Bozsik Péter: „A szüleim féltettek a tehertől, amit a Bozsik név a futballban jelent”

–  Jól tudom, hogy édesapja nemcsak az aranycsapat egyik legjobbja, hanem az egyik legelegánsabb tagja is volt?

– Valóban szeretett stílusosan megjelenni, volt valami a Bozsik-vérvonalban, ami elegáns tartást és ízlésvilágot kölcsönzött neki. Ingben, zakóban, szövetnadrágban járt. A szüleim kötöttáruüzletet üzemeltettek a belvárosban, a Bozsik Trikotázs jól csengő márkanévnek számított. Édesanyám tőlem is mindig kérdezte, melyik színt melyikkel párosítanám, ez a fajta ízlésesség mindkettőjüket jellemezte.

– Az édesanyjáról kevesebbet tudunk, őt milyen személyiségnek írná le?

– Édesapám volt a csendes, a visszahúzódó, édesanyám a határozottabb. Kifinomult asszony, polgári iskolát végzett, sokat olvasott, autodidakta módon képezte magát. Odafigyelt a viselkedésemre és a beszédemre, ő tanult velem, komoly érdemei vannak abban, hogy el tudok mondani két összetett mondatot. Nagyon egymásra találtak édesapámmal, harmóniában éltek, míg a Jóisten megadta nekik.

– Szóba került, hogy bármi mást neveljenek önből, mint futballistát?

– Nem igazán, bár a focit sem erőltették, ezért kicsit nehezteltem is rájuk. 

Tudták jól, hogy csak a sport érdekel, de féltettek részben a tehertől, amit a Bozsik név a futballban jelent, részben az élsporttal járó áldozatoktól. 

De mérnöknek hiába is szántak volna, ha matematikából katonás jegyeim voltak, a joghoz pedig nem bizonyult elég keménynek a fenekem. Cserébe minden érdekelt, ahol labda pattog. Kacérkodtam a sportújságírással is. Annak, hogy a televízióban évek óta futballt elemzek, előzménye, hogy kamaszkoromban „véres” gombfocimeccseket vívtam saját magammal, majd ezekről szabályos tudósításokat írtam: csapatösszeállítás, ki miként játszott, hogyan születtek a gólok…

– Végül nem az volt a kérdés, hogy Bozsik Péterből is igazolt labdarúgó válik-e, csupán az, hogy mikor. Hogyan illet az ön úriemberes karaktere egy futballöltözőbe?

– Tizenhárom-tizennégy éves lehettem, amikor édesapám levitt a kispesti öltözőbe, ahol csak úgy röpködtek a kötőszavak, mondtam is neki, hogy ide egyelőre nem járnék. Ezért tizenhat-tizenhét éves koromra tolódott, hogy igazolt focista legyek, addig a grundon, az iskolaudvaron és a lakótelepen rúgtam a bőrt sötétedésig, miután anyu a közös tanulást lezárta: „Mehetsz!” 

A Gellérthegyről, ahol laktunk, végül a Vasasba, majd apu korai halála után mégiscsak a Honvédba jártam el, amely hosszú idő után akkor lett újra bajnok. Erős csapatuk volt, ezért, hogy edződjek, kölcsönadtak a Pénzügyőrhöz. Én pedig 1980-tól 1994-ig a pasaréti klubnál ragadtam, ahol meccsrekorder és az örök góllövőlista második helyezettje lettem. Majd miután egy gerincsérv megállított a játékban, edzőként is náluk folytattam.

– A Bozsik név súlya, amelytől a szülei féltették, mennyire volt valós teher?

– Játékosként csak az volt. 

A civil életben viszont rengeteget köszönhetek neki, büszke vagyok arra, hogy a mai napig óriási szeretetet és tiszteletet vált ki az emberekből, amikor édesapám nevét meghallják.

Edzőként tán én is hozzá tudtam tenni ehhez, hiszen a Vasassal bronzérmet, a Zalaegerszeggel bajnoki címet nyertünk, és hét meccsen a magyar válogatottat is vezethettem mint szövetségi kapitány. Ebben egy fokkal talán többre is vittem édesapámnál, de játékosként a közelébe sem értem. Szerencsére ezt már akkor reálisan láttam, hiszen ahogyan a játékot, úgy magamat is elemző szemmel figyeltem. Mintha felülről láttam volna, hogy hogyan mozognak a játékosok, milyen az ellenfél, hol a gyenge pontja – s nekem mik az erényeim, hibáim. Ez edzőként is jól jött, ahogyan az is, hogy sosem ragadtak el az érzelmeim.

Az interjú folytatása a Képmás magazin legfrissebb, 2025. július–augusztusi számában olvasható. Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben. A magazinra előfizethet itt.