A kampányhoz több, mint 70 budapesti hely – éttermek, bárok, kávézók, üzletek, pilates-yoga stúdió, szabadidőközpont, szépségszalon – fogott össze, hogy méltóképpen ünnepeljék az alapítvány évfordulóját.

A KIKAPCS. Alapítvány célja, hogy március 10-ét az SNI gyereket nevelő családok napjává tegye. „Mivel manapság mindennek megvan a világnapja, szeretnénk, hogy ezen a napon a sajátos igényű gyereket nevelő családokért fogjon össze Magyarország. Szerintünk egyre fontosabb és égető témáról van szó, hiszen a 2023-es adatok szerint már több, mint 100.000 SNI gyerek él Magyarországon, és ez a szám évről-évre növekszik. Szeretnénk, ha a társadalom nagyobb figyelmet fordítana erre a problémára és együtt, közös erővel segítenénk ezeket a családokat” – mondják a KIKAPCS alapítói, akikről itt írtunk korábban.

A KIKAPCS. Alapítvány küldetése, hogy sajátos nevelési igényű gyereket nevelő családoknak biztosítson kedvezményes üdülést hotelekben, szakemberek bevonásával, továbbá havi rendszerességgel szerveznek közösségi programokat számukra. 

Így tesznek azért, hogy az érintett családok is életre szóló élményekben részesüljenek, és egy szerető, támogató közösséget biztosítva építenek egy olyan közösséget, ahol mindenki kicsit más, de közös pontot mindig lehet találni. 

A sajátos nevelési igény (SNI) egy olyan pedagógiai ernyőfogalom, amely alá több SNI diagnózis tartozik, mint látássérülés, hallássérülés, mozgássérülés, intellektuális képességzavar és a pszichés fejlődési zavar (autizmus, ADHD). Mindezért a KIKAPCS. szimbóluma erre a napra egy ernyő, hiszen ez az ernyő egy védelmi hálót jelképez, ahol mindenki talál közös pontot, bármilyen SNI státusza is legyen. 

A kampányhoz csatlakozó helyszínek, amelyek logói az alábbi árbán láthatóak, mind valamilyen kreatív felajánlást tettek, a részleteket itt olvashatjuk.

Kép forrása: KIKAPCS. Alapítvány

Akik március 8. és 10. közt igénybe veszik a csatlakozó helyszínek valamelyikének szolgáltatásait vagy náluk vásárol, a KIKAPCS. közösségét támogatja. Az összegyűlt összeget az alapítvány további programokra, az érintett családoknak szervezett programokra, üdülésükre fordítja.

Forrás: KIKAPCS. Alapítvány
 

Bájos mosolyú kárpátaljai lány köszönt minket a munkásszálló halljában. Bettina a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkatársa, azért jött, hogy tolmácsoljon. Néhány perccel később jön Anna Pehova is, öleléssel üdvözli Bettinát, majd felmegyünk a szobába, ahol a család ideiglenes menedékre lelt. Egy kislány és egy kisfiú vár minket, az ágy szélén barátságos tekintetű idős hölgy ül, mellette egy kamasz fiú olvas valamit a telefonján. A konyha és a fürdőszoba közös a többi vendéggel, a hattagú családnak két szobát biztosított a segélyszervezet. A hely szűkös, mégis otthonos, az ágyon plüssállatok hevernek, a falon gyermekrajz. 
Az ágy fölötti polcon észreveszek egy sárga cápafigurát. „Babyshark-tü-tü-tütütütü” – éneklem halkan. A kisfiú folytatja a dalt, aztán rám mosolyog, és odarohan a polchoz, hogy megmutassa Babacápát. Majdnem annyi idős, mint a lányom, az édesanya pedig akár én is lehetnék. 

„A gyerekekre feküdtem”

A háború kitörése előtt a család Dnyipro megyében élt egy Synelnykove nevű városban. „Szép életünk volt!” – sóhajtja az édesanya, miközben a nagymama elővesz néhány fényképet, amelyen a család minden tagja mosolyog, mögöttük pirosló virágbokor. Anna Pehova szerette a munkáját, senior operátorként dolgozott egy nagy benzinkúton, a férje fuvarozással foglalkozott, a gyerekek óvodába jártak. A nagyfia, Jaroszlav tehetséges focista, bentlakásos sportiskolában tanult, ahol kiváló eredményeket ért el. „Én kickboxoltam, a tesóm pedig táncolt” – veti közbe a huncut tekintetű Márk. Ő és a húga, Valéria hatéves ikrek, igazi energiabombák, főleg a kisfiú, aki ott-tartózkodásunk alatt tornamutatványokkal szórakoztat minket, miközben a kislány a fotós, Jácint felszerelésével dokumentálja az eseményeket. 

Anna éppen dolgozott, amikor kitört a háború. „Egyáltalán nem volt olyan érzésem, hogy veszélyben lennénk. Akkor éreztem meg, hogy nagy a baj, amikor az oroszok a repülőtereket kezdték bombázni, és amikor láttam, ahogy az emberek tömött sorokban állnak a kútnál. Kitört a pánik” – emlékszik vissza az édesanya. Jaroszlav már a háború elején lehetőséget kapott arra, hogy a csapatával együtt elmeneküljön. Március 12-én jött Magyarországra, az anya pedig otthon maradt a kicsikkel. „Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor láttuk, ahogy a légvédelmi szervek lelőnek egy rakétát, a repeszfelhő pedig úgy nézett ki, mintha egyenesen felénk száguldana. Lefektettem a két gyereket az ágyra, és rájuk feküdtem, hogyha betörnek az ablakok, ne őket érjék a szilánkok” – osztja meg velünk a hátborzongató részleteket Anna. „Elmondtam, hogy azt akarom, hogy életben maradjanak, és mivel itt háború van, el kell mennünk Jarik után. Így könnyebb volt, mert a két kicsi nagyon szereti a nagyobb testvérét, annyira hiányzott nekik, Valéria a fotójával aludt” – mondja Anna. 

Kép

Anna, mellette két fia, Márk és Jaroszlav, és édesanyja, Valentina – Fotó: Jónás Jácint

„Olyan emberek fogták a kezem, akikben bízhatok”

A családfő nem jött rögtön a szerettei után, a hazája szolgálatába állt: mivel fuvarozással foglalkozott, segélycsomagokat szállított Ukrajnában. A férfihoz többször is odamentek az utcán, hogy besorozzák, de többgyermekes édesapaként volt igazolása, hogy nem hadköteles. A családegyesítésre végül júliusban került sor Budapesten. „Hálás vagyok a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, hogy ilyen jó kezekbe kerülhettünk, folyamatosan tartották velünk a kapcsolatot. Nagy dolog, hogy nem teljesen az ismeretlenbe mentünk, hogy olyan emberek fogták a kezünket, akikben bízhatunk. A lakhatásunkat is nekik köszönhetjük. Már az első magyar városban mindenről tájékoztattak minket, az önkéntesek megetettek, forró teával vártak, még a jegyvásárlásban is segítettek. Jó nekünk itt, de van egy ukrán mondás: a kezem-lábam most is otthon van, szeretnék minél előbb hazamenni” – mondja vágyakozva Anna, miközben édesanyja tekintetét keresi. 

Valentina a háború előtt nem sokkal vált özveggyé. „Nagymamaként úgy telnek a napjaim, hogy főzök a gyerekeknek, elmegyek velük a parkba sétálni, templomba járok. Van ott egy ukrán közösség, ahol foglalkoznak velünk, nyelvtanulásra is van lehetőség, de nagyon nehéz a magyar, még nem tudtam megtanulni” – mondja az asszony. A gyerekeknek az iskolában, a családfőnek a munkakeresés során gyűlik meg a baja a magyarral. „Valéria nagyon sírt az elején, amíg meg nem ismerkedett az osztálytársaival, és be nem fogadták.” 

„Utána minden jobb lett, azóta »mesebeli kislánynak« hívják őt, szerencsére megszerették. Márknak kicsit nehezebben megy a beilleszkedés” – foglalja össze Anna. 

A gyerekek elmondása szerint a tanárok megértőek, ugyanakkor nehéz úgy végigülni az órákat, hogy egy kukkot se értenek. A feladatlapokat ukránul kapják, a kicsiknek pedig fordítóprogrammal igyekszik segíteni a tanító.

Kép

Fotó: Jónás Jácint

„Mindenhol kedvesek velünk”

Amikor rátérek arra, hogy egy közvéleménykutatás szerint az ukránok egy része úgy gondolja, hogy a magyarok nem elég segítőkészek, csóválni kezdik a fejüket, ők nem ezt tapasztalták, és szerintük az ukrán közösségben sincsenek rossz véleménnyel a magyarokról. „Velünk mindenhol nagyon kedvesek. Nemrég szerettem volna tejfölt venni a sütéshez, ezért odamentem egy hölgyhöz, hogy kérjek egy kis segítséget. Megkérdeztem, hogy tud-e oroszul. Mondta, hogy nem, de aztán rögtön felvette a telefonját, felhívta a lányát, aki ismerte a nyelvet, elmondtam neki, mit szeretnék, és tolmácsolás után az anya már vezetett is a polcok között” – meséli Valentina. 

Anna nyolcvanéves anyósa önszántából Synolnykové­ben maradt, ezért tudják, hogy a házuk még épségben van, de gyakoriak az áramkimaradások, nincs se villany, se fűtés, néha víz sincs. Épp a háború kitörése előtt fejezték be a négyszobás ingatlan felújítását, örültek, hogy végre megvan a családi fészek, költhetnek kirándulása, nyaralásra, amikor megkezdődtek a harcok. „Amikor áprilisban eljöttünk, biztos voltam abban, hogy júniusban már otthon leszek. Utána szeptemberben csillant fel a remény, hogy az iskolát a gyerekek már otthon kezdhetik meg, aztán abban reménykedtünk, hogy újévkor rendeződnek a dolgok, de nem így lett” – mondja szomorúan a családanya. 

Amikor megkérdezem, hogy szerintük mit jelent az otthon, feszült csend telepedik a szobára. Anna könnyeivel küzdve ukránul formálja a szavakat, Bettina elszorult torokkal fordít, és én is sűrűbben kezdek nyelni. A háborúban mindig sírnak az anyák. „Az otthon az, amikor átlagos életet élhetsz, és lehetnek terveid. A két kisgyerekem három évig járt óvodába, ebből két évig Covid-korlátozások között éltek, egy éve pedig kitört a háború. 

Nem volt egyetlen ünnepség sem a társaikkal, nem készültek fotók a csoporttal, mintha kitöröltek volna egy korszakot az életükből. 

A nagyfiam nagyon sokat dolgozott azért, hogy előrébb jusson, a focicsapatuk az egyik legjobb Ukrajnában. Láttam azt a sok munkát, edzést, amit belefektetett, és az egész csak úgy félbemaradt. Szeretnék találkozni a barátaimmal, összeülni egy kerti partin, vagy csak kávézni egyet. Szeretném azt az életet, amit az emberek Magyarországon élnek, és ami nekünk most nincs meg” – mondja keserűen Anna. 

A család teával kínál, Valéria közben megmutatja a kedvenc játékkutyáját, amely hűséges társként kísérte a hosszú úton. Öleléssel köszönünk el Annával, Márk pedig még utánunk szalad, hogy a hazaútra is legyen egy-egy kocka csokink.

Röviden a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai tevékenységéről
„A háború kitörését követően a szervezet első lépése az volt, hogy kialakította a megfelelő infrastruktúrát a munkához, tehát a beregszászi irodánk mellé létrehoztunk egyet Lembergben és Kijevben is” – mondja Lehel László. A szervezet elnök-igazgatója arról is beszámol, hogy elindították a Magyarország segít nevű humanitárius programot, amelynek keretében több mint 1500 tonna élelmiszert juttattak át a határon és osztottak szét. Ideiglenes óvodát építettek, segítettek egy iskola újjáépítésében, valamint egy egészségház alapkövét is letették a bucsai kistérségben, amelyet a tervek szerint az év második felében adnak át. Tevékenységükre a nemzetközi közösség is fel­figyelt, az ENSZ-ből hívják őket egyeztetésekre. A szervezet 250 olyan közösségi helyet támogatott, ahol menekülteket helyeztek el, valamint elindították a Többcélú Készpénzes Segítségnyújtás elnevezésű programot, ami havi 76 eurós támogatást jelent a belső menekülteknek. A Segélyszervezet itthon is aktív: jelen vannak a BOK csarnokban, illetve létrehozták az Ukrajnai Menekülteket Támogató Központot a Baross utcában. Eddig több mint 235 ezer embernek nyújtottak segítséget a háború kitörése óta, Lehel László szerint azonban sajnos készülni kell a folytatásra. „Egy természeti katasztrófát nem tudunk befolyásolni, de amikor azt látjuk, hogy a világ vezető politikusai elbeszélnek egymás mellett, és nem jut elég bölcsesség a háború megállítására, akkor az nem túl lelkesítő a segélyszervezetek számára” – zárja gondolatmenetét az elnök-igazgató.

Az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai menekülteket segítő munkájáról az ukrajna.segelyszervezet.hu oldalon található bővebb információ, pénzadományokat az ott feltüntetett 11705008-20464565 számlaszámon fogadnak. 

Ez a riport eredetileg a Képmás 2023. márciusi számában jelent meg. A Képmásra előfizethet ITT!

Egy szeretett személy ölelése általában erőteljes, pozitív érzelmi hatást gyakorol ránk. Tudományosan bizonyított, hogy az ölelések nemcsak a társas kötődéseinket fokozhatják, hanem rengeteget javíthatnak testi-lelki jóllétünkön. Olyan korunkbeli „népbetegségek” tüneteit is enyhíthetik, mint például a magányosság, a folyamatos stressz és a depresszió. Ám ez közel sem mindenki számára elérhető, hiszen nem mindenki kaphat ölelést bármikor, amikor csak szüksége van rá. 

Egyesek annyira magányosak, hogy fizikailag nincs a közelükben senki, aki megölelhetné őket: vagy azért, mert például megözvegyült idősek, vagy épp távkapcsolatban élnek szeretteikkel, családtagjaikkal. 

A tudomány, úgy tűnik, ezt a problémát is kész áthidalni, nagy energiákat fektetve az emberek számára legideálisabb, leginkább elfogadható úgynevezett ölelőrobotok finomhangolásába.

Egy robot oldhatja a magányt és a feszültséget? 

Ez azért több okból sem ennyire egyszerű. Robotikában jártas szakemberek az úgynevezett „szociális robotok” egy olyan típusát fejlesztik tovább erre a célja, amely – embertársak híján – képes lenne minél valósághűbben megölelni az embereket. Szociális robotoknak azokat a gépeket tekinthetjük, amelyek önállóan tudnak mozogni emberek között, és képesek kapcsolatba is lépni velük akár gesztusok, akár szavak segítségével. 

Szociális robotokat alkalmaznak már például autista gyermekek kapcsolatteremtő készségeinek javítása érdekében. A Luxemburgi Egyetem kutatói létrehoztak egy QTrobot névre keresztelt, kisgyermek nagyságú humanoid robotot, amely lát, hall és beszél, mosolyog és apró karját ölelésre tárja. Az eredmények alapján a kutatók úgy gondolják, hogy a QTrobothoz hasonló, mesterséges intelligenciával működő segítő robotok áttörést hozhatnak a mindennapi kommunikációt stresszhelyzetként megélő, autizmus spektrumzavar jeleit mutató gyerekek szociális készségeinek, beilleszkedési képességeinek fejlődésében. 

Hasonlítson az emberre az ölelőrobot?

A szociális robotok fejlesztésének egy másik leágazásával foglalkozik az etorobotika, az etológia és a robotika összekapcsolásának tudománya, ami arról szól, hogyan lehet a robotok működését fejleszteni az állati és emberi viselkedési szabályok alapján. 

2010-ben alkották meg az első olyan robotot, MOGI Robit, amelyet kutyára jellemző viselkedésformákkal is felruháztak, például csóválja a farkát, ha örül, és visszaviszi a labdát a gazdájának. 

Egyik fejlesztője, dr. Miklósi Ádám, az ELTE TTK Biológiai Intézetének igazgatója, az Etológia Tanszék vezetője egy korábbi interjúban azt fejtegette, hogy egy házőrző robotnak nem feltételen kell külső jegyeiben is kutyaformájúnak lennie. Mint fogalmazott: „Az emberek már gyermekkoruktól sokféle kitalált külsejű lényt elfogadnak, megszoknak. A felmérések azt mutatják, hogy az élőlényeket túl élethűen mintázó gépek inkább félelmet, mintsem bizalmat keltenek.”

Az ölelőrobotokon dolgozó tudósok célja sem feltétlenül az, hogy emberhez hasonló gépet alkossanak, hanem hogy olyan funkciókkal és külsővel ruházzák fel a találmányt, amit az emberek elfogadnak, és ami valóban pozitív érzelmeket vált ki belőlük. Ez komoly kihívást jelent a szakembereknek, mert egy jó ölelőrobot megtervezéséhez alapos pszichológiai kutatásokra van szükség. Ha a robot például túlságosan ormótlan vagy javarészt fémből készül és viselkedése, megjelenése katonásan rideg, az embereket sokkal inkább elijeszti, mint hogy boldogan ölelgetnék. 

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

A gesztus legyen valósághű, a külső bizalmat ébresztő

Egy tavaly decemberben megjelent tanulmány egy újonnan kifejlesztett gépet vett górcső alá. Az eredetileg Moffully néven kifejlesztett ölelőrobot tovább finomított verziója, a Moffully II úgy néz ki, mint egy nagy, humanoid mackó: két méter magas, és puha szőrzet borítja. Lényeges tulajdonsága, hogy képes mozgatni a karjait, aminek köszönhetően különböző gesztusokat tud végrehajtani az ölelés során. Amikor két ember összeölelkezik, kezeikkel gyakran megsimogatják vagy például hátba veregetik egymást, hogy megerősítsék együttérzésüket. A tervezők nagyon fontosnak tartották, hogy egy ölelőrobot is képes legyen ilyesmikre, pontosan azért, hogy az ölelés valósághűnek tűnjön. A Moffully-II már függőlegesen is tudja mozgatni a kezét az ölelt személy fején, és szorító gesztusokra is képes. Ezek az ölelésen belüli gesztusok nagy szerepet játszottak abban, hogy vizsgálatokba bevont önkéntesek milyen mértékben élvezték az ölelést. 

A tesztre felkért emberek a dörzsölő, „fejsimogató” gesztusokat kedvelték a legjobban.

