„Sápadt, gyengének látszó gyermek volt, játék közben ide-oda dülöngélt a széken, mintha ittas lenne, úgyhogy néha azt gondoltam, le fog esni a földre. Játéka is teljesen egyenlőtlen, zavaros volt és nem tiszta, ujjrendről pedig annyira nem volt fogalma, hogy ujjait egészen önkényesen járatta ide-oda a billentyűkön. Mindezek ellenére bámulatba ejtett a tehetség, melyet a természet beléje oltott” – emlékezett vissza a gyermek Liszt Ferencre bécsi zongoratanára, Carl Czerny. 

A kissé szórakozott gyermek már kilencévesen nyilvános fellépésen mutatta be kivételes tehetségét. Játéka annyira megtetszett Esterházy Miklósnak, hogy kismartoni kastélyába kérette, és az ott adott koncert után egy aranyzsinóros, ezüstpitykés díszmagyarral ajándékozta meg a kis Ferencet. Ezt viselte azon a pozsonyi fellépésén is, amely az igazi ismertséget elhozta számára. Ezután Pestre, majd Bécsbe utazott édesapjával, ahol a már említett Czerny ingyen vállalta tanítását. 

„Csaknem minden estémet a fiúcskának szenteltem. Soha nem volt ilyen buzgó, zseniális és szorgalmas tanítványom” – emlékezett vissza az egykori Beethoven-tanítvány, Czerny. 

Liszt korai fellépéseit mégis gyakran érte kritika: szinte megvadította a zongorát, ami a decens bécsi polgároknak teljesen meghökkentő volt. 

Ezért aztán Ferenc és édesapja búcsút mondtak a császárvárosnak. 

Liszt 1839-től 1847-ig szinte megállás nélkül turnézott, szédületes játékával meghódítva a közönségét szerte Európában. Technikai tudása, rögtönzése, szuggesztív előadói képessége igazi sztárrá tette őt, idővel pedig a zeneszerzésben is maradandót alkotott. Sikereiben a kivételes tehetség mellett fontos szerepe volt édesapjának, aki szintén zongorázott, és alighanem kicsit saját álmait is megvalósulni látta fia karrierjében. Felismerte tehetségét, és minden eszközt megragadva, tökéletesen menedzselte gyermekét.

Tudatos zseniképző

Ugyanilyen fontos szerepe volt a Polgár lányok sikereiben édesapjuknak, aki zseniket akart nevelni lányaiból. Mint később elmondta, már gyermekei születése előtt erre készült: „…reggeltől estig ültem a könyvtárban, tanulmányoztam a szakirodalmat, a zsenik élettörténetét, főleg a kisgyermekkorukat. Láttam, hogy nincs kivétel, hogy mindenki a korai gyermekkorban kezdte el, majd intenzíven dolgozott egy területen.” Gyakorta felmerülő kérdés, nem bánják-e, hogy gyermekkorukat ennyire kizárólagosan tehetségük kibontakoztatása töltötte ki – s ez az aggály szinte bármely egykori csodagyerek esetében is felmerülhet. 

Polgár Judit erre egyértelmű nemmel szokott válaszolni, a rengeteg lehetőséget, élményt, sikert említi, amelyeket a sakknak köszönhet. 

Kép

Fotó forrása: Polgár Judit saját archív

Polgár Judit kilencévesen 1986-ban, a New York-i tornagyőzelme után

Szellemi társat keresni

Weöres Sándor is kilógott a sorból, álmodozó gyermek volt. Szülőfalujában, Csöngén nem igazán értett szót másokkal, ahogyan írja, a „gyermek-esztendők koravén magánya” jellemezte életének ezt a szakaszát. Ráadásul ő egészen más háttérrel indult, mint Liszt vagy Polgár. Bár szerető családból jött, szülei nem értették fiuk belső világát, így terelgetni sem tudták őt. Hazatérés című versében így foglalja össze ezt a kettősséget: „Anyám szemében kapzsi féltés. / Apám szemében görbe vád – / hogy megjöttem, fölhozta mégis / a legvénebb üveg borát.” 

Gondolatait, a belőle kikívánkozó sorokat ezért levélben osztotta meg szellemi partnereivel. Például az akkor már neves költőnek számító Babits Mihállyal és Kosztolányi Dezsővel. Utóbbi így bátorította: „Te, drága csodagyermek, úgy játszol nyelvünk zongoráján, mint kevesen.” Egy másik levelében így neveli: „…a benned szunnyadó, nagy ígéretet és jeles képességeket csak vasfegyelemmel, uzsorás gonoszsággal lehet kezelni, különben elpuffog.” 

Egy 1929 szeptemberében kelt levelét ezzel a bevezetővel kezdte: „Kedves fiam, én is nagyon örültem, hogy megismerkedtem veled. Utálom az atyáskodást, de valami atyai érzés mozdult meg bennem, amikor átfutottam kéziratodat.” 

Kosztolányi negyvennégy éves volt ekkor, Weöres tizenhat, de már rendszeresen publikált neves lapokban. Levelezésük során megerősítést, türelemre intést, jó tanácsokat kapott a már elismert, idősebb költőtől, így mondhatjuk, hogy tehetsége utat tört magának, de minden bizonnyal segítségére volt az is, hogy pályakezdése idején ilyen megértő mentort talált.

Kép

Weöres Sándor gyerekként− Forrás: szegedem.hu

Gyerekkori magányból a rivaldafénybe

Weöreshez hasonlóan magányos, visszahúzódó, sokat elmélkedő gyermek volt Bartók Béla, aki korán elvesztve édesapját, a zenében talált vigaszt. Csodagyerek volt, apjától hegedülni tanult, négyévesen már csaknem negyven dalt tudott eljátszani zongorán, öt évvel később már komponált is. Tizennyolc évesen vették fel a Zeneakadémiára, ahol lelki társát és első múzsáját is megtalálta, a szintén csodagyerekként induló Geyer Stefi személyében. Mindketten világraszóló sikereket értek el felnőttként. Az ő esetükben tehát nem egy ambiciózus családtag vagy a tudatos kapcsolatkeresés segített abban, hogy ne kallódjanak el, hanem az intézményi keretek. Egyértelmű recept tehát nincs. 

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.

Hogyan lesz valakiből zászlókészítő – belőled hogyan lett?

Édesapám a ’70-es évektől ballagási tarisznyákat gyártott, és én gyerekként rendre ott segédkeztem mellette. Még nem létezett digitális technológia, mindent kézzel készítettünk, csőtollal pauszpapírokra rajzoltunk címereket, grafikákat. Valószínűleg akkor alakult ki a kézügyességem. Szép fokozatosan kezdtünk el zászlókat is készíteni rendezvényekre, önkormányzatoknak. Ez később, a millenniumi évben indult be igazán, amikor az összes önkormányzat saját címert kapott. Gimnazistaként egyre többet dolgoztam a cégben, mert apukám egy igazi kétfedelű repülőgépet is épített egymaga, ami sok idejét lekötötte. A főiskolát már kimondottan azért hagytam abba, mert olyan sok megrendelésünk volt. Más azért tanul, hogy dolgozhasson, nekem meg annyi munkám lett, hogy nem értem rá tanulni.

Ráadásul a későbbiekben még egy szenvedélyre is időt „kellett” szakítanod: a fotózásra…

Díjakat is nyertem vele, bedolgozom a National Geographic-nak, drónfotózom, drónvideózom. Közben a Magyarország a magasból című filmet is elkészítettük Papp János színművésszel. Kiállításaim is futnak rendszeresen, most éppen a Liszt Ferenc Repülőtéren. 

A fotós látásmódom a repülésből ered, amire szerencsére sok lehetőségem volt, gyakran láttam a világot fentről. 

Apukám vitorlázórepülő-oktató is volt, motoros repülővel is repült, sokszor ültem mellette. Amint megjelentek az első kamerával felszerelt drónok, nekem nagy szerelem lett a madarak szemével bemutatni a tájat. Azokat az eldugott helyeket rögzítem különleges napszakokban, amiket az emberek nem látnak ebben a rohanó világban, hiszen mindenki siet, fut, telefonál, autópályán száguld, senki sem áll meg lazítani.

A zászlóiddal hogyan csöppentél bele a filmek világába?

Amikor nagyobb filmes vállalatok érkeztek Magyarországra, először a Vörös veréb című film kapcsán kerestek meg, hogy tudnék-e orosz és CIA-zászlókat készíteni, amikhez hímezni meg festeni is kell. Mondom, persze, hogy tudnék! De azért a rendező-producer berendelte ugyanezeket Amerikából és Angliából is. Két hét múlva jött az e-mail, hogy a külföldi zászlók mentek a kukába, mert a mieink minőségben toronymagasan verték őket. Na, onnantól több megkeresést is kaptam ettől a filmes vállalattól. És egyszer csak jött a Terminátor: Sötét végzet, aminek a forgatására lehetőségem nyílt személyesen elvinni a zászlókat. 

Találkoztam a rendezővel, a producerekkel, a szereplőkkel, Linda Hamiltonnal, Mackenzie Davis-szel, Gabriel Lunával is. 

A komáromi forgatás börtönjeleneténél lehettem ott, hatalmas élmény volt, de több hasonló látogatás sajnos nem fért bele az időmbe.

Kép

András a Hunyadi-zászlóval − forrás: Kószó András

Ennyire feszes az időbeosztásod?

A forgatások kapcsán mindenképp. A Hunyadi forgatásakor csak egy-két nap jutott egy-egy zászlóra, alighogy elkészültem, sokszor meg se száradt a festék, már vitték is, és jöhetett a következő. Volt, hogy az antikolást már nem is én végeztem, hanem a filmesek. Olyan is, hogy jelenetet cseréltek, és borult a sorrend, vagy napközben változtattak a méreteken, és mindent elölről kellett kezdenem. Így hiába hívtak a koronázási vagy csatajelenetekhez, végül nem jutottam el, mert késő éjjelig dolgoztam.

Mennyire múlt rajtad, hogy mi, hogyan kerül a zászlókra?

Megrendeléskor küldtek egy tervet, amit több történész is átnézett, de volt, amelyiknél jeleztem, hogy nem tökéletes a terv, mert annak a zászlónak nem olyannak kell lennie. Például a vaskapui ostrom zászlóinál jött a dilemma, hogy a Hunyadi-zászlónak nem pont olyan a kékje, nincs sraffozás rajta. Akkor mondták, hogy szabad kezet kapok, csináljam, ahogy én gondolom. Nagy megtiszteltetés, hogy ennyire megbíztak bennem, és a végeredménnyel szerencsére mindig elégedettek voltak.

Honnan vannak ilyen mély történelmi ismereteid?

Sok történelmi zászlót készítettem már korábban is. Például a Bocskai Múzeumnak az eredetiből fennmaradt zászlófoszlányok alapján kellett rekonstruálnom zászlókat. 

De a Szulejmán-zászlót is én készítettem a Szigetvári Zrínyi-várnak kézzel festve, aztán az ágyú pernyéje begyújtotta, így még autentikusabb lett. 

Az Egri Vár Dobó István-zászlaját, illetve sok 1848-as honvédzászlót, huszárzászlót is készítettem, így ragadtak rám a történelmi ismeretek. Meg mindig utána is kutatok az adott témának. Azt is megkapom, milyen felvételeken, jelenetekben fog szerepelni egy-egy zászló, mert egy közelinél, ahol a kamera végigpásztázza, nagyon részletesnek kell lennie, de egy távolinál, egy csatajelenetben lehet valamivel elnagyoltabb. A Hunyadi sorozatban minden zászlónak tökéletesnek kellett lennie.

Milyen anyagokból készülnek a zászlóid?

Mindegyik másból. Egy önkormányzati zászlóhoz kültéri selyem kell, egy díszzászlóhoz szaténselyem, bársony vagy brokát anyag, egy történelmihez pedig azt kell nézni, hogy az adott időszakban milyen anyagok léteztek. Ezek lehettek hernyóselymek, lepedővászon jellegű pamutszövet-anyagok például. A filmeknél arra is figyelni kell, hogy ne legyen fényáteresztő az alapanyag, mert az nem fog jól mutatni a kamerafelvételen. De ezeknél a festékeket is én keverem ki a komponensekből, és nem szabad teljesen hőkezelni, mert ha antikoljuk a zászlót, meg kell tudnia kopni, törni, patinásodni.

Az antikolás a zászlók esetében hogyan történik?

A „leöregítés” egy speciális eljárás, a különböző anyagoknál megvannak ilyenkor a trükkök a rozsdásítástól kezdve a sarazáson át akár addig is, hogy meggyújtjuk a zászlót. Speciális anyagokba kell ilyenkor belemártani, de nem árulhatom el, hogy pontosan mikbe, mert ez szakmai titok.

Kép

Fotók: Kószó András

A Hunyadihoz több mint százötven darab zászlót készítettél. Mindez mennyi idődbe telt?

Ezek több hónapig készültek, időben jól elosztva. 

Ráadásul különböző méretűek voltak: dárdazászlók, lándzsák végére kerülő zászlók, Hunyadi-címerek, vagy amiket a lovasok hordoztak magukkal. Ezek például másfél méteresek voltak, a koronázásnál a templomban használtak pedig háromméteresek.

Említetted, hogy hollywoodi produkciókban is dolgoztál, dolgozol – a Vörös verében és a Terminátoron kívül melyekben?

A milliárd dolláros forráskód egy Netflix-sorozat a Google Maps-ről, aminek sok jelenetét nálunk forgatták, ehhez is készítettem például amerikai zászlót. Friss felkérésem is van új sorozatra, erről még nem beszélhetek, de a már leforgatott filmek közül Ryan Reynolds Mayday című mozijánál, Johnny Depp és Al Pacino Modi: Three Days on the Wing of Madness című filmjénél is kaptam megbízást. Amikor a Terminator forgatására mentem, a gyerekkorom elevenedett meg, hiszen ilyen filmeken nőttem fel, és egyszer csak ott voltam a díszletek között… Az utcáról besétálva egy mexikói börtönben találtam magam, FBI-osokkal, katonákkal – szürreális volt. Texasi, reptéri és határzászlókat készítettem ehhez. Aztán az ember várja a moziban, hogy na, most jön a zászlóm, vagy már éppen ott van!

Van álomprojekted?

Szerencsére Magyarországon egyedi, amit csinálok, nem is fogok digitális technológiára átállni, nálam marad az egyedi, kézműves készítés. Most is szitanyomással készítem a zászlókat, színhűek, tartósak, ezért nem aggódom, hogy nem találnak meg továbbra is szuper projektek. A váraktól a templomokig sok megrendelésem van, külföldről is. Az eddigi legmegtisztelőbb azonban a Hunyadi-felkérés volt, fantasztikus, hogy egy ekkora horderejű magyar filmnél közreműködhettem! A Hunyadi-korszakot mindig nagyon szerettem, magát Hunyadi Jánost is, akárcsak a honfoglalást. Úgy hallani, lehet folytatása, talán Mátyás királyról – állok elébe!

A paraszti társadalomban a hajat mosószappannal, esővízzel mosták, ezeknek textúrája teljesen más volt, mint a ma használt víznek és készítményeknek. Ezért könnyebb volt tartós kontyot vagy fonatot készíteni. 

Megfigyeltem, hogy a fésülködés mozdulataiban gyakran jelen van a szertartásosság, a készülődés ünnepélyessége. Egy idős nő tekintetében is meglátni ilyenkor a tetszeni vágyás természetes kívánságát.

Kép

Fotó: Mohos Zsófia

Van, amikor a régi frizurához modern eszközöket is felhasználnak, például fagylaltos pálcikát

A hajhoz a néphagyományban is számos hiedelem tartozott. 

Nem volt szabad megcsonkítani, mert azzal az egyén méltósága is sérült. Éppen ezért szerepelt a büntetések között még a múlt században is a hajlevágás, mint az egyik legsúlyosabb megszégyenítés. 

A haj megetetése, ezzel a szerelmes megkötése és számos más hiedelem is mind azt mutatja, hogy a parasztság életében fontos szerepet töltött be a haj.

Számos idős asszonyt fényképeztem, akik fejkendőt hordanak, jelezve ezzel társadalmi rangjukat, hogy házasságban élnek, vagyis „bekötötték a fejüket”. A lakodalom éjszakáján a menyecskekendő kikötése hosszú, aprólékos folyamat, egyfajta beavatási szertartás. A kontyvas a vőlegény ajándékaként első kontyoláskor került az asszony hajába, akit végül ezzel is temettek el. 

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt. 

Desmond Mpilo Tutu 1931 őszén Kleksdorpban látta meg a napvilágot, még a brit domínium polgáraként. Családja, amely szűkös, ám rendezett körülmények között élt, tükrözte a dél-afrikai fekete többségi társadalom sokszínűségét, édesapja a xhosa törzshöz tartozott, és eredetileg metodista vallású volt, míg édesanyja a tswana törzsből származott, és katolikusnak keresztelték. Később az egész család az episzkopális, majd az anglikán egyház közösségéhez csatlakozott. Desmond, akit még metodistának kereszteltek, az anglikán hit szellemében nevelkedett. Szülővárosában egyházi intézményekben végezte alapiskoláit kiváló eredménnyel, ezalatt édesapja egy metodista iskola iskolamestereként vállalt állást, később pedig több felekezeti intézményben volt tanár, igazgató, édesanyja pedig szakácsnőként dolgozott. 

A család, amikor Desmond tizenkét éves lett, Johannesburgba költözött, ő a város bantu gimnáziumában folytatta tanulmányait. A következő években tanulta meg a holland telepesek nyelvét, az afrikaanst, de elsajátította az angol nyelvet is. 

Itt is kiválóan tanult, apró termete és békés természete dacára lelkesen sportolt, különösen a rögbijátékban jeleskedett. 

A gimnáziumi évek alatt egy fehér anglikán pap, Trevor Huddleston hatott rá, aki a formálódó apartheid rendszer bírálója, a szegregációs törvények ellenzője volt, idővel pedig az indiai-óceáni régió anglikán érseke lett. Huddleston baráti, atyai kapcsolatot ápolt fekete diákjaival, rendszeresen látogatta őt, amikor tébécé miatt hosszú kórházi ápolásra szorult. 

Érettségi után Desmond felvételt nyert a johannesburgi orvosi egyetemre, de mivel a tanulmányokra nem volt elegendő pénze, le kellett mondania erről az álmáról. Apja példáját követve 1951-től a pretoriai tanárképző főiskolára iratkozott be, amely egy szegregált, csak feketék által látogatott intézmény volt. Tanulmányai alatt bekapcsolódott a feketék egyenlőségéért küzdő diákmozgalomba, ekkor találkozott első alkalommal Nelson Mandela ügyvéddel, az ellenzéki Afrikai Nemzeti Kongresszus vezetőjével, diáktársai között pedig ott volt Robert Mugabe, a későbbi zimbabwei függetlenségi mozgalom vezetője, idővel hazája diktátor elnöke. 

Desmond 1955-ben megházasodott, Nomalizo Leah Shenxane-ét vette feleségül, aki szintén tanárnak készült. Később négy gyerekük született. Desmond angolt és történelmet tanított Johannesburgban és Krugersdorp fekete iskoláiban, de két évvel később a dél-afrikai fehér kormány által hozott, faji megkülönböztetést alkalmazó oktatási törvények miatt lemondott állásáról.

Kép

Fotó forrása: Profimedia − Red Dot

Kapcsolatok és tekintély

Segédlelkészi állást vállalt a dél-afrikai anglikán közösségben, négy esztendővel később lelkésszé avatták. 

További teológiai tanulmányokra Angliába, Londonba utazott, ahol négy év után diplomát szerzett, közben pedig több anglikán gyülekezetben végzett lelkészi szolgálatot. 

Ez alatt az idő alatt a vallási tolerancia és nyitottság szellemében tanulmányozta az iszlámot is, a nyugat-afrikai muszlim vallásgyakorlatról írta disszertációját, utána pedig egy ideig Jeruzsálemben tanult arabul, héberül és ógörögül. 

Miután 1967-ben hazatért, az egyik bantusztánban lévő szemináriumban tanított. (Az apartheid ideológia az amerikai indián rezervátumokhoz hasonló, elkülönített területeket, úgynevezett bantusztánokat hozott létre, ezzel is még jobban elválasztva egymástól a feketéket és a fehéreket.)

Tutu 1970-ben a Lesothói Nemzeti Egyetemen kezdett oktatni, majd társigazgatója lett az angliai Bromley-ban működő Egyházak Ökumenikus Tanácsa Teológiai Alapjának, ami nemzetközi kapcsolatai kiépítését tette lehetővé számára. Közben otthon, Johannesburg fő­espe­rese, a helyi St. Mary-székesegyház főlelkésze lett, egy évig Lesotho anglikán püspökeként szolgált, majd a Dél-afrikai Egyházak Tanácsának főtitkárává választották. Ő volt Johannesburg anglikán püspöke 1984 és 1986 között, és sokat tett azért, hogy a fehér hívek is elfogadják személyét. 

Fokváros érsekeként a dél-afrikai provinciális egyház metropolitájaként szolgált 1986-tól 1995-ig, egy olyan történelmileg fontos időszakban, amelyben az apartheid rendszer – egy alapvetően békés átmenet során – megszűnt. 

Tíz éven keresztül az Afrikai Egyházak Konferenciájának elnökeként, az egész kontinens egyik legbefolyásosabb egyházi vezetőjeként dolgozott. 

Világi tisztséget is viselt, hiszen hosszú éveken keresztül ő volt a Nyugat-fokföldi Egyetem elnöke. Hatvannégy esztendősen vonult nyugállományba, de továbbra is jelen maradt hazája és a világ politikai és közéletében.

Az apartheid vége

Tutu, miután visszatért Angliából, kiállt a dél-afrikai diákok Fekete Tudatosság Mozgalma mellett, bár nem értett egyet azzal, hogy elutasítanak mindenféle együttműködést a fehérekkel. Nagy hatású prédikációjában, 1968 augusztusában párhuzamot vont országa fekete többségét érő elnyomás és a prágai tavasz eltiprása között, szeptemberben pedig személyesen csatlakozott egy diáktiltakozáshoz, amelyet a rendőrség erőszakkal vert szét. 

Lelkészként, majd püspökként előadásokat tartott és szervezett, amelyben a fekete lakosság helyzetét mutatta be, a rasszizmus, a faji diszkrimináció ellen emelte fel a szavát, szenvedélyesen érvelt a feketéket alacsony rendűnek tartott ideológia ellen. Beadványokkal, levelekkel ostromolta az állami vezetőket, fellépése azonban sokáig hatástalan maradt. Komolyabb egyházi tisztségek birtokában külföldi útjain és nemzetközi kapcsolatai révén igyekezett a nemzetközi közvélemény figyelmét a dél-­afrikai belpolitikai helyzetre felhívni. 

Miután 1984-ben neki ítélték a Nobel-békedíjat, a dél-afrikai politikai vezetés sem hagyhatta figyelmen kívül, hiszen egyre inkább a feketék egyik szimbolikus alakja lett, a fehér vezetés is elfogadta tárgyalópartnernek. 

Találkozott II. János Pál pápával, felszólalt az ENSZ Különbizottsága előtt. Bár elutasított minden erőszakot, megértette azokat az elkeseredett feketéket, akik céljaik érdekében az agressziót választották. Azt vallotta, hogy aki semleges az igazságtalanság korában, az az elnyomó oldalra áll. Fő célját, az apartheid vér nélküli megszüntetését 1992-ben sikerült elérnie, amikor a korábban megválasztott új elnök, Frederik Willem de Klerk kezdeményezte a diszkriminatív törvények visszavonását és egy új, fehérek és feketék közötti kiegyezést. 

Harc az igazságért minden fronton

Desmond Tutu ezzel nem fejezte be működését. A rövidesen kiadott amnesztiatörvény után az apartheid alatt fehérek és feketék által egyaránt elkövetett bűnök és törvénysértések kivizsgálását végző Igazság és Megbékélés Bizottság élén hiteles keresztényként a teljes körű feltáráson, a bűnök megvallásának és megbocsátásának ügyén fáradozott. Azt vallotta „megbocsátás nélkül nincs jövő”. 

Tevékenységéért Tutu számos nemzetközi elismerésben részesült, egyebek között kitüntették a francia Becsületrenddel, Gandhi-békedíjjal, Martin Luther King- és Templeton-díjjal, egyetemek fogadták díszdoktoraik közé. Nem pusztán az apartheid, hanem sok más jogtiprás ellen is felemelte szavát: kiállt a holokauszt tagadása ellen, de bírálta Izrael palesztin politikáját, bűnös cselekedetnek nevezte az öbölháborút vagy a guantanamói amerikai börtön fenntartását, tiltakozott néhány afrikai diktatúra önkénye ellen. 

Az anglikán egyházon belüli, szakadás közeli állapotot hozó vitákban Afrikában szinte egyedüliként helyeselte a nők papságát, bírálta a melegekkel szembeni diszkriminációt. 

Élete utolsó éveiben szembefordult a hatalmat magához ragadó, ám hazája gondjait orvosolni nem tudó, nem akaró Afrikai Nemzeti Kongresszussal, felemelte szavát az akkor hatalmon lévő feketék erőszakos tettei, a bűnözés és a nem szűnő nyomor ellen. Desmond Tutu 2021-ben, kilencvenesztendősen hunyt el Fokvárosban. Kérésére nem rendeztek számára drága gyászszertartást. Hamvait a Szent György-székesegyházban a szószék mögött helyezték el, ahonnan gyakran emelt szót a faji megkülönböztetés ellen. 

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.

A legtöbb emberben él a vágy, hogy olyan dolgokkal (tevékenységekkel, kapcsolatokkal, érzésekkel, javakkal…) teljen meg az élete, melyek tartósan jók, olyasmik helyett, amik legfeljebb pillanatnyi örömöt okoznak. Ahhoz, hogy ezt a vágyat őrizzük, bátorságra van szükség, amihez a félelmeinket kell megszelídíteni. Az áldozathozatal témájával eddig is sokat birkóztam, de Krisztus feltámadásának ünnepére készülve különösen időszerű volt, hogy szembenézzek vele. Valóban afféle „szemkontaktusra” törekedtem most a szokásos gyürkőzés helyett. És mit csinál egy újságíró, ha szembenézésre kerül a sor? Kérdéseket tesz fel… 

1. Mit tekintek áldozatnak?

„A fejlődés mindig áldozatokkal jár” – ezt szoktuk mondogatni, és igazunk van. Én hajlamos vagyok az áldozat szónak csak az egyik oldalát, a szenvedés, lemondás, önmegtagadás képzetét szem előtt tartani, így valaminek a feláldozására elsősorban veszteségként gondolni. 

Pedig az áld szótőből és a szó eredeti, szakrális cselekvésre utaló jelentéséből kiindulva alapozhatnék inkább arra, hogy valamit hittel, bizalommal vagy hálából adok oda áldozatként. 

Aki áldozatot hoz, az remél. De úgy is mondhatnám: nem az képes áldozatot hozni, aki tart valamitől, hanem aki tart valamerre. Így lehet megkülönböztetni a valódi áldozathozatalt a számításból, (vallásos ön)tetszelgésből, kényszerből vagy félelemből tett lemondásoktól. A Biblia „jó illatú áldozatról” beszél, ami nem az áldozattal kétségtelenül együtt járó erőfeszítések ellentéte, hanem a kényszer „izzadságszagáé”. Áldozatot csak szabadon és hátsó szándék nélkül lehet hozni. 

És mit adhatok áldozatként oda? Időt, figyelmet, anyagi javakat. De van, amit ezeknél nehezebb feláldozni. Például az elégedetlenséget („Nem, azért sem azt nézem, mi hiányzik még.”) Az elégtételre való elvi jogosultságot („Nem dehumanizálom azokat, akik ártottak nekem.”) A bárminemű fölényt („Nem, azért sem küldöm el azt a szellemes, épp csak alig vitriolos kommentemet.”) A társadalmilag vagy erkölcsileg előnyös szerepet, akár az áldozatszerepet. A jogos igények azonnali behajtását. A kényelmet. Sőt… a nagyravágyást, ami csak a „nagy” és „nemes” jótetteket engedné elismerni. A kemény büszkeséget, ami becsmérlően beszél az apró lemondásokról, jó szándékú „áldozatocskákról”.

2. Kiért, miért hozok áldozatot?

Ehhez a cikkhez tettem fel életem első kérdését a ChatGPT-nek, mert fúrta az oldalamat a kíváncsiság. Íme: 

„Te kiért vagy miért hoznál áldozatot?”

„Ez egy mély és személyes kérdés. Az, hogy kiért vagy miért hozunk áldozatot, gyakran függ az értékrendünktől, az érzelmi kötődéseinktől és a céljainktól. Személy szerint úgy gondolom, hogy az emberek hajlamosak áldozatot hozni azokért, akiket igazán szeretnek, akik fontosak számukra, mint család, barátok, vagy akár közösség. De áldozatot hozhatunk olyan dolgokért is, amik nagyobb célokat szolgálnak, mint például igazság, szabadság vagy a környezet védelme. Te mit gondolsz? Te kiért vagy miért hoznál áldozatot?”

Nem folytattam a társalgást, mert eszembe jutott, hogy ha ezt a kérdést Istennek tettem volna fel, ő mit felelt volna… de hát tudjuk, hogy mit. A kereszténység tanítása szerint Isten leszállt a mennyből, Jézusban emberré lett, és meghalt azért, hogy az embernek többé ne kelljen önmaga rabszolgájának lennie. Elvette a világ bűneit, még azokét is, akik a fára szögezték. Azt tanította, hogy szeressük ellenségeinket, majd meg is mutatta, hogyan. 

A ChatGPT az adatokból leképezett emberi természetet vette alapul, amikor megfogalmazta a válaszát, de a keresztény tanítás szerint ennél többre kell törekednünk. 

Dönthetünk arról, hogy az isteni vagy a gépi emberképhez szeretnénk idomulni. 

Ez a mondat azért ijesztő, mert az isteni „minta” olykor teljesíthetetlennek tűnik, és amikor a saját kicsi(nyes)ségünket megérezzük, lelombozódunk. De ne tegyük, mert gondolhatunk úgy is erre a törékeny, tökéletlen emberségre, mint lehetőségre: lehetünk többek, mint amit a gép kinéz belőlünk. Hozhatunk áldozatot azokért, akik nem a családi, baráti körünkbe, közösségeinkbe tartoznak. Hozhatunk áldozatot az „áldozatainkért”, vagyis azokért, akiket megbántottunk. Azokért, akiknek sértettjei vagyunk. Azokért, akik másoknak ártottak. Hozhatunk áldozatot nem szimpatikus áldozatokért. Ismeretlenekért.

Van lehetőségünk szeretni azokat is, akiket nem szeretünk.

3. Jó, és értem ki hoz áldozatot? 

Fontos eszköznek tartom a hálanaplót. Nehezebb időszakokban (eleinte szakember tanácsára) többször írtam már össze azokat az önzetlen gesztusokat, amelyekkel mások megerősítettek, biztattak és szerettek engem. Amikor elütött egy autó, egy másik kerékpáros, aki tanúja volt az esetnek, bejött hozzám a kórházba – rám áldozta az idejét. Egy mentálhigiénés szakember jó ideig féláron vállalta a segítésemet – rám áldozta a pénzét. 

Amikor a kislányom gyógyszeréhez nem volt egyszerű hozzájutnunk, egy ismeretlen patikus ránk áldozta a figyelmét. A matektanárom, aki a pedagógusi fizetése többszöröséért is dolgozhatott volna nagy cégeknél, mégis engem korrepetált, rám áldozta a szakértelmét. (És rengeteg türelmét. Meg év végi ajándékcsokiját). Nyilván évekig, évtizedekig hoztak értem naponta áldozatot a szüleim is, lemondva a saját igényeikről, sokszor a szükségleteikről. 

De mi a helyzet azokkal az áldozatokkal, amiket észre sem veszek – vagy természetesnek veszek? Például amikor valaki jogosan tehetné, hogy ingerülten szól hozzám, de megembereli magát? Amikor valaki olyan feladatot végez el helyettem szótlanul, ami fölött én figyelmetlenül átsiklottam? Amikor valaki azelőtt kelt fel a trolin a székéről, hogy fölszálltam volna, mert látta, hogy gyerekkel vagyok?

Az, hogy mennyire érezzük szerethetőnek (és szeretve) magunkat, attól is függ, mennyire tudunk figyelni: mennyit vagyunk képesek és hajlandók meglátni az értünk hozott áldozatokból. 

Aki szeret, az nem csak „elvileg” szeret: bízhatunk benne, hogy kifejezi a szeretetét – de hogy célba érjen, ahhoz a fogadó oldalon is „venni kell a lapot”. Isten irántunk való szeretetét sem érdemes komolyan hiányolni addig, amíg nem kerestük azt komolyan. Nem teológiai kincsestérkép x-jelénél, hanem az érzékelhető realitásban rejtette el: hétköznapi emberek rendkívüli odaadásában. Nekem keresztényként ezek a nap mint nap megtörténő, érzékszerveimmel felfogható emberi áldozatok segítenek megsejteni valamit az egyetlen áldozatból, amit néha olyan felfoghatatlannak és távolinak érzek: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda…”

A harmadik emeleti stúdióhoz baktatva emberméretű papírfigurák mutatják, jó úton járok. Megérkezve Temple Réka producer, Máli Csaba és Pálfi Zsolt rendezők fogadnak, akikkel visszaugrunk pár évtizedet az időben.

„Dargay Attila régi nagy terve volt, hogy rajzfilmet készítsen a Csongor és Tündéből – meséli Csaba, aki tanítványa volt a legendás rajzfilmrendezőnek. – A halála előtt azt nyilatkozta, ez a kedvenc műve, és nagy szívfájdalma, hogy nem készülhetett el a rajzfilm, de abban bízik, egy fiatalabb generáció valóra váltja az álmát.”

A Cinemon stúdiót, illetve Temple Rékát pár évvel ezelőtt Dargay özvegye, Henrik Irén kereste fel a film megvalósításának ötletével. „Bár Attila annak idején háromszor is beadta az ötletét a Filmközpontnak, különböző indokokkal visszautasították.” 

„Elsősorban azt kifogásolták, hogy meg kellene rövidíteni és változtatni Vörösmarty szövegét, amit nem tartottak illőnek. Ez azonban elengedhetetlen lett volna ahhoz, hogy a gyerekek is értsék” – emlékezik vissza Henrik Irén, akivel már később, a film sajtóvetítésén beszélgetek.

„Attila több figuratervet is kidolgozott, és a komplett storyboard is készen volt, amiket Irén mind megmutatott” – meséli Zsolt a stúdióban ülve.

„Sokat gondolkoztunk azon, hogy Attila hogyan készítené el ma ezt a filmet. Volt egy nagyon markáns stílusa, de az idő múlásával biztosan rá is hatottak volna a kortárs ingerek, ahogy ránk is. Ha megnézzük az ötvenes és hatvanas években készített rajzait, azok közt is látható különbség. Az első Vuk-rajzai például kicsit karikatúraszerűek voltak nagy szemekkel és orral, pálcikalábakkal, amik nem sokban hasonlítanak a ma ismert rókafigurára” – mutat rá Csaba.

A legendás rajzfilmrendezőre még gyerekként a Disney gyakorolt hatást, s később a gömbkonstrukciós Disney-rajzokat ültette át a Pannónia Filmstúdióban készített mesékbe, a saját stílusával vegyítve. Máli Csaba nosztalgiával idézi fel a nagy előd alakját. „Igazából mindent tőle tanultam, ő adta meg az alapokat. Nagyon közvetlen, emberszerető tanárom volt, aki nemcsak a rajzoláshoz és az animáláshoz értett, hanem a dramaturgiához, a festéshez, az íráshoz is.” 

Kép

Pálfi Zsolt, Temple Réka és Máli Csaba − Forrás: Cinemon Entertainment

Így lett gyermekek számára is érthető és élvezhető

A Cinemon alkotói 2020-ban kezdtek dolgozni a Csongor és Tündén – nem sokkal azután, hogy nekifogtak az immár számos nemzetközi díjjal elismert Kojot négy lelke című animációs filmjüknek, „rápihenni” tehát nem sok idejük volt. A sajtónak már ekkor beharangozták, mi készül, majd megjelentettek egy humoros előzményfilmet arról, hogyan került a három kisördöghöz a sok galibát okozó köpeny, bocskor és ostor, fokozva a várakozást.

Vörösmarty Mihály idősebbeket szólított meg drámai költeményével, Dargay Attila viszont – ahogy a legtöbb filmje esetében is – a gyermekeket kívánta megcélozni az animációs filmmel. Végül a Cinemon alkotói is úgy döntöttek, követik ebben, ehhez azonban át kellett írni az eredeti szöveget. A forgatókönyvet Balassa Krisztián jegyzi, majd a dialógusokat Speier Dávid csiszolta tovább, aki a költő több mondatát is visszahozta, azonban mai szófordulatok, poénok, kikacsintások is elhangzanak a szereplők szájából.     

Kép

Ilma és Balga − Forrás: Cinemon Entertainment

Mirigyet szeretik rajzolni a leginkább

A stúdió egyik dolgozószobájába benézve eredeti Dargay-rajzokat pillantok meg a falon. A rajzfilmrendező annak idején egy Csongor és Tünde-képregényt is tervezett, ennek oldalait látom.

„Az animáció azt jelenti, lelket önteni rajzokba, és itt épp ez történt: Dargay a '70-es években papírra vetett figurái most keltek életre” – vallja Temple Réka.

A legtöbb karakter – Mirigy, Balga, az ördögök, Kurrah, Berreh és Duzzog – ezek alapján készült el, Csongor és Tünde alakján viszont kicsit változtattak. Csongor ruhája az eredeti rajzokon a '48-as márciusi ifjak öltözékét idézi, a két rendező viszont nem akarta konkrét történelmi korba helyezni a mesét, hogy időtállóbb legyen, pláne úgy, hogy Vörösmarty a pogány kunok idejében képzelte el a történetet. Egy másik esetben a gyerekbarátabb megjelenítés vezérelte őket: a Dargay Attila rajzain kacér Ledér a moziban komikus, csetlő-botló figura.

„Megpróbáltuk továbbépíteni Attila alapjait, a mai kornak megfelelően. Ezért sem bizonytalanodtunk el egy új Csongoron és egy új Tündén, mert úgy éreztük, hogy passzolnak ahhoz a világhoz, amit ő eltervezett, de a modern jegyeket is magukon hordozzák” – magyarázzák a rendezők. Ugyanakkor nemcsak Dargay figuráit élesztették fel, hanem az egész általa is használt, magyar hagyományokra épülő animációs stílust is életben próbálják tartani. Ezen nőttek fel a szüleik és ők maguk is. „Felüdítő látvány egy rajzanimáció a sok 3D-s amerikai film mellett” – véli Pálfi Zsolt.

Az 1994 óta létező Cinemon stúdióban főleg 2D animációval alkotnak. A szintén itt készült Lengemesék plakátja mellett a falon nemzetközi mesefilmek, a Babar, illetve a Pettson és Findusz figuráit is felfedezem. Ez nem véletlen: a filmgyártó cég egy tucatnyi nemzetközi játékfilm és több száz tévésorozat epizódjainak koprodukciójában vett részt, hozzájuk kötődik a Salamon király kalandjai és a Napkirálynő is. 

A Csongor és Tünde figuráira visszatérve, a pozitív szereplők megtervezése okozta számukra a legnagyobb fejtörést. 

A rajzolásukkor óvatosan kell vezetni a ceruzát, mert elég, ha pár tizedmilliméterrel arrébb csúszik egy szem vagy száj, és már groteszk hatást keltenek. 

A karakteres jegyeket viselő gonosz szereplőknél viszont, mint a bibircsókos orrú Mirigy, bátran lehet hangsúlyozni ezeket.

Az animátorok épp ezért a negatív hősöket szeretik leginkább rajzolni, az ördögöknek és a boszorkánynak is több „rajongója” akad köztük. „Amikor kiválasztottuk, melyikük kit rajzol, az volt a fő szempont, hogy érezzék és szeressék az adott karaktert. Mindannyiuknak megvan a saját stílusa, de törekedtünk rá, hogy minden egységes legyen – ez volt a legnagyobb kihívás” – mondja Zsolt.

Kép

Kép forrása: Cinemon Entertainment

Öt-hat ember áll egy-egy szereplő mögött

Az egyes karakterek mellett az elmúlt ötven évben a gyártás módja is változott. Míg Dargay idejében még minden egyes rajzot papírra rajzoltak az alkotók, ma már elektronikus eszközök segítségével animálnak, de „ez is ugyanúgy rajzanimáció, mivel digitális ceruzával rajzolunk tabletre. Az alapmunka tehát ugyanaz, csak van benne egy plusz eszköz, de nem a számítógép animálja meg az alkotók helyett. Maga az animáció pedig épp olyan, mint a ‘70-es években” – hangsúlyozza Zsolt.  

Egy perc 1500 képkockából és (ha több réteg van) több ezer rajzból áll össze, a teljes film pedig körülbelül hat-nyolcszázezer rajzot tartalmaz. 

„Az irodalmi forgatókönyv alapján készül egy képes forgatókönyv. Ez a storyboard, amely minden egyes jelenet legalább egy képkockáját vázlatos formában tartalmazza. Látszatra úgy néz ki, mint egy képregény. Ebből összerakunk egy filmet; a képkockákat timingoljuk, tehát kitartjuk a megfelelő jelenethosszig. Ezután felvesszük a szinkronhangokat vezérhangnak és rászerkesztjük erre a filmre, majd előzörejezzük – ezt nevezzük animatiknak. Ebből dolgozik a beállításirajz-készítő és a hátteres csapat is. 

Minden egyes jelenetet le kell gyártanunk. Ez alapján az animátor megtervezi az adott mozdulatot, vázlatosan lerajzolja a kulcspózokat az adott jelenetben. 

Utána az animációt kézbe veszi egy kulcsfázis-rajzoló, aki ezt letisztázza, karakterbe hozza, kihúzza, majd befázisolja, tehát besűríti a rajzokat. Egy harmadik munkatárs kifesti, majd rákerül egy árnyékréteg. Úgyhogy egy rajz öt-hat emberen is átmegy – és a végeredmény olyan, mintha egyetlen kéz rajzolta volna” – ismerteti a munkafázisokat Zsolt.

Így még inkább érthető, miért volt ennyi időre szükség a rajzfilm gyártásához – mert míg egy nagyjátékfilmet pár hónap alatt leforgatnak, a Csongor és Tünde esetében öt évre volt szükség, hogy elkészüljön.

Pálfi Zsolt és Máli Csaba Henrik Irénnel − Forrás: Cinemon Entertainment

Őrangyal kísérte a munkát

Zsolt számítógépein meg is mutatja a rajzok különböző fázisait – a vonalrajztól kezdve a kifestett, kidolgozott hátterű képkockáig –, majd egyik kedvenc jelenetét is lejátssza, ahol a banya újabb gonosz tervet szövöget a kunyhójában a szerelmesek ellen.

De meghatározó a rendező számára az Éj Királynőjének monológja is, aki tulajdonképpen a történet fő üzenetét, az emberi lét végességét fogalmazza meg. Tünde nem hallgat rá, és a szerelmet választja az örök élet helyett, ezért az Éj Királynője a földre, a halandók közé küldi. Az apja által szobafogságra ítélt Csongor is a szerelme megtalálásáért indul hosszú útra. „A Csongor és Tünde egyfajta felnövéstörténetként is felfogható” – fogalmaz Zsolt.

„E monológ az eredeti műben azt fejezi ki, hogy az emberek élethez való joga szent és sérthetetlen. Ugyanakkor figyelembe kell venniük azt is, mit kér tőlük az Éj Királynője. Nagyon szépen jeleníti meg ezt a rajzfilm” – mondja róla Henrik Irén, aki a munkafázisokban is részt vett, többek közt a szinkronszínészek kiválasztásában és a látvánnyal kapcsolatban is tanácsokkal látta el a készítőket. 

„Ő képviselte azt a szellemiséget, amit szerintünk Attila is látni szeretett volna a rajzfilmben. Persze mi is törekedtünk erre, de Irén az őrangyalunkként ezt még jobban szem előtt tartotta” – méltatja az özvegyet Réka.

„Szerintem nélküle bele sem mertünk volna vágni egy Dargay-örökségbe” – teszi hozzá Zsolt.

Kép

Kép forrása: Cinemon Entertainment

A szinkronszínészek közt számos ismert színészt találunk: Csongort Czető Roland, Tündét Eke Angéla szólaltatja meg, míg Mirigy hangját Menszátor Magdolna kölcsönözte. Hallhatjuk továbbá Szabó Győzőt (Balga), Mikó Istvánt, Geszti Pétert és Csőre Gábort is. A filmet zenéje is erősíti, amelyért Fejér Simon Pál felelt. Az egyes szereplőkhöz különböző zene tartozik, az ördögök például egy népdalra kergetőznek. 

Dalbetétek viszont nem szerepelnek a rajzfilmben – bár felmerült az ötlet, végül elvetették, nem érezték odaillőnek. „Dargay nem szerette ezeket, a Pannóniában sem volt bevett szokás. Mi is Disney-utánzásnak éreztük volna” – magyarázza Zsolt. Egyedül Tünde rövid, „Álom, álom, édes álom...” kezdetű éneke csendül fel többször is, amellyel szerelmét ébresztgeti.

A Csongor és Tünde 2025 tavaszára véglegesedett. Az alkotók mellett engem is foglalkoztat a kérdés, vajon elnyerné-e Dargay Attila tetszését a kész rajzfilm? Henrik Irén szerint férje nagy kritikus volt a saját filmjeivel szemben is. „Még az aktuális rajzfilm díszbemutatójára tartva is azt sorolta, min változtatna még. De megszoktam tőle. És ismerjük a filmjeit – szerintem egész jók” – mosolyog. A Cinemon alkotóinak is nehéz volt útjára bocsátaniuk az elkészült animációs filmet. 

„Életünk végéig tudnánk javítani bizonyos dolgokon, de én azt gondolom, egy film úgy válik igazán emberivé és szerethetővé, ha vannak benne apró tökéletlenségek” – vallja Zsolt.  

A rajzfilmet április közepétől országszerte vetítik. A mozit nagyszabású kampány kíséri, nemsokára egy Csongor és Tünde-társasjáték és egy -képeskönyv is a boltok polcaira kerül, tudom meg. Látogatásom végén a Csongor és Tünde első jelenetét is megnézhetem, de előtte Zsolt elárul egy kulisszatitkot: maga Dargay Attila is feltűnik a rajzfilmben.

A negyvenedik születésnapomon, 2014-ben újra beültem az iskolapadba a Szegedi Tudományegyetem környezettan szakára. 

Matekóra. A tanár nagyon kedves és szimpatikus. Nagyjából a fiam lehetne. Vakító szőke haja van, fekete keretes, vastag lencséjű szemüvegén át közelről olvassa könyvéből a feladatokat. Számomra szédítő gyorsasággal jön egyik példa a másik után. Közben írja is a táblára a matematika nyelvén mindazt, amit olvas. Én pedig próbálom jó kisdiákhoz illően a magammal hozott kockás füzetbe másolni a tábla tartalmát. Közben igyekszem gondolkodni is, de az agyi tevékenységemet lassított felvételnek érzem. 

Mintha egy fura, párhuzamos univerzumba kerültem volna, csak kapkodom a fejem a múlt és a jelen között. Mert valahogy minden olyan ismerős: az azonosságok, a függvények értelmezési tartománya, a párhuzamos szelők tétele. De kicsit több időre volna szükségem huszonegy év távlatából, hogy felvegyem a ritmust. A következő tantárgy: a kémia alapjai. 

Kovalens kötés… Tényleg! Volt valami ilyesmi. De mi is az? A Google, bár elém tárja a definíciót, nem sokat segít rajtam. Lapozgatom a jegyzetet; mintha kínaiul lenne minden. 

Megállapítom, a tananyag és a fejemben lévő kémiatudás között akkora szakadék tátong, hogy azt a tanórák nem fogják áthidalni. Máshol kell kezdenem. Óra után beballagok egy könyvesboltba, és megveszem a Kémia 10–14 éveseknek című könyvet. Az egyetemi jegyzettől egy kicsit visszalépve, ezzel kezdem újra kémiai tanulmányaimat.

Hogy miért is kellett nekem mindez? Sokat foglalkoztam gyerekekkel a Forgó Morgó nevű környezeti nevelési programunk keretében, és rájöttem, nem tudok eleget. Hogyan is magyarázhatnám el a gyerekeknek, hogy mi az a globális felmelegedés, mi történik az ózonréteggel, mit mutat az energiacímke, ha én magam sem vagyok képben? Hogy lehetek így hiteles?

Így kerültem Szegedre, és a környezettan BSc után a környezettudomány MSc képzést is elvégeztem. Környezetkutató diplomámat 2020-ban vettem át, oklevelemre a mai napig nagyon büszke vagyok. Velem a középiskolában nem tudták megszerettetni a kémiát. Az érettségi után fogalmam sem volt, mi szeretnék lenni. Egyet viszont biztosan tudtam: kémiával nem szeretnék foglalkozni. 

Negyven év lila ködben létezés és a Forgó Morgó-mesekönyvek megírása után a Szegedi Tudományegyetem remek tanárai kellettek ahhoz, hogy megszeressem a kémiát és a többi természettudományos tantárgyat, és rádöbbenjek arra, hogy e tudás nélkül a mai világunk környezeti és egészségügyi kihívásaival sokkal nehezebben boldogulhatunk. 

Valójában életem egyik legjobb döntése volt felnőtt fejjel újra elkezdeni tanulni. Bár a tudáshiány pótlása motivált, hatalmas kaland volt ez az öt esztendő. 

Felébredt bennem a gyermeki kíváncsiság, élveztem, ha megértettem egy-egy összefüggést, és rácsodálkoztam a világ működésére. Megtanultam kételkedni és rendszerben gondolkodni. Nem mondom, hogy nem voltak nehéz pillanatok. De örülök, hogy végigcsináltam. Talán ma ez a rovat sem létezne, ha nincsenek ezek a szegedi évek. Úgy gondolom, a tanulást sosem szabad abbahagyni. 

Kép

A kép illusztráció − Forrás: Profimedia − Red Dot

Ha esetleg kételkednének ebben, íme egy tudományos kutatás arról, hogy a tanulás fiatalon tart bennünket. A Szellemileg frissnek maradni – Tanulás egy életen át című tanulmány szerzői szerint: „Mi, emberek, tanulásra specializált gépek vagyunk, agyunk pedig a motor, ami hajtja ezt a gépet. A koponyánkban közel másfél kilogramm tekervényes szövetbe zsúfolva található százmilliárd vagy még annál is több idegsejt dinamikus tömege, melyek mindegyike több ezer kapcsolat létesítésére képes a többi idegsejttel. Ezek a tanulógép elemei.”

A szerzők állítják: agyunk életünk második felében ugyanúgy képes a tanulásra, mint fiatalkorunkban. Ekkorra már élettapasztalattal is rendelkezünk, ez pedig jól jön a tanulás szempontjából (ezt magam is meg tudom erősíteni). 

Az agy hasonló a jó borhoz: minden egyes évvel egyre érettebbé válik. Jobb működésre késztethetjük pusztán több tudás felhalmozásával, amely a kapcsolatok kiterjedtebb hálózatát építi ki az agyban. 

A Berkeley Kaliforniai Egyetem neurobiológusa, dr. Michael Merzenich szerint „az agy tanulni akar; tanuló gépezetként le akarja foglalni magát. (…) Az agynak aktív, folyamatos tanulásra van szüksége. Változásra, ennek a változásnak pedig feltétele új készségek és képességek megszerzése; új hobbiké és olyan tevékenységeké, amelyek megkívánják az agytól, hogy átépítse önmagát. Ez a dolog nyitja.”

Dr. Rachel Wu, ugyanennek az egyetemnek a pszichológiaprofesszora negyvenkét felnőttet – ötvennyolc és nyolcvanhat év közöttieket – vont be egy kutatásba. Mindenkinek vállalnia kellett, hogy heti tizenöt órában három-öt hónapon át megtanul néhány új dolgot. Az eredmények azt mutatták, hogy a nyolcvanas éveikben járó alanyok kognitív képességei több új ismeret egy időben történő elsajátítása mellett hasonló szintre fejlődtek, mint amilyen az ötvenes éveikben járó embereké, s mindehhez elegendő volt kevesebb mint két hónap. 

Az Eurostat évente felméri, hogy Európában a huszonöt és a hatvannégy év közötti felnőtt ­korosztály hány százaléka vesz részt valamilyen oktatásban. Az európai átlag 2023-ban 12,8 ­százalék volt. Az első öt helyen Svédország (38,8 százalék), Dánia (30,5 ­százalék), Svájc (27,4 százalék), Hollandia (26,4 ­százalék), Finnország és Izland (26,1 százalék) állnak. Magyarországon a felnőtt tanulók aránya 9,6 százalék volt a vizsgált időszakban. Vajon elérjük majd az európai átlagot a következő években? 

Miért is ne tanulhatnánk valami újat 2025-ben? Miért is ne újíthatnánk meg magunkat? Én gondolkozom rajta. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.

Hollókői Húsvéti Fesztivál – Hagyományőrzés élőben

A világörökségi falu, Hollókő húsvétkor minden évben életre kel. A palóc hagyományokat hűen őrző településen 2025. április 18-21. között folklórprogram, palóc gasztronómia, tojásfestés, koncertek, családi és gyerekprogramok, kézműves vásár, faluséta és kiállítások, valamint néptánc-előadások, népzenei koncertek, tánctanulás és filmvetítés is várja a látogatókat. A faluba azonban nemcsak a színes programok miatt érdemes ellátogatni, egyedi atmoszférája egyébként is mindenkit magába szippant. 

Nem is beszélve arról a sok finomságról, amit a házaknál kínálnak a hozzájuk betérőknek!

Tipp: Hollókő és környéke igazi családbarát úti cél, ahol a történelem, a természet és a hagyomány kézzelfogható közelségbe kerül. Gyerekeknek is izgalmas élmény a középkori Hollókői vár felfedezése, de tehetünk egy gyalogtúrát is a Cserhát lankáin – van több könnyebb túraútvonal, például a Vár-hegy környékén vagy a kilátóhoz vezető út, ami gyerekekkel is teljesíthető.

További részletek: https://www.husvetifesztival.com/

Kép

Fotó forrása: husvetifesztival.hu

Pityerszeri Húsvétváró

Idén április 19-én rendezik meg a hagyományos Pityerszeri Húsvétvárót. A Pityerszeri skanzenben a régi pásztorhúsvéti szokásokat keltik életre: például a tojásgurítást, amit gyerekek és felnőttek is kipróbálhatnak. Emellett bárányvezetési bemutató és hagyományos őrségi ételkóstoló is színesíti a programot. 

Tipp: Az Őrség tökéletes hely gyalogos és kerékpártúrákra is – a táj elképesztően változatos, és rengeteg a látnivaló. Élvezetes kirándulást ígér a Kerka-patak menti út bejárása az apró falvakon keresztül, ami könnyebb terep, szép vízparti tájakkal, de a vadvirágos rétek és lápok is gyönyörűek, különösen tavasszal, amikor a tőzegmohás lápréteket szibériai nőszirom borítja.

További részletek: https://www.programturizmus.hu/ajanlat-pityerszeri-husvetvaro.html

Kép

Fotó forrása: orseginemzetipark.hu

Húsvéti fesztivál a Szentendrei Skanzenben

Ha húsvét – és a fővárostól nem akarunk nagyon eltávolodni –, akkor irány a Szentendrei Skanzen, ahol idén a hamvazószerdától fehérvasárnapig tartó húsvéti ünnepkörhöz tartozó előkészületek és szokások kerülnek a középpontba a fenntarthatóság jegyében. A színpadi programok mellett számos játékos ismeretátadási helyszínnel, kézműves foglalkozással várják a látogatókat, és fenntartják a hagyományokat a tojásdíszítésben is: valamennyi helyszínen természetes alapanyagokkal lehet dolgozni. 

Aki szeretné megtudni, hogyan lehet hagymahéjjal berzselni vagy méhviasszal írókázni, annak itt a helye! 

Tipp: Húsvét idején gyakran vannak kézműves vásárok, ünnepi programok, néptáncbemutatók Szentendre óvárosában is. Ünnep táján sok kis faluban, városrészben rendeznek ünnepi piacot (pl. Pomázon, Tahitótfaluban), ahol lehet kalácsot, sonkát, tojást vagy kézműves ajándékokat venni – hangulatos, és közben a helyi ízeket is felfedezhetjük.

További részletek: https://skanzen.hu/hu/programok/rendezvenyek/huveti-fesztival

Kép

Fotó forrása: skanzen.hu

Jubileum és húsvéti tojásfa Zengővárkonyban 

Negyedszázados jubileumát ünnepli a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum – a törékeny kincsek otthona április 13. és 21. között nemcsak a hagyományos tojásdíszítés technikáit mutatja be, hanem kézműves foglalkozásokkal, népzenei előadásokkal és ünnepi eseményekkel idézi meg a húsvéti népszokások hangulatát. És persze idén sem maradhat el az ország egyik legismertebb tojásfájának a feldíszítése. A Míves Tojás Múzeum ma már több mint 2400 kiállított, valamint további 2100, tárolókban őrzött tojásékszernek ad otthont. A gyűjtemény különlegességei közé tartoznak a huculmintás, viaszlevonatos, karcolt, patkolt, szalmarátétes, temperával festett és dróttal díszített darabok is – olyan alkotások, amelyek idővel valódi népművészeti kincsekké váltak.

Tipp: Zengővárkonytól a Mecsek legmagasabb csúcsa, a Zengő sincs messze, a túra közepes nehézségű, és gyerekekkel is teljesíthető. A kilátás gyönyörű, tavasszal pedig különösen látványos a virágzó természet. Ha pedig egy igazi kis gyöngyszemet fedeznénk fel, irány a Püspökszentlászlói Arborétum, amely egy eldugott, mesebeli hely a Zengő lábánál, tele virágzó fákkal, csenddel és patakcsobogással.

További részletek: https://www.tojasmuzeum.hu/a-muzeum/

Fotó forrása: tojasmuzeum.hu

Húsvéti esti vártúra Szigligeten 

Különleges várnéző túrát szervez április 18-án a badacsonyi turisztikai információs pont. A résztvevők a túra alatt megismerkedhetnek a Szigligeti vár történetével, és megcsodálhatják a várból nyíló esti panorámát. 

Ott lehetünk, amikor kigyúlnak a vár fényei, és letekinthetünk a környező falvak kivilágított utcácskáira. A könnyű besorolású séta alkalmával felfedi titkait a közel 800 éves erődítmény, és azt is megtudhatjuk, milyen lehetett a naplemente a XVI. században. 

A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

Tipp: Kevesen ismerik, de nagyon szép, csendes sétára alkalmas a Szigligeti Alkotóház kertje és a római katolikus templom környéke. A templom mögül pedig páratlan kilátás nyílik a Balatonra! 

További részletek: https://www.facebook.com/badacsony.tourinform/

Szakrális túra a Badacsony-hegyen 

Ha a Balaton felé vennénk az utunkat, tematikus túra keretében, április 21-én felfedezhetjük a Badacsony szakrális értékeit. A kirándulók képzeletben az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok nyomába eredhetnek, miközben közelebbről megismerkedhetnek a hegy szakrális pontjaival, például a Klastrom-kúttal és a rablakásokkal. Betekintést nyerhetnek továbbá a remeték egyszerű, de megpróbáltatásokkal tarkított életébe, és a pálos rend címerének szimbolikái is feltárulnak előttük. Akit érdekel, ki volt Remete Szent Pál, és akinek Boldog Özséb neve sem cseng ismerősen, annak érdemes erre járnia.

Tipp: A mediterrán hangulatú Folly Arborétum különleges növényeivel, saját borászatával, isteni szörpjeivel, páratlan panorámájával a Balaton-felvidék igazi gyöngyszeme. Virágillat, vidám színekben pompázó hagymás virágok, élettel teli, örökzöld kert, jókedvű tavaszi programok – a Follyban ezekkel köszöntik a kereszténység legnagyobb ünnepét, a húsvétot. 

További részletek: https://www.facebook.com/badacsony.tourinform/;  https://www.folly.hu/husvet-a-follyban

Kép

Fotó forrása: Facebook/ Turinform Badacsony

Nyuszikaland vonatozás Szilvásváradon 

Szilvásváradon a Szalajka-völgy kisvasútja húsvét idején „nyuszivonattá” alakul. 

Az út végén meglepetés tojáskeresés, állatsimogató, kézműves foglalkozások várják a gyerekeket, miközben a felnőttek a friss hegyi levegőt és a látványos vízeséseket élvezhetik.

Tipp: A Szalajka-völgy tele van látnivalókkal, érdekes, gyerekekkel is élvezetes és könnyen teljesíthető túraútvonalakkal. A völgy gyalogosan és kisvasúttal is bejárható, útközben megcsodálhatjuk a szépséges Fátyol-vízesést, az Istállós-kői barlangot és a Szikla-forrást is.

További részletek: https://csodasmagyarorszag.hu/cikkek/szilvasvarad-es-szalajka-volgy

„Művészlélek volt. Nem akart bankban vagy pénzügyi területen dolgozni” – jellemezte Michael Rockefellert Carl Hoffman újságíró. Az 1938-ban született Michael a családjában különcnek számított. Apja, Nelson Rockefeller, az Egyesült Államok 41. alelnöke és sikeres üzletember volt, dédapja pedig nem más, mint a Rockefeller-dinasztiát alapító John D. Rockefeller. Olyan családba született tehát, amely a hatalom és a gazdasági befolyás világában mozgott otthonosan, és üzleti, politikai sikereiről volt ismert. 

Michael azonban más utat választott, a pénzügyi vagy politikai világ hidegen hagyta.

A Phillips Exeter Academy elit iskolájában tanult, majd 1960-ban történelem–gazdaság szakon diplomázott a Harvardon, itt szeretett bele az antropológiába. Érdeklődésére nagy hatással volt az apja által 1957-ben alapított Museum of Primitive Art, ahol a nyugati civilizációtól távoli törzsi kultúrák tárgyait állították ki. Később tagja lett a múzeum igazgatótanácsának, és elkötelezte magát a gyűjtemény bővítése mellett.

Vissza a vadonba 

Michael érdeklődése a távoli, ősi jellegű kultúrák iránt tovább fokozódott, amikor részt vett egy Harvard-Peabody expedíción az akkor Hollandiához tartozó Új-Guineában. A dani nép kultúrájának vizsgálata során ismerkedett meg az asmat néppel, amely felkeltette érdeklődését. Az asmat törzs területe gazdag természeti erőforrásokban, kultúrájukban mélyen gyökereznek a hagyományok, a szokások és a spirituális hiedelmek, amelyeket – elszigeteltségük miatt – évszázadokon át megőriztek. Komplex, rituális erőszakon alapuló hitvilágban élnek. Életmódjuk, társadalmuk, szokásaik, bonyolult faragványaik és művészetük lenyűgözte az ifjú Rockefellert.

Az első találkozás olyan mély hatást gyakorolt Michaelre, hogy 1961-ben, 23 évesen immár saját expedícióval tért vissza Új-Guineába. Célja az volt, hogy tanulmányozza a törzs művészetét, és tárgyakat gyűjtsön a New York-i Modern Művészetek Múzeuma (MoMA) számára, amelynek apja volt az igazgatója. Úgy vélte, hogy az asmatok faragványai és kulturális tárgyai művészi értékükben vetekednek bármelyik modern nyugati alkotással. 

„Ez egy vad és valahogy sokkal távolibb ország, mint amilyet eddig valaha láttam” – írta naplójában. Érkezése előtt az asmatok közül sokan soha nem találkoztak fehér emberrel. 

Egy kutatócsoporttal Otsjanepbe, az egyik legnagyobb asmat közösségbe látogatott.

Több száz fényképet készített, és lenyűgöző mennyiségű műtárgyat gyűjtött, köztük a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum róla elnevezett szárnyában ma is kiállított szertartási „bisj” rudakat, kenukat és más darabokat. „Szenvedélyesen szerette a művészetet. Naplói komolyságról árulkodnak – valóban próbálta megfejteni az asmat művészet rejtélyeit és kultúrájuk mélyebb jelentéseit” – mesélte korábban Hoffman a CBS News-nak.

Kép

Az asmat törzs néhány tagja − Forrás: Wikipédia

„Rockefeller kormányzó fia eltűnt a guineai vadonban”

Rene Wassing holland antropológussal 1961. november 18-án egy csónakban utazott a Betsj folyón, amikor egy felcsapódó hullám miatt a motor meghibásodott. Áram híján tehetetlenül sodródtak a nyílt tenger felé, Rockefeller és Wassing nem tehettek mást, a csónakba kapaszkodva vártak. Másnap reggel, november 19-én Rockefeller úgy döntött, nem vár tovább tétlenül, és a part felé úszott segítségért. Ekkor látták utoljára. 

A holland gyarmati kormány hajókat, repülőket és helikoptereket küldött a keresésükre, Wassingot még aznap délután észrevették, és kimentették. Michael Rockefellernek azonban nyoma veszett. A holland kormány táviratban értesítette a családot gyermekük eltűnéséről.

A Los Angeles Times 1961. november 20-i címlapján ez állt: „Rockefeller kormányzó fia eltűnt a guineai vadonban”, míg az alcím hatásvadászabb volt: „Kannibálok lakják a területet; az apa odarepül”. A szülők Új-Guineába utaztak, és megtettek mindent fiuk megtalálása érdekében. A keresést végül egy hónap után hivatalosan abbahagyták, és Michael Rockefellert halottnak nyilvánították. 

Kép

Nelson Rockefeller (középen) és Mary Rockefeller Michael eltűnése után − forrás: Profimedia − Red Dot

Ezt követően különböző összeesküvés-elméletek láttak napvilágot a férfi rejtélyes eltűnéséről. A Michael Rockefellerről szóló könyv szerzője, – a fentebb már idézett – Carl Hoffman teljesen meg van győződve arról, hogy Michaelt az asmatok ölték meg. 

Könyve megírása előtt hónapokat töltött Otsjanepben, ahol nemcsak hallotta, ahogy az asmat férfiak a Rockefellerről szóló gyilkosságról beszélnek, de látta is, hogy egy helyi férfi eljátssza, amint valakit leszúrnak lándzsával, és levágják a fejét. 

Tolmácsa elmesélte, hogy a faluban köztudott tény a férfi halála, amiről azonban a félelem miatt senki nem akar beszélni. Az újságíró szerint Rockefeller meggyilkolása megtorlás volt. Évekkel korábban ugyanis két asmat település, Otsjanep és Omadesep lakói harcba keveredtek, a holland kormány katonái pedig, miközben a harcoknak fegyverrel vetettek véget, több vezért lelőttek. 

Az asmat törzs hitvilága a komplex, rituális erőszakon alapult: legyőzött ellenségeiket lefejezték és elfogyasztották, szertartásaik pedig vérrel, vizelettel és különféle szexuális rítusokkal fonódtak össze. „Kannibálok voltak. De nem azért öltek meg valakit, és ették meg, mert éhesek voltak. Összetett szertartási és szakrális okokból öltek” – véli a National Geographic újságírója.

„Azt kell megérteni, hogy az asmatok folyamatosan harcoltak egymással. És olyan világban éltek, ahol az egyik halálhoz egy másikra volt szükség, hogy a világ egyensúlya helyre billenjen. Az egyik halált ki kellett egyenlíteni egy másikkal” – teszi hozzá Carl Hoffman, aki ráadásul azt is állítja, hogy a holland kormány és az egyház eltemette azokat a dokumentumokat, amelyek Rockefeller halálát bizonyítják. „A dokumentumokban az áll: »Ne szóljatok erről Nelson Rockefellernek. Ne mondj semmit«.”

Rockefeller-teóriák

A hivatalos verzió szerint Michael Rockefeller halálát fulladás okozta, de az évek során számos más elmélet is felvetődött. Egyes feltételezések szerint Rockefeller nem halt meg azonnal, hanem az asmatok fogságába került, és egy ideig közöttük élt. Ezt a teóriát olyan beszámolók támasztják alá, amelyek szerint később fehér bőrű férfit láttak a törzs területén. 

A találgatásokat tovább erősítette egy, a National Geographic által nagyjából tíz évvel az eltűnése után forgatott dokumentumfilm, amelyen egy csapat meztelen asmat férfi között egy fehér bőrű evezős is feltűnik. Sokan úgy vélik, hogy ez a férfi Michael Rockefeller lehetett.

Egy másik, kevésbé valószínű, de izgalmas elmélet szerint Rockefeller szándékosan tűnt el, hogy új életet kezdhessen egy távoli szigeten vagy a dzsungelben.

