Európa megosztott

Az Európai Tanács megbízásából április vége és május közepe között végzett online közvélemény-kutatásban 8172 felnőttet kérdeztek meg tíz európai országban: Németországban, Franciaországban, Romániában, Lengyelországban, Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban, Nagy Britanniában, Finnországban és Svédországban. A június közepén közzétett eredmények szerint az ukrajnai háború negyedik hónapjában az európaiak továbbra is egységesen támogatják Kijevet, de megosztottak abban, hogy meddig hajlandók elviselni a konfliktus gazdasági hatásait.

A felmérés eredményei azt jelzik, hogy a közvéleményt egyre inkább a háború közvetett hatásai, különösen a megélhetési költségek emelkedése miatt aggódik.

A kormányoknak választ kell keresniük erre a problémára, miközben megpróbálják fenntartani a nyomást Moszkvával szemben. A megkérdezettek valamivel több mint egyharmada békepárti, és szeretné, ha a háború mielőbb véget érne, akár ukrán területi veszteségek árán is, szemben azzal a 22 százalékkal, akik szerint az igazságosság az elsődleges, és az ukrán területi integritást a végsőkig védelmezni kell. A szavazók egyötöde bizonytalan, és továbbra is határozott európai választ szeretne, míg a többiek azt mondták, nem tudnak állást foglalni.

A jelentés szerzői, Ivan Krastev és Mark Leonard, az Európai Külkapcsolati Tanács (ECFR) vezető munkatársai szerint ezek a vélemények hatással lesznek az európai Ukrajna-politikára. A közvéleménykutatás eredményei arra utalnak, hogy az európaiak attitűdje folyamatosan változik. Az élelmiszer és a fűtés árának további emelkedése társadalmi krízist eredményezhet, a nehezebb napok pedig még csak következhetnek – áll az értékelésben. Az európaiakat a nukleáris háború veszélye is aggasztja, és ha még erősödni is fog az a meggyőződés, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók nem hoznak eredményt, nőni fog a szakadék azok között, akik gyorsan véget akarnának vetni a háborúnak, illetve azok között, akik Oroszországot akarják legyőzni.

Aggasztó gazdasági előrejelzések

A felmérésben szereplő országokban – kivéve Lengyelországot – a mielőbbi békét sürgetők tábora az erősebb. Ők amiatt aggódnak, hogy kormányaik az Oroszország elleni fellépést helyezik előtérbe a növekvő inflációval és a megélhetési költségek drasztikus emelkedésével szemben – áll az ECFR elemzésében. Mivel a gazdaságok még mindig a koronavírus-járvány utóhatásaitól szenvednek, az ukrajnai háború májusban rekordmagasságba vitte az infláció emelkedését az eurózónában, míg az energiaárak emelkedése idén lesz a legmeredekebb. Ez az előrejelzés még azelőtt született, hogy az EU júniusban az orosz olajimport nagy részének leállítása mellett döntött. Azóta világossá vált, hogy a további kereskedelmi fennakadások és a kiterjesztett gazdasági szankciók recesszióba sodorhatják az európai gazdaságot.

A Kelet-Ukrajnában zajló harcok elhúzódása, a háborús fáradtság, az egekbe szökő élelmiszerárak és energiaszámlák megrengethetik az európai kormányok elszántságát abban, hogy térdre kényszerítsék Moszkvát.  

Egy másik elemzés az Európai Beruházási Bank megbízásából készült, és kifejezetten a háború gazdasági hatásaira fókuszál. Eszerint az euróövezet inflációja 2022-ben várhatóan 6 százalék fölé emelkedik, ami 2,5 százalékponttal magasabb a néhány hónappal ezelőtti becslésekhez képest. Ez 1,1 százalékkal csökkentheti a reál magánfogyasztást az Európai Unióban. Ennél is fontosabb, hogy az élelmiszer- és energiaárak emelkedése súlyosan érinti a szegényebb háztartásokat. Az Unió reálgazdasági növekedése 2022-ben várhatóan jóval 3 százalék alá esik, az Európai Bizottság által a háború előtt becsült 4 százalékhoz képest.

Az EBB a háborúnak az uniós cégek jövedelmezőségére gyakorolt ​​hatását elemezve rámutatott, hogy e cégek vesztesége várhatóan mintegy 15 százalékra emelkedik az invázió kezdetét követő egy évben. Hitelminősítésük folyamatosan romlik, és az elkövetkező hónapokban 10 százalékról 17 százalékra emelkedik azoknak a cégeknek az aránya, amelyeknél fennáll az adósságtörlesztésre való képtelenség veszélye.

Leginkább az olyan ágazatokban működő cégek szenvednek kárt, mint a közlekedés, a vegyipar és a gyógyszeripar, valamint az élelmiszeripar és a mezőgazdaság.

Már most veszélyben az életszínvonal

Észak- és Nyugat-Európa gazdagabb országaiban még az alacsonyabb jövedelmű háztartások is jobban tudják viselni az áremelkedést, mint a közép- és délkelet-európai háztartások, hiszen a megtakarítási ráta és a jövedelmek általában magasabbak. Ezt jól tükrözik az Eurobarométer legfrissebb, június végén közzétett adatai is. Eszerint az európai polgárok mintegy 60 százaléka előtérbe helyezi a szabadság és a demokrácia védelmét a fogyasztói árak visszafogásával szemben. Ugyanakkor a COVID-19 világjárvány már az ukrajnai orosz invázió előtt is aggodalmat és bizonytalanságot keltett az emberekben a gazdasági kilátásaikkal kapcsolatban.

Az egyszerűsítő Kelet–Nyugat, Észak–Dél kategorizálást azonban árnyalja az Eurobarométer tavasszal készült felmérése, amely szerint az európai polgárok túlnyomó többsége (87 százaléka) azt állítja, hogy a háború már hatással volt rá, vagy érinteni fogja az életszínvonalukat. Az európaiak 60 százaléka nem bízik abban, hogy az ukrajnai háború után az élet változatlan marad, ám 40 százalékuk szerint az infláció és a megélhetési költségek emelkedése máris rontotta az életszínvonalat.

Tízből csaknem hat ember azt mondja, hogy nem érzi magát késznek az energia- és élelmiszerárak emelkedésére. Az európai szankciókat támogatók és az áremelkedés miatt aggódók aránya közel megegyező.

Jelentős eltérések mutatkoznak a tagállamok között abban is, hogy például a Görögországban élők különösen sebezhetőnek érzik magukat, míg Dániában viszonylagos rugalmasságot mutatnak.

Újra előkerülnek a világháborús praktikák

A szankciók mellett kardoskodó politikai retorika és a polgárok félelmei között tehát nagy a szakadék. Ezt a feszültséget jól érzékelteti, hogy

a nyugati sajtóban egyre több olyan írás jelenik meg, amely már rég elfeledett spórolási trükkökre tanítja az olvasókat.

Ezek általában a második világháborús gazdasági nehézségeket állítják – egyelőre merész – párhuzamként az európai polgárok elé, ami mutatja a félelem mértékét, és egyben azt is, hogy Európa nyugati felének a lakossága az elmúlt 60 évben hozzászokott ahhoz, hogy semmilyen hiánnyal és korlátozással nem kell szembesülnie. Egy angol portál írása például a második világháborúban helytálló angol háziasszonyok praktikáit sorjázza és ajánlja az olvasók figyelmébe.

A listán olyan megoldások is szerepelnek, amelyek Európa középső és keleti vidékén sosem kerültek ki az eszköztárunkból. Ilyen például az a tanács, hogy a napon szárított ruha anyagában tartósabb marad, mint a szárítógépben szárított; kevesebb cukorral is lehet édességet készíteni, mint amennyi a receptben áll; az elmosott befőttesüvegek kiválóan alkalmasak a tárolásra, az összegyűrt alufólia, a szakadt textília és az újságpapír alkalmas tisztitóeszköznek. 

A serpenyőket nem kell kidobni, ha elkoszolódtak, hanem többek közt rebarbarával is vissza lehet adni a fényüket; a fonnyadt zöldségből még remek leves főzhető; a húsmaradékból fasírtot lehet készíteni; a száraz kenyér pedig szintén értékes alapanyag a főzéshez.

A kevésbé valószerű ajánlások között szerepel a textilpelenka, a céklalé mint ajakszínező és a cikóriakávé, valamint a vaj dúsítása olajjal és sóval. A lista néhány eleme mosolyt fakaszthat, ám megjelentetése önmagában is jelzésértékű.

Ugyanakkor érdemes felidézni, hogy a krími orosz invázió idején, 2015-ben az európaiaknak mindössze 30 százaléka gondolta úgy, hogy Ukrajnának uniós tagságot kellene biztosítani, hogy megvédjék az országot a jövőbeni orosz agressziótól, valamint fontosnak tartották, hogy a tagság feltételeként a korrupciót és az oligarchiát fel kell felszámolni. A közvéleménykutatás részletei ma már elérhetetlenek az interneten, ám egy összefoglalóból megtudhatjuk, hogy a francia válaszadók voltak a legszkeptikusabbak, míg a britek nagyrészt közömbösek. A még durvább agresszió mára érthető módon más megvilágításba helyezte a csatlakozási kérelmet, ám a hét évvel ezelőtti közvéleménykutatás jelzi, hogy az európai polgárok támogatása nem volt feltétlen, és valószínűleg ma sem az. A konfliktus elhúzódása és az Oroszországgal szembeni szankciók sikertelensége, valamint az emberek tűrőképességét próbára tevő áremelkedés és fűtőanyagkorlátozás esetén a kritikus hangok fel fognak erősödni.

Az ukrán hadsereg az elmúlt hónapokban jelentős veszteségeket szenvedett, ami miatt a 18 és 60 év közti tartalékosokat, azaz a hadra fogható férfi lakosság nagy részét behívták. Ezért is kelt szárnyra a hír, hogy a nőket is bevetnék a fronton, Somkuti Bálint szerint ugyanakkor erre kicsi az esély. „Ha nagyon kritikus a helyzet, a hasonló korú nőket is behívhatják, de ennek komoly társadalmi, kulturális és egyéb akadályai vannak. A gyermekszülésre csak a nők képesek, és ha egy társadalom nem akarja fölszámolni önmagát, meg kell tudni védenie őket. Az ukrán társadalom pedig nagyon család- és valláscentrikus, ezért valószínűleg fellázadna egy ilyen döntés ellen” – véli a szakértő.

A nők sorozásáról szóló hírt nem erősítette meg az ukrán kormány, az viszont tény, hogy az ukrán védelmi minisztérium pár hónapja kibővítette a katonai nyilvántartásba vehető nők körét. „Ha egy állam ilyen krízisen megy keresztül, minden erőforrásról tudomással kell bírnia, hogy szükség esetén szolgálatába állíthassa” – magyarázza a szakértő. Ez történt a második világháborúban is: amikor a férfiak kiesése miatt egyes szakterületeken munkaerőhiány lépett fel, nőkkel helyettesítették őket. De a civil foglalkozásúak meglévő szakmai tudását is hasznosíthatják, ápolókra, pszichológusokra például nagy szükség van a háborúkban.

A rendelet értemében a 18 és 60 év közti, bizonyos civil foglalkozásokat űző nők – például az orvosok, a közgazdászok, tolmácsok, de még a könyvtárosok és a műkritikusok is – kötelesek regisztrálni az ukrán fegyveres erőknél, és szükség esetén mozgósíthatók.

Ez nem azt jelenti, hogy nekik is fegyvert kell fogniuk, hanem a megadott szakterületen való szolgálatot. Előbbinek már csak amiatt is kicsi a valószínűsége, mert az ukrán hadsereg felszereléshiánnyal küzd. Somkuti Bálint azt tartja elképzelhetőnek, hogy a nők háttérmunkát, például adminisztratív feladatokat végezzenek a hadseregben.

Kép

Kép: Profimedia

A géppuska használati utasításának olvasása egy harci-taktikai és egészségügyi oktatáson. 2022. június 18, Odessza

Az ukrán hadseregben több mint 32 500 nő szolgál (márciusi adatok szerint), amely a haderő közel 15%-át adja. Számuk 2014 óta – amikor Oroszország megtámadta a Donbaszt – a duplájára emelkedett, emellett sokan jelentkeztek önkéntesnek. Ahogyan azt Vyktoria Arnautova, az ukrán hadsereg főparancsnokának genderügyi tanácsadója elmondta, az ukrán nők be akarták bizonyítani, ők is képesek megvédeni a hazájukat.

A NATO-országok közül a magyar seregben a legmagasabb a nők aránya

Az elmúlt évezredekben a férfiak feladata volt a harcolás, a fegyveres küzdelem. Ennek nem az az oka, hogy férfiközpontú volt az adott a társadalom, hanem mert a biológiai szükségszerűség ezt kívánta: a nőket igyekeztek megkímélni a háborúkban, mivel ők képesek az utódok világra hozására és ezáltal a társadalom fennmaradásának biztosítására. Azonban többször is előfordult, hogy nők is harcoltak.

Az egyik leghíresebb példa a szovjet légierő kizárólag nőkből álló, 588-as bombázó alakulata, amelyet a németek csak „éjszakai boszorkányok” néven emlegettek. 

Ennek magyarázata, hogy repülőik olyan hangot adtak ki, mint a sepregetés. Az osztag a II. világháborúban több mint 23 000 tonna bombát dobott le a náci célpontokra, amivel hozzájárult a szovjetek győzelméhez. 

Jelenleg több országban – például Izraelben, Észak-Koreában és Norvégiában – is kötelező a nőknek a katonai szolgálat. Izraelben különösen nagy szükség van a katonai erőre, így a női katonákra is – a Caracal könnyűgyalogsági zászlóaljban például a géppuskakezelőtől kezdve a századparancsnokig mindenkit beleszámolva a katonák 70 százaléka nő. De a harcoló alakulatokban arányuk 4%, többségük jellemzően vegyes alakulatokban szolgál.

Kevesen tudják, hogy a NATO-tagok közül Magyarországon a legmagasabb a nők aránya a fegyveres erőkben. A rendszerváltás idején az ország jelentős gazdasági károkat szenvedett, a munkavállalás a hadseregben viszont stabil megélhetést nyújtott, ami a nőknek is motivációt jelentett. Emellett az is vonzó volt számukra, hogy itt alapelveiben is le volt fektetve a nemek közti egyenjogúság. Többségük egyébként nem harcoló alakulatban szolgál, hanem egyéb feladatokat – például adminisztráció – lát el. Mindez illeszkedik a magyar társadalom hagyománytisztelő és családcentrikus modelljébe.

A nők méhét is károsítja az állandó fizikai megterhelés

A fegyveres erők mindig is laboratóriumai voltak a társadalmi egyenlőtlenségek megszüntetésének, a NATO is a nemek közti hierarchia megszüntetésére törekszik. A genderideológiának megfelelve pár éve az amerikai hadseregben minden pozíciót megnyitottak a nők előtt, és egységes fizikai követelményeket vezettek be. Somkuti Bálint szerint ugyanakkor a nők és férfiak közti pszichés és fizikai különbségeket veszélyes és bűn figyelmen kívül hagyni. „A fizikai teszteken való megfeleléshez szükséges állandó erőkifejtés miatt sok amerikai katonanő küzd egészségügyi problémákkal, ami a csontokat, az izomzatot, sőt a méhet is érinti” – hívja fel a figyelmet. Nem véletlen, hogy az izraeli seregben pár éve új mellényt terveztek a női katonáknak, mivel az nemcsak nehéz volt, hanem irritációt okozott a váll és a medence területén. Az új viselet egy kilóval könnyebb, mint a férfiaké.

Az amerikai tengerészgyalogság által pár éve végzett felmérés azt mutatta, a nemek közti eltérések a katonai erő hatékonyságát is csökkentik.

A teszteken a vegyes alakulatok rosszabbul teljesítettek, mint a férfiakból állók, illetve a nők hatszor nagyobb gyakorisággal szenvedtek sérülést edzés közben. Az izraeli hadseregben pedig azt tapasztalták, ha egy női katona életveszélyesen megsebesült, férfi társai a helyzet mérlegelése nélkül, mindenáron próbálták megmenteni, még ha azzal más katonák túlélési esélyeit is csökkentették. A katonanők és -férfiak közt ráadásul sokszor több van, mint bajtársiasság. „Amerikában a nukleáris, ballisztikus rakétahordozó tengeralattjárókon szolgáló nők jelentős része, olykor akár a fele is várandósan megy haza a megszakítás nélküli, 90 napos bevetéssel járó összezártság után” – emeli ki Somkuti Bálint, aki szerint ez a fegyelem lazulását mutatja.

Kép

Kép: Profimedia

A fegyveres erőkben szexuális visszaélések is előfordulnak, nemrég az ukrán hadseregen belül is zaklatási ügyekre derült fény, mint azt a hat ukrán katonanő életét bemutató Láthatatlan zászlóalj című dokumentumfilm is feltárta. A megkérdezett szakértő szerint az ilyen helyzetek megakadályozásáról előre kellene gondoskodni. A hadseregekben erejük teljében lévő férfiak szolgálnak, háborús helyzetben pedig a stressz, a hormonok még erősebben tombolnak. Nem véletlenül terjedt el az a legenda a Magyar Honvédségben, hogy brómos teát itattak a katonákkal, ezzel csökkentve bennük a szexuális vágyat. Indulataik kordában tartása leginkább a pszichológiailag nem felkészített, például tartalékos katonáknál jelenthet problémát, akik egyik napról a másikra találták magukat a hadszíntéren – egy ilyen felfokozott helyzetben kiszámíthatatlan dolgokra lehetnek képesek.

A nők eltérő pszichológiai beállítottságát szintén érdemes figyelembe venni. Anyaként vagy leendő anyaként ugyanis nehezebben hoznak meg bizonyos harctéri katonai döntéseket, ami szintén problémát okozhat.

És akkor még nem esett szó az édesanyjukat vagy mindkét szülőjüket elvesztő gyerekekről.

Amikor a II. világháború végén a náci Németországban minden férfit hadba fogtak, a németek úgy reagáltak: Hitler kirabolta a bölcsőt és a sírt. A nők hadba állítása még súlyosabb következményekkel járna az egész társadalomra nézve: az árvák tömegeiből borítékolható, hogy nem válik egészséges felnőtt.

Ennek következtében sokszor nehezen találják a helyüket, és mindent megtesznek azért, hogy felhívják magukra a figyelmet, ambivalens érzéseik vannak, nehezen tudnak kapcsolódni azokhoz a kortársaikhoz, akik nem küzdenek hasonló problémával. 
A fogyatékossággal élő gyermekek testvéreinek tehát nem könnyű az élete, ám az ő nehézségeikkel, szorongásaikkal keveset foglalkozunk. Ritkán kerülnek a középpontba, éppen ezért hiánypótló az Egy sima egy fordított – Egyesület az Inklúzióért és a Mesekút meseműhely Ahol a madár se jár nevű alkotó-fejlesztő meseterápiás csoportja, amely kifejezetten nekik jött létre.

„Nehéz általánosságban beszélni ezekről a gyerekekről, ugyanis minden család más és más, illetve még rengeteg tényező befolyásolja, miképpen hat valakire, hogy sérült testvére van” – mondja Élő Fruzsina pszichológus, meseterapeuta, a mesecsoport egyik megálmodója és vezetője. Ha a fogyatékossággal élő testvér az idősebb, akkor az édesanya sokszor végigszorongja, -aggódja a terhességet, vajon a következő babával minden rendben lesz-e. Ezt a pocakban lévő gyermek is érzékeli, és hatással lehet későbbi életére. Annak ellenére, hogy a testvér már abba születik bele, hogy nemcsak övé a figyelem, nehezen tolerálhatja, hogy mindig neki kell megértőnek, türelmesnek lennie, és talán túlontúl hamar önállónak is. Fruzsina ezt saját tapasztalatból mondja, ugyanis neki a legidősebb gyermeke halmozottan sérült. A második fia mindössze két és féléves volt, amikor megszületett a húga, így amint járni tudott, egyedül kellett odamennie tárgyakért és megoldania magának bizonyos dolgokat. „Utólag jöttem rá, lehet, hogy túl nagy felelősséget tettem a nyakába, de nem tudtam mást csinálni, mert volt egy semmit sem tudó bátyja és egy újszülött húga” – meséli Fruzsina, aki úgy érzi, mindez nyomot hagyott a fiában, ugyanis nehezen viseli a változást, a konfliktusokat, sokszor aggódik, és állandó készenléti állapotban van, míg a húga teljesen kiegyensúlyozott. Sokszor a harmadik, negyedik gyermekek talpraesettebbek, és máshogy érinti őket, hogy van egy sérült testvérük is, ugyanis nekik már esélyük sincs, hogy kivívják a teljes figyelmet. 

Ha a fiatalabb testvér a speciális igényű, akkor a nagyobb, aki egészen odáig kiemelt figyelmet kapott, azzal szembesülhet, hogy nemcsak osztoznia kell az anyukáján, hanem teljesen háttérbe is kerül. 

Ha az újszülöttnek egészségügyi problémája is van, és kórházi ellátásra is szorul, olyan érzése lehet a nagyobb testvérnek, mintha teljesen elvesztette volna az anyukáját. Könnyen át is veheti a szülők aggodalmát. Később, amikor a sérült gyermeket fejlesztésekre hozzák-viszik, és állandóan azon töri a fejét a család, mivel tudnának még segíteni, milyen intézménybe írassák, még inkább marginalizálva érezheti magát. Ikrek esetében még nagyobb hatással lehet a testvérre, hogy az, akivel együtt volt az anyaméhben, sérült, míg ő teljesen egészséges. Emiatt óriási feszültséget, szorongást érezhet, ám mégsem tudja megfogalmazni az okát. 

Kép

Kép: Bata Sarolta

A testvér érzéseit az is nagyban befolyásolja, hogy a fogyatékossággal élő mennyire szűkíti be a család mozgásterét, mi mindenről kell lemondania miatta. Egy Down-szindrómás gyerekkel lehet ide-oda menni, világot látni, ám egy súlyosabban érintett autistával vagy mozgássérült testvérrel már nehezebben. „Mindenki más a játszótéren lógott, én meg nem mentem ki a három gyerekkel, mert nem tudtam, mit csináljak Jancsival, aztán egy idő után meg is szokták a kicsik, hogy kevesebb programunk van, mint más családoknak, és már nem is vágynak nagy jövés-menésre” – mondja Fruzsina. 

Azokban a családokban, ahol csak két gyermek van, és az egyik halmozottan sérült, a másik sokszor úgy éli meg, hogy van is testvére meg nincs is. 

A szülők nemcsak vele foglalkoznak, nem kapja meg az egykéknek járó figyelmet, de még játszótársa sincsen. Fruzsina szerint ezért könnyebb azoknak, akiknek több testvérük van. A nagyobb családokban az is megfigyelhető, hogy nincs mindenkire ugyanolyan hatással a fogyatékossággal élő testvér, mindig van egy, akit érzelmileg jobban megérint. 

A sérült gyerekek testvéreinek bizonyos kor után azzal is szembe kell nézniük, hogy mások furcsán tekinthetnek testvérükre, esetleg piszkálhatják is, emiatt elkezdhetik szégyellni őt. „Érdemes megerősíteni őket, hogy stabil érzésük, válaszuk legyen ezzel kapcsolatban, hogy meg tudják védeni magukat, és ne fájjon annyira, mert a gyerekek úgyis beszólnak, ezzel nincs mit tenni” – vélekedik Fruzsina.  Ám ebben a helyzetben is ellentétes módon reagálhatnak a testvérek: van, aki a sarkára áll és megvédi magát és a testvérét, míg a másik elbújik, és legszívesebben a testvérét is elrejtené. 

Élő Fruzsinát többek között a saját gyerekei és a környezetében tapasztaltak inspirálták arra, hogy olyan programot indítsanak, amely kifejezetten a fogyatékossággal élők testvéreinek szól, amelyben az ő érzéseik, igényeik kerülhetnek középpontba. 

Egyből társakra lelt Rapavi Dórában és Bata Saroltában, akik tanárok, meseterapeuták, mentálhigiénés szakemberek, a Mesekút meseműhely vezetői: „Már régóta figyeltük Fruzsináék egyesületi munkáját. Amikor megláttuk a MOL gyermekgyógyító pályázatát, rögtön éreztük, hogy ez jó kapcsolódási pont lehet, mi ugyanis nem vagyunk gyógypedagógusok, de a testvéreknek, akikre helyzetükből adódóan kevesebb figyelem jut, mentális segítséget nyújthatunk” – meséli Dóra a kezdetekről.  

Kép

A meseterápián rajzfoglalkozást is tartanak - Kép: Bata Sarolta

A hónapokon át tartó foglalkozást tizenkét alsó tagozatos diákkal indították el. Boldizsár Ildikó „metamorphoses” meseterápiás módszerével dolgoztak, amelynek segítségével a gyerekek lehetőséget kaptak érzelmeik feldolgozására és megélésére. A foglalkozások középpontjában az élőszavas mese állt, minden alkalommal más-más nép (magyar, ír, lapp, indián stb.) meséjét mondták el a gyerekeknek, majd különböző módszerekkel, játékos formában dolgozták fel a történetet. „A foglalkozásokon teljes mértékben az ott lévő gyerekek voltak a középpontban, nem hegyeztük ki a testvérkapcsolatokra sem, így tényleg azt élhették meg, hogy minden figyelem rájuk irányul, az ő érzéseikkel, személyiségükkel foglalkozunk” – mondja Sarolta, majd hozzáteszi: „Az elején elmondtuk nekik, hogy az a közös bennük, hogy van speciális igényű testvérük, de később ez már nem volt a fókuszban.” 

Fruzsináék tisztában vannak azzal, hogy tíz alkalommal nem lehet csodát tenni, de remélik, hogy a projekt során a gyerekek olyan maradandó élményeket szereztek, amelyek csökkenthetik a szorongásukat és erősíthetik az önbizalmukat. 

„Életüknek az az alapnehézsége, hogy van egy speciális igényű testvérük, ugyanúgy megmarad, ám kellő muníciót kaphatnak ahhoz, hogy ezzel együtt tudjanak élni, és komfortosan mozogjanak a világban.” 

„Nem lehet kicserélni a hátteret, amelyben zajlik az életük, de türelmet, segítséget lehet adni hozzá, mint hamuban sült pogácsát” – mondja Fruzsina. Sőt a szülőket is – akik igen nagy áldozatot vállaltak azzal, hogy gyermeküket kéthetente elhozzák a foglalkozásokra – meg kellett erősíteni abban, hogy rendben van a gyerekük. Ugyanis mindegyikükben ott van az aggodalom, hogy jól cselekszenek-e, nem sérül-e a gyerek amiatt, hogy kevesebb figyelmet kap.

S miért épp a mesékhez nyúltak? „Mert a mesék élni tanítanak, nem azt mondják el, hogy a világban minden rendben van, hanem azt, hogy vannak nehézségek, problémák, de azok megoldhatók, és adnak is hozzá megoldási lehetőséget” – magyarázza Dóra. Sarolta szerint az is izgalmas a mesékkel való mentálhigiénés munkában, hogy mindenki úgy érzi, neki szól az adott mese, mindenki haza tud vinni magával belőle valamit. A gyerekeket ugyanúgy megszólítja, mint a felnőtteket, és „olyan cselekvő erőt adnak, amellyel neki tudunk kezdeni olyan dolgoknak is, amit korábban nem mertünk megtenni, vagy nem is gondoltuk, hogy képesek lennénk rá.”

Az online világban manapság gombamód szaporodnak a közösségi oldalakon, e-mailekben vagy a felugró hirdetésekbe ágyazott internetes csalások, amelyek révén pénzt vagy személyes adatokat szeretnének kicsalni az elkövetők.  A sorból a társkereső applikációk sem maradnak ki, így érdemes résen lenni ezek használatakor is!

Technikailag biztonságosabbak, ám még veszélyesek a randiappok

A Kaspersky 2017-es kutatását felülvizsgálva 2021-ben ismét elemzés alá vetette a legnépszerűbb társkereső oldalakat, mint a Tinder, OkCupid vagy Bumble. A koronavírus-járvány beköszöntével az online társkeresés népszerűsége is megugrott, így a digitális adatmegosztás is nem várt mértékben nőtt. Az előző években több száz felhasználó esett már áldozatul különféle online csalásnak a nagymértékű információmegosztás következtében. 2021-re viszont a biztonsági fejlettség elérte azt a szintet, hogy a randiappok technikailag sokkal biztonságosabbnak tekinthetők az adatátvitel tekintetében. A felmérés szerint

már egyetlen randioldal sem használt titkosítás nélküli HTTP protokollt, de ha mégsem lenne biztonságos a protokoll, akkor az oldal és a felhasználó közötti adatküldés meghiúsul.

Azt, hogy biztonságos oldalon járunk-e, mi magunk is ellenőrizhetjük egy egyszerű trükkel: a böngészősáv bal sávjában, a domain név mellett, ha megjelenik a lakat ikon, akkor az a HTTPS titkosított protokollt jelenti, ezáltal az adatátvitel a weboldal és a felhasználó között biztonságos marad.

Veszélyforrás, ha közösségi média profilunkkal regisztrálunk és még a helyünket is megadjuk

A fentiek ellenére még mindig számos adatvédelmi kétely övezi a társkereső applikációkat. Ma is bevált szokás, hogy néhány applikáció esetén a már létező közösségi média profilunkkal regisztrálunk, csupán egy gombnyomásra. Látszólag néhány adat helyett azonban így számtalan szenzitív adathoz adunk hozzáférést az üzemeltetőknek a háttérben. Emellett egyes alkalmazások, mint például a Tinder, kötelezővé teszi a felhasználók számára a tartózkodási helyük megosztását is. Az ilyen jellegű adatok – mint a tartózkodási hely vagy munkahely – olyan kiberzaklatásnak vagy netán fizikai zaklatásnak teheti ki a felhasználót, amelyre nem is gondolna. Néhány biztonsági funkció már elérhető a legnépszerűbb oldalak kínálatában is, ám például a tartózkodási hely manuális megadása vagy a fotók elhomályosítása még csak fizetős funkcióként érhető el.

Kép

Kép: Freepik

A zaklatás új típusa: a doxolás

Senki sem tudja pontosan, mégis bárkivel megeshet a doxolás jelensége. A randiappokban megadott szenzitív adatok igen kívánatosak az adathalász bűnözők számára, így számtalan lehetőséget megragadnak a nyerészkedés céljából.

A doxolás azt jelenti, hogy egy internetfelhasználóról személyes információkat gyűjtenek és tesznek közzé az illető akarata ellenére – legtöbbször az adathalászat és a pénzszerzés lehetőségét összemosva.

Persze bizonyos összegért cserébe az illető adatai nem szivárognak ki az online világba. Emellett az elkövetőket különböző személyes okok is motiválhatják, mint a féltékenység vagy az igazságérzetük megsértése.

Így növelhetjük biztonságunkat a társkereső oldalakon

A szakembereknek néhány jó tanácsa van arra vonatkozóan, hogy tehetjük biztonságosabbá jelenlétünket és adatainkat a randiappok használatakor. Kerüljük a túl személyes adatok megadását, mint a munkahelyünk vagy tartózkodási helyünk, és lehetőleg ne másik közösségi média profilunkkal regisztráljunk a társkereső oldalakra. Emellett, ha van rá lehetőség, célszerű kétlépcsős hitelesítést beállítani, és érdemes kizárólag az appokba beépített üzenetküldő felületeken csevegni. Ha a randiappon megismert „match” arra kérne minket, hogy telepítsünk vagy töltsünk le egy alkalmazást, esetleg olyan kérdéseket tenne fel, amelyek a biztonságunkat érintik, mindenképp szakítsuk meg a kapcsolatot.

Az utóbbi években már Magyarországon is előkerült az a kérdés, hogy az ivóvízben lehetnek-e hormonok és gyógyszermaradványok, sokan el is kezdték kerülni az otthoni csapvizet. A felvetés alapját az adta, hogy Németországban és az Egyesült Államokban olyan kutatások láttak napvilágot, amelyek azt jelezték, hogy a csapvízben nanogramm/literes nagyságrendben kimutatható lehet ilyesmi. Magasnak még ez az érték sem számított, viszont a vizsgálatok eredményét sok olyan cég félremagyarázta, amely víztisztító készülékeket gyárt, így érdekelt abban, hogy a csapvíz gyanúba keveredjen.
„Ez a témakör nagyon összetett. Először is fontos tisztában lenni azzal, hogy az ivóvízbe egyáltalán honnan kerülhet hormon vagy gyógyszermaradvány. Főként a lakossági szennyvízből, de onnan sem csak egyféle módon. Fogamzásgátlók, illetve például a menopauza idején alkalmazott hormonkészítmények, valamint számos gyógyszer hatóanyaga biológiailag aktív formában ürül a vizelettel.

Amiatt is kerülhet gyógyszermaradvány a szennyvízbe, mert sokan a vécébe dobják a fölösleges vagy lejárt gyógyszereket, ami komoly hiba.

Forrás lehet a mezőgazdasági szennyvízhulladék is, amiben hormon azért lehet, mert az állattenyésztésben is használnak hormonkészítményeket, ami így a hígtrágyában is jelen lehet. Ha ezek a szennyvizek a folyókba kerülnek, azokból pedig közvetlenül veszik ki az ivóvizet, valóban lehet probléma. De itt kell megállni és átgondolni, hogy hol miként nyerik ki az ivóvizet. Mert az, hogy az ivóvíz gyógyszermaradvány-szennyezettsége valahol, valamikor probléma volt, nem jelenti azt, hogy ez általános jelenség” – mondja dr. Szabó Andrea gyógyszerész, a Szegedi Tudományegyetem Népegészségtani Intézetének egyetemi adjunktusa.

Folytatás a Képmás magazin júliusi számában, fizesse elő a lapot ITT!

Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.

Jól áll önnek a csíkos, de ugye nem lesz kötelező hordania?

Nagyon bízom abban, hogy nem! (nevet) Sokan fel vagyunk háborodva, mert ami itt zajlik, már a groteszk kategória. Csak cseresznye volt a hab tetején, hogy ezek után még minket idéztek be a kollégáimmal.  

Ki tett feljelentést?

Az állami Vasércbánya Rt, az alsósajói bánya tulajdonosa. Ők hívták ki a rendőröket a helyszínre, és utána olyan vallomást adtak, ami egyértelműen a mi megfélemlítésünkre irányult. Ennek köszönhetően indult ismeretlen tettes ellen nyomozás, és bennünket egyelőre csak tanúként hallgattak meg, aztán elválik, hogy meggyanúsítanak-e a végén vagy sem.

Kép

Orosz Örs, Ján Korpa és Dr. Varga Tibor - Kép: Orosz Örs Facebook oldala

Menjünk vissza az elejére! Mikor kezdődött a baj?

A bánya 14 évvel ezelőtt bezárt, akkor kezdett telítődni vízzel, mivel a szivattyúk leálltak. Mostanra telt meg, és elkezdett túlfolyni egy olyan kifolyón, amit azért építettek, hogy azon keresztül távozhasson a bányavíz.

Az állam felelőssége lett volna a túlfolyást megfelelően kezelni?

Igen, az ő felelősségük lett volna! A bányavíz kitörésére mindenki számított, aki járatos a témában, hiszen minden bánya megtelik egyszer. Ez természetes, mert a felszíni vizek beszivárognak és lejutnak oda. Az említett kifolyót 2017-ben, kilenc évvel a bezárás után az állam megrendelésére építették ki, tehát nem lehet azt mondani, hogy erről 14 évig elfeledkeztek! Az már más kérdés, hogy történt ott valami baleset, amire soha nem adtak kielégítő magyarázatot a nyilvánosságnak. Ez az ügy másik nagy rákfenéje, hogy

többet tudunk Magyarországnak köszönhetően az ügyről, mint a szlovák kormánytól.

Hogyhogy?

