A szalonczukkedli története – Vajon igaz, hogy egy szerelmes lyoni cukrászsegéd találta fel?
Zselés, kókuszos, karamellás, mogyorókrémes, marcipános – még Gombóc Artúr is zavarban lenne a mai széles szaloncukor-választéktól, de ez nem volt mindig így. Az évszázadok óta népszerű édesség eleinte nemhogy a karácsonyfára nem került fel, de még csokoládébevonata sem volt, és csupán vízből és cukorból állt.
Főúri kiváltság
Az Indiából származó nádcukor a 14–15. században jelent meg Európában. A természetes tartósításra is kiválóan használható anyagot kezdetben a gyógyszerészek dolgozták fel, és nekik köszönhetően terjedt el édesítőszerként is. Bár egyre szélesebb körben ismerték, egészen a 19. századig a főúri családok kiváltsága volt, hogy pepecsművesek és csemegecsinálók készítsék el kedvenc süteményeiket. Az igazi fordulópontot az ipari forradalom jelentette, számos alapanyag, így a cukor is könnyebben elérhetővé vált. Megszületett a cukrász mesterség, megjelentek a cukrászdák, amelyek a reformkorban a társasági élet fontos színhelyévé váltak, és egyebek mellett már szaloncukrot is kínáltak.
A szerelmes cukrászsegéd legendája
A szaloncukor története egészen a 14. századi Franciaországig nyúlik vissza. Őse a fondant, egy sűrű cukormassza, amely felhevített, majd folyamatos kevergetés mellett visszahűtött cukorból és vízből készül. A titkos receptet egyes források szerint egy Pierre-André Manion nevű francia cukrászműves vitte el Berlinbe, de nincs bizonyíték a nevezett cukrász létezésére. Egy másik legenda szerint a szaloncukrot egy szerelmes lyoni cukrászsegédnek köszönhetjük.
Az ifjú az ellopott cukorkákat szerelmes üzenetekkel, idézetekkel teleírt, rojtos szélű papírokba csomagolta, hogy ezzel ajándékozza meg a szomszédban lakó választottját.
Mestere, Papillote úr azonban hamar leleplezte, és bár megvált romantikus lelkű segédjétől, ötletén felbuzdulva az 1790-es években saját nevével fémjelzett papillote cukrok gyártásába fogott, amelyek csomagolásába aforizmákat, vicceket rejtett.
Czukkedli a fán
A szaloncukor receptje mindenesetre eljutott Franciaországból Németországba, az 1800-as évek elején pedig a német cukrászok közbenjárásával érkezett el hazánkba a „salonzukerl”. A szó magyarosítása Jókai Mór nevéhez köthető, aki szalonczukkedlinek nevezte el az édességet, amelyet a nagypolgári családok kínálták ínyencségként a vendégek fogadására kialakított szalonban.
Magyarországon a karácsonyfa-állítás az 1820–30-as években, eleinte szintén az arisztokrácia körében terjedt el, a 16. századi strasbourgi hagyományok nyomán főleg gyümölcsökkel, papírfigurákkal és cukorkákkal díszítették. A szaloncukor az 1870-es években bukkant fel a szalonokban felállított karácsonyfákon, amely bár hivatalosan nem hungarikum, mégis magyar találmánynak tekinthető, és onnantól fogva népszerűsége karácsonyról karácsonyra nőtt.
Szaloncukrot mindenkinek!
Az 1800-as évek végére már nem csak főúri kiváltság volt a szaloncukor, Dobos C. József 1881-ben megjelent Magyar–Franczia Szakácskönyvének segítségével bármelyik háziasszony elkészíthette az – akkor még csokibevonat nélküli – édességet. Az első „szalon-czukorka” recept szerint „1/2 kiló czukrot egy csésze vízzel, vagyis valamely gyümölcsnedvvel fölolvasztunk, azután folytonos kavarás közt törésig főzzük. Akkor egy kanállal kiveszünk belőle és kőlapra teszünk, megpróbálandó, ha jó-e már? – mig megkeményedik, folyvást kavarva. – Ha még nem érte el a kellő fokot, tovább főzzük s kis idő múltán a próbát ismételjük. Ha elég szilárd, kihúzzuk a tüztől, ha pedig nagyon is kemény lenne, kevés vizet öntünk hozzá.
