Abortusz zsebpénzből

„Én vagyok az egyik, aki ott serénykedett ennek a barbár kornak a születése körül” – mondta élete vége felé Dr. Nathanson, aki nem annyira elveinek, mint inkább azok hiányának köszönhette, hogy belekeveredett az abortuszpártiak mozgalmába, amelynek a 70-es évek elejére már az egyik fő alakjává vált. Magát akkoriban ateista zsidóként aposztrofálta, ami fedte is a valóságot. Szülei héber iskolába járatták, de apja otthon mindig megkérdőjelezte és kigúnyolta a rabbik tanítását. „Édesapám kiváló szülész-nőgyógyász szakorvos volt, de mint ember megbukott” – írja visszaemlékezéseiben. Erőszakos és despotikus volt, és csalta a feleségét. Nathanson szerint, apja személyiséget megnyomorító viselkedése vezetett oda, hogy nővére 49 évesen öngyilkos lett. Ez annyira megviselte az apát, hogy attól kezdve egészen haláláig soha többé ki sem ejtette a lánya nevét. 

Az ifjabb Dr. Nathanson a II. világháborút követően járt egyetemre a montreali Mc'Gill University orvosi karára, ahol szintén szülész-nőgyógyásznak tanult. Itt ismerkedett meg az „abortusz ördögi világával”, amikor teherbe ejtette akkori barátnőjét. 

Az apjától kapott havi tanulmányi ellátmányából fizette a terhességmegszakítást, ami akkoriban még illegális volt. 

Így vált érintetté és ezáltal elfogulttá a kérdésben. De nem ettől lett az abortusz legalizálásának egyik élharcosa. 1968-ban megismerkedett Larry Laderrel, aki életcéljául tűzte ki a művi terhesség-megszakítást korlátozó valamennyi törvény felszámolását. Nathanson eddigre már jónevű szülész-nőgyógyásznak számított, kiterjedt pacientúrával New Yorkban, mégis csatlakozott Laderhez és megalapították a nemzeti összefogás az abortuszt korlátozó Jogok vissza-vonásáért (NARAL) mozgalmat. Nem állt túlzottan jól a szénájuk, öt év múlva mégis átütő győzelmet tudtak aratni. Hogy ez miként vált lehetségessé? Érdemes megvizsgálni, hogy Nathanson, Lader és társaik milyen taktikát vetettek be, mert ugyanazt alkalmazták és alkalmazzák mind a mai napig mindenhol a nyugati világban.

Először is azt kellett elfogadtatni, hogy az abortusz nem morális, hanem pusztán egészségügyi kérdés. Azt kellett az emberek agyában elültetni, hogy minden csak a nő döntésén múlik, azaz a gyerek a természet áldása, ha az anya akarja, de csak egy betegség, ha nem. Itt felül kellett írni a hippokratészi esküt és az orvosi etikát, elhitetni, hogy az egészségügynek nem a gyógyítás a mindenek felett álló, elsődleges célja, hanem a páciensek kívánságainak a kiszolgálása. „Meggyőztük a médiát, hogy az abortusz minden megkötés nélküli teljes engedélyezése az egyetlen valóban liberális és felvilágosult út előre. Tudtuk, hogy az amerikaiak többsége nem támogatna egy ilyen törvénymódosítást, ezért egyszerűen hazudtunk egy kitalált közvélemény-kutatás eredményeiről. Telekürtöltük a médiát, hogy a kutatásaink értelmében az amerikai népesség 60 százaléka támogatja a minden megkötéstől mentes abortusz bevezetését.” 1973-ra az agyak átmosása terén Nathansonék olyan remek munkát végeztek, hogy az azóta világhírűvé vált Roe vs. Wade precedens perben az Amerikai Legfelső Bíróság az ítéletében felülírt minden korábbi tiltó törvényt és gyakorlatilag „privát döntéssé” tette az abortuszkérdést, amiben csak a nő és az orvosa az illetékes.

Másodszor Nathanson és társai folyamatosan és grandiózus méretekben hazudtak az illegális abortusz következtében meghalt nők számát illetően. „Úgy keltettük fel az emberek együttérzését, hogy teljesen valótlan adatokat mondtunk az illegális abortuszok számát illetően. A valóságban az USA-ban ez a szám évente valamivel százezer alatt volt, de mi mindenfelé azt híreszteltük, hogy több mint egymillió. 

A nagyközönség még a legnyilvánvalóbb hazugságot is hajlandó elhinni, csak sokszor és sok helyről kell neki ismételni. 

Ugyanígy hazudtunk az illegális abortuszokban meghalt nők számát illetően. Mi 10000 áldozatról beszéltünk évente, pedig a valóságban ez a szám 200–250 között mozgott. Azt a mítoszt is megetettük a médiával, hogy a legalizálás egyáltalán nem növelné az abortuszok számát, csak biztonságosabbá tenné a körülményeket. Ezzel szemben az abortusz mára (1996 – szerk.) az elsődleges születésszabályozó módszer lett Amerikában és a törvényesítés óta 1500%-kal (!) nőtt meg a művi terhességmegszakítások száma.”

Kép

Bernard Nathanson – Forrás: Profimedia

A taktika harmadik eleme a tudatosan felépített katolikusellenesség volt. „Kellett valamilyen ellenségkép, akivel szemben mint a szabadság szószólói és védelmezői léphettünk fel, ezért szisztematikus lejárató kampányba kezdtünk a Katolikus egyház és >>társadalmilag elmaradott<< nézetei ellen. Ezt aztán orrvérzésig nyomtuk. A médiával azt etettük, hogy az ellenállás valójában a klérus soraiból származik, és hogy a közvélemény-kutatások szerint a katolikus hívek maguk is pártolják a művi terhességmegszakítás törvényesítését. És a média pillanatok alatt bemosta az amerikai köztudatba, hogy aki abortuszellenes, az a katolikus klérus befolyása alatt áll és képtelen az önálló gondolkodásra, minden modern és haladó katolikus pedig abortuszpárti. Úgy állítottuk be, mintha egyedül a katolikus klérus ellenezné a legalizálást, és elhallgattuk a tényt, hogy más keresztény és nem keresztény vallási közösségek szintén rendíthetetlenül abortuszellenesek, nem is beszélve számos pro-life ateista csoportról.”

A taktika negyedik eleme az (volt), hogy művi terhesség-megszakítással lehet a legeredményesebben küzdeni a szegénység ellen. Miért van olyan sok szegény világszerte? Azért, mert több gyerek születik, mint amennyit a szegény családok anyagilag megengedhetnének maguknak. Mi hát a megoldás? Abortusz. Miért kell annyi pénzt költeni szociális juttatásokra? Hát azért, mert a jobbára valamelyik kisebbséghez tartozó szegények terheket rónak az adófizetőkre a túl sok gyerekükkel. A megoldás? Abortusz. Eleinte Nathanson tényleg úgy gondolta, hogy a társadalombiztosítás által fizetett abortusz csökkenteni fogja a házasságon kívül születő gyerekek számát és az általános szegénységet. egészen addig, amíg a tények meg nem győzték az ellenkezőjéről.

Lehetetlen megcsinálni, mégis ez a feladat

A terhességmegszakítás legalizálása után Dr. Bernard Nathanson lett az első igazgatója a Reproduktív- és Szexuálisegészség Központnak (CrASH), amely azóta is a nyugati világ legnagyobb abortuszklinikája. „Eleinte, amikor abortuszt végeztem, becsületemre mondom, hogy nem volt bennem semmilyen más érzés, csak büszkeség, hogy mekkora szakértelemmel és profizmussal tudom végrehajtani ezt a beavatkozást.” Igazán gondolkodóba legelőször akkor esett, amikor éppen a Planned Parenthood New York-i épületéből jött ki, és szembe találta magát több száz abortuszellenes, életpárti tüntetővel, akik a börtönbüntetés kockázatát is vállalták akciójukkal. Akkor és ott megérezte, hogy ezek az emberek valami magasabb hívásnak engedelmeskednek. Nem sokra rá otthagyta a CRASH igazgatói posztját és egy kórház nőgyógyászatán helyezkedett el, ahol még végzett terhességmegszakítást, de már nem hitt az abortusz jóságos, minden társadalmi problémára gyógyírt hozó erejében, hanem szükséges rossznak gondolta. 

Aztán megjelent az ultrahangos képalkotás, amitől az addig csak egy sejtcsomónak titulált magzat hirtelen láthatóvá vált, és Nathanson ereiben meghűlt a vér. Fokozatosan ráébredt, hogy az abortusz során egy embert ölnek meg. 1985-ben leforgatta a Néma sikoly című filmet, amiben azt örökítette meg, hogy miként küzd a magzat az életéért és próbál megmenekülni a vákuumos szívógép elől. A film óriási visszhangot keltett mindenütt a világon. Egykori abortuszpárti kollégái és harcostársai ellene fordultak, hazugsággal és manipulációval vádolták. De Nathansont ekkor már nem lehetett eltéríteni. Kidolgozta az ún. „vektor teóriát”, amelynek értelmében a fogantatás pillanatától kezdődően minden magzatnak sajátos életirányultsága van, amit ha hagynak zavartalanul kibontakozni, akkor egy ember fog megszületni. A megtermékenyült petesejt (zigóta) nemcsak az „élet lehetőségét” hordozza magában, ahogy a Legfelső Bíróság a Roe vs. Wade ügyben fogalmazott, hanem az maga az élet. Még egy filmet forgatott, The Eclipse of reason címmel, ami a különböző abortusztechnikákat mutatja be grafikus pontossággal. 

Teljes egészében és visszavonhatatlanul átállt az életpártiak oldalára, ám most sokkal nehezebb lett a dolga, mint ’előző életében’ volt. 

„Az abortusz mára egy olyan rettenetesen nagy szörnyeteggé nőtte ki magát, hogy még csak elgondolni is lehetetlen, hogy vissza lehet tuszkolni abba a ketrecbe, ahonnan kiengedtük. Mégis erre az emberfeletti feladatra vagyunk meghívva.” És ahogy az abortusszal kapcsolatos nézetei megváltoztak, úgy került egyre közelebb az addigi legfőbb ellenséghez, a Katolikus egyházhoz is.

Örök igazság az élet

„Az a fejlődés, aminek a Katolikus egyház ellenáll, valójában egyáltalán nem fejlődés”, mondta egy interjúban 1996-ban, azután, hogy megjelent a The Hand of God című önéletrajzi műve. „Egyetlen igazi fejlődés van, mégpedig az embereknek az a képessége, hogy szeressék egymást. A szabadság az a környezet, amelyben megtanulhatjuk szeretni egymást. Szabadság nélkül nem tudunk szeretni. A fejlődés nem feltétlenül mérhető dollárban vagy bármilyen más hétköznapi mértékegységben. Az erkölcsi fejlődés statikus jelenség. Ha mindig ugyanahhoz a központi igazsághoz mérjük magunkat, és arra építünk, az örökérvényűbb, mintha kedvünk szerint folyamatosan változtatgatjuk az erkölcsi alapjainkat. A válás megkönnyítése nem fejlődés. Ahogy az abortusz és a fogamzásgátlás sem. A szót, hogy fejlődés, csak nagyon megfontoltan és indokolt esetben érdemes használni.”

1996 decemberében Dr. Bernard Nathanson egy magánmise keretében, amelyet John O’Connor kardinális celebrált, felvette a katolikus hitet a New York-i Szent Patrik-katedrálisban. Ugyanitt lett elsőáldozó és itt is bérmálkozott, szintén a kardinális jelenlétében. „A megtérésem nem egy hirtelen esemény volt, hanem egy lassú folyamat eredménye. Hosszú éveken keresztül tartott és rengeteg töprengéssel és tépelődéssel eltöltött órámba került. És még egyáltalán nincs vége, ez egy örökké tartó folyamat. Életemnek ebben a második felében az igazságot keresem. Az első felében hedonista motivációk vezéreltek. A filozófia az igazság keresése. Az igazság pedig ott fekszik egy feneketlen kút mélyén. Úgy tűnhet, mintha nem lenne örök igazság, mintha ’az én igazságom nem a te igazságod lenne’. De létezik egy örök és általános igazság, és ez maga az élet.”

Dr. Bernard Nathanson 2011. február 21-én, 84 éves korában átlépett az örökéletbe. Háromszor nősült és mindháromszor el is vált, negyedszerre már isten előtt fogadott örök hűséget, amit meg is tartott. Élete utolsó éveiben sokszor töltötte el nagy szomorúság amiatt, amit a kisbabák ellen tett. Rengeteget böjtölt, rendszeresen járult a szentségekhez, nyíltan beszélt katolikus hitéről és a gyakorlatban is megélte azt. Akik körülötte voltak és ismerték, mind csodálattal figyelték, ahogy prófétai lendülettel a végsőkig képviselte mindenhol a megszületni vágyó gyermekeket. Megkeresztelkedéséről a következőket mondta: „Forgószélként kavarogtak bennem az erős érzelmek, amikor hirtelen hozzám ért ez a hűsítő és gyógyító víz, és valami elmondhatatlanul nagy béke költözött belém. Biztonságban éreztem magam.”

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>
 

A hátam mögött hirtelen felüvölt valaki: éljen az újdonsült apuka! Ijedten nézek hátra, pedig nyilván nem nekem szóltak, mert bár apa vagyok, messze nem újdonsült. A szomszéd asztalnál öt férfi ül, valószínűleg tejfakasztó zajlik, üvöltve skandálnak egy nevet, gondolom az újszülöttét. Mindenki a vendégem egy körre, ma végre nagybácsi lettem, kiált fel az egyik, és a mindenkin az egész kocsmát érti. 

Elém raknak egy kupica pálinkát, és hátba vernek, igyál haver, jöjjön a tej, és addig bámulnak, amíg le nem döntöm a felest. 

Az apám egy szemét állat, mondja egy kamasz lány egy másik asztalnál, nem hagyja, hogy vezessem a kocsiját, mert megbuktam a forgalmin. Pedig csak le kéne fizetni a vizsgabiztost, teszi hozzá fintorogva, csak tudjátok milyen erkölcsmániás, mindegy, majd kérek anyától tízezret ebédre, és lefizetem én. Olyan maradi az öreg, de tényleg, eldobom az agyam, így nem lehet érvényesülni sehol, nem csoda, hogy ennyire csórók vagyunk. 

Elvihetem a poharat, kérdezi tőlem a pohárszedő lány, illetve dehogy lány, velem egyidős. Haspólóban van, megakad a szemem a köldöke alatti hegen. Császármetszés lehetett… Vajon most mekkora a gyerek, és milyen helyzetben lehetnek, hogy éjszakai munkát kell vállalnia? Az biztos, hogy az apa nincs jelen, vagy ő is három műszakban dolgozik, és a nagyszülők nevelik a gyereket. Vagy elváltak, a nagyszülők sem élnek már, és a bébiszitter segít be? 

Kortyolok egyet a sörből. Azért jöttem, hogy kiszakadjak kicsit, le kéne állítani magam. Például ott egy aranyos süni az asztalok között, milyen bátor, hogy ekkora zajban is át mer itt vágni. Le kéne fotózni a gyerekeknek. Nem! Én most szórakozni jöttem, nem állatokat kergetni. 

Nem láttad azt a sünit, kérdezi tőlem egy negyvenes fazon. Le akarom fotózni a fiamnak, imádja a sünöket, mondtam a telefonba neki az imént, hogy van itt egy, rögtön rám is szólt, hogy dokumentáljam mindenképp. Már elment, válaszolom kelletlenül. 

A pasi vakarja a kopaszodó feje búbját, látszik az arcán, hogy fél a másnap reggeli hisztirohamtól, márpedig tudjuk, hogy az sünportré hiányában bizony be fog következni. 

Tölts le egy képet a netről, én mindig ezt szoktam, tanácsolom neki. Hogy nekem miért nem jutott eszembe ez, csap a homlokára, ebből is látszik, mennyire készen vagyok. Megsajnálom, és mivel be kell látnom, hogy az apatéma az egész társadalmat láthatatlanul átszövi, feladom a küzdelmet, és hellyel kínálom. 

Mesélj, hányan vannak, hány évesek, mi a heppjük? Igen, mindezekkel együtt imádod őket. De azért nehéz. Igyunk rá egyet. Vezetsz? Nem baj, majd elfelezzük a taxi árát. Tudom, az enyém is ötkor kel. Addig még bőven ráérünk, nem? Fel a fejjel. Úgy a sör is könnyebben legurul. 

Az írás Véssey Miklós „Apa, kezdődik!” című sorozatának része. A sorozat további részei itt érhetőek el.

Ez az írás eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Egyensúly 

Az egyensúly azt jelenti, hogy egy test a különböző erőhatások közepette is nyugalomban van (statikus egyensúly) vagy kontrollált mozgást végez (dinamikus egyensúly). A fizikai törvényszerűségek igazak az emberi testre is. Egyensúlyban vagyok akkor, amikor állok a buszmegállóban, nekem jön valaki jobbról, és meglök balra, mégis egy kis kilengés vagy kilépés után talpon maradok. Egyensúlyban vagyok akkor is, ha egy szűk pallón kell átmennem, de nem esem le róla, nem lépek mellé. 

Az, hogy a különféle erőhatások nem tudnak kibillenteni minket, az izmaink nagyon precízen irányított munkájának köszönhető. Az irányítást az idegrendszer végzi, az egyensúlyozásnak pedig külön felelősei is vannak. 

A jó hír az, hogy amint minden agyi tevékenység, ez is fejleszthető. 

Ha az edzésprogramunkban rendszeresen szerepelnek olyan gyakorlatok, amelyek bekapcsoltatják ezeket az agyi funkciókat, akkor a tornagyakorlatok közben fejlődő egyensúlyozás a mindennapi mozgásokban is egyre biztosabbá válik. Például a nadrág egyik szárába való belépés már nem okoz gondot egy lábon állva, vagy megcsúszáskor nem esünk fenékre, hanem egy kis kapálózás árán ugyan, de állva maradunk. (Ez utóbbi miatt az idősek tornájának egyik kötelező eleme az egyensúlygyakorlat azért, hogy csökkentsük az esés kockázatát.) 

Azt gondolom, hogy a jó egyensúly kvázi az életben maradás egyik kulcskérdése. Bár ma már nem mászkálunk veszélyes sziklákon (legalábbis a többség nem), ettől függetlenül egy vészhelyzetben a stabilitás megőrzése súlyos sérülésektől is megmenthet minket. A legegyszerűbb stabilitást fejlesztő gyakorlatok az egy lábon végzett feladatok. Természetesen nem csak ácsorgunk egy lábon, a karokkal, a másik lábbal, a törzzsel különféle mozgásokat végezhetünk. Minél komplexebb, annál jobb! (Lásd a következő téma: a koordináció.) Az instabil eszközök használata is jó szolgálatot tesz, hiszen az olyan helyzeteket imitálják, amelyekben valamilyen váratlan erőhatás akar minket kibillenteni (egyensúlyozó párna, félgömb, hevederes edzés stb.). 

Ami kívül, az belül… azaz a fizikális egyensúly nagy mértékben segít a mentális egyensúly elérésében is. A kettő összefügg. 

Próbálj meg egy mérlegállást akkor, amikor lelkileg terhelt, szomorú vagy feszült vagy! Nem lesz valami huszáros. 

Koordináció 

A szó a mozgást illetően az izmok munkájának olyan precíz összehangolását jelenti, amellyel a mozgásaink kontrolláltak, hatékonyak, biztonságosak. Minél összetettebb egy mozgásos feladat, annál nagyobb koordináció szükséges a „toronyban” és a végrehajtó izmok között is. A koordináció, azaz az összetettebb mozgások összerendezett kivitelezése is fejleszthető, de sajnos itt is igaz, hogy ha egy képességet nem használunk, az bizony „leül”. Tehát, ha nem állítjuk ilyen kihívás elé az idegrendszert, akkor a koordinációs képesség erősen csökkenni fog. 

Kép

Kép forrása: Freepik

Szomorúan tapasztalom az edzéseimen, hogy ha egy gyakorlat már négy-öt mozdulatból áll, akkor „megáll a tudomány”. A „felemel és letesz” vagy a „guggol és feáll” kombináción sokan nem jutnak túl, hiszen mindenhol úgy kiszolgálnak minket, hogy ha kettőnél többet kell lépnünk valamiért, akkor keresünk egy egyszerűbb megoldást. Csoda, hogy nem vagyunk képesek négy elem összerendezésére? Ez a tendencia a gyerekekre nézve még nagyobb veszélyt jelent. 

Mivel folyamatosan a 2D-s világban élnek (vagyis bámulják a képernyőt), komoly hiányosságokkal küzdenek a 3D-s világban. 

A gyerekek mozgásképessége drámaian romlott az elmúlt évtizedekben. 

Amit tehát szakemberként javaslok, és az edzéseimen bőségesen találkozhatnak is vele a vendégek (fejlődnek is szépen!), az az, hogy bátran kombináljuk az egyes mozgáselemeket. Három-négy mozdulatot is összeköthetünk, így nemcsak az erőnket fejlesztjük, hanem egyúttal a koordinációs készségünket is, tehát az idegrendszeri működésünk egy magasabb szintre lép. Ez pedig nemcsak a mozgásos, hanem a kognitív feladatok végzésében is óriási előnnyé válik. A gondolkodásunk gyorsabb, a loginkánk élesebb, a tájékozódóképességünk fejlettebb lesz. 

Az írás Almássy Csilla Mozgásban című sorozatának részeként jelent meg, amelynek további részei elérhetőek itt. 

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt.

Legódarabok, amik összeillenek

Zsoldos Flóra és Wirtz Annamária egy nemzetközi magániskola, a British International School Budapest gimnazistái: Annamária a 11., Flóra a 10. évfolyamba jár. Minden tantárgyat angolul tanulnak, magát a vitázást önállóan kezdték el az órákon kívül gyakorolni. 
„Mindig is szerettem emberekkel veszekedni (nevet), tavaly Annamari keresett vitapartnert a versenyre, akkor kezdtünk el együtt készülni” – kezdi Flóra.
De mitől lesz valakiből jó vitázó? 

„Egyrészről fontos, hogy az ember rendszerekben, logikusan gondolkodjon. El tudd különíteni, hogy melyik érv fontosabb a másiknál. Ez olyan, mint egy sakkjáték: nemcsak sokat kell tudni, hanem az összefüggéseket be is kell tudni bizonyítani. Az érveket szétszálazod, leegyszerűsíted. Legódarabokhoz is tudnám hasonlítani, amik összeillenek. Másrészről fontos, hogy érdekeljenek az adott témák, és magabiztosan ki tudj állni valami mellett vagy ellen” – magyarázza Annamária.  

Ugyanakkor a vitasportban nem kifejezetten az előadásmód számít, mint egy parlamenti vitánál, hanem az érvelés. Az összetett és kritikus gondolkodás a kulcs.  

Itthon alig oktatják az érveléstant
A vitázás számos európai és ázsiai országban népszerű „iskolai sport”, ám a hazai elterjedés még várat magára. A Nemzeti Alaptanterv a 8. és 12. évfolyamban oktatott „állampolgári ismeretek” tantárgy keretein belül ugyan próbálja megteremteni a véleménynyilvánítás és a vitakultúra fejlesztését, de erre csak heti egy óra az időkeret. A középiskolákból érdemi retorikai, érveléstani ismeretek nélkül kerülnek ki a diákok – hangsúlyozták a lányok szülei közleményükben. 

Tizennégy órás verseny Oxfordban

Az Oxford Union a világ legnagyobb és leghíresebb középiskolai szintű vitaversenye. A hazai vitaválogatót és a csapatok felkészítését a Hungarian Schools Debating Association (HSDA) végezte, az egyesület 2023-ban alakult azzal a céllal, hogy ezt a műfajt elérhetővé tegye magyar fiatalok számára is. Létrehozásában és vezetésében más diákok mellett a két lány is részt vett. (A HSDA az egyetlen középiskolai vitaegyesület itthon, az ifjúsági szervezet szeptembertől új tagokkal is bővülne.) Miután Flóráék megnyerték a válogatót, 2024 márciusában kiutazhattak az Egyesült Királyságba.  

Három magyar csapat 
Az oxfordi versenyen az a 121 csapat vehetett részt, akik az Egyesült Királyságban és tizenegy másik országban a legjobban teljesítettek a regionális selejtezőkön. Magyarországot Flóra és Annamária mellett Jánoskuti Hanna és Weiszbart Bálint, valamint Tóth-Göde Gergely és Benedek Szabolcs Bulcsú a Milestone Intézet színeiben is képviselte.

Március 9-én egy napon át, reggel 8-tól este 10-ig zajlott a verseny, a brit parlamenti vita szabályai alapján. „Négy forduló van, ezek nyílt körök, ahol pontokat gyűjtünk. A négy kör után továbbjuthatsz a kiütő körökbe, majd a végén jön a döntő. A témákat nem tudjuk előre, tizenöt perc van a felkészülésre, és nagyjából egy óra alatt lezajlik maga a vita. Négy csapat, csapatonként két ember, emberenként 5 perc” – részletezik a lebonyolítást. Vagyis ennyi idejük van meggyőzni a zsűrit. 

„Egy nap alatt négyszer végigcsinálni mindezt azért nagyon fárasztó volt” – mondja Annamária. Majd ezután jött még csak a döntő, ahol amerikai, német és indiai csapat volt az ellenfelük, majd órákkal később az eredményhirdetés. Végül az ESL (angol mint idegennyelv) kategóriában győztek. 

Egy tételmondat mellett vagy ellen kell érvelni, de az oldal (pro vagy kontra) sem szabadon választott. 

Ráadásul nemcsak az ellenvéleményt képviselő csapatnál kell jobbnak lenni, hanem mindig van egy másik olyan csapat is, amely a saját oldalukon áll. Így jön ki a matek, hogy négy csapat vitázik egymással. 

Kép

Zsoldos Flóra és Wirtz Annamária – Fotó: Törőcsik Lili

Sport, vallás, mentális egészség

A témák pedig a pszichológiától a politikáig, a nemzetközi kapcsolatoktól a közgazdaságtanig terjednek. De vitáztak például a sportról is. 

Miért hasznos, ha a média életük végéig dicsőíti népszerű sportolók (például Lebron James korsárlabdázó, Tom Brady amerikaifutball-játékos, Cristiano Ronaldo futballista) karrierjét? Emellett kellett érveket felsorakoztatniuk. 
„Azzal érveltünk, hogy szerintünk jó, hogy vannak nagy nevek a sportban, hiszen ők nagyon sok embert képesek elérni. Példaképek lehetnek a fiatal fiúk számára, akik általában ezeket a sportolókat követik. Ha egy focista, akit minden héten látnak a tévében, elkezd beszélni valamilyen fontos, szociális kérdésről: például ingyen ebéd a rászoruló iskolásoknak, azzal fontos üzeneteket fogalmaz meg hatásosan. Ráadásul pályafutásuk után gyakran abból élnek, hogy valamilyen márka reklámarcai, és ezáltal is átmehetnek a fiataloknak szánt üzenetek” – részletezi Annamária.

Később a vallás, a hit kérdése is előtérbe került, csapatuknak amellett kellett érvelni, hogy a szülőknek miért nem szabad a saját túlvilági elképzeléseikről tanítaniuk gyerekeiket.
„Sok vallásban megjelenik a félelem mint érzés: például a kereszténységben az, hogy a pokolra kerülsz. Mi azzal érveltünk, hogy ezek a félelmek rossz hatással lehetnek a gyerekekre” – idézi fel Flóra, majd társa veszi át a szót. 

„Azt állítottuk, hogy a gyerekek nem tudnak védekezni az ellen, amit a szüleik tanítanak nekik, mivel nincsenek döntési helyzetben. Ha gyerekként eldöntik helyettük, miben higgyenek, higgyenek-e valamiben, akkor később felnőttként nehéz ebből kilépni, saját döntést hozni.”

Abban mindketten egyetértenek, hogy a pszichológiai és a nőjogi témák állnak a legközelebb hozzájuk, így nagy szerencséjük volt a döntőben, ami a mentális egészség kérdésével foglalkozott. 

Amellett kellett érvelniük, hogy miért jó, ha egy párkapcsolatban a felek kölcsönösen támogatják egymást mentálisan. Márpedig ez 16–17 évesen nem egyszerű feladat, pláne angolul.

„A velünk azonos oldalon álló csapat előttünk már minden alapérvet felsorakoztatott, ezért mi inkább a nők felől közelítettük meg és kifordítottuk a kérdést. Azt mondtuk, hogy a nők felé eleve van egy olyan általános társadalmi elvárás, hogy legyünk kedvesek, hallgassuk meg a másik problémáját. Sokszor kiszolgáltatott helyzetben van egy nő, hogy ad, de ugyanezt nem kapja vissza. Egy párkapcsolat úgy tud egészségesen működni, ha mindkét fél támogatja mentálisan a másikat” – idézik fel az érvelésüket. 

De mi történik, ha nem értesz egyet azzal, ami mellett ki kell állnod?

„Ez a lényege az egésznek, hogy az érzelmeidet háttérbe tudd szorítani, hogy logikusan, kritikusan vitatkozz valami ellen vagy mellett, és vedd észre a különböző álláspontokat. Negyed óra alatt nincs is időnk azzal foglalkozni, hogy én szubjektíven mit gondolok. Bele kell élned magad abba az oldalba, ami a feladat” – hangsúlyozza Flóra. „Csak akkor tudsz nyerni, ha belehelyezed magad a másik ember fejébe, helyzetébe” – folytatja Annamária. 

Általában először Flóra adja elő az érveket, majd Annamáriának inkább az a feladata, hogy szétszedje a másik oldal érveit, miért nem igaz, amit mondanak. „Nagyon jól kommunikálunk, és kiegyensúlyozzuk egymást. Ránézek Flórára, mondok két mondatot, és érti, mire gondolok” – véli Annamária. „Azt szoktuk megkapni dicséretként, hogy erkölcsi érvelésben jók vagyunk. Kritikaként pedig azt, hogy túl gyorsan beszélünk” – mondják nevetve. „Tegyük fel, van egy város, ahol mindenki boldog, kivétel egy gyerek. De az egész város az ő szenvedése árán boldog. Erre azt mondanánk, hogy több embernek jobb, mint ahánynak rossz. Praktikus szempontból ez jó, de erkölcsileg nem oké” – említ egy leegyszerűsített példát az erkölcsi érvelésre Annamária. 

Korábbi győztesek segítették őket

„A kedvenc visszajelzésem az volt, amikor a sportkör után odajött hozzám egy másik csapatnak az edzője, és azt mondta, hogy undorítóan jó csapat vagyunk” – emlékszik vissza Flóra. 

Ha már edző, a lányok lényegében tanár nélkül készültek Oxfordra, saját magukat tréningezték. Ám a két évvel ezelőtti magyar győztesek, Törőcsik Lili és Balázs Julianna (a velük készült korábbi cikkünk itt olvasható), ha idejük engedte, segítették munkájukat. 
„Lilire és Julcsira nagyon büszkék vagyunk, jelenleg Oxfordban és Milánóban tanulnak” – mesélik a lányok. 

A felkészülésük idején megnyerték a 61 nemzetközi csapatot magába foglaló Transatlantic vitaversenyen a „Novice” kategóriát, emellett a Prágában rendezett Európa-bajnokságon a negyeddöntőig jutottak – a későbbi győztes görög csapat állította meg őket. 

„Nem veszik komolyan a fiatal lányokat”

Flóra a jövőben szívesen tanulna jogásznak, míg Annamáriát a politika érdekli.

