Hajtűkanyarok a Gondviselés útján – A felújított római Villa Mater Redemptoris zarándokházban jártunk

Az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja, röviden a megváltós nővérek szerzetesei nemcsak segítőkészek, áldozatosak, mély hitűek és műveltek, de szellemesek, ügyesek, talpraesettek és bátrak is – szűrtük le tapasztalatként a római látogatásunk alkalmával. A nővéreket azért kerestük fel, hogy együtt tekintsük meg a közelmúltban felújított és megáldott Villa Mater Redemptoris zarándokházat.

Megváltós nővérek
Kép: Velkei Tamás

„Oda nem férsz be” – figyelmezteti Kinga nővér rendtársát, Teodórát, miközben a nővér éppen két autó közé igyekszik befurakodni, olyan vagányan, ahogyan ez Rómában szokás. A gépkocsival a Szent István Házból tartunk a Francesco Tamagno utcában található Villa Mater Redemptoris zarándokházba, amelyet a közelmúltban áldott meg Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke.

A ház 2019 őszén került a kongregációtól a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tulajdonába, a nővérek tréfálkozva úgy fogalmaznak: nem otthon lesznek a házban, hanem vendégségben. Tóth Tamás, az MKPK titkára a felszenteléskor azonban leszögezte: a zarándokház lényegében továbbra is a nővéreké, és arra kérte őket, érezzék magukat benne ugyanúgy otthon, mint eddig.

Az épületet – amelynek működtetése a Szent István Alapítványhoz tartozik – a magyar állam tekintélyes anyagi támogatásával újították meg.

Az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációját Eppinger Erzsébet, szerzetesi nevén Mária Alfonza anya alapította 1849-ben Niederbronban, Elzászban. A nővért Isten rendkívüli kegyelmekkel ajándékozta meg: látomások, elragadtatások mélyítették bensőséges kapcsolatát Jézussal. Alfonza anya többször volt fekvőbeteg, amelyek során megtapasztalta, mennyire magunkra vannak hagyva a szegény betegek otthonaikban. Ezért az új kongregációt a házi betegápolásra alapította, és gondozásba vette a szegény gyermekeket is, hogy a hitoktatást lehetővé tegye számukra. A megváltós nővérek 160 évvel ezelőtt telepedtek meg Magyarországon, ahol óvodát, iskolát, kórházat alapítottak. 1863-tól Sopronban is működött a rendnek egy háza, ahol megindult a szerzetesképzés. Innen Budapesten kívül Iglóra (ma Szlovákia), Kismartonba (ma Ausztria) és Elizabethbe (Egyesült Államok) kerültek ki a nővérek. A kommunista hatalomátvétel után sok apáca kényszerűségből elhagyta hazáját. Így találtak új otthonra az örök városban, ahol a Via Tamagnón nyitottak rend- és zarándokházat.

„Ferrarival” a Tamagno felé

Mint jeleztük, a volán mögött Teodóra nővér, a házfőnök ül, aki Rómában kezdett vezetni, vagyis nem ismeretlen számára, hogy az örök városban az útburkolati jelek és a közlekedési táblák inkább csak tájékoztató jellegűek.

14 éve vezet, és szédítő ügyességgel irányítja a Volkswagent, amit tűzpiros színe miatt a nővérek maguk között csak Ferrarinak hívnak.

„Kinga nővér nálam sokkal ügyesebb volt, amíg vezetett, mi csak Schumacher kettőnek becéztük. Fél Európát bejárta, a München–Róma távolság olyan volt neki, mint nekem kimenni a római reptérre” – osztja meg velünk Teodóra nővér rendtársáról, aki kora miatt ma már nem vezet. Ha nincs nagy forgalom, a nővérek negyedóra alatt átérnek az egyik házból a másikba.

Hogy miért teszik meg a távot napközben többször is? Jelenleg még a Szent István Házban laknak, a közelmúltban fölszentelt régi otthonukban 2021 óta zajló munkálatok ugyanis még nem fejeződtek be teljesen. Az olasz munkatempó, a Covid-járvány, a számos engedély beszerzése, továbbá az orosz–ukrán háború miatt fellépő nyersanyaghiány miatt kicsit csúszik a teljes átadás, így a nővérek visszaköltözése is, amit jelenleg június végére terveznek. (A házat a Battistini metrómegállónál kiszállva érhetik majd el a zarándokok, előreláthatólag ősztől.)

Kép
Megváltós nővérek
Teodóra nővér és Kinga nővér - Kép: Velkei Tamás

Amikor a városban van dolguk, mindig elvisznek a házba néhány doboz holmit. Most is betesznek néhányat a csomagtartóba, ha már megmutatják nekünk a gyönyörűen felújított zarándokházat, amelyet a köznyelv az utca neve után csak Tamagnónak hív. A két nővér imával kezdte az utat, amihez magunk is csatlakoztunk.

Menet közben megtudjuk, hogy

a 83 éves Kinga nővér a hatvanas években még dolgozott a zarándokház építésén, a rend korábbi római helynökével, Galavits M. Geraldine nővérrel együtt tolták a talicskát, vagy épp malteroztak, ha arra volt szükség.

Ő Rómában is lett nővér, a via Tamagnón került sor a beöltözésére.

Galavits M. Geraldine anya a Sopron vármegyei Lövőn született 1909-ben. Előbb gimnáziumi tanár lett, majd 1935-ben német-francia szakos tanári oklevelet szerzett, így került a budapesti Szent Margit Leánygimnáziumba, ahol igazgató lett. 1959-ben érkezett Rómába azzal a megbízással, hogy szerezzen egy telket vagy házat, ahol a világban szétszóródott megváltós nővérek otthonra lelhetnek, illetve a magyar zarándokok megszállhatnak. Hogy a ház felépült, és ma is áll, az lényegében Geraldine anya kitartó és alázatos munkájának köszönhető. A nővér Linzben hunyt el 1989-ben.

A zarándokház, ahol még érezni a felújítás illatát

A közös munka nem a véletlen műve: Geraldine anya Kinga nővér nagynénje volt, általa került Rómába. Története nagynénjééhez hasonlóan kalandos: az Iparművészeti Főiskolán végzett restaurátor–freskófestő szakon. Magyarországon gyakorolta is a hivatását, majd rokona meghívólevelével Rómába utazott „fejlődni” – valójában azért, hogy ott novícia lehessen. Szabadidejében ikonokat festett – a képek a költözésig egyelőre dobozban várnak.

„Ez a Gondviselés útja volt, nem a véletlen műve egyik hivatásom választása sem” – jegyzi meg Kinga nővér.

Közben meg is érkezünk a Francesco Tamagno utcai zarándokházhoz, ahová nem is olyan könnyű feljutni: a szűk közterületen parkoló autók, kétirányú forgalom, meredek emelkedő és beláthatatlan hajtűkanyarok teszik próbára Teodóra nővér vezetési képességeit. Ő azonban állja a sarat, pedig a római taxisok szerint ez az örök város legveszélyesebb utcája.

A Villa Mater Redemptoris kertjét színpompás leanderbokrok és babérfák illata tölti be, a kellemes szellő ingatta faágakon madarak trilláznak. A ház teraszáról csodás kilátás nyílik Rómára. Isteni békesség lengi be a teret. Az épületbe lépve még érezni a felújítás illatát.  Először a recepcióhoz érünk, onnan nyílik a modernizált kápolna, amelynek terét a szürke és a drapp színek uralják.

A mellette haladó folyosón érünk a leendő sekrestyébe, amely nem készült még el teljesen. „Ma még igen nagy hit kell hozzá, hogy el tudjuk képzelni, ez lesz itt a sekrestye” – tréfálkozik szarkasztikus humorával Kinga nővér. A klauzúrát, a szerzetesek világiaktól elzárt otthonát ugyanezen a folyosón, csak az ellenkező irányban, a recepcióval szemben alakították ki. A négy lakrész mellett itt kap helyet egy könyvtárszoba is.

A ház befogadóképessége jelentősen nőtt az átalakítás során, közli Teodóra nővér mialatt az emeletre tartunk. A szobák egyszerűen berendezettek, de kényelmesek, minden bútort kicseréltek, a vizesblokkokat teljesen felújították. A szobák közül kettőt mozgáskorlátozottak is igénybe vehetnek majd. Az épület legfelső szintjén családi apartmanok találhatók. A tágas ebédlő a szuterénban kapott helyet.

A betörőket is megijesztő magyar nyelv és a húsleves

A házat bekamerázták, amire szükség is volt, mert, mint azt a két nővér felidézi, az elmúlt húsz évben ötször „látogatták” már meg őket a betörők. Az egyik alkalommal Teodóra nővér „fogadta” őket, amikor az irodában kutakodtak értékek után.

Egy másik tolvajt Kinga nővér vont felelősségre: amikor az idős nővér magyarul kérdezte a betörőt, hogy „te mit csinálsz itt?”, az úgy megijedt, hogy elfutott a kápolna irányába.

Kinga nővér meg utána, mert attól tartott, hogy a bűnöző kirabolja a tabernákulumot. A megrémült betörő végül az ablakon kiugorva menekült el, mesélik ma már nevetve, miközben kisétálunk a teraszra a Szűz Mária-szoborhoz.

Alattunk Róma hömpölyög, körülöttünk virágok illatoznak, méhek döngicsélnek. A visszaúton már meg sem lepődünk Teodóra nővér szédületesen vagány vezetési stílusán. A Szent István Házban harmadik társuk, Fausztina nővér vár minket finom magyaros vacsorával, a Jászságból származó apáca szívét-lelkét belefőzte a húslevesbe és a pörköltbe.

Vacsora után betérünk a ház kápolnájába. Az üvegmozaikon átszűrődő napfény transzcendens miliőt teremt. Az első sorban összekulcsolt kézzel Kinga nővér imádkozik.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti