A kenyér évszázadokon átívelő tisztelete elválaszthatatlan a hittől, hiszen az ostyában jelenlevő Krisztus testére emlékeztette az embereket. Ebből kiindulva tulajdonítottak neki különleges erőt. Ha új házba költöztek, sót és kenyeret vittek, hogy ezzel biztosítsák a jólétet. Hasonló okokból nem hiányozhatott a lakodalomból, az ünnepi asztalról. Vihar, tűzvész, betegség elhárításakor is számítottak a kenyér, illetve a kenyérsütéskor használt tárgyak erejére, néhol pedig szántáskor az ekevas alá tettek belőle a siker érdekében. Kenyeret nem volt szokás kidobni, ha ünnepekkor maradt belőle, akkor a szegényeknek osztották szét, vagy eltették még az utolsó morzsát is és később állatoknak, betegeknek adták azt. Mindez azt is jelenti, hogy a kenyér nem lehetett akármilyen.

„Szem, szem, búzaszem, holnap lesz új kenyerem”

„Már a kenyérben volt itt valami, amit sehol a világon nem tudtak utánozni. A háromnapos soroksári kenyér szaga Szindbádban valamilyen történelmi emlékezés folyamatát indította el. Ez volt a kenyér, melyért a magyar küzdött és dolgozott ezer éven át, ekével és karddal. Ezenkívül szerette a köménymagos kenyeret is Szindbád, különösen, ha otthon dagasztották; azt mondotta, hogy a házi kenyér megőrzi a fiatal dagasztó asszony lényének varázsát is” – ragadja meg a lényeget Márai Sándor a Szindbád hazamegyben. Nem túloz, már a 17. században azt írta Edward Browne angol utazó, orvos a magyar kenyérről, hogy „nincs is sehol jobb kenyér egész Európában, mint ebben az országban. A kenyeret jól meggyúrják és megdagasztják, mi által könnyen emészthetővé, egészségessé és ízletessé lesz.” A minőség legfontosabb biztosítéka a megfelelő alapanyag. Ezt szabályozták is, a Budai Jogkönyv (15. század) három típust különböztetett meg, és a rozzsal, korpával kevert lisztből sült kenyeret nem is árulhatták a piacon pultról, csak a földről. A főúri udvarokban fejadagként járó kenyerek szintén háromfélék voltak, attól függően, kinek készültek. A tisztán búzából készültet a főúr kapta, a rozs és búza keverékéből készültet a várbeli nemesek, a teljesen rozskenyeret pedig a szolgálók kapták.

A parasztság körében csak a középkor végén kezdett elterjedni a kenyérsütés – korábban kásákat, lepényeket fogyasztottak, mint ahogy a középkori hagyományokat sok más területen őrző moldvai csángóknál a mai napig nem szokás a kenyérsütés, azt városon, vásárban szerzik be legfeljebb, egyébként kását, kukoricalepényt esznek. Ott, ahol sütöttek kenyeret, földrajzi adottságoktól függően búzalisztből, rozslisztből, árpából, kukoricalisztből, ezek keverékéből vagy krumplival dúsítva készült a tészta. Komolyan vették a kenyér készítését, a néphagyományban ennek kialakult szokásrendje, tilalmai voltak (például pénteken, Krisztus halálának napján nem szabad sütni; menstruáló nő nem süthet stb.), amelyek mind mutatják, milyen értéket láttak a kenyérben, mennyire becsülték azt. Ennélfogva fel sem merült, hogy kidobják.

„Ma szitálok, holnap sütök, neked egy kis cipót küldök”

A rántás megjelenéséig (18. század vége) kenyérrel sűrítettek. Ez ismerős lehet a spenótból, amit ma is sokan kiflivel, zsemlével dúsítanak. Ugyanígy tehetünk különféle mártásokkal, főzelékekkel is, a végeredmény sokkal könnyebb, mint a lisztes-zsiradékos rántás, ugyanakkor mégis tartalmas. Jó ötlet még az öreg kenyér újrahasznosítására a bundázás. Zrínyi Miklós udvarában így készítették: „szelj szép fejér kenyeret egy ujjnyi temérdekségre. Áztasd be jó édes borba avagy mazsolába, azután rántsd meg vajba', rakd egy tálba, trágyázd meg nádmézzel, gyömbérrel, fahéjjal.” A francia pain perdu-re emlékeztető receptet tovább alakíthatjuk, a fűszereket lecserélhetjük vaníliára, méz helyett lekvárt, csokoládékrémet is kipróbálhatunk ehhez az ételhez.

Régi receptjeink akkor is tudnak újat mutatni, ha a bundás kenyeret csak sósan tudjuk elképzelni. Az erdélyi fejedelmi udvarban használt Szakács Tudomány (16. század) például azt írja, reszeljünk gyömbért a tojásba, és ebbe mártsuk sütés előtt a kenyeret. A citrusos-csípős íz nagyon jót tesz ennek az ételnek, sokkal frissebb, könnyebb lesz tőle az összhatás. A pirítóst a feltétek megváltoztatásával tehetjük különlegessé: lehet például juhtúrós-kapros, majonézes-halas, májkrémes… Készíthetünk továbbá házi kenyér­morzsát vagy pirított kenyérkockákat levesbetétnek. Vagy itt van Bánffyhunyadi Hunyady Erzsébet ötlete (1924): barna kenyérből szeleteljünk „apró, csinos, egyenlő nagyságú szeleteket”, pirítsuk meg zsíron, üssünk rá 2-3 tojást, szórjuk meg egy csipet reszelt vöröshagymával és késhegyni borssal, majd forró levesbe téve tálaljuk. Hagymaleveshez és nagyjából bármilyen krémleveshez el tudom képzelni.

„Tyúk a cipót csipegeti, hangya morzsát szedi”

A reneszánsz konyhában kenyérkásák, később árvalevesek lehettek még az öreg kenyér megmentői, a 19. századtól pedig számos édesség tudta elnyelni a másképp kidobásra ítélt kenyeret. Kenyérkoch, kenyértorta, kenyérfelfújt, kenyérpép fantázianeveken futnak ezek az ételek régi szakácskönyveinkben. A Magyar Gazdasszonyt (1864) követve 28 dkg vajat kikeverünk 4 tojássárgájával, 14 dkg darált mandulával, megszórjuk citromhéjjal, fahéjjal, vaníliával és cukorral. Hozzákeverünk 28 dkg, előzőleg vörösborba áztatott kenyeret, majd az így kapott pépet vízgőzben megsütjük. Porcukorral vagy szörppel leöntve tálaljuk. Készíthetjük csokisan is: ehhez 28 dkg mandulát 4 tojással elkeverünk, hozzáadunk 28 dkg cukrot és további 12 tojás sárgáját, 6,8 dkg csokoládét, 20 dkg rumba áztatott fekete kenyeret, fahéjjal, szegfűszeggel és citromhéjjal ízesítjük. Végül óvatosan hozzákeverjük a 12 tojás fehérjének keményre vert habját és vajjal kikent tortaformában készre sütjük. Csokoládéöntettel leöntve tálaljuk. 

A cikk A falat kenyér összeállítás része. Miért fontos a gabona a kiegyensúlyozott étrendben? Milyen gabonából készüljön a pékáru? Mit tegyünk a kenyérre, ha reggelit, tízórait, uzsonnát készítünk a családnak? Hogyan készítsünk kovászt? Körbejártuk a kenyérrel kapcsolatos kérdéseket. Kattintson a teljes összeállításhoz>>

A cikk együttműködő partnere a 70 éves Zalaco Sütőipari Zrt.

– Milyen reményekkel és tervekkel költöztél Észak-Amerikába?
– 2009-ben megszületett a kislányunk, ekkor döntöttük el feleségemmel, Rékával, hogy külföldre tesszük át a székhelyünket. Réka egyébként kanadai-magyar állampolgár, Budapesten született, de tizennégy éves korától Kanadában él. Ami a szakmát illeti, én nem azért jöttem ki, hogy filmsztár legyek, hanem hogy tanuljak. Szakmailag nagyon sokat kaptam itt. Az persze világossá vált, hogy ebbe a világba roppant nehéz bekerülni. Vagy találsz valakit, aki felfedez, vagy leteszel valami olyasmit asztalra, amitől felfigyelnek rád. A szerencsefaktornak tehát óriási szerepe van.

Kanadában csak a kiválasztottak mondhatják el magukról, hogy a színészetből élnek.

Az én keresetem nagy részét is a pincérkedés adja, a színészet, a rendezés megmaradt hobbinak. Eleinte kávét főztem, zöldségeket pakoltam egy boltban, aztán lettem pincér, de közben dolgoztam idősek otthonában is, majd színjátszást tanítottam az egyik profi gyermekszínházban, a Young People Theaterben. Bekerültem filmekbe, amik meglehetősen jól fizettek, bevettek a kanadai színész-szakszervezetbe, és amikor épp nincs pandémia, akkor kisfilmeket forgatok, színházi előadásokat és videóklipeket rendezek, emellett vágok is. Rájöttem, hogy nagyon hiányzik, hogy a saját nyelvemen játsszak, ezért Nagy Gleason Natáliával megalapítottuk az Eklektika Színházat, ahol a Petri György fordította Mizantrópból, M. mint Mizantróp címmel, közösen hoztunk létre egy lakásszínházi előadást. 16 városban játszottuk Amerikában és Kanadában, és van már egy másik lakásszínházi előadásom is, amit egyedül csináltam C. mint Cyrano címmel. Köves Krisztián készített hozzá egy csodálatos plakátot.

