Sokan emlékszünk még arra a pillanatra, amikor először jöttünk vidékről a fővárosba egyetemi ügyeinket intézni. Kellett néhány fénykép, kitöltött formanyomtatvány, a Neptun-kódot egy cetlire firkantva őrizgettük, és diákhitelről szóló szórólapokat szorongattunk a kezünkben.

Máhsza már soha nem kap egyetemi diplomát

Máhsza Amini éppen élete új fejezetének első sorait írta azon a szeptemberi napon, amikor elintéznivalója akadt Teheránban, ahol egyetemi tanulmányainak megkezdésére készült. Akkor még nem tudhatta, hogy a diplomáig soha nem juthat el.  A 22 éves lányt az erkölcsrendészet állította meg, mert állítólag nem megfelelően viselte a hidzsábját. A buszban, ahová betuszkolták, más „engedetlen nők” is ültek, akik aggódva várták, hogy mi lesz a sorsuk.

Szemtanúk szerint a lányt botokkal ütötték, a fejét pedig többször odaverték a kocsihoz, ezután egy helyes öltözködésről szóló előadást kellett volna végigülnie, amin elájult, három nap múlva pedig életét vesztette a kórházban.

Halálát fejsérülés okozhatta.

Iránban a társadalmat időről időre pattanásig feszíti az elégedetlenség, Máhsza esete pedig egy újabb utolsó csepp lehetett a pohárban. Miután a kórházban készült sokkoló fotók körbejárták a világot, a lány temetése tüntetéssé alakult, Máhsza mártírrá, a zavargások jelképévé vált. A Washington Post nemrég arról írt, hogy a temetéséről készült videón az apja így kiáltott: „Ő Kurdisztán lánya, a szabadságot követelők gyermeke. Az ellenállás szimbóluma. Ma a kurdisztáni nők az ellenállás szimbólumai az egész világ számára” – jelentette ki.

Néhány nappal a tüntetések kezdete után az IRGC, vagyis Forradalmi Gárda hadműveleteket hajtott végre a határon, rakétákat és drónokat indított kurd táborok ellen. A csapásokban 58 ember megsebesült, 13 ember pedig meghalt, köztük gyermekek, egy csecsemő és egy várandós nő is. A Reuters szerint iráni tisztviselők és az állami média azzal indokolták tettüket, hogy a kurd ellenzéki csoportok Máhszát ürügyül használják Kurdisztán autonómiájáért folytatott küzdelmükben.

Kép

Fotó: Profimedia

„Mondj nemet a hidzsábra!”

A tüntetésekhez kapcsolódva nők csoportjai törvénysértő módon országszerte nyilvánosan elégették a hidzsábjaikat és levágták a hajukat.

A zavargások következtében sajtóhírek szerint már most is több mint háromszázan vesztették életüket.

„Az elmúlt hat hét során férfiak, nők és gyermekek ezreit – egyes vélemények szerint több mint 14 ezer személyt – tartóztattak le, köztük jogvédőket, diákokat, ügyvédeket, újságírókat és civil  aktivistákat” – jelentette ki Javaid Rehman, az Európai Unió megbízottja nemrég. Egyes elemzők szerint ilyen volumenű demonstrációra évtizedek óta nem volt példa a síita államban, és a mostani helyzet nagy változásokat hozhat Iránban. Mások szkeptikusabban viszonyulnak a belpolitikai történésekhez, ők úgy gondolják, hogy a nagy visszhang ellenére az események nem hoznak gyökeres változást Iránban. 

„Kétarcú, kétfajta identitású államról beszélhetünk, amely több szempontból is más valóságot él meg a mindennapjaiban, és másfajta világnézettel rendelkezik. A nyugati világban csak és kizárólag az a része kap hangot, amely rokonszenvesebb, érthetőbb. Az internet és az Iránnal szemben ellenséges nyugati országok kicsit kárörvendő sajtója ezeket a hangokat erősíti fel, de a mostanihoz hasonló tüntetések általában három-négy évente vannak különböző okokból” – idézi a Magyar Nemzet N. Rózsa Erzsébet Irán-kutatót.

A cikkben Sárközy Miklós egyetemi docens is megszólal, aki szerint az indulatok előbb-utóbb le fognak csillapodni. „Ami történt, tragikus és borzalmas, ám azt gondolom, hogy a nők helyzete nem fog változni. Irán ingamozgásban van: ultrakonzervatív és nyugatbarát elnökök váltják egymást. Most előbbi van hatalmon, szigorúbb szabályok vannak érvényben. Amit kevésbé hangsúlyoznak, az az, hogy Iránt mennyire megviseli az ukrajnai krízis körül kialakult gazdasági helyzet. Azok a tömegek, amelyek kimentek az utcára, nem feltétlenül csak Máhsza Amini miatt tüntettek, hanem amiatt is, hogy háromszorosára emelkedtek az élelmiszerárak, felmentek a lakásárak, és vízhiány is van az országban” – teszi hozzá a szakértő.

Kép

Fotó: Profimedia

Életről és halálról döntöttek a parlamentben

„A közvélemény, még a zavargásokat ellenző tüntetők is azt követelik az igazságszolgáltatástól és a védelmi intézményektől, hogy határozottan, elrettentően és törvényes eszközökkel lépjenek fel azzal a néhány emberrel szemben, akik zavargásokat okoztak” – idézi Masoud Setayeshi iráni igazságügyi szóvivőt a Reuters.

A kormány pedig valóban keményen lépett fel: a parlament a napokban felhatalmazást adott arra, hogy a tüntetések miatt elítélteket törvényesen kivégezzék.

A kivégzések időpontjáról egyelőre nem adtak tájékoztatást (cikkünket a döntés nyilvánosságra kerülését követően frissítjük), de a helyiek brutális megtorlásra számítanak.

Sárközy Miklós arra is felhívta a figyelmet, hogy Máhsza Amini halálának időbeli egybeesése az iráni elnök ENSZ-közgyűlésén mondott beszédével és a nukleáris tárgyalások ismételt megakadásával az eddiginél is bonyolultabb diplomáciai helyzetet teremtett a Nyugattal.

Források:

• https://www.newsweek.com/topic/cnn
• https://foreignpolicy.com/2022/11/07/its-woman-vs-woman-in-irans-protests/
• https://www.washingtontimes.com/news/2022/nov/9/why-does-islamic-republic-of-iran-fear-its-kurdish/
• https://www.newsweek.com/iran-votes-execute-protesters-says-rebels-need-hard-lesson-1757931
• https://magyarnemzet.hu/lugas-rovat/2022/10/iran-hidzsabbotrany-lesz-e-ujabb-forradalom
• https://www.iranintl.com/en/202211058206

A történet 

A Pirula Panda főszereplőjének, Mei Leenek a története mindannyiunké, hiszen mindenkinek végig kell élnie a kamaszkor útkeresését, rátalálnia önmagára, elszakadni, majd más minőségben visszatérni, és valahogy nem beleragadni ebbe az érzelmi hullámvasútszerű állapotba. Mei Lee 13 éves, kissé túlbuzgó diák, aki Torontóban él a szüleivel, akik aktívan ápolják ázsiai gyökereiket és a hagyományokat: egy templomot vezetnek. 
Mei Lee látszólag jól beilleszkedett a kortárs közegbe: vannak barátai, iskolai teljesítményében maximalista, szinte csak ötösöket hoz, zeneórákra jár, és életre-halálra szereti a matematikát. Úgy tűnik, semmi sem billentheti ki a belső egyensúlyi állapotából, még az sem, hogy a barátnői már javában kamaszodnak, és csillogó szemekkel bámulják a helyes fiúkat. 

Azon túl, hogy Mei Lee is odavan minden idők legklasszabb zenekaráért, a 4 Townért (és nem csupán a zenéjük miatt), nem érti, mit lehet annyira megbámulni a hétköznapi fiúkon. Jókislány imázsa mögött ott áll az édesanyja, aki folyton a tanulmányokra, a tudásra és az ebből következő eredményekre helyezi a hangsúlyt. A józan ész, amit képvisel, nem fér össze holmi kamaszos lázálmokkal, szerelmekkel, rajongással. Úgy tűnik, anyja eldöntötte magában, hogy kerül, amibe kerül, ő már előre megfékezi a tinikre jellemző ámokfutást, és csírájában fojtja el lánya impulzív törekvéseit. Ennek következtében azonban számtalan olyan helyzetnek teszi ki Mei Leet, amikor a kislány legszívesebben elsüllyedne szégyenében. 
A testi és személyiségfejlődést nem lehet parancs­szóra megállítani, Mei Leet a hormonjai néha megőrjítik, és valahányszor felfokozott érzelmi állapotba kerül, hirtelen egy nagy és szőrös, vörös pandává változik. Hamar kiderül, hogy nincs egyedül a problémájával: családja nőtagjai mind megküzdöttek a saját vörös pandájukkal, amikor abba a korba értek, mint most Mei Lee. Hogy ez áldás vagy átok, azt nehéz eldönteni. 

Bár olykor szeretnénk, ha a környezetünk gondolat­olvasó lenne, és pontosan kitalálná mi a bajunk, mégis rémisztő, amikor tényleg látható, hogy valami nem stimmel velünk. Egy szőrös panda mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy észrevétlen maradjon a többiek előtt. Mei Lee rettenetesen szégyelli magát, a szőrös testét, és kétségbeejtő számára, hogy látszólag nem tudja kontrollálni, ami vele történik.

Legszívesebben elmenekülne az egész elől, ám barátai bátorítására mégis kísérletet tesz arra, hogy jobban kiismerje a vörös pandaság csínját-bínját, és megpróbáljon együtt élni vele. 
A film készítői egy női felnövekedéstörténetet alkottak, ami azonban nemcsak a lányoknak és nőknek lehet érdekes, hanem azoknak a férfiaknak is, akik szeretnék jobban megérteni a női szempontokat. Nemcsak a mondanivalója, hanem a nosztalgikus hangulata is gondoskodik arról, hogy a családi mozizás a felnőttek számára is élvezetes legyen, ugyanis a mese visszarepít bennünket a 2000-es évek elejére, amikor mi, szülők a kamaszéveinket éltük. 

