Semmit se kötelező megnézni, lefotózni, posztolni – JOMO, a tudatos kimaradás öröme

Kerített már hatalmába olyan érzés, hogy legszívesebben a festői szakadékba hajítanád a telefonodat a turisták által közkedvelt, világhírű nemzeti park kellős közepén? Sok évvel ezelőtt – amikor még fogalmam sem volt arról, hogy ennek az érzésnek egyszer neve is lesz – az akkor még kicsi gyerekeinkkel a szlovén Vintgar-szurdok ösvényein barangoltunk. Séta közben tudatosult bennem, hogy szinte minden második kanyarban lecövekelek, a telefonom után kotorászok, hogy kényszeresen kattintgassam a pazar látványt – mintha annak hiányát utólag bárki is számonkérné rajtam. 

Az egy dolog, hogy a férjemnek – hátán az akkor épp csak egyéves kislányunnkal – és a kisfiamnak folyton rám kellett várnia, engem is erősen frusztrálni kezdett a saját viselkedésem. Végtére is a férjem nyakában ott lóg a fényképezőgép, a szemem befogadja, az elmém pedig rögzíti a csodás látványt, emlékképeket „gyártva” a későbbiekre. Kijózanító és megerősítő volt ez a felismerés annak ellenére, hogy én magam sosem voltam a posztolás, a közösségi média és a digitális világ rabja – és a világra sem Insta-díszletként tekintettem.

Egyre többen felismerik, hogy turistáskodni (is) úgy érdemes, ha a személyes élményeket, a pillanatok önfeledt megélését választjuk ahelyett, hogy túlzsúfolt úti célpontokat, világhírű szelfihelyeket pipálgatnánk a bakancslistán. 

A „JOMO utazás” nem egy újdonsült utazási iroda a piacon. Annak a személetmódnak az elnevezése, ami azt hirdeti: semmi sem kötelező, és minden úgy van jól, ahogyan az a saját tempónknak, vérmérsékletünknek, pénztárcánknak és nem mellesleg a bolygónknak is leginkább megfelel.

A JOMO angol mozaikszó (a „joy of missing out”, azaz „a kimaradás öröme” angol kifejezésből) nem csupán a FOMO („fear of missing out: a kimaradástól, lemaradástól való félelem) szemantikai ellentéte. A régi-új szemléletmód a népszerű úti célokat egyre riasztóbb léptékben fojtogató tömegturizmusra, a digitális világ, a közösségi média generálta állandósult nyomásra adott válaszként is értelmezhető.

Azt, hogy ez a szemlélet egyre népszerűbb, nemzetközi utazási irodák statisztikái és iparági szakértők egybehangzó véleménye is alátámasztja. Ezekből egyértelműen kirajzolódik a trend, miszerint egyre többek szemében már nem az a cél, hogy egy kötelezőnek vélt teendőlista végére érjenek, sokkal inkább az, hogy lelassulva, személyes élményekkel gazdagodjanak – például úgy, hogy egy fél napig „csak” a kacsákat bambulják a helyi parkban piknikezve.

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

A tudatos kimaradás öröme

„A JOMO szemlélet a saját belső békénk és a személyes szükségleteink előtérbe helyezéséről szól. Arról, hogy újraértelmezzük, mi az, ami minket boldoggá tesz, és hogy értékeljük, mi az, ami valóban fontos. Nem szabad, hogy úgy érezzük, folyton csinálnunk kell valamit” –  fogalmaz egy utazási iparágban dolgozó szakértő. Ezt én is alá tudom támasztani: Londonban jártunkkor parkokban kalandozva, patinás helyi taxiban és emeletes buszokon „céltalanul” bolyongva, az állatkertben téblábolva eszünkbe sem jutott, melyik nevezetességet kellett volna inkább kipipálnunk azon a bizonyos képzeletbeli listán. Ezt az utat a gyerekek azóta is emlegetik. 

Semmit sem „kell” megnézni

S hogy mit jelent pontosan a JOMO életérzés az utazásra, a kikapcsolódásra nézve? „Azt, hogy egész egyszerűen megengedjük magunknak, hogy letérjünk a turistáktól hemzsegő útvonalakról, és átadjuk magunkat annak, hogy minél természetesebben tapasztaljuk meg az adott helyet” – fogalmazza meg lényeglátóan egy utazó blogger. 

Ahelyett, hogy látnivalótól látnivalóig rohannánk, érdemes eltölteni például egy plusz órát a helyi kávézóban. 

Engedjük át magunkat, éljük meg a helyi atmoszférát ahelyett, hogy azon idegeskedünk, mit és hol hagyunk ki éppen. 

Arról nem beszélve, hogy ha túl sok látnivalót próbálunk belezsúfolni a programunkba, fennáll annak a veszélye, hogy a folytonos rohanás miatt egyiket sem tudjuk „befogadni”, megélni igazán. 

„Épp elég hajtás, stressz éri az embert a mindennapokban. Azt látjuk, hogy egyre többen keresik a kikapcsolódásnak, az utazásnak ezt a fajta lelassult módját. Kinek van szüksége arra, hogy még a nyaralása alatt is teljesen kikészítse magát?” – teszi fel a kérdést egy utazási iroda szakértője. Rengeteg inger ér minket, a fiatalokat ráadásul a közösségi média generálta olyan elvárások is nyomaszthatják, hogy a nyaralásaik, az utazásaik az Instagramon is „jól mutassanak”. 

Gyakran az is megesik, hogy az úti célul választott város legnépszerűbb látványosságai már az élvezhetetlenségig túlzsúfoltak. Mégis hogyan csodálja meg az ember önfeledten például a híres Trevi kutat Rómában, ha a szelfiző tömegek miatt araszolva lehet csak megközelíteni, azt is csak legföljebb néhány perc erejéig? A JOMO szemlélet legalább leveszi rólunk a nyomást, és arra emlékeztet, hogy egyszerűen csak értékeljük, ahol éppen vagyunk. 

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

Mélyebb élmény, tudatos „kikapcs”

A JOMO utazási személet veleje egyfajta lelassultság, ami lehetővé teszi, hogy önfeledten átadhassuk magunkat a valós élménynek. Ha sikerül elsajátítanunk, nem fogjuk végigstresszelni még a nyaralásunkat is – legalábbis nem azon, hogy melyik múzeumot, híres látványosságot mulasztottuk el megnézni abban a pár napban. 

Lehetőséget kapunk, hogy mélyebben megismerjük az adott helyet, hogy kevésbé égjünk ki és fáradjunk bele az utazásainkba. 

Gondoljunk bele: miközben ráérősen ücsörgünk a helyi kávézóban, könnyebben kerülhetünk spontán kapcsolatba a helyiekkel is, akik legtöbbször boldogan mesélnek, milyen az élet arrafelé. Ahhoz, hogy teljesen átengedjük magunkat ennek az életérzésnek, el kell engednünk azt a fajta kényszert is, hogy a közösségi médiába illő tartalmakat rögzítsünk. Ne próbáljunk meg mindet látni és lefényképezni, inkább engedjük meg magunknak, hogy élvezzük az utazásunkat – ahelyett, hogy folyton csak dokumentálnánk azt. 

Természetesen nem mindenki engedheti meg magának, hogy gyakran utazgasson, esetleg egy városba többször is visszamenjen, hogy akár beossza a látnivalókat. Ugyanakkor az is biztos, hogy senki sem tud „mindent” megnézni, utazzon bárhová egy nyaralás, üdülés alkalmával. Az viszont a pénztárcánktól függetlenül teljesen rajtunk áll, mennyire vagyunk megengedők saját magunkkal a kikapcsolódásra szánt időnkben (is).