Idén vár még rájuk egy nagy megmérettetés, a World Schools Debating Championship (WSDC). Ez a vita-diákolimpia, ahova minden ország egyetlen egy csapatot küldhet. 2024 júliusában Belgrádban a magyar nemzeti csapat tagjai Wirtz Annamária, Zsoldos Flóra, Weiszbart Bálint, Kakukk Mihály és Biswas Aronima lesznek. A három lány a British International School tanulói, míg a fiúk az Alternatív Közgazdasági Gimnázium, valamint a Tatabányai Árpád Gimnázium diákjai. 

Amikor az oxfordi győzelmük először megjelent a magyar sajtóban, a gratulációk mellett bántó kommentekkel is találkoztak a közösségi médiában. 

„Sok gonosz, szexista kommentet kaptunk: »nem fogtok férjet találni«, vagy »jaj, szegény férfiak«, »a nők a semmiből vitát és levest tudnak csinálni«. Ez inkább motivál minket, hiába nem veszik sokszor komolyan a fiatal lányokat. Szeretnénk itthon példát mutatni nekik. Megmutatni, hogy nehéz, de megéri” – mondják. 
 

Coming out – ezt a kifejezést a sokáig titokban tartott nagy beismerések megnevezésére szokták használni. Csak úgy „kijön” a vallomás, mondja az angol. Előfordul azonban az is, hogy valami bár nem titkos, nem illegális, bizonyítottan káros, és a tény felismerése, miszerint függő vagyok ettől az anyagtól, azért coming out, mert további nagy felismeréseket tartogat számunkra. 

Például: orrspray-függő vagyok. Ez ártalmatlanul hangzik. De saját magamat buktattam le, amikor az egyetlen orrspray, ami szabaddá tudja tenni a levegő útját a folyamatosan heges és vérző orrnyálkahártyámon keresztül, le volt árazva a gyógyszertárban. Bár már hat éve folyamatosan használom valamelyik sprayt, két éve csak ezt, mert a többi még a jelenleginél is jobban pusztította az orromat belülről. 

Tehát amint megláttam az akciót, azonnal kettőt kértem. 

„Még a hülyének is megéri – viccelődtem a gyógyszertári asszisztenssel –, bár örökre legyen átkozott az a gyártó, aki egy ennyire addiktív anyagot piacra dob, mert már nagyon szenvedek a függőségtől” – fűztem hozzá. 

A kedves dolgozó közelebb hajolt, és elárulta, hogy milyen lehetséges módokon szoktak le a már régóta ezzel a szerrel élők, köztük egy háziorvos által felírható másik készítményt is ajánlott. Az első pillanatban megörültem, hogy végre lesz kiút a folyamatos orrvérzésből, de aztán belenéztem a jó áron vett két dobozra a táskámban. „Majd akkor megyek el az orvoshoz, ha ezt a kettőt már elhasználtam. Olyan jó üzletet csináltam vele, nehogy már kárba menjen” – gondoltam. 

Vészjelző

Rejtett függőségeink biztos jele, hogy olyan gondolatok jelennek meg a fejünkben, amelyek inkább szolgálnak egy mondvacsinált jó ügyet, mint a saját érdekünket, egészségünket. Például ebben az esetben az én rejtett elköteleződésem az anyagi „jól járás”, mert meggyőződésem volt, hogy olyan jó üzletet csináltam az egy havi adag áráért két hónapra elegendő nyálkahártya-pusztító oldat megvásárlásával, hogy hirtelen anyagilag pazarló döntésnek látszott leszoknom akkor, amikor megspóroltam néhány ezer forintot. 

A felismerés már a gyógyszertár előtti zebrán átkelve megfogalmazódott bennem, és az autómig érve volt időm végiggondolni, hogy ez alatt a sok év alatt mennyi pénzzel támogattam a függőséget okozó gyógyhatású készítményt előállító céget. Ebből a szemszögből már határozottan nem tűnt anyagi megfontolásból sem okos döntésnek, hogy hónapról hónapra gyakorlatilag a csekkbefizetésekkel azonos rendszerességgel adom nekik a pénzemet. 

Mégis, gondoltam, valahogy meg kell oldanom a mai napot, hogy levegőt kapjak, ezért az egyik dobozt felbontottam, és spricceltem. 

Ezek után, miközben egy zsebkendővel itattam fel az orromból kiszivárgó vért, belém csapott a kérdés: vajon az életünknek hány területén követjük ezt a mintát? Egy jónak vélt ügyet (mint az orrlyukon átáramló levegő) nemcsak anyagi, de lelki erőforrásokkal is támogatunk, ami, bár rövid távon látszólag betölti a funkcióját (kapok levegőt az orromon), hosszú távon jelentős hiányt képez egy másik oldalon (sérülések).

A felismerés még nem elég, az csak a kezdő lépés

A felismerés és a kérdésfeltevés nem azonos a megoldással. A hosszú távú jóllétünkért nagy erőfeszítéseket kell tenni. Nekem pedig könnyebb kifizetnem havonta az adott összeget, aztán bánja néhány véres zsebkendő, de nem kell elviselnem a bedugult orr okozta idegfeszültséget és koncentrációs zavart. 

Szerintem a legtalálóbb hasonlatot erre a gyereknevelés adja. Aki azt állítja, hogy az ő gyereke sosem hisztizik, nem okoz problémát, és nincs vele semmi gond, az vagy hazudik, vagy az orrspraymetódust alkalmazza: a hosszú távon kezelendő helyzetet feloldja egy rövid távú megoldással, ami ma a legtöbb családnál a digitális kütyü. Rövid távon „kapunk levegőt” a gyerektől, mert nem nyaggat, nem éhes, nem vágyik figyelemre, mert totálisan leköti az elméjét a villogó, hangot adó szerkentyű, ami azonnali jutalomérzettel kecsegtet. Bár látszólag ennek segítségével tudjuk végezni a dolgunkat, vagy pihenni, nyaralni, esetleg egy nyugodt vacsorát elkölteni egy étteremben, amíg a gyerek a „digitális cumit szívja”. 

Ám hosszú távon jön az orrvérzés: a gyermek nehezen alakít ki személyes kapcsolatokat, a kütyü nélkül kezelhetetlenné válik, és egyre többet akar belőle. 

Nem tudja értelmezni az őt körülvevő világ történéseit, és számos készsége, képessége nem tud megfelelően kialakulni az egyébként olyan természetes ingerek hiányában, mint a hintázás, szabad mozgás, társasjáték, fogócska és minden más, ami offline történik a gyermekkorban. Természetesen nem arról van szó, hogy teljesen iktassuk ki a technológiát a gyermekek életéből, ahogyan arról sem, hogy egy erős megfázás esetén ne lenne indokolt az orrspray használata. De fontos megtalálnunk az egyensúlyt, és betartanunk a határokat – amelyeket én most teljesen elveszítettem az orrommal kapcsolatban. 

Tehát nem elég a felismerés, hogy gond van, és rejtetten el vagyunk köteleződve a munka, a pénzkeresés iránt ahelyett, hogy a gyermekünk mentális egészsége lenne az első helyen az elköteleződéseink listáján. Ugyancsak nem arról van szó, hogy nem fontos a munka és a pénz, csak érdemes felfedni a tudattalan mozgatórugóinkat, hogy aztán el tudjuk dönteni: vajon tényleg ez-e a legfontosabb az életünkben. És ha megvan a válasz, átkelhetünk függőségeink úttestjén.

Nem vagyunk még készen, és szükséges lehet a segítség

Az elindulás ténylegesen csak az elindulással egyenlő. Ez azt jelenti, hogy az út folyamán, amikor megpróbálunk megszabadulni rejtett függőségünktől, váratlanul nagy akadályokkal találkozhatunk. A levegőért való folyamatos küzdelem megegyezik azzal, amikor a gyermekünket megtanítjuk offline időt tölteni, játszani, elviselni a nehéz érzéseit, tűrni a frusztrációját, és megbeszélni a problémákat. Ehhez nagy önfegyelemre van szükség, ami nem nő minden bokorban. 

Én például egy levegőért kapkodó átalvatlan éjszaka közepén azzal nyugtattam magam, miután mégis fújtam egyet a már elviselhetetlenül heges orromba, hogy a kábítószerről sem egyik napról a másikra szoktatják le az embereket, mindenhez idő kell. 
Elhatároztam, hogy inkább a fokozatosság elvét alkalmazom, ami azt jelentette, hogy gyakorlatilag semmi nem változott. 
Viszont már nem perelek magammal ez ügyben, inkább csak elfogadom a helyzetet, és újrakezdem a leszokást. Mindig változtatok valamit a metóduson, mert észben tartom az Einsteinnek tulajdonított mondást, miszerint csak a hülye várja, hogy egyszer más eredményt fog kapni, ha ugyanazt ismételgeti. 

Sosem késő újra, változatosan próbálkoznunk, sőt külső segítséget kérni sem! Mert lehet, hogy az erre szakosodott segítő emberektől már bevált módszereket is tanulhatunk, és ez lerövidítheti a leszokás kínlódós folyamatát. De jó lenne a káros függőségből kiszabadulva inkább olyan dolgok iránt elköteleződnünk, amelyek a mi és a körülöttünk élők valódi épülését szolgálják!
 

Ki élhet a támogatással és mire fordítható?

A támogatás olyan ingatlanokra vehető igénybe, amelyek rendelkeznek vezetékes gázzal, további feltétel az épület életvitelszerű használata. A program célja az 1945 és 1990 között elkészült, a köznyelvben Kádár-kockáknak is nevezett családi házak modernizálása. 

Az állami program forrásait nyílászárók cseréjére, a melegvizes rendszer korszerűsítésére, épületek hőszigetelésére és gázkazáncserére használhatják az igénylők.

Mekkora összegről van szó?

A támogatás 2024-ben önerőből, vissza nem térítendő támogatásból és egy kamatmentes hitelből áll össze. A beruházás összesen 7 millió forintot kell elérjen, melyből 1 millió forint önrészre van szükség az otthonfelújítási támogatás 2024-es igénybevételéhez a tulajdonos részéről. A maradék 6 millió egy kedvezményes hitel és egy vissza nem térítendő támogatás közt oszlik meg, írja az otthonfelujitasi-tamogatas.hu. 

A hitel és a támogatás 50-50 százalékos arányától el lehet térni a járás fejlettségi szintjétől, valamint a pályázó jövedelmi helyzetétől függően, de a vissza nem térítendő összeg nem haladhatja meg a 3,5 millió forintot.

Mennyi idő alatt kell visszafizetni?

A kamatmentes hitelt nyolc év alatt kell visszafizetni, a pályázaton nyertes családok 26 és 35 ezer forint közötti törlesztőrészletre számíthatnak.

Mikor indul?

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) azt közölte, hogy a támogatási program idén mintegy 30 000 lakás igényes, energiamegtakarítást szolgáló felújítására ad lehetőséget. Koji László, az ÉVOSZ elnöke kifejtette, hogy a támogatási program gyors elindulása lehetőséget teremt arra, hogy már a 2024-es őszi fűtési szezonra elkészüljenek a jelentős energiamegtakarítást eredményező lakásfelújítások.

Az otthonfelújítási program részleteit hamarosan közzéteszik, a tervek szerint a pályázatok június elején nyílhatnak meg. 

A program egyik célja, hogy a háztartások a beruházással fogyasztásukat a rezsitámogatott sáv alá csökkentsék, és az uniós elvárásoknak megfelelően a támogatott felújítással 30 százalékos energiamegtakarítást kell elérni. Ennek igazoláshoz a beruházás előtt és után is energiatanúsítványt kell készíttetni.

A lakossági épületenergetikai korszerűsítés összhangban van a kormány azon céljával is, hogy az alacsonyabb energiafelhasználással csökkenjen az ország energiaimport kitettsége és növekedjen energiaszuverenitása.

Az otthonfelújítási program költségvetési előfinanszírozással valósul meg, a kormány a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközön (RRF) belül további forrásokat tervez fordítani energiahatékonyságot javító beruházásokra, így a későbbiekben ez kiterjedhet a középületek korszerűsítésére is.

Az energetikai korszerűsítési program finanszírozása a Magyar Fejlesztési Bankon (MFB) keresztül folyik majd; a teljes, 108 milliárd forint keretösszeg ötöde vehető igénybe gázkazáncserére. A programnak köszönhetően várhatóan 127 milliárd forint értékű építőipari beruházás valósul meg.

Forrás:
MTI; otthonfelujitasi-tamogatas.hu
 

Rövidfilmekkel nyújtanának támaszt

„A közösségi média világában megszoktuk, hogy mindenki sikeres, mindenki boldog, mindenki szép. […] Nehéz vállalni, hogy nem, néha nem ilyen az élet, néha nagyon-nagyon mélyen vagyunk” – fogalmazott a Corvin Moziban a filmvetítés előtt Nagy Anna, az Egyszülős Központ alapítója. Mindez hatványozottan igaz az egyszülős családokra, akiknek sokszor újra neki kell indulniuk az életnek. 

Magyarországon 340 ezer egyszülős család él, ez azt jelenti, hogy közel félmillió gyermek nevelkedik ilyen családban. Ebbe még nem tartoznak bele azok a gyerekek, akik a koruknál fogva már felnőttnek számítanak, de sérültek, fogyatékossággal élők, ezért életük végéig gyerekstátuszban maradnak. 

A lassan hat éve alakult Egyszülős Központ az érintettek számára Felhővonal címmel négyrészes rövidfilmsorozatot készített. Az első négy epizódban Kovács „Kokó” István olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó, a Bagossy testvérek, Sterczer Hilda világklasszis hegymászó, valamint Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész mesélnek életük hullámvölgyeiről, és arról, hogyan tudtak azokból felállni. 

Milyen volt az, amikor leértek a gödör aljára, mi segített nekik, mi adott erőt? 

A címet Jókai Mórtól kölcsönözték, aki így ír Egy bujdosó naplója című művében:
„A láthatár-szélén a Kárpát bércei ülnek hosszú sorban, mint ezüstkoronás királyok átlátszó kék trónusokban. Egy hosszú fehér felhővonal lebeg előttük, a bércek fölülemelkednek rajta.” A készítők ugyanis vallják, hogy mindenkinek megvan a saját felhővonala az életében. 

Mélyrepülés az olimpiai bronzérem után 

Kovács „Kokó” István maga is egyszülős családban nevelkedett. Bár édesanyja mellett a nagyszülei is jelen voltak az életében, az apaszerepet édesapja helyett edzője, Szántó Imre, azaz Öcsi bácsi töltötte be. A húszas évei elején már elismert sportoló volt, saját lakással, BMW-vel. Európa- és világbajnokként utazott ki az 1992-es barcelonai olimpiára, ahol mindenki aranyérmet várt tőle, de csak bronzzal tért haza. Mély zuhanás kezdődött, abbahagyta az edzéseket, járta az éjszakát, az olimpiai bronzért kapott összegnek pár hónap alatt nyoma sem volt. 

„Ott álltam ’92 novembere-decembere környékén, hogy semmim nincsen. Amit elértem, azt szépen leromboltam.” Itt lépett színre a már említett Öcsi bácsi, aki rábeszélte Kokót, folytassa a munkát. „Figyelj, innentől nem veszíthetsz egyetlen mérkőzést sem! Ha egy meccset is elveszítesz, az azt az üzenetet hordozza, hogy nem vagy bajnok” – mondta tanítványának. 

„Másnap reggel úgy ébredtem, hogy én ’96-ban olimpiai bajnok leszek” – meséli Kokó a filmben. 

Onnantól hat évig nem talált legyőzőre, a többi pedig már sporttörténelem. 

Kép

Beszélgetés a Felhővonal című kisfilmek vetítése után – Fotó: Egyszülős Központ Facebook-oldala

„Ő az öcsi, hozzá nem nyúltok”

Bagossy Norbert és László, a Bagossy Brothers Company alapítói is egyszülős családban nevelkedtek, édesanyjukkal hármasban töltötték a gyermekkorukat. Az élet már gyerekként megedzette őket. „Ő az öcsi, hozzá nem nyúltok” – védelmezte öccsét Norbi az iskolában. Majd tinédzserként egymás után alapították a zenekarokat, és elképzelték, milyen lenne világsztárnak lenni. Erdélyben már ismerték a Bagossy Brothers Company-t, amikor Magyarországon is szerencsét próbáltak. Előzenekarként kezdték, amikor, mint egyikük fogalmaz a filmben, még csak „két ember volt a közönségben”. 

Budapesten mindent újra kellett kezdeniük, elölről. „Van siker, van kudarc. Egyik nincs a másik nélkül” – vallják. Az erdélyi magyar zenekar koncertjein ma már tízezezren éneklik velük együtt a dalokat. Tavaly az MVM Dome-ban telt házzal – több mint 15 ezer rajongóval – ünnepelték fennállásuk tízéves évfordulóját.

A csúcs előtt 30 méterrel 

Sterczer Hilda hegymászó évekkel ezelőtt a Föld ötödik legmagasabb hegycsúcsa, a 8463 méter magas Makalu megmászására készült férjével, Erőss Zsolttal. Ez lett volna a harmadik nyolcezres csúcsa, amivel bekerülhetett volna a nemzetközi hírű hegymászók közé. Ám a csúcs előtt 30 méterrel megállt. Férje hívta, hogy menjen, de ő úgy érezte, nem képes rá. 
A mélyen hívő hegymászó, mentálhigiénés szakember arról mesél a filmben, később jött csak rá, hogy elfeledkezett a zsebében magával hozott Jézus-zászlóról. 

„Megfeledkeztem arról, hogy nekem van egy Istenem, aki át fog vezetni az úton” – mondja. 

Nemcsak férje elvesztése (Erőss Zsolt 2013-ban hunyt el) volt hatalmas trauma az életében, ami után két gyermekével egyedül maradt, de egy évvel férje halála után egy ismerőse a szeme láttára zuhant le egy hegyről, ami után hetekig újra mélypontra került. „Ha nem haltam bele abba, hogy Zsolt elhunyt, akkor egy idegen ember halálába nem halhatok bele” – fogalmaz a kisfilmben.

 „Amit komolyan kell venni, az a játék”

Scherer Péter édesanyja testnevelő tanár, édesapja mérnök volt. A kisfilmben arról beszél, hogy megfelelési kényszere volt az apja felé. Középiskolában azonban kollégiumba költözött, ahol két hónap alatt felnőtté kellett válnia. Fiatalon elvarázsolta az Utolsó tangó Párizsban című film, amelyet egymás után háromszor is megnézett a moziban, és úgy érezte, amit Marlon Brando csinál, arra ő is képes lenne. Az eredetileg építőmérnök végzettségű Scherer amatőr színészként kezdte, sokáig nem ismerték el, ma viszont az ország egyik legfoglalkoztatottabb színésze. „Az élettel hülyéskedni kell; amit komolyan kell venni, az a játék” – vallja. 

Az idő mindenre megoldás?

Mennyi időnek kell ahhoz eltelni, hogy az ember hálás legyen a kudarcnak? – vetődött fel a kérdés a kisfilmeket követő háttérbeszélgetésen, amelyen a filmek szereplői közül Kovács István és Sterczer Hilda vett részt. 

„Van az a mondás, hogy körbenövi az idő, az idő mindenre megoldás. Ki merem jelenteni, hogy ez hazugság. Szükség van az időre, de szükség van arra is, hogy dolgozzunk rajta. Ez igaz a veszteségre, és igaz a kudarcra is. Ha átélünk egy kudarcot, csak az idő nem fogja megoldani, ki kell bogozni, hogy miért, hogyan történt, és miért nem fog legközelebb megtörténni, mit tanulhatok ebből” – összegezte Sterczer Hilda. 

Mi, emberek általában azt gondoljuk, ha kudarcunk van, akkor a sarokban kell sírnunk. „Miközben ez csak annyit jelent, hogy valami ott félrecsúszott. 

Ha azt mondjuk, hogy nem egyenesen ment, hanem görbe pályát vett, abban benne van az is, hogy ki lehet egyenesíteni. 
A kudarc nem végérvényes, hanem félrecsúszott” – mondta. 

Egy elcsúszást pedig bölcsességgel, önreflexióval, magunkba nézéssel meg lehet tanulni kincsként kezelni. „Az én hibám, de látni kell, mi az én részem, és mi nem az én részem. Ha ezt szét tudom szálazni, akkor legközelebb már tudom, mit kell másképp csinálnom. Jól tudjunk továbbmenni, ez nagyon fontos” – hangsúlyozta. 

Kép

Sterczer Hilda, Kovács „Kokó” István és Nagy Anna a Felhővonal vetítésekor – Fotó: Egyszülős Központ Facebook-oldala

Könnyebb, ha valaki hívő?

Én hívő ember vagyok, miért történnek velem ilyen tragédiák? – tette fel férje elvesztése után önmagának is a kérdést. 
„Nem könnyebbség volt nálam a hitem Zsolt elvesztésekor, hanem pont, hogy nehézség. Amikor Zsolt meghalt, azt éreztem, hogy »hol voltál?« A hitemért is meg kellett küzdenem, hogy megmaradjon. Én úgy mentem fel a 8000-es csúcsokra, hogy »ugyan mi történhet, ha velem van Isten?« […] Abban a pillanatban, hogy Zsolt meghalt, Isten két kézzel nyúlt alám, és küldött embereket, segítséget, munkát, pszichológust” – mondta.

 „Mind a 15 vereségemre tökéletesen emlékszem”

Kokó arról mesélt, hogy nagyon vékony, sportra alkalmatlannak nyilvánított gyerek volt, a legkisebb az osztályban, mégsem tudta elengedni azt a vágyát, hogy ő ki fog emelkedni a többiek közül valamiben. „Hat–nyolc–tízévesen kezdtem el az autogramomat gyakorolni, hogy ha majd egyszer szükségem lesz rá, akkor meglegyen” – idézte fel. Az összes felmenője bokszolt, nála 14 évesen vált egyértelművé, hogy ez lesz az útja. 

Pályafutása során 320 mérkőzése volt, ebből mindössze tizenötöt veszített el. 

„Mind a 15 vereségemre tökéletesen emlékszem, de nem szomorít el, hanem nagyon fontos részei a pályafutásomnak. Nagyon kellettek ahhoz, hogy az legyek, aki most itt büszkén tud mesélni a múltjáról […] Az a húsz év, amit a szorítóban töltöttem, életem legcsodálatosabb időszaka, nem volt olyan nap, olyan óra, amikor ne lebegett volna a cél a szemem előtt.”

Utalt a kisfilmben is felidézett barcelonai bronzéremre is, ami után minden eltűnt körülötte. 
„Előtte rólam szólt az újság, a következő héten a széljegyzetre se kerültem. Megvágták a fizetésem, visszavették az autót, a lakást. Akkor jött Öcsi bácsi, aki kirántott a hajamnál fogva” – fogalmazott. És, hogy mit mondott az edzője? Azt, hogy „most tanultál valami olyat, amit egész életedben tudsz használni!”

Egy válás ne legyen tartós kudarc

Sterczer Hilda férje halála után, Kovács „Kokó” István pedig egy válást követően talált új társat. Nagy Anna szintén érintettként alapította meg az Egyszülős Központot, és munkája során sokezer szülővel beszélgetett az elmúlt években. 
Kiemelte, nemcsak poszttraumás stressz szindróma van, hanem létezik poszttraumás fejlődés is. Egy válás fájdalmas szülőként, és fájdalmas abból a szempontból is, hogy nem lehet tudni, egy gyerek hogyan fogja feldolgozni. 

„Váláskor azt érezzük, ez az én kudarcom. Mindenkinél van egy olyan pont, amikor azt érezzük, hogy elrontottuk, valami olyat tettünk, amitől az életünk, a gyerekünk élete nem arra ment, mint amerre terveztük” – magyarázta Nagy Anna. Hozzátette, nem csonka, hanem egyszülős családokról van szó, hiszen ez nem tartós kudarc, hanem egy állapot, amelyből valami csodálatos dolog is kikerekedhet. 

A Kovács „Kokó” Istvánnal és a Sterczer Hildával készült film már megtekinthető.
A rövidfilmeket az Egyszülős Központ YouTube-csatornáján lehet megnézni. 
 

Erzsébet osztrák császárné korán szembesült a vele szemben támasztott elvárással, miszerint feleségként az lesz a legfőbb feladata, hogy trónörökös(ök)nek adjon életet. A még nagyon fiatal, 16 éves uralkodóné viszonylag hamar, 1854 őszén várandós lett, és egymás után – 1855-ben és 1856-ban – két egészséges kislányt szült. Négy évvel az esküvő után, 1858 augusztusában végre eldördülhetett a trónörökös világra jöttét jelző 101 ágyúlövés: megszületett Rudolf főherceg, a Habsburg Monarchia reménysége. Édesanyja megszenvedte a világra hozatalát, de nem csak fizikai szempontból volt fájdalmas ez a kezdet. A trónörökös ugyanis gyászidőszakban fogant, alig néhány hónappal nővére, a kicsi Zsófia főhercegnő halála után. 

„A szülőpár mindkét tagja számára ez egy rendkívül traumatikus esemény volt” – avat be a részletekbe a történész. Az alig húszesztendős, rendkívül érzékeny Erzsébet nem tudta feldolgozni legidősebb gyermeke 1857 májusában bekövetkezett halálát, és fia születése sem adhatott vigaszt számára, hiszen Rudolf nem lehetett igazán az övé: társadalmi rangjából adódóan nem szoptathatta kisfiát, emiatt tejlázat kapott, és a nehéz szülésből is rendkívül lassan épült fel. Nem segítette a fiatal anya helyzetét a folyamatos konfliktus sem az anyósával. „Zsófia főhercegné a felnőtt gyermeke életében is aktív szerepet vállalt a házasságkötést követően – mondja Vér Eszter Virág. Még a régóta várt kisfiú születése sem egyesítette a családot. 

Rudolf tehát egy konfliktusokkal teli családba született, ahol nem számíthatott sem rendkívül leterhelt szülei teljes figyelmére, sem meleg családi légkörre. 

Lényegében világra jöttétől kezdve a leendő uralkodó szerepére próbálták felkészíteni, miközben másodlagossá vált, hogy ő közben csak egy kisgyermek. 

A gyermek Rudolf herceg – Forrás: Wikipédia

A kisfiú, akit már hintalovon is hadvezérnek neveltek

Rudolf névadása – Gizella nővéréhez hasonlóan – politikai üzenetet hordozott: az első jelentős befolyású Habsburg uralkodó nevét kapta. Édesapja, Ferenc József császár utat jelölt utódjának: már a bölcsőben az Aranygyapjas rend tulajdonosává tette ,és már háromévesen hintalován fogadhatta saját, 19. számú gyalogezredének vezérkarát. A gyermeket – a kor szokásainak megfelelően – hatévesen elválasztották Gizella nővérétől és női gondozóitól, s férfi háztartást kapott. Az érzékeny kisfiú kemény katonai nevelésben részesült. 

„Jóval korábban tették ki olyan hatásoknak, amelyek nem voltak megfelelők sem az életkorának, sem az érettségének. Mai fogalmaink szerint egy az idegeit teljesen felemésztő, lelkileg és fizikailag is megterhelő, a későbbi életére is döntő jelentőséggel bíró, rendkívül szigorú nevelésben részesült” – említi a történész. 

Állóképessége növelésére az esőben kellett kint állnia, és rendszeresen fegyverrel ijesztgették, hogy „férfiasabb”, kevésbé félénk legyen. 

Mindeközben édesanyja folyamatosan betegeskedett, feltehetően szerepkonfliktusaiból fakadóan és az állandó családi feszültségek lelki terhei miatt. Vergődött a házasságában, amiből úgy érezte, hogy kontrollmániás és autoriter anyósa egyre inkább kiszorítja. 1865-ben egy hosszabb kúrából hazatérve fellépett saját maga és fia érdekében is. „Közölte Ferenc Józseffel, hogy amennyiben nem történik változás, ő egyszer és mindenkorra elhagyja a bécsi udvart. Történt egy megegyezés, ahol kivívta saját önrendelkezési jogát, és a gyerekek feletti rendelkezést is megnyerte” – meséli a történész. Ez érdemi változásokhoz vezetett: például a trónörökös nevelésének szeretetteljesebb irányítását Joseph Latour tábornok, Sisi bizalmi embere vette át nagykorúságáig. 

Egy másik nevelője, Rónay Jácint Erzsébet királyné udvarában címen megjelent emlékirataiból is tudjuk, hogy Rudolfnak gyerekként az egész napja be volt táblázva az ébredéstől a lefekvésig. A tanulmányaival igyekezett kivívni szülei elismerését és szeretetét, akik azonban nagyon elfoglaltak voltak. Levelezésük alapján úgy tűnik, hogy Sisi nagyon egocentrikussá vált, és kevés figyelmet fordított Rudolf igényeire. Ferenc József ezzel szemben sokkal inkább érdeklődött a fia élete iránt.  

Egy ígéretes fiatalember

A trónörökös érzékeny volt, tele tudás- és becsvággyal. Koravén, érdeklődő és a társadalmi pozíciójából fakadóan teljesítménykényszeres tinédzser volt. Számos rendezvényen megjelent az uralkodó helyetteseként, vagy Rudolfnak közösen reprezentálnia kellett az apjával, s egyre több ilyen feladatot kapott, miközben katonai pályára „készült”. Rónay visszaemlékezéseiből egy kedves, udvarias, előzékeny fiatalember képe bontakozik ki. Magyar történelemtanára is úgy látta, hogy rendkívül túlterhelték a fiatal trónörököst, a vizsgákra sem tudott megfelelően készülni. 

Erzsébet utazásaira rendszerint magával vihette a lányait, de Rudolfot nem, mivel oktatói karának utaztatását nehéz lett volna megszervezni, így tanulmányai idején sokat volt egyedül. 

„Az első magyarországi látogatás számára is meghatározó volt. 1866 nyarán Erzsébet gyermekeivel a porosz-osztrák háború elől Budára menekült. Ennek a menekülésnek nagy jelentősége lett a későbbi politikai preferenciái tekintetében. Rudolf átélte, hogy hogyan zsugorodott össze az a birodalom, amit gyarapítani kívántak, és hogyan szorultak ki a német egységből – későbbi németellenessége vagy a Hohenzollern dinasztiával szembeni ellenérzései ebből a keserű tapasztalatból fakadtak.”

A magyarok nagy reményeket fűztek Rudolf személyéhez, későbbi szerepvállalásához: Erzsébet mellett a magyar-kérdés támogatóját vélték felfedezni benne, ezért a trónörökös Magyarországra költözésének igényét is rendre megfogalmazták. Magyarországot szerették volna a trónörökös otthonává tenni, ezt szolgálta volna az Andrássy-kormány által is szorgalmazott trónörökösi rezidencia kialakítása a budai palota kibővítésével. Ez azonban nem sikerült. 

A történész elmondta: Rudolf kisgyermekkorában kezdte meg a birodalom jelentősebb nyelveinek elsajátítását. Jól (az arisztokrácia szintjének megfelelően) tudott magyarul, de kevésbé remekül, mint Erzsébet vagy húga, Mária Valéria. Fennmaradt magyar nyelvű levelei németes szóhasználatot és idegenül ható jegyeket tükröznek. A szülei 1867. június 8-ai magyar királlyá és királynévé koronázása is nagy hatással volt rá. A gyermekkorát kísérő magyarországi pozitív személyes tapasztalatok ellenére Rudolf később nem úgy gondolkodott a monarchiáról, ahogyan a magyar politikai elit remélte. 

„Kritikával illette az osztrák–magyar hegemóniát, liberális nézőpontot képviselt, Európai Egyesült Államokban gondolkodott” – fejti ki a történész. 

A kisiklás

Miként futott zátonyra az ígéretes koronaherceg élete? Nagykorúvá válását követően (1877-ben) új udvarmestert kapott Charles Bombelles személyében, ami negatív fordulatot hozott számára. Szigorú neveltetése után kiszabadult Bécs fogságából: „Elkerült Prágába, ahol a csehek számára kellett volna biztosítania a dinasztia népszerűségét, és egyáltalán jelenlétével egyfajta köteléket képezni.” A korábbi rendkívül beszabályozott mindennapjaihoz képest prágai életét egyfajta céltalanság jellemezte, ami életvitelében is jelentős változást eredményezett: katonatársaihoz hasonlóan inni kezdett. „A későbbiekben a betegségei miatt kapott morfinszármazékú gyógyszerek függővé tették. Arról ő maga is több ízben írt, hogy hogyan próbálta kezelni a függőségeit” – említi a szakértő.

Vér Eszter Virág elmondja: nagy várakozás övezte Rudolfot nemcsak családja, hanem az alattvalók részéről is, ám trónörökösként többnyire csak reprezentatív szerepe volt, így nézetei is idealisták maradtak. „Tényleges politikai szerepet nem kapott, elsősorban elfoglaltságokat akartak neki adni, aminek kudarcos következményei lettek” – vázolja fel a kisiklás lelki hátterét a történész. 

Rudolf az udvari férfiak szabados életviteléhez alkalmazkodva kihasználta az őt övező fokozott női érdeklődést, és számos rövid távú kapcsolatot, liezont létesített, kapcsolatba keveredett prostituáltakkal is. Mire családi nyomásra eljutott a házasságig, már úgy kezelte a feleség kiválasztását, mintha nem kifejezetten érdekelné, hogy ki lesz a leendő házastársa. 

Háztűznézőbe magával vitte akkori szeretőjét is, ami többek között Mikszáth Kálmán megvetését is kiváltotta. „A házasságát illetően is nyilván a dinasztia érdekei kerültek előtérbe – mondja a történész. – Egyfajta grand tour keretében gyakorlatilag háztűznézőbe indult Európába, és a felkeresett állomások utolsó helyszíne volt Brüsszel. Később sem a környezete, sem mások nem értették a váratlan döntését, hogy néhány perces ismeretséget követően megkérte Stefánia belga királylány kezét.” A belga királyi hercegnőt a család nem találta megfelelőnek, és később sem igazán fogadták el: nem volt sem elég szép, sem elég okos. 
Mind Ferenc Józsefnek, mind Erzsébetnek tudomása volt fia szoknyavadász életviteléről, és abban bíztak, hogy úgy választja meg élete társát, hogy ezzel stabilizálódhasson az érzelmi élete. Nem ez történt. 

Pedig a házasság első évei szinte harmonikusak voltak a későbbiek fényében, de nagyon hamar válságba került a kapcsolat. „Két nagyon ellentétes értékrendű, ellentétes igényű és személyiségű ember került ebbe a házasságba” – véli a szakértő. A kislányuk születése után siklott ki a kapcsolat, miután Rudolf egy házasságon kívüli viszonya során nemi betegséget kapott el, amivel – téves orvosi diagnózis és nem megfelelő kezelés miatt – megfertőzte a feleségét. 

A fiatalasszonyt is félrekezelték az udvari orvosok, és meddővé vált. Ezzel gyakorlatilag véget ért a házasság. Rudolf utolsó éveiben rendkívül megterhelő életvitelt folytatott, szinte állandóan úton volt, saját magát a végletekig kizsigerelő, önpusztító életet élt. Rengeteg alkoholt fogyasztott, és eluralkodott rajta a köhögőrohamai csillapítására kapott morfiumtól való függőség is. 

Kép

Rudolf és felesége, Stefánia – Forrás: Wikipédia

Mi vezetett a végzetes döntéshez? 

A sok regényes verzióval szemben valószínűleg nem a sokak szerint feltételezett szerelmi bánat vezetett az öngyilkosságához, bár valóban egyik fiatal szeretőjével közösen ölte meg magát: előbb Vetsera Máriával, majd magával is végzett. 

Rudolf trónörökösnek kiváltságos élet adatott, de ezek a kiváltságok megfosztották őt a szabadságtól. Értelmiségi körökben érezte jól magát, tudományos pályára készült volna, ehelyett őt nem érdeklő reprezentációs feladatokkal terhelték a katonai szerepvállalása mellett. Szerepválsága és szeretethiánya függőségek sorát vonta magával. Hatalmas munkabírása és felelősségteljes céljai, a monarchia megreformálását célzó tervei önpusztításba fordultak. 

Harmincévesen öngyilkosságot követett el, úgy vélve, hogy élete minden területén kudarcot vallott.

Elvesztette a becsületét – ezt írta legalábbis búcsúlevelében, mielőtt öngyilkos lett.

Agárdi Szilvia Szenes Iván-díjas énekesnő a Csináljuk a fesztivált! 2. évad győztese,  az Úgy szeretném meghálálni című évszázad magyar slágerrel. Szilvia a The Voice-Magyarország hangja versenyében lett ismert országszerte 2012-ben. Duettjük Pál Dénessel egy országot ragadott meg. 2013-ban a Dal versenyében a döntőig jutottak. 2016-ban Szilvia önálló dallal jutott a Dal Eurovíziós válogatójába.

Felhőjárók Mozdulatszínház: Több mint húszéves a Felhőjárók Mozdulatszínház, melynek tagjai kihívással élő emberek, akik a gesztusok nyelvén üzennek mindannyiunk által megélt érzelmekről, örömről, félelemről, elhagyatottságról, befogadásról. A mozdulatokban, érintésekben egyedi, hiteles és bátor művészi eszközökkel fejezik ki, hogy az ember hogyan kapcsolódik az őt körülvevő világhoz. A százhalombattai Felhőjárók Mozdulatszínház 2003-as alapítása óta számos hazai és külföldi kulturális rendezvényen, fesztiválon szerepelt már nagy sikerrel. A társulat célja, hogy az „egyek vagyunk”-érzését erősítse közönségében, és azt képviselje, hogy akár ép, akár fogyatékossággal él, az ember ugyanarra vágyik: szeretni és szeretve lenni.

Happy Feet Band: A marosvásárhelyi Alpha Transilvana Alapítvány ATRIUM nappali központjába járó értelmi akadályozottsággal élő fiatalok és önkéntesek részvételével alakult meg a Happy Feet Band 2013-ban. Az együttes szociális és zeneterápiás csoportként indult, ám hamarosan egyedülálló énekes-hangszeres produkcióvá nőtte ki magát. Az alapítvány 2016-ban megszervezte az Art for Change fesztivált, ahol a Happy Feet óriási sikert aratott, ez volt a kiindulópont, ahonnan az együttes elindult a siker útján, és alig néhány év alatt különböző nagyszabású kulturális és zenei rendezvények visszatérő fellépőjévé vált. Az együttes tagjai Radu Cismaș önkéntes, zenekarvezető, billentyűs, valamint Barabás Dalma, Heghieș Laura, Mihai Butilcă és Adela Stan énekesek.

Nemadomfel Együttes: Egy olyan integrált zenekar, amelyben a szólisták kivétel nélkül sérült (mozgáskorlátozott, értelmileg akadályozott és látássérült) előadók – ez a Nemadomfel. 2006–ban a fogyatékossággal élő fiatalok összefogtak, és az utcán zenélve gyűjtötték össze az alaptőkét az induláshoz. Az együttes 2007-ben már jótékonysági koncertet szervezett a Papp László Sportarénába árva gyerekek javára. A Nemadomfel zenekar tagjai őszinte lelkesedésükkel, ismert slágerek mellett saját szerzeményekkel, rutinos zenészekkel, valamint professzionális hang- és fénytechnikával sztárelőadók mellett is megállják a helyüket bármely színpadon.

Vakrepülés Színtársulat: A Vakrepülés Színjátszó Egyesület 1998-ban alakult látássérült fiatalok közreműködésével. Ez akkoriban egy egyedülálló kezdeményezésnek számított világszerte. A társulat teljes sötétben, a párnákon ülő közönséget bevonva játszik a színpadon, előadásaik a látáson kívül a többi érzékszervet maximálisan kihasználják: a vizuális látványt a hangok, illatok, mozdulatok, a tapintás és az ízek élményével helyettesítik. Az interaktív produkciók a közönséget művészi tapasztalatokon keresztül vezetik közelebb a látássérült emberek világához. A Vakrepülés Színtársulat művészei arra hívják fel a figyelmet, hogy a látássérültek ugyanolyan emberek, mint bárki, csupán másként érzékelik a világot.

Tordasi Szivárvány együttes: Ahol a hangokon túl a színeknek is fontos szerep jut: a Tordasi Szivárvány együttes létrejöttéhez a színkottás módszer adta meg a kezdőlökést, így tanultak meg muzsikálni azok az értelmi és halmozottan sérült fialatok, akik a KOSZISZ Fejér Megyei Gesztenyés Egyesített Szociális Intézményben kaptak ellátást. Az integrált formában működő zenekar 1998-ban alakult, s azóta utcafesztiválok, falunapok, gálák, ünnepségek állandó résztvevői, sőt külföldön is – például Hollandiában, Németországban, Portugáliában, Franciaországban, Szlovákiában, Erdélyben – számos rendezvényen képviselték országunkat. Műsorukban elsősorban magyar előadók dalait játsszák. Az együttes tagjai – Dick Edina, Bíró Richárd, Farkas Gergő, Horváth Zoltán, Vass Árpád – esélyt szeretnének adni a fogyatékkal élő előadóknak, és kaput nyitni a társadalomban a fogyatékos emberek művészetének elfogadására.

Pátyi Máltai Zenekar – PMZ: 2020 tavaszán a Máltai Szeretetszolgálat pátyi lakóotthonai egyik legnehezebb időszakukat élték. A Covid19 járvány miatti teljes lezárás hónapjai alatt az intézmény egyik munkatársa, Varga-Berta Zsolt és hét lakó mertek nagyot álmodni, és zenélni kezdtek. A hangszertanuláshoz és a szerepléshez szükséges lelkesedés, összhang és felelősségtudat már megvolt, a gyakorlásra pedig elég idő adódott, így a Pátyi Máltai Zenekar 2021-ben már nagyközönség előtt is sikeres, hangulatos koncerteken mutatta be zenei tudását, s azóta is neves magyar előadók innovatív módon feldolgozott dalait játssza, egyedi stílusban. A PMZ muzsikusai: Varga-Berta Zsolt – gitár, ének, Lotz Károly – gitár, szintetizátor, ének, Csige Zoltán – dob, ének, Miller Ottó – ének, Vajda Gyöngyi – ének, Kovács Krisztina – kísérő hangszerek.

