Gyöngyös: Mind a ketten megtaláltuk a hivatásunkat a családban is és a fizetett munkánkban is. Az enyém elég egyértelmű volt – mind a festés, mind a művelődésszervezés –, és többgyermekes anyaságra készültem. Viszont a férjemnek közgazdászként még hiányzott valami.

Ferenc: Szerettem a szakterületemet a gazdaság és informatika határán, de megfogalmazódott bennem a kétség, hogy össze lehet-e egyeztetni a gazdasági tevékenységet a keresztény hittel. Reméltem, hogy igen a válasz, mert a Katolikus Egyház társadalmi tanítása és annak egyik ágaként a közösségi gazdaság jó útmutatást ad erre vonatkozóan. Az egyetemen egy kis körben sokat beszéltünk erről, de az itthoni képzés erre egyáltalán nem tért ki. Gyöngyössel közös imában is kértük ehhez az iránymutatást. Minden jól állt össze, mert egy neves olasz közgazdász professzor ismerősünk, Luigino Bruni épp egy civil közgazdaságtani képzést indított a Milano-Bicocca Egyetemen ezzel a fókusszal, levelező szakon. Emiatt települtünk Olaszországba. Milánó mellett egy hasonló településrészen laktunk, mint itt, Budapest szélén, Káposztásmegyeren. A képzés fantasztikusan alakult, de mást is tanultunk, mint amit vártunk.

Gyöngyös: A férjemet elismerték a munkájában, én viszont egész másképp éltem meg az egészet. Hiába voltam talpraesett, hiába beszéltem olaszul, nem volt senki, akivel napközben együtt sétálhattam volna babakocsival.

Olaszországban ugyanis sokkal később vállalnak gyermeket a nők, és három hónap után mindenki visszamegy dolgozni, kivéve a bevándorlókat. A gyerekeket nagyszülők vagy babysitterek nevelik, és a kisgyermekes anyukáknak nincs találkozási lehetőségük.

A csöndek szempontjából életemben nem volt olyan nyugodt időszakom. Megtanultam figyelni és hallgatni. A kislányom sokat aludt napközben, a férjem pedig este nyolcra ért haza a munkából. Ennek következtében a beszélgetésekre, közös programokra csak az esték és a hétvégék maradtak.

Ferenc: Nekem sem volt könnyű helytállni olasz nyelven egyszerre a munkahelyen, kéthetente pénteken-szombatonként az egyetemi képzésben, és természetesen a családban, újdonsült apukaként. Nehéz volt látni, hogy Gyöngyös elég szomorú egész héten a magány miatt. Közös ügy volt ez az egész, de jelentős határhelyzetekbe kerültünk.

Gyöngyös: Próbáltunk megmaradni. Váláshoz is vezethetett volna, hogy a férj sokat dolgozik, kevés ideje marad a családra. De mi nagyon tudatosan építettük fel a kapcsolatunkat, hogy ebből a megpróbáltatásból megerősödve jöjjünk ki. Együtt imádkoztunk, mint ahogy most is, őszintén beszélgettünk minden este, és közösen kapcsolódtunk ki. A hétvégéket száz százalékban együtt töltöttük. Megismertük Észak-Olaszországot művészeti, kulturális szempontból, utaztunk a szentek nyomában, meglátogattuk sokuk ereklyéit, imádkoztunk bölcsességért. Úgy tűnik, hogy megtámogattak minket. (nevet) Mindig is jártunk táncolni, ami párkapcsolat-erősítő. Ezt ott is megoldottuk, egy ismerős vigyázott a kicsire, mi pedig este tíztől salsa és baciata tanfolyamra jártunk.

Kép

A KCSE 5. szülinapja (2016)

Ferenc: A hétvégéket próbáltuk úgy szervezni, hogy minél feltöltőbb, pihentetőbb legyen mindannyiunknak. Kirándultunk, szép helyeken kávéztunk, sétáltunk, és finom elviteles pizza mellett néztünk jó filmeket olaszul, amelyeket a helyi videótékából kölcsönöztünk.

Hétköznap nem volt könnyű. Szinte kinéztek a kollégák, amikor este hét körül felálltam az asztaltól, hogy megyek haza a családomhoz.

Viszont amikor hazaértem, igyekeztem száz százalékosan jelen lenni. Későn feküdtünk le, de mindennap beszélgettünk.

Gyöngyös: Megdöbbentő volt ez a munkamorál, amelyben a család egyáltalán nem prioritás. Ennek a fájdalma formált, hogy a családokra fókuszáljak, és a hiány óriási változást indított el bennem. Amikor 2008-ban hazajöttünk, egészen paradicsomi volt a magyar közegben kisgyerekes anyukának lenni és játszótérre menni. A homokozó szélén mindig akadt néhány perc, amikor az anyatársakkal egymásra mosolyoghattunk, pár szót válthattunk. Számomra a személyesség lett fontos, hogy ki a másik anyuka, és jól van-e.

Korábban a szakdolgozatomat művelődésszervezésből, a pilisszentiváni faluközösség kulturális jellegzetességeiből írtam. Ez a példa lebegett előttem, ahol a hálózatok tudnak egymásról, pl. a cserkészek, tűzoltók, sváb zenekar. Lenyűgözött, hogy a falu működésében milyen nagy szerepet kapnak a közösségi kapcsolódások. A káposztásmegyeri lakótelepen már léteztek kisgyermekes közösségek, ahová mi is csatlakoztunk. Érzékeltem, hogy nagy az igény a találkozásokra, de a hely szűkös, nem lehet több embert hívni. Hazatérésünk után több hónap megfigyelés és kapcsolatépítés után létrehoztam egy levelezőlistát 30 családdal, amely mára több mint 1400 családra bővült. Már Olaszországban megfogalmazódott bennem, hogy Káposztásmegyer II-n szükség lenne egy közösségi házra, amely a kisgyerekes családoknak és a fiataloknak is biztonságos találkozási hely.

2011-ben, két nappal a harmadik. gyermekünk születése előtt alapítottuk az egyesületet. Az első közös ügy a közösségi ház lett.

Két éven belül sikerült átadni, mert az önkormányzat számunkra is meglepő gyorsasággal támogatta az ügyet, és megvásárolt egy erre alkalmas ingatlant. Az Újpesti Kulturális Központ művelődésszervezőjévé váltam hivatalosan, hogy beindítsam a Megyeri Klub közösségi házat. Ezzel párhuzamosan önkéntesen, együttműködve alapoztuk tovább az egyesületet. Igényfelméréssel indultunk, ötleteltünk. Szerveztünk a legkisebbeknek zenés foglalkozást, baba-mama klubot; ovisoknak és kisiskolásoknak különböző korcsoportokban néptáncot, tornát, balettot; angol foglalkozást és angol nyelvű gyerek színjátszó csoportot; robotika fizika tanodát, fiataloknak ifiklubot; felnőtteknek zumbát, tornát, nyugdíjas klubot; családos gyerekkoncerteket, bábszínházat; házaspároknak társast, családos csapatépítést; farsangot, kézműves foglalkozásokat, előadásokat különböző témákban. A Megyeri Klub annyira sikeresen beindult, hogy egyedüli művelődésszervezőként sok is lett a család mellett. Ezt a státuszt átadtam egy nagyon jó utódnak, de az egyesület programjait, klubjait tovább működtetjük önkéntesen. Később lett egy kisebb saját egyesületi helyünk is, a KCSE Grund, ahol egyesületi munkatársként sok önkéntessel együtt dolgozom. Új klubokat és foglalkozásokat indítottunk fiatal és felnőtt közösségeknek, pl. könyvklub, férfiklub, társasjáték klub, üzleti reggeli a környékbeli vállalkozóknak, közösségi iroda, coaching, születésnapi ünnepek, képzések, tanfolyamok.

Sokan, akik el akartak költözni, a közösség miatt maradtak itt. Erős kapocs lett, ahová tartozni lehet, amiért együtt teszünk, egymást segítve.

A környék biztonsága érdekében megalapítottuk a helyi Szomszédok Egymásért Mozgalmat is a rendőrséggel összefogva. Képviseljük az itt lakók érdekeit a helyi ügyekben, és együttműködünk az önkormányzattal, egyházakkal, védőnőkkel, a Homoktövis Általános Iskolával, óvodával, bölcsődével és a környék további oktatási intézményeivel. Sok barátság köttetett, tehetségek bontakoznak ki, nagyon erősek a személyes kapcsolatok. Emiatt érezzük magunkat otthon.

Ferenc: Az egyesület életében nagyon sok apuka részt vesz. Kisebb munkacsoportokat alakítunk minden témára, én például a könyvelési és adminisztratív munkacsoportot vezetem az egyesület elnökeként, és aktív tagja vagyok a férfi klubnak. A civil kreativitás utat tör a legnehezebb helyzetekben is, amit az is bizonyít, hogy a szabályokat maximálisan betartva a járvány idején is tovább tudtuk építeni a közösséget, a kapcsolatokat és a reményt.

Különösen fontos, hogy Gyöngyössel egységben visszük előre a közhasznú Káposztási Családok Egyesületét, rengeteg aktív tag lelkes munkájával, támogatásával együtt, immár 10 éve, közös alkotásként.

https://kaposztasicsaladok.hu/
https://www.facebook.com/kaposztasicsaladok
https://www.facebook.com/kcsegrund
Adószám: 18221338-1-41

– Mikor tapasztaltad először a bipoláris tüneteket magadon?
– Kilenc évvel ezelőtt, röviddel az érettségim után kezdődött. Az, hogy főiskolára kell mennem, erőteljes szorongást okozott, és kialakult nálam a depresszió. Már a gólyatáborból is súlyos tünetekkel érkeztem haza; gyakorlatilag se enni, se aludni nem tudtam, emellett egy-két hónapon át folyamatosan lehangoltnak, szomorúnak, nyugtalannak éreztem magam. A főiskolát végül nem azonnal kezdtem el – először OKJ-s képzésen vettem részt, közben pedig szedtem az orvos által felírt antidepresszánst. Egy év múlva felütötte a fejét a mániás szakasz, amely már a bipolaritásra utalt – ekképp is diagnosztizáltak.

A sima depresszió és a bipoláris zavar közötti alapvető különbség ugyanis az, hogy míg a depresszió során csak lehangolt szakasz van, addig a bipoláris zavarban a depresszív és a mániás szakaszok váltakoznak.

E szakaszokon túl további két részt is megkülönböztetnek: a hipomániát és a „kevert” szakaszt. Az előbbi a mánia egy kevésbé súlyos fajtája, a kevert fázis pedig olyan állapot, ahol a mánia és a depresszió tünetei egyaránt jelen vannak. Már gyerekkoromban is voltak arra utaló jelek, hogy valami nincs teljesen rendben velem: nyár végén mindig nagyon vártam az iskolát, de szeptemberben és októberben annyira rágörcsöltem az egészre, hogy például a felelések után elsírtam magam.

– Hogyan képzeljük el a mániás szakaszodat? Milyen tünetekkel járt?
– Elkezdett felgyorsulni a gondolkodásom, sokkal tisztábban láttam az összefüggéseket. Járt az agyam szüntelenül, és bele-belekaptam különféle dolgokba, de semmit nem fejeztem be végül. Tizenkilenc voltam, és az akkori barátommal minden hétvégén buliba jártunk, alkoholt is ittunk, ami előmozdította a betegség kialakulását. (A bioritmus megváltozása, a stressz és az egyéb változások egyértelműen felelősek a bipoláris személyiségzavar felerősödéséért.) Egy idő után a beszédem annyira felgyorsult, hogy már a környezetem sem értette, miről beszélek; csak járt a szám úgy, hogy tulajdonképpen a semmiről kommunikáltam. Napi két-három órákat aludtam, de egyáltalán nem éreztem fáradságot – sőt, jól éreztem magam a bőrömben. Csak hát ez egy felfokozott jókedv volt, ami hosszútávon egyáltalán nem egészséges... Ennél az első mániás szaknál még nem volt szükségem kórházi kezelésre.

Nyolc évig tünetmentes voltam a gyógyszereknek köszönhetően. A terhességem alatt felfüggesztettem a pirulák szedését, de sajnos a szoptatási periódusban újra jelentkezett a mánia – teljesen más tünetekkel, mint korábban.

Ekkor már mindössze húsz-harminc perceket tudtam csak aludni, teljesen kimerültem, így jobbnak láttam, ha kórházba megyek. Újabb gyógyszereket kaptam, amik eleinte teljesen kiütöttek; rengeteget aludtam és nagyon mélyen, mindig a férjem kelt fel a gyerekhez.

– Számos művészt és átlagembert kap el a hév időnként. Vannak, akik éjjelente alkotnak, „pörögnek”, erőteljesen gesztikulálnak és gyorsan beszélnek, mert buzog bennük a tettvágy. Ők is bipolárisak lennének?
– Ennek a betegségnek a spektruma meglehetősen széles, ezért nagyon nehéz laikusként megállapítani, hogy hol helyezkedik el a határ az egészséges pörgés és a mániás szakasz között. Szerintem kóros bipolaritásról akkor beszélünk, amikor a viselkedés már ellehetetleníti a mindennapokat. Nálam először a családtagjaim vették észre, hogy valami nincs rendben; a mániás szakaszban teljesen kifordultam önmagamból, megváltozott a személyiségem, dührohamaim is voltak. Az ismert emberek közül például Marilyn Monroe, Vincent van Gogh, Virginia Woolf is ezzel a betegséggel küzdött – bár képesek voltak művészetük előnyére fordítani a mániás szakaszt, de ezzel együtt azt kell mondanom, hogy a bipoláris zavarnak több a negatív hozadéka, mint a haszna.

Kép

Kép: Averie Woodard / Unsplash

– Nem tartottál attól, hogy a gyermeked örökli majd e betegséget?
– Felmerült bennem is ennek a veszélynek a lehetősége, de a férjem és én úgy döntöttünk, hogy ha ilyesmi előfordulna, akkor is ott leszünk mellette és segítünk neki.

– Sokan hosszú évekig titkolják a betegségüket, aminek egyik oka a megbélyegzés és a nem támogató családi környezet. Magyarországon az egészséges emberek többsége még mindig nem kellőképp elfogadó a mentális betegségben szenvedők iránt. „Úri betegség”, „lustaság”, „csak össze kellene szednie magát, hiszen minden fejben dől el” – legtöbbször ezeket a „megállapításokat” vágják a betegekhez.
– Szerencsére én nem tapasztalok efféle bántásokat; a férjem is csak akkor „süti el” ezeket, ha valamin összevitatkozunk, mert tudja, hogy ezek nagyon szíven ütnek.

Amikor a szüleim megtudták a diagnózist, teljes vállszélességgel mellém álltak, támogattak, ápoltak. A barátaim is jól fogadták a hírt – utólag összeállt nekik a kép, hogy miért voltam olyan „furcsa” korábban.

A rokonok a szülés után tudták meg a dolgot, de nem részesítettek ők sem hátrányos megkülönböztetésben.

– Gondolom, a férjedet elsők között avattad be a diagnózisba. Mi volt az első reakciója?
– Főiskolás voltam, amikor megismerkedtünk – akkoriban épp a mániás szakaszomat éltem. Furcsállotta is, hogy miért „pörgök” folyamatosan. Két évig csak barátság volt közöttünk, aztán az érzések szép lassan átalakultak szerelemmé, szeretetté. Amikor megtudta, hogy bipoláris vagyok, egyetlen percig sem merült fel benne, hogy elhagyjon. Ismeri a betegséget – sokat olvasott róla –, mindenben számíthatok rá.

– Ha egy bipoláris beteg nem fordul orvoshoz a tüneteivel, mert nem alakul ki nála betegségtudat, akkor mi a legrosszabb, ami történhet?
– Sajnos a bipoláris betegek a környezetük életét is meg tudják keseríteni, és önmagukra is felettébb veszélyesek lehetnek. Van, aki azt hiszi, hogy tud repülni, ezért feláll a háztetőre és leugrik. Van, aki fél óra alatt elkölt több százezer forintot, majd miután „kitisztul”, szembesül azzal, hogy milyen komoly anyagi szerencsétlenségbe sodorta magát. Az sem ritka, hogy valaki katatón állapotba kerül: csak mosolyog, de nem lehet vele kommunikálni.

– Ahogyan te is utaltál rá, rekurrens, azaz időszakosan visszatérő betegségről van szó. Olyan ez, akár a cukorbetegség vagy a magas vérnyomás. Lehet bipoláris zavarral teljes életet élni? Neked sikerül?
– Természetesen lehet, én is együtt tudok élni ezzel a betegséggel.

Viszont nagyon fontos, hogy megbízzunk az orvosunkban, hogy rendszeresen szedjük a gyógyszereinket, és ha hangulati kilengést tapasztalunk, rögtön konzultáljunk szakemberrel.

Ha mindez megvalósul, és még egy támogató háttér is megadatik, akkor akár egy életet is végig lehet élni tünetmentesen.

A kézírás számomra ugyanis olyasmit ad, amit az okoseszközökön pötyögés nem képes megadni. Észrevettem, hogy ha valamit kézzel jegyzetelek le, több dolgot jegyzek meg a leírtakból, mintha valamilyen technikai kütyüt használnék hozzá. Ezért mostanában, ha eszembe jut egy cikkötlet, rögtön feljegyzem az ágyam mellett található kis füzetbe (már csak azért is, mert bajnok vagyok abban, hogyan kell jó ötleteket egyetlen perc alatt elfelejteni). Tudom, hogy kézzel írni lassabb folyamat, de közben több időm jut arra, hogy elidőzzek az ötleteimen, és jobban át tudjam gondolni, mit is szeretnék papírra vetni.

A számítógép, az okostelefon jóformán helyettem gondolkodik: a szövegszerkesztő automatikusan javítja a helyesírási hibákat, és szóismétlés esetén felajánlja a lehetséges szinonimákat, így az agyam hajlamos lenne az ellustulásra. Ha azonban kézzel írok, kénytelen vagyok gondolkodni egy-egy szó helyes írásmódján, utánajárni, keresgélni, és ha kell, javítani magamat. 

Gyerekkoromban folyton leveleztem az unokatestvéreimmel. Szép rajzfilmfigurás levelezőpapírra vetettem a gondolataimat, és színes borítékba bújtattam a levelet. Az egész olyan volt, akár egy szeánsz, és minden mozzanatát élveztem. Egyetemista koromban rajongtam a töltőtollakért és a színes filctollakért, előszeretettel barangoltam papír-írószer boltokban is. Ha nem írhattam jegyzetet a napi teendőimről, kész lelki beteg lettem.

Ha szomorúnak vagy éppen nagyon stresszesnek érezem magam, tollat ragadok és kiírom magamból a gondolataimat.

Szerintem az írás gyógyító ereje abban rejlik, hogy ha írásba öntjük az érzéseinket, akkor sokkal mélyebb belátásra és megértésre teszünk szert életünk fontos eseményeivel kapcsolatban. Amit pedig megértünk, azt valamiképp el is tudjuk fogadni. Az elfogadás révén egyre kevésbé lesz olyan félelmetes és fájdalmas rágondolni az adott negatív élményre.

Írok akkor is, ha valami elintézendőm van, de túl macerásnak érzem, hogy aznap foglalkozzak vele. Még Popper Pétertől olvastam, hogy ezzel úgymond letesszük a terhet, eltesszük a problémát későbbre. Kevésbé leszünk stresszesek, hiszen tudjuk, hogy az elintézendő ott van már a papíron, és majd később, ha kipihentebbek leszünk, visszatérünk rá.

Kép

Előfordul, hogy valaki annyira feldühít, hogy legszívesebben jól beolvasnék neki. Ilyenkor inkább előveszek a táskámból egy cetlit, és káromkodásokat írok rá. Nem vagyok rá büszke, de ez még mindig jobb, mintha kimondanám a szavakat.

A kézírásnak személyiségformáló ereje van

Felmérések szerint az egyén kézírásának romlása sok esetben az egészség romlásának egyik tünete. Az is bizonyítást nyert, hogy aki abbahagyja a kézzel írást, annak romlik a memóriája és a kifejezőkészsége.

Már csak azért sem érdemes elhanyagolni a kézzel írást, mert sokat segít a tanulásban, a memóriafejlesztésben, illetve több mint ötszáz izmunkat megmozgatva fejleszti a szem és kéz koordinációját.

„Egyre többször vetik föl, hogy kézírásra nincs is szükség, még oktatni sem kell, hiszen szerepét átveszi a technológia. A másik álláspont, hogy a kézírással valamit elvesztünk. Például az események választékos, igényes formába öntését. Csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy az írógép megjelenésekor egyes írók és költők továbbra is kézzel írtak. A számítógép megjelenésekor is sokan ragaszkodtak a kézzel íráshoz. Ösztönösen éreztek valamit, amit ma már tudományosan is kutatunk. Talán érdemes megfontolni, hogy legyenek, maradjanak olyan élethelyzetek, amikor kézzel írunk. A kézírásnak ugyanis személyiségformáló ereje van: mind a motorikus képességek, mind a magabiztosság, de a megfontolt gondolkodás is elősegíthető a tanításával. Ezen túlmenően úgy tűnik, szoros összefüggésben van az agyi központunkkal. Ilyenkor az agyi beszédközpont is aktivizálódik, ezért a változása, megszűnése a beszédre is hat. És talán hat a figyelemre, az emlékezésre is. Nézzük csak meg, mennyire feltűnő az »érintőképernyő-nemzedék« figyelmi és emlékezeti magatartása, állandó figyelemmegosztása, vibrálása!” – mondja dr. Balázs Géza nyelvész.

Hanyatlóban a kézírás, győz a billentyűzet?

Az amerikai Indiana államban nemrég úgy döntöttek az oktatáspolitikusok, hogy kiveszik az iskolai tantervből az írástanítást, helyette inkább gépelést tanítanak a diákoknak. Kezdeményezésükhöz már negyvennégy amerikai állam csatlakozott, és átdolgozták az alsó tagozatosok tantervét. Az akadémikusok persze nincsenek elragadtatva az ötlettől, szerintük a kézírás oktatásának eltörlése néhány éven belül azzal jár majd, hogy a diákok még a saját nevüket sem tudják leírni. Az ötlettől egyébként én sem repesek. Borzasztó, hogy egyáltalán felvetődik ilyen terv, hiszen amíg használjuk a kezünket, a kézírás az emberi kommunikáció egyik legfontosabb csatornája. 

Amikor megszületünk, valaki aláírja a születési anyakönyvi kivonatunkat, amikor megházasodunk, alá kell írnunk a hivatalos dokumentumokat, vagyis a kézíráshoz és az aláíráshoz az élet legfontosabb eseményei kapcsolódnak.

Sajnos a diákok már sem a tanórákon, sem otthon nem írnak kézzel, ezzel szemben naponta órákat töltenek a számítógép és a billentyűzet előtt. A legtöbbjük már egészen korán le tudja gépelni a saját nevét, míg leírni csak jóval később lesz képes. A tanárok megengedik a felsőbb éves diákoknak, hogy ne kézzel, hanem számítógépen készítsék el a dolgozataikat, mondván, lépést kell tartani a világgal, és fontos, hogy minden gyerek értsen az okoseszközökhöz. Pedig, ha Bill Gates és Steve Jobs is meg tudott tanulni kézzel írni, akkor a gyerekek is képesek rá!

– Körülbelül öt évvel ezelőttre nyúlik vissza a Segítség.ma előzménytörténete. Mi történt akkor?  
– A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) dolgoztam, elnöki megbízottként egy határon túli hálózat kiépítése volt a feladatom. A HÖOK határon túli kapcsolatainak még nem volt intézményesített kerete, de egy-két év alatt sikerült Prágától Belgrádon át Bukarestig létrehozni ezt. Úgy működött, mint a HÖOK, csak szélesebb vetületben. A kisebbségi létből fakadó határon túli problémákat szerettük volna itthon is érthetővé tenni, ehhez magyarországi hallgatókat próbáltunk helybe vinni. A hallgatók akkor váltak igazán nyitottá, amikor kitaláltuk, hogy a leendő hivatásukat gyakorolva, a már meglévő tudásuk alapján segíthetnék az ott élőket egy-egy ilyen úton. Nagy sikert aratott az együttműködésünk a Semmelweis Egyetemmel, amikor Kárpátaljára vittünk ki egy 40–60 fős magyar kontingenst – hallgatókat és orvosokat –, hogy az ottani magyaroknak egészségügyi szűrést biztosítsanak. Kicsit kamikaze ötlet volt hivatalos engedély nélkül a schengeni övezeten kívülre több tízmillió forint értékű eszközt kivinni, ilyen kezdeményezés az egyetemi képzés során sem volt soha.

– Hogy nézett ki a gyakorlatban az a bizonyos szűrés?
– Izgalmas romantikája volt annak, hogy egy-egy óra alatt kellett felépítenünk a szűrőpontot például egy óvodában vagy egy református templomban. Az elején egy napra két települést is beterveztünk, azaz kétszer építettünk-bontottunk. A hat alkalommal összesen körülbelül négyezer helyi magyar jutott el hozzánk. A hallgatók is élvezték: ha hétfőn meghirdettük, hogy kedden lehet regisztrálni, kedden 9 óra 10 perckor már több mint négyszázan regisztráltak. A Semmelweis Egyetem valamennyi karáról érkeztek, 10-15 százalékban külföldiek is. A kínai, japán, norvég vagy USA-beli hallgatóknak igazi kultúrsokkot jelentett, hogy a határt elhagyva évtizedek óta nem látott betegségekkel – torokgyík, tömeges hepatitis – találkoztak. Meglátták, milyen az, ha valahol úgymond nincs vagy rossz hatásfokkal működik az egészségügy. Ha elfogyott az EKG-papír, szereznünk kellett Ukrajnában, de csak túl nagyot sikerült, így helyben valaki fémvágóval levagdosta.

– Kalandosnak és megdöbbentőnek hangzik. A tapasztalatok milyen következtetésekhez vezettek?

– Az egyik tanulság: a betegeknek leginkább az számított, hogy az anyanyelvükön elmondhatták, mi a bajuk.

Az embernek nyilván intim környezet kell ahhoz, hogy a gondjairól beszéljen. Ha ezt ukránul kell megtennie, nem az anyanyelvén, lehet, hogy inkább el sem megy az orvoshoz. A tömbmagyarság akár az egész életét leéli anélkül, hogy ukránul kellene beszélnie. A másik: a magyar nyelvű szakemberek semmilyen formában nem voltak kereshetők. A különböző területeknek – logopédus, gyógytornász, gyógypedagógus – nem is volt elég fellelhető képviselője, a betegedukáció szintje és a hajlandóság, hogy az emberek orvoshoz menjenek, borzasztó alacsony volt. Olyan műhibákkal találkoztak például a szülészorvosok, hogy a frissen született csecsemőnek az orvos szüléskor meghúzta a lábát, elcsúszott a medencéje, csípőficama alakult ki. Ilyenkor családi szájhagyomány útján kezelték, felkötötték a nyakán keresztül a lábát. Volt olyan páciens, aki csak szédült, de olyan magas volt a vércukorszintje, hogy nem mutatta ki a mérő: a kóma vagy a halál szélén állt. A gyógyszerhamisítás mértéke is óriási, ráadásul a hamisítványokat a gyógyszertárakban bolti eladók adják el. Nem kell az ilyesmiért Afrikába menni…

– Milyen lépéseket tett, miután a HÖOK-nál a stafétát átadta másnak, és 2019-ben elkezdte szervezni a Segítség.ma szolgáltatását?
– Felvettem a kapcsolatot határon túli szakemberekkel. Szerencsére az első ember, akivel egyeztettem, Szapu Zsófia felvidéki pszichológus, aki az Egyesült Államokban is kutatott, abszolút képben volt a – járvány miatt azóta még inkább elterjedt – telemedicinás, távkapcsolattartásos lehetőségekkel. Szakembereket gyűjtöttünk hát a különböző régiókból, hogy felmérjék, Erdélyben, a Felvidéken, a Vajdaságban és Kárpátalján mi a pontos helyzet. A diaszpóráról sem feledkeztünk meg, hiszen Németországban, Angliában vagy Ausztráliában is rengeteg magyar él. Az USA-ban több százezren illegálisan tartózkodnak, lejárt turistavízummal. Kigondoltunk egy egyszerű, piactér alapú felületet egy könnyen és gyorsan használható magyar anyanyelvű adatbázissal, amely révén az ellátáshoz való hozzájutás utolsó utáni pillanatáig követhetjük a regisztráló pácienst. Eljuttatjuk konkrét időpontfoglalásig a megfelelő szakemberhez, a kisebb határon túli magánellátóknak pedig ezzel ügyviteli hátteret biztosítunk. Az ellátás bizonyos százaléka történhet akár a Segítség.ma-n keresztül.

November óta működik a felület, már 400 körüli regisztráltunk van, abból körülbelül 120 a szakember: orvos, pszichológus, gyógypedagógus. Bárki ingyen regisztrálhat, akinek a határon túl van szüksége ellátásra, vagy aki ott szakember.

Illetve az is, aki határon túliként Magyarországon tanul, és határon túli orvosnál szeretne magának gyakorlati helyet. Néhány határon túli szakember adja nekünk az inputokat az oldal fejlesztéséhez, s a menedzsment az egészet Budapestről kezeli.

– Ha jól tudom, szakmai kapcsolatépítés és kapcsolattartás céljából is érdemes regisztrálni…
– Az is alapvető probléma, hogy – csak a példa kedvéért – ha mondjuk egy pozsonyi nőgyógyásznál telt ház van, akkor, mivel az orvosok nem tudnak egymásról, nem tud kit ajánlani a betegnek maga helyett, aki a közelben magyar nyelven elérhető. Ezen is segíthet a felület, főleg, ha egy speciálisabb szakterületről van szó.

Szakember úgy is regisztrálhat, hogy őt nem látják a páciensek, de ők egymást a többi orvossal igen.

És az utánpótlás kérdése is fontos. Sokan magyarországi egyetemen tanulnak, s nemigen van rálátásuk a lehetőségeikre a szülőföldjükön. Ha regisztrál egy diák, látni fogja azokat a szakembereket, akik hallgatót fogadnának szakmai gyakorlatra, és hazatérhet a hivatását gyakorolni. A Facebook-oldalunkon pedig betegedukációs beszélgetések zajlanak szakemberekkel, érintettekkel, amiket a YouTube-csatornánkra is feltöltünk. Ezek információt adnak azoknak, akik nem tudnak a helyi ellátási lehetőségekről, és eddig Magyarországon kerestek maguknak orvost, vagy ott sem.

Kép

Veres Márton

– Melyek azok a szakmai jellegű tanácsadások, amik átvihetők az online térbe?
– Például a várandósgondozás területén gondolkodunk ebben, ez 80 százalékban megoldható online.

Mivel a kismamák érezhetik magukat a legkiszolgáltatottabbnak, tesztjelleggel Kárpátalján tematikus várandósgondozást indítunk.

Tíz kismamának tíz alkalommal különböző szakemberek bevonásával Zoom-beszélgetéseket tartunk: dietetikussal, szülész-nőgyógyásszal, gyógypedagógussal, pszichológussal. A védőnői hálózat is hungarikum, de amúgy is élen járunk a terhesgondozásban, például Nagy-Britanniában sokkal kevesebbet vizsgálják a kismamákat. Pedig Londonban, sőt például Bajorországban is születnek magyar gyerekek, és online számukra is kivitelezhető ugyanaz a tanácsadás. A Covid megmutatta, hogy működik, és nincs ennél költséghatékonyabb módszer. Ha nem is vihetjük át az ellátás száz százalékát az online térbe, miért ne szolgáltathatna például egy felvidéki logopédus Erdélybe vagy Kárpátaljára is? Nem feltétlenül az embereket kell mobilizálni.

– Az Angliába, Németországba költözött egészségügyi dolgozókat is bevonnák a rendszerbe?
– Szeretnénk őket is láthatóvá, elérhetővé tenni. Nem úgy tekinteni rájuk, hogy itt hagytak minket, hanem úgy, hogy ők is fontosak nekünk. Nyugat-Európában is van kereslet az ott élő magyarok részéről a magyar nyelvű ellátásra, fontos lenne, hogy ezek az emberek is eljussanak egymáshoz, vagy legalább tudjanak egymásról. Minden ország más jogrenddel és ellátási struktúrával rendelkezik, ezért akkor leszünk hatékonyak, ha minél több országból tudunk a tanácsadásba is bevonni ott dolgozó – akár – ápolónőket. Ha valaki külföldön várandós, tudja, mikor kihez kell fordulnia, mit kell elintéznie, hogy ne ad-hoc Facebook-csoportokban terjedjenek az esetleg téves információk, hanem dedikált szakemberektől származzanak.

– Milyen visszajelzések jöttek eddig, és mik a konkrét tervek, célkitűzések a közeljövőre?
– Az elmúlt hónapban huszonöt sikeres kapcsolatfelvétel volt, ahol már az ellátás is megtörtént. Sokan most ébrednek rá, hogy a környezetükben van ilyen vagy olyan lehetőség, és ezt jelzik vissza. Volt olyan gyógypedagógus, aki tőlünk tudta meg, hogy a szomszéd településen van egy intézmény, ahol pont olyan szakembert keresnek, mint ő, azaz kvázi állást talált a felületünkön keresztül. Lehet értékelni is az ellátást, a rendelő minőségét, a segítőkészséget, azt, hogy valóban anyanyelven zajlott-e minden. Év végére szeretnénk elérni 1000–1200 szakember regisztrációját abból az összesen körülbelül 6 ezerből – plusz a diaszpóra –, akiket elérhetünk.

Emberközpontú ügyfélkapcsolati rendszert működtetünk, a felület a Kárpát-medence szintjén egyedülálló.

A határon túli magyaroknak ismeretlen volt az is, hogy az orvosával online konzultáljon, ez Magyarországon is csak az elmúlt évben terjedt el. De mi ebben látjuk a jövőt. Végtelen sok pénz és idő spórolható rajta, ebben mindenki érdekelt. Csapatunk jelentős része sokat járt Nyugat-Európában vagy az USA-ban, onnan is tudjuk, mit jelent udvariasan viselkedni az ügyféllel, ezzel a szemlélettel dolgozunk. Nagyon várjuk a visszajelzéseket, ha bárkinek kérdése vagy javaslata van, hiszen a fejlődési folyamat legelső pontján tartunk, a weboldal fejlesztése is folyamatos. És persze várjuk a szakemberek regisztrációját!

Az ünnepek abban is különböznek a hétköznapoktól vagy egy szokásos vasárnapi ebédtől, hogy ilyenkor – főként, ha még vendégeket is várunk – hajlamosabbak vagyunk nagyvonalúan készíteni a hagyományos fogásokból felépülő lakomát. Az áldott és jószívűen tálalt bőség alapvetően jó dolog, de az már kevésbé, ha meg kell küzdenünk a maradékkal. Az ételpazarlás elleni harc egyik fontos pillére, ha az egyébként kidobásra váró ételeket újragondoljuk és -főzzük, azaz teljesen más, izgalmas köntösben tálaljuk őket.

Ezúttal három kiváló receptet hoztunk, amelyekkel megmenthető a húsvéti főtt tojás, a sonka és a kalács maradéka.

1. Fűszeres tojáskrém

Az igazán leleményes és rátermett háziasszonyok természetesen kifújják, majd türelmes kezekkel díszítik a hímes tojásokat, mi azonban mindig az egyszerűbb megoldást választottuk: a legalább 10 percig, jó keményre főtt tojásokat festettük meg. A végeredmény általában igen szép lett, de a locsolók számától függően mindig maradt néhány darab. Ezeket persze érdemes megmenteni a hulladékká válástól – például egy remek szendvicskrém-recept segítségével!

Hozzávalók:

• 8 db keményre főtt tojás
• 30 g szobahőmérsékletű vaj
• 30 g libazsír
• 150 g majonéz
• 1-2 ek tejföl
• 1 kis fej lilahagyma
• 2 szál újhagyma
• só
• őrölt feketebors
• 1 csipetnyi őrölt szerecsendió

Elkészítés:
A tojások elkészítésénél fontos, hogy alacsony lángon, de folyamatosan lobogó vízben legalább 10–12 percig főzzük azokat. Majd a tűzről levéve cseréljük rajtuk a főzővizet jéghideg vízzel, így ugyanis könnyebb lesz meghámozni a tojásokat. Miután megszabadítottuk őket a héjuktól, tojásszeletelő segítségével aprítsuk apró kockákra. A hagymákat szintén vágjuk kis darabokra, majd keverjük össze a tojással, a vajjal, a zsírral, a majonézzel és a tejföllel – végén a család ízlésének megfelelően mehetnek bele a fűszerek is. Pirítsunk hozzá kalácsot, friss kenyeret, a tetejét pedig díszíthetjük pirított hagymával vagy kolbász-chipsszel. Tálalásig mindenképpen érdemes hűtőben tartani!

Kép

A húsvéti ételek maradékából is finom fogásokat készíthetünk – Forrás: Freepik

2. Sonkás-tojásos-spenótos quiche

A francia konyha sós pitéje az egyik legjobban alkalmazható ételmentő recept: az év bármelyik időszakában, rengeteg verzióban el lehet készíteni, akár a szezonális zöldségek, akár a hűtőben árválkodó húsmaradék felhasználásával. Ráadásul nagyon egyszerű és laktató fogás, ez a húsvéti verzió pedig egyaránt megmenti a főtt tojás és a sonka maradékát.

Hozzávalók:
A tésztához:

• 200 g liszt
• 125 g vaj
• 1 csapott tk só
• 1 tojás
• 1-2 ek hideg víz

A töltelékhez:

• 1 szál póréhagyma
• 1 marék bébispenót (vagy fagyasztott leveles spenót porciók)
• 200 ml főzőtejszín
• 1 dl száraz fehérbor
• 2 gerezd fokhagyma
• 80 g füstölt sajt
• Húsvéti sonka
• 3 db főtt tojás
• 3 db nyers tojás
• 1 ek olívaolaj
• 1 tk vaj
• Só
• Őrölt feketebors
• Kakukkfű
• Szerecsendió

Elkészítés:
Egy magas falú keverőtálba öntjük a lisztet, majd mehet hozzá a kemény, darabokra vagdosott hideg vaj és a só. Robotgéppel vagy kézzel gyúrva addig keverjük, míg morzsás állagú lesz. Ekkor ütjük bele a tojást, majd adjuk hozzá a hideg vizet, végül pedig a tésztát homogén állagúra gyúrjuk.

Egy fém tortaformát alaposan kivajazunk, a tésztát pedig belisztezett nyújtódeszkán kb. 4 mm vastagságúra, kör alakúra nyújtjuk. Utána óvatosan feltekerjük a sodrófára, majd beleborítjuk a tepsibe. Érdemes az ujjainkkal körben feligazgatni a tésztát, majd a tortaforma peremén túllógó részeket levagdosni. A tészta alját szurkáljuk meg egy villával, borítsuk be sütőpapírral, majd száraz borsót vagy babot öntsünk rá nehezékként. Előmelegített, 200 fokos sütőben 20 percig süssük, majd távolítsuk el a „nehezéket” a sütőpapírral együtt, és az üres tésztát még további 5 percre tegyük vissza a forró sütőbe. Közben nekiállhatunk a tölteléknek: egy tálban keverjük össze a tejszínt és a nyers tojásokat. Nyomjuk bele a fokhagymagerezdeket, majd ízesítsük sóval, feketeborssal, egy csipet szerecsendióval és kakukkfűvel. Keverjük hozzá a tojásszeletelővel felaprított főtt tojásokat és a lereszelt sajtot is. Egy serpenyőben némi olívaolajon dinszteljük meg a vékony szeletekre vágott póréhagymát, majd mehet bele a felaprított sonka és a bébispenót is. Öntsük nyakon egy kis fehérborral, és addig pároljuk, amíg el nem fővi a levét.

Most következik a quiche összeállítása: az elősütött tésztára öntsük rá a tojásos-tejszínes-sajtos tölteléket, majd a tetején egyenletesen oszlassuk el a sonkás-spenótos-póréhagymás keveréket. 180 fokra melegített sütőben, körülbelül fél óra alatt készre sütjük. A quiche-t még frissen szeletekre vágjuk, melegen tálaljuk, de később langyosan is fogyasztható – akár reggelire vagy vacsorára is.

3. Tiramisu pohárkrém

A húsvéti kalács gyakori kelléke az ünnepi asztalnak. A legjobb természetesen az, ha magunk készítjük. Amennyiben marad belőle, és a kalács kissé megszikkad, érdemes egy remek, de egyszerű desszertet faragni belőle. A tiramisu pohárkrém ráadásul szintén rendkívül sokféleképpen elkészíthető, akárcsak a quiche: kiegészíthetjük például karamellával, eperkrémmel vagy Speculoos-szal is.

Hozzávalók:

• Maradék kalács (kb. 400 g) – kiegészíthető babapiskótával
• 200 ml habtejszín
• 80 g porcukor
• 600 g mascarpone
• 1 tk vaníliaaroma
• 200 ml eszpresszó kávé
• 1 ek rum vagy 1 tk rumaroma
• Cukrozatlan kakaópor a díszítéshez

Elkészítés:
A kalácsot egy éles kés segítségével vágjuk hasáb alakú darabokra. Habverővel verjük habbá a hideg tejszínt, de vigyázzunk, hogy ne keverjük túl, akkor ugyanis vajas állagot nyer. Adjuk hozzá a mascarponét, a porcukrot és a vanília aromát. A rumaromát (vagy a rumot) keverjük el a frissen főzött kávéval, majd gyorsan, rövid ideig áztassuk bele a  kalács- és babapiskót-darabokat, hogy megszívják magukat.
És már következhet is az összeállítás: szép, öblös poharakban a mascarponés krémet és a beáztatott kalácsdarabokat/babapiskótákat rétegezzük egymásra (legfelülre a krém kerüljön) majd a tetejét hintsük meg kakaóporral. Fogyasztás előtt érdemes néhány óráig a hűtőben pihentetni!

Az európai történelem képzeletbeli idővonalán az egyes országok történetének különböző szakaszait bizonyos uralkodókhoz köthetjük: ők a „korszakok mértékei”. A legtöbb országban ez a vonal valahol a 20. században megszakadt – ma már az egyes szakaszokat választott vezetők nevei fémjelzik. Európa megmaradt uralkodócsaládjai közül a legismertebb az angol és a spanyol; a skandináv országok „elfeledett” királyai és királynői csak ritkán kerülnek be a hírekbe. A magyar olvasók esetleg a magazinok hátsóbb oldalairól, a Nobel-díj átadó ünnepségének felvételeiről vagy a népszerű svéd kozmetikumok magazinjainak lapjairól ismerhetik a svéd királyi család pasztellbe öltözött tagjait. Ez a szép és hagyományos család furcsa anomáliája a modern svéd társadalomnak.

Családtörténeti mérföldkövek

A svéd királyi család kétszáz éves. Az előző dinasztia utolsó tagja, XIII. Károly, aki a szenilitás egy korai formájával küzdött, gyermektelenül halt meg 1818-ban, és a svéd parlament úgy döntött, hogy Bonaparte Napóleont kérik fel arra, hogy jelöljön ki megfelelő személyt az elhunyt uralkodó örököséül.  A svédek abban bíztak, hogy a franciákkal kötött szövetség segítségével visszaszerezhetik Finnországot az oroszoktól. Napóleon egyik legkiválóbb hadvezérét, a középosztálybeli származású, de hercegi rangra emelt Jean Bernadotte marsallt javasolta. Bernadotte 1810-től kormányzóként vezette az országot, majd XIV. Károly János néven lépett a svéd trónra. Ha Finnországot nem is sikerült visszaszereznie, de unióra lépett 1814-ben Norvégiával, és III. Károly Jánosként Norvégia trónját is elfoglalta.
A svédeknek is van „viktoriánus érájuk”: ezt náluk „oszkáriánus korszaknak” nevezik, amely II. Oszkár 1872-től 1907-ig tartó uralkodásához köthető, aki Jean Bernadotte unokája volt. Ez volt az iparosodás és a városiasodás időszaka, ezért is tartják II. Oszkárt a „modern Svédország atyjának”.
A 20. század során a svédek szép lassan megfosztották a monarchia uralkodóit a korábbi szintű hatalomtól és az előjogoktól. Az Egyesült Királysággal ellentétben ők még szimbolikusan se őrizték meg a király feladatait. A királyi család tagjai már az 1900-as évek elején is igyekeztek „praktikusabb életmódot” folytatni, mint más dinasztiák.

A svéd királyok gyermekeit magasabb szinten taníttatták, majd felnőve munkába kellett állniuk, nem élhettek teljesen az állam pénzén.

A 20. században létrejött a svéd jóléti állam, és ezzel párhuzamosan egy üzletközpontú gazdasági modell, amely a liberális társadalom fenntartását szolgálja. A svéd állam alapjait a protestáns értékrend adja, bár egyre kevesebb azok száma, akik kereszténynek vallják magukat az országban.
A svéd társadalom büszke liberális nézeteire, befogadó hozzáállására: az elmúlt tíz évben évente közel 100 ezer bevándorló érkezett az országba. Egyelőre kérdés, hogy ha folyamatosan növekedni fog a más kultúrákból érkező lakosság száma, az mennyire befolyásolja majd a monarchia fennmaradását, hiszen eddig még a baloldali kormányfők sem pedzegették a svéd monarchia megszüntetését. A jelenlegi királyi család tagjai számára ugyan engedélyezett még a szavazás is, de politikai nézeteiket nem osztják meg az emberekkel.

A skandináv államokat a háború szele éppen csak megérintette, vagy teljesen elkerülte, így impozáns kastélyaik és évszázados öreg városaik ma is szinte ugyanolyanok, mint megépülésük idején. A királyi család jelenlegi rezidenciája a stockholmi Lövon-szigeten található. Az ódon, négyszáz esztendős vár mérete vetekedik a Buckingham Palotáéval: több mint hatszáz szoba található benne. A svéd koronához csaknem egy tucatnyi kastély tartozik, amelyek közül csak néhányban élnek a család tagjai.

Kép

A svéd királyi család 1989-ben - Kép: Wikipédia

A legújabb éra: XVI. Károly Gusztáv és családja

A jelenlegi svéd uralkodó XVI. Károly Gusztáv, aki a hetvenes években mindössze 27 évesen, nagyapjától örökölte a trónt. (Mottója: „Svédországért – Az időkhöz igazodva”.) Ő az első a királyi családban, aki megtörve a hagyományokat, 1976-ban „közembert” vett feleségül, aki ráadásul nem is svéd származású – Szilvia királyné foglalkozása szerint tolmács, akinek édesapja német üzletember, míg édesanyja egy brazil nő. A királyi házasságból három gyermek született: Viktória, Károly Fülöp és Madeline.

Károly Gusztáv minden idők leghosszabb ideje trónon levő svéd uralkodója. A svéd király más országok „szimbolikus” uralkodóival ellentétben jelenleg nem örvend osztatlan népszerűségnek és tiszteletnek.

Ennek fő oka, hogy 2010-ben megjelent róla egy leleplező könyv, amely egy hedonista, bordélyokba járó és házasságon kívüli viszonyokat folytató férfi képét rajzolta fel. A király egy interjúban próbálta tisztázni a vádakat, azonban a megszólalás csak rontott a helyzeten. A könyv megjelenését követően a lakosság 30% támogatta, hogy Károly Gusztáv maradjon a király. Bár a leleplező történetek eredete és igazságtartalma kétes, a mű mégis foltot hagyott a király hírnevén.
A svéd királyi család tagjai nem élnek olyan fényűző életet, mint például az angol család egyes tagjai. Ők tulajdonképpen államuk nagyköveteiként utazzák be a világot, beszélgetnek távoli országok vezetőivel, népszerűsítik a svéd vállalatokat és a turizmust. Viktória és édesapja is speciális oktatásban részesültek, külön diplomáciai kurzust végeztek, hogy felkészültek legyenek az állam- és kormányfők társaságában. A király fiatalkorában az uppsalai és a stockholmi egyetemen történelmet, szociológiát, politikai tudományokat, közgazdaságtant is hallgatott, dolgozott a New York-i svéd ENSZ-missziónál, Afrikában és Londonban is. Viktória közel egy évtizeden át tanult különböző felsőoktatási intézményekben és gyakornoki programokon. Egy francia katolikus egyetemre járt egy évig, majd 1998 és 2000 között az Egyesült Államokban élt, ahol segítséget kapott anorexiája gyógyításához, közben pedig a Yale Egyetemen is tanult. Hazatérve gyakornoki programok által bepillanthatott a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és a fegyveres erők szakterületére, majd diplomáciai képzésen vett részt. 2006-ban bölcsészdiplomát szerzett az uppsalai egyetemen.

Kép

Viktória svéd trónörökös - Képek: Wikipédia

A király mindhárom gyermeke megházasodott és gyermekeket vállalt, ami vitákat váltott ki a svéd parlamentben. Ugyanis az unokákat mind megillette volna a királyi család apanázsa, azonban több politikus tiltakozott, hogy nem szeretnének minden újabb születendő gyermeknek fizetni. Így 2019-ban Károly Gusztáv megfosztotta rangjától két kisebbik gyermekének fiait és lányait. Az unokák ugyan hercegek és hercegnők maradhatnak, de a hivatalos királyi család leszűkült a trónörökösökre. Ez a modernizációs lépés egy újabb előjogtól fosztotta meg az uralkodócsaládot.

Viktória, a modern hagyományőrző

A svéd monarchia volt az első, amely 1979-ben eltörölte azt a rendelkezést, hogy csak az első fiúgyermek örökölheti a trónt.

A svédek jelentős része azt szeretné, ha az uralkodó átadná a koronát legidősebb lányának, az 1977-ben született Viktóriának, aki kislánykora óta felettébb népszerű az országban. Más trónörökösökkel ellentétben ő mindig is jól mozgott a szerepében.

Viktória személye egyszerre ötvözi a hagyományost a modernnel. Egyrészt, mint a 21. századi Svédország egyik legnépszerűbb képviselője sokszor felszólal a környezetvédelem, a gyermekjogok érdekében és más társadalmi kérdésekben. Másrészt – akárcsak édesapja – ő is közembert választott házastársnak. Férje, Daniel Westling korábban a személyi edzője volt, akivel nyolcévnyi együttjárás után házasodtak össze 2010-ben. A házaspárnak két gyermeke született: Estelle, és a nagy svéd uralkodóról elnevezett Oszkár, akikkel Viktória – szüleivel ellentétben – gyakran mutatkozik a nyilvánosság előtt.

Kép

Viktória svéd trónörökös és családja 2016-ban - Kép: Wikipédia

Viktória hercegnő impozáns templomi esküvője, gyermekeinek hagyományos keresztelői, egész élete mind egy régi világot idéz. A család fotóiról egy régimódi család mosolygó tagjai néznek vissza, azonban ezek a képek egyre kevésbé tükrözik azt a társadalmat, amelyet képviselnek. Ráadásul a királyt övező botrányok is rontják az idilli összképet. A svéd monarchia minden királyi családnál előrébb jár a modernizációban, így valószínűleg itt fog kiderülni először, hogy képes-e a túlélésre a monarchia egy progresszív nézeteket valló társadalomban.

– Említetted egy beszélgetésben, hogy a közvélemény sajnos jó tíz-tizenöt évvel le van maradva a tekintetben, hogy mi számít génmódosítottnak. Kezdjük akkor azzal, hogy elmagyarázod: a 21. században mit értünk GMO, vagyis génmódosítás alatt.
– Ugyanúgy bizalmatlanok az emberek a GMO-val szemben, mint ahogy annak idején a mobiltelefonokkal voltak. Pár évtizede persze máshogy működött a génmódosítás is. Talán úgy lehet legjobban elképzelni a fejlődését, ha egy elromlott konyhaszekrény megjavításához hasonlítjuk. Míg régen, ha meghibásodott egy szekrény ajtaja, kellett helyette venni egy másik szekrényt, ma viszont ugyanannál a problémánál már elég kicserélni csak a problémát okozó csavart. Megértem, hogy tizenöt évvel ezelőtt az emberek miért rettegtek a génmódosítástól, de manapság ilyen értelemben inkább génmérnökség zajlik, nem is génmódosítás. Már nemcsak úgy tudjuk a kívánt változást elérni, hogy beviszünk egy külső gént az élőlénybe, hanem akár úgy is, hogy a növényben lévő gének szabályozó régióján állítgatunk. Magyarán finomhangolunk.

– Mi a célja napjainkban a növények génmódosításának?
– Több célból is állítunk elő ilyen növényeket. Az egyik verzió, amikor azért hajtunk végre rajta génmódosítást, hogy a növényt ellenállóbbá tegyük különböző betegségekkel, rovarokkal, kártevőkkel szemben, így végső soron kevesebb növényvédőszert kelljen használni a nevelése során. Egy másik, sokszor alkalmazott génmódosítási eljárás célja ezzel szemben az, hogy a növényt ellenállóbbá tegye egy permetszer hatóanyagával szemben. Ez a módszer arra jó, hogy az elvetett hasznos gabonát könnyedén el lehessen ki lehessen válogatni a különböző gyomok és növények közül, hiszen az adott szer a gyomot kiirtja, de az értékes gabona a génmódosítás miatt sértetlenül megússza a permetezést, így a végeredmény egy sokkal tisztább termény lesz. Ezekben az esetekben mindig kis környezeti terhelést jelentő permetezőszereket alkalmaznak ma már.

Talán ezekből a példákból már jól érzékelhető a génmódosítás egyik haszna: csökkenti a vegyszerek alkalmazását.

– Tudtommal az állattartó üzemek külföldről behozatott takarmányát nem ellenőrzik, így lehet közte GMO-t tartalmazó termék is. Így kaphat egy csirkemell GMO-mentes címkét a boltban, mert az a csirke konvencionális, magyar tápon nevelkedett. De mennyire ellenőrizhető ez szerinted?
– Nekem mindig az jut erről eszembe, hogy mennyire lehet „bio” az a banán, amely Kolumbiából, a drogbárók hazájából érkezik. Vajon ott mennyibe kerül megvenni egy ilyen címkét, és rátenni a banánra? Ki tudja azt aztán több kontinenssel távolabb leellenőrizni? Egy biztos: én, aki ismerem ezeket a technológiákat, soha nem vennék húst csak azért drágábban, mert GMO-mentes. És fontos még egyszer hangsúlyoznom, hogy attól, hogy egy hús GMO-mentes, éppen hogy nem bio, mert lehet, hogy több vegyszer szükséges a kezeléséhez, és ennek magasabb technikai költsége is van. És ne tagadjuk el a címke marketingértékét sem: mivel a GMO pejoratív kifejezéssé vált a köztudatban, ezért a GMO-mentes jelző jól cseng a piacon. Mintha ez egy húsminőséget értékelő jelző lenne, holott ettől még a hús akár rossz is lehet.

