Az informatikai szakterületen állást kereső Hunornak nem indult könnyen az álláskeresési folyamat, hónapokig eredménytelenül próbálkozott, egyes helyekről vissza sem jeleztek neki, vagy elutasító válasz érkezett. Szerinte az egyik fő probléma az, hogy a cégek egy része mindenképpen tapasztalattal rendelkező munkatársakat szeretne alkalmazni, ez pedig értelemszerűen jelentősen csökkenti a pályakezdő fiatalok esélyeit.

Összesen több mint húsz helyen próbálkozott pozitív válasz nélkül, de nem fordult meg a fejében, hogy szüneteltesse a keresést, hiszen tisztában volt vele, próbálkozás nélkül nem lehet eredményt elérni – végül sikerült is elhelyezkednie.

Ritkán érkeznek válaszok

„Az első sikerélmény általában kicsit lassan érkezik a fiataloknál. Én is azt tapasztalom, hogy gyakran nehezen kapnak visszajelzést, hetek telhetnek el addig, amíg egy helyről válasz érkezik, erre is fel kell készülni. A többség azt szeretné, ha gyorsan mennének a dolgok, de a valóságban nem mindig sikerül.” 

„Javasolni szoktam a kapcsolati háló kiépítését is, hogy egy adott pályáról a tapasztaltabbaktól is tudjanak kérdezni a fiatalok” – fejti ki véleményét az említett helyzetek kezeléséről Nagy Flóra.

A pályaorientációs és karrier-tanácsadó szakember a mesterképzés során szembesült azzal, hogy milyen sokan nem tudják megmondani, mivel szeretnének foglalkozni. „A harmincból talán öt ember tudott erre konkrét választ adni. Már akkor éreztem, szeretnék utána járni, hogy mi lehet ennek a bizonytalanságnak az oka” – emlékezik kezdeti motivációjára a szakember, aki később diplomamunkáját is a pályaorientáció témakörében készítette el, különböző intézmények vezetőit meginterjúvolva, előadást tartva középiskolás diákoknak.

Az egyik legfontosabb probléma, melyet munkája során Flóra tapasztalt, egyértelműen az információ hiánya. Szerinte a középiskolák többsége nem fektet elég nagy hangsúlyt az önismereti részre, ezért ő igyekszik több tényező mentén megvizsgálni, milyen pálya passzolhat egy diákhoz. Lényegesnek tartja a munkaerőpiac ismeretét is, mert sokan nem tudják, hová vezetheti őket a megszerzett diploma. Úgy véli, az általános iskola hatodik osztályától már érdemes beszélni a témáról a gyerekekkel, hogy minél hamarabb pontos képet kapjanak a helyzetről.

„A jobbik eset az, amikor egy cég gyakornoki program keretében neveli ki friss állományát. Ilyenkor a fiatalok meg tudják nézni, hogy néz ki egy adott munkakör, és a munkáltatók is szívesebben alkalmazzák azokat, akik náluk voltak gyakornokok. 

Mindig elmondom a diákoknak, hogy a diákmunka során szerzett tapasztalatok is hasznosak lehetnek. 

Az állásinterjún fókuszban vannak a személyes készségek, ilyenkor fontos, hogy a pályakezdő is tudjon példát mondani azzal kapcsolatban, hogy korábban egyes képességeit milyen helyzetekben használta fel” – hangsúlyozza a korai tapasztalatgyűjtés fontosságát Nagy Flóra.

Ami a tőle segítséget kérő fiatalok átlagéletkorát illeti, klienskörének megközelítőleg tíz százaléka kér tanácsot már általános iskolás korában. Erre a korosztályra jellemző az is, hogy a gyerekek szülőkkel együtt érkeznek, és őket is bevonják a beszélgetésbe. Továbbá fontos tapasztalat, hogy egyesek nemcsak pályakezdés, hanem pályaváltás esetén is megkeresik. A változtatás kapcsán elmondja, sokan nehezen hozzák meg ezt a döntést, vagy már csak akkor, amikor nagyon muszáj.

Kép

Illusztráció forrása: Rawpixel

Létezik-e stabil állás?

A pénzügyben dolgozó Diána friss diplomásként kezdett el munkát keresni, eleinte azt gondolta, könnyen fog menni. Először bankban próbált meg elhelyezkedni, de miután szembesült azzal, hogy pályakezdőként számára kedvezőtlen feltételek mellett kellett volna dolgoznia – call centeresként éjjeli műszakban is –, inkább lemondott a lehetőségről.

Ezt követően pénzváltóban próbálta megtalálni a helyét, ahol 6 órás munkaidőben dolgozhatott volna tanulmányai folytatása mellett, de a néhány hét alatt tapasztalt rossz élményei miatt végül azt is ott kellett hagynia. Időközben a kettős terhelés miatt úgy döntött, megszakítja a mesterit, és végül pénzügyi elemzőként kapott munkát egy cégnél, ahol már egyértelműen hosszú távra tervez. 

„Egyre kevésbé életszerű azt állítani, hogy valakinek biztos állása van. Nem tudom, ki mondhatja ezt el magáról napjainkban.

Sokszor kiderül viszont egy-egy tanácsadáson, hogy egyes diákok nemcsak egyetlen pályára alkalmasak, hanem van reális B opció is. Ezeket a lehetőségeket érdemes időben feltérképezni, ha egy ideig csak hobbiként vannak is jelen az életünkben. 

Könnyebb úgy készülni a nehéz helyzetekre, ha több lábon állunk” – hívja fel a figyelmet a képességek felismerésének fontosságára Nagy Flóra.

A kérdéssel kapcsolatban Diána is úgy gondolja, az általa ismert pénzügyi világban szintén nehéz olyan helyet találni, ahol egy fiatal stabilan, számára elfogadható körülmények között elhelyezkedhet, és még fejlődési lehetőségei is maradnak hosszú távon.

„Bankban lehet jó karriert felépíteni, de még biztonságosabb, ha valaki minden energiáját és idejét befektetve felépít magának egy olyan céget, amely hosszú távon meg tud állni stabil lábakon, és akkor a saját döntéseitől függhet a jövője” – mondja el véleményét a fiatal lány, aki jelenleg arra fókuszál, hogy a munkájában a lehető legtöbbet kihozza magából.

Engedélyre várva

A pszichológusi pálya iránt elkötelezett Noémi ötévnyi egyetem után kezdett el munkát keresni, de hamar nehézségekbe ütközött. Fő célja már akkor is az volt, hogy egyszer magánrendelőt nyithasson, azonban korábban nem számított arra, hogy a bürokrácia miatt ennyire hosszú ideig kell várni az engedélyek megérkezésére. Ha ezek megvannak, akkor is csak supervizorral együttműködve kezdhet el valaki dolgozni, ami újabb költségeket és kedvezőtlen szerződési feltételeket jelentett az ő esetében.

„Először próbáltam olyan munkákat keresni, amelyeknek valamilyen szinten közük van a pszichológiához. Elsőként egy gyerekotthontól kaptam egy próbahetet, de ők végül mást vettek fel. Nem jött össze semmi az első két hónapban, utána pedig már nem kizárólag a szakmához közeli lehetőségeket kerestem, nyitott voltam sok másra is.” 

„Azért nem működött a keresés, mert egyes helyeken túlképzettnek számítottam, és a munkaadók úgy gondolták, hogy két diplomával csak ideiglenesen akarok náluk dolgozni, ők pedig hosszabb távra kerestek embert” – hívja fel a figyelmet egy újabb gyakori problémára.

Végül közel fél év után kapott szerződéses munkát, jelenleg egy kávézóban dolgozik, de a közeljövőben már mindenképp szeretne elhelyezkedni a tanult szakmájában. Olyan közvetítő cégen keresztül szeretne dolgozni, amely klienseket köt össze pszichológusokkal, korábban ettől a lehetőségtől is az engedélyek hiánya miatt esett el.

Noémi úgy érzi, nagyon sokat segített volna neki, ha az egyetemen részletes tájékoztatást kap arról, hogyan működik a hosszas folyamat, akkor biztosan sokkal hamarabb elindította volna. A keresés elhúzódó időszaka egy idő után lelkileg megviselte, a folyamatos csalódások miatt közömbössé vált, de úgy érzi, megtakarításai miatt az idő nem sürgette úgy, mint azokat a pályakezdőket, akiknek az egyetem elvégzése után alig vagy egyáltalán nincs félretett pénzük.

Szakértői tippek

1. Írj pozícióra szabott önéletrajzot és motivációs levelet!
2. Ne küldd ugyanazt mindenhová – igazítsd a dokumentumaidat az adott pozícióhoz és céghez. 
3. Készülj az interjúkra! Gyakorold a tipikus interjúkérdéseket, és ismerd meg a céget, ahová jelentkezel. 
4. Legyél nyitott a tapasztalatszerzésre! Törekedj arra, hogy a tanulmányaid alatt diákmunkát vagy gyakornoki munkát végezz, az állásinterjún ezekből a tapasztalatokból tudsz majd példákat hozni. 
5. Építs kapcsolatokat! Vegyél részt szakmai eseményeken, sok lehetőség a személyes kapcsolatokon keresztül nyílik meg. 

Amit érdemes elkerülni: 

1. Ne add fel túl hamar! Az álláskeresés időigényes és néha frusztráló lehet – de minden elutasítás egy lépéssel közelebb visz a megfelelő lehetőséghez. 
2. Ne hanyagold el az online jelenléted! A munkáltatók gyakran megnézik a LinkedIn-profilodat – legyen naprakész, és tükrözze a szakmai céljaidat. 
3. Ne légy túl szerény! Merd megmutatni, miben vagy jó – különösen, ha még nincs sok tapasztalatod, a hozzáállásod és a motivációd sokat számít.

50 éves korban is érdemes változtatni

Az öt klasszikus szív- és érrendszeri kockázati tényező – a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a túlsúly, a cukorbetegség és a dohányzás – több mint 10 évvel csökkentheti a várható élettartamunkat 50 éves korban, derül ki német kutatók nemzetközi tanulmányából. Azt is megmutatta ez a kutatás, hogy 50 éves korban is érdemes változtatni az életmódunkon, hiszen a kockázati tényezők csökkentésével, kezelésével egyéni szinten is tehetünk a hosszabb és egészségesebb életért. 

Dr. Christina Magnussen, a Hamburg-Eppendorfi Egyetemi Orvosi Központ Kardiológia Osztályának igazgatóhelyettese kutatócsoportjával több mint 2 millió ember adatait elemezte 39 országból. A résztvevők egészségének alakulását 47 évig követték nyomon.  

Az eredmények szerint mind az öt kockázati tényező megléte esetén nőknél 13 évvel, férfiaknál 11 évvel hamarabb alakultak ki szív- és érrendszeri betegségek, mint kockázattal nem rendelkező kortársaiknál. 

A várható élettartam nőknél 14,5 évvel, férfiaknál közel 12 évvel csökkent.

Az életmód megváltoztatásával és a kockázati tényezők kezelésével viszont mind a szív- és érrendszeri betegségek, mind a halálozás kockázata csökkenthető. Dr. Magnussen kiemelte, hogy a vérnyomás szabályozása és a dohányzás abbahagyása volt a leghatékonyabb: a vérnyomás csökkentése 55 és 60 éves kor között a nőknél 2,4, a férfiaknál 1,2 évvel tolta ki a szív- és érrendszeri betegségek megjelenését, a dohányzás abbahagyása pedig a nőknél 2,1, a férfiaknál 2,4 évvel.

Fogyás 40-50 évesen? Drámaian csökkenti a krónikus betegségek kockázatát

Azok a középkorúak, akik meg tudnak szabadulni a túlsúlyuktól, felére csökkentik a krónikus betegségek kialakulásának kockázatát, állapították meg finn kutatók, akik három, brit és finn hosszú távú kutatás eredményeit elemezték. A három kutatásban összesen 23 ezer fő vett részt, és az időtartamuk 12–35 év volt. 

„Kevés tanulmány vizsgálta a tartós fogyás egészségünkre gyakorolt jótékony, hosszú távú hatásait a cukorbetegség kockázatának csökkenésén túl” – mondta el Dr. Timo E. Strandberg, a Helsinki Egyetem geriátriai professzora, az egyetemi kórház főorvosa. Elemzésükben a kutatók a szívroham, az agyvérzés, a rák, az asztma, a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) kialakulását és a halálozási arányokat is vizsgálták.

Az eredmények szerint a testtömeg-index (BMI) 25 alá csökkenése kb. 50 százalékkal csökkentette a krónikus betegségek kialakulásának kockázatát, és 19 százalékkal a halálozást, mind a két nemnél. 

A nőknél a menopauza sem befolyásolta jelentősen az eredményeket: ugyanazt a védőhatást tapasztalták az 50 évesnél fiatalabb és az 50 évesnél idősebb nőknél is. 

A kutatások külön érdekessége, hogy olyan időszakban készültek, amikor a fogyasztó injekciók és sebészeti beavatkozások még nem terjedtek el, így a résztvevők hagyományos módszerekkel fogytak, azaz az étkezésükön és a fizikai aktivitásukon változtattak. 

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

Ez az étrend a hosszú és egészséges élet titka

Egy idén publikált longitudinális kohorszvizsgálat szerint, amely során a kutatók 30 éven keresztül, ismételt mérésekkel követtek egy csoportot (azaz kohorszot), az egészséges öregedést leginkább egy növényi alapú ételekben gazdag, állati eredetű ételeket is tartalmazó étrend segíti elő. 

„Meglepett, hogy milyen erős a kapcsolat középkorban az egészséges étrend és az egészséges öregedés között, még akkor is, ha figyelembe vesszük az egyéb tényezőket, például a fizikai aktivitást” – mondta a tanulmány vezető szerzője, dr. Anne-Julie Tessier, a Montreali Egyetem munkatársa. – „Érdekes módon az általunk tanulmányozott egészséges étrendek mindegyike nemcsak az általános egészségi állapotot javította, hanem az egyes részterületeket is, mint a szellemi, fizikai és mentális egészség. 

Újdonság az összefüggés bizonyítása a növényi alapú étrend és az egészséges öregedés között. 

Ez az étrend minimalizálja az állati eredetű ételeket, a hangsúlyt a gyümölcsökre, zöldségekre, a teljes kiőrlésű gabonákra és az egészséges zsiradékokra helyezi. 

Ez azt mutatja, hogy követhetünk olyan étrendet, ami egyszerre van jó hatással az ember egészségére és a bolygóra.”

Nincs egyetlen, mindenkire érvényes étrend, hangsúlyozta a kutató. Fontos figyelembe venni a páciensek személyes preferenciáit, kulturális hátterét és egyéni igényeit is. Például ahogy öregszünk, úgy nő a fehérjeigényünk. Ezért az egészséges, állati eredetű élelmiszerek, például a sovány hús, hal, joghurt, vagy a kiváló minőségű növényi fehérjék, például hüvelyesek beiktatása előnyös lehet a fizikai funkciók és az általános egészség megőrzésében. 

„A saját étrendem a környezettudatos étrendhez (Planetary Health Diet) és a mediterrán étrendhez is igazodik: az étkezéseim nagy részét gyümölcsök és zöldségek teszik ki, emellett teljes kiőrlésű gabonaféléket, hüvelyeseket, kis mennyiségű egészséges állati fehérjét és olívaolajat fogyasztok” – árulta el dr. Anne-Julie Tessier.

Mutasd meg, hogy ülsz le és állsz fel, megmondom, meddig élsz

Az, hogy milyen könnyen tudunk leülni a földre és utána felállni onnan, előrejelezheti, hogy meddig élünk. 

Azoknál a felnőtteknél, akik jól teljesítenek a leülés-felállás teszten, közel négyszer alacsonyabb a betegség és a halálozás kockázata, mint azoknál, akik kevesebb pontot értek el. 

A júniusban publikált tanulmány, melyet Dr. Claudio Gil S. Araújo, a brazíliai Rio de Janeirói Clinimex edzésgyógyászati klinika dékánja és munkatársai készítettek, megmutatta, hogy az egészség és a hosszú élet szempontjából nem csak az állóképesség, az aerobikus fittség számít, hanem az izomerő, a rugalmasság, az egyensúly és a testösszetétel is. A leülés-felállás teszt ezeket méri, és semmilyen speciális eszközre nincs szükség hozzá. 

A teszten 10 pontot lehet elérni: maximum 5 pontot a leüléssel és maximum 5 pontot a felállással. 10 pontot akkor lehet elérni, ha támaszkodás nélkül tudunk leülni törökülésbe, majd onnan felállni. Minden támaszkodásért (pl. kéz, kar vagy térd) egy-egy pontot kell levonni, a bizonytalan kivitelezésért 0,5 pontot. Ha külső segítséget kell igénybe vennünk, például székbe kapaszkodunk, akkor nem jár pont. A tesztet bemutató részletes videó itt tekinthető meg: 

Ahhoz, hogy földön ülésből felálljunk, izomerőre és jó egyensúlyra van szükség. Ha nehezen megy, itt az ideje tenni ellene. Az orvosok és kutatók egyre inkább felismerik az erőnléti edzés és a fizikai aktivitás fontosságát az aerob edzés mellett. „Nem elég hetente többször úszni – mondja Dr. Daniel Forman orvos, a Pittsburghi Egyetem szakértője. – Ma már azt ajánljuk, hogy hetente legalább kétszer iktassunk be erőnléti edzést. Ez éppolyan fontos, ha nem fontosabb a leépülés megelőzésében.”

Portugália: Cascais és Estoril

Lisszabon központjából elővárosi vasúttal csupán negyven percet kell vonatoznunk az „arisztokraták pihenőhelyéig”. Cascais a 12. században még halászfalu volt, a fővárost látta el haláruval. 1755-ben a nagy portugál földrengés a településre is lesújtott, I. Lajos király a 19. század második felében mégis itt alakíthatta ki a királyi család nyári rezidenciáját. 

A település a kiemelt figyelem révén már 1878-ban rendelkezett elektromos közvilágítással, hamar ideért a vasút, sőt kaszinók, golfpályák is létesültek. A mutatós villákban a korabeli elit igen élénk társasági életet élt, még a háborúkban ellentétes oldalon álló uralkodók, főnemesek is békében társalogtak egymással a különböző helyi fogadásokon. 

Cascais nyaranta ma is üdülőhellyé változik, amelynek tengerpartja gyalog könnyűszerrel bejárható. Persze már nemcsak az arisztokráciáé, hanem rengeteg középosztálybeli portugál, sőt brit család is rendelkezik itt lakással.

A helyiek úgy tartják, a cascais-i éttermek konyhája sokkal izgalmasabb, mint a lisszaboniaké, ráadásul a városka főterén a mai napig aukciókon, licitálással kelnek el a friss halak.

Cascais a szomszédos Estorillal egybeépült, csak a várostábla választja el őket. Naplementekor Estoril partjairól gyönyörű a kilátás Cascais fényeire, s olyan kellemes itt az éghajlat, hogy a környék évente kétszer is virágba borul. Ha a szépség mellé vadságot is keresünk, az egyik legpazarabb látványosság a Boca do Inferno, vagyis a Pokol szája nevű természetes kőhasadék, ahol az Atlanti-óceán hullámai elemi erővel csapódnak a sziklák közé. Személyes élmény: naplementekor nagy ajándék erre járni.

Kép

Fotó: Szász Adrián

Cascais, Portugália

Írország: Killiney és Dalkey

Dublinból ugyancsak elővárosi vasúttal – ottani nevén DART-tal – közelíthetjük meg Killiney öblét. Itt leszállva fellélegezhetünk az ír főváros zajából, s a festői környezetben, a homokos, hullámok mosta tengerparton – jó esetben napfényben, idilli nyugalomban – szép kavicsokat, kagylókat gyűjthetünk. 

Innen csupán egyetlen megálló a következő DART járatra visszaszállva az aprócska ékszerdobozként számontartott Dalkey üdülőfalu, amit még a vikingek alapítottak, és már a középkorban aktív kikötő volt. Ma olyan hírességek lakják, mint a U2 együttes ikonikus frontembere, Bono, az énekesnő Enya, de a 2020-as Covid-karantén alatt Matt Damon is itt ragadt, miután éppen a közelben forgatott. Azt mondják, ha megmásszuk a dombot, amelyre Dalkey épült, tiszta időben akár Walesig is elláthatunk.

Személyes sztori: ottjártunkkor a városka utcáin felfelé kapaszkodva gyönyörködtünk a sztárok helyi villáiban meg a kilátásban, a háttérben Dalkey lakatlan szigetével. Volt, aki a kertjébe is beinvitált fotózni, mondván, onnan a legszebb a panoráma. Majd hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtük keresni az énekes, Bono házát a lakosok útbaigazítása alapján. Végül nem tudtuk elvéteni, a hatalmas kapuja dalszövegekkel volt telefirkálva. Amint olvasgattuk a rajta lévő idézeteket, kiszólt a kaputelefonon egy hang, hogy hagyjuk el a területet. Fél perc múlva ki is jött egy testőr, kérve, hogy távozzunk.

Ám erre már nem volt időnk, mert a hátunk mögüli útról a bejárat elé gördült egy nagy fekete autó, a hátsó ülésén az épp hazatérő Bonóval, akit így személyesen is üdvözölhettünk.

Az élményt a közeli Howth kikötőjében, egy világítótorony tövében, fókákat figyelve dolgoztuk fel.

Kép

Dalkey – Fotó: Szász Adrián

Málta: Birgu és Isla

Máltának a nagyvárosai sem nagyok, a kisvárosai meg egészen aprók. A köztük húzódó távolságok többsége is könnyen bejárható: egyszer véletlenül egy faluval később szálltam le a helyközi buszról, és pár perc alatt visszaértem gyalog az előző községbe. Ennek a piciny országnak ugyanakkor óriási történelme van, amely során nem mindig a gyönyörű Valletta volt a fővárosa, hanem a vele egy öbölben, szemközt fekvő takaros Birgu. 

A hely 1565-ben még a Città Vittoriosa, azaz Győzelmes Város névre hallgatott, miután a törökök sem tudták bevenni. Előtte San Angelónak hívták, a mai elnevezése pedig az olasz-spanyol borgo (erődített hely, város) szóból származhat. 

Birgu mézszínű házai a színes erkélyeikkel igen hangulatosak, még a repedéseikből is történelemillat árad. A díszes utcatáblák és a portákon feltűnő vallási ikonok, relikviák itt legalább olyan gyakoriak, mint más országok postaládáin a „nem kérünk reklámot” feliratok. Október elején, a Birgufest alkalmából az utcákat zenészek töltik meg, s a „Birgu gyertyafényben” program jegyében a közvilágítást kikapcsolva kizárólag gyertyákkal, fáklyákkal, mécsesekkel világítják be a települést. 

Kép

Birgu – Fotó: Szász Adrián

A szomszédos Islának (a neve szigetet jelent) szinte minden sarka a tengerre nyílik. Keskeny utcái, magas házai mediterrán melankóliát árasztanak. Krémszínű bazilikája minden év szeptemberében zarándokok ezreit vonzza ünnepi körmenetre, a várost ekkor színes girlandok, lámpások díszítik.

Isla őrtornya Málta egyik ikonikus kilátópontja, az oldalába faragott szem és fül – a „figyelő és hallgató erő” – az ország megóvásának szimbóluma.

Korántsem egy skanzenről, hanem élő, lüktető településről beszélünk, de zsúfoltság, rohanás nélkül, igazi máltai miliővel.

Svédország: Smögen és Trollhättan

A nyugat-svédországi Smögen halászfalu eredetileg több kis szigetre épült, amelyek az idők során összeolvadva ma már egy nagy önálló szigetet alkotnak. Ennek megfelelően hídon át érkezhetünk e filmbeillő atmoszférájú településre, amelynek a neve valószínűleg a svéd smyghål szóból ered, ami szabad fordításban „besurranó nyílást” jelent – a korábbi kis szigetek közti résekre utalva. 

Smögen a körülbelül 600 méter hosszú, fából készült mólójáról híres, amelyen színes – a helyi szokásoknak megfelelően főleg piros – régi halászkunyhók találhatók, ezek némelyikében boltok, büfék, étkezdék üzemelnek. A piros házikók büszkén rikítanak a szürkés-sziklás háttér előtt. 

A város a svéd nyugati part egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja, amely a halairól, a garnéláiról és más finom tenger gyümölcseiről ismert, sőt Svédország legjobb halpiacainak egyike is itt található. A város mögötti lakatlan szigetrészen is érdemes egyet kóborolni: egyrészt jóleső túra, másrészt a hasadékok között stégeken, kis hidacskákon lehet átkelni, ami misztikus hangulatú kirándulást ígér. 

A bátrak és a sportosok jutalma, hogy a sziget valamely magaslatáról ráláthatnak a végtelennek tűnő Északi-tengerre.

Smögen a legkönnyebben Göteborgból érhető el, de közel fekszik Trollhättanhez is, amely kisváros a mondák szerint a folyójában élő trollokról kapta a nevét. Vezetés közben a környező utakon azonban nem fura vagy gonosz mesebeli lények felbukkanásától kell tartanunk, hanem a kedvenc – erjedt – erdei bogyójuk fogyasztásától megrészegülő jávorszarvasokétól, amik sajnos sok balesetet okoznak. Maga a jávorszarvasles viszont kellő óvatossággal jó móka, mi például láthattunk egy egész családot!

Olaszország: Castelbuono és Gangi

A magyarok körében is egyre felkapottabb üdülőváros Szicília északi partján, Palermótól egyórányi vonatútra Cefalú, miután a város az utóbbi években filmforgatási helyszínként is népszerű lett. Aki más jellegű élményre is vágyik a strandoláson túl, az hegyvidéki túrával kombinálhatja az itteni vakációját, a Madonie hegység lankái között megbúvó Castelbuono ugyanis autóval mindössze félórányira fekszik (de busszal is megközelíthető) Cefalútól. 

Érdemes felkerekedni, mert mintha egy másik világba csöppennénk! A város a nevét középkori váráról kapta, amely a 14. század óta őrködik Castelbuono fölött. Múzeumként is működik, benne kiállításokkal és a város védőszentje, Szent Anna relikviáinak kápolnájával. A panoráma a toronyból a dombokra, az olajfákra és a tengerre lenyűgöző.

Ha még beljebb haladnánk a nyáron párás, télen sokszor havas Madonie Nemzeti Park szívébe, Gangi településig érdemes a hegyi szerpentineken további negyvenöt percet továbbkanyarogni.

Szicília egyik legmagasabban fekvő községének házai szinte lefolynak a hegyoldalról, melyre épültek. Időutazásra csábítanak, mert Gangi igazi rejtett kincs: 2014-ben az Olaszország legszebb faluja címet is kiérdemelte.

Macskaköves utcái labirintusszerűen kanyarognak, köztük barokk templomok, eldugott apró terek, boltívek és antik kapualjak ékeskednek. A helyi emberek a főtéren gyűlnek össze beszélgetni, mint a legtöbb autentikus szicíliai településen. 

Kép

Gangi, Olaszország – Fotó: Szász Adrián

Gangi teraszairól életre szóló élmény a kilátás – nekem volt szerencsém napfelkeltekor az Etna vulkán füstjeleket eregető csúcsában is gyönyörködni, sosem feledem! Külön említést érdemel a lakosok kedvessége, akik a turistát nem kiszolgálják, hanem vendégül látják. Például helyi kolbászos vagy vaddisznóragus tésztára a Trattoria Sant’ Annában (ez a személyes kedvencem). Gangit azoknak ajánlom, akik örömmel hagyják el a kitaposott ösvényt!

Ebben a hónapban külön figyelmet fordítunk arra, hogy minél több olyan cikket olvashassatok a Képmás.hu-n, amelyek passzolnak a „vakáció-flowhoz". Most jöjjön egy kis vízpart, napsütés, hideg málnaszörp, bográcsozás, gyerekkacaj a strandon, beszélgetések a tűz körül. Az Emberek zenekar ikonikus slágeréből kölcsönözve a gondolatot:
Júliusban a hónap témája: Süt a nap, nehogy szomorú légy!
Kapcsolódó cikkeinket itt éritek el.

–  Jól tudom, hogy édesapja nemcsak az aranycsapat egyik legjobbja, hanem az egyik legelegánsabb tagja is volt?

– Valóban szeretett stílusosan megjelenni, volt valami a Bozsik-vérvonalban, ami elegáns tartást és ízlésvilágot kölcsönzött neki. Ingben, zakóban, szövetnadrágban járt. A szüleim kötöttáruüzletet üzemeltettek a belvárosban, a Bozsik Trikotázs jól csengő márkanévnek számított. Édesanyám tőlem is mindig kérdezte, melyik színt melyikkel párosítanám, ez a fajta ízlésesség mindkettőjüket jellemezte.

– Az édesanyjáról kevesebbet tudunk, őt milyen személyiségnek írná le?

– Édesapám volt a csendes, a visszahúzódó, édesanyám a határozottabb. Kifinomult asszony, polgári iskolát végzett, sokat olvasott, autodidakta módon képezte magát. Odafigyelt a viselkedésemre és a beszédemre, ő tanult velem, komoly érdemei vannak abban, hogy el tudok mondani két összetett mondatot. Nagyon egymásra találtak édesapámmal, harmóniában éltek, míg a Jóisten megadta nekik.

– Szóba került, hogy bármi mást neveljenek önből, mint futballistát?

– Nem igazán, bár a focit sem erőltették, ezért kicsit nehezteltem is rájuk. 

Tudták jól, hogy csak a sport érdekel, de féltettek részben a tehertől, amit a Bozsik név a futballban jelent, részben az élsporttal járó áldozatoktól. 

De mérnöknek hiába is szántak volna, ha matematikából katonás jegyeim voltak, a joghoz pedig nem bizonyult elég keménynek a fenekem. Cserébe minden érdekelt, ahol labda pattog. Kacérkodtam a sportújságírással is. Annak, hogy a televízióban évek óta futballt elemzek, előzménye, hogy kamaszkoromban „véres” gombfocimeccseket vívtam saját magammal, majd ezekről szabályos tudósításokat írtam: csapatösszeállítás, ki miként játszott, hogyan születtek a gólok…

– Végül nem az volt a kérdés, hogy Bozsik Péterből is igazolt labdarúgó válik-e, csupán az, hogy mikor. Hogyan illet az ön úriemberes karaktere egy futballöltözőbe?

– Tizenhárom-tizennégy éves lehettem, amikor édesapám levitt a kispesti öltözőbe, ahol csak úgy röpködtek a kötőszavak, mondtam is neki, hogy ide egyelőre nem járnék. Ezért tizenhat-tizenhét éves koromra tolódott, hogy igazolt focista legyek, addig a grundon, az iskolaudvaron és a lakótelepen rúgtam a bőrt sötétedésig, miután anyu a közös tanulást lezárta: „Mehetsz!” 

A Gellérthegyről, ahol laktunk, végül a Vasasba, majd apu korai halála után mégiscsak a Honvédba jártam el, amely hosszú idő után akkor lett újra bajnok. Erős csapatuk volt, ezért, hogy edződjek, kölcsönadtak a Pénzügyőrhöz. Én pedig 1980-tól 1994-ig a pasaréti klubnál ragadtam, ahol meccsrekorder és az örök góllövőlista második helyezettje lettem. Majd miután egy gerincsérv megállított a játékban, edzőként is náluk folytattam.

– A Bozsik név súlya, amelytől a szülei féltették, mennyire volt valós teher?

– Játékosként csak az volt. 

A civil életben viszont rengeteget köszönhetek neki, büszke vagyok arra, hogy a mai napig óriási szeretetet és tiszteletet vált ki az emberekből, amikor édesapám nevét meghallják.

Edzőként tán én is hozzá tudtam tenni ehhez, hiszen a Vasassal bronzérmet, a Zalaegerszeggel bajnoki címet nyertünk, és hét meccsen a magyar válogatottat is vezethettem mint szövetségi kapitány. Ebben egy fokkal talán többre is vittem édesapámnál, de játékosként a közelébe sem értem. Szerencsére ezt már akkor reálisan láttam, hiszen ahogyan a játékot, úgy magamat is elemző szemmel figyeltem. Mintha felülről láttam volna, hogy hogyan mozognak a játékosok, milyen az ellenfél, hol a gyenge pontja – s nekem mik az erényeim, hibáim. Ez edzőként is jól jött, ahogyan az is, hogy sosem ragadtak el az érzelmeim.

Az interjú folytatása a Képmás magazin legfrissebb, 2025. július–augusztusi számában olvasható. Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben. A magazinra előfizethet itt.

Nem vitatom a sportteljesítmény értékét, és nem akarnám elvenni egyetlen kislánytól sem a lehetőséget, hogy küzdjön, fejlődjön, kibontakoztassa a tehetségét, megméresse magát. Ugyanakkor elgondolkodtat, amikor a versenypálya díszletei között elmosódni látszik a határ: mi az, ami még játékos önkifejezés – és mi az, ami már egy felnőtt szerepének utánzása.

Mert amit ezeken a képeken látunk, az nemcsak gyerekverseny, hanem egy társadalmi jelenség, ahol a kislányok nőként jelennek meg a nyilvánosság előtt. 

Úgy mozognak, ahogyan még korukból fakadóan nem lenne dolguk. Úgy, ahogyan azt valaki más kitalálta nekik. Az a valaki – rendszerint egy felnőtt –, aki nem rossz szándékkal, de belehelyezi őket egy szerepbe, ami nem az övék.

A gyerekversenyek (legyen az sport, tánc, szépségverseny vagy tehetségkutató) egyre gyakrabban építenek a látványra: a megnyerő külsőre, a „show”-ra. Egy nyolcéves kislánynak olyan koreográfiát tanítanak, ami inkább idéz egy videoklipet, mint egy gyermekeknek szóló versenyt. A testtartása nem játékos, hanem csábító, a mosolya, a mimikája nem felszabadult, hanem tanult, a ruhája nőies alakra tervezett. A közönség tapsol – hiszen ügyes! De vajon kinek játszik ez a gyerek?

Gyakran szem elől tévesztjük, hogy a gyermek testi, idegrendszeri, pszichés és személyiségbeli fejlődése egy hosszú, differenciált érési folyamat, amely nem rohamtempóban, hanem fokozatosan bontakozik ki. 

Egy szabályosan előadott vers, egy elegáns bevonulás vagy egy „felnőttes” mozdulatsor nem feltétlenül tükröz belső érettséget – sokkal inkább azt, hogy a gyermek képes alkalmazkodni az elvárásokhoz. 

Hajlamosak vagyunk arra, hogy a gyerekeket miniatűr felnőtteknek tekintsük, és olyasfajta önreflexiót, összefüggéslátást, világnézeti érettséget vagy megküzdési készséget feltételezzünk róluk, amelyhez valójában még nincs megfelelő érzelmi és kognitív hátterük.

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

A gyermek idegrendszere még épphogy tanulja az érzelemszabályozást, az önreflexió csírái formálódnak benne, és a test–lélek kapcsolat is fejlődő fázisban van. Ilyen korai életévekben a külvilág visszajelzései – különösen, ha azok a kinézetre, szerepre vagy megfelelésre irányulnak – nemcsak tükröt tartanak, de sokszor identitást is formálnak. 

A belső értékrend helyett könnyen a külső visszacsatolás válik iránytűvé, különösen akkor, ha azt dicséret, taps vagy figyelem kíséri. A gyerek ilyenkor nem belülről, hanem kívülről kezdi el megtanulni, ki is ő valójában. Ez nem csupán az önismeret érési folyamatát rövidíti meg – hanem hosszú távon torzíthatja a testkép, az önbecsülés, sőt az autonóm döntéshozatal kialakulását is.

Amikor egy kislány belép egy ilyen világba, nemcsak mozgást tanul. Tanul valamit arról is, milyen az elismert test, milyen az elfogadott megjelenés, milyen az a női szerep, ami sikerre vezet. És ha a siker kulcsa számára a felnőtt nővé sminkelt arc, a hibátlan test, valamint a megfelelési spirál, akkor mit üzenünk ezzel neki?

A gyermeki önazonosság egyik alapfeltétele az, hogy a gyerek a saját korának megfelelő helyzetekben fejlődjön. 

A játék, a mozgás, a közös öröm – ezek építik a lelki védelmi rendszerét. Amikor viszont ezt a természetes folyamatot „felnőttesítjük”, azaz kényszeresen nőiesítjük a mozgását, a kinézetét, a viselkedését, akkor valójában kívülről kezdjük el formálni az énképét. A gyerek azt tanulja meg: „akkor vagyok elég jó, ha megfelelek a külső elvárásoknak”.

Ez a fajta „szexualizált” megjelenés – bármilyen tudattalanul történik is – korai szereptanulásba taszítja a gyerekeket. Miközben mi, felnőttek azt gondoljuk, hogy egy csillogó smink vagy egy látványos ruha csak a show része, ők közben belül alakítják a világképüket. Azt tanulják, hogy értékük a külvilág visszajelzésétől függ, és a nőiség egyenlő a tetszeni akarással.

A médiában megosztott fotók és videók sokszor tömegével hozzák a lájkokat, elismerést, de azt már kevesen kérdezik meg: hol van ebben a történetben a gyerek? Mennyire érti, amit csinál? Mennyire választhat? Mennyire játszhat még szabadon?

Mert a kislányok és kisfiúk – még a legtehetségesebbek, legfegyelmezettebbek is – gyerekek. Az ő világuk nem a felnőttek elvárásainak díszlete kellene, hogy legyen, hanem egy védett, rugalmas tér, ahol kibontakozhatnak. 

Nem az a cél, hogy minél hamarabb „készen legyenek” – hanem az, hogy legyen idejük megérkezni önmagukba.

Felnőttként mi adjuk az értékrendet, mi teremtjük meg azokat a közegeket, ahol a gyerekek fejlődhetnek – vagy elveszhetnek. Ez felelősség. Éppen ezért fontos, hogy miközben elismerjük a teljesítményt, arra is figyeljünk, mit üzenünk. Semmilyen díj vagy lájk nem írja felül a legfontosabb kérdést: hagyjuk-e gyereknek lenni a gyereket – vagy olyan szerepeket aggatunk rá, amiket talán nekünk is ideje volna levetkőznünk? 

A szerző gyermekvédelmi szakember. 

„Slachta Margit karakteres történelmi személyiség, első női parlamenti képviselőként modern, sokszor meghökkentően heroikus attitűddel megáldott hölgy volt, aki keresztény-konzervatív értékeket képviselt” – fogad a politikusnőről elnevezett, a nyári napsütésben fehéren ragyogó kollégium kapujában Endrédy Gábor, a Slachta Margit Kollégium vezetője. Hozzáteszi: azért is tartja találónak a névválasztást, mert az intézmény teljes mértékben Slachta Margit értékrendjét képviseli: az épület korszerű, de a modern falakon belül konzervatív értékrendet őriz, és konzervatív értékeket próbál megalkotni. 

A kollégiumot kifejezetten azzal a céllal hozták létre, hogy keresztény egyetemisták számára nyújtson otthont tanulmányaik idejére. 

Az intézmény talán legnagyobb előnye, hogy egyetemektől függetlenül fogadja be lakóit. A tavaly nyílt kollégium első éve akár „kísérletinek” is felfogható, említi meg Endrédy Gábor, hiszen az 53 férőhelyes kollégium az első esztendőben félházzal működött (húsz diáknak nyújtott otthont), hogy tesztelhessék az épület gépészetét, kialakulhassanak saját gyakorlatok. Idén ősszel azonban már szeretnék megtölteni az épület szobáit.

A bejárathoz közeli faliújságon megannyi borítékra leszünk figyelmesek. „A kollégisták kitalálták, hogy mindannyian felrajzszögeznek egy-egy borítékot a nevükkel ellátva, és amikor meg akartak köszönni valamit egy társuknak, vagy csak jókívánságot szerettek volna megosztani valakivel, leírhatták egy cetlire, amit az illető borítékjába tettek. Azt a szabályt alkották, hogy ha valaki advent idején üzenetet hagyott, egy zacskó lisztből kanálnyit egy befőttesüvegbe tett.” 

„Karácsonyra az üveg megtelt, abból sütöttek a kollégisták szeretetkalácsot” – meséli meghatódva Endrédy Gábor.

Közben éppen a földszinti Placid atya kápolnához érünk, amelyet Oloffson Placidról (1916–2017) neveztek el. Belépünk a kicsiny lelki helyiségbe, a falon Placid atya gondolatai olvashatók. Az atya fényképe mellett a névadó, Slachta Margit portréja függ. A kollégiumban minden hónap első vasárnapján tartanak közös misét. 

Kép

Fotó: Császár Tamás

A kápolna előtt egy hatalmas molinón több pontban foglalja össze a kollégium, milyen lakókat vár. A teljesség igénye nélkül olyan kollégistákat keresnek, akiknek fontos a hazájuk, a hitük és a családi értékek; akik számára becs az alázat és alkalmazkodás, szemben a világ önzésével és a túlfogyasztással; tisztelik és védelmezik a teremtett világ rendjét; egyszerre bővülnének a tudományban és a hitben; nyitottak a közéletiségre; tudatosan készülnek vezetői szerepre. 

Tágas, fényes, levegős lépcsőházban jutunk az emeletekre. Minden szint közösségi terei más színt kaptak: az első sárga, a második zöldes, a harmadik kék. Rögtön az első emeleten meglepetés ér: pazarul felszerelt konditerem várja a kikapcsolódásra, testedzésre vágyó fiatalokat. 

Itt valóban érvényesülhet az ép testben ép lélek mondás, állapítjuk meg. 

A folyosókon bal oldalon egy-, jobb oldalon kétágyas szobákat alakítottak ki. Minden helyiségben hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, fürdőszoba, nagy szekrény található. Szintenként külön mosókonyha, modern mosó-szárítógépekkel. A másodikon hatalmas konyhában főzhetnek a lakók, és ugyanitt kapott helyet a csocsóasztal is.

A harmadikon alakították ki a könyvtárt, a könyvek egy részét Placid atya adományozta egykor az akkor még csak leendő kollégiumnak. Itt készülhetnek az előadásokra, vizsgákra a diákok, de akár klubdélutánt is rendezhetnek; egy alkalommal például élményfestést szerveztek maguknak a helyiségben. Az épületnek saját kertje is van.

A kollégium felújított épületét négy éve vette át a Magyar Vezetőképző Alapítvány. A kollégium fenntartója is a civil szervezet – a Miniszterelnökség mellett. Az alapítvány aktívan keresi azokat a cégeket, amelyek fantáziát látnak abban, hogy támogassák a kollégiumot és céljait. Ezek közé tartozik – többek között –, hogy önfenntartó intézménnyé váljanak, ami otthont nyújt, közösséget biztosít. 

Szeretnék, hogy a kirepülő diákok később is segítőtársat és kollégát lássanak egymásban, akikhez bármikor tudnak kapcsolódni adott esetben. 

„A vágyunk, hogy kiépülhessen egy olyan közösség, ami túlmutat azon, hogy a fiatalok valaha egyetemi évek alatt egy helyen laktak, egyszerre végezték tanulmányaikat, ehelyett azt szeretnénk, hogy az élet következő szintjein is tudják egymást segíteni” – fogalmaz Endrédy Gábor.

Ennek elősegítésére, magyarázza, a kollégium vezetése olyan előadásokat szervez, amelyek meghívottjai vezető pozíciót töltenek be, emellett megélik keresztény hitüket, így a fiatalok láthatják, milyen felelősségteljes vezetőként élni, dolgozni. Megtudhatják, miként fér bele valakinek az életébe a kőkemény karrier mellett a család. A példák motiválhatják a diákokat, és a későbbiekben, amikor esetleg majd ők töltenek be vezető beosztást, visszaemlékezhetnek a jótanácsokra. 

Kép

Fotó: Császár Tamás

Csak néhány példa a képzési programból: önismeret; szociális és vezetői készségek fejlesztése; karriertanácsadás; mentoring program; lelki vezetés, hitéleti programok; közösségimédia-tartalomgyártás; társadalmi felelősségvállalás projektek; konferenciák; önálló közösségi és szakmai programok a hallgatói munkacsoportok szervezésében.

„Hetente több alkalommal tartunk különböző témákban előadásokat, elvárjuk, hogy a kollégisták részt vegyenek ezeken az esteken, sőt, akár maguk is tarthatnak saját prezentációkat a Slachta arcai sorozatunk keretében – avat be az igazgató. A téma kötetlen, beszélhet az illető a tanulmányairól ugyanúgy, mint úti élményeiről. – Nemrég egy nyílt napon az egyik látogató azt kérdezte: ha sikerül a felvételije és idejön, szervezhet-e lelki gyakorlatokat.” 

„Az ilyen kérdések, kérések csak megolajozzák a kérelmező felvételét, mert éppen ezt a proaktivitást várjuk” – meséli mosolyogva Endrédy Gábor. 

Az elsődleges szempont a felvétel során, hogy a diákok ne pusztán lakóhelyet keressenek, hanem közösséget is, amelyhez tartozni akarnak. Ezért a kollégium vezetése aktivitást kíván a bentlakóktól, a kollégiumba felvételt nyerőknek kötelezően tartozniuk kell valamelyik munkacsoporthoz, és részt kell venniük a csoport munkájában. Ez lehet kommunikáció, dekoráció, a közös helyiségek rendben tartása. Emellett számítanak rá, hogy a diákok megjelennek az intézmény által szervezett programokon. 

A harmadikra érünk, ahol az előadóba lépve Endrédy Gábor megmutatja azt a hatalmas táblát, amelyen havi bontásban láthatók a kollégium által szervezett-biztosított rendezvények. Vannak vezetői tréningek, ezek az előadások adják az év gerincét, a vezetés igyekszik az élet minden területét lefedni az előadók kiválasztásánál. Érkeznek tutorok, akik szintén tartanak előadásokat, illetve időszerű eseményekre reagálva meginvitálnak tudósokat is. 

„A tapasztalat az, hogy egy-egy érdekesebb előadást követően a diákok közül többen akár hajnalig beszélgetnek az elhangzottakról” – jegyzi meg kísérőm. Az előadásokon való részvételt kreditekkel jutalmazták. 

Aki az elmúlt tanévben összegyűjtött bizonyos mennyiséget, jutalomban részesült: 13 diák a Szent évben római zarándoklatra utazhat, assisi kitérővel. 

Egy másik színnel jelzik a közösségépítő programokat, amelyek során tartanak filmvetítéseket, társasjátékozós estet, ellátogatnak színházi vagy musical előadásra, múzeumba, stand up produkciókra, szerveznek kirándulásokat.

Az új tanévre jelentkezőktől fényképes önéletrajzot, motivációs levelet és 1–2 perces bemutatkozó videót várnak, azt kérve, hogy a kisfilmben meséljenek magukról és a céljaikról. A kollégium elsődleges elvárása, hogy a házirend betartása mellett a diákok akarjanak és szeressenek a közösséghez tartozni. Endrédy Gábor elmondja: igyekeznek ennek minden feltételét megteremteni.

Fontos megemlíteni, hogy nem csupán vidéki családok gyermekei nyerhetnek felvételt, a fővárosiak előtt ugyanúgy nyitva áll a kollégium kapuja. Nem számít az sem, ki melyik keresztény felekezethez tartozik, katolikus diákok mellett ugyanúgy várnak reformátusokat, evangélikusokat is. Ha a kollégisták meg tudják szervezni, hogy protestáns lelkész tartson istentiszteletet a Slachta kápolnájában, nincs akadálya. 

A 2025/26-os tanév során több egyéb kooperációt is tervez a kollégium vezetése, például a 11. kerület két gyermekotthonával, ahol programokat szerveznének a bentlakóknak, sőt, a Morus Vezetőképző Akadémiával karöltve akár nyári táborok szervezését is vállalnák.

A köztudatban inkább luxusnak számít a vitorlázás, de a piaristáknál ez nem így van. Hogy csinálják?

Ha megnézzük a balatoni piarista vitorlázás múltját, akkor az látszik, hogy az 1960-as, ’70-es, ’80-as években teljesen mást jelentett, mint ma. Olyan volt, mint most egy kerékpár- vagy gyalogtúra. Mindenki maga építgette a kis hajóját, voltak hajóépítő mesterek is, nem került egy vagyonba. Bárhol ki lehetett kötni, aludni a füves parton vagy a hajón, maguk főzték az ételüket. Ez az elmúlt időkben radikálisan megváltozott, hatalmas vitorlások jelentek meg a Balatonon, kapitányt bérelnek hozzájuk, mert a tulajdonos nem tudja vezetni, miközben beépítették a partot.

Szeretnénk az elitizálódással szemben alternatívát felmutatni. Kiállunk amellett, hogy a balatoni vitorlázás elérhető sport maradjon a fiataloknak. Nem kell márkás ruha, drága felszerelés, elég, ha fürdőnadrágot és sapkát hoznak a táborba. A hajósélményünk is más, egy sokkal vízközelibb, földhözragadtabb dolgot adunk át, ami jobban határhelyzetbe állítja a fiatalokat. Ide a különböző anyagi hátterű családok gyerekei is tudnak jönni.

Úgy oldjuk meg a közösségen belül, hogy azok a jelentkező családok, akik megtehetik, nagylelkűen szoktak felajánlani támogatást, amivel segíteni tudunk másokat. Ez jól működik. 

Az is fontos, hogy megmutassuk a Balaton sajátosan hazai, természetközeli, barátságos arcát. Balatonberényben vagyunk, a tó legnyugatibb csücskében, egy kedves faluban, a Fenékpusztai Természetvédelmi Terület közelében.

Mit jelent a mottó: „több mint vitorlázás”?

A piarista vitorlástábor egész nyáron át zajló táborsorozat, ahol 6 turnusban hetente 25 diák jön össze az ország piarista iskoláiból. A különböző életkorú (7–11. évfolyamos) diákok elsajátítják, gyakorolják vagy továbbfejlesztik a vitorlástudásukat. A napi két gyakorlati és két elméleti képzés során megtanulják a vitorlázás szakszavait, alapjait, és a tábor végére a részt vevő diákok mérsékelt szélerősség mellett önállóan tudnak kétszemélyes kishajót (jolle) vezetni. A „több mint vitorlázás” mottó mögött az áll, hogy ez nem egy edzőtábor, ami versenyre készít fel, ami pusztán a vitorlázási skilleket fejleszti, hanem arra figyelünk, hogy komplex tábor legyen. A közösségépítő szándék erős a piarista vitorlástáborokban. 

Kép

Fotó: Csapó Viktória

Tehát nem a versenyen, a teljesítményen van a hangsúly…

Így van. Nem is szeretnénk, de nem is tudnánk edzőtábor lenni, hiszen nem sportolókkal foglalkozunk, bár van néhány versenyző diákunk. A szomszéd faluban, Balatonmáriafürdőn működik egy sportegyesület, amellyel kapcsolatban állunk. 

Azt tervezzük, hogy aki nálunk eltölt 5–6 évet a táborokban, az levizsgázhasson, és kishajóvezetői jogosítványt szerezhessen, hiszen a képességei addigra megvannak hozzá.

Említette a komplex élményt. Hogyan és mit tanulnak a fiatalok a vízen?

A piaristáknál mindig alapvető szempont volt, hogy az elméletben megszerzett tapasztalatok valahogy gyakorlatra legyenek fordítva. Rendalapítónk, Kalazanci Szent József amikor írni-olvasni tanította a gyerekeket, nem azért tette, hogy csak úgy elméletileg ennek birtokában legyenek, hanem azért, mert ez fontos tudás volt a boldogulásuk felé vezető úton. Ha írástudatlan valaki, akkor nem tud olyan életvitelt folytatni, ami az ő boldogságához szükséges. 

Ugyanez a gyakorlatorientáltság az, ami megjelent a piarista iskolákban Magyarországon már a korai évektől kezdve a tanulmányi kirándulásokban, a természetjárásokban, és ma is ezen dolgozunk sokféle módon. Így juthatunk el az úgynevezett performatív tanuláshoz. Nagyon sok olyan tevékenységünk van az iskolában, amikor a formális oktatás során megszerzett tudást át szeretnénk ültetni a gyakorlatba. Ilyen például egy erdei iskola, amikor a természettudományos órákon megtanult dolgokat a természetben alkalmazzák, de ilyen bármilyen nonformális helyzet, mint egy osztálykirándulás, téli túra. 

A vitorlástábor ugyanebbe a rendbe kapcsolódik bele. A vitorlázáshoz sok területről kell beszerezni, felhasználni képességeket. Amikor ott vagyunk a vízen, érteni kell, hogy miért marad  – vagy nem marad –  fönt a hajó (fizika), folyamatosan érzékelni kell az időjárás változásait (meteorológia), ismerni a jellemző szélirányokat a Balatonnál (földrajz). Sokfajta tudás kapcsolódik tehát a vitorlázáshoz, valamint folyamatos figyelmet igényel. A kommunikációs képességek is fontosak, itt kiderül, hogy csapatmunkában hogyan tudunk beszélni egymással.

Turi Gellért piarista szerzetes – Fotó: Csapó Viktória

A sokfajta tudás, készség közül mit emelne ki, amire a vitorlázás tanít? 

Egyértelműen a csapatmunkát. Ami 2–4 négyzetméteren, egy vitorláscsónak fedélzetén zajlik, az olyan helyzet, amit máshol nincs lehetőségük megtapasztalni a diákoknak. 

A vitorlázás senkinek sem alapvető közege, radikálisan eltér azoktól a mozgásformáktól vagy sportoktól, amiket korábban kipróbáltak. Nem is azok a készségek kellenek hozzá, amik általában, a csapatjátékoknál szükségesek. 

Aki gyengébb a sportokban, és azt éli meg egy tanéven keresztül, hogy nem őt választják ki a csapatokba, itt átélheti azt, hogy ráérez, jó megfigyelő lesz a vízen, jól érzékeli a szélirányt, így lazán lekörözi a többieket.  

A vitorlázásban a fiúk és a lányok is egyenlő esélyekkel indulnak. Nem a fizikai erő, hanem speciális ügyesség és jó megfigyelőképesség kell hozzá.

Mi a története a piaristák balatoni jelenlétének?

A balatoni történetünk az 1920-as években kezdődött a cserkészet megjelenésével. Jelentős, nemzetközi szintű vízicserkész élet volt abban az időben. Inkább evezős csónakokat használtak, a vitorlázás kevésbé terjedt el. Az első hivatalos balatoni üdülője a piaristáknak a tihanyi révnél, a félsziget csúcsánál fekvő telek volt, és onnan indultak csónaktúrákra. A rend 1943-ban nyitotta meg Balatonszárszón az üdülőjét, ahol száz diák tudott egyszerre időzni a vízparton. Ez 1950-ig, az államosításig létezhetett. Hét év alatt kiépítettek egy flottát, főleg evezőshajókból, néhány kisvitorlásból.

Az üdülő megszűnésével magát a vitorlázást nem engedték el a piaristák, a szocializmus éveiben – amikor csak a budapesti és a kecskeméti iskola működhetett – alakult ki a piarista vitorlástúra kultúra. Folyamatosan jöttek-mentek a vitorlás csónakok, főleg a kalóz típusúak, de  voltak még belugák, nagyobb, kabinos hajók. Egy piarista vezetésével 5–6 diák egy hajóban nekiindult a Balatonnak, a part közelében vitorláztak, éjszakánként vagy a parton, vagy a hajóban aludtak. 

Ez változott meg a 2010-es évek elején. A balatonberényi piarista vitorlástábor lehetőséget ad arra, hogy jóval nagyobb létszámban foglalkozzunk a fiatalokkal, illetve egy olyan módszerrel – a könnyű vitorláscsónakokkal, a lézerekkel, – ami sokkal nagyobb aktivitást biztosít egy gyereknek, mint amikor csoportosan mennek.

Kik tartják a tábort?

Jelenleg a piarista vitorlás életet a Piarista Vitorlázó Egyesület koordinálja. 

A táborok lényegében az önkéntesek segítségével működnek. Ők öregdiákok, akik azért jönnek vissza, mert valamit vissza szeretnének adni abból, amit 4–6 év alatt nálunk kaptak. 

Nagyjából 30 fő az, aki segít nekünk a különböző feladatokban, őket alaposan felkészítjük, képezzük. Minden turnusnak van egy felelős vezetője, egy pedagógus, és vannak segítői, akik ebből az önkéntes csapatból kerülnek ki.

A balatonberényi piarista vitorlástelep – az üdülő és a hozzá tartozó csónakház – egyben az egyesület otthona is, annak a fenntartásában is jelentős részt vállalnak az önkéntesek. Ami itt zajlik, az nem egy szolgáltatás, hanem egy önkéntes csapat közös munkája, amibe a táborozók is bekapcsolódnak. 

Kép

Fotó: Csapó Viktória

Milyen visszajelzések érkeztek a táborról? 

Előző évben – éppen megelőzve az iskolai mobil korlátozási rendeletet – azzal is kapcsolódtunk a piarista hagyományhoz, hogy offline hetet tartottunk. Erre nagyon sok visszajelzés érkezett, nemcsak a szülőktől, hanem a táborozóktól is: az, hogy nem az otthoni kapcsolataikra fókuszáltak a telefonjaikon keresztül, hanem a teljesen új kapcsolataikra a táboron belül, olyan élményt adott nekik, amiben régen volt részük. 

A fiatalok hozzászoktak ahhoz, hogy minden nagyon könnyen elérhető: ha valamit szeretnék megnézni, azt megnézem, ha valamit szeretnék megvenni, azt megveszem, ha valahova el akarok jutni, oda gyorsan eljutok. A vitorlázásnál viszont ott van az a tényező, amit nem tudunk befolyásolni: a szél. A tábor programját néha azért kell átalakítani, mert nagyon nagy szél van, vagy éppen nincsen. 

Az, hogy erre közösségileg megpróbálunk reagálni, változtatjuk a programot, új élményt tud adni a fiataloknak. Igazodnom kell valami nagyobb erőhöz, igazodnom kell a természethez, mert nem tudom megváltoztatni.

A természet erőivel folytatott küzdelem lelki, spirituális élményt is ad?

A piarista vitorlástábor nem lehetne az iskoláink nélkül, és ugyanúgy nem lehetne a piarista lelkiség nélkül. Ez a három terület egybekapcsolódik, az elmélet, a gyakorlat és a spiritualitás. Különleges élmény esti imákat tartani egy vitorlástáborban, ahol nagyon jól lehet kapcsolódni a teremtésen keresztül a teremtő Istenhez egy olyan nap után, amikor éreztük, hogy ki vagyunk szolgáltatva a szélnek, hogy fenntart minket a víz, hogy süt ránk a nap. 

Jó hálát adni egymásért, megérezni, hogy az embertársamért felelősséggel tartozom. Ezek a tapasztalások mind olyan oldalról tudják megmutatni a hitünket, úgy tudnak minket segíteni az Istenhez kapcsolódni, amely lehetőség csak speciálisan erős közösségi és természeti élmény hatására tud megteremtődni. 

Mindig van olyan szélirány, amerre nem tudok menni. Figyelemmel kell lennem arra, hogy mi az én mozgásterem, mik az aktuális lehetőségeim, és azokat hogyan tudom a legoptimálisabban kihasználni. Azt is megtanulják a fiatalok, hogy akkor sem a saját útjaikat járják mindenkitől függetlenül, amikor egyedül ülnek egy hajóban. Akkor is a közösség részei.

Ebben a hónapban külön figyelmet fordítunk arra, hogy minél több olyan cikket olvashassatok a Képmás.hu-n, amelyek passzolnak a „vakáció-flowhoz". Most jöjjön egy kis vízpart, napsütés, hideg málnaszörp, bográcsozás, gyerekkacaj a strandon, beszélgetések a tűz körül. Az Emberek zenekar ikonikus slágeréből kölcsönözve a gondolatot:
Júliusban a hónap témája: Süt a nap, nehogy szomorú légy!
Kapcsolódó cikkeinket itt éritek el.

A véradás önzetlenségétől az önkéntes művészetpártolásig

Egyre többen felismerik, hogy a rutinszerű mindennapi tevékenységeink mellett az önkéntességben, jót cselekedve és közben mások örömét látva teljesedhetünk ki igazán. Az egri Teleki Klári negyven évig dolgozott az egészségügyben, az egri véradó állomáson, az utolsó két évtizedben főnővérként. „A véradó mozgalom mutatott rá az önzetlenség csodájára, amikor belép az ajtón egy ismeretlen ember, odaadja a vérét, és nem kér érte semmit” – emlékezik Klári a személyes érintettségére. 

„Milyen jó emberek ők, akik hívás nélkül érkeznek, hogy valakinek megmentsék az életét! Ehhez tudom a legjobban hasonlítani az önzetlenség lényegét.” 

A segítő szakma és az egészségügy nem könnyű terület, Klárinak is szüksége volt kapaszkodóra, töltekezési lehetőségre. A művészetet választotta, és irodalmi rendezvényekre, zenei koncertekre járt. „Gondoltam, jó lenne nekem is ezzel foglalkoznom, felkarolni a tehetségeket, akik kevésbé ismertek a térségben. Beindult a fantáziám, és eleinte könyvbemutatókat szerveztem helyi költőknek, akik a kis otthonukba bújva írtak. Később felkutattam a tehetséges autodidakta képzőművészeket, akik a műhelyükbe visszahúzódva a saját örömükre festettek. Meggyőztem őket arról, hogy más is örömet meríthetne az alkotásaikból.” 

A Hotel Egerben megrendezett első kiállításon mindössze öten voltak, ám azóta eltelt húsz év. Kapcsolatok szövődtek, az alkotók maguk ajánlkoznak az ország minden pontjáról, és a közönség egyre érdeklődőbb. Többször megnyílt előttük az egri Gárdonyi Géza Színház ajtaja, és az egerszalóki St. Andrea Szőlőbirtokon létrejött a St. Andrea Galéria. Megalakult az Agria Park Galéria Alkotói Közössége közel száz művésszel, és legalább kétszázan járnak rendszeresen a megnyitókra. Időközben Teleki Klári nyugdíjba vonult, és unokája mellett minden idejét a művészetnek szenteli. 

