Karácsonyok Szendrey Júlia otthonában

„Énhozzám is benézett a karácson, 
Tán csak azért, hogy bús orcát is lásson 
És rajta egy pár reszkető könyűt. 

Menj el, karácson, menj el sietve, 
Hiszen családok ünnepnapja vagy te, 
S én magam, egyes-egyedűl vagyok.” 

Ismerjük 1846 karácsonyáról Petőfi Sándor Karácsonkor című versét, amelyben a családi élet eszményképétől búcsúzik, hiszen ekkoriban nem bízott benne, hogy elveheti szerelmét, Szendrey Júliát. Ám 1847-ben Júlia – édesapja ellenkezésével dacolva – mégis hozzáment, így a következő karácsonyt már együtt tölthették. „Két közös karácsonyuk volt, az elsőt 1847-ben feltehetően a Jókai Mórral közös albérletükben, a Dohány utcában ünnepelték – meséli Gyimesi Emese, Szendrey Júlia kutatója. – A következő év karácsonya azonban már a szabadságharc kellős közepén érte őket Debrecenben. Szendrey Júlia szülei is ide menekültek Erdődről, így a fiatal pár néhány hétig együtt élt velük. Petőfinek nem lehetett könnyű egy fedél alatt lakni az apósával és az anyósával, akik korábban hevesen ellenezték a házasságukat. Nem csoda, hogy konfliktusoktól sem volt mentes ez az időszak. Petőfi később egy levelében megírta, hogy előfordult olyan vita, amely majdnem pofozkodással végződött.  

Ám a karácsony örömökben is bővelkedett, hiszen éppen tíz nappal korábban, december 15-én született meg Szendrey Júlia és Petőfi Sándor kisfia, Petőfi Zoltán, így az ünnepeket már az újszülött kisgyermekükkel töltötték.  

Közben a hadi események lázában égtek, hiszen éppen 1848 karácsonyán foglalta el Bem József Kolozsvárt.” 

Sokáig vádolták az édesanyát 

Ezt követően Szendrey Júlia élete tragikus fordulatot vett. A segesvári ütközetben elveszítette férjét, a halálhírébe azonban sokáig nem tudott belenyugodni. Hónapokig kutatott utána Erdély-szerte, miközben a közvélemény minden lépését figyelte. Magányosan, gondokkal küzdve tért vissza Pestre, és hamarosan igent mondott Horvát Árpád egyetemi tanár házassági ajánlatára, aki biztonságot ígért neki és fiának. A második házasságával elvesztette a közvélemény rokonszenvét: vádolták, hogy nem maradt hű Petőfi emlékéhez, sőt az utókor azért is bírálta, hogy Petőfitől született gyermeke, Zoltán már tízéves korában elköltözött otthonról. 

„Szendrey Júlia alakjához sok sztereotípia kötődik, nemcsak mint Petőfi feleségéhez és mint alkotóhoz, hanem mint édesanyához is. Ezek közül a legtöbbször azt hangoztatták, hogy elhanyagolta Petőfi fiát a második házasságában, mivel Zoltán már tízéves korában elkerült otthonról. Valójában akkoriban teljesen természetes és gyakori volt, hogy a gyermekek kiskoruktól rokonoknál vagy távoli iskolában tanultak, messze a közvetlen családjuktól. Ma hátborzongató belegondolni, hogy az ötéves gyermekünktől megválunk, mert máshol nevelkedik tovább, pedig Zoltán apjával, Petőfi Sándorral éppen ez történt. Szendrey Júlia – csakúgy, mint a fia – szintén tízéves volt, amikor elkerült otthonról, először egy mezőberényi intézetbe, majd tizenkét éves korában Tänzer Lilla pesti leánynevelőjébe íratta be édesapja. 

Szendrey Júlia fia, Zoltán is okkal búcsúzott el otthonától. Garay János költő lányának, Gizellának a visszaemlékezése szerint a fiú gyenge testalkatú volt, vigyázni akartak rá, ezért költöztették át az iskolával szemben lakó Garay családhoz.  

Az első elválás pillanatáról Szendrey Júlia egy verset is írt fiának, amelyben sokat elárul az ekkori érzelmeiről, és megfogalmazza, mit él meg egy édesanya, amikor kirepül a kisfia a családi fészekből. 

Petőfi Zoltán a pesti piarista gimnázium tanulója lett, csakhogy hatodik osztályos korában megbukott görög nyelvből. A család úgy vélte, hogy sok olyan cimbora veszi körül, akik rossz hatással vannak rá, többek között ezért döntöttek úgy, hogy vidékre küldik. Ekkor került nagybátyja, Petőfi István mellé Csákópusztára. Petőfi Sándor testvére ispánként dolgozott, mellette lett gazdasági gyakornok Zoltán” – idézi fel Gyimesi Emese. 

Modern elvek szerint neveltek 

A fiú szoros kapcsolatot ápolt és rendszeresen levelezett édesanyjával és a féltestvéreivel is, hiszen Szendrey Júliának Horvát Árpádtól négy gyermeke született, ám csak hárman élték túl a kisgyermekkort: Attila, Árpád és Ilona. Levelezésükből jól látszik, mennyire szerették egymást, és milyen meghitt családi közegben nevelkedtek. 

„Izgalmas ebben a korszakban, hogy a premodern és modern szokások gyakran együtt vannak jelen. Ez jól megfigyelhető Szendrey Júlia és Horvát Árpád gyermeknevelésében is. Az a gyakorlat, hogy rokonhoz küldték tanulni a gyermekeket, a korábbi századokban és még ebben a korszakban is bevett szokás volt. Úgy tartották, a fiatalok így látnak világot és gyűjtenek tapasztalatot. Ugyanakkor a Szendrey-Horvát családban felfedezhetők már modern gyermeknevelési elvek is: ilyen például az, hogy az apa is aktívan részt vett a gyerekek nevelésében, holott akkoriban ezt még sokkal inkább az anyák feladatai közé sorolták.  

Az is a haladó gondolkodásuk bizonyítéka, hogy gyermekeiknek külön gyerekszobát rendeztek be. Ma ez természetes, ám akkoriban, sőt még a századfordulón sem volt evidens, hogy a gyermek saját teret kapjon játékra, tanulásra és alvásra.  

A jómódú polgárcsaládok a szalont tartották a legfontosabb helyiségnek, amely módot adott a család önreprezentációjára, ennek volt a legszebb berendezése, a vendégeket mindig itt fogadták, de a gyermekek általában ide be sem tehették a lábukat. Feltűnő, hogy Szendrey Júliáéknál ez nem így volt” – magyarázza a kutató. 

Szendrey Júlia családja 1853-ban költözött a Hársfa és a Király utca sarkán álló házba, közel a Városligethez. Itt külön szobát kaptak nemcsak a gyerekek, de Júlia is – ami szintén érdekesség, mert akkoriban a nőknek sem volt külön szobájuk, főleg nem dolgozószobájuk. Júlia itt alkothatott, írhatta verseit, meséit. Ez az otthon volt a családi életük színtere tizennégy éven keresztül, és itt töltötték a karácsonyaikat is. 

Különös ünnepi szokások 

„Anyám nagyon szerette szépen megrendezni a karácsonyt. Olyankor mindig mindnyájan együtt voltunk… Nagyon szeretett ajándékozni… Babákat kaptam tőle, rengeteg játékot, meséskönyveket” – idézte fel Szendrey Júlia lánya, Ilona idősebb korában a gyermekkori ünnepeket. Ezt a rövid (egy interjú keretein belül elhangzó) visszaemlékezést leszámítva azonban nincsenek források arról, hogyan zajlottak a karácsonyi ünnepségek  a családban. „Egy szokást említenek a gyerekek többször is a levelezésükben – mondja Gyimesi Emese. – A távol karácsonyozó Petőfi Zoltán megírta féltestvéreinek, mennyire szeretne velük kártyázni az ünnepnapon, egy alkalommal pedig a fiúk is elmesélték bátyjuknak, hogy karácsony estéjén Óváry bácsival kártyáztak. Óváry az oktatójuk volt, így jogosan merülhet fel a kérdés az olvasókban: mit keresett a tanító karácsonykor Szendrey Júlia otthonában? Valójában az is természetes volt a 19. században, hogy a nemesi és a polgári családok nem zárt körben ünnepeltek, hanem a barátaikkal, ismerősi körükkel együtt. Első hallásra megdöbbentő lehet, hogy karácsonyra sem ment haza Petőfi Zoltán, ám ez is tipikus volt akkoriban.  

