Mentsük meg a tekiket, ne dobjunk papírpoharat a természetbe! De akkor hova dobjuk?

Oké, de tulajdonképpen hová dobjuk? Mert az rendben, hogy papír. De a logó azt is jelzi, hogy a termék műanyagot tartalmaz. Ettől még mehet a papírba? Vagy akkor inkább a műanyagba, mint az italoskarton-csomagolások? Esetleg a kommunálisba kerüljön? Szóval, anya, te biztos tudod, majd dobd ki, légyszi a megfelelőbe – zárja le a dilemmáját. 

A piros-kék jelölést a haldokló teknőssel az a 2021-ben hatályba lépett uniós szabályozás vezette be, amely az egyszer használatos műanyag termékekről szól, és amit 2022 nyara óta kötelező alkalmazni. Figyelemfelhívásként választották ezt az állatkát, mivel évente nagyjából ezer teknős pusztul el a növekvő műanyaghulladék-mennyiség miatt. Az elviteles poharakon túl további három, egyszer használatos terméken találkozhatunk a piros-kék teknősös logóval: egyes, műanyagot is tartalmazó egészségügyi termékeken (betéteken és tamponokon), nedves törlőkendőkön, valamint dohánytermékeken. 

Bevallom, én is elgondolkoztam, mihez kezdjek ezzel a pohárral. Több dologtól függ, hogy egy adott helyen milyen hulladékkezelési gyakorlatot követnek – a rendelkezésre álló technológiától kezdve a kezelés eredményeként létrejövő másodnyersanyag-felvevő piacán át a politikailag preferált és támogatott lehetőségekig. 

Az interneten kizárólag a Zöld Követ Egyesület honlapján találtam útmutatást arra vonatkozóan, hogy hová kell dobni a poharat. Ők a kommunális hulladékot javasolják. 

Az FKF és a MOHU honlapján nem találtam információt. Előbbitől e-mailben is érdeklődtem, de lapzártáig nem kaptam választ. A Humusz Szövetségtől elektronikus úton azt a tájékoztatást kaptam, hogy az anyag kompozitjellege miatt a kommunális gyűjtőben a pohár helye.

A szakértők is dilemmáznak 

Több tudományos cikkben is azt olvastam, hogy az ilyen kompozit- vagy más szakkifejezéssel élve társított csomagolások nem újrahasznosíthatók. Ugyanakkor a szakmai körökben megkérdezett kollégák közül voltak, akik úgy vélekedtek, hogy szerintük bedobható a papírgyűjtőbe, mert valószínűleg a papírfeldolgozás első fázisában, az úgynevezett pulperben történő mosás során leázik a műanyag, és akkor legalább a papírrész újrahasznosulhat. Mások szerint a pulperben nem válnak szét az egyes anyagtípusok.  

A Facebookon elindítottam egy felmérést arról, hogy hogyan vélekednek általában a pohárhasználók. Hatvan választ kaptam. 

A válaszadók negyvenöt százaléka a papírgyűjtőbe, huszonöt százaléka a műanyagba, harminc százaléka pedig a kommunálisba dobja ezeket a poharakat.  

Az újrafeldolgozásra szánt papír- és kartonkategóriáiról szóló szabvány szerint a szerves anyagok, köztük az élelmiszerek úgynevezett tiltott, a műanyagok pedig papíridegen összetevőknek minősülnek. A szabvány tehát nagyon szigorú.  

Illusztráció forrása: Freepik

Az sem mindegy, hol komposztáljuk 

És ha még eddig nem volna kellően bonyolult a kérdés, akkor elmélyedhetünk a különböző műanyagok jelentette kihívásokban is. Mert a politejsav (PLA) is műanyag, de a polietilénnel (PE) szemben természetes eredetű. Ugyanis magas keményítőtartalmú növényekből állítják elő. Például kukoricából. Szokták ezért bioműanyagnak is nevezni. A PLA-ból készült termékeket pedig a gyártói környezetbarát termékként, komposztálhatóként árusítják. 

De jellemzően a legtöbb helyen azt már nem írják le, hogy ez a komposztálhatóság kizárólag ipari, szabványosított körülmények között történő komposztálást jelent. 

Házi komposztálóban ilyen körülményeket nem tudunk biztosítani, és a természet lágy ölébe kerülő PLA-termékek sem úgy viselkednek, mint az ipari komposztálási folyamatba kerülő társaik. 

Sőt épp azért kell ezeket is a teknőslogóval ellátni, mert ha a természetbe kerülnek, akkor a biológiai lebomlásuk olyan lassú, mint a mesterséges műanyagoké. Persze, ha egy PLA-termék a műanyag-újrahasznosítóba kerül, akkor a szakemberek legalább úgy fogják a fejüket, mint amikor a PE-pohár kerül a komposztálóba. Nem tesznek jót egymásnak. 

Szóval valójában a PLA-termékeket is külön kellene szelektálnunk, hogy az iparilag komposztálható jelzéssel ellátott hulladékkezelési csatornába kerüljenek. Már, ha létezik ilyen. Én egyelőre nem találtam ilyen megoldást.

A saját pohár rizikója 

A gyártási technológia folyamatosan fejlődik annak érdekében, hogy a jövőben lehetőleg még kevesebb műanyagot használjunk. A gyártók számtalan új anyaggal kísérleteznek a papírpoharak esetében is. Vannak már műanyagmentes bevonatok, amelyekről általában annyi olvasható, hogy vízbázisúak. Vajon ezeknek a termékeknek a hulladéksorsa hogyan alakul majd? 

Megoldást jelent-e az egyszer használatos poharak elkerülése? Ha például viszem magammal a saját, többször használatos poharamat vagy kulacsomat, és abba kérem a kávét? Megpróbáltam. És szépen finoman el is utasítottak. 

Mivel minden vendéglátóhely maga döntheti el, hogy vállalja-e azt az élelmiszer-biztonsági kockázatot, amelyet egy „saját pohár” jelent. És a legtöbb helyen nem vállalják.

Döntés itt és most 

Jó, jó, de akkor mi a megoldás? Hová dobjuk ezeket a műanyagos papírpoharakat? Talán ma Magyarországon tényleg az a hivatalos álláspont, hogy a kommunális hulladékban a helyük. Én mégis úgy gondolom, jobb választás a papírhulladék. Azért, mert ha mégis létezik, vagy a közeljövőben elérhetővé válik olyan technológia, amely tud jobb megoldást kínálni, mint az a sors, amely a kommunális hulladékban várna a poharakra, akkor a papírhulladékok válogatása során beterelhetik ebbe a csatornába. 

Ha pedig ma még itthon az energetikai hasznosítás (vagyis az égetés) a legjobb lehetőség, akkor talán innen juthat a válogatást követően a legjobb minőségben az égetőbe ez a fajta hulladék. Így én, amíg valaki meg nem győz más megoldásról, a papírhulladékba fogom dobni ezeket a poharakat.  

A cikk Mészáros Fanni Kis döntések, nagy dilemmák című sorozatának keretében jelent meg a Képmás magazinban. További részei itt érhetőek el.

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.