Édelmayer József és Géza Úr cica barátsága 2018 áprilisában kezdődött. Egy kisboltban cicák születtek, és József úgy döntött, magához veszi az egyiket. Bélának akarta elnevezni, de aztán eszébe jutott, hogy a történelemben a Bélák nem teljesítettek olyan jól, mint a Gézák. Így aztán Gézának keresztelte.

Ebben az időszakban József még a kábítószer rabságában élt, mégis mindent megadott négylábú barátjának. Szűkölködött, Géza Úr mégis prémium eledelt kapott, míg ő csupán kekszet vacsorázott.

A szép kandúr miatt József végül teljesen letette a tudatmódosító szereket, azóta a nap 24 óráját együtt töltik.

Együtt utaznak a buszon, együtt járnak koncertre, néha benéznek egy-egy plázába (ahol Géza Úr bevásárlókocsiból nézelődhet), nemrég hajókáztak, sétarepülőztek és libegőztek is az emberek nem kis meglepetésére, valamint kipróbálták a debreceni Macskávézót.

Érte még a borzalmas elvonást is vállalta

„A budapesti és a bécsi óriáskereket is nagyon szeretnénk kipróbálni, reméljük, felengednek minket! – kezdi jókedvűen József, és megsimogatja a vállán dorombolva pihenő Géza Urat. „Géza Úr megmentette az életem, ezért cserébe igyekszem olyan életet biztosítani neki, ami nem tekinthető átlagosnak. Első alkalommal kimentünk a Margitszigeti Vadasparkba, igaz, ott Géza Úr le akarta vadászni a nyulakat. Őszintén szólva nem éreztem biztonságban őt a szálláson, ahol korábban laktam, ezért döntöttem úgy, hogy mindenhová magammal viszem. Volt, hogy az építkezésre is jött velem, s várt, amíg dolgoztam. Ha nem itt vagyunk a rákoskeresztúri városközpontban, akkor az Ázsia Centerben terjesztjük a Fedél Nélkült, ahova egyébként nem járhatnának terjesztők, de Szabó Szergej ügyvezető igazgató megkedvelt minket, és megengedte” – árulja el a férfi, miközben Géza Urat a vállamra teszi.

„Idegenek vállán is ilyen nyugodtan pihen?” – kérdezem, s átnyújtom a halas jutalomfalatot, amit Géza Úrnak hoztam. „Igen” – válaszolja József, majd elárulja, hogy van egy másik cicája is otthon, aki Lili névre hallgat. Ő jóval félénkebb, mint Géza Úr.

Kép

Fotó: Bodor Barbara

„Géza Úr a bevállalósabb. Szerepelt már reklámfilmben, több ezres követőtábora van a Facebookon, nem mellesleg Géza úr kincsei néven bögre, hűtőmágnes, valamint táska is készült a fényképével. Mindkét cicám prémium száraz és alutasakos eledelt kap különféle ízekben. Ettől olyan szép selymes, fényes a szőrük” – mondja József, akit elkezdek a függő időszakáról kérdezni.

„Négy éve, június 25-én szívtam el az utolsó spanglimat. Fűvel kezdtem, aztán jött a hasis, a speed, a kokain, a gomba, és még sorolhatnám. Akkoriban gyakorlatilag egyetlen tiszta pillanatom sem volt.”

"Amikor Géza Úr hozzám került, minden megváltozott. Rájöttem, hogy felelősséggel tartozom érte, persze a leszokás nem volt egyszerű. Úgy kell elképzelni, mint a filmekben: remegés, sóvárgás, izzadás, hányás és minden borzalom, amit ember az elvonásról csak gondol. De megcsináltam Géza Úr miatt. Azóta alkoholt sem fogyasztok, már csak azért sem, mert cukorbeteg lettem.”

„A nehéz időszakokban tudott a családjából valakihez fordulni?” – kérdezem Józsefet, de ő halkan csak annyit mond, hogy a családjáról nem szeretne beszélni, mert nem akar senkit megbántani.

Géza Úr emberi barátságokat is hozott

Egy hölgy közben megcirógatja Géza Úr állát, majd elárulja, hogy egy ismerőse mesélt neki Józsefről és a cicáról. Miután megtudta, hogy ide járnak a piac mellé, mindig igyekszik akkor jönni, amikor Józsiék is itt vannak. „A családom már kezdi unni a reggeli vásárlásaimat, mert lényegesen később érek haza, mint egyébként szoktam. De Géza Úr annyira gyönyörű, hogy egyszerűen nem tudok úgy elmenni mellette, hogy meg ne simogatnám!”

Magdolna és Attila szintén rajongók, ők is arra várakoznak, hogy köszönthessék a különleges duót. Bodorné Skodák Gyöngyi 2020 őszén egy tévériportban figyelt fel Józsi történetére. Megérintette a sorsa, eldöntötte, hogy támogatni, segíteni fogja őt. Többek közt végigmenedzselte a férfi epe- és lábműtétjét is.

„A környezetemben már volt példa arra, hogy komoly függőségből álltak talpra sikerrel, de nem így, ahogy Józsi. Felvettem vele a kapcsolatot a Facebookon, majd találkoztunk. Gyömrőn már a buszmegállóban várt minket Géza Úrral. Meghívtam Józsit egy ebédre, az étteremben beszélgettünk a múltjáról, a jelenéről és a jövőbeni terveiről. Egy szomorú, nehéz sors körvonalazódott számomra, ahol az akkor még pici cica reményt adott örökbefogadójának.

Tudom, hogy függőségből kilábalni orvosi segítség nélkül szinte lehetetlen, Józsi azonban ennek az ellenpéldája: az orvosokat és a gyógyszereket Géza Úrnak sikerült helyettesíteni. Ebben a cicában Józsi olyan társra talált, aki miatt értelmet nyert az élete.

Szerencsére nagyot fordult a sorsuk az utóbbi időben: sikerült új otthonra lelniük, és a Fedél Nélkül lap terjesztőjeként élik napjaikat. Fordult a kocka, mert most már én kapok Józsitól finom, otthon főzött ebédet, sőt egyszer többünket – barátokat – meghívott Gyömrőre lángosozni! Egyébként a kamasz fiúunokámat is elvittem Józsihoz, hogy a példájából tanulva soha ne válassza a kábítószer útját. Vannak, akik azt hiszik, Józsi lusta dolgozni, pedig ez nem igaz.

Jár állásinterjúkra, igenis szeretne egyre feljebb jutni, csakhogy a munkáltatók rendszerint elfordulnak tőle a drogfüggő múltja és betegségei miatt. Pedig, aki egyszer megbotlott, és fel szeretne állni, annak meg kell adni az esélyt.

Hogy illeszkedjen vissza az ilyen ember a társadalomba, ha pont a társadalom az, aki elutasító vele szemben?! Én hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhettem őt és Géza Urat, hiszen a történetük mutatja, hogy igenis van kiút a legkilátástalanabb helyzetből is. Nem kell hozzá más, csak egy változni hajlandó, motivált ember, és egy kis összefogás” – hangsúlyozza Gyöngyi.

Kép

Géza Úr egy rajongóval és Zeffer András zenésszel – Fotók: Édelmayer József

Jónás Péter is rajongó és barát, két és fél évvel ezelőtt ismerkedett meg a különleges párossal a közösségi oldalon. Egyszer egy véletlen folytán találkoztak a városközpontban.

„Józsinak nagyon jó a humora, mindig feldobja a napom. Szombatonként hozom neki a kupakokat, amiket a kutyamentőknek visz. Amiben tudok, segítek. Így volt ez, amikor Gyömrőről Budapestre költöztek, vagy, amikor látogatni kellett a kórházban, mert eltört a lába” – teszi hozzá Péter.

Jackson Galaxy és James Bowen – Kísértetiesen hasonló életutak

József története már-már kísértetiesen hasonlít Jackson Galaxy macskasuttogó és James Bowen utcazenészéhez.

Jackson Galaxy Amerika hivatalos macskasuttogója, az Animal Planet Pokoli macskák című műsorának házigazdája szintén a függőség karmaiból szabadult hosszú évekkel ezelőtt egy bizonyos Benny nevezetű cica segítségével. Egy este, amikor alkoholtól és drogtól mámorosan feküdt a padlón, belenézett Benny szemébe. Akkor döntötte el, hogy változtat az életmódján, és felelős gazdája lesz a négylábúnak. Benny cserébe segített neki átvészelni a drog- és alkohol-elvonási tüneteket. Galaxy abbahagyta a dohányzást is, és megszabadult jelentős súlyfeleslegétől.

Evészavarokkal küzdött, ma viszont már kiegyensúlyozottan táplálkozik, rendszeresen sportol, és azt vallja, hogy az állatok sokkal értékesebb lények, mint az emberek.

James Bowen drogfüggő hajléktalanként tengette a napjait, London utcáin zenélt, mígnem 2007-ben egy vörös kiscicát talált az utcán. A cica sérült volt, és ő úgy döntött, megpróbálja meggyógyítani, felerősíteni. Ezután meg akart tőle szabadulni, de a később Bobnak elnevezett macska mindenhová követte, és végül elszakíthatatlanná váltak. Bobbal az oldalán az utcazenéléssel és hajléktalanmagazin-árusítással pénzt kereső James a londoni belváros nevezetességévé vált. Azt, hogy végül sikerült legyőznie heroinfüggőségét, James saját elmondása szerint ennek a különleges kapcsolatnak köszönheti. Később könyveket is írt vörös szőrű cimborájáról, amelyek azonnal bestsellerek lettek: 8 millió példányban keltek el. A róluk készült filmet József és Géza Úr is látták, és bár Bob cica 2020-ban elhunyt, tervben van, hogy meglátogatják Bowent Londonban.

A megható film előzetese itt érhető el.

Fedél Nélkül – Több mint utcalap

A Fedél Nélkül hajléktalanok által (esetenként segítők és szociális munkások által is) írt és szerkesztett utcalap, amely 2021 novemberében Budapestért díjat kapott. Az olvasók a társadalom széles köréből kerülnek ki. Nemestakács József Géza Úrral a vállán terjeszti a lapot. Általa az nemcsak Magyarország közel 50 településére jutott el, de olvassák már Svájcban, Angliában, Luxemburgban, Erdélyben, Németországban, Csehországban és Hollandiában is. Józsefet megismerve sokan pozitívabban állnak a lapterjesztők tevékenységének támogatásához, de még nagyon sok a teendő, hogy az előítéletek minimálisra csökkenjenek.

A lap több mint olvasnivaló: létrejött egy érzékenyítő program Első Kézből a Hajléktalanságról egy befogadóbb társadalomért címmel, amelyet a Fedél Nélkül utcalapon keresztül a Menhely Alapítvány támogat. A program keretében hajléktalan emberek, aktivisták és szociális munkások 2009 óta járnak középiskolákba, oktatási intézményekbe, kerekasztal-beszélgetésekre, fesztiválokra és cégekhez előadni nemcsak a hajléktalanság, hanem a függőség témájában is. És ott az Élő Könyvtár programsorozat is, amelynek „könyvei” olyan emberek, akik előítéletekkel és sztereotípiákkal gyakorta szembesülő csoportokat képviselnek, és akik gyakran diszkrimináció, társadalmi kirekesztés áldozatai. Könyvek helyett őket lehet „kikölcsönözni”, velük lehet beszélgetni.

Barbaró Attila a Bulibanditák alapítója, a Junkies és a Zorall zenekarok gitárosa emailben mesélt az első találkozásról Géza úrral.

Úgy tudom, 2020 januárjában kaptál egy telefonos megkeresést, hogy Géza Urat Józsi szeretné elvinni egy koncertetekre. Mire gondoltál akkor?
Megkérdeztem az illetékeseket, be lehet-e hozni cicát, mondták, hogy igen, de voltak kétségeim afelől, hogy jól fogja-e érezni magát Géza Úr a koncerten. Nekünk is vannak cicáink, de ők még a lakást sem szívesen hagyják el, az is stresszt okoz nekik, ha például orvoshoz megyünk, vagy ha egy számukra idegen ember jön hozzánk. Géza Úr azonban nagyon jól tűrte a sok embert, akik odamentek és megsimogatták, barátkoztak vele.
Gondolom, számodra is újdonság volt, hogy egy cica kíséri figyelemmel az előadásotokat. Hogy láttad a színpadról, mi volt Géza Úr reakciója?
A színpadról láttam, hogy Géza Úr Józsi vállán ült végig, és nem zavarta őt a hangerő meg a fények sem. Igaz, sokszor háttal ült nekünk, de meglepően jól viselte a dolgot, ez nagyon ritka cicáknál.
Ismersz a környezetedben ilyen macskát, amelyik ennyire szocializálódott, azaz lehet hozni-vinni, és barátságos az ismeretlenekkel is?
Nekünk három cicánk van, mindegyik más személyiség, az egyik félősebb, a másik jobban viseli az idegeneket, barátkozósabb. Velünk nagyon jól elvannak, meg egymással is. Olyan cicát is láttam már, akit rendszeresen sétáltatnak pórázon, őt bárhova magával viheti a gazdija, de koncertre járót még nem, Géza Úr az első ilyen.
Láttam, az egyik klipetekben is szerepel Géza Úr. Ez kinek az ötlete volt?
Ez egy sokszereplős klip, a Zorall zenekar első olyan klipje, amelyben már az új énekesünk, Kori szerepel, arról szól, hogy a zenekar új énekest keres, és meghallgatást tart, ahová mindenféle érdekes emberek jelentkeznek. Egyértelmű volt, hogy Józsit is elhívjuk Géza Úrral, mint különleges jelenséget.
Mi a véleményed az állattartás ilyen formájáról? Ellenzed vagy támogatod?
Abszolút támogatom: egy cicát úgy kell tartani, ahogy neki megfelel. Ha Géza Urat nem zavarják ezek a szituációk, akkor beleférnek.
Szerinted Józsi életében bekövetkezett volna ez a nagy sorsfordulat a bundás barátja nélkül?
Aki úgy él, ahogy Józsi élt egy ideig, előbb-utóbb válaszút elé kerül, hogy vagy változtat az életvitelén, vagy belehal. Józsi szerintem magától is leküzdötte volna a függőségét, amikor ehhez a ponthoz ért, de biztos vagyok benne, hogy Géza Úr új értelmet adott az életének, és ez nagyon sokat segített, hogy változtasson. Nagyon örülök, hogy így alakult.

A kert története a 19. század elejére nyúlik vissza, felvirágoztatása pedig Vigyázó Sándor nevéhez kötődik, aki a Magyarországon is divatos angolkertek mintájára csinosítgatta főúri parkját és növénygyűjteményét. Segítségére a kor ismert kertépítésze, Jámbor Vilmos volt, akinek többek között az Alcsúti Arborétum, illetve a Margitsziget növénytársításait is köszönhetjük.

Ekkor építették ki a tórendszert, a mesterséges sziklákat, a romantikus „zenélő malom” környékét is, amely valójában sosem zenélt, csak az itt forgatott legendás film címe miatt ragadt rá ez az elnevezés. 

A Vigyázó halála utáni örökösödési viták, illetve a második világháború Alcsútdobozhoz hasonlóan itt is pusztulást és felfordulást hozott, de a végül a Magyar Tudományos Akadémia felügyelete alá kerülő kertben a hatvanas években újra megindulhatott a felvirágzás. Tudományos igénnyel válogatott orchideák, pozsgások, számtalan exóta faj került ekkor a kertbe, és megépült Magyarország legnagyobb szaporítóháza.

Vácrátót büszkélkedhet az ország legnagyobb szabadtéri rendszertani gyűjteményével is, mintegy 2000-2500 fajtát láthatunk itt folyamatosan változó összetételben, hiszen a kert nemcsak a lágyszárú évelő, hanem az egynyári fajták bemutatására is vállalkozik a Kárpát- medence minden tájegységéről. Sok időt eltölthetünk ezen a kicsi, másfél-két hektárnyi területen, miután minden ágyás szélén részletes információs táblák taglalják a növények rokonsági viszonyait. Személyes kedvencem a régi kolostorkerteket idéző fűszernövényágyás, amelyben az oregánótól a citromfűn át a levenduláig megillatolhatjuk az összes gyönyörűséget. (Láttatok már virágba borult majoránnát? Csodaszép!)

Áprilistól kezdődik a tulipánvirágzás a mi kis Keukenhofunkban, ahol ilyenkor több mint 50 ezer, káprázatos színpalettát felvonultató hagymásban gyönyörködhetünk.

Persze nem csak enyhe, tavaszi időben érdemes ellátogatnunk a kertbe, hiszen a színpompás rózsakert egész nyáron hívogat, sétánk közben pedig jólesik az árnyas fák alatt, a tó környékén kihelyezett padokon hűsölve ücsörögni, elmélyülni kicsit.

Kép

Fotó: Nemzeti Botanikus Kert honlapja

Kislányaink nagy élvezettel fedezték fel a tó vadregényes szigetén álló műromokat, nem tudták megunni a sziklaalagutat és a vízimalmot.

A kert ezen részén helyezkednek el a már említett üvegházak is, ahol gazdag pozsgásgyűjtemény, pálmák, broméliák, citrusfélék, lélegzetállító trópusi növénycsodák várnak ránk. Az üvegházakat klímabartát módon, geotermikus energiával és biomasszával fűtik, többek közt erről a felelős hozzáállásról, fenntarthatóságról, ökológiai lábnyomunkról is szól az az izgalmas kiállítás, amelynek a Karbonház ad otthont.

A témát a legkisebbek számára is igyekeztek egyértelművé, szó szerint megfoghatóvá tenni, nekik közvetlenül a bejárat mellett kialakított Berkenye házban rendeztek be interaktív tárlatot, amely a biodiverzitás, az élővilág sokszínűségének lényegére és megőrzésének fontosságára hívja fel a figyelmet játékos formában. A bejáratnál különféle kertismertető kiadványokat vásárolhatunk, valamint előzetes bejelentkezéssel lehetőség van egyéni és csoportos szakvezetés igénybevételére, tematikus élménysétákon való részvételre is.

Ezek az izgalmasan felépített, vezetett séták például a fűszernövények világába, a trópusokra, Kínába vezetnek, vagy épp a Biblia növényeit, illetve a klasszicista kert sajátosságait mutatják be. 

Kép

Fotó: Nemzeti Botanikus Kert honlapja

Láthatjuk tehát, hogy a botanikus kert nem pusztán a gazdag növénygyűjtemény megtekintésére, de edukációra, kikapcsolódásra, hatalmas séták megtételére egyaránt alkalmas, bármely évszakban hívogató és tartalmas. Egész napos úticélt jelent nemcsak andalgó szerelmeseknek, de iskoláscsoportoknak, nyugdíjasoknak, a család minden tagjának (kivéve a kutyusokat, háziállat ugyanis ide sajnos nem vihető be).

– Legutóbbi kiállításának megnyitóján Széll Virág művészettörténész megemlítette, hogy az ön életében az Isten-ember kapcsolat meghatározó szerepet játszik. Ha jól tudom az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán elvégezte a hittanári szakot. Mit jelent Önnek a hit? 
– Szerintem hit nélkül nem lehet élni. A hit ereje az embert a legmélyebb állapotában is képes megsegíteni. Erőt, reményt és bátorságot ad, kell ahhoz, hogy talpon tudjunk maradni. A szakadékból is ki tudja rántani a lezuhant embert. Fontos, hogy egy átlagos hétfői téli reggelen is hálával tudjunk ébredni, lehet örülni egy parányi napfénynek is. Gyermekkoromtól kezdve bennem volt a hit, és az önismeretem Isten ismeretével együtt fejlődött.

Kamaszként vesztettem el az édesapámat. Ezen a nehéz időszakon is a hit segített át.

Hittan szakra azért mentem, hogy ne csak érzelmi megtapasztalások legyenek a hitem mögött, hanem szerettem volna intellektuális tudást is szerezni minderről. A művészi hitvallásom szerves része az aktív hitéletem, és erős párhuzamot tapasztalok a kettő között. 

– Tükröm – Tükröm, avagy a Másságról másképpen című tárlatán 12 portrét állított ki. A képeken hat férfi és hat nő arca látható. Különböző érzelmek jelennek meg az arcukon. A 12 festmény egyike nem mindennapi módon Krisztust ábrázolja. A vásznon egyszerre van jelen a feltámadt és a kínhalált halt Jézus. Merész és szokatlan kép. 
– Azzal, hogy Jézus Krisztus arca megjelent az emberi arcok között, ennek a tárlatnak az üzenetét misztériummá, próféciává transzformálta. Jézus Krisztus az emberré lett Isten, aki fájdalmainkat és bűneinket magára vette. Megértette az emberi esendőséget, sebezhetőséget. Meghalt és feltámadott. Egyszerre ura az életnek és a halálnak. Nemcsak a személyes hitem, hanem egy film­élmény is nagy hatással volt rám ennek a festménynek a megszületésekor. Mel Gibson Passió című alkotása nagyon megérintett. Bepillantást kaptam Krisztus szenvedéseibe, abba, hogyan tusakodott benne az emberi és isteni én a Getsemáni-kertben a megfeszítése előtti éjszakán. Megrázó élmény volt ennek a kettősségnek a viaskodása, de segített az én Krisztus képem megszületésében. 

– Milyen érzés, ha egyfajta kuriózumként, cigány festőművész munkáiként közelítik meg a képeit? 
– Amikor a tanáraim alsó tagozatos koromban észrevették a tehetségemet, nem azért látták meg, mert cigány származású vagyok, vagy „cigányosan tehetséges.” A tehetségnek nincs színe, nem hovatartozás kérdése. A diplomáimat sem szolidaritásból, empátiából, segélyként kaptam, semmilyen pozitív diszkriminációban nem volt részem, sőt többet kellett teljesítenem, hogy az előítéletek ellenére megmaradjak. Festőművészként sem a származásomból indultam ki.

Nem az archaikus, autodidakta roma képzőművészetet művelem. Tudatosan készültem a művészi pályára. Az egyetemen töltött évek alatt Nagy B. István és Földi Péter Munkácsy-díjas festőművészektől tanultam, és sajátítottam el a rajz- és festészeti technikákat.

Megismerkedhettem számos más kultúra művészeti értékével is, bekapcsolódhattam az európai festészet vérkeringésébe, újításokat kezdhettem saját magam is kipróbálni a festővásznon. A származásomból hozott tapasztalatok szabadabb és bátrabb átjárásra hívnak a műfajok között, és innovatív technikák alkalmazására sarkallnak. 
Sokak családjában van más nemzetiségű ember is, így nem csak a magyar nemzeti érzés van bennük. Próbáljuk ezt Isten adta természetességgel egészségesen, harmonikusan felfogni, hiszen ajándék, hogy sokfélék vagyunk! Én a magyarságom mellett hasonlóan fontosnak tartom a roma nemzetiségtudatomat – az identitásom más hasonlóan fontos összetevője mellett, azonban nem kedvelem, amikor kifejezetten ezt emelik ki, mert emögött szegregáció és előítélet van, ami eleve alárendelt állapotba kényszerít. 

Kép

Bódi Barbara képei, fotó: Páczai Tamás

– Szociológusként hogy látja a Kádár-rendszer intézkedéseit, például a cigánytelepek felszámolását? 
– Az 1961-ben megszületett párthatározat a cigányság helyzetét szociális problémaként aposztrofálta. Semmi mást nem láttak ebben a nemzetben, csak a nyomorúságos helyzetüket, nehéz életkörülményeiket. A Kádár-rendszer szociális programokkal próbált felületi kezelést nyújtani a fent említett problémákra. Elfeledve, hogy a roma nemzetiségnek erős kulturális tőkéje van, ami plusz hozadék is lehet. A körülmények azonban kevésbé adtak lehetőséget ennek a tehetségnek a kibontakoztatására, vagy akár csak esélyt egy jobb életminőség kialakítására. Az úgynevezett csökkentett értékű lakásokban közüzemi szolgáltatás nem volt, és egyszerre több család is élt egy szoba-konyhában, akik közös mellékhelyiséget használtak. Arról nem is beszélve, hogy szociális alapon nem kaphatták meg ezeket, hanem a családokat hitelfelvételre kényszerítették, meglévő házaikat ledózerolták, hogy vásárlásra sarkallják a hajlék nélkül maradt romákat.

A rendszerváltás után a gyárprivatizációk következményeként, betanított munkaerőként a cigányok vesztették el először állásukat, majd lakhatásukat is, mivel hiteleiket nem tudták fizetni.

A történelem folyamán többször kerültek megalázott, kiszolgáltatott helyzetbe, ami máig meghatározza ennek a nemzetiségnek a jelenét. 

– Művészetpedagógusként mit gondol, hogyan tudnánk népszerűsíteni a roma kultúrát az oktatásban, és mi segíthetné még az integrációt? 
– Elsősorban nem a különbségeket kellene nézni, hanem az együttélésből fakadó értékpluralizmust és a közös múltunkat. A cigányság 1300 óta jelen van Magyarországon. Közös a történelmünk, közös a nyelvünk, közös a kultúránk – szimbiózisban élünk évszázadok óta. Hadd mondjak pár példát! Ha magyar néptáncot tanulunk, akkor találkozni fogunk benne cigány néptánc elemekkel, ahogyan a magyar népdalokban is megtalálhatóak a cigány dallamvilágból merített elemek. A magyar díszítőművészetben is visszaköszönnek a különböző cigány motívumok. Nem beszélve a magyar nótákról, kiváló magyar cigányzenekarokról és zenészdinasztiákról, akik nemzetközi szintű elismerést hoztak hazánknak. A közös értékeinkre kellene felhívni a figyelmet, amelyek mentén össze tudunk kapcsolódni. A másik nagyon fontos dolog szerintem ebben a tanulási és együttélési folyamatban a pedagógusok szerepe.

Szükség lenne olyan óvónőkre, tanítónőkre, tanárokra, akik beszélik a romák nyelvét, ha nem is tökéletesen, de legalább egy kicsit tudnak cigányul, ennek nagy szerepe lehet főleg azokon a településeken, ahol sok roma lakik.

Az oktatásban a roma nemzetiségből adódó sajátosságokat is figyelembe kellene venni, és mindenekelőtt olyan empatikus pedagógusokra lenne szükség, akik nem negatívumként, nyűgként élik meg a roma származású diákok szegénységét vagy összetett szociális hátterét, hanem próbálják fejleszteni őket, megtalálni a közös hangot. Nagyon fontos lenne, és ezt már fel is ismerték, hogy az oktatásban ezeket a roma nemzetiségből adódó sajátosságokat, inkluzív pedagógiai módszerekkel be kellene vezetni. Jól képzett pedagógusokra lenne szükség, olyanokra, akik a roma társadalomtörténetet, történelmet, kultúrát és művészeteket is számba veszik, mint a magyar történelem és kultúrtörténet szerves részeit. Egyébként a romák integrációjában, oktatásában próbál szerepet vállalni az egyház is a roma szakkollégiumi hálózat kiépítésével: az egyetemisták tanulmányait követik, hogy az egyetemre bekerült 0,1%-os arányból ne történjen további lemorzsolódás. Azonban hatékonyabb kezdeményezés lenne az általános iskolás roma származású diákok szakmai támogatása, mert a lemorzsolódás ebben az időszakban a legnagyobb, a középiskolai továbbtanulás jóval kevesebb a többségi fiatalokhoz képest, amit negatívan befolyásol a 2011-ben bevezetett 16. életévig tartó tankötelezettség is. 

– Milyen fontos értékeket köszönhet roma származásának? 
– Bátorságot és határtalan szabadságot. A festészetben – bár megőrizve és tiszteletben tartva a festészeti hagyományokat, a szabályok megszegésére törekszem, merész újdonságot hozok. Egész életemben szabálykövető ember voltam, most is az vagyok, viszont a festészetben szabad szeretek lenni. Amikor elvégeztem az egyetemet, a megszerzett tudás gátakat épített fel bennem. Tudtam, hogy ha meghúzok egy vonalat, az hogyan fejeződik majd be, hová vezet. Állandóan a hibákat láttam a munkáimban, túltengett bennem az önkritika. Akkor két évig nem nyúltam ecsethez, ceruzához. Kellett ez a kis szünet, hogy visszatérjek az alapokhoz. Amikor újra elkezdtem festeni, hihetetlen vakmerőséggel és bátorsággal láttam munkához, nem felejtve a tanultakat – de átértelmezve azokat egyéni küldetésemhez. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Két újszerű állapotú, teljes felszereltségű airboatra gyűjt a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület (VMSZ). A járművek Csehországban váltak eladóvá, azonban igen borsos áron, 100 000 euróért lehet hozzájutni. 

Ilyen eszközből egész Magyarországon csak egy darab üzemel, pedig nagy szükség volna rá, különösen a Balaton Régióban. Ugyanis

néha a Balaton vize is befagy, és ha baleset történik, gyalog tudják megkezdeni a mentést, esetleg korcsolyával.

Ugyanez a helyzet a turisták által gyakran látogatott Kis-Balaton speciális, sok helyen mocsaras területeinél is, amit nem tudnak megközelíteni járművekkel. Az airboatok viszont mind a sekély vízben és mocsárban, mind a jégen és a havon alkalmasak a mentési munkákra, és szinte akadálymentesen tudnak haladni mindennemű talajon és vízen.

A légcsavaros hajókat a Balaton Régió mellett országszerte bevetnék, például ár- és belvízi esetekben.

A VMSZ a támogatási szándékokat az [email protected] e-mail címre várja, a konkrét pénzbeli támogatásokat pedig az alábbi adatokkal rendelkező számlaszámra: 

Név: Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület (közhasznú) 
Bankszámlaszám: 10404955-49515811-00000000 
IBAN: HU31 1040 4955 4951 5811 0000 0000 
SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB 

A legtöbb fotódon ízeltlábúak – pókok, lepkék, kérészek, atkák – szerepelnek. Hogyan kezdődött a hozzájuk fűződő szerelem?

Már gyerekként is szerettem bogarászni, ezért is mentem később biológia szakra. A szakdolgozatom témavezetője, dr Kontschán Jenő ajánlotta figyelmembe az atkákat. Eleinte idegenkedtem a témától, de aztán egyre jobban kezdtek érdekelni ezek az állatok. A doktori képzésen már az atkákat kutattam, miközben különböző expedíciókon vettem részt, és új fajokat fedeztünk fel – az ízeltlábúakkal foglalkozva kinyílt számomra a világ.

Az Akadémia kutatócsoportjával rengeteg más, kevésbé ismert és kevéssé népszerű talajlakót is közelebbről tanulmányoztam. Ekkoriban kezdtem komolyabban foglalkozni a természetfotózással, a képeimmel pedig szerettem volna mások figyelmét is ráirányítani a mellőzött fajokra.

Gömböcugrókák a legutóbbi fotóid főszereplői. Mit lehet tudni róluk?

Ezek az alig fél milliméter nagyságú állatok a hatlábúak egyik alosztályába, az ugróvillások közé tartoznak, vagyis nem rovarok. Nevüket onnan kapták, hogy

a hasukon lévő szerv, az ugróvilla segítségével hatalmasat tudnak ugrani, apró méretük ellenére akár 20–30 cm magasra is. Ez körülbelül olyan, mintha egy ember az Eiffel-torony tetejéig ugrana.

A gömböcugrókák nagyon fontos elemei az ökoszisztémának, mivel lebontják a talajban lévő rothadó és korhadó anyagokat, felaprózzák a szerves törmelékeket, így jelentős részt vállalnak a humuszképzésben. A természetben óriási mennyiségben vannak jelen, de nehéz őket azonosítani, ezért kevés tudós foglalkozik velük.

Kép

Gömböcugróka (Caprainea marginata) – Fotó: Ujvári Zsolt

És akkor a kedves külsejű gömböcugróka még szerencsés helyzetben van a pókokhoz, atkákhoz, szúnyogokhoz és egyéb ízeltlábúakhoz képest, akiknek csak a megvetés jutott osztályrészül. Hogyan igyekszel közelebb hozni a mikrovilágot az emberekhez?

A legtöbben a rovar szót hallva kártékony, zümmögő vérszívóra asszociálnak, aki betolakodik a lakásba, az atkákat pedig a kullancsokkal azonosítják.

Az nem jut eszükbe, hogy fontos elemei az ökoszisztémának, mivel egyrészt rengeteg más élőlény táplálékforrásai. Gondoljunk csak a méhekre!

Akik viszont hajlandók őket megismerni, azoknak megváltozik a véleménye. Sokkal barátságosabbnak látják például a pókokat, amikor megtudják, hogy a nőstények bizonyos esetekben az életüket áldozzák a kicsinyeikért – egyes fajokra ugyanis az a jellemző, hogy a saját testükből táplálják a kikelő utódokat. A Facebook-oldalamon sokat mesélek ezeknek az állatoknak az életmódjáról, és a követőim egészen megkedvelték őket, sokaknak pedig elmúlt a fóbiája.

A fotóid mellett nemcsak adatokat osztasz meg, hanem általad írt történeteket is. Hogyan jött az ötlet?

Eleinte csak annyit írtam a képekhez, hogy milyen állat szerepel rajtuk, aztán egyszer megosztottam egy utazás élményeit, ami sokaknak tetszett. Rengeteg fotó mögött van valamilyen sztori, ami az egyszerűbb képeknek is keretet ad, érdekesebbé teszi őket: az egyik, legyeket ábrázoló felvételen például azt láthatjuk, hogy egy hím nászajándékba visz egy másik legyet a nősténynek. Ezek a történetek ugyanakkor részben ismeretterjesztő írások is, hiszen valós szereplők valós életét mutatják be könnyen érthető és szórakoztató formában. Mint megtudtam, vannak szülők, akik a gyerekeiknek esténként az én meséimet olvassák.

Meglepő volt a felismerés, hogy a gyerekek még kedvelik ezeket az állatokat: amikor egy kiállításomon egy iskolai csoporttól megkérdeztem, ki kedveli a rovarokat, majdnem mindenki felemelte a kezét.

Számodra mi teszi széppé ezeket az állatokat?

Az én szememben minden teremtmény szép, még egy kullancs is – érdemes megnézni róla mikroszkopikus felvételeket. Lenyűgöző továbbá a gömböcugrókák formagazdagága. Nálam nem von le egy állat szépségéből, ha mondjuk páncélja vagy tüskéi vannak.

Melyik állatot szereted a leginkább fotózni?

Ez mindig változik – egy időben a gömböcugrókákért rajongtam, később más korszakom jött. Az elmúlt években viszont olyan sokféle állatot fotóztam, hogy mostanában már nem célzottan fajokat keresek, hanem új kihívásokat. Főképp az motivál, hogy olyan perspektívából, olyan újszerű megvilágításban fotózzam le az adott állatot, ahogyan még nem láttuk, és a dokumentálás helyett inkább a dinamikára és a művészi jellegre fektetem a hangsúlyt. Mielőtt fotózni kezdenék, előre megtervezem, hogy mit akarok megmutatni a képeken, milyen háttér előtt és milyen napszakban, például egy kaszáspókot éjszaka, a természetes környezetében. Legutóbb kérészeket és szarvasbogarakat fotóztam, de nem egy levélen ücsörögve, hanem repülés közben. Nagyon nehéz éles képet készíteni róluk úgy, hogy folyamatos mozgásban vannak.

Mire ügyelsz fotózás közben?

Az állatokat nemhogy megfogni, de megzavarni sem szabad – a kezünkről terjedő kitridiomikózis betegség például sok kétéltű pusztulását okozhatja.

Sajnos vannak olyan fotósok, akik a tökéletes kép érdekében szén-dioxiddal kábítják el az állatokat – én sosem ártanék más élőlénynek.

Amikor publikálom a képeket a közösségi oldalamon, arra is figyelek, hogy ne osszak meg sok információt a fotózott állat élőhelyéről, különben fotósok hada vagy gyűjtők özönlenének oda.

Egyik posztodban írod, hogy megmentetted egy patakba esett kérész életét. Szerinted mennyire avatkozhat közbe egy fotós a természet körforgásába?

Alapvetően semennyire. Ha kiveszem a kérészt a patakból, az jó érzés a lelkemnek, de ha egy pók hálójából szabadítom ki, akkor a pillanatnyi jó cselekedettel egy másik állatnak ártok. Tehát mérlegelni kell.

Ahogyan a közösségi oldaladra írt bejegyzések is tanúsítják, rengeteg élményt szerzel fotózás közben. Mire emlékszel vissza legszívesebben az elmúlt hónapokból?

Amikor legutóbb a Bükkös-patak völgyébe utaztam, szalamandrák tömege fogadott. Tíz éve járok oda, de előtte csupán egyetleneggyel találkoztam. A tőserdei Holt-Tiszánál is hasonló meglepetésben volt részem, amikor egy csapat zöld levelibékára bukkantam. A szarvasbogarakkal való kalandom is emlékezetes: három kilométert futottam utánuk, hogy le tudjam kapni őket, nagyon gyorsan és gyakran magasan repülnek!

Fényképeiddel és írásaiddal viszont az egyes fajok visszaszorulását is dokumentálod. 

Egyetemista koromban sokat barangoltam a Kiskunságban, ahová később gyakran visszajártam fotózni.

Tíz-tizenkét éve még békákat fényképeztem a combközépig érő szikes tavakban, legutóbb viszont elsivatagosodott táj fogadott. A kiszáradt tavakban nyoma sem volt életnek.

Ha nincs szaporodásra alkalmas víztér tavasszal, a békák nem tudnak hol petét rakni, és teljesen átalakul az ottani közösség szerkezete.

Az állatok eltűnése gyakran az emberek tudatos beavatkozásának következménye. Hiába tiltja EU-s rendelet, tavaly is volt, ahol légi permetezéssel irtották a szúnyogokat, s ennek hatására természetesen más rovarok is elpusztultak. A szúnyogok állandóan kelnek, így három nap után újra ellepték az erdőt, más repülő rovarok – például kérészek, szitakötők, méhek, darazsak – csak egy rövidebb periódusban tömegesek, így azok populációit sokkal súlyosabban érintette a permetezés. A rovarirtás következtében táplálék nélkül maradtak a fecskék, manapság ezért is látni egyre kevesebbet mindenfelé. Az emberek nem gondolják végig, mekkora károkat okozhatnak a teljes ökoszisztémának.

A képeid offline is több városban is bemutatkoztak, például Budapesten a Természettudományi Múzeumban, Szarvason, és Szerencsen. Legutóbb Gyömrőn nyílt kiállításod A mikrovilág csodái címmel. Miért különleges ez a kiállítás?

Már régóta tervben volt, hogy Gyömrőn is bemutatjuk a fotóimat, mivel a városban nőttem fel. A kiállításra közel negyven képet válogattam ki a legfrissebb fotóimból, amelyek már az új nézőpontok szerint készültek. Mivel a tárlatnak egy könyvtár adott otthont, történetekkel is készültem.

Mik az újabb terveid?

Mivel idén lecsúsztam róla, jövőre szeretném lencsevégre kapni a szentjánosbogarak rajzását és a tiszavirágzást.

Nemrég beszereztem egy halszemoptikát, ezzel pedig nagyobb rovarokat és hüllőket akarok megörökíteni.

Munka mellett fotózol – a Nemzeti Szakértői és Kutató Központnál dolgozol szakértői területen. Hogyan tudsz az újabb projektekre időt szánni?

Hétköznap nem fér bele, csak hétvégén. Gyakran hajnalban vagy éjszaka megyek ki a természetbe a gépemmel, például amikor szentjánosbogarakat akarok fotózni. A munkával tehát nem, inkább a magánéletemmel, a feleségemmel töltött idővel nehéz összehangolni. De a szentjánosbogár-fotózásra őt is mindig sikerül magammal csábítanom.

Gulyás, pörkölt, lecsó, rétes. Paprika. Ezeket sorolnánk, ha valaki a magyar ételekről kérdezne. Ma tényleg ezek a legismertebbek. De mi van az egyes tájegységek ételeivel? Hiszen tudjuk, hogy van ez máshol. Nincs egységes olasz konyha: északon rizottóznak, és innen (Genovából) lett világhírű a pesto, délen pizzáznak és tésztát esznek, Szicíliában meg padlizsánnal, pisztáciával főznek, olykor egészen keleties ételeket. A francia konyhával kapcsolatban közismert a de Gaulle-nak tulajdonított mondat: „Hogyan lehetséges egy olyan országot kormányozni, ahol 246 féle sajt létezik?” A régiók sokszínűségét hirdeti a burgundiai vörösborban főtt marharagu, a bretagne-i vékony palacsinta (crèpes), az ardenneki sonka, a lotaringiai zöldséges lepény (quiche lorraine), a nizzai saláta vagy éppen a korzikai gesztenyeliszt is. Bármely nép ételkultúráját nézzük, hasonló változatosságot találunk. Mi a helyzet akkor a sajátunkkal? 

„Hollószárnyaival lebegett a zordon Enyészet”

Ha felütünk egy régi szakácskönyvet, régi korok mindennapjaiba lapozunk bele. Azon, hogy mit ettek egykor, nyomon követhető a történelmünk. Kezdjük azzal, hogy igazán régit nem is tudunk nézni: a török megszállás nyomán a lakosságunk, tárgyi és szellemi kultúránk jelentős része megsemmisült.

Mohácsnál a király és főszakácsai is elestek, Buda elfoglalásával pedig a szellemi központot rombolták porig, és a pusztítás a szakácskönyveket sem kímélte.

Legfeljebb régészeti feltárások árulkodnak arról, mit ehettek a középkori magyarok. Kutakból, hulladék- és fekáliagödrökből, kemencékből, tüzelőhelyekből, házak egykori járószintjéről előkerült leleteket, morzsákat, csontokat kell ahhoz alaposan megvizsgálni, hogy megtudhassuk, szamócatorta, köleskása, füge, marha, hal került őseink asztalára. Az ország három részre szakadása után erős központ hiányában az egyes főúri családok jelentősége megnőtt. Ezzel összhangban a gyulafehérvári központú Erdélyi Fejedelemség, a késmárki Thököly Sebestyén vagy éppen a csáktornyai Zrínyiek szakácskönyvét ismerjük ezekből az időkből. Receptjeik a korabeli főúri világot mutatják be, gazdag mártásokkal (gyümölcsökkel, gyömbérrel például), izgalmas húsételekkel. Ezeket az ízeket élvezhette a 18. század embere is, némely elemében kiegészülve a következő századot már teljesen uraló stílussal: megjelent a burgonya, a paradicsom, a kukorica, a tejfölös habarás, a rántás, a pirospaprika. Az 1900 utáni receptgyűjteményeket azonban már nehéz lenne általánosságban jellemezni, több, egymástól élesen elkülönülő korszak jött. A nagy és gyors társadalmi-politikai változások életünkre, ételeinkre is rányomták bélyegüket. Trianon és a kommunizmus végképp megváltoztatta azt, amit magyar konyhának tekintettek.

„Zsebre vágott minket a történelem”

A 19–20. század szakácskönyvei gyakran polgári, nagypolgári háztartások számára készültek, legyen szó a vidék ízeiről vagy a fővároséról. Ez a világ azonban a század közepére eltűnt. A zsidó polgárság szinte teljesen megsemmisült a II. világháború üldöztetésében. Majd jött a kommunizmus, ahol a megmaradt magyar polgárságot, nagybirtokosokat, arisztokratákat vették célpontba. Kivándoroltak, meghaltak, megtörtek. Életmódjuk és ételkultúrájuk feledésbe merült.

E világ emlékét őrzik szakácskönyveinkben az olyan fogások, mint az ibolyafagy­lalt, a kapribogyós mártás, a mazsolás csirke.

