Erőszak és nők, erőszakos nők

A nők egyenjogúsítását nem az indokolja, hogy jobbak a férfiaknál, hanem az, hogy emberek. Mégis él bennünk a remény, hogy egy nők által jobban befolyásolt történelem – szemben a férfiak által alakított, háborúkkal teli, „leszerepelt” történelemmel – kevésbé erőszakos és élhetőbb lett volna, vagy az lesz majd.

Kép: Pxhere
Kép: Pxhere

Kép: Pxhere

Ezért is különösen fájdalmas, amikor azzal szembesülünk, hogy egy főnöki székbe kerülő nő ugyanazokat a hatalmi balfogásokat követi el, mint férfi kollégái. Az Amerikából begyűrűző, és nem csak a művészvilágot érintő szexbotrányok sokféle álságos érdekről, elfogadottnak beállított hatalmi és szexuális perverzióról rántották le a leplet.

Nemcsak riogatásként, hanem komoly elgondolkodásra indító tényként jegyzem itt meg, amit két pszichológus nemrégiben megjelent cikke állít: a sikeres érvényesüléshez felhasznált tulajdonságok gyakran hasonlítanak a másokat szexuálisan kihasználók tulajdonságaihoz, nem csoda hát, ha e kettő gyakran együtt is jár.

Azok a képességek, amelyek segítségével valaki híressé, nagyon sikeressé válik, tartalmazhatnak (de nem szükségszerűen) olyan személyiségjegyeket is, amelyek magyarázzák a kizsákmányolás hajlamát: önmaguk nárcisztikus túlértékelése, pszichopátiás viselkedés és az erkölcsi gátlások hiánya.

A Marton László és a Kerényi Miklós Gábor nevéhez köthető botrányok a szemet hunyó, sőt, támogató férfi és női(!) kollégák cinkos hálózatát is felvillantották. Ezek közül különösen elszomorító volt Eszenyi Enikőnek, a Vígszínház igazgatónőjének nyilatkozata, miszerint nem tudott rendezőkollégája (és egykori főnöke), Marton visszaéléseiről. Annál is lehangolóbb ez a többek véleménye szerint hazug kijelentés, mert Eszenyi Enikőt a magyar kultúra terén az egyik legbefolyásosabb nőnek tartják. Ráadásul ma már nemcsak a „rossznyelvek”, hanem egyre több sajtóorgánum feszegeti azt a témát, hogy nagy valószínűséggel ő maga is hasonlóan viselkedett vezetői pozíciójában, mint a nemrég állásukat vesztő férfiak.

Mit is érezhetünk ilyenkor? Csalódást. Mint ahogy szégyen, amikor európai felmérésekből kiderül, hogy az összes elkövetett nemi erőszak-esetek legalább 5–10 %-ában nem nő, hanem férfi az áldozat, és nő az elkövető (cáfolva azt a téveszmét, hogy a férfiakat nem is lehet megerőszakolni). Vagy amikor kiderül, hogy a gyermekek és öregek testi fenyítői családon belül egyforma mértékben az anyák és az apák, sőt, lehet, hogy gyakrabban az anyák…

Még rosszabbul teljesítenek a nők akkor, ha az erőszaknak nemcsak a testi épség elleni, hanem egyéb formáit, különösen a verbális erőszakot is bevonjuk a képbe.

Az a sok szekálós nő, aki élete párját rövid pórázon tartva még a lelket is kiszorítja belőle!

Nemrég egy régen látott férfi ismerősömmel futottam össze nagyobb társaságban, ahol ott volt a felesége is. Meg akart hívni teára, de előbb odament a feleségéhez, és kért tőle négyszáz forintot. „Mire kell?” – kérdezte az asszony a társaság füle hallatára. – „Őőő, izé, szeretném meghívni…” Ismerősöm zavartan magyarázta nekem, hogy náluk kizárólag a felesége kezeli a pénzt, de így van ez jól, mert ő ért hozzá.

Most akkor veszítsük el a reményt, hogy ha több nő kerülne társadalmi vezetői pozícióba, akkor javulna a világ? Nem hiszem, hogy erre a következtetésre kellene jutnunk. A felmérések arányai még mindig azt mutatják, a nők kevesebb gyilkosságot és nyíltan erőszakos cselekedetet követnek el, mint a férfiak. És ez nem lebecsülendő tény. Szintén felmérések igazolják, mennyire sikeres irányba lendítheti egy-egy vállalat, alapítvány, társaság működését, ha a női nézőpontokat, megérzéseket is érvényre juttatják az addig csak férfiak által meghatározott vezetésben.

Nem szabad elfelejteni azt a pszichológiai tényt sem, hogy el kell érni bizonyos tömeget – pszichológusok szerint a 30 %-ot – ahhoz, hogy a kisebbségben lévők merjenek saját egyéniségük szerint viselkedni.

Hiába van a parlamentben, az igazgatótanácsban, a színházak vagy zenekarok élén mutatóban egy-egy nő, ha férfiattitűdöket vesznek fel azért, hogy megfelelhessenek a többségi környezetüknek, a vezetőkkel szemben támasztott „férfias” elvárásoknak.

Naivság volna persze a békesség növekedését várni a nők tömeges vezetői pozícióba kerülésével. Az intrika, a másik lejáratása, az irigység megmaradna emberi gyarlóságként. Abban azonban joggal reménykedhetünk, hogy kevesebb nyílt fizikai erőszak történne, ha a nőies attitűd szélesebb körben számítana értéknek, meghatározó mintának.  

Zavarbaejtő és ellentmondásos mindez? Igen, az. Sok esetben megfér személyiségünkben együtt az angyal és a boszorkány.

Reményeim és tapasztalatom szerint azonban általánosságban a női pozitív képességek meghatározóbbak, és ez jól jöhet valamennyi férfinek, akit az élet a gondjainkra bíz.

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti