Az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia tízhónapos, intenzív programjára augusztus 28-ig lehet jelentkezni.  Az egyedülálló szakmai fejlődést és életre szóló élményeket nyújtó képzés költségmentes, a hallgatók teljes ellátásban és havi ösztöndíjban is részesülnek. Helyszíne a piliscsabai kollégium.

A kurzus a tanulmányutak, a tíz tanulmányi modul és a kollégiumi közösségi élet hármasának pilléreire épül. Ez a kialakított képzési struktúra a céltudatos, emberi és szakmai kapcsolataikat építeni vágyó jelentkezők mellett

olyan fiatal felnőttek számára is szól, akik úgy érzik, elakadtak életük önismeretében, és szeretnék egy innovatív és összetartó közösség segítségével megtalálni valódi küldetésüket.

A kurzus a keresztény lelkiségi, gazdasági, társadalmi és kulturális élet szinte minden tudásterületét lefedi. Az oktatók magasan kvalifikált előadók és neves professzorok, többek között Balog Zoltán teológus, református püspök, Csath Magdolna kutatóprofesszor, az MTA doktora, Kiszelly Zoltán politológus, főiskolai docens, és Lakner Zoltán Lehel szociológus, szociálpolitikus.

Az élményalapú oktatás szerves részét képezi, hogy az előadások változatos napirendben és tematikus bontásban zajlanak, emellett

a hallgatók több határon túli és belföldi tanulmányúton is részt vehetnek.

Az intenzív képzésnek köszönhetően a diákok olyan hazai és Kárpát-medencére kiterjedő civil és szakmai kapcsolati hálóval gazdagodhatnak, továbbá olyan egyházi és közéleti személyek ajánlásait kaphatják meg, amelyeket más módon csak hosszú évek kitartó munkája biztosítana.

„Azért ajánlom mindenkinek ezt a képzést, mert olyan helyekre lehet eljutni, ahová „átlagemberként” nehezen tudnánk, valamint az élmény alapú oktatásnak köszönhetően rendkívül sok ismerettel gazdagodhatunk, miközben sok barátot szerezhetünk” – emelte ki Nagy Milán, az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia alumni hallgatója.

A programra az Akadémia honlapján olyan társadalmi szerepvállalás iránt elkötelezett, 21 és 35 év közötti keresztény értelmiségi fiatalok jelentkezését várják, akik már befejezték egyetemi tanulmányaikat, vagy jelenleg is végzik. Az ingyenes képzésen mindössze 15 fő vehet részt, akik a program ideje alatt teljes ellátásban és havi ösztöndíjban is részesülnek.

Jelentkezés és további információ az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia honlapján: https://szenttamasakademia.hu/

Miért olyan drága már egy átlagos beavatkozás is az állatorvosnál? Az eszközök, a gyógyszerek vagy a bérleti díj miatt van mindez?

Relatív, hogy kinek, mi a drága. Egy beavatkozás költsége nagyon sok tényezőből áll össze: eszközök, gyógyszerek, bérleti díj, adófizetés, rezsi, kamarai tagdíj stb., de nem biztos, hogy célravezető, hogy ezeket egyenként felsorolom.

Mihez képest drága az állategészségügy? Ha összehasonlítjuk a humán magánegészségüggyel (ami áfamentes!), gondoljunk csak egy fogorvosi magánellátásra, akkor is drága? Egy autó szakszervizéhez képest drága?

Magyarországon az állategészségügyi intézmények kivétel nélkül magánkézben vannak, magán fenntartásúak, és piaci körülmények között működnek. Nem kapunk sem állami, sem másmilyen támogatást, olyan árakat kell megállapítanunk, amelyekből fenn tudjuk tartani a praxisunkat, ki tudjuk termelni a költségeinket, finanszírozni tudjuk a továbbképzéseinket, eszközfejlesztéseinket.

Jómagam 15 éve praktizálok, és az elmúlt néhány évben nagyon megváltozott, nagyon sokat fejlődött az állattartási kultúra. A praxisunk kizárólag társállatok (99 százalékban kutya és cica) ellátásával foglalkozik, és a gazdik egyre inkább társként, családtagként tekintenek a kedvenceikre. Ez azzal is jár, hogy egyre nagyobbak az elvárásaik, és bár én nagy örömmel tekintek erre a folyamatra, ahhoz, hogy ezeknek az igényeknek meg tudjunk felelni, folyamatosan képezni, fejleszteni, naprakészen tartani kell mind a tudásunkat, mind az eszközparkunkat – ez pedig bizony pénzbe kerül.

Ha befogadok egy kutyát, és felelős állattartó szeretnék lenni, milyen oltások és egyéb kezelések miatt szükséges – és kötelező – őt elvinnem az állatorvoshoz?

Nézzünk egy – sajnos – életszerű szituációt: Buksit most találták az utcán, megtalálója úgy dönt, megtartja. (Valaki látta is, hogy kirakták, a rendszám persze nincs meg, a megtaláló fontolgatja, tegyen-e feljelentést). Felelős gazdiként az első útja a közeli állatorvosi rendelőbe vezet, ahol némi várakozás után szólítják a kezelőhelyiségbe, itt elmeséli a Buksival közös rövid történetüket.

Ahogy elhangzik, hogy talált kutyus, az asszisztens már emeli is a mikrochipolvasót, hogy megnézze, van-e mikrochipje. A gazdijelölt feszültsége szinte tapintható a levegőben, még nem tudja igazán, minek szurkol, legyen chip, vagy ne legyen…

Nincs. Megkönnyebbülten sóhajt fel, mégis az utóbbinak drukkolt. Buksinak megmérjük a súlyát, aztán feltesszük a kezelőasztalra. Éppen csak két kilogramm, éppen csak, hogy méri a mérlegünk. Nem lesz nagy testű kutyus – mondja az állatorvos, ezzel sikerül egy második megkönnyebbült sóhajt kicsikarni a kedves gazdiból. Buksi kissé megijedve, de érdeklődve üldögél az asztalon. Az állatorvos megvizsgálja, megnézi a fogacskáit (nem váltja még, tehát biztosan nincs 4 hónapos, de hát ezt eddig is tudtuk), megnézi a fülecskéjét, áttapogatja a hasát (lágyéksérv, köldöksérv – ez sincs), meghallgatja a szívét, az asszisztens megméri a kutyus hőmérsékletét. Bolhafésűvel átfésüljük a szőrét, persze tele bolhaürülékkel, egy bolha ki is ugrik, gyorsan elkapjuk az asztalon. Ettől függetlenül Buksi egészséges, nem mutatja a parazitózison kívül semmilyen betegség tüneteit. Féreghajtás, bolhairtás feltétlenül szükséges, ezért megbeszéljük a gazdival, milyen készítményt javaslunk, mit szeretne leginkább használni.

Ezután hazaküldjük Buksit pár nap megfigyelésre (nem mehet még ki az udvarból, nem mehet sétálni, sőt sehová, amíg nincs meg az oltási programja), miután talált kutyus, nem tudjuk, van-e esetleg olyan lappangó betegsége, amire nem feltétlenül kellene „ráoltani”, mert súlyosbíthatná a tüneteket.

Gazdi kap egy időpontot pár nap múlva védőoltásra: a legelső parvovírusos bélgyulladás elleni vakcinát fogja majd kapni, az akkor már parazitamentes, megfürdetett, rendbe tett kiskutya.

Picit még beszélgetünk az etetéséről – kicsike még, naponta legalább háromszor, de inkább négyszer etessük, ne kapjon most hirtelen sokat, válasszunk egy megbízható, jó minőségű száraztápot egy szaküzletben, és azt adagoljuk az adagolási útmutatója szerint. Gazdi feje már zsong a sok információtól, amit kapott, Buksi közben megnyugodott, és nagyon szeretne körbenézni a rendelőben, de oltatlan kölyökkutyaként nem engedjük le az asztalról.

Visszautalva az előző kérdésre: elment kb. 20 percünk. Mit csináltunk? A rosszmájúak szerint semmit, adtunk egy bolhairtót és féreghajtót, mi került ezen ennyibe?

Kép

Kép: Freepik

Ez alatt az egy-két év alatt érezhetően drágább lett a hobbi állattartás: a gyógyszerek mellett a tápok ára is emelkedett, a kisállat-felszerelések is drágábbak, és akkor még ott vannak az említett, állatorvossal kapcsolatos kiadások. Ki lehet jelenteni, hogy manapság drága mulatság például kutyát vagy macskát tartani?

Hát, ezt társadalmi osztályok szerint kellene értékelni. Nyilván vannak, akiknek nem okoz gondot a fentiek finanszírozása, de a nagy többségre talán nem ez az igaz. Nem tisztem erre a kérdésre igennel vagy nemmel felelni, de mindenki mérlegelje, mielőtt egy kisállatot magához vesz, hogy akár anyagilag, akár időben, akár hely szempontjából megfelelő gazdája tud-e lenni. Merthogy

boldog gazdi csak akkor lesz, ha az állatka is elégedett.

Mi számít ma a legdrágább beavatkozásnak?

Nehéz kérdés, a krónikus betegségek kezelése az, ami a legnagyobb anyagi terhet jelentheti egy gazdinak, hiszen ott folyamatos szűrővizsgálatok, gyógyszerek, esetleg diétás tápok kellenek, hónapokon, akár éveken keresztül.

Volt már, hogy egy gazdi olyannyira ledöbbent a költségek hallatán, hogy inkább nem végeztetett el beavatkozást a házi kedvencén?

Nem emlékszem ilyen esetre, de előfordult, hogy valaki jelezte, ennyi a keret, ebbe férjünk bele, mert többet nem tud fizetni. Maximálisan figyelembe vettük, és tiszteltem is érte a gazdit, hogy meg tudtuk ezt beszélni. Ha anyagi akadályok vannak, szólni kell, nyíltan el kell mondani.

Nem a tárcájában kívánok turkálni, de megkerülhetetlen a kérdés ahhoz, hogy pontos képet kapjunk a témáról: mi jellemzi ma az állatorvosi fizetéseket?

Kedvenc állatorvos íróm, James Herriot egyik könyvéből idéznék: „Eszembe jutottak tanulóéveim s az öregúr, aki a pályáról beszélt az évfolyamnak. Azt mondta: Ha úgy döntenek, hogy állatorvosok lesznek, sohasem gazdagodnak meg, de az életük mindig érdekes és változatos lesz.”

Ez az idézet most is igaz, ahogyan az a kép is, amit az író a könyveiben fest a vidéki állatorvoslásról, csak a haszonállatok helyét a társállatok vették át, legalábbis a mi praxisunkban.

Ön szerint hogyan lehetnének mind az állatorvosi rendszerhez tartozók, mind pedig a gazdik elégedettek?

A kisállat-biztosítás jó dolog. Felelős döntés, és nagy segítség lehet nehéz helyzetben. Én elégedett vagyok azzal, amit csinálok, a rendszerrel nincsen baj, rá kell hagyni a piacra, hogyan szabályozza önmagát. Annyi és olyan állatorvos és rendelő kell, amennyit a gazdik el tudnak tartani, amire és akire igény és kereslet van. Az állatorvosok fizetése pedig pont annyi kell legyen, amennyit ezzel a munkával tisztességesen meg tudnak keresni, és a gazdik még ki tudnak fizetni. Ez az a keskeny mezsgye, amin egyensúlyozni kell. Nyilván mindenki szeretne többet keresni, és mindenki szeretne kevesebbet fizetni, de a két érdeknek találkoznia kell valahol középen.

Vidéken egyetlen, a gazdik számára fontos „rendszerhibát” tudok leírni, ez pedig az éjszakai és a hétvégi ügyelet hiánya.

Miután nagyrészt egy-két személyes kis praxisok rendszere látja el az állategészségügyi feladatokat, amelyeket emberek, nem pedig robotok, nem terminátorok, és nem is szupermenek üzemeltetnek, 0-24-es ellátást nem tudnak, tudunk vállalni.

Állatorvos-berkekben is vitázunk rajta, van-e állatorvoshiány, avagy nincs (vidéken véleményem szerint bizony van), mindenesetre kevesen vagyunk, és hősiesen küzdünk, hogy ami erőnkből és időnkből telik, megtegyük a kedvencek egészsége érdekében. Azonban, ahogy én látom, a tendencia a társas, több állatorvost foglalkoztató praxisok felé vezet, és már látszanak a jelei a szemléletváltásnak. Én örök optimista vagyok, s úgy gondolom, amint normalizálódik ez a jelenlegi kiszámíthatatlan gazdasági helyzet, a fejlődés folytatódni fog. Be fognak töltődni azok a rések, ahol kereslet lenne, de kínálat nincs, régiónként ki fog alakulni, fel fog fejlődni egy-egy olyan praxis, amely elég erőforrással rendelkezik ahhoz, hogy az ügyelet kérdését magára tudja vállalni, és el tudja látni.

Egy kisvárosi lakótelepen vagyunk, a a zöld és piros papírból összeragasztott szamócapalántát nézem, amelyet Balázs készített ajándékba Évának. Egy kis parafatábláról gyerekrajzok nevetnek rám. 

„Még a bábszínházas korszakból való – mutat rá Éva az egyik színpompás kis műremekre –, A barna mackó kuckója című előadást örökítette meg ez a kislány. Meg is nyerte vele az első díjat. Egy-egy előadás után sokszor hirdettünk rajzversenyt a gyerekeknek.” A bábozás azután jött Éva életébe, hogy elvégezte a tanítóképzőt. Egy induló bábszínházban, a háromfős Habakukban kezdett el játszani. Tíz évig dolgozott velük. Nagy sikerük volt, országos hírnévre tettek szert. Sokszor mentek egyhetes turnéra különböző városokba, falvakba. Aztán közbeszólt az élet, elváltak útjaik, Éva azonban nem intett búcsút a bábozásnak. Később a gyermekeit egyedül nevelő anyukával, Helgával megalapították saját társulatukat, a Csemetét. Itt már Éva írta a mesedarabokat, ketten varrták a bábokat és készítették a díszleteket. 
„A gimiben egy ideig színésznőnek készültem, pillanatnyi fellángolás volt az egész. Nyertem Kazinczy szépkiejtési versenyt, megyei szavalóversenyeket, de alapvetően csendes lány voltam. A bábozásban az a jó, hogy magam elé tarthatom az adott szereplőt, és így sokkal bátrabb vagyok” – mondja nevetve. Túl van két sikertelen vesetranszplantáción, ezekről nem szívesen beszél. Világéletében utálta, ha szánakoznak rajta. Kitűnő eredményeket ért el a tanárképzőn, de egészségi állapota annyira leromlott, hogy ott kellett hagynia a kollégiumot és a főiskolát, haza kellett költöznie a szüleihez. 
„Azokban az időkben a tanulás jelentette számomra az életet, a menekülést. Aztán rá kellett jönnöm, hogy fizikálisan képtelen vagyok helytállni. Elhatároztam, hogy nem adom fel, hogy csak azért is legyőzöm a betegséget, és megcsinálom. A többiek a kezeléseken felnéztek rám, csodáltak az erőmért. Hiába, kudarcot vallottam.

Szembesültem a korlátaimmal, rájöttem, hogy nem tudom véghezvinni azokat a dolgokat, amiket szeretnék. Bárhogy is akarom, nem megy.

Sokszor azt éreztem, hogy nincs erőm élni, hogy nem tudok tovább élni, egyszerűen nem megy” – emlékszik vissza a nyolcvanas évek végére, betegsége mélypontjára. Bár az óvónőképző főiskola, ahová azután iratkozott be, hogy otthagyta a tanárképzőt, kitöltötte a napjait, de az állandó kezelések kivették belőle az erőt. Hajnalban mentőautó vitte Győrbe, dialízisre, ilyenkor szótlanul bámult ki az ablakon. Senkivel sem beszélgetett. 
Aztán elkezdte olvasni a Bibliát, csatlakozott egy keresztény közösséghez, a szívében lévő félelmet felváltotta a hit és a bizalom. Elvégezte az óvóképzőt, majd levelezőn a tanítóképzőt, aztán jött a bábszínház. Most újra pedagógusként dolgozik. 
„Mivel kétnaponta kezelésre járok, nem tudok iskolában tanítani, ezért itthon foglalkozom gyerekekkel. Igazi kincskereső, felfedező munka ez” – magyarázza. „18 éves koromban, amikor diagnosztizálták a krónikus veseelégtelenséget, az orvosok elmondták nekem, készüljek fel arra, hogy soha nem fogok tudni elszakadni a szüleimtől, és kórházban fogom tölteni az életemet. Ehhez képest nagyon komoly karriert futottam be, saját egzisztenciával” – húzza ki magát félig bohóckodva. „És lett egy gyereked!” – teszem hozzá. 

Balázs 10 éves volt, amikor az első éves egyetemista nővére magához vette. A lány Évánál lakott albérletben. Megkérdezte, hogy magával hozhatja-e a kisöccsét, aki borzalmas körülmények között, mélyszegénységben élt. A tízéves kisfiút Éva befogadta.

Később, amikor a nővére elköltözött tőlük, Balázs nála maradt. Most már ők ketten alkotnak egy családot. 
„Nekem ezek nagyon kedves emlékek. Balázs ötödikbe ment azon a nyáron, amikor hozzám került. Csillogó szemű, érdeklődő kisfiú volt. Egy speciális iskolába járt, ahol SNI-s (sajátos nevelési igényű) gyerekek tanultak. Szeptembertől a nővére átíratta egy erős általános iskolába, és mi egész nyáron tanultunk, hogy behozza a lemaradását. Mindig nagyon várta ezeket az alkalmakat. Tele volt tudásvággyal. Egyszer valahol valakinek azt mesélte, hogy őt sok dologra nem tanították meg, és úgy irigyli azokat a gyerekeket, akiket a szüleik megtanítottak erre-arra. És erre itt voltam én, aki mindenre megtanítottam.” 

Kép

Kép: Páczai Tamás

„Egyszer csak anya lettél?” – kérdezem. „Nem voltak ilyen romantikus gondolataim, hogy én most anya vagyok” – feleli. „Gyerekem van. A feladatot láttam: van egy kisfiú, akinek normális emberré kell válnia, nekem pedig segítenem kell őt. Szülői értekezletre jártam, főztem, mostam, tanultunk, beszélgettünk, programokat csináltunk. Nekem nagyon gondos anyukám van, és én mindenben leutánoztam őt. Tízórait készítettem, a szendvicsbe tettem uborkát, salátát. Pontosan, precízen, ahogy az én anyukám szokta.

Hátteret szerettem volna biztosítani Balázsnak, szerető, elfogadó, bátorító hátteret. Nem volt könnyű élete, az osztálytársai is csúfolták. De mindezeken át kellett esnie, ki kellett bírnia. Persze mindent megbeszéltünk, a problémákat is.

Szerencsére a tanárok szerették őt. Méltányolták a törekvését, az akaraterejét. A középiskolában – egy kertészeti szakközépiskolába járt – ő volt a legjobb tanuló. Tudod, nagyon sokat imádkoztam érte.” Amikor megkérdezem, hogy a viharos kamaszkoron hogy jutottak túl, Éva azt feleli, nem volt viharos kamaszkor. „Balázs tisztában volt azzal, hogy milyen nagy szerencse érte őt akkor, amikor hozzám került, és végtelenül hálás volt ezért. Most már dolgozik. Szorgalmasan gyűjt. Vett egy földet, ahol kertészkedik. Készül az életre.” 
Évát egyszerre látom törékenynek és erősnek. A hiányról kérdezem. A szerelem hiányáról, a saját gyerek hiányáról. „Annak ellenére, hogy nem tudok felmutatni egy férjet, és hogy csak egy gyerekem van, nem érzem semminek a hiányát. Persze az embert sokszor rákényszeríti a gondolkodásmódja arra, hogy megkérdezze magától: na és mit mutatnak a tények? De nekem a lelkem tele van jó élményekkel, pozitív élményekkel, amelyek elfeledtetik velem a pillanatnyi hiányokat. A férjhez menésről sem mondtam le, igaz, hogy most pillanatnyilag nincs jelentkező. Tudod, gyerekkoromban mindig azt mondtam, hogy nekem majd sok gyerekem lesz. Egyszer valakitől kaptam egy kis papírképet, amin egy mókás nyuszicsalád volt. Elől ment az apa nyúl, utána az anyuka és mögöttük hegyen-völgyön ott sorakoztak a nyúlfiókák. Sokáig a pénztárcámban őriztem ezt a kis rajzot, mert annyira tetszett.

Gyerekekből nincs hiányom, itt vannak körülöttem. Minden napra több is jut belőlük. Részese vagyok a tanulási folyamatuknak, a sikereik az én sikereim is.

Mindig is velük szerettem volna foglalkozni, ezért választottam a pedagógusi pályát, és a bábszínházat is nekik csináltuk.” 
„Nem szoktál félni?” – kérdezem. „Nem engedem be a szívembe a félelmeket, ahogyan a sajnálatot sem. Az a dac, amit a szánalom váltott ki belőlem, nem engedte, hogy beteljesedjen az orvosok jóslata, miszerint az egész életemet kórházakban fogom tölteni. Akkor és ott kilöktem magamból ezt a kijelentést, nem törődtem bele a sorsomba. Nagyon sokat tanultam, egy pillanatra sem adtam fel a küzdelmet, aztán szembesülnöm kellett azzal, hogy nem harcolhatok egyedül, hogy ehhez nekem nincs elég erőm. Hiába gondoltam azt, hogy bekeményítek és legyűröm, nem ment. Nekem Isten jelenti az erőforrást, és a Biblia. Ahogy a 23. zsoltár írja: »Ha a halál árnyékának völgyén járok is, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy.«” 

Ez a cikk a Képmás magazin 2022. áprilisi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

A szülői háztól a börtönig 

Rómer Flóris, akit eredetileg Ferencnek hívtak, régi pozsonyi német ajkú polgárcsalád gyermekeként látta meg a napvilágot 1815-ben. Családnevét Rammernek és Rommernek is gyakran írták, iskolai bizonyítványaiban még leginkább Rommer Ferencként szerepelt. Édesapja jómódú cipész volt, aki fiait igényesen taníttatta. A pozsonyi iskolák mellett, azért, hogy a szlovák és a magyar nyelvet is elsajátítsa, két testvérével együtt egy-egy évig Trencsénben és Tatán volt kisiskolás, cserediák. A szülők már kisgyerekként papnak szánták. 1830-ban, 15 évesen lett novícius a bencés rendben, ahol a Flóris (Flórián) szerzetesi nevet kapta. Rendi tanulmányait Pannonhalmán, Győrben és Bakonybélben végezte, különösen ez utóbbi maradt meg jó emlékezetében, mert elmélyítette természettudományos érdeklődését: „Alig várám, hogy tudós Guzmics apát védőszárnyai alatt a bakonybéli apátság világtól elzárt falai közt folytathassam tanulmányaimat. Föl is használtuk szabad óráinkat a terjedelmes erdő minden irányban való bebarangolására" - így emlékezett szerzetesi képzésére közel 30 évvel később, a Bakonyról írt munkájában.
1838-ban, 23 évesen szentelték pappá, és letette rendi fogadalmát, közben pedig Tihanyban közreműködött a 16. századi Pisky-kódex kiadásának előkészítésében. A tanári hivatás és a természettudományok művelése mellett kötelezte el magát, és odament dolgozni, ahová a bencés rendi elöljárója küldte. 1839-től hat éven keresztül a győri bencés gimnáziumban tanított, miközben doktori címet nyert a pesti egyetemen. Innen került át szülővárosába, Pozsonyba, az ottani akadémia tanári karába mint a „fizika, a természetrajz és a mezei gazdászat" tanára. Előadásait sokan hallgatták, népszerűsége diákjai és a pozsonyiak körében hamar kivívta kollégái és rendtársai féltékenységét. Gyakran szűkösnek bizonyultak számára saját rendjének keretei, előírásai, például amikor diákjaival tett kirándulásairól nem érkeztek haza időben vacsorára. Ekkoriban került először nyílt összeütközésbe saját szerzetesi közösségével: elöljárójától megrovást kapott, amit ő nagyon méltánytalannak érzett. „Ezen perctől fogva minden kedvemnek a szerzethez vége volt" – írta később önéletrajzában.

A pozsonyi években egyik nevelője, tanára lett az ifjú József főhercegnek, József nádor fiának, akivel kölcsönös nagy tiszteletük és szeretetük egymás iránt egészen Rómer haláláig megmaradt. A városban érte a márciusi forradalom, majd a szabadságharc híre. Elhagyta a bencés rendet, hogy közhonvédnek állhasson egy utászzászlóaljba – hazafiasságát igazolandó, a sokkal magyarosabb hangzású Római Flóris néven –, amelynek akkor a későbbi vértanú, Kazinczy Lajos őrnagy volt a parancsnoka. Lépését azzal indokolta, hogy „a haza parancsolt”. Ezzel együtt a legismertebb pozsonyi újságban felhívást tett közzé a pozsonyi diáksághoz, amelyben a haza védelmére, szolgálatára buzdított. Későbbi elítélésének ez a felhívás lett egyik legfőbb vádpontja. Bár közlegényként kezdte, rövidesen őrmester, majd tiszt lett a honvédseregben, a bukás idejére már százados. Utász-hidász alakulatával ott volt a szabadságharc számos csatájában, katonai pályafutásának pedig a végső megadás előtt röviddel lezajlott, katasztrofális vereséget hozó debreceni csata vetett véget.

Sok társához hasonlóan Rómer álruhában, álnéven a Felvidék felé menekült, emigrálni akart, ám felismerték, letartóztatták, hadbíróság elé került. A fő vád ellene a szokásos lázadás, felségárulás mellett az ifjúság elcsábítása volt, még azt is felrótták neki, hogy rebellis érzelmektől vezettetve nevét Rómaira változtatta.

Nyolc év láncban letöltendő várfogságra ítélték, amelyből Olmützben és Jozefstadtban öt évet le is töltött, ám fogsága idején a tudományokban képezte magát, francia nyelvet tanult, sőt, egy könyvkötő műhelyt is létrehozott a börtönben. 

Természettudósból régész 

1854-ben, Ferenc József császár és Erzsébet házasságkötése alkalmából amnesztiával szabadult, visszatért a rendbe, de elöljárói Bakonybélbe küldték „vezekelni", mivel rendjét engedély nélkül hagyta el a szabadságharc idején. A rendőrség is megfigyelés alá vonta. Három év elteltével a győri akadémián taníthatott természetrajzot, de érdeklődése folyamatosan a régiségtan, az archeológia felé fordult. Győri éveiben az iskola régiségtárából nyilvános múzeumot rendezett be, 1860-ban pedig püspökénél elérte, hogy régiségtani tanszéket állítson fel a számára a győri papnevelő intézetben. Saját beszámolója szerint a régészet, a néprajz, a művészettörténet felé fordulását az ekkor vidéken, Zohoron papként szolgáló régi barátjának, Ipolyi Arnoldnak köszönhette, aki így biztatta:

„Hazánkban van elég természetbúvár, régészek nagyon is kevesen vagyunk, te valamikor felléptél e téren, térj át hozzánk, s légy arche­ológussá!”

Rómer kezdetben kételkedett: „Én és archeológus? Én, ki öt évig természettant tanítottam, azután öt évig könyvkötői munkával életemet tartottam fenn, én, ki az újabb tudománytól egészen elmaradtam? De a zohori papnak lelkesítő szavai, annak minden ablakát elfoglaló cserépgyűjteményei, a kirándulás Szentgyörgyre és vidékére tanulságos vezetése alatt, és én Vale-t mondék a gyűjtésnek, elajándékozám gazdag természeti gyűjteményeimet, s lettem régésszé.”
Első régiségtani munkája, a Pozsony régészeti műemlékei 1856-ban látott napvilágot, négy évvel később pedig megjelent A Bakony című, a vidék nép- és természetrajzát, történetét, régészeti és műtörténeti értékeit feldolgozó könyve, és ekkor fogott hozzá a kisalföldi árpási középkori templom és premontrei kolostor történetének és művészettörténetének feldolgozásához, amelyet azután 1869-ben adott közre. 1861-ben, akadémiai levelező tagságának évében, amelyet tíz évvel később rendes taggá választása követett, elhagyva ismét bencés közösségét Pestre költözött, ahol először a Tudományos Akadémia könyvtárának kézirattárosa, majd a Királyi Katolikus Főgimnázium (az ország egyik legkitűnőbb állami oktatási intézménye) igazgatója lett. Az iskolát több ezer darabos természetrajzi gyűjteménnyel gyarapította. A kiegyezés évében lett a pesti egyetemen az archeológia professzora, 1869-ben pedig a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárának vezetője. Kiadója lett az Archeológiai Közleményeknek, alapító tagja a Magyar Történelmi Társulatnak, 1876-ban szervezője a Pesten tartott VIII. Ősrégészeti és antropológiai világkongresszusnak. Népszerű egyetemi előadásaiban a középkor hazai művészettörténetéről adott elő, de foglalkozott címer- és pecséttannal, régi feliratokkal is. Járta az országot, régi várakat, vár- és kolostorromokat keresett fel.

