„Miért hagyta világra jönni a szenvedőt?”

A Biblia ír egy istenfélő emberről, Jóbról, akinek mindene megvolt: gyermekei, vagyona, szolgái. Váratlanul, mintha felforgatták volna addigi életét, mindent elveszített, még a gyermekeit is. Mindezt tetézve, fekélyek lepték el a testét, olyan erős fájdalmat okozva, hogy a halált kívánta. „Miért hagyta világra jönni a szenvedőt, s szomorú szívűnek miért adott életet?” – kérdezte keserűen, Istenre utalva. A felesége Istent okolta a tragédiák sorozata miatt, a barátai pedig úgy gondolták, Jób a saját bűnei miatt szenved. Ez a látásmód nemcsak az Ószövetséget árnyékolja be, hanem Jézus korában ugyanígy vélekedtek a hithű zsidók is. 

Ha valakinek nem született gyermeke, vagy fogyatékossággal jött a világra, vagy betegségek és csapások érték, az szégyennek számított, mivel ebben az ember bűnösségét és Isten büntetését látták. 

Ők még a „lex talionis”, a „szemet szemért, fogat fogért” elv alapján gondolkodtak, miszerint az okozott sérülésekért vagy kárért az elkövetőnek ugyanazt kell elszenvednie. A büntető istenkép meghatározta az Ószövetség látásmódját, és az Újszövetség népéből, a keresztények gondolatvilágából se halt ki teljesen. Olykor még ma is hallani, hogy „majd megver az Isten”. Ha így lenne, akkor szándékosan küldené ránk a háborút, a tragédiákat, és emiatt épp isteni természetét vonhatnánk kétségbe, hiszen a tökéletesség kizárja a bosszúállást és az erőszakot.

Nehéz lenne elképzelni, hogy a láthatatlan, mindenható és tökéletes Isten egyszer csak harcba hívja, hódító vagy megtorló háborúra szólítja fel az emberi közösségek vezetőit. Mindez homlokegyenest ellentétes Jézus tanúságtételével, aki úgy tanított Istenről, mint jóságos Atyáról, aki feltétel és személyválogatás nélkül, egyformán szeret mindenkit, és békét hoz mindannyiunk számára. Igaz, nem elsősorban politikai értelemben, ahogy a zsidók várták el a Messiástól, hanem a szívekben. Persze ehhez mi is kellünk.

Miért nem akadályozza meg Isten a háborút?

Isten miért nem vet véget a gyűlölködésnek, a hatalmi harcoknak, a világ tengernyi igazságtalanságának? Nem érdekli talán, ami velünk történik? 

Hol van, amikor ártatlan emberek házát bombázzák le, vagy civileket gyilkolnak meg kegyetlenül? 

Talán jobb lenne egy tökéletes világ burkában, ahol nincs erőszak, szomorúság, fájdalom. A legtöbb vallás hívei hisznek abban, hogy a földi élet után, a mennyországban, ahol már csak Isten törvényei érvényesülnek majd, ez az örök boldogság vár ránk. De hogyan valósulhatna meg ez az ideális világ itt és most? 
Például úgy, ha Isten előre beprogramozna minket örömre, szeretetre, szelídségre, és esélyünk se lenne a rosszat választani. De Isten nem így akarta, mint ahogy az a szülő sem, aki engedi a gyermekének, hogy maga válassza a hivatását, a házastársát, a hobbiját. Melyikünk lenne boldog, ha ránk erőltetnének mindent? Isten jelentős mértékű döntési szabadságot ad, ezt vallják és tapasztalják a keresztények, és a pakliban benne van az is, hogy a rosszat választjuk, amivel magunk vagy mások mindennapjait nehezítjük. 
Például akiknek megvannak az eszközeik ahhoz, hogy országok sorsát, milliók életét befolyásolják, önző céljaikhoz gyakran lelkiismeret-furdalás nélkül beáldozzák a tömegeket. Nem kis igazságtalanság ez, hiszen egy ember vagy egy kisebb emberi érdekközösség akarata sokakét csorbítja. Isten mégsem fog közbelépni. Nem fújja le a támadást, nem áll az ostromlók elé, nem veri ki a fegyvert a kezükből. Mégpedig ugyanazért, amiért nem vonszol el mindenkit a templomba, vagy nem fogja be a szánkat, amikor bántó szavak buknak ki belőlünk. 

A keresztény tanítás szerint Isten tiszteli a szabadságunkat. 

Elenged, de közben mindig visszavár, mint a bibliai tékozló fiút az apja. Szeretné, ha mi magunk jönnénk rá, hogy hibáztunk, és nem ő mondaná meg a tutit. 

Kép

Illusztráció: Freepik

Ahol a béke kezdődik

Akkor Isten – ha létezik – mégis tétlenül nézi botladozásainkat? Legyünk őszinték, a szívünkben szinte mindig érezzük, hogy adott esetben mi a helyes döntés, legfeljebb nincs kedvünk hozzá, mert inkább a könnyebbet választjuk, vagy már olyan ok–okozati kényszerpályára kerültünk korábbi rossz döntéseink miatt, ahol nagyon nehéz jól választani. Az Egyház tanítása szerint Isten szelíden, a szívünkön és az értelmünkön keresztül szólít. Lehet, hogy nem halljuk meg, észre sem vesszük, ő mégis hív. Ez sok esetben a lelkiismeretünk belső sugallata, de lehet kívülről, más emberektől érkező útmutatás is, amire vagy hallgatunk, vagy nem.

A keresztény hagyomány és a Biblia szerint Isten emberek iránti szeretetének legnagyobb bizonyítéka az, hogy megengedte Jézusnak, az ő küldöttének a keresztre feszítését. Az evangélisták lejegyezték, milyen kegyetlen kínzásokat élt át Jézus: megostorozták, töviskoszorút nyomtak a fejébe, vitte a nehéz keresztet. Közben gúnyolták, leköpték. Ő mégis alázattal tűrte. Joggal érezheti úgy minden szenvedő ember a történelemben – akit igazságtalanul bántanak, megtörnek, kegyetlenül megölnek –, hogy Jézus, aki maga is Isten, együtt szenved vele, mert tudja, mi a fájdalom, átélte, és ebben is osztozni tud velünk. 

A jézusi tanítás alapján feltételezzük, hogy Isten – mint jó Atyánk – számára gyötrelem, ha gyermekeit szenvedni látja. 

A megoldás csírája tehát bennünk van, a béke a mi jó szándékunkon is múlik. A változást mindig magunkban kell elkezdeni. Egy indián történet szerint két farkas küzd bennünk szünet nélkül: a jó és a rossz. Melyik győzedelmeskedik? Amelyiket tápláljuk. Adja Isten, hogy egyszer felismerje az egész világ: az igazi boldogságot nem a hatalom, a vagyon, a kölcsönös bosszúállás adja, hanem a szeretet és a békesség. Legyen béke bennünk és körülöttünk!

Máskor egy nyolcvan körüli asszony, Bözsi néni mesélte széles jókedvvel, hogy megvan már a sírhelye: a temető legfelső sarkában. Azért választotta azt, mert ott a szélén, rá fog először sütni a nap, az egész temetőben először őt éri majd a napfény. Jót mosolyogtunk rajta együtt, kimondatlanul bízva abban, hogy ez még sokára jön el. 

Még abban az évben az októberi nap melegítette az arcomat, amikor az utolsó útjára kísértük.

Éreztem, hogy valami furcsa, megmagyarázhatatlan érzés szövi át a mindennapjaimat, de megnevezni nem tudtam, vagy inkább nem mertem. 

Gyászoltam. Visszhangoztak a fejemben az idősektől hallott bölcs, egyszerű mondatok, amelyekkel igazán nem tudtam mit kezdeni: „Az elmúlás az élet része.” „Aki megszületik, az meg is hal.” Szerettem volna megérteni, hogy hogyan képesek ennyire természetesen felfogni az elmúlást.  

Kép

Idős asszony 17 évesen elhunyt lánya sírjánál – Mohos Zsófia fotója

Ennek az írásnak a folytatása a szerző fotóival a novemberi Képmás magazinban olvasható, amely már kapható az újságárusoknál. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.
 

Honnan tudta, mi az a halál? Honnan tudta, hogy aki halott, az mozdulatlan? Azóta eltelt két év, és több családtagot is el kellett temetnünk. A kérdései pedig azóta a legváratlanabb helyzetekben találnak meg. Természetes volt, hogy a nagypapám temetésére is magunkkal visszük a gyerekeket, mert ismerték őt, bár nem találkoztak gyakran. A gyászmisén és halotti toron velünk voltak, de a sírba helyezésre nem jött velük oda a férjem. Szükségem volt arra, hogy ott, akkor kicsit se kelljen tartani magam a gyerekek előtt. A temetés utáni fogadáson a fiam közelebb lépett, és halkan, mintha valami nagy titokra jött volna rá, megkérdezte: „Nem lehet, hogy a dédipapó nem is halt meg, hanem otthon maradt?”

A nagymamám az én gyerekkorom idején sokat beszélt a halálról, úgy beszélt róla, hogy érződött, nagyon várja már. De ebben nem az örökéletbe vetett bizonyosság volt, inkább valamiféle megkeseredettség. Ez gyerekként számomra érthetetlen volt. 

Kicsit haragudtam is rá, mert nem értettem, miért akar meghalni, miért nem akar inkább velünk maradni. 

Nem hitt a túlvilágban, bár világ életében katolikusnak vallotta magát. Kiskamasz lehettem, amikor egyszer újra szóba került a téma, és hatalmas kék szemeivel csodálkozva, kissé gúnyosan kérdezte: „De aranyos vagy, te még hiszel ebben?” Miután meghalt, és a holmijait rendeztük, a noteszában, amit mindig magánál tartott a ridiküljében, találtunk 200 ezer forintot. Még a kórház előtt tehette a táskájába. Volt ebben valami megrendítő, mintha ezzel a pénzzel még kapaszkodott volna a földi világba, hátha jól jön, hátha még segít. Lehet, hogy mégis élni akart.

Ősszel születtem. Az őszi születésnapokban van valami szomorú is egyben, túl nagy hangsúlyt kap az élet végessége. Akarva-akaratlan eszünkbe jut, hogy a fák leveleivel a saját éveink is peregnek egymás után. Hogy nem nyomhatjuk meg a pause gombot, amikor egy kis időre van szükségünk. Nem tudhatjuk le a témát a halottak napjával. Akkor sem, ha azt a pár „nyomasztó” napot megpróbáljuk jelmezbe bújva, bulikon átvészelni. Emlékezni kell, mesélni, a történeteket éltetni tovább. Foglalkoznunk kell a halállal, különben olyan elementáris erővel csapódik be az életünkbe, hogy amikor sor kerül rá, és valakit elveszítünk, beleroppanunk. A gyógyuláshoz idő kell, a szomorúsághoz tér kell, a gyászhoz pedig gyászoló. 

Hogy hogyan sikerül elgyászolni valakit, aki meghalt, abban az elhunytnak is szerepe van: hogy amíg élt, hogyan viszonyult a halálhoz, az elmúláshoz, hitt-e az örökéletben vagy a viszontlátás reményében. 

Nem szeretünk a halállal foglalkozni, talán mert félünk tőle, talán mert olyan távolinak tűnik, talán mert túl közel érezzük. Talán mert nincsenek rá válaszaink, vagy mert éppen a sok válasz között nem találjuk a számunkra igazat. Kényes róla beszélni is, inkább szóba sem hozzuk, mert tiszteletben akarjuk tartani a másik hitvilágát, amivel talán még ő maga sincs teljesen tisztában. De az élet nem hagyja, hogy megfeledkezzünk róla. Évről évre el kell gyászolnunk a nyarat, a természetet, időről időre egy-egy lezárult életszakaszt, és mindezzel gyakorolni, forgatókönyvet gyártani, hogyan küzdjünk meg a szeretteink elvesztésével. A gyerekeinknek pedig válaszokat kell adni, ami egyértelmű kell, hogy legyen, ami nem lehet maszatolás, mert akkor semmi értelme nem lesz. Ehhez előbb viszont el kell, hogy döntsük, mi miben hiszünk.

Az idejutás nehézségein gondolkodva ötlött fel bennem az első kérdés. Vajon milyen gyakori az ön életében a fölösleges kör? 

Az egész életem egyetlen fölösleges kör. Az első fölösleges kör, hogy író lettem. Persze, most azt hiszi, hogy viccelek.

Legalábbis a József Attila-díj azt sugallja: hazudik. 

A József Attila-díjat elgurigázták a gyerekeim egy homokozóban, azóta nincs is díjam. Ennyit arról, hogy mit sugall nekem a József Attila-díj.

Nem őrzi a díjakat? 

Lehet, hogy a családom őrzi, de én nem nagyon tudom, hol vannak. Meglepően nem értékelem őket – bár a Kossuth-díjat tudtam volna, mert azzal már olyan összeg jár együtt, ami látható. De hogy valaki Kossuth-díjas-e vagy sem, az huszadrangú dolog a világomban. 

Nem fogok jobbakat írni semmilyen díjtól, legfeljebb több lesz az ellenségem.

Jövőre lesz hetvenéves, és végignézve az életpályáját, ellensége akad Kossuth-díj nélkül is. 

Legalább a fél irodalmi szcéna az ellenségem, és nem azért, mert jéggel iszom a vörösbort a whisky mellé. Valóban tettem is érte, hogy ez így alakult. Fiatalon kerültem a Kortárs szerkesztőségébe, eleve azzal a szándékkal, hogy sok fiatal költőnek adjak lehetőséget a megjelenésre – ezzel a hozzáállással azt a középszert haragítottam magamra, amelyik valamilyen módon, valódi teljesítmény nélkül, megszolgálta az irodalom akkori vezető folyóiratában dekkolást. Valóban közöltem legalább száz fiatal írót Darvasi Lászlótól Háy Jánosig és Babics Imréig, de mivel nem tudtam mindenkit közölni, akinek nem hoztam le az írását, azok megint csak utáltak. Így indultam.

