A trópusokból a jégre

Nem lehet nem az 1993-as Jég veled! című vígjáték ihletőivel nyitni. A film a fiatalon elhunyt John Candy főszereplésével az első jamaicai bobcsapat történetét dolgozza fel, ha nem is száz százalékig valósághűen, ám igen szórakoztatóan. Főhősei az 1988-as calgaryi játékokra jutottak ki, rácáfolva a vélekedésre, miszerint a téli olimpia kizárólag a hideg éghajlatú országok versenye. A négyfős karibi különítmény – tagjai: Dudley Stokes, Devon Harris, Nelson Stokes és Michael White – sprinterekből és katonákból állt (görkocsihajtó nem volt köztük, mint a filmben, de a következő olimpiára ilyen tagja is lett a csapatnak, vagyis az ötlet nem állt messze a valóságtól).

A trópusi ország történetének első téli olimpikonjaiként az esélytelenek nyugalmával érkező fiúk érmek helyett a szívünket nyerték el, nagyjából az egész világét.

Utolsó futamukban – a túl nagy sebesség miatt elveszítve uralmukat a bob felett – balesetet szenvedtek, így helyezés nélkül zárták az olimpiát, a célba viszont besétáltak. A végén, ha nem is akkorát, mint a moziban, de elismerő tapsot kaptak. A sportág ráadásul újra hódít náluk: az idei olimpián három jamaicai bobos egység – férfi négyes és páros, női egyes – is ott lesz!

Vakolóként dolgozott, és elmegyógyintézetben volt a szállása

A filmkedvelőknek Michael Edwards neve is ismerősen csenghet. Vagy ha így nem ugrik be, úgy már biztosan: Eddie, a sas – ezzel a címmel készült a fiúról 2016-ban népszerű játékfilm. Eddie az 1984-es szarajevói játékokról még lesiklásban maradt le egy hajszállal, 1988-ban viszont – síugróvá átképezve magát – már kiutazhatott a téli olimpiára. Calgaryban mindkét számában (70 méteres normálsáncon és 90 méteres nagysáncon is) utolsó lett, ám az első brit olimpiai síugróként brit rekordot állított fel a sportágban, amit hazájából azóta is csak öten tudtak felülmúlni.

Azért is szurkoltak neki sokan, mert a többi versenyzővel ellentétben szponzorok nélkül, önerőből készült fel és jutott el az olimpiára.

Az odáig vezető útja sem volt épp sima: szerény anyagi helyzete miatt az edzője felszerelését használta, így egyszerre hat pár zoknit kellett hordania a túl méretes síbakancsában. Túlsúlyos is volt, és vastag szemüveget is viselt, ami rendre bepárásodott a síszemüvege alatt. Amikor megtudta, hogy indulhat a játékokon, épp vakolóként dolgozott, és egy elmegyógyintézetben volt a szállása. Az indulása után szigorítottak a kvalifikációs szabályokon, így a következő három olimpiára való kijutással már hiába próbálkozott – ugyanakkor könyvet írt, később olimpiai fáklyavivő is lett, sőt jogi diplomát szerzett.

A szupersztár háziasszonyok

Ha már a szigetországnál tartunk: 2002-ben több mint hatmillió brit szurkoló maradt fenn éjfél után is, hogy öt nőnek szorítson, akik seprűvel a kezükben egy gránitkövet csúsztattak végig Salt Lake City curlingpályáján. Rhona Martin, Debbie Knox, Janice Rankin, Fiona MacDonald és Margaret Morton 18 év után nyert téli olimpiai aranyérmet Nagy-Britanniának, 66 év után az első skót sportolókként. „Szupersztár háziasszonyokként” emlegették őket, mivel nem hivatásszerűen űzték a curlinget. Úgy győzték le a fő esélyesnek tartott Kanadát – és a döntőben Svájcot –, hogy először indultak olimpián.

Csak akkor esett le nekik, mekkora tettet vittek véghez, amikor már a dobogón álltak.

„Megszoktuk, hogy Skóciát képviseljük, erre felcsendül a God Save the Queen…” – idézte fel a csapatvezető Martin.

Az otthoni őrületről mit sem tudtak: „Miután megnyertük a döntőt, telefonon hívtam egy barátomat, hogy látta-e. Mire ő: »Mi az, hogy láttam?! Az egész ország nézte!«” – lelkendezett később Rankin. Hazaérkezésükkor ünneplő tömeg várt rájuk a Heathrow-n, s a brit lovagrend tagjaivá is választották őket. „Rabul ejtették az Egyesült Királyság képzeletét” – írta nekik Tony Blair miniszterelnök gratuláló levelében. Miután átvették a kitüntetésüket a királynőtől, családjukkal az előkelő Claridge's hotelben szálltak meg. „Három év múlva az egyik lányom kérdezte, mikor alszunk újra ott” – emlékezett Knox.

Majd visszazökkentek a hétköznapokba: „Még mindig vannak ügyfeleim, akik felismernek” – mondta nyolc évvel később MacDonald, aki továbbra is egy autókereskedésben dolgozott. Az ő esetükben is szó volt mozifilmről, viccesen még találgatták is, vajon melyiküket fogja Julia Roberts alakítani, de ez nem valósult meg. Martin később azt mondta, őket nem is a pénz vagy a hírnév érdekelte, „akkor is mindent beleadtak volna az első helyezésért, ha a nyeremény csak egy tányér lasagne lett volna”.

Szép sportág, ronda ügy

A fentiekhez képest sokkoló eset az amerikai műkorcsolyázó Nancy Kerrigané, akit 1994-ben két nappal a téli olimpiai válogató előtt, egy edzése után egy férfi az öltözőfolyosón viperával térden ütött. Pontosabban szerencsére térd felett találta el, majd a vészkijárat üvegét szétfejelve távozott. Kerrigan zúzódásokkal megúszta, de a válogatón nem tudott elindulni, azt riválisa, Tonya Harding nyerte. A második helyezett Michelle Kwan (az ügy egyik hőse) végül átengedte Kerrigannek a saját olimpiai kvótáját, az FBI pedig közölte, hogy a merényletet Harding exférje és testőre tervelték ki. A testőr bűnösnek is vallotta magát, ám Tonya Harding tagadta, hogy ő akarta volna ily módon kiiktatni az ellenfelét. Végül az exférj is feladta magát, tettestársaként Hardingot megnevezve. A nyomozók egy kukában egy papírt is találtak, amelyen Kerrigan edzésidőpontjai szerepeltek – Harding kézírásával.

A lillehammeri olimpián mégis mindkét nagy rivális indulhatott, a versenyre kiemelt figyelem összpontosult.

Kerrigan egy ukrán lány mögött egyetlen tizedponttal lemaradva ezüstérmet szerzett (tragikus hős maradt), Harding pedig – miután elszakadt a korcsolyafűzője – csak nyolcadikként zárt. Az USA-ban a háztartások közel fele követte a tévében a versenyt, ezzel minden idők hatodik legnézettebb műsora lett. Tonya Harding később elismerte, hogy akadályozta a nyomozást, de azt nem, hogy a támadáshoz köze lett volna. A bíróság elítélte, bajnoki címétől megfosztották, a sportból örökre kizárták. Később fizikai munkából – hegesztés, festés, autószerelés – élt, sőt bokszolt is, de a nevét megváltoztatta. Kerrigan pedig modell, színész, médiaszemélyiség lett. Történetüket az Én, Tonya című fekete komédia dolgozza fel.

