Ha arról kezdenek szólni a mindennapok, hogy miért nem hozol haza több pénzt, mikor csinálsz már rendet, legyen vasalt ing a szekrényben, hallgattasd már el azt a gyereket, miért nem vagyunk többet együtt, bezzeg más férjek, bezzeg más feleségek – az a kapcsolat lassú halálát jelenti. Az elvárásokkal ugyanis együtt jár a követelőzés, elégedetlenség vagy akár a becsapottság érzése az egyik oldalon, a feszültség, harag vagy az értéktelenség érzése és az értékesség bizonyításának kényszere a másikon.

Sokszor nem is a párunk elvárásai okozzák a problémát, hanem a saját elvárások magunkkal szemben.

Él bennünk egy kép arról, hogy milyennek kellene lennünk, mint jó feleségnek, jó férjnek: elégedettek lehetünk-e magunkkal és megfelelünk-e a magunkkal? Tudom-e hozni a mindig fiatalos, hatékony, sikeres férfit? Az a vonzó és „tüchtig” asszonyka vagyok-e, mint amilyennek szeretném látni magam?

Nem létezik kapcsolat elvárások nélkül. Személyiségünk rejtett zugaiban mindig megbújhat egy főkönyvelő, aki hegyezgeti a ceruzát, és figyeli az egyenleget: követel – tartozik. Majd váratlanul benyújtja a számlát, például egy veszekedés vagy egy érzelmi zavar képében. Ne próbáljuk meg teljesen száműzni az elvárásainkat, mert úgysem sikerül.

Néha fontos lehet, hogy egyértelművé tegyük, mit várunk a másiktól. Segít, ha jól tudjuk kifejezni a másik felé az igényeinket. Úgy, hogy az valódi kérés legyen, ami meghagyja a másik számára a döntés szabadságát, és ne követelés, zsarolás vagy ultimátum. Ettől azonban még legfeljebb csak „korrekt” lesz a kapcsolatunk.

Elvárásaink kordában tartásának legjobb módja, ha felismerjük, mik is a valódi igényeink, és beszélgetünk ezekről a párunkkal. Így felfedezhetjük, hogy miben hasonlítunk egymásra, miben vagyunk mások, mit tudunk adni egymásnak és mit nem. A valódi, nem elvárásokon, hanem kölcsönösségen és bizalmon alapuló kapcsolatban megkapunk és megadunk sok mindent, amire szükségünk van.

Nem követelünk, nem tartozunk, mégis egyensúlyba kerül a legfontosabb belső „nyilvántartás”.

A kisgyermek tányérján lehet valamilyen mesefigura, így ha megette az ebédjét, a jutalma, hogy felbukkan a kedves motívum. Kicsit nagyobbaknál az ételek díszítésével is próbálkozhatunk.

Amikor egy nagy tányér ételt teszünk a rosszevő gyerek elé, frusztrációt okozhatunk bennük. Kis adagokban kínáljuk!

Gyakran ott követjük el a hibát, hogy hagyjuk az asztalnál játszani vagy tv-t nézni. Ha már hozzászokott, nehéz leszoktatni. Az asztalra helyezhető ilyenkor a kedvenc játéka, de ne játsszon, csak nézegesse, ha megette, újra folytatódhat a játék.

Érdemes a gyermeket bevonni a vásárlásba, közben pedig megbeszélni vele, mit is enne szívesen.

Fontos, hogy sose mutassuk ki, hogy idegesek vagyunk amiatt, hogy nem akar enni. Ezzel csak fokoznánk a problémát, mivel úgy érezné, minden az ő étkezése körül forog.

A rostdús táplálkozás is eredményhez vezethet, főleg ha székrekedés is fennáll.

Csak azután érdemes orvoshoz fordulni, ha már minden trükköt bevetettünk. Egy teljes vérkép felfedheti a valódi problémát. Vitaminhiány esetén általában megoldja az étvágytalanságot, ha napjában többször kínáljuk gyermekünket zöldséggel és gyümölccsel. A C-vitamin, és a B-vitamin család étvágyfokozó hatásúak, de a vashiány megszüntetése is segíthet.

Orvosi javaslatra kipróbálhatók a keserű gyógyteák, melyek hatására az emésztőenzimek működése fokozódik, de ezeket nem szabad hosszú ideig fogyasztani.

Egyre gyakoribb probléma manapság az ételallergia és az ételintolerancia, mindkettő okozhat étvágytalanságot. Kisgyermekkorban a tejfehérje allergia okozza a legtöbb problémát. A lisztérzékenység és a tejcukor érzékenység a táplálék intolerancia csoportba tartozik. Előbbi esetében a glutén a bűnös, utóbbinál pedig egy hiányzó enzim, a tünetek az étvágytalanság mellett leggyakrabban hasfájás és hasmenés. Ilyenkor bőrteszt, hidrogén kilégzési teszt vagy vérvizsgálat segíti a diagnózis felállítását.

Vannak gyermekek, akik lelki okok miatt utasítják vissza az ételt, ilyenkor pszichológus segíthet. A főként kamaszkorban kialakuló anorexia és a bulímia is lelki eredetű.

Kenyérlepény, fűszeres olaj fokhagymával, majoránnával, rozmaringgal, kakukkfűvel ízesítve és a közeli erdőben szedett medvehagyma, kakaskukorékolás. Ez a fenséges reggeli várta a budapesti életből kizökkent újságírót a visnyeszéplaki Bódis család asztalán.
21 éve kezdődött meg a városiak kivándorlása a kies Zselic déli lankáira. A budapesti Bariska Gábor megunta a végtelen kocsmai beszélgetéseket fenntartható fejlődésről, ökogazdálkodásról, és a tettek mezejére lépett. Pár kéziszerszámmal felvértezve találta meg az akkor még elhanyagolt Széplakot, és hosszú évek munkájával a semmiből építette fel házát és gazdaságát. Mára önellátó, a 20 évvel ezelőtt még pusztuló falurész pedig virágzik. 

Gábort ugyanis sokan követték, a tavalyi népszámlálás adatai szerint 150-en laknak Széplakon, ebből 61 gyerek.

„Domán fiam nem egészen egyéves volt, amikor párom nagyszüleinél eltöltöttünk pár napot. Az élmények hatására elhatároztuk, hogy a közös jövőt nem városban képzeljük el, és rá két hétre már egy tanyán éltünk. Ez 13 éve történt, addig egy ceglédi panelban laktunk. Később aztán a tanyát is elhagytuk, és ideköltöztünk Széplakra” – meséli Bódisné Gál Éva lepénysütés közben. „Az átállás azonban nehéz volt, ugyanis mi nem tanultuk sehol, hogyan kell megélni falun, hiszen városban nőttünk fel. Évtizedek alatt eltűnt az a vidéki kultúra, ami egykor több száz évig természetes volt. Csak a nagyszülők emlékeztek arra, hogyan kell villany nélkül élni, milyen ehető növényeket találunk a természetben, hogyan kopasszuk a tyúkot, azonban az én generációmban is szerencsés az, aki megkaphatta ezeket a tapasztalatokat az ősöktől. Így most nincs más lehetőség, mint a megérzéseinkre hagyatkozni.” 

Kép

Bódisné Gál Éva, kép: Páczai Tamás

Bódisné elsőszülött fia több hónapos vándorlás után döntött úgy, hogy szintén Széplakon kezdi el életét. Rackákat fog tartani, ottjártamkor a karám alapját ásta ki, Éva pedig mesélt: „Amikor az ember egy munkahelyen dolgozik és pénzt keres, abból valamit vásárolnia kell. Nem azon gondolkodik, hogyan lehet megépíteni pénz nélkül egy Árpád-korihoz hasonló veremházat, mint amit mi kezdtünk el idén tavasszal. Ez is csak egy rendszer, de a várositól eltérő alkotóelemekkel. 

Érthető, ha egyes kiköltözők átesnek a ló túloldalára. Sokan évtizedeket töltenek el egy környezetben, amikor rájönnek, hogy nem arra van szükségük. Ilyenkor természetes, hogy túlzott vehemenciával vetik bele magukat az új életbe. Csak ezután lehet középre rendeződni.” Évának a gyerekek oktatásáról az a véleménye, hogy van helye a mesternek, a tanítónak a gyerek életében, de sokkal később, mint mostanság. 

„Egy 3-4 éves gyereknek nem egy idegen nénivel, bácsival kell töltenie az egész napját, hanem az édesanyja ölében” – véli határozottan.

Béla egy tapasztalt kútásótól „leste el” a mesterséget évekkel ezelőtt. Azóta őt hívják hasonló munkákhoz a környéken. A kút alján egyedül dolgozik, azonban négy ember segít, amikor az 550 kilogrammos kútgyűrűket emelik be. Éva is így volt a kenyérsütéssel. Három évig Széplakon is „a hetente egyszer végigszáguldó »mozgó üzletben« vásároltam a kenyeret, aztán egyszer döntöttem, és azóta itthon sütöm.”
Az asszonyi szerep is átértékelődik a falusi környezetben, ami a „tyúkanyóság” romantikus oldalát leszámítva abból áll, hogy reggeltől estig lehet takarítani, mosni, főzni, gyerekekkel foglalkozni, párja lelkét ápolni, és csak a nap végén kerül sorra az asszony baja. „Elég városias nő voltam külsőségekben, amikor ideköltöztünk. Kezdetben csak azért öltöztem szoknyába, mert úgy éreztem, hogy nem rondíthatok bele ebbe az idilli környezetbe. Aztán észrevettem, hogy a ruha és egyéb külsőségek a lelki életünkre is hatással vannak. Ma már nem gondolom, hogy egy nőnek nadrág kéne, mert abban a férjem jár. Mint ahogyan övé az asztalfő, és minden este csak ő kezdheti az asztali áldást. Gyönyörűséggel tapasztalom a páromon, hogy ezek az apró hétköznapi szabályok is megerősítik és tartást adnak neki.”

Isten hozott! Réka vagyok Boldogszerről. Kedvesemmel, Nimróddal és öt gyermekemmel (Virág Tünde, Kende Buda, Csillag Csenge, Tündér Ilona, Kincső Enikő) élek boldogan. A kerttel és írással foglalkozom, meg gyermekek képzésével családi élet-iskolánkban. (Részlet Tihanyi Andrea Réka blogjáról; boldogszer.blogspot.com)

Kép

Tihanyi Andrea Réka és Nimród, kép: Páczai Tamás

A Bódis családhoz hasonlóan szinte mindenki azért költözött Visnyeszéplakra, hogy a gyerekeiknek nyugodt és természetes környezetet biztosítsanak. Legtöbbjük azt vallja, hogy szülőnek és gyereknek egyaránt az a legjobb, ha az időt együtt töltik el. A 37 éves, ötgyermekes Tihanyi Andrea Réka is azért költözött családjával Széplakra, mert „szimpatikus volt, hogy itt a szülők közösen okítják a csemetéket. A gyerekek magántanulóként be vannak íratva az iskolába, ahol a kötelező felmérőkön számot adnak tudásukról, de a hétköznapokban mi foglalkozunk velük. A mienk például a keddi nap, régi magyar mondákról, mesékről tanulunk, éneklünk és zenélünk sokat.” Réka szerint az iskola által előírt kritériumokat rendre sikeresen teljesítik a gyerekek, sőt a nemzeti alaptanterv elvárásai olyan minimálisak, hogy mellette bőven jut idejük mással is foglalkozni. „Szerintünk az iskola nem csak arról szól, hogy a kicsiket a családjuktól elválasztva teletömik ésszel idegen emberek egy otthontól távoli épületben. 

Ennél sokkal fontosabb, hogy a gyerekek egymás közötti kapcsolatai erősödjenek, mi szülők pedig a nap minden percében figyelemmel követhetjük, hogyan fejlődnek, milyen irányba mozdul tehetségük. Egy szülőnek nem lehet ennél nagyobb ajándék az életében. 

Ezért tekintjük a mi nevelési módszerünket hagyományosnak, mert valahogy így csinálhatták ükszüleink is hajdanán. A mi családunk a gyerekekre fogja bízni, hogy hol és milyen formában szeretnének továbbtanulni. Ha a gimnázium helyett valamilyen szakmát választanak, akkor ebben fogjuk őket támogatni. Elküldjük a mesterhez, vagy a mestert próbáljuk meg idehozni a faluba.” 
Füszfás Balázs polgármester szerint ezt a falut az tartja meg, hogy nincs lehetőségük magukba fordulni. „Az, hogy a gyerekeket mi tanítjuk, intellektuális kihívás és mindennapos elfoglaltság, ami kizökkent minket a falusi élet mókuskerekéből. Iskolánk rendszere nagyjából úgy működik, mint egy állami iskola: órák vannak, feleltetünk, dolgozatot írnak, jegyeket kapnak a gyerekek. Az a különbség, hogy nem egy külön épületben tanulnak, hanem családról családra vándorolnak.”

