Nem születtem anyának, hanem azzá váltam – Az igazi kaland az első gyerek, aztán minden kistesó újabb fordulat

Őszintén be kell vallanom, elég ritkán szokták érteni, amit mondok, hiszen az első gyerek tömény boldogság egy „született” édesanyának, és hatalmas kihívás egy „munkaanyának”. Vagy ez, vagy az. De az igazság, mint oly sokszor, valahol középen található.

Én például világéletemben édesanyának készültem, az egyetem elvégzése után két gyereket terveztem egymás után, hogy fiatal és laza anyukát kapjanak a kis gólyáim; majd, ha már tapasztaltabb és higgadtabb leszek, akkor még kettőt, hogy sokáig ott legyünk egymásnak. Pontosan tudtam, hogy miként szeretném nevelni őket: anyatej, saját szoba, sok közös játék, móka-kacagás. Legyen meg mindenük.

Aztán az élet nem így alakult. A gyermekeim édesapja csak nem akart megtalálni engem egyetem után. Így hát elkezdtem dolgozni, és jó is voltam benne, élveztem és rengeteget fejlődtem. Olyan terület volt az enyém, amit előtte más nem csinált, sok pozitív visszajelzést kaptam, a kollégákkal pedig jó csapatot alkottunk.

Végül a húszas éveim végére csak megérkezett a nagybetűs szerelem is, elsöprő erővel és gyorsasággal, amit házasság és egy igazi nászutas baba érkezése koronázott meg. És a szülés megváltoztatott mindent.

Először is a fiam ott volt. Úgy értem, mindig ott volt. Éjszaka és nappal, hétköznap és hétvégén is. Vártam őt, ő volt a mindenem, szerelem volt a köbön, és mégis szokatlan és felfoghatatlan volt, hogy a születésével járó fáradtságot nem fogom kipihenni még jó sokáig, talán csak akkor, ha majd egyetemre megy. Erre nem készített és nem is készíthetett fel senki. Azt hiszem, a barátaink megpróbálták, amikor egy közös kirándulás után kinyúlva hevertünk a hazafelé tartó vonat ülésein, és az ő gyerekeik ott pihegtek mellettük. Életem párja megjegyezte, hogy de jó lesz hazaérni és lazítani egyet. Mire a haverja annyit mondott: „Talán nektek. De a mi gyerekeink most kipihenik magukat, és estig megy tovább a pörgés. De majd megtudjátok, ha nektek is lesz!” – mutatott a gömbölyödő pocakomra kaján mosollyal az arcán. Jelentem: megtudtuk. A mi kisfiúnk nem aludt csak cicin, és nappal akkor sem sokat. A külön szoba a 32 nm-es lakásban megvalósíthatatlan álom volt, de fölösleges luxus is lett volna, ugyanis kiderült, hogy őkelme irtózik az ágyikója szuper bababarát matracától, és csakis és kizárólag ölben vagy a mi kihúzható hepehupás kanapénkon hajlandó álomra hajtani a fejét, és legalább egy darabig úgy is maradni. Természeten mindezt szigorúan csak anyai közelségben.

A másik orrba vágósan hirtelen jött változást a „munkám” természetének megváltozása okozta.

Mivel jól éreztem magam, így végigdolgoztam a terhességet, ennek következtében szó szerint az egyik héten még voltak munkatársaim, munkaköri leírásom, munkaidőm, a másik héten pedig egy olyan valamit csináltam, ahol nemcsak munkaidő nincs, de munkaköri leírást is elfelejtettek mellékelni, sőt, munkának sem minősül, hanem leginkább szabadidős tevékenységnek. Életem párja kinevezett a terület szakértőjének, és belevetette magát a saját munkájába, hogy meg tudjon adni nekünk anyagilag mindent. A fiam sajnos nem olvasta az általam ismert szakirodalmat, így nagyjából dobhattam a kukába minden felkészültségemet, és kénytelen voltam az anyai ösztönömre hagyatkozni. Ami, mint kiderült, szintén nem született velem, de még csak az elsőszülöttünkkel sem.

