Így viselkedik, mert kamasz? – „A Bélier család” című filmről pszichológusszemmel

A történet

Paula Bélier első látásra átlagos tinédzsernek tűnik: egy francia kisvárosi gimnáziumban koptatja az iskolapadot, kevés szabadidejében a legjobb barátnőjével tárgyalja ki a világ dolgait, vagy éppen a Párizsból érkezett új fiúról és a szerelemről álmodozik. Közelebbről nézve azonban Paula egyáltalán nem hétköznapi teremtés. Családjában ő az egyetlen, aki nem süketnéma, így aztán a szülei és öccse nagymértékben támaszkodnak Paula képességeire, hogy a külvilággal normális kapcsolatot tartsanak fent. Paula besegít a farmon az állatok gondozásában, telefonon kommunikál az üzleti partnerekkel, sajtot árul édesanyjával a piacon, s amikor édesapja azt a képtelennek tűnő ötletet veszi a fejébe, hogy indul a helyi polgármester-választáson, lánya ebben is mellé áll, segítve az előkészületekben és a választópolgárokkal való kommunikációban.

Sokféle feladat és teher nehezedik rá, ám a szeretet és kötődés, amit a családja iránt érez, motiváló, és egy átlagos kamasznál nagyobb mértékben sosem fakad ki igazságtalannak vélt helyzete miatt. Egy nap azonban Paula élete válaszút elé érkezik: a párizsi fiú személye becsábítja őt az iskolai kórus óráira, amit egy mogorva, zsémbes, ám kivételes tehetségű énektanár tart. A tanár rögtön kiszúrja, hogy Paulának különleges tehetsége van, és ezzel olyan kapuk nyílhatnak meg előtte, amelyekről korábban álmodni sem mert: felvételizhetne egy neves kórusba Párizsban, és a legnagyobbaktól tanulhatná az ének-zene művészetét. A vadóc, elnyűtt pulóverekben közlekedő lány életében először szembesül a ténnyel, hogy van választása és kezdhet valamit az életével, hogy nem csupán egészséges érzékszervei miatt lóg ki a saját családjából, hanem birtokában van egy olyan tehetségnek is, ami az ő számukra értelmezhetetlen, így immáron ők lógnak ki Paula világából.

Kamaszkori választások

Nehéz meghozni egy ilyen súlyú döntést, amikor az ember még zöldfülű és az egész további élete kristálytisztán kirajzolódik. Egyszerűnek és biztonságos választásnak tűnik, s szinte már minden szeletébe beletanult, így egy percre sem kellene ijedtséget, félelmet, bizonytalanságot éreznie, mert már tudja, hogy mi vár rá. „Járt utat a járatlanért el ne hagyd!” – duruzsolja a belső hang. Mégis megfogalmazódik a kétely, elönti az embert a bizsergés, az izgatott vonzódás az ismeretlen iránt. Tevékeny lények vagyunk, ott lakozik bennünk a versengő szellem, szükségünk van újabb és újabb kihívásokra, egy kicsit mindig le kell győznünk önmagunkat, hogy igazán tartalmas életet tudhassunk a magunkénak a langyos állóvíz helyett. Ehhez azonban szükséges, hogy meglegyen bennünk a kellő bátorság, vállalva azt is, hogy olykor bakot lövünk.

A tizenéves lét egyik nagy ajándéka, hogy a kamasznak lehetősége van kipróbálni magát a különböző helyzetekben, szerepekben, és megtapasztalhatja, hogy a világ nem dől össze, csak mert valami nem úgy sikerül, ahogy elképzelte.

Sőt, a tizenévesek néha olyan helyzetekbe is belemerészkednek, amely a környezetüket meghökkenti, esetleg mellbe vágja, de érdemes ilyenkor Anna Freud megállapítását újra és újra tudatosítani, hogy amíg a serdülő változik, addig életkorának megfelelően viselkedik. Akkor kell problémára gyanakodni, ha hosszabb ideig benne ragad egy nemkívánatos szerepben, hangulatban vagy szélsőséges magatartásban. Természetesen a szülők többsége szeretné a gyermekét megóvni, s a lehető legideálisabb, legbiztonságosabb életpályát egyengetni előtte, de érdemes megfontolni, hogy ha nem hagyjuk a kamaszt keresni, kutatni, felfedezni, akkor később sem lesz bátorsága a saját útját megtalálni.

Függőség vagy önállóság

Kamaszként a legnagyobb kihívások egyike érzelmileg leválni a szülőkről, anélkül, hogy a kapcsolat ezt megsínylené. Különösen nehézzé válik a helyzet, ha a serdülő vagy a fiatal felnőtt azt éli meg, hogy a családjában bizony elkél a segítsége, támogatása, esetleg az ő jelenléte biztosítja azt a kényes egyensúlyt, ami felszínen tartja őket. Ez persze nem ennyire tudatosan megfogalmazott gondolat, inkább csak az érzések szintjén jelentkezik, de mégis megnehezíti a szülőkről való leválást, a tőlük való függetlenedést. Az okok sokfélék lehetnek, van, amikor a szülők megromlott házassága húzódik meg a háttérben, amelyet csupán a gyermek körüli teendők tartanak össze, máskor az elvált, netán a házasságában elmagányosodott szülő a gyermekében véli a lelki társát és szövetségesesét megtalálni, de előfordulhat az is, hogy egy betegség, esetleg fogyatékosság miatt valóban nagy szükség van a tizenéves fizikai segítségére.

Kép

Részlet „A Bélier család” c. filmből

A kamaszkor még ideális körülmények között is igazi érzelmi hullámvasút, és nagy felelősséget ró a szülőkre ennek a folyamatnak a megsegítése, hiszen fontos, hogy kezelni tudják a saját érzéseiket, valamint a fájdalmukat, ami a gyermekük elengedését kíséri, és nem még nagyobb terheket rakni a gyerekre, aki ha nagyon meg akar felelni, kényszerből fog döntéseket hozni. A szülőnek szeretetteljes, támogató attitűddel kell a gyermeke felé fordulnia, hogy kisimogassa belőle a lehetőségeket, így a gyermek biztos lehet abban, hogy döntéseivel nem töri össze a szüleit, és nem semmisíti meg azt a köteléket, ami az évek során kialakult közöttük.

S a szülők legnagyobb megrökönyödésére még az is előfordulhat, hogy ezek a lehetőségek merőben ellentétesek az elképzeléseikkel, mintha a gyermekük egy teljesen eltérő nyelvet beszélne, és egyszerűen nem találnának rá a közös hangra.

A gyermekkori függőségi, illetve a kamaszkori önállósodási igények ilyenkor összecsapnak a serdülőben, ami gyakran együtt jár a veszteség élményével, illetve az ambivalens, konfliktusos, negatív érzelmekkel. Tovább nehezíti az amúgy is kiélezett helyzetet, hogy a tizenévesnek nemcsak a szüleivel való kapcsolatában lehetnek nehézségei, hanem kénytelen megbarátkozni a saját megváltozott testével, megtapasztalni az első szerelmek nagy csalódásait, de emellett olyan komoly döntéseket is meg kell hoznia, hogy merre szeretne továbbtanulni, milyen célokat akar kitűzni maga elé, és egyáltalán miként képzeli el a nagybetűs felnőttéletet.

A film a fenti konfliktusokat igazán izgalmasan és életszagúan tárja elénk. A történet előrehaladtával Paula egyre inkább rálel a saját hangjára, amelynek nyomán elkezd kibontakozni a tehetsége, érlelődni az identitása, de úgy érzi, ezzel elárulja a számára legfontosabb embereket, a családját. Természetesen a szülők is elbizonytalanodnak, hiszen szó szerint nem értik lányuk álmát, úgy érzik, mintha elvesztenék őt.

Szót érteni egymással

Sajnos nincsenek megváltó ötletek, tippek vagy tanácsok, csupán egyetlen út létezik. Ahogy a filmben azt Paula és szülei is teszik: valamiképpen át kell hidalni a különbözőségeket, valódi érdeklődéssel fordulni a tizenéves felé, megpróbálni megérteni a vágyait, a céljait és az indítékait.

Amíg a kamasz nem érzi a szülei feltétel nélküli szeretetét és kitüntetett figyelmét, addig a kritikájukat és az útmutatásukat is nehezen tudja magáévá tenni.

Mindazonáltal vágyik arra, hogy megkapja a biztonságot nyújtó kapaszkodókat, a bölcs tanácsokat vagy éppenséggel a szülői áldást, amely nélkül nehéz és veszélyes kirepülnie a fészekből. Ehhez viszont szükséges, hogy mindkét fél kellő empátiával forduljon a másik felé, és próbálják megtalálni a közös nyelvet, amit mindnyájan értenek, hogy szépen lassan felépítsék azt a közös világot, ahol immár megváltozott szerepekben újra egymásra találhatnak.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>