Felveszek egy földön heverő ruhadarabot: a lányom pörgős szoknyája. Általában folyamatos mozgásban van. Most ernyedten lóg a kezemben. Beteszem a szekrénybe. Egy pillanatra megállok a miniatűr tükör előtt. Az arcomat keresem, de nehéz megtalálni a gyerekujjaktól maszatos homályban. Megnyúlt. Amúgy is hosszúkás a formája, de mostanában fogytam pár kilót. Lógnak rajtam a ruháim, csak nem akarok újakat venni, mert majd úgyis visszaszedem őket. Megtapogatom magam. Néha azt érzem, nem csak a ruháim között vesztem el. 
Azt mondják, az ember az, amit megeszik. Akkor én marha nem nagyon lehetek. Disznó vagy csirke még igen. És rengeteg zöldség.

De ez nem az én étrendem, hanem a gyerekemé. Csak átszűröm neki a világot, hogy semmi olyan ne juthasson el hozzá rajtam keresztül, ami megbetegíti.

Ahogy fogyok ki a ruháimból, úgy tölti ki ő egyre jobban a körülöttem levő űrt. Olyanok vagyunk, mint a homokóra, amikor a mellem a szájához kapcsolódik. Enyém a múlt, övé a jövő. 
Hirtelen gondolok egyet, felkapom a fiam, és csak forgunk körbe-körbe. Most mi vagyunk a világ. Aztán inkább leteszem, nehogy még egyszer lehányja a szőnyeget. 
Nézem a gondosan összeválogatott gyerekkönyveket a polcon. A valóság szűrt lenyomatai. Én pedig a filter vagyok, eléggé sűrű szövésű. Néha azt gondolom, hogy a céljának tökéletesen megfelelő. Aztán észreveszek magamon egy óriási tátongó lyukat, és akkor ezerrel foltozni kell. Mert mi van, ha nemcsak átjön rajtam keresztül a mocsok, hanem belőlem is ömlik? Ki fog utánam rendet tenni? Visszahajolok a szőnyeg fölé. Folytatom a takarítást. Semmi gond, mindenkivel előfordul, hogy kicsit túl­eszi magát. Valószínűleg ma túl sokat töltöttem bele. 
Belenézek a fiam szemébe. Magamat látom benne, ahogy ülök vele szemben. Egymás felé fordított tükrök végtelenje. Enyhén eltátja a száját, ahogy koncentrál. Gyerekként engem kinevettek érte. A fiam arcán a saját szemem éppen rám tekint. Egyelőre mindent rajtam keresztül lát. Átnyújtok neki egy nagyobb méretű üveggolyót. Felém gurítja a padlón. Együtt nézzük a világot pörögni. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Milyen legendák kapcsolódnak a balatoni tanúhegyekhez? Hol találhatsz egyedi antikvitást a Balaton-felvidéken járva? Milyen hagyományok nyomán készült el az EKF söre? Milyen történeteket hordoznak Veszprém belvárosi házainak falai és mitől lesz annyira eredeti egy bakonyi fogás? Legyen szó a VEB2023 EKF műhelytitkairól, helytörténetről, gasztronómiáról, kultúráról, dizájnról vagy akár ökológiai témákról,

a Hello Veszprém-Balaton magazin oldalán, a helloveb.hu-n a legkülönbözőbb régiós program-, és helyszínajánlókat, interjúkat, kultúrtörténeti és helytörténeti érdekességeket olvashatunk.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program szervező csapata által összeállított online magazint olvasva a régiós érdekességek mellett számtalan kulisszatitkot tudhatunk meg többek között a VEB2023 EKF projektjeiről, saját és koprodukciós szervezésű eseményeiről és a programhoz csatlakozott településekről is.

Beleshetünk a Pajta Programban résztvevő helyszínek padlására, megtudhatjuk, hogy működnek a Kultháló közösségek, körbejárhatjuk a Balaton és a Bakony legszebb erdőit, romjait, kevésbé ismert vagy épp méltán híres pontjait, vagy megismerhetjük Veszprém elfeledett városrészeinek helytörténetét is.

Az EKF régió több mint 100 településének kiemelt programjait, kulturális érdekességeit, helyi alkotóit, közösségformáló szervezeteit, arcait bemutató és a VEB2023 EKF-hez kapcsolódó rendezvényeket felölelő témákkal beléphetünk a kulisszák mögé és közelebb kerülhetünk Veszprémhez és a Bakony-Balaton régióhoz.

Kép

Kép: Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF)

Egyedi, régiós tartalmak

A tartalmak között találhatunk például túraajánlókat: ha szeretnénk megismerni a dörgicsei templomromok történetét vagy felfedezni a Halom-hegyet, esetleg a déli parton található berényi szőlőhegyet, ami Hamvas Bélát is megihlette, a Kikapcsolódás rovatban találunk tippeket, tudnivalókat. Közelebbről is megismerkedhetünk a VEB2023 EKF Rendhagyó terek színházi programsorozatának társulataival, ökológiai szemléletű projektjeinek társszervezőivel vagy a veszprémi Utcakép Fejlesztési Program tulajdonosaival is. A Történetek rovatban izgalmas interjúkat olvashatunk a régiót és a VEB2023 EKF programot formáló szereplőkkel, például Tóth Andrejjel, a veszprémi KUNSZT tulajdonosával, Szabó Dezső képzőművésszel, akit számtalan alkalommal ihletett meg a Balaton, a Zirci Ciszterci Apátság perjelével, Marton Bernát atyával vagy a Folly Arborétum egyik társtulajdonosával, Folly Rékával. A Gasztro rovat a bakonyi módra készített fogások kultúrtörténetével, a Balatoni borrégióval, de a Farkas István festő szigligeti villájából átalakult étteremről is mesél.

Kép

Kép: Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF)

A régió összes EKF-es eseménye egyetlen felületen

Jó hír, hogy a sokszínű témákat felvonultató ajánlók és interjúk mellett, hamarosan már a Veszprémben és a régióban megvalósuló VEB2023 EKF-es események között is böngészhetünk a helloveb.hu részletes programajánló rovatában.

Koncertek, kiállítások, interaktív előadások, beszélgetések, fesztiválok, színházi és cirkuszi programok, gyermekfoglalkozások, kreatív workshopok és a Veszprém-Bakony-Balaton régióban zajló saját és koprodukciós események részleteit érhetjük majd el néhány kattintással, egyetlen felületen összegyűjtve.

Minden szülő mással magyarázza, hogy ő miért, vagy miért nem alszik együtt a gyermekével. Egyes házaspárok már a baba születése előtt elhatározzák, hogy a kicsinek külön ágya és szobája lesz, míg mások úgy vélik, a gyermekkorban jelentkező félelmekre a legjobb „orvosság” az együtt alvás – ha úgy ítélik meg, akár 13 éves korig. Az együtt alvás előnye – az UNICEF Biztonságosabb alvás csecsemőkorban című, kutatásokon alapuló kiadványa szerint – az, hogy csökkenti a bölcsőhalál kockázatát, a baba ritkábban ébred fel teljesen, mert a mélyalvásból a felszínes alvási szakaszba kerülve csak meg kell keresnie az anyukáját, és már alszik is vissza.

Az együtt alvó kisgyermekeknél ritkább a sötéttől és a szörnyektől való félelem is, ami a külön alvó gyerekeknél még óvodás-kisiskolás korban is gyakran jelentkezik.

Erotikus feszültségek és szorongás

Egy 1996-os nyilatkozatában a nemrég elhunyt pszichológus, Vekerdy Tamás egyetértett ugyan azzal, fontos, hogy a baba, a kisgyerek érezze a szülő közelségét, de szerinte „nagy különbség van a között, hogy egy egész család – vagy legalábbis több ember, testvérek, szülők – vackolódik össze egy fészekben, vagy pedig egyetlen gyerek alszik a szüleivel, vagy éppenséggel valamelyik szülőjével, apjával vagy anyjával”.

„Tegyük hozzá: sok ember együtt alvása is lehet traumatizáló, érzelmi, lelki sérüléseket okozó a gyerek számára bizonyos esetekben. Ha egy gyerek kerül ilyen helyzetbe, ez tudattalan vagy félig tudatos fantáziákat indíthat el benne, pláne, ha még 7-8-9 éves korban is a szülővel alszik, amelyek aztán különböző szorongásokhoz vezethetnek. Feldolgozhatatlan – mert nem tudatos – erotikus feszültségek léphetnek fel és zavarhatják meg a gyerek fejlődését és mindennapi életét. Az egyre nagyobb fiukat egyedül nevelő anyáknak csak az tanácsolható: valósítsák meg a külön alvást, még ha hiányozni fog is a szuszogó gyerek, vagy a gyereknek a mama közelléte az elalvás előtt” – javasolta a pszichológus.

Vagyis azt állította, fontos, hogy a kezdetektől kialakuljon egyfajta testi-lelki kötődés gyermek és szülő között, ahogy azonban cseperedik a gyermek, nem árt a testi kötődésen lazítani annak érdekében, hogy a gyermekünk képes legyen tőlünk függetlenül is létezni, önállósodni.

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Később akár társfüggőséghez is vezethet

Dr. Somoskői Nóra pszichológus szerint a Vekerdy által említett traumatizálódáson túl az is probléma lehet egy idő után, ha férj és feleség, anya és apa szerepei a gyerekkel való együtt alvás miatt felcserélődnek: az apa kiszorul a hálószobából, ugyanis ennek következtében lazulhat a kettőjük közötti intimitás, és érzelmileg eltávolodhatnak egymástól. (Erről korábban a Képmás.hu-n már írtunk.) Illetve, ha valaki megszokja, hogy soha nem alszik egyedül, akkor később is mindig arra vágyik majd, hogy szuszogjon mellette valaki. Előfordulhat, hogy akkor is benne marad egy kapcsolatban, amikor az már rég nem működik. Ezt hívják társfüggőségnek.

Somoskői azt javasolja, hogy a gyermek 2-3 éves kora körül már próbálkozzunk meg a külön alvással, és az átszoktatás fokozatosan történjen (hagyjuk a kisvillanyt eleinte felkapcsolva). Adjunk a kicsinek valamit, amihez ragaszkodhat, például egy plüssfigurát, aminek anyu-, apu-, vagy otthonillata van. Ez biztonságérzetet nyújt majd számára. Beszéljük meg vele már előre, hogy mostantól a saját ágyában fog aludni, s válasszuk ki közösen az ágyneműt, lehetőleg olyat, amelyben való alvásban örömét leli (mesehősös).

Nem tanulja meg meghúzni a testi határokat

„Ha külön alszik, majd önállóbb lesz, gondolják sokan. Erre az összefüggésre azonban semmiféle tudományos bizonyíték nincsen”

Ezt állítja Polus Enikő, a Me-Se-Kö Mentálhigiénés Segítő Központ és MESEKŐ Alapítvány alapítója, ügyvezetője. „Egyébként a szülők szexuális együttlétének látványa 2-3 éves kor fölött már traumatizáló is lehet, a látottak erősíthetik a szorongást és az agressziót. Előfordulhat, hogy valakinél annyira meghatározó marad az élmény, hogy a párkapcsolatában merevedési problémák vagy libidócsökkenés jelentkezhetnek. Amikor a gyermekünk érintés vagy látvány miatt érdeklődik a nemi szervünk iránt, ne legyünk partnerek, mert ez fixálódhat, és nem tanulja meg meghúzni a testi határokat!”

Minden kultúrának és kornak megvan a maga hiedelemrendszere, amely szerint a gyerekeket nevelik: Japánban például akár kiskamaszkorig is együtt alszanak a szülők a gyerekekkel, és a természeti népeknél sem csinálnak ebből különösebb problémát. Vagyis nincs általános recept, de ha a gyermekeinket egészséges felnőtt életre és párkapcsolatra akarjuk nevelni, akkor a mi felelős szülői döntésünkön múlik, hol húzzuk meg a határokat.

– Már egészen kicsi gyerekkorodban dadogva kezdtél el beszélni?

– Igen. A legtöbb dadogónál ez már kisgyerekkorban kialakul, és végigkíséri az egész életét. Persze vannak olyanok, akik sok-sok munkával és beszédterápiák hatására tudják kontrollálni, tehát nem látszik-hallatszik rajtuk az, hogy dadognak, de azért maga ez a hajlam, mert igazából ez egy hajlam, mindig ott van.

– Mitől függ, hogy egy hajlamból igazi nehézség lesz vagy sem?

– Sok elmélet van a dadogással kapcsolatban is. Igazából a pontos okát, a mechanizmusát még nem térképezték fel a kutatók, így én sem akarom itt megmondani a tutit. Az elméletek közül a legvalószínűbbnek azt tartom, hogy ez egy öröklött görcshajlam. Például az én felmenőim között is vannak dadogók apai ágon. Ez a görcshajlam legtöbbször már kisgyerekkorban kiváltódik, nem is kell hozzá különösebb trauma. Maga a normál beszédfejlődés is ki tudja hozni, mivel minél többet és összetettebben beszélünk, az annál több izommunkával jár, hiszen amikor lélegzünk, zöngét képzünk és artikulálunk, akkor izmoknak kell megfeszülni – és ez az, ami már nagyon kis korban kiválthatja a dadogást.

Később a beszédhelyzet maga is stresszfaktorrá válik, és kialakul egy ördögi kör. A múltbéli beszédhelyzetek hatására eleve stresszesen állunk hozzá a beszélgetéshez, s ettől újra dadogni fogunk.

– De ez téged nem akadályozott meg abban, hogy tanulj, és hogy az irodalmi szintű kifejezésmódot elsajátítsd.

– Ha nem csinálok semmit, akkor is dadogok. Meg kell tanulni ezzel együtt élni, és a lehető legtöbbet kihozni belőle.

– Akár már az óvodában? Minden anyák napján tanítanak a kicsiknek verseket, amiket közönség előtt kell elmondaniuk.

– Igen, már ott kezdődik ez az egész, mert általában sok bántódás éri azt a kisgyereket, aki dadogva beszél. Egyébként olvastam egy olyan kutatást is, amely szerint a természeti népek körében sokkal kisebb számban fordul elő a dadogás, mint az úgymond modern világban. Ennek valószínűleg az az oka, hogy ők sokkal toleránsabbak, nyugodtak azzal szemben, ha egy kisgyerek nehezen fejezi ki magát. Megvárják, amíg kimondja, nem csúfolják, nem jár a dadogás megbélyegzéssel, éppen ezért nem is alakul ki ez a bizonyos ördögi kör. A kisgyerek megtanulja magát lassabban, elnyújtott kezdőhanggal, nyugodtabb légzéssel kifejezni. A dadogás megszüntetésére valószínűleg a nyugati társadalmakban is ez lenne a megoldás, csak mi túlságosan versenyszellemű világban élünk.

– Téged csúfoltak az óvodában és az iskolában?

– Kisebb mértékben igen, de az biztos, hogy mind az óvónők, mind a tanítónők és később a tanáraim nagyon megértők voltak velem. Ez sokat segített, valószínűleg ezért is merek bátrabban beszélni. A kortársak részéről értek inzultusok meg súrlódások, de azok sem voltak olyan mértékűek, mint sok más dadogó ismerősömnél. Ehhez az is hozzátartozik, hogy én szinte végig egyházi iskolákba jártam, és ott a tanárok jobban odafigyeltek arra, hogyan bánunk egymással.

– Aztán eljön a kamaszkor, és az ember társra vágyik. Hogyan tudtál udvarolni?

– Ez a kor egyébként is a legnehezebb mindenkinek, a dadogóknak meg különösen.

A társkeresés és a munkakeresés nekünk a két legnehezebb terület.

Erről is vannak kutatások, amelyek szerint a legtöbb dadogó a képességeinél, a szellemi színvonalánál alacsonyabb munkakörben dolgozik.

– De te megtaláltad, akit kerestél.

– Igen, de később kezdtem, mint mások, amikor már nem zavart annyira a beszédhibám. 20 éves már elmúltam, és Németországban találkoztam a feleségemmel – bár mindketten magyarok vagyunk. Igazából ez volt az első komolyabb kapcsolatom.

– De miért Németországban ismerkedtetek meg?

– Mindketten részt vettünk egy jezsuiták által szervezett ifjúsági találkozón, a MAGIS-on.

– A feleséged is dadog?

– Nem.

– Úgy képzelem, hogy a gyerekeid számára – mivel abban nőnek föl, hogy te dadogva beszélsz – a dadogás már nem számít különlegesnek.

– Igen, ráadásul velük kisebb mértékben dadogok.

Ezt általában is el lehet mondani, hogy a dadogók az ismeretlenekkel mindig jobban dadognak, mint a családtagokkal vagy barátokkal – ez az én esetemben is így van.

Ugyanakkor beszélünk is a gyerekeknek a dadogásról, és így ők az osztálytársaknak meg az ovis társaknak el tudják magyarázni, hogy az ő apukájuk miért beszél furcsán.

Kép

Hojdák Gergely egyik gyermekével – Fotó: Zigó-Horváth Kornélia

– Amikor együtt mentek vásárolni, és beszélni kell az eladóval vagy a benzinkutassal, akkor hogyan állnak ahhoz, hogy dadogsz?

– Ők ugye gyerekek, tehát úgy állnak hozzá, hogy „apa majd megoldja”. Amikor a feleségem velünk van, akkor gyakran előfordul, hogy ő többet beszél, különösen, ha olyan helyzet van, hogy gyors megoldás kell.

– Említetted, hogy a párválasztás mellett a munkavállalás az egyik legnehezebben megoldható feladat a dadogó emberek számára. Te mivel foglalkozol?

– A közösségi médiában dolgozom, és honlapok szerkesztője is vagyok. Nemcsak felrakok kész anyagokat, hanem az egész munkafolyamatot koordinálom a szövegírástól a képszerkesztésen át a videók vágásáig.

– Ezen kívül a Démoszthenész Egyesület influenszere vagy. Láttam néhány videódat, és mindegyik tetszett.

– Nem tartom magam klasszikus influenszernek, inkább a dadogók képviselője szeretnék lenni a közösségi médiában. Szeretném, ha több sorstársam is megmutatná magát, hogy a „normálisan” beszélők körében kialakuljon egy értőbb hozzáállás velünk kapcsolatban. Szeretném, ha lennének dadogók, akik cikkeket írnának, akik rajzokban vagy bármi másban megmutatnák magukat.

– Hány embert érint ez a probléma?

– 100 emberből nagyjából 2 ember küzd vele. Magyarországon ez nagyjából 200 ezer dadogó.

Szinte mindenki találkozik dadogó emberrel: ha nem egy családtag, akkor egy osztálytárs vagy bolti eladó, esetleg valaki a buszon. Vannak rejtőzködő dadogók is, akik megtanulnak nagyon egyszerű kifejezésmódokat, hogy ne látsszon, hogy ők is dadognak. Általában is igaz, hogy a dadogók sokszor nem azt mondják, amit valóban szeretnének, hanem amit épp ki tudnak mondani. Kerülik a nehéz hangokat. Képzeljük el ezt egy éttermi rendelés vagy bolti vásárlás során!

– Az, hogy több dadogó leegyszerűsített nyelvet használ, nem kockázatos a munkavállalásnál?

– Gyakran előfordul, hogy teljesen ép szellemi képességű dadogókat értelmi fogyatékosnak néznek. Ezzel nem az értelmi fogyatékosokat minősítem, csak arról beszélek, hogy ez két teljesen különböző probléma, mégis összemossák őket. Pedig IQ-vizsgálatot is végeztek egy nagyobb dadogó csoportnál, és az eredmény azt mutatta, hogy az átlagnál még egy kicsit jobbak is a szellemi képességeik – az érzelmi intelligenciáról és empátiáról nem is beszélve.

– Te milyen stratégiát találtál ki saját magad számára a dadogás enyhítésére?

– Igyekszem tömöríteni a mondandómat, és frappánsan fogalmazni.

Ötévesen ő találta meg édesanyja holttestét

Barbara Woolworth Hutton már a fogantatása pillanatában dúsgazdag volt. Szüleitől olyan örökségre számíthatott, amelyet több emberi élet alatt is nehéz lett volna elkölteni. A megdöbbentő vagyont az anyai nagyapja, Franklin Winfield Woolworth, egy átlagos amerikai farm tulajdonosainak gyermeke kezdte felhalmozni a 19. század második felében. A szülei burgonyatermesztéssel foglalkoztak, de az ambiciózus fiatalember nem ilyen jövőt képzelt el magának. 27 évesen megnyitotta F. W. Woolworth 5 és 10 Centes Boltját, amely azonnali sikert hozott. Rövidesen megnyílt a második bolt is, amelyet aztán rengeteg másik követett az egész országban mindenfelé.

Woolworth megházasodott, három lánya született, miközben a vagyona óriásira duzzadt.

Amikor a gyerekeit egymás után kiházasította az 1910-es években, mindegyiküknek egy-egy francia reneszánsz stílusban épült többemeletes házat adott hozományként, valamint még egyet a személyzet számára.

Természetesen arról is gondoskodott, hogy a lányok jó partit csináljanak. Edna Woolworth például egy Franklyn Laws Hutton nevű tőzsdei befektetőhöz ment feleségül, aki saját vállalatából újabb milliókat hozott a frissen alakuló érdekközösségbe. Mialatt a fiatalok nekiláttak családot alapítani, az idősebb Woolworth a Broadway-n felépíttette New York akkori legmagasabb felhőkarcolóját. A neogótikus épület magassága majdnem 250 méter, és az üzletember készpénzben fizetett a kivitelezésért – mai árra átszámítva körülbelül 160 milliárd forintot. Az ünnepélyes megnyitón Woodrow Wilson elnök nyomta meg a gombot a „Kereskedelem Templomát” kivilágító 90 ezer villanykörte bekapcsolásához.

A fiatalok azonban tragikusan rossz házasságban éltek. A súlyos alkoholista Hutton folyamatosan megcsalta a feleségét, és ezen az sem javított, hogy 1912-ben megszületett a kislányuk, Barbara. Az elkeseredett Edna szintén egy házasságon kívüli kapcsolatba menekült, de a szeretője – aki egyébként Kennedy elnök későbbi feleségének volt az apja – végül belehalt az alkoholizmusba. Edna nem bírta elviselni a sok megaláztatást és boldogtalanságot, ezért öngyilkos lett. A holttestet az ötéves Barbara találta meg egy luxusszálloda lakosztályában.

A világ legelkényeztetettebb gyereke

Az apja nem sokat törődött a kislánnyal, inkább a nagyszüleihez költöztette. Ez akár boldog időszak is lehetett volna, de az idősebb Woolworth két évvel később meghalt, a felesége pedig beleőrült a bánatba, és a saját családtagjait sem ismerte fel.

Barbara neveltetése ettől kezdve teljesen félresiklott. Minden szülői feladatot fizetett alkalmazottak láttak el, az apa pedig elárasztotta a kislányt pénzzel.

Sofőr hordta a méregdrága magániskolába, saját testőrei voltak, de különböző rokonoknál lakott, és a karácsonyokat magányosan töltötte. Mire kamasz lett, már nem is tudott másfajta életet elképzelni magának, szeretet híján költekezéssel próbálta megtalálni az életben az örömöt. Ötletszerűen vásárolt méregdrága ékszereket, ruhákat, illatszereket, sőt, autókat is. Csak az 1930-as év őszén 40 bálon, fogadáson és más eseményen vett részt. A sajtó hamarosan rákapott a témára, és folyamatosan tudósította az olvasókat a szinte elképzelhetetlen, extravagáns luxusról. Barbarát a világ legelkényeztetettebb gyerekének, „szegény kis gazdag lánynak” nevezték.

Ismerve a lány személyiségét, ragadozók egész hada lesett a prédára. Nem is csoda, hogy a tapasztalatlan, szeretetre éhes lány már a felnőtt élete megkezdése előtt áldozatául esett egy csalónak. Egy bangkoki luxusutazáson megismerkedett egy Alexis Mdivani nevű szélhámossal, aki azt állította magáról, hogy a szovjetek által elűzött grúz herceg. Hutton hiába tiltakozott, hiába hangoztatta, hogy a lánya még nem nagykorú, két hónap múlva már meg is tartották az esküvőt. Az apai kifogásokra Barbara a tanult módon reagált: csináltatott neki egy személyre szabott Rolls Royce-t. A „herceg” teljes sikert aratott: apósa tizenkét milliárd forintnyi hozományt adott a lánya mellé.

Barbara mindezt még azzal is megfejelte, hogy megvásárolt neki egy 12. századi palotát Velencében, a Canale Grande mentén.

Kép

Balra: Barbara Hutton és Alexis Mdivani; jobbra: Hutton 1931-ben – Képek: Wikipedia

Drogok és ital ördögi köre

Amikor 1933-ban betöltötte a 21. évét, és hivatalosan is nagykorú lett, jogos tulajdonosává vált a nagyszülői vagyon egyharmadának. Ez az összeg mai értéken megközelítőleg 400 milliárd forintra rúgna, ráadásul az alaptőke mellé járt még évi 15 milliárd forintnyi járadék is. Barbara Hutton ezzel – a világgazdasági válság idején –a földkerekség leggazdagabb nője lett. A házasság persze az első pillanattól kezdve halálra volt ítélve, mivel Alexis Mdivani nem tartós kapcsolatot akart, hanem gazdagságot. Amikor ezt megkapta, már nem volt szüksége a naiv lányra. Nem egészen két év múlva már el is váltak, Alexis viszont nem élvezhette sokáig a megszerzett vagyont, mert 1936-ban meghalt autóbalesetben.

A második férj egy dán gróf volt, Court von Haugwitz-Reventlow. Tőle született egy életveszélyes császármetszés során Barbara egyetlen gyermeke, Lance.

Ez a férfi nem Barbara vagyonát akarta megcsapolni, ám gátlástalanul kontrollálta minden mozdulatát, és rettegésben tartotta a nőt.

Elérte, hogy adózási okokból lemondjon az amerikai állampolgárságáról, és mindenfajta bántalmazást elkövetett ellene, ami csak elképzelhető volt. Egyszer annyira megverte, hogy kórházba került, a férfi pedig börtönbe. Barbara egyre többet ivott és kábítószerezett, majd megint válás következett. A kisfiú neveléséhez nem volt sem kedve, sem energiája. A jól bevált módszer szerint nemsokára jöttek a nevelőnők és a drága bentlakásos iskolák.

Playboyok hálójában

Barbara egy ideig randevúzgatott a híres repülőgépes üzletemberrel, Howard Hughes-zal, aki egyébként éppen Katharine Hepburn vőlegénye volt, majd 1942-ben harmadszor is férjhez ment. A választottja ezúttal Cary Grant lett, Hollywood egyik legnagyobb sztárja. Ő kivételesen sem pénzre, sem hírnévre, sem erőszakra nem vágyott, a házasság mégis hamar tönkrement. Barbara Hutton egyre mélyebbre csúszott a függőségekbe, miközben ész nélkül költötte a millióit.

Hatalmas összegekkel támogatta az Egyesült Államokat a második világháborúban, jótékonykodott, néha pedig minden különösebb ok nélkül pazar ajándékokat vett idegeneknek.

Minden erejével az elismerést, a szeretetet hajszolta, de mivel semmi más eszközt nem ismert, jobb híján pénzzel próbálta megvenni az emberek jóindulatát.

Férj nélkül sem sokáig bírta. A negyedik házasságát 36 évesen, Svájcban kötötte Igor Trubeckojjal, egy elszegényedett orosz herceggel. Igor autóversenyző volt, és ő is jól beleillett azokba az erősen beteges elképzelésekbe, amelyeket Barbara a számára kívánatos életről alkotott. Mivel ez a kapcsolat is eleve bukásra volt kárhoztatva, Barbara egy alkoholgőzös napon megpróbálta megölni magát. Életben maradt, és bár több férfi mellett is megpróbált valamiféle boldogságot találni, öt évig nem ment újra férjhez.

Aztán 1953-ban megérkezett az életébe egy dominikai politikus és szégyentelen playboy, Porfirio Rubirosa. Az alkohol ekkor már nem eresztette Barbarát. Az esküvőjükről a sajtó nem kis rosszindulattal a következőt írta: „A menyasszony az ötödik esküvőjén feketébe öltözött, a kezében pedig egy pohár szódás whiskyt vitt.” A házasságuk mindössze 53 napig tartott, mivel az egyre elkeseredettebb milliomosnő megint nem tudta kiválasztani azt az embert, aki végre szeretni fogja. Porfirio már a kapcsolatuk kezdetén más nőkkel állt kapcsolatban, többek közt az akkor már világhírű Gábor Zsazsával. A férfi később szintén autóbalesetben halt meg.

Kép

Kép: Profimedia

Egy szállodai szoba lett a végállomás

A hatodik férj egy német teniszbajnok volt, bizonyos Gottfried Alexander Maximilian Walter Kurt Freiherr von Cramm. Hamar elváltak, majd Gottfried 1976-ban tragikus körülmények között meghalt Egyiptomban.

Ő volt Barbara Hutton harmadik olyan férje, aki az autójában lelte a halálát.

Az utolsó férj pedig egy kambodzsai-vietnámi-francia festőművész, Pierre Raymond Doan Vinh lett. Barbara 44 évesen ment hozzá, majd hamarosan vásárolt neki egy hercegi címet. Amikor ez a házasság is kudarccal végződött, Barbara kárpótlásként mintegy 7 milliárd forintnyi dollárt ajándékozott neki, és még a testvérének is vásárolt egy előkelő párizsi lakást.

A házasodást ezután abbahagyta, de a kényszeres költekezést nem. Ékszereket, antik műtárgyakat vásárolt, jótékonykodott, és boldog-boldogtalannak osztogatta a pénzt. A vagyona nemsokára komolyan kezdett megfogyatkozni, ő pedig súlyos alkoholistaként élte a mindennapjait. 1972-ben megtudta, hogy egyetlen fia, a 36 éves Lance meghalt repülőgép-balesetben. Barbara annyira összetört, hogy a fia temetésére sem bírt elmenni. Egy szállodai szobába költözött, ahonnan már alig mozdult ki. Szép lassan mindenét pénzzé tette és fölélte, majd 1979-ben, 66 évesen meghalt. Ezúttal kivételesen jól kiszámította a lehetőségeit, mert a halála után kiderült, hogy a maradék vagyona mindössze 3500 dollár volt.

Chris Williams rendező, kreatív szakember nevéhez olyan Disney-produkciók sikere fűződik, mint a Moana és a Hős6os, de közreműködött társrendezőként és íróként olyan produkciókban is mint a Jégvarázs vagy az Aranyhaj és a nagy gubanc. A tengeri fenevad ízig-vérig Disney-film, egy olyan világba kalauzol, ahol háború dúl tengeri vadászok és hatalmas, víz alatti bestiák között.

A cselekmény ideje nem határozható meg: éppúgy játszódhat a 16. században, mint a modern korban.

A történet egyik főszereplője egy Maisie nevű afroamerikai kislány, aki folyton bújja a történelemkönyveket, egy nap azonban megelégeli, hogy csupán könyvekből ismerheti meg a hősöket és a kalandokat. Az éjszaka közepén megszökik az árvaházból, s meg sem áll az általa csodált, Elkerülhetetlen nevű szörnyvadász hajó fedélzetéig. Itt ismerkedik meg a morcos ábrázatú Crow kapitánnyal és a pökhendi Jacobbal. Habár a két férfi mindent elkövet, hogy kitegye a szűrét, ő mindig visszaszökik a hajóra.

Egy nap a királyi udvarban ultimátum elé állítja a legénységet a király és a királyné – akik nem mellesleg kizárólag az ölésben hisznek: vagy elejtik végre a Vörös szörnyeteget, vagy pedig fel is út, le is út. Az Elkerülhetetlen legénysége természetesen vállalja a veszélyes kihívást, és tengerre szállnak. Az út során Maisie és Jacob egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és sikerül jobban megismerniük a Vörös szörnyeteget is – ami megnyitja előttük annak a lehetőségét, hogy újraértékeljék az ember és a tengeri lények közötti kapcsolatot. Jacob, a macsó, pökhendi férfi, aki élete nagy részében hasonló szörnyetegeket vadászott, új perspektívával találkozik, amikor látja, hogy a kislány barátkozni próbál a szörnyeteggel. Ennek hatására az ő lelke is meglágyul, és kezdi megérteni az állatok (szörnyek) helyzetét is.

Kép

Jelenet az animációs filmből – Kép Netflix

Maisie bebizonyítja, nem biztos, hogy a fenevadak a valódi szörnyek, és hogy miattuk robbant ki az évszázados szembenállás. Karaktere azért csodálatos, mert rámutat az emberiség vétkeire és hibáira: kapzsiságra, hatalomvágyra, valamint arra, hogy konfliktusok, stigmák és vérontás mentén élünk.

Ha megkapargatjuk a meseréteget, rájövünk, hogy A tengeri fenevad egy elképesztően komoly mondanivalójú film, amely ugyanannyira szól kormánypropagandáról, mint történelemhamisításról.

A bátor Maisie – akár egy kis Megváltó – a végsőkig hisz az emberi jóságban, s vallja: bárki változhat, és magasabbra emelkedhet.

A történet nyomokban emlékeztet a Moby Dickre, A Karib-tenger kalózaira és Az öreg halász és a tengerre, környezetvédelmi koncepciója és transzgenerációs traumákkal kapcsolatos gondolatébresztői miatt pedig a Jégvarázs 2-re is. Az alkotók a humort ugyanolyan profizmussal adagolják, mint a komoly pillanatokat.

Kép

Jelenet a filmből – Kép Netflix

A látványvilág kiválóan megkomponált és magával ragadó, köszönhetően Matthias Lechner produkciótervező, Jung Woon Young művészeti rendező, Tony Fucile és Shiyoon Kim vezető karaktertervezők, Michele Clapton ruhatervező, R. Stirling Duguid vizuális effektfelügyelő és Zach Parrish animációs rendező munkájának. Egy percre sem hagyják, hogy a néző elkalandozzon. A fotorealisztikus karakterek, a látványos víz alatti és hajófedélzeti csatajelenetek – amelyek ember és szörny, emberi technológia és nyers erő, fenevad és fenevad között zajlanak –, no meg a szépséges természeti képek révén, mintha egy élőszereplős mozit néznénk.

Igazán nagyot persze nagyvásznon „szólna”, de az biztos, hogy így is jó eséllyel szállhat versenybe az animációs alkotásoknak kijáró Oscarért jövőre.

A tengeri fenevad megtalálja az utat a szívünkhöz, és egyértelműen méltó a figyelmünkre, kiskamaszokéra és szülőkére egyaránt. Fontos azonban, hogy olyan családok nézzék meg együtt, ahol a szülők hajlandók időt szánni arra, hogy átbeszéljék a gyerekekkel a látottakat, és felfejtsék a mesefelszín alatti réteget.

Jó lenne most látni, ahogyan Karinthy elmélázva rágyújt egy cigarettára a kanapén, és mesél magáról úgy, ahogyan ő megélte az 1887-től 1938-ig tartó életét. Nem találhatunk objektív igazságot, mert minden másképp van. Karinthy korát megelőzve leírta a mai modern pszichológia lényeges tézisét, miszerint mindenki a saját „rózsaszín szemüvegén” keresztül nézi a világot. Lelki szűrőnktől függően értelmezzük a minket ért benyomásokat, miközben jó, ha tudjuk, hogy „másképp szeret minket a jóbarát, mint ahogy másképp gyűlöl minket az ellenség”. Noha Karinthy nem szemüvegen, hanem görbe tükrön keresztül szemlélte az őt körülvevő világot, mégiscsak elmondható, hogy rövid élete alatt megtapasztalta az érzelmek széles spektrumát, és szép, igaz, vegytiszta gondolatokat hagyott örökül.

Szövegeiből kiolvashatjuk törekvéseit, vívódásait, szerelmeit és évődéseit, amelyeket iránytűnek hagyott az utókorra.

„Mártsd bele a tolladat a lenyugvó nap tüzébe” (Találkozás egy fiatalemberrel)

Édesanyja, Engel Karolina ötödik gyermekként szülte Frigyest a Karinthy Józseffel kötött házasságba. Az anya Frigyes hatéves korában meghalt, így az apa egyedül maradt hat kivételes gyermekével. Karinthy József a Magyar Filozófiai Társaság elnökeként fontosnak tartotta gyermekei elméjének pallérozását, aminek meg is lett a gyümölcse: Etelka (Ada) és Elza festők, Emília pedig rendkívüli nyelvérzékkel megáldott fiatal hölgy lett. Frigyes gyermeknek éppolyan szabálytalan volt, mint a felnőtt, akivé vált. Aki szívbéli jóbarátjával, Désirével, vagyis Kosztolányi Dezsővel hátrafutó versenyt rendezett a nagykörúton, telefonbetyárkodott, lelkesen kifigurázta a pályatársait és általában a polgári létet, de emellett határozott moralitással foglalt állást kora politikai viharaiban, és saját magát is szigorúan megítélte. Ez a szertelen gyermek, a kis Frigyes nem volt nagy híve az intézményes oktatásnak, több tárgyból meg is bukott.

Sokkal jobban szeretett szemlélődni, tapasztalni, megismerni az embereket, és saját szűrőjén keresztül értelmezni a világ dolgait a készen kapott ideológiák helyett.

Bár az érettségit letette, és utána több szakon is elkezdte egyetemi tanulmányait (bölcsészetet, matematikát és orvoslást tanult), nem sikerült megszereznie a diplomát. Ellenben 15 évesen publikált először: a Magyar Képes Világ című folyóiratban részletekben jelent meg a Nászutazás a Föld középpontja felé, amelyhez az ihletet Jules Verne műveiből merítette. Örömmel kalandozott a későbbiekben is a tudományos fikció vizein, ő volt kora talán egyetlen szerzője, aki alkalmazta a műveiben természettudományos ismereteit. Vonzotta őt az újdonság, az ismeretlen, az új kihívások, emberek és tevékenységek szintjén is. Jó barátságot ápolt Wittmann Viktorral, a pilótával, aki az 1914-es pöstyéni repülőgép-versenyen 2200 méteres magassági rekordot állított fel, és megnyerte a gyorsasági versenyt is. Sokat repültek együtt, barátságuknak a pilóta korai halála vetett véget: Viktor 25 évesen halt meg repülőgép-balesetben. Karinthy megírta barátja életrajzát, majd a klasszikus humoreszkeket, amelyek 1912-ben egy csapásra az irodalmi élet reflektorfényébe állították.

Kép

Karinthy Frigyes bűvészkedik - archív fotó

„A humor a teljes igazság”

Híres mondása bizonyára akkor hangzott el, amikor a humor amellett, hogy jól is fizetett, megoldás, feldolgozás volt az élet nehézségeire. De miért is fizetett jól akkoriban a vicc? 1912 már feszült időszak volt Magyarországon, a levegőben benne volt a forradalmi hevület és a háború előszele. Karinthy, bár hivatásának tartotta formálni az emberek világlátását, politikai és morális vélekedését, azt is felismerte, hogy ha vannak olyan dolgok, amelyeken nem lehet instant módon változtatni, egyszerűen ki kell várni, amíg kiforrják magukat. De addig is lehet oldani a feszültséget.

21. századi kutatások bizonyították, hogy napi egy perc nevetés már mérhetően csökkenti a stressz szintjét. Aki pedig beült Nagy Endre kabaréműsorára, ahol első ízben hallhatta Karinthy zsenge humoreszkjeit, az garantáltan a napi penzum többszörösét teljesítette, már ami a hahotázást illeti.  

Karinthy tehát előrelátó pszichológus volt, aki jól felismerte a közigényt, és betöltötte a piaci réseket. Désiré társaságában előfordult, hogy temetéseken is rájuk tört a röhögés. Havas Gyula temetésén azon mulattak, hogy a Nyugat főszerkesztője, Osvát Ernő valamiért a még viruló Tóth Árpádra emlékezett a gyászbeszédében. Amikor viszont Tóth Árpádért zúgott a harang, a temetésen irrelevánsan felbukkanó mosószappan nevettette meg a párost. Viszont attól a naptól kezdve, hogy Karinthynak lélekbeli jó barátjától, Kosztolányi Dezsőtől kellett búcsúznia 1936-ban, a könnyek már nevetés nélkül törtek elő.

A humoros írásait egyébként másodlagosnak, később csupán bérmunkának tartotta. Ugyanis második felesége, a csalfa és kacér Böhm Aranka szerette a nagyvilági életet, a társaságot, és nagy vendégfogadásokat rendezett a házukban, ami miatt a pár egész életében anyagi gondokkal küzdött.

Kép

Karinthy Frigyes és Böhm Aranka Siófokon – archív fotó

„És a nő, akiről azt hisszük, hogy másképp van, másképp van, és nem másképp” (Minden másképp van)

Első felesége Judik Etel volt, akivel mindössze négy évig élvezhették a házaséletet. Mindkét felesége találkozásukkor már házas, gyermekes asszony volt, és Frigyes szerelméért hagyták ott előző férjeiket.

Első felesége halála utáni mély gyásza íratta Karinthyval, vagy valóban megérezhetett valamit, de akkor vetette papírra, hogy: „úgy érzem, agyamban daganat képződött”.

Nem sokkal Etel halála után ismerte meg Böhm Arankát, akit az utókor a visszaemlékezések alapján durva, lobbanékony, botrányos nőként ismer, bár sosem tudhatjuk meg, hogy száz évvel ezelőtt mi zajlott a zárt ajtók mögött. Az bizonyos, hogy Karinthy a hozzá hasonlóan beskatulyázhatatlan nőkhöz vonzódott, amely vonzalmát állítólag második házassága alatt meg is élte több hölgy társaságában. Köztudottan Aranka is több szeretőt tartott, a rejtvénykirállyal, aki egyben férje titkára is volt, Grätzer Józseffel és Zukmann Béla hegedűművésszel is bensőséges kapcsolatot ápolt. Mindketten tudtak egymás kalandjairól, és gyakran publikum előtt sütötték el durva tréfáikat. Amikor megkérdezték Frigyest, hogy miért tűri a felesége kapcsolatait, azt válaszolta, hogy azért, mert mellette sosem unatkozik. Házasságaiból két gyermek született: Karinthy Gábor és Karinthy Ferenc.

„Nem akartam megismerni az életet. Azt akartam, hogy az élet ismerjen meg engem.” (Találkozás egy fiatalemberrel)

Vajon mit gondolna, ha olvasná a róla szóló visszaemlékezéseket? Vajon az, hogy leírjuk, támogatta a polgári forradalmat, de ellenezte a proletárdiktatúrát, visszaadja-e, érezteti-e a belső vívódásait? Egy olyan komplex, összetett szellem, aki mindig benne van az élet áramlásában, és folyton késztetést érez, hogy ne csak reflektáljon, de tiszta ösvényt nyisson a kor útvesztőiben, ahol bekukkantva megérezhetünk valamit az akkori realitásból, mit szólna ahhoz, ahogyan mi vélekedünk róla?

Kép

Karinthy Frigyes Rippl-Rónai József festményén – Kép: Wikipédia

Vajon mennyi létjogosultsága van a „mit gondolt a költő, amikor ezeket a sorokat írta?” jellegű kérdéseknek?

Gondolom, próbálkozott a lehető leghűbben visszaadni az érzéseket, amelyek benne kavarogtak az 1936. május 5-i agyműtétje után, az Utazás a koponyám körül című regényében, és vágyott a régi idők nosztalgiájára, amelyet Móricz Zsigmond leányfalui birtokán időzve gyakran átélhetett, amikor odalátogatott. Talán nem is kell tudnunk, hogy ő mit gondolt, elég, ha nyitott lélekkel olvassuk a műveit, és beengedjük magunkba a szavak mélyebb jelentését, amely a korunkkal és életünk eseményeivel keveredve sajátos, egyedülálló elegyet alkot majd bennünk, amelyet csak mi érezhetünk. Ez az az élmény, amely összeköt minden olvasó embert a valaha volt legnagyobb alkotókkal. Amit biztosan lehet tudni róla, az az, hogy nyugatos társai közül többen is zseniként emlegették, és a verseiben megfogalmazott gondolatok még ma is érvényesek.

Ez a városrész ma a 16. kerületben fekvő Mátyásföld, amely Mátyás királyunkról kapta nevét. Az alapítók vonzó történelmi nevet kerestek, így esett a választásuk Mátyás királyra, aki állítólag többször is járt ezen a vidéken, hiszen erre volt egyik kedvenc vadászterülete és a vadaskertje is.

A mélyben vitézek alusszák örök álmukat

Mátyásföld valójában Rákosmező része volt, amely egyidős a történelmünkkel, itt futottak össze és vívtak véres csatákat a népvándorlás idején avarok, szlávok, longobárdok és hunok. Árpád és Szvatopluk szláv fejedelem csapatai is megütköztek errefelé, és a közelben volt az 1074-es mogyoródi csata döntő ütközete, ahol Géza és László hercegek seregei összecsaptak Salamon király katonáival.

Lehetséges, hogy a Mátyásföld melletti Forrás-majornál emelkedő mértani pontosságú kerek dombok is csataterek voltak, és alattuk az elhunyt vitézek alusszák örök álmukat.

Mégis leginkább a rákosi országgyűlésekről híres ez a terület. Már a 13. században törvény mondta ki, hogy a főuraknak és főpolgároknak minden Szent György napján Rákos mezején kell egybegyűlniük, és ez a szokás megmaradt 1540-ig. A királyválasztó gyűlések voltak a legnépesebbek, egyes történészek szerint ilyenkor 80 ezer (!) fő is ideutazott, és itt, Rákos mezején választották meg Mátyás apját, Hunyadi Jánost is az ország kormányzójává.

Tornyos villák, szecessziós paloták

Mátyásföld eredetileg erdőségből, szélein vadvirágos mezőségből és szántóföldekből állt, és a cinkotai földesúr, Beniczky Gábor tulajdona volt. Egyik alkalommal, amikor Kunkel Imrével, a Budapesti Központi Általános Tejcsarnok Rt. alapítójával vadászott a környéken, Kunkelnek megtetszett a kiserdő és a körülötte fekvő földek. Megfogant a fejében az ötlet, hogy létrehozna itt egy nyaralótelepet, ahol a fővárosiak kipihenhetnék a heti munkát, és ahová elvonulhatnának a városi, üzleti és gyári zaj elől. Egyedül azonban nem tudta volna felvásárolni az egész területet, ezért másokat is maga köré gyűjtve megalapította a Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesületét 1887-ben, és a földtulajdonos tagokkal építeni kezdték a századfordulós Pest legszebb nyaralótelepét.

Itt eredetileg nem volt se patak, se tó, a föld pedig sok helyen kavicsos homok volt, ezért nagy kihívást jelentett a hangulatos üdülőövezet megépítése, amely a lakók pénzéből és munkájából született.

A gazdag polgárság szerette volna utánozni a nemeseket, akik nyaranta a vidéki birtokukra mentek hűsölni, így nem meglepő, hogy a mátyásföldi tulajdonosok az arisztokraták kastélyaihoz és parkjaihoz hasonlókat építettek.

Az elegancia és a luxus akkor a hatalmas terekben nyilvánult meg, széles utcák, hatalmas fasorok, rózsákkal, fenyőkkel és szökőkutakkal díszített nagy kertek és tornyos villák, szecessziós paloták nőttek ki a földből. Látványukban nem csak az itt élők gyönyörködhettek, hiszen 1888-ban már elindult a HÉV, amellyel kényelmesen kilátogathattak ide a mulatni vágyó pestiek. Rendeztek nekik majálisokat, juniálisokat, a főtéren pedig széles, kavicsozott út, lombos fasor vezetett a vendéglőig, amely szállodával, étteremmel, fedett terasszal, esti cigányzenével, boltokkal várta a pihenni vágyókat. Éjjel kettőkor külön HÉV szerelvény szállította haza Pestre az elfáradt mulatozókat. A vendéglő mögött parkos erdőben lehetett sétálni, a sportolni vágyóknak épültek teniszpályák, tekepályák és elegáns artézi uszoda, valamint szakértő orvosok vezetésével vízgyógyintézet is megnyitotta kapuit. 1888 őszén elkezdték fásítani a környéket, a Pilóta utcai nagy platánfák máig megmaradtak, ahogy a megszokottnál jóval szélesebb utcák, nagy kertek és az azóta felújított villák is. Különös belegondolni: vajon miről mesélhetnének ezek a magas fák, amelyek végignézték Mátyásföld egész történetét? Például fényűző bálokról, elfogott rablógyilkosokról és Horthy István repülős bravúrjairól.

Kép

Mátyásföld nyaralók egy régi képeslapon

Megtalálták és elárverezték Achilles sarkát

Hány templom büszkélkedhet azzal, hogy az építésére fiktív tárgyak elárverezésével szereztek pénzt?

Mint minden, a templom is a környékbeliek munkájával és adományából épült. Mátyásföld katolikus lakossága Szent Ilonát választotta védőszentjéül, és mozgalom indult a templom megépítésére.

A pénzgyűjtésre szerveztek szüreti mulatságot, hangversenyt, mátyásföldi bazárt, ahol asszonyok árulták az otthonról hozott portékáikat. A legrendhagyóbb esemény azonban egy tréfás kiállítás volt, amelyen fiktív tárgyakat szemlélhetett, majd vásárolhatott meg a közönség. A befolyt összeg is a templomépítés javára ment, de az elárverezett tárgyak között olyan tételek szerepeltek, mint: a híres paradicsomi alma megmaradt csutkája, Noé bárkájából egy faroncs, Jákob létrájának egy foka, Achilles sarka – „A legmegbízhatóbb kutatások szerint bebizonyult, hogy e sarok egy cinkotai suszterhez vetődött, kitől azt múzeumunk számára sikerült megszerezni” – írták a tárgykatalógusban. Szintén elárverezték a ludak egyikét, amelyek Rómát megmentették; Mátyás király kerekét, amelyet tótnak öltözve Bécsbe hajtott; valamint az időnek mindent megőrlő fogát – „Nem műfog! Szúette régiségek között találta és felismerte egy mátyásföldi szakértő.” A templomot Weninger Ferenc tervezte, a kivitelező Paulheim József lett, aki egyben a templomépítő bizottság elnöke és a templomépítés legnagyobb mecénása is volt, hiszen a hiányzó összeget ő ajánlotta fel, majd később az adósságokat is átvállalta. De ki is volt Paulheim József?

Világhíres ólomüvegablakok

Mátyásföldön kiemelkedő szerep jutott egy sváb családnak, a Paulheim-dinasztiának.

Paulheim Lóránt szorgos ember volt, fiai kőművesek, majd építőmesterek lettek. Mátyásföldön telkeket vásároltak maguknak, és saját villákat építettek. A legidősebb fiú, József építészként, kivitelezőként és bőkezű adományozóként is részt vett a már említett Park-szálló, a római katolikus templom és az elemi iskola felépítésében. A középületek mellett több nyaralót is ők építettek a helyieknek. Ma is megcsodálható a svájci nyaraló típusú Antoinette-villa, amelyet Paulheim Ferenc álmodott meg a feleségének, és nem messze tőle a Diósy-nyaraló, amely Diósy Lajos gyógyszerésznek készült, és Paulheim József tervezte. Az épületen felfedezhetők a szecesszió és az eklektika jegyei, a két veranda ólomüveg ablakait pedig Róth Miksa készítette. Az alagsorban lakott a személyzet: kertész, szakács és szobalányok, itt volt a mosókonyha, a mángorlószoba és a konyha, ahonnan étellifttel küldték fel az ételeket közvetlenül az ebédlőbe. A házavató ünnepségre a nyaralótelep előkelősége is meghívást kapott. Nagy vacsorát adtak, majd felgyulladtak a gázlámpák, és hajnalig táncoltak a teraszon a vendégek. Az ablaküvegek átadására kerti partit rendeztek. Süteményekkel várták a szomszédokat, és andalító élő zenére keringőztek a rózsával feldíszített teraszon. Paulheim József barátja, Róth Miksa Mátyásföldre készítette a legtöbb magántulajdonban lévő ólomüveg ablakot. A mester az 1900-as párizsi világkiállításon ezüst-, az 1902-es torinói, illetve az 1904-es Saint Louis-i világkiállításon pedig aranyérmet kapott üvegmunkáiért. Alkotásait őrzi többek között az Országház, a Gresham-palota, a Zeneakadémia, a marosvásárhelyi Kultúrpalota és Városháza, a budapesti Kálvin téri református templom is.