József Janka színészként és narrátorként dolgozik, korábban a Duna Televízió bemondója volt. Pályája során angoltanítással, újságírással, majd több mint tíz évig rendezvényszervezéssel is foglalkozott. Magyar és külföldi közönség részére nemzetközi konferenciákat, kulturális programokat, családi és sportnapot szervezett, melyeken műsorvezetőként is közreműködött – s ebben a szerepben találkozhat vele a közönség a Befogadás Hangja Fesztiválon is.

A Befogadás Hangja Fesztivál az adomanyozz.hu oldalon indított adománygyűjtő programnak köszönhetően valósul meg: többezer támogató felajánlásaiból, sok ember apró hozzájárulásából gyűlt össze a pénz a fesztivál megrendezésére. 

„A férfi vállalkozók nagyobb hajlandóságot mutatnak nagyvállalat alapítására és a nemzetközi piacok meghódítására, míg a nők hajlamosabbak szerényebb vállalkozási célok kitűzésére. »A női vállalkozók 3 százaléka szeretne nagyvállalatot építeni, szemben a férfiak 6 százalékával. A nemzetközi piacokra pedig a nők csupán 2 százaléka szeretne kilépni, míg a férfiak 4 százaléka. A közepes vállalkozások terén is hasonló tendencia tapasztalható: a férfiak 25 százaléka, míg a nőknek csak 16 százaléka szeretne közepes méretű vállalatot” – derül ki a Szemléletváltó mentorprogram kutatásából.

A nem reprezentatív kutatás, amely 537 vállalkozó megkérdezésével készült, rávilágít arra is, hogy a nők inkább kisvállalkozásokban gondolkodnak: „a nők 72 százaléka szeretne legfeljebb néhány alkalmazottal rendelkező kisvállalkozást, szemben a férfiak 54 százalékával”.
Molnár G. Dávid közgazdász, a Szemléletváltó programvezetője és a kutatásban részt vevő szakemberek úgy vélik, az eltérő ambíciók mögött egyértelműen szocializációs folyamatok állnak. 

A hagyományos nemi szerepek és elvárások nem kedveznek a nők vállalkozási ambícióinak, míg a férfiakban erősebb ambíciókat keltenek. 

Molnár G. Dávid ugyanakkor azt tapasztalja, hogy a vállalkozó nők ambíciója, perspektívái gyakran együtt nőnek az eredményeikkel. „Kezdetben el sem tudják hinni, hogy képesek sikeres vállalatot építeni, aztán, amikor megérkeznek az első sikerek, élénkül a vállalkozási kedv, nő az ambíció, egyre nagyobb célokat tűznek ki maguk elé. Sokan otthon, a gyerekek mellett fognak vállalkozásba, majd sokszázmilliós jól működő vállalkozást építenek szinte a semmiből” – mondja a programvezető.

Nem kevésbé ambiciózus, mint korábban, csak most mások a prioritások

Csikós Anett marketingszakember is három gyermek mellett indította el Smart Marketing nevű vállalkozását. Ahogyan ő fogalmaz: „kényszerből lett vállalkozó”. Friss diplomásként hatalmas ambícióval vetette bele magát a munka világába. Úgy érezte, bármeddig eljuthat a szakmájában, ha elég kitartó és szorgalmas. Az élet is ezt bizonyította, hiszen kétévente egyre magasabb pozícióba került. Nyolc évet dolgozott nagy multinacionális cégeknél, majd miután megszületett az első gyermeke, valami megváltozott benne.

„Rájöttem, hogy azok a célok, tervek, amelyeket korábban megfogalmaztam magamnak, nem kivitelezhetők gyerek mellett. Nem tudok továbbra is 10–12 órát dolgozni, de már nem is akartam, fontosabbá vált a gyermekemmel töltött idő” – meséli Anett, aki ezt felismerve újratervezte az életét. Kisebb céghez ment dolgozni, majd a harmadik gyermek születése után úgy döntött, saját vállalkozást indít. Továbbra is szeretett volna a szakmájában dolgozni, de csak annyit, amennyit három gyermek mellett tud. 

„Örülök, hogy annyi ügyfelet vállalok, amennyit én akarok, és magam osztom be az időmet. Ha akarom, csak 10-kor kezdek, ha beteg valamelyik gyerek, mellette tudok lenni, ezt a szabadságot semmivel sem cserélném el” – mondja Anett. 

Nem gondolja, hogy kevésbé lenne ambiciózus, mint korábban, csak most mások a prioritások. Jelenleg nem is szeretne nagyobb vállalkozást építeni – holott külső igény volna is rá –, mert napi 6–8 óránál nem tud többet dolgozni, de nem zárja ki a jövőbeni bővülést. 

Úgy érzi, egy férfinak sokkal könnyebb előrébb jutnia a ranglétrán és nagyobb vállalkozást építenie, mint egy nőnek, ugyanis jobban elfogadják a szaktudását, csak a munkára kell koncentrálnia, és nem esik ki a munkából évekre a gyerekek miatt. „Ha egy nőnek fontos a munkája, megbélyegzik, karrieristának titulálják, és megkérdezik, hogy akkor miért szült. A férfi esetében teljesen természetes, hogy karriert épít, sokat dolgozik, és csak este nyolckor jár haza” – meséli saját tapasztalatait.

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

„Ezt kár lenne kihagyni!”

Kese-Lukács Emese, a BeeMotive Network Kft. társtulajdonosa azon kevés női vállalkozók közé tartozik, aki egyből mert nagyot álmodni, és kész is volt komoly erőfeszítéseket tenni az álmáért. Négy éve férjével közösen indította el autóipari vállalkozásukat Erdélyben, amelyet Magyarországról irányítanak. Tízfős projektmunkára kérték fel az autóiparban hatalmas tapasztalattal rendelkező férjét, akinek több vállalkozás is fűződik a nevéhez itthon és Erdélyben. Ha nincs a felesége, egyből nemet is mondott volna, de Emese úgy vélte, ezt kár lenne kihagyni, így végül közösen belevágtak, annak ellenére, hogy Emese épp otthon volt a négy- és az egyéves kislányukkal. 

Nő létére tőle sem áll távol a szakterület, korábban ő is az autóiparban dolgozott, férjével is korábbi munkahelyén ismerkedett meg. „Mindig is nagyon jó megérzéseim voltak, most is éreztem, hogy ez anyagilag és szakmailag is nagy lehetőség, nem beszélve arról, hogy rengeteg régi kollégánk vált akkor hirtelen munkanélkülivé a Covid miatt” – mondja. Tíz fővel kezdték, és pár hónap múlva már 100 főt foglalkoztattak. Volt idő, amikor a 300-as létszámot is elérték. Emese otthonról dolgozik, hozzá tartozik a pénzügy teljes felügyelete és egyéb adminisztrációs feladatok, ezenkívül férje másik három vállalkozásának pénzügyéért is ő felel. 

Ha úgy érzi, nem mennek jól a dolgok valamelyik cégben, vagy eltér a véleménye a férjéétől bizonyos kérdésekben, a sarkára áll, és nem hagyja magát. 

Nem tudja, hogy egyedül mekkora vállalkozást tudna felépíteni, tudna-e ennyire bátor és céltudatos lenni, de abban biztos, hogy egyedül is vállalkozna. „Szívem szerint több mindenbe is belevágnék, rengeteg ötletem van, megvalósításuknak jelenleg csak a gyermekeim szabnak határt” – meséli. Úgy érzi, akkor tud majd belevágni valami újba, ha a lányok már felnőttek, és ő visszanyerte korábbi szabadságát, ugyanis szerinte nem lehet úgy vállalkozni, hogy az ember négykor feláll. Anettel egyetért abban, hogy egy nőnek nehezebb előrébb jutnia, és bizony, létezik az „üvegplafon”, amelyet egy nőnek nem lehet áttörnie, de odáig nem is szeretne eljutni, mert nem bírná lelkileg.

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

„Mindig csak az előttem álló feladatra koncentráltam”

Anett-tel és Emesével ellentétben a vendéglátásban, rendezvényszervezésben tevékenykedő Kovács Gábornak sohasem kellett másokhoz igazítania a munkáját, munkaidejét. Ennek köszönhetően semmi sem akadályozta céljai, álmai megvalósításában. 31 évesen nagy tervekkel indította el saját vállalkozását, miután hazatért Angliából, ahova azért ment, hogy páréves szakmai tapasztalatot szerezzen. „Olyan célok, hogy hány fős vállalkozást vagy mekkora árbevételt szeretnék elérni, sohasem lebegtek a szemem előtt. Mindig csak az előttem lévő feladatra koncentráltam, hogy egy adott munkát megkapjak, és azt a legmagasabb színvonalon valósítsam meg, hogy azzal biztos anyagi hátteret teremtsek a családomnak” – mondja Gábor, aki nem érzi úgy, hogy a férfi vállalkozók bátrabbak és merészebbek lennének. 

Munkája során ugyanis nem egyszer találkozott olyan női vállalkozóval, aki kőkeményen tárgyalt és nagyratörő célokkal bírt. Véleménye szerint azonban egy nőnek sokkal nehezebb megvalósítania önmagát és karriert építenie, ha gyermekei is vannak. 

A környezetében is azt tapasztalja, elsősorban azok a nők vannak vezetői pozícióban vagy vezetnek nagyobb vállalkozást, akiknek nincs gyermekük, vagy azok már felnőttek.

De olyat is lát, ahol a férfi lépett hátrébb és foglalkozik többet a gyerekekkel annak érdekében, hogy a feleség kiteljesedhessen.
Ahogyan a kutatáseredményei rávilágítottak, és Anett és Emese példája is mutatja, a hagyományos nemi szerepek és elvárások a női vállalkozók ambícióinak nem kedveznek. Mindennek ellenére a nők szívesen vállalkoznak, ugyanúgy vannak terveik, céljaik, kitartók, ám reálisan felmérik, mennyi az a munkamennyiség, feladat, amennyit a család, gyermekek mellett vállalni tudnak. Ugyanis a vállalkozó édesanyák nemcsak a munkában, hanem a magánéletben, az anyaságban is szeretnének kiteljesedni, helytállni, és minden tőlük telhetőt megtenni. Ki tudja, vajon mekkora vállalkozással bírnak majd 10–15 év múlva azok a nők, akik most a gyermeknevelés, biztonságos családi háttér megteremtése miatt csak kisvállalkozásban mernek gondolkodni?