„Úgy éltek, mint az állatok, de úgy halnak meg, mint az angyalok” – Teréz anya fényt vitt Kalkutta nyomornegyedeibe

Két fehér szári, egy pár szandál, egy rózsafüzér és egy imakönyv – ennyi volt Kalkuttai Teréz anya vagyona, és követői, a Szeretet Misszionáriusai ma is ezt az egyszerűséget tartják. Az apró termetű, ráncos arcú, hajlott hátú apáca az elhagyatottak, elesettek, leprások, haldoklók és árvák anyja lett. Már életében szentként tisztelték, többek között Nobel-békedíjjal tüntették ki, az összes földrészt behálózta irgalmas szeretetével, mégis végtelen belső magányban élte mindennapjait, és mosolya mögé rejtette lelki szenvedéseit. Teréz anya külső világossága, amely műve által ragyog, és belső sötétsége, amely naplója soraiból árad, egyaránt titok. Járjuk be most azt az utat, amely több mint száz évvel ezelőtt kezdődött a kis Ágnes születésével!

Kép forrása: Wikipedia

Kalkuttai Szent Teréz, vagyis polgári nevén Anjezë (Ágnes) Gonxhe Bojaxhiu 1910. augusztus 26-án Üsküb városában, a mai észak-macedóniai Szkopjéban született. A háromgyermekes, albán származású katolikus család legkisebb gyermeke édesanyja lelkületét örökölte, akivel együtt látogatták a rászorulókat, olykor pedig saját asztalukhoz ültették őket. Ágnes kilencévesen elveszítette édesapját. Fiatal lányként nagy hatást gyakoroltak rá a katolikus missziókról szóló elbeszélések, és hamarosan érlelődni kezdett szívében az indiai misszió gondolata, amelyről bátyja próbálta lebeszélni. 18 évesen egy barátnőjével azért indult Írországba, hogy az angolkisasszonyok (más néven Loreto Nővérek) rendjéhez csatlakozzon, akik akkoriban Indiában is szolgálatot teljesítettek. Hat hét alatt sajátította el a rend anyaházában az angol nyelv alapjait, majd Indiába hajózott, ahol a bengáli nyelvet is megtanulta.

1931. május 25-én tett szerzetesi fogadalmat, és a Teréz nevet választotta a néhány évvel korábban szentté avatott Lisieux-i Kis Szent Teréz iránt érzett tiszteletből.

„Őt választottam névadómnak, mert hétköznapi dolgokat tett nem hétköznapi szeretettel” – indokolta döntését. Kalkuttában 17 éven át tanított földrajzot és hittant a Szent Mária Gimnáziumban, amelynek 1944-től igazgatója lett. Ablakából nap mint nap látta az utcán tengődők nyomorúságát, ezért egyre inkább börtönnek érezte a klauzúrát, a kolostori elzártságot, amely segíteni akarása és a szegények közé ékelődött.

Anjezë (Teréz anya) gyerekként szüleivel és testvérével – archív fotó

Rendi ruha helyett szári

Belső vívódásaira 1946. szeptember 10-én kapott választ a Dardzsilingbe tartó vonaton. Épp lelkigyakorlatra utazott, amikor a harmadosztály zsúfoltságában egy hangot hallott: Jézus kérte, hogy adja át az életét a szegények szolgálatára. 36 éves volt ekkor. Azonnal kezdeményezte, hogy kijárhasson Kalkutta nyomornegyedeibe. Amint megérkezett XII. Piusz pápa engedélye, máris Patua városába utazott, hogy a Szent Család Kórházban egészségügyi kiképzést kapjon. Megtanulta fizikailag és lelkileg is kezelni a fertőzött, gennyes sebeket. A képzést követően a rendi ruhát kék szegélyű szárira cserélte, így járta a legelhanyagoltabb negyedeket, betűvetésre tanította a gyerekeket, megosztotta kenyerét, és ahol szükség volt rá, segített.

„Amikor munkához láttam, álmomban a mennyországban jártam. De Szent Péter azt mondta: menj vissza, a mennyekben nincsenek nyomornegyedek. Dühös lettem rá, és azt válaszoltam: meg fogom tölteni a mennyországot szegényekkel!” – ezzel a küldetéstudattal lépett ki a komfortzónájából.

Hamarosan csatlakoztak hozzá volt gimnáziumi tanítványai, pedig a szülők nem nézték jó szemmel, hogy lányaik a továbbtanulás helyett ilyen „értelmetlenségre” pazarolják idejüket. Teréz anya leginkább attól tartott, hogy egyszer majd nem kap engedélyt rendi elöljáróitól a feladata teljesítésére, mert életformája nem egyezett az angolkisasszonyok szabályaival. Egy önálló rendben látta a folytatás biztosítékát. 1950. október 7-én teljesült az álma: ekkor kapta meg a pápai engedélyt, hogy társaival együtt a Szeretet Misszionáriusaiként szolgáljanak. Esküt tettek, hogy gondoskodni fognak a társadalom kitaszítottjairól, akiket mindenki elkerül, s akik valójában mind Jézus, álruhában.

Anjezë (Teréz anya) tizenévesen, az 1920-as években (balra) – archív fotó

A pápára sem maradt ideje

A hindu lakosokat nem volt könnyű meggyőzni arról, hogy a nővérek nem téríteni szeretnének, csupán egy kis emberséget vinni a társadalom peremére szorultak életébe. Amikor a rend megalapította a haldoklók otthonát a kiüresedett Káli-templomban, amely korábban a hindu zarándokok pihenőhelye volt, többen tiltakoztak. Indiában ugyanis a karma mindent meghatároz, és aki a kasztrendszer legalsó rétegébe születik, azt nem veszik emberszámba, és nem érintkeznek vele, nehogy tisztátalanná váljanak. A nővérek azonban személyválogatás nélkül mindenkit ugyanazzal a szeretettel érintettek.

„Amikor bekötözöd a szegények sebeit, ne felejtsd el, hogy ezek Krisztus sebei” – hangoztatta Teréz anya.

Közben újabb missziós feladatok adódtak, és sorra érkeztek hozzá az önkéntes orvosok, ápolók és nővértársak. 1955. november 24-én nyitotta meg kapuit a Nirmala Sishu Bavan központ, ahol az árvák kaptak helyet. Az éhezők számára ingyenkonyhákat létesítettek. Miután Kalkutta leprakórháza 1963-ban megszűnt, Teréz anya elhatározta, hogy Asansolban létrehozza „a béke városát”, ahol a leprásokat ápolják. Amikor VI. Pál pápa 1965-ben Indiában járt, Teréz anyának még arra sem jutott ideje, hogy találkozzon vele. A Szentatya ahelyett, hogy megsértődött volna, felajánlotta neki a limuzinját. Az apáca azonnal árverésre bocsátotta, hogy finanszírozza a megálmodott központ építését. Mindent azonnal, késlekedés nélkül akart megtenni, ezért kora hajnaltól késő estig dolgozott, fáradhatatlanul. „Szomjazom” – ezt a jézusi üzenetet kapta egy pap által, és ez a szó került a rendházak kápolnáinak falára. Teréz anya egész életében Jézus szomját igyekezett csillapítani, őt szolgálta a szegények által. „Senkit se eresszetek útjára úgy, hogy jobbá és boldogabbá ne tennétek!” – tanította követőit.

A nyomornegyedek sötétségét hordozta szívében

Bár Teréz anya minden tettét Isten áldása kísérte, és fényt vitt a nyomornegyedek szürke falai közé, ő maga évtizedeken át szenvedett legbelül, és nem tudta legyőzni a benső ürességet, magányt, sötétséget. „Amikor szólásra nyitom a számat, hogy a nővéreknek vagy az embereknek Istenről beszéljek, az örömöt és erőt ad nekik. De én semmit nem kapok belőle. Bennem egyre nagyobb a sötétség és az az érzés, hogy teljesen el vagyok vágva Istentől” – efféle leveleket írt gyóntatóinak és feljebbvalóinak. Az írásait bizalmas vallomásoknak tekintette, de Brian atya, aki később szentté avatási ügyének posztulátora lett, összegyűjtötte, és Jöjj, légy a világosságom! címmel megjelentette. Vannak, akik emiatt megkérdőjelezik a szent hitelességét, holott lelki vívódása mit sem változtatott elszántságán és tevékeny szeretetén. Teréz anya 1947-ben mély imádságos élményt élt át, amely során benső hangokat hallott és látomásokat látott. Ezt a mély istenélményt hiányolta a későbbiekben. Egyik lelki vezetője, Josef Neuner atya mutatott rá, hogy ő maga is átélte a legszegényebbek lelki nyomorúságát, az elhagyatottságot, és ez erősítette a küldetéstudatát.

Teljesen feláldozta önmagát, szinte eggyé vált mások fájdalmával, és ebben a lelki keresztre feszítettségben átélte a jézusi magányt: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem…”.

Teréz anya meghódította a világot

Az egész világ tisztelte az idős, ráncokba szépült nővért, aki több elismerést is kapott, köztük a Nobel-békedíjat 1979. december 10-én. A több mint egymillió dollárt és az elmaradt bankett költségét is a szegények megsegítésére fordította. A díj átvételekor arról is beszélt, hogyan segíthetjük elő a világbékét: „Menjünk haza, és szeressük a családunkat.”

Élete legboldogabb napjának tartotta 1986. február 3-át, amikor meglátogatta Kalkuttában régi csodálója, II. János Pál pápa, és így buzdította: „Változtasd meg az egész világot! Ez az ő kérése és tanítása.” Teréz anya szó szerint vette a buzdítást. Nemzetközi konferenciákon szólalt fel, 123 országba vitt munkatársakat, minden katasztrófahelyzetben igyekezett jelen lenni és segíteni, olykor képes volt megállítani a háborút, közbenjárására beteg rabokat engedtek ki a börtönből. Felemelte szavát az abortusz ellen, mert így vélekedett: „Az abortusz rombolja leginkább a békét. Nem engedhetjük meg, hogy akár egyetlen gyermek is úgy érezze, nem akarták őt.”

Magyarországon kétszer járt: elsőként 1986. május 27-én, 1989-ben pedig öt nővérrel tért vissza, akik le is telepedtek Érd-Parkvárosban, egy üres plébániaépületben. Azóta Budapesten és Miskolcon is tevékenykednek.

„Szívembe zártam Magyarországot. Nagyszerű emberekkel találkoztam e rövid idő alatt, és megtapasztaltam, hogy szeretettel, jó szándékkal és megértéssel vagytok egymás iránt” – mondta.

Teréz anya átveszi Ronald Reagan amerikai elnöktől a Szabadság Érdemérmet – Forrás: Wikipedia

Betegségek és csodás gyógyulások

80 éves kora körül halmozódtak egészségügyi problémái, ezért római rendtársaihoz költözött. Több szívrohamot is kapott, és kórházba szállítása is a fotósok villanófényei és nagy tömeg kíséretében zajlott. Utolsó éveit pacemakerrel élte, de egy tüdőgyulladás, csonttörés és a malária is legyengítette. 1997. szeptember 5-én halt meg Kalkuttában. India kormánya háromnapos nemzeti gyászt rendelt el, később pedig nemzeti ünneppé nyilvánították boldoggá avatásának napját. 2003. október 19-én II. János Pál pápa boldoggá, 2016. szeptember 4-én pedig Ferenc pápa szentté avatta.

Csodák is történtek a közbenjárására. Elsőként a bengáli származású Monica Besrának múlt el a hasi daganata, akinek egy Teréz anyát ábrázoló medaliont tettek a hasa beteg területére. Másodikként egy 35 éves brazil mérnök gyógyult meg csodás módon, akinél nyolc agytályogot diagnosztizáltak, és kritikusra fordult az állapota. Technikai okok miatt nem tudták elkezdeni időben a műtétet, és az orvos fél órára magára hagyta a műtőasztalon, kómában. Amikor visszaért, a beteg már az ágyon ült, és ezt kérdezte: „Mit keresek én itt?” A várakozás félórája alatt családtagjai Teréz anya közbenjárásáért fohászkodtak.

Teréz anya nagy hatást tett mindenkire, akivel találkozott. Raguh Rai fotós így fogalmazta meg személyes élményét: „Azon ritka emberek közé tartozott, aki beléd látott, és azonnal tudta, hogy ki vagy. Az Anya egészen közel hozott saját magamhoz. Csak egy igazi szent tud visszaadni téged saját magadnak.”

Források:

Teréz anya

Kalkuttai Szent Teréz

Szeretet Misszionáriusai

Kalkutta

indiai kasztrendszer

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Előfizetek a magazinra>>

Ez is érdekelheti

Keresse az újságárusoknál!