„Úgy gondolom, hogy Michael rövid élete óriási jelentőséggel bírt barátai és családja számára, de sok más ember számára is. Az írásai, gyönyörű fotói és csodálatos művészeti gyűjteménye az asmat nép iránti tiszteletről árulkodnak – ez sokkal jelentősebb, mint a kannibalizmus gondolata. Ez az ő öröksége” – mondta róla testvére, Mary Rockefeller Morgan.

A tudományt örökölték, a zene velük indult

„Nem tartottuk magunkat soha rocksztárnak, de rettenetesen szerettük a zenét, amit csináltunk, és ez átragadt a közönségre is” – vallja Szalay András és Sándor, akik története a kreativitás, a tudomány és a művészet találkozásának csodás példája. Együttesük, a Panta Rhei sem csupán egy zenekar, hanem egy különleges szellemi műhely, igazi kuriózum a magyar zenei palettán. A Szalay fivérek – egyszerre zenészként és mérnökként, fizikusként – saját hangszereket és önálló hangzásvilágot alkottak, mivel nem elégedtek meg a hetvenes-nyolcvanas évek lehetőségeivel. Külön eszközöket fejlesztettek, hogy azokat a hangokat szólaltassák meg, amelyek akkoriban más hangszerekkel nem voltak elérhetők.

Mindehhez tudományos indíttatást édesapjuktól, Szalay Sándor Kossuth-díjas magfizikustól, a magyar magkutatás megteremtőjétől örököltek, aki még Szent-Györgyi Alberttel és később, külföldön más Nobel-díjasokkal is együtt dolgozott.

„A legfontosabb, amit a szüleinktől tanultunk, az az integritás. Nem feladni az elveinket, nem azt csinálni, amit mondanak, hanem amiben hiszünk” – jelenti ki a róluk szóló filmben az ifjabbik Sándor. A fiúk nem kaptak zenei képzést, legfeljebb egy xilofont ütögettek, és mivel más hangszerre nem is volt pénzük, hát építettek maguknak. Ebben András már tizenkét esztendősen jeleskedett: az első gitárját másfél évig készítette a taneszközboltból vásárolt mágnesek, rajztáblák felhasználásával. Majd egy saját szintetizátort is megalkotott olyan alkatrészekből, amikhez az akkori ezermesterboltokban hozzá lehetett jutni, illetve például villanyvasút-váltókapcsolókból.

A kísérletező szellem

Sándor 1963-ban cserediákként Svédországban töltött el egy hónapot, ahol személyesen eljutott egy Beatles-koncertre. A zenét nem hallotta a női sikolyoktól, de pont a tapasztalt extrém hatás miatt, hazatérve ő is azonnal beszerzett magának egy dobozgitárt. Matolcsy Kálmán billentyűssel és Béke Csaba dobossal kiegészülve alakították meg 1974-ben a Panta Rhei-t, amelyhez később Ács Enikő és egy rövid időre Laár András is csatlakozott énekesként. Egyedülálló módon ötvözték a progresszív rock, a klasszikus zene és a kortárs elektronika elemeit. A zenekar nevének jelentése – Hérakleitosz nyomán: minden mozog, változik – jól tükrözte a zenei kísérletező szellemüket. Már első koncertjük telt házas volt a Debreceni Egyetem Auditorium Maximum termében, és tehetségkutatót is nyertek.

András billentyűsként szenvedélyesen érdeklődött az elektronika és a zene kapcsolata iránt, saját tervezésű effektberendezéseket is épített, melyekkel a Panta Rhei hangzásvilágát egyedivé tette.

Már a nyolcvanas évek elején olyan eszközök kerültek ki a kezei közül, amelyek jóval megelőzték a korukat, és amelyekhez hasonlók évekkel később jelentek csak meg a nyugati világban.

Munkásságát világszinten is elismerték, az általa feltalált berendezések jelentős hatással bírtak a nemzetközi elektronikus zenére is.

Kultikus találmány és albumok

A testvérpár 1981-ben fejlesztette ki a MUZIX 81 nevű composert, amely révén a rögzített zene utólag szerkeszthetővé vált. De az eszköz effektképzésre és sok egyéb trükkre is alkalmas volt az első olyan composerként, mely egyszerre tudott kommunikálni az analóg és a midi szabványú szintetizátorokkal, ami akkor korszakalkotó vívmánynak számított. Ám hiába szeretett volna kis túlzással a fél világ – például még a Boney M. menedzsere is – velük dolgozni, nekik nem volt elég gyártási kapacitásuk, hiszen a készülékeket otthon, alkalmanként rakták össze. A szocialista berendezkedés pedig nem tette lehetővé a magánberuházásokat – a találmány ennek ellenére ma is a stúdiók fontos építőegysége.

A Panta Rhei PR Computer címmel 1983-ban készített egy lemezt, amelyből itthon, Jugoszláviában és az NDK-ban csaknem 100 ezer példányt adtak el, azóta is kultikus kiadványnak számít elektronikus zenei körökben. Az album teljes egészében a MUZIX 81-gyel készült, és a rajta található Andromeda című dal lett a Panoráma televíziós műsor főcímzenéje. De a MUZIX 81 szerepel Omega-albumokon, illetve Presser Gábor Electromantic című lemezén is, amelyről a La Baletta No.2. a Magyar Televízió és a BBC főcímdala lett. „Egyszerre született egy hangszer és egy zene” – idézte fel a felvételeket Presser.

Képkocka a filmből

Itthon a Panta Rhei játszott először Bartókot – az ő zenéjére komponáltak saját művet – progresszív rockzenekari felállásban, saját készítésű szintetizátoron. A Bartók-örökös ifjabb Bartók Béla váratlan felháborodására ugyanakkor, amelyet a popcézár Erdős Péter felé jelzett, Bartók-lemezüket az utolsó példányig bezúzták a hetvenes évek végén, még mielőtt a boltokba került volna.

„Bartókot progresszív rockban feldolgozni egyetlen helyen nem lehetett: Magyarországon” – bosszankodik utólag András.

Az eredeti felvételt azonban később Demjén Ferenc egy jubileumi lemeze készítésekor egy régi Demjén-anyag szalagján megtalálták.

Amerika, Németország, majd a világ

Miután Sándor elmélyedt a fizika világában, a kilencvenes évektől Amerikában telepedett le, ott lett világhírű galaxiskutató. Informatikai és adatfeldolgozási módszerei kulcsszerepet játszottak abban a projektben, amely az univerzum eddigi egyik legnagyobb térképét alkotta meg, de a mesterséges intelligencia és a zenei algoritmusok terén is sikerrel kutatott. „Kint kellett már maradnom, mert addigra 100 millió dolláros teleszkópprojektek vezetője voltam. De maradt egy második, egy titkos életem is, a zene” – idézi fel az azóta eltelt időszakot. András pedig egy darabig Németországban élt és vált világszerte elismert hangszerfejlesztővé. Munkakapcsolatuk lazult, de nem veszett el, néhány hetente gondolatokat cseréltek. András a komputerzene különleges atmoszféráját vitte tovább.

Ő tervezte az első olyan hangszert is a világon, amely mesterséges intelligenciát használt, 1993-94-ben. Majd basszusgitár-szintetizátort fejlesztett Deep Impact néven, amely később Jimmy Hendrix és Michael Jackson basszusgitárosának is a kedvenc eszköze lett. A Deep Impact-et a megrendelő cégnek már nem maradt pénze reklámozni, ezért végül potom pénzekért kelt csak el, a cég pedig csődbe ment. „2015-ben azonban megkeresett egy japán újságíró azzal, hogy az eszköz történetéről ír cikket, nem adnék-e interjút neki – meséli András. – Mondom, szívesen, de miért és kinek lehet ez érdekes? Mire visszakérdezett a srác, hogy ugye nem szoktam eBay-en használt hangszereket nézegetni?

Merthogy az eszközömből az ütött-kopott, használt példányokat 2500 dollárig terjedő áron veszik, akkora rá a kereslet, a kínálat meg nulla.

Addigra a Muse brit szuperbanda basszushangját is a Deep Impact határozta meg, ezért mindenki elkezdte keresni. Én meg gőzerővel kidolgoztam egy gyorsabb, gazdagabb új verziót, a Future Impact-et, ami a korábbi hangszíneket is hajszálpontosan tudta. A siker azóta is töretlen.”

Képkocka a filmből

Megkezdett mondat, végtelen zene

A kétezres években a Panta Rhei tagjai újra összeálltak együtt alkotni. „Mintha egy mondatot a közepén abbahagytunk volna, és a mondat onnan folytatódott” – emlékszik az újrakezdésre Sándor, akit később sajnos rákkal diagnosztizáltak, ezért egy évet itthon töltött, de úgy volt vele, a történetük nem érhet így véget. Ennek a dacnak nagy szerepe volt a gyógyulásában, ahogy annak is, hogy amint András fogalmaz: „Az együtt zenélés, komponálás a kommunikáció egy nagyon különleges formája.” 2015-től a törvényes hetven év lejártával már a Bartók-örökösök sem korlátozhatják a Bartók-művek mások általi előadását, akár felvételét, így a Panta Rhei Bartók-feldolgozása is újra előtérbe került. 

Immár fiatalokkal – András fiával, Szalay Dániellel és Kálmán András billentyűssel – kiegészülve az 50 éves zenekar újra aktív, miközben olyan világsztárok használnak András által épített zenei eszközöket, mint John McLaughlin vagy Herbie Hancock.

Míg őt a világ egyik legkiválóbb hangszertervezőjeként emlegetik – a Végtelen zene című filmben még az Apple cég egyik vezetője is az ő algoritmusát méltatja –, Sándor a zenélésen túl nemzetközi hírű asztrofizikus.

Utóbbi így összegzi kettejük útját: „Sikerült egy olyan életet végigélnünk, amiben végig azt csináltuk, amit szerettünk, és ezt mások is elismerik.”

A Panta Rhei 50 éves jubileumi koncertje április 14-én, hétfőn este 19 órakor lesz a MOM Kulturális Központban.