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Sokan ódzkodnak ettől a lehetőségtől, mégis ígéretesek az ölelőrobotok

Minden aggály és ellenérzés ellenére az ölelőrobotok vitathatatlanul ígéretesek az olyan emberek testi-lelki jóllétének növelése érdekében, akiknek erre máshogyan nem lenne lehetőségük. Például az idősotthonokban élő, demenciával vagy más problémákkal küzdő emberek, akiknek nem sok szociális kapcsolatuk van. 

Egyre többen foglalkoznak azzal, hogy az idősek gondozásában a szociális robotika alkalmazásának milyen távlati előnyei, lehetőségei rejlenek, mivel társadalmi arányuk növekedése egyre komolyabb gondot jelent az elöregedő fejlett világban. „Amellett, hogy a gépek alapvető feladata az emberek támogatása, illetve tehermentesítése, az is kulcsfontosságú szempont, hogy a tudomány ne lélektelen vastömegeket hozzon létre, hanem az idős emberekkel pozitív interaktív kapcsolatot kialakító társrobotokat” – fogalmazott Csukonyi Csilla pszichológus egy, a Debreceni Egyetemen tavaly év végén rendezett szakmai konferencián.
 

Csak megszokás kérdése?

Amikor először jártam Ázsiában, rendkívül felkavart az ott teljesen hétköznapinak számító látvány, ahogy a helyiek békésen csemegéznek a sültbogaras tálból. Bár nagyon szeretem a helyi specialitásokat kipróbálni, ezúttal nem vitt rá a lélek, hogy megkóstoljam az állítólag mennyei, roppanós fogást. Tudom, az undoromnak pusztán pszichés háttere van, hiszen miért lenne gusztustalanabb egy rovar, mint bármelyik más élőlény húsa, amit pedig jóízűen elfogyasztok? Talán azért, mert a szüleimtől nem ezt tanultam, nem erre szocializálódtam.  

A rovarevéssel egyáltalán nem az a baj, hogy egészségtelen (sőt), leginkább az undor az, ami visszatart tőle bennünket. Ez az érzés pedig nagyon is racionális jelenség, amely az evolúció során fejlődött ki, és az a szerepe, hogy távol tartson minket olyan dolgoktól, amelyek az egészségünkre veszélyesek lehetnek. Az ösztönös viszolygást kisgyermekkorunkban a nevelésünk is megerősíti: a szüleink megmutatják saját példájukon keresztül, hogy mit illik megenni és mit nem, azaz mitől jobb, ha távol tartjuk magunkat – és a rovarevés is ebbe a kategóriába tartozik. A gondolattól, hogy az ember a szájába vegyen egy sült bogarat, szinte mindenki iszonyodik, aki Európában, Észak-Amerikában vagy más olyan kultúrában nevelkedett, ahol a rovarokat nem tekintik ételnek.  

Ugyanakkor a világ nagy részén a rovarok fogyasztása teljesen természetes: becslések szerint mintegy kétmilliárd ember étrendjében szerepelnek ízeltlábúak.

A táplálkozásszakértők szerint ezzel nincs is gond, hiszen a rovarok kiváló fehérjeforrást jelentenek, és tele vannak vitaminokkal, ásványi anyagokkal, élelmi rostokkal, telítetlen zsírsavakkal. A tücskök, szöcskék és selyemhernyók állítólag háromszor annyi antioxidánst tartalmaznak, mint a frissen facsart narancslé. Ráadásul a rovaralapú táplálék gyártásának sokkal kisebb a környezeti hatása, mint a marha-, sertés- vagy csirkehústermelésnek. A lisztkukac előállításához például csak tizedannyi termőföld szükséges, mint amennyit ugyanannyi marhahús termelése igényel, és sokkal kevesebb üvegházhatású gáz kibocsátásával is jár. A kutatók szerint érdemes lenne ezen a viszolygó hozzáálláson változtatni, mert a rovarok hosszú távon is megoldást nyújthatnak a megszokott állati fehérjék kiváltására.

„Az ehető rovarfajok, mint a lisztkukac vagy a vándorsáska, a megtermelt fehérjéhez mérten más állatfajokkal összehasonlítva sokkal kisebb mértékű ökológiai lábnyomot hagynak maguk után. Amellett, hogy a rovarok kevesebb ráfordítást igényelnek a tenyésztés során, sokkal hatékonyabban alakítják a takarmányt saját testtömegükké, mint más állatfajok. Ez annak tudható be, hogy nem szükséges külön energia a testhőmérsékletük megtartásához, mivel környezetük hőtartalmát veszik fel. Ráadásul takarmányként felhasználhatók olyan mezőgazdasági, élelmiszeripari vagy éppen faipari melléktermékek, amelyeket ma sok esetben hulladékként tartunk számon” – olvasható a Nébih egy 2016-os közleményében.

Ne gondoljuk, hogy a mi táplálkozási kultúránk teljesen rovarmentes!  

Talán nem is vagyunk tudatában annak, hogy potenciális rovarfogyasztók vagyunk, mert egyes élelmiszerek, amelyeket leemelünk a hazai szupermarketek polcairól, rovart is tartalmaznak ilyen vagy olyan formában. Mégis jóízűen megesszük őket.  

Meg vagyunk etetve?

Az Európai Bizottság döntése alapján a házi tücsökkel együtt már hat olyan rovarfajta van, amely a kereskedelmi forgalomban élelmiszerként és élelmiszer-összetevőként jelenhet meg az Európai Unióban. Rendelet szabályozza, hogy az élelmiszerek rovartartalmát minden esetben jelölni kell, ám hiába a rendelet, ha nem tudjuk, mit nézzünk.

A két legszélesebb körben alkalmazott, rovarokból kivont adalék a kármin és a sellak, ez utóbbi édességek, csokoládék, gyümölcsök és gyümölcskészítmények fényes hatásáért felelős. A kármin vagy kárminsav többnyire E120 fedőnéven, a sellak E904-es kód alatt fut a csomagolásokon. A Nébih E-szám kereső oldala szerint a kárminokat és a kárminsavat a kosnilból állítják elő – amely a bíbortetű (Dactylopius coccus Costa rovar) nőnemű példányainak szárított testéből áll –, és cukorkák, például az M&M’s drazsék, a franciadrazsé, a Dunakavics, mignonok, joghurtok, marcipán tortadíszek és gyümölcsös töltött csokik fontos összetevője, de számos húskészítménybe is kerül belőle. Ott van rengeteg löncshúsban, felvágottban, párizsiban és virsliben, májkrémben is. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a kármin kiváltására egyre több étel esetében használja az élelmiszeripar színezőanyagként a likopint, a céklát vagy más növényi eredetű adalékot.

Az élelmezéskutatók szerint a rovaralapú táplálkozás valódi megoldást jelenthet az emberiség számára, de azért nem eszik olyan forrón a kását. Akit csak maga a tudat zavar – hogy rovart kell lenyelnie –, annak is lesz ideje megbarátkozni a gondolattal, hiszen még hosszú folyamat, mire tücsökből, kukacból vagy sáskából készült ételek is kaphatók lesznek a boltokban. A váltás pedig bizonyára fokozatos és lassú lesz, és még az is lehetséges, hogy mire odaérünk, már fel sem fog tűnni, hogy a megszokott csirkenuggets mellett ott lesz a polcon a tücsökburger és a sáskaropogós.

Kép

Kép: Freepik

Hús, de nem a legelőről, hanem a laborból

Nem kell szakértőnek lenni, hogy tisztán lássuk: az állattenyésztés a jelenlegi tömegtermeléses formájában hosszú távon fenntarthatatlan.  

Ezért is kutatják a szakemberek már jó ideje az alternatív lehetőségeket, és így született meg 2013-ban a „tenyésztett hús” az Utrechti Egyetemen. Mark Post holland professzor létrehozta a világ első őssejtekből tenyésztett hamburgerét.  

Az „in vitro húst” sokáig az egyik legígéretesebb alternatív húsforrásként emlegették, ám az azóta készült tudományos publikációk ezt rendre megcáfolták. Több tudományos számítás szerint hosszú távon sem az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértékét, sem a vízlábnyomot nem csökkentené (gyakorlatilag azonos lenne a hagyományos húséval), sőt a gyártása tömegessé válása esetén még rontaná is a felmelegedést okozó körülményeket.

Alapvető probléma az is, hogy az előállításához élő őssejtekre van szükség. Ezeket szarvasmarhák kis izomdarabjaiból nyerik ki. Mivel egyre nagyobb gyakorisággal, újra és újra ki kell nyerni az állatokból, ez már önmagában felvet etikai és állatjólléti kérdéseket, ezért keresik az alternatív lehetőségeket.

Ráadásul a tenyésztett hús, mint kiderült, nem is igazán egészséges, hiszen az állatokból kinyert sejtek szaporításához hormonokra, növekedést serkentő vegyületekre van szükség. És ha ez még nem lenne elegendő érv amellett, hogy zsákutca ez az irány a mai formájában, szót kell ejteni arról a tényről is, hogy a tenyésztett húsból hiányoznak vagy csak korlátozott mennyiségben vannak jelen benne az olyan alapvető tápanyagok, amelyeket nehéz mesterségesen reprodukálni (például a vas, a cink és a B12-vitamin).  

Az is bizonyosságot nyert, hogy hiába próbáltak több nyom- és mikroelemet mesterségesen hozzáadni, a „hús” táplálkozásélettani értéke nem javult, mert ezen elemek nem az eredeti, természetes szerkezeti formájukban fordultak elő benne, így kevésbé szívódtak fel.

Az sem mellékes tényező, hogy a tenyésztett húsnak egyelőre az íze sem túl csábító, mivel hiányoznak belőle a valódi hús kellemes aromáját és ízét adó vegyületek. Egyelőre hiába kísérleteznek különféle ízfokozó összetevők, például céklalé, sáfrány vagy tojáspor hozzáadásával, a valódi hús érzékszervi minőségét, ízét a mai napig nem tudták rekonstruálni.

Közben nagy erőkkel próbálnak műhúst előállítani növényi alapú fehérjéből is (például a Pichia pastoris nevű élesztőgombából) génszerkesztéssel. Ez a kísérletfolyamat már 2019-ben eljutott az amerikaiaknak oly fontos húspogácsáig. Bár nagy gyorséttermi láncok már piacra dobták a növényi alapú műmarhahúsból készült hamburgereket, és az újdonság varázsa miatt állítólag sok fogy belőlük, úgy tűnik, egyik „laborhús” sem válik a mindennapjaink részévé.  

A hagyományainkat pusztítaná el a műhús és a rovarevés  

A műhús fogyasztásának elterjedése egy olyan gazdasági ágazatot – az állattenyésztést – és ökoszisztémát veszélyeztetne, amelyre az emberiségnek a jövőben is szüksége van.  

„Nem csak abból az aspektusból kell ezt a kérdést megközelíteni, hogy most környezetszennyező-e, vagy nagyobb ökológiai lábnyomot hagy-e maga után. Ha mindezt bevezetjük, engedélyezzük és elterjed, azzal a hagyományainkat és a kultúránkat bontjuk fel, ami aztán olyan gyökértelenséghez vezet, aminek beláthatatlan következményei lehetnek – hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszer többek között a műhús bevezetésének lehetséges hosszú távú következményeire. Ugyanezt a tendenciát erősítené a rovarfehérje alapú táplálkozásra való áttérés is: – Azt látjuk, hogy a vidéki hagyományaink, kultúránk és életmódunk kerülhet válságba, amikor olyan témák kerülnek elő, hogy együnk-e rovarfehérjét, sáskát, tücsköt vagy bogarat. Ha fölváltjuk a magunk hagyományaiból eredő termékeket egy idegen kultúra termékeivel, akkor az önazonosságunkat, a gyökereinket vágjuk el. Ez alapvető és hosszú távon ható veszélyeket hordoz magában, mert a föld, a hagyomány és a vidék egyaránt megtartó erőt jelent” – nyomatékosította a miniszter.

Egy bizonyos: a táplálkozás kérdését nem lehet egyszerűen üzleti vagy ökotudatossági kérdéssé redukálni, és a fenntarthatóságnak sem csak egy vagy két útja lehet kizárólagos megoldás.

A húsfogyasztás csökkentése ugyan elkerülhetetlen a jóléti társadalmakban, de nem kell teljesen száműzni, mert kisebb mértékben fenntarthatóvá lehet tenni. Ezt igazolja egy magyar kutatás a szürkemarha ridegtartásáról, amely bizonyította ennek a fenntarthatóságát a karbonlábnyom szempontjából.
„Az emberiség egésze nem állítható át növényfogyasztásra, és nem is lenne célravezető. Egyrészt mert ma 800 millió ember közvetlen megélhetését jelenti az állattenyésztés. Másrészt mert óriási különbség van hús és hús között környezetvédelmi szempontból – magyarázta dr. Koncz Péter ökológus, a Duna–Ipoly Nemzeti Park projektmenedzsere egy korábbi interjúban. – Csak a nagy húsfogyasztású területeken – Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban – kellene kb. felére csökkenteni a húsfogyasztást. A fejlődő régiókban jóval kisebb a fogyasztás, és vannak népcsoportok – például a hideg éghajlaton élő inuitok –, akik szinte kizárólag csak halat és rénszarvashúst fogyasztanak, és számukra ez a természetes" – tette hozzá. 

Alább látható a videó:

Március 1-én a Játék a kastélyban című előadást játszották volna a Vígszínházban, ám az előadás elmaradt, hogy csenddel tisztelegjenek a Nemzet Színésze, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész emléke előtt. 

Benedek Miklós pályáját a Nemzeti Színháznál kezdte, ahol egy megszakítással tizenkilenc évig dolgozott. Később húsz évig volt tagja a Katona József Színház, 2017-től haláláig pedig az Orlai Produkciós Iroda társulatának. Színházi szerepei mellett játék- és tévéfilmes alakításai (például Pogány madonna, Az ember tragédiája) és szinkronszerepei (Macskafogó) is emlékezetesek.

Forrás: Vígszínház

Miért döntöttetek az örökbefogadás ezen módja mellett?

Réka: Miután két gyermeket is örökbe fogadtunk, tudtuk, hogy kicsi az esély arra, hogy harmadik babát is kapjunk, ugyanis előnyben részesülnek azok a párok, akiknek még egyáltalán nincs gyermekük. A másik ok a hat hét volt. Újszülött örökbefogadásánál ugyanis hat héten belül meggondolhatja magát a szülőanya. Amíg csak kettőnkről volt szó, hogy esetleg fel kell dolgoznunk egy ilyen döntést, vállaltuk.  

Amikor már a gyermekeink is érintettek voltak, úgy éreztük, nem tehetjük ki őket annak, hogy esetleg visszakérik tőlünk a babát.  

Más utat kellett keresnünk. Felvetődött bennünk az is, hogy nagyobb gyermeket fogadunk örökbe.  

Pál: Még a petesejt-donáció lett volna opció. Azonban ezt már korábban is elvetettük, ugyanis Magyarországon csak a feleség vagy a férj 35 év alatti közeli nőrokona adományozhat petesejtet, aki korábban már szült (a férj lánytestvére természetesen ki van zárva). Mi semmiképp nem akartuk, hogy családtag legyen a gyermekünk biológiai anyja, ahogy azt sem, hogy külföldre menjünk petesejtért, és egy másik ember kihasználásával kezdődjön a gyermekünk élete. Nem szeretnék ítélkezni azok felett, akik e két lehetőség közül választanak, de nekünk egyik sem fért bele. Azt gondolom, mindkettőnél sokkal szebb és tisztább az örökbefogadás.  

Réka: Azután hallottunk az embrióadományozásról. Alaposan utánajártunk, miképpen lehetséges ez, és úgy döntöttünk, belevágunk, így vállalunk harmadik gyermeket.  

Hogyan zajlik az embrióadományozás?  

Réka: Csak olyan párok mondhatnak le az embriójukról mások részére, akiknek nincs ismert genetikai betegségük, és már legalább egy egészséges gyermekük született. A Dunamenti Reprodukciós Központ, ahová mi is jelentkeztünk, 2023 januárja óta foglalkozik embrióadományozással. Két-három lemondást összevárnak, majd értesítik a leendő szülőket. Az embriókról csupán alapinformációkat közölnek, például a szülők magasságát, szem- és hajszínét, ezek alapján lehet dönteni. A beültetés ugyanúgy zajlik, mint a lombikeljárás során: korábban lefagyasztott embriót ültetnek be az örökbe fogadó anyába. Ez az eljárás egészségügyi szempontból kevésbé megterhelő, nincs szükség olyan komoly gyógyszeres kezelésre, mint egy lombikkezelés előtti stimulációnál. Egyszer ultrahangon ellenőrizték a méhnyálkahártya vastagságát, legközelebb pedig már a beültetésre mentünk az intézetbe.  

Teljesen problémamentesen zajlott a várandósságom, csodálatos volt megtapasztalni, akár többször is újra átélném.  

Kép

A kép csak illusztráció - Kép: Freepik

Mit mondtok majd Petinek, hogyan érkezett a családba?

Pál: Az igazat. A nagyok is tudják, hogy örökbe fogadtuk őket.  A nyílt kommunikációban hiszünk, de mindig csak az általuk feltett kérdésekre válaszolunk. A személyiségükhöz hozzátartozik az, hogy örökbe fogadottak. Csak ennek elfogadásával tudnak önazonossá válni, s ebben próbáljuk őket támogatni.  

Réka: Peti is ugyanúgy örökbe fogadott baba, mint a testvérei. Nála azonban még a genetikai anyát sem ismerjük, nem tudjuk, milyen lesz, mit hoz magával. Viszont tudjuk, mi történt vele a várandósság alatt. Amikor Piroska és Berci három-négyéves volt, többször is felhoztam az örökbefogadást különböző állatmesék kapcsán. Például a kismadár történetekor, aki kiesik a fészkéből, és aztán más neveli fel. Ők erre mindig csak annyit mondtak: „Jó, jó, tudjuk!” Nekik az örökbefogadás a normális.  Valahogy úgy áll össze a fejükben, hogy a megszületett gyermeket az viszi haza, akinek megtetszik, és aki cukinak tartja. Egyébként az embrió-örökbefogadás kapcsán nem mindenki ért egyet abban, hogy el kell-e mondani a gyermeknek.  

Van, aki elmondja, van, aki nem, pedig a szakmai ajánlás szerint azzal teszünk jót hosszú távon, ha tud róla, mert így nyugszik őszinte alapokon a szülő és gyermeke kapcsolata.  

Már kisgyermekkorban számtalanszor előjön a kérdés, akár orvosi vizsgálaton, hogy volt-e ilyen vagy olyan betegség a családban. Ilyenkor mit tesz az, aki nem mondta el a gyermeknek? Később a biológiai törvényszerűségek megismerésével maga is rájöhet az igazságra.  

Elmesélnétek, hogyan fogadtátok örökbe Peti testvéreit?  

Réka: Már úgy házasodtunk össze 2013-ban, hogy szeretnék majd vér szerinti és örökbe fogadott gyermeket is. Elég hamar kiderült, hogy az előbbi nálam nem lehetséges, ezt már az alapvizsgálatok során megállapították. Egyből elindítottuk az örökbefogadási procedúrát, 2016 júniusára lett meg minden papírunk. Az örökbefogadási lapra azt írtuk, hogy újszülöttet szeretnénk, de akár ikreket vagy nagyobb testvért is, aki maximum egy évvel idősebb az újszülöttnél. Nevettek az ügyintézők a gyermekvédelmi szolgálatnál, hogy ilyen nem szokott előfordulni. Októberben részt vettem egy Kis Szent Teréz-imaesten, az ő közbenjárását kértem, ugyanis rengeteg csodás történetet hallottam azokról, akik sokáig vártak a gyermekáldásra, s miután itt jártak és imádkoztak, megfogant a baba. Az imádságon a résztvevők levelet írnak Kis Szent Terézhez, de a borítékra a saját nevüket és címüket kell írniuk. Egy év múlva postán mindenki megkapja a saját levelét az imaest szervezőitől, és látja, mi valósult meg belőle.  

Én beleírtam a levélbe azt is, hogy mindenképp szeretnénk örökbe fogadni, és akár már ma este jöhet a hívás, nyitottak vagyunk rá.  

Az esten találkoztam egy régi barátnőmmel, elővettem a telefonomat, hogy számot cseréljünk, akkor vettem észre, hogy több nem fogadott hívásom van, és érkezett egy üzenet: „Ma megszületett egy gyermek, akit örökbe tudnátok fogadni, hívj vissza!” A barátnőmék egyből bevittek a kórházba, Pali épp külföldön volt. Találkoztam az anyával, egyértelmű volt, hogy nekünk akarja adni a gyermekét, hála Istennek, megvolt a kölcsönös szimpátia. Amikor a hivatalos papírokat intéztük, kiderült, hogy Piroskának van egy 11 és fél hónappal idősebb testvére, de róla nem tudtunk semmit, azt se, hogy fiú-e vagy lány, és hogy hol van. Amikor letelt a hat hét, és hivatalossá vált az örökbefogadás, tudtuk meg, hogy Piroska bátyja, Berci csecsemőotthonban nevelkedik, teljesen egészséges, és időközben őt is örökbe adhatónak nyilvánították. Másfél hónapig látogattuk az otthonban, és februárban hozhattuk haza. Sokat imádkoztunk Kis Szent Terézhez azért is, hogy Peti is a családunkba kerülhessen.

Miért döntöttetek úgy, hogy az embrióadományozásról is nyíltan beszéltek?

Pál: Egyrészt fontosnak tartjuk, hogy azok, akik hosszú ideje várnak gyermekre, tudják, hogy létezik ez az út is. Másrészt szeretnénk azok figyelmét is felhívni, akik részt vettek lombikkezelésben, és esetleg van lefagyasztott embriójuk, hogy lemondhatnak róla, és felajánlhatják gyermekre vágyóknak. Sokan nem tudnak még erről a lehetőségről. Vannak olyan ismerőseink, akik lombikprogramban vettek részt, és már nem szeretnének több gyermeket, de azt nem akarták, hogy megsemmisítsék vagy orvosi kutatási célra használják fel a lefagyasztott embrióikat. Korábban ugyanis csak ez a két választási lehetőség volt.  

Nagy lelki tehertől szabadultak meg, amikor meghallották a történetünket, talán azóta már fel is ajánlották a lefagyasztott embrióikat.  

Réka: Úgy állunk az örökbefogadás témájához is, mint a meddőség kérdéséhez. A környezetünkben rengetegen vannak, akik ezzel küzdenek, de nem beszélnek róla. Amikor kiderült, hogy nem lehet vér szerinti gyermekem, egy világ omlott össze bennem, azt hittem, csak velem történik ilyesmi. Nagy segítség lett volna, ha tudom, nem vagyok egyedül. Ahogy elkezdtem róla beszélni, kiderült, mennyire sok embert érint a meddőség. Egyből könnyebbé vált a saját helyzetem feldolgozása is. Szokták mondani nekünk, milyen jó cselekedet részünkről az örökbefogadás, de mi abszolút nem így tekintünk rá, hanem úgy, mint a családalapítás egyik módjára. 

A cikk megjelenését a Média a Családért Alapítvány támogatta.

Sokan úgy gondolják, a cikluskövetés azonos a „naptármódszerrel”. A teljesség igénye nélkül - miben látja a legfőbb különbségeket?

A naptármódszert alkalmazói általános ciklusjellemzők alapján számolják ki előre, mikor várható a termékeny időszak, az ovuláció vagy a következő menstruáció. Pedig egyáltalán nem biztos, hogy az általánosságok érvényesek lesznek az adott ciklusban is – mert minden nő más, és minden nő minden ciklusa lehet kicsit más, bármikor előfordulhatnak váratlan eltérések. Vannak szőke és barna hajú nők – nem biztos, hogy ugyanolyan a ciklusuk, és nem biztos, hogy mindnyájan a 14. napon ovulálnak – még akkor sem, ha a ciklusuk hossza tankönyvi, 28 napos.

A cikluskövetésben jártas nők, akik képzett cikluskövetési oktatótól tanulnak, 3-4 hónapnyi (ciklusnyi) táblázatvezetés után magabiztosan meg tudják különböztetni a termékeny és nem termékeny napokat. Ők nem kiszámolják, hanem felismerik az ovulációra utaló jeleket. Tehát nem előre jósolva, statisztikázva, hanem napról napra a biológiai jeleket értelmezve láthatják az aktuális ciklusuk pontos alakulását.  

Ez valóban megbízható képet adhat a női működésről.

Orvosi szempontból mire használható a jól vezetett ciklustáblázat?  

Rendszeresen, jól végzett cikluskövetéssel néhány ciklus után kiderülhetnek a normálistól való eltérések, amivel már érdemes orvoshoz fordulni. Az ebben jártas orvosnak is segítséget jelentenek ezek a szakszerűen vezetett ciklustáblázatok. Bár nem lehet egyértelműen tudni belőle, hogy mi a nő által tapasztalt eltérés oka – de a kirajzolódó cikluskép segít leszűkíteni, hogy merre keressük a probléma gyökerét. Ezért én gyakran javaslom a nőknek, hogy tanuljanak cikluskövetési módszereket, és így hatékonyabban kereshetjük tovább a megoldást.

Ön gyakran irányítja termékenységi problémákkal vagy cikluszavarral küzdő pácienseit endokrinológushoz. Miért olyan fontos ez? Nem elég a nőgyógyászati vizsgálat, ha cikluszavart tapasztal a nő vagy ha nem jön a baba?

A cikluszavar és a termékenységi kérdések nagyon gyakran a nőgyógyászat és az endokrinológia határán helyezkednek el. Az endokrinológus a hormonális folyamatok szakorvosa – az egészséges női ciklus pedig hormonok pontos összjátékát kívánja. Ezért a nőgyógyász bizonyos mértékben képben van a hormonális folyamatokkal, de elérkezhet az a pont, ami már meghaladja az endokrinológiában is jártas nőgyógyász tudását vagy kompetenciáját. Ilyenkor szoktam endokrinológus kollégához irányítani a nőket. Mivel a cikluszavar hátterében nagyon sokszor hormonális probléma áll, nem elég csupán a nőgyógyászati vizsgálat – legalább minimális endokrinológiai vizsgálódásra is szükség van.  

Ha a nő még nem szeretne gyermeket, akkor a cikluszavarra a legtöbb nőgyógyász fogamzásgátló tablettát javasol. Ön is ezt teszi? Van más megoldás? Mit tehet például egy PCOS-es nő, aki még nem tervezi a gyermekvállalást?

Soha nem javaslok fogamzásgátló tablettát, még fogamzásgátlási célból sem, főleg nem egy ciklusprobléma elfedésére.  

Ez olyan, mintha lenne egy jobb napokat megélt, de ma már nagyon rozoga asztalunk. Majdnem szétesik, de mi leterítjük egy gyönyörű terítővel. Messziről azt látjuk: Micsoda klassz asztal ez! – de amint odaülünk és hozzáérünk, lehet, hogy ki is esik a lába. Ezt teszi a fogamzásgátló tabletta is: mint egy szép terítő, látszólag elfedi a cikluszavar problémáját.

A hormonális fogamzásgátló tabletta megadja azt a hormonális segítséget, hogy a rendszertelenül vérző vagy nem menstruáló nőnek „látszatciklust” állít be. Szeretném leszögezni: ilyenkor valójában nem beszélhetünk menstruációról! Havonta van vérzés, de ez nem az egészséges ciklus jele. A tabletta helyettesíti a női működést és adagolja a szintetikus hormonokat, majd kb. egy hétig semmit, vagy hormont nem tartalmazó tablettákat szed a nő – ekkor a hormonhiány miatt megvonásos vérzést tapasztal. Ez azonban nem menstruáció. Tehát szép a terítő, alatta pedig ugyanolyan rozoga az asztal. Aki hozzám cikluszavarral fordul, nem javaslom neki ezt a megoldást. Akkor járunk el helyesen, ha megkeressük a mögöttes okot: vajon mi okozza a cikluszavart? És ezt az okot érdemes kezelni – akár hormonális, akár nőgyógyászati eltérés áll a probléma mögött.  

A PCOS okozta cikluszavar ma sajnos egyáltalán nem ritka. A pontos kivizsgálása azért lehet nehézkes, mert elképzelhető, hogy az érintett nőnek csak hónapok múlva lesz újra menstruációja, viszont a vizsgálatokat, ha lehet, cikluseseményhez kötötten érdemes végezni: a vérzés 3–5. napjára, illetve az ovuláció utáni 7. napra időzíteni a hormonális vérvételeket. A PCOS hátterében nagyon gyakran szénhidrát-anyagcserezavar és/vagy magasabb férfinemihormon-szint áll. Ezeket érdemes kezelni, mindenekelőtt életviteli tényezőkkel: személyre szabott diétával és mozgással. A PCOS-sel élő nők szervezete erre többnyire nagyon jól reagál, így akár minden gyógyszer nélkül is visszaállhat a szabályos ciklus, újra lehet egészséges ovulációja, gyermeke is foganhat külső segítség nélkül. Ha az életmódváltás nem elegendő, akkor emellett megfelelő gyógyszerekkel (de nem fogamzásgátlókkal) segíthetjük a ciklus rendezését.

Ha sikerül a cikluszavar hátterében fennálló okot kezelni, akkor az így meggyógyított nőknél helyreáll az egészséges hormonegyensúly, rendeződik a ciklus.  

A természetes szülés mellett Ön komolyan szót emel a termékenységi problémák oki orvoslása mellett is. Ma ezt RRM szemléletnek is nevezik az angol „Reproductive Restorative Medicine” rövidítéseként, vagyis ez a termékenységet helyreállító orvosi megközelítés. Miben látja az RRM erősségeit, újdonságait a lombikeljárással szemben?

Az RRM szemlélet szerint ha körültekintően megkeressük és meggyógyítjuk a cikluszavar hátterében meghúzódó okokat, akkor helyreáll a ciklus és a termékenység. A meggyógyított, újra egészséges nő testében sokkal nagyobb az esély a nagyon várt várandósság elérésére, és a kisbaba is jobban fejlődhet, hiszen sokkal optimálisabbak a körülmények a növekedéséhez.  

Nagy tisztelettel szeretném a lombikeljárásról elmondani: hatalmas orvosi eredmény, hogy már ilyen folyamatokat is tudunk irányítani. De ha nem szükséges a fogantatást a tudomány által irányítani, mert sikerül az édesanya problémájának okát megtalálni és a nő szervezetét segíteni abban, hogy saját maga végezze el az életadás csodálatos feladatát, akkor sokkal jobbak lesznek az eredmények! Itt nemcsak a fogamzás sikerességére gondolok. RRM eljárással meggyógyított anyák esetén nagyobb az esély rá, hogy a várandósság szövődménymentesen folytatódjon. És még tovább megyek: akár 10–20–30 év múlva megjelenő betegséget is meg tudunk előzni azáltal, hogy megfelelő alapossággal felderítettük és kezeltük a babát tervező nő egészségügyi problémájának okát.  

Tehát az RRM szemléletű orvoslás nemcsak a cikluszavart oldja meg, nemcsak akutan a termékenységi problémára fókuszál, mert a páciens éppen babát szeretne, hanem későbbi esetlegesen jelentkező szövődmények, betegségek esélyét is csökkentheti.  

Mit jelent Önnek az RRM szerinti „természetes gyermekáldás”? Azt, hogy természetes módon kezelik a termékenységi problémákat és sosem használnak gyógyszereket?

Nem igaz, hogy sosem használunk gyógyszereket. A kivizsgálás és gyógyítás során igyekszünk abban segíteni a női testet, hogy kijavítsa a hibás működést – és aztán spontán történhessen a gyermek megfoganása. Nem helyettesítjük, hanem helyreállítjuk az egészséges termékenységet. Vagyis életmódbeli változások mellett akár gyógyszerekkel is segítjük a hibás folyamatok gyógyítását, hogy aztán a fogantatás már spontán, természetes legyen, ezzel növelve annak az esélyét is, hogy lehetőség szerint a várandósság és a szülés is minél természetesebben történhessen.

Ön mennyit tud a teste működéséről? 
A ciklus-kvízt március 1–7. között az alábbi linken lehet kitölteni, ezzel akár értékes nyereményeket, szakorvosi konzultációkat nyerhet. A ciklus-kvízre a Gólyafészek Rendelő is szakorvosi konzultációs nyereményeket ajánlott fel.
A cikluskövetés.hu szakemberei szeretettel várják ingyenes nőnapi rendezvényükre mindazokat a nőket, akik szívesen hallanának többet a cikluszavarok lehetséges okairól és gyógyításáról. A rendezvényről bővebb információt az alábbi plakáton, a Facebook-eseménynél vagy a Cikluskövetés Magyarország Facebook-oldalán olvashatnak!  

Régóta létezik a zenekar, de csak most váltatok szélesebb körben ismertté. Hogyan emlékeztek vissza a kezdetekre?

Balázs: Robival, akivel unokatestvérek vagyunk, gyerekként ugyanahhoz a tanárhoz jártunk csellózni, aztán kamaszként a könnyűzene felé fordultunk, és gitározni kezdtünk. Ez adta az ötletet, hogy hozzunk létre egy zenekart. A Magidomot 2010 őszén alapítottuk vele és a bátyjával, Marcival. Máté négy évvel később csatlakozott, az ötödik tag, Pánczél Peti pedig idén januárig játszott a zenekarban.

A Magidom egy gitárcentrikus, főképp a pop-rock, az alternatív rock és az indie-folk műfaját ötvöző zenekar. Tagjai Benyhe Róbert (ének, gitár), Benyhe Marcell (dobok), Bajnok Balázs (gitár, vokál) és Szekeres Máté (billentyűs hangszerek, vokál). Eddig három nagylemezük jelent meg, legutóbbi albumuk, az Esendő halandó az emberi tökéletlenség rétegeit kutatja. Életszerű szövegeik a „cipőbámuló melankólia” mellett az iróniát sem mellőzik. Dalaik rendszeresen szerepelnek a Petőfi Rádió ’48-as listáján.

Több szerzeményeteket is neveztétek A Dalba, végül új albumotok címadóját, az Esendő halandót válogatták be. Mit jelent ez számotokra?

Robi: A dalban az emberi tökéletlenséget vizsgáljuk a bűnbeesésből kiindulva, de kicsit játékos hangvételben. Ez egy modernebb hangzású szerzeményünk, mint a többi, valószínűleg emiatt is esett erre a zsűri választása. Az új albumon egyébként vannak komplexebb, mélyebb dalok is, amiket talán még jobban szeretünk.

Korábban nem szerepeltetek hasonló műsorban. Milyen élmény volt?

Robi: Nem a tévéstúdió a természetes közegünk, inkább klubkoncertes zenekar vagyunk. Itt van másfél perced felkészülni, a színpadon pedig ötezer kamera vesz, fények villognak. 

Nincs idő bemelegedni, sem kapcsolódni a közönséghez, hanem három perc alatt kell megváltani a világot. 

Ez teljesen más jelenlétet igényel. Ugyanakkor jó érzés volt, hogy megálltuk a helyünket így is, átlagosan kilenc pontot kaptunk a tízből.

Balázs: Az is sokat jelentett, hogy önazonosak tudtunk maradni. A stylist extravagánsabb ruhákat képzelt el számunkra, amikben nem éreztük volna magunkat komfortosan, de sikerült kompromisszumra jutni. Így a zsűri is olyannak látott minket, mint a rajongóink a koncerteken. A látvány helyett a zenekari kohézión volt a hangsúly.

Robi: Igen, nem érezzük azt, hogy eladtuk a lelkünket.

Máté: Az is jó élmény volt számunkra, hogy már befutott előadókkal állhattunk egy színpadra, és beleláthattunk, milyen profin van felépítve egy ilyen műsor.

Kép

Magidom - Kép: Kádár Adrián

Nemrég megjelent harmadik nagylemezetek, az Esendő halandó olyan kérdéseket dolgoz fel, amiket a legtöbb földi halandó feltesz magának: például, hogy hol a helye a világban, milyen jövő vár a bolygónkra, és hogy létezik-e Isten. 

Robi: Az album két fő témára épül: az egyik az útkeresés, ami a korábbi két albumunknál is hangsúlyos volt, és már azok címében (Turistajel, Plakátmagány) is visszaköszönt. Tulajdonképpen az egész Magidom-sztori erről szól. Ez a kereső attitűd mindannyiunkra jellemző, a dalokat is a saját életünk, illetve a környezetünk inspirálja. 
Én azt érzem, hogy az utam elején járok az élet nagy dolgaiban, és még nem vagyok „kész”, sokat szeretnék tanulni, fejlődni. Voltak nehéz időszakaim, amik szintén beszűrődtek a szövegekbe. Ugyanakkor a kapaszkodók keresése, a folytonos reménykedés is megjelenik.

A személyes jellegű töprengések mellett vannak társadalmi kérdéseket boncoló dalok is: amolyan globális homosapiens-kritika, mint például a Mosom a kezeim. 

Máté: A dalokban viszont nincsenek direkt kinyilatkoztatások, mivel nem szeretjük, ha az ember arcába van tolva az üzenet, én ebben különösen kritikus vagyok. Inkább a befogadóra bízzuk a szövegek értelmezését.

Balázs: Ma, a TikTok világában a gyors kielégülést adó tartalmak mennek, és ha nem tetszik a refrén, rögtön továbbkattintanak. Mi arra szeretnénk ösztönözni az embereket, hogy elmélyülve hallgassák a számainkat.

A lemez számos dalában szerepelnek bibliai utalások, maga az album is a bűnbeeséssel indul. Milyen szerepet tölt be a mindennapjaitokban a hit?

Máté: Kritikus keresztények vagyunk, ami a dalokban is megjelenik. Van bennem egy ódzkodás, ha megmondják, mit és hogyan kell hinni, azt viszont hiszem, hogy valami irányítja ezt a világot, nem csak kallódunk a közepén.

Robi: Balázzsal gyerekként gyakran jártunk templomba, hittanra és egyházi táborokba, és egyazon katolikus közösséghez is tartozunk. A Magidommal pedig keresztény ifjúsági táborokban is zenéltünk már. A szüleinktől is megkaptuk az alapokat, amikre inkább normarendszerként tekintünk. Fiatal felnőttként igyekszünk megtalálni a saját hitünket – nekem még most is alakul az istenképem. 

Szerintem nincs két ugyanolyan istenhit: előfordul, hogy az ember elbizonytalanodik, távolabb érzi Istent, máskor közelebb. 

Az istenkapcsolat formálódásában sokat segít a dalszerzés: amikor a szövegeket írom, többet tudok gondolkozni a hit kérdéseiről is.

Engem különösen megérintett a Hallod-e című dal, amely egy Istennel folytatott párbeszédként is felfogható. Mi a története?
Robi: A dal arról szól, hogyan lehet a bűntudatot feldolgozni. Én is küzdöttem ezzel az érzéssel, sokszor nehezen tudok magamnak valamit megbocsátani, ezt fejezi ki a lírai én vívódása. Azt viszont itt is nyitva hagynánk, mire gondolt a költő. Van, akiben fel sem vetődik az istenkapcsolat, másnak teljesen egyértelmű volt, hogy ez egy fohász, ami egy kis perpatvarrá alakul. 

A zenélést a civil foglalkozásotok mellett űzitek, Máté és Marci pedig családapák is. A fellépésektől a klipforgatásig mégis mindent ti szerveztek, menedzser nélkül. Mi az oka?

Balázs: Korábban dolgoztunk több menedzserrel is, de egyik munkakapcsolat sem bizonyult hosszú életűnek. Az a tapasztalatom, hogy alapvetően kétféle menedzser létezik: az egyik a gyors profit reményében kezd el foglalkozni egy zenekarral, és ha egy-másfél éven belül nem térül meg a befektetett munkája, továbbáll. A másik pedig a zenekar barátja, aki szívvel-lélekkel csinálja a dolgát, és hosszú távban gondolkodik. Többnyire az első típussal hozott minket össze a sors, úgyhogy pár éve áttértünk az önmenedzselésre.

Robi: Ennek az is az oka, hogy a tudatos kapcsolatépítés nem az erősségünk, és nem megy nekünk a könyöklés sem, tehát jól jönne egy ilyen segítő. Kihívás négy-öt embert hetente összefogni, összejönni próbálni. Szerintem ez már önmagában érték: kevés olyan zenekar van, amelynek a tagjai évekig együttműködnek úgy, hogy nem futnak be, mégis csinálják. Ez is mutatja: nemcsak a zenélést szeretjük, hanem egymást is. 

Hosszútávfutásként tekintünk a projektre: apró lépésekben építkezünk, de folyamatosan fejlődünk.

Máté: És nem mentünk egymás agyára. Sok zenekarnál előfordultak konfliktusok, de nálunk ez nem volt jellemző. Számomra egyébként a zenélés szempontjából nem okoz nehézséget, hogy apa vagyok, a család inkább támogatóerő. Egy hátország, amely lehetővé teszi számomra, hogy ezzel foglalkozhassak.

A Dalban csak hármótokat láthatott a közönség, Marci betegség miatt távol volt, helyette Máté basszusgitározott. Nem tartotok tőle, hogy a nagyobb ismertség, a médiaszereplések megváltoztatják a kapcsolatotokat?

Robi: Próbálunk nem egódolgot csinálni belőle, és rugalmasan kezelni az ilyen helyzeteket. Egyébként ha nem lenne a zenekar, nem lennénk ilyen közel egymáshoz a bátyámmal, Marcival. Nem lógunk mindig együtt, de a próbák és a fellépések révén rendszeresen találkozunk.

Balázs: A közös családi bázisnak köszönhető, hogy sosem egyeztetjük, mégis egyet gondolunk rengeteg dologról. Robival sok mindenben hasonlítunk is, ezért könnyen tudok azonosulni a dalszövegeivel. 

Kép

Magidom - Kép: Kádár Adrián

„Nem kell, hogy tarts tőlem, mert én már tartalak” – érkezik a válasz a Hallod-e? című dalban a lírai én kétségeire. A saját életetekben mikor éreztétek ezt?

Robi: Gyakran gondolok arra, milyen szerencsés ember vagyok, pedig nem tartom magam kiváltságosabbnak másoknál. De mintha körbevenne egy rejtélyes védőháló, és tudom, hogy nem történhet velem igazán nagy baj. Persze lehet, hogy csak illúzió, de ez biztonságérzetet ad.

Máté: Kétszer vagy háromszor velem is előfordult, hogy úgy éreztem, mintha valaki odakacsintott volna, hogy „Helló, itt vagyok!” Olyan helyzetekben történt ez, amiknek a megvalósulására kicsi volt az esély. 

Balázs: Egyszer volt egy halálközeli élményem, amikor lepergett előttem az életem. 

Nehéz megfogalmazni, mit éltem át akkor: azt éreztem, valakinek nagyon fontos vagyok, aki szeretné, hogy életben maradjak. 

Az idei évetek is sűrűnek ígérkezik, a januárt rögtön egy koncerttel indítottátok a Bagossy Brothers Companyval. Velük honnan ered a kapcsolat?

Robi: Igen, mi voltunk az előzenekaruk az idei első koncertjükön. Nyolc éve már volt két közös fellépésünk, Bagossy Laci pedig emlékezett ránk, így megkerestek minket. A koncert után rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a rajongóiktól, ez megerősített bennünket abban, hogy sokaknak tetszik, amit csinálunk, és többen fogékonyak rá, mint ahányan ismerik.

Mi vár rátok a közeljövőben?

Robi: A Dal márciusi elődöntőjére készülünk, ahol világzenei stílusban kell előadni az Esendő halandót. Törekszünk rá, hogy a végeredmény izgalmas legyen és eredeti, de nem akarjuk meghazudtolni magunkat. A feladathoz egy segítőt is kaptunk Mező Misi személyében. Tavasszal több koncertet is adunk Budapesten, legközelebb március 2-án a Dürer Kertben, aztán elkezdünk dolgozni a következő nagylemezen. Közben forog az Esendő halandó klipje. A rajongóinkkal pedig több közös programot, például piknikezést is tervezünk. Ötletekben nincs hiány.
 

Sosem voltam bölcsődés, de amikor Kovácsné Szaladják Gabriellával leülünk beszélgetni az új szolgáltatásról, egy aprócska székbe próbálok bepréselődni a Százszorszép Bölcsőde csoportszobájában. Már majdnem teljesen átérzem a bölcsődeélményt, amikor Gabriella vízszintesbe fordítja a faalkotmányt, amin így már kényelmesen elférek.

Volt más ötlet is az elnevezésre, mint a Rapid Bölcsőde?

A szülők szavazták meg ezt a nevet, de felvetődött a Bölcsi light és a Random Bölcsi elnevezés is, sőt volt egy szavazat az OdaTeszi KesziBölcsi névre is. A választott név arra utal, hogy azoknak a kisgyerekes családoknak nyújtunk segítséget, amelyekben a gyermek nem állandó bölcsődés, de hetente néhány órára felvetődik a szülőkben az igény, hogy a kisgyermeküket biztonságos helyen tudhassák. Valós szükséglet, hogy ha nem áll rendelkezésre családi segítség, a fiatal anya vagy apa el tudjon menni a kisgyerek nélkül is ügyeket intézni, eljusson egyedül az orvosához, el tudja vinni a nagyobb gyereket fejlesztésre, vagy egyszerűen beülhessen a kozmetikushoz, fodrászhoz, illetve inni egyedül egy kávét. Lehetséges, hogy a szülő tanfolyamot végez a kisgyermek nevelése mellett, vagy esetenként állásinterjúra kell mennie.  

Mi itt nem firtatjuk, mire kell az a pár óra, egyszeri alkalommal vagy akár heti rendszerességgel is vigyázunk a kisgyermekekre.  

Azokra az anyákra is gondolunk, akik napi pár óra keresőtevékenységet folytatnak, ehhez is szívesen nyújtunk segítséget.

Mit szóltak a szülők az „időszakos gyerekfelügyelet” ötletéhez?

Mindenkitől pozitív visszajelzést kapott a felvetés. Júliusban döntött az önkormányzat, hogy elindítja a szolgáltatást, és már az első héten jelentkezett öt család, majd folyamatosan érkeztek az érdeklődők, és még mindig vannak új igények. Jönnek hozzánk olyanok, akiknek a testvére ebbe a bölcsődébe jár, ikrek, kistesók… Azok, akik eddig megpróbálták, többnyire rögtön foglalták is a következő időpontot az online foglalási rendszerünkben. Nyitott szívvel és szobával várunk minden helyi kisgyermeket egyéves kortól három és félévesig. Nemcsak biztonságos, szeretetteljes háttér fogadja őket, de a bölcsődei programnak egy rugalmasabb változata és a napszaknak megfelelő étkezés is.  

Nagyjából ugyanazok a szülők veszik igénybe a szolgáltatást, tehát egy „rapid közösség” alakult ki a csoportban?

Hamar létrejött a felhasználók köre, akik Dunakeszi egész területéről jönnek, nem csak a környező utcákból. A szülők mostanra megismerkedtek egymással, és sok esetben összehangolják a bölcsődei programjukat. Ez biztonságosabb érzelmileg a gyermekeknek is, így ők is ismerősökkel vannak körülvéve. Leginkább a délelőtti időszakra van szüksége a szülőknek, kilenctől délig akár teljes létszámmal, 14 gyermekkel működünk. Kevesen alszanak itt, de néha előfordul, hogy olyan gyermek is érkezik, aki még délelőtt is alszik, és mellette olyan is, aki csak délután, tehát folyamatos váltás és változás van a napirendben, ami ugyanakkor igyekszik stabil is maradni.

Kép

Dunakeszi Rapid Bölcsőde - Kép forrása: https://dunakeszipost.hu/

Kisgyermeknevelői oldalról nagy kihívás egy random csoportot vinni, ahová bármikor érkezhet egy gyerek, vagy bármikor elvihetnek egy gyereket, ezért kizökkenhet a ritmus?

Valóban nehéz műfaj ez. A hagyományos bölcsődében például fokozatos beszoktatás van egy jól bevált protokollal. Itt a beszoktatás is rapid: esetenként egy-egy óra adódik rá.  

Itt a találkozások között sokszor egy-két hét is eltelik, tehát a beszoktatás kreatív és rugalmas módszereket kíván. 

Helyi módszerként azt alakítottuk ki, hogy az udvaron töltött időt választjuk beszoktatáshoz, ott sokkal könnyebb a kisgyermekeknek bekapcsolódni a tevékenységbe. Szoktuk kérni, hogy beszoktatás idején legyen három bölcsis nap egymás után, amikor időpontot foglalnak a rendszerünkbe.

Lányom a lelkemre kötötte, hogy kérdezzem meg, nem szoktak-e sírni a kicsik.

De szoktak, ami ebben az esetben az egészséges kötődés jele. Ha nem sírna egy ilyen korú kisgyerek az elváláskor, azon el kellene gondolkodnunk. De mi azt valljuk minden dunakeszi bölcsődében, hogy semmi sem lehet előrébb való, mint hogy egy síró kisgyermeket megvigasztaljunk. Ehhez szeretetteljes, elfogadó, biztonságos légkört teremtünk a kicsik számára, hiszen minden szülő a legdrágább kincsét bízza ránk. Nem egyszerű a dolga annak a kolléganőnknek, aki ezt vállalta közülünk, és nem is volt sok ideje gondolkodni a döntésen. Júliusban kaptuk a feladatot, hogy hozzunk létre egy külön csoportszobát a rapid bölcsiseknek, akik szeptemberben már birtokba is vették a teret. A fiatal kolléganő, aki jelentkezett a feladatra, vágyott a kihívásra, türelmes és kreatív kisgyermeknevelő, nyitott személyiség. Neki teljesen más időbeosztása és ritmusa van, mint a többi kisgyermeknevelőnek, és miközben ellátja a feladatát, ki is kell találnia azt. A napirendet mindennap meg kell teremtenie a változó csapattal.  

Például szembesülhet azzal a kihívással, hogy a délelőtti levegőztetés meghiúsul amiatt, hogy az egyéves gyerek még a kiságyba kívánkozik, amikor a többiek már indulnának robogózni.  

A program állandóan borulhat, egy rugalmas rutint lehet kialakítani, ami jól kezeli a változásokat, ugyanakkor biztonságos is. Nem könnyű a gyermekek számára az sem, hogy bármikor felbukkanhat egy szülő, aki hazaviszi a társukat, miközben értük később jön a felnőtt. A rapid bölcsis kisgyermeknevelő munkaideje is más, ő nem jár két műszakba, hiszen a rapid bölcsőde 8-tól 16 óráig tart.

Kép

Kép: Kovácsné Szaladják Gabriella, Dunakeszi Rapid Bölcsőde

Gondolom, nem éritek be azzal, hogy csak vigyáztok a gyerekekre.

Ugyanazokat a lehetőségeket adjuk meg nekik, mint a bölcsődéseknek. Ők is részt vesznek kézműves foglalkozásokon, kreatív tevékenységeket folytatnak, mondókázunk velük, énekelünk, mesét mondunk nekik. Ez egy változó, de mégis ismerős csapat, mint egy laza játszótéri közösség esetében. Mivel a csoportban mindig ugyanaz a képzett kisgyermeknevelő fogadja a gyereket, nekik annyiban könnyebb a dolguk, hogy egy személyhez kell beszokniuk, és később az ismert személyhez és ismert tárgyakhoz tudnak már kapcsolódni.

Ez egy komoly segítség a szülői kiégés megelőzésére is, ám nyilván van anyagi vonzata.  

Igen, de jóval kevesebbe kerül, mint például egy bébiszitter.  

A dunakeszi lakosok számára ez egy megfizethető és stabil szolgáltatás, amire állandóan lehet számítani. A szülőknek nem kell munkáltatói igazolást bemutatniuk vagy bármilyen módon megindokolni, hogy miért veszik igénybe a bölcsődét. Sokan költöztek ide, Dunakeszire az utóbbi években, és sok helyen maradt másik településen a nagyszülő, a kisgyerekesek így jobban magukra lettek utalva, mint eddig bármikor. Ha beteg az egyik gyerek, nehéz a másikkal is foglalkozni. Már nem laknak együtt a generációk, mint régen ezen a vidéken. Megpróbáltunk a változó világgal együtt változni mi is.  

Jól látom, hogy egy bölcsőde és egy játszóház keveréke a Rapid Bölcsi?

Igen, egy kissé új műfaj ez, ami működése közben alakítja is a struktúráját. Ebben az esetben egy megfogalmazott városi igény valósult meg, tehát a szükséglet életre tudta hívni a valódi megoldását.  

Ettől is jó ebben a közösségben élni – gondolom, amikor visszafordítom a szűkös gyermekszéket, és kifelé menet nem felejtem el rátolni a riglit a kapura.  

Természetesen helyénvaló, ha mindent megteszünk annak érdekében, hogy az áldozat védelmet kapjon, és a bántás véget érjen. De tudnunk kell azt is, hogy a bántalmazás nemcsak ütésekkel vagy szavakkal teheti pokollá az életet, az érzelmi és/vagy testi elhanyagolás, a hiányzó szeretet, a magány, a kiszolgáltatottság, az érzelmi sivárság is éppannyi kárt okoz. 
Mindkét esetben az egészséges fejlődés forog kockán. Akit bántalmaznak, azt éli meg, hogy ő értéktelen, s mivel a kapcsolatok kiszámíthatatlanok körülötte, a túlélés érdekében alá kell rendelődnie, a saját szükségleteit pedig nem elégítheti ki. 

Ez a szemlélet később gátolni fogja őt az egészséges emberi viszonyok kialakításában. 

Így tehát fontos leszögezni, hogy az érzelmi és/vagy testi elhanyagolás is káros, mi több, megnehezíti a gyógyulás útját azáltal, hogy a megélt ­traumáit megkérdőjelezi.

Megfordított homokóra 

A csendes lány című film főszereplője, vagyis Cáit rokonai körében szeretetet és odafigyelést kap, ez számára a túlélést jelenti. Lassacskán érezni kezdi saját szükségleteit, és egyre bátrabbá válik ahhoz, hogy azoknak hangot is adjon. Kivirágzik, mint egy növény a napfényben. Az, aki képes odafordulással, elfogadó szeretettel, nyitottsággal a másik felé fordulni, azt üzeni neki, hogy értékes. Igaz, érdemes kitartónak lenni, bármely oldalon álljunk is. A gyermekek tapasztalatainak összessége hasonlít a homokórában lévő homokszemekhez. 

Kép

Képkocka a filmből – Forrás: Profimedia

Ha két-három évig egy gyermeknek hiány vagy bántás volt az alapélménye, és valaki egyszer csak szeretni kezdi, megértést tanúsít iránta, akkor ez a homokóra megfordul. 

De az addig lepergett homoknak ugyanannyi idő kell visszaperegni is. 

Felnőttként bizonyos értelemben csökkenthetjük az időt azzal, ha önismereti munkát végzünk, és törekszünk megérteni az életünket alakító folyamatokat és eseményeket, de így is igaz: a változáshoz idő kell.

A teljes írás a 2024. márciusi Képmás magazinban olvasható, ami február 29-től kapható.
. 
A legfrissebb Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.

A magazinra előfizethet itt.