Bizonyos funkciók nincsenek kialakítva, mert Szlovákiában négypárti kormányzás van, a koalíció elemei pedig rühellik egymást. Három hónapja zajlik a kompetenciaharc. A Gazdasági Minisztérium az egyik kormánypárté, a Környezetvédelmi a másiké, pont azoké, akik a kormány megalakulása óta nyílt konfliktusban állnak egymással. Ennek köszönhetően hónapokig nem történt semmi, mert nem tudták eldönteni, hogy kinek a sara ez a környezeti katasztrófa. A helyzet most javul, kevesebb mérgező anyag ömlik a folyóba, de

a felelősöket meg kell találni, meg kell nevezni és meg kell büntetni, mert ha ebből nem lesz precedens, soha semmi nem fog megváltozni.  

A kormány állítólag kétharmadával mérsékelte a szennyezést. Ezzel megoldották a problémát?

Sajnos nem. Az intézkedés lehetővé teszi azt, hogy valamivel tisztább legyen a víz, a lejjebb élők pedig megnyugodhatnak, hogy náluk már nem piros a Sajó. Ettől függetlenül a méreganyagok ott vannak, és a probléma fennáll, csak a politikusok most igyekeznek azt mutatni, hogy minden rendben van, csak mert már nem vörös a víz Tornaljánál.

Májusban beadták a panaszukat az Európai Bizottsághoz. Mit remélhetünk tőlük?

Minden szervnél élni fogunk a panaszbenyújtással, ahol erre van lehetőség. A kötelező procedúrák miatt mostantól kezdve ez egy klasszikus tízéves történet. Voltak már hasonló jogérvényesítési eseteink a kisebbségi nyelvhasználattal kapcsolatban, éppen egy évtizede adtuk be a panaszt, és idén születik ítélet.

Mire valami Strasbourgba kerül a bíróság elé, hosszú folyamatokat kell lemeccselni.

De van már ebben gyakorlatunk, végig fogjuk csinálni!

Mit tehetne most a szlovák kormány, hogy helyrehozza a mulasztás következményeit?

Amit a legelejétől forszírozunk: egyrészt a földalatti vizek átirányítása, amit állítólag most megcsináltak, de olyan gyengén tájékoztatták a közvéleményt, hogy máig nem világos, mi történt. A másik a szűrés, mert az elterelés után még mindig folyik a mérgezett víz, habár már hígabb, meg kellene szűrni, semlegesíteni, kivonni az oldatból a szennyeződést. Ez a következő lépés, amit nem fognak tudni megúszni, még akkor sem, ha a folyónak látszólag tisztább lesz a vize. A mérgezésnek vannak láthatatlan elemei, úgyhogy előbb-utóbb sort kell keríteni a tisztításra, és nem értjük, hogy miért nem csinálják. A harmadik dolog pedig a mederfenék kitisztítása lenne valamilyen formában.

Módszerek tehát léteznek, csak kormányzati akarat kellene a helyzet rendezéséhez?

Igen, csak sajnos ennek az ügynek nincs gazdája. Nem volt se egy minisztériumi főosztály vagy gyorsan kinevezett kormánybiztos, akinek az lett volna a feladata, hogy ezt a problémát megoldja, márpedig a folyó ökoszisztémájának helyreállításán minél előbb el kellene kezdeni dolgozni.

Amikor a történet előkerül, mindig nevetés kíséri a végkifejletet, különösen akkor, amikor kiderül, hogy utána mindkét szereplő visszaült az asztalhoz, és további évtizedeket éltek le szeretetben és jámbor csöndességben. Az eseménysort ők nem emlegetik, úgy tekintenek rá, mint egy elakadt liftre, ami végül mégis tovább ment. Az eset sokaknak megmosolyogtató: „kardos a menyecske, és milyen kívánatos, amikor mérges…”

A bántalmazás a leginkább láthatatlanságba burkolódzó jelenség a társadalmi problémák közül, de ezen belül is titkok, hitetlenkedés és szégyen övezi, amennyiben a bántalmazott fél férfi.  

A bántalmazás kifejezésre többnyire egy vékony, lelkileg összetört, pánikkal és szorongással küzdő nő képe jelenik meg a szemünk előtt, aki lesütött szemmel dörzsölgeti fájó könyökét, és könnyekkel küszködve keresi a szavakat. Gyakori az áldozatok segítésével foglalkozó szervezetek megnyilvánulásaiban is, hogy a „bántalmazó” kifejezést a férfi szinonimájaként használják, és a társadalmi kampányfilmek mindegyikében férfi a bántalmazó fél. Ha bántalmazott férfiról hallunk, a fejünkben létező évezredes hiedelem miatt hajlamosak vagyunk megvetést vagy nevetségességet kötni az esethez.

Pedig a bántalmazás olyan választott viselkedésforma, amelynek hátterében nem az izomerő vagy a testtömeg áll. A bántalmazás a fizikai erőszakon kívül még rengeteg műfajban nyilvánulhat meg, amelyeknek mozgatórugója nem az ütőképesség, nem a vázizomzat… A bántalmazás fegyvere, ami napról napra reggelente újra betöltődik, nem az ököl, vagy a pisztoly, hanem maga az agy.

A bántalmazó fegyvere valójában a hibásan működő agya, sérült programja – és az női fejben ugyanúgy tanyát verhet, a viselkedés nem kötődik az Y-kromoszómához. 

Ha agresszióról, győzni akarásról van szó, jellemző az esetekre, hogy hosszú távon a több hajtóerővel rendelkező fél győz, ez nem függ nemi hovatartozástól. A gondolati háttér itt azt jelenti, hogy a kapcsolati erőszaktevő fejében az a meggyőződés a mozgatórugó, amely szerint minden emberi viszonyulás csak alá- és fölérendeltség lehet, tehát minden viszony hatalmi játszma, amelyben győzni kell. Gyermekkori élmények alakíthatnak ki egy ilyen gondolkodási modellt, később a saját döntések mentén alakul a személyiség – minden erőszak melletti döntés tovább torzíthatja a viselkedést.

A bántalmazás természetrajzának ismerete fontos ahhoz, hogy átlássuk, a férfi is lehet bántalmazott, és sokan közülük azok is. A családon belüli erőszak típusait a magyar jogszabály a fizikai erőszakon kívül az elhanyagolásban, lelki bántalmazásban, a nemi erőszakban és a gazdasági visszaélésben határozza meg. A bántalmazás összes típusának célja a másik fél fölötti hatalomszerzés és a kontroll gyakorlása. A bántalmazási formák többnyire együtt vagy egymást váltva jelennek meg, keverednek egymással.

Azt is fontos látnunk, hogy a bántalmazott férfiak egy része maga is bántalmazó, és ez igaz a nőkre is, a családon belüli bántalmazás sok esetben kölcsönös, viszont a férfiak ezeket az eseteket a lehető legritkább esetben jelentik a hatóságnak.

Az OKRI 2005-ös kutatása szerint ahová bántalmazás miatt kimegy egy rendőr, ott már a megelőző két évben 85 % -os valószínűséggel járt, és a bántalmazott-bántalmazói szerepek közben többnyire cserélődnek, váltakoznak.

A női erőszakosság általában nem a konkrét fizikai agressziót használja a játszmában, hanem kifinomultabb, kevésbé látható módon dolgozik, és inkább lelki nyomokat hagy. Az érzelmi bántalmazás és az elhanyagolás terén a nők sem maradnak le a férfiaktól: amennyi férfi vonul vissza estérő-estére a garázsba, vagy temetkezik minden hétvégén a munkába, ugyanannyi nő is kivonul a közös érzelmi térből. A férfi sportműsorokat néz, vagy tehetetlenné és megközelíthetetlenné teszi magát alkohol segítségével, a nők viszont indokolatlan vásárlásba menekülnek, kifosztják a bankszámlát, zsémbeskednek, és férfiak és nők pedig egyforma gyakorisággal tartanak fenn szeretői kapcsolatokat. A passzív agresszió csatornáin át lassan elszivároghat a kapcsolat eredeti öröme is…

A férfi identitás valójában sok támadásnak van kitéve mai világunkban. Elvárás, hogy a férfi legyen kenyérkereső, tartsa el a családot. A férfi szellemi értelemben vezesse a családot, mutasson utat. A férfi szexuálisan legyen aktív, biztosítsa a nő testi-lelki szükségleteinek kielégítését. A férfi önbizalma, magabiztossága e három pontban valójában nagyon is sérülékeny. Ha a nő folyamatosan megalázza a férfit („nem vagy jó semmire, életképtelen vagy, impotens vagy, nem tisztelnek a gyerekek sem, nem fogod őket látni, ha elmész”), ha gúnyos, bántó üzeneteket közvetít felé, akkor a férfi lelkileg hihetetlen gyorsan térdre rogyhat, érzelmileg megsemmisülhet, és ebből az állapotból már nagyon kevés áldozat tud újra talpra állni. A szavakkal bántalmazó nők vagy férfiak mintha ugyanabból a könyvből tanultak volna, tervszerűen rombolják a másik fél önbizalmát, amíg abból tehetetlen báb nem válik.

Kép

Képünk illusztráció - Forás: Pexels/Cottonbro

A bántalmazott férfi esetében ugyanúgy, mint a női áldozatoknál, gyakran felmerül a kérdés: miért nem megy el? Ha férfi az áldozat, az is felmerül: miért nem üt vissza nagyobbat? Hiszen ő az erősebb!

A bántalmazott férfiak nagy része tagadja az áldozati szerepet. Inkább hiszi azt, hogy megérdemelte azt a pofont, vagy hogy valóban hibát követett el, valóban kicsi a teljesítménye és a terhelhetősége a valós elváráshoz képest, mint hogy beismerje bántalmazott mivoltát. Alig néhány esetben fordulnak jogorvoslatért, szinte kizárólag segítő beszélgetésekben vallanak színt, bár ezek metodikája is inkább női áldozatokra fókuszál. A családok átmeneti otthonai vagy a krízisszállók többnyire családokat és gyermeküket egyedül nevelő nőket fogadnak, a rendszer alig van felkészülve bántalmazott férfiak eseteire. Ha néha felbukkan egy-egy férfi a krízisszállón, összepusmognak mögötte. A hatóságok sok estben gyanakvóan fogadják a „megvert férfi legendáját”, és az amúgy is önbizalomhiányos férfi nem kockáztathat a maga számára további hitelvesztést.

A bántalmazó kapcsolatban élő férfi számára az erőt nyújtás mítoszának kényszere válik valójában a gyengeségévé, azért nem fedheti föl magát, mert akkor nemcsak a partnere, de a világ előtt is elveszíti erejének látszatát. A férfi maradásának és csöndben maradásának további oka lehet, hogy ugyanúgy, mint a nők esetében, nincsen hová mennie.

A férfi hajléktalanok kétharmada válás miatt veszíti el a lakhatását, ez a félelem sok férfit olyan kapcsolatokban is benne tart, ami az ajtók mögött valóságos pokol.

A férfi annak a tudásnak is birtokában lehet, hogy a nő bántalmazói személyiségéből eredő viselkedése nem áll meg a partnernél: ha a férfi kilép a kapcsolatból, védtelenül hagyja ott a gyerekeit, és a bíróság döntése nagyon sokféle lehet, a bántalmazást nehéz bizonyítani, a lelki nyomok röntgennel sem kimutathatóak. Szempont lehet az is, hogy a bántalmazott fél – legyen nő vagy férfi – egyfajta traumás kötődésben él, tehát a bántás ellenére szeretetet csakis a kínzójától és a közös gyerekektől remél.

A bántalmazói kapcsolat bonyolult lelki és hormonális spirál is. Az elnyomó fél ciklikus működése egy mézeshetekre emlékeztető időszakkal kezdődik, majd a feszültség növekedni kezd, amit az alárendelt fél előre megérez, és igyekszik viselkedését a növekvő félelméhez szabni, elkerülő technikákat alkalmazni. A feszültség végül mindenképpen kitör, és a bántalmazói viselkedés megvalósul, amit bocsánatkérés és ígéretek követnek. Bántalmazotti oldalról ebben a ciklusban stresszhormonok és kötődési hormonok termelődnek a körforgás állomásaitól függően, hirtelen éles váltásokkal. Ezek a hormonális fürdők függőséget okoznak, amelyről lejönni épp olyan nehéz és veszélyes, mint egy drogelvonó kúra. A férfi a hormonális hullámvasutat, amelytől függővé vált, csakis a partnerétől remélheti, hiányában teljes kiégés és depresszió következhet.

A férfi némelyik esetben egyszerűen azért nem védi meg magát, mert erős benne a tabu, hogy nem üt meg egy nőt. Nem üt, mert ő nem bántalmazó. Végtelenül nehéz helyzet áll elő, ha a férfi elkötelezett házas, erős benne az odaszánás, és a társa ezzel fizikailag is visszaél. Hasonlóan nehéz helyzet, ha bántalmazói lelki háttér mellett a nő a szexuális jogaival élni akar, és a férfi valójában lelki kényszer hatására engedelmeskedik a „kérésnek”, hagyja megtörténni a dolgot.

A helyzet végtelenül komplex, a törvényi szabályozástól remélni a teljes megoldást tévhit lenne. Nem az izomerő és nem az ököl, de nem is a becsmérlő mondatok vagy az érzelmi manipuláció ugyanis a probléma kiindulópontja, hanem a mögötte álló sérült személyiség, aki a viselkedést létrehozza.  

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában Magyarországról ingyenesen elérhető a következő telefonszámon és e-mail címen:
+36 80 20 55 20
[email protected]

„Jobb láb elől, bal láb hátul, lábfej kiforgat, kezünk ökölben!” – kezdi az edzést Ambrózy Mária Linó, a Budapesti Budo és Mozgmásművészeti Egyesület (BBME) ír sztepp szakosztályának oktatója. „Há-point, há-point, hopp! Há-point, há-point, hopp!”

Velem szemben egy teljes falfelületet beborító tükör, amelybe pillantva eleinte azzal szembesülök, hogy borzasztó nevetségesen próbálom leutánozni a tánccsoport számára már régóta jól ismert mozdulatokat. „Ez egy tanult mozgásforma, senki nem közlekedik így az utcán. Nem két év alatt lesz belőled Michael Flatley!” – próbál Linó mosolyogva bíztatni két bizonytalan tánclépésem között. Jobb lábam elől kifelé áll, bal lábam közvetlenül mögötte szintén kifelé fordítva, miközben erősen koncentrálok, hogy végig egyenesen álljak, és ki ne röhögjem magamat. „Amikor egyszer bejött hozzám valaki az utcáról azzal, hogy ő akar lenni Michel Flatley reinkarnációja, azt mondtam neki, hogy ha három évet intenzíven letol velem, és mellette még otthon is rendszeresen gyakorol, akkor utána majd beszélhetünk arról, hogyan is mehetnénk tovább!”

Ahogyan sztenderd táncokból sem egyfélét ismerünk, úgy az ír táncból is több műfaj létezik. A black bird, a hornpipe és jig mellett számontartanak például úgynevezett „light reel” és „hard” táncot is. Ellentétben viszont a sztenderd táncokkal, az ír táncnemek egymásra épülnek, tehát egyik sincs meg a másik nélkül. Alapvetésnek számít az is, hogy „light” alapok nélkül nem lehet elsajátítani a „hard” technikát. Mégis, az első edzésemen a látványosabb „hardot” is kipróbálhattam, méghozzá a Linótól kapott szteppcipőben.

„Ezek a speciális cipők elől-hátul marhabőrből és szaruból készülnek. Egy ilyen lábbelihez még tánccipőboltban sem lehet hozzájutni, mi is Dublinból rendeljük őket.”

Az edző tanácsára a cipőcsatot lazán illesztettem rá a cipőre, hogy semmiképp ne repüljön le a lábamról.

„Az ír sztepp light balettalapokkal rendelkezik. Személy szerint jobban szeretek kopogni, de türelmesen meg kellett tanulnom a lightot is. A light típusú tánc idősebb korban igen megviseli a lábat, de egyébként jót tesz a lábboltozatnak” – mesél tovább Linó.

Újabb, kicsit bonyolultabb lépések alaposabb szemrevételezése után, körülbelül negyedóra múlva le is veszem a cipőt: elsőre talán ennyi elég is volt. Már az alaplépések elsajátítása is komoly kihívás elé állított, de azért sikerélményben is volt részem: a végére már egészen belejöttem! Linótól aztán azt is megtudom, hogy viszonylag későn, 31 éves korában, egy baleset utáni rehabilitáció során próbálta ki először a szteppet.

„2001-ben egy ju-jitsu versenyen elszakadt a térdszalagom. Amikor a baleset után két hónappal levették a lábamról a gipszet, nagyon zavart, hogy ellustult a combizmom. A doktor akkor azt javasolta, hogy mielőtt visszamegyek jitsuzni, keressek valamilyen ugrálós sportot. Ebből lett aztán az ír sztepp.”

Amikor Michael Flatley 2000 júliusában Budapesten fellépett a Lord of the Dance show-val, a közönség soraiban Linó testvére egyből beleszeretett az ír táncba, egy évre rá pedig meg is alapította az Irish Feet tánccsoportot. Linó pedig az ő hívására ment el az első ír sztepp órájára, ahol egyből magával ragadta a tánc különleges hangulata.

„Úgy voltam vele, hogy ha már elkezdtük, akkor csináljuk igazán jól! Volt, hogy napi 4-5 órákat gyakoroltam. Akkoriban a férjemmel volt egy állateledel-üzletünk, ahol a vevők unszolására mindig meg kellett mutatnom, hogy mit tanultam – így kaptak egy kis showműsort is.” (nevet)

Az ír sztepptánccal a szélesebb nyilvánosság a Riverdance tánccsoport 1994-es Eurovíziós Fesztiválon bemutatott előadása révén találkozhatott. A Michael Flatley rendezte produkció hatására a műfaj rövid időn belül világszerte népszerűvé vált.

„Flatleynek sokat köszönhet a műfaj, hiszen ő tette világhírűvé. A mester jelenleg hatvanöt éves, és nagyon jól néz ki, persze ennyi idősen már nem tarthat edzéseket” – mondja Linó, aki arról is mesélt, hogy a világsztárral volt alkalma személyesen is találkozni. „A 2005-ös Celtic Tiger Show-n hozott minket össze a sors, ahol a testvérem még puszit is kapott tőle. Eli azt mondta viccesen, hogy egy hétig nem mos arcot!” (nevet...)

Linónak a kétezres évek eleje óta több világhírű tanára is volt, köztük Flatley egykori szólótáncosa, Ronan Morgan.

„Ronan Morgan egy évig tanított – ő egyébként Flatley egyik legjobb táncosának számított. Az Írország Nemzeti Bajnoka címmel kitűntetett, egykori Riverdance Show-tag, Catherine Gallagher két évig, a Riverdance hajdani szólótáncosa, a kanadai Deirdre Hamilton pedig szintén két évig oktatott” – teszi hozzá Linó.

Ambrózy Mária Linó egykori válogatott atléta, 400 méteres gátfutó. 1991 óta fitness edző.   A Budapest Honvéd atlétájaként magyar bajnoki címet szerzett, azonban 20 éves korában egy sportbaleset miatt elszakadt egy ér a talpán, emiatt atlétikai pályafutása abbamaradt. A japán eredetű ju-jitsu küzdősport 1. danos mestere.

Ambrózy Mária Linó - Kép: Ambrózy Erzsébet

Linó szakosztályvezetői teendői mellett fellépéseket szervez, sőt még a tánccsoport fellépőruháit is ő díszíti.

„A rám jellemző robbanékonyság a kor előrehaladtával sajnos egyre inkább csökken, márpedig a sztepphez az bizony elengedhetetlen lenne! A lassabb táncokkal nincsen gondom, de a pokoli gyorsakat már inkább nem vállalom. Hála égnek, jók az alkati adottságaim, így nem jelent problémát a színpad, de úgy tervezem, egy-két év múlva már csak tanítok majd, és szakosztályvezetőként irányítom a csapatot. Annak ellenére, hogy kétszeres Európa-bajnokok vagyunk, teljes mértékben önfenntartóként működünk, a fellépőruháinkat is mi magunk varrjuk.”

Beszélgetésünk során azt is megtudom, hogy az ír sztepp egyáltalán nem egy populáris műfaj – kifejezetten egy rétegízlést vonz. Akik pedig igazán profik, már gyerekkorunkban elkezdik. Ezt a sportot még Írországban is inkább jobban szeretik nézni, mint művelni.

„Egyre inkább azt látom, hogy a fiatalok nehezen szánják rá magukat az olyan tevékenységekre, amihez kellő idő, energia és kitartás szükséges.”

„Összességében nehéz rávenni az embereket arra, hogy mozogjanak, ám aki egyszer lejön, és megtetszik neki a sztepp, már nehezen szabadul.”

Persze nem mindenki rest, Linónak például van egy tanítványa, aki minden héten Székesfehérvárról jár fel Budapestre csak azért, hogy nála szteppelhessen. Ami pedig engem illet: az teljességgel kijelenthető, hogy nem belőlem lesz a magyar Michael Flatley. De az már sokkal kevésbé megkérdőjelezhető, hogy egyszer esetleg visszatérek a hatalmas tükör elé…  

Vállalkozóként hogyhogy éppen „kültéri szabadulószobás” játékok megalkotására vállalkozott? 

Régebben a feleségem által, aki forgatókönyvíróként is dolgozott, magam is kipróbáltam hasonlókat, és úgy véltem, tartalmilag, játékmenetben, eszközök szempontjából is sokkal jobbat tudnék létrehozni. Remélem, sikerült. Egy német fejlesztőcég révén megtaláltam azt a tartalomkezelő rendszert is, amely az applikációnkhoz a megrendelés bankkártyás kifizetése után azonnal – időpontfoglalás és időkorlát nélküli – hozzáférést ad.

És a kiterjesztett valóság élményfunkciót is mi építettük be elsőként Magyarországon kültéri játékokba.

A játékok során a telefonom képernyőjén a valóságra rárakodó virtuális „réteg” valóban segített visszarepülni az időben – a reformkorba, vagy épp a múlt század elejére. De legalább ilyen feltűnő volt a rengeteg történelmi információ. Mennyi kutatás előzte meg egy-egy játék kifejlesztését?

A tartalomnak egyrészt csak a képzelet szab határt, másrészt nagyon komoly kutatást folytatunk minden egyes játéknál, ami körülbelül két és fél, három hónapos elmélyült munkát jelent. A Sisi királynéhoz kötődő játékhoz Vér Eszter Virág történész-monarchiakutatótól kaptam segítséget, de jól jön az Arcanum Digitális Tudománytár adatbázisa is. Igyekszünk mindegyik történetbe korabeli dokumentumokat beilleszteni, s a cél, hogy minél több extra AR elem kerüljön a játékba. A füredinél több multimédiás anyagot használhattunk fel, mert a kor, amelyben játszódik, közelebb áll a mához.

Hogyan lehet a meglévő adatokra, dokumentumokra kellően érdekes történetet kreálni?

A helyszín, a történet és a technika kéz a kézben járnak. Az első két – badacsonyi és tapolcai – játékunk sztoriját a feleségem, Andrea írta, a Budai Várban játszódóba viszont már én is többször belenyúltam, mert ahányszor felmentem a várba, mindig próbáltam még jobban a helyszínre szabni a játékot. Hiába van meg ugyanis egy jó sztori a megfelelő adatokkal alátámasztva, ha nem tudod a környezethez igazítani, s úgy felhúzni rá a történetet.

És akkor még technikailag is mindennek stimmelnie kell…

A számítógépes folyamatokra autodidakta módon képeztem ki magam, mert a végzettségem tanító, tizenvalahány évet dolgoztam is a pályán. Aztán a megélhetés miatt multihoz kerültem, de fotóztam is, két sikeres panorámafotó-albumot sikerült kiadnom. Ma pedig a Nyomozz Velünk technikai részét én menedzselem. Ez is jelzi, hogy ami tényleg érdekli az embert, azt így is, úgy is megtanulja.

A kültéri játékaink GPS-alapúak, hogy a játékos ne tévedhessen el, hogy jól tudjuk vezetni, ne törjön meg a történeti szál és a Flow-élmény.

A mai világban az sem utolsó, hogy a játékaink kontaktmentesen játszhatók, a végén a „nyeremény” is virtuális. Na, meg persze mindet alapos tesztelés után dobjuk piacra.

Kép

Testvérpár és szüleik a Fáraók kincsei nyomában című játék játszása közben - Kép: Nyomozz velünk játékok

Ha jól értem, nem mindegyik játék kültéri. Milyen fejlesztéseik vannak még?

Kettő olyan is van, ami beltéren vagy bárhol játszható, az egyik közülük a „Fáraók kincsei nyomában”. Ez igazi gyerkőcös kaland 3D-s elemekkel, 360 fokos panorámákkal, a szülinapi zsúrok kedvelt játéka. Nálunk az unokák ölre mentek, hogy megtalálják a kincset, de tudni kell, hogy ez nem pusztán egy applikáció, hanem a szülőnek például ki is kell nyomtatnia hozzá ezt-azt, amit aztán meg kell keresni.

Ebből az is látszik, hogy több korosztályt céloznak. Mit gondol, alapvetően kik játszanak önökkel?

Főleg fiatalos felhasználók, akik között 60 felettiek is vannak. Úgy feltételezem, a többség huszonöt és „negyven plusz” közötti, főként közép-, illetve felsőfokú végzettséggel. Valaki nem is magának veszi meg a játékot, mert ajándékba is adható. Az is érdekes, hogy a 2019-es indulásunkkor főleg egyéni felhasználókhoz szóltunk, de már cégek is jönnek szép számmal.

Van olyan játékunk, ami 105 fővel is játszható, úgyhogy már monstre csapatépítőket is tartunk kitelepüléssel.

Ha több csapat verseng egy pályán, időeltolódással indulnak. A budai váras és a badacsonyi játékunk pedig angolul is megjelent. Ezeket főként hazánkban élő és dolgozó expat közönség játssza, de a tengerentúlról és Észak-Európa számos országából is vannak játékosaink, ott ugyanis nagyon népszerűek az ilyen játékok.

Milyen újabb fejlesztéseken dolgoznak jelenleg?

A fő csapásirányunk Budapest, akár egyedi megrendelésre is tudunk ide játékokat kidolgozni. De országosan több helyre is szeretnénk eljutni, például Szegedre. És azt is elárulom: nagyon régóta dolgozom egy valódi kémjátszmás történeten…

Annak, aki szépasszonyt keresne
A kültéri szabadulószobás játékok pár főtől az egészen nagy társaságokig, de mindenképp többen játszandók. Kreativitást igénylő feladatok megoldása révén ismerhetünk meg egy-egy történelmi városrészt: az interjúban említetteken kívül például Erzsébetvárost, ahol „egy szépasszony tűnik el”.

Hajdúszoboszlótól húsz kilométerre fekszik Nádudvar. A város egyik csendes utcájában álldogál egy kis, ötven négyzetméteres, összkomfortos házikó, takaros kertben. A házat most senki nem lakja, egykori lakója Somogyi Piroska, Piroska néni tavaly decemberben, 82 évesen hunyt el. Így kezdődik a nem mindennapi történetünk.

Egy távolról jött levél

A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatot működtető alapítvány pár hónapja levelet kapott. A hajdúszoboszlói közjegyző levelében az állt, hogy végrendeletében egy nádudvari asszony őket nevezte meg háza örököseként.

„Rögtön elkezdtünk kutakodni az emlékeinkben, hogy mikor kerülhettünk vele kapcsolatba, de nem találtuk ennek nyomát. Kiderült, hogy Piroska egyedül élt, nem volt férje, gyereke. Szomszédjaival, gondozójával beszélgettünk, ők mondták, hogy elképzelhető, hogy a debreceni kórházban találkozott a mentőegységünkkel, vagy egy nádudvari ismerősénél járhattunk. De egyelőre nem tudunk semmilyen bizonyítékot” – meséli László Endre Márton, a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat alapítója. 

„Annyit megtudtunk, hogy egész életében sántított, valószínűleg volt egy veleszületett ortopédiai betegsége. Közeli rokonai nem voltak, akik gondoskodtak volna róla. Nyugdíjazásáig a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezetben dolgozott növénygondozóként, ami egy nagy figyelmet igénylő munka. Találtunk egy régi munkakönyvet és egy családi fényképalbumot a házában” – folytatja. „Szedtünk egy kis virágot a kertből, nagyon szép rózsái voltak, épp nyíltak. És azzal kimentünk a temetőbe.”

Kép

Kép: Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat

Huszonhárom éve a gyermekmentésben

1999. április 1-jén indult az első magyarországi gyermekrohamkocsi, ezzel a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat nemcsak itthon, de világviszonylatban is úttörő volt. Jelenleg Budapesten kettő gyermekrohamkocsit, Miskolcon és Debrecenben pedig egy-egy gyermekmentő-orvosi autót működtetnek. A 23 év alatt körülbelül 60 ezer gyermekhez jutottak el. A mentésen túl az alapítványuk oktatási tevékenységet is végez: gyermek-sürgősségi ellátásban dolgozó szakembereket, háziorvosokat, illetve a laikusokat is oktatják. Az autókat az Országos Mentőszolgálat mentési rendszerén belül működtetik.
„Ha érkezik a 112-es segélyhívóra egy hívás, és a diszpécser úgy gondolja, hogy súlyos életveszélyes állapotú gyermek a beteg, akkor elindítja a gyermekrohamkocsit Budapesten, vagy vidéken a gyermekmentő-orvosi autót” – magyarázza Márton.

Budapesten az Orczy útról, a józsefvárosi mentőállomásról indulnak, amely 2017 óta működik, vidéken pedig a miskolci vagy a debreceni gyermekklinikáról. A fővárosban a gyermekrohamkocsi 60–70 százalékban végez mentést, például balesetekhez vonulnak ki. A többi esetben úgynevezett őrzött betegszállítást végez kórházak között. Ez lélegeztetett gyerekek szállítását jelenti, akár vidékről Budapestre is.

„Ma Magyarországon a gyermekrohamkocsi az egyetlen olyan egység, amely el tud hozni egy egyéves lélegeztetett gyereket, és órákon át lélegeztetni tudja.

Szokták kérdezni, hogy ez nem kevés-e, de én azt válaszolom, hogy nem, ennyire van igény ebben az országban” – fejti ki az alapító.

Guruló intenzív osztály

Hogyan néz ki egy gyermekrohamkocsi? Lényegében egy guruló mobil intenzív osztályként képzelhetjük el.

 „A legfontosabb, hogy gyermekintenzíves orvos ül rajta. Huszonhárom orvossal dolgozunk a budapesti gyermekkórházakból. Van rajta speciális lélegeztetőgép, amely MR-kompatibilis, azaz be lehet vinni az MR- (mágneses rezonancián alapuló képalkotó diagnosztikai eljárás – a szerk.) vizsgálatra is. Ez egy érzékeny dolog, mert egy MR-vizsgálóban bármilyen fém katasztrófát okozhat. Ezzel már egy két kilós gyereket is képesek vagyunk lélegeztetni. Másik fontos eszközünk egy profi monitorrendszer, amellyel szívműködéstől kezdve vérnyomáson át többféle értéket tudunk figyelni. Van ultrahangkészülék és egy mini vérgázlabor is az autón, illetve minden más is megtalálható rajta, ami egy klasszikus mentőautón: rögzítőeszközök, gyógyszerek” – sorolja.
Ugyanakkor miden adott ahhoz is, hogy egy felnőttet is el tudjanak látni. „Ha egy balesethez kimegyünk, ahol egy gyermek anyukája is megsérült, nyilván nem mondhatjuk azt, hogy őt nem látjuk el” – fogalmaz.

Budapesten egy gyermekrohamkocsi van, ebben intenzíves orvos ül, emellett van egy másik rohamkocsi is szolgálatban, szakápolóval.

Utóbbi látja el a kevésbé súlyos eseteket, ám mikor műtétre ezzel visznek egy kis beteget egyik kórházból a másikba, akkor az orvosa is felülhet a járműre. Vidéken terepjárókkal közlekednek, amelyeken nincsen hordágy, ketten ülnek benne: az intenzíves orvos és a gépkocsivezető, aki egyben szakápoló is. Ilyenkor a mentés úgynevezett randevú-elven működik: egy baleset helyszínére a gyermekmentők mellett hagyományos mentőegységet is küldenek, akik a helyszínen találkoznak.

Május elején egy csepeli karambol során felborult a koraszülöttmentésben dolgozó Peter Cerny Alapítvány autója, amikor épp egy sürgős esethez siettek. A mentővel ütköző autó sofőrje életét vesztette. Sajnos a baleset miatt az öthónapos csecsemőhöz sem értek oda időben. Ennél a tragikus esetnél a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatot is riasztották. Pár hete pedig az M3-as autópálya bevezető szakaszán egy édesanya élesztette újra a gyermekét, akkor is a gyermekrohamkocsi sietett a helyszínre, ők szállították kórházba az életveszélyes állapotban lévő kislányt.

„A történetekkel nem szoktunk kérkedni, hiszen a munkánk természetes része. Egy buszvezető se újságolja el, hogy sikerült a Széll Kálmán térig elvezetnie egy buszt.

A laikusoknak ez nagy hír, de a mi csapatunknak a hétköznapok kihívásait jelenti” – fogalmaz az alapító.

Kép

László Endre Márton dr. Tövisházi Gyula orvosigazgatóval - Kép: Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat

Piroska néni öröksége

Térjünk vissza a nádudvari házikóhoz, a 82 éves asszony ugyanis végrendeletében nem írt arról, hogyan hasznosítsák azt. Így döntést kellett hozni.

„Nádudvar egy szép település, termálfürdővel, horgásztavakkal, múzeummal, és nagyon közel van Hajdúszoboszló. Felmerült a gondolat, hogy csináljunk pihenőházat Piroska néni ingatlanából. Az autóinkon nagyjából 65–70 ember dolgozik: gépkocsivezetők, mentőápolók, mentőorvosok. A cél, hogy létrehozzunk egy kulcsos házat, ahova akár nyaranta vagy telente lemehetnek egy hétre a családjukkal pihenni.”

Az ötletet nagy lelkesedés fogadta. A szervezetnél sok a kisgyerekes kolléga, akik az egészségügy túlterheltsége miatt sokszor 24 órás szolgálat után mennek még máshová ügyelni, másodállásba. „Az orvosoknak a rohamkocsizás mellett van főállásuk a kórházakban, a sofőröket, ápolókat pedig próbáljuk minden olyan dologba bevonni, amivel plusz jövedelmet tudunk nekik biztosítani: például ők végzik az oktatásokat” – magyarázza Márton.

„Nekünk fontos, hogy a bajtársaink sokáig dolgozzanak velünk, mert az ő tapasztalatukat, tudásukat nagyon nehéz pótolni. Az a mentőápoló, aki húsz éve dolgozik a rohamkocsin, 5–7 ezer ellátásban vett részt. Az ő rutinjára, nyugalmára –amikor egy elgázolt vagy egy leforrázott gyermeket kell ellátni, miközben a családja pánikban van – óriási szükség van. Ilyenkor a csapat higgadtsága, nyugalma, felkészültsége valóban életet ment.

Egy régóta nálunk dolgozó bajtárs szakértelme pótolhatatlan. Évek kellenek, amíg valakinél kialakul ez a rutin”

– mondja.

Közösen újítják fel a házikót

A cél, hogy ebbe a házba majd lemehessenek a munkatársak a családjaikkal kipihenni a stresszt, a fáradalmakat, anélkül, hogy erre súlyos tíz- vagy százezreket kellene elkölteniük.

„Elsőre nem egyértelmű egy laikusnak, de ez közvetetten tényleg életeket ment, mert így a rutinos bajtársak velünk maradnak, nem hagyják el a pályát, nem mennek el kamionozni vagy magánegészségügybe dolgozni. A kipihent dolgozókat gyógyult gyerekekre tudjuk váltani” – szögezi le az alapító.

A ház kívülről nem, belülről viszont felújítást igényel, új konyha, fürdőszoba, bútorok kellenek.

A felújításhoz egyrészt önkénteseket szeretnének toborozni, másrészt a dolgozóik is jelezték már, hogy szívesen segédkeznek.

„Szeretnénk nyár végére elkészülni a nagy részével. Az idő nem hajt minket, mivel nemcsak nyáron, de télen is használható lenne a ház, a közeli termálfürdők ugyanis működnek télen is. Ha már ötven százalékban kihasznált lesz az épület, akkor érdemes hosszú távon is megtartani erre a célra” – teszi hozzá.