„Ahhoz, hogy ez megtörténjen, Amerikába kellett jönnünk”: 10 dolog, amit nagyra értékelek Amerikában
Amerikában rengeteg új benyomás, meghatározó találkozás és életre szóló élmény ért minket az itt töltött három év alatt. A megdöbbentő jelenségek összeírása után összeszedtem ittlétünk legfontosabb pozitív tanulságait is.
1. Amikor lakást és iskolát keresve bejártuk férjem új munkahelyének környékét, elcsodálkoztam a hatalmas zöldövezeteken, a szokatlan formájú kisvárosokon és a sűrű lakóparkokon. Mintha nyaralóövezetbe érkeztünk volna: egy-két emeletes házak, ősfák, tavak és hiányos infrastruktúra (van edzőterem, úszómedence és sportpályák, de alig vannak járdák vagy boltok).
Végül mi is egy lakóparkba költöztünk, de hamar kiderült: nincsenek a gyerekeinkkel egyidős lakók, és autópálya vág el a belvárostól, mindenhova autóval kell járni. Ez Amerikában teljesen általános, de fiaink korábban már önállóan közlekedtek a lakásunk és az iskolájuk környékén.
Így az „aranykalitkából” átköltöztünk a belváros mellé, megteremtve nekik az otthon megszokott, itt viszont ritka, autó nélküli függetlenséget.
2. New Yorktól kb. 50 kilométerre lakunk. Első itteni nyarunkon egy hétig mindennap bementünk, a délelőtti edzőtábor után a legfontosabb turistalátványosságokat néztük meg, ami lenyűgözött, ugyanakkor maga a város felemás élményt jelentett. Kisebbik fiunk azóta sem akar odamenni, pedig a Nagy Alma egyik erőssége, hogy minden korosztály és mindenféle ízlésű/igényű ember számára tartogat izgalmas látni- és fogyasztanivalót.
Férjemmel kb. kéthavonta beautózunk különböző, főleg magyar kulturális eseményekre vagy koncertekre, sőt párszor egyedül is bevonatoztam múzeumokat látogatni. Bár minden alkalommal elvarázsolt az „éjjel sem alvó város” állandó pezsgése, kulturális sokszínűsége, továbbra is nyomaszt zsúfoltsága, hangossága, piszkossága, az utcákon lődörgő, kéregető kábítószeresek, a mindenhol érezhető jellegzetes fűszag, az egyes „no go” zónákról nem beszélve. Ma sem szeretnék ott élni, de turistaként szívesen látogatom, kulturálisan feltölt, és ami zavar benne, azt utána „kipihenem”.
3. Rengeteg nemzeti parkot felfedeztünk, ahol szintén megvolt az „egyszerűen túl sok” benyomásunk, ezúttal pozitív értelemben. A közel 2 km mély, 450 km hosszú, 6 km-től 29 km-ig terjedő szélességű, emberi szemnek végtelennek és feneketlennek tűnő Grand Canyonban nem vállaltuk a keskeny ösvényű sétát, de a perem jó részén autózva és ott sétálgatva olyan látványban volt részünk, amit emberi ésszel nem lehet felfogni vagy elfelejteni.
Sehol nem éreztem magam olyan jelentéktelennek, a természetet pedig olyan nagynak és erősnek, mint ott.
Emellett több olyan nemzeti parkban jártunk, ami világszinten egyedi, és valamilyen szélsőséges paraméterel bír, például Kalifornia több csodája: a világ legnagyobb fáit rejtő Sequoia, a legmeredekebb sziklákat mutató Yosemite és a gyakorlatilag sivatag Death Valley.
A floridai mocsaras Everglades-en láttuk a legtöbb krokodilt, mégis nyugati túránk legemlékezetesebb részei voltak a világ legnagyobb „szupervulkánján” fekvő Yellowstone elképesztő hegyei és bugyogó termálforrásai mellett a Grand Teton égbe meredő csúcsai. De nemcsak a nemzeti parkok „legjei” varázsoltak el minket, hanem például a Szent Lőrinc folyó Ezersziget vidéke a legkisebb híddal USA és Kanada között, a kontinens legdélibb Howe Sound fjordja Vancouver mellett, vagy az ország legdélebbi pontja, a floridai Key West.
4. Az amerikai állami iskolarendszerről, illetve az azt különböző okok miatt elfogadni nem akaró családok otthonoktatásáról már beszámoltam, most néhány olyan példát említek csak, amelyeket szívesen viszontlátnék Magyarországon. Elsősorban a változatosságot és rugalmasságot és ebből következően azt a tényt, hogy mindenféle külföldi diákot könnyen befogad és kezel az oktatási rendszer.
Hogy minden diák azzal foglalkozhat, amit szeret, amiben jó – akár elemiben is, de legkésőbb a középiskolában, a gimnáziumban pedig akár főiskolai vagy egyetemi szintű tárgyakat is fel lehet venni.
A nagyfokú szabadság – ami persze felelősséggel is jár, és nyilván vissza is lehet élni vele – másik két iskolapéldája: otthontanulóként akár érettségi nélkül is be lehet kerülni a felsőoktatásba; az iskolák vezetőségét (school board) – ahol inkább a menedzseri, mint pedagógusi képességeket részesítik előnyben – pedig a lakosság választja, nem az állam jelöli ki.
5. A közigazgatás sok szereplőjét szintén demokratikusan választják; például a tagállami bírákat és főügyészt (attorney general) is. Az erős helyi személyi és közösségi autonómiából, mint alapértékekből levezethető a széles körben elterjedt öngondoskodás, az egészséges ragaszkodás a függetlenséghez és az ösztönös idegenkedés a központi irányítástól (ennek fényében érdemes például a fegyverviseléshez való ragaszkodást is értelmezni). Mindenki „a maga szerencséjének a kovácsa”, jellemzően nem az államtól várják a „csodát”, azaz a munkát, a betegellátást, a nyugdíjat, a civil közösségi intézmények fenntartását.
6. Amerikai egyetemre is járó férjem szerint az USA óriási területéből, az erősen tagállami megközelítésből és az angolszász gondolkodásmódból eredően szinte mindig van más választás, mindig újra lehet kezdeni.
Kevés olyan területe van az életnek, ahol korlátba vagy monopóliumba ütközöl, de ha mégis, bármikor átköltözhetsz egy másik tagállamba, ahol nagy eséllyel mások a jog- és játékszabályok.
7. New Jersey állam lakossága döntően sokadik generációs olaszokból, írekből és más európai eredetű bevándorlókból, illetve az utóbbi évtizedekben tömegesen érkező latinókból áll, de itt is találkozni afroamerikaikkal, távolkeleti vagy épp indiai származásúakkal.
Gyerekeim pillanatok alatt magukba szívták az iskoláikban előírt elfogadás (inclusion) elvárásait, például még véletlenül sem nevezik négernek az afroamerikaiakat, tisztelettel kezelik a fogyatékossággal élőket és a sajátos nevelési igényű tanulótársaikat. Míg eleinte nagy izgalommal mesélték, ma már természetesnek tartják, hogy az éves nyári vezetőképző cserkésztáborban hány tagállamból, országból és kontinensről ismertek meg új barátokat.
8. A (magyar) cserkészet egyik hangsúlyos példája az Amerikában népszerű önkéntességnek, aminek legfőbb oka az otthon megszokott, sőt elvárt állami támogatások hiánya. A klasszikus alkalmi (baleseti, természeti károk miatti, karácsonyi, év végi stb.) adománygyűjtésekben az amerikai családok többsége részt vesz; az agilis szülői munkaközösségi tagok (otthon SZMK, itt PTA) kreativitása pedig e téren végtelen. Utóbbi oka lehet, hogy a pár hetes szülési szabadság miatt sok középosztálybeli anya feladja a munkáját, és főállásban nevel gyerekeket.
Két extrém példa: rózsaszín műanyag flamingók elhelyezése egymás kertjében adomány ellenében a végzős elemisek támogatására; végzős fiunk középiskolájából egy teafiltert kaptunk otthoni teakészítésre, adományért...
Gyakori és szívet melengető látvány a kirándulóhelyeken az idős önkéntesek jelenléte, akik szívesen útba igazítanak és mesélnek a látnivalókról, sőt, mint megtudtam, sok nyugdíjas például kórházakba jár rendszeresen önkénteskedni.
9. A magyar cserkészet az észak-amerikai magyar közösségek nyelv-, kultúra- és hagyományőrzési eszközeinek is erős példája: a múlt századfordulós bevándorlók által épített magyar templomokkal és klubokkal, a későbbi emigránsok által alapított hétvégi magyar iskolákkal és néptánccsoportokkal együtt, amelyek nélkül e magyar közösségek ma már nem léteznének a diaszpórában.
Megismerve őket nagyra értékelem elkötelezettségüket, ugyanakkor fontosnak tartom megtalálni az egészséges egyensúlyt az összetartás és a „magyar falu” időnként fojtogató zártsága között. Ahogy egy ismerősöm fogalmazott: „Míg otthon azzal barátkozol, akivel akarsz, itt csak a helyi közösséged tagjaival tudsz…”
10. Egyre jobban megértem az Európa és Észak-Amerika között „ingázókat”, a másik kontinensen élő családtagokat és barátokat, kedvenc helyszíneiket és kulturális „kútforrásaikat” gyakran látogatókat, akik a két világ közötti középutat keresve így igyekeznek kihasználni az előnyöket és pótolni a hiányosságokat. Tekintve, hogy 17 éves nagyobbik fiunk végül az Amerikában maradás mellett döntött, minden bizonnyal e kettős élet vár családunkra is...
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
„Egyszerűen túl sok...”: 10 dolog, ami megdöbbentett, amikor Amerikába költöztem
Kérjük, támogasd munkánkat, ha fontosnak tartod a minőségi tartalmat!
Ha te is úgy érzed, hogy a kepmas.hu cikkei, podcastjai és videói megszólítanak, kérjük, segíts, hogy ezek a tartalmak továbbra is ingyenesen elérhetőek maradjanak.
Támogatom a kepmas.hu-t>>
