A csecsemőarcú kutyák kényeztetése – Gyerekpótlékká váltak a társállatok, ami nekik sem tesz jót
Kutatások bizonyítják, hogy amikor a kutyák a gazdájuk szemébe néznek, ugyanazt a hormonális reakciót stimulálják, mint ami az emberi csecsemőkhöz való kötődésünkért felelős. Talán ez is az oka annak, hogy egyre kevésbé tekintünk rájuk háziállatként, sokkal inkább családtagként és társként. De mennyire normális ez a viszonyulás, és miért megy immár luxusszámba, ha egy kutya az maradhat, aminek született: kutyának?
Összekavarodott szerepek: háziállat, társ- vagy gyerekpótlék?
Pár száz éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy egy kutya velünk éljen a lakásban, az meg végképp, hogy az ágyunkban aludjon. Sokan persze a mai napig ódzkodnak ettől, ám egyre többen vannak, akik számára ez a természetes, sőt elvárás. Mert a kutya ma már nem csupán háziállat: elmagányosodó világunkban egyre inkább családtagként tekintünk rá, és emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel.
Az ELTE Etológia tanszékének egyik friss kutatása szerint minden tizedik kutyatartó állítja: szőrös kedvencét mindenkinél jobban szereti, azaz a kutya minden embernél fontosabb számára (függetlenül attól, hogy van-e gyermeke vagy sem).
„Az európai háztartásokban több macska és kutya él, mint gyerek. Egy friss reprezentatív kutatásunk alapján a magyar kutyatartók 64 százaléka egyértelműen vagy nagyrészt családtagnak tekinti a kutyáját, 16 százalékuk szőrös gyereknek, míg 12 százalékuk számára a kutyájuk mindenkinél fontosabb” – nyilatkozta Kubinyi Enikő biológus, az ELTE Etológia tanszékének kutatója.
Az etológus szerint ennek az egyik lehetséges oka az emberben élő erős gondozási vágy, ami mostanában gyerekek hiányában áttevődött a társállatokra.
A kutyatartók nemcsak a fizikai kontaktust és a feltétel nélküli szeretetet, de azt is nagyra értékelik a társállatukkal való kapcsolatukban, hogy azt ők kontrollálják – szemben az emberi viszonyaikkal.
Így ugyanis azt érezhetik, hogy valaki a gondozásukra szorul, és nélkülük talán nem is élne. A kutyák ilyen szempontból hiánypótlóként érkeznek egy-egy családba, családtagként, olykor szőrös kutyagyerekként.
„Kétféleképpen is megközelíthetjük azt a helyzetet, amikor a kutya gyerekszerepbe kerül a családban – mondta Kurys Anita állatviselkedés-kutató egy korábbi cikkben. – Gyakori, hogy ahol várandós az édesanya, vagy kisgyermek van a családban, az édesanya részéről intenzívebb gondoskodó attitűd jelenik meg, így az otthonában lévő kutya is átkerül gyerekszerepbe. Az is előfordulhat azonban, hogy a kutya »helyettesíti« a gyereket.”
A csecsemőarcú kutyák „gyerekhatást” váltanak ki
A kutya kötődése az emberhez egészen sajátos, és elképesztő módon hasonlít a gyerek kötődéséhez a szüleihez. Kubinyi Enikő szerint az emberek a kutyától várják el azt a szeretetet és fizikai kontaktust, amit nem kapnak meg az emberi kapcsolataikban. Ez lehet az oka annak is, hogy legtöbben az úgymond magas cukiságfaktorú fajtákat részesítik előnyben: a kistestű, nagy szemű típusokat, merthogy kisbabaszerűek.
Ez a külső megjelenés az emberekből automatikusan kiváltja a genetikailag kódolt gondoskodási ösztönt.
„Az emberek máshogy viszonyulhatnak a rövid fejű kutyákhoz, aminek az lehet az oka, hogy ezeknek a kutyáknak az arca jobban hasonlít a babákéra, ami úgynevezett babasémahatást vált ki. Mi, emberek erre érzékenyek vagyunk még élettelen tárgyak, autók és plüssmackók esetében is. A babaséma fokozott figyelmet és gondoskodást vált ki belőlünk a gyermeki tulajdonságokat hordozó egyedek irányába” – világít rá Bognár Zsófia, az ELTE Etológia tanszékének már említett kutatásában részt vevő doktorandusz.
Ám arról senki sem beszél, hogy ebből a „babaarcú” küllemből nagyon sok kutyabetegség adódik. A jelenleg legnépszerűbb kistestű kutyafajtát, a francia bulldogot például kifejezetten bébisémára szelektálták, vagyis úgy tenyésztették ki, hogy a külseje gyerekszerű jelleggel is rendelkezzen. Pont akkorák, mint egy kisgyerek, így ölbe lehet őket venni, kerek fejük van, rövid orruk és nagy szemeik, amelyek ráadásul – sok fajtól eltérően – elől helyezkednek el, így jól lehet velük szemkontaktust teremteni. Ám ezért a „babaszerű” megjelenésért ezek a kutyák súlyos árat fizetnek: tíz kutyából hét állandó problémákkal küzd, mindössze négy-öt évig élnek, és emberi segítség nélkül életképtelenek.
A kutyául viselkedés ma már luxus
A kutyákkal foglalkozó szakemberek szerint egyáltalán nem helyes – sőt a kutyára nézve kifejezetten káros –, ha valaki úgy tart állatot, mintha az emberi lény lenne.
Sokan öltöztetik, babakocsiban tologatják, kozmetikushoz, kutyapszichológushoz hordják négylábú kedvencüket, gyakran nem figyelembe véve, hogy a kutyájuknak milyen valódi igényei lennének.
Pedig egy normális felépítésű, normál mozgásigényű kutyának – legyen az kis- vagy nagytestű – csupán annyi a vágya, hogy kutyaszerűen viselkedhessen: más kutyákkal találkozzon, sárban dagonyázhasson, felfedezhessen, és minél többet mozoghasson.
„Nekem van három gyermekem és egy örökbefogadott kutyám is. Mindegyiküket szeretem, de a gyerekeimet emberként, a kutyánkat pedig állatként. Elképedve nézem, amikor a gazdik babakocsiban tologatják a kutyagyereküket. Pedig én is imádom a kutyám, de talán éppen ezért nem tenném ezt vele” – mondja egy anyuka, aki már többször volt szemtanúja kutyákkal kapcsolatos extrém emberi viselkedésnek.
Kurys Anita szerint a gyerekszerepbe kényszerített és abban tartott kutya viselkedése akár szélsőségesen is torzulhat. A túl sok figyelem, a sok kézben tartás a kutya magatartására nagyon rossz hatással van: agresszió, szorongás, reaktivitás, bizalmatlanság, önbizalomhiány, ürítési problémák, kényszerviselkedések jelenhetnek meg. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egy nagyon plasztikus fajról van szó, amelynek kiváló az alkalmazkodóképessége, így ha azt várják el tőle, hogy babakocsiban utazzon vagy asztalnál ülve étkezzen, azt is megtanulja. A kérdés már csak az, van-e értelme, hogy így viselkedjen.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
