Nászút két keréken – Egy magyar házaspár kalandos utazása Ázsiában

„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy farsangi buli. A lány hippinek öltözött, a srác „tour de France”-nak. A fiú fondorlatos módon megszerezte a hippilány e-mail címét, majd azonnal randit kért tőle. A 4. találkozáskor már teát főztek a Hármashatár-hegy tetején, a 6. alkalommal pedig a Vér-test vették célba kerékpárral, több mint 100 km-t kerekez-tek együtt” – mesél Zita a kezdetekről azon a weboldalon, ahol a 40 ezer kilométeresre tervezett biciklizés során szerzett élményeiket megosztják. A szerelmesek később elkalandoztak két keréken Amszterdamba és Rómába (itt eljegyezték egymást), majd másfél év szervezés után tavaly nyáron összeházasodtak és nekivágtak. Nyolc hónapja vannak úton, Indiában, Punjab tartományban érte utol őket e-mailem. Számtalan kérdés motoszkált a fejemben, egyszer őrültnek tartottam őket, máskor irigykedve olvastam élményeiket. „Normálisak”, hogy megmásszák a világ legmagasabb műútját, a Karakorum Highwayt, hogy később áttekerjenek Pakisztánon át Indiába? Annyira „jó” családból származnak, hogy megtehetik? Olyan kedves a munkáltatójuk, hogy kétéves szabadságra mehetnek?

„Jó családba születtünk, de egyikünk családja sem különösen gazdag, és bár mindenben igyekeznek minket támogatni, közben nagyon féltenek bennünket. A hasonló dologról álmodozóknak mondanám, hogy csak az első lépés a nehéz: átlépni a biztonságos, kiszámítható otthon küszöbét. Utána már jön minden magától, és ha jönnek is nehéz pillanatok, azokat felejthetetlen élmények követik, amelyekért mindig érdemes utazni.” 

„Európai szemmel nézve itt Ázsiában már-már zavarba ejtően befogadóak az emberek.” 

„Sikerült nem egy emberrel, családdal közelebbről is megismerkednünk, részesei lehettünk életüknek néhány napra. Ezek a legszebb élményeink ezen az úton. Egy alsó középkategóriás autó árából utazgatunk reményeink szerint még évekig” – válaszol kérdéseimre Árpi.

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Pixabay

Zita egész életében utazásról álmodozott, azonban idő és pénz hiányában ezek a célok többnyire nem valósultak meg, mostanáig. „Nekünk, Istennek hála, volt választási lehetőségünk, mert nincs hitelünk és lesz hol laknunk, ha hazamegyünk egyszer, ezért az összegyűjtött pénzt nem lakásra vagy autóra, hanem álmaink megvalósítására költjük” – meséli. Az ő ötletére tűzték zászlójukra a család fontosságát, amit férje kezdetekben nem értett teljesen: „Aztán észrevettem, hogy amikor háromgenerációs nagycsaládoknál lakunk, akkor van valami megfoghatatlan a levegőben, amitől az egész légkör nagyon kellemes lesz. Ez a modell nálunk eltűnőben van, holott megoldást jelenthetne korunk sok problémájára. Persze ahhoz, hogy harmóniában éljen együtt több generáció, sok minden együtt kell, hogy legyen: türelem, elfogadás, akarat – mindenki részéről. ”

Zita szerint „Európában mindenki önállóságra, önmegvalósításra törekszik, itt viszont a családnak minden generáció szerves része – együtt élnek meg jót és rosszat. Ugyanakkor erős a vallási-társadalmi „nyomás” is, pl. egy családnak szégyen az öregotthonba beadni a nagymamát. A »nekem ne mondja meg senki, hogyan éljek« gondolkodásmód nem jellemző errefelé.”

Sajnos a környezetüket nem értékelik ennyire Ázsia lakói, Árpi rendszeresen dohog beszámolóiban az égő szeméttelepek, a felelőtlen energiagazdálkodás, az emberi nemtörődömség miatt. Vannak pozitív élményeik is, „de ezeket nagyon nehéz észrevenni, nyugati szemmel nézve elszomorító, ami itt van.”

„Pakisztán fővárosában megismerkedtünk egy emberrel, aki hétről hétre rendezi a szemétszedő kampányokat, legutóbb pedig Indiában, Punjab államban ott lehettünk egy városi kerékpáros klub alapításánál és egy kerékpáros felvonuláson is részt vettünk.”

„Ezt azért tartom különösen fontosnak, mert itt a nyugatot követik, és mi valahol a nyugati embert képviseljük a furcsa biciklinkkel és a megannyi érdekes felszerelésünkkel. Ha tőlünk azt látják, hogy a bringázás nemcsak a szegényeké, hanem a környezetért felelős fiataloké is, talán ők is elgondolkodnak.”

A fiatal házaspárra az eddig megtett több mint 8000 kilométer során egy 6-7 ezer méter magas hegyek közé zárt csodavilág, Hunza földje tette a legnagyobb hatást. Egyik faluból a másikba gleccsereken keresztül vezet az út, az emberek nagyon közvetlenek, barátságosak, izmaeli muszlimok. Spirituális vezetőjüknek, Aga Khannak köszönhetően rendkívül jó az egészségügy és a közoktatás, így mindenki jól beszél angolul, már tizenéves kortól. „A Hunza-völgy egy mesebeli hely, ahol még autók sincsenek, mert egy földcsuszamlás által néhány éve létrejött tó elzárta az autóutat a külvilágtól”. A fiatalok pár napja Agrában voltak, a taj Mahalt nézték meg. Az út nagy része még hátravan, élményeiket a 360fokbringa.hu weboldalukon olvashatjuk, ahol képeslapot is kérhetünk tőlük.

E cikk megjelenése óta Zita és Árpi már több mint 46 országban járt. Hogy hogyan is lehet megvalósítani mindezt minimálbérből, arról itt olvashatnak.

A cikk eredetileg a Képmás magazin 2012 áprilisi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt>>.