Traumák után is talpon

Felemelő sztorit az élet a korcsolyázás világában is írt – szintén az USA-ban, a fenti botránnyal nagyjából egyidőben. Az amerikai gyorskorcsolyázó Dan Jansen 1988-ban favoritként érkezett Calgaryba, pár órával a versenye előtt azonban leukémiában elhunyt a 27 éves nővére. Jansen ennek ellenére elindult, versenyzését a testvérének ajánlotta, ám abban a lelkiállapotban mind az 500, mind az 1000 méteres futama közben elesett. A történetéhez tartozik, hogy sem előtte Szarajevóban, sem utána Albertville-ben nem jött össze neki az aranyérem. 1994-ben, Lillehammerben próbálkozott utoljára 28 évesen – gyakorlatilag már esélytelenként. Az utolsó futamában 1000 méteren azonban mindent beleadva világcsúcsot repesztett, majd meghatódva korcsolyázott egy tiszteletkört, mielőtt olimpiai bajnokként abbahagyta volna – a csúcson. George Vecsey amerikai újságíró írta róla: „Dan Jansen gyorskorcsolyázóként nem a rák vagy az AIDS ellenszerét találta fel, de a maga módján megmutatta, hogyan kell kitartóan továbblépni, anélkül, hogy az ember az őt ért csapásoktól megkeseredne.”

1998-ban Naganóban pedig az osztrákok klasszis lesiklója, Hermann Maier bizonyult – Bruce Willis után szabadon – „sebezhetetlennek”.

Túlélt ugyanis egy hatalmas esést, amely során másodpercekig a levegőben repült, majd földet érve két kerítésen is átbucskázott.

Az ijesztő balesetből talpra állva (térdficammal és vállzúzódással) néhány nappal később aranyérmet nyert óriás-, illetve szuper óriás-műlesiklásban is! Megpróbáltatásai itt még nem értek véget: 2001-ben olyan súlyos motorbalesetet szenvedett, amelyben majdnem elveszítette a lábát – de ebből is sikerült felállnia. Mi több, kijutott a 2006-os torinói téli olimpiára is, ahol egy ezüst- és egy bronzéremmel tette teljessé a gyűjteményét. Nem hiába kapta a Herminator becenevet, sőt egyesek már-már Herkulesi erőt tulajdonítottak neki.

Források: mensjournal.com, people.com, athletenetwork.com, theguardian.com, Wikipedia

A Hungarostudy lakossági felméréseket Kopp Mária és Skrabski Árpád indították el még 1988-ban, amelyet többször megismételtek. A kutatássorozatban azt vizsgálták, hogyan befolyásolják a testi-lelki egészséget a pszichológiai és szociális tényezők. Az eredmények számos hazai és nemzetközi kutatást indítottak el a témában, és világhírű kutatóvá tették Kopp Máriát, akinek tiszteletére a 2022-es év (születésének 80., halálának 10. évfordulója) Kopp Mária Év lett.

A munkahelyi és a családi szerepek összeegyeztetéséből adódó nehézségekről végzett kutatást csaknem ezer, 18 és 40 év közti magyar nő és férfi bevonásával végezték. A munkahely-család konfliktus az úgynevezett szerepkonfliktusok egyik formája, amikor az embernek olyan feladatokat kell egyszerre elvégeznie, amelyeknek a megoldásai egymást nehezítik. Kialakulásában három dolog játszik szerepet: a szocio-demográfiai és a munkahelyi tényezők, mint a nem és a kor vagy a partner megléte, a munkaterhelés mértéke, valamint a családi háttér, például az eltartottak száma, a pénzügyi helyzet vagy a családi támogatás.

A munka-család konfliktus lehet a munkából származó család-konfliktus és a családból származó munka-­konfliktus is. A megkérdezett magyarok életében inkább az előbbi van jelen – körülbelül ötből négyen haza szokták vinni a munkahelyi stresszt. A felmérés eredményei szerint ez meglepő módon sokkal inkább a gyermektelenekre igaz: a munka-család konfliktus közel kétszer nagyobb eséllyel fordul elő azoknál, akiknek nincs saját gyermeke. A pandémia megnövelte ennek előfordulását: a járványhelyzet okozta munkaerőpiaci változások másfélszer gyakrabban váltottak ki konfliktust a magánéletben. A gyermektelen párok esetében a feszültségnövelő hatás nagyobb volt, mint a gyermekeseknél, mind a munkából származó család-konfliktust, mind a családból, magánéletből származó munka-konfliktust tekintve.

Időzsonglőr kerestetik

A munkahely-család konfliktusnak három típusa van: az időhiány, a stressz és a magatartásformák miatti konfliktus. Az általam kérdezett fiatal felnőtteknél főleg az okoz problémát, hogy nem tudnak elég minőségi időt tölteni a gyerekeikkel, ami miatt gyakran éreznek lelkifurdalást. Szilvia és férje, Zoltán változó munkarendben dolgoznak. Beosztásuk összehangolása állandó stresszforrás, és sok logisztikát igényel, hogy valaki mindig foglalkozzon a gyerekekkel. „Van, hogy a hét közepén jelzik, hogy szombaton be kell mennie a férjemnek, amikor én is dolgozom, így kuncsoroghatok a főnökömnél, hogy aznap engedjen el” – mondja Szilvia. Olgáéknál a munka miatti korán kelés okoz sok feszültséget: párjával reggel nyolcra járnak be dolgozni, és ahhoz, hogy előtte mindhárom gyereküket ki tudják tenni az óvodában és az iskolában, már fél hatkor talpon kell lenniük. A háromgyerekes Ilona szerint képtelenség egyszerre ennyi területen helytállni. „A munkahelyemen nem tudtam csak a munkámra koncentrálni, ott is az otthoni szervezési dolgok jártak a fejemben, hazaérve pedig a munkahelyi feladatoktól nem tudtam elszakadni” – meséli. Emiatt a férjével úgy döntöttek, pár évig inkább főállású anya lesz. Kicsit szűkebbre kellett húzniuk a nadrágszíjat, de azóta nyugodtabb és türelmesebb a gyerekekkel is, ha pedig megbetegszenek, nem kell szabadságot kérnie.

A meetingen befigyel egy gyerekfej

A kutatásban a válaszadók közül körülbelül ötből hárman számoltak be családból származó munka-konfliktusról. Noémi gyermeke féléves korában ment vissza dolgozni, jelenleg otthonról végzi a munkáját, ez azonban nem túl kényelmes számára. „A meetingek során a hátamon lóg a gyerek, vagy a háttérben veszekedik a testvérével. Bár a kollégáim megértőek, mégis ezektől úgy érzem, nem vagyok elég professzionális” – mondja. A koronavírus-járvány következtében a fél ország kénytelen volt home office-ba vonulni, ami miatt még vékonyabbá vált a határ a munka és a magánélet között. Éva is otthonról dolgozik, a munkáltatója már a világjárvány előtt engedélyezte neki a home office-t. Hatalmas segítség számára ez a lehetőség, mert így egyszerűbb a családot és a munkát összeegyeztetni.

Felforgatta az emberek életét a Covid

A koronavírus-járvány a megkérdezettek csaknem 30 százalékának változtatta meg a munkaerőpiaci helyzetét és munkakörülményeit. Sokan (39%) tértek át home ­office-ra, és ugyanennyien számoltak be arról, hogy módosult a munkaidejük. Az énekesnő Audrey a Covid előtt kizárólag a zenélésből élt, így életét teljesen felforgatta a járványhelyzet. Mivel elmaradtak a fellépései, más állást kellett keresnie, közgazdász végzettségével azonban csak több hónap után sikerült elhelyezkednie. „Az első év borzalmas volt: minden tartalékomat feléltem” – emlékezik vissza erre az időszakra. Amióta ismét lehet zenés rendezvényeket tartani, azóta újra ad koncerteket, de a jövő bizonytalansága miatt úgy döntött, a zenélés mellett megtartja 8 órás munkáját is, mert nem lehet tudni, meddig lesz az életünk része a járvány, vagy hogy jön-e helyette valami más.

A felmérés eredményei ugyanakkor azt mutatják, a járványhelyzet miatti megváltozott munkaerőpiaci helyzet nem befolyásolta jelentősen a családi kapcsolatokat. Audrey például éppen a szerettei segítségével tudta átvészelni a munka nélkül töltött hónapokat.

Ahogyan pedig a megkérdezettek is beszámoltak róla, az otthon és a munkahely nemcsak a konfliktusok színtere lehet, sőt, éppen ellenkezőleg, sokkal inkább a másik terület okozta stressz előli menedék is. 

Készült a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) együttműködésével.

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) családtudományi és demográfiai kutatóintézetként a családügyi és családvédelmi intézkedések megalapozása érdekében tevékenykedik azzal a céllal, hogy hazánkban megszülessenek a vágyott gyermekek, javuljon a népesedési helyzet, s a családok erősödjenek és gyarapodjanak.
A KINCS-ről itt olvashat:
www.koppmariaintezet.hu
www.facebook.com/koppmariaintezet

„Nem akarom kritizálni Liát – bármi történik is, Lia Isten gyermeke, értékes személy –, de a testek úsznak a testek ellen. Ez egy férfitest, amely a nők ellen úszik. És ez a férfitest soha nem változhat. Ez a férfitest mindig is férfitest lesz” – írta Cynthia Millen, az USA Swimming egykori vezető tisztviselője, aki három évtizeden át dolgozott a szervezetnél, mielőtt lemondott volna titulusáról. Millen egy transznemű sportoló, Lia Thomas versenyzése ellen tiltakozott, aki a nőkkel együtt áll rajtkőre. A hírről a Washington Times számolt be tavaly év végén.

Mint írják, Thomas nemrég a női úszócsapattal kezdett versenyezni, miután három évig a férfi úszócsapatban sportolt, aztán több mint két és fél évig hormonpótló terápián vett részt. A nemváltás után a szezonban első helyen áll az NCAA-ban a nők között 200 és 500 gyorson, Ohióban pedig két amerikai egyetemi rekordot is megdöntött.

Millen szerint azonban egyáltalán nem fair, hogy a transznemű sportoló a nőkkel méri össze erejét.

Thomas ugyanis olyan testi adottságokkal rendelkezik, amelyekkel a legjobb női úszókat is messze maga mögé utasítja, akik így elvesztik a motivációjukat és a céljukat, amiért évek óta keményen dolgoznak.

„Jeleztem a kollégáimnak, hogy többé nem dolgozhatok olyan sportágban, amely lehetővé teszi a biológiai férfiak számára, hogy nőkkel versenyezzenek. Ezzel ugyanis a sporttal, az úszással kapcsolatos minden esélyegyenlőség megsemmisül” – idézi a hírportál Millen felmondólevelét.

Egyenlők, de nem egyformák vagyunk

A Swimswam cikke szerint Millen szintén megjelent a The Ingraham Angle című műsorban, amelyet a Fox News sugároz, hogy megossza nézeteit. Millen hangsúlyozta a férfiak és a nők közötti fizikai különbségeket, mondván, a férfiak 8-12 százalékkal gyorsabban úsznak, mint a nők, például a csontozatban és a tüdőkapacitásban is vannak biológiai alapú eltérések. 

John Lohn főszerkesztő elemző cikkében szintén amellett érvelt, hogy a hormonkezelés nem csökkentette Thomas férfielőnyét kellő mértékben. A tény az, hogy közel 20 éven keresztül férfiként fejlődött a sportoló teste, és ez az erő nem tűnik el egyik napról a másikra, hiába szed bármilyen gyógyszert. Lohn szerint ebből az következik, hogy Thomas az eredendően nőnek született versenyzőtársaihoz képest eleve előnnyel ugrik a vízbe.

Martina Navratilova visszavonult teniszező is kinyilvánította véleményét a transznemű sportolókról, miután Joe Biden amerikai elnök támogatta a férfi pubertáson átesett transznemű nőket abban, hogy nőkkel versenyezhessenek.

„A hormonszint csökkentése – a legtöbb sportágban ezt az előírást alkalmazzák – önmagában nem oldja meg a problémát. A férfiak más izomtömeggel rendelkeznek, és a csontsűrűségük is eltérő” – hangoztatta a legendás teniszező, majd hozzátette, hogy egyik leghangosabb kritikusa, a transznemű kerékpáros Rachel McKinnon is előnyt szerezhetett biológiai nemének köszönhetően.

McKinnon lett az első transznemű világbajnok a (női) kerékpározás történetében. Ez a közönséget és a versenyzőket is megosztotta, a harmadik helyen végző Jennifer Wagner például azt írta, nem igazságos, hogy McKinnon a nők között versenyzett.

Hasonlóan vélekedik Navratilova is, aki úgy látta, hiába teljesítette a kanadai sportoló a szövetség összes előírását, szemmel láthatóan fizikai fölényben volt a nőként született sportolókkal szemben.

McKinnon szerint Navratilova (aki egyébként felvállalta leszbikusságát, így nem vádolható LMBTQ-ellenességgel) megszólalása felháborító és transzfób. Emellett szerinte régi sztereotípiákat és olyan transznőkkel kapcsolatos bélyegeket hangoztat, amelyek azt sugallják, hogy a transzneműek csak nőknek tettetik magukat. „A jelenlegi szabályok, például a Nemzetközi Olimpiai Bizottság előírása üdvözli, hogy a transznők a legmagasabb szinten versenyezzenek. Gondolom, túl nagy kérés Martinától, hogy ő is ezt tegye" – jegyezte meg a transzsportoló.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2015-ben határozott a sportolókkal kapcsolatban. Az irányelveket úgy fogalmazták meg, hogy akkor szerepelhet transznemű sportoló női versenyen, ha a tesztroszteronszintje a verseny előtt legalább egy éven keresztül 10 nanomól/liter alatt van. A kritikusok szerint ez azonban nem elég, hiszen vannak olyan biológiai különbségek férfiak és nők között, amelyeket nem lehet hormonokkal megváltoztatni.

A Daily Mail ráadásul nemrég arról írt, hogy a Pennsylvaniai Egyetem női úszói között is vannak, akik kényelmetlenül érzik magukat, amikor Thomassal együtt öltöznek.

„Mindenképpen kínos, mert Liának még mindig férfi testrészei vannak, és még mindig vonzódik a nőkhöz” – nyilatkozta az egyik csapattag, majd arról beszélt, hogy az ügy azért is felkavaró, mert úgy tűnik, Thomas nem törődik azzal, hogy a többiek hogyan érzik magukat emiatt.

„Harmincötünknek el kellene fogadnia, hogy kellemetlenül érezzük magunkat a saját öltözőnkben” – tette hozzá a felháborodott csapattárs.

Az úszónő arról is beszámolt a lapnak, hogy bár Thomas néha használja a törölközőjét, hogy elrejtse magát, elég sokszor meztelenkedik.

Nagy port kavart az amerikai sajtóban, hogy Texas államban nemrég több mint tízórás vitát követően a képviselőház elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely kimondja, hogy az állami iskolák transznemű sportolóinak a születési nemüknek megegyező csapatban kell versenyezniük.

Valoree Swanson képviselő azzal az indokkal nyújtotta be az indítványt, hogy a transznemű nők tisztességtelen versenyelőnyt élveznek a nőnek született indulókkal szemben, a törvénnyel pedig a nők tiszta versenyhez való jogát akarják megvédeni.

Az új-zélandi súlyemelő, Laurel Hubbard volt hivatalosan az első transznemű ember, aki olimpián indult. Bár Hubbard ezüstöt nyert a 2017-es anaheimi világbajnokságon a nők között, a 2019-es Óceániai Játékokon pedig győzött, Tokióban mindháromszor érvénytelenítették a gyakorlatát, így helyezés nélkül végzett a játékokon.
Az is előfordul, hogy valaki nőként kezdi a sportkarrierjét, aztán úgy dönt, hogy át szeretne igazolni a férfiakhoz, ezekkel az esetekkel a sportvilág és a társadalom is jóval megengedőbb. Ezt az utat járta be Schuyler Bailar is, aki bár biológiailag nőnek született, később a Harvard Egyetem férfi úszó- és búvárcsapatában versenyzett, és a 2018–2019-es szezonban a harmadik legjobb időt érte el a csapatban 100 yardos mellúszásban. Azóta leginkább a transz közösségért végzett aktivista tevékenységével kerül a sajtóba.

Az Állatorvosi Egyetemen végeztem hippológusként, ami egy nagyon összetett és nehéz tananyag elsajátítását jelentette. Hozzátartozik az ismeretanyaghoz az összes lovassport, tehát nem a lósport, hanem a lovassport, mert ez fontos különbség. Gyakorlatilag a lovasíjászattól kezdve a voltizsálásig – ez modern lovastornát jelent, a francia voltige szóból ered, jelentése: röpködni, gyakorlatait a versenyzők lépésben, ügetésben és vágtában mutatják be –, a lovas akrobatikától a lovasterápiáig mindenbe belekóstolunk. Sőt annyira érdekelnek a terápiás lehetőségek, hogy a mai napig tartom is a kapcsolatot a Nemzeti Gyermekmentő Szolgálat fóti lovasterápiás központjával. Tanultunk még sportpedagógiát, sportpszichológiát, a lovas intézmények építészeti rendszerét, lovas turisztikát, tehát meglehetősen átfogó képzésről van szó.

Az Állatorvosi Egyetem oldalán külön is feltüntetik a képzési tárgyak között a lóetológiát. Ez mit jelent pontosan?

A ló viselkedéstani, élettani ismereteit foglalja össze.

A lóetológia körébe most már beletartozik a lósuttogás is, azaz az erőszakmentes lovas idomítás, ami nem új keletű, az ember és a ló ősi kapcsolatára épül.

A ló úgynevezett menekülő állat, aminek a lovassportoknál, különösen a fogathajtásban meg a díjlovaglásban van jelentősége. A ló számára az, hogy hátra kell lépnie, teljesen életidegen dolog. Hátrafelé tehát nem szeret menni, de ügyes idomítással és jó kapcsolattal ezt is el lehet érni.

A lósuttogásról valószínűleg mindenkinek A suttogó című Robert Redford-film jut eszébe. Mennyire közelít a valósághoz, amit ott a filmben látunk?

A film megtartja az alapokat, tényleg így működik ez a valóságban is. Ha kialakul a ló és a lovas között egy olyan kapcsolat, amit a filmben is látunk, arra már sok minden épülhet. Mi Kaposmérőre mentünk Kassai Lajos lovasíjászhoz, aki már hungarikum. Ott a suttogásnak egy egészen elemelt változatával találkoztunk, amikor a ló kiválasztott minket. Nála szabadon élnek az állatok, a vaddisznótól a kutyáig, a bölénytől a lovakig mind szabadon közlekednek a birtokon. Lajos mondta, hogy menjünk föl a dombra, és ott majd kiválaszt minket egy-egy ló. Így is történt. Onnantól kezdve foglalkozhattunk az állattal, de ledöbbentünk a kapcsolatfelvételen. Kaptunk mindnyájan egy almát és egy kötőfékszerű szerszámot, amely igazából csak egy kis pagóca, egy szimbolikus kis lószerszám.

Elkezdtünk sétálni, nézegettük a lovakat, a lovak is nézegettek minket, és ahogy sétáltunk, egyszer csak az egyik elkezdett követni. Ők érezték, ki az, akivel kapcsolatot akarnak teremteni.

Utána bármit, amit kértünk az állattól mozgással, kéztartással, testi kapcsolattal, megcsinálta. Azt mondta Lajos, húzzuk meg a ló farkát, hogy lépjen hátra. Nem akartuk persze, nehogy megrúgjon, de annyira ki voltak képezve a lovak, hogy engedelmeskedtek. Belekóstoltunk a lovasíjászatba is, amikor szártartás nélkül, csak a ló hátán ülünk. A lovasíjászat roppant összetett dolog, az pedig, amit Kassai Lajos csinál, egészen speciális. Egy ősi sport, amely eredetileg az élet fenntartásához szükséges életforma volt. A honfoglaló magyarok jeleskedtek benne, és olyan harcmodorrá alakították, amelyben a lovas és a ló teljesen összenő. Ezt a hagyományt próbálják átmenteni Lajosék mind öltözködésben, mind a lovakkal való kapcsolatban, mind fegyverzetben s a fegyver elkészítésében. A lovasíjász kiképzése mentálisan, fizikálisan olyan erőnléti állapotot követel, ami egy hétköznapi emberre nem igazán jellemző.

Azt olvastam, a ló rendkívül intelligens állat, képes érzelmileg teljesen ráhangolódni az emberre. Amikor először találkoztál közelről lóval, érezted ezt te magad is?

Én falusi gyerek vagyok, sőt tanyán éltünk egy ideig.

Az első kapcsolatom a lóval az volt, hogy március 16-án, amikor megszülettem ötvennyolc évvel ezelőtt, akkora hó volt Békés megyében, hogy elakadt a mentő, ami anyukámért jött, hogy engem a világra segítsenek az orosházi kórházban. A lovak segítettek kihúzni a hóból a mentőautót.

Nekünk is voltak lovaink, persze nem sportlovak, hanem igáslovak, munkalovak, de volt fogatban gyönyörű hintónk is, meg volt lovas szánkónk. Az az élmény meseszerű, ahogy télen pokrócba csavarva utazunk a szánon, a lovak fújtatnak, csilingel a nyakukban a csengő... Ezek az állatok keményen dolgoztak, húzták az ekét, a boronát és a lovas kocsit, s nagyon szépek voltak. Aztán elkerültem ebből a közegből, később Gyulára jártunk ki lovagolni, erre a színművészetis évek alatt is volt lehetőségem. Később jött a fogathajtás, amiből aztán „kinőtt” az állatorvosi egyetemi képzésem.

Kép

Kép: Faragó András Topi / Facebook

Mi a különbség a fogathajtás és a lovaglás alapszabályai között? Túl azon, hogy a fogathajtásnál nem ülsz a lovon, hogyan alakul a kapcsolódás a lovakkal?

Az irányításon múlik minden. Azon, hogy a lovat hogyan tudod olyan formában vezetni, ahogy te szeretnéd, s nem ahogyan ő. Ha azt érzi, ő a főnök, akkor sokkal szabadabban gondolkodik, és ha nincs kedve valamihez, akkor bemegy az istállóba, vagy elindul, amerre gondolja. Lovaglásnál komoly testi kapcsolat van a lovas és a lova között, a szár nem kapaszkodásra szolgál, hanem irányításra. Jelzéseket is ad az ember a szárral, de mivel rajta ül a lovon, a térd, a lábszár, a sarok, a csizma is segítség, nem szükséges huzigálni a szárat. A pálca sem verésre van, hanem ha az ember hozzáér vele a ló bizonyos pontjaihoz, akkor az tudja, ez miért történt. A fogathajtásnál nincs meg ez a testi kapcsolat, ott minden segítséget a szár és az ostor ad meg, ami szintén nem verésre való. Az ostor nyele az ember kezében van, az ostorral próbál effektíve simítani a lovon, s akkor az állat tudja, hogy gyorsabban kell mennie, vagy hogy melyik ló húzzon jobban. A rángatás, a cibálás nem működnek, sőt a lovassportokban általában kizárással jár a ló bántalmazása, verése, rángatása.

Úgy képzelem, nemcsak a lovaglás, de a fogathajtás is óriási szabadságélményt adhat az embernek...

Igen, így van. Ha kint vagyok terepen, ha vágtázom, az óriási élmény. A fogathajtásban (én kettes fogatot hajtok) pedig az az erő érdekes – és egyben félelmetes –, amit a lovak képviselnek.

Az első versenyeim után egy hétig sem bírtam behajlítani a kezem, akkora meló irányítani őket.

A ló élvezi a versenyt, imádja, ha mehet, nem kell noszogatni, de a fogatnál nagy erő kell a megtartásukhoz. Amikor az ember megy kint a selybák, bóják között egy akadályversenyen, az félelmetes adrenalinmennyiséget szabadít fel.

Érdekes számomra, hogy valamiért a kiáradó férfienergiával kapcsoljuk össze a lovassportokat, a lovat, bár nők is jelen vannak ezen a területen.

Rengeteg hölgy van, akik országos hírűek a szabad idomításban, a suttogásban. Nagyon sok fogathajtó versenyző is nő, és bár itt nincs külön férfi-női kategória, de egy négyes fogatot hajtani egy nőnek fizikailag nagy megpróbáltatás. Ma már nem dámanyeregben lovagolnak, de volt idő, amikor szép ruhákban, speciális tartásban ültek a hölgyek a lovon. Aztán Sisi megpróbált ezen változtatni, ő átdobta a lábát a lovon. A lótartásban nagyon fontos, hogy az ember hogyan bánik magával az állattal. A ló nem felejt, megjegyez mindent, visszaadja azt is, ha őt bántották. Olyan viszont nincs, hogy egy ló megtapos valakit. A mongoloknál egykor volt olyan kivégzési mód, hogy a lovakkal agyontapostatták a delikvenst, de ahhoz le kellett takarni az illetőt, mert a ló egyébként nem lépne rá az emberre, hanem ellép tőle. A rúgás pedig védekezés a lónál. A lovak, amikor egymás között küzdenek az elsőségért, hogy ki legyen a ménes főnöke, akkor csipkedik, harapdálják és rúgják is egymást, de ok nélkül nem történik ilyesmi.

A lovasterápia mostanság hogyan kap szerepet az életedben?

A fóti lovasterápiás központ kapcsolatban áll a Vakok Intézetével és egyéb olyan intézményekkel, ahol sérült gyerekek vannak. Én voltam például zsűrizni, ahol a sérült gyerekek lovas színházat csináltak, lóháton mesejátékot adtak elő. Az ember szeme könnybe lábad az ilyesmitől. A ló terápiás szempontból olyan hatást tud elérni, amit el sem tudnánk képzelni, amíg nem látjuk.

Volt ott vak és süket kisgyerek, aki ebből fakadóan nem is beszélt, semmilyen kommunikációra nem volt képes. Két hét lovasterápia után elkezdett kommunikálni.

A lovasterápia összetett dolog, külön szakma, komoly felkészültséget, sőt egyszerre több szakembert igényel: az egyik vezeti a lovat, a másik irányítja hosszú száron, egy pedig a gyerekre vigyáz. Csodálatos, amikor a gyerekek versenyeznek, ügyességi feladatokat csinálnak, a karikát leveszik valahonnan és átteszik máshova, vagy el kell sétálniuk lóháton egy pohár vízzel, és letenni azt. Sikerélmény, hogy a gyermek egy akkora állatot tud irányítani, és vannak kimondottan terápiás lovak, odaadó paripák.

Azt olvastam, egy új, lovas értelmiségi réteg van kialakulóban Magyarországon. Mit gondolsz erről, mit jelenthet ez?

A második világháború előtt ez teljesen elfogadottnak számított, Magyarország a lótenyésztés, a lóverseny, a lovassportok terén híres volt. Lovassportokban most is nagyon erősek vagyunk, pláne fogathajtásban. Amit világviszonylatban a Lázár testvérek elértek, az páratlan. Az ötvenes évektől úri mulatságnak számított a lótartás, a lovaglás, más téren a ló visszaminősült igásállatnak. De mára valóban visszatért a lovas értelmiségi réteg, olyan művelt és tanult lovasok, akik nemcsak intellektuálisan képviselnek egy bizonyos színvonalat, de anyagilag is, hiszen a lótartás igen költséges. Sokan bértartásban tartanak lovakat, és próbálják a kis szabadidejüket a lóval tölteni. Amikor iskolába jártam, már akkor szóba került a lovasoktatás általános iskolai szinten. Örülnék, ha ez teljesen elfogadottá és természetessé válna.

A brit képviselő, Stella Creasy néhány hónappal ezelőtt magával vitte akkor még csak három hónapos kisfiát az ülésterembe, ahol dolgozik. Nem sokkal később kapott egy emailt arról, hogy amit tett, az „nem felel meg a viselkedésről és udvariasságról” szóló szabályoknak. Creasy a BBC-nek azt mondta, fia a második gyereke, első gyerekét pedig rendszeresen bevitte magával az alsóházi ülésterembe.

Anyák és babák a politikában

Jacinda Arden új-zélandi miniszterelnök a világ első női vezetője, aki magával hozta kisbabáját, a három hónapos Neve Te Arohát az ENSZ Közgyűlésére, New Yorkba.
Az Egyesült Királyságban pedig Jo Swinson volt az első parlamenti képviselő, aki az alsóházban tartott vitára magával vitte gyermekét. Azt mondta, reméli, hogy ez előrelépést jelent a parlament modernizációja felé.
Az ausztrál parlamentben először fordult elő, hogy Larissa Waters szenátor 2017 májusában egy szavazás során szoptatta kislányát, Alia Joyt.
Öt véve terjedt el a közösségi médiában az a fotó, amelyen Jytte Guteland svéd EP-képviselő látható a kisfiával.

Azt mondta, szeretné normalizálni a gyerekek jelenlétét a szülők munkahelyén, hogy szükség esetén a szülők megtehessék ezt.

Spanyolországban Carolina Bescansát, a Podemos parlamenti képviselőjét bírálták, amiért 2016 januárjában a parlamentben szoptatta a gyermekét. Egyesek ezt szükségtelennek nevezték.
Licia Ronzulli volt európai parlamenti képviselő lánya, Vittoria pedig arról vált híressé, hogy az Európai Parlament strasbourgi ülésein édesanyja mellett ült.

„Történelmi terhesség” – amerikai képviselőnők és anyák

Yvonne Brathwaite Burke Los Angeles-i demokrata képviselőnő nem is sejtette, hogy történelmet ír, amikor 1973-ban bejelentette, hogy várandós. Azóta is „kétes” megtiszteltetésnek tartja a „történelmi terhesség” kifejezést, mert ő úgy élte meg, hogy képviselőként gyereket várni „természetes dolog”. Ő még kapott negatív kritikát: egy választópolgár azt mondta neki, hogy nem azért küldték Washingtonba, hogy gyereket szüljön, hanem hogy dolgozzon. Ma már úgy értékeli ezt a megjegyzést, mint egy olyan korszak maradványát, amikor a nők választásra kényszerültek a karrier és az anyaság között. A képviselőházi kollégái viszont lelkesek és támogatók voltak, de feszélyezte őket, hogy nem tudták, hogyan szabad egy várandós nővel éles szóváltásba keveredni. Amikor már eléggé előrehaladott állapotban volt, benyújtott egy módosító indítványt, amely előírta volna, hogy az akkoriban fejlesztés alatt álló alaszkai olajvezeték építéséhez használt összes acél az Egyesült Államokban készüljön. A republikánusoknak nem tetszett a módosítás, de senki sem vette a bátorságot, hogy vitába szálljon vele. „Ez tényleg olyan alkalom volt, amikor mindenki furcsán viselkedett – mesélte –, senki sem mert egy terhes nővel vitába szállni.” Módosító indítványa ennek ellenére megbukott.

Húsz évvel később a legtöbb kongresszusi képviselő még mindig nem volt hozzászokva ahhoz, hogy egy gyermeket váró nő legyen közöttük. „Nagyon vicces volt – emlékezett vissza Blanche Lincoln arkansasi demokrata képviselő, a kongresszus negyedik olyan tagja, akinek gyermeke, ráadásul ikerfiai születtek 1996-ban, hivatali ideje alatt. – Olyan volt, mintha több mint 400 bátyám lenne. Mindig azt kérdezgették, hogy vagyok. Nagyon kedvesek voltak” – mondta.

A történelem során mindössze 10 nő szült az amerikai kongresszusban töltött szolgálati ideje alatt: egyikük az 1970-es években, három az 1990-es években, és hat az elmúlt bő évtizedben.

A fiatal amerikai anyák a parlamentben tehát szokatlanul ritkák, de az idő múlásával azért egyre gyakoribbak. Ők úgy tapasztalják, hogy az 535 törvényhozó és munkatársaik számára a kongresszus csak egy munkahely – egy olyan munkahely, amely csak most kezd felzárkózni az évtizedekkel ezelőtt elkezdődött változásokhoz. „Vannak olyan döntéshozók, akik még mindig megragadtak az ’50-’60-as évek idealizált családmodelljében, ahol a férj a kenyérkereső, és a feleség otthon marad – mondta Linda Sánchez kaliforniai demokrata képviselő, akinek 2009-ben született kisfia. – A valóságban viszont a választóim többsége olyan háztartásból jön, ahol mindkét szülő dolgozik. Sokan közülük pedig egyszülős háztartásban élnek, ahol az az egy szülő dolgozik.” „Ez az egyik utolsó olyan hely Amerikában, amely épp most csoszog be a 21. századba” – mondta Jaime Herrera Beutler, Washington állam republikánus párti képviselője, akinek 2013-ban született a kislánya.

Várandós képviselőnő egy füstös szobában

Beutler Washington állambeli republikánus képviselőnő az első várandóssága elején munkamegbeszélésen vett részt, ahol kollégái szivaroztak egy füstös szobában. Mivel a teremben lévők közül kevesen tudtak róla, hogy várandós, döntenie kellett, hogy részt vesz-e a beszélgetésen, elviselve a dohányfüstöt, vagy mindenkit megkér, hogy oltsák el a szivarokat, nem kis jelenetet rendezve ezzel. Úgy döntött, hogy gyorsan elmondja, amit akart, majd távozik

Az ohioi Christina Hagan hagyományosan republikánus körzetben indult az előválasztáson, amikor megtudta, hogy gyermeket vár. Idősebb politikusnők négyszemközt tanácsokat adtak neki arról, milyen nehéz összeegyeztetni a törvényhozói munkát és a gyermekvállalást. „Vannak, akik úgy gondolják, hogy nem lehet mindkettőt csinálni egyszerre – mondta. – Én úgy élek, hogy megcáfoljam ezeket az előítéleteket. Mindkét életfeladatban lehet győzedelmeskedni.”

Csak egy teniszcipős anyuka

Nem is olyan régen annyira szokatlan volt egy kongresszusi képviselőségért induló anya, hogy anyasága lett a nem hivatalos kampányszlogenje. Patty Murray 1992-ben „csak egy teniszcipős anyuka”-ként nevezte meg magát, amikor először nyerte el a Washington államot képviselő szenátusi mandátumot, és ő lett az első női szenátor, akinek iskoláskorú gyermekei voltak otthon. Nancy Pelosi, a képviselőház tagja csak akkor indult a választásokon, amikor öt gyermeke közül már a legkisebb is utolsó éves gimnazista volt. „Csodálom azokat a fiatal nőket, akik ebben az időszakban vállalnak gyereket – mondta Pelosi – de ez így van jól, mert ők azokat az országunkban élő nőket képviselik, akik igyekeznek összeegyeztetni a munkát és a családot.” Pelosi most több nőt próbál arra ösztönözni, hogy induljon a választásokon. Amikor 2007-ben a képviselőház elnöke lett, ő hozta létre az első két szoptatószobát a Capitoliumban – ma már legalább hét van –, és 12 hét fizetett szabadságot biztosít a munkatársainak – anyáknak és apáknak –, ha gyermekük születik.

A maga sajátos módján alakította a parlamenti történelmet Tammy Duckworth is, az iraki veterán, akinek mindkét lábát amputálni kellett egy háborús sérülés miatt. Ő az Egyesült Államok első – ráadásul kerekesszékes – szenátora, akinek hivatali ideje alatt született gyermeke. Második lánya születésekor, 2018-ban sikerült meggyőznie a szenátust egy szabályváltoztatásról, hogy a csecsemők egyéves korukig a teremben tartózkodhassanak.

Az anyák érdekeit is képviselni kell a törvényhozásban

Az amerikai törvényhozásban dolgozó anyák, legyenek bármelyik párt képviselői, közös érdeküknek tartják, hogy több nőt és anyát válasszanak be a Kongresszusba, és így felrázzák egy kicsit „a nagypapák klubját”. Egyes fontos politikai ötletek ugyanis – mondják – az ő tapasztalataikból indulnak ki.

A repterek azonban anya–baba-barátabbnak bizonyulnak, mint munkahelyük, ahol csak 2011-ben alakítottak ki női mosdót a képviselőházban. Pelenkázó hely azonban nincs, pedig Linda Sanchez már 2011-ben kérte, hogy minden mosdóba helyezzenek el egy pelenkázó asztalt, a férfi mosdókba is, amivel azt akarta üzenni, hogy a nők is és a férfiak is egyenlő mértékben felelősek a gyermekeikért. „Az itt dolgozó férfiak bizonyára azt gondolták: »Mi a fenének van szükségünk pelenkázó asztalra a férfi mosdóban?«” – mondta. Ő azonban jelképesnek érzi, hogy a szivaroknak szánt hamutartó és a rágódohányhoz használt köpőcsésze mellé kerüljön egy pelenkázó is.

A cikk Jennifer Haberkorn The Baby Boom in Congress c. politico.com-on megjelent riportja alapján készült. A fordítást Török Dorka készítette, szemlézte és szerkesztette Kölnei Lívia és Jámbor-Miniska Zsejke.

„Három fiunk közül a legnagyobb nemrég kezdte el az egyetemet, ikerfiaink még általános iskolába járnak. Szülőként nagyon pártoljuk a nyelvtanulást, mert úgy véljük, a gyerekek fejlődéséhez, a kognitív készségek és a memória fejlesztéséhez ez a legjobb eszköz. Engem mindig érdekelt, mi történik a nagyvilágban, és mindig is irigyeltem azokat, akik külföldön éltek vagy tanultak. Feleségemmel azt szerettük volna, hogy erős nyelvi képzést kapjanak a gyermekeink, legyen szó akár angol, német vagy épp francia nyelvről. A lényeg, hogy nyelvet tanuljanak” – mondja Tóth Gábor, aki a praktikusságot is figyelembe vette akkor, amikor feleségével úgy döntöttek, a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű iskolába íratják gyermekeiket.

„Harminc évvel ezelőtt Kínából erőteljes kivándorlás kezdődött Magyarországra, amelynek következtében Budapest lett a kínai diaszpóra kereskedelmi központja. Emellett Kína és más ázsiai országok úgy megerősödtek gazdaságilag, hogy ha valaki tud kínaiul, akkor az a munkaerőpiacon gyakorlatilag megsokszorozza a versenyképességét.

Manapság egyre több kínai nagyvállalat dönt úgy, hogy Magyarországra helyezi európai központját, így számukra a kínaiul beszélő magyar alkalmazott kincset ér.

Az általunk választott Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium nagy előnye többek között, hogy anyanyelvi tanárokkal, cserediák- és ösztöndíjprogrammal is segíti a diákok fejlődését” – avat be az édesapa, majd beszél arról is, hogyan zajlik az oktatás ebben a Közép-Európában egyedülálló intézményben.

„Az oktatás kínai és magyar nyelven zajlik, de az angolra is kiemelt hangsúlyt helyeznek. Mondtam is viccesen a gyerekeknek, amikor elkezdték a sulit, hogy attól, hogy kínaiul tanulnak, az angolt még nem ússzák meg. Az iskola legfontosabb célkitűzése, hogy a kínai és magyar közösség gyermekei számára szeretetteljes iskolai nevelést és a magyar hagyományoknak megfelelő, magas színvonalú oktatást biztosítson amellett, hogy kínai tanítványaik megőrzik a gyökereiket, az otthoni tanterv szerint tanulják anyanyelvüket, és megismerkednek a több évezredes, gazdag kínai kultúra alapjaival. Gyermekeink heti 10–15 órában tanultak anyanyelvi tanárokkal kínaiul, a nagyobbik egy ideig kínai nyelven tanulta a matematikát, később az informatikát, az országismeretet és a testnevelést is. Ő 2009-ben kezdte az általános iskolát, és itt is érettségizett, azt szokta mondani, hogy minél jobban megismeri a nyelvet, annál jobban látja, mennyi tanulnivalója van még.”

A beszélgetés során az is kiderül, hogy nem csupán a fiúk mélyedtek el a kínai nyelv világában, hanem Gábor is. „Szolidaritásból két éven át tanultam kínaiul.

Azt a házi feladatot csináltam meg én is, amit a nagyfiam kapott az iskolában. A kínai köztudottan nehéz nyelv, főleg az írásbeli része, de felnőtt fejjel is meg lehet tanulni.

Én eljutottam addig, hogy pár alapmondatot el tudok mondani, de ennél több nem telik tőlem, tekintve, hogy ehhez a nyelvhez jó zenei érzék szükséges, aminek sajnos híján vagyok. Egyébként szakemberek kimutatták, hogy a kínai nyelvet tanulók és beszélők egyszerre használják a bal és a jobb agyféltekéjüket is, ami nem jellemző más nyelveket beszélők esetében” – magyarázza Gábor, s elárulja azt is, hogy a kínaiak már azért is nagyon hálásak tudnak lenni, ha valaki pár szót tud a nyelvükön.

„Amikor kint voltunk a családdal Kínában, csodájára jártak a helyiek a fiamnak” – büszkélkedik. 

Arra a kérdésre, hogy sikerült-e stabil baráti kapcsolatokat kialakítani a fiúknak az iskolának köszönhetően, így válaszol: „A legidősebb fiunknak több kínai barátja volt és van, mint magyar. Egy időben sokat jártak együtt kosárlabdázni, ilyenkor mindig kínaiul beszélgettek egymással. Az ikrek közül az egyiknek egy kínai kisfiú a legjobb barátja – sokszor szerveznek iskolán kívüli programokat. Az általános iskolában, amíg a diákok nem ismerik egymás anyanyelvét, jól elbohóckodnak, mutogatnak, aztán később, amikor már egyre több szót tudnak a másik nyelvén, a kommunikáció is egyre gördülékenyebb. A kínai diákok szerencsésebb helyzetben vannak, hiszen Magyarországon is anyanyelvi környezetben tanulhatnak, a tanórák nagy részében viszont magyarul kell megfelelniük. A tanárok tisztában vannak azzal, hogy egy nyelv sosem választható szét az adott nép kultúrájától, így evidens, hogy a diákok egymás kultúrájáról, hagyományáról (például a kínai tavaszünnepről) is tanulnak.

Szülőként hálásak vagyunk az iskolának azért a tudásért, amit a gyerekeink fejébe és szívébe csöpögtettek, csöpögtetnek.

Bízunk benne, hogy hasznukra fordítják a későbbi életük során” – teszi hozzá Tóth Gábor.

A lapban érdekes riportokat és interjúkat találunk, olvashatunk arról, miben különbözik a barátság a virtuális népszerűségtől, hogyan is fogjunk hozzá szülőként a szexuális neveléshez. Most sincs hiány érdekes múltidéző témákban, megtudhatjuk, milyen bébiételeket használtak 200 évvel ezelőtt, olvashatunk a szép akasztottról, Andrássy Gyuláról vagy a gyermeklelkű férfiról, Lewis Carrollról.

Fizesse elő a lapot ITT!

Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.

A téli sportok szerelmeseinek

Ki mondta, hogy síelni csak az Alpokban és külföldön lehet? Egyre többen fedezik fel maguknak hazánk síterepeit, amelyek családosoknak is kifejezetten ajánlottak, hiszen az ország bármely pontjáról pár óra alatt elérhetők. Ráadásul a legtöbb terep csodás környezetben fekszik, így itt a túrázni vágyók is megtalálják a számításukat.

Hazánk leghosszabb sípályája: az Eplényi Síaréna

Akit frusztrálni szokott, hogy tíz percig kell felvonóznia, aztán három perc alatt leér, annak érdemes a 16 pályás eplényi sípályára mennie. Itt húzódik ugyanis a leghosszabb, megállás nélkül síelhető szakaszunk. Amellett, hogy a pályák – amelyek között mindenféle nehézségű megtalálható – viszonylag hosszúak, a kiváló karbantartásnak hála, nagyon jó minőségűek is.

Tipp: Nagy kedvenc az esti, kivilágított lesiklás és a napozóterasz is. Ha pedig kedveli a freestyle sízést, irány az ugratókkal teli Nitro Snowpark!

Családi síparadicsom: Mátraszentistván

A csaknem tíz hektáron elterülő mátraszentistváni síparkban lényegében mindent megtalálunk, a panorámától kezdve a hócsúszdaparkig. Hat változatos, különböző nehézségű pályája van, a szelíd lankástól a merészebb lejtőkig, és külön vonzereje a helynek a gyönyörű, erdei környezet.

Tipp: A család legkisebb tagját sem kell otthon hagyni, mert az egészen kicsik számára síóvoda és tanulólift is üzemel.

Kép

A Mátra télen - Kép: Magyar Turisztikai Ügynökség

Alpesi hangulatban: Kékestető Sícentrum

Bár az Alpok kies csúcsaival nem veheti fel a versenyt, a 9 pályából (1 oktatópálya, 4 kék, 2 piros és 2 fekete) álló kékestetői pályarendszer az, ami a leginkább hozza az alpesi hangulatot, hiszen mégiscsak Magyarország legmagasabb pontján fekszik. Ráadásul itt található hazánk második leghosszabb lesiklószakasza is.

Tipp: Síelés után alpesi hangulatú bárokban tudunk pihenni és melegedni. Van éjszakai lesiklás is, de a motorosszán-túra is népszerű program. A legendás Kéktúra-útvonal pedig 1963 óta hivatalosan is klimatikus gyógyhellyé nyilvánított terület, amelynek természeti csodáit egyéni és szervezett túrák keretében egyaránt felfedezheti.

Sí-, szánkó- és bobpálya dunai panorámával: Visegrád-Nagyvillám

Nem rossz úgy síelni, hogy közben a Duna és a Fellegvár látványa tárul elénk, ugye? A 3 pályás (2 kék, 1 piros) visegrádi terep elsősorban kezdőknek ideális, az enyhe lejtésű és széles pályáknak köszönhetően. Mivel van műpálya és hóágyúznak is, így kevés hó esetén is szuper választás.

Tipp: Ha csak a száguldás a fontos, és az eszköz már mellékes, próbálják ki a bob- vagy a szánkópályát!

Síelés, korizás és túra kalandokkal: Zempléni Kalandpark, Sátoraljaújhely

Síelni hó nélkül? A Zempléni Kalandparkban ez is lehetséges! A zempléni az ország legnagyobb kalandparkja, amelynek sípályái (3 pálya), téli-nyári bob- és hófánkpályái a Magas-hegyről indulnak lefelé. Itt található az ország leghosszabb és legszélesebb műpályája is, amely minden évszakban síelhető.

Tipp: Ha ennyi nem lenne elég a téli sportokból, ejtsék útba a libegő állomásánál lévő jégkorcsolyapályát vagy túrázzanak, hiszen a hegyen található kilátókból gyönyörű kilátás nyílik Sátoraljaújhelyre, Hegyaljára és a Bodrogközre is!

Kép

Eplény - Kép: Magyar Turisztikai Ügynökség

Síelés Dobogókőn

A fővároshoz legközelebb eső sípályánk egyben a legrégebbi is. E téli sport kedvelői már 1923-ban felavathatták a lejtőit! Mivel közel van Budapesthez, így főleg a régióból érkezők szeretik, de a szuper környezet miatt másnak is érdemes kipróbálnia.

Tippek azoknak, akik a különlegességeket keresik

Szívesen töltené a telet valami egzotikus helyen? Hazánkban is vannak olyan látnivalók, amelyekért még a külföldiek is ideutaznak, csak hogy láthassák!

Orfű és a Sárkány-kút legendája

Orfű nemcsak a fesztiválszezonban népszerű. Tavai és a Mecsek közelsége miatt rengeteg kirándulóhelyet nyújt akár a nyugodtabb, téli időszakban is. A Balázs-hegy tetején lévő kilátóból remek kilátás nyílik a Pécsi-tóra és a Mecsek lankáira. Innen, ha a sárga sárkány jeleit követjük, meglelhetjük a Sárkány-kutat is, amely egy igen szeszélyes karsztforrás. A legenda szerint a föld mélyén itt egy hétfejű sárkány lakik, aki a barlangja elé hullott szikla miatt nem tud szabadulni. Az idő nagy részében békésen szendereg, ám amikor felébred, fürdőt vesz a barlang mélyén lévő sziklamedencében, amelynek hangja messzire elhallatszik, a kipancsolt víz pedig kibugyog a ­barlang száján.

A 18 pluszos ösvény

Hazánkban számtalan olyan tanösvény van, amelyen kedves kis figurák és meseszereplők kalauzolják a kirándulókat, vagy épp komplett történeteket ismerhetnek meg a túrát végigjáró családok. Ilyen a mindössze 900 méter hosszú Boszorkány meseösvény a Soproni Parkerdőben, amely egész évben látogatható. Az útvonal alapját egy helyi mese, a Kecske-patak boszorkánylegendája adja, a célja pedig, hogy a gyerekek a régi soproni történeteket, legendákat és szokásokat megismerjék. A káprázatos fekvésű Noszvaj is tele van mesével és bejárnivaló ösvényekkel. Itt van a világ legelső mesét járó kútja, és a Családi meseút a falu legszebb pontjain vezet végig.

Tipp: Ha valaki páros programra vágyik, akkor Noszvajon végigjárhatja az izgalmas nevű Szerelmes Pajzán Meseutat is. Színesre festett faládikók őrzik a szerelmes meséket és feladatokat a település legromantikusabb pontjain, a QR-kódot leolvasva pedig haza is lehet vinni a történeteket.

Jégvilág Lillafüreden

A Bükk-hegység keleti völgyében fekvő Lillafüred egész évben a barlangtúrázók Mekkája, ám aki nem szeretne barlangászni, annak ott a Hámori-tó mellett lévő Palotaszálló, a függőkert vagy a lillafüredi vízesés, amely hideg idő esetén jéggé dermedve is különleges látványt nyújt.

Tipp: Érdemes meglátogatni a lillafüredi Szent István-cseppkőbarlangot, amelynek különlegessége, hogy nemcsak a turistákat, hanem a gyógyulni vágyókat is várja, a Fekete-termét ugyanis 1992-ben gyógyteremmé nyilvánították.

Kép

Hévíz - Kép: Magyar Turisztikai Ügynökség

Gyógyító csodató: Hévíz

A több mint 4 hektár területű gyógyvizű tóban lévő tündérrózsák, az 50 hektáros véderdő, a hideg időben a tó felett kialakuló párasapka egészen varázslatos hangulatot ad Hévíznek. Gyógyhatását a víz összetételének, valamint a tó medrét borító tőzegrétegnek köszönheti. Ráadásul a tó hőmérséklete még a legnagyobb hidegben sem csökken 24 Celsius-fok alá. A világ minden tájáról érkeznek, hogy megmártózhassanak benne.

A bakonyi Gyilkos-tó

Sokan álmodoznak róla, hogy láthassák Erdély híres Gyilkos-tavát. Pedig nemcsak azt érdemes megnézni, hanem a Hubertlaki-tavat is, amely hasonlóan különleges látványt nyújt a tó víztükréből kiálló facsonkokkal. 

A cikk a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai támogatásával készült.

A február 26-án megtartandó bál jótékonysági célja változatlanul a Pannonhalmi Bencés Gimnázium rászoruló diákjainak támogatása.

Jelentkezni az alábbi linkre kattintva lehet: www.bencesbal.hu

A Magyar Mise ősbemutatója 1987-ben volt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, s több évtizedes sikertörténete során a Kárpát-medence és a világ számos helyén bemutatták. Tavaly december 20-án Szatmárnémetiben is előadták, a produkciót a Klasszikus Színházért Alapítvány szervezte. Hol helyezkedik el az ön szívében a Magyar Mise?

Színművészként több műfajt művelek, de az, hogy egy rockoratórium részese lehettem és lehetek máig, nagyszerű érzés, óriási megtiszteltetés. A Magyar Misét 1991-ben március 15-én énekeltem először a Budai Vár főterén a Muzsikás együttessel és rockzenészekkel. A szerepet előttem az általam nagyra becsült Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas operaénekes énekelte, tehát finoman szólva is fel volt adva a lecke. Az előadást nagyon szerette a közönség. Képzelje csak el, hogy ameddig a szem ellátott, emberek álltak fáklyákkal a kezükben! Egyébként a mű szerkezetileg a római katolikus liturgiát követi, épp ezért gyakran hangzik szentmise keretei között, a liturgia szerves részeként.

Az ön életében milyen szerepet foglal el a hit, a vallás?

Nem „három perce” lettem keresztény, nem csupán „beálltam a vallás szelébe”. 1991-ben, még főiskolai hallgatóként, rektori engedéllyel játszottam el Tolcsvay–Müller: Mária evangéliuma című rockoperájának címszerepét. Ez volt a vizsgadarabom. Nagy súly nehezedett rám, hiszen végzős főiskolás voltam, ráadásul ez a műfaj még csak bontogatta a szárnyait hazánkban, és hangilag nehéz szerep Máriáé. De nagy örömmel láttam a feladatnak. Ezt is és a Magyar Misét is küldetésemnek, ajándéknak érzem. Meggyőződésem, hogy ha az embernek nincs egyfajta morális vagy hitbéli értékrendje, nem is tudná hitelesen előadni ezeket a darabokat. A Mária evangéliumában színpadi partnereim Sasvári Sándor, Vikidál Gyula, Dunai Tamás voltak. Szerencsére az értékrendünk egyforma volt.

Színművészként minden szereppel igyekszik maximálisan azonosulni, de melyik volt az a figura, amelynek a bőrében már első alkalommal otthonosan mozgott?

Minden szerep, amit megkaptam a pályámon, olyan volt, amivel azonnal tudtam azonosulni. Sosem kínáltak meg olyan szereppel, ami nem a habitusomnak megfelelő.

Ahogy a beszélgetés elején említette is, a pályája során többféle műfajban is otthon van. Mit gondol, mi élteti a mai napig az operettet és a musicalt?

Az operett és a musical, ha jól játsszák, és ha jól megrendezik, kiderül, hogy mélyebb mondanivalót is rejt. Így lehet igazán vonzó ez a két műfaj. Mindemellett úgy vélem, az operett a legnehezebb műfaj az összes közül, mégpedig azért, mert az ének- és a tánctudásnak, valamint a színészi képességeknek egyforma szinten kell lenniük. És míg az operában az ember pozícióba helyezi a hangját, és ugyanabban a pozícióban adja elő a prózai betéteket, addig az operettben képesnek kell lenni az ének magas lágéjából prózai hangra váltani. Márpedig az énekhangot semmi sem fárasztja jobban, mint a prózai beszéd.

Mikor jött el az a pont az életében, amikor már biztosan ki tudta jelenteni magáról, hogy jó színésznő?

Ez a pont – jó esetben – sose jön el egy színész életében. Természetesen érzem a tapsokat, mondanak dicséreteket, kapok elismerést, de sosem szabad hátradőlni. Azok társaságát kell keresni, akik folyamatosan fejlődni akarnak, és menekülni kell azoktól, aki teljesen meg vannak magukkal elégedve. A tangóharmonikát például 44 év után vettem újra elő. Amikor a színész beteszi a lábát az első próbára, szinte újra tanul járni, beszélni, újraalkotja önmagát az adott szerep miatt. Ezért is hiszek abban, hogy egy színész nem választja ezt a pályát, hanem erre születik. Az Éggel áll kapcsolatban. Nekem a Jóisten a kezembe adott egy eszközt, amivel örömöt és katarzist okozhatok a nézőknek.