„Elvisz a zsákos ember!” – Félelemkeltés a gyereknevelésben

Mitől félünk? 

A félelem olyan érzelmi állapot, amelyben egy fenyegetés megszüntetésére vagy eltávolítására törekszünk. Ilyenkor kevéssé veszünk figyelembe egyéb szempontokat, gondolkodási és viselkedési készletünk beszűkül, ezáltal az összetettebb feladatok árnyalt megoldására képtelenné válunk. A hosszú távú gondolkodási készség megszűnik, és előnyben részesítjük a helyzetet gyorsan megváltoztató megoldásokat. A félelmetes helyzettel szembesülve megpróbálunk elmenekülni, vagy támadásba lendülünk, esetleg passzivitásba dermedünk. Ez utóbbi válaszreakció talán nehezebben értelmezhető a túlélés zálogaként, hiszen a lefagyás nem segíti az aktív megküzdést. Régen azonban nagy szerepe lehetett a veszély elkerülésében, hiszen a mozdulatlanná merevedett, halottnak tűnő ősünk megúszhatta a veszélyes ragadozó támadását. 
Az ember képes akár a távoli jövőre vonatkozóan is félelmet átélni, ami segíthet tervezni, és kidolgozni az elkerülés módjait. Ugyanakkor minél távolabbi vagy elvontabb dologtól rettegünk, annál csábítóbb megoldás, hogy a félelmet kiűzzük a tudatunkból, így az a tudatosságtól egyre távolabbra kerülve határozza meg működésünket. 

A történelem során a félelem egyre inkább láthatatlan fenyegetéssé vált. Maga a halál is az intézmények falai mögé szorult, és elvont fogalom lett belőle.

Már nem a táborhely körül ólálkodó kardfogú tigris jelenti a félelem tárgyát, hanem a vírus okozta járvány, a munkanélküliség, a klímaválság, a gazdasági helyzet, az adóhivatali vizsgálat vagy a váratlan balesetek. Ezáltal a félelemmel való megküzdés is megfoghatatlanná vált, és átkerült a fantázia birodalmába, hiszen a jól érzékelhető állati támadások helyett megjelenő félelmeknek csupán töredékével szembesülünk valamilyen élethelyzetben. 
Általában megkönnyebbülést okoz, amikor a távoli, ám a fantáziában alaposan körbejárt félelmünkkel a jelenben és konkrét módon találkozunk. Sokak számára megélt példa a fogorvosnál történő látogatás. Bár a fogorvosi székbe beülve az aggodalom nem kicsi, de még mindig sokkal jobban bírható, mint az előtte éjszaka szőtt fantáziák. Vannak, akik ezért inkább gyorsan elébe mennek a félelmük tárgyának, hogy minél hamarabb átessenek rajta, és így a félelem a fantázia világából a valóságba kerülhessen. 

Elrettentés és szorongás

A gyereknevelés részben felfogható úgy is, mint a világ bemutatása az újonnan érkezett emberkének. Ha az üzenetek jelentős része a veszélyekre és félelmetes jelenségekre vonatkozó figyelmeztetés, akkor ennek következményei megtestesülhetnek a kezdeményezőképesség visszaszorulásában, a szorongással teli világlátásban vagy az elköteleződés hiányában, akár több generáción keresztül is. 

Kép

Kép: Freepik

Bár a félelemkeltés könnyen bevethető eszköznek tűnik a nevelésben, az általa elért hatás erősen megkérdőjelezhető. Néhány évtizeddel ezelőtt a szülők-nagyszülők között voltak, akik a kisebb gyerekeknek még a zsákos embert és a szellemeket, a vallásosabbak a gyerekek viselkedését pásztázó Isten mindent látó szemét emlegették. A félelem átszőtte az akkori társadalmat, amelyben az alárendelődés, az alkalmazkodás és az engedelmesség fontos értékek voltak. Ezek a fenyegetések a gyermekek megrendszabályozására szolgáltak: a félelem csökkentette mozgékonyságukat, megfékezte a világot felfedezni kívánó kíváncsiságukat. A kicsik riadt szemmel közelebb húzódtak az ismeretlen fenyegetésről beszámoló felnőtthöz. A rövid távú cél ily módon teljesült, de mi lett a hosszú távú céllal: a kiteljesedésre törekvő, félelem nélkül működő, képességeit bátran használó személyiség létrejöttével? 

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a mai gyermekek már nem zsákos emberekkel vívják csatáikat. Nehezen megfogalmazható, alaktalan fenyegetések riasztják őket: sokszor a szülők párkapcsolatában mutatkozó nehézségek miatt aggódnak, máskor a szülők által jóindulatból eltávolított korlátok és határok hiányától szenvednek.

Nehéz biztonságosnak látniuk a világot, ha a szülők maguk is szorongással élnek, és ezért nem mernek szabályokat felállítani, vagy éppen ellenkezőleg, túl szűkre szabják a megélhető tapasztalatok körét, és folyton óvatosságra intenek. Mindemellett a fenyegetőzés legkülönbözőbb eszközei sem koptak ki az eszköztárból, így igen gyakori, hogy a legkülönfélébb büntetések kilátásba helyezésével igyekeznek a szülők vagy a pedagógusok a gyermeket rávenni a változásra. 
Tali Sharot kutatásai szerint az elrettentés nem igazán célravezető, ha valódi viselkedésváltozást szeretnénk elérni. A pozitív énkép fenntartásának záloga, hogy a kedvező információkat inkább meghalljuk önmagunkkal kapcsolatban, ezért a negatív visszacsatolásokból csak korlátozott mértékben okulunk. Az agykutató professzor kutatásának eredménye szerint, ahogy felnövünk, egyre ügyesebben tanulunk az intő szavakból is, ám az életünk derekán újra romlani kezd az ezirányú hajlandóságunk. Mindezek fényében a félelemkeltés gyakran hatástalan marad, főként a gyerekek, a tinik és az idősek esetében. Ráadásul a félelem hatására meghiúsulhat az alapvető szükségletek jelzése, a kreativitás, az egyszerű problémák megoldása, még az egyébként jól funkcionáló gyermekek esetében is. A bénító hatást jól példázza annak a lánynak az esete, aki az osztály legjobb tanulójaként kettes érdemjegyet kapott a rettegett magyartanárnál írt dolgozatára. Az történt ugyanis, hogy az első oldal írása közben kifogyott a tinta a tollából, de ezt nem merte jelezni a szigorú tanárnak, és kölcsönkérni sem mert egy másik tollat. Így aztán az üres tollal írt tovább, és a tollat a lapokra erősen rányomva véste fel egymás után a szavakat. 
Tali Sharot szerint félelemkeltés helyett érdemes olyan stratégiákat alkalmazni, amelyek az emberi fejlődésvágyra építenek. A gyermek kapcsolódási vágya, a közösséghez való tartozás igénye, a fejlődés erőforrás-központú nyomon követése, illetve az azonnali jutalmazás mind olyan tényezők, amelyek pozitív módon ösztönzik a viselkedés megváltoztatását. 

Amikor a szülő fél

A családokkal való munka során gyakran tapasztaljuk, hogy a szülő egyik fő célja, hogy a gyerek megkapja mindazt a szeretetet, törődést, kapcsolatot és figyelmet, amelyben ő gyerekként hiányt szenvedett. Ez a nemes cél gyakran együtt jár a szülő azon félelmével, hogy nehogy kárt vagy lelki sebet okozzon a gyermeknek. Ezek a szülők nehezen mondanak nemet, és tartanak azoktól a helyzetektől, amelyekben a határok kijelölésére lenne szükség. Mivel a szülő számára a nehéz érzések kimutatása félelmetes, ezért elrejti a valódi érzelmeit. Ugyanakkor az apró metakommunikatív jelekből a gyerek észleli, hogy valami nincs rendben, de biztos támpontot nem kap arra, hogy mit él át a szülője, illetve melyek az elvárások vele szemben. 
A járványidőszakban fellendülő home office jelenség előtérbe állította ezt a problémát. A jóakaratú szülők vért izzadtak, amikor a nagyon fontos meetingek alatt próbálták a gyerekeiket türelmet és megértést mutatva távol tartani az otthon berendezett irodától. Óriási feszültséget okozott, hogy egyszerre voltak a megértő szülő és a fegyelmezetten teljesítő munkavállaló szerepében. A két szerep egyszerre többnyire megélhetetlen, így szét kell választani őket. Itt jött a bökkenő.

A szülők sok esetben nem akartak határt szabni, azaz bezárni az ajtót, amíg dolgoztak. Ezt a gesztust úgy élték volna meg, mintha a kizárással elutasították volna, szeretetüktől megfosztották volna a szobába vidám történettel vagy vigaszra vágyva betörő gyermeket.

Féltek egyértelmű határt húzni – így aztán az egyértelmű szabályok megalkotása elmaradt. 
A gond az volt, hogy a gyerekek szabályok hiányában nem tudtak tájékozódni. A szülő a belépési kísérleteket eleinte kedvesen fogadta, mert nem merte kimutatni valódi érzéseit, miközben belül erős feszültséget élt meg. Így azt sem mondta ki, hogy nem szabad belépni, és nem jelölte meg a határokat például zárt ajtóval. 

Kép

Kép: Freepik

Megküzdés a félelemmel

Az aggodalom a szülővel születik, a félelem és a feszültség teljesen normális szülői érzések. A félelemmel való megküzdés nem jelenti azt, hogy mindenáron meg kell szabadulnunk a kellemetlen érzéstől, ez ugyanis általában fordítva sül el, hiszen rengeteg energiát felemészt, ha folyamatosan el szeretnénk nyomni a bennünk tomboló feszültséget. Paradoxon, de amikor mindenáron a feszültséget szeretnénk kontrollálni, akkor az gyakran olyan mértékben elhatalmasodik rajtunk, hogy pont azokhoz a megoldási mintákhoz nyúlunk, amelyeket egyébként kerülni szeretnénk. Ennek az az oka, hogy feszült helyzetben a biztonságot keressük, és ami ismerős, az biztonságos. 
Ráadásul a nehéz érzések elnyomásával a pozitív érzések teljesebb megélésétől is megfosztjuk magunkat. Dr. Márky Ádám szemléletes példájával élve az érzelmek úgy működnek, mint az inga, amelynek az egyik szélső helyzetét a nehéz érzések, a másikat a pozitív, megélni kívánt érzések jelentik. Ha megakadályozzuk, hogy az inga az egyik oldalra kilengjen, akkor a másik oldalra sem fog megérkezni. Családterápiás példánál maradva, annak a szülőnek, aki elnyomja a feszültségét, a boldog és megelégedett pillanatok is nehezen megélhetővé válnak. 
A félelem önmagában nem rossz, csupán egy üzenet az agyunktól, hogy olyan helyzetbe kerültünk, amivel dolgunk van. A megoldás felé vezető úton fontos, hogy tudatosítsuk, hogy éppen mi zajlik bennünk. Komoly önismereti munka annak a felismerése, hogy mit érzünk pontosan, és mitől tartunk az adott helyzetben. Ennek feltárásában segít az alábbi kérdések végigondolása: „Mit érzek most? Mi az, ami ezt az érzést kiváltja bennem? Mire gondoltam, amikor ezt éreztem? Mennyi esély van arra, hogy amitől félek, az bekövetkezik?” Az így megfogalmazott gondolatok segítenek, hogy ne olvadjunk össze az érzéssel, és ne vegyék át az uralmat az életünk felett.

Az érzelmeink kontrollja helyett fordítsuk figyelmünket a viselkedésünk kontrolljára, és idézzük fel azokat a személyesen választott értékeinket, amelyek alapján az életünket éljük, majd azokkal összhangban cselekedjünk.

Ez korántsem egyszerű, ugyanakkor jól elsajátítható módszer, ezért érdemes egyrészt az önismeretünket fejlesztenünk, másrészt gyakorolnunk a tudatos jelenlétet, amikor néhány percig megállunk, és csak megfigyeljük azt, hogy mi történik éppen a környezetünkben, a testünkben és az elménkben. Ennek az egyszerű technikának a gyakorlása hozzájárulhat, hogy amikor a félelem szele megérint, akkor az érzéseink figyelembevétele és elismerése mellett a viselkedésünket az általunk fontosnak tartott értékekhez igazítsuk. 

Forrás: Tali Sharot: How to motivate yourself to change your behavior

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>