A lövöldözni készülő miskolci fiú figyelemre vágyott – mit tehetünk szülőként a megelőzésért?

Egész Magyarországot sokkolta a hír, hogy egy miskolci fiú iskolai lövöldözést tervezett. A TEK műveleti egységének hála tervét nem tudta megvalósítani, ám sötét képzelgései társadalmi gondolkodást indítottak el. Hogyan segíthetünk mi a tragédiák megelőzésében?

gyerek fegyverrel
A kép illusztráció – Forrás: Unplash/Piotr Wilk

Egy tizenhét éves miskolci iskolás ügyétől hangos a sajtó, akit a finn rendőrség jelzése alapján fogott el a TEK műveleti egysége otthonában, március 30-án. A kamasz fiú több nemzetközi közösségi oldalon hangoztatta, hogy iskolai vérengzésre készül. Arról csetelt, hogy amint nagykorúvá válik, fegyvert vásárol, beiratkozik egy lövészklubba a technika elsajátítása érdekében, majd visszamegy a régi iskolájába, és válogatás nélkül rálő az emberekre.

„Nagyon komolyan gondolta azt, hogy a saját általános iskolájába visszamenve kiskaliberű fegyverekkel a gyermekekre rálő, majd amikor a rendőrök megérkeznek, akkor pedig nagyobb kaliberű sörétes fegyverrel próbálta volna felvenni a tűzharcot” – mondta a Rádió1 Balázsék című reggeli műsorában Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója, aki korábban arról is beszélt, hogy a fiú hírnévre vágyott.

A Blikk megkeresésére a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője elárulta, hogy a fiú tagadta az emberölés előkészülete bűncselekmény elkövetését a gyanúsítotti kihallgatása során.  „Azt mondta, nem kívánt senkit sem megölni, és fegyvert sem akart szerezni. Saját maga közölte, hogy nagyon komoly pszichés problémákkal küzd, és szerinte erre vezethetők vissza a bejegyzései” – nyilatkozta Jogg Zsolt.

Szövetséget keres a rendőrség a szülőkkel

„Mi szövetséget keresünk a szülőkkel. Azt pontosan tudjuk, hogy nagyon nehéz helyzetben vannak az ilyen korú gyereket nevelő szülők, hiszen ezek a gyerekek, mint ez a fiatalember is, elvonulnak hétvégére a szobájukba, a szüleiknek fogalmuk sincs, mit csinálnak, csak azt tudják, hogy az interneten lógnak. Itt is a Twittert, a Discordot, a TikTokot, ezeket a fórumokat látogatta, amikor ezekről a dolgokról csetelgetett” – magyarázta a főigazgató.

Hajdu János a szülői felelősségre is felhívta a figyelmet. „Mi egy társadalmi jelzőrendszert építünk a radikalizációra hajlamos fiataloknál elsősorban, de nyilván ezeknél a fiataloknál is” – mondta, majd hozzátette, hogy az Amerikai Egyesült Államokban március végéig több mint 13 iskolai lövöldözés volt idén, ami 10 emberéletet követelt, az átlagéletkor pedig ezeknél a típusú terrorcselekményeknél mindössze 16 év.

A miskolci fiúról pedig tudjuk, hogy felnézett ezekre az ámokfutókra, hiszen kommunikációjában folyamatosan éltette a nashville-i lövöldözőt.

„A szülőket edukálni kell arról, hogy ismerjék fel a tömeges lövöldözők által gyakran mutatott figyelmeztető jeleket: ilyen például azoknak az internetes oldalaknak a felkeresése, amelyek a korábbi iskolai lövöldözőket dicsőítik, valamint a lőfegyverek iránti megszállottság vagy az öngyilkos hajlam” – ezt már Ron Avi Astor professzor nyilatkozta, aki az iskolai erőszak megelőzésével foglalkozik a Kaliforniai Egyetemen.

Hasonló terület szaktekintélye Elizabeth Englander, a Bridgewater Állami Egyetem Massachusettsi Agressziócsökkentő Központjának (MARC) igazgatója. A pszichológia professzora azt a fajta agresszív gyermekkori viselkedést tanulmányozza, amely gyakran megelőzi az iskolai lövöldözést. Englander megelégelte, hogy a gyermekéleteket követelő megannyi tragédia után politikusok válaszlépésére várjon, és kutatni kezdte, hogy a közösségek, azon belül is a család mit tehetnek a megelőzés érdekében. Gondolatait a The Conversation oldalon összegezte.

Vannak figyelmeztető jelek

A professzor szerint mivel a pedagógusok naponta figyelik a tanulók érzelmi fejlődését, ők talán könnyebben észrevehetik a gyanús viselkedést, és beavatkozhatnak. Sajnos nagyon kevés a képzett iskolapszichológus, pedig Englander szerint a mentálhigiénés szakemberek jelentik a társadalom első védvonalát a problémás diákokkal szemben – különös tekintettel a serdülőkori depresszió és szorongás egyre gyakoribb előfordulása miatt.

A szakember felhívja a figyelmet arra, hogy a szélsőséges erőszakos megnyilvánulásokat szinte mindig bizonyos viselkedési problémák előzik meg.

Ilyen például az agresszióra való hajlam, a társadalmi kapcsolatok jelentős hiánya, a súlyos mentális betegségek jelei, valamint az erőszak és a fegyverek iránti rajongás.

„Általában magányos elkövetőnek hívjuk ezeket az embereket. Van három dolog, ami nem törvényszerűen, de sokszor együtt áll: ezek a gyerekek nem szedik a gyógyszereiket, a terveiket az interneten kommunikálják, és a legtöbbnek van fegyverszerzési törekvése, nagykorúként lőtérlátogatási tapasztalatai” – magyarázta Hajdu János.

Az internet tele van erőszakkal, és itt nem csak a háborús játékokra kell gondolni, hanem az agresszív trollokra is, akikkel mindannyian találkoztunk már a világhálón böngészve. England szerint viszont az erőszakos videojátékok és az erőszakos viselkedés között nem lehet egyértelmű összefüggést találni. Vannak olyan tanulmányok, amelyek egyáltalán nem látnak kapcsolatot, mások már kongatják a vészharangot, hogy a virtuális vérengzés sötét gondolatokat ültet el a gyerekeink fejében.  A szakértő szerint ezek az ellentmondó kutatások azt bizonyítják, hogy az online tartalmak, játékok különbözőképpen hatnak, ezért nekünk szülőknek kell felmérnünk, milyen következményekkel járnak a gyerekeink életében. „Ha a lánya szereti az Assassin’s Creedet, de gyengédséget mutat, sikeres társas kapcsolatai vannak és boldog, előfordulhat, hogy a képernyőn megjelenő erőszak nem lesz erős hatással rá. De ha gyermekét vonzzák az erőszakos játékok, és hajlamos az agresszív viselkedésre, érdemes szakemberhez fordulni” – javasolja a pszichológus.

Engler azt is aláhúzza, hogy a felnőttekhez hasonlóan a gyerekeknek is szükségük van bizalmasokra, aki lehet családtag vagy barát, a fontos az, hogy észrevegyük, amikor a gyermekünk elszigetelődik, mert az súlyos problémákat okoz az életükben.

A szakértő szerint a legfontosabb, hogy beszéljünk gyermekünkkel, mert ez a legegyszerűbb ugyanakkor legnehezebb módja is annak, hogy megbizonyosodjunk arról, jól vannak.

„A gyerekek, a kamaszok különösen, sokszor nem akarnak beszélni az életükről, de mindenképpen kérdezz!”

„Kutatásaim alapján azt mondhatom, hogy ha egyszerűen megkérdezzük őket a barátaikról, a technológiahasználati szokásaikról, a napjukról, az fontos része annak, hogy kimutassuk a törődésünket. Még ha nem is válaszolnak, az érdeklődésünkből tudják, hogy ott vagyunk nekik” – teszi hozzá a szakértő, aki szerint amikor iskolai lövöldözés kerül a hírekbe, érdemes leülni a gyerekkel és megkérdezni a véleményét arról, ami történt, beszélgetni az iskolájáról, barátairól és arról, hogyan érzi magát a közösségben.

Rendőrségi felhívás
A fenti eset kapcsán hívjuk fel a figyelmét különösen azon fiataloknak, akik sok időt töltenek az online térben, hogy az interneten bármely közösségi oldal, még ha zártnak tűnik is, nagy nyilvánosságnak számít. Az ott kiposztolt és megosztott tartalmak nem magánbeszélgetések, és egy-egy adott szónak vagy mondatnak akár súlyos következményei is lehetnek.
A magyar bűnüldöző szervek minden fenyegetést komolyan vesznek, a világ bűnügyi tapasztalatai alapján nem engedhető meg az, hogy egyetlen magyar ember élete is veszélybe kerüljön. 
A TEK és a KR NNI egyetértésben hangsúlyozza, hogy a hatóság – ahogy eddig is, a jövőben is – minden, a tudomására jutó, az élet kioltásával járó bűncselekmény gyanúja esetén, a tragikus végkifejlet megelőzése érdekében haladéktalanul megteszi a szükséges és nélkülözhetetlen intézkedéseket.
Kérjük, aki úgy érzi, hogy külső segítségre van szüksége pszichés problémái megoldásához, az keressen fel szakembert, vagy vegye fel a kapcsolatot valamelyik lelkisegély-szolgálattal! Az interneten számos ilyen krízisközpont megtalálható, több közülük a nap 24 órájában elérhető. Aki pedig környezetében észlel mentális problémával küzdő személyt, kérjük, jelezze a hatóságok felé!  

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti