„Akik maradtak” – a magyar film, amely majdnem Oscar-díjat kapott

Az impulzív kamaszlány, Klára kénytelen a nagynénjével, Olgival élni, miután elveszíti a szüleit a II. világháborúban. Kapcsolatuk elég zaklatott, és amikor a lány megismerkedik az orvos Aladárral, úgy érzi, talált végre egy igazi családtagot, egy pótapát. A film harmada egyetlen helyen, a nőgyógyász lakásának egyik szobájában játszódik; minden jelenettel megtudunk valami újat a két személyiségről, és minden jelenettel gazdagodik ez a szokatlan, mégis nagyon emberi kapcsolat. Kevés beszéd, de rendkívül sokat mondó párbeszédek hangzanak el, és a film olyan miliőt teremt, amely az első percben beszippant. Kíváló színészi alakítások teszik felejthetetlenné: a fiatal színésznő, Szőke Abigél mély átéléssel alakítja Klárát, Hajduk Károly pedig apró gesztusokból, arckifejezésekből teremti meg Körner Aladár mély érzelmi izzású alakját. Az elmúlt hónapokban több semmitmondó filmet is abbahagytam az első 20 perc után, így még nagyobb öröm, hogy most végre ott érezhettem magam a filmbéli szobában.

Apahiány, felnőtté válás, barátság, szerelem, elengedés – egyetlen közhelyes mondat sem hangzik el a fentiekről, mégis jó adag gondolkodnivalóval és szép érzésekkel megyünk haza a moziból.

Kiváló, érzelemgazdag, lírai film az „Akik maradtak”. Arról az alapvető emberi tapasztalatról mesél, hogy „nem jó az embernek egyedül lenni”, és a túlélők gyógyulásának csak egy útja van – a regény szerzője pszichológus hivatásában is ezeket a tanulságokat tartotta a legfontosabbnak.