– Miért nem lobbiznak a hozzád hasonló kutatók, hogy tisztára mossák a GMO fogalmát?
– Génmódosítással nagyon sok jó dolgot lehet véghezvinni, de mivel ezt is emberek végzik, ezért óhatatlanul olykor értelmetlen vagy káros célra is használják. Ötven év múlva valószínűleg lesznek majd olyan reprodukciós magánklinikák, ahova azért mennek emberek, mert sötétben világító testrészeket szeretnének maguknak. Buta vagy önző érdekű emberekkel nem tudunk mit csinálni, de jelenleg nekünk, kutatóknak arra kell koncentrálnunk, hogyan tudjuk ezt a tudást az emberiség hasznára fordítani. Ez sok esetben egy irányított nemesítés, amellyel olyan hasznos célokat lehet öt-tíz év alatt megvalósítani, ami a hagyományos módszerekkel több évtized alatt menne végbe.

Lehet utálni a GMO-t, csak az a fontos, hogy szánjunk rá energiát és figyelmet, hogy pontosan tudjuk, mit utálunk.

– El fogunk jutni oda egyszer majd a génmódosításnak köszönhetően, hogy jobb minőségű élelmiszereket fogyaszthassunk?
– Voltak és vannak is ilyen próbálkozások: a legismertebb az úgynevezett aranyrizs története. A Távol-Keleten sok problémát okoz az A-vitamin hiány, amely súlyosabb esetben akár gyermekkori vaksághoz is vezethet. Húsz évvel ezelőtt Peter Beyer és Ingo Potrykus kutatók akkor hagyományosnak tartott génmódosítási eljárással „nemesítettek” olyan rizst, amely béta-karotint termel, emiatt kicsit sárgább színű – innen az aranyrizs elnevezés. Semmilyen növényvédő szerrel szembeni ellenállóság nincs benne, csak azért számít génmódosítottnak, mert benne van ez a plusz anyag, amely megelőzi ennek a tipikus hiánybetegségnek a kialakulását, ezzel emberéleteket menthet. Az aranyrizst megalkotó tudósokat annak idején csakis humanitárius célok vezették, le is mondtak a szerzői és szabadalmi jogokról. Viszont az aranyrizs sajnos azóta sem került forgalomba, mert akkora ellenállással akadályozták a különböző környezetvédő lobbiszervezetek, hogy végül ők győzedelmeskedtek – embertömegek kárára. Lehet persze itt, nyugaton irreális félelmeket táplálni a génszennyezéssel kapcsolatban, hiszen mi olyan helyen élünk, ahol ritkaság számba megy az A-vitaminhiány, mert mindennapi ételeink között ott sorakozik a sárgarépa, a spenót vagy a kelbimbó. De a Fülöp-szigeteken vagy a Vietnámban élőket senki nem kérdezte meg erről. 2019-ben a Fülöp-szigeteken végül mégis engedélyezték az aranyrizs köztermesztését.

Kép

Kép: ODPictures Art Studio

– Ám te nem is növények, hanem állatok génmódosításával foglalkozol, méghozzá nemes cél érdekében. Mesélnél erről?
– Hogyne! A Szegedi Orvostudományi Egyetemmel közös PhD-s projektemben állatkísérletek során tanulmányoztuk a hirtelen szívhalált okozó gyógyszereket. Ehhez a szépemlékezetű Mezőgazdasági Biotechnológiai Intézet PhD-hallgatójaként úgy járultam hozzá, hogy a Dr. Bősze Zsuzsanna vezette kutatócsoporttal egy olyan nyulat hoztunk létre, amelynek a szívében egy emberi ioncsatorna fehérjéjét termeltettük.

A nyúl nagyon jó elektrofiziológiai modell, mert a kisállatok közül az ő szívmérete és szívritmusa áll legközelebb az emberéhez.

A laborállatoknál fontos szempont, hogy könnyű legyen őket tartani, és ezért legtöbbször egereken zajlanak ezek a kísérletek, de az egér szíve nagyon nem hasonlít az emberére elektrofiziológiai tulajdonságait tekintve. A nyúl szívében, a mi génmódosításunknak köszönhetően, emberi fehérje is termelődött a sajátjai mellett, így a humán gyógyszerek ehhez az emberi fehérjéhez tudtak kapcsolódni, ezáltal sokkal pontosabb klinikai eredményekhez lehet jutni. Azért volt ez igazán komplett kutatás, mert mi kifejlesztettük az állatot, és azonnal volt, aki vizsgálni tudta – nem halt el a folyamat, hanem gyakorlatorientált volt.

– Igen, azért itt már egészen más szinteken és fontos érdekekért zajlik a génmódosítás.
– Én olyan kutatási témát szerettem volna választani, aminek van értelme, és ezeket a nyulakat és az eredményeinket mai napig használják és vizsgálják Európában. A hirtelen szívhalálnak sokszor semmilyen tünete nincs, pontosabban jól azonosítható tünetei nincsenek, ezért történhet az meg, hogy a rendszeres orvosi vizsgálaton átesett sportolók egyszer csak minden előzmény nélkül összeesnek és meghalnak a pályán. Az orvosok utólag már nem tudják vizsgálni vagy rekonstruálni az eseményeket, mert akkor már sajnos nem működik a szív, egyedül a DNS-ből mutatható ki, hogy volt-e olyan génmutációja/hibája az illetőnek, aminek ilyen drasztikus következménye lehet. Mi tehát lényegében reprodukáltuk ezt a génhibát egy állaton, és innentől kezdve lehetett monitorozni folyamatosan, hogy melyek azok a minimális rendellenességek, amelyeket lehet észlelni a szívében. Így vontak vizsgálat alá különböző típusú gyógyszereket, mert ennek az állapotnak épp az a másik nehézsége, hogy nemcsak szívgyógyszerek válthatják ki ezt a hatást, hanem egyes antidepresszánsok, gyulladáscsökkentők is.

– Nyugtassuk meg az állatvédőket is, hogy nagy becsben tartjátok a kísérletekben használt állatokat.
– Igen, hisz ők nagyon értékesek, fontosak. Az állatvédelmi előírások a 3R elvén alapulnak, amely plusz eggyel kiegészült az elmúlt években. Így a négy R jelentése a reduction, refinement, replacement és a rehabilitation, amelyeket minden kísérlet során be kell tartani. A reduction foglalja magába, hogy a lehető legnagyobb mértékben csökkenteni kell a kísérletek során felhasznált állatok számát. A refinement jelenti, hogy olyan módszereket kell alkalmazni, amellyel a kísérlet, a tenyésztés, a gondozás során az állatnak minél kevesebb szenvedést és fájdalmat okozunk. A replacement jelzi, hogy ha lehetséges, az állatkísérlet helyett élő állatok felhasználását nem igénylő, tudományosan elfogadott módszert vagy vizsgálatot kell alkalmazni. A negyedik, a rehabilitation felhívja a figyelmet minden kutató erkölcsi felelősségére a kísérletben használt állatok utógondozásával, rehabilitációjával kapcsolatban. Minden kísérlethez, amely egy tűszúrásnál nagyobb fájdalmat okoz az állatnak, szükséges beszerezni egy állatvédelmi engedélyt. Minden állatkísérletben döntő az etikai szempont: be kell mutatnunk, hogy milyen célból akarjuk elvégezni.

Nyilván nem kapna engedélyt, aki a szórakoztatóiparban akarná hasznosítani az eredményeit, ha mondjuk gyorsabb agár vagy világító ló előállítása lenne a cél.

De ha olyan célra használjuk, mint az aranyrizs előállítása vagy gyógyítás, esetleg mezőgazdasági termékfejlesztés, akkor talán az olvasók számára is érthető, miért szerethető annyira a biotechnológia tudománya.

Kép

Kép: ODPictures Art Studio

– Mennyire pörögnek a kísérletek világszerte? Magyarország tud lépést tartani a nyugati világgal? Vagy lehet, hogy éppen Távol-Keleten születnek meg a legújabb technológiai újítások?
– A hirtelen szívhalált kiváltó szindrómának 16 különböző típusát ismer a tudomány, mi 2013-ban elkészítettük ebből az ötös típust, kifejlesztettük ezt a hirtelen szívhalál vizsgálatára alkalmas nyulat. Egy konferencián találkoztunk egy kínai kutatóval évekkel később, és nagyon megörültünk egymásnak, amikor mondta, hogy ők is épp ilyen típusú nyulat fejlesztenek. Megkérdeztük tőle, hogy ők melyik típusú szindrómát modellezték, mire a legnagyobb természetességgel vágta rá: az összeset! Ez jól példázza a különböző lehetőségeinket. Nyilván velük nem lehet és nem is cél versenyeznünk.

– Mit hoz a jövő? Vajon kevésbé fogunk félni a génmódosítástól? Remélem, akik ezt az interjút elolvassák, mindenképpen... 
– Az egyre finoman szabályozás felé haladunk. Már most van olyan kezelés a növények esetében, amely csak a levelet teszi genetikusan ellenállóbbá a kártevőkkel szemben, a termést nem befolyásolja, hiszen azt a kártevők is békén hagyják, az ember pedig csak azt fogyasztja. Gazdasági haszonállatoknál megvalósítható már az, hogy olyan szabályzó régiót tesznek az állatba, amely – miután vágásérett lesz az állat – kikapcsolja azt a gént, ami addig termeltette a növekedést segítő fehérjét. A „lekapcsolás” után még egy hónapig tartják ezeket az állatokat, és amikor főzési alapanyag lesz belőlük, már egyáltalán nincs bennük a módosított gén által termelt fehérje.

A mi nyuszink is olyan volt, hogy csak a szívkamrájában termelődött az adott emberi fehérje, nem az egész nyusziban. Még azt is meg lehet határozni, hogy embriókorban ne termelődjön egy anyag, kamaszkorban viszont már igen.

Szóval, a tudomány többre képes, mint gondoljuk, és okosabban bánik az erejével, mint elsőre hisszük. Lehet félni tőle, de nem veszélyesebb, mint bármelyik kétélű eszköz, amelyet Isten az embernek adott.

Ezt a jezsuitáktól tanultam még vad ifjúságom delén. Soha nem értettem, hogy lehet megállni a legsűrűbb időszakokban, a munka kellős közepén azért, hogy megünnepeljünk egy-egy születésnapot vagy évfordulót. Egy idős atya, látva türelmetlenségemet, annyit mondott, hogy aki nem tud ünnepelni és számot vetni, afelett észrevétlenül elrepül az idő. Megjegyeztem a szavait, és azóta minden újévnek, névnapnak, születésnapnak megadom a módját, igen, a megfelelő számú gyertyával a torta tetején.  Mert bármilyen idős is legyek, bármilyen is volt az elmúlt évem, én még itt vagyok, a jó és a rossz is az enyém volt, az épülésemre szolgált, tanultam belőle, új utakra vitt vagy megerősített, szóval megérdemli, hogy megálljak, hálát adjak érte és körülnézzek, hogy hol vagyok és merre tartok.

Az ünneplés módját a szüleimtől lestem el még gyerekkoromban, akik, el kell ismernem, igazi művészei a maguk módján az ünneplésnek.

Minden születésnapra édesanyám tortát sütött – természetesen mindenkinek a kedvencét. Amíg az ünnepelt mással volt elfoglalva, a nagyszobában a kisasztalra odakerült a csipketerítő, a csak ilyenkor használatos porcelánkészlet, a legszebb villák és kristálypoharak, sőt, még szalvéta is, ami akkoriban luxusnak számított. A kertből frissen szedett virág, vagy ha tél volt, akkor valami aranyos cserepes, esetleg egy szál vágott virág. Azt hiszem, a vágott virág már a nagylánykort jelezte, ami kitüntetésnek számított a cserepes fokföldi ibolya aranyos bája után. Amikor minden kész lett, a tortát üveg tortatartóra tették annyi gyertyával, ahány éves volt az ünnepelt, és meggyújtották. Ekkor küldött ment az ünnepeltért a kisszobába vagy a konyhába, és behívta. Ami ez után következett, azt csak erős idegzetű és kevésbé vájtfülű hallgatóságnak ajánlanám, ugyanis születésnapi családi kórusunk dalra zendített, mindig ugyanarra – és minden évben egy kissé hamisabbra sikerült a végeredmény. Mivel a családban egyedül csak a húgomnak volt hallása, ritmusérzéke és énekhangja, azt hiszem, az ő ünnepei lehettek a legdrámaibb hangzásúak.  Ezzel együtt imádtuk ezeket az énekléseket, mert szívből jöttek, és biztos keretet adtak az ünnepnek. Utána mindig édesapám kezdte az ajándékozást a virággal és az előre kigondolt és soha nem változó szövegű jókívánság-áradattal. Édesanyám következett a maga szűkszavúságával és a praktikus, ámde mindig telitalálat ajándékaival, a sort pedig a húgom zárta a saját készítésű remekművekkel.

De ez még mindig gyalogos hétköznapi ünnepecskének számított a karácsony varázslatához vagy a Mikulás érkezéséhez, a húsvéti nyúl trükkös eltűnéséhez képest!  

Már jócskán kamasz voltam, mire megkérdeztem a szüleimet: hogy csinálták gyerekkorunkban, hogy mire hazaérünk a Jézuska-várásból, addigra ott volt a karácsonyfa, teljesen kivilágítva, szólt a zene és a fa alatt ott sorakoztak az ajándékok, holott egyikük sem távozott a Jézuska-várásról? Pontosan tudtam, hogy nem mentek el, mert örök narrátorként minden évben tagja voltam a templomi pásztorjáték szereplőgárdájának, így végignézhettem az egész templomon, és feszült figyelemmel lestem, mikor buknak le és jövök rá végre a titokra, amit már évek óta sejtek. Nem buktak le soha, és a titkukat én is megőrzöm az utókor számára.

Amióta én is anya vagyok, átkerültem a varázslat elkövetőinek oldalára, és látom, hogy mekkora munka és tervezés áll a varázslat háttérben, bizony még jobban csodálom az ő találékonyságukat és ragaszkodásukat a jól kiépített ceremóniákhoz. Most az én gyerekeim várják a varázslatot minden születésnapjukra hosszú ajándéklistákkal készülve, amelyből igencsak fejtörő mutatvány kiválasztani a valóban áhított, megvalósítható és (urambocsá mégiscsak anyám lánya vagyok) praktikus ajándékot. Most együtt számoljuk vissza a napokat, tervezzük a születésnapi meghívókat, sütöm pont ugyanazt a tortát, amit minden évben szoktam, mert az olyan nagyon finom, hogy annál jobb más nem is lehet. És reggel feldíszítjük a nappalit lufikkal és girlandokkal, lampionokkal és boldog szülinapot felirattal, úgy várjuk a vendégeket. Elrejtem a kincskereséshez a nyomokat és a gondosan megválasztott kincset. Aztán megérkeznek a vendégek, beindul a zene, a játék, a buli. Az ötévesek megeszik az összes egészségtelen rágcsát, amiket ennek a napnak a tiszteletére kivételesen jómagam vásároltam be a cukros és nagyon buborékos üdítővel együtt, amelyek szintén nem az alapfelszereltség részei háztartásunkban – és meghagyják az összes finom, egészséges, házi készítésű ennivalót. Aztán tízéves korukra hirtelen megesznek mindent, olyanok lesznek, mint a sáskajárás, nem marad utánuk semmi, és a kincskeresés is bonyolultabb és izgalmasabb feladattá válik.

A kedvencem – titokban bevallom – az este, amikor túlvagyunk a várakozás zsibongásán, a buli izgalmas tombolásán, és már az ajándékokat is kibontottuk.

Ilyenkor szoktam hálát adni értük: a gyerekekért, akik olyan izgalmassá és széppé teszik az életemet, és minden évben annyit fejlődnek és változnak, hogy soha nem tudhatom, mit hoz a következő év, a következő ünnep.

Az biztos, hogy mindig van miért hálát adni, várni a következő ünnepet, ami majd eljön. Ott lesz a következő gyertyában, az éneklésben, a fenyőszagú karácsonyban és a húsvéti tavasz illatában. Az ünnep azé, aki várja. Ne féljünk hát megállni és ünnepelni azt, amink van. Most, ebben a pillanatban. Mert azt mi kaptuk ajándékba.

Érettségi után katonák jöttek érte, hogy náluk vívjon

„Dédnagyapám a báró Négyesi-Szepessy családból származott, nagyapám a Monarchia seregében volt honvédtiszt. Kemény értékrendet örököltünk, fényképész édesapám – aki még Honthy Hannát is fotózta – és német származású édesanyám polgári szellemben nevelt fel minket Szatmárnémetiben. Templomba jártunk, a magyar nyelvű Kölcsey Ferenc Gimnázium pedig olyan fantasztikus iskola volt, hogy az osztályfőnököm később azt mondta, felért két egyetemmel és egy doktori titulussal a tudás, amit ott kaptunk! Mivel jól sportoltam, nem éreztem hátrányát a magyarságomnak, bár az 1968-as mexikói olimpiára azért nem küldött Románia párbajtőrcsapatot, mert így nézett volna ki a névsor: Pongrácz, Kristóf, Szepessy, Huszár plusz egy román versenyző…” – mesél a kezdetekről Szepessy, akit szó szerint elvittek a bukaresti katonacsapatba, a Steauába vívni: érettségi után katonák jöttek érte.

Tizenkilenc évesen bajnok lett, s 1966-ban eljutott a havannai vívó-világkupára, ahol a nemzetközi delegációt a kubai vezér személyesen fogadta.

Mivel Fidel Castro nagy kosaras volt, a miniszterek csapatával kihívta az érkező sportolókat egy kosárlabdameccsre.

Erre Szepessy így emlékszik: „Az első tíz percben hagytak minket játszani, aztán úgy megleckéztettek, hogy jóformán labdához sem értünk.” Vívóként annál jobban teljesített a román válogatottban, miközben Bukarestben szerelmes lett egy balerinába, aki részbeni magyar származása ellenére csak románul tudott, így a család elől jobbnak látták eltitkolni, hogy egybekeltek. A frigy persze kiderült, miután megírta a kinti sportsajtó. Az akkori romániai hatalommal való összeütközései miatt arra szánta el magát, hogy lelép Németországba – ezt a nagy lépést azonban Szepessy már egyedül tette meg, a felesége nem tartott vele. A sportember pontosan ötven évvel ezelőtt, 1971 januárjában Milánóba utazott a román válogatottal világkupa-versenyre, ahol eltökélten besétált a nyugatnémet konzulátusra, és…

Amikor a német Szepessy vívott a magyar Schmitt-tel

„Ellenőriztettem a konzullal, hogy anyám húga Németországban él, s ő – mivel Ceauşescu idejében javában zajlott Erdélyből a németek visszatelepítése – hivatalosan engedélyezte, hogy én is azonnal odaköltözzek. Mindez úgy zajlott, hogy a verseny után beültettek egy Mercedesbe, kitöltöttük a papírokat, még üdvözlőpénzt is kaptam német márkában, majd két német elhárító feltett a repülőre. Másnap reggel már az NSZK-ban hallgattam a Szabad Európa rádión a »disszidálásomról« szóló hírt. Ráadásul, mivel a híres vívóváros, Heidenheim polgármestere is tudott az érkezésemről, pár nap alatt elintézte, hogy nyugatnémet állampolgár legyek és az NSZK színeiben folytathassam a versenyzést.

Kép

Világbajnokként német színekben

Más kérdés, hogy onnantól hét évig nem láthattam a szüleimet, tizennégy évig be sem tehettem a lábam Erdélybe, apámmal szemben pedig a Securitate pszichoterrort alkalmazott.

Egy ember mindennap beült a fotósüzletébe egy újsággal, és figyelte őt. Egyszer el is vitték, majd szerencsére elengedték.”  

A legnagyobb sportsikerek ezután jöttek. 1973-ban a göteborgi világbajnokságon Szepessyvel – vagy akkor már: Szepeschyvel – a soraikban felálló nyugatnémetek a csapatdöntőben a magyarokkal kerültek szembe. Schmitt Pálék előtte hat év alatt két olimpiát és három vébét nyertek, ám Josef és az NSZK aznap útjukat állta. Vitray Tamás a televízióban így közvetítette a csatát: „Milyen érdekes a világ, a német Szepessy vív a magyar Schmitt-tel”. A világbajnoki győzelem után választották meg a német sportújságírók Szepessyt az NSZK második legjobb sportolójának, egy sokszoros világbajnok kerékpáros előzte csak meg, a világklasszis futballista, Franz Beckenbauer a harmadik helyre szorult mögötte. És ekkor – 1974-ben – vehette át Gustav Heinemann államelnöktől az ezüst babérlevél kitüntetést is, szintén Beckenbauerrel együtt. Az erdélyi magyar a csúcsra ért – német földön (is).

Hihetetlen fordulatok az üzleti életben

Aktív pályafutása után sport- és vívótanári diplomával edzőnek, majd Németországban kitanulva a marketing és a kereskedelem csínját-bínját, üzletembernek állt. Vívóiskolát alapított Heidenheimben, az onnan kikerülő tanítványok a sport mellett csaknem mind egyetemet végeztek, a többségük doktorált is. A legismertebb közülük Arnd Schmitt, aki egyrészt fogorvos lett, másrészt kétszeres olimpiai bajnok – 1988-ban Szöulban, 1992-ben Barcelonában nyert. Egy másik, Joachim Maunz a Porschénél került vezető beosztásba, nevéhez fűződik a Porsche Cayenne autó tervezése. „Egyszer egy előadásán, ahol én is jelen voltam, felállított és megtapsoltatott, mondván, nekem köszönheti a karrierjét” – újságolja Szepessy, aki az üzleti életben is hamar kiváló ötletekkel, meglátásokkal hívta fel magára a figyelmet. A híres Adidas-tulajdonos, Adi Dassler fiának, Horstnak például egy személyes találkozón állt elő a javaslattal, hogyan törhetnének borsot a nagy rivális Puma cég orra alá. „Mert mit is jelent a Puma? Probier unbedingt mal Adidas! (Próbáld ki mindenképp az Adidast!), mondtam. Erre utána sikeres kampányt építettek.”

Kép

Szepessy József üzletemberként

József maga is sportfelszereléseket gyártó cégeket vezetett akkoriban, majd – egészen hihetetlen fordulattal – csákányt ragadott, s bányásznak állt. De miért is?

„Németország egyik legjobb bányászati menedzsere meggyőzött, menjek át egy bányavállalathoz, ám ahhoz, hogy ott az igazgatótanács tagja lehessek, előbb le kellett mennem szó szerint a bányába. Először ott helyben, aztán Lengyelországban, majd Magyarországon, a Mecsekben, hogy mindegyik típusú és fejlettségű bányát megismerjem. Sosem feledem, amikor megkérdeztem, miért raknak számot mindegyik végtagomra, azt a választ kaptam, hogy robbanás esetén ebből fogják tudni, kinek a testrészét találták meg. De nem hiába csákányoztam három hónapon át a többi munkással együtt, utána nyolc évig vezethettem azt a céget. Majd a világ harmadik legnagyobb gömbcsapgyárának, a Schuck Groupnak lettem a vezérigazgató-helyettese, vagyis átnyergeltem a gáziparágra. Az elmúlt években már nyugdíjasként a Richter Lighting világítástechnikai vállalat tanácsadójaként dolgoztam, az Apple exkluzív beszállítói voltunk Tokiótól Kaliforniáig. Az utóbbi négy évben emellett a budapesti székhelyű Német Gazdasági Klub alelnökeként a magyarországi német vállalatokat is koordináltam.”

„A legtöbb barátság is Magyarországhoz fűz”

Tekintélyes lista, hát még, ha hozzávesszük, hogy a 2010-es években a Wintershall – ugyancsak gázipari – vállalat tanácsadói megbízása révén az esztendők egy részét Moszkvában töltötte.
Új társra is talált Németországban egy magyar fogorvos hölgy személyében, akivel több mint harminc éven át jártak jegyben, mielőtt kimondták volna – Florida tengerpartján, 2006-ban – a boldogító igent. Jelenleg is Heidenheim a bázisuk, főleg a koronavírus-járvány idején kénytelenek ott tartózkodni, de Budapesten is van lakásuk, szeretnének hamarosan életvitelszerűen is hazajönni. Mert az sosem volt számukra kérdés, hogy – sportkarrier, üzleti kapcsolatok ide vagy oda – a legjobban Magyarországhoz kötődnek.

Kép

Nevelőedzőjével, Csipler Sándorral

„Németországban kezdettől fogva úgy tartanak számon, hogy »az erdélyi Szepessy, akinek az apja magyar, az anyja német«. Világcsavargó vagyok, de a legtöbb barátság is Magyarországhoz fűz. Például egykori ellenfelemé, Schmitt Pálé, akinek az egyik unokája a keresztlányom. Minden nyáron ott vagyok a nagy családi találkozón a Lupa-szigeten, ahol egy-egy fotó erejéig mindannyian beállunk három sorba, a felső sor piros, a középső fehér, az alsó zöld pólót visel. Egy másik vívólegendával, Kulcsár Győzővel is tartottuk a kapcsolatot a haláláig. A magyarságomat le sem tagadhatnám, noha a magyar mentalitásnak két oldala van. Az egyik egy törekvő, szabadságszerető népé, a másik pedig semmivel sincs megelégedve. Utóbbi énünknek mondom, hogy a rendszerváltozás óta folyamatosan fejlődik ez az ország, elég Romániával összehasonlítani, vagy azt nézni, hány német cég hozza ide a gyártását. A sok évtizednyi kommunizmus persze kivéreztette az embereket, nem lehet mindent hipp-hopp helyrehozni. Én viszont a törekvő fajta vagyok, egyben csapatember is. Hiszek a közösségekben! Az élet pedig olyan, mint a vívás. Évente legfeljebb egy vagy két nagy versenyt nyerhetsz, a többit elveszíted, de azokból tanulsz. Nekem is mindig a vereségeimből épültek fel a nagy győzelmeim.”

Nem felejti el, honnan indult
„A lokálpatriotizmus igazi példája, aki szereti a szülőföldjét. Azt követően is, hogy Németországban telepedett le, rendszeresen jár haza, érdeklődik az itthoni eseményekről, örül a sikereinknek, bánkódik a kudarcaink miatt, és mindenekelőtt képviseli a szatmáriakat Németországban” – méltatták Szepessy Józsefet, amikor megkapta a Szatmár megye érdemoklevele kitüntetést. Nem hiába: a városban, ahol felnőtt, később vívó-világtalálkozókat szervezett, s féltő szeretettel követi sportága magyarországi és romániai magyar utánpótlásának fejlődését. Az ő kezdeményezésére alakult ki partnerség Szatmár megye és a németországi Ostalb járás között, amelynek keretében a szatmáriak felszerelt mentőautókat, tűzoltóautót és rengeteg orvosi berendezést is kaptak Németországból.

A feltámadt Jézus kertészként ábrázolásának forrása János evangéliumának 20. fejezetében olvasható.

Vasárnap hajnalra kiürült a sírbolt, eltűnt a holttest. Mária Magdolna volt az, aki elsőként kilátogatott a temetőbe, és szembesült a történtekkel. A temetőkertben sírdogálva háta mögül szólt hozzá valaki: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Mária először megzavarodva, könnyein át kertésznek nézte az Urat. Amikor azonban a nevén szólította, felismerte a Mestert. „Noli me tangere” – vagyis „Ne érints engem” – ezekkel a szavakkal figyelmeztette a föltámadt Jézus a hozzá közelítő Mária Magdolnát. A „Ne érints”-nek fordított bibliai mondatot az újabb értelmezések már „Engedj”, „Ne tartóztass”-ként tolmácsolják. Mária örömében feltehetően ölelte, karolta volna Jézust, aki azonban rászólt, hogy dolga van, mennie kell. 

Kép

A képeken mindig azt a pillanatot ábrázolják, amikor Mária Magdolna felismeri a kertészben a Megváltót, és örömmel érintené, Jézus azonban hárítja, befejezetlen küldetésére célozva nem engedi közeledni: „Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz.” (Jn 20,11-17)

Kalap, kapa és a Mennyei Jeruzsálem

A kertészkalapos, ásóra támaszkodó Jézus gyakori ábrázolási típus a Noli me tangere-képeken. Alábbi képösszeállításunk közül a bal felső képen azonban (szakértők szerint) a Megváltóra csupán későbbi hozzáfestéssel, a figura aránytalanságait ellensúlyozandó került rá a furcsa fejfedő.

A jelenetnek számtalan ábrázolási verziója ismert a művészettörténetben. A képek a korszaknak, mondandónak megfelelő részletekkel, stílusban és technikával készültek. Visszatérő motívum például az antik épületek ábrázolása: a Mennyei Jeruzsálemre utaló tornyos városok vagy templomok körvonalazódnak a háttér fátyolos tájaiban. Késő reneszánsz képeken megjelenik a Versailles-ból ismert ún. francia kerttípus. Szimmetrikus, mértani pontosságú ágyásaikkal ezek a kertek éppen ellentétei a romantikusan szabados ún. angolkerteknek.

Módosabb berkekben divat volt megrendelésre készíttetni e témában is képeket. Ezeken a műveken Mária Magdolna szerepében gyakran a pártfogó, megrendelő hölgy látható pompázatos, korhű öltözetben.

Következő összeállításunk bal felső képén egy 19. sz. iparművészeti műremeket láthatunk. A kép rendkívül változatos technikával készült: selyem, papír, fonal, flitterek, fémes szegélyek, festék, akvarell és fa felhasználásával.

Kép

Paradicsomi kertek flamand szőtteseken

Édenkerti paradicsomot idéző, bámulatosan gazdag növényvilágot ábrázolnak a 16. századi flamand szövőműhelyekben készült kárpitok. Egy ismert darabon Jézus mögött egy gyönyörű faragott keretes üvegház-magaságyás is megjelenik. A szereplők lábánál kiemelt, részletesen ábrázolt virágok – a festményekhez hasonlóan – szimbolikus jelentésűek itt is, együttes értelmezésük a kép üzenetét közvetíti.

Kép

Szimbolikus virágok – festményektől a kertekig

A műveken ábrázolt virágok közül több húsvét táján ültethető vagy virágzó, elterjedt kerti növényünk.

Kép

Harangláb, madársóska, nebáncsvirág, illatos japánamarillisz, kankalin (Képek forrása: Wikipedia és Freepik)

A feltámadás-szimbolikához kapcsolódó virágok és keresztény jelképrendszerük:

Harangláb: Az eljövendő üdvösség virága (így jelenik meg a Van Eyck testvérek genti oltárképén is)

Illatos japánamarillisz: az angolok feltámadás-liliomnak nevezik. Kürtős virágai a feltámadás hírnökei. A 19. századtól terjedt el Európában.

Kőtörőfű: sziklahasadékokban is megtelepszik – úgy tartották, hogy a sziklát is képes áttörni, ezért a középkortól a lezárt kősírból feltámadt Krisztus jelképévé vált.

Kankalin: ősidőktől ismert gyógynövény, más néven kulcsvirág (a hagyomány szerint az első kankalin ott termett, ahol Szent Péter elejtette kulcsait). Mária-szimbólum: „aki fia által megnyitotta az embereknek a mennyországot”.

Madársóska: Fra Angelico egyik kedvence (Noli me tangere-képén is szerepel). Szirma öttagú, levele háromágú. Az ókori kelta, illetve germán kultúrában ez a növény volt a szerencse szimbóluma (tömeges erdőirtások miatt megritkult, és a gyakoribb lóhere vette át szerepét). A keresztény művészettörténetben minden öt (Krisztus sebeinek száma) vagy három (Szentháromság) szirmú növénynek szimbolikus jelentőséget tulajdonítottak.

Nebáncsvirág: erdei fajtája érintésre rendkívül érzékeny, ezért az idézett bibliai részletről kapta nevét: Impatiens noli-tangere. Nemesített változata Pistike néven elterjedt falusi kertjeinkben.

Sárma: Betlehem csillaga, Krisztus-szimbólumként jelenik meg keresztény szertartásokon (esküvőkön a tisztaságot és őszinteséget jelképezheti).

A szamóca és a télizöld meténg Mária-szimbólumokként ismertek. A meténg, mint minden örökzöld növény, az örök életet és az Édenkertet is jelképezheti. Hasonló utalás lehet az első Bruegel-képen elszórt articsóka, amely jellemzően termékenység-szimbólum. A meténget az angolok Magdolnavirágként is ismerik.

A Bruegel képén látható tök, tulipán és a szellőrózsa gyorsan hervadó virágaik miatt mulandóság-szimbólumok.

A megjelenő képek, sorrendben:
Első képösszeállítás:
Abraham Janssens - Jan Wildens: Noli me Tangere, 1620 k., Ifj. Jan Brueghel: Noli me tangere, 1640
Willem Forchont: Noli me tangere, 1678
Ifj. Jan Bruegel: Noli me tangere, 1640Képek forrása: Wikipedia
Második képösszeállítás:
Ismeretlen alkotó: Jézus megjelenik Mária Magdolnának, 19. század
Lambert Sustris: Noli me tangere, 1548-1560
Lavinia Fontana: Noli me tangere, 1581
Harmadik képösszeállítás
Dél-Holland műhely: A feltámadt Krisztus megjelenik Mária Magdolnának (1500–1520),
Willem de Pannemaker műhelye: Noli me tangere (1540-45),
Ismeretlen flamand műhely: Noli me tangere (1485-1500 körül)
A növényszimbólumok leírásának forrása a Keresztény művészet lexikona.
A képek forrása a Wikipedia