Agyvérzés vagy méreg végzett vele? – Sztálin, a kommunista diktátor utolsó napjai
Mindig úgy cselekedett, mintha halhatatlan lenne. „Mit tennének nélkülem maguk, akik gyámoltalanabbak, mint az éppen világra jött vak kismacska?” – mondta hű társainak. Hetven évvel ezelőtt, 1953. március 5-én a moszkvai rádió adta hírül Sztálin halálát. A kommunista diktátor egy a közvetlen munkatársaival elköltött vacsora után lett rosszul. A hivatalos jelentés szerint agyvérzés végzett vele. De mi történt a kuncevói dácsában elköltött vacsorán? Miért nem hívtak hozzá időben orvost? Hogyan emlékszik lánya, Szvetlána apja haláltusájára? A Szovjetunió első emberének utolsó napjai.
Leszámolásokba kezdett
„Lenin fegyvertársának, aki a zsenialitásának és ügyének zászlóvivője volt, a kommunista párt és a Szovjetunió bölcs nevelőjének a szíve megszűnt dobogni”. 1953. március 5-én 21 óra 50 perckor e szavakkal mondta be a moszkvai rádió Sztálin halálhírét.
Sztálint fokozatosan hatalmába kerítette a paranoia, az 1930-as években közeli „harcostársait” is kivégeztette, majd a második világháború után újabb tisztogatásba kezdett, amely egy idő után elérte a legfelsőbb hatalmi kört. Amikor Mikojan és Molotov vezető szovjet politikusok nem mutattak elegendő lelkesedést Sztálin egyik műve iránt, „jobboldali elhajlással” és „Amerika iránti szervilizmussal” vádolta meg őket.
Molotov feleségét 1949-ben letartóztatták, és öt év táborfogságra ítélték állítólagos kapcsolatai miatt „szovjetellenes nacionalista zsidókkal”.
A leszámolások miatt egyre feszültebb lett a légkör a diktátor körül. „Mindenki gyanús volt, bárki egyik napról a másikra valamelyik imperialista hatalom ügynökévé válhatott Sztálin termékeny fantáziájának tetszése szerint” – számolt be róla Mikojan, a Szovjetunió későbbi államfője emlékirataiban. A diktátor az őt addig gondozó, hozzá hű zsidó származású orvosokat is meggyanúsította azzal, hogy el akarják tenni láb alól. A „fehér köpenyes gyilkosoknak” aposztrofált Kreml-kórházi orvosok letartóztatása egy nagyszabású zsidóellenes hadjárat kezdetét jelentette. Illetve azt is eredményezte, hogy amikor Sztálinnak valóban sürgős orvosi segítségre lett volna szüksége, a környezete habozott orvosokat hívni.
Agyvérzés vagy gyilkosság?
A hivatalos jelentés szerint Joszif Visszarionovics Sztálin, a Szovjetunió generalisszimusza 1953. március 5-én agyvérzésben hunyt el Moszkva melletti dácsájában. Azonban halála körül számos (összeesküvés)elmélet keringett és kering a mai napig. Valóban természetes halált halt, vagy megmérgezték?
Vlagyimir Naumov orosz történész és Jonathan Brent, az amerikai Yale Egyetem szovjetszakértőjének Sztálin utolsó bűne című 2003-as tanulmánya azt az elméletet sugallja, hogy Sztálint egy warfarin nevű, patkányirtásra is alkalmazott vérhígítóval mérgezhették meg, amikor négy politikai bizottsági taggal közös vacsorán vett részt. Mivel a szer szagtalan és íztelen, könnyen beadható az áldozatnak. A warfarint az 1950-es évek közepén az orvosok a nyugati országokban gyógyszerként is alkalmazták szívinfarktus veszélyének kitett betegeknél. Eisenhower, az Egyesült Államok elnöke is warfarininjekciót kapott, miután szívrohamon esett át. Egyes orvosok szerint az sem biztos, hogy egyáltalán volt boncolás, és találkoztak a mérgezés nyomaival.
Arról azonban az amerikai kutató, Brent meg van győződve, hogy Sztálin nem véletlenül halt meg éppen akkor.
Mi történt a vacsora után?
Február 28-án, szombaton este Nyikita Hruscsov, aki Sztálint követte a Szovjetunió Kommunista Pártja élén, Lavrentyij Berija belbiztonsági miniszter, Georgij Malenkov, az SZKP Központi Bizottságának titkára és Nyikolaj Bulganyin volt hadügyminiszter a Kremlben Sztálinnal együtt filmet nézett – ez volt ugyanis a diktátor egyik kedvenc időtöltése. Ezután átmentek a fővárostól félórányira lévő kuncevói dácsába, Sztálin kedvelt nyaralójába.
Hruscsov leírása szerint a vacsora hajnali 5-6 körül ért véget. „Az eléggé ittas Sztálin kiváló hangulatban volt. Ez után a »szeánsz« után mindannyian hazatértünk és boldogok voltunk, hogy semmi rossz nem jött közbe. A vacsorák Sztálinnál nem mindig végződtek kedvezően.”
Március 1-jén éjjel Hruscsov otthonában telefoncsörgésre ébredt, Malenkov hívta. Közölte, hogy a testőrség szerint valami baj történt Sztálinnal. A diktátorra öreg szobaasszonya talált rá az ágyánál összeroskadva, éppen elalvóban volt a földön. A testőrök a szomszéd helyiségbe vitték, és lefektették egy kanapéra. Hruscsovék ekkor a helyszínre mentek, de csak ittasnak hitték, ezért mindenki visszatért az otthonába. Március 2-án hajnalban megismétlődött ugyanez a telefonhívás. Hruscsov, Berija, Malenkov, továbbá Kaganovics, aki szintén Sztálin munkatársa volt, valamint Vorosilov, a Szovjetunió marsallja Kuncevóba siettek, ekkor már orvosokat is hívtak, akik komolynak ítélték Sztálin állapotát. A hat legközelebbi munkatárs elhatározta, hogy párosával 24 órás őrséget állnak a betegágyánál.
Az orvosokat azonban már valószínűleg túl későn hívták, ugyanis az agyvérzés feltételezett időpontja óta eltelt mintegy 15 óra.
Az orvosperek miatt a doktorok szinte remegve végezték a dolgukat, egyikük állítólag leejtette a generalisszimusz műfogsorát, és a szemtanúk szerint még a beteg ingének kigombolásához is engedélyt kértek Berijától.
A testőrség parancsnokának verziója viszont eltér Hruscsovétól, mert e szerint március 1-jén, hajnali 4 óra felé hagyták el a dácsát, de előtte csak gyümölcslét ittak. Déltájban kezdett el nyugtalankodni a személyzet, mivel semmilyen mozgás nem volt észlelhető Sztálin lakosztályában. 18:30 körül kialudt a fény a dolgozószobában, de tilos volt hozzá belépni külön hívás nélkül. Végül Sztálint az íróasztala mellett, a szőnyegen elnyúlva találták. Beszélni sem tudott, de tudatánál volt. Azonnal telefonáltak az állambiztonságért felelős miniszternek, Ignatyjevnek, Beriját viszont nem sikerült elérni, holott az ő felhatalmazására volt szükség, hogy orvost hívjanak. Berija végül megparancsolta a testőrségnek, hogy senkit ne értesítsenek, közölte, hogy orvosokkal fog érkezni, de csak március 2-án hajnali 3-kor érkezett meg, és egyedül Malenkov kísérte. Úgy látszott, hogy Sztálin mélyen alszik, így Berija szemére hányta a testőröknek, hogy vaklármát csaptak, majd távozott. Délelőtt 9-kor jelentek meg újra Sztálin főmunkatársai az orvosokkal, tehát tíz órával az után, hogy agyvérzést kaphatott.
„Felemelte bal kezét… és megátkozott minket”
A halála előtti két napban Sztálinnal volt lánya, Szvetlána is, aki március 2-án reggel érkezett meg Kuncevóba. Papírra vetette apja utolsó perceit, megfigyelve a legkisebb rezdüléseit is.
„A vérzés az egész agyat elborította. Az utolsó tizenkét órában nyilvánvalóvá lett az oxigénhiány, arca egyre feketébb lett. Agóniája szörnyű volt. Szemünk láttára fulladozott. Amikor eljött a vég, egy pillanatra hirtelen kinyitotta a szemét, hogy pillantásával egybefogja mindazokat, akik körülvették.
Rettenetes volt a tekintete, az őrület és a harag határvonalán, tele volt félelemmel a haláltól és a föléje hajló orvosok ismeretlen arcától.
És ekkor történt valami érthetetlen és rémisztő, amit én még ma sem értek, de nem tudok elfelejteni: felemelte a bal kezét. Azt állíthatnók, hogy jelzett valamit az égen, és megátkozott minket.”
Húsz évvel később Szvetlána kiemelte Berija felelősségét abban, hogy túl későn hívtak orvost. Elmesélte, hogy Berija megparancsolta a dácsa bezárását, elküldte a személyzetet, megfenyegetve őket, hogy azonnal le lesznek tartóztatva, ha bizalmas információkat szolgáltatnak ki, vagy kétségbe vonják a hivatalos magyarázatot, amely szerint Sztálin március 3-án, kedden, az esti órákban agyvérzést kapott, amikor a Kremlben, irodájában dolgozott. A kiadott kommünikét egy határozat követte, amely felszólította a szovjet népet, hogy adja tanúbizonyságát egységének, szolidaritásának, érzelmi és szellemi szilárdságának és éberségének ezekben a vészterhes napokban. Utána a rádió Bach műveit sugározta.
Rákosi születésnapján temették el
Miközben Sztálin haldoklott, már eldőlt, kik lesznek az utódai. A minisztertanács elnöke (a miniszterelnök) Malenkov lett, a külügyminiszter Molotov, a belügyminiszter pedig Berija. Hruscsov vette kezébe a pártapparátus irányítását, és hamarosan ő lett Sztálin utóda.
Halála után a legvadabb híresztelések kaptak szárnyra. Olyan állítás is elhangzott, hogy „Sztálin halott, szegény Oroszországot feldarabolják”. Új háború veszélye is aggasztotta az embereket, mondván, „egyedül Sztálintól, a Nagy Honvédő Háború győztesétől féltek ellenségeink. És most kitől fognak félni?”
Sokaknak csapást jelentett a halála, hittek abban, hogy a „földi megváltást” a Sztálin által képviselt kommunizmus hozza el.
Százezrek mentek Moszkvába a búcsúztatására, ahol állítólag több száz embert tapostak halálra… Milliók azonban örömmel fogadták az 1953. március 5-i híreket. A Gulag rabjai és a recski kényszermunkatábor foglyai elkezdtek reménykedni – nem hiába, a magyarországi táborokat 1953 nyarán-őszén bezárták, és 1954-55-ben a magyar Gulag-foglyok nagy része is hazatérhetett. Bizarr egybeesés, hogy Sztálint március 9-én, Rákosi Mátyás magyar kommunista diktátor születésnapján temették el.
Források:
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
