jelentős volt. Igaz ugyan, hogy a főszereplők az 1920-as években egymás után meghaltak, és fény derült a teljes igazságra, de a michigani relikviák vonzereje sokak számára megmaradt. A mai napig ontják magukból az újabbnál újabb elméleteket azok az önjelölt szakértők, akik idejük jelentős részét a hamisított tárgyak vizsgálgatásával töltik. Egyesek állítják, hogy megfejtették a palatáblákon található rúnákat, és nagy erőfeszítéssel visszavezetik a sorokat az Ószövetségre. Mások ősi japán buddhista papok egy csoportját vélik felfedezni a háttérben. Sokan azt mondják, hogy a rengeteg hamisítvány között észrevétlenül eredeti darabok húzódnak meg. Teszik mindezt annak ellenére, hogy mára minden kétséget kizáróan bebizonyosodott a leletek 19-20. századi eredete, és hogy soha többé senki nem talált hasonló dolgokat az Egyesült Államokban.
Mai kutatók és dokumentumfilmesek is utánajártak a tárgyaknak, és sok megmosolyogtató dolgot találtak.
Kiderült például, hogy az egyik leghíresebb palatábla egy 20. század elején népszerű amerikai mosogatótípus trapéz alakú oldalából készült, és hogy az agyagtárgyak többségén ipari fűrészgéppel vágott fa polcok lenyomatai azonosíthatók.
A michigani relikviák hosszú utat tettek meg az amerikai mormon egyház raktárai és múzeumai között, míg végül a hívők jelentős része is belátta, hogy zseniálisan becsapták őket. Ma egy michigani múzeumban várják a látogatókat.
Sokan elismerik, hogy az ilyen nagyszabású csalások kivívják az utókor tiszteletét azzal az óriási mennyiségű munkával és energiával, amit a kiötlőik beléjük fektettek. A hozzájuk kapcsolódó ösztönös pszichológiai háttértudás is gyakran lenyűgöző. Az egyik szakértő mindenesetre hozzátette: „Nagy igazság az álhírekkel kapcsolatban, hogy rendkívül ellenállóak a leleplezésekkel szemben.”
Felhasznált források:
Mormonism’s Encounter with the Michigan Relics. BYU Studies
https://byustudies.byu.edu/article/mormonisms-encounter-with-the-michigan-relics
Some Still Believe These Fake Historical Relics are the Real Deal. Alma College
https://www.alma.edu/live/profiles/8774-some-still-believe-these-fake-historical-relics
Michigan relics https://en.wikipedia.org/wiki/Michigan_relics
Joseph Smith and the criminal justice system
https://en.wikipedia.org/wiki/Joseph_Smith_and_the_criminal_justice_system
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Imber: A falu, amelyet a saját kormánya törölt el a föld színéről
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Hogyan lett hatalmas átverés két kreatív gyerek csínytevéséből? – „Tündérekkel találkoztam a patakparton”
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
A második világháború legnagyobb átverése: a Fasírt hadművelet
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