Sok időnek kellett eltelnie, mire rájöttem, hogy anyává bizony válik valaki, és minden gyerekkel egy kicsit másik anyává, de ahhoz, hogy ez kiderülhessen, le kellett küzdenem a fejemben élő tökéletes anya képét.

Mert ugye a tökéletes anya tudja, hogy mi baja van a gyerekének, ha másból nem, a sírásának hangszínéből – de az igazi anya nem tudja. Egy idő után mondjuk sejti a lehetőségeket, de nem az első pillanattól kezdve, hanem hosszú-hosszú tanulás árán. A tökéletes anya egyfolytában a gyerekével akar lenni – az igazi anya viszont akar is meg nem is. Például arra az időre, amíg fogat mos, pisil, fürdik, esetleg egy pár szót vált a barátaival nem akar, aztán ha mégis találkozik valakivel, rohan haza, mert aggasztja, hogy mi van a babával. A tökéletes anya a háztartást is el tudja látni, hiszen otthon van – az igazi anya vagy el tudja látni, vagy nem, ez hétről hétre, hónapról hónapra változik a baba igényeinek és habitusának függvényében. A tökéletes anyának nem okoz gondot a szoptatás, és időben kialakítja a baba napirendjét – az igazi anya napirendjét a baba alakítja, a szoptatás pedig szinte soha nem megy teljesen zökkenőmentesen. A tökéletes anya sokat levegőzteti a gyereket, hisz ez mindkettőjüknek a legjobb – az igazi anya lehetséges, hogy kimondottan utálja a céltalan körözgetést a parkban, a hidegben a téli babájával, és ebben kivételesen teljesen szinkronban van a babakocsiban teli torokból üvöltő gyermekével. Ez nem azt jelenti, hogy idővel nem jön rá, hogy létezik szoptatási tanácsadó, és vannak más típusú szakkönyvek, amelyek hozzájuk is illenek, valamint a hordozókendős sétákat a szíve csücske jobban szereti, és ő is nyugodtan intézheti közben a család ügyeit körözgetés helyett.

Szóval baba-mama-barátabbá és praktikusabbá tehető minden, de ehhez idő, türelem és sok-sok melléfogás kell, és el kell engedni a tökéletest.

Nem könnyíti meg az sem a helyzetet, hogy bizony az anyaság az életnek az a területe, ahol mindenki szakértő: a mama, a papa, a dédi, a szomszéd, de még a családos és szingli barátnők is. És hiába a tökéletes jó szándék, bizony a jó tanács sokszor kritikának hangzik, és az elismerés soha nem jön el, vagy legalábbis nagyon ritkán. Hiszen, ha a baba szuperül van, akkor az természetes, és senki sem fog megdicsérni, hogy ej, de ügyesen kitaláltad, hogy mi nyugtatná meg! Bizony ez a munka világából érkező ember számára, aki a visszacsatolásokhoz van hozzászokva, rettenetesen mínuszos történet. Se munkaköri leírás, se munkaidő, se visszajelzés. Azok a keretek, amiket korábban megszoktál, itt egytől egyig felborulnak. És nem, nem kell hozzá, hogy munkamániás légy, ahogy az sem, hogy egyfolytában a régi életed után vágyakozz. De az átállás bizony nagyon nehéz is tud lenni, depresszió és gyes-betegség nélkül is. Családdá válni komoly meló, minden öröme és boldogsága mellett. Ezért, ha megkérdezed tőlem, azt fogom válaszolni, hogy három gyerekkel nem nehezebb, mint amikor még kezdő anyuka koromban az első babámmal ismerkedtem. Az igazi kaland ott kezdődik, aztán minden kistesó újabb kanyar, újabb fordulat a történetben. Ha kíváncsi vagy rá, próbáld ki!