A felnövekedés története 

Tinédzserkorban csak úgy áradnak és hullámzanak az érzelmek, a homlokunkra pedig akár ki is tehetnénk a „felújítás miatt átmenetileg zárva” táblát, hiszen a gátló funkcióink sem úgy működnek, ahogy kellene, miközben teljes a képzavar arról, hogy kik is vagyunk, merre tartunk, mit akarunk. Mei Lee, mintha legbelül pontosan tudná, hogy mit akar (pontosabban azt, hogy mit nem akar), de nehéz felvállalnia mindezt, amikor a származási családja teljesen más értékrendet képvisel. 
Életkorának megfelelően a kortársai felé fordul, és láthatjuk, milyen nehéz és embert próbáló feladat érzelmileg elszakadni a szülőktől, miközben fogalmunk sincs arról, hogy jó ötlet-e mindez, vagy hatalmas baklövés. Ez pedig óriási ambivalenciát rejt magában, hiszen egyszerre szeretnénk függetlenedni és a saját utunkra lépni, illetve megmaradni a biztonságos meleg fészekben. Bármennyire is próbáljuk megmutatni, hogy teljesen másképp látjuk és éljük az életet, mint a szüleink, lépten nyomon szembesülünk azzal, hogy a családunk nem csupán genetikai, hanem szociális értelemben is nagy hatást gyakorol a fejlődésünkre, a világlátásunkra, az identitásunkra és az öndefiníciónkra. Felismerjük, hogy a szüleink, a közeli hozzátartozóink és mindazok a szokások és hagyományok, amelyek a családunkat jellemzik, szerepmodellként működnek, és formálják a szokásainkat, megküzdési stratégiánkat és értékeinket. Ezeket nem lehet egyetlen mozdulattal leseperni az asztalról, hiszen ezzel a bennünk rejlő örökségre mondanánk nemet, aminek elfogadása és feldolgozása alapozza meg a helyes önszeretetet és önismeretet. 

Kép

Kép: Profimedia - Red Dot

A serdülőkor évei alatt a gyermekkor idealizált belső képei összetörnek és átrendeződnek, ez pedig így van jól, még akkor is, ha nehéz és fájdalmas a folyamat. A szülővel való viszony újraértékelése nem a véget jelenti, még akkor sem, ha szülőként olykor azt érezzük, hogy a régen kedves, szorgalmas és szófogadó gyermekünk egy ismeretlen és furcsa lénnyé változott át egyetlen varázsütésre. Valójában azonban éppen új szintre lép a kapcsolatunk:

a gyermeki rajongásból és a mindenről gondoskodó ember szerepekből idővel egy felnőtt viszony formálódik, amelyben a gyermekünk már nem mindenható lénynek lát bennünket, hanem egy valóságos személynek. 

Ebben az időszakban a kamasz próbálgatja a határokat, nagyobb önállóságra és függetlenségre törekszik, ami azzal jár, hogy gyakran elviselhetetlenül viselkedik. Ebben a leválási folyamatban nagy segítségére vannak a barátok, akik a fejlődését támogatják, akik mellett új szerepeket és helyzeteket próbálhat ki. Ugyanakkor a sok kortárs kapcsolat mellett is megéli a veszteséget, ami a korábbi szoros szülő-gyerek kapcsolattól való eltávolodásból fakad. 
A szülők ezt gyakran abból veszik észre, hogy az egyik pillanatban teljes mértékben elutasító kamasz gyermekük a következő percben az érdeklődés, a minőségi idő és a kapcsolódás hiányát kéri számon rajtuk. Ez pedig a szülők számára is igen megterhelő érzelmileg, így jó, ha tudnak egymásra vagy a barátokra támaszkodni, ami hozzásegíti őket ahhoz, hogy a serdülő érzelmi hullámzását elhordozzák. Megnyugtató lehet Vikár György gondolata, aki úgy fogalmaz, addig jó, amíg hullámzanak az érzelmek kamaszkorban, mert ez a fejlődés jele, ám ha a serdülő hosszabb időre beleragad egy érzelmi állapotba, akkor gond van, és segítségre szorul. 
Filmünk kissé diszfunkcionálisan működő anya-­lánya párosa is keresztülmegy ezen a folyamaton. Végigkövethetjük, ahogy Mei Lee anyukája először teljesen kiakad azon, hogy lánya saját maga akarja a döntéseit meghozni, majd szép lassan ráébred, hogy gyermeke immár a saját útját járja, ő vállal felelősséget a testéért és a döntéseiért, neki pedig szülőként a tökéletesség elvárása helyett olyannak kell elfogadnia és szeretnie őt, amilyen. Még ha ehhez szükség van egy cseppnyi varázslatra is… 

Női szemszög     

A film másik nagy kérdése, hogy mihez kezdjünk azokkal a zabolátlan érzelmekkel és ösztönökkel, amik mindannyiunkban ott dúlnak?

Mei Lee családjának női tagjai azt vallják, hogy „a bennünk lévő szörnyet száműznünk kell ahhoz, hogy valódi önmagunk lehessünk”. Édesapja szerető odafordulása világítja meg a másik utat, miszerint „a cél nem az, hogy a rossz dolgokat száműzzük, hanem hogy együtt éljünk velük”.

Különösen nehéz ezt egy olyan családban elfogadni, ahol a tagok olyan hiedelmeket cipelnek magukkal, mint amit Mei Lee anyukája megfogalmaz: „Tökéletesnek kell lennem, és tudom, hogy soha nem leszek elég jó az anyámnak vagy bárkinek.” 
A nehéz női küldetések mellett egy pillanatra felvillan a női összetartás és testvériség képe is, amikor Mei Lee nagymamája jön látogatóba, és az édesanyja ugyanúgy fél a tekintélyes nagymamától, mint a gyermek, mégis nehezen veszi észre a családi párhuzamokat, és hogy milyen terheket adnak át egymásnak generációról generációra. A film lépésről lépésre mutatja be azt a lelki utat, amelyet Mei Lee édesanyja jár, amikor szembenéz a merev és kontrolláló viselkedés mögött meghúzódó sebekkel, traumákkal, és a saját anyjához fűződő nehéz kapcsolatával. A film zseniális, hogy mindeközben nem csinál bűnbakot egyik szereplőből sem, mégis bemutatja a különböző szemszögeket. 
Végül Mei Lee édesanyja is ráébred arra, hogy nem kell szupernőnek lennie az élete minden pillanatában és helyzetében. Hiszen amikor a tökéletesség reményében elzárjuk a vágyainkat és a nehéz érzéseinket, akkor minden energiánkat ezek elnyomása fogja felemészteni, ami amellett, hogy feszültséggel jár, a kreatív energiáink felszínre kerülését is megakadályozza. Mei Leenek sok örömet okoz a pandája, aminek a bőrében népszerű, laza és humoros. Ahhoz, hogy a valódi önmaga lehessen, nem száműznie kell, hanem megismernie és megtanulni kezelni mindazt, amit képvisel. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2022. júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Mondhatjuk, hogy minden egy rossz mozdulattal kezdődött?

2019 januárjában volt egy jó kétórás bölcsességfog-műtétem, amikor nagyon megfeszegették az állkapcsomat. Utána az állkapocsízületem elkezdett fájni, bedagadni, begyulladni. Hónapokig jártam speciális gyógytornára és manuálterápiára, maga az ízület javult is szépen, csaknem panaszmentes lett.

Ám egy júniusi reggelen nyeltem egyet, és abban a pillanatban belül valami reccsent, roppant, nyilallt egyet a fejemben.

Azóta ez minden egyes nyelésnél megtörténik. Az egészet csak a fogműtét utáni problémához tudom kötni, mert az érintett ízület a belső fültől tizedmilliméter távolságra van. Az orvosok szerint az ízületi probléma terjedhetett át a belső fülre, és alakult át ilyen szenvedéssé.

Egyértelmű volt, hogy ezzel milyen orvoshoz kell fordulnod?

Nem. Fogorvos, ízületspecialista, gnatológus, azaz állkapocsspecialista is foglalkozott velem, ám a CT-n és a panorámaröntgenen mindent rendben találtak. Következett a fül-orr-gégészek hada, de ők sem jutottak semmire, sőt rendre elég durván le is pattintottak, pedig ők is hallották a reccsenést, ahogy nyelek. Ilyenkor minden embernél nyílik a fülkürt, bennem ekkor történik egy ismeretlen eredetű, fájdalmas „robbanás” – én csak így nevezem. Ha hatvan orvost nem jártam végig, akkor egyet sem, de a többségnek fogalma sem volt a lehetséges okokról, csak legyintettek rám.

Nem is érezted, hogy segíteni szeretnének?

A 80 százalékuk kritikán aluli módon viselkedett, volt, aki konkrétan a szemembe röhögött. Nem tudtam, sírjak vagy én is nevessek, vagy rájuk borítsam az asztalt.

Olyanokat mondtak, hogy örüljek, hogy nem vagyok rákos vagy covidos, én meg azt éreztem, hogy oké, de próbáljon meg bárki ilyen fájdalmakkal, egy perc nyugalom nélkül élni.

Nekem több mint három éve minden izmom szét van feszülve, hogy ameddig csak tudom, visszatartsam a nyelési reflexemet, holott az ember természetes állapotában percenként körülbelül háromszor-ötször nyel.

Maximum mennyi ideig tudod így visszatartani a nyelést?

Már van, hogy két órán át is. Egész nap nem iszom, és csak nagyon minimálisat eszem. Sokszor átmegy ez az egész migrénszerű fejfájásba, hányingerbe, hányásba is. Folyadékpótlásként este lefekvéskor ledöntök a torkomon egyszerre vagy két liter vizet, de napközben jobb is, ha ki vagyok száradva, mert akkor nem termelődik annyi nyál, kisebb a nyelési inger. Amíg nem nyelek, addig elviselhető a helyzet. Most amióta beszélünk, még nem nyeltem, és egy darabig nem is fogok.

Nagyon le is fogytál, amiért nem eszel?

Főleg olyan tápszert fogyasztok – sajnos ezt muszáj –, amit fekvőbetegeknek szoktak adni, ettől néha visszajön pár kiló, de amúgy igen. Most sikerült feltornáznom magam negyvenöt kilóról ötvenre.

Mi az, ami a napjaidba bármilyen örömöt tud csempészni?

Nem sok ilyen van, pedig világéletemben kicsattantam az egészségtől, szerettem élni, utaztam, szuper munkám volt Budapesten.

Óriási a kontraszt a között, amilyen eredetileg vagyok, és amilyenné ez a betegség formált.

Most az ágyból alig bírok kikelni, a kapcsolataim megszakadtak, csak a családtagok és a legközelebbi barátok tartanak ki mellettem, de nekik is feldolgozhatatlan a szenvedésem. Nem hiszik el, hogy nincs megoldás. Talán nem szégyen, de már a pszichiátriát is megjártam, bármit megtennék, hogy vége legyen ennek. Nyilván kevés dolog tud lázba hozni, de a másfél éves unokahúgom ilyen, ő már az után született, hogy a betegség miatt ott kellett hagynom a munkám, és kényszerből hazaköltöztem Debrecenbe. Őt gyakran elhozzák a testvéremék, fényt lop a napjaimba. Miatta is kitartok. Szerencse, hogy itt van a család, mondjuk annál rosszabb nemigen van, ha valaki tehetetlenül nézi, hogy a gyereke ilyen helyzetbe kerül. Jó esetben három órákat alszom.

Egy multicégnél voltál menedzser. A munkát mikor kellett abbahagynod?

Ebben az állapotban már csak néhány hónapig bírtam. Eleinte úgy voltam vele, ha ez valami gyulladás, majd úgyis elmúlik. Sosem szedtem gyógyszereket, nem jártam orvoshoz, most meg neurológia, reumatológia, radiológia, százféle MR, CT, nyaki röntgen követte egymást – sajnos eredmény nélkül. Egyre csak mondogattam magamnak, hogy mindjárt elmúlik, de pár hónap után a kimerültségtől meg a fájdalomtól már lábra állni sem bírtam, így fel kellett adnom a munkámat.

Kép

Fotók: Horváth Dóra

Hogyan találtál rá a fényre az alagút végén, vagyis arra az amerikai professzorra, akihez készülsz?

A fájdalom csak erősödött, és hiába találtam végül egy lelkiismeretes fül-orr-gégészt, aki mellém állt és próbált helyi beavatkozásokkal enyhíteni a szenvedésemen, ő is elakadt. Szerencsére jól beszélek angolul, így elkezdtem kutatni a neten orvosi szaklapokban, hasonló esetek akadtak is, de ugyanilyen egy sem. A cikkek végén viszont egyre többször feltűnt a Harvard Egyetem professzorának, a terület specialistájának a neve, akinek végül kikerestem az e-mail címét és küldtem egy levelet.

Már másnap válaszolt, nagyon empatikusan, emberségesen.

Kiderült, hogy szakmailag igencsak érdekli az esetem. Konzultált a magyar orvosommal, engem is felhívott, kezelési tippeket adott, és az ötletei nyomán volt is, hogy átmenetileg sikerült csökkenteni a fájdalmat. Több mint egy éve tartjuk a kapcsolatot, a Covid miatt nem tudtam kiutazni, de most összejöhet. December 5-ére adott időpontot, már „csak” az összeg hiányzik. Hosszú ideje teljesen ingyen segít, ám az egyetem alkalmazottjaként konzultációra és műtétre csak akkor fogadhat, ha a szükséges fedezet rendelkezésre áll.

Ő mit tervez veled, és milyen eredményt remél a beavatkozástól?

Mivel fizikailag még egyszer sem vizsgált meg, és ilyen speciális esetről van szó, már előre bevont egy szájsebészt és egy idegsebészt is a munkába. Ha összejönne a pénz, és december 4-én utazhatnék, hármuk helyszíni véleménye alapján dőlne el biztosan, hogy valóban arra a műtétre kerül-e sor, amelyet terveznek, és amely jó eséllyel javítani fog az állapotomon. Az is lehet, hogy több műtét mellett döntenek, vagy másfajta műtét, netán egyéb kezelés mellett, de egy tervet már kidolgoztak.

Ez egy teljesen új beavatkozás lenne, amit itthon nem is lehetett megpróbálni?

Ilyet itthon sehol sem végeznek, a legtöbben nem is hallottak róla, de mivel a terv még változhat, előzetesen nem beszélnék a részletekről. Itthon főleg ambuláns beavatkozásokkal próbálkoztak, hogy lássák, egyáltalán mire hogyan reagálok. Elég fájdalmasak voltak, de meg kellett próbálni legalább közelebb kerülni a diagnózishoz. Az a legnagyobb baj, hogy a belső fül régiója már az agyalapnak a része, azaz nagyon rossz helyen van, pont a koponya közepén, ahol orron, szájon, fülön át nem hozzáférhető. De az nem egy normál állapot, hogy az ember ahányszor nyelne, szét akar reccsenni a feje, úgyhogy valószínűleg felfedeztem egy új belső rendellenességet, ami a harvardi professzornak, a terület kutatójának is óriási kihívás szakmailag. Emberileg pedig le a kalappal előtte!

Az adományozási kampány hatmillió forintnál tart, illetve kétmillió érkezett még a bankszámládra. Ugye akkor sem fogod, fogjátok feladni, ha decemberig esetleg nem gyűlik össze a 15 millió?

Két hónap alatt jött össze ennyi, de a 80 százaléka az első hónapban, utána már csak csordogált, majd sajnos megállt az utalgatás. Hálás vagyok mindenkinek a támogatásért és a kedves üzenetekért, de sajnos ez még mindig kevés.

Olyan persze nincs, hogy feladjam ilyen közel a célhoz, most már ez tart életben! Három éve arra várok, hogy valami történjen, hogy egy tényleg hozzáértő ember kezébe kerüljek.

Közben fáradok, szedem a fájdalomcsillapítókat, amik alig használnak, meg az alvást segítő szereket, amiknek mindig ellene voltam, de most sajnos muszáj. Vágyom rá, hogy végre alhassak legalább öt órát egyben! Ami a professzort illeti, amennyire megismertem, ő sem fogja feladni, ha az első terve nem jönne be. Néha csak azért ír, hogy közölje: tartsak ki. Ilyen szintű orvosi elhivatottsággal itthon – egyetlen orvost leszámítva – nem találkoztam. Mondtam is neki, hogy tőlem a teljes fülemet is kiveheti, mert inkább élek süketen, mint ezzel a fájdalommal. Azzal is kiegyeznék, ha nem lennék százszázalékos, de enyhülne a kín. Átúsznám érte az Atlanti-óceánt is.

Gondolkodtál azon, miért kaphattad ezt a nehéz csomagot a sorstól?

Három éve élek így. Eleinte dühös voltam, csapkodtam, hogy miért kapom ezt. Amikor az embernek van egy jó élete, és beüt a baj, az első reakció az elutasítás, a düh, és hogy mindent megkérdőjelezel.

Én mindenkit irigyeltem, aki el tudott menni egy kávéra anélkül, hogy fájt volna neki, hogy megissza, vagy meg tudott enni egy ebédet jóízűen. Nekem ez három éve lehetetlen.

Nem vágytam pénzre, lakásra, csak a régi életemre, ahol nem fájt minden perc. Aztán ez az érzés idővel csitult. Ennyi erővel egy kétéves gyermek miért lesz leukémiás? Én a betegségem során sokat laktam anyaotthonban a kezelések alatt, így sok leukémiás gyermekkel találkoztam, játszottam, foglalkoztam. Rengeteg család történetét megismertem, és ez olyanná formált, hogy én se nyavalyogjak meg sírjak azon, hogy mit miért kaptam, amikor a két-három éves beteg kislány is hősként küzd. Már csak az foglalkoztat, hogyan lehetne a helyzetemen javítani. Mert rossz dolgok sajnos bárkivel megtörténhetnek.

Kép

Fotó: Horváth Dóra

Ahogy hallgatlak, az a benyomásom, ha túl leszel ezen, talán lelkileg is még többet tudsz majd segíteni másoknak.

Már most is önkénteskedem, bejárok a kórházba a beteg gyerekekhez. Elkezdtem foglalkozni az említett leukémiásokkal, illetve azokkal, akik kemoterápiát kapnak – ez sokat segít a gyerekeknek és az én lelkemnek is. Akármennyire szenvedek, amikor úgy érzem, hogy ki tudok mozdulni, megyek és pár órára felülemelkedem a bajomon. Emellett régóta jógázom is, amióta beteg vagyok, ez az egyetlen mozgásforma, amely – nem csak fizikai értelemben – erőt ad. Korábban sokat sportoltam, ami nyilván hiányzik, de sajnos nem bírja a testem, csak a jógát. Amikor egy kicsit jobban vagyok, akkor intenzívebben csinálom, amikor rosszul, csak pár könnyű, nyújtós gyakorlat fér bele, hogy a testem azért rendben legyen, mert ki kell tartania úgy is, hogy nagyrészt ágyban fekszem. A hozzá tartozó meditáció pedig segít relaxálni, megnyugodni, valamivel többet aludni. Ha jobban leszek, talán egy oktatói tanfolyamot is elvégzek. Úgyhogy ebből is látszik, vannak terveim a jövőre!

Itt segíthetsz Dorkának:
Név: Horváth Dóra
Számlaszám: 11600006-00000000-33127798
IBAN HU57 1160 0006 0000 3312 7798
BIC/SWIFT GIBAHUHBXXX

A történelem mely aspektusaiba kell beleásnod magad, hogy korhű legyen egy múltbéli történet, mint most a „Sólymok fellege” című regényedé?

A múzeumok, a helytörténet és a néprajzi leírások valóságos kincsesbányák a történelmiregény-íróknak. Az emberekkel is hasonló a helyzet. Elég csak lemennem a boltba, vagy felülnöm a villamosra, a történetek máris szembejönnek velem. Az emberek a múltban is emberek voltak, ugyanazokkal a problémákkal küzdöttek, csak a díszlet változott.

Előfordult már, hogy éppen egy téged foglalkoztató problémát fogalmaztál meg a történetedben, vagy írás közben jött a megoldás egy gordiuszi csomó kibogozására?

Igen, terápiás hatással van rám az írás. Ha az ember órákat tölt a gép előtt írással, szinte meditatív állapotba kerül, történetek, érzelmek bukkannak fel. Az egyik fejezetben nem titkoltan a saját problémámat fogalmaztam meg, és ha megoldások nem is születnek írás közben, a rádöbbenések gyakoriak. A történelmiregény-írás nagyszerűen rávilágít arra, hogy a megoldhatatlannak tűnő gondjaink valójában milyen kevéssé számítanak a világ, egy ország, de még egy város nézőpontjából is. Könnyebb legyinteni, hogy nem is olyan nagy dolog ez, előfordult már hasonló a történelemben, és megoldódott.

Van írói hitvallásod? Mit üzensz a történeteiddel?

Azt szeretném üzenni, hogy nem kell tartanunk egymástól és a történelem viharaitól sem, ha a jóakarat munkálkodik az emberekben.

Mindennek megvan a helye, az oka az életben, a negatív dolgoknak, a nehézségeknek is. De ha az ember megteszi a maga részéről, ami megtehető – akivel lehet, jót cselekszik, vagy csak rámosolyog –, akkor már nyugodtan fekszik le este, mert a saját része rendben van.

Mitől lesznek élők a karakterek, igazak a történeteid?

Nagyon fontos, hogy ami tudható az adott történelmi korról, az pontosan szerepeljen. Az események, a személyek a helyükön legyenek, ne kerüljenek elő olyan ételek, tárgyak vagy akár mértékegységek, orvosságok, amelyek akkoriban nem léteztek. Minél régebben játszódik egy történet, annál kevesebb dolgot tudunk biztosan a környezetről. Ilyenkor fikciós elemekkel töltjük ki a hézagokat. Vannak olvasók, akiket könnyen magával ragad az atmoszféra, de olyanok is, akik minden egyes ténynek utánanéznek. Én abban hiszek, hogy az ember mindig is ember volt: a szerelmeink, a csalódásaink, az egymással való viszonyaink univerzálisak. Egy anya ugyanúgy szerette a gyermekét ezer évvel ezelőtt, mint ma, csak mások voltak a gesztusok, a szokások. Ezt próbálom megragadni, ez a legfontosabb, ami élővé tehet egy történetet. Emellett vannak apróságok, amelyeknek köszönhetően az olvasó velem együtt otthonosan mozog az általam ábrázolt világban. Nemcsak a látvány leírásával, hanem az összes érzékszerv bevonásával érzékeltetem a kort az olvasóval: velem együtt érzi a szél fújását, vagy a piacon áradó illatokat. Nem is beszélve a döbbenetes erejű igaz történetekről!

Miután kiderül, hogy író vagyok, vagy olvasták a regényeimet, sokszor jönnek oda hozzám emberek, hogy rám bízzák a történeteiket. Kérik, hogy írjam meg, ami nekik fáj, vagy amit szégyellnek.

Talán nem is merték még elmondani senkinek, de érzik az értékét, erejét. Tudom, hogy ez a bizalom hatalmas felelősséget ró rám, ezért ilyenkor néhány mondatos vázlatot is készítek, mert ezek olyan elementáris emberi élmények, amelyek bármilyen korban hatnak. Vagy novella lesz belőlük, vagy egy epizód a regényben. Érdekes, hogy habár elborzaszt a tragédia az életükben, íróként mégis igyekszem megragadni azt a szépséget, amelyet a művészet tud adni a szenvedésnek és a fájdalomnak.

Az irodalomban és a filmművészetben, főleg az utóbbi tíz évben, egyre nagyobb szerepet kap a női narratíva, ami korábban nem nagyon volt jellemző. Nálad Perka, vagyis maga Anonymus is nő. Miért fontos, hogy egyre többen hallják meg a múltból feltörő női hangokat?

Eleinte felháborodtam, amikor női íróként emlegettek, mert azt gondoltam, nincs jelentősége a nemek közötti különbségeknek az írásban. Ma már úgy gondolom, hogy a műveimben is azért kerülnek előtérbe a női lét kérdései, a női látásmód a történelemben, mert én is nő vagyok. Másrészt ez látásmód mást mutat meg a történelemből, mint amit az iskolában tanítanak. Tudatosan választok nőinézőpont-karaktereket. Ugyanis, ha az orvoslás történetét szeretném bemutatni, akkor magától értetődik, hogy többnyire a nők ültek a betegágy mellett, ők ügyeltek a családjuk, a környezetük egészségére, szültek, csecsemőt gondoztak... Sokféleképpen lehet nézni a történelmet, de azt gondolom, hibás az oktatás felfogása a történelemről. Már gyermekként is föltettem a kérdést: miért azt tanuljuk, hogy ki, mikor, kivel háborúzott, és hogyan öltük meg egymást?

Miért nem arról beszélünk a történelemórákon, hogy ki mit fedezett fel, hogyan békültünk ki, hogyan képviselték az ország érdekeit, hogyan segítették egymást az emberek?

Miért mindig a konfliktus oldaláról közelítjük meg a múltat? Miért az a hős, aki harcol és embereket öl? Miért nem az, aki összeszedi a csatatéren a katonákat, ápolja őket, és újjáépíti a falut? Meg kell emlékezni a harcban elesettekről, de másfajta példaképeket is állíthatnánk, akikre kislányok, kisfiúk egyaránt felnézhetnek. Miért nem tudjuk a nevét Mátyás király orvosának? Fontos lenne tudnunk, mert ha nem szedi ki a király testéből a nyílhegyet, máshogy alakult volna a történelem. És a nők ugyanígy hatással voltak az eseményekre. Tehát a háttérben húzódó női nézőpont maga a kultúrtörténet, a béketörekvés narratívája.

Kép

Fotó: anikofoto.hu

Egy interjúdban említetted, hogy az általad írt karakterek gyakran önálló életre kelnek, egyszerűen „megírják magukat”. Honnan jön ez az ihlet?

Elsőre meglepő volt érezni, hogy egy figura, akit életre hívok, hajlamos „önállóan cselekedni”. Ma már számítok erre. Hiszek benne, hogy ezeket a történeteket, az írás feladatát nem véletlenül kaptam. Azonban azon is elgondolkodom, vajon méltó vagyok-e a feladatra. De ha egy történetről érzem, hogy az enyém, akkor muszáj írnom. Egy idő után az adott szereplő egyszerűen az érzései, a meggyőződése szerint cselekszik, és nekem „csak” az a dolgom, hogy becsületesen megírjam.

A solymászat az egyik vezérfonala az Anonymus-sorozatnak. Miért esett a választásod erre a témára?

Az esztergomi középkorról szerettem volna írni. Kevésbé vészterhes kort kerestem, így esett a választásom III. Béla uralkodásának idejére, aki szenvedélyes solymász volt, a pénzeire is sólyommotívumot vertek. Regényíráskor minden fellelhető információt begyűjtöttem a madarak tartásáról és a vadászatról, solymászok voltak segítségemre, akik minden kérdésemre válaszoltak, és megengedték, hogy testközelbe kerüljek a madarakkal.

Sok író a saját élete drámáiból merít inspirációt. Neked voltak olyan mélypontok az életedben, amelyek hozzáadtak a személyiségedhez, az alkotómunkához?

Egy írót nem lehet definiálni a krízisei és tragédiái nélkül.

Füst Milán mondta, hogy a műalkotáshoz két dolog kell: látomás és indulat.

A látomást a néprajzból, orvostörténelemből, történelemből merítem, az indulat pedig a személyes fájdalmakból ered. Ahhoz, hogy az ember eljusson arra a pontra, hogy egy hosszú prózát meg tud fogalmazni, át kell esnie a magánéletében is olyan megpróbáltatásokon, amelyekből aztán kitartás származik. Én válás után egyedül maradtam két kisgyermekkel, nagyon nehéz volt. Évekig nem találtam magamra, de végül a regényírás segített tovább lépnem. Ezért is tekintem egyfajta küldetésnek: rádöbbentett, hogy ezek a dolgok nem először, és nem csak velem történtek meg, és talán ez a felismerés másokat is átvihet az élet kihívásain.

„A Sulinyugi program küldetése, hogy megtanítsuk a legkisebbeket – a 4 és 12 év közöttieket –, a tanárokat és a szülőket arra, hogyan tudják egyszerű, hatékony módszerekkel kezelni a feszültséget.

Mi minden egyes iskolai foglalkozásunkon tudatosítjuk a gyerekekben, hogy a stressz nem valamiféle szégyellnivaló dolog – mindannyiunk életében jelen van, de kezelhető.

Ennek módszereit tanítjuk meg a Nyugi, Guido! mesével, amely mind nyelvezetében, mind a benne foglalt technikákban igazodik az ő kis világukhoz” – kezdi Szigeti Réka egészségfejlesztő szakpszichológus, coaching-pszichológus, a Sulinyugi program szakmai vezetője.

Mint mondja, régóta tervezték már ennek az online is elérhető foglalkoztató mesének az elkészítését, amely olyan a gyerekeknek, mint egy „lelki hamuban sült pogácsa”. A gyakorlatok köré kerekített történetet Sárvári Györgyi meseíró, pszichológus írta, ő találta ki a főszereplő gyíkocskát is, az illusztrációk pedig László Zsuzsi munkáját dicsérik, aki korábban a Sulinyugi honlapjának kialakításában is pro bono segített.

Relax hüllő módra

Guido rögtön a mese elején megszólítja a gyerekeket:

„Általában játékos, vidám gyík vagyok, de most lefagytam.
A gonosz fekete boszorkány jégbe borított. Nehezen veszem a levegőt, és olyan
mintha ólomból lennének a lábaim, a fejem is zúg. Pocsékul érzem magam. Te
ismered ezt az érzést. Segítesz nekem, hogy kiszabaduljak a jég fogságából? Én tudom, hogyan menekülhetnék meg, de szükségem van a segítségedre.”

„Amikor stressz ér bennünket, van, hogy lefagyunk, és ilyenkor sokszor tapasztalhatunk dühös, agresszív kiborulásokat is. Ezeknél a reakcióknál az úgynevezett hüllőagy (agytörzs), az agyunk ösztönös reakciókat aktiváló része lép működésbe.

A jégbe fagyott kis Guidónak a gyerekek abban segíthetnek, hogy ne csak a hüllőagyát használja.

A különböző játékos gyakorlatok elvégzésével (ilyenek a hasi légzés, a progresszív izomrelaxáció, a firkálás, a színezés, az éneklés) őt szabadítják ki a dermedtségből, miközben megtanulják, mit tehetnek, hogy enyhítsék a feszültségüket” – magyarázza a szakember.

 „Voltál már olyan mérges, hogy a kezed ökölbe szorult? Szorítsd ökölbe most újra! Aztán feszítsd meg a karod izmait úgy, ahogy az előbb az öklödet megszorítottad! Most jöjjön a karod, a vállad, a hasad, a lábad és igen, már minden izmod megfeszül! Hű, de furcsa érzés! És figyelj, most jön a furfang! Egy hirtelen mozdulattal puff, engedd el a szorítást! Azaz! Hadd törjön a jégpáncél! Alig hiszem el, de már csak a lábamat és a farkincámat kell kiszabadítani!”

(Progresszív izomrelaxáció a 4. oldalon)

Kép

Részlet a Nyugi, Guido! mesekönyvből

Visszakapják a kontrollt a kezükbe

A szakember azt tapasztalja, hogy meglehetősen nagy stressz nehezedik mostanában a legkisebbekre. A nagyvilágban zajló történések híre hozzájuk is eljut, és ezek még akkor is traumatizálhatják őket, ha közvetlenül nem is érintettek, nem beszélve a felgyorsult, pörgős világról, amelyben élnek és teljesíteniük kell. Fokozottan igaz ez a fogyatékos gyerekekre.

„A megfelelési kényszer, az indulatosság és a szorongás sok esetben nem a tanár és a szülők miatt generálódik bennük, előjöhet anélkül is, hogy bármilyen külső nyomás érné őket.

Leginkább a dolgozatok és az érdemjegyek miatt stresszelnek, de az is feszültséget kelt bennük, hogy az egész napjuk be van osztva: iskolából különórákra járnak, majd estig házi feladatot írnak.

Guido meséjén és a játékos gyakorlatokon keresztül a gyerekek újra visszakapják a kontrollt a kezükbe, enyhül a bennük lévő feszültség, és megtanulják strukturálni a saját idejüket úgy, hogy helye legyen benne az énidőnek, a kikapcsolódásnak is” – magyarázza Szigeti Réka.

Ne erőltessük!

A Nyugi-meséhez készült egy instrukciós lap is, amely további fontos tanácsokkal és praktikákkal látja el a szülőket és a pedagógusokat. Például, hogy adjanak megerősítő visszajelzést a gyereknek, illetve, hogy ne erőltessék a foglalkoztató füzet használatát. Ha a gyermek épp szaladgálna vagy a plüssével játszana, akkor engedjük ezt meg neki.

„A mese elolvasása, megbeszélése, valamint a gyakorlatok kipróbálása, elsajátítása után bármikor elővehetők, mozgósíthatók a korábbi tapasztalatok, visszacsatornázhatók az élmények a későbbi esetleges stresszhelyzetekbe vagy krízishelyzetekbe, legyen szó egy iskolai balesetről, egy baráttal való összeveszésről vagy egy iskolaváltásról” – zárja a pszichológus.

A 4–12 éveseknek szóló foglalkoztatót úgy állították össze, hogy a gyakorlatok egy felnőtt segítségével, szakember bevonása nélkül is elvégezhetők legyenek, egyéni vagy akár csoportos formában. A foglalkoztató lapok az instrukciókkal együtt ingyenesen letölthetők a Sulinyugi honlapjáról: https://sulinyugi.hu/letoltheto-anyagok

A Tisztviselőtelep csendes kis házában tömött könyvespolcok árulkodnak az itt lakóról. „Könyvtáros voltam – kezdi Márika –, nem vettek fel az egyetemre, a klerikális beállítottságom miatt. A Szabó Ervin Könyvtár igazgatója nagy párttag volt, de éppen szabadságon volt, amikor felvettek. 40 évesen szerezhettem meg a könyvtár szakos diplomát a főiskolán, felajánlották, hogy menjek egyetemre, és két év múlva lehetek könyvtárigazgató. Mondtam, hogy erre nem vágyom – akkor volt már két gyerekem. Aztán tíz évig a Széchenyiben, húsz évig a fogorvosi könyvtárban, még tíz évig a Központi Könyvtárban és két évig az állatorvosiban dolgoztam.”

Kérdezem, hogy a könyvtáros a könyvtárban a maga örömére is tud-e olvasni. „A Szabó Ervinben igen – feleli –, ott szoktam rá a krimikre. Aztán a fogorvosoknál már csak szakkönyveket.

Ott kellett az angol, a német, szerettem az egészségügyi társaságot, csak nagyon csúnyán beszéltek. Ott tanultam meg ezeknek a szavaknak a jelentését. De egy idő után ők is figyeltek rám, »Mári itt van, ne beszéljetek csúnyán!«”.
Márika lányának és fiának négy-négy gyereke van. A négy lány és négy fiú unoka közül, aki férjhez megy vagy megnősül, már kapja is a Képmás-előfizetést a nagymamától. „Mindegyik szereti, – meséli –, van egy olyan unoka-menyem, aki kérdezgeti, nekem megjött-e már a Képmás.” Azért számomra nem olyan egyértelmű, hogy az egy, sőt kettővel alattunk lévő generáció meg is fogadja a tanácsunkat, hogy mit olvasson. Miközben hallgatom, igyekszem kilesni a titkot én is. A tizenegy dédunoka is jelzi (és karácsonyra a szám várhatóan már 13-ra nő), hogy Márika valami fontosat nagyon jól át tudott adni két gyermekének a családról. Unokáját, Csabát is faggatni kezdem, szerinte hogy lehet ilyesmit átadni generációkon át. „Szerintem fontos, és anyunál is így volt, hogy mindig nyitva van az ajtó, és mindig, ha jön valaki, nem is feltétlenül csak családtag, hanem például a barátok, akkor szívesen látjuk. És ezt anyu innen hozta – mutat körbe az unoka a lakásban –, a nagyszülőkhöz bármikor átmehettünk a szomszédba. És mindig volt süti.” Arra is volt példa, hogy a nyolc unoka kikönyörögte, hadd aludjanak egyszerre mindannyian a nem túl nagy lakásban. „Sokat voltunk velük a férjemmel Balatonon meg Sopronban is – emlékszik vissza Márika –, együtt is a négy kisfiúval, és remek játékot találtak ki: amikor ebédelni indultunk volna, elbújtak a bokrokba… Már mindenkit megszólítottunk, nem látták-e őket.

Minden évben egy hetet voltunk velük Balatonon, mert az volt a mániánk, hogy mind a két házaspárnak legalább egy évben egyszer egy hetet biztosítani kell, hogy kettesben elmehessenek valahova.”

A múltkor Leányfalun egy lelkigyakorlaton Osztie Zoltán atya megjegyezte, milyen szép a Szekér család. Erre Márika azt felelte, ebben neki is van valami érdeme. Aztán hazament, és eszébe jutott, nem illene így dicsekedni. Írt is egy sms-t az atyának, hogy elnézést, hogy megint dicsekedett. „Zoltán atya visszaírt, hogy »ami igaz, az igaz, a te családod, neked is van ebben érdemed«. Úgyhogy ebben maradtunk” – fejezi be a történetet a büszke dédnagymama.

Kép

Kép: Jónás Jácint

Egyetemista unokáját – aki állítólag hétévesen rávágta a mi szeretnél lenni kérdésre, hogy nyugdíjas – arról kérdezem, elképzelte-e már, milyen nagypapa lesz. „Hát remélem, hogy olyan, mint az enyém volt. Nagyapám pipázott, ezért én is meg akartam tanulni pipázni.” „Az volt a mondása, hogy a pipa az a feleség, azzal törődni kell, a cigaretta csak szerető. De egyelőre szerencsére egyik sem dohányzik” – teszi hozzá a nagymamája, majd komolyabbra fordítva elmeséli, a legidősebb unokája azért lett történész, mert a nagypapa úgy tudott a történelemről mesélni. És a nővére is ezért lett történelemtanár.

„Végigéltük a háborút, ötvenhatot, az átkost, a könyvekből nem lehet megtudni mindazt, amit egy nagyszülő elmesél. A másik, ami nekem alapvető, ha már a nevelésről beszélünk, a példa. Sokkal többet számít a példa, mint ha szóban akarod meggyőzni őket.

Amikor mi szülők voltunk, nem volt utazás, nem volt sok pénz, de szerettük egymást, együtt voltunk. Azt hiszem, talán gyereket nevelni könnyebb nehezebb körülmények között.”
Amikor búcsúzunk, Márika még elmeséli, hogy amikor könyvtárosként egy svájci kiadó az online folyóiratot ajánlotta, mert az olcsóbb, ő azt felelte: „És mi lesz, ha elromlik az a masina?” Hisz elromlott például a mikrofilm is, egy 100 éves Pesti hírlap viszont ma is olvasható. És a svájci kiadó azt felelte, hogy igaza van, mert könyvhöz még áram sem kell, elég a gyertya. „A nyomtatott könyv nem olvasnivaló, hanem kincs” – szögezi le a könyvtáros vendéglátónk, majd hozzáteszi: „Számomra a Képmás is az, és kimondottan szerepe volt az elveim megtartásában. Jó volt azt érezni, hogy ugyanúgy gondolkodnak a »képmások«, mint én.” 

Ez a cikk a Képmás magazin 2022. novemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Ez a cikk a Képmás magazin alapításának 20. évfordulója kapcsán készült. A sorozat többi cikkét ide kattintva olvashatja el.

Aki szegény, az vékony?

„Nem lehet erre a kérdésre egyértelműen igent vagy nemet mondani, mert sok mindentől függ a válasz. A testsúly alakulásában a táplálkozási szokások és a fizikai aktivitás mellett szerepe van a jövedelemnek, de nem kizárólagosan. Például olyan szociodemográfiai tényezőknek, mint az iskolázottságnak is köze lehet a tápláltsági állapothoz, de nagyon fontos a mentális jóllét is, vagy hogy milyen prevenciós lehetőségek és egészségügyi szolgáltatások vannak egy adott térségben, s hogy egyáltalán ezeket igénybe veszik-e" – mondja Shenker-Horváth Kinga dietetikus, táplálkozástudományi szakember, az Eisberg Hungary Kft. dietetikusa.

A globális infláció mellett egyre kevesebben engedhetik meg maguknak azt, hogy egészséges élelmiszereket vásároljanak, különösen az alacsony jövedelmű családoknál állhat fent ez a probléma. Asztalukra sokszor zsiradék, cukros nassok és tésztaféle jut, hús, tejtermékek, zöldség és gyümölcs helyett. Ezeknek az élelmiszereknek az egyoldalú fogyasztása tápanyaghiányos étrendhez vezet, ami növeli különböző betegségek kockázatát, és negatívan befolyásolhatja a gyermekek tanulási képességét is. Azok a családok, akik nem a tehetősebb réteghez tartoznak, általánosságban sajnos nem jó minőségű, tápanyagokban szegény élelmiszerekben, ételekben gondolkodnak. Egyre többen vannak olyanok is, akik hiába akarnak zöldséget vagy gyümölcsöt venni, nem tehetik meg, hiszen sokat drágultak ezek az élelmiszerek is. Sok szülő, miközben gyermekeinek igyekszik továbbra is egészségesen és változatosan főzni, a saját táplálkozásában már „igénytelenebbé” válik, vagy egyszerűen azt eszik, amit éppen meg tud fizetni. Azonban olyan családok is vannak, akik kevesebb pénzből is igyekeznek egészségtudatosan vásárolni és étkezni.

Mi a helyzet a tehetősebbekkel?

A középosztálytól felfelé is jelentkezik már az árérzékenység, de körükben még, ha drágul is a zöldség, a gyümölcs, akkor is vesznek belőlük. Vannak, akik továbbra is keresik a bioélelmiszereket, illetve figyelnek a táplálkozásukra, kevesebb zsíros, sós és cukros élelmiszert fogyasztanak, próbálnak változatosan étkezni. Persze sokszor lehet a tehetősebbeknél is találkozni azzal, hogy a kényelmi, feldolgozott élelmiszereket és a gyorséttermi ételeket részesítik előnyben.

„Amit biztosan ki lehet jelenteni, hogy kevés pénzből is lehet egészségesen és sok pénzből is lehet egészségtelenül táplálkozni” – vallja a dietetikus szakértő.

Egészséges és pénztárcabarát praktikák a dietetikustól

• Használjuk fel a kuponokat, figyeljük az akciókat, nézzünk szét a diszkontláncok és élelmiszerüzletek saját márkás árui között, mert olcsóbbak, és hasonló minőséget nyújtanak, mint a nagy márkák termékei.
• A nagyobb kiszerelésű élelmiszerek egységáron kedvezőbbek, így érdemes a bevásárlások alkalmával ezzel is számolni különböző termékek esetében.  
• Jól jöhetnek a fagyasztott áruk, hiszen ezek olcsóbbak és mindig betakarítást követően, szezonálisan fagyasztják le őket, vagyis kevésbé fenyeget a tápanyagveszteség veszélye. A fagyasztott bogyós gyümölcsöket adagolhatjuk például forró zabkásához, adhatunk a lecsóhoz és a pörkölthöz fagyasztott spenótot, vagy pároljunk meg bármilyen fagyasztott zöldséget köretként egy kis olajon, vajon vagy margarinon, ha az van otthon!
• A pazarlás elkerüléséhez nem árt tisztában lenni az alábbi termékek eltarthatóságával a fagyasztóban: 
  a tej 1 hónapig áll el,
  a felvágottak 1-2 hónapig,
  a főtt-sült és a nyers húsok 2-3 hónapig
  a nyers halak 2-4 hónapig
  a kenyér 3 hónapig
  a vaj 3 hónapig
  a fűszernövények 3 hónapig
  a gyümölcsök 6 hónapig
  a zöldségek kb. 1 évig

A felmérések azt mutatják, hogy az infláció nem rúgta még be annyira azt a lélektani határt, amitől az emberek visszafognák az élelmiszerpazarlást. A penész megjelenése a különböző élelmiszereken például nem minden esetben jelenti azt, hogy ki kell dobnunk az egészet. Az alacsonyabb víztartalmú, kemény húsú zöldségek (pl. sárgarépa, cékla, zeller, burgonya, pasztinák, csicsóka) esetében a penészes részt kb. 3 cm sugarú körben ki lehet vágni, és bátran lehet a maradék részt fogyasztani. Ez érvényes a kemény sajtokra is. A penészes, magas víztartalmú zöldségeket, gyümölcsöket, lágy, szeletelt sajtokat és a pékárukat viszont már tényleg ne fogyasszuk el. Ha látjuk, hogy a banánok kezdenek túlérni, inkább tegyük azokat egy mélyhűtő zacskóba, hiszen remek turmixalapot képeznek, sőt, még egészséges házi fagyit is készíthetünk belőlük. Így nem dobunk ki feleslegesen élelmiszert, és ezáltal pénzt az ablakon.

Kép

Kép: Freepik

• Manapság a hüvelyesek, mint a lencse-, a borsó- és a babfélék még viszonylag olcsónak számítanak, és tápanyagtartalom szempontjából is nagyon értékesek. Magas a fehérje- és rosttartalmuk, valamint bővelkednek vitaminokban és ásványi anyagokban. Érdemes kipróbálni, ha például a spagettihez darált húsból csak a recept szerinti mennyiség felét használjuk, amit lencsével egészítünk ki.
• A zabkása tápláló és olcsó, reggelire remek választás lehet a szendvicsek vagy a tojásos ételek mellett. Bármilyen megmaradt gyümölccsel feldobhatjuk, tej és joghurt helyet használhatunk vizet és ízesíthetjük fahéjjal vagy házi lekvárral.
• Próbáljunk ki különböző szénhidrátforrásokat, mint például a kölest, a kuszkuszt és a hajdinát, amelyeket ugyanolyan könnyű megfőzni, mint a rizst, de több élelmi rostot, vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak a fehér rizshez képest.
• Érdemes tavasszal és nyáron felkutatni a szedd magad lelőhelyeket, amelyek friss gyümölcsök saját kezű beszerzésére kiválóan alkalmasak. Ilyen földeken a gyümölcsök szedése töredékébe kerül, mint ha egy zöldséges standnál vásároltuk volna meg őket. A legjobb, ha többen összeállnak, ládákat vesznek, s annyi gyümölcsöt szednek együtt, ami belefér, aztán otthon következhet a befőzés, hogy legyen télire is lekvár.
• Vásároljunk piacokon is, és keressük a helyi, idényjellegű termékeket! A friss, szezonális áru a legmagasabb tápanyagtartalommal rendelkezik, ezeknek a legfinomabb az íze, és szezonjukban a legolcsóbbak, valamint helyben teremnek meg, nem utaznak földrészeken át, így még a fenntarthatóság fontos célkitűzése is érvényesül.

A globális infláció miatt egyre több háztartásban jelenthet problémát, hogy mi kerüljön az asztalra a hónap végén, főként, ha gyermekek is vannak a családban, de ilyenkor sem szabad kétségbe esni, mert mint látjuk, megfelelő tervezéssel és kis odafigyeléssel nem kell feltétlenül vagyonokat költeni arra, ha valaki egészségesen akar étkezni.

A kocka maga a remény

Rubik Ernő édesanyja, aki a második világháború idején szerettei többségét elveszítette, a fiánál művészibb lelkületű ember, költő volt, ám a Rubik-kocka színes-elegáns megjelenését az ő művészi szemei is díjazták. A fiú inspirációja ugyanakkor inkább az édesapától, idősebb Rubik Ernő nemzetközileg is elismert vitorlázórepülő-mérnöktől származott, akitől ifjabb Ernő korán eltanulta az eredményes munkához szükséges kitartást, apja ugyanis olyan ember volt, akit semmi nem gátolt meg annak véghezvitelében, amit eltervezett. Ernőben persze az édesanya is maximálisan bízott – a világ legtehetségesebb gyermekének tartotta.

Kép

Idősebb Rubik Ernő és az általa tervezett Rubik M-19 túrarepülőgép 1939-ben – Forrás: Fortepan/Lissák Tivadar

Hogy tehetsége kiaknázásában mennyit segítettek a magyar iskolák, azt pedig maga a feltaláló nem felejti el sosem megemlíteni: hálás a tanárainak.

Egy interjúban azt mondta: „A kocka reményt ad nekem arra, hogy az emberek képesek megoldani a problémáikat”.

A Rubik-kocka tehát valahol a megoldhatatlannak tetsző életfeladatok túlélésének a szimbóluma is.

A találmány ötlete szinte a semmiből jött: az akkor 30 esztendős építész-professzort egyszerűen érdekelte, hogyan lehetne apró kockákat összeösszekapcsolni úgy, hogy azok külön-külön is mozoghassanak. Azóta a kis kockákból általa összeállított nagyobb kockát a földön minden hetedik ember tartotta már a kezében, a feladvány megoldásáig persze korántsem jutottak el mind.

A feltaláló onnan hozhatta mindehhez a kreativitását, hogy elmondása szerint már gyerekként is jellemzően magányos típus volt, ám sosem unatkozott, mert imádta a játékokat. Minél nehezebb kihívást jelentettek, annál inkább foglalkoztatták a fantáziáját. „Remélem, most is hasonló vagyok, csak akkoriban okosabb voltam” – jegyezte meg magáról nemrégiben félkomolyan. Jó egybeesés, hogy amennyire őt gyerekként motiválták a kihívások, annyira nem hagytak nyugodni másokat sem, akik évtizedekkel később találkoztak a Rubik-kockával. Pedig a szakma eleinte nehezen eladhatónak gondolta a találmányt, de Rubik hitt benne, és kihíváskeresése találkozott mások hasonló igényével.

„A kocka igazából az egyszerűség és a bonyolultság keveréke” – adott rövid jellemzést. Egy percbe (sem) telik megtanulni játszani vele, azaz forgatni, ám egy életen át tartó feladat lehet profi szintre fejleszteni a színek kirakását. Aki fogékony rá, azt a játék mindig új felfedezésekre vezeti. Rubik azt is kiemelte a kocka kapcsán, hogy a dizájnja remek példa arra, hogyan lehet valamit úgy megtervezni, hogy a céljának pontosan megfeleljen, ám annál egy fokkal se legyen több vagy hivalkodóbb. Ez a megállapítás egy kicsit továbbgondolva akár a feltaláló életfilozófiájaként is értelmezhető.

Rubik Ernő 1980-ban – Forrás: Fortepan/Szalay Béla

A kocka az örök fiatalság

Rubik a Magyarországon eredetileg Bűvöskocka néven forgalomba került találmány legelső prototípusait saját maga készítette kézzel, akkor még fából. Mivel már a Budapesti Iparművészeti Főiskolán tanított, a kockát először a tanítványainak mutatta meg, akik körében rendkívül népszerű lett, így mert továbblépni vele a szabadalom irányába.

Hat éven belül, azaz 1980-ban a kocka már az egész világon forgalomban volt, és a nyolcvanas évek kultúrájának egyik meghatározó eleme lett.

A mai napig mintegy 350 millió eredeti darabot és becslések szerint nagyjából 50 millió hamisítványt értékesítettek belőle. A világ legkelendőbb játékaként körülbelül 50 könyvet írtak a kocka rejtélyének megoldásáról. Miközben forgatjuk, nem is gondolnánk, mi mindent jelképez a felfedezője számára is: Rubik szerint a kocka a harmóniakeresést éppúgy szimbolizálja, mint ahogy az ember tökéletességre törekvését is. De valahol a férfiasságot, illetve az örök fiatalságot is, hiszen a Rubik-kocka szilárd, ám barátságos jelenség, tartása van, és csak rajtunk múlik, megfelelő türelemmel mivé formáljuk.

Rubik számára az is fontos, hogy hivatását, az építészetet elhatárolja a feltalálói profiljától. „Egy háznak sosem szabad rejtvénynek lennie” – jelentette ki. Ott fontos, hogy minden megoldás egyből kéznél legyen, mert az ember nem a házban lakik, hanem a házzal együtt él. S mivel azt tartalommal, érzelmekkel is megtölti, a tervezéskor fontos teret hagyni a majdan benne lakó fantáziájának is.

Azt Rubik sem bánja, hogy a kockát az ő nevével ismerte meg a világ – talán azt sem, hogy a nevét sok más munkája ellenére főként a kockáról ismerik. Sőt, reméli, hogy a mai generáció sem veszíti el az érdeklődését iránta. Több ezer alkalmazás létezik ma már, amelyek okoseszközökön foglalkoznak a Rubik-kocka rejtélyével, és próbálják segíteni a gyerekeket a kirakásban. Ezeknek persze főleg úgy van varázsa, ha közben az illető a kezébe veszi a kockát is, és nyomban próbálkozik a megoldással. A megoldással, ami a feltalálónak ma nagyjából egy percébe kerül, elmondása szerint ennyi idő alatt tudja kirakni. Ahogy ő is megjegyezte: korosztályában alighanem a leggyorsabbak közé tartozik.

Kép

Kockavariációk – Forrás: Pixahive

A kocka az élet megoldása

Rubik ugyanakkor azt is elismeri: ő sosem a sebességre ment, ennyire szerinte nem kell komolyan venni egy játékot. „Az emberek többsége a legtöbb dolgot túl komolyan veszi, emiatt nem élvezik az életet” – vélekedik. – Pedig csak akkor élvezheted igazán a játékot magát, ha nem különösebben bánod, hogy nyersz vagy veszítesz benne. Én például a kudarcaimból tanulok a legtöbbet, azokon át lehet sikert elérni.” Érdemes elgondolkodni a szavain, de kalapot emelni a rekorderek teljesítménye előtt is, akik akár másodpercek alatt kirakják a kockát, vagy például – ez is megtörtént eset – úgy raknak ki egymás után harminc Rubik-kockát egy kézzel, hogy közben végig hulahoppkarikáznak is.

Számunkra, átlagemberek számára ennél is nagyobb adomány, hogy a Rubik-kocka – és ezt megint csak a feltalálójától tudjuk – megtaníthat a nagyobb feladatokat kis lépésekben teljesíteni.

Ez össze is köthet minket másokkal, ahogy Rubik Ernőt is összeköti több millió emberrel a világon. „Mintha valami mágneses erő működne köztünk. A találmányom kapcsán úgy érzem, hogy nem vagyok egyedül a világon, hiszen sokan szeretnek ugyanazon a szinten feladatot megoldani, mint én.”

Rubik Ernő a kockával elért sikereivel párhuzamosan 1983-ban megalapította a Rubik Stúdiót, ahol bútorokat és további játékokat tervezett. Ismertebb játékai lettek még a kígyó, a bűvös négyzetek, a bűvös dominó, a sudokube és a Rubik-óra is, valamint a 2009-ben Rubik’s 360 néven kiadott Rubik-gömb. Később, már a Magyar Mérnöki Akadémia elnökeként létrehozta a Nemzetközi Rubik Alapítványt, hogy támogassa a különösen tehetséges fiatal mérnököket és ipari tervezőket.

Jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára, közben játékszoftverek fejlesztésével és építészeti témákkal is foglalkozik, illetve a stúdióját vezeti. Halhatatlan magyarokról elnevezett díjakat is átvehetett: Gábor Dénes-díjat (1995), Jedlik Ányos-díjat (1996), valamint Kossuth-díjat (2007), Prima Primissima-díjat és A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal (mindkettő 2010) – a felsorolás korántsem teljes. Rubik Ernő fia, Rubik Ernő Zoltán zeneszerző, dzsessz-zongorista, aki egy kicsit nagymamája vonalát, a művészi vénát viszi tovább a családban.

Sok ezer Rubik-kockából nyílt kiállítás Brüsszelben
„A kocka sok minden, de ami – számomra legalábbis – a legfontosabb, egy műalkotás. Mindenkihez szól, összehoz minket abban az egyetemes törekvésünkben, hogy rendet teremtsünk a káoszból” – többek közt ezekkel a szavakkal ajánlotta a közönség figyelmébe Rubik Ernő feltaláló a brüsszeli MIMA-múzeumban (Millennium Iconoclast Museum of Art) bemutatott „Invader Rubicubism” című kiállítást a szabadeuropa.hu beszámolója szerint. A cikk megjegyzi, hogy a múzeum boltjában hármasával vásárolják az emberek az ikonikus magyar találmányt. A kiállítás lényege: Invader, a világhírű névtelen művész a Rubik-kockák egyik oldalát úgy állította be, hogy egymás mellé-fölé helyezve őket együtt egy-egy képet alkossanak. A képek mobiltelefon kameráján át szemlélve jobban összeállnak, mint szabad szemmel. Több mint száz alkotás – lemezborító, van Gogh-motívum, híres futballista, filmfőhős – látható a múzeum négy emeletén. A kiállítás 2023. január 8-áig látogatható.

Források:

• Rubik Ernő Cubed: The Puzzle of Us All című könyve
• https://www.theguardian.com/books/2020/sep/13/erno-rubik-the-cube-gives-me-hope-people-can-solve-their-problems-and-survive
• https://www.npr.org/2020/10/08/915866139/rubiks-cube-inventor-writes-a-new-book-it-s-full-of-twists-and-turns
• https://konyvesmagazin.hu/friss/rubik_erno_kocka.html
• https://hu.wikipedia.org/wiki/Rubik_Ern%C5%91_(j%C3%A1t%C3%A9ktervez%C5%91)

Bortermő vidék nagy múlttal

A Szekszárdtól Bátaszékig követhető szőlőtermő dűlők már az ókorban is messze földön híresek voltak. Később, a 19. század végén Európa egész területére szállították innen a szekszárdi vöröset, még Franciaország is nagy mennyiségben vásárolt belőle, mivel – mint mondták – az ottani bor minőségével egyedül a szekszárdi ért fel. Liszt Ferenc Szekszárdon járva többször is megízlelte a bort, sőt még IX. Pius pápának is kedveskedett vele 1865-ben, az egyházfő pedig ezeket a szavakat írta róla: „ez a szekszárdi bor tartja fenn egészségemet és ép kedélyemet".
Mitől olyan különlegesek a szekszárdi borvidék borai? Egyrészt a Szekszárdi-dombság vastag, magas mésztartalmú lösztakarója kitűnő alapot biztosít a kékszőlők termesztésének, és gazdagabb, komplexebb íz­világot kölcsönöz a bornak. A változatos domborzati viszonyok, a sajátságos, napfényben gazdag klíma pedig tökéletes feltételeket biztosít a szőlőnek és kifejezetten kedves a vörös fajtáknak. Ezt már az ókori rómaiak is észrevették, akik a mai Szekszárd helyén fekvő római településen és környékén éltek, és a harc mellett a lakomák mesterei voltak. 

Múltra épült jövő

„Már az ókori rómaiak is tudták, amit mi is tudunk 2000 évvel később: hogy milyen jó a szekszárdi szőlőhegyen megpihenni, és a napsütötte dombok között elterülő szőlők árnyékában egy csodás harmóniával teli bort kortyolva felidézni a hely szellemét” – mondja Horváth István.

Borászata a régi, egészen az ókorig visszanyúló hagyományok ápolását tűzte zászlajára: „Szeretném közelebb hozni a 2. század ókori kultúráját jelen korunkhoz minőségi palackos borok formájában.

Ezt tükrözi a jelmondatunk is: »Egy csepp 2. század, egy csepp 21. század«. A 2. században, nagyjából Hadrianus császár uralkodásának idején élte virágkorát ez a térség. A boraink ehhez hűen mind latin elnevezéssel kerülnek forgalomba.
A kezdetektől kutattam, hogy mi lehetne a borászatom »zászlós« bora. Én ezt a Cabernet Franc-ban mint fajtaborban találtam meg. Az első Cabernet Franc-om 2018-ban készült, és a dicső hadvezér, Hadrianus császár nevét viseli.”

Kép

Kép: Páczai Tamás

Mitől kézműves a kézműves bor?

„Maximális szakmai odafigyelés mellett igyekszünk minden munkafolyamatot kétkezi munkával végezni, innen ered a kézműves borászat elnevezés – persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem hagyható el a modern technológia bizonyos folyamatokból. A kézművesség egyben a magas minőségi kategória védjegye is” – meséli István.

A szőlő az egyetlen olyan gyümölcs, amely mindenféle beavatkozás nélkül, saját maga is képes az erjedésre. Igaz, a spontán erjedést a borászok nem várják meg, a megfelelő végeredmény érdekében élesztők bevonása és a megfelelő hőmérséklet biztosítása szükséges, amivel  szabályozható az erjedési folyamat.

Fehér vagy vörös?

„Szekszárd klimatikus tényezői inkább a vörösborkészítésnek kedveznek, de löszös talaján bizonyos fehérszőlő-fajták is jól érzik magukat. És mivel nagy a kereslet a fehérborokra, a mi borászatunk is készít kétféle fehéret: Sauvignon Blanc-t és Chardonnay-t. Bár egy alapvetőn vörösboros vidéken mindig is a vörös marad a király” – mondja István. 
Az Alisca tulajdonosának két nagy kedvence van: az egyik az Aura nevű könnyedebb cuvée, amely Zweigelt, Kékfrankos és Merlot házasításából született. A másik nagy favorit pedig egy Cabernet Franc fajtabor, a Hadrianus nevű, amely karakterességével, egyben gyümölcsösségével és telt, csokoládés ízvilágával veszi le a lábáról a kóstolót. „Ez a borfajta igényli azt, hogy ne csak felbontsuk, hanem az ünnepi asztal bora legyen. A Cabernet Franc-unk Hadrianus néven kerül forgalomba, mert valljuk, hogy »nekünk is jár néha annyi, mint egy császárnak«.”

Borkóstolás lépésről lépésre

„A kóstoltatást mindig könnyedebb fehérborokkal indítjuk: Sauvignon Blanc-nal és Chardonnay-val, majd a Diva Sabina kékfrankos rozénkkal vezetjük át a vörösborokhoz a kóstolókat. Ezt követően folytatjuk a sort egy visszafogott kékfrankossal, az Antoninus-szal. Ezután két házasítás következik: egy testesebb Merlot-Kékfrankos fás, erősebb jegyekkel, majd egy Aura névre keresztelt Zweigelt-Kékfrankos-Merlot házasítás, amellyel több térségi és országos borversenyen is aranyérmet nyertünk” – magyarázza István. „Az Aurelius egy karakteres Cabernet Sauvignon, több mint egy évet töltött tölgyfahordóban, és éppen ezért igen kerek, illatában és ízében. Az Intuitio nevű házasításunk pedig egy Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc és Merlot válogatás.”
És végül mivel is koronázhatnák meg méltóképpen a borkóstolást, mint a pincészet csúcsborával, a Hadrianus-szal? Mert ahogy a mondás tartja: „Néha nekünk is jár annyi, mint egy császárnak.” 

aliscaboraszat.hu

Támogatott tartalom

Pedagógusként kezdted a pályafutásod. Hogyan jutottál el a katedrától a segítő szakmáig?

Fizika–kémia tanári szakot végeztem, pár évig tanítottam is. Nagyon szerettem, mindig vártam a nyári vakációk végét. De miután összeházasodtunk a férjemmel, és születtek egymás után a gyerekek – az első nem volt még hároméves, amikor világra jött a harmadik –, úgy döntöttünk, inkább otthon maradok a gyermekeinkkel. El tudtam volna képzelni a pedagógusi pálya folytatását, de úgy hozta az élet, hogy 1993-ban Dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Magyar Református Egyház akkori püspöke felkérte a férjemet a szenvedélybetegekkel való munka elindítására, így jött létre a Református Mentő Misszió.

Abban az időben egyáltalán nem volt Erdélyben ilyen jellegű szolgálat, ez tehát úttörő munka volt.

Az első években csak önkéntesen vettem részt a mentőmisszió munkájában, aztán megszerettem és átprofilálódtam, a segítő szakma felé vettem az irányt. Elvégeztem a szociális munkás szakot és családterápiás, illetve addiktológiával kapcsolatos képzéseket, hogy érdemben részt tudjak venni a szenvedélybetegekkel való munkában.

Férjeddel közel 30 éve hoztátok létre a Bonus Pastor Alapítványt a függőséggel küzdőknek. Mesélnél kicsit a kezdetekről?

1993-ban kiutaztunk Magyarországra megnézni, hogy működik ott a mentőmisszió. Dömösön részt vettünk egy kéthetes terápián, ennek mintájára kezdtük el itthon is a 12 napos terápiás programot a Bonus Pastor Alapítvány égisze alatt. Akkor még nem volt lehetőségünk hosszú távú terápiás program elindítására, hiszen ehhez megfelelő épületre lett volna szükség. Amikor ez megadatott, anyaországi rehabilitációs központokat látogatva kerestük azt a felépülési programot, amellyel szívesen dolgoznánk majd a Rehabilitációs Otthonunkban. Így találtunk a Portage-programra Ráckeresztúron és Zsibriken. Ez a felépülési program Kanadából származik, és jó néhány rehabilitációs otthonban használják világszerte. A Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió munkatársaitól nagyon sok segítséget kaptunk, különösen a kezdeti években. Közös képzések, tapasztalatcsere, bátorítás, minden jól jött akkor. 2005 áprilisában kezdhette el az első felépülésre vágyó kis csapat a munkát a magyarózdi Drogterápiás Otthonban. Új fejezet volt ez a munkánkban.

Hogyan került Magyarózdra a Terápiás Otthon?

Egyik volt munkatársunkon keresztül kaptuk az ajánlatot, hogy jöjjünk ide, Ózdra. Akkor elég rossz állapotban volt az itt található Radák-Pekri kastély és a melléképületek. Az volt a vágyunk, hogy a kastélyt is felújítsuk, de ez sajnos mind a mai napig nem sikerült. A tetőzetet kicseréltük még az első években, ahogy megkaptuk a birtokot, de a teljes renoválásra még nem volt anyagi lehetőségünk. A Rehabilitációs Otthont a valamikori magtár épületében terveztük.

Isten csodájaként éltük meg, hogy ezt sikerült úgy felújítani és átalakítani, hogy otthont adjon a gyógyulni vágyóknak.

Az Otthonban keresztény lelkiséggel működtetitek a terápiákat. Ez mekkora erőt ad a gyógyulni vágyóknak?

A Terápiás Otthonba felekezettől, világnézettől függetlenül bárki bejöhet, nem kötelező kereszténynek lenni. A bejövetelnek egy feltétele van, hogy a segítséget kérő személy vállalja a függőségét, és akarjon változtatni ezen. Úgy gondolom, hogy a keresztény jelleg, a hit maga és a hitnek a felkínálása plusz erőforrást jelent. Az eredeti Portage nem keresztény program, ezt az elemet Ráckeresztúron adták hozzá, és mi örömmel vettük át, mert úgy gondoltuk, hogy aki be tudja engedni a szívébe Isten megmentő kegyelmét, az szabadító, megtartó erőt kaphat.

Kép

A Radák-Pekri kastély – Fotó: Horváth Levente

Az indulás óta hányan vettek részt hosszú távú terápián?

2005 óta több mint 560 személy vett részt ezen a terápiás programon. Jelenleg 16 lakó van az Otthonban, az évek során ez a szám hol több volt, hol kevesebb. Nem lehet megmondani, hogy mitől függ ez. Egy szenvedélybeteg nehezen veszi rá magát a terápiára, a tagadástól el kell jutnia a segítségkérésig. Ez nagyon nehéz küzdelem, de ez az első lépés a felépülésben.

Nemcsak függőknek, hanem a hozzátartozóiknak is szerveztek programokat.

Fontosnak tartjuk, hogy ne csak a szenvedélybeteggel, a családjával is legyen kapcsolatunk, őket is bevonjuk a felépülési folyamatba.

Merthogy a függőség nemcsak magát a beteget érinti, az egész család sérül benne.

A hozzátartozó, a társ, a gyerekek, valamilyen szinten mindenki részese a szenvedélybeteg játszmáknak. Ők is jöhetnek a 12 napos terápiára, és újabban van egy négynapos lehetőség is ismerkedni a terápiával azoknak, akik keresik a kiutat akár szenvedélybetegként, akár hozzátartozóként. Az utógondozói programokon szintén részt vehetnek a hozzátartozók is. Minden évben három konferenciát és egy hatnapos tábort szervezünk, ahol lehetőség van az aktuális problémákkal, elakadásokkal foglalkozni.

Az anyaországból is érkeznek hozzátok lakók?

Időről időre megkeresnek bennünket Magyarországról is. Hogy miért, azt pontosan nem tudnám megmondani. Volt, aki azt mondta, neki fontos szempont volt minél messzebb kerülni az otthonától, hogy ne legyen lehetősége könnyen elmenekülni. Magyarózd valóban a végek vége, az út innen csak visszafelé vezet, tovább nem. Meg kell fordulni.

Aki elindul a felépülésben, az egy más utat fog járni az életben, mint amit eddig járt.

Mire kell nagyon figyelned a munkád során?

A Terápiás Otthonban mindig új helyzetekkel, új emberekkel találkozom. Fontos, hogy ne egy kialakult séma szerint reagáljak, hanem nyitottsággal, türelemmel legyek jelen. Bár a Portage egy nagyon strukturált program, fontos, hogy személyre szabottan tudjak jelen lenni egy-egy lakó terápiájában, ott, ahol ő éppen tart. Rugalmasnak kell lennem, mert soha nem ugyanaz a történet, ahogy két találkozás sem lehet ugyanaz, hiszen a találkozások között egy csomó minden történik mindkettőnk életében.

Volt olyan, amikor úgy érezted, belefáradtál a munkádba?

Volt, amikor elfáradtam, talán a kiégés határán voltam. Akkor az segített, hogy két és fél hónapra kiléptem, és valami teljesen mást csináltam. Ez felfrissített, jólesett utána újra belépni a munkába. Megélek fizikai fáradtságot, de szeretem a munkámat, ha kipihentem magam, szívesen újrakezdem. Vannak nehéz napok, amikor sok minden történik, de végül is megtiszteltetésnek érzem, hogy részese lehetek egy felépülni akaró ember küzdelmének. Mert a munkát nem én végzem, én a keretet adom, irányt adok, segítek. Néha megindító látni azokat a lépéseket, amelyeket megtesz egy függő ember a saját felépüléséért, hogy legyen egy normális, elfogadható élete.

Hogyan élted meg az évek alatt a férjeddel való közös munkát?

Volt előnye is, meg hátránya is. Hátránya az, hogy eléggé belefolyt a munka a családunk életébe, különösen az alapítvány indulásakor. Minden nagyon intenzív volt a rehabilitációs központ alapításakor is. Elég gyakran terítékre került otthon a munka, amit a gyerekeink nem feltétlenül díjaztak.

Népes családotok van, öt gyermeket neveltetek fel. Tervben volt a nagycsalád?

Mindenképp több gyereket szerettünk volna. A férjem egyedül nőtt fel, nekem egy bátyám van, s örültünk mindegyik gyerekünk érkezésének. Mindig tele volt a ház élettel: a közös ebédek zsibongása, nagy hancúrozások, egymás segítése. Megvolt a maga szépsége és a maga kihívása is a nagycsaládnak.

Mit adott a személyiségedhez az, hogy kisebbségi magyar létbe születtél?

Székely családba születtem, ahol nagyon erős volt a magyarságtudat, ebben nőttünk fel. A tanáraim is nagyon tudatosan ültették el bennünk, hogy kik vagyunk és mik a gyökereink. Amikor diák voltam, a ‘80-as években, a kommunizmus idején, akkor egyfajta ellenállást is jelentett, hogy én egy kisebbségi magyar közösséghez tartozom. Amikor egy ideig Skóciában éltünk a férjem posztgraduális képzése miatt, életemben először kitágult a lokálpatrióta szemléletem.

Megtapasztaltam, hogy a világ másik oldalán az emberek sok mindent másképp gondolnak, és az én világom nem is olyan nagy, mint ahogy addig hittem.

Ettől függetlenül az identitásom fontos része, hogy erdélyi magyar vagyok.