Ha a czukrot kanalankint a kőre öntöttük és kavartuk, ujjnyi vastagon papirra kenjük. Hűvös helyen hűlni hagyjuk és az első papírt róla leveszszük.
Ha megszáradt, ujjnyi nagy koczkákat vágunk belőle és ha teljesen kihűlt, színes papírba göngyöljük.” Tíz évvel később, 1891-ben Hegyesi József könyvéből, A legújabb házi czukrászatból már 17 féle receptet, többek között a „szalon-ananász czukorkák, szaloncréme-bonbonok, szalon-marasquin-czukorkák, szalon-pisztácz-czukorkák” elkészítésének titkait is megismerhették az édesszájúak.
Annak sem kellett búsulni, aki nem mozgott otthonosan a konyhában, ugyanis 1883-ban Stühmer Frigyes megalapította az első magyar gőzüzemű csokoládégyárat – a példáját követte pár évvel később Kugler Henrik is –, ahol kezdetét vette a szaloncukorgyártás is. A vásárlók nemcsak a cukor ízét választhatták ki, hanem a papír színét, minőségét, sőt a sztaniolcsomagolást is – ami eleinte egy papírvékony ezüstfehér fényű ón-, később pedig alumíniumlemez volt. A gyártást fokozatosan gépesítették, legtovább a csomagolást, azon belül is a csomagolópapír rojtozását végezték kézzel. A pepecs feladat a cukrászinasokra hárult, akiknek a válláról nagy terhet vett le az ún. ricselő gép feltalálása, amelyek első darabjai a század végén jelentek meg.
A konzumtól a zselésig
A csokoládéval bevont szaloncukrokra egészen az 1930-as évekig várni kellett. Mindenki pénztárcájának megfelelően választhatott a népszerű édességből, kilónként 2,18 pengőért sztaniolpapír nélkül, 2,30 pengőért pedig papírral bevont cukrot kínáltak a Szabolcsi Hírlap 1935. decemberi számában.
A Színházi Élet folyóirat 1925-ben szaloncukorjelmezt ajánlott a jelmezbálokra.
A szaloncukor tömegtermelése az 1950-es években kezdődött el. 1953-ban „a gyárak és a vendéglátóipari üzemek 186 vagon szaloncukrot készítettek. Az öt legnagyobb édesipari gyár október elején három műszakban kezdte meg az óriásmennyiség folyamatos gyártását. [...] Annyi szaloncukor került Budapesten forgalomba, hogy a fővárosban még az egynapos csecsemőre is félkilós fejadag jutott. A Télapó-ünnepségekre már szinte kifosztották az édességboltokat. [...] A hatalmas KÖZÉRT sok ezer boltja részére például már csak 90 métermázsa jut” – számolt be a kritikus helyzetről a Magyar Nemzet decemberi száma. A csokoládébevonat nélküli, sárga és rózsaszín papírba csomagolt konzum szaloncukor sokáig népszerű volt, de sikerét nem lehetett egy lapon említeni az 1970-es évek végén berobbantó zselés szaloncukoréval, amely még tíz évvel később is hiánycikknek számított.
Ma már 20 csokoládégyár több mint 150 fajta ízéből választhatnak az édesszájúak, és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2021-es adatai szerint a magyarok évente átlagosan 3500 tonnányi szaloncukrot fogyasztanak, aminek az értéke meghaladja a 7 milliárd forintot.
Ez az írás eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
„Jézus születésének pillanatában fakadt a Balaton tava” – a régi karácsonyok varázslata
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