Az iparosítás, az urbanizáció az embereket a városba terelte, ahol a gyerekek az iskolában, a felnőttek a munkahelyen ettek. A leegyszerűsített, ízében és tartalmában egyaránt meglopott menzaétel jelentette sokaknak a magyar konyhát, ez került a polgári, illetve a vidéki tájételek helyére. Itt találkoztunk sokszor az alföldi régió fogásaival, hiszen a nagy adagban is könnyen készíthető pörköltek, paprikások, a lebbencs és a tarhonya ideálisnak bizonyultak a tömegétkeztetésben. (A gulyás már a Monarchia idején is a kaszárnyakoszt sztárja volt, így jutott el a cseh gasztronómiába.) A sokszínűség itt már nem volt cél. A helyzetet tovább nehezítette, hogy Trianonnal ételeinkből is vesztettünk.

A Kárpát-medencében minden van: puszta, ártér, síkság, dombvidék, magashegység. Így aztán lehetőség nyílik az istállós és a rideg nagyállattartástól a gabona-, szőlő- és gyümölcstermesztésen, a halászaton át a hegyvidéki tejtermékek előállításáig sok mindenre.

Mivel mindenki azt főzi, amit élőhelye elsődlegesen ad, ez a tarkaság visszaköszönt régi ételeinkben. Sőt, a velünk együtt élő nemzetiségek szintén gazdagították konyhánkat, összefonódva azzal a magyarországi tájegységgel, ahol éltek. Az északi szlávok (ruszinok) például céklás fogásokkal, töltött batyukkal ismertettek meg, a déliek (rácok) meg a lecsós, paradicsomos ételeket főzték. Ugyanígy a magyar konyha is egészen változatos volt. Zalából vagy Vasból a dödöllét, az Őrség erdeiből a gombát és tökmagolajat, a palócoktól a sűrű leveseket (sóskaleves, salátaleves, tárkonyos füstölt sonkás, krumplis) vagy a savanyított tarlórépát, Szabolcsból a paradicsomos töltött káposztát, Szatmárból a szilvalevest, Délvidékről a savanyú húslevest, Erdélyből a reneszánsz konyha hagyományait, Székelyföldről az izgalmas vadnövényeket, fűszereket, tejtermékeket lenne érdemes újra felfedeznünk. És a sor hosszan folytatható. Sokszínűek vagyunk. 

A cikk Bogos Zsuzsanna Végy egy régi receptet! című sorozatának része. A sorozat további írásai itt érhetőek el.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

1982-ben kezdte a pályáját, azóta a világ nagyot fordult velünk. Hogyan jelenik meg ez a változás a védőnői munkában?

Amikor én voltam pályakezdő, a védőnői hivatásnak érezhetően nagyobb volt a tekintélye, de azt is látom, hogy bár az internettel érezhetően kinyílt a világ, és bejött a tudás, az anyukáknak most is szükségük van megerősítésre, mert nagyon sok bizonytalan információ kering a kismamás csoportokban. Azt szoktam tanácsolni, bízzanak meg egy nőgyógyászban, gyermekgyógyászban, védőnőben, aki szakmailag szelektálja és megmutatja a helyes irányt. Az orvostudomány is sokat fejlődött, ma sokkal többet tudunk egy-egy betegségről, vagy a magzat életéről.

Kezdő védőnőként nem is hallottunk arról, hogy a méhben növekvő kisbabának vannak emlékei, hogy az őt ért hatások nyomot hagynak, és kedvezően vagy kedvezőtlenül befolyásolhatják a későbbi fejlődését, ahogy nem hallottunk a transzgenerációs emlékekről sem.

Azzal a sok mindennel, amit időközben feltárt a tudomány, lépést kellett tartani. Oktató védőnőként azt tanítottam a fiatal kolléganőimnek is, hogy nem szégyen megmondani a gondozottaknak, ha valamit nem tudunk, sőt, meg kell mondani őszintén ahhoz, hogy hitelesek maradjunk, hogy utánanézünk inkább, megkeressük a megbízható forrást a sok-sok információ útvesztőjében, hogy valóban tudjunk segíteni. Azt hiszem, én szerencsés természet vagyok, mert mindig könnyen elfogadtak, ahogyan a tanácsaimat is.

Biztosan megszerették, hisz hosszan, 30 éven át dolgozott ugyanott, egy ezerfős kisfaluban, Bihartordán.

A főiskola elvégzése és a lányaim születése után kerültem ebbe a nagyon családias körzetbe, ahol védőnői munkám mellett 15 évig a nappali idősellátás vezetője is voltam. Koordináltam a szociális étkeztetést, a házi segítségnyújtást, szerveztem, kit kell orvoshoz vinni, kinél kell felmosni, ágyneműt húzni, és ott voltak az ápolás-gondozás feladatai is: hol kell segíteni fürdésnél, pelenkázni, kötést cserélni, gyógyszert adagolni. Az Idősek Klubját is én vezettem, ahol aktívabb nyugdíjasoknak szerveztem szabadidős programokat: táncot, kirándulást, szomszédolást, népdalkört. Noha kottát olvasni nem tudok, jó a hallásom, és az egyik gyerekem, aki ének-zene tanár, sokat segített. Nagyon összetett volt a feladatköröm, azt szoktam mondani, ott voltam a születéstől a halálig majdnem minden család otthonában. Az öregeim nagyon hiányoznak, velük együtt az a fajta sikerélmény és öröm, amit ezekben a munkákban megélhettem, de váltanom kellett.

Miért vált valaki munkát 55 évesen, harminc év munkaviszony után?

Szokatlan, igaz? Sokan mondták, hogy nem vagyok normális, és én sem így terveztem, de jelzett a testem, hogy lassítanom kell. Amíg a debreceni tüdőklinikán feküdtem a diagnózisra várva, volt időm mindezt átgondolni. Azt mondtam, bármi lesz is az eredmény, életmódot kell váltanom, és a vezetői feladatok lesznek az elsők, amelyektől megszabadulok. Egy középvezetőn nagyon nagy a nyomás, alulra és felülre is meg kell felelnie, közben még a saját lelkiismeretének is: ez rengeteg stressz és vívódás. Tudtam, ha még élni akarok a családom körében, ezeket el kell engednem. És itt nem csak a testemről volt szó, valahogy a lelkemnek is szüksége volt a változásra, hogy az önbizalmam és az önértékelésem helyre kerüljön. El kellett döntenem, érek-e annyit, amennyire a körzetemben tartottak, hogy megtudjam, egy új helyen is megállja-e még a helyét az a régimódi, ám a tudomány változását is figyelemmel kísérő gondozási típus, amit én képviselek.

Kép

Kép: Kapás Anna

Jó döntés volt?

Azt kell mondanom, igen. 2015 óta dolgozom Biharnagybajomban, ez körülbelül két és félszer nagyobb körzet, mint Bihartorda, ketten visszük egy fiatal kolléganőmmel, akit én tanítottam be.

Itt más szakmai kihívásokkal szembesültem, teljesen idegen közösséggel kellett elfogadtatnom magam, megtapasztalhattam azt, hogy milyen fiatalok körében dolgozni, és tanító védőnőként lehetőséget kaptam a saját értékeim megerősítésére is.

Ez kicsit nehezebb körzet, és van egy spontán kialakult szegregátum is, ahol halmozottan hátrányos helyzettel kell szembenézni, többen is voltak a kis kolléganők közül az elmúlt években, akik néhány hónap után feladták. Könnyű jól dolgozni egy problémamentes övezetben. Csak hogy érzékeltessem, amikor Bihartordán dolgoztam, a több mint harminc évem alatt összesen három kiemelést kellett a gyermekvédelem felé jelezni, ebből kettő kiskorú anyuka volt, aki önként mondott le a kisbabájáról, aki ezáltal örökbeadható lett. Tehát tulajdonképpen egyetlen olyan esetem volt, amikor azt mondtam, nem teszek javaslatot arra, hogy a kórházból hazajöjjön az újszülött. Itt viszont

az évi harmincöt-negyven szülésből sajnos három-négy ilyen eset is van, ahol a higiénés viszonyok vagy a szülői elhanyagolás miatt nincsenek meg a feltételek ahhoz, hogy a gyermeket hazaengedjük a családjába, és ilyenkor egy kis rész mindig meghal a lelkemből.

Ez a legnehezebb a munkájában?

Igen, mert mi vagyunk a törvényi előírások szerint azok, akiket be kell, hogy engedjenek az emberek a saját életterükbe, ezért legtöbbször a védőnő a hírvivő. Mindent megteszünk azért, hogy az újszülött a családjában nevelkedhessen, és úgy érzem, nem kérünk sokat.

Legyen a gyerek biztonságban, ne fagyjon meg, ne haljon éhen, ne legyen az elhanyagoló szülői magatartás miatt életveszélynek kitéve, jusson hozzá a szükséges egészségügyi ellátáshoz, védőoltásokhoz, státuszokhoz, fejlesztésekhez.

És mindenekelőtt, noha ez nem elég, de nagyon fontos, hogy szerető családba érkezzék, és érték legyen az a gyerek. Nagyon-nagyon jó kezdeményezés, segíti a kismamák szemléletét formálni a Biztos Kezdet Gyerekház, ahol minden lehetőség adott egészséges életmódra és babavárásra szoktatni azokat, akik a saját családjukban nem tudták megtanulni az alapokat. Mosási, ruhaszárítási, főzési lehetőség is rendelkezésre áll, lehet babástól együtt ételt készíteni, játszani, pszichológus segítségét igénybe venni, és csütörtökönként mi, védőnénik is segítünk a fejlesztésre szoruló kisbabáknak. A gyerekek innen könnyebben szoknak be az óvodába, már megtanulják a kézmosást, evőeszközzel evést, cipőcserét, olyan elvárásokat, szokásrendet alakítanak ki, ami az intézményekben is otthonos, sokat mondókáznak, énekelnek.

A fejlesztésre szoruló kisbabáknak milyen lehetőségeik vannak az önök körzetében?

Ha egy kisbabának Dévény-tornára lenne szüksége, önköltséges alapon a 26 kilométerre lévő Berettyóújfaluban, TSMT tornára pedig Püspökladányban, 17 kilométerre a falutól tudnék szintén önköltséges alapon szakembert ajánlani. A területileg illetékes fejlesztés, a Pedagógiai Szakszolgálat is Püspökladányban van, épp most jártuk végig egy kisfiúval ezt az utat, bő fél évbe telik, mire a gyermek államilag finanszírozottan heti egy fejlesztéshez hozzájut. Ilyen esetekben pedig az időfaktor az egyik legfontosabb tényező, minél előbb el kell kezdeni a munkát, ezért is fontos itt a Biztos Kezdet.

Ilyen nehéz terepen dolgozva mi tudja sikerélményhez juttatni?

Az a legcsodálatosabb, amikor megszületik egy egészséges kisbaba. Lehet, hogy nem hiszi el, de

én minden egyes kismamát és kisbabát, akivel a munkám kapcsán találkozom, kicsit a saját leányomnak, illetve unokámnak érzek, válogatás nélkül.

Lehet, hogy másnak ez nem érték, de amikor a szegregátumban élő gyerekek meglátnak az utcán, már messziről kiabálnak nekem, hogy jó napot kívánok, kérdezgetik, hogy vagyok. Vagy amikor bejött a szomszéd településre járó kisfiú, hogy fájlalja a fejét, talán nem is jó a látása, megnéztük, és a kis fiatalember jött vissza, mindegyik kezében három szál tubakati, egyiket a kolleganőmnek, másikat nekem hozta, és megköszönte a munkánkat, mert lett szemüvege. A pénzértékű világban lehet, hogy nevetnivalónak tűnök, de szerintem ezek a legszebb dolgok! Ezek visznek előre, meg a csodálatos unokám. Ha rossz napom van, beszélek vele, és egyből helyrejön a lelkem, mert egy biztonságot nyújtó, szerető család nagyon nagy támasz tud lenni.

A Királyi Magyarország területén van egy hely, ahol az év egy bizonyos időszakában reggelente „kétszer kel fel a nap”. Az elsőt követően a sziklás csúcsok mögé bújik az égitest, nem sokkal később pedig újra feltűnik, hogy beragyogja a völgyet.

Ez a mesés település nem más, mint Torockó, ahol idén is változatos programokat kínál a Double Rise fesztivál.

„Gigászi katedrális a Székelykő ehhez az áhítathoz”

„Nehéz ennél szebb helyet elképzelni egy fesztiválnak. Naplemente, napfelkelte, s itt a második napfelkelte is mindig muzsika és énekszó mellett zajlik. Gigászi katedrális a Székelykő ehhez az áhítathoz, megemeli az ottlét minden pillanatát” – mondta a Képmás.hu-nak Berecz István, aki idén is a Folk Udvar házigazdájaként lesz ott a fesztiválon. A művész amellett, hogy Kacsó Hanga Borbála énekes-táncossal naponta fog tanítani, a Kossuth-díjas Muzsikás, az Erdőfű Népi Kamara és a Tokos zenekar koncertjein is közreműködik.

„Amikor először voltam Torockón, arra gondoltam, hogy minden szempontból ideális helyszín. Egyrészt mert

fontos az, hogy ott is legyenek a magyar identitáshoz kapcsolódó rendezvények, másrészt elképesztő természeti adottságai vannak a vidéknek.

Nagyon sokan, akik átmennek Erdélybe, hajlamosak a szórványt kicsit felületesebben kezelni, maximum megállnak picit a tordai hasadéknál. Emiatt is örültem, hogy van ez a fesztivál, mert viszonylag jól megközelíthető, és azt remélem, hogy sokan mennek majd a kismagyarországi területekről is. Jó vállalásnak érzem a fesztivált, és nagyon jól is éreztem magam a korábbiakon” – emlékezett vissza a fesztivál egyik visszatérő nagyszínpados fellépője, Lovasi András.

A fesztivál igazgatója a Képmás.hu-nak elárulta, hogy eredetileg Székelyföldre szeretett volna összművészeti fesztivált csinálni, de mivel azon a vidéken lényegesen bővebb a magyaroknak szóló kulturális kínálat, olyan helyszínt keresett, ahol még inkább be tudja teljesíteni a rendezvény a célját.

„Ekkor született meg a döntés, hogy bár nehezebb, de szebb az olyan pályán jól focizni, amelyik az ember felé lejt. Így esett a választás a szórvány egyik legszebb településére, Torockóra, amely Európa Nostra-díjas és világörökség-várományos hely, tehát valóban kuriózum” – fejtette ki Gondi Mátyás.

Az alternatív zenétől a Folk Udvarig

A rendezvényen az olyan széles körben ismert zenekarok mellett, mint a Kiscsillag, a Magashegyi Underground, a Szabó Balázs Bandája vagy a Kaukázus, olyan helyi tehetségek is színpadra léphetnek, mint az Év Zenekara díjjal kitüntetett gyergyószentmiklósi 4S Street. A kisszínpados lehetőségnek köszönhetően augusztusban számos feltörekvő erdélyi zenekar is koncertet adhat a közönségnek.

Lovasi András a Képmás.hu-nak azt is hangsúlyozta, hogy ő kifejezetten a Double Rise-hoz hasonló fesztiválokat kedveli, mert ezeken a rendezvényeken még nem uralkodott el a „vurstlihangulat”, ráadásul nem kizárólag popzenével foglalkoznak, hanem a változatos koncertkínálat mellett más kulturális programokat is nyújtanak.

„Kezdetektől fogva nagyon erősen jelen van a programban a folk: a magyar népzene, néptánc, a néphagyományok ápolása, ezek bemutatása. Mindezt idén is a Hagyományok Házával csináljuk. Ezen kívül a programkínálatban erős a színház és az irodalom jelenléte.

Együttműködünk a Poket zsebkönyvek kiadójával, és minden évben azon dolgozunk, hogy minél több Kárpát-medencei régióból bemutathassunk színházi produkciókat.

Büszkék vagyunk arra, hogy a Beregszászi Színház elhozza hozzánk A helység kalapácsát, ami nagyon jól illeszkedik a Petőfi-emlékévhez kapcsolódó programjainkhoz” – mondta a fesztiváligazgató.

Életünk értelme a Székelykő csúcsán

Egy helyi mondás szerint, aki életében legalább egyszer nem mássza meg a Székelykő csúcsát, az úgy hal meg, hogy soha nem tudta meg az élete értelmét. Nem csoda, hogy a Double Rise fesztiválon a természetjárás népszerűsítésének is komoly szerep jut: szerveznek kerékpáros túrákat, sárkányrepülést, raftingot az Aranyoson, és természetesen a Székelykőre is fel lehet mászni szervezett túra keretében.

A szervezők hangsúlyozzák, hogy

nemcsak a koncertező fiatalokra, hanem a családokra is gondolnak. Lesznek gyerekprogramok, például ügyességi verseny, és idén is várja a kicsiket a fesztiválóvoda.

Emellett a torockói mulatság arra is jó alkalmat nyújt, hogy akár életre szóló barátságok szülessenek határon innen és túl.

Sőt, az sem kizárt, hogy ha jegyet váltunk a fesztiválra, hajnalban összefutunk a kedvenc előadóinkkal, akik szívesen töltik idejüket a helyiekkel beszélgetve, ahogy a Kiscsillag frontembere is már sokszor megtapasztalta, milyen sok jót kaphat az ottaniaktól a fesztiválozó. „Én ott nagyon éltem! Mindig érdekes az erdélyi magyarokkal beszélgetni, megismerni, hogyan viszonyulnak a magyarság kérdéséhez, mert ők jellemzően sokkal inkább tisztában vannak a történelmi és kulturális hagyományaikkal, mint sok anyaországi. Okos dolgokat lehet náluk látni!” – tette hozzá Lovasi András.

Berecz István szerint, bár a táncról sajnos már Erdélyben sem lehet elmondani, hogy a hétköznapok része lenne, mégis úgy tapasztalja, hogy évtizedes próbatermi gyakorlatot tud megváltani „az a gondolkodás, vendégszeretet, tréfa, szenvedély, s az a büszke érzékenység, szóval az egész létezés”, amely ott még sok helyen megvan.

 „Hirtelen megérti az ember a mozdulat mögött rejlő embert, életet, lelket. A Double Rise fesztivál azon kevés fesztiválok egyike – sőt talán ezek sorában az első –, amelyek a hagyományos műveltséget voltak elég bátrak a mainstreammel azonos pr-szintre emelni. Le merték küzdeni a mainstream és a piac felől nézve lesajnáló előítéleteket, és rájöttek, hogy attól, hogy ez a saját kultúránk, még nem biztos, hogy ciki. A közös éneklés és tánc érzelmi szövetség, amely semmi máshoz nem hasonlítható katarzissal jár. Egyszerre sport, szórakozás, vigasz, indulat-levezetés, közösség-erősítés. Hogy közben összetartozás-tudatot is erősítünk, az már járulékos haszon, de szerves és erős, mert emberközi kapcsolatra épül” – osztotta meg gondolatait az Örökös Aranysarkantyús táncos.

Jegyek és további információ:

https://www.facebook.com/DoubleRise

https://doublerisefestival.ro/

Nagyszínpados fellépők:

Aurevoir

Blahalouisiana

The Biebers

Carson Coma

Csaknekedkislány

Fran Palermo

Kiscsillag

Kaukázus

4s Street

Péterfy Bori & Love Band

Magashegyi Underground

Szabó Balázs Bandája

Kisszínpados fellépők:

Hóhányók

A csajod

Szintaxis

DJ Hunay

Dream Flow

8 Light Minutes

Szempöl

3AD

DJ Pici

The Fuzz Button

Myra Monoka

Teddy Queen

Sexnuggets

DJ Raymi

Úgy képzeld el, mintha kereszteznénk a kapolcsi Művészetek Völgyét és az Ördögkatlan Fesztivált, majd a végeredményt az erdélyi havasok lábához teleportálnánk: kastélyok, bájos polgári házakkal körbevett kisvárosi főterek, zsindelyes falusi porták, zúgó erdők és fajgazdag kaszálók vidékére!

A fesztivál egyik célja, hogy Gyergyószéket, Székelyföld egyik mostohagyermek-kisrégióját visszategye a Kárpát-medence kulturális-turisztikai térképére, az őt megillető pozícióba. Elsődleges célcsoportja a helyi, székelyföldi, erdélyi és magyarországi művészetkedvelő közönség.

A zenei kínálat sokszínűségét jól mutatja, hogy három nagyszínpadon (kettő Gyergyószentmiklóson és egy Gyergyószárhegyen, a Lázár-kastélyban), valamint további kisebb helyszíneken lesznek koncertek. Az Egyfeszt egyik idei sztárfellépője a Gipsy Kings; várják továbbá Gyergyóba a Wellhello együttest, Hobót és bandáját, Lajkó Félixet és a lengyelországi Volosi együttest, Herczku Ágit Nicola Parovval, Dresch Mihályt, Harry Tavitiant, Kubinyi Júliát, Sárik Pétert, Falusi Mariannt, Dorogi Pétert.

A fesztivál középtávon komoly pillére akar lenni a székelyföldi, és ezen belül elsősorban a Gyergyó-medencei kulturális-turisztikai törekvéseknek, kihatva nemcsak a lokális értékek promóciójára, hanem a környék gazdasági életére is.

Ahogyan a tavaly, az első kiadáskor, idén is tematikus udvarokat alakítanak ki: lesz Folk udvar, Jazz udvar, Retró udvar, Könyv és Színház udvar, Képzőművészeti udvar, Alter udvar és Örmény udvar, valamint Gasztró utca is. A Képzőművészeti udvarban az állandó kiállítások mellett (beltéri és szabadtéri installációk) többek között a kolozsvári Fecsegő ecsetek művészetterápiás műhelye várja alkotni és élményt feldolgozni a gyerekeket.

A tavaly nagyon népszerű Gasztró utca bemutatja a helyi kulináris jellegzetességeket: ha valaki még nem kóstolta volna a gyergyói örmény konyha remekeit, s netalántán azt sem tudja, mi a churut, bepótolhatja ezt a mulasztást, sőt meg is vásárolhatja a jellegzetes örmény ételízesítőt a helyi termelőktől. A gasztronómia és zene iránti imádatból született a Ghymes-alapító Szarka Gyula Ének a konyhából című lemeze: többek között ez a produkció is megkülönbözteti a Gasztró utcát egy mall-os food courttól.

A fesztiválon fellépő alkotóművészekkel, zenétől irodalomig, képzőművészettől népművészetig közönségtalálkozókon lehet majd beszélgetni, és a művészeti programpontokon túl a fesztiválozók ízelítőt kapnak a környék látnivalóiból is.

Számos idegenvezetős túrán vehetnek részt a környékbeli borvízfürdőkhöz, tájházakhoz, működő hagyományos kézműves foglalkozások művelőinek tevékenységébe kóstolhatnak bele.

Az Egyfeszt olyan ikonikus turisztikai helyszíneket épített be a kínálatába, mint a Gyilkos-tó vagy a Súgó-barlang, s a résztvevők olyan különlegességeket is kipróbálhatnak, mint az alternatív hegymászó-útvonal (via ferrata), a medveles, a siklórepülés, a tandem ejtőernyős ugrás, a medence-parti és a sétarepülés.

Nem marad el idén sem a fiatalok körében népszerű Silent party, mindenki ellazulhat egy kávé vagy koktél mellett a Chill Zone-ban; fényfestés, iparművészeti vásár, retró bulik, hajnali táncházak, jazz-elmélkedések színesítik a nappalokat, éjszakákat.

Az Egyfeszt szervezője a gyergyószentmiklósi székhelyű Ice Flora Alapítvány, amelynek egyik fő célkitűzése, hogy egyéb székelyföldi, Hargita megyei, Gyergyó-medencei kulturális rendezvényei mellett (amilyen a Csíkszeredai Könyvvásár, 1956 – A Forradalom zenéje, Sepsiszentgyörgyi Kulturális Hétvégék, Őszi Vásár, Szent Miklós Napok stb.) folytassa az első Gyergyó-medencei összművészeti, kulturális és zenei fesztivál rendszeres megszervezését.

A programmal és a jegyvásárlással kapcsolatos információk a fesztivál honlapján érhetők el: www.egyfeszt.ro.

Hiszen egész nap várt, emlegetett, bogyókat, kavicsokat, ételfalatokat tett félre nekem. Persze, az anyját is imádja, de valljuk be, hogy délután ötkor ők ketten már kicsit unják egymást. Apa nincs mindig ott, épp ezért izgalmasabb: merre jár, mit csinál, mit fogunk játszani, ha hazajön? Ezért ilyenkor egy órát a fiamra szánok, ha tudok. Ezt apaórának hívom, de szerencsére egyáltalán nem rólam szól. Sőt, épp az a jó benne, hogy ilyenkor végre elfelejthetem magam, és fejest ugorhatok a fiam mindennél gazdagabb fantáziavilágába. 
Ez a világ egyszerre képlékeny és logikus. Az elektromos autókat például ugyanúgy töltik, csak nem az áramhálózatról, hanem egymásból nyerik az energiát, miközben a kerekeikkel ölelkeznek.

A tűzoltók itt nem kocsival, hanem villamossal közlekednek, így elkerülik a dugókat. Persze felvetülhet a probléma, hogy csak oda tudnak menni, ahol van sín, de rögtön a tűzoltó villamos orrára szerelhetünk egy sínépítő gépet, és máris szabadon közlekedik, akármerre gyújtottunk is tüzet.

Merthogy a tűz jó dolog, mindent fel kell gyújtani, különben mi értelme lenne az egész tűzoltósdinak? Odamegyünk az összes bútorhoz, egy cuki mozdulattal lángba borítjuk, és ha már ég az egész nappali, fordított sorrendben elfújjuk a tüzeket, ahogy a gyertyát szoktuk az esti ima után. Ha már eszükbe jutott az ima, letérdelünk, imádkozunk egy kis szaloncukorért, aztán rámutatunk a falon lógó keresztre, és vörös fejjel, mint egy szurkoló, aki a bírót szidja, azt üvöltjük, hogy feltámadt, mert ezt hallottuk egyszer valakitől. Aztán futkározunk, ugrálunk a kanapén, szétcsikizzük egymást, és egyszer csak arra eszmélünk, hogy fel kell kapcsolni a lámpát, mert lement a nap. 
Az apaóra tehát akkora buli, hogy ha nem vigyázunk, könnyen apanap lesz belőle. Vagy apahét. A lakás romokban hever, mint egy házibuli másnapján, elfelejtünk enni, inni, vécére menni. Nem akarunk elérni semmit, csak fürdünk a tevékenység örömében, mégis csodák történnek. Időtlen, túlvilági boldogság ez. Ajánlom mindenkinek. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>