Kiváló rajzoló lévén, aki az idők során művészi hajlamainak engedve festett is, lerajzolta a felkeresett romokat, megörökítette a faragott köveket, keresztelőmedencéket, boltíveket, falmaradványokat. 

Az épített örökség megmentője 

Rómer foglalkozott római kori feliratokkal, középkori sírkövekkel, szinte minden tárgyi emlékkel, ami a magyar földből előkerült, eredményeit pedig idegen nyelveken, a nagyvilághoz is igyekezett eljuttatni, és gyakran utazott is külföldre. Közben írt munkája módszertanáról, és különösen a szívügye volt, hogy szorgalmazza a régi, épített örökség megmentését, megóvását, történetének feltárását. 
Nem kerülték el az elismerések, a kiegyezés évében lett királyi tanácsos, évekkel később a Vaskorona Rend kitüntetettje. A történelem fintora, hogy ugyanaz a király részesítette e kitüntetésekben, akinek a nevében várbörtönre ítélték 1849-ben. Számos tudományos közleménye jelent meg itthon és külföldön, elismert szaktekintélynek számított. Különösen fontos volt 1873-ban, a világvárossá válás hajnalán kiadott A régi Pest című munkája, amelyben a főváros régészeti és régi művészeti emlékeit dolgozta fel.

Egyebek között nevéhez fűződik az Óbudán, a Bécsi és a Vörösvári út kereszteződésében feltárt templom- és kolostorrom dokumentálása, amelyet a szakértők a korábban titokzatosnak tűnő fehéregyházi apátság maradványaival azonosítottak.

1875-ben megkapta hivatalos felmentését is a bencés rend kötelékéből, így csak világi pap maradt. Barátja, Ipolyi Arnold, aki ekkor már besztercebányai püspök volt, egyházmegyéjébe fogadta. Ipolyi előterjesztésére Rómer 1876-ban megkapta a Gömör vármegyei jánosi címzetes apátságot, amelynek román stílusú templomát ő fedezte fel és írta le, sőt, részben saját költségén restauráltatta is. 1877-ben Nagyváradon nagypréposti kinevezést kapott. Megalapította a váradi múzeumot és a püspökség gazdag, a maga idejében 20 000 kötetes könyvtárát. Rómer Flóris megünnepelhette aranymiséjét és pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját, 1889-ben hunyt el. A Váraddal szomszédos, ma már a város részének számító váradolaszi temetőben helyezték örök nyugalomra, az 1980-as évek végén azonban a helyi hatóságok a temető felszámolása mellett döntöttek. Csak nagy harcok árán sikerült elérnie Tempfli József akkori váradolaszi plébánosnak, későbbi nagyváradi püspöknek, hogy más jeles halottakkal együtt exhumálják, így sírja ma a püspöki székesegyházban van. 

Felhasznált irodalom:
Kumlik Emil: Rómer Ferenc Flóris élete és működése. Pozsony, 1907.
Szende László: "Légy archeológussá!" - 200 éve született a magyar régészettudomány atyja. In: ujkor.hu

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Valójában bizonyos esetekben a pornográfia nem más, mint a szexuális célú emberkereskedelem filmes dokumentációja. Ez a bűncselekmény nagy üzlet, becslések szerint évente 99 milliárd dollárt termel. Az emberkereskedelem általában országok közötti, transznacionális cselekményt jelent, ez a definíció azonban csak részben igaz, ha a célja az áldozat szexuális szolgáltatásra kényszerítése. Ebben az esetben ugyanis egy adott ország állampolgárával saját hazájában is megtörténhet ez, amint azt esetek százezrei tanúsítják.

A témában óriási felháborodást keltett a New York Times tényfeltáró cikke, amely egy 15 éves floridai lány esetén keresztül mutatta be, hogy egyes, magukat szabadon reklámozó, pornográf tartalmat szolgáltató weboldalak gyomorforgató vizuális árucikkei akár kínzásokat is tartalmazhatnak.

A történet számos tanulsága közül az első, hogy az eltűnt lányra egy – szintén tinédzser – osztálytársa bukkant rá, aki látta a videókat.

Egy másik tanulság az, hogy bár az elkövetőket letartóztatták, a szolgáltató cég megúszta a felelősségre vonást a videók megosztásáért és az azokból való profitszerzésért.

A pornográfia és az emberkereskedelem összefügg

A cikkben leleplezett szolgáltató gyakorlatilag videómegosztó csatornaként működik, azaz lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy közzétegyék a saját videóikat. Az oldalra 2020-ban, amikor a cikk íródott, 6,8 millió tartalmat töltöttek fel, közülük sok gyermekbántalmazást, illetve beleegyezés nélküli erőszakot mutatott be. Arról, hogy ebből mennyi az illegális, azaz kényszerítéssel vagy kiskorú szereplővel készült videó, szinte lehetetlen adatokat szerezni. A megosztás funkció miatt az is késő, ha a nemi erőszakról készült videót a hatóságok kérésére eltávolítják, hiszen a videó tovább él a megosztásokon keresztül, vagy ismételten feltöltik.

Bizonyított tény, hogy a pornográfia és az emberkereskedelem összefügg, miközben a felhasználók túlnyomó többsége úgy véli, a „a felnőttfilm” csupán a szórakoztatóipar része. 

Szakértők szerint a szexuális kereskedelem a rabszolgaság modern formája, amennyiben a kereskedelmi célú szexuális aktust erőszakkal, csalással vagy kényszerrel idézik elő, vagy amennyiben az ilyen cselekmény végrehajtására késztetett személy 18 évesnél fiatalabb.

Világszerte mintegy 25 millió áldozata van az emberkereskedelemnek, s az esetek ötöde áll összefüggésben a szexkereskedelemmel, ám az ebből származó bevétel az emberkereskedelemből származó globális nyereség 66 százalékát teszi ki. Az erőszakos és megalázó jeleneteket ábrázoló tartalmak iránti növekvő kereslet egyre nagyobb ösztönzést ad a kényszerítésnek. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) által hivatkozott adatok azt mutatják, hogy a szexuális kizsákmányolás 100 százaléktól 1000 százalékig terjedő profitot eredményezhet. A „pornófogyasztás” növeli az emberkereskedelem áldozatává váló nők és gyermekek számát.

Kik az áldozatok?

A pornográfiát a digitális kor kísérőjelenségeként jellemzik, ám mint minden más médiatartalom vagy reklám, ez is formálja a nézők gondolkodását, és befolyásolja a viselkedést. Az ilyen tartalmak elérhetőségének normalizálása arra készteti az embereket, hogy elfogadják a kereskedelmi célú szex gondolatát.

Ennek mentális mellékhatása az, hogy azok, akik ilyen termékeket fogyasztanak, nem csupán a filmek szereplőit, hanem saját életükben a velük kapcsolatba lépő embereket is tárgynak kezdik tekinteni.

A vágyakat és ideálokat eltorzítva ez súlyos személyiségzavar forrása lehet, amint arra egyre több, ilyen jellegű függőségét felvállaló ember története rávilágít.

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Elia Pellegrini/Unplash

A szereplők általában a tizenéves koruk végén vagy a húszas éveik elején járnak, többségük még kiskorúként kezdte. Valószínűleg gyermekkorukban szexuális bántalmazást szenvedtek el, sokan közülük drogfüggők, és anyagilag kiszolgáltatott helyzetben vannak. Pályájuk általában másfél évig tart, amely során egészségkárosodást és további lelki traumákat szenvednek el. Egyes becslések szerint világszerte 4,8 millió embert kényszerítenek árucikké váló szexuális cselekményre, akik közül minden ötödik gyermek. Szintén kevéssé hangoztatott tény, hogy ennek férfiak és a fiúk is áldozatai lehetnek. A gyermek áldozatok átlagos életkora a forgatás megkezdésekor 12,8 év volt. Egy felmérésből kiderül, hogy az érintett kiskorúak 63 százalékát az interneten reklámozták vagy bocsátották áruba.

A leggyakrabban előforduló körülmények, amelyek miatt kiskorúak kapcsolatba lépnek az emberkereskedőkkel: az otthonról való elszökés, a nevelőszülőknél való elhelyezésből fakadó problémák, drogfüggőség, hajléktalanság vagy korábbi kapcsolat emberkereskedőkkel.

A toborzók egyes esetekben kifejezetten erőszakot alkalmaznak, ám ez nem mindig ismerhető fel azonnal egy behálózási taktikában.

Karly Church tanúságtétele

A csalás és a félelemkeltés gyakran csak később válik nyilvánvalóvá, s akkor már kényszerítéssel is párosul. Ezt a folyamatot Karly Church beszámolója, vagy inkább tanúságtétele pontosan és megrázóan tárja elénk.

Karly szerint minden olyan tett szexuális célú emberkereskedelem, amelyben jelen van a csalás, a zsarolás és egy harmadik személy bevonása, aki fizet a szolgáltatásért vagy az elkészült felvételekért. A „ragadozók”, azaz a beszervezők sérülékeny embereket keresnek, ez nem csak anyagi, hanem bármely más kiszolgáltatott helyzetet is jelenthet. Szoros baráti vagy tettetett szerelmi kapcsolatot alakítanak ki, amely csupán azt szolgálja, hogy a lehető legjobban feltérképezzék a kiszemelt áldozat hiányait, szorongásait. A második lépésben minden felmerülő szükségletre, vágyra megoldást kínálnak, egy ideális, tökéletes kapcsolat illúzióját keltve.

A harmadik lépés a játszmázás időszaka, amikor kiszámíthatatlan módon időnként büntetik a behálózott embert, elszakítják minden korábbi egészséges kapcsolati szálát, bűntudatot ébresztenek benne, a kiengesztelés feltétele pedig az egyre vadabb követeléseknek való megfelelés. A fázis második, „tesztelő” szakaszában kifejezetten olyan dolgokra kérik, amelyről korábban azt mondta, hogy sohasem tenné meg.

Az utolsó szakasz már a kereskedelemé, amikor rendszerint azzal az ürüggyel, hogy a közös jövőhöz már csak némi pénz hiányzik, ráveszik arra, hogy harmadik személynek vagy megrendelőnek meghatározott összegért szolgáltatást nyújtson.

Ez a forgatókönyv a tudatlanságra és a rossz önértékelésre éppúgy épít, mint a szegénységre vagy a szerfüggőségre. Karly Church szerint a legfontosabb, hogy az iskolai oktatásnak és a családi nevelésnek minél hamarabb részévé tegyék az erre vonatkozó felvilágosítást, és a gyermekek lelki egyensúlyát, önértékelését elősegítsék mindazok, akik felelősek érte.

Leírás
Régóta hallunk a segítőkutyákról és a lovasterápiáról, amelyek segítségével az autizmussal érintettek is fejlődhetnek. Keveset beszélünk azonban az állatasszisztált terápiákról és a pedagógia azon részéről, amelyben a négylábút motivációs eszközként használják a diákok körében. A következő Spirituszban arról lesz szó, hogy miért és hogyan teheti boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá a gyermeket és a felnőttet az állat jelenléte. Megtudhatják, hogyan zajlik egy kórházi terápia és hogy milyen reakcióval fogadják a gyerekek az osztályterembe lépő pónit. Szakértőink Varga Viktória, a TámUgatók Alapítvány kuratóriumi elnöke és Hutera-Krasznai Gabriella, pedagógus, lovasoktató.

Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra:

A Spiritusz podcast a Képmás magazin pszichológiai podcast műsora. Önismeret, család, párkapcsolat, gyermeknevelés - bátorító beszélgetések a lelki egészségért. Vendégeink a lélek bonyolult működését jól ismerő szakemberek és olyan ismert személyiségek, akik bátran beszélnek küzdelmeikről és felismeréseikről. A boldogsághoz önmagunk és a többi ember viselkedésének megértésén keresztül vezet az út. A második évadban a műsorvezető Bóna Judit, a KarcFM műsorvezető-szerkesztője.
A Spiritusz podcastot megtalálja a Spotify-on, a népszerű podcast applikációkban, a Képmás.hu podcast rovatában és a Képmás magazin Youtube-csatornáján. Bárhol is hallgatja ezt a podcastet, kérjük, iratkozzon fel rá, hogy értesülhessen az új adások megjelenéséről.

Problémás gyerekekkel foglalkozni nagy kihívás, főleg, ha első pillanattól azt látod egy gyerkőcön, hogy duzzog, vagy épp meg sem akar mukkanni. Miért szerethető mégis számodra ez a hivatás?

Én imádom a munkámat. Egyrészt, mert azonnali pozitív visszajelzéseket kapok, másrészt, mert olyan gyerekek – és a szüleik – is megkeresnek, akik évekkel ezelőtt jártak nálam. A bizonyítványosztás vagy egy-egy jó sporteredmény után azt mondják: „Ha te nem lettél volna, Marianna, ez az egész nem sikerülhetett volna!”. Ezek mind olyan visszacsatolások, amik megédesítik a mindennapjaimat, és megerősítenek abban, hogy amit csinálok, igenis gyümölcsöző. Hozzáteszem, nem csupán az én érdemem a siker – a szülőkkel közösen dolgozunk azon, hogy gyermekük kiegyensúlyozott és boldog legyen.

Minden korosztály más és más közös munkát igényel, de általánosságban elmondható, hogy bármilyen korúak is a gyerekek, ami mindig beválik, az a határozottság. Amikor egy 3-4 éves gyerkőccel közlöm, hogy nem nyúlhat a szemüvegemhez, akkor először elkezdünk meccselni: ő próbál hozzányúlni, én továbbra is határozottan, ellentmondást nem tűrően azt mondom: nem. Ezek után elvileg én kellene, hogy legyek a mumus, a szigorú néni, akitől tartani kell, de a gyakorlatban az történik, hogy a gyermek hozzám hozza a játékát, az én ölembe akar ülni, amikor pedig elválunk, megkérdezi, hogy mikor jövök hozzá újra. A szülők meg szoktak lepődni, de ekkor szoktam azt mondani, hogy a gyerek azért ilyen, mert velem biztonságban érzi magát.

Azért érzi magát biztonságban, mert nálam meg vannak húzva a határok, vagyis pontosan tudja, mire számíthat. Ez megnyugtatja. Emellett, ami még fontos: ha egy gyereknek van egy álma, én vele együtt hiszek benne.

Fontos, hogy a szülők se vegyék el a kedvét, hanem biztosítsák a támogatásukról.

Számtalanszor vagyok fül- és szemtanúja kisgyerekek hisztijének. Van, aki egy pláza közepén csinálja, van, aki strandon. A szülők többnyire ignorálják a viselkedését, vagy rákiabálnak. Több lett a hisztis gyerek? Vagy kérdezhetném úgy is: gyereket nevelni szerinted most sokkal nehezebb, mint 20, vagy akár csak 10 évvel ezelőtt? 

Több lett a hisztis gyerek, igen, bár én nem szeretem ezt a szót, és a dackorszakot sem. A „hiszti” akkor következik be, amikor a gyerek elveszti a biztonságérzetét, és azt akkor veszti el, ha megborul az egyensúly szülő és gyerek között, vagyis az alá-fölérendeltségi viszonyban. Ha azt akarjuk, hogy a csemeténk hosszú távon boldog legyen, akkor fegyelemre, önuralomra van szüksége. Ezekre éppúgy meg kell tanítani, mint fogat mosni. Határok meghúzása nélkül nem működik sem társadalom, sem óvodai, iskolai közösség.

A szabályok felállítása és azok következetes betartatása a család zavartalan, kiegyensúlyozott működéséhez is elengedhetetlen.

A szülők tartanak attól, hogy ha szabályokat hoznak, és következetesen be is tartatják őket, akkor sérülhet a gyermek lelke, pedig pont akkor fog sérülni – a későbbiekben –, ha mindent megengedünk, ha mindent ráhagyunk, ha nem tanul meg alkalmazkodni, viselkedni.

Vagyis gátat kellene szabni a liberális gyereknevelésnek? 

Igen, de nem úgy értem, hogy legyünk ridegek a gyerekünkkel. 30-50 évvel ezelőtt jó volt, hogy a szülők felállították a szabályokat a családon belül, de ezzel együtt nem mindig biztosították a szeretetteljes közeget. Ez sem jó. De az sem, ami most van, vagyis, hogy félredobunk mindent, ami mentén a szüleink neveltek minket. Úgy vélem, és azt tapasztalom, hogy azért van manapság ennyi érthetetlen hiszti, mert a gyerekek nem tudják, pontosan mit várnak el tőlük, mikor kell és mikor nem kell betartani a szabályokat, egyáltalán vannak-e szabályok.

A tinik életében sincs túl nagy rendszer, felelősségre nevelés, nincsenek következmények, határok, nincsenek feladataik, és épp emiatt sokszor nincsenek céljaik, motivációjuk sem, tisztelet a kivételnek. Csak ismételni tudom magam: ha nincs rendszer és jó értelemben vett fegyelem egy gyerek életében, akkor mindegy, hogy egy- vagy tizenhat éves, ott valami félresiklik. Felnőttkorukban ezek a gyerekek munkahelyi, beilleszkedési és párkapcsolati problémával fognak majd küzdeni.

Gondold el, milyen lenne, ha holnaptól megszűnne minden közlekedési szabály: végigidegeskednénk az utat. Ugyanezt érzi a gyerek, amikor szabályok nélkül kell neki végigcsinálnia egy napot.

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Unplash/Jordan Rowland

„A mai gyerekek túl vannak terhelve” – szokták mondani.

Nyilván nem kell átesni a ló túloldalára, de ha valaki azt tanulja meg, hogy mindig annyit teljesítsen, ami épp még kellemes, akkor egy idő után nem lesz mire építkeznie, és a fejlődés elmarad. Sok szülő keres meg azzal, hogy a 12 éves gyerekének nincs motivációja. Persze, hogy nincs, mert hiányzik a neveléséből a követelmény és a következetesség! Ha egy kamasz azt érzi, hogy hol ő irányít, hol nem, akkor nem tudja, mihez tartsa magát. Egyenes út vezet a káoszhoz.

A nyár szokott lenni a kritikus időszak – vannak szülők, akik gyakorlatilag kimerülnek a gyerekekkel eltöltött temérdek programot követően. Mit javasolsz, ők mi tehetnek azért, hogy a nyaralás nekik is inkább feltöltődés, ne kimerülés legyen?

Nyár ide vagy oda, a szabályoknak akkor is meg kell lenniük. Mindegy, hogy egy 5 vagy 15 évesről van szó, ha az a szabály, hogy éjfél előtt le kell feküdni, akkor le kell feküdni. Ha nem maradunk következetesek nyáron, nehéz lesz a szeptemberi visszaállás. Azokkal a szülőkkel, akik már több éve hozzák hozzám a gyerkőceiket, június második felében készítünk egy heti tervet. Beírjuk, hogy meddig aludjon szünidőben a gyermek, mikor kell lefeküdni, mikor van ebéd/szieszta, és így tovább. A szieszta legyen „szent”, vagyis mindenki vonuljon el, és hagyja békén a másikat, és a szülők is picit töltődjenek fel.

Azt látom, hogy a még nem kamasz gyerekeknél a szülő nyáron nem más, mint szórakoztató személyzet. Ez elég szomorú.

A nyári szünet nemcsak a játékról és a szórakozásról szól, pláne nem arról, hogy a szülő animátorszerepet öltsön magára, hanem arról is, hogy tanítsuk a gyerekeket.

Elmehetünk együtt piacra, süthetünk együtt süteményt, meglátogathatjuk a beteg szomszéd nénit… Ha nem így teszünk, akkor 12-13 évesen jön majd a mondat: Na, ne csicskáztass engem!

Nagyon sok szülő nyáron is bekapcsolja az okostévét, a laptopot vagy a tabletet, és elé ülteti a kicsit. Riasztó látni, hogy sok gyerek életét teljesen eluralták a kütyük.

Ők teljesen el is veszthetik a kapcsolatot a valósággal. Tudományosan is igazolták, hogy visszafordíthatatlan agyi károsodást okoz hatéves kor előtt bármilyen okoseszköz használata. Szomorú, hogy már egy étteremben vagy egy nyaralás alatt is csak a telefont nyomkodják, pedig ez lenne a közösségi, családi idő, amikor beszélgetni kellene.

Inkább húzzuk meg ebben is a határokat: tanítsuk meg a gyerkőcnek, hogy mikor, mit és mennyit használhat! Ne bízzuk rá, hogy mit néz!

Már létezik a Family Link és a KinderLink, két olyan alkalmazás, amelyekkel korlátozhatjuk a használati időt és a nézhető tartalmakat is. Ha mégis másra kattint a csemete, a szülőt SMS-ben értesíti a program, valamint a böngészési előzmények is visszanézhetők.

Picit összegezve: a szabályok betartása, betartatása nem zárja ki, hogy a nyár és a szabadság arról szóljon, hogy jobban megismerjük a gyerkőceinket, az ő vágyaikat, céljaikat, lelkivilágukat. Csináljunk minden feladatot közösen, és sokat, sőt rengeteget beszélgessünk, nevessünk, akár egy elrontott süti kapcsán, vagy egy jól sikerült autómosáskor is! Ami a legjobb: egyikhez sem kell kütyü!

Marie Curie (leánynevén Maria Skłodowska) az akkor még Orosz Birodalomhoz tartozó Varsóban született 1867. november 7-én, ötödik gyermekként. A tudás és annak átadása fontos volt a családjukban, és nem csak a fiúk számára. Édesapja két fiúgimnázium igazgatója volt, valamint matematikát és fizikát tanított, nagyapja pedig köztiszteletnek örvendő tanítóként tevékenykedett. Édesanyja egy leányinternátust vezetett egészen Marie 12. születésnapjáig, amikor tuberkulózisban életét vesztette. Már két évvel ezt megelőzően is tragédia történt a családban: Marie legidősebb testvére, Zofia elhunyt tífuszban.

A sok fájdalom hatására a lány elveszítette a hitét Istenben, agnosztikusnak vallotta magát.

1883-ban, 15 évesen kiváló eredménnyel érettségizett, de az egyetemre nem kerülhetett be a neme és származása miatt. Az 1863-as lengyel felkelésben ugyanis a család elveszítette vagyona nagy részét, így az anyagi hátteret sem tudták volna biztosítani a felsőbb tanulmányaihoz. Nővérével, Bronisławával – aki orvostanhallgató volt a Sorbonne-on – megegyezett, hogy egymást segítve próbálják megteremteni a forrást a tanulási vágyukhoz. Marie nevelőnői állást vállalt apja egyik rokonánál Ciechanów-ban, a földbirtokos Żorawskinál.

A család a szerelem útjában

Ciechanów-ban Marie beleszeretett a matematikusnak készülő Kazimierz Żorawskiba. Érzéseik kölcsönösek voltak, mégsem tudták őket megélni, mert a fiú családja nem támogatta a frigyet, és a fiatal Kazimierz nem szállt szembe a szülei akaratával. Az összetört szívű Marie így az állását is elveszítette, és Sopotban keresett munkát, továbbra is támogatva anyagilag a Párizsban tanuló nővérét.
1890-ben Bronisława férjhez ment, és meghívta Marie-t, hogy költözzön hozzá Párizsba, erre azonban a lány nemet mondott, mivel még reménykedett a Żorawski család döntésének enyhülésében. Visszament apjához Varsóba, ahol laboratóriumi munkát végzett unokafivére, Józef Boguski felügyelete alatt.

A fordulópontot 1891 hozta el, amikor Żorawski levélben szakított vele. Ez megadta számára a lökést ahhoz, hogy Párizsba költözzön, ahol elkezdhette az egyetemet.

1891. november 23-án megkezdte tanulmányait a természettudományi karon, ahol matematikát, kémiát és fizikát tanult. Esténként magánórákat adott, így tudta finanszírozni az egyetemet. 1893-ban fizikából, majd 1894-ben matematikából szerzett diplomát.

Mágnesesség, amely az igaz szerelmet is bevonzotta

Marie munkát kapott Gabriel Lippmann kutatólaborjában, aki később, 1908-ban fizikai Nobel-díjban részesült. Ekkoriban hozta össze a sors Pierre Curie-vel. Hasonló érdeklődési körük által kerültek közel egymáshoz, és megtalálták a másikban azt a személyt, akire vágytak.

Mindketten rajongtak a tudományért, a mágnesességet kutatták, sőt még a kerékpározás iránti szeretetük is összekötötte őket.

1895-ben egybekeltek, két évvel később megszületett első közös gyermekük, Iréne, majd 1904-ben Ève. Marie gondos figyelmet fordított lányai taníttatására, arra is ügyelt, hogy lengyelül is jól megtanuljanak.

Kép

Marie Curie és Pierre Curie – Kép: Wikipedia

A titokzatos sugárzó anyag

Henri Becquerel 1896-ban felfedezte a radioaktivitást, ami arra sarkalta Marie-t, hogy különböző technikai eszközökkel vizsgálatokat kezdjen az uránnal. Az elektrométerrel – amelyet férje és annak testvére fedezett fel – kimutatta, hogy a sugárzás az uránatomból ered, és nem a körülötte lévő molekulákból. Kétféle uránásvánnyal kísérletezett: az uránszurokérccel és a kalkolittal. Az elektrométer segítségével rájött, hogy az uránszurokérc négyszer, míg a kalkolit kétszer olyan aktívan sugárzik, mint az urán. Ebből arra következtetett, hogy az urán kétféle ásványa az uránon kívül tartalmaz valamilyen más, sokkal aktívabb anyagot is. Ez új felfedezés volt a fizikában.
Madame Curie törekedett arra, hogy azonnal publikálja felfedezései anyagát, így hitelesítve azt, hogy nőként is megállja a helyét a tudomány területén. Leírását persze férfi, korábbi professzora, Gabriel Lippmann terjesztette a Francia Tudományos Akadémia elé 1898. április 12-én. Mégsem volt elég gyors, mert egy német fizikus már két hónappal előbb a nyilvánosság elé tárta kutatása hasonló eredményeit. Marie Curie tanulmányában azonban volt egy rövidke mondat, amely újdonságnak számított: „Ez a figyelemreméltó tény oda vezet, hogy ez a két ásvány olyan elemet tartalmazhat, ami sokkal aktívabb, mint az urán.” Az elkövetkező évek kutatásait ennek az új elemnek a megtalálására szánták.

Férje segédkezett a munkálatokban, és 1898-ban bejelentették, hogy új radioaktív anyagot találtak, amelyet Marie szülőföldje tiszteletére polóniumnak neveztek el.

Itt azonban nem ért véget a felfedezések sora. Néhány hónap múlva azonosították egy új kémiai elem, a rádium jelenlétét is. Ezek után Marie, Pierre és annak egyik tanítványa, André-Louis Debierne fáradhatatlanul azon munkálkodott, hogy tiszta, fémes állapotú rádiumot hozzanak létre, ami négy év elteltével sikerült nekik. Ezt szabadalom nélkül nyilvánosságra hozták további tudományos és gyógyászati kutatások céljára.

Marie Curie 1903-ban első nőként Franciaországban átvehette doktori címét, majd szintén ebben az évben férjével és Henri Becquerellel közösen megkapta a fizikai Nobel-díjat is a radioaktív sugárzás kutatásáért.

Ezzel Marie Skłodowska-Curie bevéste nevét a történelembe, ugyanis ő volt az első nő a svéd akadémia történetében, aki Nobel-díjban részesült.

Szűkös anyagi helyzetük miatt a ceremónián nem tudtak részt venni, de a díj elnyerése híressé és elismertté tette a házaspárt. Pierre professzori állást kapott a Sorbonne-on, illetve felállíthatta saját laboratóriumát, amelynek a kutatási igazgatója Marie lett.

Kép

Kép: Wikipedia

Felfelé ívelő karrier egy tragédia árnyékában

1906. április 19-én Pierre-t egy lovaskocsi elgázolta, és koponyatörésben életét vesztette. Néhány későbbi felvetés szerint a férfi szervezete ekkor már le volt gyengülve az erős sugárzás miatt, de ezzel a veszéllyel akkoriban még nem voltak tisztában. Férje halála megtörte a 39 éves Marie-t, akinek így egyetlen vigasza maradt: a munkája, amiben új kapuk nyíltak meg előtte.

1906 májusában a sorbonne-i fizika tanszék átadta neki Pierre helyét, valamint a laboratórium teljeskörű vezetését. Ezáltal az egyetem első női professzora lett.

Munkásságát a tudományos közösség egyre inkább elismerte. 1911-ben újabb Nobel-díjban részesült a rádium és a polónium felfedezéséért, a rádium izolálásáért és további tanulmányaiért. A Nobel-díj átvétele után egy hónappal azonban kórházba került, ahol depresszióval és vesebántalmakkal kezelték. A fizikában elért eredményei és a két Nobel-díj önmagáért beszélt, így sikerült Marie-nek elérnie, hogy a francia kormány támogassa a Rádium Intézet megalapítását (amely ma már az ő nevét viseli, és a világ vezető orvostudományi, biológiai és biofizikai kutatóközpontja).

Itt dolgozott Marie egyik lánya, Irène is, aki később szintén Nobel-díjban részesült.

Kép

Marie Curie gyermekeivel – archív fotó

A „kis Curie-k” munkája a világháború sebesültjeinek szolgálatában

Az első világháborúban lányaival együtt aktívan részt vett: egy vizsgálókocsival járták a hadikórházakat a sebesült katonák sérüléseinek pontosabb meghatározása és ápolása érdekében. Madame Curie kifejlesztett egy mozgatható radiografikus szerkezetet, amely tiszta rádiumcsövekből épült fel. Használata során radioaktív gázt bocsájtott ki, ami később radon néven vált ismertté. A „petites Curies” („kis Curie-k”) segítségével felállították a francia katonai egészségügy röntgenhálózatát.

A világháború után, 1922‐ben az Orvostudományi Akadémia tagja lett, illetve beválasztották a Népszövetség Szellemi Együttműködési Nemzetközi Bizottságába. Előadásokat tartott a világ különböző pontjain, leginkább az Egyesült Államokban, így teremtve anyagi hátteret a radioaktív anyagok kémiai és orvostudományi kutatásaihoz. Egész életében fontos volt neki a hazája, tudományos karrierjét is lengyel egyetemen képzelte volna el, ha engedik a nők tanulását. 1925-ben megalapította a varsói Rádium Intézetet, amelyet fel is szerelt az 1929-es amerikai útja során szerzett támogatások segítségével. Ennek az intézetnek az igazgatója orvos nővére, Bronisława lett. Ma ez az intézet is az ő nevét viseli, és az onkológiai kutatások egyik központja.

Előtte áll a szobra, amelyről az a legenda járja, hogy első szerelme, az elismert matematikaprofesszorrá vált Kazimierz Żorawski – aki 19 évvel élte őt túl – idős korában gyakran üldögélt a közelében.

Saját felfedezése végzett vele

Marie a sugárzó anyagokkal végzett munkája során nem használt védőfelszereléseket, mivel nem volt tisztában a veszélyekkel, így közvetlenül ki volt téve a radioaktivitás káros hatásának. 1934. július 4-én szanatóriumba került, ahol csontvelő-elégtelenségből adódó súlyos vérszegénység miatt halt meg. Teste magán hordta a sugárzás okozta nyomokat, kezén égésfoltok mutatták a rádium erejét.

Sceaux-ban férje mellé temették el, viszont 1995-ben áthelyezték földi maradványait a párizsi Pantheonba. Ezzel halála után is történelmet írt, mert ő lett az első nő, aki bekerült a legjobban elismert franciák közé. Jegyzetei is radioaktívak, ezért a Curie Múzeumban csak ólommal kibélelt dobozokban, hermetikusan elzárva tekinthetik meg azokat a látogatók.

A Curie házaspár testét ért sugárzás mértékét Illyés Gyula érzékletesen írta le egyik naplójegyzetében:
„És hogy mi a sugárzás, erről félelmesen szép példázatot hallottam Zsebők Zoltán barátomtól, a röntgenprofesszortól. Párisban járva két ízben is felkereste a sceaux-i temetőben a Curie házaspár sírját. Már évtizedek óta fekszenek a nedves földben, sejtjeiket régen elbomlasztotta a halál. De a sok évtizedes munka közben a rádiumsugárzás végleg beépült csontjaikba, ma is ott van, és jelzi sírhelyüket. Ha senki nem lenne a temetőben, hogy megmutassa, merre van a sír: egy egyszerű Geiger-Müller-számláló élénkülő lüktetése odavezetné a látogatót. Az ionizáló sugárzás törvényei szerint 1580 esztendőnek kell eltelnie ahhoz, hogy a Curie házaspár sírjából érkező jelek erőssége felére csökkenjen.” 

Marie Curie tudománytörténeti hagyatéka és hatása a mai napig nagyon jelentős. Élettörténetét először lánya, Ève írta meg, azután sok írót, rendezőt megihletett. 2011-ben Lengyelországban minden idők legnagyobb lengyel személyiségének választották. Az Európai Bizottság 2017-et Marie Skłodowska-Curie Emlékévnek nyilvánította. Lányai közül Iréne 1935-ben kémiai Nobel díjat kapott, 1965-ben pedig Ève férje, Henry Richardson Labouisse részesült Nobel Békedíjban.

Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Marie_Curie
https://mult-kor.hu/a-sajat-maga-altal-felfedezett-sugarzasok-okoztak-marie-curie-vegzetet-20171107
https://www.nobelprize.org/prizes/physics/1903/marie-curie/biographical/

– Iskolacsengő nincs?

– Nincs. Nem vesszük olyan szigorúan az órarendet, itt nincs kicsöngetés-becsöngetés. Ha délelőtt új anyagot tanulunk, és nagyon elfáradnak a gyerekek, akkor lazábbra vesszük a napot, kimegyünk a kastélyparkba, ránézünk a közösen csíráztatott, palántázott konyhakertünkre. Az elfogadóbb szemléletű időbeosztás megtérül, a gyerekek nem fáradnak el annyira, sokkal könnyebb velük utána dolgozni.

Igyekszünk a tananyagot a gyerekek képére formálni, és nem fordítva.

– A Nemzeti Alaptanterv szerint dolgoztok, a mindennapjaitok azonban inkább a reformpedagógiával működő iskolákéhoz hasonlíthatók...

– A módszereket a Gyermekek Házából tanuljuk: differenciált rétegmunka, kooperatív tanulás és Kagan-féle program. A frontális munkaformát ezekkel a módszerekkel és személyes fejlesztéseinkkel váltjuk ki. A legmeghatározóbb tanítási elvünk a gyakorlatiasság, a tevékenységekbe ágyazott tanulás. Dolgozunk munkafüzetekben is – mint mindenhol –, de a tartalmakat a gyerekek a projektmunkáik során mélyítik. Együtt készítünk lekvárt, sütünk és sokat alkotunk. A gyerekek kibontakoztatják kreativitásukat, megismerik az önkifejezés útjait, megtanulják a szabadidejüket értelmesen eltölteni (például kötni, zöldségeket termelni, a kertről gondoskodni, könyvet kötni és naplót vezetni). Megismerik az erdők-mezők társulásait, növényeit, gyógynövényeit. Részt vesznek a Duna-Ipoly Nemzeti Park programjain, felismerik a legfontosabb környezeti problémákat és lehetőségeket, amelyekkel hozzájárulhatnak maguk és a közösségük életének jobbá tételéhez. Ahogy nagyobbak lesznek, tanulnak környezetkultúrát, rálátnak a településkép és a házépítési szándékok fontosságára, az épületenergetikai megoldásokra, a praktikus tájolásra, a lombos fák, az árnyékos, méh- és madárbarát kertek jelentőségére. Etikus életvezetési, vásárlási és öltözködési szempontokat sajátítanak el.

Nem csupán a személyes érdekeik szerint gondolkodnak és a saját előrejutásukban érdekeltek, hanem együttműködővé is válnak.

Képesek lesznek lokális közösségben, fenntartható és előremutató kezdeményezésekben gondolkodni. Egy Finnországból hazatért szülőpár szerint – a pedagógiai gondolkodást tekintve – leginkább egy finn iskolához hasonlítunk.

Kép

Életképek a nagykovácsi Kisiskolából – Fotók: Kisiskola/Borbély Viktor

– Hihetetlen belső motor kell egy ilyen program és intézmény működtetéséhez a mai világban...

– Néhány éve elkeseredetten figyeltem, ahogy településünkön, Nagykovácsiban egyre inkább elharapódzik az individualisztikus szemlélet: egyre nagyobb házak épülnek egyre sivárabb telkekkel, egyre több autó van az utcákon... Úgy éreztem, vagy távolabbra költözöm, vagy másként teszek a dolgok megváltoztatásáért. Dolgoztam hagyományos iskolákban is. Művészettanárként egyre erősebben éreztem, hogy a gyerekeket nem lehet már tovább terhelni. Annyira tele vannak, hogy ki kell őket rántani ebből. Érzik, hogy „poros”, amit megpróbálunk nekik átadni, és ez taszítja őket, a tanulással szembeni ellenállás felé sodródnak.

Érdemes közelebb vinni őket a tanulandókhoz, azaz élő dolgokat mutatni.

„Globálisan gondolkodni, lokálisan cselekedni” – kutakodtam, megismerkedtem a nemzetközi green school mozgalommal, és egyre érlelődött a gondolat, hogy ez itt is megvalósítható. Miután a szándék megszületett, jöttek hozzá a keretek is: a nagykovácsi Teleki-Tisza-kastély udvarában egykor működő Mezőgazdasági Iskola épületét nemrég korszerű szabványoknak megfelelően felújították. Itt indítottuk el 2019-ben a napközis tanulócsoportunkat, amely a tavalyi akkreditációval már alternatív jellegű általános iskolaként működik. A bútoroktól kezdve igyekeztünk mindent egyedi módon kialakítani újrahasznosított anyagokból. A párom lelki és logisztikai támogatása fontos pillérem, egy nonprofit Kft. keretein belül működünk.

Kép

Sárkány Andrea, a Kisiskola pedagógiai vezetője – Fotó: Borbély Viktor

– Az iskolabútor és a térelrendezés nemcsak kreatív, hanem rendkívül kompakt és otthonos is.

– Igen, egy kicsit a falusi iskolák szemléletét is visszük. Mivel nem annyira kötött a rendszer, sokkal praktikusabban lehet működtetni. Kis létszámú, maximum 16 fős összevont osztállyal dolgozunk, ez lehetővé teszi, hogy támogassuk, segítsük a gyerekeket az egyedi gondolkodásukban (az iskolában egy harmadik-negyedikes osztály, egy másodikos és egy induló elsős osztály van – a szerk.). A tevékenykedtetésen keresztül könnyedebben megtaníthatók a dolgok. A kulcs a megértetés. Leugráljuk, letapsoljuk a számsorokat, a mértékegységeket a saját konyhánkban tanuljuk vajkockák dekázásával. A kooperatív tanulás iránt még a közvetlen kollégáim közül is sokan kétségekkel viseltetnek, de tapasztalataink ezeket a bizonytalanságokat egyre inkább eloszlatják. Nemrég a közös táboroztatásunkon az ábrahámhegyi strandon találtunk egy hatalmas szabadtéri sakk-készletet.

A gyerekek egy pillanat alatt két csoportra osztották magukat. Akik tudtak sakkozni, azok elkezdték megtanítani azokat, akik még nem ismerték a játékot. Megbeszélték a stratégiát, és lejátszottak egy partit.

Ültünk a kolléganőmmel, és döbbenten figyeltük, ahogyan életre kel az elmélet, és valós gyakorlattá válik...

A Kisiskola pedagógiai programja és épületének közvetlen környezete szervesen illeszkedik egymáshoz. A nagykovácsi Teleki-Tisza-kastély 10 hektáros parkja a gyerekek játszótere. Az árnyas fák alatt csordogáló Ördögárok-patakban papírhajókat eregetnek, az egykori filagória a szülők nyárköszöntő színdarabjának díszletéül szolgált. Hamarosan remélhetőleg újabb épületszárnnyal bővülhet az intézmény, az egykori istálló átalakításával felépülhet a felső tagozatosok iskolája.

Folyamatosan érkeznek megkeresések különböző helyekről, pedig még a weboldalunk kiépítésére sem jut idő. Valahogy megtalálnak azok az emberek, akik közel állnak a szemléletmódunkhoz. Nagyon izgalmas, ahogy organikusan fejlődik és alakul az iskolánk.

Az interjú előtt elárultad, hogy gyerekként elég visszahúzódó voltál, és szinte kizárólag lánybarátaid voltak. Ma már rengetegen ismernek a Showder Klubnak köszönhetően, és gyakorlatilag bejártad az országot a Stand Up Comedy Humortársulat tagjaként. Hol fordult át az introvertáltságod? Minek köszönhetően váltál magabiztosabbbá, nyitottabbá?

Az, hogy visszahúzódó kisgyerek voltam, talán köszönhető annak is, hogy Pécsről átköltöztünk Dombóvárra. Alsó tagozatosként még félénk voltam, aztán fokozatosan kezdtem kinyílni. Olyannyira, hogy folyton rosszalkodtam, és 12 éves koromtól egészen az érettségiig meglehetősen rossz tanuló voltam.

Öt fegyelmi tárgyaláson is túlestem.

Szerettem szórakoztatni a környezetemet, gyakorlatilag akkor éreztem jól magam, ha rám figyeltek, pedig nem akartam kompenzálni semmit. Aztán amikor felköltöztem Budapestre, elkezdett benőni a fejem lágya, szolidabbá és kiegyensúlyozottabbá váltam.

Ért valaha hátrányos megkülönböztetés azért, mert arab vér is csörgedezik az ereidben?

Mondhatnám, hogy bántottak, meg hogy jól megdobáltak sárral, de nem így volt. Dombóvár nagyon kedves kis közösség, egy biztonságos buborék volt számomra, ahol mindenki ismert mindenkit. Édesapámat – orvos lévén – mindenütt tisztelet övezte, így az egész családunkat is. Csak a Budapestre költözést követően gyanítottam, hogy néha talán azért nem kapok meg egy állást, mert félig arab vagyok. Ezt leszámítva soha nem ért hátrányos megkülönböztetés.

Úgy neveltek minket a szüleink, hogy tudatták velünk, mások vagyunk, de hangsúlyozva, hogy a más nem jelent se többet, se kevesebbet.

Büszkén csengett a hangod, amikor azt mondtad, hogy édesapádat mindenki tisztelte és szerette Dombóváron. Számodra ő példakép?

Abszolút. Mindig példakép volt, és mindig megfogadtam a tanácsait. Erre voltunk nevelve a testvéreimmel. Még 1989-ben jött Magyarországra jemeni ösztöndíjjal, itt ismerte meg magyar édesanyámat, itt alapított családot, praxist, ő tartja el a négy testvérét, felnevelte a két testvéremet és engem. Számomra ez példaértékű. Nála önzetlenebb embert aligha ismerek. Sokáig úgy képzeltem, ő valamiféle istenség, aki sosem hibázik, és mindent tud.

Aztán egyszer véletlenül meghúzta az autóját. Akkor fogtam fel – 13 évesen –, hogy ő is csak ember.

Milyen nyelven beszéltek otthon egymás között?

Magyarul. Voltak a családnyelvben elrejtve arab szavak, tudtam, hogy mit jelentenek, számos dolgot el is tudok mondani ezen a nyelven, de nem beszélek folyékonyan arabul. Szoktam is mondani, hogy ha én elkezdek arabul beszélni, annak mindig nevetés a vége.

Említetted Jement apukád kapcsán. Igaz, hogy khat-levelet – ami gyakorlatilag egy amfetaminszerű stimuláns – szinte mindenki rágcsál Jemenben?

Ha nem is mindenki, de a többség igen, általában a szieszta vége felé rágcsálják. Olyan ez kint, mint nálunk a kávé vagy a cigaretta, de ez is eléggé meg tudja pörgetni a szívet, felviheti a vérnyomást. Jemenben hatalmas khat-piacok vannak, az ára tíztől száz riálig terjed. Sokaknak „kecskefoguk” alakul ki oldalt, mert rágás közben a növény behatol az íny és a fog közé, s elvékonyítja a fognyakat.

A karrieredre rátérve: csupán 18 éves voltál, amikor megnyerted a Humortechnikum nevű országos tehetségkutató versenyt, s ennek köszönhetően azonnal be is kerültél a Stand Up Comedy Humortársulatba. A pályád azóta töretlenül ível felfelé, ez lett a főállásod.

Igen, lassan kilenc éve ismerem Orosz Gyurit, a Humortársulat alapítóját és vezetőjét, mondhatni barátok vagyunk, nem egyszer nyaraltunk együtt. Nyilván idő, amíg azt tudod mondani, hogy a humor a főállásod, de igenis járható út ez.

A stand-up az, ami abszolút rám van szabva. Teljes szívvel-lélekkel tudom csinálni.

Persze nem elég a színpadon viccesnek és jó előadónak lenni, tartalmat kell gyártani minden fórumra, ahol elérnek az emberek.

Ismersz arab humoristát?

Hát, nincs sok belőlük, vagyis akik művelik, arab származásúak, de nem a Közel-Keleten élnek vagy születtek. Az arab országokban inkább a szituációs komédia az, ami nagyon megy, és a szövegekben rendszerint ott vannak a vallási témák is.

Az arab humor is tud pikáns lenni?

Persze, de nem ez a jellemző.

Jelenleg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen tanulsz. Édesapád nyomdokaiba lépsz, és sebész leszel?

Én fogorvosnak tanulok. A feleségem is ugyanerre az egyetemre, ugyanerre a szakra jár. Többször próbáltam bekerülni hazai orvosi egyetemre, de nem sikerült. Ettől eléggé el voltam keseredve, de aztán ismerőseim mondták, hogy Marosvásárhelyen van magyar nyelvű oktatás. Azt is mesélték, hogy a fogorvosira kevesebben szoktak jelentkezni, így talán valamivel könnyebben felveszik az embert. Gondoltam, felvételizem, aztán egy év múlva átjelentkezem általános orvosira. Csakhogy időközben elkezdett megtetszeni a fogorvosi szak és a szájsebészet, és így – ha később gyerekeim lesznek – jut elég idő a családra is.

A feleségeddel hogyan ismerkedtetek meg?

2015-ben egy munkahelyen dolgoztunk, egymást váltottuk. Már akkor szemet vetettem rá, de randira csak később került sor.

Megmondtam neki, most úgy beszélgetünk, hogy én őt szeretném feleségül venni. Egy évre rá bejelentettük a szándékunkat a szüleinknek is.

Ezután minket gyakorlatilag kilöktek a körből a családjaink: ők kommunikáltak egymással, szervezkedtek, tervezgették az esküvőt. És elindult egyfajta „háttértárcsázás” is: a családjaink információkat kezdtek gyűjteni egymásról.

Nagyon szimpatikus, hogy fejest mertél ugrani a házasságba, már csak azért is, mert ma trend nem elköteleződni. A férfiak szeretnék fenntartani a függetlenségüket, a nők pedig tartanak attól, hogy a karrierjük látja kárát, ha családot alapítanak.

Nálunk nem volt kérdés, hogy össze akarjuk-e kötni az életünket. Mindketten muzulmánok vagyunk, vagyis nálunk nincs olyan, hogy megismerkedsz valakivel, találkozgattok, egymásnál alszotok, aztán szakítotok. Ha szeretnél együtt lenni egy lánnyal, el kell döntened még a kezdet kezdetén, hogy komolyan gondolod-e vele. Vagy így működhet, vagy sehogy. Egyébként sem vagyok poligám alkat. Sőt azt hittem, ilyenkorra már lesz két gyerekem, az első lakáshitelt rúgom, lesz egy kutyánk, de nem így alakult. Talán, ha elsőre felvettek volna az egyetemre. De, ami késik, nem múlik.

Addig egy cicával kell beérnetek… Ha jól tudom, Sanyinak hívják.

Igen. Egy ideig nem volt neve, csak cicának hívtuk, de aztán láttunk a YouTube-on egy videót, amiben egy kisgyerek azt mondja, hogy…

Ki ne mondd, mert nem írhatok le trágár szavakat!

Rendben (nevet). De a mi Sanyi cicánk is szép macska. A TikTokon építi a karrierjét.