Hazánk legnagyobb hóvirágmezeje – az Alcsúti Arborétum

Az Alcsúti Arborétum igazán egyedülálló hely, már csak azért is, mert tavasszal itt található Magyarország legnagyobb egybefüggő hóvirágmezeje. Március közepéig két és fél hektárnyi területen, amerre csak szem ellát, hófehér virágszőnyeg borítja a tájat, és a természeti jelenség további különlegessége, hogy itt a 7 különböző hóvirágfaj mind a 24 fajtája megtalálható.

Az arborétumba azonban nem csupán a hóvirágok miatt érdemes ellátogatni, hanem a téltemetők, a hunyorok és a krókuszok miatt is, amelyek áprilisban a tengernyi nárcisznak és tulipánnak adják át a teret.

Tudta? A hóvirág Benkő József (1740–1814) botanikusnak köszönheti a nevét, ő nevezte el így a latinul galanthus néven ismert kis tavaszköszöntő virágot. 2006 óta védett növénynek számít. Egy szál eszmei értéke 10 000 Ft.

Téltemetők paradicsoma – A Pannonhalmi Főapátság Arborétuma

A tavasz közeledtének egyik biztos jele a kis sárga téltemetők megjelenése az erdőkben. Az UNESCO világörökségi listán is szereplő Pannonhalmi Bencés Apátság szabadon és ingyenesen látogatható arborétumában mi magunk is megcsodálhatjuk, milyen szép a tavasz hírnökének virágzása. A 22 hektáron elterülő kert szerves része a 996-ban alapított bencés apátságnak, jelenleg több mint négyszáz növényfaj ezer példánya és csaknem 50 madárfaj él itt, köztük jó néhány védett egyed is.

Tipp: A pannonhalmi arborétum minden évszakban ideális hely a kikapcsolódásra. Ha ott járunk, ne hagyjuk ki a halat formázó lombkoronasétányt és a fűszerkertet sem!

Kép

Forrás: Profimedia

Virágzás februártól júniusig – A Kámoni Arborétum

A Kámoni Arborétum nem véletlenül népszerű a kirándulók körében. Ugyanis február végétől egészen júniusig virágözönnel csalogatja a szépségre és természetközeli élményre vágyókat. Tavasz kezdetén a vadvirágok színes pompája fogadja a látogatókat. Ilyenkor bont szirmot itt is több ezer hóvirág, tőzike és krókusz, áprilisban pedig a többszázféle magnólia virágba borulásának lehetünk szemtanúi.

Tipp: Az arborétumba májusban is érdemes visszatérni, mert olyankor az ország legnagyobb rododendron fajtagyűjteményét, valamint a bazsarózsákat csodálhatjuk meg.

Kép

krókusz – Forrás: Profimedia

Medvehagyma­mező­kön – Zirci Ciszterci Arborétum

A Veszprém vármegyei Zirci Arborétum Magyarország legmagasabban fekvő élőfa-gyűjteményét rejti; öt kontinensről mintegy 600 fa- és cserjefaj él itt. Bár már önmagában az arborétum fekvése is megér egy látogatást, tavasszal különleges apropója is lehet ittjártunknak: ilyenkor igazán szép a parkon keresztülfutó Cuha-patak két oldalán látható, védett lágyszárú fajokból álló virágszőnyeg.

Március végén az arborétum a medvehagyma rajongóinak paradicsomává válik: a jellegzetes illatú és fogyasztásra is alkalmas, zamatos növény ugyanis szőnyegként borítja be a tájat. A Zirctől nem messze található Bakonybélben ilyenkor medvehagyma-fesztivált is rendeznek, ahol végigkóstolhatjuk a különféle, medvehagymával készülő ételeket is.

Tipp: Ittjártunkkor ki ne hagyjuk a híres, 110 példányból álló hársfasort, amelyet 1809-ben telepítettek, és az ország egyik leg­öregebb tölgyfáját, a 400 éves kocsányos tölgyet!

Kép

medvehagyma – Forrás: Profimedia

Az örökké zöldellő kert – A Jeli Varázskert

A Jeli Arborétumot Európa egyik legszebb botanikus kertjének tartják. A Vasi-Hegyhát lankái között megbújó közel 100 hektáros növénygyűjtemény már tavasz közepén látványos sétát ígér: érdemes bejárni a közel 50 éves, főleg áprilisban pompázó cserjefélékkel beültetett Áprilisi sétányt, ahol a havasszépéken túl a rokonságukat képező egyéb hangaféléket is megismerhetjük. A korai virágzású rododendronok rózsaszín, piros és sárga színben tündökölnek, a sárga virágú pedig fenséges illatával is kiegészíti az erdei séta élményét. Az Áprilisi sétány a magnóliagyűjteménynél szélesedik ki. A kertben 67 fajuk díszlik sárga, fehér, rózsaszín, vörös, sőt feketés árnyalatokban is. A magnóliák „lábánál” pedig a kert 150 fajtából álló nárciszgyűjteményének 15 000 példánya fokozza az élményt. A virágszőnyeg a kert alapítója, gróf Ambrózy-Migazzi István 150 évvel ezelőtti születésének állít emléket 2019 óta.

Tipp: „A rododendronok csúcsvirágzása az idei évben május 10-étől a hónap végéig tart. A nagyvirágú örökzöld rododendronok pedig előreláthatóan pünkösdig fognak virítani” – áll az arborétum hivatalos honlapján.

Kép

cseresznyevirág – Forrás: Profimedia

Tulipánok birodalma – A Vácrátóti Botanikus kert

A Vácrátóti Botanikus Kertben minden tavasszal több ezer tulipán pompázik: az ágyásokba kiültetett 40 ezer, a dézsákban díszelgő több ezer szál, összesen közel 80 fajta tulipán április végéig csodálható meg. A kertben természetesen a tulipánokon túl is rengeteg virágzó szépség van: nárcisz, fürtös gyöngyike, magnólia, júdásfa és bazsarózsa. És áprilisban mindenképpen érdemes visszatérni a cseresznyevirágzásra is!

Tudtad? A botanikus kert területe több magyar film helyszínéül is szolgált. Itt forgatták például a Halálos tavasz, a Csontváry, az Abigél, A Pál utcai fiúk, az Egri csillagok és A palacsintás király című filmek több jelenetét is. Huszka Jenő Lili bárónő című operettjének filmváltozatához pedig a kert közepén található öreg malom szolgáltatta a díszletet.

Kép

Forrás: Profimedia

Orgonavirágzás a Budai Arborétumban

A fővárosban élőknek sem kell messzire utazniuk, ha szeretnék a tavaszt zöldellő környezetben köszönteni. A Budai Arborétum a Gellért-hegy déli lábánál terül el, és mintegy 1600 fás szárú dísznövényfajnak, több száz hagymás virágnak és csaknem 250 féle egyéb évelő dísznövénynek ad otthont. Áprilisban különösen érdemes felkeresni a főváros egyik legszebb zöld oázisát, mert magnóliák, japáncseresznyék, a fűben pedig nárciszok, tulipánok és gyöngyikék is nyílnak ezerszám ilyenkor. Májusban pedig az orgonavirágzás nyújt felejthetetlen élményt a látogatóknak.

Kép

Forrás: Profimedia

+1 tipp: A csáfordi tőzikés erdő

A Fertő–Hansági Nemzeti Park területén, Csáfordjánosfa mellett, a Répce folyó árterében lelhető fel a Kisalföld ritkaságszámba menő keményfa-ligeterdeje, az 1995 óta védettséget élvező csáfordi tőzikés erdő, ahol minden évben milliónyi tőzike virágzik az erdőben, virágtengerként borítva be az erdő talaját a kora tavaszi napokban. Az erdőt 4 km hosszú tanösvény szeli át, amelynek segítségével megismerhetjük a névadó virágot, valamint az ártéri erdők növény- és állatvilágát. 

Források: jelivarazskert.hu; pepikert.hu; budaiarboretum.uni-mate.hu; zirciarboretum.hu; alcsuti-arboretum.hu; botanikuskert.hu; csodahelyek.hu; sokszinuvidek.24.hu; kozelestavol.hu

A székesfehérvári MÁV Előre SC tükrös termében vár rám a tizenöt éves Porga Zsaklin és edzője, Kelemen Nikolett. Zsaklin éppen nyújt, lassan készül az edzésre. Niki hellyel kínál mellettük a matracon, így beszélgetünk. Először is arról, hogy Zsaklin hét éve sportol intenzíven, édesanyja, Katona Szilvia akkor vitte el Nikoletthez. A versenyszerű sport pedig másfél éve jött az életébe az országos bajnoksággal.
Mindez azért is nagy szó, mert a kislány lábaiban a csípőjénél izomzsugorodás alakult ki egy a születésekor bekövetkezett oxigénhiányos állapot miatt, ezért nem tudott rendesen járni sem.

Mivel a család nem fogadta el a kerekesszéket – nem akarták, hogy ahhoz szokjon hozzá –, Zsaklin kezdettől fogva kézzel segítette magát a járásban.

Lábai valamelyest befelé fordultak, illetve a térdei is összeértek, ám segítséggel és a maga módján tudott közlekedni. Rengeteg fejlesztésen és tornán vett részt, ma pedig már bot segítségével jár. A korábbi időszakra így emlékszik vissza:

„Egész gyerekkoromban kapaszkodtam, vagy a falnál jártam. Tudtam, hogy valamennyire képes vagyok járni, és fejlődni akartam benne. Jártam bölcsődébe és óvodába is, ott háromlábú botot használtam. Az volt a célom, hogy egyre jobban tudjak egyedül közlekedni. Nem nagyon emlékszem a dolog nehézségére, mert igazából megszoktam ezt az állapotot. Közben nagyon szerettem táncolni, a zenére mindig megmozdultam, és arról álmodoztam, hogy légtornász leszek – aztán anyukám elvitt Nikihez, akivel elkezdtünk edzeni.”

Itt Niki is bekapcsolódik a beszélgetésbe: „Sosem foglalkoztam még Zsaklinhoz hasonló állapotú sportolóval. Meglepett a megkeresés, de úgy voltam vele: ha csak jól érezzük magunkat együtt, és néha átmozgatom, ha egy kicsit fejlődik, már megérte. Valahogy ösztönösen éreztem, mennyit és hogyan kell foglalkoznom vele. Zsakinak óriási akarata van, ami nélkül nem jutottunk volna el idáig. Az új feladat, a kihívás nyilván engem is fejlődésre, új módszerek kitalálására sarkallt.

Kívülről az látszott, hogy Zsaki bokája, lábfeje el van csavarodva, szinte nem is volt combizma. Azzal kezdtem, hogy fekve kimozgattam a csípőjét – mindezt lassan, óvatosan, szinte pontról pontra felfedezve a testét.

Kiderült, hogy a vádlija elképesztően feszes, szinte egyben volt a lábfejével. Elkezdtem kimasszírozni, mozgatni, ami sokszor fájdalommal járt, de érezhető volt a haladás. Sokáig hetente egyszer találkoztunk, de adtam „házi feladatokat” is neki, és bár eleinte otthon nem volt túl aktív, idővel ez változott.”

Kép

Fotó: Kelemen Nikolett

Zsaklin éveinek számával természetesen a súlya is gyarapodott, ezért Niki, aki a táborokba is vitte magával a lányt, sokszor babakocsival, kerekesszékkel tolta, és már egyre kevésbé bírta el. Ezt Zsaklin is érzékelte, tudta, hogy most már tényleg rajta a sor, ha valaha járni akar. Növelték az edzések számát, heti két alkalommal találkoztak, és Zsaklin már otthon is komolyabban dolgozott. Érezte, hogy ha ez az élete értelme, sőt szeretne légtornász lenni, akkor nincs mese! Szépen haladt is: idővel már az öltözés is egyedül ment neki. Nikivel egyszer csak eldöntötték: indulnak a Magyar Rúdsport Bajnokságon (Pole Artistic Hungary) a MÁV Előre színeiben. A korábbi házi bemutatókon az már látszott: Zsaklin nagyon szeret szerepelni, a közönség pedig örömmel fogadja őt. Miután legyőzte a kezdeti bizonytalankodását, beneveztek, és mivel ő volt az egyetlen parasportoló, külön kategóriát kapott, amelyet meg is nyert. Úgy tűnik, ezzel hazánkban úttörőnek számít. A második, 2022-es versenyéről kvalifikált az olaszországi világbajnokságra, ahol szintén egyedül indult a kategóriájában.

Nagyon tudatosan készült arra, hogy Magyarországot képviselje, jól akart szerepelni a hazája színeiben. A versenyt tavaly decemberben rendezték, előtte még több időt szántak a felkészülésre. Ha kellett, hétvégi próbát is beiktattak, Zsaklin pedig a vébé gondolatával feküdt és kelt. „A parapole verseny követelményeinél a zene hossza 3,5–4 perc lehet, előírják, hogy melyik mozdulatot meddig kell kitartani a rúdon, de pontlevonás nem jár. Zsaklinnál a művészi értéket, a mozgáskoordinációt nézik leginkább” – árulja el Niki.

„Nagyon izgultam, és amikor kihirdették, hogy nyertem, mindannyian sírtunk. Anyukám is elkísért a versenyre” – ezt már Zsaklin teszi hozzá, akit teljesen feldob a siker, a médiaszereplés.

Természetesen édesanyja is büszke rá, akivel edzés végén van alkalmam beszélgetni. Ő is örül a lánya fejlődésének. Kezdettől fogva úgy volt vele, meg kell tanulnia járni, amennyire csak lehet. Hordták is fejlesztésre, az óvodában konduktor foglalkozott vele, voltak Dévény-tornán, terápiás lovagláson, úszáson – amit lehet, megpróbáltak. Szilvia eközben felfigyelt arra, Zsaki mennyire szereti a zenét, milyen mozgékony – és amikor meglátta Niki hirdetését, úgy döntött, kipróbálják a rúdsportot, mert ott van, amibe a kislány folyamatosan kapaszkodhat. Ő is arra gondolt kezdetben: ha lánya csupán jól érzi magát az edzéseken, és egy kicsit szerepel, az már jó nekik. „Ehhez képest óriási eredményt ért el, már csak azért is, mert sokkal bátrabb, mint én! Ráadásul sokkal nyitottabb is lett mások felé. Nagyon büszke vagyok rá, meghatódtam a vébé eredményhirdetésén is. Szerintem minden esélye megvan arra, hogy később önállóan tudjon járni.”

Kép

Zsaklin és édesanyja

S hogyan melyek a kilencedik osztályos, informatika–távközlés szakos lány további tervei? Természetesen folytatja az edzéseket, a versenyzést, hiszen a rúdsport lett a mindene. Reméli, hogy idővel nagy álma is valóra válhat: légtornász lehet. Ennek Niki is látja esélyét, főleg, hogy – mint megjegyzi – maga a rúdsport is a Magyar Levegősportok Szövetségének egyik szakága, tehát lényegében légtorna.

Anya nélkül, nőkkel körülvéve

Amikor felvetették neki, hogy „mindenki Cary Grant akar lenni”, csak annyit felelt, hogy ő is. Azzal indokolta, hogy sokkal könnyebb szerepeket játszani, mint önmagát adni – de ki volt ő valójában? 1904-es születésekor Archibald Alec Leach-nek hívták, és ruhagyári dolgozók gyermekeként nőtt fel az angliai Bristolban. Kilencévesen arra a hírre ért haza az iskolából, hogy a bátyja halála miatt depresszióval küzdő édesanyja a tengerpartra utazott nyaralni – de igazából elmegyógyintézetbe került. A fia csak több mint két évtizeddel később láthatta viszont, alkoholista édesapja ugyanis egy idő után azt hazudta neki, hogy az anyja már nem is él, és csak a saját halála előtt vallotta be az igazat. Grant akkor azonnal megkereste az édesanyját, és hátralévő életében gondoskodott róla.

Az iskolából a rossz magaviseletével már 14 évesen kirúgatta magát, hogy egy vándorcirkuszhoz csatlakozzon inkább, amellyel lelkesen turnézott, miközben pantomimet és akrobatikát tanult. Felléptek az Egyesült Államokban is, ahol felfigyeltek a fiatal férfi ügyességére és vonzó külsejére, így elegendő munkalehetőséget kapott ahhoz, hogy a tengerentúlon ragadjon. Hol gólyalábasként alkalmazták, hol zsonglőrködött vagy egykerekezett, mindegyikben helytállt.

Amikor a Broadwayre is meghívták egy vígjátékba, állítólag borzalmas volt a szerepben, a sármjával azonban levette a lábukról a nézőket.

Amint ő maga is bevallotta, nagy szüksége volt arra, hogy az emberek csodálják, ám az őt körülvevő nőkkel nem igazán találta a közös hangot. Talán az anyjához fűződő zavaros viszonya miatt nem tudott igazán hatékonyan kapcsolatot teremteni velük, ezt is ő fogalmazta meg később. Persze miután megkapta első filmes szerepeit, még többen felfedezték benne a végzet férfiját, ő pedig a nevét is „sztárosabbra” vette: ekkor lett belőle – a monogramját tekintve Gary Cooper mintájára, csak megfordítva, sőt talán Clarke Gable után is – Cary Grant.

Kép

Cary Grant 1958-ban – Forrás: Wikipedia

Beteljesületlen szerelem, ikonikus partnerek

Minden idők egyik legsikeresebb férfi színészévé vált: hat olyan alkotásban szerepelt, amelyet a legjobb film Oscar-díjára jelöltek, míg főszereplőként kétszer jelölték (az Emlékek szerenádja és a None But the Lonely Heart című filmjeiért), ám végül egyik díjat sem kapta meg. Ez bántotta is, csak az kárpótolhatta, hogy 1970-ben Oscar-életműdíjjal tüntették ki – addigra azért tekinthették teljesnek az életművét, mert 1966-ban, amikor negyedik feleségétől megszületett Jennifer lánya, végleg visszavonult a filmezéstől. Onnantól a legjobb rendezők is hiába bombázták ajánlatokkal. Nem csoda, elég rögös úton jutott el az apaságig.

Első három felesége közül egyikért sem rajongott olyan ifjonti hévvel, mint Sophia Lorenért, aki 31 évvel volt fiatalabb nála.

A Büszkeség és szenvedély című film forgatásán lett őrülten szerelmes belé, és egy darabig szinte üldözte a szerelmével. Lorennek azonban Carlo Ponti producer is udvarolt, s miután mindkét férfi elvált a feleségétől, hogy egymásra licitálva megkérjék a kezét, a nő Pontit választotta. Annak ellenére, hogy Grant egy-egy forgatáson továbbra is virágok százaival árasztotta el, végül összetört szívvel fel kellett adnia a próbálkozást.

Időközben Grace Kellyvel is együtt játszott, akit annyira megkedvelt, hogy később, az 1982-es temetését a tévéközvetítésben jól láthatóan végigzokogta. „A legjobb színésznő volt, akivel valaha dolgoztam. Teljesen ellazult, könnyed típus, aki abszolút OTT volt” – mondta róla. Ingrid Bergmannal pedig olyan közeli barátságba került a Forgószél (1946) és az Indiszkrét (1958) forgatásán, hogy 1958-ban a távollétében ő vette át helyette a legjobb női főszereplő Oscar-díját. Katharine Hepburn is nagy hatással volt rá: „a legmágnesesebb nő, akit valaha láttam”, jellemezte. Feleségei azonban az említetteknél kevésbé ismert színésznők lettek. Második választottja, Barbara Hutton fiát Grant a válásuk után is sajátjaként szerette, így amikor az repülőgép-balesetben meghalt, ő is lelki mélypontra került. A fenti előzmények után, 62 éves korában született meg Dyan Cannon színésznővel közös gyermekük, akinek a kedvéért Grant az újabb forgatások helyett már „csak” a Faberge kozmetikai cég igazgatói posztját vállalta, illetve mozis cégekben szerzett üzleti érdekeltségeket.

De igazából a lánya lett a mindene.

Cary Grant negyedik feleségével, Dyan Cannonnal és lányukkal 1966-ban – Forrás: Profimedia

Filmbe illő sztorik az életében is

Cary Grant személyéhez a mai napig számos legenda, illetve anekdota kötődik. Kevesen tudják, hogy Ian Fleming író még James Bond karakterét is részben róla mintázta, a színész mégsem játszotta el Bond szerepét a Dr. No-ban, mert amikor 1962-ben felkérték rá, 58 évesen már túl öregnek érezte magát hozzá. Akkor már nem lett volna képes arra, amire fiatalon, amikor akrobatamúltjának köszönhetően a legtöbb kaszkadőrmutatványt a filmjeiben magára vállalta. Sztárstátuszára példa: egyszer ő és a szintén Oscar-díjas Charlton Heston részt vettek egy – Margaret Thatcher brit miniszterelnök tiszteletére adott – vacsorán a Downing Street 10-ben. Heston utólag újságolta a feleségének, hogy Thatcher asszony mellett ült, mire a nő annyit válaszolt: „Az semmi, nekem legközelebb Cary Grant mellett kell ülnöm!” Mégsem ismerte mindenki: 1968-ban, amikor már visszavonult, Michael Caine-nel sétált az utcán, egy rajongó megállította őket, de csak Caine-t ismerte fel. Utána Granthez fordulva megjegyezte: a mai filmsztárok milyen jól kezelik a nyilvánosságot, amire Grant helyeselt.

Sosem alakított gonosztevőt, és vígjátékokban lett igazán népszerű, amelyekről azt tartotta: azért kockázatosak, mert a kudarcuk azonnal szembetűnő, ha a közönség nem nevet.

Míg egy színdarabnál ez helyben rögtön kiderül, egy filmvígjátéknál csak hónapokkal az elkészítése után, amikor vetítik a moziban. Véleménye alátámasztására régi kedvenc angol színészét, A.E. Matthews-t idézte, aki a halálos ágyán megjegyezte: „Haldokolni kemény dolog, de korántsem annyira, mint egy vígjáték.”

Kép

Cary Grant az Észak-Északnyugat című filmben – Forrás: Wikipedia

Grant gyakran játszott a tényleges életkoránál jóval ifjabb karaktereket, például a Fogjunk tolvajt! című romantikus Hitchcock-thrillerben 50 évesen egy 34 éves férfit. Valódi énjéhez állítása szerint a Lúd atya című 1964-es kalandfilmben alakított szerepe állt a legközelebb. Ami biztos: mindig karcsú és fitt maradt, visszavonulása után csak a haját nem festette tovább, onnantól teljesen ősz volt, ám a nők így is töretlenül szerették.

Erősebbnek lenni a káros szenvedélyeknél

Annak ellenére maradt a nyolcvanas évekig nagyjából egészséges, hogy nem vetette meg az italt, és 1957-ig napi 60 szál cigarettát szívott. Akkor harmadik felesége, Betsy Drake kitanulta a hipnózist, és egyik este a férfin alkalmazta: az ágya mellett egy széken ülve nyugodtan, ütemesen ismételgette, mennyit árt neki a dohányzás, mire Grant másnap úgy ébredt, hogy már nem akart rágyújtani.

Az alkoholfogyasztását pedig már 1948-tól visszafogta, amikor hepatitisfertőzés miatt úgy megbetegedett, hogy az orvosok kevesebb mint tíz százalék esélyt adtak neki a túlélésre.

Több mint hat hónapjába telt felépülni. Legközelebb 1984-ben esett át kisebb agyvérzésen, a végzetes stroke pedig 1986-ban érte. Akkor épp turnézott a Beszélgetés Cary Granttel című műsorával, amelyben a filmjeiből mutatott részleteket, és a közönség kérdéseire válaszolt. Az iowai Davenportba tervezett fellépése előtt a helyszínen rosszul lett, és két hónappal a 83. születésnapja előtt a helyi kórházban elhunyt. Végrendelete szerint nem tartottak temetést, hamvait a Csendes-óceánban szórták szét.

1. Érdekességek Cary Grantről
Gyerekként félt a késektől és a magasságtól.
Felnőttként csak egy metszőfoga volt, mert a másikat korcsolyázás közben elvesztette. A többi fogát fogorvosokkal „összenyomatta”, hogy kitöltse a hiányt – ezt csak egy sasszemű operatőr vette észre.
Ki nem állhatta, ha sminkelték, ezért egész évben igyekezett napbarnított maradni.
Mindig aranyláncot hordott, idősebbként három kis dísszel. Ezek feleségei vallását jelképezték: egy Szent Kristóf-medál a római katolikus Virginia Cherrill, egy kis kereszt a protestáns Barbara Hutton és Betsy Drake, valamint egy Dávid-csillag a zsidó Dyan Cannon tiszteletére.
Nagy rajongója volt Elvis Presley-nek, az Elvis: Ahogyan lenni szokott című 1970-es koncertfilmben fel is tűnik, ahogy beszélget vele a színfalak mögött. Azt pedig Elton John idézte fel, hogy az 1976-os turnéja egyik csúcspontja volt, amikor egy koncert után találkozott Cary Granttel.
Anyagilag jól állt, de nem szórta a pénzt. Otthonában minden üvegen megjelölte az ital magasságát, számolta a kandalló fahasábjait, nyilvántartást vezetett a megvásárolt/elfogyasztott élelmiszerekről.
Oscar-gálán 1985-ben jelent meg utoljára, amikor James Stewartnak adott át Oscar-életműdíjat.
Utolsó éveiben harcos dohányzásellenes volt.
Ötödik feleségével, Barbara Harris-szel a halála évében megújították fogadalmukat.
Unokái – Cary Banjamin Grant (2008) és Davian Adele Grant (2011) – születését már nem érhette meg.

2. Idézetek Cary Granttől
„Apám azt szokta mondani: »Téged lássanak, ne az öltönyt!« Az utóbbi másodlagos legyen.”
„500 apró részlet szükséges ahhoz, hogy egyszer kedvező benyomást kelts.”
„Az első kameratesztemen megbuktam. A rendező túl vastagnak tartotta a nyakam – és igaza volt.”
„Életképletem igen egyszerű. Reggel felkelek, este lefekszem, közben pedig elfoglalom magam, ahogy tudom.”
Az életkorról: „Amikor mások azt mondják, milyen fiatalnak nézel ki, arra is emlékeztetnek, milyen öreg vagy.”
Házasságairól: „Úgy tűnik, minden új házasságot nehezebb túlélni, mint az előzőt. Én bolondulok a büntetésért – folyton visszamegyek még többért, ne kérdezd, miért.”
A nőkről: „Nem szeretem a sok sminket és a sok parfümöt. Ha valaki sokat sminkel, az azt mutatja, hogy nem elégedett a vonásaival, ami a bizonytalanságát jelzi.”
„Hagyom, hogy az emberek azt gondoljanak és mondjanak, amit akarnak. (...) Senki gondolatait nem tudom irányítani, elég gondom van azzal, hogy a sajátjaimat irányítsam.”
„Abban a kiváltságban volt részem, hogy Hollywood legdicsőbb korszakának részese lehettem.”
Lehetséges sírfeliratát így fogalmazta meg: „Szerencséje volt – és ezt tudta is.”

Források:
https://www.imdb.com/name/nm7977629/bio
https://hu.wikipedia.org/wiki/Cary_Grant
https://stacker.com/celebrities/cary-grant-life-story-you-may-not-know
https://www.thefamouspeople.com/profiles/cary-grant-3318.php

A Hadik a neves 18. századi hadvezér, Hadik András hőstetteit dolgozza fel. Hogyan lett a tiéd Erzsébet porosz királyné szerepe? Kiszemelt rá téged a rendező, vagy castingoltak?

Nekem még Amerikában Steinhauser Andi castingos ajánlotta a figyelmembe ezt a szerepet. Elküldte a szövegkönyvet a vonatkozó jelenetekkel, amit megtanultam, és a saját előadásomban visszaküldtem videón a rendezőnek, akivel ezt követően online találkoztunk. Aztán eltelt fél év, és csörgött a telefonom. Épp Magyarországon voltam, az Erzsébet hídon hajtottam át autóval, amikor Szikora János közölte, hogy rám osztaná Erzsébet királynő szerepét. Mint később kiderült, eleve látott bennem valamit, amitől úgy érezte, én tudnám hitelesen eljátszani a porosz királynét.

Milyen a te Erzsébet királynéd?

Ő Frigyes Vilmos porosz király felesége, 1840-től 1861-ig volt Poroszország királynéja. Mivel férje sokat volt távol, ő vezette a kastélyudvart. Áttért az evangélikus hitre, rengeteget olvasott, emellett filozófiai és vallási témájú könyveket fordított franciáról és angolról magyarra. A kortársak a Frigyessel való házasságát boldognak írták le, ő azonban meglehetősen magányos volt. Férjével csupán évi egyszer, a születésnapján találkozott. Egy szeretetre méltó, intelligens nőről beszélünk, akinek nincs kire támaszkodnia. Aztán megjelenik Hadik András…

A főbb szerepekben Trill Zsolt, Molnár Áron, Szabó Győző, László Zsolt, Horváth Lili láthatók. Neked talán a Hadik Andrást játszó Trill Zsolttal volt a legtöbb közös jeleneted, nemde?

Igen, és Molnár Áronnal, aki Gvadányi Józsefet játssza a filmben. Minden kolléga nagyon szimpatikus volt, Trill Zsoltban azt csodáltam leginkább, hogy rendkívül ösztönösen tud játszani. Szikora János pedig az első olyan rendező az életemben, aki egyben színész is. Ez a „kettősség” nagy segítség volt számomra, ugyanis tudta, milyen instrukciókra van szüksége egy színésznek, ráadásul lélektanilag is felkészített a szerepre, aminek köszönhetően könnyen képes voltam azonosulni Erzsébet királyné érzéseivel, drámájával és humorával.

A hazai rendezők közül még kikkel dolgoznál szívesen?

Sok remek színész és rendező van Magyarországon, régebben is így volt ez, elég, ha csak Szabó Istvánra vagy Jancsó Miklósra gondolunk. Szívesen dolgoznék egyszer Enyedi Ildikóval, Szász Jánossal vagy Deák Kristóffal is, Kristóffal egyébként ismerjük egymást. Ha látom a neten egy magyar film trailerét, rendszerint utánaolvasok, és van, hogy felveszem a kapcsolatot az alkotóval online, csak hogy picit beszélgessünk.

Szeretek magyar nyelven játszani, és nem titok: szeretnék többet forgatni Magyarországon.

Két éve Szabados Mihály adott interjút a Képmásnak, amelyben Téged is említett: „Ha akcentusod van, az egyértelműen hátrány. Legtöbbször be se hívnak castingra. Ugyanez a helyzet, ha meglátják, hogy nem amerikai a neved. Egyértelműen azok vannak nagyobb előnyben színészként, akik nem Magyarországon születtek, mint például Gáti Kati vagy Bordán Lili.” Te hogy látod, valóban könnyebb érvényesülni Amerikában színészként azoknak, akik kint születtek, mint azoknak, akik később telepedtek le?

Mindig voltak és lesznek olyanok, akik befutnak, függetlenül attól, kint születtek-e, vagy később költöztek ki, de összességében mindenkinek rögös az útja. Itthon, ha elvégzed a színművészetit, nagy esélyed van leszerződni egy társulathoz, vagy szabadúszóként érvényesülni. Kint nem ilyen egyértelmű ez, mert a színészet ott szabad piac. Persze – mint mindenütt a világban – fontos, hogy tehetséges, szakmailag alázatos legyél, és kell szerencse meg kapcsolatok is. Nem engedheted meg magadnak, hogy otthon ülj a lakásodban, és várd, hogy megkeressenek egy szerepre, csak mert korábban már szerepeltél egy sorozatban vagy filmben. Én proaktív vagyok, kimozdulok, nyitok a világ, a filmes események felé. Most épp itt vagyok Magyarországon a Hadik premierje miatt, egyúttal jelzem, hogy kész vagyok ismerkedni, dolgozni, ha érdekes szerepről van szó.

Anyukád Bordán Irén, az 1970-es évek magyar filmjeinek egyik meghatározó színésznője. Példakép számodra?

Persze, mindig tiszteltem őt, mert annyira jó ember és anya! Sokat tanulok tőle a mai napig. Nagyon más személyiségek vagyunk, ő sok szempontból sokkal összeszedettebb, mint én, de, ha most ő ülne itt, akkor valószínűleg ő mondaná ugyanezt rám. A lényeg, hogy rálátunk egymás vakfoltjaira.

Akik ismerik anyut, azt mondják róla, tökéletes ember, értsd ezt úgy, hogy mindig mindenbe beleadja a száz százalékot, a környezete is mindig rendezett.

Felteszem, akkor te is maximalista vagy valamilyen szinten, hiszen ezt láttad, ez volt a minta.

Igen, de már sikerült leadni belőle az évek során. Az anyaság is kellett hozzá.

Miért kellett leadni belőle? Szorongást okozott?

Igen, de már el tudom fogadni, hogy nem felelhetek meg mindenkinek, s hogy nem lehet mindig minden élethelyzetben maximálisat nyújtani. Nem mindig tudok tökéletes feleség és anya lenni. Szükségem van arra, hogy szakmailag is kiteljesedjek, mert ez feltölt, és egy kiegyensúlyozott nő a családjának is harmóniát és jó kedvet sugároz.

Clio lányod 2020-ban, Maya pedig tavaly novemberben született. A férjeddel hogyan ismerkedtél meg?

Régebben, úgy tíz évvel ezelőtt fél éven át randiztunk, de a munka őt New Yorkba szólította. Aztán én férjhez mentem, de a férjemmel elég hamar rájöttünk, hogy más célok vezérelnek minket. Nem sokkal az után, hogy elváltam, valahogy újra levelezni kezdtünk, aztán elég hamar össze is költöztünk, házasságot kötöttünk, majd megszülettek a lányaink. Valószínűleg meg kellett hogy érjünk egymásra.

Laza, túlóvó, az arany középutat képviselő – milyen anyuka vagy? 

Próbálom nem agyonaggódni magam. Esések mindig lesznek, de ahelyett, hogy nagyon félteném és óvnám a gyerekeket, megpróbálom megtanítani nekik, hogyan vigyázzanak magukra.

A szüleid már egy ideje Magyarországon élnek, és úgy tudom, az otthonotokon kívül mindig angolul beszéltetek. Clióval hogyan csinálod? Kétnyelvű lesz?

Szeretném, ha mindkét lányomnak lenne legalább egy alap magyar nyelvtudása. Cliónak néha nehéz magyarul válaszolnia, de folyamatosan ragadnak rá a kifejezések, a szavak.

Mit érzel, ha a magyar nemzeti himnuszt hallod?

Még sosem sírtam sem az amerikai, sem a magyar himnusz alatt, de nem azért, mert nem érintenek meg, hanem mert én az országokhoz soha nem elsősorban érzelmileg kötődtem. Engem az az univerzális nyelv érdekel, amely segítségével a különböző nemzetek egymáshoz tudnak kapcsolódni, ez a nyelv pedig a film, a művészet nyelve.

Hiszek abban, hogy a történelem, a családunk története sejtszinten bennünk él. Az amerikai kultúra egy külső réteg rajtam, amit felvettem, a magyar pedig olyan, amit egyre jobban szeretnék megismerni és megérteni.

Ebből a szempontból hasonlítunk Erzsébet porosz királynéval. Ő osztrák királylány volt, porosz királyné lett. Bár én a jazz, a baseball és a Don’t worry, be happy közegében nevelkedtem, mégis ösztönösen keresem az itthoni embereket, kapcsolatokat és szakmai lehetőségeket.

Hogyan lett belőle Cipő?

Bódi László 1965. május 3-án született Ungváron, de csak egyéves koráig élt Kárpátalján, a gyerekkora nagy részét már Kisvárdán töltötte. Édesapja kőműves volt, édesanyja irodai dolgozó. Élete – saját megfogalmazása szerint – egyik legszebb időszakáról felnőttként, Zoltán János „Republic 20” című, 2010-es könyvében így mesélt: „Szerettem óvodába járni, annak ellenére, hogy a közös játékokban nem nagyon vettem részt, féltettem a tiszta ruhámat. Állítólag szóltam a rokonaimnak, hogy vegyenek fel, új a cipőm, ne kopjon. Felmásztam a bejáratnál egy létrára, ott vártam az anyukámat. Az óvoda mellett volt egy lánygimnázium, a kerítésen keresztül figyeltem a lányokat.”

Futballistának készült, ám foci közben megsérült a csuklója, ezért választania kellett a sportolás meg a zongorázás között, és utóbbi mellett döntött. Többek között az LGT Kék asszony című dala is nagy hatással volt rá, de a zene – akárcsak a többi későbbi Republic-tagot – az Egy nehéz nap éjszakája című Beatles-film láttán ejtette végképp rabul. A gimnáziumban Cipőfűző néven zenekart alapított, ennek kapcsán ragadt rá a Cipő név. Olyan Republic-dalok korai verziói születtek meg a Cipőfűző műhelyében, mint a Furcsa magasban, a Gyerek vagyok, a Valahogy másképp történt meg, a Csodákban lépkedem vagy a Csak az emlék marad. Az együttes Kisvárdán helyi legenda lett, Cipő pedig a dalszövegeivel már tizenévesen diákköltődíjat nyert.

A tehetségére egy irodalmi körben Bródy János is felfigyelt, aki a Republicot később „a kilencvenes évek Illés zenekarának” nevezte.

Cipőfűző – Cipő a legtöbb fotón egy „Elek” feliratú szintetizátornál látható, akkor még így becézték

Az emlékei szerint már gyerekként is felnőttes fejjel gondolkodó, mindig idősebbekkel barátkozó Cipőt a szülei katolikus vallásúnak nevelték, de csak a katonaság után keresztelkedett meg, saját elhatározásból. 18 évesen költözött Budapestre, ahol előbb teológiát hallgatott, majd a MÁV-nak és a postának is dolgozott kézbesítőként. A konzervatórium dzsessz-előkészítőjén zongorázott, s 1990. február 23-án – a Halak jegyében – négy társával megalapította a Republicot. Első dalaik egyike is az Ahogy a halak címet viselte, Nagy Feró pedig a Repül a bálnát játszotta le tőlük először Garázs című rádióműsorában. Innen ered az együttes jelképe, a Republic-zászlón látható halba zárt ember is.

Szerelmei a sorok között

Mindjárt az alakulásuk évében rockfesztivált nyertek Balatonlellén, abban a városban, amelyet a 67-es út köt össze Kaposvárral. Cipőt a halála előtt négy hónappal egy a Rockinform magazinban publikált interjúban kérdeztem a Kaposvárhoz fűződő emlékeiről, és így válaszolt: „Egyrészt személyesek, mert »A 67-es út« című dalt egy kaposvári lányhoz írtam. Másrészt az 1995-ös dupla sportcsarnokos koncertünkkel, amely »Október 67 – Két nehéz nap éjszakája« címmel lemezen is megjelent, elindult egy különleges kapcsolat a Republic és Kaposvár között. Nem játszunk ott minden évben, hogy megmaradjon a súlya. Más városokban évente fellépünk, de Kaposvárra vigyázunk.”

Kaposvár állíttatta a tiszteletükre 1997-ben a Hazatalálok című szobrot, Kling József művész munkáját is, amely három kőből áll. Ezek a zenekar, a dalok és a közönség hármas egységét szimbolizálják – egyik sem létezne a másik nélkül.

A Republic 1990-es Indul a mandula!!! című lemezén Cipő a Pionyírok, előre bátran című nótában gimnazistakori NDK-s szerelmét, Andrea Battchert is megénekelte: „Megérkezett egy régen várt üzenet – ki lehet? Andrea Battcher Budapestre érkezett, fékezett.” A Madárjós vakáción című dalt pedig Tóth Krisztina költőnőhöz írta, akihez fűződő érzelmeit így idézte fel: „Ez volt az első alkalom, amikor a szerelemben nagy fájdalmat éreztem. Később rájöttem, hasznos volt, megedzett.” A dalba azért is kerülhettek „A Párizsi udvar zárva, mert a Párizsi udvar szép, azért széles a folyó, mert nagyon hosszú a híd” sorok, mert újságkihordóként kulcsa volt a Párizsi udvarhoz.

A debütáló lemez sikere után az együttes kiadót váltott, ám a Hungarotonnal kötött régi szerződésük még egy korong kiadására kötelezte őket. Ekkor született meg az Üss a kazettára! című rendhagyó albumuk, amelyre Nagy László Attila dobos 37 percnyi dobszólót játszott fel, más hangszer nem is kapott szerepet.

Kaposvár – az örökzöldeket felvonultató „Republic Ki mit tud?” gyakran volt a koncertprogram része

Annak az állandóságnak a kulcsa, hogy a Republic Cipő haláláig tartó történetében csupán egyetlen tagcsere történt – az 1991-es Hoppá-hoppá!!! című lemez után Rece-Apó Bali Imrét Patai Tamás gitáros váltotta – az volt, hogy a legtöbb dalt jegyző énekes minden bevételt azonos arányban osztott fel a tagok között. „Hosszú távban gondolkodtam, legyen minden közös, tudtam, így nem lesz vita semmiből. Azt gondolom, az ember a tehetségét azért kapta, hogy szolgáljon vele, nem azért, hogy visszaéljen” – indokolt. A 23 közös év során Tóth Zoltán gitáros volt a fő szerzőtársa, ő zeneileg is meghatározta a zenekar hangzását, olykor a többiek is írtak, Boros Csaba basszusgitáros énekelt is.

Kép

Bódi László Cipő – Forrás: Wikipedia

A kismadár dühösen repült ki

Az 1992-es Én vagyok a világ című lemezük kevésbé lett sikeres, az egyik népszerű zenei magazin egy cikkében akkor azt jósolta, hogy az együttes pár éven belüli feloszlik, és a feledés homályába merül. Nem így lett. Cipő arról az albumról is úgy tartotta, hogy a korral nemesedett: „Régi lemezeinkről is változik néha a véleményem: tíz évig úgy él bennem, hogy milyen rossz lett, aztán meghallgatom, és rájövök, hogy annyira nem is. Az Én vagyok a világ című lemezzel is ez történt. Ma már értékelem.” Az énekes ez után, az 1993-as Hahó öcsi!!! lemez készítése idején borotválta le a haját, megújult külseje a védjegyévé vált. A zenekar akkor Gergelyiugornyára vonult alkotótáborba, és újabb erős albumot alkotott. Ezt követte a Ha itt lennél velem és A 67-es út sikere, majd jött a Szállj el kismadár.

Ezt a rádiók által később „agyonjátszott” klasszikust Cipő egy olyan lányhoz írta, akivel karácsonykor minden vágya ellenére sem tudott találkozni, épp ezért kimondottan dühös kis dalocskának szánta. Mégis vidáman éneklős sláger lett belőle, amelyről azt sem lehetett tudni, hogy melyik a refrénje: a „Szállj el, kismadár...”, a „Csak a hold az égen...” vagy a „Vap-vap-vapsuvapp...” kezdetű rész. Az ezt is tartalmazó Tüzet viszek, majd az Igen, a Zászlók a szélben és az Üzenet című albumok (1995–1998) a zenekar talán legszebb éveit fémjelezték. Ezekre Cipő 2010-ben, amikor az együttes 20 éves lett, így emlékezett: „A Republic első tíz évét szinte teljesen öntudatlan állapotban csináltam végig, mintha fel sem fogtam volna a történéseket. Mostanában értettem meg, egyáltalán mi is történt. Néha megrémülök a koncerteken, eljön a sok ember, azt kiabálunk, azt játszunk, amit akarunk. Mostanában kezdem megérteni, s így már nehezebb, bizonytalanabb vagyok, magamban is.”

Republic-nóták egyvelege a zenekar 20 éves születésnapi koncertjén a Budapest Sportarénában

Cipő sokkal inkább szerzőnek tartotta magát, mint előadónak, mindig is inkább dalokat akart írni, mintsem egy zenekarban énekelni. Rendszeresen írt Halász Juditnak és Koncz Zsuzsának is, illetve közös lemezt készített szólóban Rajcs Renátával (A Cipő és a Lány, 1995), a Republic neve alatt pedig Cseh Tamással (Levélváltás, 2000). Eközben a magánéletben ikerlányok, Petra és Réka édesapja volt, akikkel Szigetcsépen éltek. 2001 őszén, A reklám után című album borítóján szerzőként Abu Petra (arabul: Petra apja) néven tüntette fel magát. Hobbijának az alvást tartotta, s inkább esténként volt elemében, sok dala az éj leple alatt zongora – illetve egy pohár bor vagy pezsgő – mellett született. A vidéki levegő mellett a fővároshoz is ragaszkodott, Budapesten is fenntartott magának egy kis lakást.

Kép

A szerző saját fotói a Cipővel való utolsó találkozásáról – Fotók: Szász Adrián

Nem csak sétálni jött a földre

A Republic 2000–2013 közötti időszaka kevésbé volt hangos, kiszámíthatóbban alakult. Nem az új csúcsok ostromlásáról, hanem annak az elismertségnek a megőrzéséről szólt, amit az hozott, hogy a kilencvenes évek közérzetét oly hitelesen ültették át könnyűzenébe. Cipő az együttest addig folytatta volna, amíg az öt sztenderd tag együtt marad, és az aktuális évük nem sikertelenebb, mint az előző. Búcsúkoncertjüket a régi Népstadionba álmodta meg, ennek lehetséges dátumát azonban – éppen az állócsillagszerű sikeresség miatt – mindig távolabbra tolta. „Úgy érzem, már húsz éve olyasmit csinálok, amit nem lehet megtanulni. És ez félelmetes is. Én nem tudom, hogyan kell dalt írni, vagy jó dalt írni: vagy jön, vagy nem. Mindig van egy rettegés, mert olyasvalamit csinálsz, amiről nem tudod, hogyan kell” – elmélkedett még az utolsó fellépései idején is a már idézett Rockinform-interjúban.

„Számtalan misztikus történet volt az eddigi életemben, amire nem találtam földi magyarázatot. (...) Az ember előre megérez történéseket, találkozásokat, innentől számomra természetes, hogy misztikusnak látom a világot. Sokkal több annál, hogy sétálgatunk a földön. Azt gondolom, biztos van valami az életen túl” – mondta a Republic-könyvben, és mintha a halálát is megérezte volna. Már a szívbetegségét megelőző években is emlegette, úgy érzi, hogy a nagy dolgok már megtörténtek vele. „Nagy kő zuhan, átrepült a szívemen, segíts, hogy szép legyen, ha egyszer földet ér. Nagy kő zuhan, ez volt az életem, ahonnan érkezett, oda egyszer visszatér” – énekelte a 2003-as Aki hallja, adja át! című lemezen, 2013-ban pedig éppen a szíve vitte el, amellyel az ilyen szép szerzeményeit írta.

Március 15. – Nem múlhatott el ünnepi Republic-koncert az Ezt a földet választottam című dal nélkül

„Meg kell köszönni a sorsnak, hogy nekünk ezt a feladatot szánta. Lehet, hogy a zenekar akkor is lett volna, hogyha nem mi vagyunk a tagjai” – gondolkodott el még 32 évesen egy tévéinterjúban. Az utolsó találkozásunkkor pedig, amelyről nem sejthettem, hogy az utolsó, a búcsúkézfogás után behívott a zenekari próbára, ahol a koncerteken megszokottnál lágyabban dúdolta egy szál gitár és hegedű dallamára: „Ezt a földet választottam, ezt a napot úgy akartam”. A sorok, amelyek a zenésztársain kívül akkor csak nekem szóltak, legalább annyira a fülemben csengnek ma is, mint annak a legelső koncertnek a hangjai, amelyre 1991-ben az édesapámmal kézen fogva érkeztünk.

Források:
Személyes emlékek, Egyszerűen Cipő című Rockinform-interjú, Zoltán János: Republic 20 című könyv.

Fotó: Katona László
Támogatott tartalom

Nagyhatalmi játszmák kereszttüzében

A második világháború végeztével a japánok a vesztes oldalon álltak. Kérdés volt, mi lesz Vietnam sorsa? Mivel az ország a gyarmatbirodalom ékköve volt, a franciáknak eszük ágában sem volt elengedni, annak ellenére, hogy a vietnamiak kiálltak függetlenségi törekvéseik mellett. 1945-ben kikiáltották a Vietnami Demokratikus Köztársaságot (VDK), ez lett a kommunista Észak-Vietnam, a déli részt pedig a francia alakulatok próbálták birtokba venni. A Việt Minh mozgalom kínai és szovjet támogatással sikerrel állt ellen a francia támadásoknak: 1954-ben a franciák totális vereséget szenvedtek, ám az Egyesült Államok anyagilag támogatta a déli országrészt, 1954-re a francia hadi kiadások 80 százalékát ők finanszírozták.

Indokína (Laosz, Kambodzsa és Vietnam) a 19. században francia gyarmat volt. Később, a második világháború alatt Vietnam japán megszállás alá került, ám a helyiek létrehoztak egy ellenálló szervezetet Liga Vietnam Felszabadításáért néven, ez volt a Việt Minh. Küzdelmüket támogatta a brit, a kínai és az amerikai fél is. A Liga tagja lett egy fiatalember, Nguyen Sinh Cung, azaz Ho Si Minh, aki később a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke lett, általa jelent meg a kommunizmus az országban.

Végül az 1954-es genfi egyezmények nyomán a 17. szélességi fok mentén kettévágták az országot. Délen kikiáltották a Vietnami Köztársaságot, északon maradt a VDK, Laosz és Kambodzsa pedig függetlenné vált. „Az egyezményt egyedül az Egyesült Államok nem írta alá, mert volt egy olyan pontja, hogy népszavazás útján egyesülhet a két terület. Az amerikaiak ettől féltek. Ekkor már élt a Truman-doktrína, a kommunizmus feltartóztatásának doktrínája, e mentén politizált Eisenhower elnök. Kína is kommunista állam volt, így volt mitől félnie az USA-nak a térségbeli befolyást illetően” – magyarázza Kovács Örs. A Vietnami Köztársaság élére Amerika Ngo Dinh Diem-et állította.

Dél-Vietnam első elnöke zsigerből kommunistaellenes volt, de csak látszólag volt demokrata, politikája nem segítette elő a megbékélést.

A déli területeken kommunista támogatással létrejött a Nemzeti Felszabadítási Front, a Vietkong, ami annyit jelent: vietnami komcsik.

Kép

Ho Si Minh német matrózokkal – Forrás: Wikipedia

Pokol a dzsungelben

Kennedy elnöksége idején már katonai alakulatok, tanácsadók is voltak Dél-Vietnamban. Diem vaskézzel vezette országát, és keményen leszámolt az uralma ellen tüntető kommunistákkal, nacionalistákkal, buddhistákkal. A hadsereg soraiban is voltak ellenfelei, végül katonai puccsal – Amerika hallgatólagos beleegyezésével – 1963-ban eltávolították a hatalomból, és meggyilkolták. Hivatalosan Amerika azt állítja, hogy belekeveredett ebbe a háborúba, valójában azonban nem tudtak belőle kikeveredni. Ugyanebben az évben Kennedy merénylet áldozata lett, ezzel megint új helyzet állt elő.

Az amerikai választások évében, 1964-ben indultak a harcok. Ennek előzménye, hogy a Tonkini-öbölben három amerikai hajót ért támadás, amelyek közül az egyik felderítő tevékenységet végzett Észak-Vietnam partjainál. Johnson elnök a kongresszustól kért támogatást, hogy ezt megtorolhassa. „Az amerikai vezérkar azt mondta, hogy 700 ezer–1 millió katona egyidejű bevetésére és hét évre van szükség, hogy megnyerjék a háborút. A legtöbb katona, amennyit egyszerre bevetettek, 550 ezer volt, azaz nagy eredményre nem lehetett számítani, bár hét évig valóban eltartott a háború. Johnson úgy akart nyerni – ahogy a mesében szokták mondani –, hogy jut is, marad is. Korlátozott bombázásokat hajtottak végre, ami elsősorban légi csapásokat jelentett. Eközben a Vietkong nagyon ki tudta használni a terület természeti adottságait” – fogalmaz Kovács Örs.

Pokol volt az amerikai katonák élete, a dzsungelharc a helyi ismeretekkel rendelkező Vietkongnak jobban feküdt. A sűrű őserdőket, hegyeket, sziklabarlangokat, folyókat használták természetes fedezékként. 

Az amerikaiak nem véletlenül próbálkoztak az úgynevezett Agent Orange növényirtószerrel. A cél az volt, hogy kiirtsák a növényzetet, és láthatóvá tegyék az ellenséget, a gyomirtó viszont a vietnami civil lakosság életét veszélyeztette.

Hogy mindezt elviseljék, az amerikai fegyveresek stresszoldásra állítólag drogokat is használtak.

„A Dél-Vietnamban harcoló gerillacsapatok a szovjetektől föld-levegő rakétákat is kaptak, így óvóhelyeket tudtak kiépíteni, a falvakat használták bázisnak. A civil lakosság is a háború célkeresztjébe került” – hangsúlyozza a történész. Ez rontotta a háború imidzsét, és zavarta az amerikai vezetést. 1966-67-ig az amerikai sajtó és a közvélemény egyöntetűen támogatta a háborút, ám utána átfordult a hangulat. De mi vezetett ehhez a fordulathoz? „Ez egy PR-háború volt, az első olyan háború, amelyet a tévé közvetített, mutatták a borzalmas képeket. A sajtó fordította a háború ellen az amerikai közvéleményt.” A történész kiemeli, hogy 1968. január végén a híres Tet-offenzíva volt a Vietkong legnagyobb támadása és legkatasztrofálisabb veresége. Mindenhonnan visszaverték őket az amerikaiak, egy várost, Hue-t kivéve. Ám egy hónap múlva Hue is amerikai kézre jutott. „Ennek ellenére minden tudósítás Hue-ról szólt, nem arról, hogy Amerika micsoda győzelmeket aratott” – mutat rá.

„Szeretkezz, ne háborúzz” lett a jelszó

„Az USA-ban a koreai háború óta általános hadkötelezettség volt érvényben, a vietnami háború alatt azonban általánossá vált, hogy a férfiak elégették a behívóikat. Az átlagembernek úgy tűnt, a gazdagok, a középréteg és az egyetemisták megússzák a katonaságot, csak a fehér- és feketebőrű munkás származású fiatalok vonulnak be” – hangsúlyozza a Rubicon munkatársa.

Ez az időszak egybeesett a polgárjogi mozgalmakkal, valamint 1964-ben a Berkeley egyetemről indult ki az első diákmegmozdulás, amely ’68-ban tetőzött. Sokasodtak a tiltakozások az egyház részéről is, ülősztrájkokat tartottak a sorozóirodák előtt, háborúellenes tüntetések kezdődtek. A népszerű zenészek, együttesek is kiálltak a béke mellett.

A „szeretkezz, ne háborúzz” szlogen lett a jelszó: élj, legyél boldog, minek akarsz a világ végén egy dzsungelben meghalni. A Deep Purple-től Bob Marley-n át John Lennonig minden sztár sorra írta a háborúellenes számokat.

Többek közt Jane Fonda színésznő is a háborúellenes mozgalom élére állt, többször járt Vietnamban is. A politikai vezetés egyértelműen elvesztette a média és a közvélemény fölötti befolyását.

Kép

Béketüntetés 1967-ben, San Franciscóban – Forrás: Wikipedia

„A republikánus Nixon 1968-ban a háborúellenességgel kampányolt, és meg is nyerte a választásokat. Ám kezdetben fokozta a légierő tevékenységét, korlátozott akciókat engedett Laosz és Kambodzsa ellen, hogy erősítse a térségben az amerikai befolyást. Viszont elkezdte a szárazföldi erők kivonását, és csökkentette a háborús költségeket” – részletezi a szakember. Azt ígérte, hogy befejezi a háborút, de az elnöksége alatt is történtek gyászos események. Ilyen volt a Mỹ Lai-i mészárlás, amikor amerikaiak 500 vietnami civilt – főleg csecsemőket, gyerekeket, nőket és öregeket – mészároltak le a Sơn Mỹ nevű faluban. 

Tűzszünet, amit megszegtek

Úgy tartják, hogy a vietnami háború az Egyesült Államok történelmének első veresége. Bár katonailag nem szenvedett vereséget, de az üzenet az volt, hogy nem akarják megnyerni a háborút. Próbálkoztak a „vietnamizálás” politikájával, ennek lényege, hogy a dél-vietnami hadsereget ki kell képezni, fel kell szerelni, hogy önállóan képes legyen a gerillák elleni harcra.

„Párizsban 1968 óta zajlottak a béketárgyalások, de ahhoz, hogy érdemi eredmény legyen, az kellett, hogy ’72-ben az amerikaiak olyan nagy bombázást hajtsanak végre, amely arra kényszerítette a vietnami néphadsereget, hogy tűzszünetet kössenek. Erre 1973. január 27-én Párizsban került sor. Ez lehetőséget adott az USA-nak, hogy ne csak méltósággal távozzon, hanem katonákat is tarthasson a térségben. Nem feltétlenül Vietnamban, de a térségben” – mondja a történész. Február végére már csak 24-25 ezer katona tartózkodott Vietnamban, március 2-án kezdték az utolsó alakulatok kivonását, ami március 29-éig tartott. Saigonban bezárták az utolsó katonai támaszpontot is.

Az egyezség mindaddig tartott, amíg Nixon bele nem bukott a Watergate-botrányba. Ekkor az északiak úgy gondolták, itt az idő arra, hogy elfoglalják a déli területeket, ez 1975 áprilisára le is zajlott. Az Egyesült Államok nem tudott beavatkozni, ugyanis Gerald Ford elnök nem kapott felhatalmazást a kongresszustól, hogy megakadályozhassa az északiak támadását. „Mutatta a tévé, ahogy az amerikai nagykövetség tetejéről menekítették ki a munkatársakat, és a velük szimpatizáló vietnamiakat – már aki felfért a helikopterekre. Így ért véget a második indokínai háború” – teszi hozzá Kovács Örs.

A vietnami áldozatok számát 600 ezer és egymillió közé teszik. A dél-vietnami hadsereg közel 200 ezer embert veszített el, miközben körülbelül 58 ezer amerikai katona esett el, és 150 ezer sebesült tért haza.

Az egész világon háborúellenes mozgalmak indultak, viszont a tűzszünet megszegésével egy új, kommunista Vietnam jött létre, amit az Egyesült Államok mindvégig el akart kerülni. A délkelet-ázsiai országban a mai napig kommunizmus (szocializmus) van, a napokban nevezték ki új elnöküket az 52 éves Vo Van Thuong személyében.

– 17 éve vagytok együtt, 9 éve pedig házasok. A székesfehérvári Vörösmarty Színházban ismerkedtetek meg, mesélnétek erről? 
Natasa: A Gór Nagy Mária Színitanoda még ezelőtt kapcsolódási pont volt, csak nem egyszerre jártunk oda. Székesfehérvárra Peti vendégszerepelni jött, én akkor már ott dolgoztam, kerestem a helyem színészként, rendezőasszisztensként. A Diótörőben találkoztunk. 
Péter: Ebben az időszakban minden évben volt ott két-három bemutatóm, eleinte vendégként, majd később szerződtetett is a színház. Sokat dolgoztunk együtt Natasával, közös lett a baráti társaságunk is. 
Natasa: A színészbuszban, ami Budapest és Székesfehérvár között szállított minket, mögöttem ült, és húzogatta a hajam, ami azért már gyanús volt, hiszen ez már az óvodában is többet jelent, és nekem is nagyon tetszett Peti. 
Péter: Sok időt töltöttünk együtt társaságban, így feltűnt a hiánya, amikor egy nyári szünetben egy hétig nem találkoztunk. Egy közös bulizás után gondoltam, hogy most már elhívom, hogy üljünk be még valahová, ő nemet mondott, végül a barátunk tett ki minket a kocsijából, hogy menjünk.

Onnan számítjuk a kapcsolatunkat, amikor a vendéglátóhelyen azt mondták: „A szerelmespárnak is záróra van.” Hazakísértem, majd fáradtan, de boldogan én is hazasétáltam. 

Natasa: Amilyen bizonytalanok voltunk eleinte, olyan stabil a kapcsolatunk 17 éve. 

– Mi ragadott meg akkor titeket a másikban? 
Péter: A kedvessége és az, hogy ha valamit el akar érni, azért teljes odaadással küzd. 
Natasa: Peti már a színészbuszban „végighaknizta” az utat, a többiek már akkor mondták neki, hogy stand­upolnia kellene, nagyon szórakoztató volt. Az is feltűnt, hogy szeretnek vele együtt dolgozni a kollégái, akár színészként, akár most, a Dumaszínházban, ami nagyon imponált. És a megbízhatósága is fontos, hogy láttam benne a gyerekeim apját. 

– Péter, te komolyan vetted a hetedik, sokak szerint vízválasztó évet a kapcsolatotokban, és ekkor „merted” csak megkérni Natasa kezét. 
Péter: Ez azért csak félig volt komoly, bár valóban volt olyan kapcsolatom, ami hét év után ért véget. Tudtam, hogy Natasának fontos a házasság, és nekem sem volt ellenemre, mindig úgy éreztem – és hála Istennek, érzem most is –, hogy vele szeretném leélni az életemet, mással el sem tudnám képzelni. 
Natasa: Nekem ő volt az első nagy szerelem az életemben, a 17 év alatt egyikünkben sem merült fel, hogy mi ne együtt legyünk. 

– Első gyermeketek, egy kisfiú öt évvel ezelőtt érkezett, éppen Péter negyvenedik születésnapján. Azt olvastam rólad Péter, hogy „rettegtél” az apaságtól, de mikor megszületett a fiad, már magad sem értetted, miért. Hogy zajlott le benned ez a folyamat? 
Péter: A felelősségtől nagyon féltem. Aztán amikor megszületik a gyereked, egyszerűen ő lesz fontos, és a felelősség jön magától, nem kell erőltetni. Nem beszélve az örömről. Két-három éves volt Dávid, a nagyobb fiunk, amikor rádöbbentem, hogy mit hagytam ki eddig az életemből, és azért is „dupláztunk rá” ilyen hamar. Most már ott tartunk, hogy Tóth Eduval, akinek szintén két fia van, állítunk össze egy műsort az apaságról, az apa-fia kapcsolatról. Szeretnénk továbbmenni annál, mint hogy milyen vicces helyzeteket szül például egy pelenkacsere. Eddig színpadon szinte egyáltalán nem beszéltem a gyerekeimről, most jön el ennek az ideje. 

– Milyen anyukának látod Natasát? 
Péter: A legjobbnak az egész világon. Ha van bármi, amiben biztos nem hibáztam az életemben, akkor ez az: pontosan tudom, hogy bárhova megyek, a lehető legjobb kezekben vannak a gyerekeim. Mindig tudtam, hogy tőle szeretnék gyereket, senki mástól, ez is hozzájárult ahhoz, hogy őt vettem feleségül. 

– Natasa, téged hogy változtatott meg az anyaság? 
Natasa: Én mindig is aggódós voltam, így ebben nem sokat változtam. Nagyon vágytam már gyermekre, volt néhány hónap, amikor szerettük volna, de nem jött, így ez az időszak a vágyakozással telt. Amikor pedig megfogant Dávid, az végtelen boldogság volt. Ő és a testvére, Beni is nagyon nyugodt babák voltak. A második gyerek érkezésére már egyébként is sokkal lazábbak lettünk, ahogy a legtöbb szülő. Már egy éve együtt is eljátszanak, pont tegnap mondta Dávid, hogy neki Beni a legjobb barátja, vele szeret a legjobban játszani. 

– Beni hároméves; tizenkilenc hónapos korában derült ki, hogy több dió- és mogyorófélére allergiás, de már néhány hónaposan is mutatta ennek jeleit. Hogyan hatott ez az állapot az életetekre? 
Natasa: Öt hónapos volt Beni, amikor piros pöttyök jelentek meg a szája körül, elkezdtek továbbterjedni az arcán, majd elmúltak. Leszaladtam a háziorvosi rendelőbe, ahol tanakodtunk, hogy mi lehet ez. Ő akkor még anyatejes volt, én ettem egy olyan salátát, aminek dió volt a tetején, és így adtam puszit neki. Ez két hét múlva megismétlődött, de igazán sem az orvos, sem a védőnő nem küldött minket tovább kivizsgálásra. Tizenkilenc hónapos korában Dávid kesudiót uzsonnázott, és adott egy szem „tesódiót” Beninek is. Ő bevette a szájába, elkezdte rágni, és azonnal megjelent megint a pirosság az arcán – és ekkor állt össze a kép, hogy az én salátámban sem a dió, hanem a kesudió lehetett a baj. Ez egy péntek este volt, hétfőn már dr. Csáki Csillánál voltunk, aki Magyarországon az allergológia legtekintélyesebb szakembere. A bőrteszten, majd a molekuláris vértesztelésen is igazolódott az allergia a pisztáciára, a kesudióra és a mogyoróra.

Mikor kézhez kaptam a leletet, és láttam, hogy milyen súlyos a helyzet, hogy potenciálisan halálos kimenetelű anafilaxiás sokk alakulhat ki nála, először azt hittem, hogy vége az életemnek. Nagyjából három hónap volt, amíg megnyugodtam, azáltal, hogy információt gyűjtöttem.

Ma már nem szorongok, úgy látom, hogy ez egy állandó helyzetelemzés, együtt lehet élni vele. Utazunk, járunk étterembe, rendelünk ételt, de kell egy plusz odafigyelés. 
Péter: Én azért ezt egy kicsit máshogy éltem meg. Úgy gondoltam, hogy igen, innentől ezeket a magokat kerülni kell, erre oda kell figyelnünk, de ez nem olyan nehéz feladat. Biztos voltam benne, hogy Natasa ezt nagyon komolyan veszi, ami egyrészt megnyugtatott, másrészt valakinek – nekem – képviselni kellett a másik pólust is, a helyzet oldását, hogy egyensúly legyen. Talán az én reakcióm túl enyhe volt, de így talán érthető, hogy miért. Ami a legfontosabb, hogy mind a ketten biztosak lehetünk benne, hogy a másik tudja kezelni (egyedül is) a helyzetet. 

Kép

Kép: Páczai Tamás

Natasa: Ez egyébként jellemző, hogy az édesanyák és az édesapák nagyon másképpen reagálnak, amikor érkezik egy ilyen diagnózis. Sokat elmond erről az is, hogy az online támogatói csoportunk tagjainak 95%-a nő. Januárban meghalt egy hétéves kisfiú, miután az iskolában mogyorót tartalmazó édességet evett – ez után a tragédia után alakult meg e csoport néhány anyukájával a szülőtámogató és érdekvédelmi szervezetünk, az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület. Az egyik legfőbb megállapításunk, hogy nemcsak a gyermek, hanem az egész család kap diagnózist.

Még a nagyobbik fiunk, Dávid is belenőtt ebbe, vigyáz Benire, figyel arra, hogy ő se egyen olyat, ami Beninek árthat. Amikor az óvodában pisztáciafagyi volt, nem kért belőle, mert „hazamegyek, megpuszilom, és nehogy baj legyen belőle”.

Sajnos egyébként az a jellemző – ahogy nálunk is történt –, hogy időbe telik, mire kiderül egy ilyen allergia, így a legfontosabbnak azt tartom, hogy tünetek esetén (legyen az élelmiszerre, gyógyszerre, latexre, darázscsípésre, de akár hidegre vagy fizikai megerőltetésre adott reakció) mindenképpen kezdjék meg a kivizsgálást. 

– Natasa az egyesület elnökeként, szóvivőjeként egyértelműen „felhelyezte a térképre” ezt az eddig lényegében képviselet nélküli ügyet, de párként is szoktatok nyilatkozni erről. 
Péter: Én inkább „kirakatemberként” vagyok ott ilyenkor, bár persze szívesen megyek, felvállalom én is. Nagyon büszke vagyok rá azért, amit tesz. 
Natasa: Amit teszünk, mert heten alapítottuk az egyesületet. Hat csodálatos nőt ismertem meg ezáltal, akiknek az önzetlen összefogása az ügy érdekében hihetetlen lendületet ad, hogy meneteljünk a céljaink felé! Sajnos az itthoni tragédia nyomán történt csak robbanásszerű változás abban, hogy a döntéshozók, a szélesebb társadalom komolyan vegye ezt a helyzetet. Ma már ott tartunk, hogy fel vannak szerelve az iskolák adrenalin-autoinjektorral, a pedagógusokat képzésre küldik, a legnagyobb magyar közétkeztető kivette a szándék szerinti menüjéből a földimogyoró- és dióféléket, a legfrissebb fejlemény pedig, hogy az alapvető jogok biztosa tett egy állásfoglalást, miszerint ezeknek a gyerekeknek biztosítani kell a biztonságos környezetet, tehát ezt javasolt a minisztériumnak rendeletbe foglalni. Kidolgoztunk egy protokollt a Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társasággal (MAKIT), amely az oktatási-nevelési intézmények számára egyértelműen szabályozza, mi a teendő, ha diagnosztizált anafilaxiás allergiás gyermek iratkozik be az intézménybe, valamint milyen általános felkészültséget kell biztosítani arra az esetre, ha az életveszélyes allergiás roham korábban nem diagnosztizált gyermeknél lép fel. A protokollt a szakmai szervezet benyújtotta a minisztériumba, sajnos a tanévet még úgy kezdjük, hogy nincs rendeletszintű szabályozás a minimumfeltételekről, de nagyon bízom benne, hogy ez hamarosan rendeződik. 
Péter: Hihetetlen, hogy mindezt alig több mint fél év alatt érték el! 
Natasa: Dr. Csáki Csilla, az egyesületünk szakmai vezetője olyan orvos, aki nem hagyja abba a betegeiről való gondoskodást a rendelés végeztével. Felkereste az ELTE Pszichológiai Intézetének egyik tanszékét, és kezdeményezte egy olyan terápia kidolgozását, amely segíthet az érintett szülőknek, hogy megbirkózzanak ezzel a súlyos helyzettel. Egy évvel ezelőtt el is indult az első ilyen csoport egy doktoranduszhallgató vezetésével. 

– Visszatérve rátok, Péter továbbra is becsempészi a szórakozást az életetekbe? 
Natasa: Amikor a kapcsolatunk kezdetén bemutattam valakinek, mindig az volt a reakció, hogy „ő otthon is ilyen?”. Én pedig mondtam, hogy tulajdonképpen igen. És ez azóta sem változott. Sokat nevetünk. 
Péter: Aki standupol, saját magát viszi a színpadra, ezt nem lehet nem önazonosan csinálni, különben lebukik az ember a közönség előtt.

A sikeres humoristák olyanok a színpadon kívül is, mint amilyennek a színpadon mutatják magukat. A nagyobbik fiunk rám ütött, benne is kicsit több exhibicionizmus van az egészségesnél. Igen érdekes meglátásai vannak a világról! 

Natasa: Törekedtünk egyébként arra is, hogy a gyerekek születése után is megőrizzünk valamennyit a korábbi életünkből. Mivel nagyon szeretünk utazni, már egész kicsi koruktól vittük őket magunkkal, Beni például három-négy hónapos volt, amikor európai körútra mentünk autóval. Jól viselik, rugalmas gyerekekké váltak ezáltal, de a karanténhelyzetben is hasznos volt ez a rugalmasság, és persze az apa-fiai kapcsolatra is nagyon kedvezően hatott, hogy végre otthon is több időt tudtunk együtt tölteni. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2022 októberi számában jelent meg, fizesse elő a lapot ITT!

Károly a Habsburg-házba, Európa egyik uralkodódinasztiájába született 1887. augusztus 17-én. Apja Ottó főherceg, „a szép Ottó”, Ferenc József császár középső öccsének a fia volt, aki kicsapongó, erkölcstelen élete miatt vált hírhedtté. Az udvar megpróbálta menteni hírnevét, ezért hozzáadták feleségül a mélyen vallásos Mária Jozefa szász hercegnőt, akitől két fia született. Anyjuk igyekezett távol tartani a fiait apjuktól, aki nem is kereste a társaságukat, szeretőivel élt.

Szülei rossz házassága ellenére Károly színvonalas és sokrétű nevelést kapott: jog, politikaelmélet, közgazdaságtan is szerepelt a tanrendjében a vívás, lovaglás és úszás mellett. Az angolon és francián kívül a Monarchia több népének nyelvét is megtanulta. Magyar tanítója megszerettette vele a magyar szépirodalmat, főúri gyerektársai pedig a Széchényi és Erdődi családok fiai voltak.

18 évesen aktív katonai szolgálatba lépett, ahol nagyon megkedvelték szabálykövető, de empatikus egyéniségét. Később, politikai kudarcai idején is katonatársai között számíthatott együttérzésre, megnyugvásra.

Kép

Károly és édesanyja, Mária Jozefa szász hercegnő (1891 körül); jobbra: Károly és Ferenc József
Fotók forrása: Jó szándék és balsors c. könyv. Habsburg Ottó Alapítvány, 2002. 

A trón távolában és közelében

1900-tól, 13 éves korától vetődött fel annak a távoli lehetősége, hogy egykor majd talán örökölheti a császári és királyi trónt; ugyanis nagybátyja, Ferenc Ferdinánd, az akkori trónörökös bár főúri családból származó nőt vett el, mégis rangon alul nősült, és emiatt születendő gyermekeit Ferenc József kizárta az öröklési sorból. Kézenfekvő volt tehát, hogy „a szép Ottó” mint legközelebbi férfirokon lesz majd valaha bátyja, Ferenc Ferdinánd utódja, a távoli jövőben pedig Károly követheti apját a trónon. Ez az utódlási lehetőség eggyel közelebb került hozzá, amikor apja 1906-ban mindössze 41 évesen, vérbajtól teljesen leépülve meghalt.

A húszas évei elején járó Károlyra rátalált a szerelem Bourbon-Pármai Zita személyében. Zita – akinek apja a pármai herceg, anyja pedig egy portugál infánsnő volt – 1892-ben született egy olaszországi kastélyban. Apja még korábban, az itáliai állami egység megteremtésekor elveszítette pármai birtokát, de címét és az uralkodói külsőségeit megtartotta. Nagy létszámú családja volt, két feleségétől összesen 24 gyermeke született, Zita a 17-dikként érkezett. Kitűnő oktatásban és vallásos nevelésben részesült, öt nyelven beszélt. Károllyal a csehországi Franzensbadban ismerkedtek meg: ő gyógykezelésen vett részt, Károly pedig az ezredével állomásozott ott. Egymásba szerettek, és mivel rangban is egymáshoz illettek, Ferenc József is áldását adta 1911-es házasságukra. Zita 19, Károly 24 éves volt ekkor. Bő egy év múlva megszületett Ottó, akit később négy fiú- és három lánytestvére követett.

Kép

Zita és Károly nászútjukon Reichenauban (1911)
Fotó forrása: Jó szándék és balsors c. könyv. Habsburg Ottó Alapítvány, 2002.

„Megrázó és csodálatos volt az egész”

A fiatal szerelmespár életét megrázta az 1914-es szarajevói merénylet, Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége meggyilkolása, amelynek hatására hirtelen Károly lépett elő trónörökössé, és a merénylet a világháború kirobbanásának is ürügye lett. 1916 novemberében meghalt Ferenc József császár, így az uralkodás és a hadviselés minden terhe Károlyra szállt. Míg Ausztriában ez a hatalomváltás különösebb ceremónia nélkül végbement, Magyarországon csak koronázással vehette át királyi jogköreit. Károly és Zita hatalmas népünnepéllyé váló koronázására 1916. december 30-án került sor a budai Nagyboldogasszony- (Mátyás-) templomban, amelynek belső terét erre az alkalomra bíborszínű szövettel és selyemmel borították. A királynét mise keretében a veszprémi érsek, a királyt pedig az esztergomi érsek koronázta meg. A sok nehézséget megélt királyné évtizedekkel később is meghatódva emlékezett vissza a szertartásra: „Megrázó és csodálatos volt az egész.”

„A nép lelkesedése mélyen megindított, mert őszinte volt. Ezeket a napokat soha nem homályosította el semmi csalódás, semmi csapás, semmi tragédia.”

Károly uralkodásának két évét diplomáciai próbálkozásai töltötték ki, amelyekkel a háború veszteségeit szerette volna mérsékelni. „Amíg király volt az apám, alig láttuk őt. Akkor háború volt, ő mindig kint járt a fronton, vagy pedig politikai problémákkal kellett foglalkoznia. Csak az 1918-as háború után találkoztunk gyakrabban” – emlékezett vissza erre az időszakra fia, Ottó.

A világháború végén az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását nem lehetett megakadályozni, az egykori birodalom részei sorra elszakadtak a Monarchiától. Károly kénytelen volt lemondani mind az osztrák császári, mind a magyar királyi trónról. A háború végének egyre bizonytalanabb és fenyegetőbb viszonyai közepette előbb néhány napra Gödöllőre, majd vissza Bécsbe, onnan titokban az eckartsaui vadászkastélyba vonultak vissza. Károlyt ekkor döntötte le lábáról először a spanyolnátha, de néhány hét után jobban lett. 1919 márciusában Svájcba emigráltak, ahol végre rendszeresen több időt töltött a családjával. Legidősebb fia később felidézte, mennyit sétáltak, és közben időnként magyarul is beszélgettek.

Kép

Károly két legidősebb gyermekével, Adelheiddel és Ottóval 1920 körül
Fotó forrása: Jó szándék és balsors c. könyv. Habsburg Ottó Alapítvány, 2002.

Károly közben nem mondott le a reményről, hogy visszatérhet legalább Magyarország élére. 1921 tavaszán, majd őszén is megkísérelt királyként visszatérni Magyarországra – sikertelenül. A második alkalommal még kisebb katonai ütközetbe is torkollott hívei és ellenzéke összecsapása. A győztes európai hatalmak tiltakozása és fenyegetése miatt a családnak távoznia kellett a viszonylag kényelmes lakhatást biztosító Svájcból is. Károlyt a kudarcok mély lelki fájdalommal töltötték el.

Az utolsó menedéket nyújtó sziget

Az uralkodópár 1921 novemberében érkezett az Atlanti-óceánon található Madeira szigetére, amely Portugáliához tartozott. Később Zita újra a kontinensre utazott, majd a teljes család 1922. február 2-án érkezett meg hajón. Akkor még nem sejtették, hogy alig három hónapot tölthetnek itt majd együtt.

Száműzetésükben minden politikai tevékenységtől tartózkodniuk kellett – ezt a helyi hatóságok mindvégig figyelték –, és csak nagyon szegényes életvitel fenntartására maradt anyagi forrásuk, az is külső segítőknek köszönhetően.

Jószágigazgatójuk ugyanis az értékesítés céljából rábízott családi ékszerekkel eltűnt. Károlynak hét gyermekét, nyolcadik gyermekükkel várandós feleségét és kíséretük 15 tagját kellett volna eltartania. Egy portugál birtokos felajánlotta nekik nyári, fűtetlen házát, ott laktak, miközben hol az egyik, hol a másik gyermek esett ágynak megfázásokkal, magas lázzal. Károly ezekben a hetekben sokat sétálgatott két nagyobb gyermekével, Ottóval és Adelheiddel (Etelkával), különösen vallási dolgokról beszélgetett velük, és néhány magyar költeményre is megtanította őket, az Akasszátok föl a királyokat című Petőfi-versre is. Március 14-én ő maga is megbetegedett, először csak légcsőhurutnak tűnt a betegsége, de egyre súlyosbodott, így feltételezték, hogy influenzás lett, amelyet akkoriban spanyolnáthának hívtak. A sorozatos kudarcok után, a megviselő körülmények közepette nem maradt ereje arra, hogy meggyógyuljon. Szerettei körében halt meg 34 évesen, 1922. április 1-jén. 5-én temették el Monte barokk templomában, majd május 19-én a család tagjai elhagyták a szigetet, és a spanyol király meghívására Spanyolországba költöztek. A nyolcadik gyermekük már ott született meg. Zita, az utolsó magyar királyné 1989-ben, 96 éves korában hunyt el.

IV. Károly gyermekei, a királyi árvák. Ottó, a legidősebb ölében az édesapjuk halála után született Erzsébet (1922)
Fotó forrása: Jó szándék és balsors c. könyv. Habsburg Ottó Alapítvány, 2002.

Kudarcos élet vagy példaértékű emberi kitartás?

Károly úgy őrződött meg a magyar politikai emlékezetben, mint jó akaratú, ám balsorsa miatt tehetetlenségre kárhoztatott utolsó király. A legitimista, királyságot visszavágyó magyarok még a második világháború végéig remélték, hogy Habsburg Ottó visszatérhet a trónra, ám a kommunista hatalomátvétellel szertefoszlottak a lehetőségek. IV. Károly emberi értékeinek pozitív emlékezetét igazán csak a Katolikus Egyház őrizte meg – ebben kimagasló szerepe volt Mindszenty József bíborosnak –, boldoggá avatási eljárása már 1949-ben megkezdődött, és 2004-ben meg is valósult.

Ottó fia, aki elsőszülöttségének köszönhetően a legtöbb emléket őrizhette meg Károlyról, megható szavakkal értékelte apja és egyben példaképe életútját:

„Amikor apám meghalt, kilencéves voltam. Gyermekkorom óta igen mélyen kötődtem hozzá, és éppen az utolsó hetekben Madeirán sok mindent mondott nekem. Így legalább egy gyermek szintjén áttekintést kaptam egy olyan életről, amely annyira telítve volt vereségekkel és csalódásokkal, mint kevés másik; és amely emberi szempontból egyértelmű kudarcnak tekinthető. Békét akart, és háborút kellett folytatnia. Az egységre törekedett, és felelős tisztségben kellett végignéznie a soknemzetiségű birodalom pusztulását. Számos barátja hátat fordított neki, sőt, el is árulta őt. (…) Ahogy élete utolsó napján láttam őt – az igazság órájában, ahogy a spanyolok mondják –, tudtam, hogy az élete sikeres volt. (…) Amikor az ember Teremtője elé áll, Őelőtte csak a kötelesség teljesítése és a jó szándék számít.

Isten nem azt várja az emberektől, hogy győzelmi jelentéseket hozzanak neki. A sikert Ő adja. Tőlünk csak azt várja, hogy a tőlünk telhető legjobbat tegyük.

Ahogy apám akarta, ez a tanítás maradt számomra a legértékesebb tapasztalat későbbi életemre nézve. Halála megmutatta nekem, hogy amíg az ember lelkiismerete tiszta, nem lehet igazán kudarcot vallani. És végső soron ez a boldogság egyetlen, igazi titka – itt a földön is.”

Ez az életrajzi cikk egy csodálatos, új, kétkötetes kiadványnak köszönheti létrejöttét. A Habsburg Ottó Alapítvány a Veritas Történetkutató Intézettel és a Helikon Kiadóval közösen jelentette meg IV. Károly magyar királyról szóló két kötetét kiváló minőségben, gazdag tartalommal, a nagyközönség számára először látható fotókkal, amelynek összefoglaló címe ez lett: „A tőlünk telhető legjobbat…” – Tanulmányok és dokumentumok Károly magyar király és osztrák császár életéről és haláláról. A díszborítón belül az egyik kötet a „Jó szándék és balsors. Tanulmányok Károly magyar király és osztrák császár halálának 100. évfordulójára” címet viseli, és 21 tanulmányt tartalmaz történészek és levéltárosok tollából. A másik, „Száműzöttként Madeirán” című kötet igazi kuriózum, minden fellelhető dokumentumot összegyűjtöttek a madeirai száműzetés időszakáról: naplójegyzeteket, jelentéseket, táviratokat, újságcikkeket és eddig ismeretlen fotókat. Ezeket olvasva úgy érezhetjük, mintha magunk is részesei lennénk a száműzött család hétköznapjainak. Ez a két nagyszerű kiadvány is hozzájárul ahhoz, hogy az utolsó magyar király életműve, személye végre méltó helyére kerülhessen a magyar történelmi emlékezetben.

Letérdelek eléd, alázatosan föléd hajtom a fejem, és hozzád imádkozom, ó, Szent Okostelefon. Imádlak téged, mint minden tudásom és örömöm egyetlen forrását. Hálás vagyok, amiért életem nehéz pillanataiban oltalmadba menekülhetek, mert te sosem utasítasz el magadtól. Hogy is tehetnél ilyet éppen te, aki még a mosdóban is velem vagy, és árasztod arcomra drága fényedet? 
Ó én egyetlen fekete, téglalap alakú, fél centi vastag bizodalmam! Hálásabb nem is lehetnék neked, amiért újabb és újabb ingerekkel űzöd el tőlem az unalmat és a nem kívánatos érzéseket, nyitod meg előttem a végtelen online tereket, és kápráztatsz el félperces videók színes kavalkádjával. Ráadásul mindehhez csak hozzád kell érnem, hiszen a kezdetektől fogva ismered az ujjlenyomatomat, a hangszínemet és lépteim ritmusát. Úgy érzem, jobban ismersz, mint én magamat, hisz olykor elég csak gondolnom valamire, és te máris felajánlod, pontos összeggel, azonnali fizetéssel, aznapi ingyenes szállítással.

Még a képszerkesztés előtti, igazi arcomat is egyedül te ismered, és őrzöd diszkréten egy ismeretlen, távoli szerveren.

Ó, én HD-kijelzővel megáldott, multikamerás megmentőm! Úgy szerettél engem, hogy azonnal, fenntartások nélkül, teljesen nekem adtad magad, még a nekem szánt szoftvert is te telepítetted fel szent testedre az idők kezdete előtt, már akkor gondolva az én átlagos igényeimre. Én pedig úgy szeretlek téged, hogy neked adtam a szabadidőmet, a vágyaimat, de még kapcsolataimat is. Mégis hol lehetnének jobb helyen, mint a te tükörsima, csillogó képernyődön? Ki vigyázna rájuk, ki mentené el őket biztos helyre, másodpercre pontos időbélyeggel? És kihez is imádkozhatnék most, ha nem hozzád? Hiszen csak mi ketten maradtunk egymásnak ebben a kiszámíthatatlan árnyékvilágban.
A mellemet verve, bűnbánón kérlellek hát, én egyetlen szerelmem, hogy könyörülj gyarló lelkemen. Méltatlan voltam tehozzád: az ügyetlenebbik kezemben fogtalak, mert a másikkal a saját mocskos hátsómat akartam megtisztítani. Pontosan tudom, hogy a poklok poklát érdemlem én balga, bűnös vadállat, aki többre tartotta a saját fenekét, mint a kincsek kincsét! Elejtettelek hát, te pedig alázatosan leereszkedtél a fertelmek kagylójába, ahova soha nem szabadott volna kerülnöd. Ó szégyenek szégyene! Csoda hát, hogy megvontad tőlem fényedet?
De ha nincs más út, kiiszom ezt a kelyhet is, és vállalom az új, méregdrága készülék megvásárlását. Csak legyen meg a te akaratod. 

A novella Véssey Miklós Bibliai történetek című sorozatának részeként jelent meg. A sorozat további írásai elérhetőek itt.

Ez az írás a Képmás magazinban jelent meg, fizesse elő a lapot ITT!