„Ha beírtam az önéletrajzomba, hogy látássérült vagyok, be sem hívtak interjúra” – Júlia minden akadályt leküzdött, hogy jogász lehessen

Gyerekkora óta ügyvédnek készült, de tízévesen kiderült, egy betegség következtében teljesen el fogja veszíteni a látását. Lengyel Júlia, pontosabban dr. Lengyel Júlia nem adta fel a terveit, nem kis nehézségek árán megszerezte a jogi diplomáját. A munkakeresés során rengeteg kudarc érte, ám ma már jogászként és a győri Széchenyi István Egyetem oktatójaként is dolgozik. Nem utolsósorban édesanya, férjével egy nyolchónapos kisfiút nevelnek. Miért csak kevés megváltozott munkaképességű embert alkalmaznak itthon, és hogyan léphetne előre ezen a téren a társadalom? Hogyan fogadják a hallgatói, amikor vakvezető kutyával érkezik órát tartani? Ezekről is beszélgettünk.

dr. Lengyel Júlia látássérült jogász
Fotó: dr. Lengyel Júlia

„Apukám egyedül nevelt, ötéves voltam, amikor anyukámat autóbalesetben elveszítettem. Szürkületben nem láttam jól, ezért először farkasvakságra gyanakodtak az orvosok, aztán megkaptuk a diagnózist: látóideg-sorvadás. Akkor tízéves voltam” – kezdi történetét.

A látóideg-sorvadás azt jelenti, hogy a látóidegek folyamatosan elmeszesednek, s egyre homályosabban lát az ember.

„Most már szinte csak fényeket érzékelek, embereket csak hang után ismerek fel, olvasni nem tudok, ezért képernyőolvasó programot használok. Korábban még elboldogultam egyedül, de 2009 óta vakvezető kutyával közlekedem, nekem nagyon életidegen a fehér bot” – folytatja.

De vissza a kezdetekhez!

Soha nem rendült meg

Miután kiderült a diagnózis, Júlia nem adta fel a kiskora óta dédelgetett álmát, hogy jogász legyen.

„Hálaistennek az én generációmnak már gyerekkora óta rendelkezésére állt a technológia, a számítógép. Azt gondoltam, biztos lesz a helyzetemre megoldás. A környezetemben nincs jogász végzettségű ember, s amikor kiderült a látásproblémám, eléggé leszűkült a kör, amivel foglalkozhatok. Nem tudtam, milyen a jogi pálya, amit könyvekből, filmekből leszűrtem, az azért a valóságtól távol áll. Benne lenni teljesen más, mint amit gyerekként képzeltem róla” – meséli nevetve.

„Az egyetemen a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy nem voltak elektronikus könyveim.

Úgy nézett ki a félév, hogy az első két-három hétben folyamatosan szkenneltem a könyveimet – 500-600 oldalakat –, hogy e-book-ot csináljak belőlük.

Nekem két-három hét kellett ahhoz, hogy ugyanabba a helyzetbe hozzam magam, amiben a társaim voltak: egyáltalán el tudjam olvasni a tananyagot” – magyarázza.

A győri Széchenyi István Egyetemen többnyire segítőkész oktatókkal hozta össze a sors: ha írásbeli vizsga volt, külön levizsgáztatták szóban, vagy pendrive-on hozták a feladatalapot, hogy meg tudja írni számítógépen.

„De sajnos volt egy olyan oktatóm is, akivel nagyon nem tudtunk együttműködni. Kijelentette, hogy amíg ő ott tanít, belőlem nem lesz jogász. Úgy gondolta, hogy egy látássérült nem való oda. Polgári jogból, családjogból is megbuktatott, utóbbiból csak ötödszörre engedett át. Mire az államvizsgához értem, addigra már elment az intézményből, így sikerült elsőre leállamvizsgáznom” – idézi fel

Végül Júlia 2014-ben szerzett jogi diplomát, ezután jelentkezett a doktori képzésre, illetve az egyetemen maradt oktatni. Jelenleg még hátravan a nagydoktorija és az ügyvédi szakvizsgája is.

Kép
látássérült jogász
Júlia diplomaosztóján – Fotó: dr. Lengyel Júlia

Voltak nagyon megalázó helyzetek

Az államvizsga után következett a munkakeresés sokszorosan nehezített pályán. Ott állt a diplomájával, és fogalma sem volt, merre tovább.

„Ha beleírtam az önéletrajzomba, hogy látássérült vagyok, többnyire be sem hívtak. Ha nem írtam be, és behívtak, akkor ilyen-olyan indokkal nem feleltem meg.

Majd keressük, mondták, de nem kerestek többet” – emlékszik vissza a fiatal jogász.

„Voltak nagyon megalázó helyzetek. Egyszer behívott egy ügyvédi iroda próbanapra. Mondták, hogy hozzam az eszközeimet, amivel tudok dolgozni. Cipeltem a laptopomat, a képernyőolvasót, a szkennert, mindent. Gyakorlatilag egész nap ott ültem, nem bíztak rám semmit, végül behívtak a nap végén, és közölték, hogy igazából nem tudnak munkát adni. Adatvédelmi okokra hivatkozott a főnök, hogy az én számítógépem nem csatlakoztatható az iroda rendszeréhez.”

Jogász, kutató, oktató és édesanya

Hogy mennyire nem volt igaza a fenti főnöknek, azt jól mutatja, hogy Júlia most már évek óta távmunkában dolgozik egy budapesti ügyvédi irodának: polgári ügyekkel, cégjoggal foglalkozik. Főállásban Mosonmagyaróváron a Család- és Gyermekjóléti Központban van, ahol jogi tanácsadó, az egyetemen pedig leendő jogászokat oktat.
Jelenleg persze elsősorban édesanya, ugyanis egy nyolchónapos kisfiút nevel férjével, akivel a Győrhöz közeli Héderváron élnek.

Kép
Lengyel Júlia látássérült jogász és családja
Júlia férjével és kisfiával – Fotó: dr. Lengyel Júlia

 „Az egyetemen a hallgatók nagyon elfogadók. Az első órán, amikor bevonulok kutyával, gondolom, meglepődnek, de nem adnak ennek hangot. Azt gondolom, ugyanúgy fogadnak, mint bármely más oktatót.

Ha zárthelyi dolgozatot íratok, akkor persze be szoktam vinni egy másik felügyelő oktatót, a vizsgák pedig általában szóbeliek.

A pandémia alatt viszont interneten érkeztek be a dolgozatok, így könnyebben tudtam azokat javítani. A kézzel írott szöveget úgynevezett olvasótelevízióval javítom, ami nagyon nagyra alakítja a betűket” – meséli.

Alig alkalmaznak fogyatékossággal élőket

Júlia a doktori dolgozatát a mosonmagyaróvári járásban élő megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásából írta.

„Az volt a célom, hogy rávilágítsak: miközben a mai jogi szabályozás nagyon elfogadó a megváltozott munkaképességűekkel szemben, a gyakorlatban ez nem feltétlenül valósul meg. A technológia fejlődésének köszönhetően egyre több fogyatékossággal élőt lehetne alkalmazni, ez mégsem történik így. A dolgozat 2015-ben született, és a helyzet sajnos nem sokat változott azóta. Annak ellenére, hogy nagy a munkaerőhiány, nem foglalkoztatnak megváltozott munkaképeségűeket, mert nem éri meg a munkaadóknak” – szögezi le.

„Tény, hogy a megváltozott munkaképességűeknek speciális környezetet kell biztosítani, ami pénzbe kerül. Az én esetemben például kell laptop, képernyőolvasó stb. Utóbbit már támogatja a minisztérium, ezért ingyenesen hozzá lehet jutni, de nem mindig volt ez így.

Amikor felvettek a családsegítő központba, a vezetőnek kellett megvásárolnia nekem a laptopot több százezres képernyőolvasóval, ezt nem minden munkáltató vállalja.

A mozgássérülteknek teljesen akadálymentes környezetet kellene teremteni. Inkább kifizetik a szankciót, mint hogy megváltozott munkaképességűeket alkalmazzanak” – mondja Júlia.

Mint mondja, szerinte olyan, központilag szabályozott gazdasági ösztönzőkre lenne szükség, amelyek támogatják a munkaadót, hogy megérje neki felvenni egy fogyatékossággal élőt.

Joguk van dolgozni, mint mindenki másnak

Olyan jogszabály nem létezik, amely kötelezné a munkáltatót, hogy alkalmazzon megváltozott munkaképességű embereket. De van a fogyatékosok jogairól szóló törvény, illetve az alaptörvény, amely kimondja, hogy ugyanolyan joga van egy fogyatékossággal élőnek is dolgozni, mint mindenki másnak.

„Létezik egy úgynevezett akkreditációs eljárás, amely kifejezetten olyan munkáltatóknak szól, akik megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnak. De a szigorú szabályok miatt ezeknek a követelményeknek nagyon kevés munkáltató felel meg” – mondja a fiatal jogász. Kiemeli, hogy 2012-ben nagyon átalakították a rehabilitációs eljárásokat.

Kimondták: az a cél, hogy ne lerokkantosítsuk az embereket, hanem integráljuk vissza őket a munkaerőpiacra, de ennek ma nincsenek meg a feltételei.

Az Európai Unió nagy részében 10-15 százalékkal magasabb a foglalkoztatási ráta a fogyatékossággal élők körében, mint itthon. A nők pedig fokozottan hátrányos helyzetben vannak a férfiakhoz képest (még inkább, mint a többségi társadalomban).

Ugyanakkor a szemléletformálásban sokat lépett előre a társadalom. „Míg a ‘80-as években teljesen elzárták a fogyatékossággal élőket, ma azért már létezik integrált oktatás. Ha nehezen is, egy-két megváltozott munkaképességű ember el tud helyezkedni. Ha az emberekben a fogyatékossággal élőkben szemben kialakult sztereotípiákat le lehetne építeni, akkor könnyebben menne az elhelyezkedés” – fogalmaz Júlia, akinek nagy álma, hogy egyszer saját ügyvédi irodát nyithasson. A kitartását látva, nincs kétségem afelől, hogy az álom nem csak álom marad.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti