Ha meghallom a mediterrán szót, mindig valamilyen csodálatos napsütötte táj jelenik meg előttem, ahol az emberek jönnek-mennek, hangosan beszélnek, jókat esznek és isznak, állandóan mosolyognak, élvezik az éghajlat adta kiváltságokat. Valószínűleg sok amerikai filmet láttam az ilyen országokról, és bizonyos szinten talán sztereotípiákkal is telítődtem, de szerencsére saját tapasztalataim is vannak a témában. Évente több alkalommal utazom Spanyolországba, mivel a húgom ott él, és akármilyen évszakban töltök is ott időt, mindig felvillanyoz a gasztronómia sokszínűsége. Ha télen megyek, külön izgalom számomra, hogy a katalán nép ugyanolyan változatosan nyúl a szezonális zöldségekhez, mint a melegebb hónapokban – ez sajnos a hazai konyháról nem feltétlenül mondható el.

Fenntartható diéta és életvitel

Noha itthon is lehetőségünk van változatosan étkezni, az idényzöldségeket és gyümölcsöket évszaktól függetlenül az étrendünk részévé tenni, gyakran inkább a jól megszokott és már bevált fogásokat készítjük el hétről hétre. Némi nyitottsággal és rugalmassággal azonban változtathatunk, (persze csak, ha igényünk van rá), és áttérhetünk egy olyan étrendre, sőt életmódra, amellyel hosszú távon gondoskodhatunk egészségünkről, jóllétünkről, és egy általánosan jó közérzetről.

A mediterrán diéta – ellentétben a nevével – nem is időszakos fogyókúrát jelent, sokkal inkább egy olyan életvitelt, amit könnyen megirigyelhetünk az olaszoktól, görögöktől vagy éppen a spanyoloktól.

Örökség, tradíció, élmény

A mediterrán diéta évek óta a világ vezető táplálkozási irányzatai között szerepel, Amerikában például idén ötödik alkalommal kapott rangos címet. Emellett érdemes azt is tudni, hogy az étrendet 2010-ben a UNESCO az emberiség szellemi kulturális örökségének, vagyis világörökségnek kiáltotta ki. De vajon miért ennyire értékes, népszerű és követendő a mediterrán étkezési szokás? Valószínűleg azért, mert ez az egész nemcsak az evésről, hanem egy komplett életfelfogásról szól. Mivel a földközi-tengeri tradicionális táplálkozás a déli tájegységek hagyományaira, életmódjára és tudására alapoz, az elfogyasztott ételeken kívül nagy szerepet kapnak a közös, élményszámba menő étkezések, az ízek maximális és lassú élvezete, a mennyiség helyett a minőség elve, a baráti és családi kapcsolatok, valamint az együtt megélt gasztronómiai élmények és azok pozitív hatásai is. Biztosan mindenki ismeri az Ízek, imák, szerelmek című, 2010-es Julia Roberts-klasszikust, ahol a képkockákon keresztül nézőként is megtapasztalhattuk a mediterrán életérzést, és annak különlegességeit. Elnézve a hol egyedül, hol társasággal elköltött ebédeket és vacsorákat, azok hangulatát, az ételek sokszínűségét és a falatok élvezetét, azonnal megérthetjük, miről is szól ez az egész.

Miből áll a mediterrán étrend?

Az első és legfontosabb dolog, amire a mediterrán konyha alapoz, az a jó minőségű extra szűz olívaolaj. E hozzávaló nemcsak antioxidáns hatású és gyulladáscsökkentő, de könnyebb a gyomornak és az emésztésnek, óvja a szív- és érrendszert, jócskán tartalmaz E-vitamint, ami a jót tesz a hajnak és a bőrnek, és a D-vitamin tartalma sem elhanyagolható.

A következő fontos pont, vagyis az étrend szíve-lelke a szezonális zöldség és gyümölcs. A mediterrán népek mindig abból főznek, ami éppen elérhető, ebben a tekintetben számunkra is nagy példaképek lehetnének.

Az Európai Élelmiszer-információs Tanács (EUFIC) által létrehozott térképes keresőben bármikor könnyedén utánanézhetünk annak, hogy hazánkban (vagy a világ egyéb országaiban) adott évszakban és hónapban milyen zöldségnek és gyümölcsnek van éppen szezonja. Az internetes felület segítségünkre lehet akár a személyes mediterrán étrendünk megtervezésében és felépítésében, de egy környezetkímélőbb, a bolygónk szempontjából is jövedelmezőbb életmód kialakításában is.

A növényi alapú, de húst is tartalmazó irányzat fontos részei ezen kívül a magas fehérjetartalmú hüvelyesek (a csicseriborsó például kiváló választás, ráadásul a téli hónapokban is könnyedén beszerezhetjük), a halfélék, a teljes kiőrlésű gabonák és a magvak. Ezek mind értékes tápanyagokat, rostokat, fehérjét, omega-3 zsírsavat tartalmaznak, amelyek jót tesznek az anyagcsere-folyamatoknak, megfelelő ásványi anyagokkal, vitaminokkal látnak el, ráadásul az energiaszintünkről is gondoskodnak. Hús tekintetében a mediterrán diéta a szárnyasok mellett teszi le a voksát, tejtermékek esetén pedig a zsírszegény, sovány verziók jöhetnek szóba. Tojást csak mértékkel, cukros desszert helyett gyümölcsöt, és napi minimum 2 liter folyadékot, lehetőleg vizet ajánl. A lényeg a friss alapanyagokon van, ezért szinte elengedhetetlen a piacok és termelői áruk előnyben részesítése, aki viszont olyan szerencsés, akár a saját kertjéből is válogathat. A „tiltólistás” dolgok között a feldolgozott élelmiszerek, a fehér cukor és a finomított gabonák állnak, de például a vörös hús is elhagyható a mediterrán típusú főzés során.

Azokról, akik a mediterrán életmódot követik, elmondható, hogy jobb az egészségi állapotuk, kevésbé jellemző rájuk az elhízás, a magas vérnyomás, a diabétesz, és a krónikus betegségek kialakulásának kockázata is alacsony.

Azaz, ha valakinek az egészségjavítás a célja, akkor ez az étrend kifejezetten ajánlott.

Nincsenek szabályok

Nagyvonalakban meg lehet tehát határozni a mediterrán étrend alapjait, de ezen túl mindenkinek a saját ízlésére, kreativitására van bízva, hogy abból mit hoz ki. Étkezés tekintetében nincs két egyforma ember, és valójában sem a mediterrán, sem más irányzatnak nem célja szigorú korlátok közé szorítani a szokásainkat. A hangsúly inkább az egyéni adottságokon, a testünkre és önmagukra való odafigyelésen (mi esik jól, mi nem), továbbá a fenntarthatóságon van. Ennek fényében, kísérletező kedvünk és kíváncsiságunk teljében, és persze a változtatni vágyás reményében érdemes belevágnunk egy ilyesfajta életmódba.

Egyszerű mediterrán menütippek a mindennapokra

Reggeli: görög joghurt gyümölccsel és chia maggal
Ebéd: teljes kiőrlésű kenyérből készült szendvics humusszal és zöldségekkel
Vacsora: tonhalsaláta zöldségekkel, olívabogyóval, desszertnek gyümölcs
***
Reggeli: omlett gombával, paradicsommal és hagymával
Ebéd: cukkini tészta mozzarellával, paradicsommal, olívaolajjal és balzsamecettel
Vacsora: grillezett csirke zöldségekkel, édesburgonyával és friss gyümölcsökkel

Az vagyok, amit megeszem, vagy azt eszem meg, ami vagyok?

Mindegyik kérdésen el lehet, és el is érdemes gondolkozni. Az étrendünk nemcsak aktuális egészségügyi állapotunkat, de hátralévő életünk minőségét, sőt az életéveinket is befolyásolja. Olyannyira, hogy

a statisztikák szerint a mediterrán életmódot folytatók tovább is élnek: az olasz férfiak például 78 évnél, a nők 84 évnél is tovább.

Ha ezt nézzük, és számításba vesszük, hogy egészséges étrenddel fittebb, energikusabb, boldogabb és teljesebb életet élhetünk, ráadásul példát mutatva a családunkkal, gyerekeinkkel, unokáinkkal is több és minőségibb időt tölthetünk, akkor nem kérdés, hogy érdemes változtatnunk.

Felhasznált források: olivamuhely.hu, healthline.com, everydayhealth.com

Borászati 

– Nézd fiam, elfogyott a boruk! 
Mondja Mária Jézusnak az esküvőn. 
Mire Jézus: 
– Ácsmester vagyok, harminc évig 
a saját mesterségemet űztem, soha semmi 
rendkívülit nem tettem. Anyám, 
nem vetted te túl komolyan az angyal 
meg a pásztorok furcsa beszédét? 
Ja, nem. Hanem? 
Jézus így szól: 
– Nem vagyok specialista! 
Vannak nekik szommöliéik és borkereskedőik, 
akik sejtelmesen mesélnek dűlőízről, csersavakról, 
zsongó illatárnyalatokról és alkonyi füstaromáról, 
azokra hallgassanak! 
Ja, nem. Hanem? 
Jézus így szól: 
– Most nem azért, de itt mindenki fetreng. 
Értem én, hogy kell a hangulat, jó a mulatós, 
de szerinted Isten akarata tényleg 
a filmszakadás lenne? 
Ja, nem. Hanem? 
Jézus így szól: 
– Szólhatnék a szolgáknak, hogy hordják tele 
a kútról vagy a ciszternából hatszáz liter 
vízzel a három nagy kőkorsót, 
egy órán belül végezni fognak, 
remegő tagokkal, csurom izzadtan. 
Meg ott a rizikó, hogy agyonverik őket, 
ha ebből visznek a násznagynak, és víz marad. 
Tuti bevállalják, nem? 
A két szép szememért… 
Ja, nem. Hanem? 
Jézus így szól: 
– Szép dolog, hogy két élet összeköttetik, 
hogy meghívják a lagzira Tolnát-Baranyát, 
egy vagyon csak a sok székszoknya 
meg virágdísz meg szalagcsokor, 
de most azért izmozzak, hogy évekig 
mesélhesse mindenki, na, a Ruben meg a Méráb 
esküvőjén olyan saturészeg volt, 
mint még soha életében, fergeteges buli! 
Ja, nem. Hanem? 
Ezt mondta valójában: 
– Asszony, mi dolgom ezzel? Nem jött el az én időm… 
Utána pedig szépen csodát tett, hogy lássuk, 
nem az számít, mennyire észszerű a dolog, 
nem az számít, ő-e az illetékes, 
nem az számít, mi jár, mi nem jár, 
nem az számít, mit szólnak a többiek, 
kérjem tőle nyugodtan a hihetetlent! 

Lackfi János további, #Jóéjtpuszi jelölésű versei itt érhetőek el.

Ez a vers eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

– A háborús helyzet magánemberként milyen traumát és fókuszváltást jelentett az életedben?
– Itt, Kárpátalján 2022. február 24-ét életünkben nem felejtjük el. Az egyik kollégám hat óra előtt pár perccel telefonon ébresztett, és csak annyit mondott: elkezdődött. Az a nap egy örökkévalóságnak tűnt. Mi a helyes cselekedet? Mit kell most tenni? Ez járt az agyamban. Ismerősök, barátok, kollégák indultak át a határon. A bátyámék is felkerekedtek a kisgyermekükkel, és nálunk is az volt a legfőbb kérdés: menni vagy maradni? Ha azt látod, hogy mindenki megijed és szalad, akkor a legnehezebb annak az ellenkezőjét tenni, miközben a legfontosabb a családod biztonsága. Végül arra jutottam, hogy a feleségemnek és a hatéves kisfiamnak elrendezem, hogy Magyarországon biztonságos helyen legyenek. Barátok, rokonok, nagyon sok ismerős és ismeretlen ember ajánlott fel lakhatást, ez azokban a nehéz percekben különösen meghatott. Én úgy döntöttem, hogy nekem maradni kell.

