Ugyanígy, amikor a lengyel férjemmel otthon járunk, ő is azt tapasztalja, hogy az emberek jóval nyitottabbak felé, amint kiderül a nemzetisége. Elmondható tehát, hogy a lengyel-magyar barátság továbbra is él. Ez köszönhető a közös múltnak és jelennek, amelyekből az is következik, hogy számos dologban hasonlítunk. De melyek ezek, s miben vagyunk egy kicsit mégis különbözők?

Ahogy a ízekhez viszonyulunk

Az első, számomra meglepő különbség az ételhez való viszonyulás volt. Amíg mi, magyarok szeretjük a hasunkat, addig, azt figyeltem meg, hogy a lengyeleknél az étel nem élvezeti forrás, nem is igazán kap hangsúlyt, inkább csak a szükséges energia bevitelét szolgálja. Az italokkal is hasonló a helyzet. Mi, magyarok általánosságban szeretjük a jó borokat és kávét, szeretjük, ha valami ízletes, finom, ám az eddigi tapasztalataim alapján ha a lengyeleknél alkoholról (főleg vodkáról) van szó, csak az a lényeg, hogy „üssön”, az íz nem szempont. Ha pedig nem alkoholról beszélünk, a kávézásnak sincs nagy kultúrája, viszont a teának sűrű sziruppal annál inkább... 

Mentalitás

A hasonló múlt, illetve jelen  hasonlóvá formálta a két nép mentalitását is. Alapvetően pesszimisták, borúlátók vagyunk. Ez érezhető, ha bárhol az utcán sétálunk, vagy betérünk egy boltba. Nem sok mosolygós arc fogad. Ez nem azt jelenti, hogy az emberek ne lennének kedvesek egymással, amint közelebbről megismerkednek, de mindkét nemzet alapvetően zárkózott, nehezen nyílik meg.

Ahogy szórakozunk

Mondják, hogy sírva mulat a magyar. Ezzel szemben kevés olyan nemzetet láttam, amely annyira tud ünnepelni, mint a lengyel. Ez talán az esküvőkön a legszembetűnőbb, amelyek minimum kettő, de van, hogy még több naposak. A tánc már kora délután elkezdődik, és kifulladásig meg sem áll, legyen a násznép többsége fiatal vagy idős. A véget nem érő tánc, a vodkázás és nótázás hangulata elképesztő. Persze mi is tudunk ünnepelni, de mindenkinek ajánlani tudom, hogy életében legalább egyszer menjen el egy lengyel lagziba, és tudni fogja, miről beszélek...

Ahogy dolgozunk

Nem régóta élek itt, ám a lengyelek kiemelkedő szorgalma hamar feltűnt. Legyen szó építkezésről, irodai munkáról, takarításról, valahogy minden hamarabb elkészül annál, amihez hozzászoktam. Magyarként híresebbek vagyunk a furfangos utak, a kiskapuk megtalálásáról, amelyek sokszor nagyon jól jönnek, de a szorgalom talán kevésbé jellemez minket, mint a lengyeleket.

A hagyományaink tisztelete

Nekem nagyon felemelő megélni a hagyományainkat, s ez szerintem általánosan elmondható a magyarokról, de ugyanígy a lengyelekről is. Sok alkalmat ünneplünk hasonlóan, és persze jó pár eltérő szokásunk is van, de a középpontban az Isten, a haza és a család áll, amelyek igazi megtartó erővel bírnak. A két nép közötti barátságot még inkább tudnánk építeni, ha többet tanulnánk egymás hagyományairól, amelyek által egyrészt még inkább megismernénk a másik nemzetet, másrészt sokat okulhatunk egymás népi bölcsességeiből is. 

A cikk megírását a A Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet támogatta.

Mondták már, hogy hasonlítasz Kristen Stewartra?

Ezt szinte mindenkitől megkapom. (nevet) A Spencer című, Diana életéről szóló filmet nézve a barátaim is ledöbbentek a hasonlóságon. Izgalmas lenne egyszer beugrani helyette egy forgatási jelenetbe.

Kilencéves korod óta szinkronizálsz. Tudtad, hogy vannak, akik azt hiszik, hogy ez a világ egyik legkönnyebb és legszórakoztatóbb munkája?

Nálam a szinkronizálás a színészet iránti vágyból indult. Az egyik gimnáziumi osztálytársam anyukája Dezsőffy Rajz Katalin szinkronrendező volt, ő vezetett be ebbe a világba. Megkértem, hogy próbáljon ki, azóta folyamatosan együtt dolgozunk, rengeteget tanultam tőle. Évekbe telt, mire igazán beletanultam. Nagyon nagy koncentrációt és rutint igénylő munka, a színésznek tudnia kell pontosan hangsúlyozni, fejlett ritmusérzéket és színészi játékot követel meg egyszerre. Talán mostanra ezt tartom a munkámban a legkikapcsolóbb folyamatnak, de szerintem ez azért is lehet, mert ebben van a legnagyobb gyakorlatom.

A Színház- és Filmművészeti Egyeteme elsőre felvettek, s amióta végeztél, hazánk egyik legfoglalkoztatottabb fiatal színésznője vagy. A szinkronizálás mellett filmezel, színházakban játszol, még a Margaret Island Boldogság című klipjében is szerepeltél. Szerinted mit láthatnak benned a rendezők? 

Csak arról tudok beszélni, amit a környezetemben látok, pontosabban, ahogyan én látom azt, ahogyan a rendezők a színészekhez viszonyulnak a közös munka során. A rendezők egyrészt szeretik a nagyon karakteres színészeket, akikről mindig tudják, mire lehet tőlük számítani, valamilyen minőséget erőteljesen tudnak képviselni. Emellett fontos nekik, hogy mennyire képes átlényegülni, önmagából dolgozni, mennyire flexibilis és derűs a színész próbák alatt.

A jó kisugárzás nagyon sokat számít, jobb olyan kollégával dolgozni, aki mellett el tudja engedni magát az ember.

Tavaly ősszel került volna a mozikba Buvári Tamás háborúellenes és a nők elleni erőszakra is fókuszáló Magdolna című játékfilmje, de a bemutatót gyakorlatilag elmosta a koronavírus-járvány újabb hulláma. Azóta viszont online letölthető az alkotás. Hogyan érezted magad a címszerepben, s milyen a te Magdolnád?

Nagyon tetszett Magdolna személyisége, igazi kihívás volt őt eljátszani. Bódi Mária Magdolna valós személy, egy munkáslány volt, akit később szentté avattak. Nagyon hányatott sorsa volt, kemény és érzéketlen apa mellett nőtt fel, ennek ellenére nem lett bosszúálló, hanem az erőt, amit megszerzett magának, az emberek segítésére használta fel. Gyerekkorától kezdve különösen vonzódott Istenhez, megszállottan segítette az időseket, a szegényeket, az elesetteket, krisztusi vonásai voltak, a szeretet vezérelte. Annyiban hasonlít a személyiségem az övéhez, hogy ha valamit eltökélek, azt tűzön-vízen keresztülviszem.

Ha igazságtalanságot látok a környezetemben, azonnal felállok, tudok harcolni mások érdekeiért is.

A mi generációnknak kötelessége is, hogy kiálljon magáért, legyen szó akár bullyingról, női kérdésekről vagy környezetvédelemről, mert megtehetjük. Azt még fontosnak tartom megemlíteni, hogy a film közönségi finanszírozásból jött létre, sok viszontagsággal kellett szembenéznünk a forgatás alatt. Mintha az egész Magdolna életére rímelt volna. Tíz nap alatt forgattuk le a filmet, operatőrünk, Tóth Zsolt is elismerésben részesült: elnyerte a Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Verseny díját. Egyértelmű visszacsatolás ez arról, hogy jó munkát végeztünk, és sikerült valami értékeset alkotnunk.

Kép

Kép: Bodogán Sándor

A te életedben milyen szerepet játszik a hit?

Megkereszteltek, de nagyon nyitott vagyok a vallási filozófiák terén. Idővel nyitott lettem a buddhizmusra és egyéb keleti filozófiákra is. Rengeteget foglalkozom spirituális és metafizikai témákkal. Úgy gondolom, hogy minden ember hisz Istenben, csak mindenkinek mást jelent az istenfogalom. Fontos, hogy elfogadjuk és próbáljuk megérteni azt, milyen különbözően tudunk gondolkozni ezen a téren.

Számomra olyan ez az egész, mintha ugyanazt az elefántot tapogatnánk csukott szemmel, csak valaki az ormányát, valaki a hasát, valaki pedig a fülét fogná.

Én pont ezért tudom elfogadni és tiszteletben tartani, ahogyan mások gondolkodnak.

A Budaörsi Latinovits Színházzal az iskolákat járjátok az Apa Anya Fiú Lány című előadással, amely a fizikai és verbális abúzus témakörét járja körül. Hogyan fogadják a fiatalok?

Nagyon sikeres az előadás. Olyan szituációkat vázolunk fel, amelyek megmutatják, hogy milyen egy diszfunkcionálisan működő család. Csonka családokból különböző emberek állnak össze – apa, anya, fiú és lány –, hogy együtt hozzanak létre egy családmodellt, amely egy ponton túlmegy a játékon, és a valóságukká kezd válni. Mindenki a saját sérülését próbálja meggyógyítani, közben felszakítják egymás sebeit. A darabban kemény szituációk jönnek létre, amelyeket nagyon sok fiatal él meg otthon. Látszik a gyerekeken, hogy nagyon megdolgozza őket lelkileg, mentálisan az előadás, akkor is, ha nem éltek át hasonlókat. Minden egyes alkalommal tartunk asszociációkon alapuló játékos foglalkozást drámapedagógus közreműködésével, ami sokat segít abban, hogy magukévá tegyék az előadás üzenetét.

A történet 

A bohém Mitchell família életében elérkezik az idő, amikor a nagyobb gyermek kirepül a családi fészekből. Katie különc művészlélek, akit lenyűgöz a technika és a filmezés világa, minden ébren töltött perce a mozgókép körül forog. Édesapja ezzel szemben egy régi vágású, ezermester fickó, aki azt sem tudja, hogy mi fán terem a YouTube, így egyre nehezebben találja a közös hangot kamasz gyermekével. Édesanyjuk lelkes pedagógus, mindenkit eláraszt pozitív visszacsatolásokkal, és általában ő tölti be a villámhárító szerepét. Öccse pedig az a kisfiú, aki él-hal a dinókért, és mindent tud is róluk. 

Lehet annál nagyobb teher egy kamasz vállán, mint hogy a furcsának számító családjában is ő a legfurább?

Katie alig várja, hogy végre elköltözzön otthonról, és naphosszat olyan figurákkal legyen együtt, akik pontosan értik a lelkesedését és elismerik a zsenialitását. Végre-valahára levethetné a meg nem értettség béklyóit, és soha többé nem kellene magyarázkodnia azért, aki. Ám édesapja önhatalmúlag családi autótúrára cseréli Katie repjegyét, hogy együtt utazzanak az egyetemi campusra, és még egy kisebbfajta világvégével is szembe kell nézniük. 
Mindeközben az okostelefonokba beépített személyi asszisztens fellázad az alkotója ellen, és feltett szándéka, hogy robothadserege segédletével embermentesítse a Földet. Mitchellék csakis annak köszönhetik a túlélésüket, hogy más rugóra jár az agyuk, mint a legtöbb embernek, most pedig elérkezett az idő, hogy előnyt kovácsoljanak az eddig hátrányosnak számító tulajdonságaikból. Na de kibírnak ennyi időt összezárva, csakis egymásra utalva? Mégis hogyan menti meg a világot egy animációs kocka, egy gülüszemű kancsal kutya, egy digitális ősember apa, egy pedagógus mama, egy dinóimádó kisfiú és a csúszásgátlós csavarhúzókészlet? 

Kamaszra hangolva 

Katie-nek és a családjának szembe kell néznie a családi életciklusváltással, és meg kell tanulniuk újra együttműködni. Nehéz szembesülni a rohanó idővel, és más minőségben, már-már felnőttként tekinteni a kamasz gyermekre, aki nem olyan régen még gondoskodásra vágyott, most pedig homlokegyenest más dolgokat akar, mint amit az anyja és az apja elképzeltek számára. Előfordulhat, hogy a szülő ilyenkor értéktelennek és haszontalannak érzi magát, pedig a kamasznak is elkél a támogatás, és ő is igényli a határokat, csak másképpen, mint eddig. Katie-nek valójában nagyon is fontos, hogy érezze a szeretetüket és támogatásukat, mert ez rengeteg erőt és bátorságot ad neki ahhoz, hogy felvállalja önmagát és a céljait. A szülők részéről az irányítás helyét idővel átveszi a bizalom és az elengedés, hiszen így tudják támogatni az önállósodás folyamatát. Ez egyszerűnek hangzik, de valójában nagyon is nehéz megélni, hogy a gyermek, aki egykor hősként tekintett a szüleire, most minden lépésüket megkérdőjelezi, tükröt tart eléjük, és többé nem kér abból, hogy finoman terelgessék az életét. 
Ráadásul a gyermek serdülése gyakran egybeesik a szülők életközepi válságával, ami miatt érzékenyebben reagálnak a kamasz kritikáira. Ezek az összefeszülések bármilyen fájdalmasak és nehezek, nem megspórolhatók, ugyanis a fejlődés fontos állomásai.

Talán kényelmes lenne a könnyebbik utat választani („Édes lányom/fiam, tégy, amit akarsz!”), de ezzel a gyermek- és felnőttkor határán bizonytalanul keresgélő serdülő pont azt a fontos referenciapontot veszíti el, aminek segítségével meghatározza önmagát.

Fájdalmas dolog ütközőfalnak lenni, mégsem érdemes a kamasz kezét elengedve mindent ráhagyni, mert a határok és a keretek hiánya csak az elveszettség érzését erősítik benne. 
Nem csak a szülőknek nehéz, a kamaszlét sem könnyű műfaj. Révész György igen találó hasonlattal élt, amikor a serdülő lelkiállapotát a senki földjén tartózkodással írta le: „Nem az vagyok, akinek lennem kellene, nem az vagyok, akivé válok, de már az sem vagyok, aki voltam.” Ezt pedig nem könnyű megélni, hiszen szeretjük, ha egyértelműen tudunk válaszolni arra a kérdésre, hogy „Ki vagyok én?”. Az önmeghatározás és a válaszok megtalálásának rögös útját kísérhetik nehéz érzések, aggodalom és szorongás, amik igencsak megterhelők lehetnek, így nem csodálkozhatunk azon, ha a leválás kellős közepén a serdülőnek nehéz belehelyezkednie a szülei nézőpontjába. A krízis sikeres megoldása esetén a kamasz képes lesz megfogalmazni az általa fontosnak tartott értékeket, és elköteleződni ezek mellett. 

Kép

Kütyühasználat a családban 

A kamaszok mindig is meg voltak győződve arról, hogy jobban tudják a dolgokat, mint a szüleik. Most ráadásul az az izgalmas helyzet állt elő, hogy a kütyük világában gyakran valóban jobban eltájékozódnak, mint a felnőttek. A tudásbeli asszimetriának köszönhetően a kamasz még inkább feljogosítva érzi magát arra, hogy kétségbe vonja az idősebb generáció tapasztalatát, másrészt a szülők is elbizonytalanodhatnak azzal kapcsolatban, hogy mit tudnak ők tanítani a gyermeküknek.

Attól még, hogy a gyermek profin kezeli az elektronikus eszközöket, és a neten keresztül számos információhoz könnyedén hozzájut, igenis szüksége van a szülői mintára és tanácsokra, mert a képernyőtudatos élet elsajátítása nem következik automatikusan abból, hogy magabiztosan használja az appokat.

Ez a kérdéskör sok felnőttnek is nehézséget okoz, hiszen a technológiai fejlődés csúcssebességgel zajlik, ám a szabályaink és normáink nem tudják ezt a gyors változást lekövetni. Az egyre gyorsuló világban érdemes olykor megállni és átgondolni, hogy milyen értékek és szabályok szerint szeretnénk létezni a technikagazdag környezetben. 

Tudatosítás 
Hogyan ápolod a kapcsolataidat? Csak online, vagy személyesen is töltesz időt a barátaiddal? Hogyan osztod be az idődet a végtelen digitális világ és az offline tevékenységek között? Amikor a családoddal és a barátaiddal vagy, félre tudod tenni a telefonodat? Mi adja az önbecsülésedet? Szoktál azért posztolni, hogy a lájkokon keresztül jobb embernek érezd magad? 

A kutatások szerint a személyes példamutatás szerepe igen fontos, a gyermek digitális eszköz használata összefügg a szülő eszközhasználatának mértékével.

A gyermeknevelés egyik legfontosabb alapelve a hitelesség: fontos, hogy csak azt próbáljuk továbbadni, amit mi magunk is megélünk. 

Érdemes a készülékek mögé nézni és felismerni, hogy még mindig a kapcsolat az, ami mozgatja az embereket. A modern technológián keresztül kapcsolódunk, és abba temetkezünk, ha magányosak vagyunk. A digitális eszközökön keresztül a kamaszok is állandóan kapcsolatban vannak egymással, ám az online és offline világban történő folyamatos párhuzamos létezés igencsak megterhelő értelmileg és érzelmileg egyaránt, ezért nagy szükségük van a biztos érzelmi támaszra. Kapcsolat nélkül a szabályok lázadáshoz vezetnek, az ítélkezés és prédikálás nem vezet eredményre, ezekkel még inkább eltaszítjuk a gyermeket magunktól. A kisebb gyerekek és a kamaszok is szívesebben meghallgatják és megfogadják a véleményünket, ha mi is nyitottak vagyunk, és odafigyelünk azokra a dolgokra, amik nekik fontosak. A kedvenc játékáról való beszélgetés, a közös online játék a figyelmünket és a minőségi időt is jelenthetik, ami mentén kapcsolódhatunk a gyermekhez. Ezek által a gyermek online világának a részévé válhatunk, aki így könnyebben megosztja velünk az ott átélt közösségi és érzelmi élményeit is. 

Kép

Áldás vagy átok?

Az online játék jobbá teheti a világot? 
Az online játékokról elsőként mindenkinek az agresszió, a függés, a mozgásszegény életmód vagy a szociális beszűkülés jut eszébe, pedig ezeknek számos előnye is van. Jane McGonigal kutatásaiban rávilágított arra, hogy ha kamatoztatni tudnánk a való életben azokat a tulajdonságokat, amelyeket online játékok játszása közben fedeztünk fel, akkor egy sor világrengető problémát meg tudnánk oldani. Négy fontos területet emelt ki: 
Sürgető optimizmus: az online játékosokat jellemzi egyfajta erős, belső motiváció, azonnali cselekvéskészség, hogy legyőzzenek egy akadályt, és töretlenül hisznek ennek a vállalkozásnak a sikerében. Nem kérdőjelezik meg, nem rettegnek a kudarctól, egyszerűen csak belefognak a küldetésbe, és megoldják. 
Szociális háló: Jane kutatásai azt is kimutatták, hogy jobban kedveljük azokat a személyeket, akikkel már játszottunk valamit. Mint mindenhez, az online játékhoz is bizalom kell, és ennek talaján az együttes játék építi a kötődést és az együttműködést is. Az online térben még azok az emberek is szociábilisabbak, akik a való életben visszahúzódók, és küzdenek a társas működésükkel. 
Áldott produktivitás: Az online játékok azt is bebizonyították, hogy a játékosok hajlandóak kitartóan és keményen dolgozni, ha számukra megfelelő feladatokat kapnak. A felhasználók átlagosan 22 órát játszottak a World of Warcrafttal, ami már egy részmunkaidős állásnak is megfeleltethető. 
Hősi jelentés: A játékosok szeretnek nagyszabású küldetésekhez csatlakozni. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a világ legnagyobb, legterjedelmesebb Wikipédia-oldala éppen a World of Warcraft játékhoz kapcsolódik. A felhasználók rengeteg információt és közös tudást gyűjtöttek össze, sokkal többet, mint bármilyen más témáról a világon. 

Az online játékok során fejlődik a kitartás, az optimizmusra való képesség, az elköteleződés, továbbá a kapcsolati tőkénket is építhetjük más játékosok bevonásával. Katie és családja esetében is láthatjuk, hogy a magabiztos számítógép- és programhasználat időnként szó szerint életet menthet, mindemellett pedig új problémamegoldási stratégiákat tanulhatunk, és más módokon is felszínre hozhatjuk a bennünk rejlő kreatív energiákat. 

Jane McGonigal szerint az online játékosok szuperhatalommal megáldott, reményekkel teli individuumok, akik hiszik, hogy egyénileg képesek megváltoztatni a világot. A bökkenő csak az, hogy mindezt a virtuális világról hiszik, és nem pedig a való világról.

Mi tehát a kulcs? Mindenkinek meg kellene találnia azokat a feladatokat, amelyek neki a legmegfelelőbbek, és jó lenne, ha a teljesítményükről reális és építő visszacsatolásokat kapnának. A felhalmozott közös tudás által valódi problémák megoldására is képesek vagyunk – ahogyan azt Katie és családja is megtapasztalta. 

Forrás: Jane McGonigal: Gaming can make a better world – TED-videó 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>> 

Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója beszélt a kezdetekről. Az MCC 1996-ban családi alapítványként jött létre néhány diákkal egy lakásban – de már akkor is grandiózus tervekkel és álmokkal. 2001-ben az akkori kormány támogatásra méltónak tartotta a nevelési programot, így az alapítvány beköltözhetett a Somlói úton található munkásőr-parancsnokság épületébe. Mivel az oktató-nevelő munkát az MCC mindig is az egész Kárpát-medencében képzelte el, a következő központot Kolozsváron nyitották, 2013-ban. Aztán fiatal diákok számára jöttek a vidéki Magyarország nagyobb városai, Kecskemét, Szolnok, Veszprém, Pécs, Miskolc, majd Kárpátalján Beregszász. A növekedés egyik legfontosabb mérföldköveként tavaly közérdekű vagyonkezelő alapítvány lett a fenntartó, MOL és Richter részvények osztalékhányadából tudják működtetni az alapítványt. Jelenleg 23 helyszínen 3700 diákkal foglalkoznak a Kárpát-medencében, de néhány éven belül 35 helyszínen több mint tízezer diákot szeretnének elérni, nekik szeretnének a közoktatás keretein túlmutató, de a tudatos és felelősségteljes élethez fontos és szükséges tudást, élményanyagot és közösséget adni.

Szalai így fogalmaz az alapítvány stratégiai céljairól: „Az MCC feladata a legtehetségesebb diákokat támogatni készségekre, szakmai tudásra, érzelmi fejlődésre és kapcsolatokra egyaránt odafigyelő, komplex neveléssel, 10 éves kortól az egyetemi képzés végéig, sőt azon túlmenően is. Azt szeretnénk, hogy ez a fajta tudás, ami Budapesten hosszú ideje hozzáférhető, még magasabb minőségben, főállású, kiváló oktatókkal, a legjobb külföldi vendégprofesszorokkal a teljes történelmi Magyarország területén legyen hozzáférhető mindenkinek, aki többet akar kihozni magából, mint ami kényelmesen megszerezhető a közoktatásban.”

Kép

Kép: Páczai Tamás

A Mathias Corvinus Collegium központi tevékenysége tehát nem csak a bentlakás. A kollégiumi férőhely biztosítása a közösségépítést szolgálja, tudniillik könnyebben vesznek részt a diákok a délutáni és esti képzéseken és szabadidős programokon, ha utána nem kell még haza is utazniuk. Ha több időt töltenek el együtt, és ehhez az MCC hasznos programokat is kínál, határozottabban fejlődik a közösség kollégiumi keretek között.

A hangsúly a tehetséggondozáson alapuló nevelésen van.

Már az általános iskolás és középiskolás korosztálynak is olyan kurzusokat hirdetnek meg, amelyek kiegészítik a hagyományos iskolai oktatást: nyelvek, interdiszciplináris területek, mint például zene és matematika vagy robotika, pénzkezelés, internethasználat, egészségtudatosság és egészségkultúra, környezetvédelem, ezen belül is a teremtésvédelmi koncepció – számtalan olyan terület, amit a közoktatás csak érintőlegesen vesz elő, de a gyerekek érdeklődését már korán felkeltheti. Illetve vannak területek, amik rendszeresen kimaradnak a tananyagból, ilyen például a huszadik századi történelem utolsó néhány évtizede, ameddig ritkán jutnak el a történelemtanárok, és akkor is bizonytalan minőségben. A szakmai kurzusokon kívül készségfejlesztés is zajlik, rengeteg nyári és téli tábor, sok közösségi élmény közül választhatnak a programban egyébként teljesen ingyen résztvevő fiatalok. A középiskolásokat a pályaválasztásban is segítik, hogy el tudják képzelni, mit is tanulnak majd például nemzetközi kapcsolatok szakon, vagy mire is készüljenek, ha diplomaták akarnak lenni.

Kép

Kép: Páczai Tamás

„Kihívást jelent, nemcsak nekünk, hanem manapság az egész világnak, hogy kombinálni tudjuk a jelenléti és az online lehetőségeket” – válaszol a fejlődés útját firtató kérdésemre Szalai Zoltán. „Ennek most a pandémiás időszakban is nagyon nagy volt a jelentősége, de mi azt is lehetővé akarjuk tenni, hogy egy budapesti képzésbe bekapcsolódhassanak a beregszászi vagy sepsiszentgyörgyi diákok. Az is fontos lenne, hogy a külföldi ösztöndíjakat elnyerő diákjaink a más országokban töltött időszakuk alatt is visszakapcsolódhassanak a kollégiumi munkába. De épp most mesélte nekem egy amerikai egyetem vezetője, hogy nekik is kihívás megteremteni annak a lehetőségét, hogy egy-egy szemeszter külföldről is elvégezhető legyen, mert így olcsóbb képzéseket tudnának kínálni például a távolkeleti diákoknak. Összességében a személyes jelenléten alapuló oktatásban hiszek, de ameddig értelme van, fejleszteni kell az online oktatási lehetőségeinket is.”

Évekkel ezelőtt is jöttek neves oktatók megtartani egy-egy kurzust vagy tartottak előadást a diákoknak, ma azonban már főállásban dolgoznak az MCC-nél olyan nagynevű oktatók és kutatók, mint Cséfalvay Zoltán, Borisz Kálnoky, Kovács Zoltán, Gallai Sándor, vagy Varga István.

Kiváló szakemberek, akik már az MCC-ben kutatnak, innen publikálnak. „A tudást, amit tanítunk, nagy részben már itt is állítjuk elő” – mondja büszkén az igazgató. „Kutatóintézetek jöttek létre az MCC égisze alatt például a migrációkutatás, klíma- és ifjúságkutatás, magyar–német kapcsolatok területén, ezekbe kapcsolódnak be a legjobb nemzetközi kutatók és oktatók is, mindig van 15-20 külföldi vendégprofesszor az MCC-ben. Az is fontos, hogy a mi diákjaink is töltsenek el időt külföldön, szerezzenek ott is tapasztalatot, tanuljanak a legjobbaktól – és aztán jöjjenek haza, hasznosítsák itthon, amit tanultak. Ma már szerencsére itt is egyre jobbak a lehetőségek, sok hazai vállalat és a közszféra is tud olyan perspektívát kínálni, amit egy idegen ország.”

