Ahol a fejkendő levétele felér egy forradalommal – Egy bátor iráni nő története

Maszih mindig kilógott a környezetéből. Irán északi részén, Mázandarán tartományban született 1976-ban. Egy kis faluban nőtt fel egy sárból és agyagból épített házban, amelyet az esőzések után minden évben újra ki kellett javítani. Ő volt a szülei hatodik gyermeke, és mint utolsó szülött teljesen elütött a kinézete a testvéreiétől, akiknek mind világos bőrük és egyenes hajuk volt, őt pedig sötét bőr és hatalmas göndör hajkorona jellemezte.

A hasonlóság hiánya miatt többször megállította az „erkölcsrendészet”, ha a bátyjával sétált, ugyanis azt hitték, idegen fiúval van, amit a törvények tiltanak.

Maszih szülei egyszerű emberek, édesanyja nem tud sem írni, sem olvasni, édesapja gazdálkodó. Önéletrajzi könyvében (The Wind in My Hair) úgy emlékszik a gyermekkorára, mint csodálatos időszakra: fára mászott, a földeken játszott, az állatokat etette, s nagy szeretetben nőtt fel. Hamar rájött ugyanakkor, hogy sok dolog van, amiket ő nem tehet meg, de a fiúk igen. Az utcán hidzsábot, vagyis a fejet és nyakat betakaró kendőt kellett hordania, de a falujában a nők csadort is viseltek, amely az arc kivételével a teljes testet lefedő ruhadarab. Maszih apró kislány volt az iráni forradalom idején, így a korábbi világot, amelyben a szülei nyugati ruhákban jártak az utcán, csak fotókról ismerte.

Az 1979-es iráni forradalom során elüldözték a Nyugat által támogatott sahot, és iszlamista vezetés került Irán élére. Bár Maszih leírása szerint az új vezetők eleinte demokráciát és a jogok tiszteletben tartását ígérték, hamar jött a radikális fordulat. A nők másodlagos állampolgárok lettek, ahogy a könyvében olvashatjuk: „Az Iszlám Köztársaságban nőnek születni olyan, mintha valami fogyatékosságod lenne”. A történet összetettségéhez tartozik, hogy sok nő eleinte támogatta a forradalmat és véget akart vetni a monarchiának, amely szintén nem volt paradicsom.

Nagy volt a korrupció, és sok baloldali, nőjogi aktivista az hitte, egy iszlamista köztársaságban nagyobb lesz a szabadságuk. Tévedtek.

A nők életét, mozgását, öltözködését szigorú vallási szabályoknak vetették alá. Bevezették a kötelező hidzsábviselést, az ideiglenes házasság intézményét, amely lehetővé teszi, hogy egy férfi egy bizonyos időre szeretőt tartson, majd következmények nélkül elhagyja, valamint megkönnyítették a válást is a férfiaknak. A nőket az erkölcsrendészet zaklatásának tették ki, amely az utcán ellenőrzi, betartják-e a törvényeket. Maszih a könyvében azt is írja, mindez úgy ment végbe, hogy az iráni társadalom jelentős része szekuláris volt, azóta is felkelnek időnként a vallási vezetés ellen. Mindazt, amit egy nyugati nő természetesnek vesz, hogy úgy öltözhet az utcán, ahogy neki tetszik, hogy nyugodtan megfoghatja a szerelme kezét, ha együtt sétálnak, hogy választhat bármilyen karriert, egy iráni nő nem teheti meg. Maszih lelke lázadozott ez ellen. Gyerekkorában irigyen nézte a nyugati mesék rajzfilmkaraktereit, akiknek a haja szabadon lehetett, akik azzal beszéltek, akivel akartak. A neveltetés és a megszokás azonban komoly korlátokat tud felépíteni, Maszih is nehezen törte át ezeket. A lázadás első apró formája a csador levetése volt.

Bár a lány szülei konzervatívok voltak, támogatták, hogy a lányuk tanuljon. Maszih „lázadása” később azzal folytatódott, hogy kritikus hangvételű szórólapokat terjesztett, amiért le is tartóztatták. Élete is botrányosnak számított, mert ő volt az első a családban, aki elvált. Az iskola után újságíró lett, ebben a szakmában is igyekezett feszegetni a határokat. Parlamenti tudósítóként a szűk keretei között is igyekezett rávilágítani a vezetés korrupciójára. Kritikus hangja végül nem kívánatos személlyé tette, és 2009-ben arra kényszerült, hogy elhagyja az országot.

Először Angliába, majd az Egyesült Államokba ment, azonban Iránt nem sikerült teljesen maga mögött hagynia.

Kép

Maszih Alinezsád és Jake Sullivan, az USA nemzetbiztonsági tanácsadója 2021-ben – Kép: Wikipedia

A fejkendő-forradalom

Egy róla készült dokumentumfilmben, a Légy a hangunk-ban Maszih elmondja, hogy miután elhagyta Iránt, nem volt könnyű levetnie a kendőt. Egy dolog volt a vezetést kritizálni, és egy másik vállalni, hogy csalódást okoz az apjának, akit szeretett, és aki már a csador levetését is szörnyű lázadásnak tartotta. Három évébe telt, hogy nyilvánosan fedetlen fejjel merjen mutatkozni. Első lépésként kendő helyett sapkát hordott. A családja nőtagjai számára a kendő viselése önkéntes volt, ezzel jelezték vallásos elkötelezettségüket.