Majd megsemmisítette a kéziratait és a levelezését, amivel szintén nem nőtt a népszerűsége. Miért? 

Mondja ki, mire gondol!

Arra, hogy ez nonszensz. 

Abnormális, igaz? Az, de magyarázható. Fiatal író voltam, akit véleményem szerint inkább a botrányai tettek híressé, mint a költészete, és megriasztott, hogy Raffai Sarolta fölajánlotta, a Petőfi Irodalmi Múzeum megveszi a teljes levelezésemet és a kézirataimat. Először gyanút fogtam, hogy miért akarja megvenni. Aztán gyanús lett a saját nárcizmusom: miért figyelem a kézírásomat, az akkor még gyöngybetűkkel írt szövegeimet, miért gyűjtögetem óvatosan és gyűrődésmentesen eltéve őket? Az önimádatnak ezt a kohóját számoltam fel: elsőként az összes kéziratomat semmisítettem meg.

Eléggé radikális lépés. Forradalmár jellem? 

Dehogy. Szerintem a forradalmárok egyrészt jól körülírható ideológiát képviselnek, másrészt nincsenek egyedül. 

Az nem forradalmi tett, hogy az ember szembemegy a tömeggel. 

Én pedig az alkotói köröket sem szerettem soha.

Éppen erre gondoltam. Az érthető, hogy valaki úgy biztosítja a pártatlanságát, hogy egyszerre lép be az összes írói érdekcsoportba – ezzel szemben Ön még a Magyar Írószövetségből is kilépett. 

Onnan nem elvi, hanem személyi okokból léptem ki. Az már inkább bír jelentéssel, hogy ezzel egy időben nem léptem át a másik írószövetségbe. Akkor az az ideám támadt, hogy aki középen van, az az igazság birtokosa, és én egyszer az életben igazságbirtokos akartam lenni. Nagyon sokára jöttem rá arra, hogy az igazság a legritkább esetben van középen. Az igazságot ingának látom, ami hol jobbra, hol balra leng ki, és nekem, mint független értelmiséginek ebből következően hol a jobb oldalon, hol a bal oldalon lévő igazságot kell elfogadnom. A magyar közbeszédben ezt hintapolitikának hívnák vagy gyávaságnak. Ez nagyon elnagyolt megfogalmazás, de ne ragozzuk túl. Bár a langyosokat kiköpi az Isten, mondja a Biblia is, pedig ez nem langyosság a részemről. Pontosan tudom, hogy mit veszítettem azzal, hogy nem vagyok sem jobboldali, sem liberális szimpatizáns vagy zászlólengető, sem ilyen, sem olyan csoportosuláshoz nem csatlakoztam. 

Megnyugtat, hogy az írásaim éppúgy megjelennek a baloldali orientáltságú folyóiratokban, mint a nemzeti eszméket preferáló lapokban – ez arról beszél, hogy a mondanivalóm vagy a teljesítményem nem kötődik semmilyen politikai hovatartozáshoz. Ugyanez vonatkozik a véleményalkotásaimra. 

Nem szeretem, amikor valaki nem nyilatkozik a Magyar Rádiónak vagy az ATV-nek. Előfordult, hogy egy napon készített velem interjút a Katolikus Rádió és a 168 óra. 

Érdekes megjegyezni egyébként, hogy a liberális platformokról sosem tiltottak le – míg nemzeti oldalon előfordult, hogy nem szólalhattam meg. 

Volt egy időszak az életében, amikor egyik oldalon sem jelent meg írása. Azt hogyan lehetett túlélni? 

Nagyon rosszul. De ez inkább a könyveimről szólt, bár nem csak azokról. Ez akkortájt történt, amikor otthagyva a Kortárs szerkesztőségét, úgymond kivonultam az irodalmi közéletből. Amikor nyolc, kiadók által pályázott könyvemből egyik sem tudott megjelenni. Aztán észre kellett vegyem, hogy nem örülnek nekem így még a lapok sem, meg azt is, hogy nem írnak rólam. Furcsa dolgok történtek, páriává lettem, ellenséggé formáltak mindkét oldalon. Mélyen elbizonytalanodtam a saját munkámban, annak a létjogosultságában, amit addig írtam és gondoltam. 

Akkor visszamentem Kispestre, egy egészségügyi szakközépiskolába tanítani. A szeretet és megbecsülés, amit a diákoktól meg a kollégáimtól kaptam, sok mindenen túlsegített. Elvonta a figyelmemet az irodalomtól, aminek a hivatalos körén kívül kerültem. Önerőből kiírtam magamat a mainstreamből, bár ehhez jócskán kaptam „készséges segítséget” is egyes „írótársaimtól”. Ugyanakkor azt is egyre világosabban láttam, hogy mennyire nem jelent semmit számomra a bentlét. Tisztító időszak volt, bár nagyon féltem, hogy tényleg eltűnök mindörökre íróként. Gondoljon csak bele, ma is az egyik legjobb kinyírási módszer az irodalomban, s talán minden művészeti ágban, az elhallgatás. 

A most induló nemzedéknek is azt mondaná, hogy nem jelent semmit a bentlét? 

Annak nem. Ha egy most induló fiatal író nem áll be sehova, annak nincs helyi értéke. 

Ugyanakkor két lehetősége van a fiataloknak: kiveszni az irodalomból, vagy odaállni valamelyik oldalra. 

Demeter Szilárd évekkel ezelőtti törekvését, hogy a két oldalt egymáshoz közelítse, emlékeim szerint Térey Jánoson és rajtam kívül senki nem üdvözölte. Azóta sincs független irodalom, a fiatal íróknak be kell lépniük valahova, különben nem fogják őket mentorálni, nem fognak támogatásokat kapni, a szög feje nem fog kilátszani a deszkából. Bár, ha kilátszik, akkor meg hamar jöhet a gyalu. 

Írt esszét az értelmiségi szerep hanyatlásáról is. Miért látta így? 

Minden az ellen dolgozik, hogy törődjenek az értelmiséggel, meghallgassák az értelmiséget, (nota bene!) megbecsüljék az értelmiséget. Nemrég arról nyafogtam valahol, hogy sem a hatalom, sem a társadalom nem hajlandó átgondolni például, hogy mit jelent az írói státusz. Vagy mit jelent egy költő a társadalomban. Ha egy költő három verset ír egy hónapban, már túlírta magát. Ez idegrendszer kérdése. Három vers, az nagyjából 25 ezer forintot hoz. Nem kell magyaráznom, ugye? Nem véletlen, hogy a Térey-ösztöndíj kapcsán óriási volt a felzúdulás, hiszen ez öt év írói megélhetést jelent. De nem azért zúdultak föl, mert azt erkölcsileg jónak vagy rossznak lehetne minősíteni, hanem az irodalmi szekértáborok szokott rendje szerint azok haragudtak ezekre. Azon lett volna érdemes vitatkozni, hogy valóban olyanok kapták-e, akik megérdemlik. 

