Az igézéstől, rontástól, szemmel veréstől sok anya ma is félti gyermekét

„Nekem anyu mesélte, hogy amikor kicsi voltam, megigézett egy férfi, és én végigaludtam egy teljes napot. Én hiszek ilyenekben. Ezért mi Évikének vettünk piros karkötőt, amit mindjárt a kezére is tettem, ahogy hazamentünk kórházból. A babakocsira és a hordozóra piros szalagot kötöttem.” „A kisfiam üvöltve sírt és dobálta magát az ágyban, apát és engem is ellökött magától. Azóta, hogy van a kezén piros karkötő, ilyen nem fordult elő.” „Én 34 éves vagyok, de a piros szalag 9 csomóval még mindig rajtam van!” 

– Megleptek ezek a szövegek, kommentek, amiket átküldtem neked? 
– Egyáltalán nem, hiszen ezek részei a mai hiedelemvilágnak, még városi környezetben is. Hol tudattalanul, hol tudatosabban, de használunk olyan szólásokat, hogy „ezt lekopogom” vagy „nem akarom elkiabálni”, ha péntek 13-ára esik, akkor sokan nem szívesen mozdulnak ki otthonról... A legtöbben átmenetet képeznek a két szélsőség, a teljes tagadás és a mély, életet szervező hit között: például, ha valaki nem hisz ezekben a hiedelmekben, mégis kellemetlenül érzi magát, ha valamiért nem tudja lekopogni a szerencséjét. Hányan tesznek az autójukba védelmet biztosító kabalafigurákat, és nem hívő autóvezetők is kiakasztják a visszapillantó-tükörre a rózsafüzért, kiteszik a Szent Kristóf-érmét. „Lehet védekezni a természetfeletti veszélyek ellen természetfeletti eszközökkel” – mind a mai napig ismert a mágikus világképnek ez az alapelve. 
Egyetemes meggyőződés a Földön mindenütt, hogy a piros szín és a gyöngy – a gömb- vagy a kerek forma – képes az ártó hatásokat elhárítani. A piros karkötővel személyes élményem is van.

Első gyermekem háromhetes korától bejártam az egyetemre, és vittem őt is magammal. Az udmurt nyelvórán udmurt származású tanárnőmet felzaklatta, hogy a kisbabám karján nincs piros szalag, holott járműveken utazunk, kitéve sok ember ártó hatásának.

Még ajándékozott is nekem egy piros karkötőcskét. Egyszer adtam rá, de szinte azonnal levettem, mert rosszul éreztem magam attól, hogy én mástól – egy tárgytól – várom a gyermekem védelmét. 

– Egészen megdöbbentő praktikák következnek: „Ha valaki ártott neki, pisis pelenkával kitöröltük a szemének mind a négy sarkát.” „Addig nem hittem el, míg a nővérem meg nem igézte az ötnapos lányomat, aztán addig nem aludt, míg a húgyos peluskájával nem törölte ki a szemeit az anyósom.” „Nálunk azt mondják, ki kell nyalni a szemét. Amikor a fiam egész éjjel sírt, és nem segített semmi, és alkalmaztam, utána aludt, mint a bunda.” 
– A szem kinyalásával és pisis pelenkával törölgetéssel rontáshárítóként én még nem találkoztam, viszont az antibakteriális hatású vizelet vagy nyál a begyulladt szem népi gyógymódja volt a legutóbbi időkig. Mivel az igézés a szemen keresztül érkezik, érthető, hogy fizikai megtisztítással, hagyományosan vizelettel vagy nyállal is próbálták eltávolítani. 

– „Én 51 éves nagyi vagyok, és 5 unokám van, és igen, létezik igézés. De én szenteltvízzel hintem meg a gyereket, és ha kell, szenes vízzel mosom le, és utána alszik nyugodtan, sőt, még a doktornő is kérdezte, hogy nincs-e megigézve.” 
– A szenteltvíz és a szenes víz is rontást közömbösítő eszköz. Az általad idézett példák egyrészt a mágikus ártalmak megelőzését célozzák – ilyen a piros karszalag vagy gyöngykarkötő –, másrészt a megtörtént baj visszacsinálására vonatkoztak: ezt szolgálta a pisis rongy, a szentelt- vagy a szenes víz használata. 
A legtöbb közösségben volt néhány olyan személy, akik rontásforrások lehettek. Ők voltak például azok a fenyegetők, akik családi viszályok után visszakiáltottak: „Na megállj csak, majd meglátod, mi lesz!” De ha valaki sürgő-forgó, mindenbe beleszóló, mindenkivel könnyen szóba elegyedő volt, az is gyanússá válhatott.

Ami eltért a normálistól, a hétköznapitól egy közösségben, az már nyugtalanságra adott okot. 

– A hiedelem szerint minden esetben ártó szándékú a rontást okozó ember? Az anyák akaratlan igézéseket feltételeztek: „Néha az ember nem is akar rosszat, de egyszerűen olyan a kisugárzása. Nekem is volt olyan ismerősöm, hogy ha eljött, a gyerekem kész volt... és hiába volt piros rajta meg kifordított ruhadarab.” 
– Az igézések esetén megkülönböztették, hogy szándékosan történt-e vagy véletlenül. Akik egy közösségben akaratukon kívül ilyen szellemi erővel rendelkeztek, vigyázniuk kellett, nehogy véletlenül károkat idézzenek elő. 

– A kommentekből kiderül, hogy az anyák próbálják távol tartani a babától a nemkívánatos embereket, akik megzavarhatják a nyugalmát. „Sokan belemásznak a kisbaba aurájába, kezét, arcát megfogdossák, közel hajolnak, és nem tudják, hogy ez egy két hónapos babának rossz.” 
– Egy marokkói mondás nagyon erőteljesen fejezi ki a friss anya és kisbabája nagy veszélyeztetettségét: „A sírjuk a szülés után negyven napig nyitva áll.”

Az újszülött életében a szülés majdnem akkora nagy változás, amilyen legközelebb talán csak a halála lesz: minden megváltozik, ami előtte volt. Csak képzeljük el, mekkora krízis ez!

Logikus tehát, ha az anya a környezetében lévő embereket teszi felelőssé a baba feszültségéért. Fiziológiai tény, hogy káros hatású lehet a baba és az anya számára is a nagy nyüzsgés, a túl sok társas interakció, emberek nem kívánt közelsége, tapintatlan érdeklődése. 

– Ezek az anyukák a kicsik különleges szellemi érzékenységéről is beszámoltak: „Vannak túlvilági szellemek, amiket látnak a kisgyermekek. Ezt úgy a legkönnyebb észrevenni, ha sokáig néz egy pontot.” „Az én pici fiam még mosolyog is rá, olyankor kiráz a hideg.” 
– A kisgyermekkor a transzcendens élményekre nagyon fogékony időszak. Az én gyermekeimnek is volt hároméves korukig valamilyen erős élményük a fizikain túli világgal. Mivel ez az öt érzékszervvel nehezen megtapasztalható valóság része, jórészt a hitvilágunkon múlik, hogy elhisszük-e, amit a gyermek mond, vagy butaságnak, képzelődésnek bélyegezzük-e. Az ő számára biztosan valóság! Úgy tűnik, különleges érzéke van a kicsi gyerekeknek arra, hogy megérezzenek dolgokat, ráhangolódjanak az őket körülvevő világra, beleértve a láthatatlan világgal való kapcsolatot is. Ezért sem mindegy, hogy amikor azt mondja, „szörnyek vannak az ágyam alatt”, letorkolom-e, vagy inkább megadom neki azt a biztonságot, amire akkor szüksége van. 

– A világvallások felől közelítve hiszünk abban, hogy a világ nem ér véget a fizikai valóság határainál, hiszünk természetfeletti létezőkben, például a Bibliában szereplő segítő és bukott angyalokban, a megszállott emberekből kiűzött démonokban. Érdemes ilyen szempontból is elgondolkodnunk a rontás-hit hátterén. 
– Ha hisszük azt, hogy ha imádkozunk valakiért vagy áldást mondunk rá, az jó hatást gyakorol rá, és nemcsak itt, a közelünkben, hanem a világ bármely pontján – akkor nem logikus pusztán babonának tekinteni, hogy az én rosszakaratom is hatást gyakorolhat rá.

Nyilván a rossz­akarat nem kapcsolódhat össze Isten erejével, de az emberi szónak és gondolatnak is van Istentől kapott teremtő ereje.

Egyszerű emberként is felelősek vagyunk a sugallt gondolataink és tetteink hatásáért. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2022. áprilisi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>