„Az életem egy nagy multitasking” – Képzelt állásinterjú egy kisgyermekes anyával

A bross? Köszönöm, még a nagymamámé volt… Tudja, reggel történt egy kis baleset. Indulás előtt, amikor felemeltem a babát, hogy betegyem a kiságyba, már bukott is! Ha nekifogtam volna átöltözni, biztos lekésem a buszt, inkább megoldottam. Mostanában úgyis sok váratlan helyzethez kell igazodnom. 

Látom, önnek is vannak gyerekei. Ez Görögországban készült? Nagyon szép család! Tízéves és három hónapos? Akkor önnek is ismerős a helyzet. 

A büfében találkoztam az ügyvezető asszony asszisztensével, aki említette, hogy ez egy olyan munkahely, ahol a vezetőknek is néha „meg kell ragadniuk a sittes zsákot”. 

A terem átrendezése vagy a súlyos dobozok cipelése nekem egyáltalán nem jelent gondot, naponta többször kell emelnem babakocsistól a gyereket, guggolásból simán megvan a 30 kiló. 

Tudom, hogy több projektet kell párhuzamosan vezetni, ez nem jelent nagy változást, hiszen az egész életem egy nagy multitasking. Korrepetálni matekból, megmenteni a félig odakozmált tejbegrízt, miközben egy egyéves használ mászókának? Nem probléma! Anyaként megtanultam hatékonyan rangsorolni a feladataimat, ami azt jelenti, hogy a munkahelyemen sem okoz majd gondot, hogy a legsürgősebb, legfontosabb kihívásokra koncentráljak. 

Vicces, hogy ezt mondja, én egyébként elég jól bírom a munkát! Gyakran kellett éjszaka kelnem, hogy elvégezzem a feladataimat, amikhez komoly felelősség társult. Bármilyen napszakban és egészségügyi állapotban képes vagyok tenni, amit tennem kell! Tőlem aztán nem fog olyat hallani, hogy „nem tudom befejezni”.

Köszönöm, hogy említette a türelmet! Úgy gondolom, sokat fejlődtem ezen a fronton…

Legutóbb is fél órán át elálltuk a játszótér kijáratát, mert a gyerek „Én! Én! Én!” felkiáltással dolgozott a zár kiakasztásán, miközben a térdemen egyensúlyozott. 

Hiába matat már tíz perce, ilyenkor nem lehet kivenni a kezéből, mert abból világvége lesz, ráadásul mikor fejlődik, ha mindent megcsinálok helyette? Nincs igazam? Végig szelíden asszisztáltam az ügyködését. Bezzeg pályakezdő koromban! Mindenen felcsattantam... De mára megtanultam jobban szabályozni az érzelmeimet.

Tudom, hogy nem csak rajtam múlik, hogy egy feladat milyen gyorsan halad, és nem minden probléma oldódik meg azonnal. Van, hogy egy kollégának többször el kell magyarázni valamit, de higgye el, ha valaki képes hónapokon át minden egyes nap ugyanazt a Bogyó és Babócát felolvasni, bármilyen munkahelyi kihívást teljesít. 

Úgy gondolom, hogy a tapasztalataim itt is kifizetődők lehetnek: legyen szó hosszú távú, bonyolult projektek vezetéséről, adminisztratív feladatokról vagy végtelen megbeszélésekről, képes vagyok a céljaimra koncentrálni. 

Hogy tíz fős csoportot kellene irányítani? Állítólag jó csapatjátékos vagyok! 

Egyik legfőbb erényem a szolidaritás: ha egy kollégámnak beteg lesz a gyereke, vagy el kell szaladnia érte, rám biztosan számíthat ezekben a helyzetekben. 

Ó, én nagyon szívesen veszek részt a tárgyalásokon! Ezen a területen is rengeteget fejlődtem, legutóbb is sikerült elsimítanom egy olyan nézeteltérést a kiscsoportosok között, amiből majdnem verekedés lett. Megtanultam megfigyelni és megérteni mások szükségleteit, jól kezelem a kirohanásokat, együttérzően tudok hallgatni, határozottan és következetesen érvelek, miközben a kompromisszumok felé terelem a tárgyaló feleket.

Hogy mindezek fényében mi a legnagyobb erősségem, amire az elmúlt években szert tettem? Hogy lettek gyerekeim.

Januárban a hónap témája: család ÉS munka.