Régi majálisok és juniálisok

Na, de elevenítsük fel azt is, hogyan mulatott itt a Pestről érkező tömeg! A majális és a juniális népszerű volt a pesti városlakók körében, akik szívesen kiutaztak Mátyásföldre a HÉV-vel. Ezeken a régi vigadalmakon fabódékat és színpadot ácsoltak, amelyeket lampionokkal és fenyőgallyakkal díszítettek. A tér szélén biciklipályát döngöltek, tornaszereket állítottak fel, és egy fára felkötötték a lengőteke (orosz kugli) golyóját. A bódékban lehetett célba lőni, erőmutatványokat kipróbálni, zsákbamacskát húzatni, élőképeket nézni. A kialakított sportpályán zsákban futást, kötélhúzást, hordóemelést rendeztek, és a legbátrabbak kipróbálhatták a póznamászást.

A májusfa júniusi mását – vagyis egy több méter magas fenyőtörzset – fehérre hántoltak, majd jól bekenték szappannal. A tetejére egy üveg sört és két szál kolbászt tettek, ezt kellett lehozni a próbálkozóknak.

Akinek nem sikerült, vigasztalódhatott a megvásárolható lepénnyel, sült kolbásszal, virslivel. A színpadon zenekarok játszottak, és műsort rendeztek.

Kép

Mátyásföldi pillanatok egy régi képeslapon

Fényűző bálok

Mátyásföldön a rózsaünnepélyek, teadélutánok és hangversenyek mellett népszerű volt az egyetemista bál és a Vöröskereszt bálja. Az egyetemista bálokon fehér füzérekkel és zöld levélkoszorúkkal dekoráltak, a perzsaszőnyeges emelvényre pedig pálmaerdőt varázsoltak. A zenekar indulójára bevonultak a nyitó párok, és csárdással indítottak.

A Vöröskereszt bálja volt a legnívósabb, ahol hemzsegtek a főurak, így a többi vendég is igyekezett a legdrágább ruhájában, selyemben, bársonyban, brüsszeli csipkében felvonulni, a báltermet pedig ezeregyéjszakai díszletbe öltöztették. Farsang idején szintén táncoltak a vendégek a Park-szállóban, majd később az 1835-ben megnyílt Tennis Club pazar báltermében. Az Anna-bál nem csak Balatonfüreden volt szokás, Mátyásföldön is rendszeresen megtartották. Kürtszóval kezdődött, majd a bál háziasszonya magyaros ruhában és kócsagtollas fejdísszel köszöntötte az egyházi, világi elöljárókat és a közönséget.

A vacsorán előnyben részesítették a hagyományos magyar ízeket, majd jött a műsor: hazafias verseket szavaltak, és mindig szerepeltek a programban magyar népi táncok, székelyföldi, matyó, palóc.

Volt körmagyar, palotás, toborzó és csárdás is, utóbbiból versenyt is rendeztek éjfél után, melyen egy matyó babát lehetett megnyerni. Szólt cigányzene is, de dzsesszmuzsikát is hallgathatott a közönség. A belépőkből rendszerint jótékony szervezeteket támogattak.

A bálokon kívül hagyomány volt a Mátyás-lakoma Mátyás napján. Ezen a napon fellobogózták a vidéket, és ünnepi istentiszteletet tartottak. A Mátyás-szobrot virágfüzérrel és koszorúval díszítették, és csaknem 300 meghívót küldtek szét az eseményre. Nagy lakomát rendeztek, vacsora után műsort adtak, majd következett a táncmulatság. A lakoma végén a Mátyás-serlegbe tokaji bort öntöttek, azzal köszöntötték Mátyás királyt és földjét. Nem kellett azonban ünnepnapokra várni a mulatozáshoz. Minden csütörtökön összegyűlt a Park-szállóban a Csütörtöki Társaság, akik a kaszinóteremben ettek-ittak és kártyáztak egészen reggelig. Tagjai csak férfiak lehettek, de feleségeik sem maradtak ki a jóból, válaszul szombati „Hölgyestélyeket” is rendeztek.

Híres tanítók és rablógyilkosok a villákban

Mégsem csak szórakozás, játék és mese volt a mátyásföldiek élete. Hamar felépült az iskola, amelyben 1899-től 1909-ig volt tanító Tomcsányi Jánosné Czukrász Róza, akinek fonomimikai módszerével tanulták a magyar kisdiákok az olvasást csaknem 50 évig! Róza eleinte sok kritikát kapott, majd meghívta az akkori mátyásföldi tanító, Tomcsányi János, hogy tartson nekik egy bemutatót.

Az alkalom mindkettejük életét megváltoztatta. Róza és János egymásba szerettek, összeházasodtak, és Róza állást kapott Mátyásföldön, ahol alaposan kidolgozhatta és a gyakorlatban is alkalmazhatta a fonomimikai módszert.

A lényege, hogy több érzékszervet is bevont a tanulásba, a betűt nemcsak látták, kimondták és hallották a gyerekek, hanem meg is mutatták. A hanghoz kézmozdulatot és történetet is kapcsolt Róza, a történet pedig kötődött a betű alakjához. Például a „b” betű a szappanbuborék fújásához, hiszen a hang is olyan, mint az elpukkanó buborék. A kézmozdulat is ehhez kapcsolódott: a mutató- és hüvelykujj kört formál, majd szétpattan, sőt még a betű formája is hasonlít a szalmaszálon táncoló buborékra. Ez az olvasástanítás az egész országban elfogadott lett, Róza első olvasókönyvét 1903-ban adta ki, és módszerét 1950-ig ajánlották a központi tantervek.

Komoly munkát végeztek a tanítók, építészek, orvosok mellett a helyi rendőrök is. Erről tanúskodik egy környékbéli lap újságcikke, amely arról tudósít, hogy Mátyásföldön kapták el egy híres rablógyilkosság tetteseit: „A nagy port felvert sajóvámosi plébánián történt rablógyilkosság tetteseit a mátyásföldi Gálfy Rezső rendőrfogalmazó bravúros üldözés után elfogta. A derék nyomozó és munkatársai olyan tettet hajtottak végre, amely kiváltotta az egész ország elismerését. A napilapok részletes tudósításokban számoltak be a két rablógyilkos rács mögé kerüléséről. Több hónapig itt bujkáltak közöttünk, koldulásból és alkalmi munkából éltek. Az egyikőjük odáig merészkedett, hogy egy mátyásföldi nyugdíjas csendőr házánál vállalt hetekig kerti munkát.”

Horthy bravúros repülőmutatványai

Mátyásföldön épült Magyarország első állandó reptere is, innen indultak a járatok Bécsbe, Belgrádba, Prágába, Bukarestre, Siófokra. Természetesen itt is volt vám- és útlevélvizsgáló hivatal, posta, felépültek a várótermek. A repülőtér bejárata nyitott volt, bárki bemehetett, a légiutasok és nézelődők pedig egy állandóan nyitva tartó kávézóban pihenhettek.

Kép

Mátyásföld reptere – Fotó: Fortepan/Szent-Istvany Dezső

Rendeztek repülőnapokat is, ilyenkor a fővárosból, de még külföldről is érkeztek vendégek, hogy sikongva ujjongjanak a légibravúrok láttán.

A program egyik leghíresebb résztvevője Horthy István repülő főhadnagy és kormányzóhelyettes, Horthy Miklós kormányzó idősebb fia volt.

Rendszeresen szerepelt a mátyásföldi repülőnapokon, és műrepülő mutatványokat végzett. Akkoriban 600-800 méternél alacsonyabban már veszélyesnek ítélték a repülést, Horthy mégis 50-100 métereken repülve végezte el a gyakorlatait olyan vakmerően, hogy a szakértők, az olasz és más külföldi pilóták is elképedtek, a közönség pedig tombolva tapsolt.

Forrás:

• Dr. Takács Ferenc: Mesélő Mátyásföld
• Lantos Antal-Széman Richárd: Kisasszonyok, nagyasszony
• Széman Richárd: Eleink tánca – Szemelvények az elődtelepülések kultúrtörténetéből
• Bechtold Ágnes – Pálinkás Réka: A mátyásföldi nyaralótelep – Villák és kertek

A kísérleti régészek

1997-ben egy Michel Guyot nevű francia üzletember és Jacques nevű öccse elhatározták, hogy összekötik a kellemest a hasznossal, és befektetési céllal megvásároltak egy várromot. A Château de Saint-Fargeau története ezer évre nyúlt vissza, és bőven volt kutatandó anyag a területén a romantikus érdeklődésű testvérpár lelki és anyagi gazdagodására. A helyi önkormányzattal megállapodva elkezdték feltárni és felújítani a várat. Mire befejezték, busás hasznot hajtott: a mai napig múzeumként, történelmi hangulatú szállodaként üzemel, időnként fény- és hangjáték, valamint több száz szereplőt felvonultató élő műsor is szórakoztatja a közönséget.

A projekt során a testvérek rákaptak a régi korok hangulatára, ráadásul a régészeti feltárás alatt a hely történelmének minden rétege a felszínre került, így új igény fogalmazódott meg bennük. Hogyan épült annak idején egy vár? Miként kell valódi, élő emberek munkájával, középkori módszerekkel létrehozni egy ilyen gigantikus épületkomplexumot?

Az erődítmény építését már a tervezésekor a világ legnagyobb szabású kísérleti régészeti vállalkozásának szánták. Felismerték, hogy pusztán leletek, oklevelek, útleírások és krónikák alapján soha nem ismerhetjük meg a régi korok hétköznapi valóságát. A Guyot testvérek is csatlakozni akartak a kísérleti régészek egyre gyarapodó és egyre profibb táborához, akik csak akkor elégednek meg, ha saját maguk is megépítik és a kezükbe veszik a mára megsemmisült eszközöket.

Ők azok az emberek, akik például évtizedekig kísérleteznek az ősmagyarok visszacsapó íjainak rekonstruálása érdekében, akik középkori páncélzatban valódi lovagi tornákon vesznek részt, és akik az ókori rómaiak által készített betonfajtából építenek házat.

Időutazó építkezés

Vannak, akik véresen komolyan veszik a kísérleti régészetet. A történelem valóságát próbára tevő bátrak egyik első képviselője volt a világhírűvé vált Thor Heyerdahl, aki elmélete bizonyítására az 1940-es évektől kezdve négy expedíción kockáztatta az életét: balsafából, papiruszból és nádból készült tutajokon sok ezer kilométert hajózva bizonyította be, hogy a régi korok emberei rendszeresen tartották egymással a kapcsolatot az óceánok vizén keresztül.

Ha nem is ennyire életveszélyes, de kifejezetten nagyszabású kísérletet terveztek a fivérek is. 1995-ben nekiláttak megtervezni, hogyan építhetnének fel egy „középkori” várat a nulláról. Miközben régészekkel, történészekkel és számos mesterség legkiválóbb képviselőivel konzultáltak, az Európai Unióval és a francia kormánnyal is tárgyaltak.

Az volt a szándékuk, hogy mindent kizárólag olyan eszközökkel és módszerekkel csinálnak majd, amelyek már a 13. században is rendelkezésre álltak.

A leendő vár építésének hipotetikus időpontja 1229 volt, IX. Szent Lajos király Franciaországában. Az eltökélt szándék hamar meghozta az eredményét: 1997-ben megtörtént a Guédelon vár alapkőletétele.

A helyszínt nagyon alaposan kellett kiválasztani, mivel minden nyersanyagot a lehető legkevesebbet akartak szállítani. Végül egy felhagyott kőfejtő mellett döntöttek, amely Párizstól 180 kilométerre, Burgundiában fekszik. A területet nagy erdő veszi körül, nem messze pedig egy kis tó is van. Az önkéntesek az első lendülettel felépítették a falakat egy méter magasságig, majd azonnal megindulhatott a jól fizető turisták áradata.

Kép

Michel Guyot – Kép: Profimedia

Piff, paff, puff

A munka azóta is töretlen lendülettel folyik, mégpedig a lehető legszigorúbban a középkori lehetőségek keretei között. A kőfejtőben dolgozók vasból készült vésőkkel mélyítenek lyukakat a homokkőbe, ékekkel feszítik be őket, majd nagy kőtörő-kalapácsokkal repesztik meg és törik le a megfelelő méretű darabokat. A durván lehasított köveket a homokkő keménysége alapján három osztályba sorolják, amit az anyag színe és hangja határoz meg. Az ősi módszerekkel dolgozó kőfaragómesterek – a sajtó legnagyobb örömére – háromféle hangot figyelnek, miközben kalapálják a vasszegeket.

A magas és éles piff hang jelenti a legkeményebb követ, a paff a közepest, a puff pedig a gyengébb minőséget.

A piff-kövekből a gyakran több méteres vastagságú falak külső, ellenálló felülete készül, a paff és a puff pedig a töltést biztosítja a belsejükben.

A bástyák köríves alakja azt követeli, hogy minden egyes követ pontosan a megfelelő ívben faragjanak meg – természetesen kézi eszközökkel. Ez nehezen elképzelhető mennyiségű munkát jelent, hiszen a falak ma már több helyen a 20 métert is elérik, az öregtorony végső magassága pedig 30 méter lesz.

A másik fontos alapanyag a habarcs, amelyet szintén igyekeznek helyi anyagokból előállítani. Homokból van elég, az egyetlen „importcikk” a mészkő. Erre azért van szükség, hogy saját maguk égethessenek belőle meszet, amit aztán a tó vizével öntenek föl. A mészégetéshez legalább 900 fokos hőmérséklet kell, amihez saját égetőkemencét építettek. A hevítést fatüzeléssel, az erdő által biztosított fával végzik. Ehhez kapcsolódik persze a saját kovácsműhely is, így szinte folyamatosan dolgoznak a kézzel készített, kézzel működtetett bőrfújtatók.

Kép

Kép: Wikipedia

Az étkezés és az eszközök is korabeliek

A hatalmas volumenű munka – éppen úgy, mint a középkorban – valóságos kis falut teremtett maga körül. A munkásoknak lakniuk kell valahol, és enniük kell. Ki is bújt a földből néhány egyszerű, földpadlós kunyhó, közöttük pedig csirkék szaladgálnak és birkák bégetnek.

Az építők igyekeznek az étrendjüket is a korabeli lehetőségekhez igazítani, így lisztből és vízből készített kását esznek, amit hagymával és a környéken mindenütt bőségesen termő csalánnal ízesítenek.

Az persze valószínű, hogy ez leginkább a turistáknak szóló előadás, és esténként előkerül a kolbász meg a pizza, de ennyi nyilván mindenki szerint megengedhető. Elméletileg a búzát és az árpát is maguk őrlik, mégpedig a középkori kézi malmok pontos másolatával. Ez komoly fizikai munka, amit a telepet látogató turisták is kipróbálhatnak, majd néhány perc megfeszített őrlés után érzékelhetik, hogy néhány deka liszt előállításától is alaposan elfáradtak.

Az önkéntesek tényleg komolyan veszik a kísérleti régészetet. Az összes alapanyagot lovasszekérrel hordják a várhoz: a négy igásló felváltva dolgozik, így érkezik a kő, a homok, a víz és a faanyag is. A szekér kerekeit a saját kerékgyártójuk készíti és javítja. A vas abroncsokat a kovács formálja meg, majd izzásig hevíti, ezután ráfeszíti a kerékre, és hideg vízzel lehűti.

A beépítésre kész építőanyagokat – éppen úgy, mint a középkorban – vesszőkosarakban hordják a falakhoz, ezeket viszont szintén helyben kell elkészíteni.

A kosárfonóműhely is külön kunyhóban üzemel, ahol szintén folyamatos a munka, mert a mész nagyon hamar kikezdi a kosarakat.

A Notre Dame újjáépítői is hozzájuk fordultak

Minél komolyabb és veszélyesebb egy művelet, annál jobban elcsodálkozhatunk a régi technikákon. A középkori daru például megdöbbentő hatékonysággal működik. Az egyre magasabbra emelkedő öregtorony tetején ma is ott tornyosodik egy fából készült alkotmány, amelynek egyik legfőbb alkotóeleme a két mókuskerékszerű építményből álló erőátviteli rendszer. Mindkettő belsejében elhelyezkedik valaki, majd gyalogolni kezdenek, és a csigákon átvetett kötél így emeli a magasba az akár 400 kilónyi követ vagy habarcsot. Ez az a munkafázis, ahol az építők kénytelenek voltak kompromisszumot kötni, mégpedig a munkabiztonság dolgában. Igaz ugyan, hogy minden más feladathoz saját kötélverőjük készíti a kötelet, a daruzáshoz azonban modern köteleket vásárolnak. Akármilyen erős is a lenből vagy kenderből készült kötél, a munkavédelmi megfontolások megkövetelik, hogy pontosan ismert szakítószilárdságú eszközökre bízzák a biztonságukat.

Ahogy az építkezés vezetője fogalmaz: nem a középkori építkezések baleseti statisztikáit akarják reprodukálni.

A lelkes és eltökélt építők tehát a vállalkozás kezdetétől fogva maguk készítik el, amit csak lehet, és folyamatosan kísérleteznek. Olyan technikákkal dolgoznak, amilyenekkel ma már senki más, ezért mindent a maguk erőfeszítéseivel, a maguk kárán kell megtanulniuk. A háromszög alakú, ólomsúlyos, zsinóros, fából készült vízszintezőnek például ugyanolyan pontosan kell működnie a kezükben, mint a legmodernebb lézereszköznek, mert harminc méter magasságban már a legkisebb kezdeti eltérés is katasztrofálisan megnő. A tornyok belsejében csavarodó csigalépcsők minden egyes fokát vastag és kemény homokkőből, fasablon alapján faragják a kőfaragók, darabonként két-három napig. A több száz kilós lépcsőfokokat aztán daruval emelik be a veszélyes magasságban lévő helyükre. Maguknak kellett azt is kifejleszteni, hogyan kell nagyipari eszközök híján a hatalmas gerendákat a ferde nyelű fejszével tökéletesen laposra formázni, vagy hogyan kell a mészkövet kiégetni, és a megfelelő állagú habarcsot kikeverni.

Sikerüket bizonyítja az is, hogy a 2019-ben leégett Notre Dame újjáépítői is hozzájuk zarándokoltak el tanácsért a gerendák korhű megmunkálását illetően.

Kép

Az épülő Guédelon vár 2006-ban és 2020-ban – Kép: Wikipedia

Több százezer turista szeme előtt

A Guédelon vár ma, 25 évvel az építkezés megkezdése után már grandiózus méreteket öltött. A falak több méter magasra nőttek, a terjedelmes várudvarra a két masszív kaputorony közötti várkapun át lehet bejutni. A kápolna épülete gyakorlatilag készen van, belül is teljesen korhűen megépítve. A belső teret még falfestéssel is ellátták, amelyet a környéken fellelhető, természetes okkerrel készítettek. Egyre magasabbra nő a két saroktorony, bár az öregtorony még legalább tíz évig fog épülni. Ez nem is csoda, figyelembe véve, hogy a magassága 30 méter lesz, a falai pedig 4 méter vastagok. Mire elkészül az egész, az építők legalább 30 ezer tonna anyagot mozgattak majd meg kizárólag hagyományos, korabeli eszközökkel.

Az erődítmény azon ritka vállalkozások közé tartozik, amelyek valódi értéket teremtenek, romantikus érzületeket keltenek, óriási mennyiségű tudást hoznak magukkal, és még becsületes profitot is termelnek. Évente több százezer turista figyeli élőben a vár építését, próbálja ki a munkafolyamatokat, és vesz részt a változatos programokon, amivel évente hárommillió eurót termelnek a tulajdonosoknak.

A Guédelon vár projektjének 70 állandó alkalmazottja van, akik közül harmincöten laknak tartósan a helyszínen. A negyed évszázad alatt összességében több ezren adták már bele a szakértelmüket és az izmaik erejét a közös vállalkozásba.

Ők mindannyian elmondhatják magukról, hogy valahol a nagyszabású építményekben van legalább egy kis rész, amelyik az ő kezük munkája, az ő egyedi lenyomatukat hordozza. A környék lakói a magukénak érzik a várat; ez a vállalkozás máris megváltoztatta az egész környék jellegét. Nehéz elképzelni, milyen meghatározó jelentőségű változásokat hozott egy hasonló vár építése a 13. században.

– Ön szerint Isten mindannyiunkat ugyanúgy szólít meg? Van, akit a teológiai felismerések visznek közelebb hozzá, van, akit például a természetben való elmélkedés, van, akit egy csodás esemény, megint mást esetleg a tapasztalati tények. 
– A hittan, a teológia alapjainak elsajátítása megkerülhetetlen a Krisztusba vetett hithez. Tudnom kell, kinek hiszek, hogy Krisztus valóságos ember és valóságos Isten, az Atya Egyszülöttje, enélkül kevésnek bizonyul a vallási érzés. Sok tanító és gyógyító van, de Krisztusnak egyetlen olyan gyógyítása nincs, ami ne az Istennel való kapcsolatról szólna. A gyógyítás túl kevés. Lázárt is azért támasztja fel, hogy megérhesse az Ő föltámadását. A tudomány is fontos felfedezéseket tesz. Az „énem” nem az atomokból jött elő. Örülök, hogy Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is kimondta, hogy a lélek, a személy nem az agy szellemi terméke. Viszont az én csak a te viszonylatában értelmezhető. Ebből következik, hogy a fogantatás pillanatában Isten a nemlétből szólította elő az énemet. 