– Mit tapasztalsz, hogyan tudnak magyar színészek helytállni kint a nem anyanyelvi közegben? Egyáltalán mekkora ma a nyelv szerepe az érvényesülésben?

– Ha akcentusod van, az egyértelműen hátrány. Legtöbbször be se hívnak castingra. Ugyanez a helyzet, ha meglátják, hogy nem amerikai a neved.

Egyértelműen azok vannak nagyobb előnyben színészként, akik nem Magyarországon születtek, mint például Gáti Kati vagy Bordán Lili. Az operatőrökre ez nem érvényes, ők nyelvtől függetlenül szép karriert futnak be, elég, ha Pados Gyulára, Rév Marcellre vagy volt tanítványomra, Erdély Mátyásra gondolunk. De visszatérve a színészekre: bizonyos szempontból mi, kint élő magyarok kitaszítottak vagyunk. Pont ezért nem éri meg széthúzni, vagy ahogy Alföldi Róbert mondta egyszer, nem éri meg „egy szál karddal, egyedül menni a csatába”, mert így nagyon nehéz nyerni. Összefogásra buzdítom a kint élő magyar kollégáimat, ennek az összefogásnak lett gyümölcse három kisfilm.

Kép

Szabados Mihály - Kép: Jodi Thibodeau

– Egyik, amelyhez Pilinszky János KZ-oratóriumát vetted alapul, egyfajta montázs-dráma. Több mint harminc színész szerepel benne, köztük Mikó István, Kálid Artúr, Murányi Tünde, Gubík Ági, Gryllus Dorka.
– Húsz éve foglalkoztat ez a varázslatos, költői szövegű mű, amely olyan, akár egy kórusmű. Szűcs Andrea lett a társrendezőm, több hónapig vettük fel az anyagot, három hónapig pedig napi hét-nyolc órában vágtam. A világjárvány megadta hozzá a formát, és maga a szöveg tökéletesen reflektál arra a helyzetre, amelyben most élünk. Ismert és még nem felfedezett színészeket kerestem a forgatáshoz, szerepel benne a gyermekem is.

Nem titkolt célom volt, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy a kint élő magyar színészek is élnek, léteznek, alkotnak, ne tessék bennünket elfelejteni csak azért, mert külföldre költöztünk!

– Aztán elkészült a New Yorkban élő Bordán Lili kisfilmje, a One Night Only is, amelynek te vagy a főszereplője.
– A One Night Only a külföldön élő magyarok magányával szembesít két ember kapcsolatán keresztül, akik közt valaha szerelmi kapcsolat volt. Lilihez egyébként régi barátság köt, három rendezésemben is játszott Budapesten, a Mandragórában édesanyjával, Bordán Irénnel.

– Kik a tagjai az általad említett, filmes és színházi embereket tömörítő magyar csoportnak?
– Bordán Lili és Szűcs Andi mellett a Londonban élő Szabó Margaréta, akinek produkciós cége is van, az Edmontonban élő Opra Szabó Zsófi, aki a plakátot készítette a KZ O. 2.0-hoz és a One Night Only kisfilmhez, Köves Krisztián, aki vágója Lili filmjének, nem mellesleg vele írtam egy új forgatókönyvet, és forgattunk egy másik kisfilmet is New Yorkban. Csatlakozott hozzánk a KZ-oratóriumban is szereplő Kiss Dóri, aki Los Angelesben él és Tim Robbins színházában, az Actors Gangben játszik főszerepeket. Nemrégiben vele forgattam a Bitter Hope című kisfilmemet, amelyet az egyik női magyar színigazgató élményei ihlettek. És van még két producer, Havasi Ivett és Máté Dorottya. Ez a szűkebb csoport, a kemény mag, de van egy nagyobb is, ahol több mint harmincan vagyunk. Dolgoztam még Lokos McCabe Maxwellel is, aki színész, forgatókönyvíró, executive  producer, ő Kanadában született, de édesapja magyar, és a Slamdance Filmfesztiválon nyert az Ape Sodom alkotása kísérleti kisfilm kategóriában.

– Mit üzennél azoknak a magyaroknak, akik külföldön is szeretnének színészként szerencsét próbálni?
– Tanulják a nyelvet, és próbáljanak otthon minél több külföldi produkcióba bekerülni, és ha erre járnak, keressenek bennünket nyugodtan!

A vadkovásznak mindössze három összetevője van: liszt, víz és türelem. A természetes erjedés beindításához meleg környezetre és nagyjából egy hétre van szükség. Ha a finomliszt felét teljes kiőrlésűre cseréljük, a csapvíz helyett pedig szénsavmentes ásványvizet vagy forrásvizet használunk, nagyobb sikértartalmú kenyerünk lesz és négy-öt napra csökkenthetjük a készítéshez szükséges időt. Van, aki kevés kefirrel vagy néhány szőlőszem kifacsart levével készíti.

Az első napon egy csapott evőkanál finomlisztet, egy csapott evőkanál teljes kiőrlésű búzalisztet és két evőkanál langyos vizet elkeverünk egy befőttesüvegben. Letakarjuk egy konyharuhával, és meleg helyre tesszük. Ezután minden reggel hozzákeverünk egy csapott evőkanál lisztet és egy evőkanál vizet. Esténként keverünk rajta néhányat. Nagyjából a harmadik napon buborékok képződnek benne, a hetedik napra elkészül a kovászunk. Hogy a dagasztáshoz meglegyen a kívánt mennyiség, ezt mindig felgyarapítjuk egy egységnyi vízzel és egy egységnyi liszttel, és másnapra készen áll a kovász. Ne feledjük, hogy mindig hagynunk kell néhány evőkanálnyi „kovászmagot”, amely arra hivatott, hogy újra es újra megerjessze a következő dagasztáshoz szükséges kovászmennyiséget!

Parkolópályán a kovász

Amennyiben nem kívánunk mindennap kenyeret sütni, de hetente legalább egyszer igen, a kovászmagot kis üvegben enyhén nyitott fedővel letakarva hűtőbe tesszük, és a dagasztást megelőző napon langyos vízzel és liszttel „feletetjük” a kívánt mennyiségre.

Amikor közeledik a várva várt nyaralás, kétféleképpen lehet biztosítani, hogy ne boruljon fel a tejsav- és ecetsav-baktériumok, illetve vadélesztők szimbiózisa. Az egyik, hogy apró műanyag dobozkában lefagyasztjuk a kovászmagot, így akár fél éven át is tárolhatjuk. Amikor újra kedvünk támad a kenyérsütéshez, kivesszük a fagyasztóból, szobahőmérsékleten hagyjuk felengedni, majd „feletetjük” a kívánt mennyiségre.

A másik megoldás a dehidráció. Ezt ajánlom, ha például repülőn utazunk és magunkkal szeretnénk vinni a vadkovászt, mondjuk ajándékba. Néhány evőkanálnyi folyékony kovászt nagyon vékonyan sütőpapírra kenünk, szobahőmérsekleten pár nap alatt hagyjuk megszáradni, majd nyújtófával porrá törjük, és a parányi lények máris készen állnak az utazásra! Használat előtt két nappal kevés langyos vízzel elkeverjük a kovászport, és másnap megetetjük. 

A cikk A falat kenyér összeállítás része. Miért fontos a gabona a kiegyensúlyozott étrendben? Milyen gabonából készüljön a pékáru? Mit tegyünk a kenyérre, ha reggelit, tízórait, uzsonnát készítünk a családnak? Hogyan készítsünk kovászt? Körbejártuk a kenyérrel kapcsolatos kérdéseket. Kattintson a teljes összeállításhoz>>

A cikk együttműködő partnere a 70 éves Zalaco Sütőipari Zrt.

A gabona az egyik legfontosabb összetevője az étrendnek, egyrészt mert a benne lévő szénhidrát energiát szolgáltat a szervezetnek, másrészt mert számos vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, remek rostforrás. Emiatt érdemes a belőle készülő kenyeret – ami ősidők óta az egyik fő táplálékunk – is beilleszteni az étrendbe, és fogyasztani mindennap. Hogy milyen típusával van dolgunk, az kiderül a címkéből vagy a csomagolásról, de sok információ már abból látszik (például, hogy milyen a külleme, térfogata, mennyire cserepes a héja), ha szemrevételezzük a pékárut. „Rengetegféle termék van a boltok polcain, az alakjuk sem szabott. Egyedül azt a formai előírást kell betartaniuk a gyártóknak és készítőknek, hogy a csomagolatlan kenyerek tömege 250 grammal osztható legyen” – mondja Antal Emese dietetikus, a TÉT Platform szakmai vezetője. Ez egyben azt is jelenti, hogy negyedkilós kenyérnél kisebb nem létezhet, azt akkor is másnak kell nevezni, ha ugyanúgy készül, mint a kenyér.

Csínján a fehérrel

A kenyerek alapvető típusait a Magyar Élelmiszerkönyv határozza meg, abban van felsorolva, hogy milyen termékekkel találkozhatunk a boltok polcain, és azok miből készülhetnek. A búzakenyereknek például legalább 95 százalékban búzaőrleményt kell tartalmazniuk, a fehér kenyérben pedig kizárólag BL80-as liszt lehet. Ez egy púder finomságú őrlemény, színe a magbelső és a héj árnyalatától függ. Ez a típus 0,61-0,88 százaléknyi finomszemcsés héjrészt tartalmaz, ez az úgynevezett hamutartalom. Előírás az is, hogy az ilyen kenyérliszt nedves sikértartalma legalább 28 százalék legyen. A finomlisztből készült, meglehetősen rostszegény fehér kenyérrel azért kell óvatosan bánni, mert fogyasztása után hamar felugrik a vércukorszintünk, ha pedig nem eszünk mellé más, rostban, fehérjében vagy zsírban gazdagabb élelmiszert, például zöldséget, húst, sajtot, tojást, vajat vagy más zsiradékot, hamar megéhezünk újra. Ha ilyenkor újból eszünk, megnő az energiabevitelünk, és könnyen felszedhetünk plusz kilókat.

A rozs is közbeszól

A félbarna kenyérnek már 15 százalék világos rozslisztet kell tartalmaznia a 85 százalék félfehér búzakenyérliszt mellett (ezt BL112-es lisztnek nevezik). A következő lépés a rozsos kenyér, amelynek már legalább 30 százalékban kell rozsőrleményből készülnie, míg a rozskenyereknek már minimum 70 százalékban kötelező rozslisztet tartalmazniuk. Ez más pékáruknál is így van: a „rozs” jelző általában magasabb rozstartalmat mutat, mint a „rozsos”. Azt ugyanakkor érdemes tudni, hogy a rozsliszteket soha nem önmagukban, hanem búzaliszttel keverve használják. Ennek oka, hogy hiába tartalmaznak sokkal több ásványi anyagot, mint a búza, alacsony a sikértartalmuk. Utóbbi lényegében fehérje, ami rugalmassá teszi a tésztát, és keléskor nem engedi, hogy a képződő gázbuborékok kiszabaduljanak. Emiatt lesz magas a kenyér, és emiatt nem esik össze.

Mi alapján válasszunk?
Élelmezési szempontból a teljes kiőrlésű kenyerek, a korpás és graham, illetve a rozsos típusok a legjobbak. Ezek tömörebbek, vaskosabbak, azonos méret mellett nehezebbek, mint a fehér vagy a félbarna típusok. „Az ilyen kenyerek sokkal több rostot tartalmaznak, mint a fehér kenyerek, így egészségesebbek. Székrekedésnél, fogyókúránál a rosttartalom az átlagosnál is fontosabb, de mellette figyelni kell a bőséges folyadékfogyasztásra is” – emeli ki a dietetikus. Más a helyzet a gyulladásos bélbetegségeknél, amelyeknél ellenjavallottak lehetnek a durva rostokat tartalmazó kenyerek. Ha nincs kizáró ok, akkor sem érdemes kizárólag ilyen kenyeret fogyasztani, a jó az, ha minél többfajtát eszünk váltakozva.

A grahamtől a korpásig

A graham kenyérnek legalább 90 százalékban kell grahamlisztből készülnie, más gabonát csak legfeljebb 10 százalékban tartalmazhat. A graham azért speciális, mert arról csak a külső, szennyezett, vékony héjréteget távolítják el. Ez a liszt megközelíti a teljes kiőrlésűt, és tartalmazza a gabonaszem összes alkotórészét, beleértve a csírát és a korpát is. Sajátossága, hogy vannak benne nagyobb szemcseméretű héjrészek. A teljes kiőrlésű kenyérnél az elvárás az, hogy lisztje minimum 60 százalékban teljes kiőrlésű legyen, és csak maximum 40 százalékban tartalmazzon egyéb őrleményt. Ez a liszt a grahamhez hasonlóan a magas rosttartalma miatt jó. „Egy adag teljes kiőrlésű gabona – ami körülbelül 5 deka, és nagyjából egy szelet kenyeret jelent – 2-4 gramm rostot tartalmaz, ami azt jelenti, hogy 2 ilyen adag már tartalmazza a napi rostszükséglet harmadát vagy negyedét” – mondja Antal Emese. Sok rostot tartalmaz a korpás kenyér is, amelynek szintén szigorú definíciója van: akkor beszélhetünk róla, ha a termék 100 kilogramm lisztre számítva legalább 10 kilogramm gabonából vagy hüvelyesből készített étkezési korpát tartalmaz.

Érdemes csökkentettet venni?
A szénhidrát-csökkentett kenyeret elsősorban fogyókúrázók, inzulinrezisztenciával küzdők és cukorbetegek keresik. Ezek esetenként segíthetnek, de a problémákat nem oldják meg. Ráadásul a kevesebb szénhidrát mellett jellemzően több zsírt vagy fehérjét tartalmaznak, és így a végtermék energiatartalma már nem lesz annyira alacsony.

Mit tudnak a többiek?

Sokan keresik a tönkölybúzakenyeret is, amelybe legalább 60 százalék tönkölybúza-őrleménynek kell kerülnie, és legfeljebb 40 százalék egyéb búza- vagy rozsőrleménynek. A tönkölybúza azért jó, mert más búzákhoz képest magasabb a vitamin- és ásványianyag-tartalma, a B12 kivételével pedig az egész B-vitamin-család megtalálható benne. Magas a fehérjetartalma is, ezért nagyon jól keleszthető. Léteznek többgabonás kenyerek is, amelyek az alapgabonák – búza és rozs – mellett legalább 5-5 százalékban tartalmazzák egyéb gabonák őrleményét is. Az alaptípusok mellett a Magyar Élelmiszerkönyv leírja még néhány kenyér definícióját, ilyen például a burgonyás, amibe szintén nem kerülhet akármi: ennél az a szabály, hogy a termék 100 kilogramm lisztre vetítve legalább 5 kilogramm burgonyát, vagy azzal egyenértékű burgonya-szárazanyagot tartalmazzon. A kukoricás kenyereknél az elvárás az, hogy 100 kilogrammnyi lisztjükben legyen legalább 5,5 kg extrudált kukoricapehely, vagy egyéb kukoricaőrlemény.

Ha tiltólistás a glutén
Gluténérzékenységnél a búzalisztből készülő kenyereket kerülni kell. Ilyenkor nem fogyasztható durumbúza és tönkölybúza sem, de tiltott a rozs és az árpa is. A többi gabonaféle használható cöliákiánál is, legyen az kukorica, rizs, vagy bármilyen álgabona, például hajdina, amaránt vagy csicseriborsó, vagy bármi, amiből kenyér is készülhet. Viszont nemcsak azt kell nézni, hogy miből van a kenyér, hanem azt is, hogy mi van a címkéjén. A zab például csak akkor megfelelő, ha látható rajta az áthúzott búzakalász, vagy ha rá van írva, hogy gluténérzékenyek is fogyaszthatják.

Létezik búzacsírás kenyér, aminek legalább 10 százalékban kell minimum 8 százalék zsírtartalmú búzacsírát tartalmaznia. Ismertek a magvas kenyerek, amelyeknél az előírás az, hogy legalább 8 százalékban legyen bennük a kenyér nevében szereplő olajos mag. Persze a pékek nemcsak az élelmiszerkönyvben leírt kenyereket süthetik, tehetnek portékájukba bármilyen extrát, például aszalt paradicsomot vagy olívabogyót, de az alapvető neveket csak akkor használhatják, ha termékük megfelel a szabvány szerinti leírásnak. 

Mit mutat a címke?
Azokat a péktermékeket kell címkével ellátni, amelyek csomagoltak, vagy amelyeknek a súlya meghaladja a fél kilót. Az élelmiszertörvény szerint a nem csomagolt kenyereken a termék pontos nevének, tömegének, előállítójának és címének, valamint az eltarthatóság idejének kell szerepelnie. A csomagolt kenyereken szerepelnie kell a pontos összetételnek is.

A cikk A falat kenyér összeállítás része. Miért fontos a gabona a kiegyensúlyozott étrendben? Milyen gabonából készüljön a pékáru? Mit tegyünk a kenyérre, ha reggelit, tízórait, uzsonnát készítünk a családnak? Hogyan készítsünk kovászt? Körbejártuk a kenyérrel kapcsolatos kérdéseket. Kattintson a teljes összeállításhoz>>

A cikk együttműködő partnere a 70 éves Zalaco Sütőipari Zrt.

Őszintén be kell vallanom, elég ritkán szokták érteni, amit mondok, hiszen az első gyerek tömény boldogság egy „született” édesanyának, és hatalmas kihívás egy „munkaanyának”. Vagy ez, vagy az. De az igazság, mint oly sokszor, valahol középen található.

Én például világéletemben édesanyának készültem, az egyetem elvégzése után két gyereket terveztem egymás után, hogy fiatal és laza anyukát kapjanak a kis gólyáim; majd, ha már tapasztaltabb és higgadtabb leszek, akkor még kettőt, hogy sokáig ott legyünk egymásnak. Pontosan tudtam, hogy miként szeretném nevelni őket: anyatej, saját szoba, sok közös játék, móka-kacagás. Legyen meg mindenük.

Aztán az élet nem így alakult. A gyermekeim édesapja csak nem akart megtalálni engem egyetem után. Így hát elkezdtem dolgozni, és jó is voltam benne, élveztem és rengeteget fejlődtem. Olyan terület volt az enyém, amit előtte más nem csinált, sok pozitív visszajelzést kaptam, a kollégákkal pedig jó csapatot alkottunk.

Végül a húszas éveim végére csak megérkezett a nagybetűs szerelem is, elsöprő erővel és gyorsasággal, amit házasság és egy igazi nászutas baba érkezése koronázott meg. És a szülés megváltoztatott mindent.

Először is a fiam ott volt. Úgy értem, mindig ott volt. Éjszaka és nappal, hétköznap és hétvégén is. Vártam őt, ő volt a mindenem, szerelem volt a köbön, és mégis szokatlan és felfoghatatlan volt, hogy a születésével járó fáradtságot nem fogom kipihenni még jó sokáig, talán csak akkor, ha majd egyetemre megy. Erre nem készített és nem is készíthetett fel senki. Azt hiszem, a barátaink megpróbálták, amikor egy közös kirándulás után kinyúlva hevertünk a hazafelé tartó vonat ülésein, és az ő gyerekeik ott pihegtek mellettük. Életem párja megjegyezte, hogy de jó lesz hazaérni és lazítani egyet. Mire a haverja annyit mondott: „Talán nektek. De a mi gyerekeink most kipihenik magukat, és estig megy tovább a pörgés. De majd megtudjátok, ha nektek is lesz!” – mutatott a gömbölyödő pocakomra kaján mosollyal az arcán. Jelentem: megtudtuk. A mi kisfiúnk nem aludt csak cicin, és nappal akkor sem sokat. A külön szoba a 32 nm-es lakásban megvalósíthatatlan álom volt, de fölösleges luxus is lett volna, ugyanis kiderült, hogy őkelme irtózik az ágyikója szuper bababarát matracától, és csakis és kizárólag ölben vagy a mi kihúzható hepehupás kanapénkon hajlandó álomra hajtani a fejét, és legalább egy darabig úgy is maradni. Természeten mindezt szigorúan csak anyai közelségben.

A másik orrba vágósan hirtelen jött változást a „munkám” természetének megváltozása okozta.

Mivel jól éreztem magam, így végigdolgoztam a terhességet, ennek következtében szó szerint az egyik héten még voltak munkatársaim, munkaköri leírásom, munkaidőm, a másik héten pedig egy olyan valamit csináltam, ahol nemcsak munkaidő nincs, de munkaköri leírást is elfelejtettek mellékelni, sőt, munkának sem minősül, hanem leginkább szabadidős tevékenységnek. Életem párja kinevezett a terület szakértőjének, és belevetette magát a saját munkájába, hogy meg tudjon adni nekünk anyagilag mindent. A fiam sajnos nem olvasta az általam ismert szakirodalmat, így nagyjából dobhattam a kukába minden felkészültségemet, és kénytelen voltam az anyai ösztönömre hagyatkozni. Ami, mint kiderült, szintén nem született velem, de még csak az elsőszülöttünkkel sem.

Sok időnek kellett eltelnie, mire rájöttem, hogy anyává bizony válik valaki, és minden gyerekkel egy kicsit másik anyává, de ahhoz, hogy ez kiderülhessen, le kellett küzdenem a fejemben élő tökéletes anya képét.

Mert ugye a tökéletes anya tudja, hogy mi baja van a gyerekének, ha másból nem, a sírásának hangszínéből – de az igazi anya nem tudja. Egy idő után mondjuk sejti a lehetőségeket, de nem az első pillanattól kezdve, hanem hosszú-hosszú tanulás árán. A tökéletes anya egyfolytában a gyerekével akar lenni – az igazi anya viszont akar is meg nem is. Például arra az időre, amíg fogat mos, pisil, fürdik, esetleg egy pár szót vált a barátaival nem akar, aztán ha mégis találkozik valakivel, rohan haza, mert aggasztja, hogy mi van a babával. A tökéletes anya a háztartást is el tudja látni, hiszen otthon van – az igazi anya vagy el tudja látni, vagy nem, ez hétről hétre, hónapról hónapra változik a baba igényeinek és habitusának függvényében. A tökéletes anyának nem okoz gondot a szoptatás, és időben kialakítja a baba napirendjét – az igazi anya napirendjét a baba alakítja, a szoptatás pedig szinte soha nem megy teljesen zökkenőmentesen. A tökéletes anya sokat levegőzteti a gyereket, hisz ez mindkettőjüknek a legjobb – az igazi anya lehetséges, hogy kimondottan utálja a céltalan körözgetést a parkban, a hidegben a téli babájával, és ebben kivételesen teljesen szinkronban van a babakocsiban teli torokból üvöltő gyermekével. Ez nem azt jelenti, hogy idővel nem jön rá, hogy létezik szoptatási tanácsadó, és vannak más típusú szakkönyvek, amelyek hozzájuk is illenek, valamint a hordozókendős sétákat a szíve csücske jobban szereti, és ő is nyugodtan intézheti közben a család ügyeit körözgetés helyett.

Szóval baba-mama-barátabbá és praktikusabbá tehető minden, de ehhez idő, türelem és sok-sok melléfogás kell, és el kell engedni a tökéletest.

Nem könnyíti meg az sem a helyzetet, hogy bizony az anyaság az életnek az a területe, ahol mindenki szakértő: a mama, a papa, a dédi, a szomszéd, de még a családos és szingli barátnők is. És hiába a tökéletes jó szándék, bizony a jó tanács sokszor kritikának hangzik, és az elismerés soha nem jön el, vagy legalábbis nagyon ritkán. Hiszen, ha a baba szuperül van, akkor az természetes, és senki sem fog megdicsérni, hogy ej, de ügyesen kitaláltad, hogy mi nyugtatná meg! Bizony ez a munka világából érkező ember számára, aki a visszacsatolásokhoz van hozzászokva, rettenetesen mínuszos történet. Se munkaköri leírás, se munkaidő, se visszajelzés. Azok a keretek, amiket korábban megszoktál, itt egytől egyig felborulnak. És nem, nem kell hozzá, hogy munkamániás légy, ahogy az sem, hogy egyfolytában a régi életed után vágyakozz. De az átállás bizony nagyon nehéz is tud lenni, depresszió és gyes-betegség nélkül is. Családdá válni komoly meló, minden öröme és boldogsága mellett. Ezért, ha megkérdezed tőlem, azt fogom válaszolni, hogy három gyerekkel nem nehezebb, mint amikor még kezdő anyuka koromban az első babámmal ismerkedtem. Az igazi kaland ott kezdődik, aztán minden kistesó újabb kanyar, újabb fordulat a történetben. Ha kíváncsi vagy rá, próbáld ki!

– Ön és a férje is Magyarországon született. Mikor és mi vitte önöket Kanadába?
– 1978-ban hagytuk el Magyarországot, amikor még teljesen mások voltak a körülmények otthon. A bátyám akkor már tizenhárom éve Kanadában élt, én pedig már tizenévesen is úgy terveztem, hogy egy nap majd követem őt. Fiatal felnőttként Budapesten nehéz helyzetben kellett élnünk, saját erőnkből csak egy albérletre futotta. A politikai szituáció is olyan volt, hogy aki felelős munkát végzett, attól elvárták, hogy belépjen a pártba, amiből mi nem kértünk. Helyette a lábunkkal szavaztunk: amikor megkaptam az első kék útlevelemet, Párizsba mentünk turistaútra. Egy katolikus szervezet segítségével ott is maradtunk közel egy éven át, angolt tanultunk, amíg a családegyesítési kérelmünket elbírálták. A bátyám Kanadából jótállt értünk, de így is kemény, pontozásos szűrőn mentünk keresztül interjúkkal, a nyelvtudásunkat, a végzettségünket ellenőrizve. A férjemet még a katonaságnál töltött idejéről meg a fegyverneméről is kérdezték – többször is, hogy mindig ugyanazt válaszolja-e. Végül letelepedhettünk Kanadában, sőt 1982-ben az állampolgárságot is megkaptuk.

– Ez azt jelenti, hogy gyorsan megtalálták a helyüket az új otthonukban?
– A férjemnek már az érkezésünk másnapján volt munkája, igaz, nem a szakmájában, hanem fizikai munka. Néhány hónapra rá gépészmérnökként tervező-rajzoló lett egy kisebb cégnél, majd az egyik legnagyobb kanadai olajtársaság csábította el, ahol végül is mérnökként alkalmazták. Ott is maradt a nyugdíjig. Tudni kell, hogy Albertában amikor visszaesik az olajüzlet, akkor mást fejlesztenek, például a biológiát, biotechnológiát. Úgyhogy én biológusként előbb két éven át egy felsőfokú technikumban dolgoztam, majd áthívtak az Alberta Tartományi Egyetem szerveskémia kutatócsoportjához, ahol a kémikusok munkáját segítve biológiai laborvizsgálatokat végeztem. 1991-től a biológia tanszéken a mikrobiológiai kurzust vezettem laborvezetőként, félévente 200–300 diáknak. 2010-ben nyugdíjba mentem, de kutató adminisztrátorként heti négy napot ma is egy egyetemi csoportnak dolgozom.

– Mennyi idő után érezték fontosnak, hogy a magyarságuk megőrzéséért és a többi kinti magyarért is aktívan tegyenek?
– Ez az elejétől kezdve fontos volt. A férjem beilleszkedését segítette, hogy lement focizni először a helyi olaszokhoz, ahová egy kanadai munkatársa is járt.

Ott szívesen fogadták, de kérdezték tőle, hogy miért nem a magyaroknál játszik.

Mivel még elérhetőséget is kapott hozzájuk, pár nap múlva már a helyi magyarokkal edzett, ahol még egy földijével is találkozott, sok közös témával és ismerőssel. Közben az edmontoni Magyar Házba is jártunk, és a férjem annyira megtalálta a helyét a kinti magyar közösségben, hogy természetes volt neki, hogy előbb-utóbb önkéntes vezetői feladatot vállaljon. Tizennyolcszor választották meg az elnöküknek, 2007 óta Alberta tartomány tiszteletbeli konzulja. És mivel mindent együtt csináltunk, én is beszálltam az önkéntes munkába, kulturális szervezésbe. Újságot – a több mint ötvenéves Toborzót – szerkesztettem, rádiót vezettem, cserkészekkel dolgoztam az elmúlt negyven év során. Átvettük az ’56-os magyaroktól a Csárdás Bál vezetését, ahol Kodály-ösztöndíjat adunk egy-egy kanadai zenetanszakos diáknak, hogy egy évre hazamenjen a kecskeméti Kodály Intézetbe tanulni, és amikor visszajön, a Kodály-módszert oktassa Kanadában. De városi szintű programokat is szoktunk szervezni, és szerencsére kiváló a kapcsolatunk a tartományi kormánnyal is.

Kép

Kép: Szenthe Anna

– Jól tudom, hogy a kanadai magyarok egyik kiemelt közös tevékenysége a néptánc?

– Amióta a Tanács elnöke vagyok, azon dolgozom, hogy összehozzam a kanadai magyarságot, sőt egyáltalán a magyarságot. Ebben a közös érdeklődést hívom segítségül.

A néptáncosok évtizedek óta aktívak, szervezik például a Nyugat-Kanadai Néptánc Fesztivált, amin 15–20 tánccsoport is részt vesz. Szülők, gyerekek, talán már az unokák is, az egész olyan, mint egy nagy család. Az Összetartozás Tánccsoportunkkal Trianon századik évfordulójára készültünk egy különleges produkcióval. A felkészülés a járvány miatt félbeszakadt, de várjuk a lehetőséget, hogy akár majd otthon is fellépjünk vele.

– Egy másik fontos aktivitásuk a színjátszás…
– A vancouveri magyaroknak több mint 30 éve van egy nagyon sikeres amatőr színjátszó csapatuk. Amikor Ivaskó Gergely, a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa jött hozzánk otthonról, a színészmúltja kapcsán kitaláltam, hogy alapítsunk Edmontonban is egy hasonlót. Kilenc emberrel létre is jött, sőt, ma már huszonöten vannak. A színházat minden magyar szereti, legyen fiatal vagy idős, régi vagy új kanadai lakos, ez mindig is összekötötte a magyarokat. Ennek apropóján létrehoztuk a Kanadai Amatőr Színházak Fesztiválját (KaMaSz), amire Kanada mindegyik feléből eljöttek a magyar színjátszók, legutóbb még New Yorkból is! Az első két nagy sikerű rendezvény után ebben az évben csak egy online „Kamaszka 2,5”-öt tudtunk megszervezni workshopokkal, beszélgetésekkel. A színházművészet fantasztikus dolog, rengeteg embert megfog.

– És ne feledkezzünk meg a költészet napja környékén aktuális szavalóversenyükről sem!
– A „Megavers a diaszpórában” szavalóversenyt hatodik éve szervezem, a Szolnoki TV-től vettem át, az ötletgazdák jó ismerőseim. YouTube-on lehet nevezni, ami nálunk is leszűkíti a távolságot.

Mindig is meg akartam dönteni azt az észak-amerikai magyarokról alkotott véleményt, hogy mi „csak” egy gulyásfőző, pálinkaivó, cigányzenét hallgató társaság vagyunk itt, a tengerentúlon. Talán sikerült is.

– Hogy látja, sokat változott a kanadai magyarság az elmúlt négy évtized alatt?
– Nagyon sokat. Eleinte legfeljebb a legközelebbi nagyvárossal tartottuk a kapcsolatot, ami a mi esetünkben a háromórányira lévő Calgary. Eljártunk egymás programjaira, de mindenki maga szervezte a dolgait. Egyformán ünnepeltük a nemzeti ünnepeinket, megtartottuk a szüreti bált is a régi magyar tradíciók szerint, de nem összehangoltan. 2007-ben lettem KMKT-vezetőségi tag, akkor telefonon még jobban ismertük egymást, mint személyesen, ez mára megváltozott. Sosem volt még olyan szoros a kötelék, mint most! Nemrég frissítettem a kanadai magyar szervezetek listáját: 142 szervezet van, akikre számíthatok. Az otthonról érkező vagy tőlünk induló felhívásokat ennyi vezetőnek küldhetem szét, s ők továbbítják a szervezetükön belül összesen több ezer embernek. Zoom-os találkozásokat is szerveztem az utóbbi egy évben, például Szili Katalinnal vagy Potápi Árpáddal. Személyes, bensőséges hangulatban beszélgettünk velük a munkájukról, a magyarságtudatról vagy legutóbb a ’48-as forradalom üzenetéről a mának. Talán ők is egy fokkal jobban feloldódtak köztünk, mint otthon. Ez is összetartó erő, hálásak a szervezeti, egyházi, iskolai vezetők, hogy személyesen is részt vehetnek egy-egy ilyen találkozáson.

Kép

Kép: Szenthe Anna

– Vannak, akik hazavágynak – netán haza is készülnek vagy jönnek – Kanadából?
– Olyan időket élünk, amikor sokan visszanyúlnak a magyarságukhoz. Gazdaságilag sem olyan rózsás itt a helyzet. Egyesek családdal, akár több gyerekkel is hazaköltöznek, például mert nem elégedettek az iskolai rendszerrel. Egy nyugdíjasnak is könnyebb lehet otthon, ahol kisebbek a távolságok.

Sőt, a múltkor kanadaiak is érdeklődtek nálunk a Magyarországra költözés lehetőségéről – olyan európai helyet kerestek, ahol biztonságban élhet a hattagú családjuk. Büszkén láttam el őket információkkal.

– Önnek mit jelent, mit tesz hozzá a személyiségéhez a magyarsága?
– Külföldön élni és magyarnak lenni számomra életstílus. Nekem a magyarságom mindig is menedéket jelentett. A nem egyszerű kanadai hétköznapokban, angol nyelven kommunikálva kellett megállnom a helyem szakmailag és emberileg is, de a magyarságom mindig segített kikapcsolódni, és komfortérzetet adott. Mint amikor a félő vagy fázó kisgyereket egy biztonságos takaróba bugyolálják: a magyarság egy jó érzés, ami biztonságot ad. Sosem vette el tőlünk, hogy kanadai állampolgárként megálljuk idekint a helyünket, inkább hozzátett ehhez, többek lettünk általa. A nyolcvanas években nyilván akcentussal beszéltem, hiába segített a bátyám a helyes kiejtésben. Az egyetemen mondtam, hogy én ezt sosem fogom levetkőzni. Mire az egyik kolléga: „Miért akarsz te ugyanolyan lenni, mint a kanadaiak? Örülj neki, hogy más vagy, érdekesebb vagy, tudsz valamit, amit mi nem, van valamid, ami nekünk nincs.” Ez határozza meg a magyarságomat, mindig is ebbe kapaszkodtam. És volt olyan kollégám, akinek az érdeklődését én csigáztam fel arra, hogy nézze meg Budapestet. Az egyetem mindig sokszínű világ volt, ahol tiszteltük egymás hovatartozását. Én pedig büszkén mutogatom mindenkinek az otthoni fotókat a gyönyörű fővárosunkról, és arra is büszke vagyok, hogy a magyarok bárhol a világban megállják a helyüket.

Pauler Ákos jeles tudósokat és politikusokat adó családban látta meg a napvilágot Budapesten 1876-ban. Felvidéki szász származású nagyapja, Tivadar kiváló jogász, politikus, az Akadémia tagja volt, lelkes szőlőbirtokos, aki a kiegyezés utáni időkben állt miniszterként a vallás- és közoktatási, valamint az igazságügyi tárca élén is. Ákos apja, Gyula jeles történész volt, egyetemi tanár és akadémikus, a pozitivista történetszemlélet hazai képviselője. Nem csoda, hogy Pauler Ákos maga is tudományos pályára adta a fejét. Naplója szerint katolikus, ám mégis liberális szellemiségű nevelésben részesült: hagyták érvényesülni a szorgalmas és tehetséges, de gyenge fizikumú gyerek vágyait, aki hitt a túlvilági boldogság ígéretében.

Nagy hatást gyakoroltak rá Schopenhauer írásai, pesszimista, az élet örömeit lebecsülő gondolatvilága, ennek köszönhetően kamaszként ő is lenézte a szerelmet.

Aszketikus, szemlélődő életmódot tartott ideálisnak, amelyhez ugyanakkor következetes napirend, dolgos élet szükséges. 
1894-től a pesti egyetem bölcsészkarán filozófiát és klasszika-filológiát tanult. Diplomája megszerzését követően, a századfordulón Lipcse és Párizs egyetemeit látogatta, ahol a kor szellemi divatjának megfelelően egy viszonylag új tudományágban, a kísérleti pszichológiában képezte magát. Hazatérve 1912-től a kolozsvári egyetemen lett a bölcselet tanára, 1915-től pedig közel két évtizeden át, haláláig volt a pesti egyetem bölcsészkarán a filozófia professzora. 

Tanítványai magával ragadó, nagy tanáregyéniségként emlékeztek rá, a „Pauler-órák” fogalommá váltak a bölcsészet iránt érdeklődők körében.

Élete nem bővelkedett látványos eseményekben, tanított, írt, rendszeralkotó gondolkodóként hozott némi mozgást a hazai tudományok állóvizébe. Még 1910-ben nyerte el a Magyar Tudományos Akadémia levelező, később rendes tagságát, és haláláig viselte a Magyar Filozófiai Társaság elnöki tisztét. 
Időnként azért kilépett a filozófus szerepköréből: a Károlyi-kormány idején tiltakozott az egyetemi autonómia megsértésével járó kinevezések ellen. 1919-ben nem taníthatott, Trianont pedig olyan súlyos csapásként élte meg, hogy naplójában fölbukkannak a fohász‑jellegű megnyilatkozások. Legjellemzőbb talán az 1920 szilveszterén kelt bejegyzés:

„Véget ért tehát ez az esztendő is sok-sok bánatával. De az isteni jóságba vetett hitünk megengedi, hogy bizalommal nézzünk a jövendőbe, mert hiszen ez az egyetlen dolog, ami sohasem múlik el.” 

Gondolkodói pályája a pozitivizmus jegyében indult, de hamar belekóstolt a neotomista katolikus bölcselet és a német földről kiinduló fenomenológiai filozófia világába, hogy azután a nagy klasszikusok, Platón és Arisztotelész műveiben találja meg az ihletet egy nagy ívű logikai-metafizikai rendszer kidolgozásához. 
Sok filozófiai művet írt, külön munkát szentelt a nagy görög bölcs, Arisztotelész gondolatainak, leginkább azonban a Platón és a vele kortárs Edmund Husserl által ihletett, általa kidolgozott tiszta logika érdekelte. Élete alkonyán pedig a katolikus szellemi élethez került közel. 

A rendszeralkotó 

Pauler szerint maga a filozófia öt részből, logikából, etikából, esztétikából, metafizikából és ideológiából áll – azaz a helyes, a jó, a szép, az igaz és a célszerű szempontjai szerint építi fel vízióját a valóságról.

A filozófiai vizsgálódás fő módszere a redukció, amely a valóságot a következmények felől az előzmények, előfeltételek irányába haladva tárja fel.

Gondolkodói rendszerének, amelyet legkövetkezetesebben „Bevezetés a filozófiába” című, 1920-ban megjelent munkájában mutatott be, egy általa megalkotott fogalom, a tiszta logika volt az alapja, amely az igazság legegyetemesebb feltételeit kutatja. Minden igazság előfeltevései azok a logikai alapelvek, axiómák, amelyek nem bizonyíthatók, hanem csupán előfeltételként elfogadandók. Ezek az alapelvek minden lehetséges megismerés eszközei. Megismerésünk lényegében ítéletalkotás. 

Mivel a valóságban minden a logika törvényei alatt áll ugyan, de viszonylagos, függő, léteznie kell az e törvények előtt és felett álló valóságnak, az Abszolútumnak is.

Erről az abszolútumról élete alkonyán Pauler úgy vélekedett, hogy az „személyes, szellemi és végtelenül tökéletes lény”, létezéséről pedig minden ismeretünket megelőző bizonyossággal rendelkezünk. 

Az 1920-as évek dereka után már Pauler Ákos volt a hazai filozófiai élet legelismertebb, Corvin-koszorúval is kitüntetett tekintélye. A hosszú élet adományát nem nyerte el, hiszen alig volt ötvenhét esztendős, amikor 1933-ban hosszú ideig tartó, súlyos betegségben meghalt. A családi szőlőbirtok közelében, Badacsonytomajban temették el, ahol a helyi templom kápolnájában emléktábla idézi alakját. Életművét a marxizmus hegemóniájának közel fél évszázadában feledésre, elhallgatásra ítélték. Avult idealizmusnak nevezték, és csak az utóbbi egy-másfél évtizedben indult meg írásai újbóli kiadása, szellemi teljesítményének tárgyilagos értékelése.  

„A katedrán Pauler maga volt az elragadó közvetlenség, a pillanatnyi ihlet hatása alatt alkotó erő, aki szellemének varázsos erejével az első mondatától az utolsóig fogva tartotta hallgatóságát. Pauler Ákos itt minden porcikájában élt, lélegzett, a legközelebb éreztük hozzánk, mert szívvel-lélekkel átélt problémáiban teljes emberi mivoltát is latba vetette. De ahogy elhagyta ezt a katedrát, a tömeg számára nem létezett többé. Egyszerre körülvette a rendkívüli szellemek magányossága, akiket a környezetük egy pillanatra sem tud eltéríteni attól a nyílegyenes úttól, amelynek követésére elhivatottak.”  (Prahács Margit zenetudós, Napkelet című folyóirat, 1939.)

Ez a cikk Horváth Pál „Magyar példaképtár” című sorozatában jelent meg. A sorozat többi darabját ide kattintva olvashatja>> 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

A Szövetség védnökévé azt a Stefánia belga királyi hercegnőt kérték fel, aki az öngyilkos Rudolf trónörökös özvegye volt, ám második, szerelmi házassága miatt kizárták a legmagasabb körökből (egy magyar grófhoz, Lónyay Elemérhez ment feleségül). A Lónyay-birtokon mindig szívesen látott vendégek voltak azok a „renitens” arisztokraták, akiket valamiért szintén nem szívelt a bécsi udvar. Nagyon kedvelte a magyarokat és a magyar konyhát, az ő ételvariánsa a Stefánia-vagdalt, -felfújt, -rizottó és -torta, emlékét őrzi a pesti Stefánia út. A II. világháború végén az idős párnak menekülnie kellett a szovjetek elől, a pannonhalmi apátságban bújtatták őket, Stefánia ott halt meg 81 évesen.

Mindig az volt a szándékom és vágyam, hogy szociális berendezkedések területén valamely művet alkossak, amely erős, egészséges nemzedék megteremtését szolgálja. Olyan intézményt, amely a családi élet jólétét erősíti, folyvást gyümölcsöket terem városokban, falvakban. (Stefánia hercegnő levele 1940-ből)

A Stefánia Szövetség alapította a Központi Védőnőképző Iskolát 1916-ban. Ugron Gábor belügyminiszter 1917 novemberében elrendelte a védőnői szolgálat országos hálózattá fejlesztését, a nagyvárosoktól a falvak felé haladva. A munka támogatásában a korszak neves orvosprofesszorai is közreműködtek, többek között dr. Tauffer Vilmos szülész, dr. Bókay János és dr. Heim Pál gyermekgyógyász professzorok, akik az orvostörténelem kimagasló alakjai. A stefániás védőnők feladata volt a várandós és gyermekágyas anyák, valamint az újszülöttek, csecsemők és a kisgyermekek gondozása védőintézetben vagy otthonukban.

Az Országos Stefánia Szövetség fiókintézményei lassan az egész országot behálózták, egyre nagyobb népszerűségnek örvendett a védőnők áldásos tevékenysége. „A szervezés szívós, kitartó munkájával az 1929-ik évben a csonka ország területén már 205 védőintézetünk, 32 tejkonyhánk, 7 anyaotthonunk, 15 bölcsődénk, 8 napközi gyermekotthonunk és 6 szülőintézetünk működött” – írta büszkén visszaemlékezésében dr. Szénásy József, a védőnövendékek orvos-tanára. 1940-re a növekedés szembetűnő: 334 védőnői intézet, 150 tejkonyha, 14 anyaotthon, 26 szülőintézet, 31 bölcsőde, 30 napközi.

A várandós-, csecsemő- és kisdedgondozásnak ilyen hathatós, egyszerre szociális és preventív egészségügyi fókuszú, országos hálózata nem alakult ki más európai országban. A védőnők tananyagai is magyar fejlesztésűek voltak, mert kevés hasonló külföldi gyakorlat létezett még az 1910–1930-as években.

A babonák ellenszere

A védőnői szolgálat történetét kiválóan összefoglalta Kahlichné dr. Simon Márta „A védőnői hivatás története” című könyvében. A szerző 82 évesen is oktat a Semmelweis Egyetemen. Szerinte a védőnői szolgálat létrejöttének egyik célja az egészségromboló babonák elleni küzdelem volt. „A szülést követően ha kötőhártya-gyulladásuk volt a csecsemőknek, akkor anyatejet csöpögtettek a szemükbe, mert úgy hitték, attól elmúlik. Vagy például mákfőzetet adtak a babának, ha meg akarták nyugtatni. De a tudatlanság mellett a legnagyobb probléma a csecsemőhalandóság volt: 1000 újszülöttből 220–230 halt meg. Az iparosodás következményeként sok vidéki család felköltözött Budapestre, nyomorúságos körülmények között, zsúfolt lakásokban éltek, ahol pusztítottak a fertőző betegségek, a diftéria, a tbc. Ráadásul a férjek elmentek katonának, a feleségek egyedül maradtak a gyerekekkel, nagy nélkülözésben. Számukra hoztak létre – először a fővárosban – népsegítő irodát, ahol élelemhez, ellátáshoz juthattak. Az Országos Stefánia Szövetség képzett védőnői az anyák és a csecsemők megmentéséért dolgoztak egy olyan társadalmi közegben, ahol az volt a szemlélet, hogy a parasztember előbb vitte el a jószágát állatorvoshoz, mint a lázas gyerekét orvoshoz.”

Kép

Kép: Fortepan / Karabélyos Péter

A települések sokat adakoztak önerőből, hogy létrehozhassák a helyi Stefánia Fiókszövetség jóléti intézményeit: tej- és cukorosztó konyhát, kis védőnői intézetet, szülőotthont, és büszkék voltak ezekre, szinte versengtek egymással. „Nem lehet rideg államigazgatással kellő hatásfokú anya- és gyermekvédelmet teremteni, ahhoz a társadalom szíve is kell!” – vélte dr. Szénásy József. Ám ehhez is rengeteg anyagi erőforrásra volt szükség, és az I. világháború utáni években a Szövetség nehéz anyagi helyzetbe került. A segítséget 1920-ban és 1921-ben az Amerikai Vöröskereszt és a Holland Misszió anyagi és erkölcsi támogatása jelentette.

Újabb távlatok és feladatok

A népjóléti politika irányítói azonban más, nagyobb léptékben gondolkodtak, különösen, amikor nagy anyagi lehetőség kínálkozott a fejlesztésre: az 1930-as évek elején a Rockefeller Alapítvány hatalmas összeget, kb. félmillió pengős adományt nyújtott egy állami ápolónő- és védőnőképző intézet alapítására. Ám ennek az volt a feltétele, hogy a képzésnek igazodnia kell az amerikai mintához: a Stefánia Szövetség addigi anya- és csecsemővédelmi fókusza helyett általános egészségügyi ismereteket kellett adnia. Ettől kezdve az 1930-as években valamiféle versenyfutás, rivalizálás alakult ki a Stefánia Szövetség és az új Zöldkeresztes Egészségvédelmi Szolgálat között. Ez utóbbit a Johan Béla vezette Országos Közegészségügyi Intézet működtette, és ugyanúgy országos hálózatot épített ki, de hatókörét kitágította. A zöldkeresztes védőnők feladatai öt területre terjedtek ki 1930 és 1944 között: anya- és csecsemővédelem, iskola-egészségügy, nemi betegségek és tbc elleni küzdelem, szegény betegek otthoni ápolásának megszervezése, szociális gondozás.

Ez az intézményi kettősség végül – nem kevés sérelem és közéleti megosztottság árán – 1941-ben szűnt meg, amikor a Stefánia Szövetség intézményeit lényegében beolvasztották a Zöldkeresztes Egészségvédelmi Szolgálatba, amely így megerősített intézményi hálózattal működött tovább. Ekkor 1044 védőnő látta el a lakosságot, amely akkor megközelítőleg 7 millió embert jelentett.

Kahlichné dr. Simon Mártának birtokában van az első védőnőoktatási tankönyv: „Ez egy nagyon részletes és abban a korban modernnek számító anyag, szó van benne az egészséges babavárásról, a csecsemő- és gyerekgondozásról, az egészséges és a beteg gyerekről, illetve van egy szociálpolitikai része. Gyakran előfordult, hogy a védőnő elmondta az anyának, hogy igényelhet anyagi juttatást vagy ruhafélét, de az anya azt felelte, ő csak a nevét tudja aláírni, nem tud megírni egy kérvényt – úgyhogy a védőnő írta meg helyette.”

A II. világháborúban sok védőnő meghalt, az intézmények elpusztultak, a rendszert szinte teljesen újjá kellett építeni. A szocialista államszerveződés idején, 1951-től a védőnők fokozatosan bekapcsolódtak az orvosok betegellátó tevékenységébe is. Minden körzeti orvos mellé helyeztek egy védőnőt, aki nemegyszer asszisztensi feladatokat is ellátott. Feladatuk volt az anyatejes táplálás népszerűsítése, a kötelező védőoltások fontosságának tudatosítása, a nevelőszülőkhöz kiadott kisgyermekek figyelemmel kísérése, rendszeres kapcsolattartás a kórházakkal, a körzeti orvos rendelőjében naponta két munkaóra eltöltése, segédkezés a betegek ellátásában. Az 1960-as és 1970-es évek között jelentős fejlődésnek indult az iskola-egészségügyi ellátás, ahol a védőnők feladata a védőoltások, orvosi vizsgálatok előkészítése, megszervezése volt, és felvilágosító előadásokat is tartottak.

Az orvostudomány fejlődése, az egészség- és családpolitikai intézkedések a védőnőktől is egyre több ismeretet követeltek, ezért 1975-ben a képzés főiskolai szintre emelkedett, hossza pedig kettőről három évre növekedett; 1993-tól a képzés időtartama már négy év. Ma már szakosodásra is lehetőség van: a területi és az ifjúsági védőnők munkaköre különbözik.

„A védőnők nem gyógyító személyek, nem diagnosztizálnak és nem tanácsolnak gyógyszerelést, hanem elmondják, hogy mit lehet tenni, ha a gyerek lázas, hogyan vezessük be a szoptatás-elválasztás után a különböző ételeket, hogyan öltöztessük a babát. Emellett tájékoztatják a nőket arról, hogy milyen támogatásokat igényel­hetnek, ezért a jelenlegi képzés is tartalmaz szociálpolitikai részt az egészségügyi mellett” – mondja Kahlichné dr. Simon Márta.

A magyar védőnők képzettsége kiemelkedően magas fokú és feladatuk szélesebb körű más országok hasonló egészségügyi vagy szociális szakszemélyzetéhez képest, ezért joggal nevezzük hungarikumnak a 2013-ban Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Magyar Védőnői Szolgálatot.

A cikk megjelenését támogatta:

Sem pedagógus, sem szülő nem vagyok itt. Ügyet intézek. Megyek is tovább. De szinte engem is éget a tekintet, amely oly elszántan meredt arra, akinek valószínűleg nem volt nagyobb a bűne, minthogy nem adta oda a radírját matekórán. De még, ha volt is ennél nagyobb vétke, nehéz elképzelni, hogy az legyen a méltó büntetése, amely a felnőtt emberi társadalmakban a nagy gaztettekért jár: az elkülönítés, a kiközösítés, a magány.
Sietek inkább tovább, már az épületben megyek föl a lépcsőn. De nem tudom megállni, hogy az egyik ablakon kinézzek. A megbüntetett lányka még mindig ott áll földbegyökerezett lábakkal, könnyeivel már nem is csak küszködve, hanem sírva. A másik három vidáman egy új játékba kezd.

Nekem pedig évtizedekkel ezelőtti emlékek tolulnak az agyamba. Egy ennél sokkal nagyobb iskolaudvart látok, délután van, talán már május, és én egy mászóka mellet zokogok. Csúfolnak. Egy nagyfiú még meg is lök.

Azóta sem lökött meg szándékosan senki, és azt hiszem, mindezt azóta sem hevertem ki. De ezt csak ott, annak a későbbi iskolának a lépcsőházában fogom fel, negyvenévesen.

Pedig e májusi délután óta én már nem hittem a gyermeki ártatlanság mítoszában. Én azóta tudom, hogy a gyermeki közösségek éppoly kegyetlenek, mint a felnőtt társadalmak. Ha nem kegyetlenebbek. És a felosztás, amely szerint vannak az erősek és a gyengék, az erőszakosak és a szelídek, a vezérek, a nyáj és a magukra maradtak – olyan korán elkezdődik, hogy szinte még a tojáshéj a fenekünkön van. Később pedig ebben a kasztrendszerben élünk le negyven, ötven, hatvan, hetven évet. Kinek, mennyi jut. S hogy közben lesz-e átjárása bárkinek is e csoportok közt, azt nehéz megjósolni.

Ott álltam az iskola lépcsőházában felnőtt nőként. és néztem ki az ablakon. Már nem is a gyerekeket figyeltem, nem rájuk gondoltam. A nagy gesztenyefát néztem, és azon töprengtem, vajon én hol vagyok most. És miért folynak úgy a könnyeim, mint annak a lent álldogáló nyolcévesnek. 

– A pandémia hatására az emberek életében különböző stresszorok jelentek meg. Az egyik az életmódváltás, amely szinte mindenkit érint. Nem járhatunk be a munkahelyünkre, az iskolába, edzésre, szórakozóhelyekre. Az éttermek, étkezdék bezárása sokak étkezési szokásaira is hatással van, több figyelmet és erőfeszítést igényel a táplálkozás. A családok otthon vannak, folyamatosan együtt, amiből számos feszültség adódhat. Különösen azoknál a családoknál jelennek meg problémák, akik akkor működnek jól, ha a családtagoknak időnként lehetőségük nyílik kicsit távol lenni egymástól. Egy másik stresszor a monotónia: nap mint nap, ugyanaz, ugyanúgy történik. A monotóniát előbb-utóbb felváltja a telítődés, és ilyenkor az idegrendszer úgy próbál ingerekhez jutni, hogy eseményeket generál. Ekkor következnek a családi, munkahelyi veszekedések. A gyengébben funkcionáló családokat a széthullás veszélye fenyegeti, míg a jól működő családok még inkább megerősödnek, mert összefognak, és a tagok támogatják egymást.

– Hogyan védekezhetünk a stresszorok hatásai ellen?
– Fontos, hogy megtanuljuk a stresszorok hatására bennünk felgyűlő energiákat megfelelő módon felhasználni, becsatornázni. Segíthet az intenzív mozgás, sportolás, zenehallgatás, olvasás, az elmaradt otthoni feladatok elvégzése, vagy ha a kedvenc hobbijainkkal foglalkozunk. A krízist meg lehet élni lehetőségként, amit arra használhatunk fel, hogy megújuljunk, valami mást próbáljunk ki. Ha ez nem sikerül, a stressz megbetegíthet minket, vagy olyan káros viselkedési formákhoz vezethet, mint például az agresszivitás, konfliktuskeresés, alkohol-, droghasználat.

– Milyen jelekből veheti észre magán valaki, hogy baj van, nem tudja kezelni az érzéseit?
– Intő jel lehet, ha például elkezdünk unatkozni, nem tervezzük meg a következő napunkat, mert „minden mindegy” életérzés kerít hatalmába. Ha tartósan felborul a megszokott életritmusunk, az kihat a biológiai óránkra is, aminek számos kellemetlen következménye lehet a hormonháztartásra nézve, fennállhat a depresszió kialakulásának veszélye. Másrészt megjelenhet egyfajta szorongás, belső feszültség, amit adott esetben nem is vagyunk képesek tudatosan a fertőzésveszélyhez kötni. Ha rá tudunk mutatni, hogy attól tartunk, hogy elkapjuk a fertőzést és esetleg súlyosan megbetegszünk, a szorongás félelemmé válik, ami jobban kezelhető, és megkereshetjük a lehetséges ellenlépéseket. Ha viszont úgy érezzük, hogy nem találjuk a számunkra megfelelő megoldást, érdemes szakemberhez fordulni, pszichológushoz, életvezetési tanácsadóhoz, coach-hoz, aki támogatást adhat ahhoz, hogy meg tudjunk küzdeni a helyzettel.

– Sokan csalódásként élték meg, hogy a nyár nem hozott teljes javulást, sőt, a helyzet ősztől kezdve inkább csak egyre romlik. A vírusmutációk megjelenése, az oltások körül felmerülő kérdések még kiszámíthatatlanabbá teszik a jövőt. 
– Valóban, a stressz fokozódik, amikor nem látjuk valaminek a végét. Egy kutatás szerint mi, magyarok különösen rosszul viseljük a bizonytalanságot. Fontos lenne, hogy megtanuljuk ezt helyesen kezelni, az aggódás helyett kihívásokban, megoldásokban gondolkodni. A pszichés ellenállóképesség nagy mértékben függ attól, hogy a különböző élethelyzeteket milyen módon értelmezzük: kihívásként, veszélyként vagy veszteségként. A jelen esetre vonatkoztatva: ha veszteségként értelmezzük, akkor biztosra vesszük, hogy nagyon betegek leszünk, talán meg is halunk. Ha veszélyként, akkor a megfertőződés lehetőségére fókuszálunk. Ha kihívásként, mindent megteszünk a vírus elleni védekezés érdekében, és hiszünk benne, hogy túl fogjuk élni, győztesként kerülünk ki a helyzetből. A pszichológiai immunrendszerünk erősítése nemcsak a lelki, hanem a testi egészségünk megőrzésében is támogatást nyújt.

– Felmerül a kérdés, hogyan lehet fejleszteni a bizonytalanság elviselésének képességét.
– Az ember képes biztonságot teremteni a bizonytalanságban azáltal, hogy térben, időben, cselekvésben, vezetésben, kezdeményezésben új struktúrákat alkalmaz. A válsághelyzetben nem lehet a régi, megszokott a módon működni.  A családok szintjén ez azt jelenti, hogy közösen új működési módot terveznek és új életstruktúrákat vezetnek be. Célszerű a napi programot átgondolni és újrahangolni, megőrizni, ami most is működő, és kitalálni új dolgokat is, amelyek örömmel telítenek.  Ha ez nem sikerül, akkor az arra legalkalmasabb családtagnak kézbe kell vennie az irányítást és meg kell szerveznie a család életét, mert csak így növekedhet a családtagok biztonságérzete és csökkenhet a szorongás.

– Az ön egyik pszichológiai alapelve, hogy inkább mi generáljuk a változásokat, mintsem azok kényszerítsenek bennünket változásokra. Hogyan értelmezhető ez a jelenlegi helyzetben, amikor a járvány által előidézett változásokat az emberek leginkább kényszernek élik meg?
– Az intelligencián is múlik, hogy mennyire ismerjük fel az élet szabályait, és hogy annak változásai közepette mennyire tudunk létezni, alkalmazkodni. A túlélés egyik legfontosabb záloga a rugalmasság, mivel az élet nem egyéb, mint személyi kapcsolatok változása, valamint térben, feladatokban történő változás. Nagyon nem mindegy, hogy változást szenvedek el vagy változást generálok, vagyis én magam változtatok. Ez nemcsak megfogalmazás, hanem hit, meggyőződés és érzelmi támaszték kérdése.

Kép

Kép: Freepik

Amikor azt mondom, hogy változok vagy változtatok, akkor aktívan, cselekvő módon veszek részt a jövő alakításában, ami csökkenti a szorongást, a félelmet, és erőt, energiát ad. Emellett lehetőségünk van változtatni az értelmezési kereteket is: ha rosszul érezzük magunkat egy helyzetben, vizsgáljuk meg annak a helyzetnek az értelmezési kereteit, és keressünk egy olyat, amelybe belehelyezve kedvezőbb lesz.

– Hogyan működik ez a gyakorlatban? Sokan például nehezen élik meg, hogy régóta meg vannak fosztva az utazás, nyaralás élményétől. Hogyan lehet ezt a helyzetet átkeretezni?
– Például így: örülök neki, hogy most pénzt tudok megtakarítani arra, hogy a nyitás után elutazhassak a vágyott helyre. Amikor elképzelem, hogy majd elutazom és hogyan fogom ott érzeni magam, olyankor előrevetítem a jövőt, amiben tudom, hogy boldog leszek, és ez már önmagában örömet okoz. A képzelőerőnket használva bármikor bárhová eljuthatunk, és ez segíthet a relaxációban, az aktuális hangulatunk javításában. Sokféle módszer létezik, például a pillanatnyi képzelet-gyakorlat, amelynek az a lényege, hogy képzeletben elmegyek egy általam kedvelt helyre, vagy olyan élményeket, emberi kapcsolatokat, találkozásokat idézek fel, amelyekben jól éreztem magam. Én abban hiszek, hogy képesek vagyunk megtanulni irányítani az érzelmeinket és pozitív szemléletmódot elsajátítani.

Akár a testtartásomon keresztül is tudok változtatni az érzelmi állapotomon, vagy használom a képzeletmunkát, és hiszek abban, hogy megoldjuk, mert a felhők fölött mindig süt a nap. A hit mindig fontosabb, mint a tények.

– Vajon hogyan hat a fiatal generációk jövőképére ez a járványos élmény?
– Nem tudom, de az biztos, hogy emlékezni fognak rá, hogy ilyen helyzetben voltak, és hogyan élték túl. Úgy gondolom, hogy mindenből lehet tanulni. Amikor tréninget tartok, mindig azt hangsúlyozom, hogy nem az elkövetett hibáinkon rágódunk, hanem azokat az eseteket gyűjtjük, amikor egy-egy problémát sikeresen oldottunk meg, és ezekre a tapasztalatokra alapozva tervezzük a jövőbeni cselekedeteinket.

– A járvánnyal kapcsolatos korlátozások a pszichológusi munka lehetőségeit, kereteit is befolyásolják. Ön mivel foglalkozik jelenleg?
– Katonáknak, rendőröknek és a büntetés-végrehajtás területén dolgozóknak tartok műveleti, taktikai és végrehajtási tréningeket. A résztvevők olyan pszichológiai tudást és készségeket szerezhetnek, amik segítik őket abban, hogy a szakma szabályait betartva, törvényesen, szakszerűen, biztonságosan tudjanak intézkedni. Emellett coach-ként dolgozom, online formában egyéni és céges tanácsadást is tartok. Van munka bőven, nem unatkozom.