Petőfi Sándornak is szinte csak olyan karácsonyairól tudunk, amelyeket nem otthon, a családjával töltött, hanem ismerőseivel. Bevett szokás volt, hogy akinek nincs családja vagy messze él tőlük, az barátokkal, ismerősökkel ünnepel.  

Vörösmarty Mihállyal is éppen egy ilyen alkalommal találkozott először személyesen Petőfi 1842 karácsonyán” – emlékeztet a kutató. 

Tűzijáték a karácsonyi szobában 

„Valószínűleg volt már karácsonyfa Szendrey Júliáék otthonában, bár erre vonatkozóan nem maradt fenn forrás.  A karácsonyfaállítás szokása hazánkban először az arisztokraták körében terjedt el az 1820-as évektől kezdve, s a század közepére már a városi polgárcsaládok otthonaiba is eljutott. Ha valaki online képeket keres a 19. századi karácsonyokról, leginkább olyan fotókat talál, amelyeken szépen felöltözött édesanyák állnak a hintalovon ülő gyermekeikkel a karácsonyfa előtt. Ezek azonban már századfordulós képek, és nem tükrözik, milyen volt korábban, a század közepén az ajándékozás. A reformkorban még csupán a gyerekek kaptak nyalánkságokat, cukrozott gyümölcsöket, a játékkereskedelem pedig csak később, az 1860-as évektől – éppen Szendrey Júlia gyermekeinek idejében – kezdett fellendülni. Ám még ekkor sem specifikus játékboltokban lehetett vásárolni, hanem nürnbergiáru-kereskedésekben, amelyek mindenféle áruval szolgáltak. Kertész Tódor kereskedőnek fennmaradtak az árjegyzékei az általa árult termékekről. Ezeknek a segítségével tudtam beazonosítani azokat az ajándékokat, amelyek ma már furcsának tűnnek számunkra. 

Szendrey Júlia fiai például kaptak »bengali világítást vagy görögtüzet« előidéző porokat, amelyek feltehetően a Kertész Tódor által a korabeli sajtóban is hirdetett »ártalmatlan szobai tűzijátékok« közé tartoztak.  

Ezek a »pirotechnikai« ajándékok különböző fantázianevet is kaptak, mint Mephisto tündöklő papirosa. Látványos, semmiképp sem szokványos meglepetés, ám elképzelhető, hogy Szendrey Júlia és Horvát Árpád nemcsak szórakoztatásból vették meg ezeket gyermekeiknek, hanem nevelési célzattal is. Természettudományi témájú könyveket is kaptak tőlük, így nem kizárt, hogy a kémiai ismereteiket is bővíteni akarták az említett szobai tűzijátékokkal” – véli Gyimesi Emese. 

A gyerekek saját újságot szerkesztettek 

„Az írás és az olvasás szeretete hangsúlyos volt a családban, így számos ezekhez kapcsolódó ajándékot is kaptak a gyerekek karácsonyra: szép albumokat, írószereket, tintát, tintatartót, pecsétet, festékeket. Nagynénjüktől, Szendrey Máriától Az Ezeregyéjszaka meséit, édesanyjuktól, Szendrey Júliától pedig az általa fordított Andersen-mesekönyvet kapták meg, amikor a megfelelő korba léptek. Szendrey Júlia kislánya, Ilona arra is visszaemlékezett idős asszonyként, mennyire büszke volt, hogy olyan mesekönyve van, amelyet az édesanyja fordított magyarra. Érdekesség, hogy amikor Szendrey Júlia tollából megjelent az Andersen-kötet 1857 decemberében, kifejezetten gyerekeknek szánt karácsonyi ajándékként reklámozták a korabeli lapok, és három változatban is árulták: egy pazar, aranyszegélyű, ünnepi díszkiadásban, egy közepes árfekvésű fűzött kiadásban, és egy úgynevezett népies kiadásban” – meséli a kutató. A könyvek és írószerek mellett természetesen Szendrey Júlia gyermekei is kaptak labdát, Ilona babákat, főzőedényeket, a fiúk pedig táblás játékokat, például Lange Puff-ot, amely sakk, malom, dáma és ostábla játékra is alkalmas volt. 

Szendrey Júlia az írás szeretetét is átadta gyermekeinek, így nem meglepő, hogy a kisfiai ünnepnapokra verseket írtak neki, és saját újságot szerkesztettek. „Akkoriban a polgári családokban hagyománynak számított, hogy a gyerekek köszöntőversekkel ajándékozták meg rokonaikat névnapok, születésnapok és egyéb ünnepek alkalmából. Voltak is ehhez mintakönyvek és sablonok, hiszen nem minden gyerek tudott volna saját kútfőből alkotni, de Szendrey Júlia fiai ezekben a műveikben is megcsillantották humorukat, egyéniségüket.  

Attila és Árpád saját játékfolyóiratot is szerkesztett édesanyjuk számára Tarka Művek címmel. Az első számot 1865 karácsonyára készítették ajándéknak, a másodikat Szendrey Júlia december 29-ei születésnapjára, a harmadikat szilveszterre.  

Összesen hét szám maradt fenn, és ezek azért is izgalmas források, mert látszik belőlük, hogy a gyerekek sokat olvasták a korabeli sajtót, és a nyelvezetüket átitatta az újságcikkek nyelvezete. Mondhatni, profi módon utánozták a szerkesztői, újságírói stílust, és úgy számoltak be a különböző családi eseményekről, mintha széles nyilvánosságnak szólnának, holott csak a szűk családi-baráti kör ismerhette a »folyóiratukat«. A cikkeikből érezhető, mennyire szerették anyjukat, és milyen jól is ismerték. Tudták, milyen műfajokat szeret, milyen témákról szokott írni. Rögtön az első szövegben édesanyjukat mutatták be az olvasóknak, így láthatjuk, hogyan vélekedtek akkoriban a saját gyermekei az írónői pályáról” – hangsúlyozza a kutató. A gyerekek cikkükben dicshimnuszt zengtek anyukájukról, büszkék voltak rá mint költőre és íróra, de azt is megemlítették, milyen kiváló „gazdasszony.” Kiemelték Andersen-fordítását, de a róluk szóló, Három rózsabimbó című verset is, amely máig az egyik legismertebb vers Szendrey Júliától. Az anyai szeretetről és három fiáról (Petőfi Zoltánról, Horvát Attiláról és Árpádról) ír benne, hiszen a vers alkotásakor még nem született meg negyedik gyermeke, Ilona. 

„Három rózsabimbó az én boldogságom, 
Három rózsabimbó életem, világom! 
El van osztva köztük háromfelé lelkem, 
És mégis mindegyik birja azt egészen. 
Nem tudom kivűlök terem-e több virág, 
A mit látni öröm, illetni boldogság? 
Szemem nem is keres, nem is látna meg mást: 
Hisz bennök találtam feledést, kárpótlást! 
Szivemből fakadtak, szivem a gyökerök: 
Együtt hervadnék el, együtt halnék velök! 
…” 

Források: 
Gyimesi Emese: Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában. Szendrey Júlia, Petőfi Zoltán, Horvát Attila, Árpád és Ilona gyermekkori levelei, versei és játékai 1840 – 1870., Bp., 2019. 
Szendrey Júlia összes verse, sajtó alá rend. Gyimesi Emese, Bp., 2018.