– A teológus és a pap törekvése a megismerésre és a megértett, megtalált törvények megosztására párhuzamba állítható a tudós hivatásával. Melyik a könnyebb, megtalálni és megérteni, vagy átadni azt, akár egészen populáris, érthető formában? 
– Mind a kettő nehéz, de azért a hasonlat annyiban nem működik, hogy aki meg van keresztelve és vallja, hogy Jézus Isten fia, emberré lett, meghalt a bűneinkért és feltámadt, valamint elfogadja az Anyaszentegyházat mint az ő titokzatos testét, az lényegében mindent tud, ha nem is kifejezett tudással. A hit alapelemeinek értelemmel történő elfogadása a teológiát nem végzett ember számára is magába foglalja a hit gazdagságát. Szent János szerint, aki megkapta a kenetet, vagyis a Szentlelket, annak a hittant nem úgy kell tanítani, mint a gyereket a fizikára, akinek fogalma sincs például az elektromosságról, mert ha az ember egzisztenciálisan elfogadja Krisztust, bennefoglalva megtalálhatja a hit minden igazságát. Jó látni predikáció alatt, hogy a hallgatóknak itt-ott felcsillan a szeme: „Istenem, hát ezt én is tudtam, csak nem fogalmaztam így meg!” Ugyanakkor, aki prédikál, annak ma azt is szem előtt kell tartania, hogy a nyugati civilizációban olyan rombolást végeztek, amely elérte emberségünk legmélyét. Ezért nem beszélhetek úgy, mintha a hallgatóság nem lenne megmérgezve, hisz én magam is meg vagyok mérgezve. Le kell ásni a gyökerekig. Ma gyökérkezelés kell. Ez okoz nehézséget.

Már két vasárnapon idéztem Camus-t, az ateista filozófust: „Az ember, ha bemegy a templomba, akkor egy olyan szót vár, amely a problémáinak a gyökerét érinti.” Zseniális! A sok problémának szerinte egyetlen gyökere van. Én ezt a gyökeret nevezem szabad, szeretni képes emberi személynek. A baj pedig ott lehet, ha a személy elszakad Teremtőjétől, a többi embertől, és önközpontú lesz. 

– Ha a tehetséges művész megfogalmazza a transzcendens hiányt, olykor többet ad az Isten-élmény középszerű megfogalmazásánál? 
– Igen. Kertész Imre szerint a mai emberiség transzcendens árvaságban él. A művész érzékeny ember, aki a létezést is mélyebben érzi. Sartre Az undorban azt írja, hogy tíz éve küzd azért, hogy ateista legyen, most viszont, hogy a parkban járt, rádöbbent, hogy a dolgok között semmiféle összefüggés nincs. Ezt nevezzük relativizmusnak. Csakhogy logikai hiba azt tenni abszolút állítássá, hogy minden relatív. Sartre azt mondja: ekkor undort éreztem. Ez a becsületes!

Aki ateista, és azzal henceg, az nem igazán ateista. Ahogy az a keresztény sem hiteles, aki henceg a hitével, mert azt hiszi, emiatt felsőbbrendű. A megrendült keresztény és az ateizmusától megborzadt ateista hiteles ember.

A nagy művészek nagy gondolkodók is, ahogy Pilinszky is nagy filozófus. Ahogy Bossuet vagy Prohászka prédikációi igenis művésziek a nyelvezetükben. Igazság, jóság, szentség – jó, ha ezek az embert egyszerre érintik meg. Olvassunk, de ne akármit, sem a civil, sem az egyházi irodalomból! Amibe beleszagolok, és érzem, hogy egy olcsó ideológiát akar eladni, azt leteszem. De ha valaki más értékrendszer erőterében gondolkodik, és nem emberellenes, nem bűn átvenni tőle dolgokat. A vallásos irodalomban is vannak giccsek, olyanok, amivel begyújtok a kályhába. Most viszont Tolsztoj Szergij atya című regényét elemzem a novíciusoknak, hihetetlen mélységekben keresi, hogy mi mozgat egy emberi lelket. És azért Szent Ágostont egy nem hívőnek is illik elolvasnia. Főleg, ha európai, vagy ha afrikai – mert Szent Ágoston afrikai volt… vagy ha érdeklik az emberiség mély kérdései. 

Kép

Kép: Jónás Jácint

– Honnan tudhatjuk biztosan, hogy valami nem emberellenes? 
– Newman bíboros csodálatos művét most Somogyi György fordítja. Ő azt írja, hogy a XIX. században a lelkiismeret működését az ember előrelátó, sunyi önzésével tévesztették össze, például, ha nekem nem tetszik, hogy nem lehet leváltani a feleséget, akkor átmegyek egy olyan gyülekezetbe, amelyben ez meg van engedve. Pedig a lelkiismeret nem előrelátó önzés.

A XX. században azonban már magát a lelkiismeretet tagadták. Freud szerint a lelkiismeret nem más, mint egy „superego”, belénk nevelt erkölcsi „felettes én”.

Amikor a II. Vatikáni Zsinat megerősítette a lelkiismereti szabadságot, nem a lelkiismeret eltorzított formájára gondoltak. Nem kell újra föltalálni, hogy mi az ember és a lekiismeret. Amikor például a középkori szerzetesek a pogány szerzők műveit másolták, azért értették meg, mert azokban is működött a lelkiismeret. A lelkiismeret ugyanis nem én vagyok, az fölöttem van és rajtam kívül van, Krisztus bennünk lévő velünk született hangja. Ezért, ha valaki abszolút más vallásban él és más világnézetet vall, de hallgat erre a hangra, akkor tudok vele párbeszédet folytatni. Sajnos van olyan keresztény, aki már elrongálta a lelkiismeretét, bár tartja az egyházi ünnepeket és szokásokat. De olykor vele is előfordulhat, hogy egy olyan nap után, amikor mindig a saját igazát hangoztatta, amikor a munkatársaival ordított, a feleségét, a gyerekét lehurrogta, éjszaka mégis megszólal ez a hang: „Ugye, tudod, hogy hazudsz?” 

– Európában mi a keresztény megmaradás útja? Egy erős elit mag, vagy a kapuk szélesre tárása, hogy jöjjön mindenki, hogy legyen kikből kiválnia az elit magnak? 
– Alapjában véve újra fel kell fedezni, mi az Egyház. Newman azért lépett a katolikus egyházba, mert azt vette észre, hogy az első 500 év keresztény hite, amely sokszor csak csírájában rejtőzött, később a katolikus egyházban kifejezett tanítás lett, tehát az Egyház isteni vezetés alatt állt. Az eretnekek mindig mást mondtak és egymásnak is ellentmondtak, a katolikus egyház pedig lényegében ugyanazt hirdette. 
Nincs jobb törekvés, mint az emberiség egységének építése, de a mai globalista ideológiától meg kell szabadulnia az emberiségnek. Mi legyen az egység alapja? Egy elv? Akkor csak elvtársak leszünk. Közös gazdaság? De akkor ki irányítja ezt a gazdaságot? A legmélyebb egységet Krisztus ajánlja föl ma is azzal, hogy ha benne hiszünk, az isteni természet részesei leszünk. Isten gyermekei. Ezzel tud segíteni az Egyház a mai világnak. Az igazi katolikus nem zár ki senkit. Először mintha kizárna, hiszen mást nem fogad el Krisztussal kapcsolatban, csak amit ő magáról mondott, amit a zsinatok mondanak. Erről nem lehet fecsegni, mint ahogy arról sem, hogy az apámnak és anyámnak a fia vagyok. De ha komolyan veszem, hogy az Isten emberré lett, akkor ez a „mindenki mást kizárok” gondolat megnyílik, mert mindenki a lehetőségbeli testvérem lesz. Az európai Egyház meg fog tisztulni, már tisztul is. Nem megoldás, hogy mindent állítsunk vissza úgy, amint tegnap volt. Ez nem örökségátadás, hanem butaság. Az igazi tradíció az, amikor az örökkévalót veszi át egyik nemzedék a másiktól, nem csupán a tegnapit. Persze lehet, hogy a tegnapiban jobban megmutatkozott az, ami örökkévaló, és a mostani inkább elfedi. Nem bizonyos egyházi köröknek kell politikailag győzni, hanem a mélybe leszállva megújulni. Amikor egy egyházi kör győz a többi felett, máris megbukott. A megújulást a szenvedő modern teológus és hívő hozza el, aki szeretné őrizni azt, amit Krisztus nekünk adott. 

Kép

Kép: Jónás Jácint

Látogatásunk után pár nappal kitört az ukrajnai háború. Nem lehet szót sem ejteni a közelben tomboló borzalomról, ezért felhívtam Balázs atyát, hiszen mindannyiunknak elkél a jótanács. 

– Mit lehet és kell tenni, amikor a hétköznapi, békés, emberi gondokkal és sokszor közéleti vitákkal terhelt életünkbe berobban egy igazi történelmi katasztrófa? 
– Imádkozni és a szenvedők segítségére sietni. Az egyik Magnificat antiphonával kiáltok Istenhez: „Tiéd a hatalom, tiéd az ország Uram, te állasz minden nemzetek fölött, adj békét Urunk a mi napjainkban!” Körülöttem érezhetően rend van. Napirend, csönd, munka, pihenés, békesség, feladatok. De a háború ténye azt mutatja, hogy az élhető emberi rend mögött óriási rendetlenség, őskáosz rejtőzik, amely elnyeléssel fenyegeti csöndes, szép napjainkat.

Ami most történik, az az általunk kialakított káoszban történik, amelyben nem isteni rend van.

Nem úgy kell élnünk, hogy csupán a saját magunk erejéből kialakított rendre hagyatkozunk. Persze, realistának kell lennünk, ki kell alakítanunk egy élhető rendet, ez kötelességünk is, ám észlelnünk kell, hogy mögötte az őskáosz fenyeget. Vannak, akik úgy védekeznek ez ellen, hogy belevetik magukat és emberségüket az őskáoszba. Mások, akik békeidőben is sejtik az őskáoszt, a felületen maradva tombolva szórakoznak, a hétköznapiság és a szürkeség orgiájába menekülnek. Az állatként leselkedő zűrzavar oka, hogy felszámoltuk a Teremtő Istennel való kapcsolatunkat. Ezekben az órákban egészen Istenbe akarok kapaszkodni, ahogy senki másba nem kapaszkodhatom, úgy, ahogy halálom óráján szeretnék majd Istenbe kapaszkodni, mert a vele való kapcsolatot nem érinti a halál. Jeremiás siralmai hangzanak a bombázás szirénái mögött: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, térj meg a te Uradhoz, Istenedhez!” Európa, Európa, térj meg a te Uradhoz, Istenedhez! 

Ez a cikk a Képmás magazin 2022. áprilisi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>