Az aktivista egy interjúban azt is elmondta, hogy a kötelező fejkendő elleni mozgalma mondhatni „véletlenül” indult. 2014-ben Maszih a Facebookon posztolt egy képet, amelyen nem visel kendőt és boldogan fut egy tavaszi utcán, majd később egy Iránban készült fotót is kirakott, amelyen nincs rajta kendő, és felszólította az iráni nőket, hogy küldjék el a hasonló képeiket. Ezt követően nők tömegei kezdtek el fotókat küldeni, akik egy-egy pillanatra levették a fejükről a kötelező fejkendőt, így Maszih váratlanul az iráni nők „hangjává” vált. A My stealthy freedom (Lopott szabadságom) elnevezésű oldalán azóta is rendszeresen oszt meg képeket, amelyeket iráni nők küldenek neki apró, de veszélyes lázadásukról.

Bár semmiségnek tűnhet, Iránban ennek a semmiségnek súlyos ára van: több nőt is, akik elküldték Maszihnak a kendő levételét igazoló fotójukat, az iráni hatóságok letartóztattak és börtönbe zártak.

Maszih ellenzi a fejkendő betiltását, szerinte a hangsúly a választáson van, hogy egy nőnek joga legyen szabadon élni és dönteni arról, hogy viseli-e a kendőt vagy sem. 2017-ben hidzsábellenes tüntetéssorozat indult Iránban, amelyet egy fiatal lány kezdett, aki kiállt az utcára, és a fejkendőjét egy botra kötve felemelte. A kép bejárta a világsajtót.

Maszih nemcsak kendős videókat kapott, hanem sokan benne kezdték látni az egyetlen lehetőséget, hogy széles körben elterjesszék az emberi jogi visszaélésekkel kapcsolatos történeteiket. Olyan nők, akik „becsület-bűncselekmények” áldozatai lettek, is Masziht kérték fel, hogy ossza meg a történetüket. Az aktivista ma a saját tévéműsorában igyekszik bemutatni ezeket, de ahogy a dokumentumfilmben is elmondja, rengeteg történet van, amelyeket nem tud elterjeszteni, és rengeteg ember, akiken nem segíthet. Sok esetben, ha az aktivista nem posztolná ki egy-egy nő történetét, a nagy híroldalak sosem szereznének tudomást arról, ami történt.

A Maszihról készült dokumentumfilm azt is bemutatja, hogy számára állandó lelkiismeretfurdalást jelent, helyes-e, hogy nem vállalja a visszatérést Iránba, miközben tisztába van vele, hogy valószínűleg halálra ítélnék, ha hazatérne.

Az is nagy teher, hogy egy bizonyos szinten túl nem tud segíteni azokon, akiket lecsuknak a hazájában.

Kép

Kép: Wikipedia

A rezsim ellensége

Az iráni kormányzat fenyegetést lát Maszihban, Iránban élő családját folyamatosan zaklatják, és elérték, hogy a nővére megtagadja őt egy tévéadásban. Szülei ezt nem tették meg, még apja sem, pedig ő támogatja az iráni kormányt, és hosszú évek óta nem beszél a lányával. Egyik bátyját, aki leginkább szimpatizált az ügyével, börtönbe zárták.

Az iráni rezsim keze messzire elér, így Maszih még New Yorkban sincs biztonságban. 2021-ben nyilvánosságra hozták, hogy egy iráni csoport az elrablását tervezte, idén júliusban pedig letartóztattak egy felfegyverzett férfit a nő brooklyni háza előtt, s az amerikai hatóságok ideiglenesen biztonságos helyszínre költöztették át az aktivistát.

Bár Amerika befogadta őt, Maszih szenved a honvágytól. A szíve nem tudott elszakadni attól az apró iráni falutól, amelyet egykor elmondása szerint a világ középének érzett.

A róla készült dokumentumfilmből kiderül, hogy gyönyörű kertet gondoz New York-i otthonában, ahol minden szerettét egy-egy fa jelképezi. Az aktivista azzal is küzd, hogy üzenetét gyakran eltorzítják, iszlamofóbiával vádolják, vagy egyszerűen csak nem értik meg. Előadásokat tart, európai parlamentek képviselőivel találkozik, tévéműsorokban szerepel. Nagy intenzitással éli az életét, de a túltelített hírfolyamokban, a rengeteg vélt és valós igazságtalanság elleni küzdelemben nehéz elérni, hogy az ügyére figyeljenek. Különösen mivel a nyugati világban egyre erősebb az ellenmozgalom, amely a hidzsábot pozitív szimbólummá, sőt egyenesen a feminizmus jelképévé próbálja tenni. Maszih soha nem akarta elhagyni Iránt, mozgalmat sem tervezett létrehozni, ám a veleszületett szabadságvágy arra ösztönözte, hogy kiálljon egy rezsim ellen, amely az iszlám vallás nevében korlátozza a nők és a férfiak életét.

Források:

• Masih Alinejad: The Wind in My Hair: My Fight for Freedom in Modern Iran, Little, Brown Book Group, 2018
• Légy a hangunk! Rendező: Nahid Persson, 2021 (A Budapest International Documentary Festival-on vetítették.)
• Women in the World interjú
• https://edition.cnn.com/2022/07/31/us/iranian-journalist-masih-alinejad-man-arrested-ak-47/index.html
• https://www.bbc.com/news/world-us-canada-57830677
• https://www.independent.co.uk/news/world/middle-east/girl-of-enghlelab-street-iran-woman-tehran-street-no-hijab-headscarf-custody-release-nasrin-sotoudeh-a8183716.html