– A mountain bike-ozást azért kezdted el, mert láttál egy bizonyos versenyt a tévében. 

– Tizenéves voltam, és egy Csepel Kupa nevű verseny gálakritériumát (lezárt utcai körpályán zajló verseny gálafutamát) láttam, élőben közvetítették. Ez kuriózumnak számított a nyolcvanas években. Elhatároztam, hogy a következő évben személyesen is megnézem a versenyt. Így is lett. A mai napig fel tudom idézni a Nicoflex illatát – ez egy bemelegítő krém. Ahányszor elszáguldottak a versenyzők a Citadella körül a pályán, húzták maguk után ezt az illatot. Ez az illat, a hangok, a kerekek surrogása, a közeg örömmel, boldogsággal töltött el. 

– Versenyezni 1994-ben kezdtél, és nagyon sikeres, több bajnoki címmel fémjelzett sportkarriert futottál be. Aztán edző lettél, és két évtizede foglalkozol utánpótlás-­neveléssel is.

– Kezdetben csak junior és felnőtt élsportolókkal dolgoztam, az utóbbi öt évben a Crosskovácsi SKE-nél már kisebb, nyolc-tizenegy éves gyerekekkel is. Az igazi utánpótlás-nevelés a legkisebbek edzése, mert velük meg kell szerettetni a sportot. Korábban volt egy teóriám, amely szerencsére megdőlt. Azt gondoltam, hogy kétféle edző létezik: az utánpótlás-nevelő edző meg a felnőtt edző, és én az utóbbinak vagyok alkalmas. Talán most, amikor már vannak gyerekeim, bátrabban foglalkozom a legkisebbekkel is. Két kislányom van, hat- és négyévesek. 

– Hogyan lehet fenntartani a fiatalok motivációját? 

– Nincs mindenkire ugyanúgy érvényes séma. A legfontosabb feladat ezért az, hogy meg kell ismerni a gyerekeket. Rengeteget kell beszélgetni velük. Oktatni, nevelni játékosan érdemes. Emellett az is igaz, hogy nagyon sok minden múlik a családi háttéren. Akiknek a szülei maguk is élsportolók voltak, azoknak sokkal könnyebb fenntartani a motivációját már csak azért is, mert a szülők könnyedén kezelik a témát, nem hajtják annyira a sikert, „hagyják a gyereket tekerni”, csak a kereteket biztosítják neki. Azt vettem észre, hogy a nem eredményes vagy nem sportoló szülők hajlamosabbak erőltetni a versenyzést, ami még akkor is visszás hatást vált ki, ha a gyerek egyébként szereti csinálni. A motivációt sikerélményekkel lehet fenntartani, ebben nincs titok.

– Miből áll egy gyermek kerékpáredzése?

– A téliek unalmasak, ilyenkor kevesebbet lehet bringán ülni, hideg van, kényelmetlen, sokat kell öltözni. Ilyenkor van futóedzés játékos versenyekkel, sprintfutásokkal, hogy legyen benne élvezet is. Van nyújtó, erősítő edzés is teremben, aztán van téli technikai edzés is, amit viszont nagyon szeretnek a gyerekek. Itt tanítunk meg nekik olyan dolgokat, trükköket, egykerekezést, egy helyben állást, amikkel aztán lehet menőzni a kortársak előtt. Ez egyébként a kerékpársport alapja is: elengedhetetlen ez a fejlett technikai tudás. A nyári edzések pedig már mind kint vannak a szabadban, a természetben.

Kép

Fotó: Bach Máté

– Mi az, ami úgy magával ragadja a gyerekeket, hogy inkább vállalják az izzasztó edzéseket, mint hogy mondjuk telefonozzanak vagy sorozatot nézzenek?

– A közösség, vagyis a közösségben végzett mozgás az, amiről azonnal megérzik a gyerekek, hogy sokkal többet ad nekik, mint az online térben eltöltött idő. Ezért is van az, hogy elsősorban a sport szeretetére, és csak másodsorban a kerékpársport szeretetére nevelünk. És van még egy sajátos ereje a kerékpársportnak, ami inkább a fiúkra van nagy hatással, mégpedig az, hogy a bringa egy műszaki eszköz is: minden fiú ki tudja élni rajta a technokrata énjét. Lehet tuningolni a biciklit, megtanulni szerelni, érteni a műszaki dolgokat, és akinek ehhez van érzéke, azt nagyon beszippantja. Ha nyolc-tíz évet eltöltenek a sportágban, egyetemista koruk előtt már tudnak biciklit szerelni, beállhatnak bármelyik szerelőműhelybe diákmunkában.

– Az egyéni sportokat sokszor vádolják azzal, hogy csak a versengést tanulják meg általa a fiatalok – te viszont épp a közösség erejét hangsúlyoztad az imént. Hogy van ez a kerékpársportban? 

– A kerékpársportnak vannak különböző szakágai, országúti kerékpár, mountain bike, pályakerékpár, cyclo-cross… Egy pályakerékpár ezerméteres időfutamában a versenyző egyedül van a pályán. De mégiscsak egy team dolgozik mögötte, van edzője, szerelője, edzőtársa, mert senki nem képes arra, hogy önmagát olyan szinten motiválja, mint ahogy egy csapat tudja. Lehet, hogy valakiből soha nem lesz nagy bajnok, de lehet egy nagy bajnok állandó edzőtársa, hozzásegítve őt a győzelmekhez. Az, hogy valaki képes legyen ilyen együttműködésre, az megfelelő szocializációt is kíván. 

Az országúti kerékpár nagyon különleges csapatsport. 

Míg a labdajátékoknál a csapat a csapat sikeréért küzd, az országúti kerékpárban a csapat egyetlen ember győzelméért dolgozik. Ez hatalmas önfeláldozást igényel a segítő csapattársaktól. Szó nélkül félre kell tenni az egót, és végkimerülésig hajtani azért, hogy társuk az első helyen célba érhessen. Nagy önzetlenség kell ehhez, mert aztán a közönség még csak nem is a csapatot fogja ünnepelni a végén, hanem azt az egyet. Az más kérdés, hogy a csapattársak egymás között hogyan ünnepelnek. Ha megnézel egy Grand Tour-befutót, látod, hogy a győztes, miután kiujjongta magát, az első dolga az, hogy a szemével a csapattársait kezdi keresni. 

Kép

Fotó: Bach Máté

– Azt nyilatkoztad, hogy elsősorban egészséges, sportoló embereket szeretnél nevelni, és csak másodsorban bajnokokat. Ennek mi a kulcsa?

– Azt szeretném elérni, hogy a gyerekek magát a sportolást szeressék. Ehhez az kell, hogy minden edzést élvezzenek akkor is, ha nehéz. Amikor van egy nehezebb feladat, akkor ráerősítek arra, hogy milyen jó, hogy ezt elvégezték. Gyakran hallom a szülőktől, hogy nehezen indul el a gyerek edzésre, elfáradt az iskolában, edzés után viszont hatalmas mosollyal érkezik haza, és mesél. 

– Volt egy súlyos baleseted 2013-ban, autóval ütköztél kerékpáredzés közben. Mit merítesz abból a felépülési folyamatból, amelyen átmentél?

– Általában minden kudarcból, amely a sportpályafutásom során ért, egy idő után megerősödve tértem vissza, a baleset után is. Emiatt kerültem rehabilitációra, így ismertem meg a sportegészségügy működését, csodálatos szakemberek sorát, ápolókat, orvosokat, gyógytornászokat, akikkel ma is élő a kapcsolatom. Rengeteget tanultam tőlük. A kerékpározás nem veszélytelen sportág, és hasznos tanácsokkal tudom ellátni a gyerekeket, a versenyzőket abban, hogy hogyan álljanak hozzá a felépülésükhöz. 

– Milyen értékeket kell elültetni és megerősíteni a gyerekekben ahhoz, hogy az újrakezdéshez szükséges kitartásra és az önzetlen küzdelemre – akár a sportban, akár az életükben – ők is képesek legyenek? 

– Az első és legfontosabb, hogy tiszteljék egymást és egymás teljesítményét. Szoktunk közösen értékelni menet közben is, ha valami nem megy, akkor félreállunk a pálya szélére, és megmutatom, gyere, nézd, hogy csinálja a csapattársad – és tanulnak egymástól. Lehet, hogy később egy másik dolgot meg ő mutat meg, így kialakul bennük, hogy nem mindenható-mindentudó versenyzők, mindegyikük tud valamit, és mindenki tiszteletet érdemel. 

– Sokféle kupa, érem sorakozhat nálad otthon, idén elnyerted a MOL – Új Európa Alapítvány Mester-M Díját. Mit jelent számodra ez az elismerés?

– Nagyon nagy öröm, hogy érdemesnek tartottak arra, hogy ezt a díjat megkapjam. Ahogyan az is nagy boldogság, hogy a csapatom jelölt engem. Hogy fontos vagyok nekik, és úgy érzik, egyáltalán odavaló vagyok egy ilyen díj jelöltjei közé. 

A cikk a MOL–Új Európa Alapítvány szakmai támogatásával készült.

Idén áprilisban adták át a MOL – Új Európa Alapítvány Mester-M Díját, amellyel tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző munkáját ismerték el. A személyenként ­ötmillió forinttal járó kitüntetést az alapítvány kuratóriuma olyan szakembereknek ítéli oda, akik fiatal tehetségeket fedeznek fel, és segítik őket a háttérből. Munkájuk ritkán kerül reflektorfénybe, pedig fontos őket is megmutatni. 

„Az idei felhívásunkra nagyság­rendileg háromszáz szakembert jelöltek. Évek óta tendencia, hogy a szülők és a tanártársak ­mellett egyre több volt és jelenlegi tanítvány jelöli mesterét, és az is megesik, hogy egy-egy osztály közösen küld be pályázatot. Külön hangsúlyozzák, hogy jelöltjük nemcsak tanárként vagy edzőként nyújt kiemelkedő teljesítményt, hanem emberként is példakép. Edzők esetében sokszor halljuk, hogy valaki nemcsak a szakágában sikeres versenyfelkészítő, hanem sokat foglalkozik a hátrányos helyzetű diákokkal is. A művészeti és tudományos kategóriák jelöltjeit főképp az jellemzi, hogy partnerként kezelik tanítványaikat, a készségek tanításával és a komplex ismeretek átadásával pedig az életre is felkészítik őket” – mondja dr. Bacsa György, a MOL – Új Európa Alapítvány sport területét felügyelő kurátora. 

A MOL Magyarország ügyvezetője azt is hangsúlyozza, hogy a pályázatok elbírálása során az alapítvány kuratóriuma mindig összetett szempontrendszer szerint dolgozik. Munkájukban az adott sport- vagy tudományterületre jellemző szakmai háttértudás alapvető fontosságú, de emellett nézik azt is, hogy a jelölt személyisége motiváló legyen, és példaképként is álljon a diákjai előtt. Azt is figyelembe veszik, hogy a jelölt a szakmai teljesítményen és az eredményességen túlmenően törődik-e a családi háttérrel, a lelki és egészségi állapottal, építi-e a fiatalok közösségét, és fejleszti-e folyamatosan saját magát is. 

Amennyire a lehetőségek engedik, szeretik megismerni a „mestereket”, nemcsak azért, hogy minél alaposabban értékelhessék a pályázatokat, hanem azért is, mert ténylegesen inspiráló emberekről van szó. Példaképek Bacsa György életében is voltak. Sokat köszönhet például a középiskolai történelem-, illetve magyartanárainak, és hálával gondol vissza egyetemi professzoraira is.

Kép

Bacsa György a Mester-M Díjak átadóján – Fotó forrása: MOL–Új Európa Alapítvány

A Mester-M Díjat odaítélő MOL – Új Európa Alapítvány kuratóriumi elnöke Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, aki a felfedezőtanárok és a mentorok munkáját szintén nagyra értékeli, fontosságukat saját pályáján is érzi. 

„Nekem a sport és az ének területén is voltak mestereim, akik jelentős szerepet játszottak a fejlődésemben és a sikereimben. Mégsem kerültek reflektorfénybe, nem kaptak elég figyelmet. Emiatt is tartom kulcskérdésnek, hogy az ilyen szakembereket és példaképeket méltón elismerjük. Bár a díjazottjaink többsége középiskolákban van jelen, a tehetséggondozás és a felfedezőtanári munka már jóval korábban elkezdődik. Én például Kiskunhalason születtem, ahol van zene- és sporttagozatos általános iskola is, amelyek oktatói járták az óvodákat, hogy kit hova volna érdemes invitálni, hogy a gyerekek olyan helyre kerüljenek, ahol a tehetségük a legjobban kibontakozhat.

A szüleimnek azt mondták, nehéz eset vagyok, mert remekül sportolok és jó a mozgáskultúrám, de már hatévesen is elképesztő volt a hallásom és az énekhangom. Komoly dilemma volt ez a szüleimnek, akik végül a zenei iskolába írattak be. Csak rövid ideig jártam oda, de az egyik ottani pedagógus komoly alapot adott. Nagyon eleven kislány voltam, és Edit néni nehezen bírt velem, büntetésből pedig kiültetett a tanári asztalhoz, amelyen volt egy lemezjátszó. Emlékszem, éppen a Varázsfuvolát vettük, és hagyta, hogy én is hallgassam, pedig előtte még a tanári asztalnál is rosszalkodtam. 

Edit néni a végtelem türelmével mindig le tudott engem »ragasztani«, és elültette a fülemben a bogarat. Pedig nem tett mást, minthogy nem kiküldött a teremből, hanem lekötött a zenével.”

Többszereplős történet

Miklósa Erika későbbi felfedező mesterének, dr. Madai Lillának is nagyon hálás. „Ő volt az, aki odajött hozzám, miután egy esküvőn elénekeltem egy Demjén Ferenc-dalt, és azt mondta, hogy én lehetnék a világ legjobb Éjkirálynője. Ekkor tizenhét éves voltam, és még nem állt össze a fejemben, hogy az Éjkirálynő a Varázsfuvolában van, amit még nyolc-kilenc évesen hallottam Edit néni óráján. De Maday Lilla mondata és belém vetett bizalma így is belém égett, éreztem, hogy hisz bennem. 

Emiatt van fontos szerepük a mestereknek, a pedagógusoknak és az edzőknek, pláne kamaszkorban, amikor nem mindegy, hogy egy tinédzser milyen támogatást kap testileg és lelkileg. Ebben az időszakban a gyerekek viselkedési tárháza egészen elképesztő, de a mentorok ilyenkor sem adnak fel semmit. 

Később hosszabb távon Gregor József segített nekem a legtöbbet szakmai és emberi szempontból. Ő volt az, aki a húszas éveim elején – amikor azon dilemmáztam, hogy elvállaljam-e a duettet Zámbó Jimmyvel – azt mondta nekem: »Egyet tanulj meg! Teljesen mindegy, mit énekelsz, a lényeg, hogy mindent nagyon magas minőségben csinálj a legjobb tudásod szerint.« Ez a mondat a pályám elején nagyon fontos volt számomra. A mai fiataloknak is lehetnek ilyen mentoraik, egészen kicsi koruktól a felnőtté válásig. Ezeket a művészeket, pedagógusokat és edzőket ma már a Mester-M Díjjal is el tudjuk ismerni.” 

A cikk a MOL–Új Európa Alapítvány szakmai támogatásával készült.

Számunkra a Képmás-estek idén is kiemelt jelentőségűek – ugyanakkor szeretnénk felhívni a figyelmet egy mindenkit érintő, fontos lehetőségre is: július 25-én ingyenes mammográfiás szűrés lesz Kapolcson.

Ez nemcsak egy lehetőség – hanem a magadra fordított figyelem egyik formája is.
Ha elmúltál 40 éves, és több mint egy éve nem vettél részt ilyen vizsgálaton, most megteheted Kapolcson, teljesen díjmentesen, belépőjegy nélkül.

Helyszín: Kapolcs, Kossuth utca 2. – Orvosi rendelő udvara
(MaMMa Zrt. Mobil Emlőszűrő Állomása)
Időpont: 2025. július 25. (péntek), 9:00–17:30

A szűrés előregisztrációhoz kötött:
+36 30 571 8032 (munkanapokon 9–15 óra között)

Mi is ott leszünk Kapolcson, a Képmás-esteken – várunk benneteket, és bízunk benne, hogy sokan élnek majd ezzel a lehetőséggel is.

Kép: AI által készített illusztráció

A Mester-M Díj 2024 pályázat díjazottjai

Művészet és bölcsészettudomány kategória

Balásy Szabolcs, a pécsi PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium ének-zene tanára és a Zeneszív Közhasznú Egyesület elnöke: „Ahány gyerek annyiféle módon, a saját zenei útját figyelembe véve kell minden egyes órán észrevenni, hogy neki mire van szüksége.”

Kép

Baráth Márta, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium magyar–történelem szakos tanára: „Szeretni kell, amit csinál az ember, ezt megérzik a gyerekek is, így ők is motiváltak lesznek. Szerintem az együtt gondolkodás a legfontosabb.” 

Kép

Herpainé Velkey Klára, a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda magyar és ének-zene szakos tanára, karvezető: „Soha nem egy fejlesztendő csoportot láttam a gyerekekben, hanem egy együtt lélegző közösséget, akikkel akár egymást is tudjuk formálni, és akikről hiszem azt, hogy a jövő értelmiségét adják.”

Kép

Salánkiné Knopfler Szilvia, a gödöllői Török Ignác Gimnázium történelem–angol nyelv és irodalom szakos tanára: „Ha csak frontálisan oktatnám őket, nem derülne ki, hogy ki az, aki nagyon kreatív, ki az, aki nagyon precízen végre tud hajtani dolgokat. Teljesen megváltozik a képünk egy-egy gyerekről.”

Kép

Soós-Kirnyák Melinda, a szegedi Pro Musica AMI és a hódmezővásárhelyi Péczely Attila AMI művésztanára, hegedűművész: „Nagyon jól érzik magukat a gyerekek, nevetünk, táncolunk, ezáltal közelebb tudom hozni hozzájuk a zenét. Elsősorban azért, hogy az életük valamely területén valamiben művészek lehessenek.”

Kép

Sport kategória

Bogár Gábor, a nagykovácsi Crosskovácsi SKE mountain bike kerékpáros edzője: „Nem lesz mindenkiből bajnok, sportoló embereket szeretnénk nevelni, nem csak bajnokokat. Azt szeretnénk, hogy egészséges, sportoló felnőttként éljék az életüket.”

Kép

Borbásné Garzó Erika, a szegedi Tornádó Team Korcsolyázó Sportegyesület gyorsasági görkorcsolya edzője: „Azt gondolom, érdem egy ötéves gyereket megtalálni, megtartani, lelkesíteni, meglátni benne azt, hogy mi lehet belőle, és aztán eljuttatni oda, hogy olimpiára készül.”

Kép

Csizmadia Ildikó, a budapesti Ferencvárosi TC rövidpályás gyorskorcsolya szakedzője: „Egészen különböző személyiségtípusú gyerekek vannak. Egyikükkel keményebben kell bánni, mert azt igényli és az hat rá, másikukkal pedig rengeteget kell beszélni.”

Kép

Pantelics Péter, a kapuvári Castrum Sport Club karateedzője: „Tudják, hogy a telefonom mindig be van kapcsolva. Nyugodtan jöhetnek, mert a vállam elég nagy, ezen ki lehet sírni magukat.”

Kép

Szabóné Vida Andrea, a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola testnevelő tanára, utazó gyógytestnevelő és a DSE Röplabda Akadémia edzője: „Testnevelőként azt gondolom, hogy az a dolgom – azon túl, hogy megtartom az óráimat –, hogy minél több siker­élményhez juthassanak a gyerekek.” 

Kép

Természettudomány kategória

Dudás Imre, a miskolci Herman Ottó Gimnázium matematika–fizika szakos tanára, igazgatóhelyettese: „Én boldogan elmondom azt, amit tudok, a diák általában boldogan befogadja, és ennek megfelelően összességében sikeres a programunk.”

Kép

Gruber László, a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és AMI földrajz–természettudomány tanára: „Földrajz az egész világ. Kell ezen belül érteni a történelemhez, a fizikához, a matematikához, a kémiához. Nagyon fontos, hogy a diákok meglássák azt, hogy a bennünket körülvevő világ hogyan néz ki.”

Kép

Simon Zoltán, a Hevesi Körzeti Általános Iskola és AMI tehetséggondozó pedagógusa, digitáliskultúra-oktató, a robotika tehetségműhely vezetője: „Sokszor tanulok a gyerekektől, rengeteg jót kaptam tőlük, a szülőktől, és ez egy olyan jó motiváció, amely engem a pályán tart.”

Kép

Stárics Roland, a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium földrajz–történelem szakos tanára: „Nagyon fontos, hogy a diákok szárnyalják túl mindig a pedagógust, és amit ők kitűznek célt, azt közös munkával érjük el.”

Kép

Szeidemann Ákos, a tatai Eötvös József Gimnázium és Kollégium fizika–kémia szakos tanára: „Embereket kell faragnunk itt az iskolában, és szerintem ahhoz széles körű látásmód kell. Egy tanár személyiségében a legfontosabb a komplexitás.” 

Kép

A cikk a MOL–Új Európa Alapítvány szakmai támogatásával készült.

Vendégünkről:

Kaszás Ágnes coach és tréner, több mint 15 éve támogat vállalkozókat, vezetőket és csapataikat abban, hogy eredményesen és fenntartható módon működjenek – anélkül, hogy közben kiégnének. Munkája középpontjában a belső erőforrásokra épülő változás áll, amely nem kész megoldásokat, hanem testreszabott, kreatív folyamatokat jelent.

Pályaelhagyó jogászként különösen érzékeny a szakmai életutakat érintő fordulópontokra, az energiaszint és a teljesítmény összefüggéseire. Magyar, angol és francia nyelven dolgozik egyéni és csoportos formában, valamint inspirációs előadóként is jelen van szakmai rendezvényeken.

Munkáját a jelenlét, az odafigyelés és a sokszínű módszertani háttér jellemzi. Hisz abban, hogy a valódi változás kulcsa nem a technikákban, hanem az önmagunkra való odafigyelésben, az apró lépésenként felépített fenntartható energia-menedzsmentben rejlik.

A beszélgetés kérdései:

• Hogy lehet, hogy az idősebb generáció tagjai a kiégést nem, csak a kemény munkát ismerték, és most fanyalogva néznek a fiatalokra, akik panaszkodni mernek a túlzott leterheltség miatt?
• Mik a kiégés legtipikusabb jelei, és miben különbözik a fáradtságtól? A kiégésig vezető út 5 szakasza.
• Miért esik nehezünkre visszavenni a tempóból?
• Csak a sok munka okozhatja, vagy létezik családi/párkapcsolati kiégés is?
• Az önértékelési nehézségekkel küzdők hajlamosabbak a kiégésre?
• Kiégés, identitásválság, szégyenérzet – hogy függenek össze?
• Miért nehéz segítséget kérni ebben a helyzetben?
• A fiatalok már sokkal tudatosabbak ezen a téren? Lustaságból vagy bölcsességből keresik az Y és Z generációs fiatalok azokat a munkahelyeket, ahol kevesebbet kell dolgozni?
• A kiégés egyfajta „ébresztő”. Hogyan lehet felépülni, kigyógyulni belőle, és elkerülni a visszaesést?
• Nem megy a „semmittevés”, az olyan haszontalan! Sokan nyaralás közben sem tudnak pihenni, töltődni. A tengerparton fizikailag ugyan jelen vannak, de fejben már azon kattognak, hogy miket kell majd otthon csinálniuk… Milyen jótanácsokkal látná el szakértő vendégünk az utazás előtt állókat, hogy a vakáció valóban pihentető legyen?
• Azt mondják a szakemberek, hogy a mai gyerekek nem tudnak unatkozni, pedig ez egy hihetetlenül fejlesztő „tevékenység”. Rengeteg inger ömlik rájuk, és mi, szülők is túlszervezzük az életüket – nemcsak év közben, hanem a vakáció időszakában is… miért?
• A kiégés felismerése, beismerése nem tragédia, hanem lehetőség! A fenntartható energia-menedzsment módszere pedig esély arra, hogy megtaláljuk az egyensúlyt az életünkben. Ez nem a spanyolviasz: elődeink sok munka mellett is képesek voltak erre… Pihenés, unatkozás – újra képessé kell tennünk az agyunkat ezekre a rég elfeledett, életmentő elfoglaltságokra!

Az adás meghallgatásához kattints a lejátszóra!

A Spiritusz podcast a Képmás magazin pszichológiai podcast műsora. Önismeret, család, párkapcsolat, gyermeknevelés - bátorító beszélgetések a lelki egészségért. Vendégeink a lélek bonyolult működését jól ismerő szakemberek és olyan ismert személyiségek, akik bátran beszélnek küzdelmeikről és felismeréseikről. A boldogsághoz önmagunk és a többi ember viselkedésének megértésén keresztül vezet az út. A harmadik évad műsorvezetői Bóna Judit és Németh Szilvia. 
A Spiritusz podcastot megtalálja a Spotify-on, a népszerű podcast applikációkban, a Képmás.hu podcast rovatában és a Képmás magazin Youtube-csatornáján. Bárhol is hallgatja ezt a podcastet, kérjük, iratkozzon fel rá, hogy értesülhessen az új adások megjelenéséről.

Sörhab és forgózsámoly

Pattannak a sörösdobozok nyitófülei és a mérőpoharakban habzik a sárgásbarna folyadék. Nem tévedés, a tatai Eötvös József Gimnáziumban járunk, ahol a 10. évfolyam diákjai épp fizikai kísérletet végeznek. Mérnek, számolnak, táblázatot és grafikont készítenek dr. Szeidemann Ákos fizika–kémia szakos kutatótanárral. A kísérleti anyagot azonban nem fogyasztják el, hanem az utolsó cseppig a csapba öntik.

A gimnazisták láthatóan élvezik a fizikaórát, amelynek hangulatát a pedagógus humorral is megspékeli: „Azért vagyok fotogén, mert sok fotó génem van.” A szünetben egyik tanítványa, Mohai Zita elárulja, hogy ezek a szóviccek mindennaposak. Mivel Zita építész szeretne lenni, örül, hogy a tanár úr lesz jövőre a fizikafaktos, mert szereti az órákat és a fizikaszakkört.

„Pénteken a hetedik órában mindannyian fáradtak vagyunk, és vágyunk haza, mégis szívesen maradunk a szakkörön, mert jó hangulatban telik” – meséli. A szintén tizedikes Somogyi Bendegúz is jelentkezett a fakultációra. „Itt kedveltem meg a fizikát, mert Szeidemann tanár úr annyira beleéli magát, és az fogott meg, hogy nemcsak elméletet oktat, hanem kísérletekkel is izgalmassá teszi az órát” – osztja meg a szünetben. 

A kutatótanár szerint fontos, hogy a diák jókedvvel jöjjön az órára, mert ott várja valami látványos és egyben hasznos. Így végig jól fogja magát érezni. 

Kicsöngetésig előkerül a forgózsámoly és egy kerék, de nemcsak a tanulók forognak, hanem egy 200 forintos is, a diákigazolvány pedig messzire repül. „Kinek a szobra a diszkoszvető?” – kérdezi a pedagógus, és ezt adja házi feladatnak fizikából.

Kép

Fotó: Bach Máté

Nyílt végű problémák

A folyosón fehér köpenyek sorakoznak a vállfákon, várva a tehetséges, kísérletező kedvű utánpótlásra. Elsétálunk az Öveges‑terem előtt, amely nem véletlenül viseli ezt a nevet. A professzor éveken át tanított az Eötvös gimnáziumban, ahol rendszeresen megszervezik az Öveges József Emlékversenyt. Ennek általános iskolai döntőjét, az Ifjú Fizikus Versenyt is befogadja a XVIII. századi épület. Ákos, a tehetségkoordinátor úgy érzi, a klasszikus versenyekre egyre nehezebb ösztönözni a diákokat. Ugyanakkor léteznek olyan megmérettetések, ahol nem a fizikapélda megoldása számít, hanem az ügyesség és a találékonyság a kísérletezésben és a prezentálásában. 

„Több diákkonferencián és az Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenyén is sikereket értünk el, ahol nyílt végű problémákat kellett megoldani. Ezekre nincs recept, és nem a végeredmény számít, hanem a jelenség vizsgálata, az igazi kutatás” – tájékoztat a Mester-M díjas tanár. 

Megemlíti, hogy néhány tanítványa komoly sikert ért el a nívós versenyen. Egyikük azóta Stockholmban készül fizikusnak, másikuk Münchenben. 

Szeidemann Ákos maga is belekóstolt a kutatómunkába, amikor beiratkozott a doktori iskolába. „Ez is egy nyílt végű probléma volt, egy nehéz és fárasztó időszak, ráadásul akkor született a második gyermekem. Hála, hogy szerető közeg vesz körül, tehetséges gyerekek, és az otthoni háttér is segít” – nyugtázza. 

A kutatótanár fontosnak érzi, hogy a gyerekek ne veszítsék el a természet iránti lelkesedésüket, és leljék örömüket a kutatásban. Ez olyan egyedi programokat kíván, mint a Kutatók Éjszakája, amelybe bevonják a saját diákjaikat is, akik 45 perces kísérleti bemutatókat tartanak, és ezáltal rengeteget tanulnak.

Kép

Fotó: Bach Máté

Basszusgitár és focilabda

„Az általános iskola az a terep, ahol mindent érdemes kipróbálni, amire van lehetőség” – javasolja Szeidemann Ákos, aki gyerekként néptáncolt, kézilabdázott, gitározott, nagybőgőzött, mindenféle szakkörre járt és osztályprogramokat szervezett. Valószínűleg ebben gyökerezik az ő komplexitása, és ezért lehetséges, hogy reálszakosként zenés irodalmi kávéházat is szervez.

 „Ez a szerelem onnan ered – fejti ki –, hogy több zenekarban is játszottam basszusgitárosként, és elképzeltem egy olyan formációt, amelyben diákok és tanárok együtt zenélnek. Az Eötvös Bár nevű zenekarunk a kávéház elmaradhatatlan szereplője. Emellett olyan személyekkel ismertetjük meg a diákokat, akik szakmai és emberi szempontból is minták. Legutóbb Mácsai Pál színművész volt az egyik vendégünk, de járt már nálunk Grecsó Krisztián író, Szirtes Edina Mókus hegedűművész, Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész és Elsa Valle kubai énekesnő.” 

A díjazott pedagógus a művészet és a tudomány összehangolásával is kísérletezik. Magyartanár feleségével egy különleges projektet valósítottak meg. „Egy nyíregyházi festő és fizikatanár verseire a feleségem osztálya illusztrációkat készített, míg az enyémek a benne lévő fizikát, az optikát rögzítették poszter formájában. Többet tanultak ebből, vagy jobban megmaradt, mint tíz tanóra” – állítja. 

Ákos a művészet mellett a sport területén is aktív. Kerékpárral jár iskolába, huszonöt éve focizik, fut és ismerkedik a triatlonnal. Segíti az iskolai focicsapatot, amelynek két fia is tagja lett. Az utóbbi három évben a csapatot a kispályás labdarúgó foci első hat helyezettje között jegyzik.

Kép

Fotó: Bach Máté

Eötvös-erdő vagy luxusszálloda?

A kémiaszertár ablaka a fákkal szegélyezett tatai tóra néz. A festői látvány témaként kínálkozik. „Tanárként felelősségünk, hogy ne csak beszélgessünk a klímaváltozásról, hanem ösztönözzük a gyerekeket, hogy ők is tegyenek valamit – hangsúlyozza dr. Szeidemann Ákos. – A jövő szempontjából kulcskérdés, mennyire tudunk összefogni. A közösség ereje segít, hogy megtaláljuk a megoldást a globális környezeti problémákra.” 

Nem titkolt álma egy Eötvös-erdő kialakítása, amelyet az évek, évtizedek során a diákokkal együtt telepítenének. A kutatótanár civil megmozdulásokban is részt vett, amikor Tatán, a gimnázium mögött egy luxusszálloda épült volna, de miután elérték a célt, és nem valósult meg a szálloda, hiába biztatták, nem vállalt közéleti feladatot. „Az embernek ismernie kell a korlátait és azt, hogy miben jó” – vélekedik. 

A Mester-M díjas pedagógus az emberi környezetére is hatni akar. „Szeretném, ha felismernék a hatósugarukat, és akár egy nagyobb közösségben, akár csak a kis családjukban pozitív hatást érnének el a képességeikkel.” Nem azt tartja fontosnak, hogy tíz év múlva emlékeznek-e Ohm törvényére, hanem egyfajta látásmódot szeretne átadni, ami jelenti az eligazodást az aktuális energetikai kérdésekben, a közösséghez tartozás élményét és a békét az emberek között és önmagunkban. „Ne akarjunk mindig valakit lenyomni vagy megelőzni, mert a verseny is csak egészségesen öröm” – hirdeti a hazai és nemzetközi versenyeredményeket elért kutatótanár.

A cikk a MOL–Új Európa Alapítvány szakmai támogatásával készült.

Dr. Phan Bich Thiennel egy pesti kávéházban találkozunk, ahová, ha ideje engedi, szívesen betér. Kedvence a habos latte. E kávéházi szegleten mesél a női közösségről, szülőföldjéről, Vietnámról, Délkelet-Ázsiáról és választott hazájáról, Magyarországról. Mint mondja, a Mekong- vagy a Duna-folyó látványa egyet jelent számára az otthon, az otthonosság érzésével. S ha már kávéházban találkoztunk, szóba kerül a világszerte egyre ismertebb vietnámi kávékultúra is.

Hídszerepben

„Vietnám a világ második legnagyobb kávéexportőre, robuszta-nagyhatalom. Általában erős és sűrű főzeteket készítünk, olykor tojássárgával helyettesítve a tejhabot” – említi, majd hozzáteszi: 

„A mai Vietnám nem csak a tradíciói miatt érdemel figyelmet, hanem azért is, mert egy ultramodern, 21. századi környezet öleli benne magához a régmúltat.”

Példaként hozza föl Hanoit, az ország fővárosát, valamint Ho Si Minh-várost (az egykori Saigont), amely közel tízmillió lakost és rengeteg felhőkarcolót számlál – köztük a 461 méter magas Landmark 81-et, a neofuturista építészeti irányzat egyik jeles képviselőjét.

Dr. Phan Bich Thien amolyan hídszerepet tölt be Kelet és Nyugat, Délkelet-Ázsia és Közép-Európa között. „A konferencia, amit szerveztem, a hagyományok megőrzéséről, más országokban történő képviseletéről és a mesterséges intelligencia által támasztott, leginkább nőket érintő kihívások számba vételéről szólt” – summázza.

A programra hagyományőrző népi viseletben – úgynevezett Áo dài ruhában, mely a japán kimonóhoz hasonlítható – 18 országból 300 nő utazott Budapestre. Egy kánikulai vasárnapon a budapesti Kossuth téren, majd a Parlament Steindl Imre tervezte épületében, a lépcsőházban és a díszteremben is sok-sok fotó, szelfi, csoportkép, videóinterjú készült. A tanácskozás – ahol dr. Phan Bich Thien elnökölt – kissé szokatlan módon egy örömünnepet követett. „Igen, ez a konferencia egyszerre volt ünnep és fontos kérdéseket taglaló fórum.”

Kép

A konferencia résztvevői az Országház előtt – Fotó forrása: Szabó Zoltán Attila

„Márpedig a család prioritás!”

Két újabb kávékortyot követően a női közösségek előremozdításáról kérdezem: hogyan lehetséges egy patriarchális, a férfiak dominanciáját hangsúlyozó társadalmi közegből, ami ma már főként a vietnámi vidékre jellemző, kitörni? 

„Lépésről lépésre, türelmesen – mondja derűsen dr. Phan Bich Thien. – Hihetetlen változásoknak vagyunk szemtanúi, alakítói. Egészen más Vietnám mai arca. A technológiai fejlődés feltartóztathatatlannak tűnik, a social media befolyásolja a közgondolkodást. 

Egyre több vietnámi nő, főképp a fiatalok próbálják ki magukat a világ más pontjain. Tapasztalatokat szereznek, új ismeretekre tesznek szert. 

Ez eddig pozitív folyamat. Az már kevésbé, hogy sok esetben elveszni látszik a lényeg: a családalapítás, a klasszikus női szerep megélése. Márpedig a család prioritás! Az anya szerepe kulcskérdés, annak ellenére az, hogy az Európában élő fiatal nők – és ez igaz az ifjú vietnámiakra is – szívesen választják az egyéni utat a közösségépítés, a családalapítás ellenében. A klasszikus női szerep megóvandó. Közben persze nem tanácsos beleragadni a múltba, nem szabad a technológia előretörésétől, a változástól rettegni. Az ember úgysem helyettesíthető!” – hangsúlyozza.

Miközben a kávéskanállal apró jeleket „rajzol” a pohárnyi habba, elégedetten fűzi hozzá, hogy: „Vietnám nyitott a változásra, s vidéken is egyre nagyobb hangot, teret, lehetőséget kapnak a nők. Nekem mint az európai vietnámi női fórum elnökének természetesen a feladatom is az, hogy a női jogok kérdését, a társadalmi integrációt segítsem, és a jótékonysági tevékenységeket szervezzem, életben tartsam.”

Kis időre visszakalandozunk a múltba. Dr. Phan Bich Thien elárulja, hogy az útja Moszkván át vezetett hazánkba. Már-már meseszerűen. Történt, hogy a nyolcvanas években egy vietnámi lány közgazdász-informatikusnak tanult az orosz fővárosban, ahol a keleti blokk és a hatalmas Szovjetunió megannyi nációját képviselő seregnyi fiatal – észtek, bolgárok, oroszok, ukránok, azeriek, üzbégek, magyarok, lengyelek – reményekkel, álmokkal megpakolva loholt előadóteremből előadóterembe. 

Kép

Dr. Phan Bich Thien – Fotó forrása: Molnár József

„Csapatember vagyok”

Ahogy az lenni szokott, szerelmek is szövődtek a Moszkva folyó partján. László és Thien is a szovjet fővárosnak, a diákéveknek köszönhetik a kapcsolatukat. 

„Csak 1998-ban határoztuk el, hogy Magyarországon fogunk élni. Eldöntöttük azt is, hogy valami olyannal szeretnénk foglalkozni, ami túlél bennünket” – utal a simontornyai Fried-kastély megvásárlására. 

Férjével a romokból építették újjá a mélyszegénységgel küzdő Tamási járás impozáns épületegyüttesét, gazos kastélykertjét. A düledékből idővel kastélyszálló született.

„Nekem nagyon fontos, hogy ne magamért éljek. Én csak akkor érzem jól magam, ha egy közösség megbecsült tagja lehetek. Az életnek akkor van értelme, ha közösen építkezünk. Csapatember vagyok” – rögzíti, miközben egyre apad a kávéhab. Thien asszony büszkén mesél gyermekeiről, két leányáról, akik ma már a saját lábukon állnak, ám nem felejtették el az általa adott útravalót, ami a család kivételes értékére, az egymás iránti tisztelet, a kölcsönös megbecsülés fontosságára hívja fel a figyelmet. 

„Mindennap beszélünk, sokat találkozunk. A szeretet összetart bennünket, mindegy, ki hol jár éppen, az Egyesült Királyságban, Magyarországon vagy akár Vietnámban” – konstatálja.

Diskurálunk Petőfi Sándor költészetéről is. „Magyar vagyok. Legszebb ország hazám / Az öt világrész nagy területén” – idéz a költeményből, melyet elsőként fordított le. 

Mint mondja, Petőfi művészete egészen kivételes, Puskinéhoz hasonló értéke a világirodalomnak. 

Az utolsó kávékorty idejére újra a jelenkor kérdéseit feszegetjük. A Magyar Vietnámi Kapcsolatért Alapítvány elnöke szerint a mesterséges intelligencia térnyerése jó hatással lehet az oktatásra. „A passzív tanítói szemléletet egy párbeszéden alapuló, impulzív tanítási gyakorlat követheti” – állítja. 

De ebben a változó világban hogyan érzi magát nőként? Mennyiben más ma Európában, Magyarországon nőként létezni, mint Vietnámban? – kérdezem, egyben búcsút is véve az eszpresszótól.

„Én jól érzem magam a bőrömben! Egy izgalmas korban lehetek nő és anya – két kultúra vonzásterében! Ami picit talán meglep: Magyarországon az elegáns öltözködés, a nőiesség hangsúlyozása nem annyira jellemző a hétköznapokban. Budapesten egy farmerben is el lehet menni az Operaházba. De nőként itt is – hogy is fogalmazzak… – a helyemen vagyok!”

Családi vakáció (1983)

Az autós családi nyaralásokra sokszor velünk tart egy potyautas is: Murphy, akinek aztán életbe lépnek a törvényei… A Griswold család nagy kalandja egyszerre abszurd és ismerős: végtelennek tűnő utak, elkóborolt gyerekek, kisiklott tervek és egy rögeszmévé váló cél – ami főhőseink esetében egy vidámpark, a Walley World. Mindenkinek a családjában vagy az ismeretségi körében akad egy mindent túlszervező, gubancokat is bevonzó, ezzel együtt szerethető társ, barát, családtag. Harold Ramis vígjátéka néha túlpörög, olykor fogjuk a fejünket, de ilyennek szeretjük, hisz kortalan vidámsággal idézi meg nyaralásaink kaotikus, mégis meghitt hangulatát. Chavy Chase karaktere pedig egy kicsit mi magunk is vagyunk.

Kép

Képkocka a filmből

My Girl – Az első szerelem (1991)

Sokunknak egy-egy nyár hozta vagy hozhatja el a felnőtté válást, ami egyszerre tud gyönyörű és szomorú lenni. Vada és Thomas J. filmbeli története egy régi fényképre emlékeztet: kicsit már fakó, mégis itt él bennünk, újra meg újra mosolyra fakaszt és megrendít.

Az első szerelem, az első veszteség, az első kérdések az életről és a halálról – mindez egy álmos kisvárosban, ahol a nyári hőség és a gyermeki kíváncsiság egyaránt tetőfokára hág.

Anna Chlumsky és az ifjú Macaulay Culkin érzékeny játéka élmény, a film zárójelenete pedig megmutatja a gyerekkori nyár valódi arcát: elmúlik, ezzel a szívünkbe mar, de egyes pillanatai bennünk ragadnak, és meghatározzák a későbbi életünket.

Kép

Képkocka a filmből

Before Sunrise – Mielőtt felkel a nap (1995)

Egy nem tervezett találkozás, egy közös séta Bécs utcáin és egy éjszakába nyúló beszélgetés. Richard Linklater trilógiájának első része nem tipikus napfényes mozi, de a nyár szellemét hordozza: az időtlenséget, a spontaneitást, a sorsszerű kalandot. Jesse (Ethan Hawke) és Céline (Julie Delpy) kapcsolata az első perctől fogva izzik, de nem a forróságtól, hanem az intellektuális és érzelmi összhangtól. A film pedig remekül megtestesít egy örökérvényű nyári éjszakát: könnyű, szellős, mégis kellőképp mély. Mint minden jó nyár, ez is véget ér, a füstje reggelre tovaszáll, de a nyoma örökre megmarad.

Kép

Képkocka a filmből

Az 50 első randi (2004)

Akinek volt már életében legalább egy első randija, az ötvenet is el tud képzelni. Aki látott már filmet Hawaii szigetén játszódni, az valószínűleg azzal is egyetért, hogy ez ideális nyári mozis helyszín. Adam Sandler és Drew Barrymore napfényes románca a pálmafák és egy kis amnézia árnyékában bontakozik ki. A történet alaphelyzete – adott egyBor, mámor, Provence nő, aki mindennap elfelejti az előző 24 órát – elsőre komikus, de a film ennél összetettebb: kedvesen különös szerelmi történet, amelyben a nyár fényessége a remény és kitartás szimbolikus háttere is.

A nem túlbonyolított, de elgondolkodtató alkotás megérinti a szívet, hiszen mi is szeretnénk a végtelenségig tökéletesíteni egy nyári napot, aminek a végén egy kicsit meg is hatódhatunk.

Kép

Képkocka a filmből

Bor, mámor, Provence (2006)

Provence illata, a színpompás levendulamezők és a borospincék csábítása – nem csoda, hogy Ridley Scott filmjében egy rideg, nyüzsgő pénzember (Russell Crowe) sem képes ellenállni nekik, és előbb-utóbb rabul esik. A napfény itt nem is csak díszlet, hanem önálló karakter, „aki” megváltoztat, kibékít, lelassít. S ha mindez megtörtént, még szerelembe is ringat. A múlt emlékei, egy régi elhagyott villa és egy új esély mind-mind részei az utazásnak, amely nem is csak a francia vidék – és Marion Cotillard – szívébe, hanem az emberi lélek mélyére is vezet. Nem korszakalkotóan, de látványosan, romantikusan, mámorosan.

Kép

Képkocka a filmből

Kalandpark (2009)

A legrosszabb nyári munkákból is lehet a legjobb – ha közben barátságokat kötünk, szuper zenéket hallgatunk, és beleszeretünk valakibe (például Kristen Stewartba). Greg Mottola filmje egy nyolcvanas évekbeli vidámparkban játszódik, ahol a főhős, James (Jesse Eisenberg) nemcsak pénzt próbál keresni, hanem a valódi önmagához vezető utat is kutatja.

A film nagy erénye, hogy bár nosztalgiázik, nem szépíti túl az emlékeket: a nyár kissé poros és kínos, mégis varázslatos benne.

Apró konfliktusok, feszültségek (például Ryan Reynolds-szal), béna szárnypróbálgatások is hozzátartoznak ahhoz a kamaszos szabadsághoz, amit aztán felnőttként is örökké keresünk.

Kép

Képkocka a filmből – Forrás: Netflix

Holdfény királyság (2012)

Wes Anderson világa mindig kicsit meseszerű, egyszersmind fájdalmasan valóságos, ez a film az egyik legszebb példája ennek. A számos hollywoodi sztár (Bill Murray, Bruce Willis, Edward Norton, Tilda Swinton) jutalomjátékát hozó moziban két szerelmes gyerek megszökik egy New England-i szigeten, hogy együtt – és mindenki mástól külön – töltsék a nyarat, ezzel felbolygatnak egy egész kis közösséget. Az alkotás telis-tele van Anderson védjegyeivel: kreatív képekkel, élénk színekkel, fura karakterekkel. Ráadásul tökéletesen megragadja a gyermekkori nyarak hangulatát: az érzést, amikor egy sátor, egy térkép és egy kézszorítás is elég a világ felfedezéséhez.

Az első igazi nyár (2013)

A tizenéves Duncan vízparti nyaralásra kényszerül anyja új barátjával – kínos felnőttek, unalmas napok, magányos esték várják. Aztán egy vízi vidámparkban vállalt munka és egy különc mentor (Sam Rockwell) mindent megváltoztat. A film érzékeny humorral és nagy szívvel mutatja be a felnövés egyik legfontosabb időszakát. Igazi nyári darab, amely nem a külső forróságról, hanem a szív melegéről szól. Egy tizenéves fiú útját követi, de felnőtteknek is mesél emberi viszonyokról – magányról, útkereséséről, újrakezdésről.

Benne lüktet a nyár átmenetisége, amikor két-három hónapra minden egy kicsit fényesebb, mélyebb – igazabb.

Kép

A film plakátja

Palm Springs (2020)

Mi történik, ha ugyanazt a nyári napot éljük át újra meg újra? Andy Samberg és Cristin Milioti időhurkos romkomja görbe tükröt tart a nyár idilljének: lagzi, medence, hűsítő italok – csak épp minden reggel ugyanaz kezdődik elölről. A film egyszerre szórakoztat és elgondolkodtat: ha a nyár egyszer csak csapdává válik, miként szabadulhatunk belőle úgy, hogy önmagunkra – és valaki másra is – rátaláljunk? Ne vegyük túl komolyan, mert ha nem vigyázunk, ez az őrült mozi még a végén végtelenné teszi a nyári életérzést!

Kép

Képkocka a filmből

Licorice Pizza (2021)

Paul Thomas Anderson édes-bús szerelmi története a hetvenes évek Los Angelesében játszódik, ahol a napfény, a filmsztárok és a motorozás éppoly fontosak, mint az első érintés vagy az identitás keresése. Nem is konkrét A-tól Z-ig tartó történettel van dolgunk, inkább egy mozivászonra álmodott érzéssel: az ifjúság megélésével ebben a szikrázó évszakban, amikor a két főszereplő – Alana Haim és Cooper Hoffman – között is vibrál a levegő. A Licorice Pizza minden jelenete egy újabb nyári pillanat, amit az ember legszívesebben eltenne télire.

Kép

Képkocka a filmből

Ebben a hónapban külön figyelmet fordítunk arra, hogy minél több olyan cikket olvashassatok a Képmás.hu-n, amelyek passzolnak a „vakáció-flowhoz". Most jöjjön egy kis vízpart, napsütés, hideg málnaszörp, bográcsozás, gyerekkacaj a strandon, beszélgetések a tűz körül. Az Emberek zenekar ikonikus slágeréből kölcsönözve a gondolatot:
Júliusban a hónap témája: Süt a nap, nehogy szomorú légy!
Kapcsolódó cikkeinket itt éritek el.

Te is része lehetsz az előadásnak, ehhez hozz magaddal egy tárgyat, amit a színészek kellékként beépítenek egy-egy jelenetbe. Egy Képmás-vászontáskában kapod vissza a játék után.

A Képmás-estek idei kérdései:

– Mitől lesz valaki jó társ, és mikor válik lelki szennyesládává?
– Toxikus mentorok, zsarnoki főnökök? Meddig lehet elmenni a karrierért?
– Hová tűnik a kapcsolat eleji varázs, ki változik meg a párkapcsolatban?
– Mit jelent felnőttnek lenni, és hol marad meg bennünk a játékos gyerek?

Július 19–20.
Szakértő vendég: Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző családterapeuta, klinikai szakpszichológus
Színészek: Jankovics Anna és Katona László
Témáink: Empatikus társ vagy lelki szennyes? és Mérgező főnökök, toxikus mentorok

Július 25–26.
Szakértő vendég: dr. Berentés Éva PhD, a pszichológiai tudományok kandidátusa
Színészek: Soltész Bözse és Kovács Lehel
Témáink: Az vagy, akibe beleszerettem? és Ne légy gyerek!

Játssz, nevess és gondolkodj velünk!
A programokat különösen ajánljuk fiatal felnőtteknek, pályakezdőknek, pár- és útkeresőknek és mindazoknak, akik nem félnek jobban megismerni magukat. Találkozzunk a Művészetek Völgyében, Kapolcson, a Pajta Mozgónál!

34. Művészetek Völgye Fesztivál

A Művészetek Völgye Fesztivál idén több programmal várja a fesztiválozókat, mint valaha, akik közel háromezer lehetőségből választhatnak majd július 19-e és 28-a között Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend helyszínein. A szervezők ezúttal is számos újdonsággal készülnek, köztük új helyszínekkel, fenntarthatósági és művészeti programokkal, saját színdarabbal, erősödik a kortárs képzőművészeti kínálat, de idén számos múzeum is látogatható lesz a Völgyben. Visszatér sokak kedvence, a Völgyimpró és a Zenélő Busz is.

 A részletes program és jegyinformációk a www.muveszetekvolgye.hu oldalon érhetők el.

„Robotozás” örömmel

Az ötéves Emma, a Bethesda Gyermekkórház 1%-os kampányának gyermeknagykövete nagy örömmel jár a kórház Robotterápiás Centrumába, ahol ő maga csak „robotozásnak” nevezi a foglalkozásokat. Emma méhen belüli agyvérzés következtében központi idegrendszeri sérüléssel született, ami a mozgásközpontját érintette. Ennek következtében bal oldalának a mozgásképessége jelentősen gyengébb, mint a jobb oldaláé. Fél éve heti egy-két alkalommal robotterápiás foglalkozásokon vesz részt, amelyek a többi terápia mellett jelentős szerepet játszanak a rehabilitációjában. 

Édesanyja, Joó-Gyuricza Kata tapasztalatai szerint ezek a foglalkozások nemcsak rendkívül motiválóak Emma számára, hanem látványosan hatékonyak is. 

A kislány ma már sokkal aktívabban használja a bal kezét – poharat fog vele, játékért nyúl –, míg korábban szinte kizárólag a jobb kezét használta. 

„A robotterápia olyan, mintha videójátékkal játszana a gyerek, csak itt nem joysticket vagy kormányt irányít, hanem a saját testrészeit használja. Így Emmának egyáltalán nem unalmas a torna, fel sem tűnik neki, hogy húsz percen át helyesen emelgeti a karját vagy hajlítgatja a kezét” – meséli az édesanya.

A robotterápia motiválóerővel bír

A Bethesda Gyermekkórház Robotterápiás Centruma 2023-ban kezdte meg működését, és azóta Magyarország egyik legkorszerűbb, gyermekek rehabilitációját segítő központjává vált. Olyan gyermekek mozgásszervi fejlesztését támogatják itt, akik központi idegrendszeri sérüléssel, súlyos traumával, égési sérüléssel vagy neurológiai betegséggel élnek. 

„A robotterápia nem helyettesíti a hagyományos mozgásterápiákat, mint például a gyógytornát vagy a konduktív terápiát, hanem kiegészíti azokat, és ezáltal jelentősen növeli a rehabilitáció hatékonyságát” – hangsúlyozza Dr. Kiss Fanni mozgásszervi rehabilitációs szakorvos, a Centrum vezetője. A módszer egyik legnagyobb előnye, hogy a gyermekek a mozgásokat játékos, számítógépes környezetben végzik, így sokkal többször és szívesebben hajtják végre a feladatokat, mint a hagyományos tornagyakorlatok során. 

Kép

Dr. Kiss Fanni, a Bethesda Robotterápiás Centrum vezetője – Fotó forrása: Bethesda Gyermekkórház

„Ha tornán azt kérem egy gyerektől, hogy csináljon harminc guggolást, a huszadik után már elveszti lelkesedését, viszont a robotterápia során a játékok motiválóereje miatt észrevétlenül végez el sok ismétlést” – mondja Pankotay Anna konduktor, a Centrum vezető terapeutája. 

A szakemberek örömmel tapasztalják, hogy a modern technológia beépítése a terápiába jelentősen növeli a gyermekek motivációját, ugyanakkor fontosnak tartják, hogy a képernyőidő jól meghatározott és tudatosan szabályozott maradjon még a terápiás foglalkozásokon is.

Azonnali visszajelzést adnak a gépek

A robotterápia további nagy előnye, hogy valós idejű visszajelzést ad. Ez azt jelenti, hogy a gyermek mozgását számítógépes játékokkal kötik össze. „A gyermek kezére vagy lábára szenzort rögzítünk, amely valós időben rögzíti a mozgásokat, és átviszi a jeleket a számítógépre. Így a gyermek mozgása közvetlenül irányítja a játékot – például oldalirányú karfelemeléssel liftet vezethet fel-le, almát szedhet, vagy guggolással hajót irányíthat” – magyarázza a konduktor, akit minden apró előrelépés, fejlődés, amit a gyerekeknél tapasztal, nagy örömmel tölt el. 

A gyerekek mozgásának rögtön látható eredménye van a képernyőn, ugyanakkor a módszer a terapeutáknak is visszajelzést ad: milyen aktivitással dolgozik a gyermek, mely izomcsoportokat használ, milyen mozgásokat végez, például nyújtott vagy hajlított helyzetben mely ujjai aktívak, hol vannak elmaradások, és ezek milyen mértékűek. 

A robotterápia gépesített jellege lehetővé teszi azt is, hogy olyan testhelyzetekbe – például álló helyzetbe – hozzák a gyermeket, amelyekre másként nem lenne lehetőség. Speciális hevederrendszerrel támogatni tudják a testtömegét, vagy meg tudják emelni a karját is úgy, hogy 5-5 kilóval tehermentesítik a felső végtagokat. Az alsó végtagok mozgatásához sincsen szükség a terapeuta fizikai erejére, a gépek dolgoznak helyette. 

„Ez nem azt jelenti, hogy a robotterápiával ki lehet váltani a terapeuta munkáját. 

Ő irányítja a folyamatot a rehabilitációs terv alapján, a robot csak kiegészíti a munkáját, illetve lehetőséget ad olyan testhelyzetek, mozgástartományok és ismétlésszámok elérésére, amelyek a hagyományos terápiával nem, vagy csak korlátozottan lennének megvalósíthatók. 

Például teljes alsó végtagi bénulás esetén a gyermek felállítása és álló helyzetben való járatása is lehetővé válik, ami gép nélkül fizikailag szinte kivitelezhetetlen lenne” – mondja a doktornő. Felhívja a figyelmet arra is, hogy tovább szeretnék bővíteni eszközparkjukat, az idei 1%-os felajánlásokból többek között egy egyensúlyfejlesztő gépet terveznek beszerezni.

Pozitív visszajelzések és gyorsabb fejlődés

A központ megnyitása óta közel 1000 kezelés során 120 gyermeken segítettek a különböző alsó és felső végtagi robotikus eszközökkel. „Folyamatosan gyűjtjük az adatokat, funkcionális tesztekkel mérjük a gyerekek állapotát a terápia elején és végén. Bár egy év még rövid idő ahhoz, hogy átfogó kutatási eredmények vagy szilárd tudományos következtetések szülessenek, a szülők és gyerekek visszajelzései már most rendkívül pozitívak, megerősítenek minket abban, hogy jó úton járunk” – magyarázza a doktornő, aki gyakran tapasztalja, mennyire hálásak a szülők már az első rehabilitációs vizsgálat után. 

„Örülnek, hogy valaki meghallgatja, megérti őket, és az ő bevonásukkal személyre szabott segítséget kínál, anélkül, hogy bármit is rájuk erőltetne.” A doktornő kollégáival úgy véli, hogy azoknál a gyerekeknél, akiknél a komplex rehabilitációt robotterápiával egészítik ki, gyakran nagyobb és gyorsabb funkcionális javulás érhető el, illetve a szakmai csapat, a szülők és a gyermek által kitűzött reális rehabilitációs célok is hamarabb teljesülnek. Bíznak benne, hogy a jövőben még több gyermek kaphat esélyt a robotterápia által támogatott élményszerű gyógyulásra.