Ön megkapta és el is fogadta „ezektől”. 

Számomra nincs „ezek” és „azok”. Egy írónak a hatalom egyként rossz, ugyanakkor rá van szorulva a hatalom kíméletére abban az értelemben, hogy nem csukják be, nem tiltják le, nem hurcolják meg, abban az értelemben, hogy biztosítják a demokratikus jogait, abban az értelemben, hogy elérhetővé tesznek ösztöndíjakat és működtetik például a könyvkiadást. Nagy és ennél összetettebb játék ez, amelyben valójában senki sem független, még én sem, aki nem tartozom elszámolási kötelezettséggel senkinek.

Annak miért nem nézett utána, hogy ki volt, aki önt megfigyelte? 

Engem ez soha nem érdekelt, és nem is tartom igazán fontosnak. Még az sem lenne fontos, ha megtudnám, hogy mi az, vagy ki az például, aki vagy ami miatt nem jelenhettem meg fizikai költői létemben kilenc évig bizonyos helyeken, például Pest megyében.

Nem érez dühöt?
 
Minden át volt szőve akkor a hatalom különféle színű és erejű kötelékeivel, ebben a szövetben szerintem mindenki meg volt bénítva valamilyen módon. 

Emlékszik az egykori vidámparkban arra a hatalmas forgó hordóra? Ilyen hordó volt az életünk, amiben úgy tántorogtunk, mint a részegek. 

Soha nem lehetett tudni, hogy a következő lépésünk mennyit ér, vagy kit gáncsolunk el vele. A „forgóhordó-létet” lehet véleményezni, a létrehozót el- vagy megítélni, de a benne csetlő-botló emberekről nem vagyok hajlandó ítélkezni.

A PIM Petőfi-kiállításának nyitóbeszédéből úgy tűnt nekem, hogy nem szereti a képmutatást.
 
Pontosítok: semmilyen cserélhető címert nem tudok szeretni az úszósapkákon.

A kereszt a nyakában nem képmutatás? 

Ezt a keresztet 1978 óta hordom, hozzám tartozik, sehova nem mentem nélküle, legfeljebb focizni. Ez a kereszt velem függ össze, a legmélyebb ragaszkodásommal. De Istennek hátat fordítottam az apám és a bátyám halála után. Nyilván, ebben – és ezzel – is megosztó figura lettem.

Istennek lehet háttal állni? 

Hogy háttal állok, nem én mondtam ki először, hanem Tarján Tamás írt egy mély és őszinte kritikát az istenes verseimről, amit ezzel fejezett be: „úgy gondolom, hogy Zalán Tibor most háttal áll Istennek. Ő azt gondolja, hogy ez egy nagyon radikális cselekedet a részéről, és nem tudja, Isten így talán még jobban szereti, mert félti is.” 

Ez az interjú eredetileg a Képmás magazin 2023 májusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Szénből, levegőből, vízből

Az 1930-as évek elején egy fiatal vegyész új szintetikus fonalszálak felfedezéséről számolt be az Amerikai Kémiai Társaság ülésén. Ő volt Wallace Hume Carothers, a DuPont amerikai multinacionális vegyipari vállalat munkatársa. Az újságok rögtön arról kezdtek cikkezni, hogy ez az új anyag legalább olyan jó, vagy még jobb is, mint a selyem. Később már arról írtak, hogy a rejtélyes anyagból készült harisnya túléli a selymet, és szálai soha nem futnak fel. Érhető módon az irreális elvárások – hiszen még piacra sem dobták új találmányukat – megijesztették a céget. 

Akkor kezdtek igazán aggódni, amikor a Washington News című lap arról írt, hogy a nejlont kadaverinből lehet előállítani, amely a holttest rothadása során képződik. 

Ez a sajtókacsa még morbidabb felhangot kapott, miután Carothers öngyilkosságot követett el.

Egy tragikus sorsú feltaláló
Wallace Hume Carothers nem érte meg találmánya világhódító útját. Úgy érezte, nem képes példaképe, Edison nyomdokaiba lépni, kételyek gyötörték saját képességeit illetően. Fokozatosan depresszióba esett, és két nappal a 44. születésnapja után, 1937. április 29-én kálium-cianiddal megmérgezte magát. 

Azért, hogy ellensúlyozzák az alaptalan pletykákat, a DuPont reklámosztálya sok éven át hangsúlyozta, hogy a nejlont kizárólag szénből, levegőből és vízből állítják elő. „A nejlon felhasználja a kőszén, a levegő és a víz alapvető elemeit, a nitrogént és a szenet, majd egy teljesen új molekulaszerkezetet hoz létre (...) az első teljesen új szintetikus szál, amit ember alkotott. Több mint négyezer év alatt a textilipar a gépi tömegtermelésen kívül csak három alapvető fejlődésen ment keresztül: ez a mercerizált pamut, a szintetikus festékek és a műselyem. A nylon a negyedik” – írta 1938-ban a Fortune magazin. (A mercerizálás egy kémiai vegyszeres folyamat, amely során a pamutszálak zsugorodnak, kifényesednek, és szinte magukba zárják a festéket – a szerk.)

Nancy, Yvonne, Lovella, Olivia, Niha?

Hiába volt kész az újdonság, nevet is kellett adni neki, ami nem volt egyszerű. Annyira nem, hogy 400 változatot vizsgáltak meg a cég illetékesei. A névadás eredete mögött sok különböző történet húzódik. Feltalálója „Fiber 66”-nak nevezte el, ami a cég számára nem volt vonzó. A másik a „No Run” (nem szalad fel a szem) volt, ami jól hangzott ugyan, de nem volt igaz, hiszen az anyag felfutott. 

Addig-addig gondolkodtak, míg végül a „No Run”-ból valahogy „Nylon” lett. 

Más feltevések szerint az elnevezés a „New York Pylon”, azaz a világkiállítás védjegyéül is szolgáló híres szabadságszobor nevéből származott. Az angolszász világban az a legenda alakult ki, hogy a nylon szó a New York (NY) és London (Lon) rövidített szavak összevonásából ered. Ez azonban nem igaz, mert míg New Yorknak igen, a brit fővárosnak nem sok köze volt a nejlon történetéhez. Egy másik, humoros, de aligha valós feltételezés szerint a nejlon elnevezés a „Now You Lousy Old Nipponese” („No, ti tetves, vén japánok!”) szavak kezdőbetűinek összevonásából keletkezett, ami arra utal, hogy a műszál versenyképes lesz a valódi japán selyemmel.

Talán a legérdekesebb etimológiai magyarázat, hogy a nejlon szót az anyagot előállító kutatóvegyészek feleségeinek kezdőbetűiből – Nancy, Yvonne, Lovella, Olivia, Niha – állították össze a figyelmes férjek. (Ha ez igaz, akkor Carothers feleségét biztosan kihagyták, ugyanis őt Helennek hívták.)

Kép

A DuPont harisnya egy reklámja 1948-ból

„Nejlonlázadások” az üzletekben

Az eredetileg Carothers-selyemnek nevezett anyagot a DuPont 1937. február 16-án szabadalmaztatta, majd az abból készült harisnyát 1938. október 27-én mutatták be először hivatalosan, négyezer lelkes középosztálybeli nő előtt New Yorkban. A marketing jól sikerült, az izgalom pedig csak tovább fokozódott, ugyanis a harisnyák még 18 hónapig nem kerültek kereskedelmi forgalomba. Kik juthattak hozzá mégis? Azok a nők, akik a DuPont vállalat alkalmazottai voltak, vagy a DuPont nejlon szakágának valamelyik kutatójához mentek feleségül.

A nejlon az 1939-es New York-i Világkiállítás szenzációja lett. Az első, kereskedelmi forgalomban kapható nejlontárgy egy fogkefe volt, amelynek sörtéi ebből az anyagból készültek. Végül 1939 februárjában kezdték árulni a nejlonharisnyákat, nők tömegei vásárolták, holott az ár csillagászati volt: egy pár harisnya 200 dollárba, az átlagember egyheti fizetésébe került. 

Miután Marlene Dietrich lábain is feltűnt az egyik hollywoodi filmben, minden amerikai lány és asszony ilyet akart. 

A nejlonharisnyák azonban csak rövid ideig voltak elérhetők, közbeszólt ugyanis a második világháború. Emiatt a DuPont a nejlont inkább katonai szolgálatba állította: ejtőernyők, repülőgép-üzemanyagtartályok és golyóálló mellények készítéséhez is használták. „Pókhálónál vékonyabb, acélnál erősebb” – így hirdették a nejlont. 

A háború után viszont szinte azonnal visszataláltak a nagyközönséghez: az első pár harisnya 1945 szeptemberében tért vissza az üzletekbe. Az újságok „nejlonlázadásokról" számoltak be, mert nők százai, néha ezrei álltak sorba, hogy versenyezzenek a korlátozott harisnyakészletért. „Mindenki nejlont akart.”

Kép

Marlene Dietrich A kék angyal című filmben 1930-ban

Harisnyacsempészet Nyugatról

A nejlonharisnya híre Magyarországra is eljutott. A politikai vezetés először kisebb mennyiségű nejlonszálat vásárolt a DuPonttól, és kísérleti jelleggel az óbudai Blumenthal Harisnyagyárnál kezdték el a gyártást, de főként külföldre értékesítettek. Majd Győrben, Békéscsabán és Gyulán is üzemeket létesítettek. Az itthon gyártott nejlonharisnyákat a magyar vásárlók rossz minőségűnek tartották, ezért inkább a külföldi, például olasz darabokat keresték a boltokban. Így sokszor csempészúton jutottak be az országba: aki utazhatott akár Nyugatra, akár más szocialista országba, az igyekezett nejlonharisnyákkal hazajönni. 
A Kádár-korszakban a legkedveltebb csempészáruk közé tartoztak még az orkánkabát, a farmer, a rágógumi, a gyógyszerek, a márkás nyugati cigaretták, bakelitlemezek és kazetták. 

A lebukás veszélye állandóan ott lebegett a beszerzőik feje felett, akik akár börtönbüntetést is kockáztattak.

Idézet egy levélváltásból az orvosi egyetem docense és az egészségügyi miniszterhelyettes között: „Mi, akik többször jártunk már nyugaton, meg tudjuk érteni, hogy egyeseket megragad és elront a nyugati kalmárszellem. Nyilván ez történt ezzel a szerencsétlen flótással is. Bármennyire is hibázott, még egy enyhítő körülményt fel lehet hozni mellette. Tulajdonképpen nem károsította meg a magyar népgazdaságot, hiszen a kint két hónap alatt összespórolt ösztöndíjából vette azokat az átkozott harisnyákat.”

Az eset főszereplője egy alig ötvenéves orvos, aki 1961-ben saját autójával kéthónapos tanulmányútra utazott Olaszországba, és hazafelé a hegyeshalmi határátkelőn fülelték le. Autójából közel négyszáz pár nejlonharisnya került elő, de férfi karórákat, zsebrádiókat is lefoglaltak tőle. A szigorú büntetést azonban – mivel jó elvtársnak számított – megúszta.

Amikor a ’60-as évek végén itthon is elterjedt a miniszoknyadivat, megjelentek a kényelmesebb darabok: a harisnyatartót igénylő termékek mellett már kapható volt a harisnyanadrág is. A ’70-es évek közepén a magyar harisnyaipar már naponta több mint hat tonnányit gyártott nejlon-, akril-, flór-, félgyapjú-, pamut- stb. szálból. 

A Kádár-kor második felében már nem volt olyan nő, akinek a szekrényében ne pihent volna néhány harisnyapár vagy -nadrág egy-egy különleges alkalomra.

Ma a klasszikus nejlonharisnyák már korántsem olyan népszerűek, inkább a kevert vagy természetes pamut anyagot keressük az üzletekben, és ha egy darab elszakad, egy szál felfut, könnyen megválunk tőle. Az viszont biztos, hogy 85 évvel ezelőtt egy tragikus sorsú harvardi tudós találmánya nyomán a nejlon és a nejlonharisnya forradalmasította a textilipart és a női divatot. 

Források: 
MTI Hírarchívum
https://www.archivnet.hu/kuriozumok/nylonharisnya_maganimport_1961ben.html?oldal=5 
https://en.wikipedia.org/wiki/Wallace_Carothers 
https://sciencehistory.org/stories/magazine/nylon-a-revolution-in-textiles/ 
https://www.snopes.com/fact-check/stocking-the-true-origin/ 
https://toretro.blog.hu/2020/04/12/amikor_a_fel_vilag_magyar_harisnyat_hordott 
https://www.thoughtco.com/wallace-carothers-history-of-nylon-1992197 

Keresse a Képmást az újságárusoknál!

Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.

A magazinra előfizethet itt.

A barokk és gótikus Sopron

Sopron az egyik legrégebbi városunk, amely műemlékei számát tekintve előkelő helyet foglal el hazánkban. Barokk stílusú óvárosa, annak macskaköves, zegzugos utcácskái és csodaszép gótikus templomai révén méltán az egyik leglátogatottabb úti cél. Földrajzi fekvése is megkapóan szép: a város villanegyede, a Lövérek (avagy helyi formában Lőverek) városrész magasan felkúszik a Soproni-hegység északi lankáira, ahol a friss levegőn tett sétákat emlékezetessé teszik a romantikus fenyvesek és a gondozott parkerdei sétautak.

Tudta, hogy 
– a soproni Fő téren álló, 1270 körül épült Kecske-templomban, amely a korai magyar gótikus építészet egyik gyöngyszeme, ötször is tartottak országgyűlést, és királyi koronázási helyszínként is szolgált?
– a trianoni békeszerződést követően Sopron az újrarajzolt Burgenland fővárosa lett volna, ám ezt az 1921. december 14-i népszavazás meghiúsította, így Sopron megkapta a leghűségesebb város, a civitas fidelissima címet, amelyre a Tűztorony Fő tér felőli oldalán álló Hűségkapu emlékeztet?
– innen indult Liszt Ferenc, minden idők egyik legkiemelkedőbb zeneszerzőjének útja a világhírnév felé, akiről a város minden évben egy fesztivállal emlékezik meg?

Kép

Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

Az élő XVII. század: Hollókő

Hollókő Magyarország egyetlen olyan faluja, amely szerepel az UNESCO világörökségi listáján. A legfontosabb feltételnek, azaz az egyedi és egyetemes jelentőségnek Hollókő azzal tett eleget, hogy sikerült eredeti állapotában megőriznie a XVII–XVIII. században kialakított településformát úgy, hogy élő lakott falu maradt. Hollókő vonzereje ma is ebben rejlik: a falu nem vált szabadtéri múzeummá. 

Tudta, hogy 
– Hollókő 1987-ben olyan látványosságokkal együtt került fel a világörökségi listára, mint Velence, az athéni Akropolisz, a londoni Westminster-apátság, a kínai nagy fal és a pisai ferde torony?

Kép

Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

Budapest a filmdíszletek mögött

Fővárosunk sok külföldit varázsol el, sokszínűsége és számtalan nevezetessége révén azonban nemcsak a turisták egyik kedvenc úti célja, hanem a filmipar egyik népszerű forgatási helyszíne is. Így lehetséges, hogy olyan filmekben, mint a Mission Impossible, A szállító, az Inferno vagy A vörös veréb Budapest épületeit, utcáit ismerheti fel a szemfüles mozilátogató. 

Sőt, olyan kasszasikereket is forgattak itt, mint például a Will Smith által jegyzett Gemini Man, illetve a Fekete Özvegy, amelyeknek kimondottan a város volt a színhelye, részletesen bemutatva annak turisztikai szempontból is fontos helyeit.

Akik Budapesten élnek, talán már fel sem figyelnek arra, hogy mennyi szépség veszi körbe őket, pedig néha érdemes kicsit megállni, és rácsodálkozni a nagy „klasszikusokra”: a budai Várra, a Halászbástyára, a Mátyás-templomra, a Parlamentre, a Hősök terére, a Vajdahunyadvárra. Jó program lehet betérni egy-egy hangulatos kávéházba, felfedezni a páratlan kincseket rejtő múzeumokat, vagy ellazulni Az Ezeregyéjszaka meséibe illő fürdők valamelyikében, amelyeket százhúsz meleg vizű forrás táplál – ezzel a világ termálfürdő-fővárosának rangjára emelve Budapestet.

Tudta, hogy 
– fővárosunk egyik jelképe az Országház, világszerte a harmadik legnagyobb parlamentépület a maga 18 ezer négyzetméterével, hatszázkilencvenegy helyiségével és húsz kilométernyi lépcsőjével?
– a National Geographic a Duna-parti 2-es villamost a világ legszebb villamosvonalai közé választotta?
– a CNN Travel összeállítása alapján a Központi Vásárcsarnok Európa legszebb piaca?
– Budapest legrégibb épülete a sokat megélt, hétszáz éves Vörös Sün ház a Várnegyedben (homlokzatán egy vörös sünről ismerhető fel), ahol Remete Szent Pál test­ereklyéjét őrizték?

Kép

Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

Szentendrén, a múzsák otthonában

A Dunakanyar ékszerdobozának is nevezett Szentendre, amelynek területe már a római korban is lakott volt, gyönyörű természeti adottságokkal megáldott település. Belvárosában színes, barokk hangulatú házak közt sétálhatunk, miközben megcsodálhatjuk a szerb ortodox templomokat. A város sikátorai, festői szépségű utcácskái önfeledt barangolásra hívják a látogatót, több tucat múzeuma és galériája pedig arra, hogy felfedezze a városban letelepedett és ma is itt élő alkotók művészetét.

Tudta, hogy 
– Az Európai Unió Kulturális Öröksége díjat is elnyert barokk városka a XVI–XVII. században a török terjeszkedés és hódoltság idején annyira elnéptelenedett, hogy egy összeírásban pusztaként szerepelt, mielőtt újra benépesedett volna szerb, dalmát és bosnyák telepesekkel?
– a Budapest–Szentendre táv az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpáros útvonal egyik legnépszerűbb szakasza? Ez az Atlanti-óceántól egészen a Fekete-tengerig tart, és Magyarországon négyszázhúsz kilométer hosszan a Duna mentén halad, így érintve Szentendrét és Budapestet is.

Kép

Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

Szent István városa: Esztergom

Esztergom a Magyar Királyság kora középkori fővárosa, érseki, és a tatárjárásig királyi székhely volt. Nem csoda, hogy rendkívül gazdag történelmi és kulturális látnivalókban. Ahhoz, hogy a várost megismerjük, kiváló kiindulópont lehet a Várhegy, ugyanis itt található a feltárt királyi vár és a város legnevezetesebb épülete, az esztergomi bazilika is.

Tudta, hogy az esztergomi bazilika
– 118 méteres hosszúságával, 18 méter vastag alapfalaival, százméteres magasságával, 5660 négyzetméter alapterületével az ország legnagyobb temploma, sőt építése idején valószínűleg Európában is csak a római Szent Péter-bazilika, valamint a londoni Szent Pál-katedrális előzte meg?
– legnagyobb harangja 5827 kilogramm, ami egy afrikai nőstény elefánt súlyának felel meg?
– építésénél számos technikai újdonságot alkalmaztak, például Magyarországon itt használtak legelőször üreges téglát?

A bencések szent hegyén 

A Pannónia szent hegyén emelt kolostorépület és gótikus bazilika 1996-ban, ezeréves fennállásának idején került fel az UNESCO világörökségi listájára. A Pannonhalmi Bencés Főapátság épületegyüttese a Dunántúl egyik legimpozánsabb építészeti emléke, amely páratlanul értékes kulturális és művészeti kincseket őriz. 

A gazdag kulturális örökség eszmei értékét növeli az is, hogy az itt található liturgikus tárgyakat, a könyvtárat, a kerengőt, magát a kolostorépületet a szerzetesek ma is eredeti rendeltetésük szerint használják. 

Az épületegyüttesben működik az ország egyik legszínvonalasabb oktatást nyújtó iskolája, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium.

Tudta, hogy 
– a Géza fejedelem által alapított kolostor nem csupán a középkori építészet kiemelkedő remekműve, hanem egykor a keresztény szellemiség fellegvára is volt, amelyet Szent István mindazon különleges privilégiumokkal ruházott fel, amelyeket akkortájt csak a Monte Cassinó-i anyakolostor élvezett?
– az ötvenkét hektáron nevelt szőlőfajtákból évente mintegy háromezer üveg kiváló bor készül, amelyek a világ számos országában kaphatók?
– az apátság könyvtárában található egy eredeti Luther-Biblia és Sisi királyné néhány eredeti levele?
– az altemplomban helyezték el Habsburg Ottónak, az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó koronahercegének szívurnáját? 

Kép

Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

Források: 
https://blog.szallas.hu/magyarorszag-epiteszeti-legjei/ 
https://csodalatosmagyarorszag.hu/hirek/itthon/a-20-legszebb-latnivalo-magyarorszagon/ 

A cikk a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai támogatásával készült.

Habár az emlőrák a nők körében a leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés , amely időben felismerve jó eséllyel gyógyítható, még mindig nagyon kevesen szentelnek elég figyelmet ellenőrzésére. Az AVON 2020-as mellrák témájú kutatásának egyik legmegdöbbentőbb eredménye, hogy a magyar nők 10%-a még soha nem hallott az emlőönvizsgálat fontosságáról, holott a megkérdezettek 60%-ának él a környezetében mellrákban érintett személy. A legalább 2 évente szükséges mammográfiai szűrővizsgálatokon való részvétel mellett fontos, hogy a nők otthonukban is havonta egyszer elvégezzék az emlőönvizsgálatot, amelyhez az AVON animációs filmje nagy segítséget nyújthat.

Az AVON, a mellrák elleni küzdelem élharcosaként évek óta dolgozik azért, hogy minél többek figyelmét felhívja a mellrákszűrések és az emlőönvizsgálat fontosságára, valamint minél több nő edukálását támogassa a betegség és az önellenőrzés kapcsán. A vállalat YouTube csatornáján megtalálható animációs kisfilm lépésről-lépésre mutatja be az emlőönvizsgálat folyamatát és animált ábrákkal szemlélteti elvégzésének módját, így adva útmutatást és segítséget minden korosztály számára.

Az emlőönvizsgálat csupán 5 percet vesz igénybe és néhány egyszerű lépésből áll, amit minden nőnek 18-20 éves kortól érdemes elvégeznie a menstruáció utáni héten, minden hónapban lehetőleg ugyanazon időszakban. Aki nem menstruál, az válasszon ki erre egy tetszőleges napot, és minden hónapban akkor végezze el!

A lépések a következők:

1. Nézzük meg a melleinket a tükör előtt állva!
•    Az első alkalommal tanulmányozzuk, hogyan néznek ki és milyen érzetet adnak!
•    Rendszeresen vizsgálva keressük az eltéréseket!
•    A látható elváltozások lehetnek a mell méretének, körvonalának, felületének változása, dudorodás, kipirosodás, a mellbimbók elhelyezkedésének, kontúrjának változása, a mellbimbó váladékozása, mellbimbó behúzódása.

2. Figyeljük meg a melleket különféle pozíciókban is!
•    Leengedett karokkal.
•    Fej fölé emelt karokkal.
•    Csípőre tett kézzel.
•    Kissé előre hajolva.

3. Vizsgáljuk meg a melleket fekvő helyzetben!
•    Jobb oldali mell vizsgálata
-    A jobb váll alá tegyünk egy párnát!
-    A jobb kezünket tegyük a fejünk alá!
-   Bal kéz ujjbegyeivel végezzük el a vizsgálatot!
-    A mellbimbótól indulva körkörösen vizsgáljuk át a mellet!
-    Ugyanígy vizsgáljuk meg a hónaljat is!
-    Nyomjuk össze a mellbimbót, hogy jön-e belőle váladék!

•    A bal oldali mell vizsgálata
-    A jobb oldali mellnél leírt vizsgálatot ismételjük meg, a jobb kezünkkel!

4. Végezzük el a vizsgálatot álló helyzetben is!
•    Ezt akár a zuhany alatt is végezhetjük.

A magyar nők negyede nem tudja, hogyan kell az emlőönvizsgálatot elvégezni

„Habár évek óta dolgozunk azon, hogy felhívjuk a nők figyelmét a betegségre, még mindig van mit tennünk! Meghökkenve szembesültünk kutatásunk eredményeivel, miszerint hazánkban a nők 26%-a egyáltalán nem tudja, milyen jelek utalhatnak emlődaganatra, és hogyan kell az önvizsgálatot elvégezni. Igyekszünk minden lehetőséget megragadni, hogy eljuttathassuk az üzenetet, hogy habár az emlőrák nem megelőzhető, időben felismerve jó eséllyel gyógyítható. Fontos hangsúlyozni, hogy az önvizsgálat nem helyettesítheti a rákszűrésen való részvételt, szeretnénk minden nő figyelmét felhívni rendszeres elvégzésének fontosságára és biztosítani ehhez minden szükséges eszközt számukra” - nyilatkozta Kósa Anita, az AVON Magyarország szóvivője.
 

Bővebb információ az AVON Önfigyelem napja weboldalán. 
 

A Duna bal partján fekvő Pest, valamint a jobb partján elterülő Buda és Óbuda városának egyesítésével 1873. november 17-én jött létre Budapest. A hivatalos ünnepi gálakoncert a Vígszínházban lesz, amit november 18-án a közönségnek is bemutatnak.  A teátrum társulata zenés időutazásra hívja a közönséget, amelyben összekapcsolódik a 150 éves Budapest és a 127 éves Vígszínház története. Klasszikus nagyzenekari kísérettel többek között olyan legendás előadásokból hallgathatunk meg részleteket, mint a Csókos asszony, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, a Fekete Péter, A Pál utcai fiúk, míg a századelő hangulatát régi budapesti slágerek idézik fel.  

Megszámlálhatatlan nagyszerű és népszerű dal született a csodás Budapestről. Ki ne hallott volna már dalban mesélni a vén budai hársfákról, a pesti nőkről, a holdas éjről a Dunán, a Ligetről, a Józsefvárosról, vagy akár arról a bizonyos Duna-parti csónakházról. Ezek a méltán sikeres slágerek megörökítik fővárosunk hajdani lakóinak hétköznapjait, örömeit, bánatait, életük apró eseményeit, mert hát ebből is áll egy város története, nemcsak nagy történelmi fordulópontokból. A Víg-Budapest koncerten a régi Pest-Buda megidézésétől ismert és újra felfedezett dalok szárnyán végig repülünk a város és a Vígszínház közös történetén olyan nagyszerű szerzők közreműködésével, mint Kálmán Imre, Zerkovitz Béla, Eisemann Mihály, Fényes Szabolcs, Presser Gábor, hogy aztán Cseh Tamás Budapestjét érintve megérkezzünk a GRUND-ra.

Ünnepeljük együtt Budapest 150. születésnapját exkluzív gálakoncerttel a Vígszínházban!
Koreográfus: Bálint Barna
Karmester - zenei vezető: Mester Dávid
Rendezőasszisztens: Szládek Kata, Patkós Gergő
Irodalmi munkatárs: Kovács Krisztina
Szerkesztő - rendező: Fesztbaum Béla

Tovább információ itt.  

Forrás: Vígszínház

Miért indították el a programot?

Korunk egyik nagy problémája, hogy sokan nehezen lépünk személyes kapcsolatba más emberekkel, különösen olyanokkal, akiket nem vagy kevésbé ismerünk. Ami online könnyen, kényelmesen megy, az szemtől szemben már sokkal kevésbé. Félhetünk a sikertelenségtől, a visszautasítástól, a botladozó beszélgetésektől, vagy hogy ügyetlennek tartanak minket. Ez az aggodalom nemcsak a fiatalokra, hanem a felnőttekre is gyakran igaz. De a beszélgetés képessége mindenkiben megvan, csak elfelejtkezünk róla. Sokan panaszkodnak, hogy nincs megfelelő alkalom, hely az ismerkedésre, pedig másokkal beszélgetést kezdeni szinte mindenhol lehet, és ha könnyen kapcsolódunk, akkor akár tartós kapcsolatok is kialakulhatnak. De gyakran azt tapasztalom, hogy mostanság már nem beszélünk olyanokkal, akiktől nem akarunk semmit, másrészt feltételezzük, ha hozzánk szól egy idegen, akkor azzal ő többet szeretne, mint pár szót szólni, hallani – azaz kicsit kapcsolódni. 

Pedig ki tudja tágítani a világunkat, ha képesek vagyunk akár csak röviden szóba állni bárkivel, boltban, buszon vagy egy kávézóban, amikor egyedül ülünk, és nem sietünk sehova. 

Egy jó beszélgetés jó érzésekkel tölt el, lendületet és jókedvet adhat – szeretnénk, hogy ezt minél többen megtapasztalhassák. Ez egyébként a másikat is megmozgatja - erről szól, hogy kapcsolódunk. Fontos az is, hogy ezeken a kapcsolódásokon keresztük tanulunk, fejlődünk. Például megtanulunk kilépni egy kellemetlen, a határainkat átlépő beszélgetésből. Ez mind pedig segíti azt, hogy minél inkább újra jelen legyünk az offline világban is.

Milyen korosztálynak, kiknek szól ez a kezdeményezés?

Szól mindenkinek, aki többet szeretne: több emberrel beszélgetni tudni, beilleszkedni egy új környezetbe; félénk, introvertált, de azért szívesen beszélgetne személyesen. Változatos játékokkal, megvalósítási lehetőségekkel sok oktatási intézménybe jutott már el a kezdeményezésünk. Elsősorban általános iskolákban és középiskolákban vagyunk jelen, eszköztárat, szakmai hátteret és technikai segítséget nyújtva az intézmény szakembereinek. Ugyanakkor a programunk egyes elemei működnek felsőoktatási intézményekben is. A kezdeményezésünk részét képezi a VLB Étterem projekt, amelyet kísérletképpen már elindítottuk néhány helyszínen. Ez arra ösztönzi a vendégeket, hogy várakozás, étkezés közben ne a telefonjukat nyomkodják, hanem társaságban, beszélgetve fogyasszák el ennivalójukat. Ez nem tűnik nagy dolognak, ha azonban egy étterembe lépünk, rögtön feltűnő lehet, hány asztalon vagy kézben van ott valamilyen okoseszköz, ahelyett, hogy egy családi vagy baráti társaság tagjai egymással beszélgetnének. Ennek mikéntjéhez adunk játékos ötleteket. Folyamatban van a VLB Munkahely programunk is, amely a felnőtt, dolgozó korosztálynak szól – ösztönözve a kommunikációt támogató légkört a munkahelyeken.

Kép

A Velem Lehet Beszélgetni sátra egy rendezvényen – Fotó: Nagy-Kuthi Sára

 Helyezkedjünk kicsit bele a helyzetgyakorlatokba! Milyen feladatokat kapnak a résztvevők?

A játékok nagyon változatosak, mivel a program egyik fő szempontja, hogy igyekszünk helyzethez, célcsoporthoz alakítani az egyes elemeket. De nézzünk egy példát! Az egyik, középiskolásoknak meghirdetett pályaorientációs rendezvényen az érdeklődők kaptak úgynevezett VLB útlevelet „komfortzóna-határok átlépéséhez". Ennek játékos feladatai között szerepelt egy olyan, amelynek elvégzéséhez három társat kellett keresniük a rendezvényen, akikkel egyezik például egy hobbijuk, adott tulajdonságuk és a céljaik. Ez egyszerre könnyű és nehéz, mert csak beszélgetni kell, de gondoljunk bele, hány emberhez kell odalépni, mire megtaláljuk ezt a három személyt! 

Mindeközben észrevétlenül olyan területeken is ügyesebbé válhatunk, mint hogyan szólítsunk meg valakit, aki számunkra ismeretlen, hogyan foglaljunk össze nem mindennapi feladatot érthetően, hogyan kérdezzünk, figyeljünk a másikra. 

Ennek megoldása után a résztvevőket kérdések segítik abban, hogy a tapasztalataikat összegezzék, és az érzéseikről visszajelzést adhassanak. Ilyen és ehhez hasonló gyakorlatokkal találkozhatnak a fiatalok különböző kihívások részeként, ahol cél, hogy adott idő alatt minél többet teljesítsenek. Hangsúlyozni szoktuk, hogy nem adunk olyan gyakorlatot, aminek az elvégzéséhez bármit külön „tanulni” kellene.

Szeretnénk széles körben használható gyakorlatokat megosztani a részt vevő intézményekkel, hogy az érdeklődők visszajelzést kapjanak önmagukról is, és olyan helyzetekben is kipróbálhassák magukat, amiknek a megoldása több ember együttműködését igényli.

Milyen visszajelzések érkeznek az iskolákból?

Visszajelzés a legtöbb esetben az iskolapszichológustól vagy a feladat koordinátorától érkezik, hiszen ők azok, akik a gyerekekkel, fiatalokkal közvetlenül kapcsolatban vannak. Ezek alapján azt látjuk, igénye van a gyerekeknek a személyes kommunikációra, és szívesen részt vesznek ilyen fejlesztő játékokban. Reméljük, hogy irányt adunk a fiataloknak, és sikerül elérnünk, hogy a telefonjaikat egy kicsit félretéve bátrabbak legyenek személyesen is kommunikálni egymással, és hogy elhiggyék, ők is tudnak kapcsolódni, ismerkedni, beszélgetni.

Említette, hogy a kezdeményezés része az éttermi és a munkahelyi VLB projekt. Ezekről mit lehet tudni?

Első lépésként egy balatoni és egy szegedi étteremmel működtünk együtt. Információs anyagokat helyeztünk el, beszélgetésre ösztönző kommunikációs játékokat tettünk az asztalokra. Figyeljük a sikerességét, és ha jól működik, szeretnénk bevezetni más éttermekben is. A munkahelyi VLB feladatait szépítjük és formázzuk. Ezek alkalmazásával a munkahelyeket szeretnénk kommunikációbaráttá tenni. 

Ha a beszélgetésekkel javul a közösség, a dolgozók is hatékonyabbak lesznek, tehát ez kifizetődő mind emberileg, mind a szervezet szempontjából. 

Ha valaki szeretne további részleteket megtudni, vagy valahol elindítani a programot, hol tájékozódhat?

A velemlehetbeszelgetni.hu honlapon keresztül könnyen el lehet érni minket. Itt megtalálhatóak ismertető anyagaink, és egyszerű, a mindennapokban is használható javaslatok, tanácsok a kapcsolódáshoz. Közösségi oldalaink is működnek, ezeken a felületeken is lehet követni a tevékenységünket.