A Kárpáti Igaz Szó lapvezetőjeként sem tehettem meg, hogy lelépek, a küldetéstudat, a felelősség, hivatástudat nem engedi, hogy az ember kapitányként elsőként távozzon a hajóról.

A feleségem viszont azt mondta, hogy nélkülem nem indulnak sehova, lesz, ami lesz. Az első egy-két éjszakát nem kívánom az ellenségemnek sem, egész éjjel forgolódtam, aludni természetesen nem tudtam, az járt a fejemben, hogy jó döntést hoztam-e, nem túl nagy-e a kockázat, hiszen az első napokban nem tudtuk, hogy Kárpátaljára nem csapódnak-e majd be rakéták. Azonban hála az Égnek, viszonylag a béke szigete maradt.

Persze nagyon nyomasztóak a mindennapok, mert mindenfele csak háborúval kapcsolatos dolgokkal, hírekkel találkozik az ember, de nem szakadt szét a családunk, ahogy sajnos, sokaknál megtörtént. Sok esetben nem a nők és a gyerekek, hanem a férfiak utaztak ki, mert tudták, hogy egy idő után a katonakötelesek már nem mehetnek. Fontos kérdés, hogy mi lesz, ha esetleg kinyílnak a határok. Félő, hogy nagyon sok család nem Kárpátalján, hanem a határ túloldalán fog újra egyesülni. Szeptemberhez közeledünk, és nagy dilemma, hogy a gyerekek hol kezdjék el az iskolát. Ha Magyarországon vagy más nyugati országban, akkor annak az esélye, hogy hazatérjenek, szinte a nullához fog közelíteni.

A munkatársaim közül azok, akik kimentek, az első hetek után, miután megnyugodtak, visszatértek, és én mindenkit arra bíztatok, hogy itt, a szülőföldjén van rá szükség. Apáink, nagyapáink is megéltek kegyetlenül nehéz időszakokat a szovjet rezsim idején, a második világháború alatt. 1920 óta Kárpátalja ide-oda csapódik a történelem tengerén; attól függően, mikor milyen államalakulathoz tartozik, minden nemzedékének megvan a saját keresztje.

Ez most a korábbinál szörnyűbb, de ezzel együtt is úgy gondolom, aki teheti, Kárpátalján folytassa.

Miközben megértem, hogy külföldön nyugodtabb, kiszámíthatóbb és biztonságosabb az élet, mint Ukrajna bármelyik szegletében. Megértem, hogy az emberek belefáradtak a szélmalomharcba, ami gazdaságilag, társadalmilag Kárpátaljára jellemző Ukrajna részeként, hiszen hol színes forradalmak borítják itt az életünket, hol gazdasági nehézségek.  A háború legnagyobb gazdasági nehézségeit elsősorban Ukrajnában szenvedik meg majd az emberek, de a gazdasági problémák túllépnek a határokon, Magyarországon, Bécsben sem lesz könnyű.

Kép

Dunda György feleségével és kisfiával – Fotó: Dunda György

– Már az újságíró is beszél belőled. Láttuk az elmúlt hónapokban, hogy a háborúnak a média nemcsak tükre, hanem sokszor alakítója is. Ugyanakkor nagyon nehéz átlátni a háttérben zajló diplomáciai vagy akár gazdasági érdekeket. Emlékszem, hogy a Facebook-oldaladon a háború előtti napokban épp egy megnyugtató posztot írtál, aztán napok alatt megváltozott a helyzet, és mégis kitört a háború. A lapotok neve Kárpáti Igaz Szó. Mennyire érzed azt újságíróként, hogy a birtokában vagy az igaz információnak? Hogy lehet ilyen helyzetben az igazságot megtalálni?

– Az igazságnak most nemcsak itt Ukrajnában, de világszerte is nehéz a birtokában lenni, hiszen, ha Kijevből szemléljük a dolgokat, akkor egyfajta álláspontot látunk, ha Moszkvából szemléljük, akkor egy másikat, ha Washingtonból, Londonból, és folytathatnánk a fővárosok sorát, akkor egy harmadikat, negyediket, és akkor még Budapestre, az anyaországra nem is tértem ki. A diplomáciai, gazdasági kulisszák mögött zajlanak olyan események, amelyekről nekünk csak sejtéseink vagy találgatásaink lehetnek. A háború kitörése előtt az ukrajnai politika vezetés próbált megnyugtatni, hogy az egész csak hisztériakeltés. Arra számítottunk, hogy a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaság területét az oroszok el akarják foglalni, de ott volt egy befagyott konfliktus, hiszen ne felejtsük el, ott 2014 óta háború zajlik, egy pillanatig nem hallgattak el a fegyverek, csak már annyira megszoktuk a halálos áldozatokról szóló híreket, hogy csak pár soros mínuszos hírként kerültek be a lapokba. Ám február 24-én Kijev bombázásával totális háború indult. A legfontosabb kérdés, hogy mikor és hogyan érhet véget ez a háború, és az a legszomorúbb, hogy nem látom azt a forgatókönyvet, ami valamilyen pozitív megoldást hordozna. Rossz és még rosszabb forgatókönyveket olvasok ki abból a hatalmas információhalmazból, amiben újságíróként benne vagyok. Pedig nagyon pozitív beállítottságú ember vagyok, nálam a fél pohár az mindig majdnem tele van, és véletlenül sem majdnem üres.

Ukrajnában eléggé egyoldalú a tájékoztatás. Hadiállapot van érvényben, ilyenkor szigorú törvények vonatkoznak a médiára, a hírtartásra, például kizárólag ukrán hivatalos forrásokból dolgozhatunk, oroszországi forrásokat egyáltalán nem használhatunk. Az internet az IP-címek alapján blokkolva van, tehát hozzá sem lehet jutni. Nemrég egy-két napot Magyarországon töltöttem, ott tudtam nézni orosz csatornát, hihetetlen, hogy ugyanarról a háborúról van szó, mégis mintha két különböző történésről beszélnének.

Nagyon oda kell figyelni az Ukrajnában dolgozó újságírónak arra, hogy véletlenül se a moszkvai álláspontot tükrözze, mert az egyenesen büntetendő.

Még a Facebook-tartalmainknál is kénytelenek voltunk a hozzászólások lehetőségét korlátozni, mert vannak, akik nem értenek egyet az ukrán politikával, sőt megkérdőjelezik Ukrajna területi integritását, viszont a felelősség minden esetben az adott médiumé, ha egy huszárkodó kommentelő okoskodik, a balhét a lap vezetőjének kell elvinni.

Kép

A Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége, Ungvár - Kép: KISZO

– Az ukrajnai szabályok a Hír Tv és a Magyar Nemzet tudósítójaként mennyire vonatkoznak rád?

– Ott egy picit más a helyzet, az ember igyekszik egy objektívebb, teljesebb képet adni, de nagyon résen kell lenni, hogy mi az a határ, amíg az ember az objektivitásban marad. Ne felejtsük el, hogy a tudósítók Ukrajna területén élnek. Néha olyan kritikákat is kapunk, hogy a kárpátaljai magyar közösség miért nem lázad fel, miért nem utasít el dolgokat például a behívás kapcsán, a háború kapcsán. Nekünk holnap is itt kell élnünk, maradnunk, ebben az indulatos, háborús közegben; a háborús agresszió a hétköznapokban, a gondolkodásban is agressziót szül. Aki ma magyarként Kárpátalján van, kétszer meg kell gondolnia, mielőtt kinyitja a száját.

– Mi az újságíró feladata egy ilyen helyzetben?

– Én úgy gondolom, hogy elsősorban biztos pontot adni az embereknek. Egy pillanatig sem függesztettük föl a lapnyomtatást, a lapmegjelenést, és az online tartalmaink számát gyakorlatilag megdupláztuk, mert az információra egy ilyen helyzetben különösen szükség van. A legfontosabbnak a nyugalom megőrzését tartom, azzal, hogy a kárpátaljai magyar sajtó, a mi lapunk vagy a többi lap, rádió, televízió megjelenik és műsort sugároz, hogy továbbra is van magyar szó, továbbra is van magyarság, közösség.

Becsléseink szerint 20–30 százalékra tehető a magyarok elvándorlása a háború miatt, és már a háború előtt sem álltunk jól, az elvándorlás folyamatos volt. Vajon vannak-e még százezren Kárpátalján? Ezt a kérdést sokan fölteszik, és ezzel kapcsolatban van egy nagy dilemmánk: ha esetleg nem is vagyunk már annyian, érdemes-e ezt hangsúlyozni, mert a százezer olyan lélektani határ, hogy az ember azt mondja: hát, akkor megyek én is a többiek után az anyaországba, és megpróbálunk új életet kezdeni. Hiszen a gazdaság mellett a nyelvtörvények, az oktatási törvények a háború előtt is megkeserítették az életünket, és ezek semmit sem változtak. A másik oldalról meg úgy gondolom, hogy nem folytathatunk struccpolitikát: ahhoz, hogy újra lehessen építkezni, leltárt kell készíteni.

Én azt mondom, hogy muszáj kitartani, igenis lesz jövője, mert a sok minden túlélt kárpátaljai magyarság ezt a sokkhatást is ki fogja heverni.

– Te is a Külhoni Média a Családért-díj zsűritagja vagy, ahol évek óta az a szilárd meggyőződésünk, hogy nemcsak kenyérre van szüksége az embereknek, hanem lelki, szellemi táplálékra is, például olyan médiára, amely tudja támogatni őket a mindennapokban. A Kárpáti Igaz Szó segítséget kért szolidaritási előfizetések formájában. Hogyan tudunk még segíteni?

– A sajtót is elképesztően hátrányosan érinti ez a helyzet, hogy csak egy példát mondjak: amint kirobbant a háború, az első hónap alatt 30–40 százalékkal ugrottak meg a nyomtatási költségeink, mert az ukrajnai sajtó, a nyomdák Belarussziából szállították a papírt, ami egyik napról a másikra megszűnt, és Nyugat-Európából sokkal drágább áron érkezik, az egyéb inflációs hatásokról nem is beszélve. Az elvándorlással 20–30 ezer kárpátaljai magyar ember és potenciális előfizető kiesett, ők már újságvásárlásra, -előfizetésre szintén nem költenek pénzt. Ezért hirdettünk egy úgynevezett szolidaritási előfizetést, amit az Erdélyi Újságíró Egyesülettel találtunk ki közösen. Erdélyből, Vajdaságból, Felvidékről is érkezett már segítség, a Magyar Sportújságírók Szövetsége és a Magyar Nemzet is támogat. Magánszemélyeknek 20 ezer forintba, jogi személyeknek 30 ezerbe kerül a szolidaritási előfizetés, ezért küldjük a hetilap elektronikus változatát, de aki igényli, annak havonta postán is tudjuk küldeni. Emellett podcastjainkat és heti friss videós tartalmainkat is megküldjük.

Szerkesztőségek, cégek, alapítványok ás magánszemélyek támogatását is várjuk, hogy meg tudjuk őrizni Kárpátalján a magyar nyelvű tájékoztatást, hogy ebben a megnehezedett gazdasági, szociális, háborús helyzetben a munkatársaink megélhetését biztosítani tudjuk, és ne kelljen Magyarországra költözniük új életet kezdeni, új munkát keresni. Hogy megőrizzük az alkotóközösségünket.

A lemenő nap sugarai már nem tudnak beférkőzni a nyolcadik kerület szürke házfalai közé, hogy megvilágítsák a belvárosi edzőterem lejáratát, de ahhoz még elegendő fényt adnak, hogy láthatók legyenek az ajtóra kiragasztott plakátok. „Önvédelem oktatás” olvasom a feliratot, és miközben várakozom, a képeket nézegetem, amelyeken idősek és fiatalok, férfiak és nők láthatók edzés közben. 
Kovács Ildikó feketébe öltözve, mezítláb fogad, és kedvesen invitál a terembe. Lerúgom a nehéz bakancsokat, majd törökülésben a tatamira telepszünk. Korán van, a gyerekek még úton vannak az óvodákból az edzésre. 
Ildikó már tíz éve oktat önvédelmet kifejezetten azokra a szituációkra kifejlesztve, amelyek a hétköznapi életünkben előfordulhatnak.

Ki ne gondolkodott volna már el azon, amikor sötétedés után gyanús alakok léptei kopogtak mögötte az utcán, hogy mit kell tenni, ha helyzet van? 

Néha már a megfelelő testtartás is elég 

A gyermekönvédelem gondolata abból fakadt, hogy az Ildikóhoz járó édesanyák egy idő után kérdezgetni kezdték, hogyan tudnák továbbadni az edzőteremben megszerzett tudást a gyerekeiknek. Egyre több kérdés gyűlt össze, végül az oktató úgy döntött, hogy elindítja a kifejezetten gyerekeknek szóló képzését is. Az edzésre 2-5, 6-8, valamint 9-11 évesek járnak csoportokban, a 12 év felettiek pedig már a felnőttekkel együtt tanulhatnak önvédelmet.  
„Más problémákkal néznek szembe a különböző korú gyerekek, és eltérően is reagálnak a konfliktushelyzetekben. A szituációk mélysége is más, mert ha már egyedül közlekedő iskolásról beszélünk, náluk nagyobb az esély arra, hogy erősebb, idősebb, akár felnőtt emberek támadják meg őket. Azért edzenek a felnőtt csoportban, hogy felkészítsük őket erre. Az óvodások esetében általában saját korosztályon belül alakulnak ki konfliktushelyzetek. Persze ott is vannak magasság- és súlykülönbségek, de nekik sokszor már az is elég, ha felvesznek egy olyan testhelyzetet, amivel azt üzenik, hogy nekem ez nem oké, velem ezt nem lehet megtenni. Nem kell bonyolult technikákat alkalmazni, hogy leszerelje az ovistársát. Ha határozott, magabiztos a gyerek, és képben van azzal, hogy neki mi az, ami már nincs rendben, azt tudja jelezni. Ugyanez a helyzet kisiskolás korban is” – hangsúlyozza a szakember. 
Az interjút a csengő hangja és hótaposó csizmácskák nyikorgása szakítja félbe. Az oktató mosolyogva elnézést kér, odasiet tanítványához és szüleihez, így a tatamin terpeszkedve van lehetőségem fellapozni a Kalandos hétköznapok – önvédelem gyerekeknek című mesekönyvet, amelyet Ildikó Kassai Eszterrel közösen írt. A kötet hétköznapi konfliktushelyzetekben mutat utat, olyan történeteken keresztül tanít gyereket és szülőt arra, hogyan kell viselkedni ezekben a szituációkban, amelyekkel szinte minden kicsi találkozott már. „Szeretettel ajánlom ezt a könyvet kislányomnak, Boginak, az önvédelmi edzésemre járó gyermekeknek és mindenkinek, aki hisz abban, hogy egy közösségbe tartozni, bár néha konfliktusokkal jár, egymástól tanulva, közösen fejlődve többé, jobbá, értékesebbé válhatunk” – olvasom az előszóban. 

„Az edzésen azt tanítom, hogy fontos megmutatni a határainkat úgy, hogy közben nem kezdeményezünk, nem bántjuk a másikat”

– ül vissza a szőnyegre Ildikó, miután megmutatta a kisfiúnak, hova teheti az overállját, majd folytatja. „Azt szoktam mondani a szülőknek, hogy olyan ez, mint a beszédtanítás. Mindig korrigálunk. Ha nagyon visszahúzódó a gyerek, akkor bátorítjuk, hogy vegye vissza a kisautót, ha ő játszott vele. Ha pedig olyan, hogy elveszi mástól a játékot, amikor nem kellene, akkor azt tanítom meg, hogy ezt ne tegye” – teszi hozzá az oktató. 
Nem tarthatom már fel sokáig, egyre többen battyognak le a lépcsőn, a terem egyik pillanatról a másikra gyerekkacajtól és apró, mezítelen talpak cuppogásától lesz hangos. 

Ovisok, akik meg tudják védeni magukat 

A szülők oldalt foglalnak helyet, a gyerekek pedig bemelegítéssel kezdik az edzést. A foglalkozás első, bemelegítő szakaszában a hagyományos testnevelés órákról ismert gyakorlatokat végeznek, utána viszont izgalmas kellékek is előkerülnek, például a harcművészek által is használt színes övek. 

A gyerekeknek köröket kell készíteniük az övekből, bele kell állniuk a közepébe, és olyan testtartást kell felvenniük, hogy a társaik ne tudják kibillenteni őket az egyensúlyukból. „Ez nagyon hasznos gyakorlat, hiszen az ő korosztályukban az egyik leggyakrabban előforduló konfliktus a lökdösés” – magyarázza Ildikó.

Amíg a gyerekek belevetik magukat a feladatokba, a szülőket arról kérdezem, miért hozták el csemetéjüket önvédelmi oktatásra. A legtöbben egyszerűen csak jó mozgásformának tartják az edzést, ahol ráadásul nő a gyerekek önbizalma és biztonságérzete is. De sajnos vannak olyanok is, akik nemcsak a kreatív és hasznos délutáni foglalkozást és a jó közösséget látják az önvédelmi oktatásban, hanem konkrét bántalmazás miatt akartak megoldást találni. Az egyik gyerek anyukája arról mesél, hogy a kicsi csoportjába nála sokkal idősebbek és erősebbek is járnak, akik közül az egyik kipécézte magának a gyermekét, és terrorizálja. A pedagógusoktól nem kaptak segítséget, így saját kézbe szerették volna venni a dolgot. Eleinte harcművészetekkel próbálkoztak, de a fiatal kora miatt sehol nem találtak lehetőséget, ide viszont el tudták hozni a fiút, és abban bíznak, hogy ezáltal olyan képességekre tesz majd szert, amelyek segítségével bármilyen közösségbe is kerül a gyerek, nem fogja sem szóbeli, sem fizikai bántalmazás érni.  

Kép

Kép: Páczai Tamás

Bár gyermekpszichológusok szerint a vegyes életkorú óvodás csoportoknak rengeteg előnye van, sajnos olykor bele lehet futni abba, hogy az erősebb gyerek kihasználja a fizikai fölényét a kisebbekkel szemben, akik így testi és lelki traumákat szenvedhetnek el.

Ezeket a gondokat az óvodapedagógusoknak kellene kezelniük, de vannak, akik egyszerűen csak elfordítják a fejüket, vagy nincsenek szakmailag felkészülve arra, hogy hatékonyan kezeljék a csoportjukban felmerülő problémákat.

Ildikó vallja, hogy az önvédelem egyik legfontosabb eszköze az elkerülés, tehát ha a gyerek tudja, hogy a másik agresszív viselkedésű, és látja, hogy ráadásul még rossz napja is van, a leghatékonyabb önvédelem az, ha figyel arra, hogy távol tartsa magát tőle. Persze ez nem mindig sikerül, ezekben a helyzetekben tudnak jó szolgálatot tenni a képzésen elsajátított technikák. 
Mindig a szülő az, aki elsőként találkozik a közösségben felmerülő problémákkal. Például a gyerek hazamegy, és elpanaszolja az édesanyjának, hogy bántották, odaszorították a falhoz, ilyenkor pedig fontos, hogy a szülő jó válaszokat adjon. De mit tanácsoljon? Lökje vissza? Az nem jó, mert akkor verekedős lesz. Szóljon az óvó néninek? Sokszor hiába teszi. Ildikó szerint a szülőknek úgy kell reagálniuk ezekben a helyzetekben, hogy a gyerek ne érezze azt, hogy ezzel a problémával egyedül van. „A gyerekönvédelmi órákon az óvodások mellett a szülők is megtanulhatják, hogy milyen gyakorlatokkal jelölhetik ki az énhatáraikat, vagy háríthatják el a nekik nem tetsző viselkedést. Ha a szülő látja, hogy mit csinálunk itt a foglalkozásokon, legközelebb emlékeztetheti az itt tanultakra a gyermekét, és tanácsolhatja neki például, hogy a következő konfliktushelyzetben úgy lökje el magától a másikat, mint ahogy edzésen a párnát” – fűzi hozzá az önvédelmi oktató. 

„Ez egy titkos tudás” 

Az óvodások után a kisiskolás csoport érkezik. A gyerekek többek között azt gyakorolják, hogyan kell elhajolni a párna elől, ami később, ha valaki az öklét vagy bármilyen tárgyat lendít feléjük, szintén hasznos lehet. Ildikó azt is megmutatja nekik, hogyan kell jól esni, kifordulni a másik szorításából, vagy abból a helyzetből, amikor valaki a falhoz nyom. Ilyen szituációkkal mindannyian találkoztunk már így vagy úgy az iskolában.  
A legidősebb kislány édesapja éppen azt figyeli, ahogy ártalmatlan, mégis határozott földharcban gyúrják egymást nevetve a lányai, az arcáról sugárzik a büszkeség, és ahogy elnézem a lányokat, engem is elönt a nyugalom, mert arra gondolok, hogy ők tudni fogják, mit tegyenek, ha szembetalálkoznak egy rossz szándékú emberrel. „Nem szokták az itt szerzett tudást arra használni, hogy az otthoni testvéri viszályokat rendezzék?” – teszem fel a kérdést. „Eleinte megfordult a fejemben, hogy vajon nem válnak-e ettől verekedőssé, de gyorsan rájöttem, hogy nincs miért aggódnom.

A lányaim nem azt tanulják meg, hogyan verekedjenek, hanem azt, ha valaki beléjük köt, hogyan hárítsák el a bajt. Ez egy titkos tudás, amit csak akkor vesznek elő, amikor kell” – magyarázza az apa. 

Ildikó figyeli a gyerekek viselkedését edzés közben. Az egyik például piszkálni kezdi a másik pólóját, és többszöri felszólításra sem hagy fel vele. „Azt mondta, nem akarja, hogy hozzányúlj a pólójához, halld meg, amit mond!” – szól oda határozottan az oktató, a fiú pedig bocsánatot kér, és továbbmegy.  
A szakértő szerint fontos, hogy ezeket a szituációkat mindenki a helyén tudja kezelni, mert konfliktusok mindig voltak és lesznek, de egyáltalán nem mindegy, hogyan éljük meg őket. „Ha ezt már kicsi korban úgy éli meg a gyerek, hogy van eszköze, tudja, mit kell tennie, akkor könnyebben fog egy ilyen helyzetet felnőttként is megoldani” – hangsúlyozza Ildikó.  
Az edzés végén a gyerekek hozzám egészen közel birkóznak, beljebb is kell húznom a jegyzetfüzetemet, hogy ne feküdjenek rá. Amikor már nagyon kimerültek, a hátukra fekszenek és nevetnek. Az egyik halkan megkérdezi „Leszünk barátok?” „Végülis, lehetünk” – feleli a másik, aztán felpattannak, és a terem végébe szaladnak. Egy fiú kíváncsi szemekkel közelít felém, és megkérdezi, hogy szeretnék-e eltanulni tőle néhány fogást. „Naná” – válaszolom nevetve, aztán hagyom, hogy megmutassa, hogyan tegyem ki a kezemet, ha valaki rám támad, és hárítanom kell.  

Nézem a tucatnyi gyereket, akikből magabiztos, magukat megvédeni képes fiatalok lehetnek, a közösséget, amelyben olyan elveket adnak át, amelyek jó eséllyel majd azt is meggátolják, hogy ezekből a gyerekekből bántalmazó legyen. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Egy szépen rendben tartott és gondozott kert amellett, hogy szemet gyönyörködtető látvány, amely sokféle kikapcsolódási lehetőséget rejt magában, rengeteg munkával és felelősséggel jár. Nem kell, hogy sok hektáros zöld területünk legyen vagy több méter mély medencénk az udvaron, ha valaki egyszer arra adja a fejét, hogy büszke tulajdonosa lesz egy kertes ingatlannak, biztosan mindig talál majd magának foglalatosságot a házfalakon kívül is. Gondoljunk csak például egy olyan egyszerűnek vélt szombati délutáni programra, mint a kerti grillezés a barátokkal. Elég csak fölidézni magunkban az ilyenkor szokásos illatokat, máris elkezd motoszkálni bennünk a kérdés, hogy mi és legfőképp milyen sütési technikával kerüljön a tányérra?!

Fontos, hogy ilyenkor se feledkezzünk meg a környezettudatos és ökobarát megoldásokról, például, ha van konyhakertünk, akkor az ott megtermett zöldségeket használjuk alapanyagként, a vacsora végeztével pedig ne felejtsük el a sütéskor visszamaradt hamut a földbe keverni.

Praktikus megoldás lehet még a grillgyújtó kémény használata is, ami egyenletes izzást biztosít és redukálni képes a levegőbe kerülő füst mennyiségét.

Akár zöldségeket, akár húst készítünk, a legfontosabb szabály az, hogy egyiket se égessük oda, hiszen a magas hőmérsékleten kialakuló különböző vegyületek rendkívül egészségtelenek és veszélyesek! Akármilyen jó hangulatú is egy összejövetel, fontos, hogy mindig törekedjünk a füst- és égésmentességre. Hiszen gondoljunk csak bele, hogy például egy olyan rossz szokás, mint a dohányzás során is ugyanezek okozzák a legnagyobb problémát.

Akár odaégetjük az ételt, akár dohányzunk, káros füst keletkezik

A Földön jelenleg több mint 1 milliárdan, hazánkban pedig több mint 2 millióan dohányoznak, ezért ez nemcsak egyéni, de társadalmi jelentőségű kérdéskör is, amely mindenkit érint, dohányzókat és nem dohányzókat egyaránt. A dohányzás minden formája káros az egészségre, és ma már egyértelmű, hogy a dohányzás számos betegség kialakulásáért felel.

A tudomány jelenlegi állása szerint nem elsősorban a nikotin, hanem az égés során keletkező füst és kátrány felelős a dohányzással kapcsolatos megbetegedések kialakulásáért.

A cigaretta égése során keletkező füstben több ezer vegyi anyag van, amelyek közül az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatala (FDA) 93-ról megállapította, hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre. A cigarettafüst ráadásul nemcsak a dohányosokra, hanem közvetlen környezetükre is káros, tehát szinte mindenki ki van téve a cigarettafüst okozta ártalmaknak. Épp ezért a legjobb, ha eleve el sem kezdjük a dohányzást, így tudjuk a legjobban megvédeni saját magunk és szeretteink egészségét. Ha már dohányzunk, akkor törekedni kell arra, hogy mihamarabb abbahagyjuk ezt a káros szokást, hiszen hosszú távon csak a nikotin- és dohánytartalmú termékek végleges elhagyásával szüntethetőek meg 100 százalékban a dohányzás ártalmai. Ezért aki a leszokás mellett döntött, azt minden lehetséges módon támogatni kell.

Ugyanakkor vannak olyan felnőtt dohányosok, akik az egészségügyi kockázatok ismeretében sem szoknak le. Nekik érdemes tájékozódniuk az ártalomcsökkentés lehetőségeiről. Már léteznek a cigarettánál akár 70-95 százalékkal alacsonyabb károsanyag-kibocsátással járó égés és füst nélkül működő úgynevezett füstmentes alternatívák a le nem szokó felnőtt dohányzók számára. A károsanyag-kibocsátás csökkenésének mértéke és az egészségkárosító hatás mértéke közötti összefüggésre vonatkozóan azonban jelenleg még nem állnak rendelkezésre pontos információk, hiszen az, hogy a károsanyag kitettség csökkenése egyben a dohányzás okozta betegségek kockázatát is csökkenti-e, illetve ha igen, milyen mértékben, csak hosszútávú kutatások alapján válaszolható meg. A hasonló elven működő technológiákon belül is nagy működésbeli különbségek lehetnek, így fontos a hiteles forrásból történő tájékozódás.

A füstmentes technológiák közé tartozik többek között az e-cigaretta, a dohányhevítéses technológia, vagy a dohányt nem tartalmazó nikotinpárna. Előbbi dohány helyett nikotintartalmú folyadék felhasználásával állít elő nikotinpárát, míg a dohányhevítéses technológia olyan hőmérsékletre hevíti a dohányt, amely már elég ahhoz, hogy a dohány- és nikotinpára felszabaduljon, de még ne történjen égés, és így füst, valamint hamu se képződjön. Ugyanakkor ezen technológiák sem kockázatmentesek, hiszen

ezek is tartalmaznak például nikotint, ami függőséget okoz, illetve egyéb káros hatása mellett megemeli a szívfrekvenciát, valamint a vérnyomást is.

A füstmentes alternatívák használatának hosszú távú hatásait még vizsgálják, ugyanakkor fontos azt is tudni, hogy ezek nem leszoktató eszközök, mint azt sokan tévesen hiszik. Céljuk, hogy a le nem szokó felnőtt dohányosok számára is biztosítsák az ártalomcsökkentés lehetőségét, ahogy a brit állami egészségügyi hatóság (PHE) is rámutatott egy tavaly márciusi közleményében.

Egy dolog azonban biztos: a dohányzás okozta ártalmakat kizárólag úgy szüntethetjük meg, ha véglegesen felhagyunk a dohány- és nikotintartalmú termékek fogyasztásával, azaz, ha el sem kezdünk dohányozni, vagy ha már rászoktunk, akkor pedig minél hamarabb leszokunk róla, hiszen a dohányzás minden formája káros, így csak a nikotin- és dohány tartalmú termékek végleges elhagyásával csökkenthetőek teljesen a dohányzás ártalmai.

A cikk társadalmi célú reklám, megrendelője a Philip Morris Magyarország Kft. 

Egyértelmű, hogy mindenkiből nem válhat tűzszerész. Tegyük fel, ha én, mint civil, besétálnék, jelentkezhetnék?

Magyarországon civil személyként nem lehetséges tűzszerésszé válni. Ahhoz előbb valamelyik fegyveres testület állományába kell belépni. Ez jelentheti a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredét, a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálatát és a Terror Elhárítási Központ Tűzszerészeti Főosztályát. Miről van itt szó? Az aknamezők mentesítése és a világháborús bombák a honvédségi tűzszerészek feladatai közé tartoznak. Onnantól, hogy ezeket valaki eltulajdonította, már rendőrség feladatává válik a hatástalanítás. Mi, a készenléti rendőrség biztosítjuk a kiemelt rendezvények helyszíneit és a védett személyeket is.

Tudna létszámadatokkal szolgálni, hogy hány tűzszerész szolgál jelenleg önöknél?

Sajnos ezek az adatok nem nyilvánosak, de azt megerősíthetem, hogy minden felmerülő rendőrségi tűzszerészeti feladatot eredményesen és biztonságosan el tudunk látni.

Akkor máshogy kérdezem: mennyire népszerű a szolgálat a rendőrségi állományon belül, sokan szeretnének a tagjaikká válni?

Aki hozzánk, a szolgálathoz szeretne jelentkezni, annak nagyon komoly felvetéli követelményeknek kell megfelelnie. Az utánpótlás biztosított, egy helyre akár 10-15-szörös túljelentkezés van. Ehhez azt is tudni kell, hogy

csak akkor hirdetünk meg tűzszerészeti állást, ha valamelyik kollégánk nyugdíjba megy, vagy egyéb okból megüresedik egy pozíció.

Kifejtené jobban ezeket a szigorú felvételi feltételeket?

Mint említettem, civileket nem tudunk fogadni, a rendőrség állományából kerülnek ki a jelentkezők. A felvételizők között a parancsnoki ajánlás rangsorol. Szintén előny, ha valaki már minimum öt évet szolgált járőrként, és kiemelkedően teljesített. Eleve a terhelhető embereket keressük, mondanom sem kell, hogy a jelentkező nem lehet szenvedélybeteg. Az a felvételiző, aki a szigorú pszichológiai és orvosi alkalmassági vizsgálaton átmegy, tűzszerészjelölté válik.

Hogyan lesz a jelöltből tűzszerész, milyen képzési folyamaton esik át?

Kezdésként a tűzszerészjelölteknek el kell végezni egy minimum 6 hónapos elméleti tanfolyamot. A képzés során hetente felmérjük a jelöltek felkészültségét, hogy hogyan haladnak a tanagyag elsajátításával. Ez az elméleti képzés sem száraz tananyagból áll, a bombatípusok mellett a jelöltek taktika ismereteket sajátítanak el, mint például hogyan viselkedjenek a kiélezett szituációkban. Ez egy hosszadalmas folyamat, ahol felmérjük a rátermettséget.

Ilyenkor kiderül az is, kinek remeg meg a keze. Ebben fázisban sokan kiesnek, de inkább ekkor legyenek csalódottak, ne később történjen tragédia.

A végső vizsga után kerül egy jelölt úgymond létszámfeletti státuszba valamelyik egységünknél. Ezt követően lehet belőle járőrtárs, aki részt vesz éles bevetéseken, ahol figyeli a képzett tűzszerészeket, miként járnak el. A járőrtárs még nem intézkedhet önállóan, a tanuló időszakot szintén egy vizsga zárja, annak sikeres letételével, ha még mindig motivált az aspiráns, válik teljes jogú taggá. Mire valaki tűzszerésszé válik, azaz egyedül hatástalaníthat egy robbanótestet, az minimum öt év.

Beszéljünk az állomány személyi összetételéről. Milyen előképzettséggel rendelkeznek a szolgálatot teljesítők? Jól tudom, hogy jó pár diplomás is van a tagjaik között?

Valóban, a tagok egyharmada diplomás, de a többiek is rendelkeznek olyan szakmával, például műszerész-gépész vagy vegyész, amit alkalmazni tudnak a feladatok végrehajtásában. Az átlagnak 25 éves szakmai múltja van, vagyis nagyon kipróbált társaságról beszélünk.

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Ha már szóba került korábban a motiváció, megosztaná, hogy önt mi motiválta, amikor tűzszerésznek jelentkezett?

Amikor az ember jelentkezik a tűzszerész szolgálathoz, és még kívülálló, nincs igazából fogalma, hogy mit vállal. Aztán később egy olyan világ nyílik meg, amelyben azt látja, hogy nagyon nagy felelősség hárul rá. Cserébe nagy a döntési lehetősége is. Szép lassan, három-öt év után döbben rá, mi ez, amit vállalt. Addigra viszont megszereti, mert ez a szakma adhatja az egyik legtöbbet. Nyugodtságot, magabiztosságot, problémamegoldó képességet és sok egyebet hoz ki az emberből.

Tudjuk, hogy amikor kimegyünk egy helyszínre, mi vagyunk az utolsó védvonal, akiknek az adott problémát meg kell oldania. Mi már nem kérhetünk segítséget senkitől, csak saját magunkra, a kollégáinkra, az eszközeinkre támaszkodhatunk, ami hihetetlenül nagy nyugalmat biztosít.

Én azt mondom, ez a világ legszebb szakmája, sőt több is annál: hivatás.

A hivatástudatot úgy értsem, mint egy orvosnál, tűzoltónál, hogy önök is felesküdnek a társadalom védelmére? Ez a fő mozgatórúgója annak, hogy valaki tűzszerésszé váljon?

Igen, ez a típusú szolgálat. Azt szoktam mondani, hogy miután idejön az ember a rendőrséghez, egy idő után rájön, hogy az a szó, hogy szolgálat, nem egy üres frázis. Arról szól, hogy én szolgálom a hazámat, az embereket, akik itt élnek, és az ő biztonságukért teszem, amit teszek.

Az éles szituációk önökből pont az ellenkezőjét váltják ki, mint egy átlagemberből, nem? Más azt érezheti, Úristen, ha én itt hibázok, emberek is meghalhatnak, de önöknél ez pont fordítva van.

Erre van egy elméletem. A tűzszerésznek egy kicsit olyannak kell lenni, mint a szamurájnak. Tehát el kell fogadnia azt a tényt, hogy bármikor meghalhat.

Érdekes elmélet, de hogy tudnak ezzel a tudattal megbékélni?

A szamurájokkal ellentétben nálunk mindent meg kell tenni, hogy a halált elkerüljük.

Nem készülnek a halálra...

Egyáltalán nem, valahol elfogadjuk, de nem gondolkodhatunk rajta állandóan, mert akkor nem tudnánk a szakmánkat csinálni. A tűzszerésznél ez egy nagyon hideg számítás, tehát pontosan tisztában kell lenni azzal, amit én meg tudok tenni, s azzal is, amit egyáltalán meg lehet tenni. Azzal, hogy ez milyen kockázattal jár, és az a kockázat még fölvállalható, vagy nem.

Miként tudják csökkenteni a veszélyt, amely önökre leselkedik? Mit tesznek, ha úgy ítélik meg a helyzetet, hogy az már túl kockázatos?

„Egy tűzszerész nem tűzszerész.” Ez azt jelenti, hogy a tűzszerész sosem megy ki egyedül helyszínre. A tapasztalat az, hogy egy-egy komplexebb feladat végrehajtásához általában három-négy kolléga együttműködése szükséges. Ha nem felvállalható a veszély, akkor azt kell mondani, hogy nem megyek oda, hanem odaküldöm a robotot, felrobbantom. Van jó néhány eszközünk, amikkel biztonságos távolságról meg tudom ezt csinálni. Utána pedig megpróbálom összerakni a szerkezetet, hogy az mi lehetett, hogy nézhetett ki.

Jó, hogy van ilyen lehetőségük. Gyakran bevetik a robotot?

Amikor muszáj, igen.

A tűzszerész szakmája nem az, amit az emberek a filmekből ismernek, hogy odamegy a bombához és elvágja a piros vezetéket, amelyiket összeköti a sárgával, a zöldet meg a feketével, és letörli az izzadságot, miközben a kijelzőn peregnek a másodpercnek.

Nálunk elsődleges az emberi élet védelme, ebben benne van nyilván a sajátunké is. Amikor egy jelölttel elbeszélgetek, meg szoktam említeni egy régi tűzszerész mondást: „vannak öreg tűzszerészek, meg vannak bátor tűzszerészek, de bátor, öreg tűzszerészek nincsenek”.

Sosem vállalnak olyan kockázatot, ami nem indokolt?

Fölöslegesen nem. Az tilos. Ha azt látom, hogy az eszköz, amit kézzel próbálok hatástalanítani, fele-fele eséllyel vagy felrobban, vagy nem, akkor ezt már nem vállalom, inkább messziről felrobbantjuk. 33 éve, amikor én kezdtem, még az volt bevett, hogy mindent szedjünk szét, mára ez megváltozott.

A jó tűzszerész nem az, aki mindent szét tud szedni, hanem aki este hazamegy a családjához.

Milyen érdekesebb fogást vagy esetet tudna kiemelni a hosszú pályafutásából?

Nehezet kérdez. A szakmám tényleg annyira érdekes és változatos, hogy nem tudok kiemelni a több ezer bevetés közül egy-egy esetet. Például egyik nap házkutatásra megyünk, másik nap a világ valamelyik vezető politikusának a látogatását kell biztosítanunk. A 33 év szolgálat alatt több ezer bevetésem volt, amikből 3 ezer csak robbantás. Volt sajnos több baleset, amiknek jártam a helyszínén, az egyik ilyen eset volt a törökbálinti pirotechnikai raktáré, amely felrobbant. Amikor az ember az adott robbantásos helyszínt mentesíti, sokszor átszalad a fején a gondolat, hogy mi lett volna, ha mondjuk pont ott tartózkodik.

Jól tudom, hogy napi 1-2 bejelentést kapnak robbanótesteknek látszó tárgyakkal kapcsolatban? 

Nekünk, tűzszerészeknek elég szerteágazó a feladatkörünk, ennek egy része a bombák semlegesítése. Volt olyan év, hogy 12 ezer feladatunk volt, de olyan is, hogy „csak” 4 ezer. Ebbe sok minden beletartozik: az említett biztosítási feladatok, a fenyegetésekre történő reagálás, a bűncselekmények, a büntetőeljárásokban tett intézkedések, a tűzijátékok biztosítása. De része a feladatainknak a házkutatás, is, a különböző megsemmisítési, hatástalanítási akciók.

Egy időben nagyon sok bejelentést kaptunk a házilag valamilyen robbanóeszközt barkácsoló fiatalok miatt. Sokszor már csak az után érkeztünk ki a helyszínre, hogy megtörtént a tragédia, legjobb esetben is valamilyen csonkolásos baleset lett a kísérletezés eredménye. Hála a nyomozó szerveknél lévő kollégák hatásos felderítő munkájának, az utóbbi időszakban ezek a cselekmények visszaesést mutatnak. 

Ennek a szerteágazó feladatkörnek melyik része igényel nagyobb felkészülést?

Az említett kisebb-nagyobb bonyolultságú, legtöbbször barkácsolt bombákkal az a fő nehézség, hogy a reguláris seregek által használt robbanótestekkel ellentétben nem lehet maradéktalanul felkészülni a hatástalanításukra. Összességében kijelenthetem, hogy nekünk az egész életünk folyamatos tanulás, állandó felkészülés. Minket az éltet, hogy sikerüljön elhárítani a tragédiát.

Ahogy más, civil szakmákban is jellemző, nálunk is mindenki akkor elégedett magával, ha jól végzi a munkáját, azaz például megakadályoz egy robbantást. Szerencsére olyan kollégáim vannak, akik így gondolkodnak.

Milyen egyéb kihívásokkal kell szembesülniük az állandó életveszélyen kívül?

Amit nem kívánok senkinek, az az, amikor ki kell mennünk helyszínelni egy robbanás okozta halálos balesethez.

Az ottani látvány, ami fogadni szokott minket, nem kis pszichikai teherrel jár. Gondolok itt a szétrobbant testrészekre, a megégett emberi hús szagára, ami egy életre megmarad.

Sajnos volt olyan eset is, amikor egy pirotechnikus ismerős halt meg, akivel előtte nemrég még együtt dolgoztunk. Erre is van egy mondás köztünk, amely így hangzik: „mindenkinek van egy bombája” – ha szerencsések vagyunk, akkor nem találkozunk.

Érzik a társadalom, a közösség tiszteletét azok, akik ilyen veszélyes hivatást választottak?

Úgy látom, elég magasan jegyzik a tűzszerészeket, legyen az akár katona vagy rendőr, nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk. Állami szervhez képest anyagi szempontból is megbecsülik a munkánkat.

Mit javasol egy laikusnak, ha észlel egy robbanótestnek látszó tárgyat, azon kívül, hogy ne nyúljon hozzá?

Ha úgy gondolja, hogy amit talált, az akár robbanóanyag vagy robbanószerkezet is lehet, akkor az első az, hogy hagyja békén. Amit szintén fontos betartani ilyen melegben, hogy ha valaki kiás egy gyanús tárgyat, akkor ne hagyja tűző napon, ne tegye ki tűznek, se sugárzó hőnek.

Mindenképp jelentse be, hogy mit talált, vagy a rendőrségnek, vagy az önkormányzat jegyzőjének, s a hivatalos szervek eldöntik, hogy ez most a katonáknak a hatáskörébe tartozik, vagy a rendőrökébe.

Huszák András alezredes a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálatának osztályvezetője. 33 éve tevékenykedik a tűzszerészeknél, őrmesterként került a szolgálathoz és mászta meg fokról fokra a ranglétrát. Legfontosabb végzettségei: Rendőrtiszti Főiskola, pirotechnikus és robbantómesteri végzettség, rendőrtiszthelyettes-képző, jogi diploma, ezenfelül rendészeti szakvizsga, vezető- és mestervezető képzések. E temérdek szakképesítés mellett Huszák András rendkívül nyugodt, jó humorú, szerény ember, két felnőtt leány büszke apukája.

1–2. Római paloták, antik kulisszafalak: a Trónok harca városai

Az esti nyaralási sétáknak köszönhetően talán már sokan ismerősen mozognak a jelentősebb adriai óvárosokban, a horvátok nagy büszkeségére azonban nemcsak magyar turisták a visszatérő vendégeik, hanem hollywoodi sztárok is. A 272 díjjal jutalmazott sorozat, a Trónok harca forgatási helyszínéül is adriai városok szolgáltak, ennek köszönhetően virágzásnak indult a filmhez kapcsolódó turistavezetés, magánmúzeum- és szuvenírüzlet. A helyszínek többsége azonban ingyenesen is megtekinthető, és a valóságban is mesébe illő látványt nyújtanak.

Dubrovnik, a Hét Királyság fővárosa

Az Adria gyöngyszeme és a Délszláv Athén cím után Dubrovnik elnyerhette a Hét Királyság fővárosa címet is, miután a Trónok harca több évadán át szolgált a filmsorozat fő forgatási helyszínéül. A minden filmtrükk nélkül 7 Oscarral díjazott város (a helyiek a sajátjuknak tekintik az elismerést) 1979 óta UNESCO-védelem alatt áll. Műemlékeit számba venni, rangsorolni nehéz volna. Egyebek között itt látható a világ egyik első arborétuma (Trsteno, 1492), gyógyszertára (1317, a ferences kolostor múzeumában) és Európa egyik legrégebbi zsinagógája (1408). Korábbi neve Raguza, amely a 15-16. században 40 ezer lakosával Európa legnagyobb városai közé tartozott.

Kép

Dubrovnik – Kép: Pixabay

A város védőszentje és a műemlékek „főszereplője” Szent Balázs, aki hasonló jelentőségű Dubrovnik számára, mint Márk evangélista Velencében (tájékozódásnak semmiképp ne használjuk, mert minden második templom és kávézó az ő nevét viseli).

Nemcsak az óvárosban, hanem közvetlen környékén is rengeteg érdekes látnivaló akad.

A dubrovniki öbölben van például Lokrum szigete, ahol a legenda szerint Oroszlánszívű Richárd angol király is kikötött, miután 1192-ben hajótörést szenvedett.

Amennyiben hűvös, több korosztálynak tartalmas családi programot keresünk, akkor a városfalat záró monumentális Szent János-erődöt érdemes megcélozni. Az épület a város legismertebb látványosságán, a városfalon át közelíthető meg – az odavezető séta is kihagyhatatlan élmény, bár ezt inkább napernyővel tegyük meg. A célpont pedig többszörös főnyeremény: emeleti szintjén a gyerekbarát tengerészeti múzeum, földszintjén pedig a dubrovniki akvárium látható. Erődítmény lévén a természetes, hűvös klíma biztosított.

A spliti Diocletianus-palota föld alatti „grottái”: a hollywoodi sárkánylak

Diocletianus császár visszavonulása után építette meg háromezer négyzetméteres luxus palotáját, hogy élete utolsó éveit méltó pompában tölthesse. A palota a világ egyik legjobb állapotban megőrzött római kori műemléke.

Föld alatti termei (a helyiek grottának nevezik) Diocletianus idejében elsősorban kiszolgáló helyiségekként működtek – egy császárhoz méltó pincerendszert képzeljünk el (kicsiknek klimatizált futóbicikli-pálya). A pinceszint a későbbi évszázadokban a barbár betörések elől menekülő szegények lakhelyévé vált, a tatárjárás idején még magyar nemesek is rejtőztek itt. A középkortól a lakosság szennyvízzel, hulladékkal töltötte fel. Az 1950-es évektől kezdődő ásatásoknak köszönhetően mára újra teljes pompájában ragyog, művészeti fesztiválok, kortárs kiállítások helyszíneként működik.

A neves filmsorozatban sárkányok lakhelyéül szolgált.

Kép

Diocletianus császár palotája – Kép: Wikipédia

3. Pula föld alatti járatai a Monarchia idejéből

Pula két legismertebb látnivalóját, az amfiteátrumot és a fórumot szinte minden turista meglátogatja, aki megfordul Isztrián. De mi van a színfalak alatt?

Pula az Osztrák-Magyar Monarchia legfontosabb katonai támaszpontja volt. A város velencei építésű erődje rakatárként, barakként és őrhelyként is működött. Pulában sok magas rangú tengerészkatona élt, ezért az első világháborút megelőzően földalatti építkezésekbe kezdtek, hogy kialakítsák a városi lakosság óvóhelyeit.

A szerteágazó alagúthálózat mintegy 50 ezer ember befogadására alkalmas.

A járatok 3-6 méter szélesek, jól szellőzők, az erőd négy oldaláról is megközelíthetők, és a középpontban keresztezik egymást. Kiállításokkal, kulturális eseményekkel és 9-től 9-ig tartó nyitvatartással várják egész nyáron a látogatókat.

A hőmérséklet a legnagyobb kánikulában is 14-18 fok között ingadozik.

Kép

A pulai erőd föld alatti járata – Kép: Isztriai Történeti Múzeum-Zerostrasse Facebook

4. Világszínvonalú múzeumélmény az Adria egyik kis szigetén: Apoxyomenos

Egy belga búvár 1997-ben értesítette a horvát hatóságokat, hogy nem messze Lošinj szigetétől, 45 méter mélyen furcsa maradványokat látott. Horvát szakértők két évvel később emelték ki az aljnövényzettel bőven elfedett, közel kétezer éves, hibátlan állapotú antik atlétafigurát. A 192 centi magas, 308 kilós bronzszobrot hat éven át restaurálták Zágrábban, majd nemzetközi turnéra küldve, többek között a Louvre-ban, a British Museumban és a Getty Museumban is vendégszerepelt. A horvát Apoxyomenos világkörüli útjának végső állomása egy kizárólag neki kialakított múzeum lett, Mali Lošinjban – nem messze attól a helytől, ahonnan kiemelték.

A kalandos életű szobornak életrajzához illő színes, látványos és interaktív múzeumot építettek.

A rengeteg meglepő és izgalmas látványelem egyik fő attrakciója a múzeum legfelső szintjének kaleidoszkóp-kilátója, amely a szokásos panorámaélménynek egy egészen sajátos formáját nyújtja.

5. Keresztút a tenger mélyén

A tengerfelszín alatti múzeumok ma már önálló műfajt alkotnak. Tenger alatti Via Crucis azonban egyetlenegy van a világon. A Trogirtól nem messze megtekinthető magánmúzeum csomagban kínálja az alap-búvártanfolyamot a „múzeumlátogatással”. Vagyis bárki megtekintheti, sőt, mivel a 14 stáció állomásai csak 4-5 méterrel a víz színe alatt helyezkednek el, akár jól merülő úszók is megnézhetik. Egyedülálló, hűsítő árukapcsolás: kultúra és víz alatti strandolás egy csomagban.

Kép

Szobor a Via Crucis múzeumban – Kép: underwatermuseum.com

6. Világjáró helyi hős

Minden adriai vidéknek akad néhány világhíres szülötte, akikre széles szuvenírarzenállal és magánmúzeumokkal emlékeznek. A horvátok szerint például Korčula városában született Marco Polo, a nagy felfedező és világutazó (a velenceiek szerint Velencében). Szülőháza tetejéről árnyas kilátás nyílik az óvárosra, és érdemes meglátogatni belvárosi múzeumát is, amely valójában egy méretes panoptikum, ahol többszereplős viaszbáb-jelenetekben ábrázolják a világutazó fordulatos életét.

Korčula egyébként két magyar író-költőt is megihletett: Hamvas Béla Fák című esszéjében elmélkedik egy korčulai temető egyik fügefájáról, Szabó Lőrinc Beszélgetés a tengerrel című versének pedig még emléktáblát is állítottak az óvárosban.

Kép

Viaszbábuk a Marco Polo Múzeumban – Kép: Marco Polo Múzeum Facebook oldala

7. Tenger alatti világ – akvárium egy monarchiabeli erődítményben

Egészen más perspektívában láthatjuk a tengert, ha meglátogatunk egy akváriumot. Szinte minden nagyobb adriai városban találunk egyet. A legnevesebbnek, a pulai akváriumnak otthont adó épület, a monarchiabeli Verudela erődítménye is rendkívül látványos. A pulai akváriumban 60 különböző medencében láthatunk cápákat, medúzákat, tengeri teknősöket a világ minden tájáról – az intézmény kifejezetten oktatási céllal létesült, gyerekbarát installációkkal.

Kép

Kép: Aquarium Pula Facebook oldala

A hangulatos – és hűvös! – helyi érdekességekkel egyedivé, kalandosabbá, így emlékezetesebbé tehetjük nyaralásunkat. Adriai mediterrán utazásunkat nemcsak térben, hanem időben is kibővíthetjük, más világokat, kultúrákat ismerhetünk meg, a múzeumokban pedig a meditáció új dimenziójával ismerkedhetünk meg.

Valószínűleg sokunkkal előfordult már, hogy megláttunk egy nőt vagy férfit egy kávézóban, moziban, túrázás, netán nyaralás közben egyedül, és elkezdtük sajnálni, olyan gondolatok kíséretében, hogy „szegény, biztosan nagyon magányos”. Pedig lehet, hogy éppen csak kiszakította magát a környezetéből, hogy egy picit társaság nélkül legyen, és egy számára fontos elfoglaltságot végezzen, esetleg megajándékozza a lelkét egy kis saját idővel. Anna is gyakran tesz így, habár életében először egy kényszerhelyzet miatt került közel az énidő fogalmához.

„Néhány évvel ezelőtt úgy alakult, hogy az útitársaim lemondták a közösen tervezett nyaralást. Mivel már kivettem a szabadságom, és bele is éltem magam a tengerpartozásba, úgy döntöttem, hogy egyedül is nekivágok.

Életem egyik legjobb döntése volt, hiszen megtapasztaltam, milyen nagyon felszabadító érzés egy hétig azt tenni, amit én szeretnék. Teljesen a magam ura lehettem, akkor keltem, ettem, strandoltam, kirándultam, amikor szerettem volna, és nem kellett senkihez sem igazodnom.

Tökéletes utazás lett, és bár azóta nem vettem részt ilyen kalandban, szívesen megismételném.”

Mindenkinek szüksége lenne rá

Fontos tisztázni, hogy az, hogy egyedül vagyunk, és egyedül csinálunk programot, nem egyenlő azzal, hogy magányosak lennénk, a két dolgot ugyanis sokan összekeverik. A legalapvetőbb különbség, hogy míg az egyedüllétet mi választjuk, a magányt nem feltétlenül. Az énidő tehát nem valami olyan dolog, ami csak a magányosok „kiváltsága”, hanem olyasmi, amire minden egyes embernek meg kellene teremtenie az időt, még akkor is, ha a rohanó világ próbára teszi az időbeosztási és feladatelvégzési képességeinket.

„A korábbi munkahelyi beosztásom miatt sokszor volt hétköznap szabadnapom, ekkor viszont senki nem ért rá, aki átlag munkarendben dolgozott” – folytatja Anna. „Ezért rászoktam arra, hogy egyedül megyek moziba (napközben szinte senki nem jár, és majdnem üresek a termek, nem kellett sorban állni a kasszánál, sem a büfében), illetve akár színházba is. Ez volt a személyes énidőm, amikor olyan filmeket és színdarabokat is megnézhettem, amikre esetleg más nem kíváncsi.”

Énidőzni persze nem csak hosszú órákig lehet és érdemes. Bármilyen napszakból lecsíphetünk magunknak 10-20 percet, amikor kicsit elvonulva kifejezetten magunkra koncentrálunk.

Lehet ez egy jó főzés, egy forró fürdő, a könyvespolc átrendezése, olvasás, de egy esti séta, félórányi futás, kerékpározás (vagy bármilyen testmozgás), illetve a reggeli kávé meghitt elfogyasztása is.

Ha kevés a szabadidőnk, esetleg feszélyez minket, hogy egyedül mozduljunk ki és szervezzünk programot, akkor ilyen apró tevékenységekkel is megteremthetjük az énidőnket.

A magunkkal töltött idő jót tesz

Számos kutatás bizonyította már az énidő jótékony hatásait, amik akkor is érvényesülnek, ha naponta csupán negyedórát tudunk magunkra szánni. Hogy mik ezek az előnyök? Az első és legfontosabb talán az önismeret. Egyedül képesek lehetünk jobban elcsendesülni, befelé figyelni, és igazán a saját igényeink szerint megválasztani, eltölteni a szabadidőt. Emellett jó érzés lehet egyéni ritmusban létezni, senkihez sem alkalmazkodni, mindent úgy tenni, ahogy nekünk jólesik, és egy kicsit elfelejteni a másoknak való megfelelést.

Amikor egyedül szervezünk programot, tudatosabbak is vagyunk, hiszen mindenről magunknak kell gondoskodnunk. Nem hagyatkozhatunk senkire, a mi kezünkben van az irányítás, és az esetleges problémákat is nekünk kell megoldanunk.

Emellett intenzívebben élhetjük, tapasztalhatjuk meg a jelent, a körülöttünk zajló eseményeket, a világot, valamint benne magunkat. Azzal pedig, hogy az érzéseinkre, érzeteinkre figyelünk, közelebb kerülhetünk a saját bensőnkhöz.

„Az első repülésemet is teljesen egyedül éltem át, amikor egy barátnőmhöz utaztam, aki külföldön él. Nagyon izgalmas volt, úgy éreztem, ez az élmény csak az enyém, főleg, hogy az út során kifejezetten magamra koncentráltam, így minden pillanatot sikerült tudatosan megtapasztalnom” – osztja meg további élményeit a harmincas éveiben járó Anna.

Az énidő célja nem(csak) az elvonulás, hanem a töltekezés, a lelki regenerálódás, az egyensúly megteremtése és fenntartása. Talán önzésnek tűnhet, de valójában ez is egy szükséglet, öngondoskodás, ami csak a javunkra válhat.

Én vagyok a legjobb társaságom

Edith Eva Eger holokauszttúlélő, A döntés és Az ajándék című nagy sikerű könyvek szerzője teszi fel gyakran a kérdést nekünk, olvasóknak: te hozzámennél önmagadhoz? Már a felvetés is elgondolkodtató, és talán konkrét válaszadás nélkül is képes mélyre rántani az embert.

Vajon kedveljük magunkat annyira, hogy állandó társként, társaságként kísérjük végig az életünket?

Vajon szeretjük, elviseljük, ismerjük, bírjuk, kíváncsiak vagyunk annyira magunkra, mint amennyire egy egészséges személyiségnél ez elvárható? Többek között ezekre is megkaphatjuk a választ, ha időt szánunk arra, hogy néha egyedül legyünk, alaposan feltérképezzük magunkat, és barátságot kössünk azzal, akik vagyunk.

Felhasznált források: mindsetpszichologia.hu, megoldaskozpont.com

Vera Atkins egy csendes angol kisvárosban élte le élete nagy részét. Akik a városban elmentek mellette az utcán, vagy biccentettek neki a boltban, valószínűleg nem is sejtették, hogy évtizedekkel korábban hírszerző tiszt volt. Miután 2000-ben 92 éves korában elhunyt, rokonai az életrajzírójának, Sarah Helmnek elmondták, hogy tudtak ugyan a második világháborús tevékenységéről, de Vera soha nem beszélt a múltjáról. Helm Vera életét bemutató könyvében több korábbi SOE ügynök nyilatkozott arról, hogy a nő kilógott a többiek közül, mert volt a viselkedésében valami áthatolhatatlan titokzatosság.

Azt sem sokan sejtették a mellette dolgozók közül, hogy a tökéletes kiejtéssel beszélő nő, aki minden titkos akció részleteit ismerte, nem is volt angol.

Eltitkolt múlt

Vera May Rosenberg 1908-ban született Galațiban (Galac), Romániában. Édesapja orosz gyökerekkel rendelkező, német zsidó volt, édesanyja Dél-Afrikában nőtt fel, és szintén zsidó családból származott. Az apja, Max Rosenberg üzletemberként tevékenykedett, így került a család Romániába. Vera egész életében igyekezett eltitkolni zsidó származását, valószínűleg a kor előítéletei miatt tartotta ezt indokoltnak. 1987-ben, amikor Conrad Wood interjút készített vele a második világháborús tevékenységéről, a gyerekkorával kapcsolatos kérdésekre a következőt mondta: „Ez egy olyan boldog időszak volt, amelyről már bezártam a könyvem.” Családja elegáns körökben mozgott, külföldi diplomatákkal és üzletemberekkel érintkeztek. A Woodnak adott interjúban azt is elmondta, hogy magántanárok és nevelőnők tanították 17 éves koráig, majd egy időre Svájcba küldték iskolába. Anyanyelvi szinten beszélt franciául, németül és angolul, ezenkívül tudott olaszul és románul is. Az 1930-as évek elején Vera Angliában vállalt állást, majd 1937-ben végleg kiköltözött.

A brit titkosszolgálattal már a ‘30-as években kapcsolatba került, amikor információkat adott nekik, miközben Romániában egy nagy amerikai olajcégnek dolgozott. Édesanyja lánykori neve, az Etkins angolosabb Atkins változatát vette fel.

Titkosszolgálati karrierje előtt belekavarodott egy ügybe, amely rávilágít arra, miért titkolózhatott. A történetet Helm fedezte fel. 1940-ben Vera Belgiumba és Hollandiába utazott, hogy kimentse unokatestvérét Romániából. Nagy összeget fizetett egy német Abwehr-tisztnek, hogy unokatestvére számára útlevelet szerezzen. A férfinak és feleségének azt is meg kellett ígérnie, hogy kémkednek a németeknek. Valószínű, hogy ha a britek megtudták volna, mit tett, soha nem veszik fel a SOE-be. Vera ugyanis egészen 1944-ig külföldi állampolgár volt, aki könnyen bajba juthatott volna, ha kiderül az ügy. Vera azonban azt tette, amihez oly kiválóan értett: hallgatott.

1941-ben Vera Atkins szokatlan levelet kapott, amelyben interjúra hívták őt, hogy ajánlanak egy munkát számára, amivel hozzájárulhat a brit „háborús erőfeszítésekhez”. Atkins elmondása szerint meg sem kérdezte, hogyan vagy miért esett rá a választás.

A Woodnak adott interjúban beszámolt arról, hogy hivatalosan „titkárnőnek” vették fel az „International Research Bureau”-hoz (Nemzetközi Kutatási Irodához). Azonban Vera Atkins saját elmondása szerint soha nem dolgozott titkárnőként, az iroda pedig a Különleges Hadműveletek Végrehajtó Egységét (SOE) takarta.

Kép

Vera Atkins hírszerző – archív fotó

„Gyújtsátok lángra Európát!”

A világháború több frontos káoszában a hírszerzők csak apró csavarok voltak a hadigépezetben. A hírszerzés egyik ága az 1940-ben kapkodva megalakított Special Operations Executive (Különleges Hadműveletek Végrehajtó Egysége) volt, amely a megszállt területeken tevékenykedett. Ügynökei kizárólag önkéntesekből álltak, akik az élet legkülönbözőbb területeiről érkeztek.

A National Army Museum leírása szerint a csoport nagy támogatója volt Winston Churchill, aki azt a parancsot adta ki a szabotázst is végző csoportnak, hogy: „Gyújtsátok lángra Európát”.

A SOE különlegessége, hogy a leghíresebb ügynökei közül sokan nők voltak, köztük a legendás Virginia Hall és Krystyna Skarbek. A SOE legsikeresebb akciója Reinhard Heydrich meggyilkolása volt, aki a „Végső Megoldás” fő megtervezője volt.

Vera Atkins az F Szekcióba vagyis a Franciaországért felelős részlegre került 1941-ben. A csoport vezetője Maurice Buckmaster volt, alatta szolgált Atkins, aki egy ideig civilként végezte a munkát, majd kinevezték hírszerző tisztnek. Helm leírása szerint Vera koordinálta közel 400 ügynök felkészülését, tudott minden titkos akcióról, és ő felelt a női ügynökökért. Az írónak egy SOE ügynök azt nyilatkozta, hogy a háború végére Vera volt „a legbefolyásosabb személyiség a szervezetnél”.

Vera Atkins az interjúban elmondta, hogy a beszervezésben nem vett részt, mire elé ért egy fiatal lány, már túlesett az első lépéseken, és ő volt az, aki felvilágosította őket, hogy mi előtt állnak, és mi lesz a feladatuk. Ezt követően az újonc ügynököket elküldték Skóciába kiképzésre.

A női ügynökök legfőbb feladata az üzenetek átadása volt, de szabotázsakciókban is részt vettek.

A megszállt országban komoly hálózat jött létre különböző hírszerzési csoportokból. A lányok francia lakosoknak adták ki magukat, és Atkins alaposan felkészítette őket, hogy hihetően játsszák a szerepüket. Helm leírja, hogy egy rádiókezelő ügynök átlagosan hat hét után lebukott.

Elvarrta az elvarratlan szálakat

Az F Szekció közel 400 embert küldött át Franciaországba, ezeknek körülbelül a tizede volt nő. Atkins volt a felelős a női ügynökökért, végigkísérte a felkészülésüket, és az indulás előtt ő ment velük a reptérre. Az interjúban elmondta, hogy ez volt mindig a legnehezebb pillanat, a gyönyörű és békés angol vidéken megtett autóút, amely során talán utoljára látták Angliát a bátor lányok. Ha bármi történt, Verának kellett értesítenie a rokonokat. Az F Szekció főnöke, Maurice Buckmaster volt a felelős azért, hogy az üzenetek alapján kiszűrje, kompromittálva lettek-e az ügynökök. A hírszerzési hálózatok közül az egyik legjelentősebbet 1943-ban leleplezték a németek, amit Buckmaster a gyülekező bizonyítékok ellenére nem vett tudomásul, és sorban küldte oda az ügynököket, akiknek a nagy részét elkapták. A partraszállás, majd Párizs felszabadítása után már csak az ügynökök hazatérése és felkutatása lett a cél.

A háború után gyorsan feloszlatták a SOE-t, ami azt is jelentette, hogy számtalan elvarratlan szál maradt. Azonban Vera elmondása szerint felelősséget érzett az eltűnt SOE ügynökökért, akik közül nem mindenkiről tudták, hogy mi lett a sorsuk a lebukást követően. 1946-ban Németországba utazott immár az MI6 támogatásával, hogy kiderítse, mi történt velük. Kikutatta és követte az ügynökök nyomait, különös tekintettel a női ügynökökre. Az út gyakran koncentrációs táborokba vezetett.

Helm leírása szerint több mint 100 eltűnt személy sorsát nyomozta ki, akik mind német fogságban haltak meg – betegségben, vagy megölték őket (14 volt közülük nő).

Atkins személyesen hallgatott ki magas rangú náci tiszteket, és tanúskodott több koncentrációs táborral kapcsolatos per során.

Vera 1947-ben fejezte be hírszerzői tevékenységét. Az UNESCO-nak dolgozott, majd korán nyugdíjba vonult, és élete hátralevő évtizedeit az angol vidéken élte. Soha nem ment férjhez. Helm leírja, hogy a nagy titokzatosság később ahhoz is vezetett, hogy többen azzal gyanúsították, szovjet, sőt német kém volt. A SOE később sok művet ihletett. 2019-ben Atkinsről és a SOE női ügynökeiről film készült A Call to Spy (Churchill kémei) címmel, amelyben Atkinst Stana Katic formálta meg. Állítólag James Bond megalkotója, Ian Fleming többek között Veráról mintázta Miss Moneypenny alakját. Vera Atkinst még a halála után is titkok lengik körül: életében áthatolhatatlan fallal vette körül magát, halálában pedig csak találgatni lehet, mi motiválta ezt a magányos, mindenki számára idegen nőt, aki úgy lett hírszerző, hogy meg sem kérdezte, miért pont őt választották a feladatra.

Források:

• Atkins, Vera May (Oral history) Interviewer: Conrad Wood, Imperial War Museum, 1987, https://www.iwm.org.uk/collections/item/object/80009338
• Helm, Sarah: A Life In Secrets: Vera Atkins and the Lost Agents of SOE, Hachette UK, 2009 Google Books00:29:59
• National Army Museum: Special Operations Executive https://www.nam.ac.uk/explore/SOE
• https://www.ianfleming.com/real-heroes-ian-fleming/
• https://www.encyclopedia.com/history/encyclopedias-almanacs-transcripts-and-maps/atkins-vera

Bologna, minden egyetem anyja

A Bolognai Egyetemet 1088-ban alapították (I. Barbarossa Frigyes 1154-ben ismerte el hivatalosan), ezzel a nyugati világ legrégebbi folyamatosan működő egyeteme címet viseli. Az egyetem mottója: Petrus ubique pater legum Bononia mater, azaz Szent Péter mindenütt a törvény atyja, Bologna az anyja. Az egyetem a modern időkig a kánonjog és a polgári jog oktatására összpontosított, mára pedig nagyon változatos képzési programmal rendelkezik. 

Feljegyzések szerint eredetileg azzal a céllal alapították, hogy értelmezze a római jog alaptételeit, de később is központi szerepet játszott a jogfejlődésben. 

Bologna hatalmas középkori metropolisz volt, amely gazdag fiatalok százait vonzotta, akik nemcsak könyveket és szolgákat hoztak magukkal, hanem jelentős mennyiségű pénzt is, és az első néhány évszázadban törvényekkel és rendeletekkel támogatták az intézményt. Abban az időben a professzorok otthon vagy bérelt helyiségekben, még gyakrabban a városi tereken tartottak előadásokat. A Bolognai Egyetem eredetileg nem is professzorok társaságaként (universitas magistrorum) jött létre, amelynek a tanítványok engedelmességgel tartoztak volna, hanem hallgatói társaságként (universitas scholarium).

A világ minden szegletéből idesereglett hallgatók maguk választották meg a rektort és az oktatókat, s hamarosan kölcsönös támogató egyesületeket hoztak létre. Idővel ezeket a származási helyük (nationes) szerint szervezték, mígnem beolvadtak az universitatesnak nevezett tekintélyes, régión felüli céhekbe.

Az universitas szót tehát itt használták először az egyetemi oktatásra.

A 14. és 17. század között számos válságot élt át az intézmény, majd Bonaparte Napóleon állami egyetemmé tette, ezzel megszilárdította a helyzetét. 1988-ban, az egyetem kilencedik centenáriumi  ünnepségén a világ 372 rektora írta alá a Magna Charta Universitatum-ot, amely a tanítás függetlenségét és szabadságát jelképezi, egyúttal ismét minden egyetem anyjaként ismerték el a bolognait.

Itt tanított Francesco Petrarca és Dante Alighieri költő, Nicolaus Kopernikusz és Giovanni Domenico Cassini csillagász, itt tanult három pápa, köztük VI. (Borgia) Sándor, Paracelsus orvos és okkultista, Umberto Eco író és az olasz miniszterelnök Romano Prodi, sőt Enzo Ferrari, az autógyár alapítója is. A Bolognai Egyetem diákjai két babonához ragaszkodnak évszázadok óta: fel kell mászniuk a Torre degli Asinelli tetejére, amely a régió két mérföldkőnek számító tornyának az egyike, és át kell sétálniuk a Maggiore tér közepén.

Kép

Kép: Nicola/Flickr  https://www.flickr.com/photos/15216811@N06/13938843937/in/photostream/

Oxford a vakító hercegnővel és a fejetlen kancellárral

Az Oxfordi Egyetemet, Európa második legrégebbi egyetemét 1096-ban Nagy Alfréd alapította, de csak 1167-ben indult meg a fejlődése, amikor II. Henrik megtiltotta az angol hallgatóknak az akkor alapított párizsi egyetem oktatásában való részvételt.

Huszonnyolc brit miniszterelnököt (köztük Margaret Thatchert, Tony Blairt és Boris Johnsont), húsz canterburyi érseket, tizenkét szentet, huszonhét Nobel-díjast és több száz Fulbright-ösztöndíjas tudóst adott az egyetem a világnak.

Sir Stephen Hawking 1959 októberében kezdett az Oxfordi Egyetemre járni, alma matere kiindulópontja volt fizikusi karrierjének. A világranglistán jelenleg ötödik Oxfordi Egyetem közel 24 300 fős hallgatói közösséget oktat, és a világ legnagyobb egyetemi sajtóját működteti. Riválisát, a Cambridge-i Egyetemet nagyjából 100 évvel később alapították, amikor a városlakókkal folytatott viták miatt számos oxfordi tudós távozásra kényszerült. Közülük sokan Cambridge-ben telepedtek le, és új egyetemet hoztak létre. 

Az Oxfordi Egyetemhez évszázadok óta számos legenda kapcsolódik. Ilyen például, hogy valójában egy gyönyörű szász hercegnő alapította, akinek Frideswide volt a neve. Az volt a szándéka, hogy életét az egyháznak szentelje, de egy király mindenáron feleségül akarta őt venni. Oxfordig üldözte, de amikor elérte a határait, hirtelen megvakult. Könyörgött a hercegnőnek, hogy bocsásson meg neki, és beleegyezett, hogy feladja a házasság gondolatát – mire a látása csodával határos módon helyreállt. Frideswide ezután kolostort alapított azon a helyen, ahol jelenleg a Christ Church Cathedral áll. 

Frideswide apátnőre a mai napig az Oxfordi Egyetem védőszentjeként emlékeznek.

Szintén érdekes a St. John's College legendája, amely szerint az egyetemi könyvtárat William Laud érsek, az Oxfordi Egyetem egykori kancellárjának szelleme kísérti, aki egykor nagyon aktívan részt vett az intézmény különböző részei, köztük a könyvtár építésében. Szelleme állítólag fejetlen (Laud-ot 1645-ben lefejezték I. Károly támogatása miatt), és azzal zavarja a szorgalmasan tanuló diákokat, hogy úgy rúgja a fejét, mint egy focilabdát.

S még egy érdekesség az Oxfordi Egyetemről: a St. Giles-en – az Oxfordból észak felé vezető nagy főútvonalon – van egy történelmi kocsma, az Eagle and Child, amelyet 1650 körül építettek. A fogadóban évszázadokkal később írócsoport alakult, akik The Inklings-nek nevezték magukat.

Leghíresebb tagjai: J.R.R. Tolkien, a Gyűrűk Ura szerzője és C.S Lewis, akit a Narnia Krónikái kapcsán is ismerhetünk. 

Összejöveteleik 1933-ban kezdődtek Lewis kollégiumi szobájában, a Magdalen College-ban, majd az Eagle and Child eldugott különtermében, a Nyúl szobában találkoztak minden hétfőn vagy kedden ebédidőben. Ezek a találkozók – amelyeken az írók megvitatták műveiket, és felolvasást tartottak – több évtizeden át folytatódtak, Lewis leghíresebb regényének, az Oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrénynek, valamint Tolkien Gyűrűk Ura című klasszikusának bemutatási helyszínéül is szolgáltak.

Kép: lookandlearn.com

Salamanca segített felfedezni Amerikát

A spanyolországi Salamancai Egyetemet 1134-ben alapították. Székesegyházi iskolaként indult, de mivel 1218-ban megkapta a Királyi Chartát IX. Alfonz királytól, Spanyolország legrégebbi intézményének számít (a már megszűnt Palenciai Egyetem után). Az egyetem mottója: Omnium scientiarum princeps Salmantica docet, azaz Salamancában minden tudomány alapelveit tanítják.

A 16. század végéig Salamanca volt az egyik vezető oktatási központ Európában Párizs, Bologna és Oxford mellett, 1584-ben közel 7000 hallgató járt ide.

Lassú hanyatlás indult ezután, mígnem Napóleon seregei a 19. században elpusztították Salamanca számos negyedét, köztük az egyetemi épületek egy részét is. Ez azért is volt hatalmas veszteség, mert az egyetemi komplexum megmaradt gótikus, reneszánsz és barokk stílusú épületegyütteseit a keresztény világ régi egyetemi városainak kivételes példáiként tartják számon, hasonlóan Oxfordhoz és Cambridge-hez.

A Madridtól nyugatra található intézményben Kolumbusz Kristóf is megfordult, hogy királyi támogatást szerezzen indiai expedíciójához 1492-ben. A genovai hajós az egyetemen mutatta be a tudósoknak az indiai utazásról szóló ötletét, akiknek a véleményére a királyi pár sokat adott, mielőtt eldöntötték volna a nagy út támogatását, amely Amerika felfedezéséhez vezetett.

Kolumbusz tehát a Salamancai Egyetem segítségével kapott engedélyt és lehetőséget Amerika felfedezésére.

Az egyetem falai között 1537-ben Fransisco de Vitoria, a nemzetközi jog atyja előadást tartott „De Indis” címmel, amelyben kijelentette, hogy a spanyolok uralma alá került amerikai őslakosok saját szuverén jogokkal rendelkeznek, és nem tekinthetők rabszolgának. A benszülöttek emberi jogainak elismerése akkoriban forradalmi tett volt. Az első női hallgató a Salamancai Egyetemen Beatriz Galindo volt, akit „la Latina” néven ismernek a források. Nem sokkal később, 1508-ban valószínűleg elsőként a világon itt engedélyezték, hogy egy nő, Lucía de Medrano oktasson az egyetemen, mégpedig klasszikus nyelveket.

Kép

Kép: Freepik

A Salamancai Egyetem mindig is a bölcsészettudományok, a nyelvi képzés fontos központja volt, de ma már nagyon ismert jogi és közgazdasági kurzusairól is. A mai napig fontos tudományos kutatások zajlanak az egyetemen és a hozzá kapcsolódó kutatóközpontokban: a Rákkutató Központban vagy a Kasztília és Leon Idegtudományi Intézetben.

Számos legenda kapcsolódik az egyetemi élethez, például az, hogy ha egy diák megtalálja a koponya és a béka szimbólumokat az iskola híres homlokzatán, az szerencsét hoz neki a következő vizsgáin. 

A valóságban azonban a koponya a halált, a béka pedig a kéjvágyat jelképezte figyelmeztetésként, hogy elkerüljék a szifiliszt, amely az 1500-as években terjedt Salamancában.

Az egyetemi épületek és paloták falain, például az Anaya-patotában (amely ma a filológiai fakultás épülete) jellegzetes piros jelek láthatók: a Victor-, azaz győzelem-szimbólum, amelyet a 14. század óta használtak különböző spanyol egyetemek a végzős hallgatók elismeréseként.

Források:  

• https://www.thestudentpocketguide.com/2018/01/student-life/education-career/bologna-university/
• https://www.theodysseyonline.com/salamanca-university-fun-facts
• https://blog.friendlyrentals.com/en/interesting-facts-about-salamanca-its-cathedral-and-university/
• https://www.topuniversities.com/blog/10-oldest-universities-world
• https://www.mastersavenue.com/articles-guides/good-to-know/10-oldest-universities-in-europe
• https://www.oldest.org/culture/universities-in-europe/