A társadalom szíve közelében – így indult a Magyar Védőnői Szolgálat

A Szövetség védnökévé azt a Stefánia belga királyi hercegnőt kérték fel, aki az öngyilkos Rudolf trónörökös özvegye volt, ám második, szerelmi házassága miatt kizárták a legmagasabb körökből (egy magyar grófhoz, Lónyay Elemérhez ment feleségül). A Lónyay-birtokon mindig szívesen látott vendégek voltak azok a „renitens” arisztokraták, akiket valamiért szintén nem szívelt a bécsi udvar. Nagyon kedvelte a magyarokat és a magyar konyhát, az ő ételvariánsa a Stefánia-vagdalt, -felfújt, -rizottó és -torta, emlékét őrzi a pesti Stefánia út. A II. világháború végén az idős párnak menekülnie kellett a szovjetek elől, a pannonhalmi apátságban bújtatták őket, Stefánia ott halt meg 81 évesen.

Mindig az volt a szándékom és vágyam, hogy szociális berendezkedések területén valamely művet alkossak, amely erős, egészséges nemzedék megteremtését szolgálja. Olyan intézményt, amely a családi élet jólétét erősíti, folyvást gyümölcsöket terem városokban, falvakban. (Stefánia hercegnő levele 1940-ből)

A Stefánia Szövetség alapította a Központi Védőnőképző Iskolát 1916-ban. Ugron Gábor belügyminiszter 1917 novemberében elrendelte a védőnői szolgálat országos hálózattá fejlesztését, a nagyvárosoktól a falvak felé haladva. A munka támogatásában a korszak neves orvosprofesszorai is közreműködtek, többek között dr. Tauffer Vilmos szülész, dr. Bókay János és dr. Heim Pál gyermekgyógyász professzorok, akik az orvostörténelem kimagasló alakjai. A stefániás védőnők feladata volt a várandós és gyermekágyas anyák, valamint az újszülöttek, csecsemők és a kisgyermekek gondozása védőintézetben vagy otthonukban.

Az Országos Stefánia Szövetség fiókintézményei lassan az egész országot behálózták, egyre nagyobb népszerűségnek örvendett a védőnők áldásos tevékenysége. „A szervezés szívós, kitartó munkájával az 1929-ik évben a csonka ország területén már 205 védőintézetünk, 32 tejkonyhánk, 7 anyaotthonunk, 15 bölcsődénk, 8 napközi gyermekotthonunk és 6 szülőintézetünk működött” – írta büszkén visszaemlékezésében dr. Szénásy József, a védőnövendékek orvos-tanára. 1940-re a növekedés szembetűnő: 334 védőnői intézet, 150 tejkonyha, 14 anyaotthon, 26 szülőintézet, 31 bölcsőde, 30 napközi.

A várandós-, csecsemő- és kisdedgondozásnak ilyen hathatós, egyszerre szociális és preventív egészségügyi fókuszú, országos hálózata nem alakult ki más európai országban. A védőnők tananyagai is magyar fejlesztésűek voltak, mert kevés hasonló külföldi gyakorlat létezett még az 1910–1930-as években.

A babonák ellenszere

A védőnői szolgálat történetét kiválóan összefoglalta Kahlichné dr. Simon Márta „A védőnői hivatás története” című könyvében. A szerző 82 évesen is oktat a Semmelweis Egyetemen. Szerinte a védőnői szolgálat létrejöttének egyik célja az egészségromboló babonák elleni küzdelem volt. „A szülést követően ha kötőhártya-gyulladásuk volt a csecsemőknek, akkor anyatejet csöpögtettek a szemükbe, mert úgy hitték, attól elmúlik. Vagy például mákfőzetet adtak a babának, ha meg akarták nyugtatni. De a tudatlanság mellett a legnagyobb probléma a csecsemőhalandóság volt: 1000 újszülöttből 220–230 halt meg. Az iparosodás következményeként sok vidéki család felköltözött Budapestre, nyomorúságos körülmények között, zsúfolt lakásokban éltek, ahol pusztítottak a fertőző betegségek, a diftéria, a tbc. Ráadásul a férjek elmentek katonának, a feleségek egyedül maradtak a gyerekekkel, nagy nélkülözésben. Számukra hoztak létre – először a fővárosban – népsegítő irodát, ahol élelemhez, ellátáshoz juthattak. Az Országos Stefánia Szövetség képzett védőnői az anyák és a csecsemők megmentéséért dolgoztak egy olyan társadalmi közegben, ahol az volt a szemlélet, hogy a parasztember előbb vitte el a jószágát állatorvoshoz, mint a lázas gyerekét orvoshoz.”

Kép

Kép: Fortepan / Karabélyos Péter

A települések sokat adakoztak önerőből, hogy létrehozhassák a helyi Stefánia Fiókszövetség jóléti intézményeit: tej- és cukorosztó konyhát, kis védőnői intézetet, szülőotthont, és büszkék voltak ezekre, szinte versengtek egymással. „Nem lehet rideg államigazgatással kellő hatásfokú anya- és gyermekvédelmet teremteni, ahhoz a társadalom szíve is kell!” – vélte dr. Szénásy József. Ám ehhez is rengeteg anyagi erőforrásra volt szükség, és az I. világháború utáni években a Szövetség nehéz anyagi helyzetbe került. A segítséget 1920-ban és 1921-ben az Amerikai Vöröskereszt és a Holland Misszió anyagi és erkölcsi támogatása jelentette.

Újabb távlatok és feladatok

A népjóléti politika irányítói azonban más, nagyobb léptékben gondolkodtak, különösen, amikor nagy anyagi lehetőség kínálkozott a fejlesztésre: az 1930-as évek elején a Rockefeller Alapítvány hatalmas összeget, kb. félmillió pengős adományt nyújtott egy állami ápolónő- és védőnőképző intézet alapítására. Ám ennek az volt a feltétele, hogy a képzésnek igazodnia kell az amerikai mintához: a Stefánia Szövetség addigi anya- és csecsemővédelmi fókusza helyett általános egészségügyi ismereteket kellett adnia. Ettől kezdve az 1930-as években valamiféle versenyfutás, rivalizálás alakult ki a Stefánia Szövetség és az új Zöldkeresztes Egészségvédelmi Szolgálat között. Ez utóbbit a Johan Béla vezette Országos Közegészségügyi Intézet működtette, és ugyanúgy országos hálózatot épített ki, de hatókörét kitágította. A zöldkeresztes védőnők feladatai öt területre terjedtek ki 1930 és 1944 között: anya- és csecsemővédelem, iskola-egészségügy, nemi betegségek és tbc elleni küzdelem, szegény betegek otthoni ápolásának megszervezése, szociális gondozás.

Ez az intézményi kettősség végül – nem kevés sérelem és közéleti megosztottság árán – 1941-ben szűnt meg, amikor a Stefánia Szövetség intézményeit lényegében beolvasztották a Zöldkeresztes Egészségvédelmi Szolgálatba, amely így megerősített intézményi hálózattal működött tovább. Ekkor 1044 védőnő látta el a lakosságot, amely akkor megközelítőleg 7 millió embert jelentett.

Kahlichné dr. Simon Mártának birtokában van az első védőnőoktatási tankönyv: „Ez egy nagyon részletes és abban a korban modernnek számító anyag, szó van benne az egészséges babavárásról, a csecsemő- és gyerekgondozásról, az egészséges és a beteg gyerekről, illetve van egy szociálpolitikai része. Gyakran előfordult, hogy a védőnő elmondta az anyának, hogy igényelhet anyagi juttatást vagy ruhafélét, de az anya azt felelte, ő csak a nevét tudja aláírni, nem tud megírni egy kérvényt – úgyhogy a védőnő írta meg helyette.”

A II. világháborúban sok védőnő meghalt, az intézmények elpusztultak, a rendszert szinte teljesen újjá kellett építeni. A szocialista államszerveződés idején, 1951-től a védőnők fokozatosan bekapcsolódtak az orvosok betegellátó tevékenységébe is. Minden körzeti orvos mellé helyeztek egy védőnőt, aki nemegyszer asszisztensi feladatokat is ellátott. Feladatuk volt az anyatejes táplálás népszerűsítése, a kötelező védőoltások fontosságának tudatosítása, a nevelőszülőkhöz kiadott kisgyermekek figyelemmel kísérése, rendszeres kapcsolattartás a kórházakkal, a körzeti orvos rendelőjében naponta két munkaóra eltöltése, segédkezés a betegek ellátásában. Az 1960-as és 1970-es évek között jelentős fejlődésnek indult az iskola-egészségügyi ellátás, ahol a védőnők feladata a védőoltások, orvosi vizsgálatok előkészítése, megszervezése volt, és felvilágosító előadásokat is tartottak.

Az orvostudomány fejlődése, az egészség- és családpolitikai intézkedések a védőnőktől is egyre több ismeretet követeltek, ezért 1975-ben a képzés főiskolai szintre emelkedett, hossza pedig kettőről három évre növekedett; 1993-tól a képzés időtartama már négy év. Ma már szakosodásra is lehetőség van: a területi és az ifjúsági védőnők munkaköre különbözik.

„A védőnők nem gyógyító személyek, nem diagnosztizálnak és nem tanácsolnak gyógyszerelést, hanem elmondják, hogy mit lehet tenni, ha a gyerek lázas, hogyan vezessük be a szoptatás-elválasztás után a különböző ételeket, hogyan öltöztessük a babát. Emellett tájékoztatják a nőket arról, hogy milyen támogatásokat igényel­hetnek, ezért a jelenlegi képzés is tartalmaz szociálpolitikai részt az egészségügyi mellett” – mondja Kahlichné dr. Simon Márta.

A magyar védőnők képzettsége kiemelkedően magas fokú és feladatuk szélesebb körű más országok hasonló egészségügyi vagy szociális szakszemélyzetéhez képest, ezért joggal nevezzük hungarikumnak a 2013-ban Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Magyar Védőnői Szolgálatot.

A cikk megjelenését támogatta: