„Egyszerűen túl sok...”: 10 dolog, ami megdöbbentett, amikor Amerikába költöztem

1. Ezek közül az egyik legzavaróbb az emberi beszéd hangereje. Szinte minden reggel arra ébredek, hogy a házunk előtti úton sétáló szomszédaim kivesézik a magánéletüket. Az egy asztalnál ülők gyakran úgy beszélnek egymással, hogy az étterem túlsó végén is hallani mindent. Tudom, hogy ez otthon is előfordul, de ami ott kivétel, itt főszabály, aminek eredményeképp a saját társaságomat vagy magamat hallom a legkevésbé – ehhez nyilván az is hozzájárul, hogy egy átlagos étteremben termenként legalább 3–5, de akár 10 (!) képernyőről is folyamatosan megy a sportközvetítés vagy a hírek, olykor akár felhangosítva is. 

2. A „túl sok” téma része az étkezés – nemcsak a hatalmas mennyiségek, hanem az elképesztő cukor- és zsírtartalom miatt. Az elhízás súlyos problémája külön cikket érdemelne, én csak néhány példát hozok. 

Egy ismerős amerikai magyar édesanya szerint minden amerikai recept ajánlott cukormennyiségének legfeljebb felét érdemes használni.

Emlékszem, amikor először önkénteskedtem egy használtruha-vásáron, és szortírozás közben olyan ruhaméreteket láttam, amiket korábban sosem (például 5XL), és akkora pólókat és nadrágokat, hogy az egész családom belefért volna. 

3. Az épületek, utcák, autók mérete (is) minimum másfélszer akkora, mint otthon, de ezt idővel megszoktam. Amire viszont ma is rácsodálkozom, azok a földrajzi távolságok. New Jersey az egyik legsűrűbben lakott tagállam, ahol a Texasból ide költöző magyar barátainknak minden szűkösnek tűnt – őket csak akkor értettem meg, amikor eljutottam olyan távolabbi államokba, ahol vezetés közben többször javasolta a navigáció, hogy 75, 100 vagy akár 150 mérföldön keresztül „tartson egyenesen”. 

A hatalmas távolságokkal két nagy gond van: egyrészt a nagyvárosokon kívül sok helyen nincs semmilyen helyi vagy helyközi tömegközlekedés, másrészt rendkívül megnehezítik a személyes kapcsolattartást. És akkor még nem említettem a más államokban lévő munkahelyeket, az ország másik végében élő rokonokat, barátokat, valamint a rengeteg, gyakran végzetes balesetet… 

Utóbbiban sajnos New Jersey állam országos szinten vezet – ezt nemcsak a helyi KRESZ-szabályokban olvastam, hanem helyiektől is hallottam, akik megnyugtattak: nem én vagyok az egyetlen, aki nem vagy csak nehezen tudja megszokni az itteni vezetési stílust. 

Az első óceánparti utazásunk legalább annyira élénken megmaradó emléke a kétszer nyolcsávosra (!) szélesedő, mégis zsúfolt autópálya, a belső sávokban haladó, akár bukósisak és védőruha nélküli őrült motorosok, vagy az egyszerre négy-öt sávot is jelzés nélkül váltó, a letérés mellett hirtelen döntő autósok sokkoló látványa, mint maga a vízpart.

4. Az amerikai iskolarendszer legfontosabb jellemzőiről, a magyarhoz képesti legfeltűnőbb különbségeiről már beszámoltam– igaz, azt csak egy kisváros három iskolájának szemszögéből tehettem, így sokkoló élményekről, hála Istennek, nem tudok nyilatkozni. A rendőrautók és rendőrök látványa az iskolaépületek környékén viszont ma is összeugrasztja a gyomrom, és a heti rendszerességű iskolai próbariadó is egyszerre felkavaró és megnyugtató rutin. 

5. Sosem fogom megszokni az öltözködést és a folyamatos, nyitott szájú rágózást. Az ünnepségeken rendszeresen megjelenő tankerületi igazgató mindig rágózik, ahogy a zenekari koncerteken a zenetanár-karmesternő is. A szülők egy része ugyan „rendesen” felöltözik ezekre az alkalmakra, a többség viszont nem. 

A műanyag papucsok és a melegítők (sweatpants) viselése teljesen általános az iskolákban (ahol egyébként részletesen szabályozzák az öltözéket, például tilos a nyitott szandál, a crocs mégis megengedett...), de előfordul színházakban, sőt templomokban is, és jóval gyakrabban, mint amihez Budapesten hozzászoktunk. A színházról jut eszembe: mindig nehezen viseltem, ha a moziban egy drámai jelenetnél csipszes zacskóval zörögnek, de teljesen ledöbbentem azon, hogy itt egy színházi előadás során is simán megteszik, például egy jégkockákkal teli itallal. 

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

6. A „túl sok” témakör könnyen megszokható, elfogadható tartományába illik még a nemzeti jelképek elterjedt használata, a házak, kertek és boltok európai szemmel túlzónak tűnő ünnepi díszítése, valamint a fogyasztói piac állandó „nyomulása”. A boltokban az egyik ünnepi díszítés közvetlenül követi a másikat. 

Míg otthon gyakran esik szó arról, hogy meg kellene tanulni ünnepelni, itt sokszor az az érzésem: meg kellene tanulni megélni a szürke hétköznapokat is... 

7. A legtöbb középületben, főleg a hivatalokban, boltokban, iskolákban, de akár a közösségi épületekben, például templomokban is brutálisan erős a légkondicionálás.

8. Az általánosan jellemző sokszínűség, jóhiszeműség, kedvesség, vidámság és megoldásfókuszú hozzáállás abszolút követendő értékek (úgy a magán-, mint a szakmai életben), viszont jellemző a saját nemzeti kultúrát, nyelvet, gyökeret vesztett állapot, és a gyakran naivitásba hajló jóindulatúság. A nyitottság és elfogadás pedig gyakran együtt jár a tájékozatlansággal – tisztelet a kivételnek. 

De a tapasztalatunk az, hogy az átlag amerikai könnyen megtéveszthető, amit sok médium és közszereplő rendesen ki is használ. A társadalom sokszínűsége csak bizonyos feltételek mellett lehet előnyös – ha csak pusztán a másság elfogadására nevel, saját (nemzeti, nemi stb.) identitásunk megőrzésére nem, úgy könnyen vezethet identitásvesztéshez, önazonosság nélküli tömegléthez.

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

9. Gyakran emlegetik az anyagias amerikai gondolkodást. Interjúalanyaim is sokszor hangsúlyozták már az itteni érdekorientáltságot, szemben a magyarországi (vagy európai) érték- és kultúraközpontúsággal. Én mindkettőt és azok ellenkezőjét is megtapasztaltam mindkét kontinensen, de tény: saját fizetéséről, szervezete költségvetéséről vagy épp közösségi épületvásárlásáról/-eladásáról senki nem beszélt nekem olyan nyíltan, mint az Amerikában élők. 

10. Az amerikai társadalom tele van belső ellentmondásokkal. A jelenség okainak elemzése meghaladja e cikk kereteit, így csak néhány területet említek példaként, amelyekről saját tapasztalatunk is van. Ilyenek: 

az életmód – ennyi fitt és kórosan elhízott embert sehol nem láttam korábban;

a szexualitás – egyszerre van jelen a túlszexualizáltság az „elfogadás” jegyében, valamint a prűdség. Például a városi uszodai öltözőkben is csak külön fülkékben öltözhetnek a vendégek, a közösségi terekben nem;

a sokszínűség – sok náció él együtt, de ezzel párhuzamosan még mindig erősek az asszimilációs kísérletek is;

a társadalmi szakadékok – egyszerre van markánsan jelen a szellemi és anyagi gazdagság, a butaság és a mélyszegénység.

Emellett a szólásszabadság és az azt megbéklyózó politikai korrektség, illetve az eltörlés „kultúrája” párhuzamos támogatása is erős, csak úgy, mint a béke és a szabad fegyverhasználat iránti elkötelezettség. 

A cikk folytatását, a 10 dolog, amit nagyra értékelek Amerikában című írást ide kattintva olvashatjátok.