„Amikor a csöpp babákat a kezembe veszem, el sem hiszem, hogy ilyen szerencsés vagyok, hogy védőnő lehetek!”

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Steller Máriáról elnevezett védőnői díját az országban élő több mint négyezer védőnő közül 21-en kapták meg. Jövőre lesz 40 éve, hogy az egyikük, Sziklainé Juhász Anikó munkába állt, s azóta ugyanott dolgozik. Vajon mi motivál, visz előre valakit immár négy évtizede ezen a nehéz, mégis gyönyörű pályán? Mennyit változhatott ezalatt az ő világa?

Sziklainé Juhász Anikó
Sziklainé Juhász Anikó és unokája

Mesélj a körzetedről! Hogyan képzeljük el a helyet, ahol dolgozol?

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Bereg szívében, Vásárosnamény gergelyiugornyai városrészében van a körzetem, itt is lakom. Területi védőnő vagyok, vegyes körzetben végzek családgondozást, és egy iskola is tartozik hozzám. Vásárosnamény élhető, emberléptékű kisváros. Szeretek itt élni, mert mindig történik valami. Most épp a vadászati kiállításnak örültünk, gyakran vannak koncertek, az adventi időszakban pedig a heti gyertyagyújtás hoz össze bennünket, minden vasárnap egy másik felekezet vezetésével. Ez adománygyűjtéssel is társul, tavaly az itt élő, beteg gyermeket nevelő családoknak gyűjtöttünk, a pénzt bizottság osztott el a védőnők közreműködésével. Mindenki ismer mindenkit, gyorsan terjednek a hírek, ami védőnői szempontból ideális. Elég elmennem a boltba, s megtudom, hogy épp kivel mi történt. Négy híd és két folyó választ el minket a városközponttól, köztünk folyik a Kraszna és a Tisza, amelynek homokos partja bármelyik tengerparttal felveszi a versenyt!

Noha nem mindig mutatja a legbarátságosabb arcát…

Valóban nem. 2001-ben a Felső-Tisza egyik legnagyobb árvízét az egész beregi térség megszenvedte.

Számos család egyik pillanatról a másikra veszítette el mindenét, életük munkáját, a tetőt a fejük felől, használati tárgyaikat, örökségüket, emlékeiket.

A gergelyi városrészen minden víz alá került, csak csónakkal lehetett közlekedni. Az embereket kitelepítették más falvakba, nem volt gáz, víz és áram. A gondozott családjaim jó esetben rokonoknál, vagy a kitelepítésre kijelölt helyen vészelték át a kritikus időszakot. Ott segítettem, ahol épp szükség volt rám. Az ÁNTSZ-nek az oltások, a gammaglobulin beadásában, ha kellett, homokzsákot töltöttem és raktam, csónakból, terepjáróból ételt osztottam az otthon maradottaknak, akik vízben álló házaikat vigyázták. Részt vettem az adományozásban is. Állami támogatással az újjáépítés, a kármentés gyorsan elindult, de nem volt fájdalommentes. Én is ekkor kaptam új épületrészt a Védőnői Szolgálat számára.

Mindig védőnő szerettél volna lenni?

A nővérem nyomdokaiba lépve mentem egészségügyi szakközépiskolába, és az egyik kedves szakoktatóm, aki védőnő is volt, annyira hitelesen tudott beszélni erről a hivatásról, hogy rajtam kívül még öten lettünk védőnők az osztályból. Nagy szerepe van abban, hogy ezt a pályát választottam, s ezért a mai napig hálás vagyok neki. Meg az isteni gondviselésnek is, hiszen a családi körülményeim miatt nem tudtam volna főiskolára menni, de abban az időben komoly védőnő hiány volt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, s adódott egy lehetőség, hogy egy év alatt kitanítottak bennünket azzal a feltétellel, hogy aztán munka mellett, három év alatt elvégezzük a szakot a szegedi egyetemen. Nyíregyházán olyan legendák tanítottak, mint Dr. Szél Éva és férje, a genetikus professzor Dr. Szemere György. 19 évesen lettem védőnő.

Nem hangzik túl egyszerűnek; hogyan emlékszel vissza a kezdetekre?

Kemény évek voltak, túl fiatal voltam ehhez. Az elején nem volt sok tekintélyem, főleg az igazán hátrányos helyzetű településrészeken, nem vettek komolyan. De szerencsére már akkor is rengeteg segítséget kaptam. Emlékszem, a tanácstitkár meg a körzeti megbízott kísérgetett, kijöttek velem Jándra is; ez a település akkor még a körzetemhez tartozott, jelentős roma kisebbség élt itt.

Jártam kidőlt falú, deszkából, sárból tapasztott viskókba látogatni, ajtó, ablakkeret és üveg nélküli, fóliával fedett kalyibákban, ahol már minden éghetőt eltüzeltek.

Az újszülöttek hazaengedése problémás volt, de majdnem mindig sikerült megnyugtató megoldást találni, ritkán kellett gyermeket kiemelni a családból. Ezek az összetákolt házak már nem is épültek újjá az árvíz után, bár szegénység és szegregációs terület most is van.

Kép
Sziklainé Juhász Anikó
Babaklub - Kép: Sziklainé Juhász Anikó

Két év munkaviszony után kezdtem a főiskolát, három év múlva újabb államvizsga és szakdolgozat következett. Közben férjhez mentem, megszületett a fiam, vittem magammal, szoptattam a vonaton vizsga előtt, vizsga után. Az után, hogy nekem is lett gyerekem, érezhetően elfogadóbbak lettek velem a gondozottak. 

Sokat változott a körzeted, a feladataid azóta?

Alapvetően nagyon változatos a körzetem: a körülbelül száz családból, akiket ellátok, vannak több diplomás, luxus körülmények között élő családok és halmozottan hátrányos helyzetűek is. Jellemző a végletesség, minden más rengeteget változott negyven év alatt. A szigorú, három óránként történő szoptatást felváltotta az igény szerinti. A gyümölccsel való hozzátáplálást 3-4 hetes kor helyett csak félévesen kezdjük az anyatejes babáknál, 4 hónapos korban a tápszereseknél. Ha az általam gondozott anyukák már az unokájukat hozzák, meg is kapom néha, hogy bezzeg, nekünk még nem ezt mondtad! Azt sem gondoltam volna, hogy valaha számítógépen fogok adminisztrálni.  De folyamatosan továbbképzem magam, és igyekszem átadni is a tudásomat, hiszen oktató védőnő is vagyok.

A Steller-díj egyik szempontja is volt a hat hónapos korig történő kizárólagos szoptatás és a három év alatti gyermeket nevelő családok támogatása. Ez a munkád legkedvesebb része?

Abszolút szívügyem. Hiszem, hogy a kisgyermekek Isten ajándékai, és ott lenni e csoda születésénél, várni, segíteni a világra érkezést elképesztő ajándék nekem.

Amikor a csöpp babákat a kezembe veszem, megnyugszanak, elalszanak a karomban, amíg az anyukájukkal beszélgetünk, el sem hiszem, hogy ilyen szerencsés vagyok, hogy védőnő lehetek!

A szoptatást azért pártolom, mert az anyatej valóságos csodaszer. Minden igényét kielégíti a babának, csodálatos kötődést ad az anyához. Fantasztikus, hogy valaki a saját testéből táplálhatja a gyermekét, persze ez nem ilyen egyszerű. A kórházban a mai napig az a gyakorlat, hogy a szülésre két cumisüveget is bekérnek a babával, egyet a víznek, egyet a tápszernek… Régen sokkal többen szoptattak, ma már túl könnyen elérhető a tápszer.

Kényelmesebbek lettünk?

Sok szempontból. Itt van például az eldobható pelenka, amely igencsak környezetszennyező, ez sem volt a ’90-es évek elején bevett gyakorlat. Szoktam mesélni, kicsit gonoszkodva, az anyukáimnak, amikor jönnek kialvatlanul, fáradtan, hogy amikor egyéves volt a fiam, épp katona volt a férjem. Egyedül voltam a gyerekkel egy százéves parasztházban albérletben, nem volt bevezetve a víz, az utcai kútról hordtam vödörben a vizet. Nem volt mosógépem, csak centrifuga, és fürdőszoba sem a házban, ezért a nyári konyhában, óriási mosófazékban főztem, fehérítettem ki a textilpelenkákat. Ma már nem kell ilyesmit csinálni, még sincs idő semmire. Igaz, a tévé, internet sok családnál rengeteg időt elvesz a napból. Én mindig ráértem mesélni, délután levegőzni, játszani a fiammal, pedig akkoriban az édesapák még nem vették ki ennyire a részüket a feladatokból, ez is sokat változott szerencsére.

A játékot különösen fontosnak tartod, erről szól a 2013-as jó gyakorlat pályázatod: játéksarok kialakítása a tanácsadói helyiségben, amely ma már kötelező gyakorlat is lett...

Nem tudom biztosan, az én gyakorlatom miatt vezették-e be, de díjnyertes pályázat lett. A védőnői hivatás lényege a prevenció, az egészségmegőrzés. Ez a kötelező szűrővizsgálatok által valósul meg, amelyek a tanácsadó helyiségben zajlanak. Kihelyeztünk ide a gyerekeknek egy kisasztalt, zenélő-csörgő játékokat, kirakót, kockát, könyveket. A játék során oldódik a várótermi feszültség, a vizsgálatokba is könnyebben bevonhatók.

Sok halmozottan hátrányos helyzetű gyereknél egyszerűen nem értelmezhetők a fejlettséget felmérő lapok olyan kérdései, hogy játszik-e építőkockával, vagy rajzol-e. Nincsenek otthon játékaik, sosem fogott még ceruzát.

Részt vettem a Biztos Kezdet Gyerekház szervezésében is, ahol heti rendszerességgel tartottunk baba-mama foglalkozást. Azoknál, akik rendszeresen jártak, óriási fejlődés történt, de sajnos nem értünk el mindenkit. Ebből jött az ötlet: az évenkénti szűrővizsgálatra jönni kell, majd játszanak itt. Főleg a hátrányos helyzetű gyermekeket alig tudják hazavinni, annyira maradnának. Mindig gyűjtöm a feleslegessé vált játékokat, hogy meg tudjam ajándékozni az elkeseredett kicsiket. Az, hogy a szülő látja a gyermekét önfeledten örülni, sokszor arra sarkallja, a nehéz anyagi körülmények ellenére otthonra is beszerezzen néhány hasznos játékot. Mivel szülői igény is lett rá, a tanácsadó helyiségben is indítottunk baba- mama klubot, ahol közösségi egészségnevelést is végezhetek az anyukák számára.

Egy másik pályázatodban az egészséges életmódra nevelést emelted ki mint fontos védőnői feladatkört. Ezt miként tudod a gyakorlatban megvalósítani?

Szerveztem például Egészségnapot az iskolában. A 170 főből a roma gyerekek aránya körülbelül 25 százalék, családjaikban a dohányzás jelenti a legnagyobb problémát, valamint a chipsek, cukros üdítők fogyasztása, az egészségtelen táplálkozás. Van, ahol hónap végére már kenyérre sem telik. Az Egészségnapon életkoruknak megfelelően festettek, plakátot vagy diafilmes kiselőadást készítettek a témában. A 7-8. osztályosokkal gyümölcssalátát és teljes kiőrlésű kenyérből, zöldségekből szendvicset, sajttálat készítettünk, amit a nap végén mindenki megkóstolhatott. Jó volt látni a csodálkozó tekinteteket, a hatalmas étvágyat. Még hetekig emlegettük az élményeket! A projekt keretében más falvak iskoláiban is meg kellett rendeznünk, mert vitték a jó hírét.

Kép
Sziklainé Juhász Anikó
Gyümölcsnap az óvodában - Kép: Sziklainé Juhász Anikó

A Vöröskereszt szervezésében indított csecsemőgondozási tanfolyamok, versenyek is népszerűek az iskolában. Döbbenetes élmény volt, amikor az egyik versenyző kisfiú évekkel később édesapa lett, és a felesége sajnos kórházba került, így az apukára maradt az újszülött gondozása. Hihetetlenül talpraesetten fürdette, pelenkázta, tápszerezte a babát, a gyerekkorban megszerzett tudása alapján!

A családtervezés, fogamzásgátlás, gyermeknevelés, személyi, környezeti higiéné, egészséges életmód oktatásával órarendi keretek között is hasznos volna foglalkozni.

Ezekkel a tanulókkal pár év múlva szülőkként fogunk találkozni, s akkor a mi munkánk is hatékonyabb lenne, mert elég lenne csak feleleveníteni a tanultakat. 

Kezdem érteni, miért kaptad ezt a díjat! Minden szavadból árad az elhivatottság. 

Védőnői Szolgálat, ez a nevünk. Nagyon kifejező szerintem, mert valóban szolgálat, nem is lehet másképp végezni, csak elhivatottsággal, alázattal. Hálás vagyok, hogy a Jóisten elhívott engem, és meg is tartott ezen az úton, hogy szolgálhassak.

Mindig ilyen megingathatatlan volt a hited?

Isten léte gyerekkorom óta bizonyosság, de valahogy sokáig nem foglalkoztam vele, nem éltem meg. Nem nagyon jártam templomba, néha imádkoztam. Voltak az én életemben is nehézségek, magánéleti problémák, aggódás beteg családtagomért, sokszor éreztem, hogy nem vagyok elég jó, nem tudok megfelelni, voltak hullámvölgyeim, kételkedtem. De valamikor, úgy negyven éves korom körül egy evangelizációs héten sok mindent megértettem, mi miért történt velem, mintha egy lepel hullott volna le a szemem elől. Megértettem, hogy folyamatosan voltak az életemben olyan kulcsemberek, mint például a lelkész barátnőm, akiktől nagyon sokat kaptam. Csak remélni tudom, hogy ebben a közösségben, valaki életében én is lehetek ilyen kulcsember! Boldog vagyok, hogy a munkámmal segíthetek másoknak, hogy eszköz lehetek a Jóisten kezében, és minden reggel úgy kelek fel, hogy várom, hogy használjon engem. 

Mostanra már azt érzed, hogy teljesen a helyeden vagy?

Igen. Szeretem a hivatásom, nagyon jó, összetartó csapatom van, négyen dolgozunk a városban területi védőnőként, és két iskolavédőnő, nagy egyetértésben. Én végzem a csoportvezetői teendőket. Az önkormányzat a tenyerén hord minket, minden segítséget megkapunk, pedig tudom, ez sok helyen sajnos nem magától értetődő. Folyton úton vagyunk, így kaptunk mobiltelefont, laptopokat. Cserébe igyekszünk a város javára válni, ott vagyunk minden rendezvényen, vérnyomást, vércukrot, testtömegindexet mérünk, életmódtanácsokkal látjuk el a nem kevés érdeklődőt. Örömmel megyünk, mert érezzük a megbecsülést. Tíz éve Vásárosnaményért Emlékérmet kaptam. A vásárosnaményi védőnőket együttesen, a Köz Szolgálatáért elismerésben is részesítette a városunk, ez is hihetetlenül jólesett.

Idén pedig itt a Steller-díj…

Kicsit kihagy a szívem, ha arra a napra gondolok, s ha ezekről a díjakról beszélgetünk. Nem viccelek, szívritmuszavarom van, műtöttek is vele. Meglepett, amikor a járási vezető védőnő, aki a díjra javasolt, gratulált nekem. Az is jó érzés volt, amikor Müller Cecília főorvos asszony arról beszélt, mennyire hasznos a munkánk. Igazán nem dicsekedni szeretnék, de 2012-ben megkaptam a Vöröskeresztes munkáért kitüntetés bronz fokozatát, amelyet Habsburg György adott át.

Ezekből az elismerésekből sokáig töltekezik az ember, noha nem a díjakért, hanem a mindennapok kicsi dolgai miatt csináljuk az egészet.

Arra gondolsz, az az igazi elismerés, ha sikerül megoldanod egy-egy nehéz helyzetet?

Egy pár nappal ezelőtti élmény jut eszembe, amely nem is kimondottan védőnői feladat volt. Az egyik kis anyukám jött a 9 hónapos babájával, hogy „jaj, védőnéni, nincs véletlenül egy bundazsákja, most már fázni fogunk, esik is az eső!”. És akkor én benéztem a szekrénybe, mert mindig gyűjtögetek használt ruhákat az anyukáimtól, és ott volt egy bundazsák még tavalyról. Mintha csak neki lett volna félretéve, épp jó lett a fiacskájának, abban vihette haza. És akkor annyira boldog voltam, hogy tudtam adni, hogy segíthettem, hogy egy kicsi gyerek már biztosan nem fog fázni ezen a télen! Ezzel az örömmel egyetlen díj sem érhet fel.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti