Gyerekként úgy képzellek el, mint aki minden alkalmat megragad, hogy szórakoztassa a környezetét. Ilyen voltál?

Pont ilyen, igen! Nagyon „sok” tudtam lenni néha. Ha most lennék a saját gyerekem, idegesíteném magam.

Kiktől jöttek az első pozitív visszajelzések arra nézve, hogy ez neked jól áll? 

Az osztálytársaktól. Egyébként a tanórákon sosem bohóckodtam, mert tartottam attól, hogy leromlik a magatartás érdemjegyem.

Vagyis volt benned egyfajta kettősség: a tanárok felé tepertél, hogy megfelelj, a diáktársak felé pedig igyekeztél a vicces énedet mutatni?

Igen. A gimnáziumban tudatosan nem is puskáztam, verekedni is csak egyszer verekedtem. Otthon sem kellett minket a tesómmal különösebben fegyelmezni, mert tudtuk, hol a határ. Mindig meg akartam adni magamnak az esélyt a fejlődésre. A jogi egyetemre is ezért jelentkeztem.

Magadba forduló és szemlélődő, vagy extrovertált – melyik volt gyerekként a jellemzőbb rád?

Gyerekként nem gondolkodtam ezen, és még utólag is nehéz így magamat kategorizálni. Szerintem teljesen normális gyerek voltam, átlagos baráti körrel. Kamaszkorban kifejezetten szerettem a társaságot, aztán az egyetemi évek alatt jött egyfajta magamba fordulás. Azóta inkább introvertáltnak mondom magam. Ha néha kidugom a fejem, akkor is csak a fellépések erejéig, hogy átadjam, ami szerintem vicces.

Még az e-mailjeimre is úgy tekintek, mint emberekre, akik becsöngetnek hozzám olyankor, amikor nem kellene. Jelenleg 9200 olvasatlan üzenetem van.

Litkai Gergely invitálására 2004-ben csatlakoztál a Dumaszínház társulatához, azóta a humor a hivatásod, a szenvedélyed és a nyelved része. De tekintettél valaha úgy rá, mint menekülésre vagy terápiára?

Aki gyerekként vicces, és mindenáron szórakoztatni akar, az vagy menekül, vagy kompenzál valamit, vagy pedig szeretetre és figyelemre vágyik. Minden vicces gyerek, amellett, hogy szórakoztató, egyben elgondolkodtató is.

Azt azért elhiszed, hogy elég jó ember vagy, illetve, hogy elég jó vagy abban, amit csinálsz?

Ma már igen, de sokat kellett tréningeznem magam arra, hogy elhiggyem: valóban vagyok annyira értékes és érdekes, ahogy azt rólam sokan gondolják.

Kép

Kép: Kovács András Péter

Vannak igaz barátaid?

Vannak régi barátságaim, akikkel 40 éve kísérjük figyelemmel egymást.

Szerencsére sosem szálltam el magamtól annyira, hogy vissza kellett volna húzniuk a földre. Én a stand-upot sosem a hírnévért vagy a pénzért csináltam.

Az motivál, hogy nevettessek, és hogy minél jobb legyek. Persze jólesik, ha felismernek az utcán.

A gyermekeid ezt hogyan viselik?

Egy évvel ezelőttig még sikerült meggyőznöm őket arról, hogy vadidegen emberek azért szólítanak meg az utcán, mert ismerjük egymást, de ma már ezt nem tudom nekik beadagolni. Megszokták. Az van bennük, hogy apu ismert, nem pedig az, hogy sztár.

A humorodat egyébként kitől örökölted?

Apukám nagyon humoros, sziporkázó elméjű ember volt. Tipikusan olyan, aki – ha nem kallódik el – sokra vihette volna.

Több alkalommal beszéltél már őszintén arról, hogy édesapád szenvedélybetegsége, alkoholhoz fűződő viszonya rányomta a bélyegét a családotok életére. Kisgyerekként hogyan élted meg azt, hogy édesapádra nem mindig számíthattál?

Ilyenkor keresel magadnak másik apukákat.

Világossá vált, hogy apukámmal nem lesznek nagy beszélgetéseim az életről vagy az iskolában átélt sérelmeimről, és nem fog barkácsolni velem, viszont ott volt a szomszéd nyugdíjas Pista bácsi, aki igen.

Ha a legjobb barátom apukája sütögetett a konyhában, odaálltam mellé, és figyeltem. Nem tudatosan, de megtaláltam magamnak a férfi példaképeket. És ott volt szerencsére a Svájcban élő nagybátyám is, aki mindig fontosnak tartotta, hogy foglalkozzon velem, és terelgessen. Ritkán találkoztunk, de volt, hogy egy teljes hónapot kint töltöttem náluk. Akkor is sikerült minőségi időt együtt töltenünk.

Alkoholt szoktál inni?

Persze, de csak ritkán. Ha havonta egyszer vendégségbe megyünk, egy-két fröccs le szokott csúszni, de nem vagyok nagy alkoholfogyasztó. Szerencsére nincs belém kódolva az ital iránti vágy, nem kell magam tudatosan visszafogni.

Egyetemistaként sem ittad magad az asztal alá?

Nem. Katolikus gimiből kerültem az állam- és jogtudományi karra, ahol rajtam kívül szinte mindenki aktatáskával járt órára. Visszahúzódó, szemlélődő életet éltem akkoriban.

Ha lyukasórám volt, beültem az egyetemi templomba, és lejegyeztem a novellaötleteimet. Szerinted ilyen emberrel ki akarna bulizni és inni?

Volt ugyan egy rövid bulizós korszakom, de hamar véget ért.

Sokat beszélsz önálló estjeiden a családodról. A gyerekeidben mennyire látod magadat?

Jaj, nagyon! Látom a kis útkereséseiket, a különböző alkotótevékenységekben való elmélyülésüket, és figyelem, ahogy a kreativitásuk szárba szökken. És azt is észreveszem – amit annak idején magamon is észleltem –, hogy magukra maradnak.

Kép

Kép: Kovács András Péter

Ezt hogy érted?

Úgy, hogy én csak iránymutatást tudok adni nekik, de például a zenében vagy a rajzolásban nem tudok sokat segíteni, ezért magukban alkotnak. Pedig nagyon szeretném, ha lenne olyan közös projektünk, ahol át tudok adni valamit nekik a tudásomból. Nekem nem volt meg az az élményem, hogy apám megmutatja a világot. Én szeretném a gyerekeimnek ezt megadni.

A konyhához „visszatérve”: mi volt gyerekkorod kedvenc étele?

A sült krumpli. Sokáig csak a Balaton-parton vagy vendéglőkben lehetett kapni. Tízéves lehettem, amikor anyukám vett egy fritőzt, és utána szépen elindultunk együtt a lejtőn (nevet). Csodálatos dolog volt otthon együtt sült krumplit enni ketchuppal! Egyébként meg nagyon édesszájú vagyok, főleg a csokoládékat szeretem, de mivel a családomban mindenki cukorbeteg lett időskorára, igyekszem ésszel nassolni.

Van olyan gyerekkori álmod, ami teljesült?

Mint a legtöbb kissrác, én is szerettem volna kukás lenni. Nem jött össze. Amerika viszont igen. Apukám 1983-ban járt Amerikában, hozott ajándékokat, és mutatott fotókat. Ugyanazokat a pálmafákat láttam a képeken, mint a Bud Spencer-filmeken. Az az ország számomra sokáig csak elérhetetlen vágyálom volt. Harminchat évesen jutottam ki, és tudod, mi az érdekes? Nem jött el az az elképesztő eufória, amire számítottam.

Ha valami nagyon távolinak és elérhetetlennek tűnik, de nagyon vágysz rá, az akkor is távoli lesz, és elérhetetlennek fog tűnni, amikor már megkaptad.

Ettől függetlenül én nagyon szeretek álmodozni.

Egy jól teljesítő család 

A Kovács családban a bizonyítványosztás fontos alkalom. Kovács Apu és Kovács Anyu mindig nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a gyerekeik jó eredményeket érjenek el, amit a sikeres élet zálogának tartanak. Legnagyobb gyermekük, Karcsi kötelességtudó elsőszülöttként teljesíti, amit elvárnak tőle. Nemsokára érettségizik, szorgalmasan tanul, hogy a családi hagyományhoz híven bejuthasson a mérnöki karra.

Úgy tűnik, simán veszi az akadályokat, bár a felelések, dolgozatok és versenyek előtt jobb elkerülni őt, mert amikor szorong, képtelen kordában tartani az indulatait.

Húga, a 16 éves Panni az „igazság bajnoka”, a suliban is elboldogul, de sokkal inkább foglalkoztatják azok az ügyek, amiket fel kell karolni. Ilyenkor nem számít a tanulás, csak „a jó ügy”. „Igazi lázadó kamasz” – legyint a család, és nem aggódnak túlságosan, hiszen ott van a 13 éves Peti is, a család legkisebb hercege, akit úgy tűnik, rabul ejtett a szobája, és csak annyi időre merészkedik ki onnan, amíg feltankol a szörpből, a szendvicsből és a nasiból – ezek erőt adnak neki, hogy megmérkőzzön az online játékok szörnyeivel. Ez a helyzet leginkább Kovács Anyut aggasztja, hiszen Peti hetedik osztályos, jövőre központi felvételi vár rá, ám ez őt nem igazán hatja meg. Édesanyja lelkiismeretesen követi az e-Kréta-bejegyzéseket, osztályzatokat, szaktanári figyelmeztetőket, minden este átnézi a leckéjét; ha kell, be is pakol helyette. Az egész családot megviseli a helyzet feszültsége… 

Megküzdés a teljesítményszorongással 

Karcsi élete egyik legmeghatározóbb megmérettetése előtt áll, így a teljesítmény köti le minden gondolatát. Legidősebb testvérként azt a küldetést kapta, hogy „mutasson példát a testvéreinek”, és vigye tovább a családi hagyományt, vagyis tegyen meg mindent azért, hogy jó mérnök váljon belőle. 
Az elvárások mázsás súlyként nehezednek rá, a saját értékességét és szerethetőségét a teljesítményein keresztül éli meg. („Akkor vagyok jó testvér, ha példásan viselkedem; akkor vagyok jó gyermeke szüleimnek, ha jól teljesítek.”) Bár a tanulmányaiban nagyon eredményes, de a szorongása megakadályozza, hogy kiélvezze a sikereit. 
A pszichológiai rugalmasság fejlesztése hozzájárulhat, hogy Karcsi személyes megélése az életéről ne csak feladatlistákból, számára szorongást keltő megmérettetések sorából és teljesítendő feladatokból álljon. 

Hogy ennek érdekében milyen készségeken érdemes dolgoznia, az is kiderül a júniusi Képmás magazinból, fizesse elő a lapot ITT!

Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.

A program első lépéseként az együttműködő felek felmérik a lakosság tűzbiztonsággal kapcsolatos ismereteit, hogy az edukációs kampánnyal azokat a területeket célozzák meg, ahol a legnagyobb szükségét látják az ismeretek fejlesztésének. A hasznos információk megosztása mellett a megfelelő technológiai háttér biztosítása is rendkívül fontos, hiszen egy okos berendezés megfelelő használata akár életeket is menthet.

„A hazai tűzoltási statisztikák alapján a lakástüzeknél a legnagyobb veszélyt a szén-monoxid és a füst okozza – az áldozatok 90 százaléka nem a lángok, hanem a füst miatt veszíti életét. Ez egy egyszerű, nagyon sokak számára elérhető árú füstérzékelő készülék felszerelésével elkerülhető lenne. A füstérzékelő a füst megjelenése után kb. egy percen belül jelez, és hangriasztást ad, így lehetőséget biztosít a bent tartózkodók számára a lakás időben történő elhagyására, ami különösen éjszaka rendkívül fontos” – hangsúlyozta Dobson Tibor vezérőrnagy, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke.

A kampányban első körben 700 füstjelző készülék kiosztását tervezik lakóingatlanokban – önkéntes tűzoltók részvételével – az ország számos pontján. Az eszközök felszerelése mellett az önkéntesek a füstjelzők helyes elhelyezésével kapcsolatos tudnivalókat is átadják a lakók számára, valamint egy évig követik a felszerelt füstérzékelők működését is. Majd a tesztidőszak végén ismét készül egy felmérés az eszközök használatával és eredményességével kapcsolatban.

„Az égés és a füst az élet számos területén hatalmas károkat okoz, pedig ma már rendelkezésre állnak olyan technológiai megoldások, amelyek segíthetnek abban, hogy a nyílt lánggal és füsttel járó problémákat kiküszöböljük. Mivel nemcsak egészségügyi és környezeti szempontból fontos a füstmentes élet, hanem a biztonságunk érdekében is, rendkívül lényegesnek tartjuk, hogy erre a társadalmi problémára felhívjuk a figyelmet. Sokan nincsenek tisztában vele, hogy a mai napig komoly problémákat okoz például a lakásban történő cigarettázás, az ágyban dohányzás, ami az otthonokban keletkező tűzesetek jelentős részéért felel; ezért nagyon fontos ezen rossz szokások kerülése, sőt a legjobb választás a leszokás. Amennyiben valaki az ismert kockázatok ellenére sem szokik le, az égés és füst nélkül működő technológiák már itt is rendelkezésre állnak”– emelte ki Hajdu Márton, a füstmentes.hu nevében.

„A biztosítótársaságokhoz 2010 óta csaknem 77 ezer kárbejelentés érkezett tűzesetek kapcsán, amelyekre több mint 62 milliárd forintot fizettek ki. Tekintettel arra, hogy a hazai ingatlanoknak csak 72-73 százaléka rendelkezik biztosítással, a jelentős részben gondatlanságból bekövetkezett károk mértéke ennél jóval nagyobb lehet. Anyagi és össztársadalmi érdek is tehát, hogy ezeknek a nem egyszer tragédiával is párosuló eseteknek a számát a megfelelő információk és technológiai eszközök terjesztésével mérsékelni próbáljuk. Ezért is állt a MABISZ a mostani kampány mellé” – emelte ki Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője.

A „Füstmentes Otthonokért” program keretein belül számos edukatív program és figyelemfelkeltő ismeretterjesztő információs anyag megjelenése várható az év folyamán.

„Kedden hazajöttünk a kórházból a babával, és szerdán úgy gondoltam, hogy akkor megpróbálom. Reggel felkelt, kicsit sírt, leszedtem róla a pelust, és a bili fölé raktam, ő pedig elkezdett pisilni. Váratlanul, egyből sikerült” – kezdi mesélni Gika, aki a várandóssága alatt ismerkedett meg az EC-vel.

„Elmentünk egy budapesti mosható pelenka-klubba, és egy anyuka mesélte, hogy ő csak három pelenkát használ egy nap, mert EC-zik. Leesett az állunk. Mesélt arról, hogy evolúciósan benne van minden élőlényben, hogy már a születésétől kezdve ne maga alá ürítsen. A csecsemőknél azért alakul ki a hasfájás, a kólika, mert pelenkába kell üríteniük, pedig nem akarnak.” Gika és férje így ismerkedtek meg a módszerrel, amit a háromhetes kislányuknál már szinte a kezdetektől alkalmaznak. „Szerintem a legfárasztóbb az elején az anyaságban az, hogy folyton szoptatsz, folyton tisztába rakod, és utána el is kell ringatnod, hogy ne fájjon a hasa. Nálunk ez utóbbi kimarad. Ürít, eszik, és utána el is alszik nyugodtan, nincs hasfájós sírása” – teszi hozzá. Az EC mellett 7-8 darab mosható pelenkát használnak egy nap.

„Még nem ismerem pontosan, melyik sírással jelez, inkább csak tippelgetek, de érdekes, hogy azt is jelzi kis nyígással, hogy hagyjuk abba a bilizést, mert kész van” – fogalmaz az újdonsült anyuka.

Ürítési kommunikáció

Az EC – magyar nevén természetes csecsemőhigiénia – egy a pelenkázás mellett választható lehetőség, alternatíva csecsemőknél a pisi és kaki kezelésére. Maga az EC az elimination communication kifejezés rövidítése, „ürítési kommunikációt” jelent. A lényege, hogy már egy újszülött is kommunikálja a szülő felé a vizelési vagy székelési ingerét, a szülő erre reagálva ajánlja fel a lehetőséget a babának. Mielőtt bárki megrémülne, nem szobatisztaságra nevelés és nem bilire szoktatás zajlik – szögezi le Krémer Sári, a Pelenkatlanodj.hu alapítója, az EC-módszer hazai nagykövete. De honnan is jött az EC?

Speciális bugyi és lyukas popós nadrág

Napjainkban 75 országban alkalmazzák: Afrika, Ázsia, Dél Amerika és az északi sarkkör lakossága is EC-zik. De ez nem egyenlő azzal, hogy a gyermek pucéran van, mint Afrikában, hanem inkább pelenkától való függetlenséget jelent. Indiában például speciális kis bugyit használnak, Kínában lyukas popós gatyát, és a lyukat – totyogásig – textil fedi. A módszer a hetvenes években érkezett Amerikába, Magyarországra pedig a kétezres évek elején jött be az EC nyugati kultúrára szabott változata. Ez azt jelenti, hogy nagyjából a totyogás megkezdéséig pelenkáznak is az EC mellett, aminek a célja, hogy felfogja a baleseteket. Lehet választani a részidős és a teljes idős EC között.

„Előbbi teljes mértékben a családra szabható módszer. Lehet EC-zni például csak otthon, csak a reggeli ébredés után, vagy csak este fürdés előtt. A lényeg, hogy a baba ezekben a kiválasztott időpontokban következetesen kapjon bilit, ha ürítenie kell” – magyarázza Sári. Azt tudni kell, hogy itthon volt egy hasonló életkorban kezdett módszer még az ötvenes évek előtt. Ez a korai szobatisztaságra nevelés, amitől óva intenek a szakemberek: sokszor erőszakos technikákat vetettek be, szinte tárgyként kezelték a babát.

„Az EC figyelembe veszi a babák természetes ürítési ritmusát, jelzéseit, igényeit. Egyfajta csapatmunka történik a szülő és a gyermek között, ami erősíti a kötődést” – összegzi.

Sári két kislány édesanyja, de még jóval a születésük előtt, 2005-ben Kínában, egy vidéki kisvárosban találkozott az EC módszerével. „Nyugati fejjel nem értettem, hogy miért jó a szülőknek, ha a baba lepisili és lekakilja őket így, pucér popóval. El sem tudtam képzelni, hogy a gyerekek képesek jelezni, és a szülő válaszul el tudja vinni a babát pisilni-kakilni” – emlékszik vissza.

Aztán 2016-ban várandós lett az első gyermekével. „Egy ismerőst kérdezgettem arról, hány mosható pelenkabetétre lesz szükségem, és a válasza az volt, hogy nem tudja, mert ő EC-zett. Ekkor kezdtem el utánanézni, mi is ez az egész. Végül mindkét lányommal a születésüktől fogva EC-ztünk. A nagyobbiknak érzékeny volt a bőre, súlyos pelenkakiütése lett, kénytelen voltam egyfolytában szellőztetni. Ha pedig már nem volt rajta a klasszikus pelenka, akkor belekezdtünk az EC-be is. A kicsinél már az első mekóniumnál (magzatszurok, a baba első széklete – a szerk.) felismertem a jelzéseket, így gyorsan a bili fölé tartottam, és el is engedte magát” – meséli.

Sári 2017 óta szakértőként segít a szülőknek, hogy kevesebb pelenkát használjanak, majd teljesen el is hagyják azt, amikor a gyermek nagyobb lesz. Tavalytól pedig a Semmelweis Egyetemen oktat az EC módszeréről leendő védőnőknek.

Másfél tonna hulladék a szobatisztaság ára?

Az EC-ben a legtöbbek által emlegetett előny az, hogy összehangolja a babát és a szülőt. Egy 2020-as kanadai kutatásban EC-ző újszülötteket hasonlítottak össze kizárólag pelenkázott babákkal. Arra a következtetésre jutottak, hogy a 0–3 hó között tapasztalható úgynevezett megmagyarázhatatlan sírás túlnyomó része felszólítás a gondozóknak, hogy felkínáljanak pisilési/kakilási lehetőségeket. Ez a sírás 0–3 hónapos kor között jellemző, és 6–8 hetesen csúcsosodik, majd magától elmúlik. A kutatók megfigyelték, hogy az EC megkezdésével a sírás mennyisége és a sírással összefüggő tünetek jelentősen csökkennek.

A babáknak jót tesz, mert elkerülhetők a bőrproblémák, a húgyúti fertőzések, a pelenkamentesség szabadabb mozgást biztosít, így könnyedebb a mozgásfejlődés, az EC-póz pedig anatómiailag segíti a széklet és a szelek távozását. A szülők szempontjából összhangot teremt a babával, alkalmazása felülírhat akár egy rossz szülés- vagy szoptatásélményt. Megelőzhető, hogy átázzon a pelenka, olcsóbb lehetőség, hamarabb szobatiszta lesz a gyerek, nem utolsósorban pedig környezetbarát is a módszer.

Kép

Kép: Freepik

És ha már környezettudatosság. Körülbelül 33 milliárd darab pelenkát dobunk ki évente az Európai Unióban, ez 6,7 millió tonna hulladék.

Ez, ha valaki csak eldobható pelenkát használ, gyerekenként körülbelül 6500 pelenkát jelent, ami másfél tonna hulladék a teljes szobatisztulásig.

„Sajnos az elmúlt tíz évben egyre több EC-s országban kezdtek el eldobható pelenkát is használni. Kínában például eleinte szükségtelennek tartották a szülők, erre válaszul a Pampers megcsinálta az »Arany alvás« kampányt, ami sikeresnek bizonyult. Érdekes, hogy nyugaton a manapság szobatisztasághoz szükségesnek tartott érési jelek listáját is egy a Pampers pelenkát gyártó cégnek dolgozó gyermekorvos dolgozta ki. A szobatisztaság megkezdéséhez ajánlott minimum életkort egyre feljebb és feljebb emelik, miközben a nemzetközi kutatások ennek pont az ellenkezőjét tanácsolják” – figyelmeztet a Pelenkatlanodj.hu alapítója.

Hogy képes egy újszülött jelezni?

A gyerek ugyanúgy tanulja meg, hogy jelezzen, ha ürítenie kell, mint az összes többi igényének a jelzését. Például, ha álmos, felkéredzkedik a karunkba. „A babát zavarja az ürítési inger, eleinte ez az a diszkomfortérzet, amit jelez a szülő felé. Ha van adekvát szülői válaszreakció, és lehetőséget kap a peluson kívüli pisilésre-kakilásra, akkor a bilizést összeköti a záróizmok ellazításával. Később megtanul tudatosan is jelezni, ha érzi az ingert” – magyarázza Sári. Hozzáteszi, eleinte inkább a szülőknek kell kiterjeszteni a tudatosságukat erre az igényre is. A jelzések gyermekenként és életkoronként változnak.

Újszülötteknél jellemző többek közt a csücsörítés, buborékfújás, az utolsó fázis a sírás – ezek olyan fizikai jelek, amik után szinte biztos, hogy jön valami.

Mint Sári hangsúlyozza, egyelőre Magyarországon elenyésző az EC-ző családok aránya, de a számuk egyre nő. „Az első évben picit több figyelmet igényel, mintha kizárólag pelenkázna az ember, de a figyelem, amit befektetünk, többszörösen megtérül, hiszen általában jobban és mélyebben megértjük a gyermeket, így gyorsabban meg tudjuk oldani a problémáit, kielégíteni az igényeit. Egy emberi kapcsolatba fektetünk be, a kötődést erősítjük. Boldoggá és elégedetté tesszük vele a kisbabánkat” – sorolja.

A teljes szobatisztaságot – értsd: amikor már nem kell figyelni egyáltalán, mert a gyermek minden alkalommal egyértelműen jelez/szól, néha kell csak emlékeztetni – az EC-s gyerekek ötven százaléka másfél éves korára eléri, a teljes idős EC-sek száz százaléka 2 éves korára szobatiszta. 

Kezdés minél hamarabb

A legideálisabb kor a kezdésre az újszülött periódus, hiszen itt még a baba ösztönösen jelez, nagyon együttműködő, és ha máris elkezdi az ember, akkor ez lesz a normális az egész család számára. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a szülők rossz időpontban, rossz pozícióban ajánlják fel a bilit, amire a baba ellenállással vagy sírással reagálhat. Mások pedig úgynevezett biliparanoiát kapnak: ez az, amikor valaki túl tökéletesen akarja csinálni, és mindenre azt hiszi, hogy a babának pisilnie kell. Ez megelőzhető, ha hiteles forrásból megtanuljuk, hogyan is kell EC-zni.

A tudomány mai állása szerint az egyéves kor alatti kezdéssel elkerülhetők a vizelési és székletürítési problémák, kevésbé jellemző az ágybavizelés, kevesebb a húgyúti probléma.

A kutatások egyöntetűen a kevesebb eldobható pelenka használatát és a korábbi szobatisztaságra szoktatást ajánlják.

„A félreértések elkerülése végett, akkor is lehet valakiből boldog, nyitott és bizalommal teli felnőtt, ha nem EC-zik vele a szülő. Ez csupán még egy dolog, amivel biztosíthatjuk a babát arról, hogy figyelünk a jelzéseire, segítünk rajta, ha igényli” – teszi hozzá Sára.

Ha valaki szeretne részletesebben megismerkedni a módszerrel, itt megteheti.

A fényszennyezés nem csak esztétikai kérdés

A fényszennyezés mérséklése elsősorban nem esztétikai kérdés. A mesterséges megvilágítás súlyosan károsítja a környezetünket benépesítő élővilágot, megzavarja az életközösségek éjszakai nyugalmát, életritmusát, és helyrehozhatatlan változásokat indít el, hazánkban például vándormadarak millióinak pusztulását okozhatja.

A fenti káros folyamatok megfékezése érdekében indította el a Nemzetközi Sötét Égbolt Társaság (International Dark Sky Association) azt a programot, amelynek lényege, hogy világszerte csillagoségbolt-parkokat hoznak létre olyan térségekben, ahol elenyésző az éjszakai fényszennyezés.

Magyarország jelenleg három csillagoségbolt-parkkal is büszkélkedhet: a Zselici Csillagparkkal, a Hortobágyi Csillagoségbolt-parkkal és a Bükki Csillagoségbolt-parkkal.

A Zselici Csillagpark

A Zselici Tájvédelmi Körzet egyedülálló élővilága mellett arról is nevezetes, hogy ez Európa egyik legkevésbé fényszennyezett területe. 2009-ben Európában elsőként nyerte el a „Nemzetközi Csillagoségbolt-park” címet.

A dús vegetációjú erdőséggel körbevett Zselici Csillagparkban felhőmentes éjszakákon szabad szemmel is több ezer csillag látható, és derült nyári éjjeleken a Tejút halványan derengő látványában is gyönyörködhetünk az épület erre a célra kialakított teraszáról, a csillagvizsgáló 40 cm tükörátmérőjű távcsövével pedig az égbolt rejtett kincsei is megfigyelhetők, így a Naprendszer bolygói, azok gyűrűi és holdjai, csillaghalmazok, állatövi fény és akár üstökösök is.

Kép

A Zselici Csillagpark - Kép: SEFAG Zrt.

A csillagparkot körbevevő erdőben vezet egy tanösvény is, amelynek nyitott pihenőpavilonjai az éjszakai csillagtúrák állomáshelyeiként funkcionálnak. Az erre járókat meghatározott időpontokban komplett program és egy páratlan meteoritgyűjtemény-kiállítás is várja. A planetárium hátradöntött székeiben pedig átélhetjük, ahogy az épület falai átlátszóvá válnak, és feltárul a csillagos ég, nagyítható, felcímkézett csodáival. Külön élményt jelentenek a szervezett éjszakai csillagnéző túrák is, ahol kizárólag a természetes fények világítják be az utat.

Tipp: Mielőtt látogatást tervezünk ide, tájékozódjunk az aktuális programokról! Barangoljuk be a környék többi látnivalóját is, így az épület közelében található 25 méter magas kilátót, ahonnan szép időben belátható az egész Zselici Tájvédelmi Körzet, a Balaton-felvidék tanúhegyei, a Mecsek és akár a horvátországi Papuk-hegység is!

A Hortobágyi Csillagoségbolt-park

A Hortobágyi Nemzeti Park nemcsak páratlan élővilágáról, a gémeskutakról és a Kilenclyukú hídról híres. A Hortobágyon az ég és a föld találkozását semmi sem zavarja meg a horizonton, és mesterséges fények sem halványítják el a csillagokat. Míg a nagyvárosok központjából csak egy-két tucatnyi, az átlagos településekről pár száz csillag figyelhető meg, a Hortobágy egén közel 2000 fénypontot láthatunk.

A Hortobágyi Nemzeti Park a háborítatlan természet szimbóluma: a nemzetközi madárvándorlási útvonalak metszéspontjában van. A csillagoségbolt-park kialakításának éppen ezért egyik fontos célja volt, hogy csökkentse a meglevő fényszennyezést a nemzeti park területén, és megelőzzön minden további kedvezőtlen változást.

A csillagoségbolt-parkban több látványos csillagcsoport látszik szabad szemmel is, és már kisebb távcsővel is ködök, csillaghalmazok tucatjait kereshetjük meg. Meghirdetett programjaikon a résztvevőknek a Nemzeti Park szakavatott munkatársai mutatják be a látnivalókat, többek között a 7 méter magas csillagda tetején helyet foglaló, 140 mm átmérőjű „CFF” típusú apokromatikus lencsés távcső segítségével.

Tipp: A csillagoségbolt-parkban részt vehetünk csillagászattal egybekötött Naplemente-túrán, e-bike-túrán vagy akár csillagdai esteken is. Érdemes bejárni a Hortobágy-Halastavi tanösvényt is. A kisvasút régi indítóállomása előtti térről alkonyat után teljes szépségében élvezhető a zavaró fényektől mentes hortobágyi égbolt.

A Bükki Csillagoségbolt-park

A répáshutai Bükki Csillagoségbolt-park határtalan élményeket ígér: ötven férőhelyes planetáriumában az égbolt csodái a nyolc méter átmérőjű kupolán jelennek meg, a több mint 100 négyzetméter nagyságú látványt pedig négy, egyszerre működő lézerprojektor szolgáltatja 4K minőségben. Az „Éltető Napunk” elnevezésű kiállításon képet kaphatunk a csillagok és a naprendszerek kialakulásának folyamatáról, a naprendszerbeli látogatást pedig két hologúla teszi teljessé.

Kép

Bükki Csillagoségbolt-park

A kiállítás egy külön részlegében szinte minden megtudható a hullócsillagokról és a meteoritokról, és nemcsak szabad szemmel, hanem polarizációs mikroszkóp segítségével is vizsgálhatók a távoli világokból érkezett kövek. A fő attrakció pedig egy hatalmas, 32,3 kilogramm tömegű, földbe csapódott vasmeteorit, amelyet meg is érinthetünk.

Tipp: Egyedi élményeket nyújtanak a VR-esz­kö­zök, amelyekkel a vállalkozó kedvűek repülhetnek a Bükk felett. A legkülönlegesebb játék az Apolló–18 küldetés, amikor egy holdrovert vezetve vehetünk részt egy izgalmas kalandban.

A Pannon Csillagda

Ugyan nem csillagoségbolt-park, de az ország egyik legmenőbb csillagászati bemutatóhelye a Bakonybélben található Pannon Csillagda, ahol az űrkutatásról és a csillagászatról szóló kiállításon túl még akár meteoritot is simogathatunk. Az éjszakai távcsöves bemutatókon a Holdról és a csillaghalmazokról tanulhatunk, a csillaghullás időszakában pedig szinte testközelbe kerülhetünk a meteorrajokkal.

A csillagda egyik attrakciója egy naptávcső, amelynek segítségével a Nap felületének döbbenetes részleteit figyelhetjük meg. A Pannon Csillagda az első és egyetlen Ultra HD-felbontású digitális planetárium Közép-Európában, amelynek legnagyobb újdonsága, hogy speciálisan kupolafelületre optimalizált, ismeretterjesztő filmeket képes vetíteni, döbbenetes minőségben.

Tudta? Sárnecky Krisztián észlelő-csillagász a Pannon Csillagda projekt lelkes támogatója. Szimpátiájának kifeje­zéséül az egyik általa felfedezett kisbolygót a csillagda és az annak otthont adó település tiszteletére Bakonybél névre keresztelte.

A Piszkéstetői Obszervatórium

A csillagvizsgáló története 1952-ben kezdődött Budapesten, egy 60/90 centiméteres Schmidt-rendszerű teleszkóp beszerzésével, amit a Magyar Tudományos Akadémia rendelt meg a Zeiss-művektől. Az új távcsőnek egy tiszta és derült égbolttal rendelkező helyszínt kerestek, és végül a Mátrában 944 méter magasan elhelyezkedő Piszkéstető mellett döntöttek. A Piszkéstetői Obszervatórium azóta is hazánk legnagyobb és legjobban felszerelt csillagvizsgálója.

Kép

Piszkéstetői Obszervatórium

Itt található az ország legnagyobb – két emelet magas – távcsöve, és itt működik az a Schmidt-teleszkóp, amellyel eddig mintegy 2000 új kisbolygót, 5 új üstököst és több mint 50 új szupernóvát fedeztek fel, valamint itt kapott helyet egy új 80 cm-es robottávcső is, amely időnként olyan izgalmas eseményeket is lencsevégre kap, mint amikor egy szupernagytömegű fekete lyuk széttép egy csillagot. A hely érdekessége még a csillagászok lakhelyéül szolgáló főépület, amelynek alakja az Oroszlán csillagképet mintázza, és mind a négy irányból szemlélve különbözik a szintjeinek száma.

Piszkéstetőn tudományos kutatás zajlik, ezért csak bejelentkezéssel látogatható.

Svábhegyi Csillagvizsgáló

Az egyik legkézenfekvőbb választás az ég csodáira kíváncsiaknak a Budapest 12. kerületében található Svábhegyi Csillagvizsgáló, ahol ma már kimondottan a bemutatásra és az ismeretterjesztésre törekszenek. Számtalan programmal várják az érdeklődőket heti rendszerességgel, műszerparkjuk pedig talán a legkomolyabb azok közül, ami demonstrációs célra a nagyközönség számára elérhető. Emellett csodálatos természeti környezet és elhivatott szakemberek várják az érkezőket, így az életre szóló élmény garantált.

A cikk a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai támogatásával készült.

A lapból megtudhatjuk, miért vonzók a fiatalok számára a veszélyes bátorságpróbák, hogyan éljük túl a bizonyítványosztást, mit kezdjünk a gyerekkori túlsúllyal és hogyan kezeljük kamasz gyerekünk érzelemkitöréseit. Megismerhetjük egy nő történetét, aki csak férfiként lehetett orvos és interjút olvashatunk benne Köbli Norbert forgatókönyvíróval.

Fizesse elő a lapot itt!

Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.

„Csak egy tárgynak tekintettem magam, amely elvégzi a feladatot”

Péter: 15 évig fogyasztottam alkoholt, ez idő alatt sokféle kábítószert is kipróbáltam. Emellett van egy keresztfüggőségem: bulimiás, kényszeres evő vagyok. Elértem az életem során nagy magaslatokat is: saját vállalkozásom volt, vezető pozícióban dolgoztam, zenészként koncertezni jártunk. 2021-ben mégis odáig juttattam magam, hogy a család elfordult tőlem, apám meghalt, senkivel sem tudtam tartani a kapcsolatot, így nem maradt semmim. Utólag visszatekintve sok olyan helyzet volt, amikor mai fejjel azt tudnám mondani, hogy „elég, ne tovább”. A függőség, a szenvedélybetegség azonban a kontrollvesztés betegsége. A hétvégi bulizásokkal kezdődött, és fokozódott, amikor elköltöztem a családi fészekből.

Az utolsó fázisban már hiába fogyasztottam, nem értem el a kívánt lelkiállapotot, teljesen kontrollt vesztettem, és megjelentek a testi tünetek: remegés, gyomorfájdalom.

Közben dolgoztam, de csak egy tárgynak tekintettem magam, amely elvégzi a feladatot. Én a munkát is tudom úgy használni, hogy hajtom magam, nem engedek szabadidőt, és abba temetem az érzéseimet. Az a fajta függő vagyok, akinek kellett, hogy kitagadjon a családom, és utcára kerüljek. Négy hónapig mondogattam magamnak, hogy vagy beledöglesz, vagy elmész a rehabra. Már a hajléktalanszállóról is kiraktak az agyament cselekedeteim miatt. Loptam a boltból, megléptem a Covid-osztályról. Ez volt az a fordulópont, amikor éreztem, hogy most már mindent veszélyeztetek. Amikor a LEO-ba jöttem, tisztában voltam azzal, mire vállalkozom. Tudtam, hogy ez menti meg az életem.

„A millió elfojtás felgyűlt bennem”

Tamás: Drogfüggő és alkoholista vagyok. Nekem is kamaszkorban kezdődött, a bulis korszakkal. A legtöbb ismerősöm úgy ivott, hogy közben beszélgetett, táncolt és jól érezte magát, én viszont addig ittam, míg teljes képszakadás lett a vége. Sokszor elhatároztam, hogy megpróbálok mértéket tartani, de nem sikerült. Józanul zárkózott vagyok, nehezen tudok nyitni; az alkoholtól viszont sokkal felszabadultabb lettem, egy számomra ismeretlen világ nyílt ki előttem. Imádtam ebben a világban lubickolni, de az élvezetes része nem sokáig tartott. Középiskolában ismerkedtem meg a drogokkal. Nagyjából ugyanazt az oldottságot adták, mint az alkohol, csak még intenzívebben. Lógtam a suliból, és kezdett minden összeomlani körülöttem. Nádudvarról jöttem, egy 8 ezer fős kisvárosból, ahol mindenki ismert mindenkit. Az egész város tudta rólam, hogy drogfüggő vagyok. Mélypontra jutottam; a normális barátaim elfordultak tőlem, a család pedig úgy nézett rám, mint a véres rongyra.

Egyébként mindkét szülőm és nagyszülőm alkoholista. Tesóm 14 éves korában kollégista lett, hétvégente sem járt haza, nem bírta ezt látni. Pont ez volt a szerencséje, hogy el tudott szakadni a családtól.

Engem rendszeresen vertek, és sosem mertem a problémáimmal a szüleimhez fordulni. Ez a millió elfojtás felgyűlt bennem, és nem tudtam máshogy kiadni magamból, mint szerhasználattal. Egy lopás miatt kiraktak a munkahelyemről, hajszál híján börtönbe kerültem. Ki akartam szabadulni ebből a helyzetből, de a szüleim nem támogatták, hogy rehabra jöjjek. A tesóm biztatott, ő hozott el Komlóra. Ha nem lenne a testvérem, szerintem már nem élnék.

„Nem kellett se gondolkodni, se érezni, és ez nagyon vonzó volt számomra”

Szilárd: Alkohol- és kábítószer-probléma miatt jöttem a LEO-ba, de itt szembesültem azzal, hogy a számítógép-használat is életveszélyes lehet. Látszólag egy szerető, támogató családi környezetből jövök, viszont a szüleim látszatházasságban éltek, 19 éves koromban elváltak. Egészen addig párhuzamosan éltünk négyen egy lakásban. Az egyetlen elvárás az volt, hogy jó tanuló legyek, és akkor békén hagytak. Semmilyen határ vagy korlát nem volt. Rendszeresen eljártam hétvégén kocsmázni, és az első találkozásom az alkohollal filmszakadásban végződött. Fizikailag is bántalmaztam magam, hogy az érzéseimet el tudjam nyomni, de rájöttem, hogy az alkohollal ugyanezt el tudom érni. Nagyjából jól teljesítettem emellett az iskolában, haveri köröm is volt, a számítógép előtt pedig annyit ültem, amennyit akartam. 17 évesen találkoztam a fűvel, és az kinyitotta a szemem, hogy sokkal egyszerűbben lehet zombiállapotba kerülni. Nem kellett se gondolkodni, se érezni, és ez nagyon vonzó volt számomra. Elmentem egyetemre, de ott kellett hagyjam, nem tudtam folytatni a szerhasználat miatt. Tönkrementek a párkapcsolataim, munkaképtelenné váltam, végül azt mondtam magamnak: „Jól van, akkor megállok”. Hetekig tiszta is tudtam maradni, csupán akaraterőből, de utána mindig visszaestem. Óriási szégyenérzet volt bennem.

A család nem is tudta, mi van velem. Nem tudtam a szemükbe nézni, a tükörbe sem. A baráti köröm végignézte, ahogy leépültem fizikailag és mentálisan, ők nagyon támogattak abban, hogy segítséget kérjek.

A másik fele az ismeretségi körömnek, akikkel együtt használtam, benne akartak tartani abban az állapotban. Egy pszichológusom ajánlotta a LEO-t, kilenc hónapja vagyok itt.

Megtanulják a kudarcokat szer nélkül kezelni

A három felépülőt erős szálak kötik össze: Tamásnak Szilárd a mentora, Péternek pedig Tamás, a házba érkezésük időrendjében. Együtt töltik a nap 24 óráját, sokat beszélgetnek, és közösen élik meg a nehéz, fájdalmas és vidám helyzeteket.

A LEO-ban minden szervezett keretek között történik. Egy sajátos módszerrel, a 12 lépéses rendszerrel dolgoznak csoportban, segítőkkel. Napindítóval kezdenek, ahol mindig egy felépülő problémái kerülnek a fókuszba, és a nap folyamán számos terápiás foglalkozáson vesznek részt. A munkaterápia részeként ház körüli munkákat végeznek a fűnyírástól a favágásig. Naponta sportolnak, konstruktív szabadidőt viszont csak hétvégén kapnak, amit olvasásra vagy más hasznos időtöltésre fordítanak.

Kép

Kép: Pexels / Lalesh Aldarwish

A beszélgetés során azt is megtudtam, hogy a közös feladatoknak van egy-egy felelősük. Reggelente például kutyát sétáltatnak, és a felelős osztja be az időt, hogy ne késsenek el. Ha mégis megtörténne, az következménnyel járna, nem kapnának reggelit. Ez még szerencsére nem fordult elő. Az viszont igen, hogy csoportfoglalkozás előtt 15 perccel nem álltak körben a székek, így ehelyett a résztvevők álltak két órán át.

Igaz, így kudarcokat élnek át, viszont megtanulják ezeket szer nélkül kezelni.

A függőség egy élethosszig tartó betegség, amelyből folyamatosan épülnek fel. Ezért is fontos a megerősítő közösség. Tamás egy lufinyúlhoz hasonlította: ha az egyik fülét megnyomom, valahol ki fog dudorodni. Aki nem használ szert, talán többet gépezik, kényszeresen edz, ami ugyanúgy kártékony. Ezért óvatosnak kell lenni. Ugyanakkor Péter szerint ez egyfajta szabadságot is ad. „Semmivel sem másabb, mint egy cukorbetegség. Azzal is együtt lehet élni, csak folyamatosan figyelni kell rá.”

Nem így érkeztek a terápiára. Rengeteget tanultak önmagukról. Ez az egy év – szinte önismereti képzésnek vagy lelkigyakorlatnak is nevezhetnénk – óriási lehetőség azok számára, akik a legszebb éveiket engedték el.

„Gondolni sem mertem volna, hogy valaha lesz életkedvem”

Péter: Amit a LEO-ban kaptam, sokkal több, mint amire számítottam. Az evészavarról korábban szégyelltem beszélni, egy hónapja vállaltam fel a közösség előtt, Szilárdnak köszönhetően. Az élet minden területén nehezen hozok meg döntéseket, ez az egyik jellemhibám, amin dolgozom. Itt sokszor elmondjuk, hogy az őszinteség, a nyitottság és a hajlandóság nagyon fontos. Ezt annyival egészítem ki, hogy akarat és bátorság is kell hozzá. Megtanuljuk az érzéseinket felismerni és átélni.

Óriási szabadság, ha ki tudod mondani, hogy most dühös vagyok, és már nem is vagy annyira dühös. Megtanulunk hálát érezni.

Ilyen jellegű hozzáállást és segítséget, amit itt kaptam, nem tudom, hol találnék. Ez Isten ajándéka számomra.

Tamás: Visszakaptam a testvéremet, teljesen megváltozott a kapcsolatunk. Rendszeresen eljön segíteni, és tudom, hogy szeret. Mindig elég bizonytalan és határozatlan voltam, rosszul láttam magamat. Nagyon szeretnék dolgozni, de egy ideig még maradnék. Új helyszínen, Pécsen szeretnék új életet kezdeni. Komlónak van egy félutas háza Pécsen, ahol fél évet tölthetünk el, és még visszajárunk a házba, csoportbeszélgetéseken veszünk részt. Van, aki a családjával jön vissza, látjuk, hogy rendeződött az élete, és ez nagyon sok erőt ad a terápián lévőknek.

Szilárd: Amikor megérkeztem a LEO-ba, nem tudtam elhinni, hogy lehetséges ebből kimászni. Gondolni sem mertem volna, hogy valaha lesz életkedvem. A terápia alatt olyan pozitív és negatív szintet éreztem, amit soha életemben. Amikor egy mentoráltamon látom a változást, és én, aki függőként világéletemben csak magammal foglalkoztam, megélem azt az érzést, hogy valaki más fontos nekem, az óriási. Ugyanígy a kis dolgok megélése: örvendeni a napsütésnek, a méhzümmögésnek, a közös focizásnak, a zenélésnek – ezek akkora élmények, hogy elgondolkodtató, mennyi minden ment el mellettünk. 

Az Ez az a nap! mozgalom és rendezvénysorozat 22 évvel ezelőtt azzal a vízióval indult útjára, hogy régiónk legnagyobb és legjelentősebb stadionjába összegyűjti a magyarországi és más európai keresztényeket, kifejezve a felekezeteken átívelő összetartozást. Az elmúlt években több százezren vettek részt az egész Kárpát-medencéből a rendezvényeken, a színpadokon pedig több mint 30 nemzet képviseltette már magát, a mozgalom időközben európai méretűvé vált. A résztvevők rendszeresen összegyűlnek, hogy imádkozzanak és megerősítsék a kapcsolatot a keresztény felekezetek és közösségek tagjaival, valamint a környező országokban élőkkel.

A modern dicsőítő zene mély tartalommal bír

Molnár Ferenc Caramel szerint párhuzamot vonni a hagyományos koncert és a dicsőítés között szinte lehetetlen, annyira más a program hangulata, célja. „Nyilván a hagyományos dalaimban is próbálok számomra fontos gondolatokat, üzeneteket közvetíteni, nem tudom kikerülni, hogy ne adjam át azt, amit gondolok a világról.

És én hívő vagyok, amihez szerintem hozzátartozik az is, hogy a hitet ki kell mondani, meg kell osztani másokkal.

A keresztény emberek egy része azt gondolja, hogy ha a saját üdvössége már rendben van, akkor abba belenyugodhat. Igyekszem beleírni a dalaimba, hogy ne nyugodjunk bele! Úgy érzem, ha nem mindenki üdvözül meg ezen a bolygón, nincs igazi boldogság számunkra sem, hiszen minden egyes ember a testvérünk” – mondja a Képmásnak a népszerű előadó.

Az Ez az a nap!-on elhangzik az evangélium zenében, énekben, buzdításban, tanításban és tanúságtételben.

„Hisszük, hogy a zene híd lehet hívők és keresők, generációk, kultúrák és nemzetek között. A modern dicsőítő zene, amely mély tartalommal bír, megérinti azokat, akik nyitott szívvel hallgatják, és befogadják üzenetét. Ezért erre a napra dicsőítő zenészek sokaságát hívtuk meg országhatáron innen és túlról, hogy az ő vezetésükkel közelebb kerülhessünk Teremtőnkhöz. Hisszük, hogy az összegyűjtés ideje van, Isten össze akarja gyűjteni az ő népét minden korosztályból, felekezetből és nemzetből.

Bízunk benne, hogy ez a nagyszabású dicsőítő rendezvény a Kárpát-medence legnagyobb közös kiáltása lehet az ég felé az újonnan felépült Puskás Arénában.

Óriási erő volt évről évre abban, amikor az Ez az a nap! rendezvényeken a telt házas Budapest Aréna alkalmi gyülekezete az Úrhoz kiáltott. Együtt, egy szívvel kértük Isten áldását országunkra. Ez fog megtörténni július 23-án még nagyobb formátumban, amikor az új Puskás Arénában, a nemzet stadionjában gyűlünk össze. Felemelő érzés lesz átélni az összetartozásunkat azokban az órákban, nem nézve, ki milyen felekezeti háttérből, az ország mely szegletéből vagy éppen a határon túlról érkezik-e, hiszen a szívünk eggyé forr a dicsőítésben” — vallja László Viktor, az Ez az a nap! alapító-főszervezője.

A rendezvényen fellépő Caramel azt is elárulja, hogy őt nagyon boldoggá teszi, ha telt ház előtt dicsőíthetik az Urat, énekelhetnek Istennek, ezzel azonban nem elégednek meg, „a falakon túl” is akarnak gondolkodni.

Ez az a nap!

„Ha 20-30 ezer ember megtölti a stadiont, az nagyszerű, de mi szeretnénk, ha hétmilliárd ember hallaná meg az üzenetet, ami arról szól, hogy a Jóistennek mindannyian egyformán fontosak vagyunk. A bűnösök, a bűntelenek, azok, akik már megtalálták az utat Krisztus által Isten felé, és azok is, akik még nem. Isten nem mérlegel közöttünk!” – teszi hozzá az előadó.

Caramel szerint nem azt kell nézni, hogy hol vagyunk: a templomban, a sportcsarnokban, az utcán, a nappaliban, vagy éppen a mezőn beszélgetünk Istenről, arra kell figyelni, hogy a dicsőítésben miről van szó.

„Nem a hely a lényeg, hanem az, amiről beszélünk, amit minden helyzetben tudni kell meghallani. Szerintem ennél izgalmasabb téma nemigen létezik, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk, mi lesz velünk, ha egyszer meghalunk, mi a célja annak, hogy itt vagyunk, és hogyan tud Isten velünk közösséget vállalni” – vallja az énekes.

„Egy vagyok mindenki közül, csak a mikrofon másik oldalán állok”

Pintér Béla a hazai keresztény könnyűzene legismertebb előadójának számít 30 nagysikerű lemezzel a háta mögött. Évtizedek óta dalol gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Különleges érzéke van ahhoz, hogy ötvözze a könnyedséget és a komolyságot. Fülbemászó dallamait – amelyekhez elgondolkoztató szövegek társulnak – határon innen és túl ismerik. Az Ez az a nap! rendezvényeknek kezdetektől fogva aktív szereplője, mint dalszerző, énekes és dicsőítésvezető az egész Kárpát-medencére hatással van.

„Számomra minden dalnak három vetülete van: a zene, a szöveg és az üzenet, amit közvetít. Az én olvasatomban a zene a hordozóanyag, amibe az üzenetet beletesszük, nekem pedig az a fontos, hogy az Isten érintse meg a szíveket. Az enyémet is! Mert én is úgy élek meg minden dicsőítést, hogy egy vagyok mindenki közül, csak éppen a mikrofon másik oldalán állok” – magyarázza Pintér Béla. 

Az énekes-dalszerző szerint az Isten jelenléte formálja a közösséget, és ő ajándékként éli meg, amikor több százan, ezren gyűlnek össze, vagyis az élmény közösségivé válik.

„Az a fontos, hogy tudjuk magunkkal hozni mindazt, amit az életbe magként beleteszünk a hétköznapokban.

Persze ahhoz, hogy a magból valami felnőjön bennünk, azt gondozni kell, szenvedni vele, hogy gyümölcsöket hozzon nekünk.

A Biblia is azt mondja, arra vagyunk teremtve, hogy gyümölcsöket hozzunk, az érlelés pedig folyamat. Ez az alkalom is ennek a folyamatnak a része. A Puskás Arénában mind egy asztalhoz fogunk ülni, és erre invitálunk másokat is” – hangsúlyozza Pintér Béla.

Az előadók között Mező Misi is ott lesz, aki a Magna Cum Laude frontembereként robbant be a hazai köztudatba, és lopta be magát a közönség szívébe. Misi néhány évvel ezelőtt döntött Isten követése mellett, és azóta szólóénekesként gyakran ad elő keresztény dalokat, dicséreteket. „A hit számomra életformát jelent. Egy olyan embernek, aki bűnös életből jött, felemelő érzés, hogy Isten szabadító és megtartó kegyelmét is megélve járhatja az országot, és beszélhet a hitéről, bizonyságot tehet, megmutathatja a fiataloknak, hogy nem késtek le semmiről, Isten várja őket is.

Isten minden bűnt egyformán megbocsát, de neked kell megtenned az első lépést a golgotai kereszt felé, mert helyetted senki nem teszi meg.

Irányt kell mutatni nekik ebben a felgyorsult világban, ahol rengeteg információ veszi körül őket, és tanácstalanok abban, hogy mit kell kiszűrni közülük” – vallja az énekes.

A szervezők július 23-án várják mindazokat, akik szeretnék a Puskás Arénában megélni az összetartozás örömét, akik tartalmas programra, színvonalas zenei élményre, lelki feltöltődésre vágynak. Az alkalom végén minden résztvevő díszkötetes Jézus-Bibliát kap ajándékba. A kapunyitás 12 órakor lesz, a program 14-től 22 óráig tart. A rendezvény oltási igazolvány és teszt nélkül is látogatható. A Puskás Aréna lelátója fedett, védett az esőtől, így az eseményt rossz idő esetén is megtartják. Az elmúlt években megvásárolt jegyek ugyanazokkal a feltételekkel, ugyanarra a helyre érvényesek július 23-án! Minden további információ elérhető a www.ezazanap.hu honlapon.

Meghívott előadók:
Bethel Music (USA)
Michael W. Smith (USA)
Planetshakers (AUS)
Martin Smith (UK)
Tim Hughes (UK)
Gas Street Music (UK)
Graham Kendrick (UK)
London Communirty Gospel Choir (UK)
Noel Robinson (UK)
Not an Idol (MD)
Noel Richards (Wales)
Oláh Gergő
Pintér Béla
Csiszér László
Prazsák László
Mező Misi, Gável András és Gellért
DicsSuli Band
PZM (Pünkösdi Zenei Misszió)
Keresztkérdés
Hanna
Golgota Dicsőítés Hellinger Andrással és Helénával
Új Forrás
Hidden Kingdom
Crux (Felvidék)
Amaro Del (Kárpátalja)
Dobner Illés
Caramel
Hermons

Támogatott tartalom.

Hűséggel viaskodva

Számos alkotás, akár közvetlenül kifejtve, akár más értékek túlhangsúlyozásával, úgy festi le a hűséget, mintha az egyfajta poros paróka volna az unalmasok vagy a kapcsolatba görcsösen kapaszkodók számára, hogy így fedhessék el és emelhessék dísszé szorongó ragaszkodásukat. A hűséges ember úgy jelenik meg, mint egyfajta megközelíthetetlen, ötlettelen, élettelen ember, akivel „soha nem történik semmi”, hiszen hűsége „minden jóban megakadályozza”.

A hűségről sugalmazott kép szerint az egyfajta hosszú, erőltetett menet az örömtelenség sivatagában.

Egy másik hamis képzet azt állítja, a hűség nem kíván erőfeszítést, mert a megfelelő választott iránti óriási érzelem nyomán szinte magától hűségessé válik az ember. Mások iránt nem érez többé érzéki vonzalmat, mert „lelki társával” való kapcsolatban beteljesül minden vágya. Nincs tehát más feladat, mint megtalálni az egyetlent, az igazit. Ennek a gondolatmenetnek a végpontja az a téveszme, amely arra buzdítja a fiatalokat, hogy „éljék ki” magukat, vágyaikat, ösztöneiket, hiszen ettől csillapodik kíváncsiságuk. „Mindent megismerve” szinte salakként kiég belőlük a hűtlenség, és készen állnak az egész életre szóló kapcsolatra.
Az egy adott helyhez az élet helyszíneként fűződő hűség is átalakult. A hely már nem sors, hanem csupán körülmény, előrébb valónak tűnik a megélhetés, az ingatlanpiac kínálata, a presztízs vagy az elérhető szolgáltatások köre. A társadalmi mobilitás követelménye sok egyéb mellett azt is elvárja, hogy a munkavállalók tömegei a gazdaság igényei szerint könnyedén váltsanak munka- és lakóhelyet. Említésre sem méltó körülmény, hogy ilyenkor az évtizedeken át épített kapcsolatok tucatjai szűnnek meg. Fel sem merül, hogy a lakóhelyhez fűződő és különféle baráti, ismerősi, közösségi szálak csak lassanként nőnek lélektől lélekig. Személyiségtípusonként más-más ennek a folyamatnak a sebessége, de tudható, hogy igazán erős kötelékek évek, évtizedek alatt alakulnak ki. 
A hűséget sokszor úgy festi le a mai kultúra, mint hihetetlen és elérhetetlen teljesítményt, heroikus küzdelmet, amely halandóknak nem lehet osztályrésze. Megjelenhet furcsa szubkultúrák, egzotikusan gondolkodó emberek sajátjaként is. Mindez a hűségtől elidegenítően hat.
Bizarr, hogy a hűséggel kapcsolatban leginkább elterjedt fogalmak a márkahűség vagy munkaadó iránti hűség. Ugye, érezzük, mennyire viszonylagossá és üressé válik ettől ez a fontos fogalom?

Hűségben élve

A hűség egyik meghatározása szerint kitartás és ragaszkodás valakihez vagy valamihez. Ahol hűség van, ott mindig megjelenik a döntés is. A fontos döntéseknél pedig szinte mindig érintődik a hűség kérdése is.
A hűség, amelyet kapunk, és amellyel mások felé vagyunk, valójában létünk része, nem élhetünk nélküle. Olyan éltetőelem, amely kibontakozásunkat segíti. Azt jelenti, hogy megőrizzük magunkban a másikat akkor is, ha távol van, ha nincsen velünk. Hiszünk neki akkor is, amikor nem bizonygat. Ha hűség él bennünk, akkor értékeljük azt, aki a másik – akkor is, amikor nem az értékei állnak előtérben, mert éppen nehéz vele. Azt is jelenti, hogy viselkedésünkben, létezésmódunkban teret adunk a jelenlétének, akkor is, amikor nincs velünk, mert mások látják rajtunk az elkötelezettséget, hogy valakihez tartozunk. Ennek fizikai jele például a jegygyűrű, de akár a test is, amely a másik mellett öregedett meg, magán hordja a közös évek és akár a gyerekszülés nyomát is.

Sokan a hűséget helytelenül egyfajta „nem tett”-nek tekintik, amikor hűségből nem tesznek meg valamit, például nem csalják meg a párjukat. A hűség azonban több ennél, valójában cselekvés a másikért, azaz nem a cselekvés tagadása, hanem a(z együtt-) létezés mikéntje.

A hűséges figyelem követi a másikat, ráhangolódik és megmutatja magát, ettől pedig aktív cselekvéssé válik: önmegmutatás, feltárulkozás, énközlés és befogadás formájában. Ebből következik, hogy nem lehetünk hűségesek, ha elzárkózunk a másiktól, vagy közömbösek vagyunk az élete, a gondolatai, az érzései és a problémái iránt. 
A párkapcsolati hűségben a pár tagjai között nem növekszik olyan fal, amely az egyik felet egy harmadik személlyel vagy akár tárggyal (például mobiltelefonnal vagy alkohollal) összekapcsolva elkeríti társától, hanem az összetartozást jelző fal a pár tagjai körül húzódik. 
A hűségben való létezés nem lehetséges csak egyes viszonyokban. Nem lehet valaki egy kapcsolatban hűtlen, az összes többiben pedig hűséges. A hűség kiterjed az ember valamennyi kapcsolatára, így valamilyen módon jelen van az Istenhez és a többi emberhez fűződő kapcsolatában is – tehát egyfajta létminőség is. Ilyen módon identitást ad a személynek, éppen ezért az emberi természet alapvető lényege és ugyanakkor meghaladása is. 

A hűség pszichológiája

Az érzelmi biztonság, a valakihez tartozás és érzelmi kapcsolódás minden ember alapvető szükséglete, ami kéz a kézben jár a kizárólagosság igényével. Mindezekkel kapcsolatban gyakran felvetődik a társfüggőség vádja, amely szerint a szeretet és a bizalom legfelső foka valójában az lenne, hogy nem fosztjuk meg magunkat és egymást a kalandoktól és élvezettől, mert ha így teszünk, azzal önmagunk és a másik szabadságát korlátozzuk. 
Ha arra keressük a választ, hogy a hűséges kapcsolat iránti igényünk társfüggőségből táplálkozik-e, érdemes feltenni magunknak a kérdést, hogy miért vágyunk a másik közelségére. Azért, mert félünk a magánytól és attól, hogy egyedül maradunk? Képesek vagyunk magunkat önálló lényként meghatározni? El tudjuk különíteni a saját gondolatainkat, érzéseinket a másik ember gondolataitól és érzéseitől? Fel tudjuk ismerni és ki merjük fejezni az igényeinket, a vágyainkat és a szükségleteinket, vagy tartunk attól, hogy ha így teszünk, nem fognak minket elfogadni és szeretni, ezért inkább manipulálunk és játszmázunk? Fel merjük vállalni magunkat, vagy rosszul értelmezett hűségből elnyomjuk a szükségleteinket, és feladjuk önmagunkat?
Már a fenti kérdésekből is világosan látszik, hogy a hűség nem a másikkal való teljes összeolvadást vagy a saját szükségleteinkről való teljes lemondást jelenti.

Hézser Gábor szerint: „Az erős, tartós kapcsolat titka az eltávolodni és közeledni tudás egységes dinamikája.” Mindezt pedig az anya-gyerek kapcsolatban tanuljuk meg.

Gondoljunk csak a kisbabára, aki a földi létbe csöppenve eleinte azt hiszi, egy az anyával, az anya az ő része. Lassan azonban kezdi felfedezni a saját testhatárait, és elkezd kinyílni a világ előtte. Egyre ügyesebbé válik, már önállóan is képes felfedezni a környezetét, azonban még mindig nagy szüksége van az anya által nyújtott érzelmi biztonságra. Már tud mászni, totyogni, kis időre eltávolodik, de ez frusztrációval jár, így időről időre visszatér, hogy táplálkozzon a kapcsolat nyújtotta biztonságból, és feltöltse az érzelmi tankját. Nem lehet azonban folyamatosan ebben a szimbiotikus együttlétben maradni, hiszen ez korlátozná az autonómia és az önállósodás alakulását. Kulcsfontosságú tehát, hogy a gyermek megtalálja az egyensúlyt a szeparációs szorongással járó eltávolodás igénye, illetve az önállóságot veszélyeztető újraközeledés között, ezáltal pedig megerősödjön az autonómia, önállóság, önbizalom, valamint a másik iránti bizalom érzése. 

Kép

Kép: Pexels/Alex Green

A párkapcsolat elején is úgy olvadunk egybe a másikkal, mint anya a gyermekével. Ezt a fajta együttlétet és teljes elfogadást azonban nem lehet örökké fenntartani, viszont gazdag érzelmi tartalékot ad a következő időszakokra, amikor amellett, hogy egy pár vagyunk, újra felfedezzük, hogy ezzel együtt önálló személyek is, ami sok egyeztetéssel és vitával járhat.

A külön töltött idő, a munkában és barátokkal szerzett tapasztalat pedig gazdagíthatja a párkapcsolatot, ha meg tudjuk osztani az élményeinket a társunkkal.

Lassanként megtanulunk önálló, független emberként újraközeledni egymáshoz. Már nem azért vagyunk hűségesek, mert teljesen egybeolvadunk, hanem mert így döntöttünk. Ez természetesen egyfajta hullámzással jár együtt, lehetnek időszakok, amikor távolabb, máskor pedig közelebb érezhetjük magunkat egymáshoz. A hűség feltétele, hogy ne ijedjünk meg a közelség-távolság folyamatos váltakozásától, hanem képesek legyünk elviselni az eltávolodás időszakait is, anélkül, hogy görcsösen kapaszkodnánk a társunkba, vagy keresnénk valaki mást, aki a párkapcsolati közelségigényünket újra, teljes intenzitással betölti. 
Balogh Klára szerint, aki hisz önmagában, akinek van önbecsülése, az tud adni a másiknak. „Éretlen személyiség, aki folyton a szerelem után rohan. A teljes összeolvadásra vágyik, arra, amit egy anya tud adni. Tulajdonképpen a szimbiózist keresi valakivel, és nem az érett kapcsolatot.”
A nyitott kapcsolatok gyakran éppen ilyen menekülőutak, hogy valakivel újra és újra megtapasztaljuk az egybeolvadás élményét. Ezek a kapcsolatok a házastársak viszonyában sokszor aszimmetriát mutatnak, az egyik fél nem vagy nem annyira kíván élni a külső kapcsolatokkal. Szenved, de nem mutatja.

A nyitott kapcsolat megszünteti a határt a mi és a mások között, emiatt sérül az intimitás és az érzelmi biztonság. A hűség átértelmezése nem oldja meg az érzelmi biztonság hiányát.

Szétválasztja az intimitás, a közelség és a szeretet, a személyiségre kiterjedő elköteleződés szálait. Éppen ezért a kapcsolat egymás mellett futó szálakká válik, és nem lesz többé az a megtartó szövet, mint a hűséges, egymás iránt elkötelezett kapcsolat.
A hűség valójában értékalapú döntés, és mint minden érték melletti elköteleződésnek, ennek is ára van. A hűség mellett elkötelezettek számára sok esetben nem a hűség és a hűtlenség közötti választás okoz gondot, hanem a sok hűség közötti, szükségszerű választás. Annyi személy és helyzet, eszme és feladat vár hűséget, hogy nehéz megtalálni, melyiket kell az adott helyzetben előnyben részesíteni. Ez egy életen át tartó feszültséget okoz, amelynek feloldásához először el kell fogadnunk, hogy életünkben bizony helye van ennek a feszültségnek.

A hűtlenség pszichológiája

Gottman szerint az apró hűtlenségek valójában vészjelek, amelyek ráirányítják a figyelmet a kapcsolat problémájára. Úgy látja, hogy ritka, hogy valaki egyik pillanatról a másikra a megcsalás útjára lépjen, hanem lassan, akaratlanul indul el ezen az úton.

Gyakori, hogy a felek úgy érzik, hogy a másik nem figyel rájuk eléggé, nem elég odaadó, nem támogatja, esetleg lenézi vagy elutasítja őket.

Ezt azonban nem osztják meg egymással, talán azért, hogy óvják a kapcsolatot. Ez viszont zsákutca, mert ezek a gondolatok lassanként eltávolítják őket egymástól, az érzelmi kapcsolat fellazul, és negativitás, illetve bizalomhiány lesz úrrá rajtuk. Elkezdik másokkal összehasonlítani a társukat, aki folyamatosan alulmarad ebben a megmérettetésben. („Bezzeg a kollégám észreveszi, hogy csalódott vagyok.” „Érdekes, hogy a szomszéd(asszony) visszamosolyog, amikor rámosolygok, bezzeg a társam észre sem vesz.”) Ez a feszítő helyzet, illetve a csalódottságból, magányból, elutasítottságból fakadó folyamatos csatározások azonban nem vezetnek egyenesen hűtlenséghez. Ehhez szükséges az is, hogy legalább az egyik fél lemondjon arról, hogy a kapcsolatban a hűséget értéknek tekintse.
A hűtlenség alapjaiban rengeti meg a szeretetkapcsolat biztonságát. A helyreállás azonban nem lehetetlen, ha ez mindkét fél döntésén alapul, és a pár tagjai erőfeszítést tesznek ebbe az irányba. Ehhez szükséges az őszinte, nyílt szembenézés és a teljes beismerés, vagyis hogy a hűtlen fél egyenes válaszokat adjon a társa kérdéseire. Ez azonban nem jelenti az intim részletek ecsetelését, ami inkább a történteken való kényszeres rágódást erősíti meg.

A bizalom helyreállásához a megcsaló félnek tudatosan törekednie kell az átláthatóságra. Fontos, hogy ne csak végighallgassa, hanem átérezze és jogosnak ismerje el a másik fájdalmát.

A bocsánatkérés elengedhetetlen része a folyamatnak. Elengedhetetlen a megcsalás okainak feltárása, vagyis annak feltérképezése, hogy miért történt hűtlenség a kapcsolatban. Nem elég felszínes válaszokat adni, hanem mélyre kell ásni, amihez érdemes szakember segítségét kérni. Ilyenkor a pár megalkotja annak történetét, hogy miként történt a kapcsolati sérülés, hogyan ejtett sebet a köztük lévő kapcsolaton és bizalmon, miért döntöttek úgy, hogy helyreállítják a kapcsolatot, hogyan hozták helyre, és mit tesznek azért, hogy a jövőben a hűtlenség ne forduljon elő újra. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

„Két ponton múlt. Ez túl kevés volt ahhoz, hogy ne kezdjek el azon agyalni, ha még utánanézek, ha kevésbé izgulok a szóbelin, ha reklamálok az írásbeli miatt, talán sikerült volna… Aztán jött a következő szakasz, hogy mégsem volt ez véletlen: a gimiben minden csak hamis látszat volt, a jó jegyeim, a tanárok pozitív visszajelzése, most aztán kiderült, hogy mindenkit átvertem. Magamat is. Hogy magamnak köszönhetem, hogy véget ért az aranyélet. Mindenképpen vissza akartam szerezni, amit elvesztettem, bekerülni a vágyott egyetemista világba” – meséli Andi, aki egy fitneszteremben kezdett takarítani, hogy legyen pénze az előkészítőre. „5-kor keltem, de 9-re kész voltam, és enyém volt a nap. Beiratkoztam egy csoportos felvételi előkészítőre, felszabadító volt, hogy hasonló érdeklődésű és élethelyzetű fiatalokkal találkoztam, volt, aki már negyedszer próbálkozott. Az esti órák után minden héten beültünk valahova beszélgetni, pedig nemcsak én keltem másnap hajnalban, valaki árufeltöltőként dolgozott, valaki kutyasétáltatást vállalt, mégis szívesen bandáztunk. Életem legszebb időszaka volt. A következő évben sikerült a felvételim, és a tananyagban is sokkal tájékozottabb voltam, mint a csoporttársaim. Igazán megszerettem az irodalmat, ami addig csak egy tantárgy volt. Ehhez képest az egyetem nagy csalódás volt, motiválatlan diákokkal. Nem az volt, aminek elképzeltem.”

Andi ma már szerkesztőként dolgozik egy kiadónál, és utólag már nem cserélné egy sikeres felvételire a kudarccal nyert egy évet.

Miért érezik úgy mégis, hogy minden összedőlt?

Orsolics Zénó családrendszer-terapeuta és ifjúsági tanácsadó emlékeztet rá, hogy az értettségi utáni időszak mindenképpen nagy választóvonal, ilyenkor szétválnak az utak: véget ér egy időszak, és közeli valósággá válnak a távoli tervek vagy azok szétfoszlása. „Igazán akkor van gond, ha valaki mindent egy lapra tett fel, mert akkor tényleg összeomlik a jövőkép. Erre már előre fel kellene készülni, B és C tervet csinálni. Nem jó stratégia, hogy erre ne is gondoljunk, muszáj sikerülnie” – figyelmeztet a szakember. Az sem segít, hogy a szülők és pedagógusok gyakran azzal akarják tanulásra bírni a fiatalokat, hogy hihetetlenül megemelik az egyetemi felvételi sikerének fontosságát, úgy állítják be, hogy ezen a pár vizsganapon áll vagy bukik a gyerek élete, boldogsága, értéke. Ilyenkor az önértékelésnek túlságosan hangsúlyos része lesz a megfelelés a felvételin, és nyilván már nem hiteles az utólagos szülői vigasztalás sem, hogy „végülis nem ez a legfontosabb az életben”. A kamaszok az ilyen veszteségélményből általában gyorsan felépülnek, és tudnak újabb tervet kreálni, feltéve, hogy erre a családtól valóban „engedélyt kapnak” – mondja a terapeuta. „Érdemes ezt őszintén megtenni szülőként, mert az élet ilyen: eltervezünk valamit, és ha nem sikerül, újabb tervet találunk ki. Baj akkor van, ha valaki depressziós lesz, elmagányosodik.”

„Érdemes a nevelésben is tudatosítani, hogy fontosabb kérdés az, hogy hogyan álljunk fel, ha valami nem sikerül, mint hogy hogyan kerüljük el a kudarcot. Sokan elakadnak ebben a folyamatban.”

Bohózatba is fulladhat az elszakítási kísérlet

Norbi három éve érettségizett, a vizsgákra már saját lakásában készült, amelyet a szülei vettek neki. Programozó szakra jelentkezett, de nem sikerült a felvételije. Azóta remeteéletet él, napjait a gép előtt tölti, hetekig ki sem mozdul otthonról. Szülei zsebpénzzel és étellel is ellátják, azt mondják, támogatják, hogy megvalósítsa vágyait. Azonban arról, hogy mik is ezek, nem sok szó esik. Ők úgy tudják, egyetemi felvételire készül, de néhány régi gimis haver, aki olykor meglátogatja, nem egészen így tudja, bár tény, hogy valóban sok időt tölt a számítógép előtt. Miközben ezt a történetet hallgatom, eszembe jut egy másik, amelyet a kollégám mesélt. Egy ismerősük fia a sikertelen felvételi után sem tanulni, sem dolgozni nem ment el, így telt el másfél év. A mamahotelben ragadt, és a többszöri szülői ultimátumra – hogy vagy nyelvvizsgázni vagy újra felvételizni vagy dolgozni kell – sem történt semmi. Végül kapott egy határidőt, különben kirakják a cuccaival az utcára. Elérkezett a nap. Reggel felszólították az összepakolásra. Aztán zuhogni kezdett az eső, és az egész bohózatba fulladt. Nyilvánvaló volt, hogy nem fogják kitenni a húszéves fiút.

Orsolics Zénó szerint kockázatos eljutni eddig a pontig. „Ha a család is úgy kezeli, hogy ez egy ideiglenes állapot, mondjuk egy évre szól, akkor legyen tartalma annak az évnek. Ha a fiatal elmegy dolgozni, megismeri a pénz értékét, a munka önbecsülést ad, megtanít a kollégákkal, az ügyfelekkel, a főnökkel viselkedni. De lehet külföldre menni nyelvet tanulni, és az is egy nagyon jól megragadható haszon, ha valaki jogosítványt szerez vagy valami szakmát tanul. A hosszan mamahotelben dekkolók esetében érdemes azon is elgondolkozni, miért jó a családnak, ha a 18 éven fölüli csemetét gyerek- vagy diákszerepeben tartja, gondoskodik róla, hagyja, hogy csak nyitogassa a hűtőt, és élvezze a szolgáltatásokat. Általában arra mutat rá, hogy a szülők párkapcsolatában valami nem jól működik, és az üres fészekben a gyerekek kirepülésével már nem lehet majd a gyerekre mutogatni, rajta keresztül kommunikálni, szembe kell nézni a párkapcsolati nehézségekkel.

Aki túl van az érettségin, az így vagy úgy egyébként is kezdjen el pénzt keresni, a tanulás mellett is! Akármilyen apró dolgokra gondolhatunk, mindenképpen jót tesz a személyiségfejlődésének.

Ilyenkor egy szülőnek, nyilván azon felül, amit a családban a gyerek amúgy is megkap, nem kell támogatnia a bulizásokat, a menő cuccokat… A gyerek elmehet árufeltöltőnek, bébiszitternek, és közben nagyon fontos dolgokat tapasztalhat meg: hogy hasznos és kompetens.”

Az életfordulót a sikeres felvételi derűsebbre színezi, a sikertelen pedig sötétebbre

A fiatalok a sikertelen felvételi után hajlamosak a kudarcra fogni azt az érzést, amit ilyenkor valójában az életforduló okoz. Vége a gyerekkornak, a diákéveknek, jön a felnőtt élet, az egyetemen, munkahelyen már felnőttként kezelik őket. Átalakulnak a kapcsolatok, megváltozik a baráti kör. Ezt persze a sikeres felvételi derűsebbre színezi, a sikertelen pedig sötétebbre. De mindkettő alapvető változást hoz. Egyébként is a reziliencia, az újratervezés korát éljük az élet minden területén. A világjárvány okozta nehézségek és a középiskolások között eluralkodó általános bizonytalanság megnehezíti a felnőtté válás fontos fordulóit is. „A pandémia alatt abban az évben minden óránk online volt, a fakultációk is – emlékszik vissza Zoltán – Eleve kevés volt a visszajelzés, de a kémia fakultációk rendszerint el is maradtak. A kidolgozandó tételek felét csak az érettségi előtti héten kaptuk meg. Öten emelt kémiáztunk a suliból, ugyanaz volt a felkészítő tanárunk, egész évben jó jegyeket kaptunk, én csak ötösöket. Aztán jött az írásbeli, és négyünknek nem lett meg a szóbelihez szükséges százalék, az ötödik kettest kapott. Azonnal elúszott minden esélyem az orvosira. A tanár be sem jött az írásbelik megtekintésére, azóta fegyelmivel elbocsájtották, de a mi évünk ráment. Úgy éreztem, összedőlt a világ.”

Kép

Kép: Freepik

„Amikor reggel kinyitottam a szemem, ez volt az első, ami bevillant, mint egy gyomorszájon vágás: nem vettek föl. És az egész napomat ez határozta meg.”

„A legnehezebb talán az volt, hogy a szüleim nem hitték el, hogy alkalmas vagyok az orvosi egyetemre, hogy képes vagyok arra, hogy felvegyenek és el is végezzem. Hosszú hónapokig én sem hittem el. Még ma sem mindig. Egész nyáron csak kóvályogtam, nem volt kedvem bulizni, elutazni akár csak egy hétvégére is, azt hiszem, azt éreztem, nem szolgáltam meg. Abbahagytam a sportolást, nem akartam találkozni a barátokkal, akiket persze felvettek.” Zoltán esete talán kirívó, de az elmúlt időszak semmiképp nem kedvezett az érettségizőknek, akik nem kaptak elég visszajelzést, alapjaiban bizonytalanabbnak érezték a jövőt, elszigetelődtek egymástól, nemcsak a tanulásban, más területeken is. Emiatt a szokottnál is nehezebben élték meg a korosztályukra jellemző lelki megpróbáltatásokat, ami persze visszahatott a tanulásra, az önértékelésre, a vágyak megfogalmazására. És persze a szülők bizonytalansága is rontott a helyzeten.

Az elvárás nyomasztó, a boldogságérzet fontos

„A szülői elvárások meghatározók, és a ki nem mondott elvárások is nagyon megnyomorítják az érettségizőket. Klasszikusan erősen jelen van ez például az orvos- vagy ügyvéddinasztiákban, ahol illik követni az ősi hagyományt, de olyakor maga az az elvárás is nyomasztó, hogy az a minimum, hogy legyen a gyereknek diplomája” – mondja a családrendszer-terapeuta.

A ma televíziós műsorvezetőként dolgozó harmincas nő (nevezzük Esztinek) a színművészetire jelentkezett. El sem árulja, hányszor, csak hogy egy kezén nem tudná megszámolni, kettőn még igen. Nem adta fel, rostáról rostára keményen készült, néha az utolsóig is eljutott. Volt olyan vizsgáztató, aki a szemébe mondta, hogy belőle sosem lesz színésznő. Aztán ahogy teltek az évek, már a környezetében is látta a kételkedést, először a barátai legyintettek, aztán a családja. Egyszer azt mondta, talán azért akart mindenáron színész lenni, mert az apja, aki otthagyta őket, színész volt. Aki büszke volt rá, hogy már hatévesen bátran kiáll az iskolai rendezvényeken, énekel, táncol, mindenről van véleménye, és korához képest éretten mondja a verseket.

Tíz kemény, kudarcos évébe telt, hogy elengedje ezt a jövőképet.

Közben a médiában, ahol munkát vállalt, folyamatosan kapta az elismeréseket, hogy tehetséges újságíró, műsorvezető, szerkesztő, programszervező. Ma is ott dolgozik, sikeres, és végső soron minden képességét használja, amiről azt gondolta, hogy a színészetre alkalmassá teszi.

„Ha nem szabadítjuk eléggé föl a gyermeket arra, hogy a fontos az, hogy boldog legyen, ha ezt nem mondjuk elégszer, akkor nem fogja ezt érezni, bár néha meg sem tudja fogalmazni, mi bántja – figyelmeztet Orsolics Zénó. – Én az összes diplomámat estin szereztem, mégsem történt jóvátehetetlen. Ha kicsit távolabbról nézzük, egy- kettő-öt év múlva éppolyan jó az a diploma.”

A kudarc veszteségeinek feldolgozása után, ami akár hónapokba is telhet, mindenképpen meg kell majd hozni egy döntést a közeli és távolabbi jövőről, immár felnőttként.

Hogy segíthetünk a gyermeknek, testvérnek, barátnak?

„Beszélgetésekkel és jó kérdésekkel – tanácsolja a szakértő –, semmiképp nem úgy, hogy elmondjuk, hogy akkor most mi a következő teendő. Mérlegre lehet tenni, hogy »valóban ezt akartam?« Én akartam, vagy valaki más? Tudok-e ennél többet tenni azért, hogy sikerüljön? Akarok-e többet tenni? Hogyan? Kell-e ehhez segítség? Az is előfordul, hogy a kezdeti csalódás és pánik után a fiatal megkönnyebbül, és amikor legördül róla a teher, akkor jön rá, hogy igazából nem is az a pálya érdekelné, amire készült. Ez bizonyos értelemben szerencsésebb is, mint ha valaki egyenes úton halad a karrierépítésben a mások által kijelölt úton, és 30–40 évesen módosít pályát. Éveket spórolhatunk egy ilyen megtorpanással, ami kényszerből ráébreszthet minket az igazi hivatásunkra” – véli Orsolics Zénó.