Kép

A Füszfás család imádkozik, kép: Páczai Tamás

S hogy hogyan képzelik el a jövőjüket a visnyeszéplaki fiatalok? A 18 éves Sápi Anna osztja meg velünk álmát, aki a kaposvári Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium tanulója. „Szeretnék tisztes jószomszédi távolságba költözni a szüleimtől. Az érettségi után elvégzek egy tanfolyamot, közben diákmunkából szerzem meg azt a pénzt, amiből tudok venni egy legalább hathektáros földterületet. Szükséges, hogy elhagyatott helyen legyen, mert szeretnék két tehenet, két lovat, és dogokat fogok tenyészteni.”

Ez a cikk a Képmás magazin 2012. júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Alapterületének még a törpenyulak esetében is legalább fél négyzetméternek kell lennie. Fontos a megfelelő almozás, mert a nedves, szennyezett alom a talpak kisebesedését okozhatja.

A nyúl ugyan a zöldtakarmányból sok nedvességhez jut, de azért szüksége van ivóvízre, amit legjobb önitatóból kínálni neki, mert így nem szennyeződik be. Emellett szemestakarmányt és szénát is fogyaszt, de szívesen elrágcsálja a keményre száradt kenyérvéget is.

Állandóan növekvő metszőfogait folyamatosan koptatnia kell, s mivel a ketrecben nem tud eleget mozogni, a karmai is vágásra szorulnak időnként.

A lakásba vagy az udvarba, kertbe felügyelet mellett ki lehet engedni időnként, hogy futkosson egy kicsit. Az idegen helyen (pl. parkban) való sétáltatás viszont több stresszt és egészségügyi, baleseti kockázatot jelent, mint amennyi hasznot hoz.

A kisgyerekekkel pedig fontos megértetni: a nyuszi nem játékszer, hanem élőlény!

Tudtad?

A házinyúl őse az üregi nyúl. Ez a faj a jégkorszak idején eltűnt a Kárpát-medencéből, és később a rómaiak telepítették be újra. Állítólag a mai Margitszigeten is ők tenyésztettek nyulakat egykor, ezért hívták Nyulak szigetének.

A nyúl köztudottan szereti a sárgarépát, méghozzá nemcsak a gyökerét, hanem a zöldjét is. A zöldség és gabona mellett fontos számára a sok rostot tartalmazó széna.

Egyes vitaminokhoz a nyúl szervezete csak úgy tud hozzájutni, ha a saját vakbelében termelődő lágy bélsarat elfogyasztja. Ez nem olyan, mint a szokványos „nyúlbogyó”, hanem szőlőfürt alakú.

A házinyúlnak számtalan fajtája létezik, amelyek méretükben, színükben és szőrzetük jellegében különböznek egymástól. A legkisebb nincs egy kiló sem, a legnagyobb viszont 12 kg is lehet.

Ezért nem jó az a kérdés, hogy mi az „igazi” boldogság.

A teljes élet megtapasztalásához legalább háromféle boldogság szálait érdemes fonallá összefűznünk: az öröm, az aktivitás és az értelem szálait.  

Megtanulhatjuk átélni az örömöket, élvezni az élet kellemes oldalát. Átélhetjük a tevékeny és aktív élet örömét is, ahogy fejlődünk és kiteljesedünk abban, amivel éppen foglalkozunk. Végül kereshetjük és megtapasztalhatjuk,, hogy mi a helyünk a világban és mi a célja az életünknek. Legalább háromféle a boldogság, és még mennyi más arca is lehet. Egy egész élet kevés mindehhez? Ki kell próbálni.

Olvassa el a következő három leírást, és állítsa ezeket sorrendbe aszerint, hogy melyik jellemző Önre leginkább. Kérje meg párját, gyerekeit, ismerőseit ugyanerre, és beszélgessenek el arról, ahogy választottak. Vigyázat: semmi győzködés, csak párbeszéd! Önmagunkkal is!

A. A jó élet számomra elsősorban kellemes élményeket, érdekes, izgalmas tapasztalatokat jelent. Keresem és élvezem az élet nyújtotta örömöket, szeretem jól érezni magam a bőrömben, vagy egyszerűen csak lazítani.

B. A jó élet számomra elsősorban azt jelenti, hogy olyan tevékenységeket végezhetek, és olyan kapcsolatokban lehet részem, melyekben szinte elmerülök, feloldódom. Szeretem próbára tenni a képességeimet, és gyakran bele tudok feledkezni abba, amivel éppen foglalkozom.

C. A jó élet számomra egyet jelent az értelmes élettel. Meglátni a cseppben a tengert, a jelenben a Nagy Egészet, keresni azt, ami értelmet és állandóságot ad a folyton változó tapasztalatoknak.