Kép

Kép: Páczai Tamás

Az értékrendre nevelésről is beszélgetünk. Szalai Zoltán a viták híve, ahogy meséli, egy-egy izgalmasabb előadás után heves, különféle érveket és véleményeket felsorakoztató vita alakul ki a diákok és a meghívott előadók részvételével. „A fontos az, hogy a fiatalok értelmes, jó vitákat hallgassanak, ahol többféle vélemény és értelmezési lehetőség előkerül, és látják, hogy egy jól felkészült, okos érvekkel előálló ember hitelesebb. Ezt a fiatal korosztály nagyra értékeli. A cél az, hogy megismerjék a világ legkülönbözőbb szegmenseit, a gondolkodás legfontosabb műhelyeit, hogy ne egyoldalú, ne didaktikus tudást vagy szemléletformálást kapjanak. A nyugati egyetemeken egyfajta neomarxista, szemlélet, az úgynevezett woke-kultúra uralja ma a képzést. Ez a hazai egyetemi oktatók gondolkodását is sok helyen meghatározza. Az egyetemi értelmiség egy része egyfajta nyugati mainstream köntöst öltött magára, de mögötte még jól érzékelhetően kitapintható a kelet-európai, huszadik századi kommunizmus minden más gondolkodást és értékrendet kizáró erőszakossága. Azt szeretnénk, hogy az MCC-s diákok kialakíthassák a saját véleményüket egy-egy kérdésben, iskolától, értékrendtől, neveltetéstől függetlenül. Ugyanakkor alapvető patriotizmus, egészséges hazafiság jellemzi az MCC-t, a fiatal értelmiséget a hazája, a nemzete szeretetére, a közösségért való felelősségvállalásra, egyáltalán a közösségről mint értékről való gondolkodásra igyekszünk nevelni. Ezért is fontos, hogy egy közösségben érezzék magukat a határon túli magyar központok diákjaival. A kolozsvárin és a beregszászin kívül mára megnyílt a nagyváradi, szatmárnémeti, marosvásárhelyi, székelyudvarhelyi, csíkszeredai, aradi központunk is. És cél, hogy a Vajdaságban, a Felvidéken, sőt Bécsben is legyen működő MCC-s képzés.”

A főigazgató elmondta, hogy a fenntartásukba kerülő régi, sokszor használaton kívüli, rendkívüli mértékben leromlott állapotú, ám a nemzeti építészeti örökség részét képező épületek az MCC tevékenysége során megint érdemi funkciót kapnak, bentlakás- és tehetséggondozóközpont lesz belőlük.

Megnyílnak nemcsak a tanuló fiatalok, hanem szüleik, tanáraik és a város közössége előtt is, hiszen minden központban vannak és lesznek is nyilvánosan elérhető, közösségi programok is. Az alapítvány felújítja, korszerűen átalakítja, fenntartja ezeket a patinás, komoly történelmi múlttal rendelkező épületeket, és nem azt az utat választja, hogy zöldmezős beruházásként a város határában könnyűszerkezetes kampuszokat épít. Így a város is profitál az MCC tevékenységéből, Miskolcon az Avas, Debrecenben az Aranybika Szálló felújításával, vagy a pécsi Tiszti Kaszinó, a szegedi Bartók Béla Művelődési Ház, Zalaegerszegen a régi városháza vagy a szombathelyi lánykollégium átvételével. A budapesti rendkívül rossz műszaki állapotú, energiapazarló, ráadásul történelmileg terhelt központ helyére pedig teljesen új épületet húznak fel, és közparkként is szolgáló kertet létesítenek. Az MCC átmenetileg használja a volt Flamenco Hotel épületét, ahol most is találkoztunk. A dinamikus közösségi térré alakult Scruton kávézóban beszélgetünk, ahol a konzervatív gondolkodó – sokak szerint legjelentősebb kortárs brit filozófus – Roger Scruton személyes tárgyai és könyvek láthatók.

Kép

Kép: Páczai Tamás

„Scruton többször járt hazánkban, személyesen is ismertük és szerettük és ő is nagyon nagyra tartotta a magyarokat. Sokat tett a brit–magyar barátságért, ezért született az ötlet, hogy közösségi tér alakuljon a nevével. Kiváló kapcsolatot ápolunk özvegyével, aki a hagyaték egy részét is a magyaroknak adta. Így került a közösségi térbe Scruton íróasztala, széke, táskája, könyveinek egy része, festményeinek egy jelentős része, a nyerge és a lovaglópálcája is. Úgy gondolom, ezek a tárgyak is inspirálják a diákokat, hogy ne csak a négy fal között, tanulással töltsék az idejüket, hanem legyenek aktívak a közösségben, hagyjanak időt a tankönyvek mellett a szabadidő változatos, tartalmas, közösségben való eltöltésére. Ne szobanövények legyenek, ahogy mondani szoktuk. A fiatalkori években a helykeresés egy jelentős és fontos feladat, megtalálni, hogy hol van a helyem és mi a feladatom a világban, hogyan tudok felelős tagjává válni a közösségnek, amelyhez tartozom. Néha többet tudunk előcsalogatni belőlük, ha elvisszük őket Dunaszerdahelyre DAC meccsre, mintha még több latin nyelvtant tanulnak a négy fal közt. Az MCC abban erős, hogy jó emberi kötődéseket, szoros barátságokat, szakmai kapcsolatokat segít kialakítani a legkritikusabb években. Ebben is szövetségesei vagyunk a szülőknek.” 

A Képmás magazin egy új sorozatot indított Közkincs címmel, amelyben Molnár-Bánffy Kata, a Képmás kiadóvezetője olyan elhivatott emberekkel beszélget, akiknek az eredményes munkája sokak számára érdekes lehet, és közkincs, ahogy a sorozat címe is mutatja: közös ügyünk, valami, amire vigyázni akarunk. A sorozat többi részét ide kattintva olvashatja>>

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. decemberi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Család, kultúra, zarándoklat, természetjárás, vállalkozás, kommunikáció - Molnár-Bánffy Kata Instagram-posztjait is érdemes megnézni, a profilja ITT érhető el.

A középkorban és még az újkorban is Isten létezését vagy nem létezését filozófiai, logikai érvekkel igyekeztek megközelíteni. Korunkban már régóta nem ez a helyzet. Előtérbe kerültek az egzisztenciális kérdések, elsősorban az, hogy ha Isten van, akkor fogalmából következően jóságosnak kell lennie – ám akkor miért van a Földön annyi szenvedés, bűn, rossz, miért van annyi emberi gonoszság és annyi katasztrófa? Hogyan engedheti meg ezt Isten, ha ő van és jó?

A Biblia alapállításai közé tartozik az a kijelentés, amelyet rögtön az első lapokon, a teremtéstörténetben olvasunk (Teremtés könyve 1,26), hogy Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette. Ez többek között és elsősorban azt jelenti, hogy szabadnak, szabad akarattal bíró lénynek alkotta meg, és ezt a döntését soha semmilyen okból nem vonja vissza, nem változtatja meg.

Ő Ádámnak, az embernek adta a Földet, hogy őrizze és gondozza, úrrá tette az embert a Földön az összes többi földi teremtmény felett. Ezt olyannyira komolyan gondolta, hogy a Földön csakis az történik, amit mi teszünk, amit az ember szabad akarattal tesz. Isten ebbe nem avatkozik bele. Azért, hogy Isten beleavatkozzék a Földi történésekbe, és megváltoztassa azokat, nagyon erősen kell imádkozni, nagyon komolyan meg kell őt kérlelni. De magától ilyet nem csinál. A Földön az történik, amit az ember szabad akarattal cselekszik. Az embernek ezt a szabadságát és Földi illetékességét Isten soha nem vonja meg. Ő előre, pontosan tudta, hogy a Földön lesz rossz, sok rossz lesz és sok gonoszság, tudta, hogy lesznek háborúk, kegyetlenségek, erőszak és haláltáborok, mégsem vette vissza a szabad akaratot, mert szabadság nélkül nem lenne szeretet.

Hiszen szeretni csak szabadon lehet, parancsra nem; szabadság nélkül az ember nem lenne személy, csak gép. Gép, amely ugyan soha senkinek nem ártana, nem tenne semmi rosszat, de szeretni és szabadon akarni sem tudna.

Így az egész teremtésnek nem volna semmi értelme. De a teremtésnek, az életnek igenis van értelme, mert Isten az embert merő tiszta szeretetből, adni vágyásból teremtette, hogy a maga boldogságát, ami nem más, mint az élet túlcsorduló teljessége, megossza az emberrel. Így az a helyzet, hogy a világban rengeteg rossz és szenvedés van, de van benne jó is, van benne szeretet, és az ember szabadon választhat, hogy azt a boldog életet akarja-e élni, amit Isten neki szánt, amikor megteremtette. A boldogság persze nem tévesztendő össze a kellemes élettel, nem okvetlenül a fájdalom és a szenvedés hiánya, amint egyes ókori sztoikus filozófusok vélték. Az ember szenvedések között is lehet boldog – különösen, ha a jóért, az igazságért szenved –, mert az boldog, aki képes szeretetet elfogadni, és szeretetet adni. Arról pedig, hogy akar-e boldog lenni, mindenkinek magának kell döntenie, Isten nem kényszerít senkit sem a jóra, sem a rosszra. Hogyha tehát ezt mondja valaki: Vajon Isten miért engedi meg ezt vagy azt a borzalmat, bűnt, gonoszságot, Isten felháborodva ezt feleli: „Én? Ti miért engeditek meg? Fenn az égben az történik, amit én akarok és cselekszem, de a Földön az van, amit ti, emberek tesztek.”
Ezt mondaná Isten, aki semmire nem kényszeríti az embert akarata ellenére, de a szavával útmutatást, nagyon pontos és részletes útmutatást ad neki az élet éléséhez. Hogy az ember megfogadja-e a tanácsait, azt Isten reá bízza. Reá bízza, de drukkolni persze a jónak drukkol, hiszen így szól a Második Törvénykönyv 30,19-ben: „Íme, ma elébed adtam jót és rosszat, életet és halált, áldást és átkot – de te válaszd az életet!”

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>> 

Nem véletlenül választottad mottódnak az Apokrif János-evangélium Jézus tánca részletét, hiszen ott a végén a felszólítás: „Mind táncoljatok!”. Úgy tudom, te alapvetően a táncon keresztül fejezed ki magad, ebben éled meg az örömöt, bánatot, de mára az irodalom is teret kapott az életedben. Honnan jön ez a sokirányú fogékonyság?

Szerteágazó, nagy családban nőttem fel, művészemberek és tudósok között. Édesanyám orvosként dolgozott a kecskeméti kórházban, egy szolgálati lakásban éltünk gyerekkoromban, de nagy hatással volt rám a két, mesével, illatokkal, szőttesekkel, imádsággal kibélelt nagyszülői ház is. Apai nagyszüleim festők voltak, de mozaikkal is foglalkoztak. Nagyapám, Csákvári Nagy Lajos később szobrászként teljesedett ki, nagymamám, Csókos Varga Györgyi pedig művészi szinten szőtt, több könyve is megjelent a témában. Nyolc gyermekük felnőve szintén egy-egy művészeti ágban tevékenykedik. Valójában egy tágas reneszánsz műhely volt az etyeki házuk, amely idén nyílt meg a közönség számára. Az Etyeki Műhely Galériában ma kiállításokat rendeznek, és a tervek szerint alkotóházként is működik majd.

Édesapám Nagy Kristóf szobrászművész, és nem volt ritka nálunk, hogy Kobzos Kiss Tamás, Tolcsvay Béla, Szörényi Levente vagy épp Amerigo Tot, Melocco Miklós és sok más kortárs művész bukkanjon fel a vacsoraasztalnál.

Ma is a tűzhely körüli székek és beszélgetések az életünk központi elemei.

Az akkori fotók alapján te már fiatal lányként is fonott copfban hordtad a hajad, népművészeti jellegű ruhákat és ékszereket viseltél, pedig ez a kilencvenes években jócskán szembement a közízléssel.

Évtizedek óta táncolok, és tanítok is néptáncot. Azt gondolom, hogy a tánc nagyon árnyalt viszonyulás a világhoz, amelynek kulturális és néprajzi összetevői is vannak, és ha ezt a sok réteget érti is hozzá az ember, akkor még többet nyújt, mint pusztán a mozgás élvezetét. Különböző tájegységek táncaiban például máshogy kapcsolódik egymáshoz a pár, ami eltérő viszonyokat mutat meg. A néptáncban ez a régi viszonyulás is megjelenik, és mellette a táncoló pár közötti aktuális is, így fonódik össze benne a jelen a múlttal.

Kép

Kép: M. Nagy Emese

Nem estél abba a kísértésbe, hogy a táncot is belevidd az irodalomterápiába?

Volt már rá példa, amikor egy olyan táncos verset hoztam be, amely arról szólt, hogy a fájdalmainkat hogyan tudjuk kitáncolni. „Eltáncolom a fájdalmat, míg sós olívaként csöppekké nem sűrűsödik az arcomon” – így indul Donna Owerall Zorbát megértve című verse. Nem célom egyébként a művészeti ágakat keverni, csak ha erősítik egymást, egy terápiás folyamatban viszont épp a személyes fókuszról terelhetik el a hangsúlyt. Ha túlságosan színes-szagos minden kívül, nehezebben figyelünk belülre. Ezért az irodalomterápiás foglalkozásokon a szóbeliségen van a hangsúly, bár képekkel is sokat dolgozunk.

A kiindulópont mindig egy irodalmi szöveg, amely segítségével körül lehet járni egy dilemmát, nehézséget, kapcsolati problémát vagy az életünket aktuálisan feszítő nehéz kérdést.

Magyar szakon, és párhuzamosan mellette a Táncművészeti Főiskolán végeztél. Húsz éve vezeted a Szigetmonostori Zöldsziget Táncegyüttest, tanítottál művészeti iskolában, és most a szentendrei Ferences Gimnáziumban. Férjeddel hat gyereket neveltek. Mikor volt időd találkozni az irodalomterápiával?

Ahogy férjhez mentem, és születtek sorban a gyerekek, elsősorban a tánccal és a tánctanítással foglalkoztam. Nem volt könnyű döntés, amikor a hatodik gyermek után lehetőséget kaptam arra, hogy visszatérjek a magyartanításhoz a Ferences Gimnáziumban, mivel a hat gyerekből kettő még egészen kicsi volt. A tanítványaim ébresztettek rá, hogy mekkora szükség volna arra, hogy személyiségfejlesztéssel, önismerettel is foglalkozzunk az irodalmi művek kapcsán. Az irodalom terápiás felhasználása akkor számomra új és izgalmas területnek tűnt. A Petőfi Irodalmi Múzeum továbbképzése után a Pécsi Tudományegyetem biblioterapeuta képzésén tanultam tovább. A segítséget és a figyelmet szerettem volna megadni a tanítványaimnak, és azóta az irodalomterápiás csoportjaimnak is. Saját tempóban, együtt ismerkedünk a világgal és benne önmagunkkal.

Kép

Kép: M. Nagy Emese

Mit tud adni a szöveg azon kívül, hogy tetszik vagy nem tetszik nekünk, közel engedjük vagy távol tartjuk magunktól, azután visszatéve a polcra ott folytatjuk az életünket, ahol abbahagytuk?

Az irodalomterápiára alkalmas szöveg izgalmas nézőpontokat kínál, olyan azonosulási felületet, amely gondolkodásra ösztönöz. Olyan ez, mint Keats ógörög vázáról szóló verse: a műalkotás akkor hat ránk mélyen, ha az olvasása után elgondolkodunk azon, miben változtassunk, mire tekintsünk másképp, milyen nagyobb vagy más szemszögű keretből nézzünk rá. A jó szöveg egy kicsit levegős, rá lehet vetíteni azt, ami foglalkoztat minket, mindenki a saját olvasatában értelmezheti, azután rácsodálkozhat akár a többiekére is, vagy maradhat a sajátjánál. Amikor közösen kibontjuk a különböző olvasatokat, a valóság színe és fonákja jelenik meg előttünk, mint egy bonyolult és gazdag mintázatú szőttes. Maga az élet.

Miért beszélnek a szakemberek mostanában ennyit az önismeretről? Nem lenne kifizetődőbb inkább a világról tanulni, amit azután valamely jövedelmező tevékenységbe forgathatnánk? Nem úgy születünk, hogy saját magunk elfogadása az egyik induló „gyári beállításunk”?

Meg kell az embereket erősíteni abban, hogy elfogadhatók és szerethetők, hogy érdemesek arra, hogy meghallgassa őket valaki. A résztvevők itt egymás számára is óriási élményt jelenthetnek. Lehet, hogy a közép-európai kultúránk része, ahogy megfogalmazzuk az elvárásainkat egymás felé, de azt, hogy miben jó a másik, nem vesszük észre, vagy természetesnek tartjuk, nem tesszük szóvá.

Nem erősítjük meg egymásban azt, hogy lehet hibázni, vagy ki lehet próbálni dolgokat, nem muszáj rögtön, határozottan, jól dönteni.

Az is fontos, hogy ki lehessen mondani, élni a negatív érzéseket.

Azt mondod, bármilyen színvonalas szöveg is csak a küszöb, amelyen átlépve mindenki önmagát viszi be?

Igen, ezért akár egy bevásárlólista is tartalmazhat olyan felhívó szavakat vagy sorrendet, amelyet alapanyagnak lehet használni, ami gondolatokat ébreszthet. Én szeretem az értékes, rétegzett szövegeket, sűrített képeket, amelyekben sokféle egyéni téma, kérdés felvetődhet. Itt mindenki saját magát olvassa bele a szövegbe, és a saját problémáira ismer rá. Ez nem irodalomóra, itt minden értelmezésnek van létjogosultsága, és nem írjuk fel a táblára, hogy „mire gondolt a költő”.

Kép

Kép: M. Nagy Emese

Előfordul, hogy valakiből nagy érzelem robban ki, váratlanul sírva fakad vagy haragos lesz, esetleg fájdalmas emlékbetörése van?

Igen, előfordul, hála Istennek. Én örömmel veszem, ha érzelmi áttörés történik, ennek van itt helye, biztonságos, védett közegben történik, és jelzi, hogy ezzel a szöveggel az olvasójának dolga van. Ezek után eldöntheti, hogy egyedül birkózik meg vele, vagy megosztja a csoporttal.

Meghatározó szó nálatok a megosztás, holott a világ tele van versengéssel és a győzelem hajhászásával.

Ez itt egyáltalán nincs jelen.

Amikor együtt vagyunk, igyekszünk lefaragni a figyelem és az elfogadás deficitjéből, kicsit megállítjuk a világot, és körülnézünk, hol vagyunk, merre akarunk benne haladni.

Közben megérkezik a csoport is, huszonéves lány ül le közénk, majd egy friss nagymama is, és a hangulatos könyvtárszobára lassan leszáll az este. Adventi szívtakarításról esik szó, és az összeszokott csoport befogad engem egy estére. Vas István „Etruszk szarkofág”-ja a mai szövegünk, amelybe rétegenként ereszkedünk egyre mélyebbre, ezzel együtt egyre mélyebben saját magunkba is. Észre sem veszem, máris választ kaptam egy olyan kérdésemre, amelyet eddig fel sem tettem, és minden szó, amit hallok, a problémámmal való megküzdésre sarkall.

Kiskomppal utazom haza, keresztül a már sötét és esőverte Dunán. A Szentendrei-sziget fáit tépázza a téli szél, máshogy nézek rájuk, jelekké válnak számomra. „Sötét arcával is fényhozó” – gondolok arra a sorra, amely ma számomra üzenet volt, s igyekszem a harmóniámat a kabátom alatt hazalopni, és a férjemmel mindezt megosztani.

Emese „Lélekoldó – Irodalom és önismeret” című közösségi oldalán mindennap megoszt olvasóival egy olyan verset, amely az útitársunkká lehet. A vers erőforrás, menedék, válasz – a vers: ima.

„Ahhoz, hogy tényleg fenntartható jövőt tudjunk biztosítani a következő generációknak, az ünnepi időszakban is tennünk kell. A kísértés ilyenkor persze nagy, hiszen a legtöbbünket elkap a vásárlási őrület, és a reklámok is csábítók. Feleségem és én régóta nem pénzen vásárolt dolgokkal örvendeztetjük meg a családtagjainkat, sokkal inkább az időnket, energiánkat adjuk a másiknak. Mindig kérünk másokat is, hogy ne ajándékozzanak csak azért, hogy valamit adjanak, illetve felhívjuk a figyelmet arra is, hogy az ünnep a készülődésben, a várakozásban fogan meg, nem pedig a plázákban (ahol egyébként is tapintani lehet a feszültséget és a személytelenséget). Bizonyos ajándékokból sok haszontalan tárgy halmozódik fel az otthonunkban, így igazából nem is ajándékot, hanem felesleges porfogót adunk a szeretteinknek. Sokkal izgalmasabb, ha saját kezűleg készítünk meglepetéseket. Lehet ez egy különleges sütemény, egy finom lekvár, egy szép dekoráció vagy gyertya.

Ha mindenképp boltban vásárolható tárgyat szeretnénk adni, olyasmit válasszunk, amire a szeretteinknek valóban szükségük van, és sokáig használni is fogják azt.

Adjunk élményt, figyelmet és időt!

Ezekből év közben, a nagy rohanás és munka közepette úgyis keveset adunk és kapunk. Az élmény lehet egy vacsorameghívás, egy saját készítésű kuponfüzet, amelyben olyan feladatok elvégzését ajánljuk fel, amelyeket nem annyira kedvel a másik fél, például, hogy egy hétig elmosogatunk helyette, megfőzzük a vasárnapi ebédet, lemossuk az összes ablakot. Elmehetünk együtt színházba, koncertre, kiállításra is, de mindenképp a szeretteink vágyait tartsuk szem előtt, ne a magunkét akarjuk megvalósítani!

Csomagoljunk okosan!

Használjunk csomagolásra otthon található felesleges papírt (újságpapírt), vagy megmaradt csomagolóanyagokat. Ha nincs ilyenünk, akkor a csomagolás is lehet része az ajándéknak. Erre tökéletesen alkalmas egy szép és egyedi vászontáska, egy ízléses terítő, konyharuha vagy akár egy ruhadarab, amit utána a szerettünk szívesen hordana. Tehetjük ajándékunkat egy szép fémdobozba vagy fonott kosárba is – ezeket később étel tárolására használhatja a megajándékozott.

Van egy nagyon régi és különleges, ám igen egyszerű csomagolási technika Japánban, amit furoshikinek hívnak.

A furoshiki négyzet alakú kendő, amelybe a japánok az égvilágon mindenfélét be tudnak csomagolni, és szatyorként vagy hátizsákként magukkal is tudják cipelni a kendő ügyesen összecsomózott sarkainál fogva.

Ez a fajta kendőbe csomagolás szintén növeli az ajándék értékét, használaton kívül pedig összehajtogatható és könnyen zsebre vágható.

Ha mégis csomagolópapírban gondolkodunk, ügyeljünk arra, hogy minél kevesebb csillogó anyag legyen a papíron (ezek újrahasznosítása néha lehetetlen), s olyan ragasztót válasszunk, amelyet a papír tépése, a minta felsértése nélkül is le lehet szedni a csomagolásról (lehetőleg papírragasztót, és ne műanyagot). A kisebb tárgyakat, ékszereket – bármilyen abszurd is – általunk megfestett, díszített WC-papír gurigákba is rejthetjük. Ha mindenképpen szeretnénk szaloncukorral díszíteni a karácsonyfát, akkor válasszunk olyan márkát, amelynek csomagolása újrahasznosítható (papír, alufólia), vagy készítsünk magunk csokibonbonokat! 

Kép

Kép: Freepik

Karácsonyi dekorációkkal tömve vannak ilyenkor a bevásárlóközpontok a kivilágított rénszarvastól a csillámos kerámiákig – nagy a kísértés, hogy minden évben újabbat, szebbet vegyünk. Ne engedjünk a csábításnak, használjuk a meglévő dekorációt, vagy vegyünk csupán egyetlen új darabot! Egyébként meg nagyon széppé és egyedivé teszik a fát a magunk készítette, cérnára fűzött mézeskalácsok is.

Natúr, avagy minimalista karácsony

Aki a hétköznapokon is szereti az egyszerű, letisztult formákat és a természetes alapanyagokat, annak a minimalista ünnepi dekoráció is elnyeri majd a tetszését.

A minimalizmus nem vallás, nincsenek konkrét előírások, a lényeg, hogy ne vigyünk semmit túlzásba, és ne készüljünk ki idegileg jóval az ünnep előtt.

Ne gondoljuk túl a dekorációt: fagyöngyökből, fahéjrudakból, szárított narancsokból és papírból is fűzhetünk díszeket, ezeket nemcsak könnyű elkészíteni, de finom színükkel, illatukkal remek hangulatteremtők is.

Ha van időnk interneten megrendelni a vacsora hozzávalóit, éppúgy, mint a szerény ajándékokat, dekorációs elemeket, rögtön több energiánk lesz az ünnepek előtti napokban magunkra és a hozzátartozóinkra figyelni, átélni a varázslatos pillanatokat, vagy egyszerűen csak relaxálni. A helyi termékeket árusító üzletek és a karácsonyi DIY workshopok is remekül beválhatnak. Használjunk organikus alapanyagokat, próbáljunk általuk is kapcsolódni a természethez! A szobába vagy a konyhapultra csempésszünk jó hangulatot szárított gyümölcsökkel, mécsesekkel, fenyőágakkal és lámpásokkal; színekben a matt, a púderkék, a szürke, az óarany és az ezüst is dominálhat.

A fenti példákból is látható, hogy nem kell a tökéletesről lemondani, elég, ha újraértelmezünk bizonyos dolgokat. Nem baj, ha kicsit szétreped a bejgli, ha nem készül tucatnyi szelfi a fa előtt, és az sem katasztrófa, ha nincs tablet, drón vagy óriás plüssmaci a fa alatt. Vállaljunk idén kicsit kevesebbet, vásároljunk is kevesebbet, dekoráljunk okosan, és vegyük észre, hogy az ünnep igazából attól lesz tökéletes, hogy azokkal vagyunk, akiket szeretünk, és hogy megbecsüljük azt, amink van.”

“A kiberbűnözők valószínűleg idén is megpróbálják majd világszerte kihasználni az ünnepi időszakot és igyekeznek megkárosítani az óvatlan vásárlókat. Gyakori átverési módszer a hamis webshopokon történő vásárlásösztönzés, a közösségi médiában megjelenő, kihagyhatatlanul kedvezőnek tűnő akciók, illetve az előrefizetést követelő csalók, akiktől végül sosem kapjuk meg a terméket” – mondta Csizmazia-Darab István, az ESET szoftvereket forgalmazó Sicontact Kft. biztonsági szakértője.

Emellett a telefonos csalások is megszaporodtak: a napokban például hazai bankok nevében keresték fel áldozataikat a csalók arra hivatkozva, hogy gyanús tranzakciót azonosítottak a számlájukon, amelyet blokkoltak. A további ügyintézés érdekében pedig személyes adatokat próbálnak kérni a kiszemeltektől.

„Ez egy tipikus csalási forma, amikor felhív minket egy állítólagos ügyintéző arra hivatkozva, hogy éppen most indítottak tranzakciót a kártyánkról, ezért a számlánk védelme érdekében adjunk meg minden személyes adatot. Ennél még elrettentőbb, amikor az állítólagos csalás elkerülése érdekében a hívó diktál egy számlaszámot, majd arra kér, hogy ide utaljuk az összeget, amíg csalót leleplezik. Természetesen egyik trükköt sem szabad elhinni.” – teszi hozzá Csizmazia-Darab István.

Az egészségünk szempontjából az online rendelés jelenleg biztonságosabb, mint a zsúfolt bevásárlóközpontokban válogatni az ajándékokat, ugyanakkor sajnos a webes vásárlás is tartogat veszélyeket.

Ha nem vagyunk elég körültekintőek, az adataink kiberbűnözők kezébe kerülhetnek, akik ezek birtokában személyazonossági csalást követhetnek el, vagy el is adhatják érzékeny adatainkat a dark weben.

Mire érdemes figyelni, ha a karácsonyi ajándékokat online szerezzük be?

Ha megfogadjuk az alábbi biztonsági tippeket, a készülődés időszaka digitális értelemben is vírusmentes lehet:

Használjunk biztonságos kapcsolatot!

Az online vásárlás során az egyik legfontosabb dolog a megbízható internetkapcsolat. Bár csábító lehet útközben vagy egy kávézóban elvégezni az ajándékok beszerzését, a nyilvánosan elérhető Wi-Fi hotspotok nem nyújtanak megfelelő szintű biztonságot a fizetési tranzakciók lebonyolításához. Minden olyan művelet elvégzéséhez, mely során érzékeny adatokat kell megadnunk, használjuk a telefonunk adatcsomagját vagy a saját otthoni Wi-Fi hálózatunkat.

Azonban az otthoni hálózat biztonsági réseit sem szabad alábecsülnünk! Ha a router telepítése óta nem vizsgáltuk felül a biztonsági beállításokat, akkor itt az ideje, hogy megtegyük. Ha mégis nyilvános hotspoton keresztül intézzük az online vásárlást, adataink védelme érdekében használjunk virtuális magánhálózatot (VPN).

Tegyük biztonságossá a készülékeket!

A megbízható internetkapcsolat megléte mellett elengedhetetlen, hogy az eszközeinket is megfelelő védelemmel ruházzuk fel. Még mindig sok ember véli úgy, hogy a mobilja csak egy telefon, nem pedig egy mini számítógép, amelyen rengeteg személyes adatot tárol. Legyen szó a fényképeinkről, levelezésünkről, vagy az elektronikus pénztárcánkban tárolt fizetési adatainkról, ezek az információk illetéktelenek kezébe kerülve hatalmas károkat okozhatnak.

Ezért is érdemes beruházni egy megbízható biztonsági programba, mely hosszútávú védelmet biztosít a kártevők mellett a különböző adathalász támadások ellen is. Remek karácsonyi ajándék lehet az ünnepi kedvezménnyel megvásárolható ESET Internet Security szoftver, amely egész évben vigyáz az online biztonságunkra:
https://www.eset.com/hu/karacsony2021-kedvezmeny/

A szoftveres védelmet kiegészítve jelkóddal is érdemes zárolni a készülékünket. Ha van rá lehetőségünk, használjunk olyan biometrikus azonosítást, mint az ujjlenyomat olvasó vagy az arcfelismerő!

Óvjuk a fizetési adatainkat!

Ne feledkezzünk meg a fizetési adataink védelméről sem. Hogyan tudjuk ezt a legegyszerűbben megoldani? Egy megfelelő biztonsági szoftverrel. Egy hatékony vírusvédelmi megoldásban többek közt netbank- és tranzakcióvédelem is található, amely megvéd bennünket minden olyan vállalkozó szellemű csalótól, aki adathalász módszerekkel próbálja ellopni fizetési adatainkat. Egy másik kiegészítő biztonsági funkció, amelyet online tranzakciók esetén ajánlatos használni, az a többtényezős hitelesítés. Ahol csak lehetséges, használjuk ezt a biztonsági kulcsot is!

Ne dőljünk be a csaló ajánlatoknak!

Az ünnepek előtt rengeteg készletkisöprő akcióval találkozhatunk a neten, mely szokatlanul magas kedvezményekkel csábít vásárlásra bennünket. A csalók számára ez az év legaktívabb időszaka, hiszen igyekeznek kihasználni a vásárlók hiszékenységét, irreális akciókkal bombázva őket.

Ha olyan hirdetésekre bukkanunk, melyek 90%-os kedvezménnyel hirdetnek luxustermékeket vagy műszaki cikkeket, valószínűleg egy csaló weboldallal van dolgunk. Ezekre kattintva előfordulhat, hogy átirányítanak bennünket egy adathalász webhelyre, majd ott megpróbálják begyűjteni érzékeny adatainkat. Az ilyen jellegű csalások elkerülése érdekében csakis megbízható weboldalakról vásároljunk, illetve ne felejtsük el azt az aranyszabályt, hogy ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, az általában nem is az.

Bár a karácsony közeledtével mindenki picit más szemszögből nézi a világot fontos, hogy az online biztonságunkról se feledkezzünk meg!

Figyeljünk a csalásra utaló jelekre, a gyanús webcímekre, helyesírási hibákra és a gyanúsan jó ajánlatokra.  Ebben az időszakban se feledkezzünk meg az alapvető kiberbiztonsági lépésekről, rendszeresen frissítsük a készülékeink operációs rendszerét, használjunk biztonsági szoftvereket és erős jelszavakat!

Az óvatosság és az egészséges gyanakvás legyen része a biztonságtudatunknak, még az ünnepi hajrában is! Ha előre megtettük a megfelelő biztonsági lépéseket, valóban nyugodtan tudjuk eltölteni az ünnepeket.

Támogatott tartalom. 

Bár a felkérésünket főigazgatóként fogadta el, mégis először magánemberként fordulnék önhöz. Milyen érzelmi szálak kötik a Fiumei Úti Sírkerthez?   

A nagyapám 1948-ban halt meg, és ide temették el őt. Édesapám hatéves volt akkor, és apa nélkül nőtt fel, talán ezért is tartotta fontosnak, hogy a két öcsémmel együtt rendszeresen kijárjunk a temetőbe. Mesélt a nemzet nagyjairól és azt is megmutatta, hol szöktek be a barátaival a temetőbe az 1956-os forradalom idején, hogy láthassák, hova is kerültek az utcai harcokban elesettek. Rengeteg olyan történetet osztott meg velünk, amelyek miatt a sírkert már fiatalon misztikus helyként élt a fejemben. Később pedig még a vezetést is itt gyakoroltam édesapámmal, mert a hátsó utakon nem volt forgalom. Amikor idejöttem dolgozni az ösztönös rácsodálkozásból tudatos felismerés lett: megláttam azt, hogy a nagy mauzóleumokon kívül is sok kincset rejt a temető.

Milyen kincsekre gondol?

Gyakorlatilag 1849-tól napjainkig a magyar történelem és kultúrtörténet nagy alakjait ide temették. Negyven különböző tematikájú vezetett sétán vehetnek részt az érdeklődők a sírkertben, de önállóan is fel lehet fedezni ezeket az értékeket.

Hiszek abban, hogy ha valaki a temetőben sétál, büszkeség tölti el a szívét, amikor tudatosul benne, hogy milyen sok honfitársunk ért el nagy dolgokat az életben.

Mondhatjuk, hogy az élet nem minden értelemben ér véget a halállal?

Függetlenül attól, hogy keresztény emberként hisz-e túlvilági életben és a feltámadásban, ha valaki itt hagyja a földi létet, az nem azt jelenti, hogy elfelejtjük. Nemrég mutatták meg a gyerekeim a „Coco” című animációs filmet, amely végtelenül kedvesen mutatja be, mily fontos mindannyiunk számára, hogy megmaradjunk az utókor emlékezetében.   Nem kell, hogy megszakadjon az érzelmi kapcsolat azért, mert valaki távozik közülünk. Legyen szó családtagokról, ismerősökről vagy a kultúránk nagy alakjairól - azzal, hogy beszélünk róluk az utókornak, életben tartjuk őket az emlékezetben.

Milyen szerepe van az emlékezésnek az egyén életében és a társadalom működésében?

A társadalom számára életmentő az, hogy vigyázzunk közös emlékeinkre. Nem jó, ha úgy nő fel egy új generáció, hogy nem kapja meg ezeket az erős kapaszkodókat. Ha nem ismerjük a történelmünket, akkor az identitásunkkal sem vagyunk tisztában. Nem tudjuk, hogy melyek azok az értékek, amelyek minket magyarrá tesznek. Abban talán szerencsésebbek vagyunk, mint sok más nép, hogy a nyelvünk önmagában hordoz egy csak ránk jellemző, rendkívül erős és meghatározó kulturális kódot, de ez önmagában kevés. Ha valaki nem ismeri a múltat, nehezen tudja értelmezni a jelent és nehezen tud bízni a jövőben. Nem látja azt, hogy egy-egy kritikus pillanatban milyen sokat számított a magyar lelemény, és nem tudja elképzelni, hogy a történelem bizonyos eseményei bármikor igencsak könnyen megismétlődhetnek.

Sajnos a magyar lelemény sem volt mindig elég a győzelemhez. Öt év múlva emlékezünk meg arról, hogy ötszáz éve zajlott le a mohácsi csata.

Megtisztelő, hogy részesei lehetünk a nagyszabású előkészületeknek, és komoly terveink vannak erre az évfordulóra! Mohács esetében nem azt kell hangsúlyozni, hogy elvesztettük a csatát, hanem azt, hogy ennek ellenére túléltük a történelem viharait, és Magyarország nem szűnt meg létezni. Emellett arra is fontos emlékeznünk, hogy a csatában olyan közép-európai népek harcoltak együtt, akik ma is ideológiai szövetségest keresnek egymásban, egy olyan Európában, amelyik kezd elfeledkezni arról, hogy a nagyságát az erős nemzetek szövetsége határozza meg. Az emlékhelyeknek ennek tudatosításában is kulcsszerepük van.  

Mekkora hátrányt jelent számunkra a kollektív emlékezet szempontjából, hogy a kommunisták negyven éven át azt erősítették a társadalomban, hogy a nemzeti identitásnak nincs értéke?

Kettős érzések vannak bennem ezzel kapcsolatban. Sokáig csak a hátrányokat láttam. Most viszont azt tapasztalom, hogy a kommunizmus egyfajta buborékban is tartott minket, kötelezően különbséget kellett tennünk jó és rossz között, és ennek köszönhetően a nyugat- európai liberális gondolkodás ma nehezebben tud minket elérni. Azoknál a generációknál, amelyek a kommunizmus idején nőttek fel, leginkább a családokon múlt, hogy ezeket az igazi értékeket megkapják-e.

A közép-kelet-európai népek lehetőséget kaptak arra, hogy épüljenek abból a tapasztalatból, hogy az országaikat sokszor a nulláról kellett újra felépíteni. Ez megerősített minket, és egyben érzékennyé is tett a történelmünk iránt.

A Nemzeti Örökség Intézetének erre kell jól reagálnia, és nem szabad hagynia azt, hogy a gyerekek hősképét műanyag Marvel- figurák foglalják el. Meg kell mutatni nekik azt, hogy a magyar történelemnek számos olyan alakja van, akik nélkül mi sem ülhetnénk most ebben a szobában.

A fiatalok temetőkről alkotott képét popkulturális hatások is érik. Arra gondolok, hogy sokan a horrorfilmek miatt ijesztő dolgokra asszociálnak a sírkertekről.

Pedig azt kellene látniuk, hogy a temetők afféle szellemi kalandparkként is szolgálnak, ahol nem csak a tiszteletünket róhatjuk le az elhunytak előtt, hanem izgalmas dolgokat is megtudhatunk az életükről.

Ön szerint ma mennyire mozgatja meg a halál, a temetés a fiatalokat?

Egy-egy nagy temetés nem feltétlenül vonzza önmagában a fiatalokat, akik ma már jórészt városban élnek, és a vidéki hagyományos többgenerációs együttélést elfeledve más körülmények között szembesülnek az elmúlással. Régen a házaknál születtek és mentek is el emberek, az élet része volt mindkettő, ma már ez szokatlan a legtöbb fiatal számára.

A Nézőpont Intézet készített a nyáron a fiatalok és az emlékezet viszonyáról kutatást az Önök megbízásából. Mire jutottak?

Arra, hogy a fiatalok alapvetően vonzódnak a történelem nagy eseményeihez és alakjaihoz. Az eredményekből egyáltalán nem látszik az a sztereotípia, ami sok idősebb ember fejében él az új generációról. Nagyon is vannak gondolataik a magyar történelemről, a határon túl rekedt közösségekről, és tisztában vannak a történelmi személyekkel is. Kiderült, hogy nemcsak a közösségi média keretei között érdekli őket a téma, hanem nyitottak játékfilmekre, dokumentumfilmekre, aktív foglalkozásokra is, amelyeken keresztül jobban megismerhetik az eseményeket.

Ez a kutatás megerősítette bennünk azt, amit akkor éreztünk, amikor láttuk az ide látogató gyerekcsoportok misztikus rácsodálkozását a múltra. Ekkor vált egyértelművé, hogy érdemes szervezettebben elindulnunk az irányukba.

És itt nemcsak a mi kezelésünkben lévő emlékhelyekről és kiemelt nemzeti történelmi helyszínekről van szó, hanem arról a hálózatról, amely 21 nemzeti és 55 történelmi emlékhelyből áll, és amelynek mi vagyunk a szakmai ernyőszervezete. Azt tervezzük, hogy azokkal az emlékhelyekkel együtt, amelyek komoly infrastruktúrával rendelkeznek, vannak múzeumpedagógusaik, tudnak nagy létszámú osztályt, gyerekcsoportokat fogadni, olyan programokat hozunk létre, amelyeknek köszönhetően minden középiskolás eljuthat egy olyan erős érzelmi kötődést adó foglalkozásra, ahol profi pedagógiai módszerek segítségével ismerkedhetnek meg a magyar történelemmel a helyszínen. Ennek szellemében indítottuk el emlékezetpedagógiai programunkat.

Amellett, hogy kikristályosodott mit szeretnének közvetíteni a fiatalok felé, arra is van ötletük, hogyan lehet megragadni a figyelmüket a digitalizáció korában?

Akkor vagyunk igazán sikeresek, ha abban a fogékony korban érjük el a gyerekeket, amikor már vannak alapismereteik a történelemről, és tudnak idővonalban gondolkodni, különbséget tenni közelmúlt és régmúlt között. Azt tapasztaltuk, hogy élménypedagógiával ezeknek a gyerekeknek a kíváncsisága felkelthető. Élvezik, ha például úgy ismerkedhetnek meg történelmi alakokkal, hogy a bőrükbe bújnak, és úgy kell megoldaniuk problémákat, vagy megtalálniuk valamilyen elrejtett kincset.

A beszélgetésünk napján temették újra az 1974-ben emigrációban elhunyt Slachta Margitot. Mekkora jelentősége van ennek az eseménynek a nemzeti emlékezet szempontjából?

Amikor megkaptuk a megkeresést ezzel kapcsolatban a Miniszterelnökség és a Barankovics Alapítvány részéről, még mi sem tudtuk, hogy ez mekkora esemény lesz. Slachta Margit nevével általában vagy Kassán járva találkozik az ember – a dómban van egy gyönyörű rész, amely róla emlékezik meg – vagy úgy, hogy Óbudán azon a rakparton van dolga, amelyet a második világháború alatt végzett zsidómentő tevékenysége miatt neveztek el róla. Valódi karizmatikus személyiség volt, aki a kommunista rendszerrel is konfliktusba került, ezért is kellett emigrálnia Amerikába. Ő volt az első magyar nő, aki országgyűlési képviselő lett, ráadásul úgy, hogy a képviselői munkáját a Trianon utáni Bethlen-kormány ideje alatt kezdte meg, a következő két mandátuma pedig a második háború vége utáni újjáépítés időszakára szólt, ami nagyon nehéz korszaka volt a magyar történelemnek. Úgy gondolom, hogy az újratemetésnek köszönhetően fogja a közvélemény egyre inkább felismerni a jelentőségét és felfedezni gazdag, inspiráló életútját, amely következetesen a keresztény értékrend társadalmi, közéleti és politikai érvényesítésének fontosságára irányítja a figyelmünket.

Az egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Üllői úti részlegének Korszülött Intenzív Osztályán a koronavírussal fertőzött kismamákat a szülést követően a klinikán létrehozott vörös zónában kezelik. Amennyiben a terhesgondozás vagy a szülés idején diagnosztizálják az édesanyánál és az újszülöttnél a koronavírust, akkor elkülönítik őket egészséges társaiktól. Ha a baba nem, de az édesanya fertőzött, akkor átmenetileg nem találkozhat az újszülöttel, ebben az esetben nyújt nagy segítséget az Őrködő webáruház felajánlása nyomán felszerelt 8 webkamera. A rendszert úgy alakították ki, hogy az megfeleljen a beteg- és személyiségjogi előírásoknak, valamint más ne férjen hozzá a kamerák által közvetített tartalomhoz.

„A koraszülött babák esetében különösen fontos az anyatejes táplálás, mindaz pedig az édesanyák tejelválasztására is kedvező élettani hatást gyakorol, hogy akkor láthatják babájukat, amikor csak szeretnék” – emelte ki dr. Nádor Csaba. Hozzátette: kiemelt jelentősége van annak, hogy az újszülöttekkel, csak olyan felnőtt érintkezzen, akik 180 napnál nem régebben vették fel az oltásukat, mivel ez a korosztály nagyon sérülékeny és csak a megelőzés óvhatja meg őket a koronavírustól.

Kép

Kép: Semmelweis Egyetem

A webkamerát egyelőre csak a fertőzött szülők és babák kapcsolattartásához használják, az egészséges anyák és apák az érvényes rendeletekkel és járványügyi előírásokkal összhangban, jelenleg is együtt lehetnek koraszülött babájukkal a nap 24 órájában. Azoknak a szülőknek, akiknek a gyermeke hosszabb ápolásra szorul, és esetleg távolabb élnek, ezért nem tudják minden nap látogatni a kisbabájukat, a webkamerás megoldás később, a vírus lecsengése után is jó szolgálatot tehet.