A bevásárlóközpont mint közösségi tér 

A galériavezetővel az egri plázában találkozunk, ahol a tágas folyosó közepén paravánok adnak helyet újabb és újabb alkotók megnyilatkozásainak. Nem lehet úgy végigsétálni a soron, hogy a kirakatok mellett ne néznénk az aktuálisan kiállított képekre. Milyen elhibázott ötlet a művészetet összekapcsolni a vásárlással, gondolhatják sokan. Teleki Klári azonban épp ebben látta meg a lehetőséget. Tudta, hogy a japánok évtizedek óta az utcára viszik a művészetet, és bevásárlóközpontokban koncerteznek. 

„14 évvel ezelőtt megláttam az Agria Parkban egy üres, besötétített üzlethelyiséget. 

Az első gondolatom az volt, hogy a művészetnek ott a helye, ahol sok ember megfordul, és nem fordítva. 

Megkerestem a bevásárlóközpont igazgatóját, Szőke Istvánt, aki szintén művészetkedvelő, és nyitott volt az elképzelésemre. Nekünk adta a kiszemelt helyiséget, amit kifestettünk, és kiállítások céljára használtunk. Igaz, előbb-utóbb valakinek megtetszik a tágas terem, kibérli, és kereshetünk új kiállítóhelyet – mosolyog az önkéntes művészetpártoló –, de mindig kapunk újat ingyen, jelenleg a kilencedik vagy tizedik üzlethelyiséget festettük ki önerőből.” 

A vakítóan fehér falakon látszik a frissesség, szinte érezni a festékszagot. „Az emberek elmennek a folyosón, benéznek, talán eszük ágában sem volt galériába menni, de felkínáljuk nekik, és élnek a lehetőséggel. Odatesszük eléjük, hogy állj meg, ne csak vásárolj, pihenj is kicsit. Számtalanszor írják a vendégkönyvbe, hogy itt megszűnik a külvilág” – fűzi hozzá lelkesen Teleki Klári, akivel leülünk a padra, és egy kicsit számunkra is megáll az idő. 

Kép

Fotó forrása: Teleki Klára

A művészet nem hagy érintetlenül

Az egyik oldalfalon a hófehérség kontrasztjaként élénk tónusú festmények, Teleki Sándor absztrakt alkotásai, akit a művészet néhány évtized múltán újra megihletett. „A férjem sokat festett gyerekkorában, de a család anyagi helyzete nem engedte meg, hogy képezze magát. Most megadatott számára az alkotás öröme, és itt biztatást kap a többiektől – meséli Klári, akit a szervezési feladatok közben szintén magával ragadott az alkotás vágya. – Autodidakta módon mélyültem el a digitális ismeretekben, hogy elkészíthessem a plakátokat, promóciókat. Időközben megkedveltem a digitális festészetet, és mások ösztönzésére szerveztünk egy családi kiállítást, amelyhez a Kazincbarcikán élő faszobrász bátyám is csatlakozott.” 

Sándor nemcsak az életben társa Klárinak, hanem a kiállítások szervezésében és a galéria berendezésében is. 

Mindent önerőből és támogató segítséggel oldanak meg. Szó szerint pénz nélkül, a saját kezével és szívével tesz hozzá valamit a programokhoz minden alkotó és műkedvelő. 

Ki a helyet biztosítja, ki az eszközöket, az ajándékokat, az idejét, az alkotásait.

„Végtelen örömet adnak a kiállítások, és a művésznek is hasonlóak az érzései. Otthon a műhelyében nem látja úgy a képeit, mint amikor egyben vannak a falon. Szembetűnnek a hibák és amiben fejlődnie kell. Hiánynak éreztem a nem profi művészek bemutatkozását. Az úton lévő, feltörekvő művészpalántáknak hoztam létre ezeket az alkalmakat” – avat be a céljaiba Teleki Klári, aki felkarolja az egri művészeti iskolákat, és a mai napig elérzékenyül, amikor a diákok boldogságát és a családtagok büszkeségét látja. Öt évvel ezelőtt kapcsolódott az egri Utcazenészek Versenyéhez is a Képzőművészeti Utcafesztivállal. Idén, az augusztus 9-10-ei hétvégén az Agria Park Díszkertben szervez ArtPiknik néven egy komplex képzőművészeti programot szabadtéri tárlatokkal, bemutatókkal.

Kép

Fotó forrása: Teleki Klára

Épülnek a hidak

„Ebben a mai rohanó világban az emberek már nem kötődnek úgy, ahogyan kellene. Újra kell gondolnunk, hogyan tudnánk egymással összekapcsolódni – fogalmazza meg a galériavezető önkéntességének lelki motivációját. – A művészek általában egyedül próbálnak utat törni maguknak, ezért sokkal nehezebb a feladatuk. Láthatatlan hidat építek közéjük, hogy megismerjék egymást, beszélgessenek, és megosszák a tapasztalataikat, észrevételeiket. Meg kell tanulni örülni a másik sikerének, mert az irigység, a gonosz megjegyzés megkeseríti a kapcsolatokat, mindkét fél lelkét rombolja. Egy összetartó közösségben tisztelik egymást. Eljárnak a másik kiállítására és tapsolnak.” 

Teleki Klári olyan összművészeti alkalmakat teremt, ahol a képzőművészet mellett helyet kap a zene, a tánc és az irodalom. Felkutat ismeretlen előadókat, diákokat, alkotócsoportokat, akik énekelnek, zenélnek, táncolnak öt-hatéves kortól az idősebbekig. „Az is csoda, hogy a művészeknek nem tudunk fizetni, csak ajándékkal honorálunk, és reklámot adunk nekik, mégis jönnek, és már csak a jövő évre van szabad időpontunk” – tárja fel Klári a hátteret. 

„Ez egy bizonyíték, hogy nem a pénz az úr, hanem az akarat, az ötlet, a jó szándék, amiből nagy volumenű dolgokat lehet létrehozni. A művészet hatalma óriási, és örömforrás az alkotó és a befogadó számára is.”

A művészetpártoló Klári évtizedek óta segítő munkát végez, mégsem fárad bele, és távol áll a kiégéstől. Bár a hullámvölgyek őt sem kerülik el, megállíthatatlan. „Egész életemben szerettem a kihívásokat. Az akadály inspirál, hogy kitaláljam a megoldást. Egymás után jönnek a programok, nincs szünet; amikor az egyik kiállítást megnyitom, már a másikat készítem elő. Az elején néha túlfeszített voltam, de sosem veszítettem el a hitemet ebben és az emberekben. Idén hetvenéves leszek, de aktív életet élek. Amikor valaki elmegy nyugdíjba, akkor kezdődik az élete, szoktam mondani. Amikor a gyerekek kirepülnek, leteszed a munkát, és azt teheted, amit mindig is szerettél volna. Fontos, hogy az idős embereknek is legyen feladatuk, legyenek céljaik, álmaik, amiket meg tudnak valósítani, és így boldog életet élhetnek. Ha a befejezés ilyen szép, talán nem is olyan nehéz az eltávozás.” 

Menekülés családon belüli erőszakból

Csámpai Fatime és Csatári Andrea húszas éveik végén járó édesanyák. Gyermekeikkel kapcsolati erőszakból menekültek, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek köszönhetően először védett házban kaptak menedéket, majd idővel átköltözhettek a Kastélyosdombói Családok Átmeneti Otthonába. 

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet 2014-ben hozta létre a somogyi Kastélyosdombón, az egykori Erdődy-kastélyban a Családok Átmeneti Otthonát. 

Az intézményben életviteli, szociális vagy családi krízis miatt otthontalanná vált családok számára nyújtanak átmeneti ellátást annak érdekében, hogy a család egysége megmaradjon. 

Az ország egész területéről fogadják a kiskorú gyermekeket nevelő családokat.

Fatime 5, 9 és 10 éves gyermekeivel tavaly júniusban költözött be az intézménybe, míg Andrea öt gyermekével (a legkisebb két és fél, a legidősebb 11 éves) menekült el egy bántalmazó kapcsolatból, azóta is Kastélyosdombón élnek. „Szeretünk ott lenni, és vannak terveim is. Szakmát szeretnék majd kitanulni, dajkának készülök. Szeretnék majd lakást is, ahol szépen nevelhetem a gyermekeimet” – folytatja Andrea. 

Tarr-Tatai Mária, az intézmény családgondozója arról beszélt, kifejezetten kapcsolati erőszak áldozatait fogadják, az a jellemző, hogy először az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálathoz érkezik be a kérés, de a saját látókörükbe került rászoruló édesanyáknak is segítenek. 

Kezdetben fél, majd maximum másfél évet tartózkodhatnak a családok az otthonban, ezt követően sem engedik el a kezüket: van lehetőség külső férőhelyen lakni, azzal a céllal, hogy könnyebb legyen számukra a társadalomba való visszailleszkedés. 

Tudatos élet lépésről lépésre

Tarr-Tatai Mária, Marcsi jól ismeri a fiatal édesanyák életét, hiszen nap mint nap velük dolgozik. Amikor hozzájuk kerülnek a családok, elsődleges a pszichés és jogi segítségnyújtás, majd személyiségfejlesztő foglalkozásokat biztosítanak nekik. A gyerekeket is nagyon megviseli, amikor kiszakítják őket a környezetükből, ezért fejlesztésekkel, korrepetálásokkal segítik őket. 

Amikor pszichésen stabil állapotba kerül az édesanya, közösen megbeszélik, mik a távlati tervei, ehhez igazodva készítenek egy gondozási tervet. 

„Haladunk lépésről lépésre” – hangsúlyozza.  

Ezekben a lépésekben nyújt nekik segítséget a Láthatatlanok program. A projekt lényege, hogy a pénzügyi szolgáltató képzéseket tart az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársainak, majd ők a megszerzett tudást továbbadják a rászorulóknak. 

A program része a „Tudatos élet lépésről lépésre” pályázat is, amire idén második alkalommal jelentkezhettek a rászoruló édesanyák. Hármukat – köztük Fatimét és Andreát – díjazták, akik saját céljaik megvalósításához kapnak anyagi segítséget.

„Az anyagi stabilitás megteremtése az egyik legfontosabb dolog a családok életében. Most már egyre gyakrabban írnak bevásárlólistát, anélkül el se indulnak a boltba. Korábban ez elképzelhetetlen volt. Volt olyan anyukánk, aki soha életében nem kezelt pénzt, most pedig tud pénzügyi döntéseket hozni” – sorolja a családgondozó. 

Műkörmös tanfolyam és szép fogsor

Fatime az egyik legnagyobb álmát valósíthatja meg a programnak köszönhetően: manikűrös-tanfolyamot végez. „Eddig otthon magamnak csináltam a körmömet, ezt látták a családgondozók is, Marcsi néni mondta, hogy segítenek, jelentkezzek a pályázatra” – mesélte. 

Nagy vágya egy kis körmös sarkot kialakítani az otthonában, vagy elmenni egy műkörmös mellé dolgozni. 

Fatime ma már a segélyszervezetnek köszönhetően egy külön házban él gyermekeivel, aminek rezsiköltségét maga fizeti. Van bevétele, az Ökumenikus Segélyszervezetnél, közfoglalkoztatásban dolgozik. 

Kép

Fatime a fődíjjal – Forrás: Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

Mivel Andreának még kisebbek a gyerekei, ők továbbra is a Családok Átmeneti Otthonában élnek. „Rendbe szedtem magam, a gyerekeimet is, és nyugalomban vagyunk, ez nekem nagy segítség. Támogatnak mindenben” – fogalmaz. 

Az elnyert díjból fogászati kezelést szeretne igénybe venni: egészségesebb és szebb mosolyt szeretne, amely a magánéletében és a munkavállalás területén is magabiztosabbá tenné. 

Az édesanya arra törekszik, hogy a mindennapokban minél jobb és biztosabb életet biztosítson a gyermekeinek. Aktívan részt vesz a közösségi életben, és – mivel a legkisebb gyermekre napközben az intézmény dolgozói felügyelnek – Fatiméhez hasonlóan lehetősége nyílt a segélyszervezet közfoglalkoztatási programjába bekapcsolódni. Mindketten családi parcellát is művelnek, ami fontos lépés az önellátás felé.

A harmadik díjazott nem tudott részt venni a díjátadón. Bene Helga 2022-ben költözött a segélyszervezet szolnoki Családok Átmeneti Otthonába. Ezután rövid időn belül elhelyezkedett a közfoglalkoztatásban, majd a munkaerőpiacon. Korábbi adósságait folyamatosan rendezte, miközben egy daganatos betegséget is sikerrel leküzdött. Ráadásul egy minimális megtakarítást is összegyűjtött, és talált egy elérhető albérletet, ahova idén májusban be is költözött gyermekeivel.

„Nincsenek nagy vágyaik”

„Sok hasznos ismeretet tanítunk meg nekik. 

Például hogyan néz ki egy bankkártya, mit kell róla tudni, információt kapnak a junior számlavezetésről, tervet készítünk arra, hogyan érdemes beosztani a zsebpénzüket.

Ezek alapvető ismeretek, amikre minden gyermeknek szüksége lenne, de nem nagyon van ilyen oktatás az iskolákban. Az élménypedagógiai foglalkozásokon az egymással való együttműködésre is hangsúlyt helyezünk, fejlesztjük a szociális kompetenciákat” – magyarázza kérdésemre Dr. Takács Katalin, az Ökumenikus Segélyszervezet Kastélyosdombói Szociális Fejlesztő Központjának vezetője. Egyelőre még a folyamat elején járnak. 

„Az én nagyfiam még elkölti egyből a zsebpénzt, és ki kell pótolni – mondja Fatime, de hozzáteszi, középső gyermeke tudatosabb, ő pecabotot vett az összegyűjtött pénzéből. – Szeret horgászni, de mindig visszaengedi a kifogott halakat” – meséli mosolyogva.

Andrea is havonta ad a nagyobb gyerekeinek zsebpénzt, amit arra költenek, amire szeretnének. „Nincsenek nagy vágyaik, csak egy kis édesség” – fogalmaz.

Kép

Andrea lett második díjazott – Forrás: Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

Mélyszegénységből, sok tartozással érkeznek az otthonba

„Aki kapcsolati erőszakban érintett, az általában anyagilag is nagyon ki van szolgáltatva. Ez egyik, amivel sakkban tartják őket. Volt olyan édesanya, aki egyáltalán semmi pénzt nem kapott, amivel gazdálkodhatott volna. 

Neki óriási segítség volt maga a pénzügyi tudatosság foglalkozás: újdonság volt az is, hogyan kell egy havi jövedelmet beosztani. 

Az a jellemző, hogy sokan érkeznek mélyszegénységből, sok tartozással. Számukra szükség van pénzügyi újratervezésre: meg kell nézni, hogyan tudják átstrukturálni a hiteleiket. Mi az, amire lehet részletfizetést kérni, mi történik, ha a nem fizetett hitelek végrehajtásra kerülnek” – hangsúlyozza Takács Katalin. 

Fatime – aki idén 500 ezer forintos támogatással az első helyen végzett – már tavaly is pályázott, akkor nem nyert, de mostanra növelni tudta a megtakarításait. Bár már külső férőhelyen él három gyermekével, továbbra is segítik őket. „Óvjuk, féltjük még a családot, fontos, hogy a szolgáltatásainkat igénybe tudják venni. Például ő és a gyerekei is járnak pszichológushoz” – mondta Takács Katalin. 

A tavalyi győztes a saját házát rendezte be

Múlt évben az egyik nyertes édesanya az összegből be tudta rendezni a lakását. „Nagyon elhivatott szülő, két munkahelyen dolgozott egyszerre. Azóta önállóan tud élni, saját házat vett, és a nyereménynek köszönhetően be is tudta rendezni azt. Jelenleg idősek otthonában dolgozik. Egy másik tavalyi díjazott az eredeti szakmájában, könyvelőként el tudott helyezkedni távmunkában, illetve közművelődési szakemberként is dolgozik. Egy kis faluban saját házat vett, ahova el tudott költözni a gyerekeivel. Kapcsolatban vagyunk, úgyhogy azt tudom mondani, minden rendben van velük” – számol be a reménykeltő fejleményekről a központvezető.

– Hogyan került kapcsolatba az árva gyerekekkel?

– A verbita missziós képzés során a jelölteknek kötelező szociális munkát végezniük, hogy ne szakadjanak el az emberektől. Segédprefektusként a növendékeimmel minden szombat délután az árva gyerekekhez jártunk korrepetálni, esténként pedig hajléktalanokat kerestünk fel az utcán. Később egyedül is elmentem a gyerekekhez. Jóleső változatosság volt ez az oktatás és az adminisztratív munka mellett. Másik kikapcsolódásomat a szép cebui nyelv jelentette. Az egyetemen az angol a kötelező, de az árva gyerekekkel, akik négy-öt éven át az utcán voltak, a helyi nyelvet használjuk, hogy közelebb kerüljünk hozzájuk. 

Hitoktatóként érdekes kihívás, hogy hogyan tanítsam a Ne paráználkodj! parancsot azoknak, akik szexuális erőszakot szenvedtek el az utcán, néha pénzadományokért, néha megfélemlítésből. 

Ha a gyerek hozzászokott a mindennapos lopkodáshoz, mert az utcán nem volt miből megélnie, akkor elmondom neki, hogy ezzel fel kell hagynia, mert már az otthon biztonságában élhet. Furcsa kettősség, hogy vasárnap azzal találkozom, akinek ennivalóra sincs pénze, hétfőn pedig azzal, akit a családi sofőr hoz az órára elegáns autóval. 

Kép

Életkép Cebu szegénynegyedéből

– Melyik nehezebb, a gazdagabb rétegek vagy a mélyszegénységben élők megszólítása? 

– Nem mérlegelem, hogy melyik nehezebb vagy könnyebb, csak próbálok beleérezni, hogy mi volna, ha én is olyan lennék, mint aki mindent megkap, nem megy ki az utcára, és a családi sofőr hozza Mercédesszel. Vagy ha csak annyi ruhám volna, ami épp rajtam van, és utcai koldulásból kellene élnem. Ez a missziós kihívás rokon a világi szakmámmal, hiszen a jó építésznek is bele kell képzelnie magát az ügyfél helyzetébe. Ha az építészeti oktatás keretében a hallgatók azt a feladatot kapják, hogy szociális lakást kell tervezni egy nyolcfős szegény családnak, és mindössze 35-40 négyzetméter adott, egy jómódú családból származó hallgató lehetetlen feladatnak tartja, mert neki a szülei házában ekkora a saját szobája. Hasonlóan nehéz megküzdenie a szűkös körülmények közül érkező építészhallgatónak azzal, amikor ötcsillagos luxushotelt kell terveznie.

Még ablaktalan szobát is rajzol, mert nem tudja elképzelni, hogyan élnek a „gazdagok”. 

Le Corbusier, egy ateista építész megtervezte a világ egyik legszebb kápolnáját Ronchamp-ban, mert el tudta képzelni, hogy milyen lenne, ha ő is tudna hinni. Amikor különböző néprétegeket tanítok, akkor azonosulok velük, mintha én is filippínó volnék, vagy egy középosztálybeli az egyetemen, vagy aki átélte, milyen az utcán élni. Erre a verbita noviciátusban mindenkit megtanítanak. 

– A Fülöp-szigetek a természeti katasztrófák országa. Mennyire nyomja rá a bélyegét a tudat a lakók életérzésére? 

– A szigeteken a népesség nagyobb része a szegényebb környéken lakik, ahol a házak deszkából vannak összeeszkábálva. Odabent alig van valami, talán tévé és némi ruha, amennyi elfér egy zsákban. Ha jön a tájfun, elmenekülnek valahová, és amikor visszamennek, megkeresik a vihar által szétszórt deszkákat, és újra összeszögelik. Könnyen talpra állnak, mert flexibilisek. Aki a Fülöp-szigeteken elért egy magasabb szintet, vagyis már nem csak deszkából épít, annak több a vesztenivalója, hiszen a betondarabokat nem lehet olyan egyszerűen újrafelhasználni. Akkor már nagyobb a félelem, több mindent sajnálnak.

Érdemes elgondolkodni azon, hogy egy katasztrófa során mit tennénk a zsákunkba. 

A legtöbb magyar ember szerintem nem szembesül ezzel a ténnyel. A Fülöp-szigetek keleti partvidékén van egy város, Legazpi, amely egy geológiai törésvonalon fekszik. Itt található egy gyönyörű kúp alakú, magas és aktív vulkán, a Mayon. Ez a szigetvilág legveszedelmesebb helye, hiszen rendszeresen tájfunok, vulkánkitörések és földrengések pusztítják. Az amerikaiak meg akarták szüntetni a várost, de a lakók ragaszkodtak hozzá. A Fülöp-szigeteken a közösség fontos szerepet játszik. A tájfun összefogja a családokat, mert tudják, hogy segíteni fognak egymásnak. Maga a társadalom nem rendelkezik a Magyarországon megszokott szociális hálóval, viszont az emberek összetartanak.

Az interjú folytatása a Képmás magazin legfrissebb, 2025. július–augusztusi számában olvasható. Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben. A magazinra előfizethet itt.